Napi e-vangelium evangelium365

Evangélium

Jézus a hegyi beszédben ezeket a hasonlatokat mondta tanítványainak: „Vajon vezethet-e vak világtalant? Nem esnek-e bele mind a ketten a gödörbe? Nem nagyobb a tanítvány mesterénél: Akkor tökéletes az ember, amikor már olyan, mint a mestere. Miért látod meg a szálkát embertársad szemében, amikor a magad szemében a gerendát sem veszed észre? Hogyan mondhatod embertársadnak: Barátom, hadd vegyem ki szemedből a szálkát, holott saját szemedben nem látod meg a gerendát? Képmutató! Vedd ki előbb a magad szeméből a gerendát, s aztán törődj azzal, hogy kivedd a szálkát embertársad szeméből.”
Lk 6,39-42

Elmélkedés

Ki merné önmagáról azt állítani, hogy ugyanolyan tisztánlátással rendelkezik, mint Isten? Ki merné azt állítani, hogy ugyanolyan igazságos értékeléssel és ítélettel tekint önmaga életére, mint ahogyan Isten tekint rá? Nyilvánvalóan ez önámítás volna, önmagunk becsapása. Aki ilyet mond, az úgy öltötte magára a farizeusok ruháját, hogy észre sem vette. Isten látja a mi jó tulajdonságainkat és a rosszakat is. Ismeri erősségeinket és gyengeségeinket. Látja jó szándékú törekvéseinket, de helytelen vágyainkat is. Mi sokszor részleges vakságban szenvedünk. Erős oldalunkat, jó tulajdonságainkat látjuk, de a másik oldalt nem vesszük észre, nem akarjuk észrevenni. Ami tetszik, azt meglátom, de ami nem tetszik, arról nem veszek tudomást. Ezt nevezem részleges lelki vakságnak. Ez a hozzáállás azonban nem segít abban, hogy legyőzzem hibáimat, sőt, megakadályoz benne. Jézus fel akarja nyitni a szememet, hogy észrevegyem gyengeségeimet, megbánjam bűneimet.
A másik ember bűnét persze gyorsan észreveszem. Akkor semmi nem homályosítja el látásomat. Pedig nem a másik bűneivel, hanem a saját vétkeimmel kellene törődnöm, a saját rossz szokásaimtól kellene megszabadulnom. Erre emlékeztet, erre figyelmeztet minket a szálkáról és a gerendáról szóló rövid tanítás a mai evangéliumban. Jézus a tökéletesség útjáról beszél. Ez az út hibáink beismerésével és megbánásával kezdődik.
© Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézusunk! A kereszt azt üzeni nekünk, hogy kiszolgáltattad magadat az embereknek és az emberi gonoszságnak. Lemondtál isteni méltóságodról és az Atya akaratát teljesítetted. Lemondásod a megváltást, megváltásunkat eredményezte. Azt várod tőlünk, hogy ne kényszerből, hanem önként és szeretettel kövessünk téged. Azt kéred tőlünk, hogy keresztutadon is kövessünk. Érted és az üdvösség reményében lemondunk a kényelemről, az evilági előnyökről és személyes érdekeinkről. Nem ragaszkodom régi életemhez, hanem élek az új élet lehetőségével, amelyet te adsz. Töltsd el szívemet az újrakezdés örömével! Töltsd el szívemet az irántad való őszinte szeretettel!

Az evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:

Evangélium

Jézus a hegyi beszédben így szólt tanítványaihoz: „Nektek, akik hallgattok engem, ezt mondom: Szeressétek ellenségeiteket, tegyetek jót azokkal, akik gyűlölnek titeket. Azokra, akik átkoznak titeket, mondjatok áldást, és imádkozzatok rágalmazóitokért. Ha arcul üt valaki, tartsd oda a másik arcodat is. Annak, aki elveszi köntösödet, add oda a ruhádat is. Mindenkinek, aki kér tőled, adj, és aki elviszi, ami a tied, attól ne kérd vissza. Úgy bánjatok az emberekkel, ahogy szeretnétek, hogy veletek is bánjanak. Mert ha csak azokat szeretitek, akik titeket is szeretnek, milyen jutalmat várhattok érte Istentől? Hisz a bűnösök is szeretik azokat, akik őket szeretik. Ha csak azokkal tesztek jót, akik veletek is jót tesznek, milyen jutalmat érdemeltek? Hisz ezt a bűnösök is megteszik. Ha csak a visszafizetés reményében adtok kölcsönt, milyen hálára számíthattok? A bűnösök is kölcsönöznek a bűnösöknek, hogy ugyanannyit kapjanak vissza. Szeressétek inkább ellenségeiteket: tegyetek jót, adjatok kölcsön, és semmi viszonzást ne várjatok, így nagy jutalomban részesültök, és fiai lesztek a Magasságbelinek, hisz ő is jóságos a hálátlanok és a gonoszok iránt. Legyetek tehát irgalmasok, amint Atyátok is irgalmas. Ne mondjatok ítéletet senki fölött, s akkor fölöttetek sem ítélkeznek. Ne ítéljetek el senkit, s akkor titeket sem ítélnek el. Bocsássatok meg, és nektek is megbocsátanak. Adjatok, és akkor ti is kaptok. Jó, tömött, megrázott és túlcsorduló mértékkel mérnek öletekbe. Mert amilyen mértékkel ti mértek, olyannal mérnek majd nektek is.”
Lk 6,27-38

Elmélkedés

Néha elgondolkodunk azon, hogy mi különböztet meg minket, keresztény embereket a más vallásokhoz tartozóktól. Több dolgot is felsorolhatnánk, de talán az a legjellegzetesebb különbség, hogy még az ellenségeinket is szeretjük. Tesszük ezt egyrészt azért, mert Jézusnak ez volt a kérése, másrészt azért, mert Isten is kivétel nélkül mindenkit szeret. Erről a két dologról olvasunk a mai evangéliumi részletben.
Az ellenségszeretet alapja a megbocsátás, ami két összetartozó mozzanatból áll: bocsánatot kérek attól, akit megbántottam, és megbocsátok annak, aki vét ellenem. Ez a két mozzanat olyan, mint a madárnak a két szárnya. Ha az egyik szárny törött vagy hiányzik, a madár nem tud repülni, hiába erős a másik szárnya.
Jézus szeretet-parancsa az ellenség szeretetében éri el csúcsát. Jót tenni azzal, aki rosszat tesz nekünk, valóban nem könnyű. Áldást mondani arra, aki átkoz bennünket, nem egyszerű. Az igazságtalanság mindenkinek fáj. Jézus azt kéri tőlünk, hogy legyünk jóindulatúak azokhoz, akik velünk szemben valamilyen igazságtalanságot követtek el. A rosszat nem lehet egy másik rossz cselekedettel legyőzni. Az erőszakot nem lehet megszüntetni újabb erőszakkal. A bosszú, a megtorlás világából át kell lépnünk a megbocsátás és a szeretet világába. Ezzel a jóságos Isten példáját követjük, aki szeretetét a hálátlanok, a hűtlenek és minden bűnös felé megmutatja.
© Horváth István Sándor

Imádság

Jöjj, Szentlélek! Te vagy az új élet forrása, aki jelen vagy minden születésnél és újjászületésnél. Jelen vagy minden ember születésénél és a keresztségben való újjászületésénél. Jelen vagy lelki újjászületésünknél, amikor a szentgyónásban bocsánatot nyerünk. Jelen vagy az Egyház születésénél és az Egyház állandó újjászületésénél. Ösztönözz bennünket hitünk titkainak megértésére és indíts minket Krisztus evangéliumának hirdetésére! Te legyél mindannyiunk számára a hitben való újjászületés forrása!

Evangélium

Az apostolok kiválasztása után Jézus lejött a hegyről, tanítványaira emelte tekintetét, és így szólt: „Boldogok vagytok, ti, szegények, mert tiétek az Isten országa.
Boldogok vagytok, akik most éheztek, mert jutalmul bőségben lesz részetek.
Boldogok vagytok, akik most sírtok, mert sírástok nevetésre fordul.
Boldogok vagytok, ha gyűlölnek titeket az emberek, kizárnak körükből és megrágalmaznak, s neveteket, mint valami szégyenletes dolgot emlegetik az Emberfia miatt. Örüljetek, ha majd ez bekövetkezik, és ujjongjatok, mert nagy jutalomban részesültök a mennyben. Atyáik is így bántak a prófétákkal.
De jaj nektek, gazdagok, mert már megkaptátok vigasztalástokat.
Jaj nektek, akik most jóllaktatok, mert éhezni fogtok.
Jaj nektek, akik most nevettek, mert sírni és jajgatni fogtok!
Jaj nektek, ha az emberek hízelegnek nektek! Hisz atyáik is így tettek a hamis prófétákkal.”
Lk 6,20-26

Elmélkedés

A tizenkét apostol kiválasztását Jézus beszéde követi az evangéliumban. Nem csak a tizenkettőhöz, hanem valamennyi tanítványához intézi szavait a mi Urunk, valamint a köré sereglett néphez. Mátéval ellentétben Lukács nem nyolc, hanem csak négy boldogságot említ, amelyeket négy, ún. „jaj-mondás” követ. Jézus hegyről való lejövetele eszünkbe juttatja az ószövetségi törvényadást. Mózes a Sínai-hegyen kőtáblákba véste Isten parancsait, majd lejött a hegyről és közölte a néppel, a nép pedig elfogadta azt. Jézus is lejön a hegyről és közli tanítványaival, az újszövetség népével az ő törvényeit, utána pedig várja az emberek feleletét.
A beszéd első és második része szembeállítja vagy legalábbis világosan elkülöníti a társadalmi csoportokat, a szegényeket és a gazdagokat, az éhezőket és jóllakottakat, a sírókat és a nevetőket, a gyűlöletben és a hízelgésben részesülőket. Mindkét csoport tagjai számára változást, fordulatot ígér. A jelenleg nélkülözőknek tehát nincs okuk a bánatra, mert sorsuk hamarosan jóra fordul, és emiatt boldogok, mégpedig nem csak a jövőben, hanem már most. A társadalom haszonélvezői ugyan jelenleg jómódban élnek, de ez nem tart örökké, ezért szól nekik a figyelmeztetés. A krisztusi közösség akkor halad az Úr útján és él az újszövetségi törvény szerint, ha szeretettel és jócselekedetekkel fordul a nélkülözők felé.
© Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Te földi életed során mindig az Atya megdicsőítésére törekedtél. Engedelmességeddel, amely a szenvedések és a halál vállalásában mutatkozott meg, az Atyának szereztél dicsőséget. Ő a halálból való feltámasztással magasztalt fel téged. Urunk, azért küldted el a Szentlelket, hogy a te küldetésedet befejezze, beteljesítse a világban azáltal, hogy a benned hívőket elvezeti a teljes igazságra és az üdvösségre. Segíts minket, hogy földi életünk során a Szentháromságban és Isten szeretetében éljünk! Segíts, hogy földi életünk után eljussunk Isten örökké tartó szeretetébe!

Evangélium

Jézus egyszer fölment egy hegyre imádkozni. Az egész éjszakát Isten imádásában töltötte. Másnap magához hívta tanítványait, és kiválasztott közülük tizenkettőt, akiket apostoloknak nevezett: Simont, akit Péternek is hívott, és testvérét, Andrást; Jakabot és Jánost, Fülöpöt és Bertalant, Mátét és Tamást; Jakabot, Alfeus fiát és a buzgó Simont; Júdást, Jakab fiát, továbbá karióti Júdást, aki később elárulta őt.
Azután lement velük, és egy sík mezőn megállt. Ott nagy csoport tanítvány sereglett köréje, és hatalmas tömeg vette körül Júdeából, Jeruzsálemből, Tirusz és Szidon tengerparti vidékéről. Ezek azért gyűltek össze, hogy hallgassák őt, és gyógyulást nyerjenek betegségükből. Meggyógyultak azok is, akiket tisztátalan lelkek gyötörtek. Az egész tömeg érinteni akarta őt, mert erő áradt ki belőle, és mindenkit meggyógyított.
Lk 6,12-19

Elmélkedés

Jézus tanításának bemutatását a tizenkét apostol kiválasztása előzi meg, ezt olvassuk a mai napon. A jelenet azzal kezdődik, hogy Jézus felment egy hegyre imádkozni, amelyet Márk evangélista is megemlít (vö. Mk 3,13). Lukács evangélista azonban pontosítja Jézus szándékát: azért ment fel a hegyre, hogy imádkozzon. Lukács írásának jellegzetessége, hogy kiemeli Jézus működése során az imádkozás szerepét, az Úr valamennyi jelentős tevékenységét megelőzi az ima, az Atyával való beszélgetés. Az apostolok kiválasztása előtt tehát az Úr az egész éjszakát imádságban tölti, azaz a kiválasztás nem csupán tőle, hanem a mennyei Atyától is ered. Érdemes megemlítenünk, hogy az imádkozás tekintetében az apostolok valóban jó tanítványai voltak Mesterüknek, hiszen például, amikor az áruló Júdás helyébe választani akartak valakit Jézus tanítványai közül tizenkettedikként, az ő választásukat is imádság előzi meg, így került közéjük Mátyás apostol (vö. ApCsel 1,24-25), illetve a hét diakónus is imádság és kézrátétel kíséretében kap megbízatást az apostoloktól (vö. ApCsel 6,6).
A választáskor jelképes szerepe van a tizenkettes számnak. Ahogyan az ószövetségi választott nép Jákob tizenkét törzséből származik, ugyanúgy az újszövetség népe, az Egyház közössége a tizenkét apostol testületén, mint alapon nyugszik.
© Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Te akkor foglaltad el a világ utolsó helyét, amikor megaláztak, mindentől megfosztottak és keresztre feszítettek a Golgotán. Ezzel példát adsz nekünk, hogy ne egymással versenyezve törekedjünk elfoglalni az általunk jobbnak tartott helyeket, hanem keresztünket felvéve, alázattal és engedelmesen fogadjuk el azt a helyet, amelyet Isten kijelölt nekünk az életben. Így tudjuk biztosítani azt, hogy helyünk legyen a mennyországban, ahol Isten vendégei leszünk. Ott nem lesznek első és utolsó helyek, hanem mindenki egyenlően részesül Istentől a boldogságban. Segíts minket, Urunk, hogy eljussunk a mennybe!

Evangélium

Jézus az egyik szombaton elment a kafarnaumi zsinagógába, és tanítani kezdett. Volt ott egy jobb kezére béna ember. Az írástudók és a farizeusok figyelték Jézust, vajon meggyógyítja-e szombaton; hogy aztán okot találjanak a vádaskodásra. Ő azonban ismerte gondolataikat. Megszólította tehát a béna kezű embert: „Kelj fel, és állj ide a középre!” Az felkelt és odaállt. Jézus akkor hozzájuk fordult: „Kérdem tőletek: Szabad-e szombaton jót vagy rosszat tenni, életet menteni vagy pusztulni hagyni?” Végignézett rajtuk, aztán így szólt az emberhez: „Nyújtsd ki a kezedet!” Az megtette, és meggyógyult a keze. Erre esztelen harag szállta meg őket, és arról kezdtek tanakodni, hogy mit tegyenek Jézussal.
Lk 6,6-11

Elmélkedés

A mai evangélium témája a szombati nyugalom megtartása. Jézus visszatér Kafarnaumba és a zsinagógában találkozik egy béna kezű emberrel. Mivel szombat van, a farizeusok figyelik, vajon meggyógyítja-e a beteget. Az ő véleményük szerint mindenféle gyógyítás munkának tekintendő, és ezért szombaton, a nyugalom napján nem szabad végezni. A Jézus „ismerte gondolataikat” kifejezés nem azt jelenti, hogy gondolatolvasó képességgel rendelkezett, hanem egyszerűen azt, hogy jól ismerte a farizeusok törvényértelmezését.
De még ennél is jobban ismerte az irgalmas mennyei Atyát, akit semmiféle emberi törvény nem korlátozhat irgalmasságának és szabadító erejének kinyilvánításában. A jelenlévő farizeusok pedig jól ismerhették Jézust, aki nem szokott közömbös maradni a betegek iránt. Tudták, hogy nem törődik azzal, hogy szombat van vagy sem, ő segíteni fog a betegen. Az eltérő gondolatok, törvényértelmezések és szándékok feszültséget ébresztenek. Ezt Jézus is érzékeli, hiszen kérdésére a farizeusok nem válaszolnak, nem nyilvánítják ki hangosan elítélő véleményüket. Hallgatásuk nem korlátozza Jézust, parancsol a betegnek és az képes kinyújtani kezét, ami annak jele, hogy a bénaság megszűnt. Az irgalmasság gyakorlása, a szeretet kifejezése felette áll mindféle korlátozó emberi törvénynek és hagyománynak.
© Horváth István Sándor

Imádság

Életem Ura, Jézus Krisztus! Te teljes odaadással figyelsz a betegekre, mindazokra, akik testi vagy lelki bajban szenvednek. A szeretet és az irgalom nyelvén szólsz hozzájuk. Megérinted őket, hogy meggyógyuljanak. Kezed gyógyítja a beteg testrészeket, irgalmad gyógyítja a bűnös lelket. A te gyógyító érintésedet várja a testem. A te irgalmas érintésedet várja a lelkem. A te szeretetteljes érintésedet várja a szívem. Megnyitom előtted szívemet: érints meg engem irgalmaddal! Érints meg és segíts, hogy az evangéliumhoz méltóan éljek!

Evangélium

Abban az időben Jézus elhagyta Tirusz vidékét, és Szidonon át a Galileai-tóhoz ment a Tízváros határába. Itt eléje hoztak egy dadogva beszélő süketet, és kérték, tegye rá a kezét. (Jézus) félrevonta őt a tömegből, a fülébe dugta az ujját, majd megnyálazott ujjával megérintette a nyelvét. Föltekintett az égre, fohászkodott, és így szólt: „Effata, azaz: Nyílj meg!” Azon nyomban megnyílt a füle, megoldódott a nyelve, és érthetően beszélt. Jézus megparancsolta nekik, hogy a dologról ne szóljanak senkinek. De minél jobban tiltotta, annál inkább hirdették. Szerfölött csodálkoztak, és hangoztatták: „Csupa jót tett: a süketeket hallókká teszi, a némákat pedig beszélőkké!”
Mk 7,31-37

Elmélkedés

Nyílj meg!
A mai vasárnap evangéliuma is két világ találkozásáról szól, a dadogva beszélő süket és Jézus találkozásáról, a beteg és a gyógyító, az ember és az Isten érdekes találkozásáról. Egymástól távolinak tűnik a betegek és az egészségesek világa, amely sokszor meg nem értést eredményez, ebben az esetben azonban nincs értetlenség, nincs semmiféle kommunikációs zavar. Jézus érti a beteget, megérzi vágyát, szavak nélkül is tudja, hogy mit kell tennie, ezért félrevonja a tömegből, hogy meggyógyítsa. Furcsa mozdulatokat tesz, legalábbis számunkra furcsa mozdulatokkal érinti meg a beteg testrészeket, de a beteg nem tiltakozik. Némán tűri, hogy Jézus hozzáérjen a füléhez és megnyissa azt a hallásra. Némán tűri, hogy megérintse nyelvét és megnyissa száját a beszédre. A csoda nyilvánvaló, a gyógyulás bizonyítottan megtörtént. A korábban csak dadogva beszélő ember mindenki számára érthetően kezdett beszélni, füle megnyílt és hallott mindent. A csoda egy számára új világba léptette át, a gyógyulás gyökeres változást hozott az életébe, a betegek világából átléphetett az egészségesek világába.
Az eset leírásánál Márk evangélista megjegyzi, hogy a gyógyítást megelőzően Jézus az égre tekintve fohászkodott. Ez a mozzanat azt jelzi, hogy cselekedete előtt a mennyei Atya segítségét kéri, hiszen csodái és gyógyításai más esetekben is és most is az Atya irgalmas szeretetének a jelei.
Érdemes figyelmet szentelnünk Jézus szavának. Ezt mondja: „Nyílj meg!” Nyílj meg, te száj, és beszélj! Nyílj meg, te fül, és hallj! Ugyanazt az erőt, határozottságot érezzük e felszólításban, mint Isten teremtő szavában. „Legyen világosság!” (Ter 1,3) – olvashatjuk a bibliai teremtéstörténetben, majd pedig hasonló felszólításokkal folytatódik az elbeszélés, és minden létrejön, megtörténik, amit Isten parancsoló szava kimond. „Nyílj meg!” – szól Jézus erőteljes szava. Újjáteremtő, gyógyító szó ez, amely helyreállítja a rendet, miként egykor Isten rendet teremtett a káoszból, a rendezetlenségből.
Jézus úgy gyógyít, hogy csodát tesz, amely örökre megszünteti a testi betegséget és nyomorúságot. A csoda láttán az emberek ezt mondják: „Csupa jót tett: a süketeket hallókká teszi, a némákat pedig beszélőkké!” De ezen emberi vélemény mellett azt is látnunk kell, hogy a csoda nem csupán egy jótett és nem csak Isten jóságának a jele, hanem egyúttal a gonosz felett aratott győzelem jele és cselekedete. Jézusnak ugyanis hatalma van megszüntetni a testi bajokat, és hatalma van ahhoz is, hogy legyőzze a gonoszt, aki betegségben tartja lelkünket. Ez Isten irgalmának a győzelme a bűn felett.
Az evangéliumi történet záró része kiszélesíti a csodában részesülők körét. A süketnéma meggyógyul, de mellette sokan változáson esnek át. Mintha Jézus „Nyílj meg!” felszólítása nekik is szólna, hiszen megnyílik értelmük annak felismerésére, hogy rendkívüli dolog történt. Megnyílik szívük, hogy Jézusban felismerjék a jótevőt, a gyógyítót. És talán a csoda ránk is hatással van. Talán bennünket is megérint az Úr. Talán a mi bűnös lelkünket is megérinti irgalma, hogy bűneinktől megszabaduljunk. Talán a mi fülünket is megérinti, hogy meghalljuk tanítását. Talán a mi szánkat is megnyitja, hogy őt dicsérjük és szeretetét hirdessük. Ehhez a csodához csak annyi kell, hogy elismerjem gyengeségem és Jézus segítségét kérjem.
© Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Amikor meggyógyítottad a beszélni nem tudó és nem halló embert, te egyedül őrá figyeltél, hogy a szeretet és az irgalom nyelvén beszélhess vele. Olyan mozdulatokat tettél, amelyek a kívülállók, a szemlélők számára furcsák és szokatlanok voltak, de azok a beteg számára mégis gyógyulást eredményeztek. Mozdulataid érintéssé váltak. Megérintetted a beteg testrészeket és azok azonnal meggyógyultak. Kérünk, érints meg minket gyógyító kezeddel! Érints meg irgalmaddal! Érints meg szereteteddel!

Evangélium

Abban az időben Jézus ezt mondta apostolainak: Ne féljetek azoktól, akik megölik a testet, de a lelket nem tudják megölni. Inkább attól féljetek, aki a lelket is, a testet is a pokolba taszíthatja. Egy fillérért ugye két verebet adnak? És mégsem hull a földre egy se közülük Atyátok tudta nélkül. Nektek pedig minden szál hajatokat számon tartják! Ne féljetek hát: sokkal többet értek ti a verebeknél! Ha valaki megvall engem az emberek előtt, én is megvallom őt Atyám előtt, aki a mennyekben van. De ha valaki megtagad engem az emberek előtt, én is megtagadom őt Atyám előtt, aki a mennyekben van.
Mt 10,28-33

Elmélkedés

Felidézve magunkban Jézus szenvedéstörténetét, elcsodálkozunk azon, hogy az Úr mennyire megadóan fogadta, milyen nagy türelemmel viselte az őt érő bántalmazásokat. A fájdalom és a szenvedés ilyen türelmes elviselésére, valamint a halál önkéntes vállalására csak az képes, aki nem tartja feleslegesnek, hanem értelmét látja a szenvedésnek vagy hisz abban, hogy nem a halálé az utolsó szó.
Ez a megállapítás nem csak Jézusra igaz, hanem mindazokra, akik a keresztény évszázadok során vértanúhalált szenvedtek. A mai napon ünnepelt kassai vértanúk és a többi vértanú azzal a hősies lelkülettel tűrte a bántalmazásokat, amit Jézustól tanultak. A Krisztust megelőző idők embere úgy gondolta, hogy a szenvedés szégyen, büntetés, amelyet Isten mér az emberre. Jézus helyteleníti, szenvedésével pedig gyökerében megváltoztatja ezt az elképzelést. Miként az ő esetében a másokért vállalt szenvedésnek van értelme, mert megszerzi a megváltást, ugyanúgy a vértanúk esetében abban nyer értelmet a hitükért vállalt szenvedés, hogy például szolgálnak. Példa a hívő közösség számára, amelynek tagjai megerősödnek hitükben, és példa a világban élők számára a hit értékéről és erejéről. A megpróbáltatások türelmes viselését Isten az örök élettel jutalmazza.
© Horváth István Sándor

Imádság

Uram, nagy öröm él szívemben, mert beszálltál életem hajójába és ezzel részt vállaltál emberi életemből. Azért teszed ezt, hogy velem együtt indulj a világ nagy tengere felé. A magam ereje sokszor kevésnek bizonyul. Kudarc és sikertelenség ér nap mint nap, de a veled való találkozás óta újra erőt érzek magamban, és lelkesedést, hogy ismét érted fáradozzak. Taníts engem, hogy mindig engedelmeskedjek szavadnak és emberhalász legyek, aki bátran indulok az emberekhez, hogy hirdessem a te evangéliumodat.

Evangélium

Egy alkalommal a farizeusok és írástudók így szóltak Jézushoz: János tanítványai gyakran böjtölnek és imádkoznak, és ugyanígy a farizeusok tanítványai is; a tieid azonban csak esznek-isznak. Jézus így felelt nekik: Csak nem foghatjátok böjtre a násznépet, amíg vele van a vőlegény? Eljön az idő, amikor elviszik a vőlegényt: akkor majd böjtölnek. Példabeszédet is mondott nekik: Senki sem hasít ki új ruhából foltot, hogy ócska ruhára tegye. Hiszen így az újat is elszakítja, és az ócska ruhára sem illik az új folt. Senki sem tölt új bort régi tömlőkbe, mert az új bor szétszakítja a tömlőket; a bor kiömlik, és a tömlők is tönkremennek. Az új bor új tömlőbe való: akkor mindkettő megmarad. Aki óbort iszik, nem kívánja az újat, mert azt mondja: Jobb az óbor.
Lk 5,33-39

Elmélkedés

A mai evangéliumban a böjt megtartásával kapcsolatban kérdezik Jézust. A zsidó vallásosságban lényeges szerepe van a böjtnek, amely a gyász kifejezése vagy a vezeklés, a bűnbánat módja. Főként a vallási buzgóságban kitűnő farizeusokra volt jellemző a heti kétszeri böjtölés. Ezt a szigorú gyakorlatot folytatták Keresztelő János tanítványai is, s erre hivatkoznak a kérdezők. A kérdés tulajdonképpen az, hogy Jézus miért nem követeli meg saját tanítványaitól a böjtöt. Jézus három hasonlattal válaszol a kérdésre.
Először egy házasságkötés képét idézi fel. A vőlegényt körülveszik barátai és a násznép, akik valamennyien osztoznak az örömében. Nincs most ideje a bánatnak és a gyásznak, ez az örvendezés napja. A messiási korszak, amely Jézussal érkezett el, ehhez a lakodalmi ünnepséghez és örvendezéshez hasonlít. Amíg Jézus itt van a földön, együtt van tanítványaival, addig nem szabad gyászolniuk. A tanítványok egy ünnep légkörében élnek, de tudják, hogy egyszer majd elviszik tőlük a vőlegényt, Jézust. A példázatban utalás van Jézus elfogására, elítélésére és halálára.
A másik két példát a háztartásból és a földművelés világából veszi Jézus. Oktalanság volna egy új ruhát széttépni azért, hogy az anyagból foltot varrhassunk egy régi ruhára. Értelmetlenség, ha valaki régi tömlőbe akar új bort önteni, mert mindkettő kárba veszhet. Ugyanilyen értelmetlen volna, ha Jézus tanítványai a böjtöt, mint a gyász jelét összekapcsolnák az öröm időszakával.
© Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus! Az általad elküldött Szentlélek bennünk él, köztük lakik, még akkor is, ha jelenlétére, megszentelő tevékenységére olykor nem figyelünk oda. Segíts minket, hogy ráhagyatkozzunk és engedjük, hogy átalakítson minket! Ne engedd, hogy fékezzük a Szentlélek lendületét, hanem segíts abban, hogy hallgassunk sugallataira, csendes útmutatásaira, figyelmeztetéseire és ösztönzéseire! Ébressze fel bennünk az örök élet utáni vágyat!

Evangélium

Amikor Jézus egyszer a Genezáret tavánál állt, nagy tömeg sereglett köréje, hogy hallgassa az Isten szavát. Jézus látta, hogy a tó partján két bárka vesztegel. A halászok kiszálltak, és a hálóikat mosták. Beszállt hát az egyik bárkába, amelyik Simoné volt, s megkérte, hogy vigye kissé beljebb a parttól. Aztán leült, és a bárkából tanította a népet. Amikor befejezte a tanítást, így szólt Simonhoz: „Evezz a mélyre, és vessétek ki a hálótokat halfogásra.” „Mester – válaszolta Simon –, egész éjszaka fáradoztunk, s nem fogtunk semmit, de a te szavadra, kivetem a hálót.” Meg is tette, s annyi halat fogtak, hogy szakadozni kezdett a háló. Intettek a másik bárkában levő társaiknak, hogy jöjjenek és segítsenek. Azok odamentek, és úgy megtöltötték mind a két bárkát, hogy majdnem elsüllyedt. Ennek láttán Simon Péter Jézus lábához borult, és e szavakra fakadt: „Uram, menj el tőlem, mert bűnös ember vagyok.” A szerencsés halfogás láttán ugyanis társaival együtt félelem töltötte el. Hasonlóképpen Jakabot és Jánost is, Zebedeus fiait, Simon társait. De Jézus bátorságot öntött Simonba: „Ne félj! Ezentúl emberhalász leszel.” Erre partra vonták hajóikat, és mindenüket elhagyva követték Jézust.
Lk 5,1-11

Elmélkedés

A názáreti sikertelen fellépéssel ellentétben Jézus kafarnaumi tevékenysége kifejezetten sikeres volt. Itt nem elutasítással, hanem elfogadással találkozik. Az emberek azért viszik hozzá nagy számban a betegeket, mert felismerik a szavaiban és cselekedeteiben rejlő isteni szabadító hatalmat. Közben a helyszín megváltozik, Jézus elhagyja a várost és a Genezáreti-tó partján folytatja tevékenységét. Itt újabb csoda történik, de ez nem gyógyítás. Péter és társai hiába fáradoznak, nem fognak egyetlen halat sem, majd pedig amikor engedelmeskednek Jézus kérésének, nagyszámú hal kerül a halászhálóba. Simon Péter tapasztalt halászként ugyan ellentmondana Jézusnak, de mégis teljesíti a kérést, amiben már megmutatkozik a tanítványi engedelmesség.
A csodálatos halfogás eseménye után Jézus új feladattal bízza meg Pétert: „Ezentúl emberhalász leszel.” Az új megbízatás lényege, hogy mostantól ne halak kifogásán fáradozzon, hanem embereket vezessen a krisztusi közösségbe, az Egyházba. A sikeres halfogás láttán jogosan gondolja: Akinek szavára rengeteg halat tudok fogni, annak szavára majd azok az emberek is engedelmeskedni fognak, akikhez megbízatást kapok, tehát ha teljesítem a feladatot, akkor annak eredményességét majd az engem küldő fogja biztosítani.
Vállalom-e a küldetést, amivel az Úr megbíz?
© Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus! Te légy az utunk, aki elvezetsz minket az Atyához! Te vezess minket a szegények és nélkülözők felé, hogy szereteted képviselői legyünk köztük. Te adj nekünk erőt hitünk megéléséhez, megőrzéséhez, megvallásához és átadásához! Adj nekünk lelkesedést, amikor rólad teszünk tanúságot a világban! Alázattal, engedelmességgel és hűséggel akarunk téged követni, aki az örök életre vezető út vagy számunkra és minden ember számára.

Evangélium

Kafarnaumi tartózkodása idején Jézus a zsinagógából jövet betért Simon (Péter) házába. Simon anyósa éppen magas lázban szenvedett. Mindjárt szóltak is neki az érdekében. Jézus a beteg fölé hajolt, parancsolt a láznak, és a láz megszűnt. A beteg azonnal fölkelt, és szolgált nekik. Napnyugtakor mindnyájan odavitték Jézushoz a betegeket, akik különféle bajokban szenvedtek. Mindegyikre rátette kezét, és meggyógyította őket. Sokakból gonosz lelkek mentek ki, és ezt kiáltozták: „Te vagy az Isten Fia!” Jézus azonban rájuk parancsolt, és nem engedte, hogy beszéljenek; azok ugyanis tudták, hogy ő a Krisztus. Amikor megvirradt, Jézus kiment egy magányos helyre; a népsokaság pedig keresésére indult, és meg is találta. Tartóztatták, hogy ne menjen el tőlük. Jézus azonban így válaszolt: „Más városoknak is hirdetnem kell Isten országának evangéliumát, mert ez a küldetésem.” Azután folytatta tanítását Galilea zsinagógáiban.
Lk 4,38-44

Elmélkedés

A mai evangélium megerősít minket abban, hogy bármikor fordulhatunk Jézushoz a kéréseinkkel. Bármikor is kértek tőle tanácsot a tanítványok, ő mindig készséggel tanította őket. Soha nem mondta azt, hogy most nincs ideje vagy nincs fogadóórája. Ha pedig betegeket hoztak hozzá, akkor senkit sem utasított el. Nem mondta azt, hogy éppen nincs rendelési idő, sem azt, hogy elfogyott kezéből a gyógyító erő, az áldás. Bőkezűség és nagylelkűség jellemezte, valahányszor nyugtató, iránymutató szavára vagy gyógyító érintésére volt szükség. Nem akarta elkerülni a népet, mindig rendelkezésére állt az őt keresőknek, de volt ideje arra is, hogy rendszeresen félrevonuljon és az Atyával legyen. Senki nem csalódott, aki Jézus segítségét kérte. Senki nem távozott tőle úgy, hogy ne teljesült volna vágya, ha azt valóban hittel és bizalommal kérte. Nyitott karokkal és nyitott szívvel fogadott mindenkit. Azokra is figyelt, akik abban az időben a társadalom peremén éltek, a gyerekekre, a betegekre, a megszállottakra, a szegényekre, a bűnösökre.
Jézus soha nem fáradt annyira, hogy ne fogadná szívesen az embereket. Mindez nagy bátorságot ébreszt bennünk. Forduljunk hozzá, bármiben hiányt szenvedünk, mert nagylelkűségének nincs határa! Forduljunk hozzá, ha bűnösök vagyunk, mert irgalmasságának, megbocsátásának nincs határa!
© Horváth István Sándor

Imádság

Jó Pásztorunk, Jézus Krisztus! Miként egykor kiválasztottad az apostolokat és elküldted őket, hogy a te nevedben tanítsanak és csodákat tegyenek, úgy napjainkban is hívj magadhoz fiatalokat, akik téged és szeretetedet megismerve indulhatnak a világba. Küldj az evangélium hirdetésére, valamint isteni titkaid és csodáid közvetítésére papokat, akik életüket egészen neked szentelik! Add, Urunk, hogy elfogadják és hűséggel teljesítsék hivatásukat mindazok, akiket a papságra vagy a szerzetesi életre kiválasztasz! A te szereteted alakítsa át szívüket, hogy képesek legyenek embertestvéreiknek továbbadni a te jóságodat, irgalmadat és szeretetedet!

Evangélium

Jézus egyszer lement Kafarnaumba, Galilea egyik városába, és szombaton ott tanított. Tanítása ámulatba ejtett mindenkit, mert szavának hatalma volt. Volt ott a zsinagógában egy tisztátalan lélektől megszállt ember, aki így kiáltozott: „El innen! Mi dolgunk veled, názáreti Jézus? Azért jöttél, hogy elveszíts minket? Tudom, ki vagy: az Isten Szentje.” Jézus ráparancsolt: „Némulj el, és menj ki belőle!” Erre az ördög a földre sújtotta az embert, és kiment belőle, anélkül, hogy bajt okozott volna neki. Csodálkozás fogta el valamennyiüket, és egymás közt ezt mondogatták: „Mi ez? Akkora hatalommal és erővel parancsol a tisztátalan lelkeknek, hogy kimennek a megszállottakból.” Ennek híre elterjedt az egész környéken.
Lk 4,31-37

Elmélkedés

A sikertelen zsinagógai fellépés után Jézus elhagyja Názáret városát és Kafarnaumba érkezik. A „lemenni” ige azt jelzi, hogy Názáret magasabban, a hegyek között fekszik, Kafarnaum pedig alacsonyabban, a Genezáreti-tó partján. Itt kezd el Jézus tanítani, mégpedig most is a zsinagógában, a szombati istentisztelet alkalmával. Tanításának hatását Lukács evangélista az „ámulatba ejtett mindenkit” kifejezéssel jellemzi, ami ellentétben áll a názáretiek csodálkozásával, ellenszenvével és gyilkos haragjával. Ez az „ámulat” itt annak szól, hogy Jézus szavában különleges erő, hatalom rejlik, ezt ismerik el az emberek ámulatukkal, csodálkozásukkal.
Ezt követően egy ördögűző csodáról olvashatunk az evangéliumi részletben, Jézus első csodájáról Lukács írásában. Amiről Jézus beszélt Názáretben, az most itt, Kafarnaumban elkezd megvalósulni: szabadulást hoz, szabadulást egy ördögtől megszállt embernek. A csodával Jézus azt igazolja, hogy szavában olyan erő rejlik, amely erősebb az ördög, a gonosz hatalmánál. Az emberek itt még nem értik, hogy minek köszönhető ez a különleges képesség, mindenesetre elismerik azt.
Elismerem-e, hogy Jézus az Isten Fia, aki számomra és minden ember számára elhozza a bűntől való szabadulást? Elismerem-e, hogy ő a Megváltó, aki által az üdvösségre juthatok?
© Horváth István Sándor

Imádság

Mindenható Istenünk! Te mindenkit meghívsz a veled való közösségre és senkit sem zársz ki szeretetedből. Minden embernek felkínálod az üdvösséget és megmutatod, milyen úton érhetjük azt el. Egyedül mi, emberek zárhatjuk ki magunkat azzal, ha elutasítunk téged, megtagadjuk a neked való engedelmességet és semmibe vesszük törvényeidet. Hálásak vagyunk azért, hogy minden embernek, nekünk is és minden embertársunknak megadod a segítséget ahhoz, hogy üdvözüljünk.

Evangélium

Abban az időben Jézus elment Názáretbe, ahol (egykor) nevelkedett. Szokása szerint bement szombaton a zsinagógába, és olvasásra jelentkezett. Izajás próféta könyvét adták oda neki. Szétbontotta a tekercset, és éppen arra a helyre talált, ahol ez volt írva: „Az Úr Lelke van rajtam. Fölkent engem és elküldött, hogy örömhírt vigyek a szegényeknek, s hirdessem a foglyoknak a szabadulást, a vakoknak a látást, hogy szabaddá tegyem az elnyomottakat, és hirdessem: elérkezett az Úr esztendeje.” Összetekerte az írást, átadta a szolgának, és leült. A zsinagógában minden szem rászegeződött. Ő pedig elkezdte beszédét: „Ma beteljesedett az írás, amelyet az imént hallottatok.” Mindenki helyeselt neki, és csodálkozott a fönséges szavakon, amelyek ajkáról fakadtak. „De hát nem József fia ez?” – kérdezgették.
Ekkor így szólt hozzájuk: „Biztosan ezt a mondást szegezitek majd nekem: „Orvos, gyógyítsd önmagadat! A nagy tetteket, amelyeket – mint hallottuk – Kafarnaumban végbevittél, tedd meg a hazádban is!” Majd így folytatta: „Bizony, mondom nektek, hogy egy próféta sem kedves a maga hazájában. Igazán mondom nektek, sok özvegy élt Izraelben Illés idejében, amikor az ég három évre és hat hónapra bezárult, úgyhogy nagy éhínség támadt az egész földön. De közülük egyikhez sem kapott Illés küldetést, csak a szidoni Cáreftában élő özvegyasszonyhoz. Ugyanígy Elizeus próféta korában is sok leprás élt Izraelben, s egyikük sem tisztult meg, csak a szíriai Námán.” Ezt hallva, a zsinagógában mind haragra gerjedtek. Felugrottak, kiűzték őt a városon kívülre, és fölvezették arra a hegyre, amelyen városuk épült, a szakadék szélére, hogy letaszítsák. De ő áthaladt közöttük, és eltávozott.
Lk 4,16-30

Elmélkedés

Jézus sikertelen fellépéséről olvasunk a mai evangéliumban. Az esemény helyszíne Názáret, az a település, ahol felnevelkedett. Jóindulattal városnak szoktuk nevezni Názáretet, valójában egy kis falu volt, aligha lakták kétszáznál többen abban az időben. Egy ilyen kis helyen mindenki ismer mindenkit. Mint hitét gyakorló zsidó ember, Jézus szombatonként a zsinagógába megy, hogy részt vegyen az istentiszteleten, erre utal a szövegben a „szokása szerint” kifejezés. A felolvasásra való jelentkezés már nem biztos, hogy szokása volt. A jelenet inkább azt sugallja, hogy Názáretben most tesz ilyet először, és mint kiderül utoljára is. Az Izajás prófétától felolvasott szövegrészt, amely a messiási idő beköszöntéről és annak jeleiről szól, Jézus önmagára vonatkoztatja, ezért a szöveghez fűzött magyarázata valójában saját küldetését mutatja be. A názáretiek először dicsérettel fogadják szavait és helyeslik a hallottakat, majd pedig hirtelen gyanakvással és értetlenséggel fordulnak felé, ami egészen a gyilkos szándékig vezet.
Az elutasítás oka világos: Jézus az Úr felkentje, ő hirdeti meg az Úr kegyelmi esztendejét, az ő személyében teljesedik be a prófétai jövendölés, tehát ő a Messiás. A názáretiek ezt nem fogadják el, nem hiszik, hogy az a Jézus volna a Megváltó, aki körükben nőtt fel és akinek családját ismerik. Ez az elutasítás és hitetlenség fog visszaköszönni Jézus halálra ítélésekor. Megváltómnak vallom-e Jézust?
© Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Szívünk nemes szándékával keresünk téged, mert evangéliumodban felismertük az örök élet tanítását. Az evangélium szerint élve akarunk követni téged, mert egyedül a te tanításod és személyed követésre méltó. Nem adjuk életünket látszat-igazságok szolgálatára, hanem evangéliumod teljes igazságát, mint igazi örömhírt akarjuk hirdetni azoknak, akik tévedéseik után életünk értelmét keresik. Ismerjék fel ők is, hogy te vezetsz bennünket az örök üdvösségre!