Napi e-vangelium evangelium365

Evangélium

Jézus odahívta magához tizenkét tanítványát, és megadta nekik a hatalmat, hogy kiűzzék a tisztátalan szellemeket, és meggyógyítsanak minden bajt és minden betegséget. A tizenkét apostol neve a következő: Az első Simon, más néven Péter, azután a testvére, András; Zebedeus fiai: Jakab és testvére, János, továbbá Fülöp és Bertalan, Tamás és Máté, a vámos; Alfeus fia Jakab, Tádé, a kánaáni Simon, és végül karióti Júdás, aki később, elárulta őt. Ezt a tizenkettőt küldte Jézus, és megparancsolta nekik: „Ne lépjetek a pogányokhoz vezető útra, s a szamaritánusok városába be ne térjetek. Menjetek inkább Izrael házának elveszett juhaihoz. Menjetek, és hirdessétek, hogy elközelgett a mennyek országa.”
Mt 10,1-7

Elmélkedés

Az előzményekben Máté evangélista bemutatta Jézus csodáit és részletesen ismertette tanítását. A továbbiakban megismerhetjük, hogy milyen az élete azoknak, akik az Úrhoz csatlakoznak, azaz engedik, hogy az üdvösség tanítása átformálja személyiségüket, megváltoztassa életüket. Látni fogjuk, hogy a tanítványi élet lényege az, hogy az ember egyre jobban hasonlóvá váljon Mesteréhez, Jézushoz, osztozzon vele szenvedésében és megdicsőülésében egyaránt.
A mai evangélium azokat mutatja be, akik Jézus legszorosabb tanítványi köréhez tartoztak, az apostolokat. Az apostolok kiválasztásakor Jézus a kezdeményező. A Tizenkettő elfogadja a hívást és az ezzel járó sorsot, valamint küldetést. Engedték, hogy Mesterük átalakítsa életüket és új feladatot bízzon rájuk. Küldetésükkel osztoznak Jézus küldetésében. Megbízást kapnak, hogy ők is hirdessék Isten országának eljövetelét. Természetesen nem elszakadva a Mestertől, hanem mindenkor az ő nevében. Jézus azért hozza létre a Tizenkettő közösségét, hogy e kiválasztottak tanúi legyenek annak, hogy elkezdődött Isten országának megvalósulása a földön s ennek hirdetőivé váljanak. Az apostolok tehát közösséget, teljes életközösséget vállalnak az Úrral.
Az apostolok utódainak és a hithirdetőknek a munkája minden korban csak akkor lehet gyümölcsöző, ha életközösségben vannak Istennel.
© Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézus! A hit szilárd alap, kiindulópont, amelyre egész életemet felépíthetem. Az első lépés a hit útján valóban az ismeretlenbe, a bizonytalanba való belépés. A bizonytalan lépések után megérkezek hozzád, Uram, aki csodát tehetsz velem, s ettől kezdve megszűnik bennem mindenféle bizonytalanság. Segíts engem, hogy ki tudjak lépni bűnös életem sötétségéből, kételkedéseim és aggodalmaim homályából és eljussak a te kegyelmed világosságára. Adj nekem bátorságot elindulni a hit útján, Isten titkainak útján!

Evangélium

Egyszer egy ördögtől megszállott néma embert hoztak Jézus elé. Mihelyt kiűzte belőle az ördögöt, megszólalt a néma. A nép elámult ezen, és azt mondogatta: „Ilyen még sohasem történt Izraelben.” A farizeusok azonban megjegyezték: „Az ördögök fejedelmének segítségével űzi ki az ördögöket.” Jézus ezután bejárta az összes városokat és falvakat. Tanított a zsinagógákban, hirdette Isten országának örömhírét, és meggyógyított minden betegséget és minden bajt. Amikor látta a népsokaságot, megesett rajtuk a szíve, mert olyan fáradtak és kimerültek voltak, mint a nyáj, amelynek nincsen pásztora. Akkor így szólt tanítványaihoz: „Az aratnivaló sok, de a munkás kevés. Kérjétek az aratás Urát, hogy küldjön munkásokat aratásába!”
Mt 9,32-38

Elmélkedés

Jézus így szól a mai evangéliumban: „Az aratnivaló sok, de a munkás kevés. Kérjétek az aratás Urát, hogy küldjön munkásokat aratásába!” E szavait főként a Papi Hivatások Világnapján szoktuk idézni. Napjainkban nehézségként éljük meg, hogy egyre kevesebb a papi hivatást választó fiatal, legalábbis így van ez a jóléti társadalmakban, míg a világ más részein nem jelentkezik ez a probléma. Ha figyelmesen olvassuk az Úr szavait, akkor észrevesszük, hogy ő nem a rengeteg munkával küzdő kevés munkás nehézségét nézi, hanem azt, hogy a nép várja az örömhírt, várja az Isten országáról szóló tanítást. Ha kevés tanítványát küldheti is erre a feladatra, akkor sem kesereg, hanem küldi őket.
Az evangelizációs lelkület fontos elemét fedezzük fel itt. Nem arra kell figyelnünk, hogy milyen kevesen vannak, akik Isten szolgálatára, az igehirdetésre, a papságra szentelik életüket, hanem arra a számtalan emberre, akik az evangélium tanítására várnak, arra, hogy hozzájuk is eljusson az örömhír. Figyeljünk oda felebarátaink lelki igényeire! Fogjunk hozzá az aratáshoz, végezzük feladatunkat! Az evangélium hirdetését végezzük keresztény hivatástudattal és azzal a meggyőződéssel, hogy Isten munkatársai vagyunk! Mi vagyunk a magvetők, akik Isten megbízásából, az ő küldötteiként az evangélium magját elhintjük az emberi szívekbe.
© Horváth István Sándor

Imádság

Mindenható és teremtő Istenünk! Te az embert a saját képedre és hasonlatosságodra teremtetted. Szívünkbe adtad a vágyat, hogy téged keressünk és benned találjuk meg boldogságunkat. Fiad, Jézus azt kéri tőlünk, hogy hozzá váljunk hasonlóvá. Segíts minket, hogy arcunkon hordozzuk Jézus arcát! Segíts, hogy egészen odaadjuk, felajánljuk magunkat neked! Adj nekünk bölcsességet, hogy felfogjuk Jézus szavainak értelmét, komolyan vegyük azt és megadjunk neked mindent, ami téged illet!

Evangélium

Amikor Jézus Kafarnaumban tanított, egy elöljáró lépett hozzá, leborult előtte, és így kérlelte: „Uram, a leányom most halt meg. De jöjj, tedd rá kezedet, és életre kel.” Erre Jézus fölkelt, és tanítványaival együtt elment vele.
Közben egy asszony, aki tizenkét éve vérfolyásban szenvedett, hátulról Jézus közelébe férkőzött, és megérintette ruhájának szegélyét. Azt gondolta magában: „Ha csak a ruháját érintem is, meggyógyulok.” Jézus erre megfordult, ránézett, és így szólt: „Bízzál, leányom! Hited meggyógyított téged.” Attól az órától fogva egészséges lett az asszony.
Amikor Jézus az elöljáró házába ért, és látta a fuvolásokat meg a lármás tömeget, rájuk szólt: „Távozzatok, hiszen nem halt meg a leány, csak alszik!” Azok kinevették. Miután eltávolították a tömeget, Jézus bement, megfogta a leány kezét, és az életre kelt. Ennek híre elterjedt azon az egész vidéken.
Mt 9,18-26

Elmélkedés

Máté evangélista különös figyelmet szentel annak, hogy Jézus csodái, csodás gyógyításai esetében bemutassa az emberek hitét. Erre példa a mai evangéliumban szereplő két eset. Az elöljáró így fordul Jézushoz: „Uram, a leányom most halt meg. De jöjj, tedd rá kezedet, és életre kel.” Jézusba és az ő isteni erejébe vetett hit nélkül az ember nem kér ilyet. Az elöljáró meg van győződve arról, hogy az Úr érintése képes életre kelteni halott gyermekét. Amikor az ő hitére gondolunk, akkor fontos megjegyeznünk, hogy itt nem emberi elvárásról van szó, de nem is követelőzésről. Nem állhatunk soha Isten elé olyan túlzott magabiztossággal, hogy mindenképpen teljesítse kérésünket. Alázatra viszont annál nagyobb szükségünk van, s ezt az alázatot fejezi ki az, hogy az elöljáró Jézus előtt a földre borulva adja elő kérését, amely végül teljesül, Jézus a házához érve feltámasztja a halott kislányt.
A vérfolyásban szenvedő asszony attól várja betegsége elmúlását, hogy megérintheti Jézus ruháját. Érintése mélységes hitének kifejezése. Ezt erősíti meg az Úr kijelentése: „Hited meggyógyított téged.”
A bűntől való szabadulás feltétele az isteni megbocsátásban való hit. A betegségtől való szabadulás feltétele a gyógyító Jézusba vetett hit. A haláltól való szabadulás feltétele a feltámadásba vetett hit.
© Horváth István Sándor

Imádság

Üdvözítő Istenünk! El kell fogadnunk azt a tényt, hogy a te akaratod az volt, hogy szenvedésével és halálával váltson meg bennünket Jézus. Be kell látnunk: félre kell tennünk emberi gondolatainkat, hogy megérthessük a te szándékaidat! Azt az isteni szándékot, amely megengedte az emberi gyűlölet tombolását, megengedte a keresztre feszítést azért, hogy a szeretet legnagyobb jelét adja. A te irántunk való szereteted legnagyobb tanújelét láthatjuk abban, hogy Fiad, Jézus értünk szenvedett és értünk halt meg a keresztfán. Segíts felismerni Jézusban Megváltónkat!

Evangélium

Az apostolok kiválasztása után Jézus kiválasztott más hetvenkét tanítványt, és elküldte őket kettesével maga előtt minden városba és helységbe, ahová menni szándékozott. Így szólt hozzájuk: „Az aratnivaló sok, de a munkás kevés. Kérjétek hát az aratás Urát, küldjön munkásokat aratásába. Menjetek! Úgy küldelek titeket, mint bárányokat a farkasok közé. Ne vigyetek magatokkal se erszényt, se tarisznyát, se sarut. Az úton senkit se köszöntsetek. Ha betértek egy házba, először is ezt mondjátok: Békesség e háznak! Ha békesség fia lakik ott, rászáll a ti békességtek, ha nem, visszaszáll rátok. Maradjatok ugyanabban a házban, és azt egyétek és igyátok, amijük van. Mert méltó a munkás a maga bérére. Ne járjatok házról házra. Ha egy városba érkeztek, és szívesen látnak titeket, egyétek, amit elétek adnak. Gyógyítsátok meg ott a betegeket, és hirdessétek: Elérkezett hozzátok az Isten országa!
De ha betértek valamelyik városba, és nem látnak titeket szívesen, menjetek ki az utcára, és mondjátok: Még a port is lerázzuk, ami városotokban a lábunkra tapadt, de tudjátok meg: Elérkezett hozzátok az Isten országa. Bizony mondom nektek: Szodomának könnyebb sorsa lesz azon a napon, mint ennek a városnak.”
A hetvenkét tanítvány nagy örömmel tért vissza. „Uram – mondták –, a te nevedre még a gonosz lelkek is engedelmeskedtek nekünk.” Ő így válaszolt: „Láttam a sátánt: mint a villám, úgy bukott le az égből. Hatalmat adtam nektek, hogy kígyókon és skorpiókon járjatok, hogy minden ellenséges erőn úrrá legyetek: Semmi sem fog ártani nektek. Mindazonáltal ne annak örüljetek, hogy a gonosz lelkek engedelmeskedtek nektek. Inkább annak örüljetek, hogy nevetek föl van írva a mennyben.”
Lk 10,1-12. 17-20

Elmélkedés

A küldöttek feladata
A mai evangéliumi történet szerint nyilvános működésének ideje alatt Jézus missziós útra küldte tanítványait. Miután kellő ideig tanította őket, a Mester elérkezettnek látta az időt, hogy az ő nevében elinduljanak és hirdessék tanítását. Az indulás előtt gyakorlati tanácsokat ad nekik, amelyek bátorságra, eszköztelenségre, Istenbe vetett bizalomra és lelkesedésre ösztönöznek. A történet helyes értelmezéséhez segítséget nyújtanak azok az evangéliumi beszámolók, amelyek szerint feltámadása után Jézus missziós parancsot ad az apostoloknak, a tanítványoknak és az egész Egyháznak. A két misszióba küldés esetét jogosan kapcsoljuk össze, hiszen egyiknél sem az apostolok által végzett konkrét tevékenység leírása a fontos, hanem Jézus parancsa és annak teljesítése.
A leírásokban különböző és megegyező elemeket egyaránt találunk, amelyek a missziós feladat teljesítésének sokféleségére, ugyanakkor egységére utalnak. Máté evangéliumának sajátossága ebből a szempontból, hogy a misszió szorosan kapcsolódik a Jézus által alapított Egyházhoz, amely a rábízott tanítást, igazságot hirdeti, és kapcsolódik a szentségekhez, különösen is a keresztséghez, amely szentségeket az Úr szintén az ő Egyházára bízott. Márk elsősorban az igehirdetésben látja a misszió megvalósulását, s az a szándék vezeti, hogy az ige hallgatóját személyes hitvallásra késztesse. Művében ezért van fontos szerepe a Jézust Messiásnak nevező Péter apostolnak (vö. Mk 8,29) illetve a kereszt mellett Jézust Isten Fiának megvalló római katonatisztnek (vö. Mk 15,30). A missziós küldetést Lukács az isteni irgalmasságról és a feltámadásról szóló tanúságtételnek tekinti, János pedig Jézusnak az Atyától való küldetése és az apostolok Jézus általi küldése közötti párhuzamot emeli ki: „Amint engem küldött az Atya, úgy küldelek én is titeket” (Jn 20,21) – mondja Jézus, tehát az apostolok folytatják azt a munkát, amit Mesterük elkezdett.
A küldetésben emellett vannak alapvető közös elemek is. Mindenekelőtt a Jézus nevében való cselekedetet kell megemlítenünk. A misszió, legyen az igehirdetés, a szentségek kiszolgáltatása, tanúságtétel vagy szeretetszolgálat, minden esetben a küldőnek, Jézusnak a nevében történik. Az ő nevében hirdetjük az evangéliumot és az ő nevében gyakoroljuk az irgalmas szeretet cselekedeteit.
Lukács evangélista leírásában szerepel egy sajátos megjegyzés, amelyre érdemes odafigyelnünk. Jézus olyan helyekre küldi a hetvenkét tanítványt, „ahová menni szándékozott”, tehát ahová személyesen akar eljutni a közeljövőben. Nem egyszerűen csak arról van itt szó, hogy a tanítványok szállást keressenek Jézus számára, hanem hogy előkészítsék az ő érkezését. Ez a valóságos, ugyanakkor jelképes cselekedet azt az üzenetet hordozza minden idők küldöttei számára, hogy a feladat nem lehet más, mint Krisztus jövetelére, fogadására felkészíteni az embereket. A mi Urunk napjainkban is szeretne eljutni, szeretne utat találni minden emberhez. Nekünk, az ő küldötteinek az a feladatunk, hogy segítsük az ő találkozását az emberekkel.
Induljunk, legyünk hitvalló és tanúságtevő keresztények!
© Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Miután kellő ideig tanítottad tanítványaidat, elérkezettnek láttad az időt, hogy útnak indítsd őket tanításod hirdetésére. Az indulás előtt gyakorlati tanácsokat adtál nekik, amelyek bátorságra, eszköztelenségre, Istenbe vetett bizalomra és lelkesedésre ösztönözték a misszióra indulókat. Te napjainkban is szeretnél eljutni, szeretnél utat találni minden emberhez. Felismerjük hivatásunkat: a te örömhíredet szeretnénk továbbadni és rólad akarunk tanúságot tenni. Adj nekünk apostoli lelkesedést és buzgóságot! És adj jóindulatot azok szívébe, akikhez küldesz minket!

Evangélium

Azokban a napokban Mária útra kelt, és a hegyek közé, Júda egyik városába sietett. Belépett Zakariás házába, és köszöntötte Erzsébetet. Amikor Erzsébet meghallotta Mária köszöntését, szíve alatt megmozdult a magzat, és a Szentlélek betöltötte Erzsébetet. Hangos szóval így kiáltott: „Áldott vagy te az asszonyok között, és áldott a te méhednek gyümölcse! De hogyan lehet az, hogy Uramnak anyja látogat el hozzám? Mert íme, amikor fülembe csendült köszöntésed szava, örvendezve felujjongott méhemben a magzat! Boldog, aki hitt annak beteljesedésében, amit az Úr mondott neki!”
Mária megszólalt:
„Magasztalja lelkem az Urat,
és szívem ujjong megváltó Istenemben!
Mert tekintetre méltatta alázatos szolgálóleányát,
lám, ezentúl boldognak hirdet engem minden nemzedék.
Nagy dolgokat művelt velem a Hatalmas, szentséges az ő neve!
Irgalma nemzedékről nemzedékre száll, mindazokra, akik félik őt.
Nagyszerű dolgot tett karja ereje,
széjjelszórta mind a gőgös szívűeket.
Lesöpörte trónjukról a hatalmasokat,
és felmagasztalta az alázatosakat.
Az éhezőket elhalmozta minden jóval,
de a gazdagokat elküldte üres kézzel.
Felkarolta gyermekét, Izraelt,
megemlékezve irgalmasságáról,
amint atyáinknak megígérte:
Ábrahámnak és utódainak mindörökre!”
Mária ott maradt még körülbelül három hónapig, azután visszatért az otthonába.
Lk 1,39-56

Elmélkedés

Egyházunk a mai napon Szűz Mária Erzsébetnél tett látogatását ünnepli. Lukács evangélista az előzményekben két híradásról számolt be. Először Zakariás értesül arról, hogy neki és feleségének, Erzsébetnek gyermeke fog születni, majd pedig a Názáretben élő Máriának jelenik meg Isten küldötte, Gábor angyal és közli vele, hogy születendő gyermeke lesz a Megváltó. Ezt követően Mária elindul, hogy meglátogassa rokonát, Erzsébetet és segítségére legyen a szülés körüli időszakban. Erzsébet így köszönti őt: „Boldog, aki hitt annak beteljesedésében, amit az Úr mondott neki!”
Mária, a fiatal názáreti leány meglepődött és csodálkozott az angyali üdvözletkor Jézus születésének hírén, mégis hitte, hogy Istennél semmi sem lehetetlen. Hogyan születhetne neki gyermeke? Isten különleges kegyelmének köszönhetően! Hogyan lehetséges, hogy emberként Isten Anyja legyen? Isten kegyelmének köszönhetően! Csak hinni kell Istenben. És Mária hitt Isten üzenetének, még annak ellenére is, hogy nem értette a hozzá intézett szavakat és elképzelni sem tudta, hogy miként fognak azok megvalósulni. Jézus édesanyjának életében megcsodálhatjuk, hogy milyen csodákat eredményez a hit. Akár velünk is nagy dolgokat tud tenni Isten, ha Mária példája szerint egészen neki adjuk életünket.
Szeretném-e, hogy a hit boldoggá tegye életemet?
© Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Te egykor parancsba adtad az apostoloknak, hogy elmenvén az egész világra tegyenek minden embert tanítványoddá és kereszteljék meg őket. Az Egyház, amelynek tagja vagyok, minden korban ezt a parancsot igyekszik teljesíteni, tehát parancsod és kérésed nekem is és minden keresztény embernek szól. Segíts minket, hogy – miközben hittel valljuk a három isteni személyt – éljünk is egységben az Atyával, a Fiúval és a Szentlélekkel! Segíts minket életünk során, hogy eljussunk az örökkévalóságba!

Evangélium

Abban az időben: Amint Jézus továbbhaladt, látott egy Máté nevű embert a vámnál ülni. Így szólt hozzá: „Kövess engem!” Az felállt és követte őt. Később, amikor Jézus Máté házában vendégeskedett, eljött sok vámos és bűnös, és helyet foglaltak az asztalnál Jézussal és tanítványaival együtt. Meglátták ezt a farizeusok és megkérdezték tanítványait: „Miért eszik a ti Mesteretek vámosokkal és bűnösökkel?” Jézus meghallotta ezt, és így válaszolt: „Nem az egészségeseknek kell az orvos, hanem a betegeknek. Menjetek csak, és tanuljátok meg, mit jelent ez: Irgalmasságot akarok és nem áldozatot! Nem azért jöttem, hogy az igazakat hívjam, hanem hogy a bűnösöket.”
Mt 9,9-13

Elmélkedés

A mai evangéliumban Jézus a következőt mondja: „Nem azért jöttem, hogy az igazakat hívjam, hanem hogy a bűnösöket.” Kijelentését azoknak címzi, akik helytelenítik, hogy betér Máténak, a vámosnak a házába.
Istennel való kapcsolatunk egyik jellegzetes eleme, hogy beismerjük bűneinket. Nem szégyen bűnösként odaállni a szent Isten elé, hiszen e találkozás a lelki újjászületés forrása. Esendőségünk és gyengeségünk megvallásának nem az a célja, hogy még jobban elkeseredjünk vagy elveszítsük önbizalmunkat. Isten előtt azért valljuk meg bűneinket, mert él bennünk a remény, hogy ő nem akar meghagyni a bűnös állapotban, hanem fel akar minket emelni. Él bennünk a remény, hogy ő nem megbüntetni akar minket, hanem megbocsátani, mert végtelenül irgalmas. Él bennünk a remény, hogy ő képes jóvá alakítani minket. A lelki felemelkedés első lépése a bűnbánat. Az irgalmas Jézus ma hozzánk fordul, és minket, bűnösöket, bűnbánókat hív, miként egykor meghívta Mátét. Egy vámost, egy pénzbeszedőt hívott meg, akit mások bűnösnek tartottak foglalkozása miatt. Az Úr betér a mi házunkba, a mi otthonunkba is, ahogyan betért Máté házába. S miként Máté életét megváltoztatta e találkozás, ugyanúgy az én életemet is új irányba állítja. Mit teszek, ha megszólít, meghív az irgalmas Jézus?
© Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Te arra bátorítottad tanítványaidat és buzdítasz minket is, hogy szüntelenül imádkozzunk. Szükségünk van bátorításodra, hiszen sokszor kételkedünk az ima erejében. Ha Isten nem azonnal teljesíti kéréseinket, vagy nem egészen úgy, ahogyan mi szerettük volna, könnyen elbizonytalanodunk. Pedig kitartóan kell imádkoznunk, mindig azzal a bizalommal, hogy Isten mindent megad nekünk, ami a lelkünk üdvösségét szolgálja. Segíts minket a hit próbatételei idején, hogy szívünkben megőrizzük a jóságos Isten arcát!

Evangélium

Jézus egyszer hajóba szállt, átkelt a Genezáreti-tavon, és az ő városába, Kafarnaumba érkezett. Ott egy bénát hoztak eléje hordágyon. Hitük láttára Jézus így szólt a bénához: „Bízzál fiam! Bocsánatot nyernek bűneid!” Néhány írástudó erre azt gondolta magában: „Ez káromkodik.” Jézus belelátott gondolataikba, és szemükre vetette: „Miért gondoltok rosszat szívetekben? Mi könnyebb, ha azt mondom: Bocsánatot nyernek bűneid!, vagy ha azt mondom: Kelj föl, és járj!? Tudjátok meg tehát, hogy az Emberfiának hatalma van a földön a bűnök megbocsátására!” A bénához fordulva folytatta: „Kelj föl, fogd ágyadat, és menj haza!” Az ember fölkelt és hazament. Ennek láttára félelem fogta el a tömeget, és dicsőíteni kezdték Istent, aki ilyen hatalmat adott az embereknek.
Mt 9,1-8

Elmélkedés

Jézus tevékenységének helyszíne a Genezáreti-tó mellett található Kafarnaum városa. A helyet Máté evangélista Jézus városának nevezi, amit úgy kell értenünk, hogy e helyen feltehetően hosszabb ideig tartózkodott, illetve időnként visszatért ide. Kafarnaumban feltehetően Péter apostol háza volt az otthona.
Az evangéliumi jelenet egy béna ember meggyógyítását írja le. Három szempontot érdemes megemlítenünk az eset kapcsán. Az első a hit fontossága. Jézus azért tesz csodát a beteggel, mert látja azok hitét, akik eléje viszik őt. Bizonyos értelemben tehát a csoda a hit megjutalmazása. A másik szempont, hogy megjelennek Jézus ellenfelei is, akik ellenvéleményüket hangoztatják. A hittel érkezők és kérők mellett tehát jelen vannak azok is, akikben hitetlenség lakozik. A harmadik mozzanat az, hogy a testi gyógyuláshoz Jézus hozzá kapcsolja a lelki gyógyulást is, azaz a bűnök megbocsátását. Ezért mondja a betegnek: „Bízzál fiam! Bocsánatot nyernek bűneid!” A gyógyulás után kijelenti, hogy neki, azaz „az Emberfiának hatalma van a földön a bűnök megbocsátására!”
Kéréseimmel azzal a tudattal érdemes Jézushoz fordulnom, hogy ő képes testemet és lelkemet egyaránt meggyógyítani.
© Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézus! Te azt kéred tőlem, hogy ne legyek türelmetlen, ne veszítsem el reményemet, ne tagadjam meg hitemet, amikor Isten a szenvedésekkel vagy bármi más „rosszal” próbára tesz! Azt kéred, hogy szeressem őt a jón és a rosszon keresztül is, mert minden mögött Isten rejtezik! Keresztáldozatod azt mutatja, hogy az Atya iránti szeretet engedelmességet, tehetetlenséget, szenvedést jelent, de ugyanakkor mégis állandó Istenre figyelést és Isten akaratának elfogadását is. Uram! Segíts, hogy egész életemet a szeretetnek szenteljem!

Evangélium

Abban az időben, amikor Jézus Fülöp Cezáreájának vidékére ért, megkérdezte tanítványaitól: „Kinek tartják az emberek az Emberfiát?”
Ezt válaszolták: „Van, aki Keresztelő Jánosnak, van, aki Illésnek, mások Jeremiásnak vagy valamelyik prófétának.” Ő tovább kérdezte őket: „Hát ti kinek tartotok engem?” Simon Péter válaszolt: „Te vagy a Krisztus, az élő Isten Fia.”
Erre Jézus azt mondta neki: „Boldog vagy, Simon Jónás fia, mert nem a test és a vér nyilatkoztatta ki ezt neked, hanem az én mennyei Atyám. Ezért mondom neked, hogy te Péter vagy, és én erre a sziklára építem Egyházamat, s a pokol kapui nem vesznek erőt rajta. Neked adom a mennyek országának kulcsait: Amit megkötsz a földön, meg lesz kötve a mennyben is, és amit feloldasz a földön, fel lesz oldva a mennyben is.”
Mt 16,13-19

Elmélkedés

Isten szolgálatában
Szent Péter és Szent Pál apostolok mai ünnepén az ő meghívásukra figyeljünk, s abból igyekezzünk lelkileg töltekezni.
Miként több apostoltársa, úgy Péter is halász volt, aki a Genezáreti-tó partján lévő Kafarnaum városában élt. Eredetileg Simon volt a neve, de Jézus új nevet adott neki, amikor új feladattal, az Egyház, a krisztusi közösség vezetésével megbízta. A Péter névvel, amely „sziklát” jelent, azt akarta jelezni az Úr, hogy Egyházát szilárd, biztos alapra építi. Meghívása napján Péter és társai, köztük testvére, András, a halászhálókat javították a parton. Jézus odament hozzájuk és követésére hívta Pétert és halásztársait. Jézus nem követet küldött Péterhez, aki átadta a meghívást, nem is messziről kiáltott neki, hanem odament hozzá, közel ment hozzá és így szólította meg őt. Az Úr emberhalászatról is beszél neki, de ennek jelentését kezdetben nem érti. Mindenesetre ennek a találkozásnak olyannak kellett lennie, aminek hatására Péter képes volt felhagyni mesterségével és elindulni az ismeretlen felé. Jézus személyében meglátta azt, akit érdemes követni, s nem késlekedett, hanem azonnal indult.
A zsidó családban, de római állampolgárként született Saul Jeruzsálemben tanulta meg a farizeusi hagyományokat, s mint hithű, buzgó zsidó ember ellenséget látott az új hit terjesztőiben, Krisztus tanítványaiban, s azok üldözője lett. Életét a Damaszkusz felé vezető úton a feltámadt Krisztussal való találkozás titokzatos, látomásszerű élménye változtatta meg, s ennek hatására lett a keresztényüldözőből Krisztus tanítványa. Ettől kezdve azt tekintette hivatásának, hogy hirdesse Jézus evangéliumát, s ezt haláláig nagy meggyőződéssel teszi. Felismeri, hogy nem a mózesi törvények megtartása biztosítja az ember számára az üdvösséget, hanem a Krisztusban való hit és a krisztusi élet. Megérti, hogy az Úr kereszthalála nem botrány, hanem a megváltás forrása.
A mai ünnep evangéliumában Szent Péter hitvallásáról olvasunk. Tanító útja során Jézus arról kérdezi tanítványait, hogy kinek tartják őt az emberek, illetve ők. Péter a többiek nevében is válaszolva ekkor hitvallást tesz arról, hogy Jézust Isten Fiának tartják. A hitvallást követően Jézustól új nevet kap, Simonból Péter lesz, s egyúttal új feladatot, megbízatást kap: a krisztusi közösség vezetését. Máté evangélista fontosnak tartja kiemelni, hogy Jézus szerint Péter vallomása nem az apostol emberi gondolkodásának eredménye, hanem isteni sugallatra, kinyilatkoztatásra tudja azt, amit mond. Hitünk megvallása Isten felé és a hitünkről szóló tanúságtétel az emberek felé mindig az isteni kegyelemnek köszönhető. Így volt ez Péter esetében, és így van ez velünk is. Péter apostolt a későbbiekben még a bebörtönzés, a bántalmazások, az üldözés próbatételei sem rendítették meg hitében.
A két apostol példája azt mutatja, hogy Jézus számára nincs elveszett ember. Ő a kudarcot megélő és elhibázott életű emberben is meglátja azt, aki nagy dolgokra képes az ő kegyelmi segítségével. Mindkettőjüknek együtt kellett működniük az isteni kegyelemmel, hogy szentté válhassanak és életüket egészen Isten szolgálatába állítsák. Ahogyan Péter az Atya kinyilatkoztatására vallotta meg hitét Jézusról, s ahogyan Pált Isten erősítette meg az igehirdetés feladatában, ugyanúgy minket is Isten kegyelme segít hitünk megvallásában és hirdetésében.
© Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Elvinni a szeretetet, a te szeretetedet az emberekhez, ez az apostoli lelkületet őrző Egyház feladata minden korban és napjainkban is. Add, hogy közösségben, valódi szeretetközösségben legyünk veled és egymással. Így válhatunk a szeretet tanúivá, a közösség szolgálóivá. A testvéri szeretet tesz bennünket valódi közösséggé, a szeretet Egyházává, amely ily módon jel lehet a világban élők felé, akik talán még személyesen nem ismerik, de szívük mélyén vágyakoznak az isteni szeretetre. Az irántad való szeretet adjon nekünk bátorságot és erőt az evangélium hirdetésére!

Evangélium

Jézus egy alkalommal hajóba szállt, és tanítványai követték őt. Egyszerre csak heves vihar tört ki a tavon, úgyhogy a hullámok elborították a hajót, Jézus pedig aludt. Tanítványai odamentek hozzá, és fölkeltették: „Uram, ments meg minket! Elveszünk!” Jézus így szólt hozzájuk: „Mit féltek, kicsinyhitűek?” Aztán fölkelt, és parancsolt a szélnek meg a tengernek. Erre nagy csendesség lett. Az emberek csodálkozva kérdezték: „Kicsoda ez, hogy még a szél és a tenger is engedelmeskedik neki?”
Mt 8,23-27

Elmélkedés

Az evangéliumi jelenet helyszíne a Galileai-tó (Galileai-tenger), amelynek közelében hangzott el egykor Jézus hegyi beszéde. Az Úrnak az a szándéka, hogy átkeljen tanítványaival a túlsó partra, de átkelésüket a hirtelen támadt vihar megnehezíti. A tanítványok halálfélelme érthető. Jézus ekkor lecsendesíti a viharos tengert, cselekedete egyúttal megnyugtatja tanítványait is.
A jelenet egyrészt egy valóságos esemény leírása, másrészt olyan példázat, amely a közösség jövőbeli sorsát mutatja be. A mi számunkra a második szempont hordoz lényeges tanulságokat. A krisztusi közösség a történelem folyamán nem mentes a különféle veszélyektől, támadásoktól. Ezt látván, illetve ezeket megtapasztalván a közösség egyes tagjaiban esetleg megrendülhet a hit. E nehéz helyzetekben ajkukról elhangzik a kérés: „Uram, ments meg minket!” Így kérték Mesterüket egykor a tanítványok és így fohászkodunk mi is az Úr segítségéért. Talán azt is gondoljuk, hogy Isten nem figyel gondjainkra, nem látja a minket érő fenyegetéseket és veszélyeket, mert „alszik”, késlekedik. Lehet, de akkor is velünk van, egy bárkában utazik velünk. Bármikor hozzá siethetünk és kérhetjük: „Uram, ments meg minket!” Kérjük bátran és bizalommal tőle, hogy hárítsa el a veszélyeket és nyugtassa meg szívünket!
© Horváth István Sándor

Imádság

Istenünk! Fiad, Jézus Krisztus vállalta a kereszt súlyát. Odaadta értünk az életét. Taníts meg minket, Istenünk, hogy mindennapjainkban készségesen vállaljuk az áldozatot. Nem beletörődést, hanem tudatos vállalást kívánsz tőlünk. Add, hogy életünket Krisztus szerint alakíthassuk. Add, hogy életünket értelmesen tudjuk leélni. Add, hogy feladatainkat készséggel vállalhassuk.

Evangélium

Amikor Jézus látta, hogy nagy tömeg veszi körül, meghagyta tanítványainak, hogy hajózzanak át a Genezáreti-tó túlsó partjára.
Ekkor egy írástudó lépett hozzá, és így szólította meg: Mester, követlek téged, bárhová mégy.” Jézus figyelmeztette: „A rókáknak odújuk van, az ég madarainak fészkük, de az Emberfiának nincs hová lehajtania fejét.”
Egy másik tanítványa pedig ezt kérte tőle: „Uram, engedd meg, hogy előbb elmenjek és eltemessem apámat.” Jézus azonban így válaszolt: „Kövess engem, és hagyd a holtakra, hogy eltemessék halottaikat!”
Mt 8,18-22

Elmélkedés

Az evangéliumban két ember találkozik Jézussal. Az első személy nagyon magabiztosnak és határozottnak tűnik, hiszen ezt mondja: „Követlek téged, bárhová mégy.” Az Úr válasza mintha kissé lehűtené a lelkesedést, pontosabban figyelmeztet a tanítványi élet bizonytalanságára. Nagy feladatra vállalkozik ugyanis az, aki Krisztus követője lesz. A lelkesedésnél fontosabb az Úrhoz való ragaszkodás.
A második személy számunkra talán furcsa módon jelzi, hogy Jézus tanítványa szeretne lenni: „Engedd meg, hogy előbb elmenjek és eltemessem apámat.” Ha nem ismerjük a korabeli szokásokat könnyen félreértjük a kijelentést s még inkább Jézus válaszát. Tudnunk kell, hogy abban az időben a temetés még a halálozás napján megtörtént. Aligha képzelhető el, hogy a tanítvány úgy lenne éppen Jézus közelében, hogy közben édesapja odahaza holtan fekszik. Inkább arról van szó, hogy haladékot kér, majd egy bizonyos idő után, ha már nem él az apja, akkor szívesen követné Jézust. Neki adott válaszában Jézus érzékelteti, hogy a tanítványság feltétele a családtól való elszakadás. Más esetekben, az apostolok meghívásakor szintén előkerül, hogy Jézusért mindent el kell hagyni, még a családot is.
Az evangélista nyitva hagyja mindkét találkozás befejezését, s nem írja le a két személy döntését. Én milyen döntést hoznék?
© Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus! Te légy az utunk, aki elvezetsz minket az Atyához! Te vezess minket a szegények és nélkülözők felé, hogy szereteted képviselői legyünk köztük. Te adj nekünk erőt hitünk megéléséhez, megőrzéséhez, megvallásához és átadásához! Adj nekünk lelkesedést, amikor rólad teszünk tanúságot a világban! Alázattal, engedelmességgel és hűséggel akarunk téged követni, aki az örök életre vezető út vagy számunkra és minden ember számára.

Evangélium

Amikor már közel voltak Jézus szenvedésének és megdicsőülésének napjai, elhatározta, hogy Jeruzsálembe megy. Követeket küldött maga előtt. Ezek elindultak, betértek a szamaritánusok egyik falujába, hogy szállást készítsenek neki. De azok nem fogadták be Jézust, mert Jeruzsálembe tartott. Ennek láttán a tanítványok, Jakab és János felháborodtak: „Uram, akarod-e, hogy lehívjuk az égből a villámot, hadd pusztítsa el őket?” De ő hozzájuk fordult, és megfeddte őket: „Nem tudjátok, hogy milyen lelkület van bennetek. Az Emberfia nem azért jött, hogy az embereket elpusztítsa, hanem hogy megmentse.” Ezután másik faluba mentek.
Történt pedig, hogy útközben valaki így szólt hozzá: „Követlek, bárhová mégy.” Jézus így válaszolt: „A rókának van odúja, az ég madarainak fészke, de az Emberfiának nincs hová fejét lehajtania.”
Egy másikat Jézus szólított fel: „Kövess engem!” Az így válaszolt: „Uram, engedd meg, hogy előbb elmenjek és eltemessem apámat.” „Hagyd a holtakra, hadd temessék el halottaikat – mondta neki –, te pedig menj, és hirdesd az Isten országát.”
Egy harmadik ezt mondta neki: „Uram, követlek téged, de engedd meg, hogy előbb elbúcsúzzam a családomtól.” Jézus így válaszolt: „Aki kezét az eke szarvára tette, és mégis hátratekint, nem alkalmas az Isten országára.”
Lk 9,51-62

Elmélkedés

Nézz előre!
A mai vasárnap evangéliumában három rövid találkozásról, illetve párbeszédről olvasunk. A három jelenetet a Jézus-követés köti össze. Ketten maguk jelentkeznek, egy személyt pedig Jézus szólít meg. Ismerkedjünk meg ezekkel az emberekkel, akiknek természetesen nem a neve, nem is az életkora vagy családi származása a lényeges, hanem a szívük szándéka. Ugyanis a bennük lévő szándékon múlik, hogy elindulnak-e Jézus nyomában vagy sem. E három találkozás pontos irányelveket tartalmaz számunkra azzal kapcsolatban, hogy mire is vállalkozik, aki Jézus követője lesz.
Az első személy magabiztosan lép Jézus elé és határozottan kijelenti: „Követlek, bárhová mégy.” E magabiztos viselkedés arra utal, hogy az illető elszánt és kész mindenáron követni Jézust. A követésnek azonban nagy ára van, talán nagyobb, mint amit elképzelt. A veszélyek talán még annál is nagyobbak, mint amit gondolt. Sorsa még annál is nehezebb lesz, mint amit sejt. Jézus figyelmeztetése neki és napjaink magabiztos embereinek egyaránt szól: „A rókának van odúja, az ég madarainak fészke, de az Emberfiának nincs hová fejét lehajtania”, a tanítványnak tehát mindenben vállalnia kell Mestere sorsát. Jézus mintha kissé lehűtené a lelkesedőt, s próbára akarja tenni, vajon valóban tudja-e, hogy mire vállalkozik. Napjainkban ritkán van szükség a túlzottan lelkesedők buzgóságának csillapítására, hiszen kevés olyan fiatal van, aki ennyire céltudatosan döntene arról, hogy életét Jézus szolgálatába szeretné állítani.
Az elbeszélés folytatásában Jézus a kezdeményező, ő szólít meg valakit, s arra kéri, hogy kövesse. Új életre hívja meg őt, új feladattal bízza meg, új lehetőséget kínál neki. Ez az ember mégis a régi dolgaihoz kötődik. A régi életéhez és személyes kapcsolataihoz fűződő kötelezettségek terhelik, amelyek könnyen megakadályozhatják abban, hogy szabad szívvel elinduljon a Jézus által mutatott új úton. Vajon képes-e felszámolni múltját? Képes-e elszakadni régi életétől? Képes-e megszabadulni „holt terheitől”, hogy élő lendülettel induljon neki az új feladatnak?
A harmadik jelenetben ismét önként jelentkezik valaki és áll Jézus elé. Őt a családi kötelék késlelteti, húzza visszafelé. Nehéz számára az elszakadás a családtól, a biztonságot nyújtó otthontól, tehát mindattól, ami eddigi életében meghatározó volt. Még visszafelé tekintene, mert nem érzi át annak jelentőségét, hogy aki nagy útra indul, nagy feladatot vállal, annak csak előre, az elérendő cél felé szabad néznie.
A befejezésben nem derül ki, hogy miként döntenek, mindhárom esetben nyitott marad a kérdés, hogy elindulnak-e Jézus nyomában. Sajnos jogosan feltételezzük, hogy végül egyikük sem lépett rá Krisztus követésének útjára, hiszen ellenkező esetben a történet azzal zárulna, hogy ettől kezdve lelkesen követik Jézust. Az apostolok meghívása történeteiben ugyanis éppen az szerepel, hogy ők azonnal készek elhagyni családjukat és mesterségüket, és késlekedés nélkül, rögtön Jézus tanítványai lesznek. Nem elég a tervezgetés, hanem rá kell lépni a krisztusi útra! Nem elég gondolkodni azon, hogy mennyire szép Krisztus követése, hanem el kell indulni! Nem elég felismerni Krisztusban az üdvösség közvetítőjét, hanem nyomába kell szegődnünk, követnünk kell őt!
© Horváth István Sándor

Imádság

Életem Ura, Jézus Krisztus! Készen állok arra, hogy tétovázás nélkül induljak és kövesselek téged! Tudom, hogy mennyire nehéz lesz ez az út számomra, de vállalom, mert ez vezet holt múltamból a jövő felé, az élet felé, az üdvösség felé. Nem tart vissza semmi. Nem hátráltathat semmi. Nem akadályozhat semmi. Te vagy számomra az út és te vagy a cél! Te légy vezetőm az örök élet felé! Te vagy az egyetlen, akiben megtalálom boldogságom és örök életem. Segíts, vezess, élj bennem! Adj erőt, hogy hűséges tanítványod és követőd legyek!

Evangélium

Jézus szülei minden évben fölmentek Jeruzsálembe a húsvét ünnepére. Amikor Jézus tizenkét éves lett, szintén fölmentek, az ünnepi szokás szerint. Az ünnepnapok elteltével hazafelé indultak. A gyermek Jézus azonban Jeruzsálemben maradt anélkül, hogy szülei észrevették volna. Abban a hitben, hogy az úti társaságban van, már egy napig mentek, amikor keresni kezdték a rokonok és ismerősök között. Mivel nem találták, visszafordultak Jeruzsálembe, hogy ott keressék. Három nap múlva találtak rá a templomban, amint a tanítók közt ült, hallgatta és kérdezgette őket. Akik csak hallgatták, mind csodálkoztak okosságán és feleletein. Amikor a szülei meglátták őt, nagyon meglepődtek. Anyja így szólt hozzá: „Gyermekem, miért tetted ezt velünk? Lásd, atyád és én bánkódva kerestünk téged.” Ő azt felelte: „Miért kerestetek? Nem tudtátok, hogy nekem Atyám dolgaiban kell lennem?” Ám ők nem értették, mit akar ezzel mondani. Akkor hazatért velük Názáretbe, és engedelmes volt nekik. Szavait anyja mind megőrizte szívében.
Lk 2,41-51a

Elmélkedés

A zsidó emberek számára 12 esztendős kortól volt kötelező, hogy minden esztendőben elzarándokoljanak Jeruzsálembe. Jézus talán először tesz eleget ennek az előírásnak, amikor szüleivel részt vesz a húsvéti ünnepen, de nincs kizárva, hogy korábban is elvitték. Miközben Mária és József a rokonsággal és a többi zarándokkal együtt hazafelé indul az ünnep után, Jézus a városban marad. Amikor észreveszik, hogy nincs a hazatérők között, azonnal visszaindulnak és keresni kezdik, végül a templomban találnak rá. „Miért kerestetek? Hát nem tudtátok, hogy Atyám dolgaiban kell lennem?” (Lk 2,49) – kérdezi Jézus aggódó édesanyjától és Józseftől.
A jelenet azért fontos, mert Jézus ekkor nyilatkoztatja ki először, hogy Isten az ő Atyja, bár kijelentésének ezt a tartalmát az ott tartózkodó tanítók és írástudók ugyanúgy nem értették meg, ahogyan Mária és József sem.
Későbbi tanításai alkalmával nem csak azt tárja fel, hogy Isten az ő Atyja, hanem azt is, hogy Isten a mi mennyei Atyánk. Istent azért tekinthetjük atyánknak, mert minden embert gyermekének tekint, mindenki iránt jóságos, megmutatja szeretetét. Amikor tanítványai azt kérik Jézustól, hogy tanítsa őket imádkozni, ő arra bátorítja őket, hogy szólítsák Istent Atyának. A buzdítása természetesen nekünk is és minden követőjének szól, hiszen Isten gyermekei vagyunk. Bízzuk életünket Istenre és az ő gondoskodó szeretetére!
© Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! A szeretet oly titokzatos számunkra, hiszen nem tudhatjuk, hogy mi az a cselekedet, mozzanat vagy szó, ami felkelti a szeretet érzését szívünkben valaki iránt. És azt sem láthatjuk előre, hogy mi lesz az a cselekedetünk vagy szavunk, amely alapján felebarátunk megértheti, hogy szeretjük őt, mert ez a tett a mi szeretetünknek a jele. Ahhoz kérjük segítségedet, hogy szeretetünk soha ne merüljön ki szavakban, hanem cselekedetekben nyilvánuljon meg. Segíts minket abban, hogy tanításodat, a szeretet csodálatos üzenetét egyre jobban megértsük és meg is valósítsuk!