Napi e-vangelium evangelium365

Evangélium

Egy alkalommal Jézus így beszélt a templomban egybegyűlt zsidókhoz: „Én vagyok a világ világossága. Aki engem követ, nem jár sötétségben, hanem övé lesz az élet világossága.” 
A farizeusok erre azt mondták: Te önmagadról tanúskodsz. Tanúbizonyságod nem érvényes.” 
Jézus így válaszolt: „Igaz, hogy én önmagamról tanúskodom, mégis érvényes a tanúságtételem, mert tudom, honnét jöttem és hová megyek. Ti ellenben nem tudjátok, honnét jöttem és hová megyek. Ti a test szerint ítéltek. Én nem mondok senkiről ítéletet, de ha kijelentek valamit, igaz az én állításom, mert nem vagyok egyedül, hanem én és az Atya, aki küldött engem. Márpedig a ti törvényetek azt írja, hogy két személy együttes bizonyságtétele hitelt érdemel. Bizonyságot teszek tehát magamról én, és bizonyságot tesz rólam, aki engem küldött: az Atya.” 
Erre megkérdezték tőle: „Hol a te Atyád?” Jézus azt felelte: „Sem engem nem ismertek, sem Atyámat. Ha ismernétek engem, Atyámat is ismernétek.” 
Ezeket mondta Jézus a templomkincstár mellett, amikor tanított a templomban. De senki sem fogta el, mert még nem jött el az ő órája.  
Jn 8,12-20

Elmélkedés

A zsidó emberek rendkívül óvatosak voltak Isten megnevezésével, megszólításával kapcsolatban. Jézus korában biztosan senkinek sem jutott az eszébe, hogy Istent Atyának nevezze. A korabeli imádságokban vagy szertartásokban ilyen nem fordult elő. Éppen ezért hallatlan számukra, hogy Jézus azt állítja önmagáról, hogy ő az Isten Fia, Isten pedig az ő Atyja. A zsidók egészen egyszerűen nem értik meg, amikor erről beszél, hanem földi atyjára, földi származására gondolnak. 
Az evangéliumi részben Jézus ezt mondja: „Ha ismernétek engem, Atyámat is ismernétek.” Lám, világosan feltárul számunkra Isten megismerésének útja és lehetősége! Ha megismerjük Jézust, ő megismerteti velünk az Atyát, elvezet bennünket hozzá. Jézustól tudjuk, hogy az Atya annyira szeret minket, az ő teremtményeit és gyermekeit, hogy „egyszülött Fiát adta oda értünk” (Jn 4,9). Azt is a mi Urunktól tudjuk, hogy az Atya irgalmas az emberekhez. Minden embernek ez a hivatása: megismerni Istent, vele élni a földön és vele élni az örökkévalóságban, a mennyben. Bensőséges és közeli kapcsolat ez, amelynek alapja az, hogy Jézus bátorítására úgy tekinthetek Istenre, mint az én mennyei Atyámra és így is szólíthatom meg őt, amikor imádkozok. 
Mennyei Atyám! Köszönöm, hogy a te gyermeked vagyok. 
© Horváth István Sándor

Imádság

Ó Krisztus Jézus, hiszem, hogy igaz Isten és igaz ember vagy. Te vagy az isteni út, mely végtelen biztonsággal hidalja át azt a szakadékot, amely elválaszt engem az Istenségtől. Hiszem, hogy szent emberséged tökéletes és oly hatalmas, hogy engem nyomorúságaim, hiányaim és gyarlóságaim ellenére el tud vezetni oda, ahol te magad vagy: az Atya keblére. Add, hogy hallgassak szavadra, kövessem példádat, és soha el ne szakadjak tőled. 

Evangélium

Abban az időben Lázár testvérei megüzenték Jézusnak: „Uram, nézd, beteg, akit szeretsz!” Amikor Jézus meghallotta ezt, így szólt: „Ez a betegség nem halálos, hanem Isten dicsőségére fog szolgálni, hogy az Isten Fia megdicsőüljön.” Jézus szerette őket: Mártát, Máriát és Lázárt. Amikor tehát meghallotta, hogy Lázár beteg, két napig ott időzött még, ahol volt, aztán így szólt a tanítványokhoz: „Menjünk el ismét Judeába!” 
Amikor Jézus megérkezett, Lázár már négy napja a sírban feküdt. Amint Márta meghallotta, hogy Jézus jön, eléje sietett, míg Mária otthon maradt. Márta így szólt Jézushoz: „Uram, ha itt lettél volna, nem halt volna meg a testvérem! De tudom, hogy most is, bármit kérsz Istentől, megadja neked.” Jézus ezt felelte neki: „Testvéred fel fog támadni.” Erre Márta így szólt: „Tudom, hogy feltámad a feltámadáskor, az utolsó napon.” Jézus folytatta: „Én vagyok a feltámadás és az élet. Aki hisz bennem, még ha meg is hal, élni fog. Mindaz, aki él és hisz énbennem, az nem hal meg örökre. Hiszed ezt?” Márta ezt válaszolta neki: „Igen, Uram! Hiszem, hogy te vagy a Messiás, az Isten Fia, aki a világba jön!” Jézus a lelke mélyéig megrendült és megindult. Megkérdezte: „Hova temettétek?” Azok így szóltak: „Jöjj, Uram, és lásd!” Ekkor Jézus könnyekre fakadt. Erre a zsidók megjegyezték: „Nézzétek, mennyire szerette őt!” Némelyek azonban így szóltak: „Ő, aki visszaadta a vak látását, nem akadályozhatta volna meg, hogy meghaljon?” 
Jézus pedig, még mindig mélyen megrendülve a sírhoz ment, amely egy kővel elzárt barlang volt. Jézus így szólt: „Vegyétek el a követ!” Márta, az elhunyt testvére megjegyezte: „Uram, már szaga van, hiszen negyednapos.” Jézus ezt válaszolta neki: „Mondtam már neked, hogy ha hiszel, meglátod Isten dicsőségét!” Elvették tehát a követ. Jézus az égre emelte szemét, és így szólt: „Atyám, hálát adok neked, hogy meghallgattál. Én ugyan tudom, hogy mindenkor meghallgatsz, csak a körülálló nép miatt mondom, hogy higgyék: te küldöttét engem!” E szavak után Jézus hangos szóval kiáltotta: „Lázár, jöjj ki!” A halott azonnal kijött, kezén és lábán a rátekert leplekkel, arcán pedig a kendővel, amelyet fejére csavartak. Jézus megparancsolta: „Oldjátok föl, hogy járni tudjon!” A zsidók közül, akik Máriához jöttek, sokan hittek Jézusban, miután látták, amit cselekedett.  
Jn 11,3–7. 17. 20–27. 33b–45

Elmélkedés

Meglátni Isten dicsőségét 
A mai evangéliumban szereplő Lázárt Jézus barátjának szoktuk nevezni, de János evangélista elbeszéléséből az is kiderül, hogy az ő két testvére, Márta és Mária is ugyanolyan közel álltak az Úr szívéhez. Amikor Jézus hírt kap arról, hogy Lázár beteg, akkor kissé elgondolkodik, majd prófétai módon beszél arról, hogy Lázár betegsége Isten Fiának megdicsőülésére fog szolgálni. A körülötte lévő tanítványok aligha értették, hogy mire gondol Mesterük, mi is csak a végkifejlet ismeretében értjük. Isten Fia megdicsőülésének gondolata már előkerült a nagyböjt folyamán. Jézus színeváltozására gondoljunk, amikor az isteni dicsőség fényében látja őt a három kiválasztott apostol és hallják az égből a mennyei Atya tanúskodását: „Ez az én szeretett Fiam, akiben kedvem telik. Őt hallgassátok!” (Mt 17,5). A mostani esetben más jellegű az Úr megdicsőülése. Az a tény fog számára dicsőséget szerezni és az fogja az emberekben felébreszteni a hitet, hogy feltámasztja Lázárt a halálból. Cselekedetében, csodájában az ő isteni hatalma mutatkozik meg. 
Jézus néhány nap késlekedéssel indul útnak. Szándéka, célja világos, fel akarja támasztani Lázárt. Haláláról csak ő tud, a jelenlévők továbbra is azt gondolják, hogy Lázár „csak” beteg, s abban bíznak, hogy majd meggyógyul. Ha a történet rövid változatát olvassuk, akkor nem derülnek ki ezek a részletek, ezért érdemes a teljes történetet végigolvasnunk János evangéliumának 11. fejezetében (vö. Jn 11,1-45). 
Amikor Jézus megérkezik Betániába, akkor Lázár már négy napja halott. Ebben a faluban jól ismerték Jézust és azt is tudták róla, hogy a három testvér házában szokott megszállni jeruzsálemi tartózkodása idején. Amikor megpillantják a falu határában, rögtön megviszik a hírt a két nővérnek, Márta indul elé, Mária azonban otthon marad. Jézus és Márta beszélgetése a feltámadásról szól. Látszólag ugyanarról beszélnek mindketten, de hamar kiderül, hogy egészen másra gondolnak a feltámadással kapcsolatban. Márta azt gondolja, hogy majd az idők végén, a halottak feltámadásának napján új életre fog kelni Lázár. Jézus azonban tudja, hogy hamarosan, szinte perceken belül meg fog ez történni. Márta szavaiból egy kis szemrehányás sugárzik, aztán rögtön kifejezi bizalmát. Nehezményezi, hogy Jézus nem jött korábban, mert akkor meggyógyíthatta volna Lázárt, aztán kifejezi hitét, hogy Isten mindenkor teljesíti Jézus kérését. Ahogyan korábban a tanítványok nem értették Jézus kijelentését, most Márta sem érti egészen az Úr szavait. Ugyanakkor szívét egyre inkább eltölti a remény, hogy ha más emberek tehetetlenül állnak is a halál tényével szemben, Jézusnak mindenhez van hatalma. Mind a tanítványok, mind pedig Márta értetlenségéből levonhatjuk azt a tanulságot: Jézus szavainak és cselekedeteinek megértése nem könnyű számunkra, mert ő olyan területre visz bennünket, ahol nincsenek bizonyosságok, ez már a hit világa. 
Jézus lelkiállapotát így írja le az evangélista: a lelke mélyéig megrendült és megindult, majd pedig könnyekre fakadt. Ekkor kéri, hogy vezessék a sírhoz. Miután elhengerítik a sírt lezáró követ, elhangzik felszólítása: „Lázár, jöjj ki!” És Lázár kijön a sírból. Az első pillanatokban még ő sem érti, hogy mi történt vele, hol van tulajdonképpen és miért állnak körülötte ennyien csodálkozva. 
A halál hitünk egyik legnagyobb próbatétele. Ilyenkor mutatkozik meg leginkább, hogy kinek fogy el és kinek marad meg a hite. Ha hiszünk, meglátjuk Isten dicsőségét! 
© Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Te kinyilatkoztattad, hogy aki benned hisz, örökké élni fog. Szavaidat megerősítetted azzal, hogy Lázárt visszaszólítottad az életbe, feltámasztottad őt a halálból. Te felébresztetted az ő testvérében a hitet, és megerősítetted, hogy kimondja, kifejezze a feltámadásba vetett hitét. Urunk, mi is hittel valljuk, hogy te vagy az élet forrása, te vagy az élet Ura, te vagy az Üdvözítő. Nem földi életünket akarod a végtelenségig meghosszabbítani, hanem az örök élettel akarsz minket megajándékozni. Vezess minket a feltámadás által az Atyához, akinek szeretetében örökké élhetünk a mennyben.

Evangélium

Amikor Jézus a jeruzsálemi templomban tanított, szavainak hallatára a nép közül egyesek felkiáltottak: „Ez valóban a Próféta.” Mások meg azt mondták: „Ez a Messiás.” Voltak azonban olyanok, akik megkérdezték: „Hát Galileából jön a Messiás? Az írás szerint nemde Dávid családjából és Dávid városából, Betlehemből kell jönnie a Messiásnak?” Erre szakadás támadt a nép között. Néhányan el akarták őt fogni, de senki sem mert rá kezet emelni. A szolgák (akiket Jézusért küldtek), nélküle tértek vissza a főpapokhoz és a farizeusokhoz. Azok felelősségre vonták őket: „Miért nem hoztátok őt ide?” A szolgák mentegetőztek: „Ember így még nem beszélt!” Erre a farizeusok rájuk förmedtek: „Csak nem vezetett titeket is félre? Mondjátok: hitt-e benne egy is a főtanács tagjai vagy a farizeusok közül? Csak ez az átkozott népség, amely semmit sem ért a törvényhez.” Ekkor az egyik tanácstag, Nikodémus, aki egy alkalommal éjnek idején fölkereste Jézust, így szólt: „A mi törvényünk nem ítélkezik senki felett anélkül, hogy ki ne hallgatta volna, és meg nem állapította volna, mi (rosszat) cselekedett.” A többiek azonban neki támadtak: „Talán te is galileai vagy? Kutass csak utána, és rájössz, hogy Galileából nem származik próféta!” Ezután mindegyikük hazatért.  
Jn 7,40-53

Elmélkedés

Nyilvános működése során Jézus többször megtapasztalja a farizeusok ellenségeskedését. Ez kezdetben viták formájában mutatkozik meg, idővel azonban megérik bennük az elhatározás, hogy elfogják és elítéljék. A mai evangélium arról számol be, hogy szolgákat küldenek Jézus elfogására, de ők nem járnak sikerrel. „Ember így még nem beszélt!” – mondják megbízóiknak visszatérve a szolgák. Úgy tűnik tehát, hogy Jézus tanítása őket is lenyűgözte. Valószínűleg nem hallgatták őt hosszasan, rövid idő után is megérezhették az Úr szavainak meggyőző erejét. Tévedés volna ebből azt a következtetést levonnunk, hogy Jézus csupán a szavak embere, aki szép beszédeivel képes hatni hallgatóira. 
Ahhoz semmi kétség nem fér, hogy Jézus beszédei nagyon hatásosak. Olykor keményen beszél például, amikor a vallási élet megújítását szorgalmazza vagy amikor elítéli a hamis vallásosságot és a képmutatást. Máskor jóságos, szelíd hangon közvetíti az isteni igazságot. Egyesek elfogadják tanítását, mint az örök életre vezető útmutatást, mások viszont elutasítják azt, kemény beszédnek tartják, amely az ember számára érthetetlen vagy megvalósíthatatlan. 
Világosan kell látnunk, hogy Jézus szavainak hatékonysága nem a beszéd szépségében rejlik, hanem annak igazságában. Ezt az igazságot kell felismernünk, meghallanunk és megtennünk. 
© Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus, te példát mutattál életeddel és haláloddal. Példát mutattál nekünk az imában és a szenvedésben. Taníts meg mindkettőre! Nem félek attól, hogy megváltozom, mert tudom, hogy közelebb kerülhetek hozzád. Szeretnék az imában elcsendesedni, az Istenre hallgatni, és hagyni, hogy tetszése szerint alakítson engem. Szeretnék bátorságot kérni a szenvedéshez, az elhagyatottsághoz, hogy eljuthassak oda, hogy az élettől már semmit se várjak, hanem mindent Istentől várjak. Jézusom, te buzgó voltál az imában és erős a szenvedésben. Taníts engem erényeidre! 

Evangélium

A csodálatos kenyérszaporítást követő viták után Jézus Galileában működött. Júdeában nem akart mutatkozni, mert a zsidók az életére törtek. Közeledett a zsidók Sátoros-ünnepe. Miután rokonai elzarándokoltak az ünnepre, Jézus is fölment utánuk Jeruzsálembe, de nem nyilvánosan, hanem titokban. Amikor a templomban tanítani kezdett, a jeruzsálemiek közül néhányan ezt kérdezték: „Nemde ő az, akit halálra keresnek: íme, nyilvánosan beszél, és nem szólnak neki semmit. Talán bizony már a vezetők is elismerik, hogy ő a Messiás? De róla tudjuk, honnan való. A Messiásról pedig, ha majd eljön, senki sem tudja, honnan való.” Erre Jézus, aki a templomban tanított, emelt hangon odaszólt: „Ti ismertek engem, és azt is tudjátok, honnan vagyok. Én nem magamtól jöttem. Az Igaz (Isten) küldött engem, akit ti nem ismertek. Én viszont ismerem, mert tőle vagyok, és ő küldött engem.” Erre szerették volna Jézust elfogni, de senki sem emelt rá kezet, mert még nem jött el az ő órája.  
Jn 7,1-2.10.25-30

Elmélkedés

A dolgok természetes rendjét sokszor siettetni akarjuk. Türelmetlenek vagyunk, mindent azonnal szeretnénk megszerezni vagy elérni, nincs időnk sem elvégezni a szükséges feladatokat, sem kivárni az eredményeket. Ha éppen dolgozunk, akkor sem a feladatra koncentrálunk, hanem arra gondolunk, hogy mikor fogunk már végezni. Szeretnénk gyorsan túllenni a dolgokon, hogy megszabaduljunk a fáradozástól. 
Korunk türelmetlensége és állandó sietsége Istennel való kapcsolatunkra is rányomja bélyegét. Ha kérünk valamit, azt szeretnénk azonnal megkapni. A türelmes és kitartó imádkozást sokan egyáltalán nem ismerik. Miért is sietne Isten? Mondhatnánk, hogy van ideje bőven, de ezzel éppen az a gond, hogy neki nincs ideje, ő az örökkévaló Isten. Az örökkévalóságot nem lehet múltra, jelenre és jövőre osztani, az örökkévalóságban értelmetlen az idő mérése, értelmetlen a percek, órák, napok, évek, évezredek számolgatása. 
Földi életében Jézus is megtapasztalta az időt. Az örökkévalóságból belépett az idő korlátai közé, megtanult például várakozni. Tudta, hogy mikor, minek van az ideje. Készült arra, hogy eljöjjön az ő órája, amikor életét feláldozza a kereszten. Ennek idejét pedig nem tudták siettetni az emberek. A mai evangéliumban arról olvasunk, hogy nem tudtak ellene tenni semmit, mert „még nem jött el az ő órája.” 
Van-e időm nagyböjtben az imára? Tudok-e több időt szentelni a családomnak? 
© Horváth István Sándor

Imádság

Jézus Krisztus, világosságunk! Te nem azért jöttél, hogy elítéld ezt a világot, hanem hogy föltámadásod által minden embernek elhozd az üdvösséget és a kiengesztelődés örömhírét. Amikor bensőnkben felizzik a megbocsátó szeretet, szívünk minden megpróbáltatás ellenére új életre kel. Gyógyítsd, Urunk, a mi lelkünket! 

Evangélium

Egy alkalommal Jézus ezeket mondta a zsidóknak: „Ha én tanúskodom önmagamról, a saját tanúskodásom keveset ér. Más tanúskodik rólam, (az Atya), és én tudom, hogy igaz az ő tanúsága, amelyet rólam tesz. Ti (Keresztelő) Jánoshoz fordultatok, és ő tanúságot tett az igazságról. Nekem azonban nincs szükségem emberi tanúságra. Ezeket azért mondom, hogy üdvözüljetek. Égő és világító fény volt János, de ti csak ideig-óráig akartatok az ő fényében gyönyörködni. Mellettem nagyobb bizonyítékok szólnak, mint János tanúskodása: az én tetteim, amelyeket az Atya akaratából cselekedtem. Azok bizonyítják, hogy az Atya küldött engem. Tehát maga az Atya, aki küldött engem, ő tett tanúságot mellettem. Ti viszont sem szavát nem hallottátok, sem arcát nem láttátok. De még igéje sem marad bennetek, mert nem hisztek abban, akit ő küldött. Vizsgáljátok meg az írásokat, hiszen azt tartjátok, hogy általuk nyertek örök életet! Éppen az írások tanúskodnak mellettem. Ti mégsem akartok hozzám jönni, hogy elnyerjétek az (örök) életet. Emberektől nem fogadok el dicsőítést. Ismerlek titeket. Tudom, hogy nincs meg bennetek az Isten szeretete. Én Atyám nevében jöttem, de nem fogadtatok el. Majd ha más valaki a saját nevében jön, azt elfogadjátok. Hogyan hihetnétek ti, akik egymást dicsőítitek, de nem keresitek azt a dicsőséget, amely Istentől származik? Ne gondoljátok, hogy én leszek a ti vádlótok az Atyánál. A ti vádlótok Mózes lesz, akiben pedig reménykedtek. Ha hinnétek Mózesnek, nekem is hinnétek, hiszen ő rólam írt. Ha azonban az ő írásainak nem hisztek, hogyan hinnétek az én tanításomnak?”  
Jn 5,31-47

Elmélkedés

A mennyei Atya és a Fiúisten, Jézus Krisztus kapcsolatának mélységére rávilágítanak azok az evangéliumi helyek, amelyekben az Atya tanúságtétele hangzik el az ő Fiáról. Egy ilyen jelenet Jézus megkeresztelkedése. Amikor Keresztelő János megkereszteli és felemelkedik a vízből, az égből hang hallatszott: „Ez az én szeretett Fiam, akiben kedvem telik” (Mt 4,17). Egy másik alkalom, amit a közelmúltban, nagyböjt 2. vasárnapján is felidéztünk, az Úr színeváltozásának eseménye. Ekkor így hangzik az Atya tanúságtétele: „Ez az én szeretett Fiam, akiben kedvem telik. Őt hallgassátok!” (Mt 17,5). 
Az Atya tanúságtételei mellett Jézus cselekedetei is azt igazolják, hogy ő valóban az Isten Fia. Ha nem volna Isten, akkor nem volna képes csodákat tenni. Mind a szóbeli tanúságtételek, mind a csodák megerősítik hitünket. Egyedül Jézus tanítása vezet el minket az üdvösségre. Azzal a készséggel érdemes hallgatnunk vagy olvasnunk Jézus szavát, hogy felismerjük azt, ami ránk vonatkozik és meg is tegyük azt az örök élet elnyerése érdekében. 
A nagyböjt olyan időszak számunkra, amikor felébred bennünk Jézus jobb, teljesebb megismerésének vágya. Ő pedig az Atyára és az ő felénk áradó szeretetére irányítja figyelmünket, s amikor ezt a szeretetet megérezzük, akkor felébred bennünk az Isten iránti szeretet. 
© Horváth István Sándor

Imádság

Szentséges Atyánk, szenteld meg életünket! Kísérj minket hatalmaddal, hogy tanúsíthassuk: te, aki mindenek forrása vagy, egyedüli forrása vagy a szeretetnek és a szabadságnak. Köszönjük neked az Istennek szentelt élet ajándékát, mely a hitben téged keres, s a maga egyetemes küldetésében mindenkit arra hív, hogy a hozzád vezető utat járja. 

Evangélium

Abban az időben Isten elküldte Gábor angyalt Galilea Názáret nevű városába egy szűzhöz, aki jegyese volt egy férfinak, a Dávid házából való Józsefnek. A szűz neve Mária volt. Az angyal belépett hozzá és így szólt: „Üdvöz légy, kegyelemmel teljes! Az Úr veled van! Áldottabb vagy te minden asszonynál!” 
Ennek hallatára Mária zavarba jött és gondolkodóba esett, hogy miféle köszöntés ez. Az angyal azonban folytatta: „Ne félj, Mária! Hisz kegyelmet találtál Istennél! Mert íme, gyermeket fogansz méhedben, és fiút szülsz, s Jézusnak fogod őt nevezni! Nagy lesz ő: a Magasságbeli Fiának fogják hívni. Az Úristen neki adja atyjának, Dávidnak trónját. Uralkodni fog Jákob házán mindörökké, és uralmának soha nem lesz vége!” 
Mária ekkor megkérdezte az angyalt: „Hogyan történhet meg ez, amikor én férfit nem ismerek?” Az angyal ezt válaszolta neki: „A Szentlélek száll le rád, és a Magasságbeli ereje borít be árnyékával. Ezért szent lesz az, ki tőled születik: Isten Fiának fogják őt hívni. Lásd, rokonod, Erzsébet is gyermeket fogant öregségében, sőt, már a hatodik hónapban van, bár magtalannak tartják az emberek. Istennél semmi sem lehetetlen.” 
Erre Mária így szólt: „Íme, az Úr szolgálóleánya: történjék velem szavaid szerint!” Ezután az angyal eltávozott.  
Lk 1,26-38

Elmélkedés

A mai napon Jézus születésének hírüladását ünnepli Egyházunk és ezt az eseményt olvassuk az evangéliumban. Ez az a pillanat, amikor Szűz Mária méhében megfogan Jézus, s ettől számítva kilenc hónap múlva, december 25-én fogjuk ünnepelni Jézus születését. 
A történet szerint Isten küldötte, Gábor angyal közli Máriával Isten szándékát, hogy ő legyen a Megváltó anyja. Azzal, hogy a názáreti leány beleegyezik az isteni tervbe, egy új úton indul el, amely az ismeretlenbe vezet. Nem tudhatja még, mit is jelent Isten Fiát a szíve alatt hordozni és a világra szülni. Nem tudhatja még, hogy a gyermek születése után milyen üldözés vár rájuk, s főként nem láthatja előre fiának végső sorsát, szenvedését és kereszthalálát. Mária bizalommal, Isten iránti bizalommal elindul ezen az úton. Hisz abban, hogy Isten kegyelme lépésről lépésre, napról napra vele lesz, segíteni fogja őt. Mária számára váratlan a hír, nem készült rá, másként tervezte életét. Ekkor már jegyese volt Józsefnek, a názáreti ácsnak, úgy tervezte, hogy vele fogja leélni életét. A mindenható Isten azonban beleszólt ebbe a tervezgetésbe. Mária kész volt megváltoztatni saját elképzeléseit, de nem egy másik ember kedvéért, hanem Isten kedvéért. 
Nekünk is lehetnek, vannak jövőnkre vonatkozó elképzeléseink. Vajon ezek megfelelnek Isten akaratának? Kész vagyok-e Isten kedvéért egy új úton elindulni? 
© Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézus, tisztíts meg bűneimtől, amivel elcsúfítottam istengyermeki arcomat! Segíts felismerni és őszintén megbánni bűneimet, hogy a szentgyónás által újra tiszta arccal, szívvel és lélekkel tudjak eléd állni! Hiszem, hogy te vagy a világ Ura, akinek hatalma van ítélkezni mindenki felett. Hiszem, hogy te vagy lelkem gyógyítója. Kérlek, légy irgalmas hozzám, és add meg a bűnbocsánat tiszta örömét! 

Evangélium

A húsvéti ünnepekre Jézus fölment Jeruzsálembe. Volt Jeruzsálemben az úgynevezett Juh-kapu mellett egy fürdő, amelyet héberül Beteszdának neveztek. Öt oszlopcsarnoka volt, ahol nagyon sok beteg feküdt: vakok, sánták és bénák. Volt ott egy harmincnyolc éve beteg ember is. Jézus látta, ahogy ott feküdt, és megtudta, hogy már régóta beteg. Megszólította: „Akarsz-e meggyógyulni?” A beteg azt felelte: „Uram! Nincs emberem, aki levinne a fürdőbe, amikor mozgásba jön a víz. Mire én odaérek, már más lép be előttem.” Jézus erre azt mondta neki: „Kelj föl, vedd ágyadat, és járj!” Az ember azonnal meggyógyult. Fölvette ágyát, és járni kezdett. Aznap éppen szombat volt. A zsidók ezért rászóltak a meggyógyított emberre: „Szombat van; nem szabad az ágyadat vinned.” Ő azonban így válaszolt nekik: „Aki meggyógyított, azt mondta nekem: Vedd ágyadat, és járj!” Megkérdezték tőle: „Kicsoda az az ember, aki azt mondta neked, hogy vedd ágyadat, és járj?” A meggyógyult ember azonban nem tudta, hogy ki volt az. Jézus ugyanis továbbment, amikor tömeg verődött össze a helyszínen. Később Jézus a templomban találkozott a meggyógyított emberrel, és ezt mondta neki: „Látod, most meggyógyultál. Többé ne vétkezzél, hogy valami nagyobb bajod ne essék!” Az ember elment, és elmondta a zsidóknak, hogy Jézus volt az, aki meggyógyította őt. A zsidók üldözték Jézust, mert mindezt szombaton cselekedte.  
Jn 5,1-16

Elmélkedés

Biztosak lehetünk abban, hogy Jézus nem véletlenül tévedt a Beteszda-fürdő környékére, hanem szándékosan ment oda, hogy találkozzon a betegekkel. Az evangéliumokban több helyen találkozunk azzal, hogy Jézushoz viszik a betegeket, vagy ha járóképesek, akkor ők maguk mennek hozzá, és ő meggyógyítja őket. Olyan is előfordul, hogy Jézus megy el a beteg személy házába, de ezeket az eseteket megelőzi egy erre vonatkozó kifejezett kérés. 
A mai evangéliumi részben nem kéri senki Jézustól, hogy keressen fel egy beteget, mégis ő megy a betegek közé. A fürdőben egy olyan emberrel kezd el beszélgetni, aki harmincnyolc esztendeje beteg, talán ő van a legnyomorúságosabb helyzetben. Bizonyára az sem véletlen, hogy éppen őt veszi észre az Úr és neki segít. A fürdőben minden beteg a vízre figyel, annak megmozdulására vár. Nem kell itt természeti csodára gondolni, hanem csupán arra, hogy egy föld alatti forrásból időnként víz tör fel. A hiedelem szerint, aki először lép a megmozduló vízbe, az meggyógyul. 
A béna ember is harmincnyolc évig figyelt a vízre, de most nem a vizet nézi, ezért egyedül ő veszi észre Jézust. A többiek továbbra is a vizet nézik, onnan remélik a gyógyulást. A béna pedig Jézus szavára meggyógyul. 
Honnan, kitől várom a gyógyulást? Kitől várom a lelki megtisztulást, bűneim bocsánatát? 
© Horváth István Sándor

Imádság

Istenünk! Sokszor érezzük, hogy magunkra maradtunk. Reményeink szertefoszlottak, értelmetlennek látjuk, hogy tovább menjünk az úton. Kérünk, Urunk, erősíts ma is minket, hívj magadhoz mindannyiunkat! Bárcsak Péterrel együtt válaszolhatnánk: igen, Uram, tudod, hogy szeretlek! Bátoríts bennünket, hogy a te segítségeddel éltetői lehessünk családunknak, közösségünknek, minden embertársunknak! 

Evangélium

Egy alkalommal Jézus Szamariából Galileába ment. Jóllehet maga mondta, hogy a prófétának nincs becsülete saját hazájában, mégis, midőn Galileába érkezett, az ottaniak szívesen fogadták. Látták ugyanis mindazt, amit Jézus az ünnepek alkalmából Jeruzsálemben cselekedett, mert ők is ott voltak az ünnepeken. Így jutott el Jézus újra a galileai Kánába, ahol a vizet borrá változtatta. 
Élt Kafarnaumban egy királyi tisztviselő, akinek a fia megbetegedett. Amikor meghallotta, hogy Jézus Júdeából Galileába érkezett, elment hozzá, és kérte: jöjjön és gyógyítsa meg a fiát. A gyermek már halálán volt. Jézus ezt mondta: „Hacsak jeleket és csodákat nem láttok, nem hisztek.” A királyi tisztviselő azonban így szólt: „Uram, jöjj, mielőtt meghalna a fiam!” Jézus erre azt felelte: „Menj csak! Fiad él.” Hitt az ember Jézus szavának, és elment. Még útban volt hazafelé, amikor eléje futottak szolgái, és kijelentették, hogy a fia él. Megkérdezte tőlük: „Melyik órában lett jobban?” Ezt mondták: „Tegnap déltájban hagyta el a láz.” Az apa visszaemlékezett, hogy abban az órában mondta neki Jézus: „Fiad él.” Erre hitt ő maga, és vele egész házanépe. Ez volt Jézus második csodája, amelyet Júdeából Galileába jövet művelt (az ünnepek után).  
Jn 4,43-54

Elmélkedés

A mai evangélium a közismert jézusi mondás felidézésével kezdődik: „a prófétának nincs becsülete saját hazájában.” A prófétának valóban nincs, de a csodatevő személynek annál nagyobb a becsülete, saját hazájában és azon kívül is. Ha arról tanít, hogy tartsanak bűnbánatot és térjenek meg az emberek, akkor szinte alig figyelnek rá. De ha híre megy, hogy képes meggyógyítani bármiféle betegséget, akkor mindjárt tömegesen keresik fel őt. A kafarnaumi tisztviselő sem kíváncsi Jézus tanítására, ő is segítséget kér, csodát remél. Nem önmaga érdekében, hanem halálán lévő beteg gyermeke számára kér gyógyulást. Ismerjük el, hogy ez is a hitnek egy szintje. Aki Istenhez tud fordulni nehéz helyzetében, az már eljutott a hitnek egy szintjére. Hitetlen ember nem fordul az Úrhoz segítségért semmilyen ügyben. Ő nem abban kételkedik, hogy létezik-e Isten, hanem abban, hogy tud-e, akar-e egyáltalán segíteni az emberen. Isten létezésében ő is hisz, és éppen Istent okolja a bajokért, a szükséghelyzetért, amiben van. 
Jézus csodáinál megfigyelhetjük, hogy vagy a hitre alapozva, a hitet megjutalmazva tesz csodát, vagy maga a csoda ébreszt hitet abban, aki megtapasztalja. 
Nagyböjti feladatom lehet annak elismerése, hogy rászorulok Jézus segítségére. Ha ezt belátom, akkor lépjek oda hozzá bizalommal és hittel kérjem segítségét. 
© Horváth István Sándor

Imádság

Uram, segíts, hogy helyesen tudjam beosztani az időmet! Add, hogy biztosan érezzem, mely ügyem nem tűr halasztást! Segíts, hogy mindig időt találjak a szellemi, lelki feltöltődésre is! Kérlek, segíts, hogy minden esetben a lehető legjobban készülhessek föl az éppen előttem álló feladatra! Add meg, Uram, a kegyelmet, hogy akivel csak találkozom, arra úgy tudjak odafigyelni, és úgy tudjak neki segíteni, mintha téged hallgatnálak és neked segítenék! 

Evangélium

Abban az időben Jézus útközben látott egy vakon született embert. A földre köpött, sarat csinált a nyállal, a sarat a vak szemeire kente, és így szólt hozzá: „Menj, mosakodj meg a Siloe tavában.” Siloe annyit jelent, mint Küldött. Ő elment, megmosdott, és amikor visszatért, már látott. 
A szomszédok, és akik azelőtt koldusként ismerték, így szóltak: „Nem ez az, aki itt ült és koldult?” Egyesek azt mondták, hogy: „Ez az!” Mások pedig: „Nem, csak hasonlít rá.” Ő azonban kijelentette: „Én vagyok az.” Erre az embert, aki nemrég még vak volt, odavitték a farizeusokhoz. Aznap ugyanis, amikor Jézus sarat csinált és megnyitotta a vak szemét, szombat volt. Ezért a farizeusok is megkérdezték tőle, hogy hogyan kezdett látni. Ezt válaszolta: „Sarat tett a szememre, megmosdottam, és most látok.” A farizeusok közül egyesek megjegyezték: „Nem Istentől való az az ember, hiszen nem tartja meg a szombatot.” Mások azonban így szóltak: „Bűnös ember hogyan tudna ilyen csodákat tenni?” És szakadás támadt köztük. 
Azután újból faggatni kezdték a vakot: „Te mit gondolsz arról, aki megnyitotta szemeidet?” Ő azt felelte: „Hogy próféta!” A zsidók ezt felelték neki: „Te oktatsz minket, aki mindenestül bűnben születtél?” És kitaszították őt. 
Jézus meghallotta, hogy kitaszították. Amikor találkozott vele, megkérdezte tőle: „Hiszel-e az Emberfiában?” Ő így válaszolt: „Ki az, Uram, hogy higgyek benne?” Jézus ezt felelte: „Látod őt, aki veled beszél: ő az!” Mire az ember így szólt: „Hiszek, Uram!” És leborult előtte. 
Azután Jézus ezt mondta: „Ítélkezni jöttem e világra, hogy akik nem látnak, lássanak, és akik látnak, megvakuljanak.” Meghallotta ezt néhány körülötte álló farizeus, és megkérdezte: „Csak nem vagyunk mi is vakok?” Jézus így felelt: „Ha vakok volnátok, bűnötök nem volna. De ti azt mondjátok, hogy láttok, ezért megmarad bűnötök.”  
Jn 9,1. 6-9. 13-17. 34-38

Elmélkedés

Nagyböjti látomás 
Van egy nagyböjti látomásom. Egy templomot látok magam előtt. Nem figyelem, hogy egyszerű vagy gazdagon díszített-e az épület belseje, csupán azt látom, hogy tele van emberekkel. Gyermekekkel és fiatalokkal, felnőttekkel és idősekkel. Gazdagokkal és szegényekkel, okosakkal és kevésbé tanultakkal, egészségesekkel és betegekkel. De mindenki meg van kötözve, a kezeken láncok és bilincsek. Az emberek nézik kezükön a láncokat, de nem próbálja senki dühödten letépni, lerázni magáról, mert tudja, hogy hiábavaló volna erőlködése. Nem beletörődéssel nézik a láncokat, hanem várakozással és reménnyel, mint akik ígéretet kaptak és tudnak türelmesen várni. Aztán megjelenik valaki elől, ragyogó fehér ruhában és megszólal. Ekkor mindenki felé fordul. Hangja egyszerű, de mégis van benne egy kis ünnepélyesség. A hang ismerősen cseng mindenkinek, s mintha azt is már hallották volna, amit mond, mert üzenete is ismerősen cseng. Hangjában nincs semmi fenyegetés. Szelíden mondja: Tartsatok bűnbánatot és térjetek meg! És ez a szelíd hang igaz bűnbánatot ébreszt az emberek szívében, s lehullanak a láncok a kezekről. 
Ez a látomás talán a mostani szentmisén jelenlévőkről szól, vagy más plébániai közösségekről, de az is lehet, hogy az egész Egyházról. Mindannyiunknak szüksége van a bűnbánatra és a megtérésre! Szükségünk van a lelki megtisztulásra! Szükségünk van a hit ajándékára! Szükségünk van arra, hogy megnyíljon a szemünk! Szükségünk van rá, hogy Jézus felnyissa szemünket, ahogyan felnyitotta annak a vaknak, akiről a mai evangéliumban olvasunk. A történet meglehetősen mozgalmas. Van itt minden: gyógyítás, hitvita, kiátkozás, hitvallás, felszólítás a bűnbánatra. Az evangéliumokban sok mozgalmas történetet olvasunk, a Jézus körüli események, a vele való találkozások ilyen jellegűek. De itt most még a szokásosnál is több fordulatot hoz az események előrehaladta. A történet egy szokásos gyógyító csodaként indul. Az Úr találkozik egy beteggel, egy olyan emberrel, aki születésétől fogva vak. A betegség tehát rendkívül komoly. Jézus korábbi csodáit ismerve szinte előre látjuk, hogy most egy fohász következik az Atyához, aztán egy érintés és a vak rögtön látni fog. Jézus azonban nem siet ennyire. A gyógyítás folyamatába beiktat egy tisztulási szertartást. Ezzel meg is értjük mindjárt, hogy miért volt szükség a vak szemének sárral való megkenésére. Jézus érzékelteti, hogy a gyógyulás tőle jön, de a tisztulásért az embernek is tennie kell valamit, meg kell mosakodni. 
Vannak olyan időszakok az életünkben, amikor nem látjuk annak értelmét. Céltalanok vagyunk, haszontalannak érezzük magunkat. Változtatni szeretnénk, de nem érzünk hozzá elegendő erőt. A vakon születettnek az egész élete ilyen volt. Mire jó az ő élete? Kolduljon élete végéig? Ebből a céltalanságból húzza ki, emeli ki őt Jézus. Életének új értelme nem csak abban van, hogy mostantól majd tud dolgozni és valami hasznosat tenni, hanem abban is, hogy küldötté, tanúságtevővé válik. Elmondja az embereknek, hogy hisz Jézusban, az ő gyógyítójában, hisz abban, hogy ő az Isten Fia. 
Miért olvassuk éppen nagyböjtben ezt a történetet? Jézus minden emberrel azt akarja tenni, amit a vakkal tett. Szeretne minket kigyógyítani a hitetlenségből, a kételkedésből, az aggodalmaskodásból. Szeretne minket megszabadítani testi és lelki hiányainktól. Szeretne minket megtisztítani a bűntől. Szeretne minket megajándékozni a lelki tisztasággal. Szeretne minket elvezetni egy új életre, egy boldogabb, szentebb, teljesebb életre. Szeretne minket megajándékozni a hittel és a hit szerinti látásmóddal. A nagyböjti látomást, amiről az elején beszéltem, Jézus tudja beteljesíteni. Ő szabadít meg a bűntől, ami megbilincsel minket és ő adja nekünk a hitet. 
© Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézus! A hit szilárd alap, amelyre egész életemet felépíthetem. Az első lépés a hit útján az ismeretlenbe, a bizonytalanba való belépés. A bizonytalan lépések után megérkezek hozzád, Uram, aki csodát tehetsz velem, s ettől kezdve megszűnik bennem mindenféle bizonytalanságom és aggodalmam. Segíts engem, hogy ki tudjak lépni bűnös életem sötétségéből, kételkedéseim és aggodalmaim homályából és eljussak a te kegyelmed világosságára! Adj nekem bátorságot elindulni a hit útján, Isten titkainak útján! Hittel és bizalommal fordulok hozzád: adj meg mindent, ami üdvösségemre szolgál! Köszönettel és hálával tartozok neked azért, mert segítesz, hogy eljussak az üdvösségre. 

Evangélium

Abban az időben az elbizakodottaknak, akik magukat igaznak tartották, másokat pedig megvetettek, Jézus ezt a példabeszédet mondta: „Két ember fölment a templomba imádkozni, az egyik farizeus volt, a másik vámos. A farizeus megállt, és így imádkozott magában: Istenem, hálát adok neked, hogy nem vagyok olyan, mint a többi ember, rabló, igazságtalan, házasságtörő, mint ez a vámos is. Kétszer böjtölök hetenként, és tizedet adok mindenből, amim van. A vámos pedig távolabb állt meg, és a szemét sem merte az égre emelni, hanem a mellét verve így szólt: Istenem, légy irgalmas nekem, bűnösnek! Mondom nektek, hogy ez megigazultan ment haza, amaz viszont nem. Mert mindazt, aki magát felmagasztalja, megalázzák, aki pedig megalázza magát, azt felmagasztalják.”  
Lk 18,9-14

Elmélkedés

A farizeusról és a vámosról szóló példabeszéd talán nem is egy kitalált történet. Olyan történet, amely Jézus korában bármelyik nap megtörténhetett. Egészen életszerű, hogy a jeruzsálemi templomba imádkozni járnak az emberek, köztük a farizeusok, akik a vallásosság példaképének tartották magukat, és a vámosok is, akiket foglalkozásuk miatt bűnösnek tartottak a farizeusok. Amit a farizeus elmond, az jóindulattal sem nevezhető szívből fakadó imádságnak, valójában öndicséret, dicsekvés Isten előtt. A vámos szavait joggal nevezzük imának, bűnbánó imának, hiszen alázattal megvallja Isten előtt bűnösségét és irgalmasságot kér. 
Jézus története azért gondolkodtat el bennünket, mert önmagunkat ismerhetjük fel a szereplőkben. Be kell látnunk, hogy a farizeusi képmutatás bizony minket is sokszor megkísért. Úgy gondoljuk, hogy másoknál magasabb erkölcsi szinten állunk. Úgy gondoljuk, hogy Istennek tetsző az életünk, nincs súlyos bűnünk. Alapvetően elégedettek vagyunk vallásosságunkkal, legyen Isten is elégedett velünk! 
Máskor beismerjük, hogy ez a gondolkodásmód helytelen, ráébredünk arra, hogy egyáltalán nem vagyunk tökéletesek és szentek. Felismerjük, hogy bűnösök vagyunk és készek vagyunk a javulás útjára lépni, s ehhez Istentől kérünk kegyelmi segítséget. 
A nagyböjti időszak abban segít minket, hogy levessük a képmutatás jelmezét és felébresszük magunkban a bűnbánó lelkületet. 
© Horváth István Sándor

Imádság

Köszönöm Teremtőm, hogy embernek születhettem erre a világra, amely telve van csodával. Köszönök minden új napot, minden új lehetőséget, köszönöm a munkakedvet, hogy mozogni tudok, hogy találkozhatom más emberekkel. Köszönöm az egyedüllétet és a pihenést, a virradatot és az alkonyt, a nyílt horizontot. Itt állok, kezeim telve vannak ajándékaiddal, segíts nekem, hadd osszam meg önmagamat másokkal.

Evangélium

Abban az időben egy írástudó megkérdezte Jézustól: „Melyik az első a parancsok közül?” Jézus így válaszolt: „Ez az első: Halld, Izrael! Az Úr, a mi Istenünk, az egyetlen Úr. Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes elmédből és minden erődből! A második hasonló ehhez: Szeresd felebarátodat, mint önmagadat! Ezeknél nincs nagyobb parancsolat.” 
Az írástudó erre azt válaszolta: „Valóban, jól mondtad, Mester, hogy ő az Egyetlen, és hogy rajta kívül nincs más. És azt is, hogy őt teljes szívünkből, teljes elménkből és teljes erőnkből szeretni, embertársunkat pedig úgy szeretni, mint saját magunkat, többet ér minden égő- vagy véres áldozatnál.” 
Jézus az okos felelet hallatára megdicsérte: „Nem jársz messze Isten országától.” Ezután már több kérdést nem mertek neki föltenni.  
Mk 12,28b-34

Elmélkedés

Jézus korában nem volt egyszerű kiigazodni a rengeteg vallási parancs között. A mai evangéliumban egy olyan személyről hallunk, aki szeretett volna tisztán látni a törvényekkel kapcsolatban. Vélhetően nem csak azért fordul Jézushoz, hogy kérdésére elméleti választ kapjon, hanem szándékában állt eszerint rendezni életét. Nem csupán tudásra, ismeretre vágyott, hanem olyan eligazításra, amely mértékül szolgálhat cselekedeteihez. 
„Melyik az első a parancsok közül?” – teszi fel a kérdést. És Jézus válaszol neki: az Isten iránti szeretet a legfontosabb, s ehhez párosul az embertárs iránti szeretet. Jézus válasza rávilágít Isten lényegére, az ő természetére, a szeretetre. A szeretet Isten leglényegesebb tulajdonsága, jellemzője, cselekvésének mozgatója. És az ember legfontosabb tulajdonsága, képessége a szeretet, mégpedig azért, mert Isten képmásai vagyunk. Ő oltotta belénk a szeretetet, amelynek segítségével kiléphetünk önmagunk bűvköréből, önzésünk szűkös világából, és kapcsolatra léphetünk teremtőnkkel, az Istennel és embertársainkkal. Isten akkor fogadja el áldozatainkat, lelki ajándékainkat és felajánlásainkat, ha azokat iránta való szeretetből tesszük. És akkor válik igazán értékessé a bűnbánatunk, ha az nem félelemből, hanem az Isten iránti őszinte szeretetből fakad. 
© Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Súlyos teherként nehezedik ránk a tudat, hogy felelősek vagyunk tetteinkért, és bűneinkért vállalnunk kell a következményeket. Bűntudatra ébredve jogosan tartunk az isteni ítélettől. Ugyanakkor azt is tudjuk, hogy mennyei Atyánk irgalmas és kész a megbocsátásra. Urunk, a te tekintetedből nem elítélés, hanem megbocsátás sugárzik. Bizalommal sietek feléd, mert nálad rátalálok az irgalmas szeretetre. Hiszem, hogy irgalmad nagyobb az én bűneimnél. Irgalmazz nekem, Istenem! 

Evangélium

Dávid utódai közül Jákobtól született József, aki jegyese volt Máriának, Jézus Krisztus szülőanyjának. Jézus Krisztus születése pedig így történt: Anyja, Mária jegyese volt Józsefnek. Mielőtt azonban egybekeltek volna, Mária gyermeket fogant méhében a Szentlélektől. Férje, József igaz ember volt, nem akarta őt megszégyeníteni. Ezért úgy határozott, hogy titokban bocsátja el. Míg ezen töprengett, megjelent neki álmában az Úr angyala, és így szólt: „József, Dávid fia, ne félj attól, hogy feleségül vedd Máriát, mert a benne fogant élet a Szentlélektől van. Fiad születik majd, akit Jézusnak nevezel, mert ő váltja meg népét bűneitől!” Amikor József felébredt álmából, úgy cselekedett, amint az Úr angyala megparancsolta neki.  
Mt 1,16.18-21.24a

Elmélkedés

A mai napon Egyházunk Jézus Krisztus nevelőapját és Szűz Mária jegyesét, Szent Józsefet ünnepli. Az evangélium felidézi az ő töprengését és látomását. Mielőtt feleségül vette volna Máriát, kiderült, hogy jegyese gyermeket vár. Van elképzelése, hogy mit tesz ebben a helyzetben, el akarja őt bocsátani, de ezt titokban szándékozik megtenni, nehogy házasságtöréssel megvádolják és halálra ítéljék Máriát. Tervezgetését Isten felülírja, látomásban közli Józseffel, hogy mit tegyen. A látomásból megtudja, hogy a születendő gyermek a Szentlélektől fogant. Amit tehát Mária az angyali üdvözletkor megtudott, azt József a látomásból tudja meg. És amit Mária elfogadott az ő igenjének kimondásával, azt József szintén elfogadja. Ahogyan Mária az Úr szolgálóleányának tekintette magát, ugyanúgy József is engedelmesen elfogadta és teljesítette azt a szolgálatot, amivel Isten megbízta. 
A hit engedelmességét mind Jézus édesanyjának, mind nevelőapjának életében megcsodálhatjuk. Nem kényszerből, hanem szabadon bízzák magukat, életüket Istenre, értelmükkel és akaratukkal meghajolnak Isten szándéka előtt. Félreteszik kétségeiket és aggodalmukat, mert bíznak abban, hogy amit Isten akar, az valóban jó, az a legjobb a számukra. 
A nagyböjti időben nekem is ilyen egyszerűséggel kell magamat Istenre bíznom. Ő adja nekem a legfőbb jót, az üdvösséget. 
© Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! A te színeváltozásod, dicsőséged látványa egykor megerősítette az apostolok hitét. Erősítsd meg a mi hitünket is! Ők egykor megláthatták a te dicsőséges arcodat. A nagyböjt idején a te szenvedő arcodat szemléljük, feltekintünk a keresztre, a te szenvedő és meggyötört arcodra, és észrevesszük, hogy tekintetedből most is szeretet és megbocsátás sugárzik. Segíts minket, hogy ne féljünk a szenvedésektől és az áldozattól! Ne féljünk felvenni életünk keresztjét! Hisszük, hogy a szenvedések vállalása hozzád kapcsol minket. Hisszük, hogy ha veled vagyunk a szenvedésben és a halálban, akkor veled együtt fogunk részesedni a feltámadásban is.