Napi e-vangelium evangelium365

Evangélium

Abban az időben egy törvénytudó odalépett Jézushoz, hogy próbára tegye őt. „Mester – szólította meg –, mit tegyek, hogy elnyerjem az örök életet?” Jézus így felelt: „Mit mond erről a törvény? Mit olvasol benne?” A törvénytudó így válaszolt: „Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes erődből és teljes elmédből, felebarátodat pedig, mint saját magadat.” Jézus ezt mondta neki: „Helyesen feleltél. Tedd ezt, és élni fogsz.” A törvénytudó igazolni akarta magát, ezért megkérdezte Jézustól: „De hát ki az én felebarátom?”
Válaszul Jézus ezt mondta neki: „Történt, hogy egy ember Jeruzsálemből lement Jerikóba. Rablók kezébe került. Ezek kifosztották, véresre verték, és félholtan otthagyták. Egyszer csak egy pap jött lefelé az úton. Észrevette, de elment mellette. Azután egy levita jött arra, ő is meglátta, de elment mellette. Végül egy szamaritánusnak is arra vitt az útja. Amikor megpillantotta, megesett rajta a szíve. Odament hozzá, olajat és bort öntött sebeire, és bekötözte, majd pedig felültette teherhordó állatára, elvitte egy vendégfogadóba és gondoskodott róla. Másnap elővett két dénárt, odaadta a fogadósnak ezzel a kéréssel: Viseld gondját, és ha többet költenél rá, visszatérve megadom neked. Mit gondolsz, e három közül ki volt a felebarátja annak, aki a rablók kezébe került?” A törvénytudó így válaszolt: „Aki irgalmasságot cselekedett vele.” Jézus így folytatta: „Menj, és te is hasonlóképpen cselekedjél!”
Lk 10,25-37

Elmélkedés

A mai evangéliumban egy törvénytudó beszélget Jézussal. Jószándék van a szívében, hiszen azt szeretné tudni, hogy mit kell tennie az örök élet elnyerése érdekében. Jézus azt válaszolja neki, hogy a mózesi törvény tartalmazza az ember feladatát. A törvénytudó ekkor fel is idézi a következőt: „Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes erődből és teljes elmédből, felebarátodat pedig, mint saját magadat.”
A főparancsról, a legfőbb törvényről Máté és Márk evangéliumában az írástudók faggatják Jézust, és nekik válaszolva mondja az Úr azt, hogy az Isten és a felebarát felé irányuló szeretet a legfontosabb (vö. Mt 22,34-40 és Mk 12,28-31). Az Isten iránti szeretet és az emberek iránti szeretet nincs összekapcsolva az ószövetségi törvényben, két külön helyen szerepel (vö. MTörv 6,5 és Lev 19,18), a kettő egymás mellé állítása vélhetően Jézustól származó újítás. Lukács evangéliumában viszont e helyen a törvénytudó szájából hangzik el, aki valószínűleg megismétli, amit Jézus mondott. Lukácsnál ez a kis eltérés azzal magyarázható, hogy nem hangfelvétel alapján írta le a beszélgetést, hanem a szóbeli hagyomány alapján, amely az évtizedek alatt formálódott.
Jézus ekkor elmondja az irgalmas szamaritánusról szóló példabeszédet. A tanítás lényege, hogy nem elég elméletben ismerni a törvényt, hanem azt meg is kell tenni, s ez a szeretet gyakorlását jelenti a mindennapokban.
© Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézus, szívem mélyén visszhangzik a mennyei Atya tanúságtétele rólad, hogy te Isten Fia vagy. Hittel fogadom el ezt az isteni kinyilatkoztatást és hittel vallom, hogy te vagy az Isten Fia, aki magad is kísértést szenvedtél és vállaltad a kereszthalált a mi üdvösségünkért. Szenvedésedben, halálodban és dicsőséges feltámadásodban is megmutatkozott, hogy Isten Fia vagy. Segíts engem, hogy hozzád hasonlóan egész életemben engedelmesen teljesítsem az Atya akaratát!

Evangélium

Abban az időben: A farizeusok odamentek Jézushoz és megkérdezték: „Szabad-e a férjnek elbocsátania a feleségét?” Próbára akarták ugyanis tenni. Ő azonban kérdéssel válaszolt: „Mit parancsolt nektek Mózes?” Azt felelték: „Mózes megengedte, hogy válólevelet írjunk és elváljunk.”
Jézus folytatta: „A ti szívetek keménysége miatt írta nektek ezt a parancsot. Isten azonban a teremtés kezdetén férfit és nőt alkotott. Az ember ezért elhagyja apját, anyját, a feleségéhez csatlakozik, és ketten egy test lesznek. Ettől kezdve többé már nem két test, hanem csak egy. Amit tehát Isten egybekötött, azt ember ne válassza szét.”
Otthon tanítványai ismét megkérdezték őt ezzel kapcsolatban. Ezt válaszolta: „Aki elbocsátja feleségét, és mást vesz el, házasságtörést követ el ellene. Ha pedig a feleség hagyja el férjét, és máshoz megy, házasságot tör.”
Mk 10,2-12

Elmélkedés

Isten szándéka
Szent Márk evangéliumának egyik jellemzője, hogy Jézus tanítását általában rövid, lényegre törő mondások formájában közli. Ugyanakkor a farizeusokkal folytatott vitabeszédek már hosszabb lélegzetvételűek, a felek részletesebben kifejtik nézeteiket, törvényértelmezésüket. Erre példa a mai evangéliumi szakasz is. A vitát a Jézushoz lépő farizeusok ezzel a kérdéssel kezdeményezik: „Szabad-e a férjnek elbocsátania a feleségét?” Ehhez hozzáteszik, hogy a mózesi törvény megengedi a válást. Jogilag megengedett volt a válás, csupán arról lehetett időnként vita a törvénymagyarázók között, hogy milyen indokkal lehet elbocsátani a feleséget. A farizeusok tehát jól ismerik a korabeli zsidó jogot, miszerint a férj kezdeményezhette a válást, válólevelet állított ki felesége számára, amellyel tanúsította annak szabad állapotát. Ha a törvények szerint a házasság felbontható, azaz egy férjnek törvényes módon el szabad bocsátania a feleségét, akkor miért teszik fel ezt a kérdést a farizeusok? Ők törvénytudó emberek voltak, akik tisztában voltak azokkal a szabályokkal, amelyek a házasságra és a válásra vonatkoztak. A válasz egyszerű és Márk evangélista meg is nevezi a kérdezés okát: „próbára akarták tenni” Jézust.
Jézus nincs könnyű helyzetben. Ha azt válaszolja, hogy a válás valóban megengedett, akkor nem tartja fontosnak a házasságot, mint a férfi és a nő szeretetkapcsolatát, szövetségét. Ha pedig ellenzi a válást, akkor azzal vádolhatják, hogy a törvényt nem tiszteli. Jézus úgy kerüli ki a nyilvánvaló csapdát, hogy nem a válásról, hanem a házasságról kezd tanítani. A házasság szerepel Isten tervében, aki azt akarja, hogy a férfi és a nő szeretetben egyesüljön és éljen egymással. Ez az isteni akarat erősebb, mint az emberi törvények.
A törvényt természetesen Jézus is ismeri és Istentől kinyilatkoztatottnak tartja azt. Mégis itt jön a fordulópont, az újszerű értelmezés. Jézus kijelenti, hogy idővel emberi könnyítések, engedmények kerültek a törvénybe, de ezek valójában nem felelnek meg Isten eredeti szándékának. Ez a szándék egyébként pontosan kiolvasható a törvényből, és a házassággal kapcsolatban a következő: „Az ember ezért elhagyja apját, anyját, a feleségéhez csatlakozik, és ketten egy test lesznek. Amit tehát Isten egybekötött, azt ember ne válassza szét.” Az Úr tehát egy szigorúbb álláspontot képvisel, amellyel a házasságot védi. Isten egymás számára alkotta meg a férfit és a nőt, kettőjük egész életre szóló szeretetkapcsolatát nevezzük házasságnak.
A házasság nem csatatér. Sok küzdelemmel jár, de nem csatatér. A házastársaknak küzdeniük kell, de nem egymással. Küzdeniük kell saját hibáikkal. Küzdeniük kell a korszellemmel, amely szerint a házasság elavult intézmény. Küzdeniük kell azokkal, akik bármi módon veszélyeztethetik szeretetkapcsolatukat. A házastársak ne játsszanak a tűzzel! Vannak veszélyes területek, amire érdemes különösen is odafigyelni. Ha valaki tudja, hogy mi a gyenge pontja, ne kísérletezzen, hogy meddig bírja. Ha mégis gondok adódnak, időben el kell kezdeni az oltást! Problémák, nézeteltérések nélkül nincs házasság, de ezeket mielőbb érdemes megbeszélni egymással, nem kell megvárni, hogy leégjen az egész ház. Nem a válás az egyetlen megoldás. Csak közösen érdemes keresni a kiutat, ami megtalálható, ha megvan a szándék a házastársakban, hogy kijavítsák a kapcsolatukban keletkezett hibát. Ne azon törje a fejét senki, hogy miként lehet békésen, közös megegyezéssel elválni, hanem hogy miként lehet békésen együtt élni a házasságban!
Az Egyház hivatása, hogy odaálljon a házasságra készülők, a házasságban élők, a szülők és a gyermekek, az elváltak, a gyermeküket egyedül nevelők és az özvegyek mellé, és mindannyiuk számára közvetítse Isten jóságát oly módon, hogy segíti őket a társadalmi életben, valamint az egyházi életben. Az Egyháznak hirdetnie kell, hogy nehéz helyzetekben is van remény, van esély a boldogságra, mert Isten az ember mellett áll!
© Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Istenünk! Te azt akartad, hogy a férfi és a nő teljesen és visszavonhatatlanul adja át önmagát a másiknak szeretetben és fogadja el a másikat szeretetben. Segítsd a házastársakat a helyes élet szabályainak elsajátításában és gyakorlásában, hogy hűségben keressék és szolgálják egymás javát! Legyenek hűségesek egymás iránt! Legyenek hűségesek a szeretethez! Érezzék minden nap, hogy te vagy életük középpontja és szeretetük forrása! Segítsd a családokat és a családtagokat, hogy szentté legyenek!

Evangélium

A hetvenkét tanítvány, akiket Jézus az evangélium hirdetésére küldött, nagy örömmel tért vissza. „Uram – mondták Jézusnak –, a te nevedre még a gonosz lelkek is engedelmeskedtek nekünk.” Ő így válaszolt: „Láttam a sátánt: mint a villám, úgy bukott le az égből. Hatalmat adtam nektek, hogy kígyókon és skorpiókon járjatok, hogy minden ellenséges erőn úrrá legyetek: Semmi sem fog ártani nektek. Mindazonáltal ne annak örüljetek, hogy a gonosz lelkek engedelmeskedtek nektek. Inkább annak örüljetek, hogy nevetek föl van írva a mennyben.”
Abban az órában Jézus felujjongott a Szentlélekben, és így imádkozott: „Magasztallak téged, Atyám, ég és föld Ura, mivel elrejtetted ezeket a bölcsek és az okosak elől, és feltártad az egyszerűeknek, így van ez, Atyám, mert így tetszett neked. Az Atya mindent átadott nekem. Senki más nem ismeri a Fiút, csak az Atya, és az Atyát sem ismeri más, csak a Fiú, és az, akinek a Fiú ki akarja nyilatkoztatni.” Jézus azután tanítványaihoz fordult, és így szólt: „Boldog az a szem, amely látja, amit ti láttok. Mondom nektek: Sok próféta és király szerette volna látni, amit ti láttok, de nem látta; szerette volna hallani, amit ti hallotok, de nem hallotta.”
Lk 10,17-24

Elmélkedés

A missziós útról visszatérő hetvenkét tanítvány örömmel számol be élményeiről és tapasztalatairól, de ebből Lukács evangélista csak azt emeli ki, hogy még a gonosz lelkek is engedelmeskedtek nekik, azaz elhagyták az általuk megszállott embereket, amikor Jézus nevében parancsoltak nekik. Ez azért érdekes, mert amikor küldetést kaptak, akkor Jézus a betegek gyógyításához adott nekik hatalmat és ahhoz, hogy hirdessék Isten országának tanítását, a gonosz feletti hatalom azonban nem szerepelt kifejezetten. A sikeres ördögűzések kiemelésével az evangélista azt a küzdelmet hangsúlyozza, ami Isten és a gonosz között zajlik egészen az idők végéig, s ennek a küzdelemnek az a tétje, hogy ki uralkodik az emberen. A tanítványok öröme jogos, Jézus viszont más irányba tereli örvendezésüket: „inkább annak örüljetek, hogy nevetek föl van írva a mennyben.” A mondás arra utal, hogy aki hűségesen teljesíti Istentől kapott küldetését, az jutalmul a mennyországba jut.
Az evangéliumi részlet második felében Jézus magasztaló imádság formájában ad hálát a mennyei Atyának, hogy általa és küldöttei által eljut az örömhír az emberekhez. Isten országának titkát immár nem egyes kiváltságosok ismerhetik meg, hanem a szegények, az egyszerű emberek is, amely gondolat összecseng azzal, amit Jézus a hegyi beszédben meghirdetett: „Boldogok a szegények, mert övék a mennyek országa” (Mt 5,3).
© Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézus, hálás szívvel köszönöm meg azt a kegyelmet, amit a keresztségben kaptam. Segíts engem életem folyamán, hogy mindig az Atya kedves gyermeke maradjak! Lakjék bennem a Szentlélek, ő irányítsa cselekedeteimet és indítson tanúságtételre. Tisztíts meg engem a bűnbánat szentségében, hogy a lelki újjászületés pillanatában újra és újra átérezzem, hogy a mennyei Atya szeretett gyermeke vagyok.

Evangélium

Jézus egy alkalommal így szólt tanítványai előtt: „Jaj, neked, Korozain! Jaj, neked, Betszaida! Ha a pogány Tiruszban és Szidonban történtek volna azok a csodák, amelyek nálatok történtek, már rég szőrzsákban és hamuban tartottak volna bűnbánatot. Ezért Tirusznak és Szidonnak tűrhetőbb sorsa lesz az ítéleten, mint nektek. És te Kafarnaum? Vajon az égig emelkedel? Egészen az alvilágig fogsz süllyedni.” Majd így folytatta: „Aki titeket hallgat, engem hallgat; és aki titeket megvet, engem vet meg. Aki pedig engem megvet, azt veti meg, aki küldött engem.”
Lk 10,13-16

Elmélkedés

A hetvenkét tanítvány missziós útra küldéséről tegnap, visszaérkezésükről holnap olvasunk az evangéliumban. A kettő között Jézus figyelmeztetése áll, amelyet egyes városok lakóihoz intéz. E városokkal részben már találkoztunk korábban, Jézus tanító útja során. Hogyan értelmezhetjük az Úr szavait?
Az evangélium Isten szava. Nem emberi üzenet, hanem Istentől származó tanítás. Igaz ez akkor is, amikor Jézus szájából hangzik el és akkor is, amikor az ő küldötteitől. Mivel Isten üzenete, ezért helytelen az a hozzáállás, hogy „ha akarom, elfogadom, ha akarom, nem.” Az emberi szavakkal, kijelentésekkel szemben fennállhat ez a távolságtartás, mert nem feltétlenül igazak. Isten üzenete azonban mindig igaz, ezért jogtalan az emberi bizalmatlanság vagy bizonytalanság. Túlzott könnyelműség volna részünkről az isteni üzenet mélyebb megismerésének elutasítása.
A Jézus által említett városok bűne az, hogy sem az isteni küldöttek szavára nem hallgattak, sem az isteni jeleket nem ismerték fel. Hitetlenségük megakadályozta őket Isten üzenetének és küldötteinek elfogadásában. A két említett pogány város, Tirusz és Szidon, Jézus állítása szerint nem lett volna elutasító, ha ott történtek volna a csodák. Jézus elfogadása a megtérésben és a mellette való elkötelezettségben mutatkozik meg.
© Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus, taníts bennünket a szeretetben való folyamatos, állandó növekedésre! Tanítsd a szülőket a felelősségvállalásra, a felelősségteljes gyermeknevelésre és a problémák szeretetben való megoldására! Indíts minden családot arra, hogy helyet adjanak otthonukban Istennek és bekapcsolódjanak az egyházi közösség nagy családjának életébe! Fogadják el a családok az Egyház segítségét és szolgálatát, hogy tanúságot tudjanak tenni Istenről, mint a családi értékek és boldogság igazi adományozójáról!

Evangélium

Az apostolok kiválasztása után Jézus kiválasztott más hetvenkét tanítványt, és elküldte őket kettesével maga előtt minden városba és helységbe, ahová menni szándékozott. Így szólt hozzájuk: „Az aratnivaló sok, de a munkás kevés. Kérjétek hát az aratás Urát, küldjön munkásokat aratásába. Menjetek! Úgy küldelek titeket, mint bárányokat a farkasok közé. Ne vigyetek magatokkal se erszényt, se tarisznyát, se sarut. Az úton senkit se köszöntsetek. Ha betértek egy házba, először is ezt mondjátok: „Békesség e háznak!” Ha békesség fia lakik ott, rászáll a ti békességtek, ha nem, visszaszáll rátok. Maradjatok ugyanabban a házban, és azt egyétek és igyátok, amijük van. Mert méltó a munkás a maga bérére. Ne járjatok házról házra. Ha egy városba érkeztek, és szívesen látnak titeket, egyétek, amit elétek adnak. Gyógyítsátok meg ott a betegeket, és hirdessétek: „Elérkezett hozzátok az Isten országa!” De ha betértek valamelyik városba, és nem látnak titeket szívesen, menjetek ki az utcára, és mondjátok: „Még a port is lerázzuk, ami városotokban a lábunkra tapadt, de tudjátok meg: Elérkezett hozzátok az Isten országa!” Bizony, mondom nektek: Szodomának könnyebb sorsa lesz azon a napon, mint ennek a városnak.”
Lk 10,1-12

Elmélkedés

Amikor Jézus útnak indítja hetvenkét tanítványát, hogy az ő nevében gyógyítsanak és tanítsanak, akkor egy nagy látomásról beszél nekik. Ez a látomás egy hatalmas búzamezőről szól, amely éppen megérett és aratásra vár. Jézus példabeszédeiben korábban találkoztunk azzal a gondolattal, hogy Isten szava az a mag, amely az emberi szívekbe hullik. Lám, ez a mag mostanra kikelt és bőséges termést hozott mindazok szívében, akik bizalommal és engedelmesen befogadták azt. A küldöttek felszólítást kapnak arra, hogy Jézus nevében beszéljenek és tanítsanak. Hirdessék, hogy Isten országa elérkezett és növekedésnek indult.
Jézus buzdításának egyik kulcsszava a békesség. Az Isten országáról szóló örömhír hirdetésével beköszöntött a béke korszaka, amely időszakban az Istentől származó békesség határozza meg az emberi kapcsolatokat.
A tanítványok bárányként indulnak el a világba, azaz védtelenek az ellenséges érzületű emberekkel szemben. Ugyanakkor számíthatnak az Úr mindenkori segítségére, aki most küldi őket. Jézus nevében munkálkodnak és Isten országát hirdetik, amelynek megvalósulása Mesterük által kezdődött el. Jézusnak az a szándéka, hogy küldöttei előkészítsék a városokban és a falvakban az ő érkezését, s egyúttal felkészüljenek arra a későbbi küldésre, amikor halála és feltámadása után azt a parancsot kapják tőle, hogy feltámadásának hirdetői legyenek.
Kész vagyok-e indulni, ha Jézus engem is tanúságtételre indít?
© Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézus Krisztus! Segíts, hogy ne engedjek a megtévesztésnek és a félrevezetésnek! Bölcsességet és tisztánlátást kérek tőled, hogy megkülönböztessem a te igazságodat az emberek hamisságától. Te Úr vagy az egész világ és az egész természet felett, és hatalmad van, hogy legyőzd a gonoszságot. A te segítségeddel én is le tudom győzni a rosszat. Életem biztonságban van a te kezedben, s ha hűséges maradok hozzád és hitemhez, akkor nem veszíthetem el az üdvösséget. Add, hogy semmiféle veszély, még az életveszély miatt se tagadjam meg hitemet, hanem a Szentlélekre hallgatva tegyek tanúságot rólad!

Evangélium

Amikor már közel voltak Jézus szenvedésének és megdicsőülésének napjai, elhatározta, hogy tanítványaival Jeruzsálembe megy. Történt pedig, hogy útközben valaki így szólt hozzá: „Követlek, bárhová mégy.” Jézus így válaszolt: „A rókának van odúja, az ég madarainak fészke, de az Emberfiának nincs hová fejét lehajtania.”
Egy másikat Jézus szólított fel: „Kövess engem!” Az így válaszolt: „Uram, engedd meg, hogy előbb elmenjek és eltemessem apámat.” „Hagyd a holtakra, hadd temessék el halottaikat – mondta neki –, te pedig menj, és hirdesd az Isten országát.”
Egy harmadik ezt mondta neki: „Uram, követlek téged, de engedd meg, hogy előbb elbúcsúzzam a családomtól.” Jézus így válaszolt: „Aki kezét az eke szarvára tette, és mégis hátratekint, nem alkalmas az Isten országára.”
Lk 9,57-62

Elmélkedés

A tanítványi élet leglényegesebb elemeire mutat rá az a három találkozás, amiről a mai evangélium beszámol. Lukács evangélista nem jegyzi le a három személy nevét, mintha csak arra utalna ezzel, hogy bárki lehet közülünk. A Jézushoz lépő első személy rendkívül határozott és lelkes, kijelenti, hogy mindenhová kész követni Jézust. Válaszul azt kapja, hogy még annyi biztonságra sem számíthat, mint a rókák vagy a madarak, azaz sehol sem lesz állandó szállása. A második személyt maga az Úr hívja követésére, de ő annyi haladékot kér, hogy eltemethesse apját. Ő azt a választ kapja, hogy a Jézus melletti teljes elköteleződés minden földi kötelességnél előbbre való. A harmadik személy az elsőhöz hasonlóan önként jelentkezik Jézus követésére, de ő is szeretne egy kis időt kapni arra, hogy búcsút vegyen szüleitől. Neki Jézus kijelenti: „Aki kezét az eke szarvára tette, és mégis hátratekint, nem alkalmas az Isten országára.” A hasonlat azt jelenti, hogy aki Isten szolgálatába áll, az már többé nem törődhet a múlttal, hanem az előtte álló feladatokra kell figyelmét összpontosítania.
Az apostolok meghívásakor mindig lelkesen közli az evangélista, hogy a meghívottak azonnal követik Jézust. Most azonban Lukács hallgat arról, hogy a három személy hogyan döntött, amiből arra következtethetünk, hogy ők meghátráltak. Én hogyan döntök?
© Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! A halál tényével találkozva könnyen azt gondoljuk, hogy az életnek ezzel vége, s utána nem következik semmi. Hisszük, hogy Isten, aki életet ad minden embernek, képes arra, hogy új életet adjon a halál után. A mennyei Atya életet adott neked, amikor húsvétvasárnap feltámasztott, és új életet ad majd nekünk is, amikor feltámaszt minket az örök életre. Jézusom, hiszek feltámadásodban, s hiszem, hogy te vagy a halhatatlan Úr. Te vállaltad emberi sorsunkat, s életedet megosztottad velünk. Hozzád kötöm magam, hogy veled éljek, s részesüljek a feltámadásban. Segíts engem szüntelenül törekedni a mennyország, az örökkévalóság felé!

Evangélium

Amikor már közel voltak Jézus szenvedésének és megdicsőülésének napjai, elhatározta, hogy Jeruzsálembe megy. Követeket küldött maga előtt. Ezek elindultak, betértek a szamaritánusok egyik falujába, hogy szállást készítsenek neki. De azok nem fogadták be Jézust, mert Jeruzsálembe tartott. Ennek láttán a tanítványok, Jakab és János felháborodtak: Uram, akarod-e, hogy lehívjuk az égből a villámot, hadd pusztítsa el őket? De ő hozzájuk fordult és megfeddte őket: Nem tudjátok, hogy milyen lelkület van bennetek. Az Emberfia nem azért jött, hogy az embereket elpusztítsa, hanem hogy megmentse. Ezután másik faluba mentek.
Lk 9,51-56

Elmélkedés

A Galileából Jeruzsálembe tartó zarándokok a Szamariának nevezett országrészen haladtak keresztül. Az itt lakó szamaritánusok azonban ellenségesen viselkedtek a zsidókkal, amelynek egyik megnyilvánulása az volt, hogy a zarándokoknak nem adtak szállást. Ezt tapasztalja meg Jézus is, ahogyan erről a mai evangéliumban olvasunk. Ő nem veszi ezt személyes sértésnek, nyugodtan továbbindul, két apostola, Jakab és János azonban felháborodnak a dolgon. Bosszúvágy és rosszindulat ébred bennük, és rögtön Istent kérnék, hogy büntesse meg a szamaritánusokat. Jól látszik ebből, hogy még nem sajátították el Mesterük lelkületét. Isteni ítéletet és pusztítást szeretnének látni, mintha nem is értenék, hogy a Megváltó nem az emberek vesztét akarja, hanem meg akarja menteni őket. Jézus tanítványai az évek során csak fokozatosan tanulták meg a nyitottságot, a türelmet és azt, hogy mindenki felé jóindulatúak legyenek, még azokhoz is, akiktől rosszat kapnak.
Keresztény emberként az a célunk, hogy Jézushoz váljunk hasonlóvá. Ezen az úton akadályok vannak, mint például a türelmetlenség, a versengés, a bosszúvágy, a veszekedés, a hatalomvágy. Az Úr azt kéri tőlünk, hogy távolítsuk el szívünkből ezeket az érzéseket, s helyette alázattal, szelíden, szolgálatkészen és engedelmesen kövessük őt.
© Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Erősítsd bennünk a mennyország utáni vágyat! Földi életünket úgy kell élnünk, hogy teljesítjük kötelességeinket ebben a világban és igyekszünk szebbé tenni a teremtett világot, jobbá tenni embertársaink életét. Bár ez a világ csak ideiglenes otthonunk, hiszen a mennyei Atya mindannyiunkat az örök életre hív. Hisszük, hogy akiket Egyházunkban szentként és boldogként tisztelünk, eljutottak a mennyországba, amely az ő legfőbb vágyuk volt. Segíts minket, hogy közbenjárásukra és példájukat követve mi is eljussunk az üdvösségre!

Evangélium

Egyszer az a kérdés merült fel a tanítványok között, hogy ki a legnagyobb közülük. Mivel Jézus ismerte szívük gondolatait, odahívott egy gyermeket, maga mellé állította, és így szólt tanítványaihoz: Aki befogadja ezt a gyermeket az én nevemben, engem fogad be. Aki pedig engem befogad, azt fogadja be, aki engem küldött. Mert aki a legkisebb köztetek, az a legnagyobb. Ekkor János vette át a szót: Mester, láttunk valakit, aki ördögöt űzött ki a te nevedben. Megtiltottuk neki, mert nem követ téged velünk együtt. Jézus így válaszolt: Ne tiltsátok meg, mert aki nincs ellenetek, az veletek van.
Lk 9,46-50

Elmélkedés

Jézus tanítványai és apostolai jól ismerték a korabeli elképzeléseket, miszerint a Messiás, a Megváltó királyként, uralkodóként fog eljönni. Ahogyan idővel erősödött bennük a meggyőződés, hogy Mesterük a Messiás, az is megerősödött bennük, hogy a Messiás uralomra kerülésekor nekik valamilyen fontos szerep fog jutni. Vezető helyeket, felelős megbízatást szeretnének valamennyien, ezért versengés alakul ki köztük. Helytelen gondolkodásukat Jézus úgy teszi helyre, hogy közben rámutat arra, hogy tanítványai milyen lelkületet erősítsenek magukban. Egy gyermeket állít közéjük és ezt mondja: „aki a legkisebb köztetek, az a legnagyobb.”
Nincs kizárva, hogy abban az időben, amikor Lukács megírja evangéliumát, a keresztény közösségben megjelent a versengés, amely megosztottságot keltett. Az evangélista tehát saját kortársai számára is szeretne útmutatást adni azzal kapcsolatban, hogy a krisztusi közösség tagjai hogyan viszonyuljanak egymáshoz. Inkább egymás szolgálatára törekedjenek, mintsem arra, hogy a másik fölé kerüljenek. És természetesen a későbbi korok egyháza számára is lényeges tanulság ez. Krisztus nem uralomra törekedett, hanem mindenki szolgálatára. Példája meghatározza, hogy milyen legyen a mi lelkületünk: alázat és szolgálatkészség jellemezze keresztény életmódunkat!
© Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus, készséges szívvel hallgatjuk szavadat, amellyel követésedre hívsz minket. Nem akarunk süketként viselkedni, mint akik nem hallják, nem értik szavadat. Keressük saját boldogságunkat és mások életét is boldogabbá szeretnénk tenni. Add, hogy szavadban felismerjük az örök életre vezető igazságot! Erősíts minket, hogy mindig veled éljünk, veled járjuk életünk zarándokútját, s végül megérkezzünk az Atya örök országába.

Evangélium

Abban az időben: János (apostol) így szólt Jézushoz: „Mester, láttunk valakit, aki a te nevedben ördögöket űz ki, de nem tart velünk. Megtiltottuk neki, mert nem követ minket.” Jézus ezt válaszolta: „Ne tiltsátok meg neki! Aki a nevemben csodát tesz, nem fog egykönnyen szidalmazni engem. Aki nincs ellenünk, velünk van. Aki inni ad nektek akár csak egy pohár vizet is az én nevemben, – azért, mert Krisztuséi vagytok, – bizony, mondom nektek, nem marad jutalom nélkül. De aki megbotránkoztat egyet is e kicsinyek közül, akik hisznek bennem, jobb volna annak, ha malomkövet kötnének a nyakára, és a tengerbe dobnák. Ha a kezed megbotránkoztat, vágd le. Jobb csonkán bemenned az életre, mint két kézzel a kárhozatra jutnod, az olthatatlan tűzre. Ha a lábad megbotránkoztat, vágd le. Jobb sántán bemenned az életre, mint két lábbal a kárhozat olthatatlan tüzére kerülnöd. Ha a szemed megbotránkoztat, vájd ki. Jobb fél szemmel bemenned az Isten országába, mint két szemmel a kárhozatra jutni, ahol a férgük el nem pusztul, és a tüzük ki nem alszik.”
Mk 9,38-43. 45. 47-48

Elmélkedés

Jézus nevében
Az apostolok meghívástörténeteit olvasva észrevesszük, hogy milyen nagy erővel ragadja meg őket Jézus személye. Azonnal elhagynak mindent, hogy hozzá csatlakozzanak és tanítványai legyenek. Lelki vágyaikat, Isten utáni vágyukat mozdítja meg az Úr, aki megérzi lelkük rezdüléseit. Hitük abból születik meg, amit az évek során megtapasztaltak Mesterük személyével kapcsolatban. E a tapasztalat lesz hitük alapja és a későbbi időkben igehirdetésük tartalma. Az apostolok és a tanítványok maguk is elcsodálkoznak azon, hogy mi mindenre képesek Jézus nevében. Amikor az Úr missziós útra küldi őket, illetve amikor mennybemenetelekor küldetést ad nekik, Jézus nevében indulnak, az ő nevében tanítanak, az ő nevében gyógyítanak. A Jézus nevében cselekvő személyek megmozdítják az emberek vallási vágyait, Isten utáni vágyukat.
A mai vasárnap evangéliumában arról olvasunk, hogy az apostolok megtiltották valakinek, hogy Jézus nevében ördögöket, azaz gonosz lelkeket űzzön ki a megszállottakból. Amikor János apostol elmondja ezt Jézusnak, ő nem helyesli eljárásukat és ezt mondja: „Ne tiltsátok meg neki! Aki a nevemben csodát tesz, nem fog egykönnyen szidalmazni engem.” A Jézus nevében végzett csoda tehát nem az apostolok kiváltsága, hanem az Úr bárkinek megengedi, akit jó szándék vezérel.
Milyen hatása van a Jézus nevében végzett cselekedeteknek? Az Úr jelenléte és nevének segítségül hívása közösséget teremt. Ő mondta: „Ahol ketten vagy hárman összegyűlnek az én nevemben, ott vagyok közöttük” (Mt 18,20). A baráti összejöveteleken, a keresztény találkozókon, az ifjúsági- és családcsoportokon túl főként a szentségi közösségre gondoljunk, a szentmisére, amelyen a közös hit megvallása és az egy kenyérből, az Oltáriszentségből való részesedés teremti meg a krisztusi közösséget. A szentmisében Jézus nem csak tanítása által van jelen, hanem az Oltáriszentségben is. Nem jelképes, hanem valóságos jelenlét ez.
Az imádság szintén Jézus nevében végzett cselekedet. Ezzel kapcsolatban a mi Urunk a következőt ajánlja: „Bármit kértek az én nevemben, megteszem azt, hogy az Atya megdicsőüljön” (Jn 14,13). Ne csupán kéréseink megfogalmazásakor, hanem minden imádságunkban Jézus nevében forduljunk a mennyei Atyához!
Lukács evangélista részletesen beszámol a hetvenkét tanítvány küldetéséről. Nekik szóló buzdítását Jézus ezekkel a szavakkal zárja: „Aki titeket hallgat, engem hallgat” (Lk 10,16). Miként egykor a küldöttek Jézus nevében tanítottak, ugyanúgy az apostolok utódai, a püspökök és a papok az Úr nevében végzik az igehirdetés szolgálatát. Aki őket hallgatja, magát Jézust hallgatja. Az igehirdetők számára elsősorban nem magabiztosságot ad mindez, hanem alázatot, és növeli felelősségtudatukat. Szolgálatuk során mindvégig számíthatnak a Szentlélek segítségére. Az utolsó vacsorán mondta Jézus: „A Vigasztaló pedig, a Szentlélek, akit a nevemben küld az Atya, megtanít titeket mindenre és eszetekbe juttat mindent, amit mondtam nektek” (Jn 14,26).
Krisztus követőinek amellett, hogy jót tehetnek az Úr nevében, el kell viselniük a szenvedéseket és üldözéseket is. Ezzel kapcsolatban a következő figyelmeztetést mondta Jézus: „Kiszolgáltatnak benneteket a szülők, testvérek, rokonok és barátok, s némelyeket megölnek közületek. Az én nevemért mindenki gyűlölni fog benneteket” (Lk 21,16-17). A bántalmazások tehát nem személyük ellen irányulnak, hanem Isten elutasításának jele. A keresztény ember hűséges Krisztushoz, hűséges hitéhez, mert tudja, hogy ezzel biztosíthatja üdvösségét. Az eddigieket Szent Pál apostol szavaival foglalhatjuk össze: „Bármit mondtok vagy tesztek, mindent az Úr Jézus nevében tegyetek!” (Kol 3,17)
Érdemes a Jézus nevében való fellépés árnyoldalára figyelnünk. A végső időkre vonatkozóan jelentette ki a mi Urunk: „Vigyázzatok, nehogy valaki félrevezessen benneteket! Mert sokan jönnek az én nevemben, és mondják: Én vagyok a Krisztus, és sokakat félre fognak vezetni” (Mt 24,4-5). Adja meg Isten nekünk a megkülönböztetés adományát, hogy felismerjük a hamis prófétákat és a hamis tanítókat, és ne kövessük őket! Adja meg Isten nekünk a kegyelmet, hogy felismerjük az igaz tanítókat, akik valóban Krisztust képviselik, és hallgassunk rájuk!
© Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézusunk! Gyújtsd fel bennünk és minden ember szívében a szeretet tüzét! Szereteted tüze és fénye oszlassa el az aggodalmaskodás, a hitetlenség, a kételkedés, a békétlenség és a bűn sötétségét! Segíts, hogy megőrizzük és továbbadjuk másoknak is ezt a fényt! Segíts, hogy továbbsugározzuk a hit világosságát, a remény ki nem alvó lángját és a szeretet tüzét! Az általad megígért és elküldött Szentlélek tüze pünkösdkor átalakította és bátorsággal töltötte el az apostolokat. Alakíts át engem is! Tégy csodát velem is! Tégy engem is tüzes lelkűvé, hogy örömhíredet bátran hirdessem!

Evangélium

Az ördögtől megszállott fiú meggyógyítása után a tanítványok csodálattal tekintettek Jézusra. Ő azonban figyelmeztette őket: Véssétek szívetekbe, amit most mondok! Eljön az idő, hogy az Emberfiát az emberek kezére adják. De azok nem értették meg ezt a beszédet, és igazi értelme rejtve maradt előttük. Kérdezni azonban nem merték e szavak értelme felől.
Lk 9,43b-45

Elmélkedés

A mai evangéliumban arról olvasunk, hogy a gyógyítások láttán csodálattal tekintenek a tanítványok Jézusra, főként igaz ez az ördögűző csodákra. Ez a csodálat az elismerésnek és az elfogadásnak a jele a tanítványok részéről. Nem értik ugyan még, hogy milyen hatalom, erő birtokában képes Mesterük ilyen cselekedetekre, de örülnek a gyógyulásoknak. Az evangéliumi beszámolók szerint a nép ugyanilyen csodálattal hallgatja szavait, s részese a számos gyógyításnak. A vallási vezetőkön kívül mindenki lelkes, szívesen követik Jézust, örömmel vannak mellette, mert lenyűgözi őket hatalma, amellyel tanít és gyógyít. Különleges erejét nem arra használja fel, hogy uralmat szerezzen magának, nem is akar vele ártani senkinek, hanem mindenütt jót tesz, hogy ezzel jelezze az irgalmas Isten jelenlétét, odafordulását az emberek felé.
Ugyanakkor a mi Urunk azzal is tisztában van, hogy a lelkesedés nem fog örökké tartani. Amikor a nép vezetői ellene fordulnak és az életére törnek, sokan el fognak tőle fordulni azok közül, akik most szívesen hallgatják. Mert szenvedésének és halálának látása már nem ébreszt bennük csodálatot. Itt már kevés is volna a csodálat. Részvét és együttérzés szükséges már ide, valamint mindenekelőtt bűnbánat. Vajon eljutok-e a csodálattól az őszinte bűnbánatig?
© Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Kereszthalálod mutatja, hogy mit jelent az élet teljes odaadása, az élet szeretetből való feláldozása. A szeretet mértéke csak a teljesség lehet. Ami ennél kevesebb, az önzés. Ha kevesebbet akarunk adni Istennek, akkor önzőek vagyunk és nem ismerjük a mindent odaadó szeretetet. Amikor a szeretetet gyakoroljuk az sosem önmagunk vagy emberségünk feladása, hanem éppen emberségünk legmélyebb megélése, kifejezése. Segíts, hogy értelmünkkel Isten megismerésére törekedjünk, szívünk minden érzését felé irányítsuk és lelkünk minden idegszálával rá figyeljünk. Add, hogy a szeretet valóban belülről, szívünk és lelkünk mélyéről fakadjon!

Evangélium

Amikor egyszer Jézus egyedül imádkozott, és csak tanítványai voltak vele, megkérdezte tőlük: „Kinek tartanak engem az emberek?” Ők így válaszoltak: „Van, aki Keresztelő Jánosnak, van, aki Illésnek, mások szerint viszont a régi próféták közül támadt fel valaki.”
Ő tovább kérdezte: „Hát ti kinek tartotok engem?” Péter válaszolt: „Az Isten Fölkentjének.” Jézus rájuk parancsolt, hogy ezt ne mondják el senkinek. Majd hozzáfűzte: „Az Emberfiának sokat kell szenvednie. A vének, főpapok és írástudók elvetik őt, megölik, de harmadnapra feltámad.”
Lk 9,18-22

Elmélkedés

Heródesben a félelem és a nyugtalanság ébresztette fel azt a kérdést, hogy ki lehet Jézus, s nem is kapott választ a kérdésre, ahogyan erről a tegnapi evangéliumban olvastunk. A mai részben Jézus kérdezi tanítványait arról, hogy miként vélekednek róla az emberek. A két jelenet nem közvetlenül követi egymást Lukács művében, hanem a kettő között található még a csodálatos kenyérszaporítás eseménye (vö. Lk 9,10-17). Ennek ismeretében már jobban megértjük, miért is szeretné Jézus tudni azt, hogy mit gondolnak személyéről. A kenyerek megszaporításával és a több ezer ember táplálékkal való ellátásával ugyanis Jézus nem csak csodát tesz, hanem olyan jelet mutat, amely a messiási idő eljövetelét jelzi. A Messiás eljövetelével kapcsolatos korabeli elképzelés szerint a Messiás ugyanúgy fog kenyeret adni a népnek, ahogyan a pusztai vándorlás idején Isten mannával, égből hullott kenyérrel táplálta a választott népet.
A kenyérszaporítás után Jézus arra kíváncsi, hogy vajon cselekedetében felismerték-e az emberek a messiási korszak jelét? Valószínűleg nem, mert a válasz megismétli azokat az elgondolásokat, amelyek korábban Heródes fejében voltak és környezetében terjedtek. Ezután Jézus a tanítványok véleményét szeretné megismerni, s újabb kérdésére Péter ad választ, Isten Fölkentjének nevezi őt.
Ahogyan Péter apostol válasza hitvallás, ugyanúgy az én feleletem is legyen Jézusról szóló személyes hitvallás!
© Horváth István Sándor

Imádság

Istenünk, irgalmas Atyánk! Hisszük, hogy a szeretet erősebb a bűnnél. A tőled tanult szeretet vezet bennünket a törekvésben, hogy békében éljünk veled, a mi Atyánkkal és embertársainkkal. A veled való kapcsolatunkban újra és újra megtapasztalhatjuk az irgalmat, amelyet emberi kapcsolatainkban is gyakorolnunk kell. A harag, a bosszú, a megtorlás nem lehet jelen embertársainkkal való kapcsolatunkban, mert képmutatás volna részünkről tőled gyógyulást kérni bűneinkre, ha szívünkben harag él felebarátunk iránt. Irgalmas jóságod és megbocsátó szereteted legyen példa számunkra, hogy mindig készek legyünk szeretetből, tiszta szívvel megbocsátani. Taníts minket megbocsátó lelkületre!

Evangélium

Heródes, a negyedes fejedelem mindenről értesült, amit Jézus tett és hirdetett. Nyugtalanság fogta el, mert egyesek azt mondták: „János támadt fel a halálból.” Mások szerint: „Illés jelent meg újra.” Voltak, akik azt állították: „A régi próféták közül kelt életre valamelyik.” Heródes így töprengett: „Jánost lefejeztettem. Ki lehet hát az, akiről ilyeneket hallok?” És kereste az alkalmat, hogy személyesen láthassa Jézust.
Lk 9,7-9

Elmélkedés

Jézus tanításának és tetteinek híre Heródeshez, az uralkodóhoz is eljutott. Ő az, aki nem sokkal korábban lefejeztette Keresztelő Jánost, mert figyelmeztette őt törvénytelen és erkölcstelen házasságára. Jézus tanításának híre arra ösztönzi az uralkodót, hogy keresse a Jézussal való személyes megismerkedés lehetőségét. Indítékáról nem ír pontosabbat Lukács evangélista, de könnyen kitalálható.
Heródest egyrészt a kíváncsiság vezeti. Kíváncsi arra, hogy ki lehet az az ember, aki csodatévő erővel rendelkezik? Ki lehet az a személy, aki köré mindenütt amerre jár, tömegek gyűlnek össze, mert hallgatni akarják tanítását? Ki lehet az, aki ily nagy népszerűségnek örvend az egyszerű nép körében? Másrészt Heródest a félelem is vezeti. Attól fél, hogy ez a népszerű és különleges képességekkel rendelkező személy elveheti uralmát. A vándortanító ugyan semmi jelét nem mutatja annak, hogy uralomra tör, mégis, jobb óvatosnak lenni vele, hiszen bármikor maga mögé állíthatja a népet és kitörhet egy lázadás. Hatalomféltése miatt ilyen gondolatok járhattak Heródes fejében.
A rövid leírásból azt is megtudjuk, hogy az emberek sok mindent gondolnak Jézusról, s látszik, hogy fogalmuk sincs arról, hogy a mennyei Atya küldte őt a világba.
Mi azért szeretnénk Jézust megismerni, hogy tanítása szerint éljünk.
© Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézus Krisztus! Hittel vallom, hogy valóságos ember és valóságos Isten vagy. Életünk során sokszor megtapasztaljuk, mennyire sebezhetőek és kiszolgáltatottak vagyunk, főként akkor, ha nem érezzük jelenlétedet. Közeledésed eloszlatja félelmeinket. Isteni hatalmadat és erődet felismerve bátorság tölt el, hogy életünk legnehezebb helyzeteiben is velünk vagy. Lelkünket megmentő, hitünket növelő, bátorságot adó és kereső szívünket lecsendesítő Jézus, jöjj, ments meg minket!