Napi e-vangelium evangelium365

Evangélium

Egy alkalommal Jézus ezt mondta a zsidóknak: „Az én Atyám szüntelenül munkálkodik, ugyanúgy munkálkodom én is.” E szavak hallatára a zsidók még inkább az életére törtek, mert nemcsak a szombati nyugalmat szegte meg, hanem Istent Atyjának mondta, és így egyenlővé tette magát Istennel. Jézus azonban tovább hirdette: „Bizony, bizony, mondom nektek: a Fiú semmit sem tehet önmagától. Csak azt teheti, amit az Atyánál lát. Amit ugyanis az Atya cselekszik, azt cselekszi a Fiú is. Az Atya szereti a Fiút, és mindent megmutat neki, amit cselekszik. Sőt még nagyobb dolgokat is mutat majd neki, hogy csodálkozzatok rajta. Amint ugyanis az Atya halottakat támaszt föl és kelt életre, úgy a Fiú is életre kelti azokat, akiket akar. Az Atya nem ítél meg senkit sem, hanem az ítéletet egészen a Fiúra bízta, hogy mindenki úgy tisztelje a Fiút, ahogyan az Atyát tiszteli. Aki a Fiút nem tiszteli, az nem tiszteli az Atyát sem, aki a Fiút küldte. Bizony, bizony, mondom nektek: aki hallgat az én tanításomra, és hisz abban, aki engem küldött, annak örök élete van, és nem sújtja őt az ítélet, mert már átment a halálból az életre. Bizony, bizony, mondom nektek: eljön az óra – sőt már itt is van –, amikor a halottak meghallják az Isten Fiának szavát. Meghallják, és életre támadnak. Amint ugyanis az Atyának élete van önmagában, a Fiúnak is megadta, hogy élete legyen önmagában. A Fiúnak hatalmat adott arra is, hogy ítéletet tartson, mert ő az Emberfia. Ne csodálkozzatok ezen! Eljön az óra, amikor a halottak meghallják az Isten Fiának szavát, és előjönnek sírjukból. Akik jót cselekedtek, feltámadnak az életre; akik rosszat tettek, feltámadnak a kárhozatra. Én önmagamtól semmit sem tehetek. Amint (Atyámtól) hallom, úgy ítélek; és az én ítéletem igazságos, mert nem a magam akaratát keresem, hanem annak akaratát, aki küldött engem.”

Elmélkedés

Az ítélet, az ítélkezés szavakat hallva a legtöbb embernek összerándul a gyomra és félelem ébred a lelkében. Legalábbis az érez így, akinek van félnivalója, rossz a lelkiismerete. Tudjuk, hogy Isten ítélete az ember felett igazságos és a végső ítéletet senki nem kerülheti el. De miért félünk ettől az ítélettől? Miért kellene félnünk tőle, ha megtartjuk Isten parancsait? A nyugodt lelkiismeret azt is jelenti, hogy nincs okunk a félelemre, mert ha Istennek tetszően élünk, akkor az ítélet nem büntetés, hanem jutalom lesz. Jézus ezt mondja a mai evangéliumban: „Aki hallgat az én tanításomra, és hisz abban, aki engem küldött, annak örök élete van, és nem sújtja őt az ítélet, mert már átment a halálból az életre.” Miért félnénk tehát Isten igazságos ítéletétől? Talán az örök élettől, az üdvösségtől félünk?
El kell ismernünk, hogy életünk során sok hibát és bűnt követünk el. Ezekért büntetést érdemlünk, és azt is kapnánk, ha nem volna bűnbocsánat és Isten nem volna irgalmas. A bűnbocsánat által Isten nem csak eltörli bűneinket, hanem lehetőséget is ad azok jóvátételére, ha őszintén törekszünk arra, hogy megőrizzük szívünk tisztaságát és ha Isten iránti szeretetből őszintén megbánjuk bűneinket, akkor Isten nem fogja megengedni, hogy a kárhozatra jussunk. Bízzuk életünket teljes mértékben Krisztusra, aki nem elítélni, hanem üdvözíteni akar minket.
(c) Horváth István Sándor

Atyám, Te irgalmas szívvel hívsz engem, hogy találkozzak Veled. Te nem elítélsz, hanem kiemelsz bűneimből és elindítasz egy új úton. Be kell ismernem, hogy sokszor ítélkezem embertársaim felett, és köveket ragadnék a kezembe, hogy a bűnös elnyerje méltó büntetését. A könyörtelen ítélkezés elnyomja szívemben a megbocsátás lelkületét. Te feltétel nélkül megbocsátasz mindenkinek, nekem is. Ezt a feltétel nélküli megbocsátást szeretném megtanulni, s gyakorolni embertársaim felé. Segíts, hogy szívemben őszinte bűnbánat ébredjen, és tudjak mindenkinek megbocsátani!

https://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20210317.mp3

Evangélium

Jn 5,1-16

A húsvéti ünnepekre Jézus fölment Jeruzsálembe. Volt Jeruzsálemben az úgynevezett Juh-kapu mellett egy fürdő, amelyet héberül Beteszdának neveztek. Öt oszlopcsarnoka volt, ahol nagyon sok beteg feküdt: vakok, sánták és bénák. Volt ott egy harmincnyolc éve beteg ember is. Jézus látta, ahogy ott feküdt, és megtudta, hogy már régóta beteg. Megszólította: „Akarsz-e meggyógyulni?” A beteg azt felelte: „Uram! Nincs emberem, aki levinne a fürdőbe, amikor mozgásba jön a víz. Mire én odaérek, már más lép be előttem.” Jézus erre azt mondta neki: „Kelj föl, vedd ágyadat, és járj!” Az ember azonnal meggyógyult. Fölvette ágyát, és járni kezdett. Aznap éppen szombat volt. A zsidók ezért rászóltak a meggyógyított emberre: „Szombat van; nem szabad az ágyadat vinned.” Ő azonban így válaszolt nekik: „Aki meggyógyított, azt mondta nekem: Vedd ágyadat, és járj!” Megkérdezték tőle: „Kicsoda az az ember, aki azt mondta neked, hogy vedd ágyadat, és járj?” A meggyógyult ember azonban nem tudta, hogy ki volt az. Jézus ugyanis továbbment, amikor tömeg verődött össze a helyszínen. Később Jézus a templomban találkozott a meggyógyított emberrel, és ezt mondta neki: „Látod, most meggyógyultál. Többé ne vétkezzél, hogy valami nagyobb bajod ne essék!” Az ember elment, és elmondta a zsidóknak, hogy Jézus volt az, aki meggyógyította őt. A zsidók üldözték Jézust, mert mindezt szombaton cselekedte.

Elmélkedés

Be kell ismernünk, hogy sokszor bizony türelmetlenek vagyunk. Azonnali eredményt várunk, és bosszankodunk, ha várnunk kell valamire. A betegségben az ember türelmet tanul. Ha nem is mindjárt kezdetben, de az évekig elhúzódó betegség folyamán mindenképpen türelmet tanul. Az evangéliumban egy olyan emberről olvasunk, aki 38 éve tanulja betegsége miatt a türelmet. Biztosak lehetünk benne, hogy ennyi idő alatt meg is tanulta. 38 éve türelmesen hordozza a betegség keresztjét és 38 éve várja a csodát, a víz megmozdulását és azt, hogy talán valaki segít neki, hogy elsőként érjen a vízbe.
Aztán eljön az életében egy pillanat, amikor valaki elvonja a figyelmét arról, amire 38 éve koncentrál. Elfordítja tekintetét a víztől, hogy az őt megszólító Jézusra figyeljen. És egy rövid beszélgetés után Jézus csodát tesz vele, meggyógyítja őt. A segítség tehát nem onnan jött, ahonnan eddig várta. Nem a víztől gyógyult meg, pedig 38 évig azt hitte, hogy majd a megmozduló víz hoz számára gyógyulást. És emberek sem segítettek neki, pedig 38 évig abban bízott, hogy egyszer majd valaki megkönyörül rajta. A segítség, a könyörület, a csoda Istentől jött.
Talán mi is többször kerülünk olyan helyzetbe, amikor várjuk a megoldást. Meg vagyunk róla győződve, hogy tudjuk, hogy mi hozhat megoldást, de aztán egészen váratlanul és egészen más módon érkezik a segítség, mint amit mi korábban elképzeltünk. Talán érdemes félretennünk a saját elképzeléseinket és elvárásainkat. Engedjük, hogy Isten úgy segítsen rajtunk, ahogyan ő akar!
(c) Horváth István Sándor

Imádság

Irgalmas Istenünk! A bűnöktől való szabadulás és a lelki megtisztulás lehetőségét te mindenkinek felkínálod és örömmel bocsátasz meg nekünk. Küldötteid által figyelmeztetsz, ha letérünk az igaz élet útjáról. Az idők teljességében pedig elküldted Fiadat, aki önfeláldozásával, szenvedésével és halálával megszerezte számunkra a megváltást, a veled való kiengesztelődést. Az Úr mennybemenetele után kiárasztottad a Szentlelket a bűnök bocsánatára. Önmagunkat nem tudjuk felmenteni a bűn alól, hanem te törlöd el azokat. Add meg nekünk bűneink bocsánatát és a lelki megtisztulást!

https://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20210316.mp3

Evangélium

Jn 4,43-54

Egy alkalommal Jézus Szamariából Galileába ment. Jóllehet maga mondta, hogy a prófétának nincs becsülete saját hazájában, mégis, midőn Galileába érkezett, az ottaniak szívesen fogadták. Látták ugyanis mindazt, amit Jézus az ünnepek alkalmából Jeruzsálemben cselekedett, mert ők is ott voltak az ünnepeken. Így jutott el Jézus újra a galileai Kánába, ahol a vizet borrá változtatta. Élt Kafarnaumban egy királyi tisztviselő, akinek a fia megbetegedett. Amikor meghallotta, hogy Jézus Júdeából Galileába érkezett, elment hozzá, és kérte: jöjjön és gyógyítsa meg a fiát. A gyermek már halálán volt. Jézus ezt mondta: „Hacsak jeleket és csodákat nem láttok, nem hisztek.” A királyi tisztviselő azonban így szólt: „Uram, jöjj, mielőtt meghalna a fiam!” Jézus erre azt felelte: „Menj csak! Fiad él.” Hitt az ember Jézus szavának, és elment. Még útban volt hazafelé, amikor eléje futottak szolgái, és kijelentették, hogy a fia él. Megkérdezte tőlük: „Melyik órában lett jobban?” Ezt mondták: „Tegnap déltájban hagyta el a láz.” Az apa visszaemlékezett, hogy abban az órában mondta neki Jézus: „Fiad él.” Erre hitt ő maga, és vele egész házanépe. Ez volt Jézus második csodája, amelyet Júdeából Galileába jövet művelt (az ünnepek után).

Elmélkedés

Egy szülő, egy édesapa vagy egy édesanya számára aligha van szomorúbb, mint ha meghal a gyermeke. Ha egy szülővel az orvosok azt a hírt közlik, hogy hamarosan meghal a gyermeke, aligha képes elfutni a kétségbeesés elől. És ha van még néhány nap vagy néhány hét, hogyan tud egy szülő felkészülni annak elvesztésére, akinek ő adott életet? A mai evangélium szereplője egy magas rangú személy, egy királyi tisztviselő éppen ilyen helyzetben volt, halálán volt a gyermeke, azaz bármikor bekövetkezhetett a halála. Olyan élethelyzet ez, amikor a szülő teljesen tehetetlen. De ezt a tisztviselőt talán még nem a kétségbeesés jellemezte, hanem a bizalom és a hit. Belekapaszkodva az utolsó szalmaszálba Jézus segítségét kérte. Érdekes, hogy Jézus nem kérdez tőle semmit. Nem érdeklődik arról, hogy hány éves a gyermek, mióta beteg vagy milyen baj gyötri, mert ebben a helyzetben ezek teljesen felesleges kérdések volnának. Jézus számára elég az, hogy látja ennek az embernek a bizalmát és hitét. Rögtön megérzi, hogy bízik az ő gyógyító erejében, hisz az ő isteni hatalmában. Aztán elhangzik Jézus bátorítása: „Menj csak! Fiad él”, és ezek a szavak gyógyulást hoznak, életet jelentenek a fiú számára.
Mit teszek, amikor tehetetlen és erőtlen vagyok, és nem tudom kézben tartani az eseményeket? Kétségbeesek? Vagy tudom-e bizalommal, hittel kérni Isten segítségét?
(c) Horváth István Sándor

Imádság

Istenem, irgalmas Atyám! Öröm számomra, hogy újra a közeledben vagyok, visszafogadsz magadhoz és ismét szeretettel ölelsz át engem. Öröm számomra, hogy megbocsátod bűnömet. Szereteted soha nem volt számomra kényszer, én mégis megtagadtam azt, elhagytalak téged. Most bűneimet megbánva térek vissza hozzád, és elismerem, hogy irgalmas Atyám vagy. Te mindig vártál engem és bíztál abban, hogy nem felejtem el jóságodat és szeretetedet. Érints meg kezeddel, amelyből megbocsátás, irgalom, gyógyulás, tisztulás, megbékélés, szeretet és öröm sugárzik. Érints meg irgalmaddal! Érints meg szereteteddel! Bocsáss meg nekem, Istenem!

https://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20210315.mp3

Evangélium

Jn 3,14-21

Abban az időben Jézus ezt mondta Nikodémusnak: „Ahogy Mózes fölemelte a kígyót a pusztában, úgy fogják fölemelni az Emberfiát is, hogy aki hisz benne, el ne vesszen, hanem örökké éljen. Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda, hogy aki benne hisz, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. Isten nem azért küldte Fiát a világba, hogy elítélje a világot, hanem hogy általa üdvözüljön a világ. Aki hisz benne, az nem esik ítélet alá, de aki nem hisz, az már ítéletet vont magára, mert nem hitt Isten egyszülött Fiában. Az ítélet ez: A világosság a világba jött, de az emberek jobban szerették a sötétséget, mint a világosságot, mert tetteik gonoszak voltak. Mert mindenki, aki gonoszat tesz, gyűlöli a világosságot, és nem megy a világosságra, nehogy napvilágra kerüljenek tettei. Aki azonban az igazságot cselekszi, a világosságra megy, hadd nyilvánuljanak ki tettei, hogy Isten szerint cselekedte azokat.”

Elmélkedés

Az élet forrása
Nikodémussal folytatott beszélgetése során Jézus feltárja Isten üdvözítő tervét és a megváltás titkát. Érdemes tehát odafigyelnünk a mai evangélium kijelentéseire, mert azok nem csak Nikodémus tudását, hanem a mi hitünket is gazdagítják. Jézus először arra az ószövetségi eseményre emlékeztet, ami az Egyiptomból való kivonulást követően, a pusztai vándorlás idején történt. Isten azzal büntette a lázadó népet, hogy kígyókat küldött rájuk, amelyek marása halálos volt. De aztán Isten felajánlotta az élet, a szabadulás lehetőségét is. Mindazok, akik feltekintettek arra a rézkígyóra, amelyet Mózes egy magas fára állított, megmenekültek. Ha az ember felemeli a fejét és magasra néz, Isten új lehetőséget kínál számára. Nem kötelező feltekinteni, de ott van az ember számára egy látható jel, egy elérhető lehetőség. Az emberi szabadság az egyik legértékesebb ajándék, amit Isten ad nekünk! Döntést hozunk egy pillantásról, egy feltekintésről, egy találkozásról, tehát arról, hogy elfogadjuk-e Istentől a szabadulás új lehetőségét. Jézus keresztje, mint az üdvösség jele a magasba emelkedik, hogy mindazok számára, akik az életet és az örök életet választják feltekinthessenek rá.
Majd a következőket mondja az Úr: „Úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda, hogy aki benne hisz, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.”
A mennyei Atya szeretetét az ő Fián keresztül tapasztaljuk meg. Jézus személyében egészen közel, emberközelségbe jön hozzánk Isten szeretete.
Jézus jelenléte a végső számadáskor ítéletet jelent a hitetlenek, a hitet visszautasítók, az Isten szeretetét megtagadók számára. De nem fog ítélkezni azok fölött, akik hisznek benne. Jézus jól ismeri az emberi szív törékenységét és tudja, hogy az ő arca, amely elsötétülhet a mi arcunkon, ismét világos, ragyogó lehet. Az élet logikája nem ismeri a halált: Isten, aki maga az élet és minden élet forrása, nem tudja és nem is akarja elpusztítani azt, amit ő maga teremtett, mert ez azt jelentené, hogy elpusztítja önmagát. Isten életet teremt, és ő adja az örök életet, az örök boldogságot is. Aki hisz Jézusban, az elfogadja az életet, elfogadja a feltámadást, elfogadja a lelki újjászületést.
Egy gyönyörű kert sivataggá válik, ha nem öntözik, a virágok és a növények elszáradnak, ha nem kapnak éltető vizet. Az emberi lélek is sivataggá változik, ha elvonja magát Istentől, az élet forrásától, és kiszakítja magát az Istennel való szeretetkapcsolatból. Sivataggá, élettelenné változott lelkünkben csak a mérges kígyók tanyáznak, a kísértő, a gonosz lélek szolgái. Az ember teljesen szabad. Dönthet úgy, hogy a sivatagban akar élni, de hamar rá fog döbbenni, hogy itt valójában nincs élet. Isten nélkül csak pusztulás van, de élet nincs.
Ha valaki belátja, hogy eltávolodott Istentől, megsértette őt bűneivel és tiszta szívből megbánva a szentgyónásban megvallja azokat, akkor biztosan számíthat Isten megbocsátó irgalmára. Nem kell félni Istentől, hiszen ő jóságos és irgalmas, és éppen az bizonyítja az ő szeretetét, hogy kész megbocsátani nekünk. Nem akar ránk örökké haragudni, hanem eltörli vétkeinket. Nem büntetni akar, hanem új lehetőséget ad, hogy tiszta lappal folytassuk életünket. A bűn mindig a lélek halála. Lelkünk halott állapotából Krisztus kelt életre bennünket. Nem a magunk erejéből tudunk felkelni, hanem Krisztus segítségével! Nem tudunk saját erőnkből megszabadulni a bűntől, hanem Krisztus szabadít meg minket! Nem üdvözíthetjük magunkat, hanem Krisztus a mi megváltónk adja nekünk az örök életet. Egyedül őbenne van üdvösségünk.
(c) Horváth István Sándor

Imádság

Irgalmas Istenünk! Te kész vagy megbocsátani nekünk, bármilyen nagy bűnt követtünk is el. Nem akarsz ránk örökké haragudni, elfelejted és eltörlöd vétkeinket. Nem büntetni akarsz, hanem új lehetőséget adsz nekünk a bűnbocsánat szentsége által. Hálás vagyok irgalmadért, amely lelki újjászületés számomra. Hálás vagyok a szeretetért. A mennyei Atya szeretetéért, aki saját Fiát sem kímélte, és Jézus Krisztus szeretetéért, aki a kereszten feláldozta magát értem és minden emberért.

https://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20210314.mp3

Evangélium

Lk 18,9-14

Abban az időben az elbizakodottaknak, akik magukat igaznak tartották, másokat pedig megvetettek, Jézus ezt a példabeszédet mondta: „Két ember fölment a templomba imádkozni, az egyik farizeus volt, a másik vámos. A farizeus megállt, és így imádkozott magában: Istenem, hálát adok neked, hogy nem vagyok olyan, mint a többi ember, rabló, igazságtalan, házasságtörő, mint ez a vámos is. Kétszer böjtölök hetenként, és tizedet adok mindenből, amim van. A vámos pedig távolabb állt meg, és a szemét sem merte az égre emelni, hanem a mellét verve így szólt: Istenem, légy irgalmas nekem, bűnösnek! Mondom nektek, hogy ez megigazultan ment haza, amaz viszont nem. Mert mindazt, aki magát felmagasztalja, megalázzák, aki pedig megalázza magát, azt felmagasztalják.”

Elmélkedés

Jézus tanításának egyik jellegzetessége a példázatok használata. Sokszor érezzük, hogy történetei nem a képzelet szüleményei, nem kitalált esetek, hanem a valóságban is megtörténhettek. A mai történetet olvasva is ezt érezzük. Bár a bevezetés szerint a mi Urunk itt is egy példabeszédet mond, mégis nyugodtan állíthatjuk, hogy ez egy megtörtént eset, aminek Ő vagy bárki más is szemtanúja lehetett a templomban. Egészen életszerű ugyanis, hogy valaki büszkélkedve, önmagát dicsérve, vallási cselekedeteit érdemként felsorolva áll Isten elé, ami aligha nevezhető imádkozásnak, míg egy másik ember alázatosan, bűneit beismerve és megbánva fordul Isten felé.
Jézus tanításának egy másik jellegzetességét is megfigyelhetjük ebben a történetben, mégpedig azt, hogy ez egy fekete-fehér történet, amelyben egyértelműen eldönthető a hallgatóság számára, hogy mi a jó, azaz követendő, és mi a rossz, tehát az elvetendő magatartás. Nincsenek elmaszatolva a szereplők, nincsenek tologatva a határok, hanem élesen és egyértelműen mutatkoznak meg a szereplők benső szándékai. Bár sokaknak ez manapság nem tetszik, de itt nincs szó középszerűségről és semlegességről, és éppen emiatt érezzük magunkat megszólítottnak és emiatt állunk választás előtt. Kinek a példáját követem? A büszkélkedő farizeusét vagy a bűneit megbánó vámosét?
(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézus, a Te küldötted vagyok, ezért mindenkor a Te örömhíredet akarom továbbadni és Rólad akarok tanúságot tenni. A Te szereteted és irgalmad jele szeretnék lenni a világban, naponta gyakorolva az irgalmas szeretet cselekedeteit. Mindent a Te nevedben akarok tenni, hogy Te győzz a rossz és a gonosz felett. Vezess engem Szentlelked által, aki indít és megerősít engem és az egész Egyházat a küldetésben!

https://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20210313.mp3

Evangélium

Mk 12,28b-34

Abban az időben egy írástudó megkérdezte Jézustól: „Melyik az első a parancsok közül?” Jézus így válaszolt: „Ez az első: Halld, Izrael! Az Úr, a mi Istenünk, az egyetlen Úr. Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes elmédből és minden erődből! A második hasonló ehhez: Szeresd felebarátodat, mint önmagadat! Ezeknél nincs nagyobb parancsolat.” Az írástudó erre azt válaszolta: „Valóban, jól mondtad, Mester, hogy ő az Egyetlen, és hogy rajta kívül nincs más. És azt is, hogy őt teljes szívünkből, teljes elménkből és teljes erőnkből szeretni, embertársunkat pedig úgy szeretni, mint saját magunkat, többet ér minden égő- vagy véres áldozatnál.” Jézus az okos felelet hallatára megdicsérte: „Nem jársz messze Isten országától.” Ezután már több kérdést nem mertek neki föltenni.

Elmélkedés

Ha minden ember szeretettel fordulna Isten felé, az maga a földi mennyország volna. Ha minden ember szeretettel fordulna valamennyi embertársa felé, akkor teljes béke uralkodna a földön és nem léteznének többé a társadalmi különbségek és igazságtalanságok. Mondhatjuk erre, hogy mindez csak álom és ábrándozás, ami nagyon messze áll a valóságtól, mindennapi tapasztalatainktól. De Jézus is csak egy álmodozó volt? Az ő fejében is csak soha meg nem valósuló ábrándok lebegtek? Aligha. Jézusnak volt egy látomása, nagy vágya arról, hogy az ember szeretetben éljen teremtőjével, Istennel és a többi teremtménnyel, azaz embertársaival. És Jézusnak ez a vágya nem felesleges képzelődés és nem hiábavaló ábrándozás, hanem a mindenható Isten szándékát fejezi ki. Istenét, aki szeretetből és szeretetre, a szeretet gyakorlására teremtette meg az embert.
Erről az isteni szándékról, tervről beszél Jézus a mai evangéliumban arra a kérdésre válaszolva, hogy melyik a legfőbb parancsolat. Szavai szerint a szeretet a legfőbb törvény, amelyet Isten írt minden ember szívébe, s amely két irányban érvényesül, Isten felé és a felebarát felé.
Ha minden ember szeretet nélkül, azaz gyűlölettel fordulna Isten felé, az maga a földi pokol volna. Ha minden ember szeretet nélkül fordulna embertársai felé, akkor teljes békétlenség uralkodna a földön. Soha nem mondhatunk le arról, hogy megvalósítsuk Jézus nagy látomását: a szeretetközösséget Istennel és egymással.
(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézus! A hit szilárd alap, kiindulópont, amelyre egész életemet felépíthetem. Az első lépés a hit útján valóban az ismeretlenbe, a bizonytalanba való belépés. A bizonytalan lépések után megérkezek hozzád, Uram, aki csodát tehetsz velem, s ettől kezdve megszűnik bennem mindenféle bizonytalanság. Segíts engem, hogy ki tudjak lépni bűnös életem sötétségéből, kételkedéseim és aggodalmaim homályából és eljussak a te kegyelmed világosságára. Adj nekem bátorságot elindulni a hit útján, Isten titkainak útján!

https://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20210312.mp3

Evangélium

Lk 11,14-23

Egy alkalommal Jézus egy néma emberből űzött ki ördögöt. Amint az ördög kiment, a néma megszólalt. A nép elcsodálkozott rajta. Egyesek azonban azt mondták: „Belzebubnak, az ördögök fejedelmének segítségével űzi ki az ördögöket.” Mások próbára akarták tenni, és égi jelet követeltek tőle. Jézus belelátott gondolataikba, és így szólt hozzájuk: „Minden önmagában meghasonlott ország elpusztul, és ház házra omlik. Ha a sátán önmagában meghasonlott, hogyan állhat fönn az országa? Ti ugyanis azt mondjátok, hogy Belzebub segítségével űzöm ki az ördögöket. Ám ha én Belzebub segítségével űzöm ki a gonosz lelkeket, a ti fiaitok kinek a segítségével űzik ki? Ezért ők lesznek a bíráitok. Ha viszont én Isten ujjával (vagyis Isten erejével) űzöm ki az ördögöt, akkor bizonyára elérkezett hozzátok az Isten országa. Az erős ember fegyveresen őrzi házát. De birtoka csak addig van biztonságban, amíg el nem jön az, aki erősebb nála. Ez legyőzi, elveszi fegyverzetét, amelyben bízott, és szétosztja a zsákmányt. Aki nincs velem, az ellenem van; aki nem gyűjt velem, az szétszór.”

Elmélkedés

Az evangéliumi történet szerint egy ördögűző csodát követően Jézus ellenfelei azt a vádat fogalmazzák meg, hogy a gonosz lélek, az ördög segítségével volt képes erre a csodára. A képtelen vádat megfogalmazók nincsenek konkrétan megnevezve ezen a helyen, de feltételezhetően a máskor is hasonlóan viselkedő farizeusok és írástudók lehettek.
Válaszában Jézus rámutat arra, hogy a sátán nem fog önmaga ellen fordulni, nem fogja saját hatalmát korlátozni. Ezzel szemben Jézus hatalma jó, az ember javát szolgálja, és nem fog a gonosz hatalmán keresztül megnyilvánulni, és nem is a gonosz engedékenységének köszönhető. A sátán, az ördög nem akar jót tenni, nem fogja az ember érdekét szolgálni, hanem szüntelenül azon mesterkedik, hogy ne Isten jó befolyása irányítsa az embert. Ha a sátán jót akarna, az ellenkezne természetével. Ha pedig Isten rosszat akarna, az szintén ellenkezne saját természetével, jóságával, szentségével. A sátán minden eszközt felhasznál az Isten elleni küzdelemben, mégpedig rendkívül találékonyan és fondorlatosan próbálja az embert elfordítani a szeretet Istenétől. A sátán elleni harcunkban példaként szolgál számunkra az, ahogyan Jézus visszautasította a kísértéseket.
A kísértések idején segítségünkre lehet az a meggyőződés, hogy az ördög erejénél nagyobb Jézus hatalma. Az Úr iránti hűség és a neki való engedelmesség biztosan segít.
(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézus, hiszem, hogy velem vagy mindig, velem vagy életem nehéz helyzeteiben, velem vagy még a kísértések idején is. A gonosz az ellenkezőjét akarja elhitetni velem, s azt a gondolatot ébreszti bennem, hogy magamra hagytál, nem törődsz velem, nem gondoskodsz rólam. Bukásaim és eleséseim figyelmeztetnek, hogy újra és újra bizalommal forduljak hozzád és segítségedet kérjem. Segíts, hogy a legnehezebb kísértések idején is a te arcodra tekintsek, a te tekinteted keressem, a te kezed után nyúljak, s a te szívedre hajoljak.

https://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20210311.mp3

Evangélium

Mt 5,17-19

A hegyi beszédben Jézus ezt mondta tanítványainak: „Ne gondoljátok, hogy azért jöttem, hogy megszüntessem a törvényt vagy a prófétákat. Nem megszüntetni jöttem, hanem tökéletessé tenni. Bizony mondom nektek, amíg az ég és föld el nem múlik, nem vész el a törvényből sem egy i betű, sem egy vessző, hanem minden érvényben marad. Aki tehát csak egyet is eltöröl akár a legkisebb parancsok közül is, és úgy tanítja az embereket, azt nagyon kicsinek fogják hívni a mennyek országában. És mindaz, aki megtartja és tanítja őket, igen nagy lesz a mennyek országában.”

Elmélkedés

A zsidó ember meg van győződve arról, hogy a törvény Istentől származik és annak megtartása eredményezi az ember üdvösségét. A farizeusok annak a vallási csoportnak a tagjai, akik a legszigorúbban igyekeztek a törvény szerint élni és másokat is ennek megtartására próbáltak kötelezni. Az evangéliumokban többször találkozunk azzal, hogy a farizeusok azzal vádolják Jézust, illetve az ő tanítványait, hogy nem tartják meg a mózesi törvényeket. Összeütközésük oka az volt, hogy Jézus számára mindig a törvények eredeti isteni szándéka volt a fontos, míg a farizeusok az isteni törvényhez kapcsolt emberi szabályokat is az előbbivel egyenrangúként kezelték. Jézus mindig azt szorgalmazta, hogy az emberek Isten iránti szeretetből és örömmel tartsák meg a törvények előírásait, ezzel szemben a farizeusok számára a külső, formai megtartás volt a fontos.
Jézus világosan megfogalmazza a saját álláspontját a mai evangéliumban: „Nem megszüntetni jöttem, hanem tökéletessé tenni.” Aztán arról beszél, hogy a törvényből egyetlen betű sem veszhet el. És a továbbiakban már nem az ószövetségi törvényre gondolok, hanem Krisztus törvényére, az újszövetségi törvényre. Miért van az, hogy sok ember napjainkban farigcsálja Jézus törvényét? „Lehetne egy kicsit kevesebbet?” – kérdezik. Lehet, de az Úr szava szerint nagyon kicsinek fogják őket hívni az Isten országában, de ha megtartjuk, nagyok leszünk az Isten országában.
(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézusom! Hiszem, hogy te vagy az élő víz forrása. Hiszem, hogy te vagy a világ Üdvözítője. Hiszem, hogy a te tanításod az örök életre vezető út. Lelkem szomjazik az élő vízre, az élő hitre. Ébressz bennem szomjúságot a te igazságod iránt! Ébressz bennem vágyat az örök élet iránt! A te szavadban felismerem az örök élet, az üdvösség tanítását. Add nekem az élő vizet, amely csillapítja szívem és lelkem szomjúságát!

https://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20210310.mp3

Evangélium

Mt 18,21-35

Abban az időben Péter odament Jézushoz, és megkérdezte: „Uram, ha testvérem vétkezik ellenem, hányszor kell megbocsátanom neki? Talán hétszer?” Jézus így felelt: „Nem mondom, hogy hétszer, hanem hetvenszer hétszer! A mennyek országa olyan, mint amikor egy király el akart számolni szolgáival. Amikor elkezdte, odahozták egyik adósát, aki tízezer talentummal tartozott. Mivel nem volt miből megfizetnie, az úr megparancsolta, hogy adják el őt, a feleségét, a gyermekeit, és mindenét, amije csak van, és így törlessze adósságát. De a szolga leborult előtte és úgy kérlelte: Légy türelmes irántam, mindent megfizetek! Az úr szíve megesett a szolgán: szabadon bocsátotta őt, sőt még az adósságát is elengedte. A szolga kiment, és találkozott egyik szolgatársával, aki neki száz dénárral tartozott. Elkapta és fojtogatni kezdte: Add meg, amivel tartozol! Szolgatársa térdre hullott előtte és kérlelte: Légy türelmes irántam, mindent megfizetek! De ő nem engedett, hanem ment és börtönbe vetette, míg meg nem fizeti tartozását. Szolgatársai látták a történteket. Elmentek és elbeszélték uruknak. Az úr akkor magához hívatta őt, és így szólt hozzá: Te gonosz szolga! Amikor kérleltél, én minden tartozásodat elengedtem neked. Nem kellett volna neked is megkönyörülnöd szolgatársadon, mint ahogy én megkönyörültem rajtad? És az úr nagy haraggal átadta őt az őröknek, míg meg nem fizet mindent, amivel tartozik. Az én mennyei Atyám is így tesz veletek, ha tiszta szívből meg nem bocsát mindegyiktek a testvérének.”

Elmélkedés

Az evangéliumi történetet hallva magunk is helytelennek tartjuk, hogy a szolga nem akarta elengedni társa csekély adósságát és igazat adunk a királynak, aki végül megbüntette ugyanezt a szolgát, pedig korábban mérhetetlen nagylelkűséggel eltekintett attól, hogy egy nagy összeget visszafizessen. Igazságérzetünkre hallgatva bizonyára így jártunk volna el mi is, legalábbis mindaddig, amíg a dolog nem ránk tartozik.
De mi a helyzet akkor, ha az ügy kifejezetten minket érint? Mi a helyzet akkor, ha nem anyagi dolgokról van szó, hanem a megbocsátásról, mert hiszen a példázat bevezetése és lezárása pontosan megjelöli, hogy ezzel kapcsolatban mondta Jézus a történetet. Ennek fényében a történet arról szól, hogy Isten végtelenül irgalmas és megbocsát az embernek. Aki alázattal fordul hozzá és elismeri bűnösségét, annak Isten eltörli a bűneit. És aki ilyen módon megtapasztalta Isten részéről a megbocsátást, az miért tagadja meg embertársától ugyanezt? A gonosz szolga viselkedésében van valami egészen érthetetlen. Miért volt ennyire kicsinyes? Miért nem értékelte urának jóindulatát? Miért nem tanult urának nagylelkűségéből? Minden bűnben van valami egészen érthetetlen és megmagyarázhatatlan. Az Isten elleni lázadás és engedetlenség minden esetben érthetetlen. Ez a bűn titokzatos, rejtett, sötét oldala. Mi inkább tanuljunk meg megbocsátani!
(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézus, taníts meg engem arra, hogy a legkisebb dolgokban is felfedezzem az igazi öröm, az igazi boldogság forrását! A szegénység, a nélkülözés, a szomorúság és az üldöztetés nem lehet akadály számomra, hogy feléd közeledjek. Sőt, éppen ellenkezőleg, ezek segítenek a leginkább abban, hogy megtaláljalak Téged, s benned boldogságomat. Érzem közelséged, érzem gondviselésed, érzem irgalmadat, érzem jóságodat, érzem szereteted, s ez nekem a boldogság. Jézusom, veled mindenkinél boldogabb vagyok.

https://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20210309.mp3

Evangélium

Lk 4,24-30

A názáreti zsinagógában Jézus így beszélt a néphez: „Bizony mondom nektek, hogy egy próféta sem kedves a maga hazájában. Igazán mondom nektek, sok özvegy élt Izraelben Illés idejében, amikor az ég három évre és hat hónapra bezárult, úgyhogy nagy éhínség támadt az egész földön. De közülük egyikhez sem kapott Illés küldetést, csak a szidoni Száreptában élő özvegyasszonyhoz. Ugyanígy Elizeus próféta korában is sok leprás élt Izraelben, s egyikük sem tisztult meg, csak a szíriai Námán.” Ezt hallva, a zsinagógában mind haragra gerjedtek. Felugrottak, kiűzték Jézust a városon kívülre, és fölvezették arra a hegyre, amelyen városuk épült, a szakadék szélére, hogy letaszítsák. De ő áthaladt közöttük, és eltávozott.

Elmélkedés

Názáretbe érve és a szombati istentiszteleten tanítva Jézus két példát idéz fel az ószövetségi időkből, amelyek azt mutatták, hogy Isten nem csak a választott nép, hanem a pogányok számára is kimutatja jóságát. Hallatlan gondolat volt ez a korabeli zsidóság számára, nem csoda tehát, hogy gyilkos harag ébred a názáretiek szívében.
A hit nem egyhelyben toporgást jelent, hanem folyamatos előrehaladást. Ahhoz, hogy elfogadjuk, amit Isten kér tőlünk és akaratának megfelelően cselekedjünk, tennünk kell egy lépést a hit útján. És ha megtesszük ezt a lépést, akkor Isten ígéretei beteljesednek életünkben. Szabad akaratunknak köszönhetően azt is megtehetjük, hogy megkérdőjelezzük Isten szándékainak helyességét, hangoztathatjuk kételyeinket, megtagadhatjuk az engedelmességet, de ez mind visszalépés. A hit útján haladva soha nem mondhatjuk azt, hogy már megérkeztünk, mert Isten még tovább akar vezetni minket. Azt szeretné, hogy teljesen rá bízzuk magunkat.
Az evangélium záró mozzanata azt mutatja, hogy az isteni üdvözítő szándék megvalósulását az emberi elutasítás nem tudja megakadályozni. Jézus eltávozik Názáretből, tovább megy más helyekre, hogy hirdesse az üdvösség örömhírét. Az egyik helyen elutasítják, más helyeken szívesen fogadják. Az egyik emberben harag, a másikban öröm ébred szavai hallatán. Az egyik ember megáll, a másik tovább lép az Úrral a hit útján.
(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézus Krisztus! Földi életed során mindig tudtad, merre visznek lépteid, s hová vezet az út, amelyen elindultál. Szavaiddal, tanításoddal, igazságoddal utat találtál az emberi szívekhez, s megmutattad az Istenhez, az Atyához vezető utat. Bátran indultál utolsó utadon, a keresztúton. A te életutad végső soron mindig felfelé vitt, Atyád felé, aki örökre magához ölelt a Golgota magaslatán álló kereszten. Jézusom, te követésedre hívsz engem és minden embert. Társad szeretnék lenni utadon, amely a halálon keresztül az örök életre vezet!

https://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20210308.mp3

Evangélium

Jn 2,13-25

Abban az időben, mivel közel volt a zsidók húsvétja, Jézus fölment Jeruzsálembe. A templomban árusokat talált, akik ökröt, juhot és galambot árultak, valamint pénzváltókat, akik ott ültek. Ekkor kötelekből ostort font, és kikergette mindnyájukat a templomból, ugyanígy a juhokat és az ökröket is, a pénzváltók pénzét pedig szétszórta. Az asztalokat felforgatta, a galambárusoknak meg azt mondta: „Vigyétek innét ezeket, ne tegyétek Atyám házát vásárcsarnokká!” Tanítványainak eszébe jutott, hogy írva van: „Emészt a házadért való buzgóság.” A zsidók erre így szóltak: „Miféle csodajelet mutatsz, hogy ezeket teszed?” Jézus azt válaszolta: „Romboljátok le ezt a templomot, és én három nap alatt fölépítem!” A zsidók azt felelték: „Negyvenhat esztendeig épült ez a templom, és te három nap alatt fölépíted azt?” Ő azonban testének templomáról beszélt. Amikor feltámadt a halálból, tanítványainak eszébe jutott, hogy ezt mondta, s hittek az írásnak és Jézus szavainak. És amíg (Jézus) a Húsvét ünnepén Jeruzsálemben volt, sokan hittek az ő nevében, mert látták csodáit, amelyeket tett. Jézus azonban nem bízott bennük, mert ismerte mindnyájukat, és nem szorult rá, hogy bárki is tanúskodjék előtte az emberről. Tudta ő, hogy mi lakik az emberben.

Elmélkedés

Új templom
A jeruzsálemi templom volt Isten jelenlétének a helye, a vallási élet központja. Más településeken nem templomok, hanem zsinagógák épültek az istentiszteleti szertartások és összejövetelek számára. Az ószövetségi időkben a próféták gyakran hangsúlyozták, hogy elég a templomba menni és ott áldozatokat felajánlani, mert Isten feltétlen engedelmességet és az ő parancsainak megtartását kéri az emberektől. Ezt a benső hozzáállást fejezi ki a látható istentisztelet, de nem pótolja azt, ha hiányzik valakiből. A próféták azt is sürgették, hogy a nép újuljon meg vallási szempontból, térjenek meg és szívük tisztasága elsődleges legyen. Ezt a prófétai hagyományt folytatja Jézus, amikor megtisztítja a templomot, amiről a mai vasárnap olvasunk az evangéliumban. De többről is szó van itt, mint egy prófétai buzgóságról. A mi Urunk keresztáldozata, halála és feltámadása óta Jézus megdicsőült teste az új templom, Isten jelenlétének új helye.
A jeruzsálemi templom megtisztításakor Jézus a következő kijelentést tette: „Romboljátok le ezt a templomot, és én három nap alatt fölépítem!” Zsidó hallgatósága nem értette e mondat értelmét, de ekkor még a tanítványai sem tudták, hogy saját testére, a halálát követő harmadik napon feltámadt testére gondol Mesterük.
Az egykori hallgatóság az épületre gondolt, amelyben elhangzott e különös kijelentés. A zsidók jól ismerték ennek a templomnak a történetét. A kezdetek Dávid király idejéig nyúltak vissza. Miután az ország fővárosában, Jeruzsálemben palotát épített a maga számára, Dávid elhatározta, hogy házat épít Isten számára. Az isteni gondviselés azonban nem engedte meg, hogy elhatározása még az ő életében megvalósuljon, hanem csak fia, Salamon építhette meg az Úr templomát, amelyet a hódító babiloniak később leromboltak. A babiloni fogságból visszatérő zsidók építették újjá a templomot, amely ettől kezdve évszázadokon keresztül ismét az istentisztelet legfőbb helyéül szolgált. A második templomot a zsidó háború idején a rómaiak lerombolták és azóta nem építették újjá.
Isten egykor szövetséget kötött a választott néppel, ígéretet tett nekik, hogy a hit zarándokútját végigjárva elnyerik azt az országot, amelyet Isten nekik készített. A szövetség jeleként és az ígéret pecsétjeként Isten törvényt adott a választott népnek, szívükbe írta a tízparancsolat törvényeit. A törvény olyan útmutató jel volt az ószövetségi időkben, amely „az élet útját” mutatta az emberek számára, s amely azt jelezte, hogy Isten az ő népével van. A jeruzsálemi templom pedig, amely Isten lakóhelye volt, szintén azt jelezte, hogy Isten népe körében lakik, egészen közel van az emberekhez.
Az újszövetségi időkben az igazi jel, amely az Atya emberek iránti hűségét és szeretetét igazolja, és amely beteljesíti az üdvösség művét, már nem egy épület lebontása és felépítése lesz, hanem Jézus halála a kereszten és az ő feltámadása. E két esemény, továbbá a kereszt és az üres sír nem választható el egymástól. Mindkettő hitet ébreszt abban, aki látja, s elindít a tanúságtétel útján. Szent Pál apostol a következőket mondta: „A zsidók csodajeleket kívánnak, a görögök bölcsességet követelnek, mi azonban a megfeszített Krisztust hirdetjük” (1Kor 1,22-23). Ezt a küldetést folytatja az Egyház minden korban azt a megfeszített Krisztust hirdetve, akit az Atya feltámasztott a halálból.
(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Rombold le bennünk azt az ingatag építményt, amelyet bűneink köveiből emelünk! Rombolj le bennünk mindent, amit a magunk dicsőségére építettünk! Te építsd fel ezután lelkünk templomát, amely a te szereteted hajléka. Evangéliumod igazsága lakjon szívünkben és újítsa meg életünket, hogy az örömhír továbbadásával és feltámadásod hirdetésével újjáépítsük az Egyházat.

https://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20210307.mp3

Evangélium

Lk 15,1-3.11-32

Azokban a napokban vámosok és bűnösök jöttek Jézushoz, hogy hallgassák őt. A farizeusok és az írástudók méltatlankodtak miatta. „Ez szóba áll bűnösökkel, sőt eszik is velük” – mondták. Jézus erre a következő példabeszédet mondta nekik: „Egy embernek két fia volt. A fiatalabbik egyszer így szóit apjához: Atyám, add ki nekem az örökség rám eső részét. Erre ő szétosztotta köztük vagyonát. Nem sokkal ezután a fiatalabbik összeszedte mindenét, és elment egy távoli országba. Ott léha életet élt, és eltékozolta vagyonát. Amikor mindenét elpazarolta, az országban nagy éhínség támadt, s ő maga is nélkülözni kezdett. Erre elment és elszegődött egy ottani gazdához. Az kiküldte a tanyájára, hogy őrizze a sertéseket. Szívesen megtöltötte volna gyomrát a sertések eledelével, de még abból sem adtak neki. Ekkor magába szállt: Atyám házában hány napszámos bővelkedik kenyérben – mondta –, én meg itt éhen halok. Felkelek, atyámhoz megyek, és azt mondom neki; Atyám, vétkeztem az ég ellen és teellened. Arra már nem vagyok méltó, hogy fiadnak nevezz, csak béreseid közé fogadj be. Azonnal útra is kelt, és visszatért atyjához. Atyja már messziről meglátta, és megesett rajta a szíve. Eléje sietett, nyakába borult, és megcsókolta. Ekkor a fiú megszólalt: „Atyám, vétkeztem az ég ellen és teellened. Arra már nem vagyok méltó, hogy fiadnak nevezz.” Az atya odaszólt a szolgáknak: „Hozzátok hamar a legdrágább ruhát, és adjátok rá. Húzzatok gyűrűt az ujjára és sarut a lábára. Vezessétek elő a hizlalt borjút, és vágjátok le. Együnk és vigadjunk, hisz fiam halott volt és életre kelt, elveszett és megkerült.” Erre vigadozni kezdtek. Az idősebbik fiú kint volt a mezőn. Amikor hazatérőben közeledett a házhoz, meghallotta a zeneszót és a táncot. Szólt az egyik szolgának, és megkérdezte: Mi történt? Megjött az öcséd, és atyád levágatta a hizlalt borjút, mivel épségben visszakapta őt – felelte a szolga. Erre az idősebbik fiú megharagudott, és nem akart bemenni. Ezért atyja kijött és kérlelni kezdte. De ő szemére vetette atyjának: Látod, én annyi éve szolgálok neked, és egyszer sem szegtem meg parancsodat. És te nekem még egy gödölyét sem adtál soha, hogy mulathassak egyet a barátaimmal. Most pedig, hogy ez a te fiad, aki vagyonodat rossz nőkre pazarolta, megjött, hizlalt borjút vágattál le neki. Ő erre azt mondta: Fiam, te mindig itt vagy velem, és mindenem a tied. De most úgy illett, hogy vigadjunk és örüljünk, mert ez a te öcséd meghalt és most életre kelt, elveszett és újra megkerült.”

Elmélkedés

Az evangéliumi példabeszédet elképzelve egy atya áll előttünk. Egy atya, aki kitárja karját, hogy hosszú idő után újra szeretettel magához ölelhesse fiát. A történetnek ez az egyik fordulópontja. A fiú biztosan nem erre számított, mert nem fiúi méltóságot akar kérni atyjától, hanem megelégedne a szolga szerepével is. Az atya azonban nem akar szolgát abból, aki korábban fiú volt. Nagylelkűsége, irgalma arra indítja, hogy megbocsásson annak, aki hűtlenül elhagyta.
Egy másik fordulópont a fiú lelkében történik, mégpedig akkor, amikor úgy érzi, hogy nem akar lejjebb süllyedni, nem akar még megalázóbb helyzetbe kerülni. Nagyravágyó elképzelései hamar semmivé válnak. Hűtlensége és botlása megtöri büszkeségét, alázatossá teszi őt. Tudja, hogy nem állhat büszkén apja elé. Tudja, hogy egyetlen lehetősége maradt, be kell ismernie bűnét.
A történetben szereplő „legdrágább ruha” a fiú régi ruhája. Fiának távozása után az apa nem dobatta ki ezeket a szolgákkal, hanem megőrizte őket. Miért? Mert bízott abban, hogy fia egyszer megbánja bűnét és visszatér. Mert azt érezte, hogy ezekre a ruhákra még szükség lesz. Ez a tisztán őrzött, legdrágább ruha arra várt, hogy tulajdonosa újra magára öltse.
Akarom-e magamra venni azt a tiszta ruhát, amelyet az irgalmas Isten a szentgyónásban nyújt felém?
(c) Horváth István Sándor

Imádság

Jézusom, vezess engem a te utadon. Ne engedjem el soha a te kezedet. A te kegyelmed éltessen engem. A te szereteted lakjék bennem. A te tisztaságod költözzék belém. Ne a test legyen a szemem előtt, hanem a lélek. Ne a jelen, hanem az örök élet. Ne csak másoknak, de magamnak is szívből megbocsássak. Mindig és mindenért, neked hálát adni tudjak, és ha választanom kell kettőnk között Jézusom, mindig csak te és sohasem én legyek az első!

https://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20210306.mp3