Napi e-vangelium evangelium365

Evangélium

Abban az időben Isten elküldte Gábor angyalt Galilea Názáret nevű városába egy szűzhöz, aki jegyese volt egy férfinak, a Dávid házából való Józsefnek. A szűz neve Mária volt. Az angyal belépett hozzá és így szólt: „Üdvöz légy, kegyelemmel teljes! Az Úr veled van! Áldottabb vagy te minden asszonynál!”
Ennek hallatára Mária zavarba jött és gondolkodóba esett, hogy miféle köszöntés ez. Az angyal azonban folytatta: „Ne félj, Mária! Hisz kegyelmet találtál Istennél! Mert íme, gyermeket fogansz méhedben, és fiút szül, s Jézusnak fogod őt nevezni! Nagy lesz ő: a Magasságbeli Fiának hívni. Az Úristen neki adja atyjának, Dávidnak trónját. Uralkodni fog Jákob házán mindörökké, és uralmának soha nem lesz vége!”
Mária ekkor megkérdezte az angyalt: „Hogyan történhet meg ez, amikor én nem ismerek?” Az angyal ezt válaszolja neki: „A Szentlélek száll le rád, és a Magasságbeli ereje borít be árnyékával. Ezért szent lesz az, ki tőled születik: Isten Fiának őt hívni. Lásd, rokonod, Erzsébet is gyermeket fog öregségében, sőt, már a hatodik hónapban van, bár magtalannak tartja az embereket. Istennél semmi sem lehetetlen.”
Erre Mária így szólt: „Íme, az Úr szolgálóleánya: történjék velem szavaid szerint!” ezt az angyal eltávozott.
Lk 1,26-38

Elmélkedés

Jézus születése hírüladását tárja elénk az evangélium. Ezen az ünnepen arra az eseményre emlékezünk, hogy a mindenható Isten közölte Szűz Máriával szándékát, miszerint ő a Megváltó Anyja. Isten égi küldötte, Gábor angyal megjelenik a názáreti lánynak, s elmondja neki az isteni tervet. A mai ünnep evangéliuma Gábor angyal és Mária párbeszédét írja le. Mária először csodálkozva fogadja a hírt, aztán kimondja beleegyezését.
A mögé nézve felfedezhetjük, hogy Gábor angyal és Mária beszélgetésében Lukács evangélista csodálatos tanítást ad a születendő gyermek, Jézus, valamint az ő édesanyja, Mária Isten tervében betöltött szerepéről, illetve azokról a tulajdonságokról, amelyek alkalmassá teszik mindketten sajátos hivatásuk teljesítésére. A mennyei Atya terve az, hogy elküldi Fiát a földre, aki majd megváltja az embereket. Máriával pedig az a terve, hogy ő legyen a Fiúisten Anyja. Az isteni terv megvalósulása az ő feltétlen engedelmességüknek köszönhető. A Fiú, Jézus mindenben azt teszi, amit az Atya kíván tőle, s ugyanígy Mária is. Mindketten egész életüket Isten szolgálatába állítják.
Kész vagyok-e engedelmeskedni Istennek? Készen állok-e arra, hogy akarat teljesíteni, ha meghív egy feladatra? Kész vagyok-e Istennek szentelni életemet?
© Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézus, taníts meg engem arra, hogy a legkisebb dolgokban is felfedezzem az igazi örömet, az igazi boldogság forrását! A szegénység, a nélkülözés, a szomorúság és az üldöztetés nem lehet akadálya, hogy feléd közeledjek. Sőt, éppen ezek a legjobbak abban, hogy megtaláljalak téged, s benned boldogságomat. Érzem közelséged, érzem gondviselésed, érzem irgalmadat, érzem jóságodat, érzem szereteted, s ez ad nekem boldogságot. Jézusom, veled mindenkinél boldogabb vagyok.

Evangélium

A csodálatos kenyérszaporítást követő viták után Jézus Galileában működött. Júdeában nem akart mutatkozni, mert a zsidók az életére törtek. Közeledett a zsidók Sátoros-ünnepe. Miután rokonai elzarándokoltak az ünnepre, Jézus is fölment utánuk Jeruzsálembe, de nem nyilvánosan, hanem titokban. Amikor a templomban tanítani kezdett, a jeruzsálemiek közül néhányan ezt kérdezték: „Nemde ő az, akit halálra keresnek: íme, nyilvánosan beszél, és nem szólnak neki semmit. Talán bizony már a vezetők is elismerik, hogy ő a Messiás? De róla tudjuk, honnan való. A Messiásról pedig, ha majd eljön, senki sem tudja, honnan való.” Erre Jézus, aki a templomban tanított, emelt hangon odaszólt: „Ti ismertek engem, és azt is tudjátok, honnan vagyok. Én nem magamtól jöttem. Az Igaz (Isten) küldött engem, akit ti nem ismertek. Én viszont ismerem, mert tőle vagyok, és ő küldött engem.” Erre szerették volna Jézust elfogni, de senki sem emelt rá kezet, mert még nem jött el az ő órája.
Jn 7,1-2.10.25-30

Elmélkedés

Jézus személyével kapcsolatban az a kérdés merül fel a mai evangéliumban, hogy őt nevezhetjük-e a Messiásnak? A nép már jó ideje hiszi ezt Jézusról, akinek cselekedetei megfelelnek annak, ami a prófétai jövendölésekben a messiási időkről szerepel. A vallási vezetők azonban nem ismerik fel a messiási jeleket csodáiban, s tulajdonképpen vakságuk, hitetlenségük vezet Jézus elutasításához.
Mintegy két évezred távlatából mi úgy tekintünk Jézusra, mint aki az idők teljességében Messiásként, Megváltóként, szabadítóként jött el a világba. Jövetele ugyanakkor folyamatos, állandó. Napjainkban is eljön, mert az emberekben, bennünk az a vágy él, hogy megszabaduljunk a bűntől és elnyerjük lelkünk gyógyulását, megtisztulását. Ebben az értelemben úgy tekintünk Jézusra, mint eljövendő Messiásra, aki újra és újra elhozza számunkra az irgalmasság üzenetét és a megbocsátást a mennyei Atyától. A nagyböjti időszakban ezt az üzenetet szeretnénk meghallani és ezt a megbocsátást szeretnénk megtapasztalni. Az üzenetet, amely válasz Isten részéről arra az emberi kérdésre és vágyakozásra, hogy miként szabadulhatunk meg bűneink terhétől, és magát a megbocsátást, a könyörületet Isten részéről, amely megváltoztatja, új irányba fordítja életünket.
Hiszem-e, hogy most jött el számomra a megváltás ideje, az üdvösség ideje?
© Horváth István Sándor

Imádság

Jézus Krisztus, világosságunk! Te nem azért jöttél, hogy elítéld ezt a világot, hanem hogy föltámadásod által minden embernek elhozd az üdvösséget és a kiengesztelődés örömhírét. Amikor bensőnkben felizzik a megbocsátó szeretet, szívünk minden megpróbáltatás ellenére új életre kel. Gyógyítsd, Urunk, a mi lelkünket!

Evangélium

Egy alkalommal Jézus ezeket mondta a zsidóknak: „Ha én tanúskodom önmagamról, a saját tanúskodásom keveset ér. Más tanúskodik rólam, (az Atya), és én tudom, hogy igaz az ő tanúsága, amit rólam tesz. Ti (Keresztelő) Jánoshoz fordultatok, és ő tanúságot tett az igazságról. Nekem azonban nincs szükségem emberi tanúságra. Ezeket azért mondom, hogy üdvözüljetek. Égő és világító fény volt János, de ti csak ideig-óráig akartatok az ő fényében gyönyörködni. Mellettem nagyobb bizonyítékok szólnak, mint János tanúskodása: az én tetteim, amit az Atya akaratából cselekedtem. Azok bizonyítják, hogy az Atya küldött engem. Akkor maga az Atya, aki küldött engem, ő tett tanúságot mellettem. Ti viszont sem szavát nem hallottátok, sem arcát nem látták. De még igéje sem marad bennetek, mert nem hisztek abban, akit ő küldött. Vizsgáljátok meg az írásokat, hiszen azt tartjátok, hogy általuk nyertek örök életet! Az írások tanúskodnak mellettem. Ti mégsem akartok hozzám jönni, hogy elnyerjétek az (örök) életet. Emberektől nem fogadok el dicsőítést. Ismerlek titeket. Tudom, hogy nincs meg bennetek az Isten szeretete. Én Atyám nevében jöttem, de nem fogadtatok el. Majd ha más valaki a saját nevében jön, azt elfogadjátok. Hogyan hihetnétek ti, akik egymást dicsőítik, de nem keresik azt a dicsőséget, amely Istentől származik? Ne gondoljátok, hogy én leszek a ti vádlótok az Atyánál. A ti vádlótok Mózes lesz, akiben pedig reménykedtek. Ha hinnétek Mózesnek, nekem is hinnétek, hiszen ő rólam írt. Ha azonban az ő írásainak nem hisztek, hogyan hinnétek az én tanításomnak?”
Jn 5,31-47

Elmélkedés

A mennyei Atya tanúságtétele az evangéliumokban többször előfordul. Amikor a Jordán folyónál tartózkodó Keresztelő Jánoshoz járul Jézus, hogy megkeresztelkedjék, az égből a mennyei Atya tanúskodása hangzott: „Ez az én szeretett Fiam, akiben kedvem telik” (Mt 4,17). A színeváltozás hegyén a három kiválasztott apostol, Péter, Jakab és János abban az élményben részesül, hogy az Atya tanúságot tesz Jézus istenségéről (vö. Mt 17,5). A mennyei Atya tanúságtételei Jézusról igazak.
Az emberi tanúskodás nem minden esetben igaz. Isten megengedi, hogy a hamis emberi tanúskodás Jézus halálra ítéléséhez veszessen. A hamis tanúskodás időleges eredménye csak addig tarthat, amíg az Atya fel nem támasztja Fiát a halálból. Ez az Atya legmeggyőzőbb tanúságtétele arról, hogy Jézus valóban az Isten Fia.
A csodák, amit Jézus az Atya nevében tesz, megerősítik mindazt, amit mond, s azt bizonyítják az emberek számára, hogy tanítása igaz. A csodákat, mint isteni jeleket azonban nemják el egyesek, ahogyan korábban nem fogadták el sem Keresztelő János tanúságtételét, sem az Írások tanúbizonyságát. Jézus szava elítéli a hitetleneket és kételkedőket. Aki azonban hittel elfogadja tanítását, az örök üdvösségre jut. Az örök boldogság utáni vágy Krisztus megismerésének vágyával kezdődik. A nagybjt kiváló alkalom felébresszem magamban hogy a vágyat, hogy egyre jobban megismerjem és arra, hogy Jézust.
© Horváth István Sándor

Imádság

Irgalmas Istenünk! A bűnöktől való szabadulás és a lelki megtisztulás lehetőségét te mindenkinek felkínálod és örömmel bocsátasz meg nekünk. Küldötteid által figyelmeztetsz, ha letérünk az igaz élet útjáról. Az idők teljességében pedig elküldted Fiadat, aki önfeláldozásával, szenvedésével és halálával megszerezte a megváltást, a veled való kiengesztelődést. Az Úr mennybemenetele után kiárasztottad a Szentlelket a bűnök bocsánatára. Önmagunkat nem tudjuk felmenteni a bűn alól, hanem te törlöd el azokat. Add meg nekünk bűneink bocsánatát és a lelki megtisztulást!

Evangélium

Egy alkalommal Jézus ezt mondta a zsidóknak: „Az én Atyám szüntelenül munkálkodik, újra munkálkodom én is.” E hallatára a zsidók szavak inkább az életére törtek, mert nemcsak a szombati nyugalmat szegte meg, hanem Istent Atyjának mondta, és így egyenlővé tette magát Istennel. Jézus azonban tovább hirdette: „Bizony, bizony, mondom nektek: a Fiú semmit sem tehet önmagától. Csak azt teheti, amit az Atyánál lát. Amit ugyanis az Atya cselekszik, azt cselekszi a Fiú is. Az Atya szereti a Fiút, és mindent megmutat neki, amit cselekszik. Sőt még nagyobb dolgokat is mutat majd neki, hogy csodálkozzatok rajta. Amint ugyanis az Atya halottak támaszt föl és kelt életre, úgy a Fiú is életre kelti azokat, akiket akar. Az Atya nem ítél meg senkit sem, hanem az ítéletet egészen a Fiúra bízta, hogy mindenki úgy tisztelje a Fiút, ahogyan az Atyát tiszteli. Aki a Fiút nem tiszteli, az nem tiszteli az Atyát sem, aki a Fiút küldte. Bizony, bizony, mondom nektek: aki hallgat az én tanításomra, és hisz abban, aki engem küldött, annak örök élete van, és nem sújtja őt az ítéletet, mert már átment a halálból az életre. Bizony, bizony, mondom nektek: eljön az óra – sőt már itt is van –, amikor a halottak meghallják az Isten Fiának szavát. Meghallják, és életre támadnak. Amint ugyanis az Atyának élete van önmagában, a Fiúnak is megadta, hogy élete legyen önmagában. A Fiúnak hatalmat adott arra is, hogy ítéletet tartson, mert ő az Emberfia. Ne csodálkozzatok ezen! Eljön az óra, amikor a halottak meghallják az Isten Fiának szavát, és előjönnek sírjukból. Akik jót cselekedtek, feltámadnak az életre; akik rosszat tettek, feltámadnak a kárhozatra. Én önmagamtól semmit sem tehetek. Amint (Atyámtól) hallom, úgy ítélek; és az én ítéletem igazságos, mert nem a magam akaratát keresem, hanem annak akaratát, aki küldött engem.”
Jn 5,17-30

Elmélkedés

Szent János evangéliumának a részlete, amit ma olvasunk, bepillantást enged az Atya és a Fiú kapcsolatába és egységébe. Azzal, hogy az örökké élő Fiú a megtestesüléskor időbeli létezést vállalva emberi testet vesz fel és belép emberi világunkba, nem szakad el az Atyától és nem szűnik meg vele a kapcsolata. Egységük és a Szentlélekkel sosem bomlik fel, s szeretetük szüntelenül kiárad az emberek felé.
Istent és a Szentháromság belső életét Krisztus által ismerjük meg. Tőle tudjuk, hogy az isteni szeretet megnyílik az emberek felé. Isten nem zárkózik önmagában, hanem meghívja az embert, hívjon minket, hogy lépjünk az ő életébe, s fogadjuk el szeretetét. A felkínált szeretetet az ember – kiszakítva önmagát az Istennel való életből – bűneivel megsérti és visszautasítja, am ekkor megnyílik Isten irgalma felé, amely újra visszahívja az Istennel való boldog szeretetközösségbe. Bűneink megvallása részünkről és azok megbocsátása Isten részéről helyreállítja a vele való kapcsolatunkat.
Egyetlen erő, a szeretet miatt meg a mennyei Atya és a Fiú közös cselekvést, mindazt, amit a mi üdvösségünk érdekében tesznek. E szeretet legszebb megnyilvánulása Jézus keresztáldozata, amely az Atya iránti engedelmességből fakad. Készen állok-e, hogy belépjek e szeretetközösségbe?
© Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus! Látni szeretnénk téged. Hallgatni akarunk tanításod, amely az örök életre vezet. Követni téged szeretnénk, mert egyedül az általad mutatott úton juthatunk el a mennyei Atyához. A nagyböjti idő lehetőséged, hogy mellette állva felvegyük mi is a keresztet. A keresztet, amely az isteni szeretet jele. Ez az időszak alkalom arra, hogy megismerjük Isten szeretetét és alakítsuk látásmódunkat. Urunk, segíts, hogy felismerjünk téged minden embertársunkban, különösen a szenvedőkben!

Evangélium

A húsvéti ünnepekre Jézus fölment Jeruzsálembe. Volt Jeruzsálemben az orvosi Juh-kapu mellett egy fürdőt, amelyet Beteszdának neveztek. Öt oszlopcsarnok volt, ahol nagyon sok beteg feküdt: vakok, sánták és bénák. Volt ott egy harmincnyolc éve beteg ember is. Jézus, ahogy ott feküdt, és megtudta, hogy már régóta beteg. Megszólította: „Akarsz-e meggyógyulni?” A beteg azt felelte: „Uram! Nincs emberem, aki levinne a fürdőbe, amikor mozgásba jön a víz. Mire én odaérek, már más lép be előttem.” Jézus erre azt mondta neki: „Kelj föl, vedd ágyadat, és járj!” Az ember azonnal meggyógyult. Fölvette ágyát, és járni kezdett. Aznap éppen szombat volt. A zsidók ezért rászóltak a meggyógyított emberre: „Szombat van; nem szabad az ágyadat vinned.” Ő azonban így válaszol nekik: „Aki meggyógyított, azt mondta nekem: Vedd ágyadat, és járj!” Megkérdezték tőle: „Kicsoda az ember, aki azt mondta neked, hogy vedd ágyadat, és járj?” A meggyógyult ember azonban nem tudta, hogy ki volt az. Jézus ugyanis továbbment, amikor tömeg verődött össze a helyszínen. Később Jézus a templomban találkozott a meggyógyított emberrel, és ezt mondta neki: „Látod, most meggyógyultál. Többé nem vétkezzél, hogy valami nagyobb bajod ne essék!” Az ember elment, és elmondta a zsidóknak, hogy Jézus volt az, aki meggyógyította őt. A zsidók üldözték Jézust, mert mindezt szombaton cselekedte.
Jn 5,1-16

Elmélkedés

Harmincnyolc év hosszú idő. Betegségben eltöltött harmincnyolc év rettenetesen hosszú idő. Harmincnyolc éven át várni a csodára, várni a segítségre, várni a gyógyulásra kitartást kíván. A várakozás során hamar elveszti az ember a türelmet. De harmincnyolc év elég ahhoz, hogy valaki megtanulja a türelmet.
A mozgásképtelen béna évtizedeken át hiába vár emberi segítségre. Hiába várja, hogy valaki megszánja és törődjön vele. Harmincnyolc év elég volt ahhoz is, hogy környezete megtanuljon úgy elmenni mellette, mintha észre sem vennék. A helyszín a Beteszda-fürdő, a szó jelentése: az irgalom háza. Az irgalom házában harmincnyolc éven át senkinek sem jut eszébe irgalmasságot gyakorolni a beteggel.
Jézus belép a béna életébe és szavával meggyógyítja. Irgalmat gyakorol vele az Isten, járni tud. Ahol nem kér az emberek, ott segít az Isten. A béna nem erre várt. Ő azt várta, hogy jöjjön végre valaki, aki leviszi a vízhez a megfelelő időben. Ettől várta gyógyulását, ebben reménykedett. Éveken át másra várt, mint ami végül történt vele. Elképzelte, hogy mi a betegségére a megoldás, ez járt éveken keresztül minden nap a fejében, de egészen más történt vele. Természetesen nem volt csalódott amiatt, hogy nem teljesült a kérése, hanem boldogan távozott a saját lábán. Harmincnyolc év után.
© Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézus! A hit szilárd alap, kiindulópont, amelyre egész életemet felépítem. Az első lépés a hit útján valóban az ismeretlenbe, a bizonytalanba való belépés. A bizonytalan lépések után megérkezek hozzád, Uram, aki csodát tehetsz velem, s ettől kezdve megszűnik bennem mindenféle bizonytalanság. Segíts engem, hogy ki tudjak lépni bűnös életem sötétségéből, kételkedéseim és aggodalmaim homályából és eljussak a te kegyelmed világosságára. Adj nekem bátorságot elindulni a hit útján, Isten titkainak útján!

EVANGÉLIUM

József úgy cselekedett, ahogy az Úr angyala parancsolta neki.
Dávid utódai közül Jákobtól született József, aki jegyese volt Máriának, Jézus Krisztus szülőanyjának.
Jézus Krisztus születése pedig így történt: Anyja, Mária jegyese volt Józsefnek. Mielőtt azonban egybekeltek volna, Mária gyermeket fogant méhében a Szentlélektől. Férje, József igaz ember volt, nem akarta őt megszégyeníteni. Ezért úgy határozott, hogy titokban bocsátja el. Míg ezen töprengett, megjelent neki álmában az Úr angyala, és így szólt: „József, Dávid fia, ne félj attól, hogy feleségül vedd Máriát, mert a benne fogant élet a Szentlélektől van. Fiad születik majd, akit Jézusnak nevezel, mert ő váltja meg népét bűneitől!”
Amikor József felébredt álmából, úgy cselekedett, amint az Úr angyala megparancsolta neki.
Mt 1,16.18-21.24a

Evangélium

Abban az időben Jézus útközben látott egy vakon született embert. A földre köpött, sarat csinált a nyállal, a sarat a vak szemeire kente, és így szólt hozzá: „Menj, mosakodj meg a Siloe tavában.” Siloe annyit jelent, mint Küldött. Ő elment, megmosdott, és amikor visszatért, már látott.
A szomszédok, és akik azelőtt koldusként ismerték, így szóltak: „Nem ez az, aki itt ült és koldult?” Egyesek azt mondták, hogy: „Ez az!” Mások pedig: „Nem, csak hasonlít rá.” Ő azonban kijelentette: „Én vagyok az.” Erre az embert, aki nemrég még vak volt, odavitték a farizeusokhoz. Aznap ugyanis, amikor Jézus sarat csinált és megnyitotta a vak szemét, szombat volt. Ezért a farizeusok is megkérdezték tőle, hogy hogyan kezdett látni. Ezt válaszolta: „Sarat tett a szememre, megmosdottam, és most látok.” A farizeusok közül egyesek megjegyezték: „Nem Istentől való az az ember, hiszen nem tartja meg a szombatot.” Mások azonban így szóltak: „Bűnös ember hogyan tudna ilyen csodákat tenni?” És szakadás támadt köztük.
Azután újból faggatni kezdték a vakot: „Te mit gondolsz arról, aki megnyitotta szemeidet?” Ő azt felelte: „Hogy próféta!” A zsidók ezt felelték neki: „Te oktatsz minket, aki mindenestül bűnben születtél?” És kitaszították őt.
Jézus meghallotta, hogy kitaszították. Amikor találkozott vele, megkérdezte tőle: „Hiszel-e az Emberfiában?” Ő így válaszolt: „Ki az, Uram, hogy higgyek benne?” Jézus ezt felelte: „Látod őt, aki veled beszél: ő az!” Mire az ember így szólt: „Hiszek, Uram!” És leborult előtte.
Azután Jézus ezt mondta: „Ítélkezni jöttem e világra, hogy akik nem látnak, lássanak, és akik látnak, megvakuljanak.” Meghallotta ezt néhány körülötte álló farizeus, és megkérdezte: „Csak nem vagyunk mi is vakok?” Jézus így felelt: „Ha vakok volnátok, bűnötök nem volna. De ti azt mondjátok, hogy láttok, ezért megmarad bűnötök.”
Jn 9,1. 6-9. 13-17. 34-38

Elmélkedés

Lélektisztító csoda
A mai evangéliumban arról olvasunk, hogy Jézus csodás módon meggyógyít egy vak koldust. A gyógyulás azután következik be, hogy Jézus sarat tesz a vak szemére. Egészen furcsa cselekedet ez a mi Urunk részéről. Más gyógyításoknál egyszerűen csak az Atyához fohászkodik, ismét máskor elegendő kezének érintése, s máris meggyógyul a beteg. Még az is előfordul, hogy Jézus nincs is a beteg közelében, s mégis megtörténik a gyógyulás, gondoljunk csak például a Kafarnaum városában élő pogány százados szolgájának esetére (vö. Mt 8,5-13). De most furcsa, legalábbis nekünk kissé furcsának tűnő dolgot tesz. Sárral keni meg a vak szemét. Ezt, illetve a vízzel való megmosdást követően történik meg a gyógyulás. Nem mondhatnánk, hogy a sárral való érintésnek köszönhetően vagy annak eredményeként, hiszen mindez bizonyára nem elengedhetetlen feltétele a csodának, hiszen más esetekben sem volt szükség hasonlóra. Jézus cselekedete furcsa és meghökkentő jel. Váratlan jel, amelyre talán azért volt szükség, hogy a vak lemossa magáról a sarat, s ez a mosakodás jelzi számára a test és a lélek megtisztulását. A beteg testrésznek, a szemnek szüksége van a tisztulásra, de a beteg léleknek ugyanúgy szüksége van a tisztulásra, a bűntől való megtisztulásra.
A jelenet figyelemreméltó mozzanata, hogy Jézus a vakhoz érve megáll és nem megy tovább. A tanítványok is megállnak vele együtt és ők is nézik a vakot, de más szemmel látják őt. A tanítványok a bűnöst látják benne, és azt kérdezik, hogy vajon a vak vagy a szülei vétkeztek-e, hogy ezt a nyomorúságos sorsot kapta? Jézus idejében a közfelfogás ugyanis a betegséget és a testi nyomorúságot a bűn következményének és Isten büntetésének tartotta. A Mester túllép ezen a felfogáson: sem ő, sem a szülei nem vétkeztek – mondja, hiszen ő azért jött, hogy a bűntető, a vétkeket megtorló Isten-képet kitörölje az emberek fejéből, hogy inkább a megbocsátó és irgalmas Atyában higgyenek. Jézus nem a bűnöst, hanem a segítségre szoruló embert látja a vakban, megáll és szemevilágát visszaadva, meggyógyítja őt. Az Úr ugyanígy lép sokszor hozzánk is, megáll előttünk, meglátja bennünk a világosságra vágyó és a megváltásra szoruló embert. Nem megy tovább, hanem segít rajtunk, csodát tesz velünk. Megváltásunk, megszabadulásunk a bűntől igazi csoda, hiszen Krisztus nélkül a kárhozatra jutnánk, és soha nem nyerhetnénk el az üdvösséget.
A vak ember, miután visszanyerte látását és megtudja, hogy Jézus az Emberfia, azaz a Messiás, az evangélium szavai szerint „leborul Jézus előtt és hisz.” Mennyire csodálatos az ő hite, és milyen egyszerű hitének kifejezése, a leborulás! Szavak sem kellenek hozzá, csak odahull Jézus lábaihoz, akiben meglátta és felismerte a Megváltót. Nekünk is ugyanezt kellene tennünk!
A nagyböjti időszak a tisztulás ideje számunkra. A bűntől való megtisztulás ideje, hogy tiszta lélekkel várhassuk a feltámadás húsvéti ünnepét. Bűneinkkel saját magunkat sározzuk be, elfedve ezzel az istengyermekség tiszta arcát önmagunkon. A szentgyónásban Isten megtisztítja arcunkat, szívünket és lelkünket. És itt is váratlan dolog történik. Isten ugyanis nem megbüntet minket, amikor beismerjük előtte vétkeinket, hanem megbocsát. Szeretetét és irgalmát mutatja felénk, amely örömöt ébreszt bennünk. A megtisztult ember igazi öröme ez. Az isteni szeretet által megérintett ember öröme. A szabad ember öröme, aki megérzi, hogy mindennél többet ér Isten megbocsátó és megtisztító kegyelme.
© Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézus! A hit szilárd alap, kiindulópont, amelyre egész életemet felépíthetem. Az első lépés a hit útján valóban az ismeretlenbe, a bizonytalanba való belépés. A bizonytalan lépések után megérkezek hozzád, Uram, aki csodát tehetsz velem, s ettől kezdve megszűnik bennem mindenféle bizonytalanság. Segíts engem, hogy ki tudjak lépni bűnös életem sötétségéből, kételkedéseim és aggodalmaim homályából és eljussak a te kegyelmed világosságára. Adj nekem bátorságot elindulni a hit útján, Isten titkainak útján!

Evangélium

Abban az időben az elbizakodottaknak, akik igaznak tartották, másokat pedig megvetettek, Jézus ezt a példabeszédet mondta: „Két ember fölment a templomba imádkozni, az egyik farizeus volt, a másik vámos. A farizeus megállt, és így imádkozott: Istenem, hálát adok neked, hogy nem vagyok olyan, mint a többi ember, rabló, igazságtalan, házasságtörő, mint ez a vámos is. Kétszer böjtölök hetenként, és tizedet adok mindenből, amim van. A vámos pedig távolabb állt meg, és a szemét sem merte az égre emelni, hanem a mellett verve így szólt: Istenem, légy irgalmas nekem, bűnösnek! Mondom nektek, hogy ez megigazultan ment haza, amaz viszont nem. Mert mindazt, aki magát felmagasztalja, megalázzák, aki pedig megalázza magát, azt felmagasztalják.”
Lk 18,9-14

Elmélkedés

A mai evangéliumban Jézus példabeszédet mond két emberről, akik a templomba mennek, hogy imádkozzatok. Talán nem is csupán példabeszédről van itt szó, hanem egy megtörtént esetről, amely nap mint nap előfordulhatott a jeruzsálemi templomban. A két szereplő között az a különbség, hogy a farizeus öntelten, a vámos alázatosan imádkozik. A farizeus a maga igaznak vélt vallásosságával dicsekszik Isten előtt, a vámos pedig megvallja bűnösségét Isten házában.
Képzeljük magunkat az egykori hallgatóság helyébe! Az akkori zsidó emberek úgy tekintettek a farizeusokra, mint a vallásosság példaképeire. Az ő szemükben az volt az igazi vallásosság, amit a farizeusok tettek. Ezzel szemben a vámosokat, az idegen hatalom kiszolgálóit megvetették, bűnösnek tartották. Jézus tanítása viszont ennek a közvélekedésnek az ellentéte. E példával rávilágít a farizeusok hamis vallásosságára, magamutogatására, kétszínűségére, majd helyesli a vámos bűnbánatát.
Ebből a szempontból a történet figyelmeztet minket arra, hogy a külső cselekedetekből ne ítéljünk meg másokat! Kérem, hogy törekednem kell az alázatosságra, amely nem csupán az imádság, hanem a vallásos élet egyik legfontosabb jellemzője. Ha alázattal, bűneim megbánásával lépek Isten elé, biztosan számíthatok irgalmára.
© Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézusom! Hiszem, hogy te vagy az élő víz forrása. Hiszem, hogy te vagy a világ Üdvözítője. Hiszem, hogy a te tanításod az örök életre vezető út. Lelkem szomjazik az élő vízre, az élő hitre. Ébressz bennem szomjúságot a te igazságod iránt! Ébressz bennem vágyat az örök élet iránt! A te szavadban felismerem az örök életet, az üdvösség tanítását. Add nekem az élő vizet, amely csillapítja szívem és lelkem szomjúságát!

Evangélium

Abban az időben egy írástudó megkérdezte Jézustól: „Melyik az első a parancsok közül?” Jézus így válaszol: „Ez az első: Halld, Izrael! Az Úr, a mi Istenünk, az egyetlen Úr. Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes elmédből és minden erődből! A második hasonló ehhez: Szeresd felebarátodat, mint önmagadat! Ezeknél nincs nagyobb parancsolat.”
Az írástudó erre azt válaszolja: „Valóban, jól mondtad, Mester, hogy ő az Egyetlen, és hogy rajta kívül nincs más. És azt is, hogy őt teljes szívünkből, teljes elménkből és teljes erőnkből szeretni, embertársunkat pedig úgy szeretni, mint magunkat, többet ér minden égő- vagy véres áldozatnál.”
Jézus az okos felelet hallatára megdicsérte: „Nem jársz messze Isten országától.” most már több kérdést nem mertek neki föltenni.
Mk 12,28b-34

Elmélkedés

Jézus korában több száz törvény szabályozza a vallási és társadalmi életet. Az írástudói iskolák tagjai között mindennaposak lehettek a beszélgetések a törvényekről és azok értelmezéséről, s ez akár vitákat is elérhetett. Vajon melyik a legfontosabb törvény a szabályok rengetegében?
Nehéz eldönteni, hogy egy éppen zajló vitába akarják bevonni Jézust vagy egészen jószándékú az írástudó kérdése. Ezt a részt Szent Márk evangéliumában valódi viták előzik meg, hogy Jézus hatalmáról, az adófizetési kötelezettségről, valamint a feltámadásról szólnak, s ezekben a kérdezők más állásponton vannak, mint Jézus. A törvénnyel kapcsolatos kérdésnél kissé más a helyzet, hiszen a kérdező elfogadja Jézus feleletét. Az írástudót tehát nem a vitatkozás vágya vezetheti, hanem az a nem szándékos, hogy valóban megértse a törvények lényegét és útmutatást kapjon, hogy mire érdemes a leginkább odafigyelni.
Jézus feleletének újdonsága abban áll, hogy összekapcsolja az Isten iránti és az emberek iránti szeretetet, azaz egységet alkot ez a két parancs. Isten szeretete nélkül nincs igazi emberszeretet sem, és a felebaráti szeretet is elveszíti alapját, forrását, ha Isten felé megnyilvánuló szeretet nélkül éljük. E kettős irányú szeretet nem törvénykönyvek lapjaira, hanem a szívünkbe van írva.
© Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Súlyos teherként nehezedik ránk a tudat, hogy felelősek vagyunk tetteinkért, és bűneinkért vállalnunk kell a következményeket. Bűntudatra ébredve jogosan tartunk az isteni ítélettől. Ugyanakkor azt is tudjuk, hogy mennyei Atyánk irgalmas és kész a megbocsátásra. Urunk, a te tekintetedből nem elítélés, hanem megbocsátás sugárzik. Bizalommal sietek feléd, mert nálad rátalálok az irgalmas szeretetre. Hiszem, hogy irgalmad nagyobb az én bűneimnél. Irgalmazz nekem, Istenem!

Evangélium

Egy alkalommal Jézus egy néma emberből űzött ki ördögöt. Amint az ördög kiment, a néma megszólalt. A nép elcsodálkozott rajta. Egyesek azonban azt mondták: „Belzebubnak, az ördögök fejedelmének segítségével űzi ki az ördögöket.” Mások próbára akarták tenni, és égi jelet követeltek tőle. Jézus belelátott gondolataikba, és így szólt hozzájuk: „Minden önmagában meghasonlott ország elpusztul, és ház házra omlik. Ha a sátán önmagában meghasonlott, hogyan állhat fönn az országa? Ti ugyanis azt mondjátok, hogy Belzebub segítségével űzöm ki az ördögöket. Ám ha én Belzebub segítségével űzöm ki a gonosz lelkeket, a ti fiaitok kinek a segítségével űzik ki? Ezért ők lesznek a bíráitok. Ha viszont én Isten ujjával (vagyis Isten erejével) űzöm ki az ördögöt, akkor bizonyára elérkezett hozzátok az Isten országa. Az erős ember fegyveresen őrzi házát. De birtoka csak addig van biztonságban, amíg el nem jön az, aki erősebb nála. Ez legyőzi, elveszi fegyverzetét, amelyben bízott, és szétosztja a zsákmányt. Aki nincs velem, az ellenem van; aki nem gyűjt velem, az szétszór.”
Lk 11,14-23

Elmélkedés

A gonosz lelkek kiűzésének csodája az elmúlt napok gondolataihoz kapcsolódik. Amikor Jézus kiűzi a néma emberből az őt fogva tartó gonoszt, akkor megajándékozza őt a szabadsággal. Nincs már többé a gonosz befolyása alatt, nem kell többé neki engedelmeskednie, nem kényszerítheti őt többé semmi rosszra, nincs korlátok közé szorítva az élete. Lukács evangélista leírásából nem derül ki pontosan, hogy mi is történt. Csak annyit tudhatunk, hogy az Úr parancsára a gonosz eltávozik az emberből. A gyógyulás eredményét az jelzi, hogy az eddig néma ember most megszólal. Eddig egy elzárt, külön világban, a maga némaságában, a szótlanság börtönében élt, s most Jézusnak köszönhetően belép egy új világba, ahol megszólalhat, beszélhet másokkal és dicsőítheti Istent.
Érdemes odafigyelnünk az esetnek egy érdekes mozzanatára. A néma a maga erejéből képtelen a változtatásra. A saját képességei nem elegendőek ahhoz, hogy kitörjön nyomorult élethelyzetéből. Ehhez külső segítség kell, mégpedig olyannak a segítsége, akinek hatalma van a gonosz lélek felett, tehát aki erősebb a gonosznál. A bűnök rabságában élő ember nem képes a maga erejéből a felemelkedésre. Ehhez Isten segítségére, megbocsátására van szükség.
Akarom-e, hogy Isten felemeljen, megajándékozzon a szabadsággal és megbocsásson?
© Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézus Krisztus! Földi életed során mindig tudtad, merre visznek lépteid, s hová vezet az út, amelyen elindultál. Szavaiddal, tanításoddal, igazságoddal utat találtál az emberi szívekhez, s megmutattad az Istenhez, az Atyához vezető utat. Bátran indultál utolsó utadon, a keresztúton. A te életutad végső soron mindig felfelé vitt, Atyád felé, aki örökre magához ölelt a Golgota magaslatán álló kereszten. Jézusom, te követésedre hívsz engem és minden embert. Társad szeretnék lenni utadon, amely a halálon keresztül az örök életre vezet!

Evangélium

A hegyi beszédben Jézus ezt mondta tanítványainak: „Ne gondoljátok, hogy azért jöttem, hogy megszüntessem a törvényt vagy a prófétákat. Nem megszüntetni jöttem, hanem tökéletessé tenni. Bizony mondom nektek, amíg az ég és föld el nem múlik, nem vész el a törvényből sem egy i betű, sem egy vessző, hanem minden érvényben marad. Aki tehát csak egyet is eltöröl akár a legkisebb parancsok közül is, és úgy tanítja az embereket, azt nagyon kicsinek fogják hívni a mennyek országában. És mindaz, aki megtartja és tanítja őket, igen nagy lesz a mennyek országában.”
Mt 5,17-19

Elmélkedés

Az Isten országába jutás feltételeként beszél Jézus a mai evangéliumban a parancsok megtartásáról és azok tanításáról. A mózesi törvény az ószövetségi választott nép és Isten kapcsolatát szabályozta. Értelemszerű, hogy Jézus nem akarja ezt a biztos alapot eltörölni, hanem tökéletessé szeretné tenni. Új törvényt ad az újszövetség népének, az Egyháznak, hogy e tökéletesebb törvény, a szeretet legfőbb parancsa határozza meg a kapcsolatot az ember és az Isten, valamint az emberek között.
A legtöbb embernek nincs gondja Isten törvényeinek ismeretével, a megtartásukkal azonban igen. Könnyen adunk magunknak felmentéseket vagy találunk olyan okot, ami miatt valamit nem tartunk bűnnek. Ez a gondolkodásmód igencsak felelőtlen és az üdvösség szempontjából kockázatos. Ha belátjuk, hogy Isten törvényei valóban az üdvösség felé segítenek minket, akkor talán könnyebbé válik azok megtartása. Az az érvelés szintén hiábavaló volna részünkről, hogy Isten törvényei túl nehezek számunkra és megtartásuk lehetetlen. Isten parancsai szerint élni sokszor valóban nehéz, de nem lehetetlen. Örök sorsunk függ attól, hogy készek vagyunk-e engedelmeskedni Istenünknek. Ha a szeretet törvénye szerint élek és azt tanítom másoknak, az üdvösségre jutok.
© Horváth István Sándor

Imádság

Jézusom, vezess engem a te utadon. Ne engedjem el soha a te kezedet. A te kegyelmed éltessen engem. A te szereteted lakjék bennem. A te tisztaságod költözzék belém. Ne a test legyen a szemem előtt, hanem a lélek. Ne a jelen, hanem az örök élet. Ne csak másoknak, de magamnak is szívből megbocsássak. Mindig és mindenért, neked hálát adni tudjak, és ha választanom kell kettőnk között Jézusom, mindig csak te és sohasem én legyek az első!

Evangélium

Abban az időben Péter odament Jézushoz, és megkérdezte: „Uram, ha testvérem vétkezik ellenem, hányszor kell megbocsátanom neki? Talán hétszer?” Jézus így felelt: „Nem mondom, hogy hétszer, hanem hetvenszer hétszer!
A mennyek országa olyan, mint amikor egy király el akart számolni szolgáival. Amikor elkezdte, odahozták egyik adósát, aki tízezer talentummal tartozott. Mivel nem volt miből megfizetnie, az úr megparancsolta, hogy adják el őt, a feleségét, a gyermekeit, és mindenét, amije csak van, és így törlessze adósságát. De a szolga leborult előtte és úgy kérlelte: Légy türelmes irántam, mindent megfizetek! Az úr szíve megesett a szolgán: szabadon bocsátotta őt, sőt még az adósságát is elengedte.
A szolga kiment, és találkozott egyik szolgatársával, aki neki száz dénárral tartozott. Elkapta és fojtogatni kezdte: Add meg, amivel tartozol! Szolgatársa térdre hullott előtte és kérlelte: Légy türelmes irántam, mindent megfizetek! De ő nem engedett, hanem ment és börtönbe vetette, míg meg nem fizeti tartozását.
Szolgatársai látták a történteket. Elmentek és elbeszélték uruknak. Az úr akkor magához hívatta őt, és így szólt hozzá: Te gonosz szolga! Amikor kérleltél, én minden tartozásodat elengedtem neked. Nem kellett volna neked is megkönyörülnöd szolgatársadon, mint ahogy én megkönyörültem rajtad? És az úr nagy haraggal átadta őt az őröknek, míg meg nem fizet mindent, amivel tartozik.
Az én mennyei Atyám is így tesz veletek, ha tiszta szívből meg nem bocsát mindegyiktek a testvérének.”
Mt 18,21-35

Elmélkedés

Péter apostol a megbocsátás határait feszegeti kérdésével: „Hányszor kell megbocsátanom embertársamnak? Talán hétszer?” A kérdésből úgy tűnik, mintha a megbocsátásnak volna valamiféle határa, azaz bizonyos számú sértés után már nem volna kötelesség. Válaszában Jézus ezzel az emberi méricskéléssel, szűkkeblűséggel állítja szembe Isten végtelen irgalmát. „Nem mondom, hogy hétszer, hanem hetvenszer hétszer!” – feleli Péternek. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy 490 alkalommal kell megbocsátanom és utána már nem. Jézus azért mondja sokszorosát annak a számnak, mint amit Péter említett, hogy senki ne álljon neki számolgatni, hogy hány alkalommal bocsátott meg felebarátjának.
A kicsinyesség és a nagylelkűség szembeállítása a példabeszédben is folytatódik. A király végtelenül irgalmas, nagylelkű, ezzel szemben a szolga végtelenül kicsinyes. A rendkívül nagy összegű tartozást (tízezer talentumot), a király bármiféle feltétel nélkül elengedte, pedig a szolga nem is ezt kérte tőle, hanem csupán annyit, hogy később fizethessen. Ezt követően ugyanez a szolga egy jelentéktelen összeget (száz dénárt) követel társától, és mivel nem tud fizetni, börtönbe vetteti. A király hamar értesül az esetről és megbünteti azt, aki ilyen kegyetlenül viselkedett.
Isten végtelenül irgalmas, eltörli bűnömet, ha őszinte bűnbánatot tartok.
© Horváth István Sándor

Imádság

Urunk Jézus Krisztus! Te az utolsó vacsorán úgy rendelted, hogy életed folytatódjon tanítványaid, követőid életében, a mi életünkben. Szent tested az Atyának szóló áldozat és nekünk adott ajándék, amely által áldozatod naponta megújul és életed bennünk folytatódik. Az általad adott csodálatos kenyér keresztény életünk forrása. Élj bennünk! Táplálj minket! Segíts, hogy áldozatodhoz kapcsolódva mi is felajánljuk életünket a mennyei Atyának!