106117 ima található a honlapon, összesen 253449 imádkozás. Regisztrálj, majd kattints és imádkozz!

Napi e-vangelium evangelium365

Napi e-vangelium evangelium365
Naponta frissül

Az www.evangelium365.hu az az evangéliumi rész olvasható, amely a katolikus egyház liturgikus rendje szerint a szentmiséken aznap elhangzik, valamint a hozzá kapcsolódó elmélkedés, illetve magyarázat, továbbá egy napi ima. 

@vangelium365, Horváth István Sándor

Evangélium, elmélkedés imádság

Napi Ima3 imádkozás /layout/img/logo.png

Márc
29

Evangélium

Ettől fogva Pilátus azon volt, hogy szabadon bocsássa Jézust. A zsidók azonban ezt kiáltozták: „Ha szabadon bocsátod, nem vagy a császár barátja. Mert mindaz, aki királlyá teszi magát, ellene szegül a császárnak.” E szavak hallatára Pilátus kivezet- tette Jézust, maga pedig a bírói székbe ült a kövezett udvaron, amelyet héberül Gabbatának hívnak. A húsvéti készület napja volt, a hatodik óra körül. Így szólt a zsidókhoz: „Íme, a királyotok!” De azok így kiáltoztak: „El vele, el vele! Feszítsd meg!” Pilátus megkérdezte: „Keresztre feszíttessem a királyotokat?” A főpapok azonban ezt felelték: „Nincs királyunk, csak császárunk!” Erre kiszolgáltatta nekik, hogy keresztre feszítsék.
Ekkor a zsidók átvették Jézust. A keresztet ő maga vitte, míg oda nem ért az úgynevezett Koponyák helyére, amelyet héberül Golgotának hívnak. Ott keresztre feszítették őt, s két másikat is vele, jobb és bal felől, Jézust meg középen. Pilátus feliratot is készített, és a keresztfára tétette. Ez volt ráírva: „A názáreti Jézus, a zsidók királya.” A feliratot sokan olvasták a zsidók közül, mert az a hely, ahol Jézust megfeszítették, közel volt a városhoz. Héberül, latinul és görögül volt felírva. A zsidó főpapok kérték Pilátust: „Ne azt írd: A zsidók királya hanem ahogy ő mondta: A zsidók királya vagyok”. Pilátus azonban ezt válaszolta: „Amit írtam, megírtam.”
A katonák pedig, miután Jézust keresztre feszítették, fogták a ruháit, négyfelé osztották, mindegyik katonának egy részt. Azután a köntöse következett. A köntös varratlan volt, egy darabból szabva, ezért így szóltak egymáshoz: „Ezt ne vágjuk szét, inkább vessünk rá sorsot, hogy kié legyen!” Így beteljesedett az Írás: „Szétosztották maguk között ruháimat, s a köntösömre sorsot vetettek.” A katonák pontosan ezt tették.
Jézus keresztje mellett ott állt anyja, anyjának nővére, Mária, Kleofás felesége, és Mária Magdolna. Amikor Jézus látta, hogy ott áll anyja és a tanítvány, akit szeretett, így szólt anyjához: „Asszony, íme, a te fiad!” Azután a tanítványhoz szólt: „Íme, a te anyád!” Attól az órától fogva házába fogadta őt a tanítvány.
Jézus tudta, hogy minden beteljesedett. De hogy beteljesedjék az Írás, így szólt: „Szomjazom.” Volt ott egy ecettel telt edény. Belemártottak egy szivacsot, izsópra tűzték, és a szájához emelték. Mikor Jézus megízlelte az ecetet, így szólt: „Beteljesedett!” És fejét lehajtva kilehelte lelkét.
A zsidók pedig, mivel az előkészület napja volt, és a holttestek nem maradhattak a kereszten, megkérték Pilátust, hogy töresse meg a keresztre feszítettek lábszárát, és vetesse le őket a keresztről. Az a szombat ugyanis nagy ünnep volt. Elmentek tehát a katonák, és megtörték a lábszárát az egyiknek is, a másiknak is, akit vele együtt fölfeszítettek. Amikor azonban Jézushoz értek, látták, hogy már meghalt. Ezért nem törték meg a lábszárát, hanem az egyik katona beledöfte lándzsáját az oldalába. Ekkor vér és víz folyt ki belőle. Az tanúskodik erről, aki látta ezt, és az ő tanúságtétele igaz. Jól tudja ő, hogy igazat mond, hogy ti is higgyetek. Mert mindez azért történt, hogy beteljesedjék az Írás: „Csontot ne törjetek benne!” És ami az Írás más helyén áll: Föltekintenek arra, akit keresztülszúrtak.”
Arimateai József, aki Jézus tanítványa volt, bár a zsidóktól való élelmében csak titokban, engedélyt kért Pilátustól, hogy levehesse Jézus testét. Pilátus megengedte. El is ment, és levette Jézus testét. Eljött Nikodémus is, aki korábban egyszer éjszaka ment Jézushoz. Hozott mintegy száz font mirha- és áloékeveréket. Fogták Jézus testét, és fűszerekkel együtt gyolcsleplekbe göngyölték. Így szokás temetni a zsidóknál. Azon a helyen, ahol keresztre feszítették, volt egy kert, a kertben pedig egy új sírbolt, ahova még nem temettek senkit. Mivel a sír közel volt, a zsidók készületi napja miatt oda temették Jézust.
Jn 19,12-42

Elmélkedés

A kereszt titka
Nagypénteken Krisztus keresztáldozatára és halálára emlékeznek a keresztények világszerte. Az Egyház régi hagyománya szerint ezen a napon nem mutatunk be szentmisét. A nagypénteki szertartás első része az igeliturgia, amelynek keretében felolvassuk (vagy a templomi kórus elénekli) Jézus szenvedéstörténetét, a passiót, majd ezután következik a szent kereszt előtti hódolat és a szentáldozás. A mai egyszerű szertartás minden eleme abban segít bennünket, hogy elkísérjük Megváltónkat keresztútján és a keresztre irányítsuk figyelmünket. Jézus nincs egyedül a keresztúton. Vele vannak a katonák, akik a kereszt súlya alatt többször földre roskadó Jézust korbáccsal kényszerítik, hogy felkeljen és tovább menjen. Ők nem Jézus ellenségei, csak a halálos ítélet végrehajtói, akik feladatukat végezve teljesítik a kiadott parancsot. De ott vannak körülötte ellenfelei is, akik végre elégedettek lehetnek, mert elérték céljukat, sikerült Pilátusból kizsarolniuk a halálos ítéletet Jézusra. És ott tolong Jézus körül a gúnyolódó és szitkozódó néptömeg, amely néhány nappal korábban még éljenezve köszöntötte a királyként Jeruzsálembe bevonuló Jézust. Sok bámészkodó pedig bizonyára kicsit távolabbról figyeli a városból kivonuló sokaságot, talán észre sem veszik a katonák között a keresztjét görnyedten hordozó Jézust. Ők ugyan mind ott vannak Jézus körül, de lelkükben távol állnak tőle, s nem részesednek szenvedéséből.
Rajtuk kívül viszont ott vannak azok is, akik együttérzéssel viseltetnek Jézus iránt. Mária, Jézus édesanyja, aki kisebb utcákon haladva próbál elébe kerülni a menetnek, hogy közelébe kerülhessen szenvedő fiának. És ott van Cirenei Simon, akit arra kényszerítenek a katonák, hogy segítsen Jézusnak, s ezáltal társa lesz a kereszthordozásban. De jelen van Veronika is, aki együttérző szeretettel lép Jézushoz, hogy kendőjével megtörölje az Úr véres arcát. Az út mellett pedig mindenütt ott állnak a síró jeruzsálemi asszonyok. Ők valamennyien részeseivé válnak Jézus szenvedésének.
Bár a keresztúton sokan kísérik Jézust és a Golgotán is sok ember jelen van, mégis a kereszten egyedül van Jézus. A keresztre feszítés gyötrelmét, az utolsó órák kínjait egyedül és magányosan éli át. Ide már senki nem tudja követni. Egyedül kell magára vennie bűneink terhét, egyedül kell végrehajtani a mindhalálig való engedelmesség által a megváltást. A kereszten Jézus azt érzi, hogy mindenki elhagyta. Így imádkozik: „Istenem, Istenem! Miért hagytál el engem?” Azt érzi, hogy még az Isten is elhagyta. Végső leheletével mégis neki ajánlja fel önmagát: „Atyám, kezedbe ajánlom lelkemet” (Mt 27,46; Mk 15,34). Halálával beteljesedett a megváltás. Teljesítette küldetését, „engedelmes lett a halálig, mégpedig a kereszthalálig.” Hittel várjuk, hogy az Atya felmagasztalja és feltámassza a halálból.
Mit üzen nekünk a kereszt? Tudnunk kell, hogy az első keresztény századokban nem volt szokás a keresztre feszített Jézus testét ábrázolni. Helyette inkább csak a kereszt jelet használták a test nélkül, illetve a bárányt, amely a Megváltót jelképezte, aki áldozati bárányként ajánlotta fel magát. A VI-VII. században kezdenek megjelenni a keresztre feszített Jézus ábrázolások. Kezdetben az élő Krisztus jelenik meg a kereszten, aki felemeli fejét, nyitott szemekkel az égre néz, s aki a kereszten győzedelmeskedik a halál felett. A keresztábrázolások másik formája a halott Jézus, de ez csak legalább száz évvel később jelenik meg a keresztény művészetben. A kereszten függő halott Jézus fején töviskoszú van, szeme csukva, feje lehanyatlik, teste összeroskadt.
E kétfajta ábrázolásmód a kereszt titkának két oldalát mutatja be számunkra. Jézus egyrészt valóságos Isten, ő a mennyei Atya Fia, aki diadalmaskodik a halál felett, másrészt valóságos ember, akinek emberként kellett megtapasztalni a szenvedést és átélnie a halált. Jézus szenvedése és halála nem volt értelmetlen, hanem ez szerezte meg számunkra a bűnbocsánatot, az Atyával való kiengesztelődést, a megváltást és az üdvösséget. Krisztus arra hív bennünket, hogy ne utasítsuk vissza életünk keresztjeit, hanem vegyük fel minden nap és kövessük őt. A kereszt titkának megértéséhez csak saját keresztünk elfogadása és türelmes hordozása visz közelebb, s ehhez maga Jézus ad nekünk erőt. Ha vele élünk, eljuthatunk az örök életre.
© Horváth István Sándor


Imádság

Mindenható és irgalmas Istenünk! Hisszük, hogy a világban mindennek értelme van, még akkor is, ha akaratodat, rendelésedet, szándékaidat emberi értelmünk nem képes azonnal megérteni. Krisztus Urunk kereszthalálának is volt értelme, hiszen a megváltást, az üdvösséget és a vele való kiengesztelődést szerezte meg minden ember számára. Meghajlunk a kereszt előtt, meghajlunk a kereszt titka, a megváltás titka előtt. Meghajlunk az engedelmesség titka előtt, amelyet Fiad, Jézus Krisztus tanúsított. Meghajlunk a végsőkig elmenő, önfeláldozó szeretet titka előtt. Segíts minket, hogy felfedezzük a kereszt helyét életünkben!

 

 

https://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20240329.mp3

Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
Ezt az imát még nem imádkoztad el!

Evangélium, elmélkedés imádságNagycsütörtök

Napi Ima4 imádkozás /layout/img/logo.png

Márc
28

Evangélium

Húsvét ünnepe előtt történt. Jézus tudta, hogy elérkezett az óra, amikor ebből a világból vissza kell térnie az Atyához. Mivel szerette övéit, akik a világban voltak, még egy végső jelét adta szeretetének. Vacsora közben történt, amikor a sátán már fölébresztette Júdásnak, Karióti Simon fiának szívében a gondolatot, hogy árulja el őt. Jézus tudta, hogy az Atya mindent a kezébe adott, s hogy Istentől jött és Istenhez tér vissza. Fölkelt hát a vacsora mellől, letette felső ruháját, fogott egy vászonkendőt és a derekára kötötte. Azután vizet öntött egy mosdótálba, és mosni kezdte tanítványainak a lábát, majd a derekára kötött kendővel meg is törölte. Amikor Simon Péterhez ért, az így szólt: „Uram, te akarod megmosni az én lábamat?” Jézus így felelt: „Most még nem érted, mit teszek, de később majd megérted”. De Péter tiltakozott: „Az én lábamat ugyan meg nem mosod soha.” Jézus azt felelte: „Ha nem moslak meg, nem lesz semmi közöd hozzám”. Erre Péter így szólt: „Uram, akkor ne csak a lábamat, hanem a fejemet és a kezemet is!” Jézus azonban kijelentette: „Aki megmosdott, annak csak a lábát kell megmosni, és egészen tiszta lesz. Ti tiszták vagytok, de nem mindnyájan.” Tudta ugyanis, hogy egyikük elárulja, azért mondta: „Nem vagytok mindnyájan tiszták.” Miután megmosta lábukat, fölvette felső ruháját, újra asztalhoz ült, és így szólt hozzájuk: „Megértettétek-e, hogy mit tettem veletek? Ti Mesternek és Úrnak hívtok engem, és jól teszitek, mert az vagyok. Ha tehát én, az Úr és Mester megmostam lábatokat, nektek is meg kell mosnotok egymás lábát. Példát adtam nektek, hogy amit én tettem, ti is tegyétek meg.”
Jn 13,1-15

Elmélkedés

Az Úr ajándéka
Az utolsó vacsorán történtek elbeszélését János evangélista ünnepélyes bevezetéssel kezdi. „Jézus tudta, hogy elérkezett az óra, amikor ebből a világból vissza kell térnie az Atyához. Mivel szerette övéit, akik a világban voltak, még egy végső jelét adta szeretetének.” Az ünnepélyes megfogalmazás tartalma rámutat Jézus szeretetére, mint a most kezdődő történések legmélyebb okára és mozgatójára. A tanítványok lábának megmosása, az Oltáriszentség ajándékozása, valamint Jézus hamarosan kezdődő szenvedése és kereszthalála mind-mind szeretetéből fakadó cselekedetek. Igen, elérkezett az óra, Jézus órája, a cselekvés órája, az áldozat órája, az önajándékozás órája, az engedelmesség és a szolgálat órája, elérkezett a szeretet ideje.
A tanítványok lábának megmosása mellett az utolsó vacsora másik jelentős eseménye az Eucharisztia alapítása, azaz az Oltáriszentség ajándékozása, amelyben a mi Urunk saját testét és vérét adta nekünk. János ugyan nem számol be erről írásában, de Máté, Márk és Lukács evangéliumában, valamint Szent Pál apostol korintusiaknak szóló első levelében megtaláljuk ennek elbeszélését (vö. Mt 26,20-29, Mk 14,17-25, Lk 22,14-23 és 1Kor 11,23-26). Az esemény a szentmise szertartásából jól ismert mindannyiunk számára. Jézus, mielőtt szétosztotta volna apostolainak a kenyeret, ezt mondta: „Ez az én testem, mely értetek adatik.” Majd a borral telt kelyhet ezekkel a szavakkal nyújtotta nekik: „Ez a kehely az új szövetség az én véremben, mely értetek kiontatik.”
Amikor most az Oltáriszentség alapítására emlékezünk, lélekben belépünk abba a „tágas, étkezésre berendezett emeleti helyiségbe” (Lk 22,12), amely az utolsó vacsora helyszíne volt Jeruzsálemben. Minden templom, amelyben a hívek rendszeresen összegyűlnek az oltár körül a szentmisére, az utolsó vacsora terme, ahol Jézus immár nem a tizenkét apostolnak, hanem mai tanítványainak, tehát nekünk adja testét és vérét az átváltoztatott kenyérben és borban. Azt kéri tőlünk, hogy csatlakozzunk áldozatához, fogadjuk el, vegyük magunkhoz testét. A szentmisén való részvétel még nem jelenti feltétlenül a szentmise kegyelmeiben való részesedést. Előfordulhat ugyanis, hogy valaki csupán hagyományból és megszokásból megy el vasárnaponként a szentmisére, de úgy megy haza a templomból, mintha mi se történt volna, azaz nem érintette meg szívét a szent cselekmény. Ezzel szemben Jézus azt szeretné, hogy figyelmesen hallgassuk meg tanítását a szentmise első részében, majd ezt követően részesedjünk áldozatában. A kenyérrel és a borral együtt ajánljuk fel önmagunkat és egész életünket Istennek, és a szentáldozásban vegyük magunkhoz az ő testét. Minden szentmisében arra hív minket a mi Urunk, hogy megértsük és elfogadjuk az isteni szeretet ezen felülmúlhatatlan ajándékát, aki maga Krisztus.
Az első keresztények számára Krisztus tanítványának lenni egyrészt azt jelentette, hogy hittel hallgatták az apostolok Jézusról szóló tanúságtételét, a krisztusi közösséghez tartoztak, egyek voltak az imádságban és a szeretetben. Másrész pedig az a keresztény volt egységben Krisztussal és az ő Egyházával, aki részt vett a kenyértörés szertartásán, a szentmisén. Az Oltáriszentség tehát a Krisztussal való élő kapcsolatot jelenítette meg számukra. Emellett az Oltáriszentség Krisztus szentségi jelenléte is, s ez a titokzatos és valóságos jelenlét az Egyház legnagyobb kincse. A szentmise ugyanezért fontos a mi számunkra is. Ez a szentség a Krisztussal és az Egyházzal való közösség jele. Az járulhat ugyanis szentáldozáshoz, aki teljes közösségben van az Egyházzal és a Krisztussal való lelki egységet is helyreállította azáltal, hogy a szentgyónásban megvallotta bűneit. Az Eucharisztia azt jelzi számunkra, hogy Jézus nem hagyja magára tanítványait, hanem szüntelenül velünk van, köztünk lakik.
Krisztus a mi lelki táplálékunk. Az Eucharisztia építi az Egyházat és éltet minden keresztényt. Az Oltáriszentség, Krisztus valóságos teste az örök élet kenyere számunkra. Vegyük és együk Krisztus testét, hogy örök életünk legyen!
© Horváth István Sándor


Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Te értünk, a mi megváltásunkért hoztad meg az áldozatot, áldoztad fel életedet a kereszten. Egész életed önfelajánlás volt az Atyának, és az Atya elfogadta ezt az áldozatot. Hisszük, hogy nekünk adtad tested az Oltáriszentségben, értünk szenvedtél és értünk haltál meg a kereszten. Akaratod és rendelkezésed szerint áldozatod minden szentmisében megújul, megismétlődik, jelenvalóvá válik. Újra közénk jössz, hogy saját testeddel tápláld lelkünket. Köszönjük, hogy az Oltáriszentségben önmagadat, mint az örök élet táplálékát adod nekünk.

 

 

https://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20240328.mp3

Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
Ezt az imát még nem imádkoztad el!

Evangélium, elmélkedés imádságNagyszerda

Napi Ima3 imádkozás /layout/img/logo.png

Márc
27

Evangélium

A betániai vacsora után a tizenkettő közül az egyik, akit karióti Júdásnak hívtak, elment a főpapokhoz és megkérdezte tőlük: „Mit adtok nekem, ha kezetekbe juttatom Jézust?” Azok harminc ezüstöt ígértek neki. Ettől kezdve csak a kedvező alkalmat kereste, hogy kiszolgáltassa őt nekik. A kovásztalan kenyér ünnepének első napján a tanítványok ezzel a kérdéssel fordultak Jézushoz: „Hol készítsük el neked a húsvéti vacsorát?” Ő így felelt: „Menjetek be a városba, egy bizonyos emberhez, és mondjátok neki: A Mester üzeni: Közel van az én időm; tanítványaimmal nálad költöm el a húsvéti vacsorát.” A tanítványok úgy tettek, ahogy Jézus meghagyta nekik, és elkészítették a húsvéti vacsorát. Amikor beesteledett, Jézus a tizenkét tanítvánnyal asztalhoz telepedett. Miközben ettek, így szólt hozzájuk: „Bizony mondom nektek, közületek egyvalaki elárul engem!” Erre nagyon elszomorodtak, és sorra kérdezték őt: „Csak nem én vagyok az, Uram?” Ő így válaszolt: „Aki velem egyszerre nyúl a tálba, az árul el engem. Az Emberfia ugyan elmegy, amint megírták róla, de jaj annak, aki az Emberfiát elárulja! Jobb lett volna annak az embernek, ha meg sem születik!” Erre Júdás, az áruló is megkérdezte: „Csak nem én vagyok az, Mester?” Ő így felelt: „Te magad mondtad!”
Mt 26,14-25

Elmélkedés

Nagy különbség van Júdás pénzért vállalt áruló tette és Péter félelemből háromszor is kimondott tagadó szavai között. Az egyikből nincs felemelkedés, a másik az evangélium egyik legszebb szeretet-vallomását eredményezi a feltámadás után. A különbség a két apostol Jézushoz való kapcsolatából fakad.
Mi köt engem Jézushoz? Milyen a kapcsolatom vele, aki ma aggódva kérdezem: csak nem én vagyok az, aki elárulja az Urat? A kevély magabiztosság nem ment meg és nem szünteti meg a bennünk lévő gyengeséget. Nem szabad tökéletesnek és szilárdan állónak tartani magunkat, hanem ismernünk kell hibáinkat és gyarlóságainkat. A felemelkedés feltétele a helyes önismeret és a bűnbánat.
Krisztus mellett lenni addig sikertörténet az apostolok számára, amíg meg nem kezdődik az Úr szenvedése. Júdás ekkor már nem vállalja a közösséget Mesterével és megtagadja a közösséget apostoltársaival. A többi apostolt is megrendítette a szenvedés és a kereszthalál. Hitük, reményük, kitartásuk jutalma a feltámadás öröme lett, amely egészen új szempontba állította az Úr halálát, megértették, hogy a megváltás így valósult meg. Keresztünk hordozása azt jelenti, hogy szabadon Istennek adjuk magunkat és minden nap döntést hozunk Isten mellett.
© Horváth István Sándor


Imádság

Uram, Istenem! Segíts, hogy helyesen tudjam beosztani az időmet! Add, hogy biztosan érezzem, mely ügyem nem tűr halasztást! Segíts, hogy mindig időt találjak a szellemi, lelki feltöltődésre is! Kérlek, segíts, hogy minden esetben a lehető legjobban készülhessek föl az éppen előttem álló feladatra! Add meg, Uram, a kegyelmet, hogy akivel csak találkozom, arra úgy tudjak odafigyelni, és úgy tudjak neki segíteni, mintha téged hallgatnálak és neked segítenék!

 

 

https://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20240327.mp3

Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
Ezt az imát még nem imádkoztad el!

Evangélium, elmélkedés imádságNagykedd

Napi Ima2 imádkozás /layout/img/logo.png

Márc
26

Evangélium

Az utolsó vacsorán Jézus mélyen megrendült lelkében, és újból kijelentette: „Bizony, bizony, mondom nektek, egy közületek elárul engem.” Erre a tanítványok tanácstalanul egymásra néztek, mert nem tudták, kiről mondta ezt. A tanítványok közül az egyik, akit Jézus szeretett, a vacsora alatt Jézus mellett ült. Simon Péter intett neki: „Kérdezd meg, kiről beszél!” Ő Jézushoz fordult, és megkérdezte: „Uram, ki az?” Jézus így felelt: „Az, akinek a bemártott falatot adom.” Ezzel bemártotta a falatot (a tálba) és karióti Júdásnak, Simon fiának nyújtotta. A falat után mindjárt belészállt a sátán. Jézus ennyit mondott neki: „Amit tenni akarsz, tedd meg mielőbb!” Az asztalnál ülők közül senki sem értette, miért mondta ezt neki Jézus. Egyesek azt hitték, hogy – mivel Júdásnál volt a pénz – Jézus megbízta: „Vedd meg, amire szükségünk lesz az ünnepen!” Mások pedig (azt gondolták), hogy adjon valamit a szegényeknek. Miután Júdás átvette a falatot, azonnal kiment. Éjszaka volt.
Júdás távozása után Jézus ezeket mondta: „Most dicsőült meg az Emberfia, és az Isten is megdicsőült benne. Ha pedig az Isten megdicsőült benne, az Isten is meg fogja őt dicsőíteni önmagában, sőt hamarosan megdicsőíti. Gyermekeim, már csak rövid ideig vagyok veletek. Keresni fogtok engem, de amint a zsidóknak megmondottam, most nektek is megmondom: ahová én megyek, oda ti nem jöhettek.” Erre Simon Péter megkérdezte: „Uram, hová mégy?” Jézus így válaszolt: „Ahová én megyek, oda most nem jöhetsz velem, de később követni fogsz.” Péter azonban erősködött: „Uram, miért ne követhetnélek most? Az életemet is odaadom érted.” Jézus ezt felelte neki; „Életedet adod értem? Bizony, bizony, mondom neked, mire a kakas megszólal, háromszor tagadsz meg engem.” Jn 13,21-33. 36-38
Jn 13,21-33.36-38

Elmélkedés

A mai evangélium már a nagycsütörtöki utolsó vacsora eseményét kezdi ismertetni. Jézus együtt van apostolaival. Az ünnepi étkezést, együttlétüket és beszélgetésüket, amely Jézus részéről már búcsúzás és búcsúbeszéd, nem zavarja meg gyógyulásra váró betegek vagy tanítására szomjazó emberek tolongása. A társaságban nincsenek idegenek, mindenki jól ismeri a többieket, hiszen mintegy három éve együtt vannak, a Mester és az ő tizenkét apostola.
Úgy gondolják, hogy ismerik egymást, de kiderül, hogy ez tévedés. Itt kerül előtérbe Júdás, akinek szándékáról egyedül Jézus tud, apostoltársai nem sejtenek semmit. Jézus tudja, hogy mire készül Júdás és azt is, hogy most jött el az idő. A hamarosan bekövetkező árulás szíve mélyéig megrendíti Jézust, aki kertelés nélkül kimondja: „egy közületek elárul engem.” Mivel nem nevezi meg név szerint, hogy melyik apostola, barátja lesz az áruló, kijelentése megdöbbenti a többi apostolt.
Biztosan nem ebben a pillanatban határozta el Júdás, hogy el fogja árulni Mesterét, hanem már jó ideje szövögette terveit. Nem tudhatjuk, hogy mikor kezdett szíve elfordulni az Úrtól, de most elérkezett a végső szakítás és szembefordulás ideje. A pillanat hangulatát János evangélista így foglalja össze: „éjszaka volt.” Ez a megjegyzés nem csak az esti időpontra vonatkozik, hanem sokkal inkább Júdás lelkiállapotára utal.
Milyen érzések vannak bennem Jézus iránt? Milyen érzéseket próbálok erősíteni iránta?
© Horváth István Sándor


Imádság

Istenünk! Sokszor érezzük, hogy magunkra maradtunk. Reményeink szertefoszlottak, értelmetlennek látjuk, hogy tovább menjünk az úton. Kérünk, Urunk, erősíts ma is minket, hívj magadhoz mindannyiunkat! Bárcsak Péterrel együtt válaszolhatnánk: igen, Uram, tudod, hogy szeretlek! Bátoríts bennünket, hogy a te segítségeddel éltetői lehessünk családunknak, közösségünknek, minden embertársunknak!

 

 

https://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20240326.mp3

Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
Ezt az imát még nem imádkoztad el!

Evangélium, elmélkedés imádságNagyhétfő

Napi Ima3 imádkozás /layout/img/logo.png

Márc
25

Evangélium

Hat nappal húsvét előtt Jézus Betániába ment. Itt élt Lázár, akit Jézus feltámasztott a halálból. Vacsorát rendeztek Jézus tiszteletére. Márta felszolgált, Lázár pedig ott ült Jézussal a vendégek között. Mária pedig vett egy font illatos, drága nárduszolajat, megkente vele Jézus lábát, majd hajával megtörölte. A ház betelt a kenet illatával. Jézus tanítványai közül az egyik, aki elárulni készült őt, a karióti Júdás, megszólalt: „Miért nem adtuk el ezt a kenetet háromszáz dénárért, és miért nem osztottuk szét a szegények között?” Ezt azonban nem azért mondta, mintha gondja lett volna a szegényekre, hanem mert tolvaj volt: ő kezelte a pénzt, és az adományokat ellopkodta. Jézus azt mondta neki: „Hagyd békén őt, hiszen temetésem napjára teszi. Mert szegények mindig lesznek veletek, én azonban nem leszek mindig veletek.” A zsidók közül sokan megtudták, hogy Jézus Betániában van, és odamentek nemcsak Jézus miatt, hanem hogy lássák Lázárt, akit feltámasztott a halálból. Ekkor a főpapok elhatározták, hogy Lázárt is megölik, mivel miatta a zsidók közül sokan hittek Jézusban.
Jn 12,1-11

Elmélkedés

Jézus szenvedéstörténetének elbeszélését János evangélista a betániai vacsora jelenetével kezdi, amely a jeruzsálemi bevonulás utáni napon történt. Az étkezés közben Mária drága olajjal keni meg Jézus lábát. Mária olyat tesz, ami messze felülmúlja a vendégszeretet szokásos formáit, megnyilvánulásait. Cselekedete Júdás rosszallását váltja ki, aki pazarlásnak tartja azt. Az Úr rögtön megvédi Máriát: „Hagyd békén őt, hiszen temetésem napjára teszi.”
Jelképes cselekedetről van tehát szó. A megkenés előkészület Jézus temetésére. A húsvéti eseményeket jól ismerjük. A keresztről való levételt követően a húsvéti ünnep és a szombat beállta miatt nincs már idő arra, hogy az Úr holttestét a szokásoknak megfelelően bebalzsamozzák a temetés előtt. Utólag szeretnék ezt megtenni az asszonyok, ezért mennek húsvét hajnalban Jézus sírjához, de akkor már nem találják ott a holttestet, mert Jézus feltámadt. Ami tehát a temetéskor el fog maradni, azt Mária most, előzetesen megteszi, megkeni az Úr testét. Ő a hűséges tanítványok példája, aki kifejezi az Úr iránti szeretetét.
Mária Jézus baráti, Júdás pedig tanítványi köréhez tartozik, tehát mindketten közel állnak hozzá. Lelkületük azonban különböző. E két személy példája engem is választás elé állít. A nagylelkűséget vagy a szűkkeblűséget választom? Kitartok-e hűséggel, szeretettel az Úr mellett vagy árulója leszek?
© Horváth István Sándor


Imádság

Istenünk, te szabadnak teremtettél bennünket, hogy mindig a magasba vonzzon minket a vágy és állandóan felfelé, az ég, a mennyország felé törekedjünk. A gonosz lélek, a sátán, foglyul ejt bennünket, bezár bűneink ketrecébe. A bűnök annyira megnyomorítják életünket és olyannyira földhözragadttá tesznek minket, hogy már szinte el is felejtjük, hogy hol van a mi igazi otthonunk. Ekkor küldöd el nekünk a megváltó Jézust, aki kihoz bennünket bűneink ketrecéből, felemel minket, újra megmutatja számunkra a magasságot, a fényt, Isten gyermekeinek szabad életterét. Belőle merítünk erőt, hogy visszatérjünk eredeti életünkbe, amit te készítesz nekünk, és újra az ég, a mennyország legyen a mi otthonunk.

 

 

https://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20240325.mp3

Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
Ezt az imát még nem imádkoztad el!

Evangélium, elmélkedés imádságVirágvasárnap

Napi Ima5 imádkozás /layout/img/logo.png

Márc
24

Evangélium

Abban az időben, amikor Jézus és tanítványai Jeruzsálemhez közeledtek, Betfagé és Betánia táján, az Olajfák hegyénél Jézus előreküldte két tanítványát, és ezt mondta nekik: „Menjetek a szemközti faluba. Amint beértek, találtok ott egy megkötött szamárcsikót, amelyen ember még nem ült. Oldjátok el és vezessétek ide. Ha valaki szólna, hogy mit tesztek, mondjátok, hogy az Úrnak van rá szüksége. Erre mindjárt elengedi.” El is mentek, és az útelágazásnál egy kapuhoz kötve megtalálták a szamárcsikót. Eloldották. Azok közül, akik ott ácsorogtak, valaki megkérdezte: „Miért oldjátok el a szamarat?” Azt válaszolták, amit az Úr mondott nekik, és erre elengedték őket. A szamárcsikót Jézushoz vezették. Ráterítették a köntöseiket, ő pedig felült rá. Sokan az útra teregették köntösüket, mások meg a lombos faágakat, amelyeket a réten vágtak. Akik előtte jártak, és akik kísérték, így kiáltoztak: „Hozsanna! Áldott, aki az Úr nevében jön! Áldott atyánknak, Dávidnak közelgő országa! Hozsanna a magasságban!”
Mk 11,1-10

Elmélkedés

A keresztút hitre nevel
Egyházunk hagyománya szerint a virágvasárnapi szentmise körmenettel kezdődik, amellyel Jézus jeruzsálemi bevonulására emlékezünk. Ennek során olvassuk fel az Úr bevonulásáról szóló evangéliumi részletet, az evangélium helyén pedig a passió, azaz Jézus szenvedéstörténete hangzik el.
Szent Márk evangélista beszámolója szerint Jézus egy szamár hátán ülve érkezik Jeruzsálem városához. Jövetelével egyidőben zarándokok sokasága érkezhetett, hiszen közeledett a zsidók húsvéti ünnepe. Az emberek nem a városból jönnek elé, tehát nem az érkező fejedelemnek szóló fogadás ez, hanem mintegy bevezetik Jézust Jeruzsálembe. Az emberek spontán módon cselekszenek. Részükről nincs nyoma semmiféle előkészületnek vagy szervezkedésnek. Amint megpillantják Jézust, egyszerűen eszükbe jutnak a szamárháton érkező Messiásról szóló prófétai jövendölések s ennek hatására cselekszenek. Ruháikat leterítik az út porába Jézus elé, s ezzel kifejezik, hogy a Messiást tisztelik az érkező Jézusban. Szintén erre utalnak örvendező felkiáltásaik: „Hozsanna! Áldott, aki az Úr nevében jön! Áldott atyánknak, Dávidnak közelgő országa! Hozsanna a magasságban!” (Mk 11,10).
A bevonulással Jézus megérkezik végső céljához, küldetése beteljesítésének helyszínére. Ezt követően már csak egy rövid időre vonul vissza Betániába (vö. Mk 11,11). Többet már nem járja a városokat és falvakat, hogy tanítsa az embereket. Tanításának helye a következő napokban a templom lesz, az Atya háza, az Isten háza.
A nagyböjt idején bőségesen volt és van időnk arra, hogy Krisztus kereszthordozásáról elmélkedjünk. A keresztút-járás péntekenként, a virágvasárnapi és nagypénteki passió, a szenvedéstörténet többszöri elolvasása az evangéliumban mind-mind abban segítenek minket, hogy Krisztus sorsában felfedezzük saját sorsunkat. A keresztút, Jézus szenvedésének útja hitre nevel, hitre ébreszt bennünket. Mégpedig egészen más módon, mint a csodák és másképpen, mint a tanítás. Az evangéliumokban többször szerepel a megjegyzés, miszerint „sokan hittek Jézusban, mert látták a csodákat, amelyeket véghezvitt” és azzal is többször találkozunk, hogy Jézus szavában, tanításában az emberek felismerték az isteni igazságot, amely hitet ébresztett bennük. A keresztút másként nevel minket hitre. Itt Jézus nem tesz semmi emberfelettit, semmi természetfelettit, itt egészen emberi arcát mutatja felénk. Most nem történik semmi rendkívüli. Most csak az történik, ami egy megkínzott, meggyötört, keresztre szegezett emberrel történhet: meghal. És mégis ez a halál nem csupán a római századosban ébreszt hitet, hanem bennünk is. Igen, megszülethet bennünk a hit, ha a megfeszített Isten keresztje mellé nem csak odaképzeljük, hanem odaállítjuk a magunk keresztjét, megfeszített emberségünk keresztjét. A keresztútját járó ember tehát valóban a hit útját járja. Mindannyiunk élete keresztút, amelynek állomásai a hit újabb és újabb szintjét jelentik. Kereszt nélkül nem jutunk előbbre a hit útján. Kereszt nélkül nem jutunk előbbre, nem jutunk sehová.
A mai nappal elkezdődik a nagyhét, amely során nagycsütörtök este leülünk majd Jézus mellé az utolsó vacsora termében, s aztán meghív minket az Úr, hogy virrasszunk vele szenvedésének éjszakáján. Nagypénteken lélekben elkísérjük őt a Golgotára, ahol bűneinkért, megváltásunkért meghal a kereszten. Másnap, húsvét éjszakáján együtt ünnepeljük feltámadását, majd hajnalban sírjához indulunk. Ott hitünk jutalmaként már nem a halott Jézus testét fogjuk megtalálni, hanem találkozhatunk az élő, a feltámadt Krisztussal.
© Horváth István Sándor


Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! A szent városba, Jeruzsálembe érkezve te már tudtad, hogy küldetésed hamarosan befejeződik. Tudtad, hogy szenvedés vár rád, hiszen erről többször is beszéltél tanítványaidnak. Mégsem menekültél el a szenvedések elől, mert teljesíteni akartad azt a feladatot, amit a mennyei Atya bízott rád. Így mutattad meg az engedelmesség végső jelét. Bár az eseményeket látszólag az emberi szándékok, a rosszindulat, a harag, a gyűlölet irányítják, mi mégis mindezek mögött észrevesszük az Atya akaratát, aki életed feláldozását kérte. Urunk, elkísérünk szenvedésed útján, hogy kereszthordozásod és a kereszthalálod megértesse velünk Isten megváltó szándékát.

 

 

https://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20240324.mp3

Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
Ezt az imát még nem imádkoztad el!

Evangélium, elmélkedés imádságNagyböjt 5. hete – Szombat

Napi Ima4 imádkozás /layout/img/logo.png

Márc
23

Evangélium

Lázár feltámasztása után a Mártához és Máriához jött zsidók közül sokan hittek Jézusban, mert látták, amit cselekedett. Némelyek azonban elmentek a farizeusokhoz, és jelentették, hogy mit tett Jézus. Erre a főpapok és a farizeusok összehívták a főtanácsot, és így tanakodtak: „Mit tegyünk? Ez az ember sok csodát művel. Ha engedjük, hogy folytassa, mindnyájan hisznek majd benne. Aztán jönnek a rómaiak, és elpusztítják szentélyünket és népünket.” Közülük az egyik, Kaifás, aki abban az évben főpap volt, ezt mondta nekik: „Ti nem tudtok semmit. Gondoljátok csak meg: jobb, ha egy ember hal meg a népért, minthogy az egész nemzet elpusztuljon!” Ezt pedig nem magától mondta, hanem mint annak az évnek főpapja prófétaként megjövendölte, hogy Jézus a népért hal meg; sőt, nemcsak a népért, hanem hogy egybegyűjtse Isten szétszóródott gyermekeit. Attól a naptól kezdve megegyeztek abban, hogy megölik őt. Ezért Jézus nem mutatkozott többé nyilvánosan a zsidók előtt, hanem visszavonult a pusztaság melletti vidékre, egy Efraim nevű helységbe, és ott tartózkodott tanítványaival együtt. Közeledett a zsidók húsvétja. A vidékről már az ünnepek előtt sokan felzarándokoltak Jeruzsálembe, hogy megszentelődjenek. Ezek keresték Jézust, és még a templomban is beszélgettek róla: „Mit gondoltok, eljön-e az ünnepre?” A főpapok és a farizeusok ugyanis ekkor már kiadták a rendeletet, hogy aki tud valamit Jézus tartózkodási helyéről, jelentse, hogy elfoghassák őt.
Jn 11,45-57

Elmélkedés

Szent János evangélista részletesen beszámol írásában Lázár betegségének és halálának híréről, Jézus kis késlekedéséről és indulásáról, megérkezvén Betániába beszélgetéséről Mártával és Máriával, majd pedig Lázár feltámasztásáról (vö. Jn 11,1-44). A mai evangélium ennek következményeit mondja el. Úgy tűnik számunkra, hogy Lázár feltámasztása fordulópontot jelent Jézus ellenfelei számára. Mivel az eset hatására sokan hittek Jézusban, a vezetők elhatározták, hogy megölik. Tanítása és cselekedetei miatt eddig is fokozódott a feszültség Jézus és a vallási vezetők között, mostanra viszont „betelt náluk a pohár.” Eddig is próbálták már őt lehetetlenné tenni körülményes és vádaskodó kérdéseikkel, megvádolták már az ördöggel való szövetkezéssel, nehezményezték, hogy nem tartja tiszteletben és tanítványaival nem tartatja meg a mózesi törvényeket, most viszont új szintre emelkedik a vele való szembefordulás, a „Jézus-ügy” miatt összehívják a főtanácsot, amelynek tagjai döntést hoznak arról, hogy meg kell halnia. A törvényesség látszatának fenntartása érdekében rendeletet, elfogatóparancsot adnak ki ellene, hogy hivatalos tárgyalás keretében mondhassák majd ki a halálos ítéletet.
Azt is gondolhatnánk, hogy ettől kezdve az eseményeket végig Jézus ellenfelei irányítják. A hit szemével azonban az események mögött megláthatjuk a mennyei Atya üdvözítő szándékát, a megváltó isteni akaratot.
© Horváth István Sándor


Imádság

Urunk, Istenünk! A bűn elszakít bennünket tőled és az Egyház közösségétől. A bűnöktől való szabadulást egyedül te adhatod meg nekünk. Lelkünk bűneitől nem szabadulhatunk meg saját erőnkből. Ha bűnbánatot tartunk és a szentgyónásban megvalljuk bűneinket, ez a cselekedet annak a kifejezése, hogy szeretnénk helyreállítani a megsértett kapcsolatot veled, a mi irgalmas Atyánkkal és az Egyház közösségével. Amikor bocsánatot nyerünk vétkeinkre, te visszafogadsz bennünket a szeretet közösségébe. Urunk, megvalljuk bűneinket, és alázattal fordulunk hozzád: bocsáss meg nekünk!

 

 

https://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20240323.mp3

Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
Ezt az imát még nem imádkoztad el!

Evangélium, elmélkedés imádságNagyböjt 5. hete – Péntek

Napi Ima2 imádkozás /layout/img/logo.png

Márc
22

Evangélium

Egy alkalommal a zsidók köveket ragadtak, hogy megkövezzék Jézust. Erre ő megkérdezte tőlük: „Sok jótettet vittem végbe köztetek Atyám nevében. Melyik jócselekedetért akartok megkövezni engem?” A zsidók ezt válaszolták: „Nem a jócselekedetért, hanem a káromkodás miatt akarunk megkövezni, mert ember létedre Istenné teszed magadat.” Jézus ezt felelte: „A Szentírásban nemde ez áll: Én mondottam: istenek vagytok? Ha már azokat is isteneknek mondja az írás, akikhez Isten igéje szólt – és az írás nem veszítheti érvényét –, hogyan mondhatjátok arról, akit az Atya megszentelt és a világba küldött: Káromkodol! – mert azt mondtam, hogy Isten Fia vagyok? Ha nem cselekszem Atyám tetteit, ne higgyetek nekem! De ha azokat cselekszem, és nekem nem akartok hinni, higgyetek a tetteknek, hogy végre lássátok és elismerjétek: az Atya énbennem van és én az Atyában.” Erre ismét el akarták fogni őt, de kiszabadította magát kezükből. Ezután Jézus újra a Jordánon túlra ment, arra a helyre, ahol János először keresztelt, és ott is maradt. Sokan keresték fel, mert így vélekedtek: „János ugyan egyetlen csodát sem tett, de amit Jézusról mondott, az igaznak bizonyult.” És sokan hittek Jézusban.
Jn 10,31-42

Elmélkedés

A mai evangéliumi rész a zsidók és Jézus szembenállását mutatja be. Az indulatok valóban elszabadulnak, egyesek már köveket ragadnak, hogy halálra kövezzék Jézust, aki persze szavakkal igyekszik védeni magát. A jelenet érdekessége, hogy a vitázó felek elbeszélnek egymás mellett. Ennek az az oka, hogy a zsidók mindvégig Jézus szavaiba kötnek bele. Jelen esetben azt a kijelentését, hogy „Én és az Atya egy vagyunk” (Jn 10,30), minősítik káromkodásnak. Jézus viszont végig saját cselekedeteire hivatkozik. Azt állítja, hogy az Atya tetteit viszi végbe, miként tanítása, ugyanúgy cselekedetei, csodái is az Atya irgalmasságát közvetítik az emberek felé.
A hit kettős értelme mutatkozik meg ebben a részben. Egyrészt azt jelenti, hogy hiszünk Jézusnak, hitelesnek tartjuk mindazt, amit mond, bizalommal elfogadjuk tanítását. Azért hiszünk neki, mert a mennyei Atya küldöttének tartjuk. Másrészt a hit azt jelenti, hogy elhisszük, amit az Úr önmagáról állít: egyedülálló kapcsolatban van az Atyával, ő az Atya Fia. Ezt senki ember nem mondhatja önmagáról Jézuson kívül. Az Atya és a Fiú egysége a két személy egymásban való léte. Ezt Jézus így fogalmazza meg: „az Atya énbennem van és én az Atyában.” Jelen helyen ugyan nincs utalás a harmadik isteni személyre, a Szentlélekre, de természetesen a Szentlélek is ennek az egységnek a részese. A Szentháromság szeretet-egységébe, szeretet-közösségébe kapunk mindannyian meghívást.
© Horváth István Sándor


Imádság

Urunk, Jézus! Köszönjük, hogy megmutattad, mit vársz tőlünk. Te többet kívánsz tőlünk, mint elődeinktől. Kemények a szavaid, de csak hálát adhatunk nagy bizalmadért, mert parancsaid értünk, és nem ellenünk szólnak. Előtted kedvesebb a megbocsátás az oltárra helyezett áldozatnál, az igaz szó az esküvésnél. Segíts csírájában elfojtani a rosszat, segíts nem elnézőnek lennünk magunkkal szemben! Kemény a szavad, de hiszem, hogy jobb nekem bármely tagomat elveszteni, saját akaratomról egészen lemondani, ha az akadályoz az örök élet felé!

 

 

https://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20240322.mp3

Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
Ezt az imát még nem imádkoztad el!

Evangélium, elmélkedés imádságNagyböjt 5. hete – Csütörtök

Napi Ima3 imádkozás /layout/img/logo.png

Márc
21

Evangélium

Egy alkalommal Jézus így beszélt a zsidókhoz: „Bizony, bizony, mondom nektek: Aki tanításomat megtartja, nem hal meg örökre.” A zsidók azt felelték: „Most már tudjuk, hogy valóban ördögtől megszállott vagy. Ábrahám meghalt, és a próféták is meghaltak. Te meg azt mondod: „Aki tanításomat megtartja, nem hal meg örökre”. Nagyobb vagy talán Ábrahám atyánknál, aki meghalt? A próféták is meghaltak. Mivé teszed magadat?” Jézus így válaszolt: „Ha önmagamat dicsőíteném, az semmit nem érne. Az én Atyám az, aki megdicsőít engem. Ti Isteneteknek mondjátok őt, de nem ismeritek. Én ismerem őt, és ha azt mondanám, hogy nem ismerem, hozzátok hasonló, hazug lennék. De én ismerem az Atyát, és megteszem, amit mond. Ősatyátok, Ábrahám ujjongott, hogy megláthatja eljövetelem napját. Látta, és örvendezett.” A zsidók erre felháborodtak: „Még ötvenesztendős sem vagy, és láttad Ábrahámot?” Jézus így válaszolt: „Bizony, bizony, mondom nektek: Mielőtt Ábrahám lett volna, én vagyok.” A zsidók erre köveket ragadtak, hogy megkövezzék. Jézus azonban eltűnt előlük, és kiment a templomból.
Jn 8,51-59

Elmélkedés

Istentől kapott szabadságunknak köszönhetően képesek vagyunk arra, hogy elutasítsuk a bűnt, megszabaduljunk annak kényszerítő erejétől, és Isten szolgálatát válasszuk. Szabad és felelősségteljes választásunk következménye az, hogy az örök életben együtt lehetünk majd Istennel. Ezzel kapcsolatban teszi Jézus a következő kijelentést: „Aki tanításomat megtartja, nem hal meg örökre.” Értelemszerűen az fogja Jézus tanítását megtartani, aki hisz benne és hisz abban, hogy ez a tanítás az örök életre vezet. Ehhez azonban hozzá kell tennünk azt, hogy a mi Urunk nem csak a szóbeli tanítás megvalósítását várja tőlünk, hanem az ő követését is, hiszen ő a vezetőnk az örök élet útján.
Jézus tanítása túlmutat a földi élet néhány évtizednyi keretein, kiszélesíti az idő távlatait, megnyitja számunkra az örökkévalóságot. Földi életünk lezárul a halál pillanatával, de ezután következik a feltámadás, amely révén Isten átvezet minket az örök életbe. Hitünknek egy újabb lényeges eleme tehát az, hogy higgyünk a feltámadásban. Krisztus megígéri, hogy akik a földön hisznek benne és vele élnek, azok részesedni fognak majd a feltámadásban is. A nagyböjti időszak az Úr feltámadásának húsvéti eseményéhez vezet, amely esemény megerősíti bennem az örök élet hitét és vágyát.
© Horváth István Sándor


Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Súlyos lelki teherként nehezedik ránk a tudat, hogy bűneinkért vállalnunk kell a következményeket, s azokért akár büntetésre is számíthatunk. Bűntudatra ébredve jogosan tartunk az isteni ítélettől. Ugyanakkor azt is tudjuk, hogy mennyei Atyánk irgalmas, kész a megbocsátásra. Urunk, a te tekintetedből nem elítélés, hanem megbocsátás sugárzik. Bizalommal sietek feléd, mert nálad rátalálok az irgalmas szeretetre. Hiszem, hogy irgalmad nagyobb bűneimnél.

 

 

https://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20240321.mp3

Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
Ezt az imát még nem imádkoztad el!

Evangélium, elmélkedés imádságNagyböjt 5. hete – Szerda

Napi Ima3 imádkozás /layout/img/logo.png

Márc
20

Evangélium

Egy alkalommal Jézus a benne hívő zsidókhoz fordult, és ezt mondta nekik: „Ha megmaradtok tanításomban, akkor lesztek igazán tanítványaim: megismeritek az igazságot, és az igazság majd szabaddá tesz benneteket.” Ők erre tiltakoztak: „Ábrahám leszármazottjai vagyunk, és soha senkinek sem szolgáltunk. Hogy mondhatod tehát azt, hogy: Szabadok lesztek?”
Jézus így felelt: „Bizony, bizony, mondom nektek: mindaz, aki bűnt cselekszik, szolgája a bűnnek. A szolga nem marad mindig ura házában, de a fiú ott marad mindvégig. Ha viszont (Isten) Fia szabaddá tesz titeket, akkor valóban szabadok lesztek. Tudom, hogy Ábrahám utódai vagytok, mégis az életemre törtök, mert tanításom nem fog rajtatok. Én azt hirdetem nektek, amit Atyámnál láttam; ti ellenben azt teszitek, amit a ti atyátoktól hallottatok.” Erre közbevágtak a zsidók: „A mi atyánk Ábrahám!”
Jézus így folytatta: „Ha Ábrahám gyermekei vagytok, tegyétek is azt, amit Ábrahám tett! De ti az életemre törtök, bár azt az igazságot hirdetem, amit Istentől hallottam. Ábrahám ilyet nem tett. Ti azt teszitek, amit atyáitok tettek!” Ők azonban tovább erősködtek: „Mi nem vagyunk törvénytelen gyermekek, csak egy atyánk van: az Isten.” Jézus azonban megállapította: „Ha Isten volna atyátok, szeretnétek engem, mert én Istentől vagyok, és tőle jöttem. Nem a magam nevében jöttem, hanem az Isten küldött engem.”
Jn 8,31-42

Elmélkedés

A mai evangéliumban Jézus kijelenti: „Bizony, bizony, mondom nektek: mindaz, aki bűnt cselekszik, szolgája a bűnnek.” A jelenlévők nem értik szavait, nem értik, hogy milyen szolgaságról beszél. Ők csak arra a zsidó meggyőződésre tudnak gondolni a szolgasággal kapcsolatban, hogy Isten választott népe nem lehet senkinek, egyetlen más népnek sem a szolgája. A történelem persze erre több alkalommal rácáfolt, kénytelenek voltak eltűrni más népek fennhatóságát, Jézus korában például a rómaiakét. Az Úr viszont a bűnös életet nevezi szolgaságnak, rabságnak, ami méltatlan az emberhez.
Az üdvösség evangéliumának egyik legjelentősebb eleme, hogy Jézus azért jött el a világba, hogy megszabadítson minket a bűntől, kiszabadítson a bűn szolgaságából. Ő szabadságra hív minket, azaz arra, hogy szabadon döntsünk Isten ránk vonatkozó tervéről. A szabad döntés lehetőségét Krisztus kegyelme adja meg nekünk. Általa jutunk el Isten fiainak igazi, lelki szabadságára. Krisztusban olyan bensőséges kapcsolatba tudunk kerülni az Atyával, amelyet már nem bénít meg a félelem, a bűn vagy az önző emberi természet. Krisztus felszabadít minket, hogy bátran Atyánknak merjük szólítani Istent, felemeljük hozzá lelkünket, hiszen ő is ilyen félelem nélküli kapcsolatot szeretne velünk kialakítani és fenntartani.
© Horváth István Sándor


Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! A te küldetésed az volt, hogy tanítsd az embereket és csodáiddal megmutasd Isten irgalmát. Tanításod és csodáid, a te emberek iránti szeretetednek a jelei. Ugyanakkor az Atya iránti szeretetedet is megmutatod bennük, hiszen mindig neki engedelmeskedsz, az ő akaratát teljesíted. Segíts, hogy növekedjen bennem az emberek iránti szeretet és Isten felé is megmutassam szeretetem! Segíts minket, hogy szavaidban felismerjük az üdvösség örömhírét! Urunk, mutass nekünk utat az Atyához és vezess minket hozzá!

 

 

https://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20240320.mp3

Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
Ezt az imát még nem imádkoztad el!

Evangélium, elmélkedés imádságSzent József, a Boldogságos Szűz Mária jegyese

Napi Ima2 imádkozás /layout/img/logo.png

Márc
19

Evangélium

Dávid utódai közül Jákobtól született József, aki jegyese volt Máriának, Jézus Krisztus szülőanyjának. Jézus Krisztus születése pedig így történt: Anyja, Mária jegyese volt Józsefnek. Mielőtt azonban egybekeltek volna, Mária gyermeket fogant méhében a Szentlélektől. Férje, József igaz ember volt, nem akarta őt megszégyeníteni. Ezért úgy határozott, hogy titokban bocsátja el. Míg ezen töprengett, megjelent neki álmában az Úr angyala, és így szólt: „József, Dávid fia, ne félj attól, hogy feleségül vedd Máriát, mert a benne fogant élet a Szentlélektől van. Fiad születik majd, akit Jézusnak nevezel, mert ő váltja meg népét bűneitől!” Amikor József felébredt álmából, úgy cselekedett, amint az Úr angyala megparancsolta neki.
Mt 1,16.18-21.24a

Elmélkedés

Szent Józsefet, Mária jegyesét, Jézus nevelőapját ünnepeljük a mai napon, akiről nagyon keveset tudunk meg az evangéliumokból, csupán Jézus születésekor szerepel néhány alkalommal. Máté evangélista „igaz embernek” nevezi őt, ami arra utal, hogy vallásos ember volt, aki igyekezett a maga életében Isten törvényeit megvalósítani. Hitének, igaz életének egyik tanújele, hogy megérti azokat a látomásokat, amelyeket álmában kap, és azoknak megfelelően cselekszik. A mai evangéliumban is egy ilyen álomról, látomásról olvasunk, amelyből József megtudja Isten küldöttétől, az angyaltól, hogy jegyesének, Máriának a Szentlélek közreműködésének köszönhetően fog hamarosan gyermeke születni, és azt az utasítást kapja, hogy vegye feleségül Máriát. József pedig nem kételkedik abban, hogy az üzenet valóban Istentől származik, hanem megteszi, amit Isten kér tőle. Az éjszakai látomás során tehát nem csak a születendő gyermek származásával kapcsolatban kap útmutatást, hanem saját hivatását, feladatát is felismeri.
Nekünk is figyelnünk kell Isten küldötteire és üzeneteire. Nekünk is meg kell hallanunk, amikor ismerteti velünk szándékát és nekünk is készséggel kell azt teljesítenünk. Életünk boldogságát akkor fogjuk megtalálni, ha a magunk elképzelései helyett Isten akaratát valósítjuk meg.
© Horváth István Sándor


Imádság

Uram, Jézus Krisztus! Megerősítem irántad való szeretetemet és minden nap meg akarom azt vallani előtted. Légy velem, hogy szüntelenül megújuljak a szeretetben, s azt ne csak szavaimmal, hanem cselekedeteimmel és egész életemmel is kifejezzem. Hálával gondolok arra, hogy te szeretetből feláldoztad életedet értem és minden emberért. Elkötelezem magamat, hogy én is az önzetlen és önfeláldozó szeretet útját fogom járni. Segíts, hogy irántad való szeretetből mindent megtegyek üdvösségemért! Uram, te légy bennem a szeretet!

 

 

https://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20240319.mp3

Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
Ezt az imát még nem imádkoztad el!

Evangélium, elmélkedés imádságNagyböjt 5. hete – Hétfő

Napi Ima2 imádkozás /layout/img/logo.png

Márc
18

Evangélium

Abban az időben: Jézus kiment az Olajfák hegyére. Kora reggel újra megjelent a templomban. A nép köréje sereglett, ő pedig leült, és tanította őket. Az írástudók és a farizeusok egy házasságtörésen ért asszonyt vittek eléje. Odaállították középre, és így szóltak hozzá: „Mester, ezt az asszonyt házasságtörésen érték. Mózes azt parancsolta a törvényben, hogy az ilyet meg kell kövezni. Hát te mit mondasz?” Ezt azért kérdezték, hogy próbára tegyék, és vádolhassák. Jézus lehajolt, és az ujjával írni kezdett a földön. Ők azonban tovább faggatták. Erre fölegyenesedett, és azt mondta nekik: „Az vesse rá az első követ, aki közületek bűn nélkül van!” Aztán újra lehajolt, s tovább írt a földön. Azok meg ennek hallatára egymás után eloldalogtak, kezdve a véneken, s csak Jézus maradt ott a középen álló asszonnyal.
Jézus fölegyenesedett és megszólította: „Asszony, hol vannak, akik vádoltak téged? Senki sem ítélt el?” „Senki, Uram” – felelte az asszony. Erre Jézus azt mondta neki: „Én sem ítéllek el. Menj, de többé ne vétkezzél!”
Jn 8,1-11

Elmélkedés

A házasságtörő asszony történetében csodálatosan megnyilvánul az isteni irgalmasság és megbocsátás. Ezt a szempontot figyelembe véve úgy érezzük, hogy jobb helye volna Szent Lukács írásában, amely a négy evangélium közül elsősorban Jézus példabeszédei alapján a leggazdagabban fejti ki az irgalmasság témáját. János evangélista gondolatmenetébe más szempontból illeszkedik az esemény. Ő azt akarja bemutatni, hogyan formálódik idővel a Jézussal szembeni ellenállás. Az előzményekben és az eset utáni történésekben arról van szó, hogy a farizeusok és az írástudók bele akarnak kötni Jézus tanításába. A viták általában megmaradnak elméleti szinten, a házasságtörő asszony esete azonban kivétel. A farizeusok és az írástudók feltehettek volna egy kérdést azzal kapcsolatban, hogy mi az eljárás egy olyan esetben, amikor valakit hűtlenségen érnek. Ők azonban továbbmennek, odacipelnek Jézus lábaihoz egy asszonyt, aki ellen házasságtörés a vád, és ítéletet várnak tőle. Az elméleti kérdés azonnal gyakorlativá válik, s Jézus válasza nem csupán elméleti felelet lesz, hanem döntés egy ember sorsáról, életéről vagy haláláról.
A történet Jézus bátorításával fejeződik be: „Menj, de többé ne vétkezzél!” Az irgalom új lehetőséget ad. Amikor megbocsátok embertársamnak, új lehetőséget adok neki. Amikor Isten megbocsát nekem, akkor új lehetőséget kapok tőle.
© Horváth István Sándor


Imádság

Urunk, Jézusunk, ments meg minket attól, hogy elforduljunk tőled, megfeledkezzünk gondviselésedről és a lelki értékekről, amelyeket neked köszönhetünk! Ments meg minket attól, hogy szívünkön eluralkodjon a kapzsiság, a telhetetlenség és a gazdagodás féktelen vágya! Taníts minket egyszerűségre és szegénységre, hogy mindig elégedettek legyünk azzal, amit te adsz nekünk! Jézusunk, te légy szívünk gazdagsága!

 

 

https://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20240318.mp3

Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
Ezt az imát még nem imádkoztad el!

Küldetésünk

Amikor a szeretet és a béke nyelvét használjuk, ez lehetővé teszi számunkra, hogy párbeszédet folytassunk másokkal, még azokkal is, akik különböznek tőlünk. Ezzel a párbeszéddel kezdjük jobban megérteni egymást, lehetővé téve számunkra, hogy kövessük Jézust egy békésebb világ megteremtésében. ​​​​​​A Kattints és Imádkozz egy lehetőség, hogy a most élő generációk a digitális világban megváltozzanak. "Isten hűséges és a reményünk benne olyan, mint egy szilárd horgony az égben."