Napi e-vangelium evangelium365

Evangélium

Abban az időben Jézus elhagyta Tirusz vidékét, és Szidonon át a Galileai-tóhoz ment a Tízváros határába. Itt eléje hoztak egy dadogva beszélő süketet, és kérték, tegye rá a kezét. (Jézus) félrevonta őt a tömegből, a fülébe dugta az ujját, majd megnyálazott ujjával megérintette a nyelvét. Föltekintett az égre, fohászkodott, és így szólt: „Effata, azaz: Nyílj meg!” Azon nyomban megnyílt a füle, megoldódott a nyelve, és érthetően beszélt. Jézus megparancsolta nekik, hogy a dologról ne szóljanak senkinek. De minél jobban tiltotta, annál inkább hirdették. Szerfölött csodálkoztak, és hangoztatták: „Csupa jót tett: a süketeket hallókká teszi, a némákat pedig beszélőkké!”
Mk 7,31-37

Elmélkedés

Nyílj meg!
A mai vasárnap evangéliuma is két világ találkozásáról szól, a dadogva beszélő süket és Jézus találkozásáról, a beteg és a gyógyító, az ember és az Isten érdekes találkozásáról. Egymástól távolinak tűnik a betegek és az egészségesek világa, amely sokszor meg nem értést eredményez, ebben az esetben azonban nincs értetlenség, nincs semmiféle kommunikációs zavar. Jézus érti a beteget, megérzi vágyát, szavak nélkül is tudja, hogy mit kell tennie, ezért félrevonja a tömegből, hogy meggyógyítsa. Furcsa mozdulatokat tesz, legalábbis számunkra furcsa mozdulatokkal érinti meg a beteg testrészeket, de a beteg nem tiltakozik. Némán tűri, hogy Jézus hozzáérjen a füléhez és megnyissa azt a hallásra. Némán tűri, hogy megérintse nyelvét és megnyissa száját a beszédre. A csoda nyilvánvaló, a gyógyulás bizonyítottan megtörtént. A korábban csak dadogva beszélő ember mindenki számára érthetően kezdett beszélni, füle megnyílt és hallott mindent. A csoda egy számára új világba léptette át, a gyógyulás gyökeres változást hozott az életébe, a betegek világából átléphetett az egészségesek világába.
Az eset leírásánál Márk evangélista megjegyzi, hogy a gyógyítást megelőzően Jézus az égre tekintve fohászkodott. Ez a mozzanat azt jelzi, hogy cselekedete előtt a mennyei Atya segítségét kéri, hiszen csodái és gyógyításai más esetekben is és most is az Atya irgalmas szeretetének a jelei.
Érdemes figyelmet szentelnünk Jézus szavának. Ezt mondja: „Nyílj meg!” Nyílj meg, te száj, és beszélj! Nyílj meg, te fül, és hallj! Ugyanazt az erőt, határozottságot érezzük e felszólításban, mint Isten teremtő szavában. „Legyen világosság!” (Ter 1,3) – olvashatjuk a bibliai teremtéstörténetben, majd pedig hasonló felszólításokkal folytatódik az elbeszélés, és minden létrejön, megtörténik, amit Isten parancsoló szava kimond. „Nyílj meg!” – szól Jézus erőteljes szava. Újjáteremtő, gyógyító szó ez, amely helyreállítja a rendet, miként egykor Isten rendet teremtett a káoszból, a rendezetlenségből.
Jézus úgy gyógyít, hogy csodát tesz, amely örökre megszünteti a testi betegséget és nyomorúságot. A csoda láttán az emberek ezt mondják: „Csupa jót tett: a süketeket hallókká teszi, a némákat pedig beszélőkké!” De ezen emberi vélemény mellett azt is látnunk kell, hogy a csoda nem csupán egy jótett és nem csak Isten jóságának a jele, hanem egyúttal a gonosz felett aratott győzelem jele és cselekedete. Jézusnak ugyanis hatalma van megszüntetni a testi bajokat, és hatalma van ahhoz is, hogy legyőzze a gonoszt, aki betegségben tartja lelkünket. Ez Isten irgalmának a győzelme a bűn felett.
Az evangéliumi történet záró része kiszélesíti a csodában részesülők körét. A süketnéma meggyógyul, de mellette sokan változáson esnek át. Mintha Jézus „Nyílj meg!” felszólítása nekik is szólna, hiszen megnyílik értelmük annak felismerésére, hogy rendkívüli dolog történt. Megnyílik szívük, hogy Jézusban felismerjék a jótevőt, a gyógyítót. És talán a csoda ránk is hatással van. Talán bennünket is megérint az Úr. Talán a mi bűnös lelkünket is megérinti irgalma, hogy bűneinktől megszabaduljunk. Talán a mi fülünket is megérinti, hogy meghalljuk tanítását. Talán a mi szánkat is megnyitja, hogy őt dicsérjük és szeretetét hirdessük. Ehhez a csodához csak annyi kell, hogy elismerjem gyengeségem és Jézus segítségét kérjem.
© Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Amikor meggyógyítottad a beszélni nem tudó és nem halló embert, te egyedül őrá figyeltél, hogy a szeretet és az irgalom nyelvén beszélhess vele. Olyan mozdulatokat tettél, amelyek a kívülállók, a szemlélők számára furcsák és szokatlanok voltak, de azok a beteg számára mégis gyógyulást eredményeztek. Mozdulataid érintéssé váltak. Megérintetted a beteg testrészeket és azok azonnal meggyógyultak. Kérünk, érints meg minket gyógyító kezeddel! Érints meg irgalmaddal! Érints meg szereteteddel!

Evangélium

Abban az időben Jézus ezt mondta apostolainak: Ne féljetek azoktól, akik megölik a testet, de a lelket nem tudják megölni. Inkább attól féljetek, aki a lelket is, a testet is a pokolba taszíthatja. Egy fillérért ugye két verebet adnak? És mégsem hull a földre egy se közülük Atyátok tudta nélkül. Nektek pedig minden szál hajatokat számon tartják! Ne féljetek hát: sokkal többet értek ti a verebeknél! Ha valaki megvall engem az emberek előtt, én is megvallom őt Atyám előtt, aki a mennyekben van. De ha valaki megtagad engem az emberek előtt, én is megtagadom őt Atyám előtt, aki a mennyekben van.
Mt 10,28-33

Elmélkedés

Felidézve magunkban Jézus szenvedéstörténetét, elcsodálkozunk azon, hogy az Úr mennyire megadóan fogadta, milyen nagy türelemmel viselte az őt érő bántalmazásokat. A fájdalom és a szenvedés ilyen türelmes elviselésére, valamint a halál önkéntes vállalására csak az képes, aki nem tartja feleslegesnek, hanem értelmét látja a szenvedésnek vagy hisz abban, hogy nem a halálé az utolsó szó.
Ez a megállapítás nem csak Jézusra igaz, hanem mindazokra, akik a keresztény évszázadok során vértanúhalált szenvedtek. A mai napon ünnepelt kassai vértanúk és a többi vértanú azzal a hősies lelkülettel tűrte a bántalmazásokat, amit Jézustól tanultak. A Krisztust megelőző idők embere úgy gondolta, hogy a szenvedés szégyen, büntetés, amelyet Isten mér az emberre. Jézus helyteleníti, szenvedésével pedig gyökerében megváltoztatja ezt az elképzelést. Miként az ő esetében a másokért vállalt szenvedésnek van értelme, mert megszerzi a megváltást, ugyanúgy a vértanúk esetében abban nyer értelmet a hitükért vállalt szenvedés, hogy például szolgálnak. Példa a hívő közösség számára, amelynek tagjai megerősödnek hitükben, és példa a világban élők számára a hit értékéről és erejéről. A megpróbáltatások türelmes viselését Isten az örök élettel jutalmazza.
© Horváth István Sándor

Imádság

Uram, nagy öröm él szívemben, mert beszálltál életem hajójába és ezzel részt vállaltál emberi életemből. Azért teszed ezt, hogy velem együtt indulj a világ nagy tengere felé. A magam ereje sokszor kevésnek bizonyul. Kudarc és sikertelenség ér nap mint nap, de a veled való találkozás óta újra erőt érzek magamban, és lelkesedést, hogy ismét érted fáradozzak. Taníts engem, hogy mindig engedelmeskedjek szavadnak és emberhalász legyek, aki bátran indulok az emberekhez, hogy hirdessem a te evangéliumodat.

Evangélium

Egy alkalommal a farizeusok és írástudók így szóltak Jézushoz: János tanítványai gyakran böjtölnek és imádkoznak, és ugyanígy a farizeusok tanítványai is; a tieid azonban csak esznek-isznak. Jézus így felelt nekik: Csak nem foghatjátok böjtre a násznépet, amíg vele van a vőlegény? Eljön az idő, amikor elviszik a vőlegényt: akkor majd böjtölnek. Példabeszédet is mondott nekik: Senki sem hasít ki új ruhából foltot, hogy ócska ruhára tegye. Hiszen így az újat is elszakítja, és az ócska ruhára sem illik az új folt. Senki sem tölt új bort régi tömlőkbe, mert az új bor szétszakítja a tömlőket; a bor kiömlik, és a tömlők is tönkremennek. Az új bor új tömlőbe való: akkor mindkettő megmarad. Aki óbort iszik, nem kívánja az újat, mert azt mondja: Jobb az óbor.
Lk 5,33-39

Elmélkedés

A mai evangéliumban a böjt megtartásával kapcsolatban kérdezik Jézust. A zsidó vallásosságban lényeges szerepe van a böjtnek, amely a gyász kifejezése vagy a vezeklés, a bűnbánat módja. Főként a vallási buzgóságban kitűnő farizeusokra volt jellemző a heti kétszeri böjtölés. Ezt a szigorú gyakorlatot folytatták Keresztelő János tanítványai is, s erre hivatkoznak a kérdezők. A kérdés tulajdonképpen az, hogy Jézus miért nem követeli meg saját tanítványaitól a böjtöt. Jézus három hasonlattal válaszol a kérdésre.
Először egy házasságkötés képét idézi fel. A vőlegényt körülveszik barátai és a násznép, akik valamennyien osztoznak az örömében. Nincs most ideje a bánatnak és a gyásznak, ez az örvendezés napja. A messiási korszak, amely Jézussal érkezett el, ehhez a lakodalmi ünnepséghez és örvendezéshez hasonlít. Amíg Jézus itt van a földön, együtt van tanítványaival, addig nem szabad gyászolniuk. A tanítványok egy ünnep légkörében élnek, de tudják, hogy egyszer majd elviszik tőlük a vőlegényt, Jézust. A példázatban utalás van Jézus elfogására, elítélésére és halálára.
A másik két példát a háztartásból és a földművelés világából veszi Jézus. Oktalanság volna egy új ruhát széttépni azért, hogy az anyagból foltot varrhassunk egy régi ruhára. Értelmetlenség, ha valaki régi tömlőbe akar új bort önteni, mert mindkettő kárba veszhet. Ugyanilyen értelmetlen volna, ha Jézus tanítványai a böjtöt, mint a gyász jelét összekapcsolnák az öröm időszakával.
© Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus! Az általad elküldött Szentlélek bennünk él, köztük lakik, még akkor is, ha jelenlétére, megszentelő tevékenységére olykor nem figyelünk oda. Segíts minket, hogy ráhagyatkozzunk és engedjük, hogy átalakítson minket! Ne engedd, hogy fékezzük a Szentlélek lendületét, hanem segíts abban, hogy hallgassunk sugallataira, csendes útmutatásaira, figyelmeztetéseire és ösztönzéseire! Ébressze fel bennünk az örök élet utáni vágyat!

Evangélium

Amikor Jézus egyszer a Genezáret tavánál állt, nagy tömeg sereglett köréje, hogy hallgassa az Isten szavát. Jézus látta, hogy a tó partján két bárka vesztegel. A halászok kiszálltak, és a hálóikat mosták. Beszállt hát az egyik bárkába, amelyik Simoné volt, s megkérte, hogy vigye kissé beljebb a parttól. Aztán leült, és a bárkából tanította a népet. Amikor befejezte a tanítást, így szólt Simonhoz: „Evezz a mélyre, és vessétek ki a hálótokat halfogásra.” „Mester – válaszolta Simon –, egész éjszaka fáradoztunk, s nem fogtunk semmit, de a te szavadra, kivetem a hálót.” Meg is tette, s annyi halat fogtak, hogy szakadozni kezdett a háló. Intettek a másik bárkában levő társaiknak, hogy jöjjenek és segítsenek. Azok odamentek, és úgy megtöltötték mind a két bárkát, hogy majdnem elsüllyedt. Ennek láttán Simon Péter Jézus lábához borult, és e szavakra fakadt: „Uram, menj el tőlem, mert bűnös ember vagyok.” A szerencsés halfogás láttán ugyanis társaival együtt félelem töltötte el. Hasonlóképpen Jakabot és Jánost is, Zebedeus fiait, Simon társait. De Jézus bátorságot öntött Simonba: „Ne félj! Ezentúl emberhalász leszel.” Erre partra vonták hajóikat, és mindenüket elhagyva követték Jézust.
Lk 5,1-11

Elmélkedés

A názáreti sikertelen fellépéssel ellentétben Jézus kafarnaumi tevékenysége kifejezetten sikeres volt. Itt nem elutasítással, hanem elfogadással találkozik. Az emberek azért viszik hozzá nagy számban a betegeket, mert felismerik a szavaiban és cselekedeteiben rejlő isteni szabadító hatalmat. Közben a helyszín megváltozik, Jézus elhagyja a várost és a Genezáreti-tó partján folytatja tevékenységét. Itt újabb csoda történik, de ez nem gyógyítás. Péter és társai hiába fáradoznak, nem fognak egyetlen halat sem, majd pedig amikor engedelmeskednek Jézus kérésének, nagyszámú hal kerül a halászhálóba. Simon Péter tapasztalt halászként ugyan ellentmondana Jézusnak, de mégis teljesíti a kérést, amiben már megmutatkozik a tanítványi engedelmesség.
A csodálatos halfogás eseménye után Jézus új feladattal bízza meg Pétert: „Ezentúl emberhalász leszel.” Az új megbízatás lényege, hogy mostantól ne halak kifogásán fáradozzon, hanem embereket vezessen a krisztusi közösségbe, az Egyházba. A sikeres halfogás láttán jogosan gondolja: Akinek szavára rengeteg halat tudok fogni, annak szavára majd azok az emberek is engedelmeskedni fognak, akikhez megbízatást kapok, tehát ha teljesítem a feladatot, akkor annak eredményességét majd az engem küldő fogja biztosítani.
Vállalom-e a küldetést, amivel az Úr megbíz?
© Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus! Te légy az utunk, aki elvezetsz minket az Atyához! Te vezess minket a szegények és nélkülözők felé, hogy szereteted képviselői legyünk köztük. Te adj nekünk erőt hitünk megéléséhez, megőrzéséhez, megvallásához és átadásához! Adj nekünk lelkesedést, amikor rólad teszünk tanúságot a világban! Alázattal, engedelmességgel és hűséggel akarunk téged követni, aki az örök életre vezető út vagy számunkra és minden ember számára.

Evangélium

Kafarnaumi tartózkodása idején Jézus a zsinagógából jövet betért Simon (Péter) házába. Simon anyósa éppen magas lázban szenvedett. Mindjárt szóltak is neki az érdekében. Jézus a beteg fölé hajolt, parancsolt a láznak, és a láz megszűnt. A beteg azonnal fölkelt, és szolgált nekik. Napnyugtakor mindnyájan odavitték Jézushoz a betegeket, akik különféle bajokban szenvedtek. Mindegyikre rátette kezét, és meggyógyította őket. Sokakból gonosz lelkek mentek ki, és ezt kiáltozták: „Te vagy az Isten Fia!” Jézus azonban rájuk parancsolt, és nem engedte, hogy beszéljenek; azok ugyanis tudták, hogy ő a Krisztus. Amikor megvirradt, Jézus kiment egy magányos helyre; a népsokaság pedig keresésére indult, és meg is találta. Tartóztatták, hogy ne menjen el tőlük. Jézus azonban így válaszolt: „Más városoknak is hirdetnem kell Isten országának evangéliumát, mert ez a küldetésem.” Azután folytatta tanítását Galilea zsinagógáiban.
Lk 4,38-44

Elmélkedés

A mai evangélium megerősít minket abban, hogy bármikor fordulhatunk Jézushoz a kéréseinkkel. Bármikor is kértek tőle tanácsot a tanítványok, ő mindig készséggel tanította őket. Soha nem mondta azt, hogy most nincs ideje vagy nincs fogadóórája. Ha pedig betegeket hoztak hozzá, akkor senkit sem utasított el. Nem mondta azt, hogy éppen nincs rendelési idő, sem azt, hogy elfogyott kezéből a gyógyító erő, az áldás. Bőkezűség és nagylelkűség jellemezte, valahányszor nyugtató, iránymutató szavára vagy gyógyító érintésére volt szükség. Nem akarta elkerülni a népet, mindig rendelkezésére állt az őt keresőknek, de volt ideje arra is, hogy rendszeresen félrevonuljon és az Atyával legyen. Senki nem csalódott, aki Jézus segítségét kérte. Senki nem távozott tőle úgy, hogy ne teljesült volna vágya, ha azt valóban hittel és bizalommal kérte. Nyitott karokkal és nyitott szívvel fogadott mindenkit. Azokra is figyelt, akik abban az időben a társadalom peremén éltek, a gyerekekre, a betegekre, a megszállottakra, a szegényekre, a bűnösökre.
Jézus soha nem fáradt annyira, hogy ne fogadná szívesen az embereket. Mindez nagy bátorságot ébreszt bennünk. Forduljunk hozzá, bármiben hiányt szenvedünk, mert nagylelkűségének nincs határa! Forduljunk hozzá, ha bűnösök vagyunk, mert irgalmasságának, megbocsátásának nincs határa!
© Horváth István Sándor

Imádság

Jó Pásztorunk, Jézus Krisztus! Miként egykor kiválasztottad az apostolokat és elküldted őket, hogy a te nevedben tanítsanak és csodákat tegyenek, úgy napjainkban is hívj magadhoz fiatalokat, akik téged és szeretetedet megismerve indulhatnak a világba. Küldj az evangélium hirdetésére, valamint isteni titkaid és csodáid közvetítésére papokat, akik életüket egészen neked szentelik! Add, Urunk, hogy elfogadják és hűséggel teljesítsék hivatásukat mindazok, akiket a papságra vagy a szerzetesi életre kiválasztasz! A te szereteted alakítsa át szívüket, hogy képesek legyenek embertestvéreiknek továbbadni a te jóságodat, irgalmadat és szeretetedet!

Evangélium

Jézus egyszer lement Kafarnaumba, Galilea egyik városába, és szombaton ott tanított. Tanítása ámulatba ejtett mindenkit, mert szavának hatalma volt. Volt ott a zsinagógában egy tisztátalan lélektől megszállt ember, aki így kiáltozott: „El innen! Mi dolgunk veled, názáreti Jézus? Azért jöttél, hogy elveszíts minket? Tudom, ki vagy: az Isten Szentje.” Jézus ráparancsolt: „Némulj el, és menj ki belőle!” Erre az ördög a földre sújtotta az embert, és kiment belőle, anélkül, hogy bajt okozott volna neki. Csodálkozás fogta el valamennyiüket, és egymás közt ezt mondogatták: „Mi ez? Akkora hatalommal és erővel parancsol a tisztátalan lelkeknek, hogy kimennek a megszállottakból.” Ennek híre elterjedt az egész környéken.
Lk 4,31-37

Elmélkedés

A sikertelen zsinagógai fellépés után Jézus elhagyja Názáret városát és Kafarnaumba érkezik. A „lemenni” ige azt jelzi, hogy Názáret magasabban, a hegyek között fekszik, Kafarnaum pedig alacsonyabban, a Genezáreti-tó partján. Itt kezd el Jézus tanítani, mégpedig most is a zsinagógában, a szombati istentisztelet alkalmával. Tanításának hatását Lukács evangélista az „ámulatba ejtett mindenkit” kifejezéssel jellemzi, ami ellentétben áll a názáretiek csodálkozásával, ellenszenvével és gyilkos haragjával. Ez az „ámulat” itt annak szól, hogy Jézus szavában különleges erő, hatalom rejlik, ezt ismerik el az emberek ámulatukkal, csodálkozásukkal.
Ezt követően egy ördögűző csodáról olvashatunk az evangéliumi részletben, Jézus első csodájáról Lukács írásában. Amiről Jézus beszélt Názáretben, az most itt, Kafarnaumban elkezd megvalósulni: szabadulást hoz, szabadulást egy ördögtől megszállt embernek. A csodával Jézus azt igazolja, hogy szavában olyan erő rejlik, amely erősebb az ördög, a gonosz hatalmánál. Az emberek itt még nem értik, hogy minek köszönhető ez a különleges képesség, mindenesetre elismerik azt.
Elismerem-e, hogy Jézus az Isten Fia, aki számomra és minden ember számára elhozza a bűntől való szabadulást? Elismerem-e, hogy ő a Megváltó, aki által az üdvösségre juthatok?
© Horváth István Sándor

Imádság

Mindenható Istenünk! Te mindenkit meghívsz a veled való közösségre és senkit sem zársz ki szeretetedből. Minden embernek felkínálod az üdvösséget és megmutatod, milyen úton érhetjük azt el. Egyedül mi, emberek zárhatjuk ki magunkat azzal, ha elutasítunk téged, megtagadjuk a neked való engedelmességet és semmibe vesszük törvényeidet. Hálásak vagyunk azért, hogy minden embernek, nekünk is és minden embertársunknak megadod a segítséget ahhoz, hogy üdvözüljünk.

Evangélium

Abban az időben Jézus elment Názáretbe, ahol (egykor) nevelkedett. Szokása szerint bement szombaton a zsinagógába, és olvasásra jelentkezett. Izajás próféta könyvét adták oda neki. Szétbontotta a tekercset, és éppen arra a helyre talált, ahol ez volt írva: „Az Úr Lelke van rajtam. Fölkent engem és elküldött, hogy örömhírt vigyek a szegényeknek, s hirdessem a foglyoknak a szabadulást, a vakoknak a látást, hogy szabaddá tegyem az elnyomottakat, és hirdessem: elérkezett az Úr esztendeje.” Összetekerte az írást, átadta a szolgának, és leült. A zsinagógában minden szem rászegeződött. Ő pedig elkezdte beszédét: „Ma beteljesedett az írás, amelyet az imént hallottatok.” Mindenki helyeselt neki, és csodálkozott a fönséges szavakon, amelyek ajkáról fakadtak. „De hát nem József fia ez?” – kérdezgették.
Ekkor így szólt hozzájuk: „Biztosan ezt a mondást szegezitek majd nekem: „Orvos, gyógyítsd önmagadat! A nagy tetteket, amelyeket – mint hallottuk – Kafarnaumban végbevittél, tedd meg a hazádban is!” Majd így folytatta: „Bizony, mondom nektek, hogy egy próféta sem kedves a maga hazájában. Igazán mondom nektek, sok özvegy élt Izraelben Illés idejében, amikor az ég három évre és hat hónapra bezárult, úgyhogy nagy éhínség támadt az egész földön. De közülük egyikhez sem kapott Illés küldetést, csak a szidoni Cáreftában élő özvegyasszonyhoz. Ugyanígy Elizeus próféta korában is sok leprás élt Izraelben, s egyikük sem tisztult meg, csak a szíriai Námán.” Ezt hallva, a zsinagógában mind haragra gerjedtek. Felugrottak, kiűzték őt a városon kívülre, és fölvezették arra a hegyre, amelyen városuk épült, a szakadék szélére, hogy letaszítsák. De ő áthaladt közöttük, és eltávozott.
Lk 4,16-30

Elmélkedés

Jézus sikertelen fellépéséről olvasunk a mai evangéliumban. Az esemény helyszíne Názáret, az a település, ahol felnevelkedett. Jóindulattal városnak szoktuk nevezni Názáretet, valójában egy kis falu volt, aligha lakták kétszáznál többen abban az időben. Egy ilyen kis helyen mindenki ismer mindenkit. Mint hitét gyakorló zsidó ember, Jézus szombatonként a zsinagógába megy, hogy részt vegyen az istentiszteleten, erre utal a szövegben a „szokása szerint” kifejezés. A felolvasásra való jelentkezés már nem biztos, hogy szokása volt. A jelenet inkább azt sugallja, hogy Názáretben most tesz ilyet először, és mint kiderül utoljára is. Az Izajás prófétától felolvasott szövegrészt, amely a messiási idő beköszöntéről és annak jeleiről szól, Jézus önmagára vonatkoztatja, ezért a szöveghez fűzött magyarázata valójában saját küldetését mutatja be. A názáretiek először dicsérettel fogadják szavait és helyeslik a hallottakat, majd pedig hirtelen gyanakvással és értetlenséggel fordulnak felé, ami egészen a gyilkos szándékig vezet.
Az elutasítás oka világos: Jézus az Úr felkentje, ő hirdeti meg az Úr kegyelmi esztendejét, az ő személyében teljesedik be a prófétai jövendölés, tehát ő a Messiás. A názáretiek ezt nem fogadják el, nem hiszik, hogy az a Jézus volna a Megváltó, aki körükben nőtt fel és akinek családját ismerik. Ez az elutasítás és hitetlenség fog visszaköszönni Jézus halálra ítélésekor. Megváltómnak vallom-e Jézust?
© Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Szívünk nemes szándékával keresünk téged, mert evangéliumodban felismertük az örök élet tanítását. Az evangélium szerint élve akarunk követni téged, mert egyedül a te tanításod és személyed követésre méltó. Nem adjuk életünket látszat-igazságok szolgálatára, hanem evangéliumod teljes igazságát, mint igazi örömhírt akarjuk hirdetni azoknak, akik tévedéseik után életünk értelmét keresik. Ismerjék fel ők is, hogy te vezetsz bennünket az örök üdvösségre!

Evangélium

Abban az időben: Összegyűltek Jézus köré a farizeusok, és néhány írástudó Jeruzsálemből. Látták, hogy egyik-másik tanítványa tisztátalan, vagyis mosatlan kézzel eszi a kenyeret. A farizeusok és általában a zsidók ugyanis nem esznek addig, amíg meg nem mossák a kezüket könyékig, így tartják meg az ősök hagyományait. És ha piacról jönnek, addig nem esznek, míg meg nem mosakszanak. S még sok más hagyományhoz is ragaszkodnak: így például a poharak, korsók, rézedények leöblítéséhez.
A farizeusok és írástudók tehát megkérdezték: „Miért nem követik tanítványaid az ősök hagyományait, miért étkeznek tisztátalan kézzel?” Ezt a választ adta nekik: „Képmutatók! Találóan jövendölt rólatok Izajás, amint írva van: „Ez a nép ajkával tisztel engem, ám a szíve távol van tőlem. Hamisan tisztelnek, olyan tanokat tanítván, amelyek csak emberi parancsok. Az Isten parancsait nem tartjátok meg, de az emberi hagyományokhoz ragaszkodtok.”
Majd ismét magához szólította a népet, és így szólt: „Hallgassatok rám mindnyájan, és értsétek meg: Kívülről semmi sem kerülhet be az emberbe, ami beszennyezhetné. Hanem ami belőle származik, az teszi az embert tisztátalanná. Mert belülről, az ember szívéből származik minden gonosz gondolat, erkölcstelenség, lopás, gyilkosság, házasságtörés, kapzsiság, rosszindulat, csalás, kicsapongás, irigység, káromlás, kevélység, léhaság. Ez a sok rossz mind belülről származik, és tisztátalanná teszi az embert.
Mk 7,1-8. 14-15. 21-23

Elmélkedés

A szív tisztasága
Az örök élet kenyeréről szóló beszéd után, amelyet az elmúlt vasárnapokon részletekben olvastunk, a mai vasárnaptól visszatérünk Márk evangéliumához. A mai rész törvényekről és parancsokról, illetve azok megtartásáról szól. A farizeusok és írástudók megbotránkoztak azon, hogy Jézus egyes tanítványai nem mosnak kezet étkezés előtt, azaz nem tartják meg a mózesi törvényeket, s emiatt kérdőre vonják a mestert. Válaszában Jézus nem arra törekszik, hogy megvédje tanítványait, hanem tanítást ad a törvények megtartásának értelméről.
A törvényekkel kapcsolatban az első problémát az okozza, hogy melyek számítanak vallási törvényeknek és mi az, ami egyéb szabály. Bármennyire is furcsának tűnik számunkra, az étkezés előtti kézmosás, illetve az edények leöblítése Jézus korában elsősorban vallási és nem egészségügyi előírás volt. A vallási tisztasági törvények eredetileg csak a papságra vonatkoztak, s ezeket a szertartások végzése előtt kellett elvégezni. Jézus korában viszont a farizeusok csoportjának egyik programja az volt, hogy ezeket kiterjesszék mindenkire és a mindennapi életre.
A Jézus és a farizeusok közti viták forrása, hogy melyek az isteni törvények és melyek az emberiek. Ha a törvények között valamiféle ragsort akarunk felállítani, akkor az isteni törvények mindenképpen az emberi törvények elé kerülnek. Ez akkor lehet fontos, ha egyes törvények között ellentmondást vélünk felfedezni, s nem tudjuk, hogy melyiknek engedelmeskedjünk. Ilyen esetekben az isteni törvények megtartása egyértelmű elsőbbséget élvez. Jézus határozottan elutasítja azt a farizeusi szándékot, amely emberi törvényekkel akarja helyettesíteni az Isten által adott parancsokat.
A törvényekkel kapcsolatos jézusi és farizeusi álláspont leglényegesebb különbsége abban áll, hogy Jézus nem a külső formaságokra figyel, hanem a szív belső szándékára. Nem elegendő, ha szavainkkal tiszteljük Istent, de a szívünk távol van tőle. Nem sokat ér ugyanis, ha valaki teljesen lélektelenül megtart bizonyos szokásokat és ragaszkodik a hagyományokhoz, ha azok csak külső formaságok számára, de közben engedi, hogy szívében gonoszság uralkodjék. Jézus azt szeretné, hogy a lélek tisztaságára törekedjünk, és ne szennyezzük be azt bűneinkkel.
Az isteni törvények nem veszik el szabadságunkat, hanem a javunkat szolgálják. Helytelen az az elképzelés, hogy a szabadságunk teljesen korlátlan és bármit megtehetünk. A szabadság sosem jelentheti az Istentől való függetlenséget, hiszen éppen az ő törvényei biztosíthatják számunkra az igazi lelki szabadságot.
Jézus nem elítélni akar, hanem megtisztítani. Nem a kezünket nézi, hanem a szívünket. Az ő számára a szívünk tisztasága a fontos. A kezet persze könnyebb megmosni, a szívet már nehezebb megtisztítani. A kezek tisztasága vagy piszkossága szemmel látható bárki számára, a szívet egyedül Isten látja, szívünk szándékait egyedül ő ismeri. A szentmisében a felajánlott áldozati adományok átvétele és előkészítése után a pap kezet mos, és közben halkan ezt mondja: „Mosd le, Uram, bűneimet, és vétkeimtől tisztíts meg engem.” A szív megtisztulásának jelképes cselekedete ez, amelyhez lélekben a hívek is csatlakoznak. Hányszor sietünk kezet mosni, ha valamivel bepiszkítottuk! Hát siessünk szívünket is megtisztítani, ha a bűn bemocskolja! A hegyi beszédben Jézus ezt mondja: „Boldogok a tisztaszívűek, mert ők meglátják Istent” (Mt 5,8). Isten a tiszta szívűeknek mutatja meg önmagát. Még akkor is, ha talán koszos, mosatlan a kezük.
© Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézusunk! Te örömhírt hirdettél az embereknek és olyan igazságokat tanítottál, amelyek emberségünk legmélyét érintik. Te azt kéred tőlünk, hogy ne kedvetlenül, hanem örömmel és irántad való szeretettel teljesítsük parancsaidat. Te azt várod tőlünk, hogy ne kényszerből, hanem önként és szeretettel kövessünk téged. Te azt kéred tőlünk, hogy keresztutadon is kövessünk. Érted és az üdvösség reményében lemondunk a kényelemről, az evilági előnyökről és személyes érdekeinkről. Nem ragaszkodom régi életemhez, hanem élek az új élet lehetőségével, amelyet te adsz. Töltsd el szívemet az újrakezdés örömével! Töltsd el szívemet az irántad való őszinte szeretettel!

Evangélium

Abban az időben Jézus a következő példabeszédet mondta tanítványainak: Egy ember egyszer idegenbe készült, ezért összehívta szolgáit, és rájuk bízta vagyonát. Az egyiknek öt talentumot adott, a másiknak kettőt, a harmadiknak pedig egyet, kinek-kinek rátermettsége szerint, aztán útra kelt. Aki öt talentumot kapott, menten elkezdett vele kereskedni, és másik ötöt nyert rajta. Ugyanígy az is, aki kettőt kapott, másik kettőt szerzett. Az pedig, aki csak egyet kapott, elment, ásott egy gödröt, és elrejtette a földbe urának ezüstjét.
Hosszú idő elteltével megjött a szolgák ura, és számadást tartott velük. Jött az, aki öt talentumot kapott: hozott másik ötöt is, és így szólt: „Uram, öt talentumot adtál nekem, nézd, másik ötöt nyertem rajta.” Az úr így válaszolt: „Jól van, te derék és hűséges szolga! A kevésben hű voltál, sokat bízok rád: Menj be urad örömébe!” Jött az is, aki két talentumot kapott, és így szólt: „Uram, két talentumot adtál nekem, nézd, másik kettőt nyertem rajta.” Az úr így válaszolt: „Jól van, te derék és hűséges szolga! A kevésben hű voltál, sokat bízok rád: Menj be urad örömébe!” Végül jött az is, aki csak egy talentumot kapott. Így szólt: „Uram! Tudtam, hogy kemény ember vagy, ott is aratsz, ahová nem vetettél, és onnan is szüretelsz, ahová nem ültettél. Félelmemben elmentem hát és elástam a földbe a talentumodat. Nézd, ami a tied, visszaadom neked!” Válaszul az úr ezt mondta neki: „Te gonosz és lusta szolga! Ha tudtad, hogy aratok ott is, ahová nem vetettem, és szüretelek onnan is, ahová nem ültettem, ezüstjeimet a pénzváltóknak kellett volna adnod, hogy ha megjövök, kamatostul kapjam vissza! Vegyétek csak el tőle a talentumot és adjátok oda annak, akinek tíz talentuma van! Mert akinek van, annak még adnak, hogy bővelkedjék: és akinek nincs, attól még azt is elveszik, amije van! Ezt a hasznavehetetlen szolgát pedig vessétek ki a külső sötétségre! Ott sírás lesz és fogcsikorgatás!”
Mt 25,14-30

Elmélkedés

Isten mindannyiunknak adott jó képességeket és tulajdonságokat, amelyeket egyrészt saját lelki fejlődésünkre, másrészt embertársaink javára kell felhasználnunk. Ezeket az adományokat mind Isten kegyelmének köszönhetjük. Szent Pál apostol Timóteushoz írt levelében a következőt írja: „Ne hanyagold el magadban a kegyelmet!” (1Tim 4,14). Ez a buzdítás arra ösztönöz minket, hogy az isteni kegyelemmel együttműködve egyre több jót tegyünk.
Az elmúlt napokban a szolgákról és a szüzekről szóló beszédeket olvastuk, amelyek közvetlenül az Úr megérkezésének idejére vonatkoznak. A mai evangéliumban Jézus a talentumokról mond egy példabeszédet, amely a megelőző időszakra és magára az ítéletre vonatkozik. Az Úr az ő szolgáira, azaz ránk bízza javait, jó képességeket és adottságokat kapunk tőle, amelyet helyesen és akarata szerint kell felhasználnunk. Nem elég a megőrzés minimalizmusa, hanem a tettrekészségünk és cselekvésünk egyre több eredményt hoz ki abból, amit az Úr nekünk juttatott. Ebből a példázatból is kiderül, hogy nem egyformák, hanem különbözőek az emberi adottságok. Mégsem kell senkinek a másikhoz hasonlítania magát, nem kell irigykedni másokra, hanem mindenkinek a magáéval kell gazdálkodnia, mert ezt fogják majd számon kérni tőle. A kevéssel is úgy kell bánni, hogy több legyen, s lehessen látni a fejlődést. A nagyobb képességek viszont nagyobb felelősséget is kívánnak.
© Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Lelkünk megtisztítását kérjük tőled. Mi sokszor megelégszünk a felületes bűnbevallással, de te gyökeres megújulást vársz tőlünk. Te képes vagy alapjaiban megtisztítani lelkünket, hogy egyedül Istennek éljünk. A lelki megújulás adjon nekünk erőt ahhoz, hogy evangéliumod hirdetői legyünk a világban azok számára, akik még keresik megtisztító irgalmadat és felemelő szeretetedet.

Evangélium

Abban az időben Jézus a következő példabeszédet mondta tanítványainak: A mennyek országa olyan, mint az a tíz szűz, akik vették lámpáikat, és kimentek a vőlegény elé. Öten közülük balgák voltak, öten pedig okosak. A balgák fogták a lámpásukat, de olajat nem vittek magukkal; az okosak azonban korsóikban olajat is vittek lámpásaikhoz. Késett a vőlegény, s ők mind elálmosodtak és elaludtak. Az éjszaka közepén egyszerre kiáltás hangzott: „Íme, a vőlegény! Menjetek eléje!” Erre a szüzek mindnyájan fölébredtek, és felszították lámpásaikat. A balgák kérték az okosakat: „Adjatok az olajotokból, mert lámpásaink kialvóban vannak!” Az okosak ezt válaszolták: „Nem lehet, nehogy nekünk is, nektek is kevés legyen. Inkább menjetek el a kereskedőkhöz, és vegyetek magatoknak!” Míg azok vásárolni mentek, megérkezett a vőlegény, és akik készen voltak, bementek vele a menyegzőre; az ajtó pedig bezárult. Később megérkezett a többi szűz is. Így szóltak: „Uram, uram! Nyiss ajtót nekünk!” De ő így válaszolt: „Bizony, mondom nektek, nem ismerlek titeket!” Virrasszatok tehát, mert nem ismeritek sem a napot, sem az órát!
Mt 25,1-13

Elmélkedés

Az öt okos és öt balga szűzről szóló példabeszédben ritkán figyelünk oda a vőlegényre, pedig nyilvánvalóan ő a történet főszereplője. A vőlegény magatartásában több furcsaságot is felfedezünk. Először is azt, hogy a vőlegény „késik”, pedig egy lakodalmi ünnepségre éppen neki illik időben megérkezni. Jézus nem magyarázza meg a késésnek az okát, de a történet lelki mondanivalóját keresve kitalálhatjuk, hogy ez a „késés” arra utal, hogy senki nem tudhatja előre az Úr érkezésének időpontját. Furcsa, hogy egészen szokatlan időben, éjszaka érkezik, mégpedig váratlanul, senki nem jelenti be előre jövetelét. Ez a mozzanat arra utal, hogy az Istennel való találkozás napját nem ismerhetjük előre. Rendkívüli az is, hogy nem áll rögtön az ünneplők közé és nem törődik a menyasszonnyal, hanem a kapuőr feladatát végezve ő intézkedik a kapuk bezárásáról, majd pedig nemhogy örülne minden érkező vendégnek, hanem könyörtelenül kizárja a későket, akiket könyörgésük ellenére elutasít. Ezek az elemek arra utalnak, hogy a végső ítélet bírája egyedül Isten, akinek joga van ahhoz, hogy örök országától távol tartsa azokat, akik felkészületlenek.
A példabeszéd emlékeztessen minket arra, hogy életünk minden napján felkészülten várjuk az Úrral való találkozást, amelynek idejét nem ismerjük, bármikor bekövetkezhet. A találkozás ne ítéletünket, hanem üdvösségünket jelentse!
© Horváth István Sándor

Imádság

Gondviselő Istenünk! Te szeretetből teremtettél meg minket és életünk minden napján kimutatod irántunk szeretetedet. Adj nekünk éleslátást és bölcsességet, hogy észrevegyük szereteted jeleit, mindazt, amivel testi és lelki fejlődésünket segíted és az üdvösség felé vezetsz minket! Oszlasd el félelmeinket, aggódásainkat és bizonytalanságainkat! Segíts, hogy bizalommal tekintsünk jövőnk felé és teljes bizalommal adjuk életünket neked! Gondoskodj rólunk, családunkról, szeretteinkről és minden emberről! Mutasd meg jóságodat minden ember felé!

Evangélium

Jézus egyszer így korholta a farizeusokat: Jaj nektek, képmutató írástudók és farizeusok! Olyanok vagytok, mint a fehérre meszelt sírok, amelyek kívülről szépnek látszanak, belül azonban holtak csontjaival és mindenféle undoksággal vannak tele. Így ti is kívülről igaznak látszotok az emberek előtt, de belül tele vagytok képmutatással és gonoszsággal.
Jaj nektek, képmutató írástudók és farizeusok! Sírboltokat emeltek a prófétáknak, feldíszítitek az igazak síremlékeit, és kijelentitek: „Ha atyáink napjaiban éltünk volna, nem lettünk volna bűnrészesek a próféták vérében.” Ezzel ti magatok tanúsítjátok, hogy a próféták gyilkosainak fiai vagytok. Nos, fejezzétek hát be, amit atyáitok elkezdtek!
Mt 23,27-32

Elmélkedés

Továbbra is a farizeusok képmutatásáról beszél Jézus az evangéliumban. Hogyan lehet valamiről megmondani, hogy igaz vagy hamis? Mi alapján lesz helyes a megítélésünk? Tudják, hogy a látszat, a külső sokszor megtévesztő lehet. Izajás próféta így jövendölt a Messiásról: „Nem aszerint ítél majd, amit a szem lát, és nem aszerint ítél majd, amit a fül hall, hanem igazságosan ítéli majd a gyengéket és méltányosan dönt a föld szegényeinek érdekében” (Iz 11,3-4). Isten számára nincsenek elrejtve szívünk szándékai és Jézus számára is jól ismert a farizeusi képmutatás. Kemény szavakkal beszél arról, hogy a vallásosságban nincs helye a színlelésnek. Isten számára a lélek tisztasága a fontos. Az igazi szépség ugyanis belülről fakad és nem szép, drága vagy divatos ruha kérdése. Az Úr arra szólítja fel a farizeusokat, hogy vizsgálják meg önmagukat, belső indítékaikat, vallásosságuk, vallási cselekedeteik gyökereit. A bűn eltorzítja az ember értelmét és gondolkodását, s ettől csak a bűnbánat által, az Istentől való bocsánatkéréssel szabadulhatunk meg. A képmutató ember nem képes erre az alázatra, mert önmagát szentnek és tökéletesnek tartja. Azt állítja, hogy nincs bűne. Ez a helytelen gondolkodás nem csak Jézus kortársait jellemezte, hanem napjainkban is sokszor előkerül.
Kérjük a Szentlelket, hogy ébresszen bennünk őszinte bűnbánatot és hozzon számunkra lelki megtisztulást.
© Horváth István Sándor

Imádság

Mindenható Istenünk! Te megbízol bennünk és arra kérsz minket, hogy talentumainkat helyesen használjuk fel. Segíts, hogy felelősségünk tudatában minden talentumunkkal, képességünkkel és adottságunkkal a te dicsőségedet szolgájuk, és segítsük mások és magunk örök üdvösségét! Te nem kívánsz lehetetlent tőlünk, csupán azt, hogy munkatársaid legyünk, fedezzük fel magunkban talentumainkat és akaratod szerint éljünk azokkal. Adj nekünk bölcsességet, önzetlenséget és szelídséget, hogy a teremtett világot jobbá tegyük!