Napi e-vangelium evangelium365

Evangélium

Abban az időben így tanított Jézus: „Úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda, hogy aki benne hisz, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. Isten nem azért küldte Fiát a világba, hogy elítélje a világot, hanem hogy üdvözüljön általa a világ. Aki hisz benne, az nem esik ítélet alá, de aki nem hisz, az már ítéletet vont magára, mert nem hitt Isten egyszülött Fiában. Az ítélet ez: A világosság a világba jött, de az emberek jobban szerették a sötétséget, mint a világosságot, mert tetteik gonoszak voltak. Mert mindenki, aki gonoszat tesz, gyűlöli a világosságot, és nem megy a világosságra, nehogy napvilágra kerüljenek tettei. Aki azonban az igazságot cselekszi, a világosságra megy, hadd jusson nyilvánosságra, hogy tetteit Istenben vitte végbe.”
Jn 3,16-21

Elmélkedés

Első olvasásra úgy tűnhet, hogy a mai evangéliumi szakasz a Nikodémussal való párbeszéd része. Valójában az evangélista Jézus mondásaiból egy olyan beszédet formál, amely megvilágítja a beszélgetés témáját: a megváltás és a szeretet titkát, a kereszt titkát.
A hit Isten megismerésének útja. Isten megismerése során ráébredünk arra, hogy legfőbb tulajdonsága a szeretet, sőt ő a szeretet. János apostol írja mintegy vallomásszerűen: „Megismertük a szeretetet, amellyel Isten szeret bennünket, és mi hittünk a szeretetnek” (Jn 4,16). Isten szeretete akkor éri el tetőpontját, amikor az Atya elküldi Jézust, a Fiút a világba és ő feláldozza magát a kereszten. Bár bűneink miatt ítéletet és büntetést érdemelnénk, s bár oly sok rosszal bántjuk meg Istent, ő nem akar ránk örökké haragudni, hanem kész megbocsátani. Nem akar minket elítélni, hanem a legvégsőkig elmegy annak érdekében, hogy megmentse az embert, megmentsen minket. Ha ennyire határtalan az isteni szeretet, akkor mi miért méricskélünk kicsinyesen, amikor e szeretet viszonzásáról vagy a felebaráti szeretetről van szó? Próbáljuk meg utánozni Isten nagylelkű szeretetét!
Ha valóban hiszünk a Jézus kereszthalálában és feltámadásában megmutatkozó isteni szeretetnek, akkor egy új távlat nyílik meg számunkra, a hit útja, amely a halálon és a feltámadáson keresztül az örök életre vezet.
© Horváth István Sándor

Imádság

Istenünk, te végtelenül irgalmas vagy és minden embernek megbocsátasz, aki őszintén megbánja bűneit. Amikor vétkezem és tudatában vagyok bűnömnek, szükségét érzem megbocsátó szeretetednek. Te nem azért vagy jó velem, mert nincs más választásod, hanem végtelen szeretetből. Arra tanítasz, hogy én is irgalmas és megbocsátó legyek embertársaim iránt. Kérlek, taníts meg megbocsátani, taníts meg irgalmasnak lenni, hogy tovább tudjam adni szeretetedet embertársaimnak!

Evangélium

Abban az időben Jézus megszólalt, és ezt mondta: Magasztallak téged, Atyám, ég és föld Ura, mert elrejtetted mindezt a bölcsek és okosak elől, és kinyilatkoztattad a kicsinyeknek! Igen, Atyám, így tetszett ez neked! Az én Atyám mindent átadott nekem, és nem ismeri a Fiút senki más, csak az Atya, s az Atyát sem ismeri más, csak a Fiú, és akinek a Fiú ki akarja nyilatkoztatni. Jöjjetek hozzám mindnyájan, akik fáradtak vagytok, és terhek alatt görnyedtek: én felüdítlek titeket! Vegyétek magatokra igámat, és tanuljatok tőlem, mert én szelíd vagyok és alázatos szívű, és nyugalmat talál lelketek. Mert az én igám édes, s az én terhem könnyű.
Mt 11,25-30

Elmélkedés

Jézusnak a mai evangéliumi részben elhangzó szavaihoz a megértés kulcsa az, hogy különbözik az evilági bölcsesség és az Isten szerinti bölcsesség. Az előbbi inkább az ember természetes tudását jelenti, az utóbbi azt az igazi bölcsességet, amely Isten ajándéka. Ebben azért részesül az ember, hogy az igazságot és a legfőbb igazságot, Istent keresse. Ezt a bölcsességet nem képes senki csupán emberi erőfeszítéssel megszerezni, hanem csak azok részesedhetnek belőle, akiknek Isten kinyilatkoztatja magát. Miközben cselekedeteinket állandóan az isteni bölcsességhez igazítjuk, állandóan kérjük ezt az adományt az Istentől!
Jézus bíztatása egyaránt szól egykori tanítványainak és mai követőinek, azaz nekünk: tanuljatok tőlem, mert szelíd vagyok és alázatos szívű. A keresztény élet ezek szerint nem hittételek megtanulását vagy az isteni és egyházi parancsok ismeretét jelenti, hanem Jézus életmódjának a megtanulását. Nyilvánvaló, hogy tisztában kell lenni az előzőekkel is, de még ennél is nagyobb hangsúlyt kell helyeznünk arra, hogy a szelídségben, a békességszeretetben, az irgalmasságban és az alázatosságban egyre jobban hasonlítsunk mesterünkhöz, Jézushoz. A Krisztustól való tanulás az ő életmódjának elsajátítását jelenti, amelynek az a célja, hogy megismerjük és megszeressük Istent. Jézusnak az Atya iránti engedelmességét és szeretetét megtanulni: ez számunkra az üdvösség lehetősége.
© Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! A szeretet oly titokzatos számunkra, hiszen nem tudhatjuk, hogy mi az a cselekedet, mozzanat vagy szó, ami felkelti a szeretet érzését szívünkben valaki iránt. És azt sem láthatjuk előre, hogy mi lesz az a cselekedetünk vagy szavunk, amely alapján felebarátunk megértheti, hogy szeretjük őt, mert ez a tett a mi szeretetünknek a jele. Ahhoz kérjük segítségedet, hogy szeretetünk soha ne merüljön ki szavakban, hanem cselekedetekben nyilvánuljon meg. Segíts minket abban, hogy tanításodat, a szeretet csodálatos üzenetét egyre jobban megértsük és meg is valósítsuk!

Evangélium

Volt a farizeusok között egy Nikodémus nevű férfi, aki a zsidók egyik főembere volt. Éjnek idején fölkereste Jézust, és ezt mondta neki: „Mester, tudjuk, hogy te Istentől jött tanító vagy. Senki sem tud ugyanis ilyen csodajeleket tenni, amilyeneket te művelsz, ha az Isten nincs vele.” Jézus így felelt neki: „Bizony, bizony, mondom neked, ha valaki újra nem születik, nem láthatja meg az Isten országát.” Erre Nikodémus megkérdezte: „Hogyan születhetik valaki újra, amikor már öreg? Csak nem térhet vissza anyja méhébe, hogy újra szülessék?” Jézus így felelt: „Bizony, bizony, mondom neked: aki újjá nem születik vízből és Szentlélekből, nem mehet be az Isten országába. Ami testből születik, az test, – ami viszont Lélekből születik, az lélek. Ne csodálkozz azon, hogy ezt mondtam neked: újjá kell születnetek! A szél ott fúj, ahol akar; hallod ugyan a zúgását, de nem tudod, honnan jön, és hová megy. Így van ez mindenkivel, aki a Lélekből született.”
Jn 3,1-8

Elmélkedés

Jézus és Nikodémus beszélgetését olvassuk a mai evangéliumi részletben. Nikodémus nagy tekintélyű személy, a főtanács tagja, vallási kérdésekben jártas ember, akinek adtak a véleményére, mind a főtanácsban, mind a nép körében. A zsidó vallási vezetők között valószínűleg egyedül maradhatott Jézusról alkotott pozitív véleményével, amelyet titkolhatott előlük, hiszen nincs elég bátorsága ahhoz, hogy nappal menjen Jézushoz. Inkább éjszaka érkezik, hogy ne tudjanak róla mások. Látogatása és érdeklődése teljesen jószándékú, ahogyan erről a beszélgetés tanúskodik. Ismerte a farizeusok korábbi próbálkozásait, amivel Jézust akarták kelepcébe csalni, tudott az írástudók által kezdeményezett vitákról, amelyekkel tanításába akartak belekötni, s bőven lehetett információja a Jézus által véghezvitt csodákról is. Tudni szeretné, hogy ki lehet az, aki csodatévő erővel rendelkezik és ki az, akinek tanítására oly sokan lelkesednek, de nem csupán a kíváncsiság vezeti.
Az udvariassági bevezető meghallgatása után Jézus rögtön az újjászületésre tereli a témát. Az Úr szavaiból mindvégig kiérezzük, hogy elismeri Nikodémus vallási tudását, ugyanakkor megérzi, hogy mire van szüksége ennek az embernek, mire vágyakozik, tudniillik a lelki újjászületésre.
Keresem-e Jézust lelki újjászületésem reményében?
© Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézus Krisztus! Te boldognak nevezted azokat, akik hallgatják az Isten szavát, hallgatnak téged. Nem csupán a szavak meghallgatásáról és a tanításnak való engedelmességről beszéltél, hanem arról, hogy ragaszkodjunk hozzád, aki számunkra a leghitelesebben közvetíted a mennyei Atya szavát és akaratát. Követődként akkor válunk Isten tanítványaivá, ha osztozunk életedben, sorsodban, engedelmességedben, szenvedéseidben és feltámadásodban. Vezess minket, Urunk, az üdvösségre!

Evangélium

Amikor a hét első napján (húsvétvasárnap) beesteledett, Jézus megjelent a tanítványoknak ott, ahol együtt voltak, pedig a zsidóktól való félelmükben zárva tartották az ajtót. Belépett, és így szólt hozzájuk: „Békesség nektek!” Miután ezt mondta, megmutatta nekik a kezét és az oldalát. Az Úr láttára öröm töltötte el a tanítványokat. Jézus megismételte: „Békesség nektek! Amint engem küldött az Atya, úgy küldelek én is titeket.” E szavak után rájuk lehelt, és így folytatta: „Vegyétek a Szentlelket! Akinek megbocsátjátok bűneit, az bocsánatot nyer, s akinek nem bocsátjátok meg, az nem nyer bocsánatot.”
A tizenkettő közül az egyik, Tamás, vagy melléknevén Iker, nem volt velük, amikor Jézus megjelent nekik. Később a tanítványok elmondták neki: „Láttuk az Urat.” De ő így szólt: „Hacsak nem látom kezén a szegek nyomát, ha nem érintem ujjaimat a szegek helyéhez, és nem tapintom meg kezemmel oldalát, én nem hiszem!”
Nyolc nap múlva ismét együtt voltak a tanítványok Tamás is ott volt velük. Ekkor újra megjelent Jézus, bár az ajtó zárva volt. Belépett és köszöntötte őket: „Békesség nektek!” Tamásnak pedig ezt mondta: „Nyújtsd ide az ujjadat és nézd a kezemet! Nyújtsd ki a kezedet és érintsd meg oldalamat! Ne légy hitetlen, hanem hívő!” Tamás így válaszolt: „Én Uram, én Istenem!” Jézus ezt mondta neki: „Most már hiszel, Tamás, mert láttál engem. Boldogok, akik nem láttak, és mégis hisznek!” Jézus még sok más csodajelet is művelt tanítványai szeme láttára, de azok nincsenek megírva ebben a könyvben. Ezeket viszont megírták, hogy higgyétek: Jézus a Messiás, az Isten Fia, és hogy a hit által életetek legyen benne.
Jn 20,19-31

Elmélkedés

A hit születése
Húsvét 2. vasárnapján az evangéliumban Tamás apostolról olvasunk, aki kételkedése, hitetlensége miatt ismert számunkra. A történet szerint, amikor apostoltársai és a tanítványok elmondták neki, hogy megjelent számukra a feltámadt Krisztus, akkor ő ezt nem hitte el. Ezt mondta: „Hacsak nem látom kezén a szegek nyomát, ha nem érintem ujjaimat a szegek helyéhez, és nem tapintom meg kezemmel oldalát, én nem hiszem!”
Amikor nyolc nappal később újra megjelenik Jézus, akkor teljesíti a kételkedő apostol kérését. Látni szeretnéd a szegek nyomait? Jöjj, és lásd! Meg akarod érinteni a sebhelyeket? Gyere és érintsd meg! Szeretnél te is eljutni a hitre? Nyisd ki szívedet és higgy!
Tamás apostol magatartása megerősíthet minket kételkedéseink közepette. Ha őt, Jézusnak egy közvetlen tanítványát, egy meghívott apostolát is megkísérti a kételkedés, de Jézus képes megadni neki a hit ajándékát, akkor mi is megkaphatjuk a hitet. Bizonytalanságainkat, kételkedéseinket Jézus eloszlatja.
Fontos tanulság lehet az is, hogy Tamás valójában nem a hitetlenség útját járja, hanem a hit útján halad. Ez az út sokszor éppen a kételkedésből vezet a hit felé. Jézus nem hagyja Tamást magára ebben a küszködő állapotban, és nekünk is segítségünkre siet, amikor meginog a hitünk. Jézus segít minket, hogy eljussunk a benne való hitre. A hit hitvallásra készteti Tamást. Így szól: „Én Uram, én Istenem!” Íme ezt teszi Isten kegyelme a kereső emberrel. A feltámadt Jézus újra és újra megjelenik napjainkban is, hogy akik keresik, megtalálják. Hitet akar ébreszteni minden emberben. Hitünk növekedésének legbiztosabb forrása, ha rendszeresen találkozunk vele.
A találkozás élménye, a hit születése a közösségben történik. Tamás azért marad ki először a Feltámadottal való találkozásból, mert nincs együtt a többiekkel. Jézus megtehette volna, hogy később egyedül Tamásnak jelenik meg, s így oszlatja el kételkedését, de nem teszi. Megvárja azt a napot, amikor újra együtt van az általa létrehozott közösség, s Tamás is köztük van. Ekkor jelenik meg újra, hogy megajándékozza őt az Isten-látással. Ha mi is a hitre vágyunk vagy növekedni szeretnénk hitünkben, akkor érdemes szoros kapcsolatban lennünk a Jézus által létrehozott közösséggel, az Egyházzal. Elkerülhetetlenül megkísért minket is időnként a hitetlenség, a kételkedés gondolata. Erősítse hitünket a feltámadt Krisztussal való találkozás!
Ma van az Isteni Irgalmasság ünnepe. Keresztény hitünk szerint földi életünk utolsó nagy állomása, a halál után minden ember Isten elé áll és számot ad egész életéről. Halálunk, illetve feltámadásunk utáni további sorsunk attól függ, hogy milyen volt az életünk. Ha Isten szándékait és parancsait megvalósítva a jóra törekedtünk és azt valósítottuk meg, a mennyország örök boldogságába jutunk. Ha viszont életünk során elutasítottuk Istent, visszautasítottuk szeretetét és semmibe vettük parancsait, akkor a földön megkezdett Isten nélküli életünk örökké fog tartani a kárhozatban. Hitünk szerint az is bizonyos, hogy ez az ítélet igazságos lesz, azaz mindenki a saját életével, jócselekedeteivel vagy éppen mulasztásaival kiérdemelt jutalomban vagy büntetésben fog részesülni.
Amikor az Egyház időről időre figyelmeztet minket erre a ránk váró és senki számára el nem kerülhető ítéletre, akkor ezt elsősorban nem az elrettentés, hanem sokkal inkább a reménykeltés szándékával teszi. Felkelti bennünk a reményt, hogy eljuthatunk a mennyországba és elnyerhetjük az üdvösséget. Reményünk alapja pedig az, hogy nem csak az isteni igazságossággal találkozunk majd, hanem az isteni irgalmasságra is számíthatunk. Igen, bűnös életünk ellenére is számíthatunk a végtelen irgalomra. Nem kell tehát félnünk a halál utáni ítélettől, hiszen él bennünk a remény, hogy találkozni fogunk az irgalmas Atyával és a mennyországban örökre vele élhetünk.
© Horváth István Sándor

Imádság

Urunk Jézus, te megengedted Tamásnak, a kételkedő apostolnak, hogy a kereszten szerzett sebeidet megérintse. Engedd, hogy sebeidet megérintve bizonyosságot szerezzünk arról, hogy valóban élsz, feltámadtál a halálból. Azzal a szándékkal érintjük meg oldalsebedet, hogy meggyógyíthasd hitetlenségünket, eloszlasd kételyeinket és megerősítsd feltámadásodba vetett hitünket. Add, hogy ez az érintés hitet ébresszen bennünk! Egyedül te vagy képes lelki sebeink gyógyítására és bűneink megbocsátására. Úgy szemléljük sebeidet, mint az irgalom forrását és a szeretet jelét!

Evangélium

Miután húsvétvasárnap reggel Jézus feltámadt, először Mária Magdolnának jelent meg, akiből (annak idején) hét ördögöt űzött ki. Magdolna elment, és elvitte a hírt a gyászoló és szomorkodó tanítványoknak. Amikor a tanítványok meghallották, hogy Jézus él, és hogy Magdolna látta őt, nem hitték el neki. Ezután Jézus más alakban megjelent két tanítványnak útközben, amikor vidékre mentek. Ezek visszatértek, és közölték a hírt a többiekkel, de ők nekik sem hittek. Végül megjelent Jézus a tizenegy (apostolnak), amikor éppen asztalnál ültek. Szemükre vetette hitetlenségüket és keményszívűségüket, hogy nem hittek azoknak, akik látták őt feltámadása után. Azután így szólt hozzájuk: „Menjetek el az egész világra, és hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek!”
Mk 16,9-15

Elmélkedés

Rövid, tényszerű felsorolást olvasunk a mai evangéliumban arról, hogy kiknek jelent meg feltámadását követően Jézus. Elsőként Mária Magdolnát említi, aki húsvét hajnalban találkozott a Feltámadottal és elmondta ezt az apostoloknak, akik kételkedve fogadták mindezt. Ezután a két tanítvány következik, akikkel útközben találkozott Jézus. Ők minden bizonnyal azok, akikhez az Emmausz felé vezető úton csatlakozott, s akik a kenyértörésben ismerték fel őt. A felsorolást a tizenegy apostol zárja, akik együtt voltak, amikor megjelent nekik az Úr.
E tényszerű felsorolás lejegyzésénél Márk evangélistát elsősorban az a szándék vezethette, hogy a feltámadás tényét igazolja. Ennyi ember már nem képzelődhet, ennyien már nem állíthatják egymástól függetlenül ugyanazt, hogy élőként látták a néhány nappal korábban kereszten meghaló Jézust.
Az evangélista másik indítéka az lehetett, hogy bátorítsa az olvasót, minket, akik néha kételkedünk. A felsorolt példák, főként az apostoloké azt igazolja, hogy az egykori tanúk is kételkedtek kezdetben és lassan léptek a hit útjára.
A harmadik lényeges mozzanat a feltámadt Krisztustól kapott új küldetés bemutatása. Elmenni a világba és mindenhol hirdetni Krisztus evangéliumát, örömhírét. Ez volt az egykori tanúk feladata és ez az én küldetésem is.
© Horváth István Sándor

Imádság

Istenünk, adj készséges szívet, hogy befogadhassunk mindent, ami szép, jó és igaz, s adj világos látást, hogy elutasíthassunk mindent, ami hamis, ami rút, ami rossz! Teremts bennünk tiszta szívet, Istenünk, hogy jó gazdái lehessünk ennek a világnak! Ne szennyezzenek be minket gonosz indulatok, gyűlölet, harag, viszálykodás. Egyetértést adj nekünk! Add, hogy fiatalok és idősek egyre jobban megértsük: csak akkor leszünk igazán emberek, ha tiszta a szívünk!

Evangélium

Feltámadása után Jézus egy alkalommal így jelent meg tanítványainak a Tibériás-tó partján: Együtt voltak Simon Péter és Tamás, melléknevén Didimusz (vagyis Iker), továbbá a galileai Kánából való Nátánáel, Zebedeus fiai és még két másik tanítvány. Simon Péter így szólt hozzájuk: „Elmegyek halászni.” „Mi is veled megyünk” – felelték. Kimentek és bárkába szálltak. De azon az éjszakán nem fogtak semmit. Amikor megvirradt, Jézus ott állt a parton. A tanítványok azonban nem ismerték fel, hogy Jézus az. Jézus megszólította őket: „Fiaim, nincs valami ennivalótok?” „Nincs” – felelték. Erre azt mondta nekik: „Vessétek ki a hálót a bárka jobb oldalán, ott majd találtok.” Kivetették a hálót, s alig bírták kihúzni a tömérdek haltól. Erre az a tanítvány, akit Jézus szeretett, így szólt Péterhez: „Az Úr az!” Amint Simon Péter meghallotta, hogy az Úr az, magára öltötte köntösét – mert neki volt vetkőzve –, és beugrott a vízbe. A többi tanítvány követte a bárkával. A hallal teli hálót is maguk után húzták. Nem voltak messze a parttól, csak mintegy kétszáz könyöknyire. Amikor partot értek, izzó parazsat láttak, s rajta halat, mellette meg kenyeret. Jézus szólt nekik: „Hozzatok a halakból, amelyeket most fogtatok.” Péter visszament, és partra vonta a hálót, amely tele volt nagy halakkal, szám szerint százötvenhárommal, s bár ennyi volt benne, nem szakadt el a háló. Jézus hívta őket: „Gyertek, egyetek!” A tanítványok közül senki sem merte megkérdezni: „Ki vagy?” – hiszen tudták, hogy az Úr az. Jézus fogta a kenyeret, és adott nekik. Ugyanígy a halból is. Ez volt a harmadik eset, hogy a halálból való feltámadása után Jézus megjelent tanítványainak.
Jn 21,1-14

Elmélkedés

Péter apostol, aki mintegy három évvel korábban otthagyta a halászatot Jézus hívására, most újra halászni indul. A jelenet Jézus halála és feltámadása után játszódik, még az Úr mennybemenetele előtt. Péter úgy érzi, hogy a három évig tartó tanítványi élet a Mester halálával véget ért, és az a legjobb, ha visszatér eredeti foglalkozásához, a halászathoz. Apostoltársai szintén ezt gondolják vagy legalábbis viselkedésükben követik Pétert. Halászni indulnak, de munkájuk teljesen eredménytelen. Talán elfelejtették a három év alatt foglalkozásukat? Talán elfelejtették a mesterfogásokat?
Péter és a többiek számára a halászat most létkérdés. Dolgozni akarnak, hogy megéljenek, eltartsák a családjukat. A sikertelen halászat után egy gondolat járhatott a fejükben: mit fogunk most enni? Bármennyire is egyszerűnek tűnik ez a kérdés, de biztosan ez foglalkoztatta őket, amikor az üres hálót megpillantották és elindultak a part felé. Nem gondoltak ők ebben a pillanatban arra, hogy mi mindent éltek át Jézus mellett az elmúlt három év során, nem járt az eszük a jeruzsálemi eseményeken, hanem az a gond nyomasztotta őket, hogy mit fognak most enni. Mert a háló üres. Egyetlen hal sincs benne.
Jézus fejében is ez a gondolat járt. Mit fognak most enni az apostolok? Ezért várja őket frissen sült hallal és kenyérrel a parton. És ezért gondoskodik csodával a halfogásról.
Ha éhes vagy, vagy ha éppen azon gondolkozol, hogy mitévő legyél, nézz fel, mert hátha valaki vár a parton! Ő majd megmondja, mit kell tenned.
© Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Te megadod nekünk, hogy mindig újra kezdhetünk! Te ajándékozod nekünk a jövőt. Minden nap érezzük, hogy múlik az idő, éveink száma véges. Urunk, mindannyian szeretnénk végtelen távlatokban élni. Szeretnénk megtapasztalni a soha el nem múló fényt, szeretnénk, ha mienk lehetne az élet teljessége. Kérünk, add, hogy az előttünk álló időt igazi gazdagodásra használhassuk. Add, hogy azt keressük mindig, ami soha véget nem ér. Add, hogy mindennapjainkban megtapasztalhassuk: a szeretet soha el nem múlik.

Evangélium

Abban az időben az Emmauszból visszatért tanítványok beszámoltak az úton történtekről, meg arról, hogyan ismerték fel Jézust a kenyértöréskor. Míg ezekről beszélgettek, egyszer csak megjelent köztük (Jézus), és köszöntötte őket: „Békesség nektek!” Ijedtükben és félelmükben azt vélték, hogy szellemet látnak. De ő így szólt hozzájuk: „Miért ijedtetek meg, és miért támad kétely a szívetekben? Nézzétek meg kezemet és lábamat! Én vagyok. Tapintsatok meg és lássátok, a szellemnek nincs húsa és csontja, de amint látjátok, nekem van.” Ezután megmutatta nekik a kezét és a lábát. De örömükben még mindig nem mertek hinni, és csodálkoztak. Ezért így szólt hozzájuk: „Van itt valami ennivalótok?” Adtak neki egy darab sült halat. Fogta és a szemük láttára evett belőle. Aztán így szólt hozzájuk: „Ezeket mondtam nektek, amikor még veletek voltam. Be kell teljesednie mindannak, amit rólam Mózes törvényében, a prófétákban és a zsoltárokban írtak.” Ekkor megnyitotta értelmüket, hogy megértsék az írásokat. Majd így folytatta: „Meg van írva, hogy a Messiásnak szenvednie kell, és harmadnap fel kell támadnia a halálból. Nevében megtérést és bűnbocsánatot kell hirdetni Jeruzsálemtől kezdve minden népnek. Ti tanúi vagytok ezeknek.”
Lk 24,35-48

Elmélkedés

A mai evangéliumban arról olvasunk, hogy Jézus megjelenik az apostolok közösségének. Korábban hallottunk az üres sírnál járó asszonyokról, majd pedig arról, hogy az Emmausz felé vezető úton két tanítvánnyal találkozott Jézus. Ma pedig egy nagyobb csoportról, az apostolok közösségéről van szó, akikkel más tanítványok is lehettek ezen alkalommal. Nincs szó egyéni képzelődésről, amelyet az is bizonyít, hogy Jézus a szemük láttára eszik a halból és megmutatja a keresztre feszítéskor szerzett sebhelyeit, amelyek feltámadt testén is jól látszanak. Mindezek láttán a jelenlévők közül egyesek még mindig csodálkoznak és nehezen mernek hinni. Itt is láthatjuk, hogy a hit nem célba érkezést, hanem utat és haladást jelent.
A feltámadt Krisztust nem azonnal ismerjük fel, miként szenvedésének és feltámadásának értelmét is fokozatosan értjük meg. A felismerés és megértés útján fontos szerepe van a Szentléleknek. Engedem-e, hogy Isten a Szentlélek által fokozatosan feltárja előttem a szenvedés és a feltámadás titkát, és felkészítsen a tanúságtételre?
Mi az alapja a Jézus feltámadásába vetett hitnek? Elsőként mások tanúságtétele, azaz a két emmauszi tanítvány tanúsága, akik a kenyér megtörésekor ismerték fel az Urat. Másodszor Jézus jelenlétének a megtapasztalása, a kezén és a lábán lévő sebhelyek látása, illetve azok érintése. Harmadikként pedig a Jézusról, az ő szenvedéséről és haláláról szóló ószövetségi írások és prófétai jövendölések tanítása alapozza meg a hitet.
© Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézus Krisztus! Erőt vesz rajtam a csüggedés, amikor csalódást okoznak az emberek, terveim kudarcba fulladnak vagy váratlan események forgatják fel életemet. Ilyenkor a legszívesebben elmenekülnék a világból, az emberek elől. Bezárkóznék a magam kis világába, hogy egyedül legyek. De te nem hagysz magamra, hanem mellém állsz, tanítasz és megismerteted önmagadat előttem. Vezess engem vissza az emberi közösségbe, tanítványaid, követőid közé! Vezess engem az Atya közelébe, hogy a vele való kapcsolatomat helyreállítsam!

Evangélium

Húsvétvasárnap ketten a tanítványok közül egy Emmausz nevű faluba mentek, amely Jeruzsálemtől hatvan stádiumra (két-három óra járásnyira) fekszik. Útközben megbeszélték egymás között mindazt, ami történt. Míg beszélgettek és vitatkoztak, egyszerre maga Jézus közeledett feléjük, és hozzájuk szegődött. Ők azonban nem ismerték meg őt, mert látásukban akadályozva voltak. Jézus megkérdezte őket: „Milyen dolgokról beszélgettetek egymással útközben?” Erre szomorúan megálltak, és egyikük, akit Kleofásnak hívtak, ezt válaszolta neki: „Te vagy talán az egyetlen idegen Jeruzsálemben, aki nem tudja, mi történt ott ezekben a napokban?” Ő megkérdezte: „Miért, mi történt?”
Azok ezt felelték: „A názáreti Jézus esete, aki szóban és tettben nagy hatású próféta volt Isten és az egész nép előtt. Főpapjaink és elöljáróink kiszolgáltatták őt, hogy halálra ítéljék, és keresztre feszítsék. Pedig mi azt reméltük, hogy ő váltja meg Izraelt. Azóta, hogy ezek történtek, már három nap telt el, és néhány hozzánk tartozó asszony megzavart bennünket. Hajnalban a sírnál voltak, de nem találták ott a holttestét. Azzal a hírrel tértek vissza, hogy angyalok jelentek meg nekik, akik azt állították, hogy él. Közülünk néhányan el is mentek a sírhoz, és úgy találtak mindent, ahogyan az asszonyok mondták, őt magát azonban nem látták.”
Jézus erre így szólt: „Ó, ti oktalanok és késedelmes szívűek! Képtelenek vagytok hinni abban, amit a próféták jövendöltek! Hát nem ezeket kellett elszenvednie a Messiásnak, hogy bemehessen dicsőségébe?” Azután Mózesen kezdve valamennyi prófétából megmagyarázta, ami az írásokban őróla szól. Közben odaértek a faluhoz, ahová tartottak. Úgy tett, mintha tovább akarna menni. De azok marasztalták és kérték: „Maradj velünk, mert esteledik, és lemenőben már a nap.” Betért tehát, hogy velük maradjon. Amikor asztalhoz ültek, kezébe vette a kenyeret, áldást mondott, megtörte, és odanyújtotta nekik. Erre megnyílt a szemük, és fölismerték. De ő eltűnt előlük. Akkor azt mondták egymásnak: „Ugye lángolt a szívünk, amikor útközben beszélt hozzánk, és kifejtette az írásokat?” Még abban az órában útra keltek és visszatértek Jeruzsálembe. Ott egybegyűlve találták a tizenegyet és társaikat. Azok ezzel fogadták őket: „Valóban feltámadt az Úr, és megjelent Simonnak!” Erre ők is elbeszélték, mi történt az úton, és hogyan ismerték fel Jézust a kenyértörésben.
Lk 24,13-35

Elmélkedés

A húsvéti ünnepek befejeződtek Jeruzsálemben. Az ünnepre érkező zarándokok hazatértek. Az ünnep előtti napon Jézus meghalt, élete véget ért. Vasárnap reggel az asszonyok, akik a sírhoz mentek, még az Úr holttestét sem találták meg. A Jézus-esemény lezárult. Nincs értelme tovább maradni a városban, gondolja a két tanítvány, akik reményvesztetten indulnak haza, Emmauszba.
Esetük jól példázza, hogy milyen csalódást jelentett Jézus követőinek a nagypénteki szégyenteljes kereszthalál. S ebből a csüggedésből még az sem tudja felrázni őket, hogy az asszonyok azt állították, hogy Jézus él. Sőt miután egyes apostolok szintén üresnek találták a sírt, még ennek sem hisznek. Útközben, amikor találkoznak Jézussal, lángol ugyan a szívük, de mégsem jutnak el a felismerésre. A kenyértörés az az esemény, amely megnyitja szemüket, s új megvilágításba helyez minden korábban történtet. Amikor Jézus megtöri a kenyeret és odanyújtja az emmauszi tanítványoknak, ezt oly módon teszi, ahogy senki más. A megvilágosodás élménye, a felismerés öröme azonnal arra indítja őket, hogy örömüket megosszák másokkal, ezért visszasietnek az apostolokhoz Jeruzsálembe.
A Krisztussal való találkozás a szentáldozásban mindannyiunk számára lehetséges, hiszen az Oltáriszentségben Jézus valóságosan jelen van. A szentáldozás engem is arra indít, hogy tanúságot tegyek Krisztus jelenlétéről.
© Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Te mindig meghallgatsz minket, bár emberi szavaink nélkül is tudod, hogy mire van szükségünk lelki fejlődésünkhöz. Hittel és bizalommal fordulunk hozzád, és kérünk, hogy adj meg nekünk mindent, ami üdvösségünkre szolgál! Köszönettel és hálával tartozunk neked azért, mert gondunkat viseled és segítesz minket, hogy eljussunk az üdvösségre. Szeretnénk, ha tanításod jó talajra hullna a szívünkben! Add, hogy mindig nyitott szívvel hallgassunk téged és tanításodat életre váltsuk!

Evangélium

Húsvétvasárnap reggel Mária Magdolna könnyezve állt Jézus sírjánál. Amint ott sírdogált, betekintett a sziklasírba, és ahol Jézus holtteste feküdt, két, fehér ruhába öltözött angyalt látott. Ott ültek, az egyik a fejnél, a másik a lábnál. Így szóltak hozzá: „Asszony, miért sírsz?” „Mert elvitték az én Uramat – felelte –, és nem tudom, hová tették.” Ezzel hátrafordult, és íme, Jézus állt előtte. Nézte, de nem ismerte föl, hogy ő az. Jézus megkérdezte: „Asszony, miért sírsz? Kit keresel?” Mária Magdolna azt hitte, hogy a kertész az, és így válaszolt: „Uram, ha te vitted el, mondd meg, hová tetted, hogy magammal vihessem.” Jézus erre megszólította: „Mária!” Mária felkiáltott: „Rabbóni!” – vagyis Mester. „Ne tartóztass! – felelte Jézus. – Még nem mentem föl az Atyához. Te most menj testvéreimhez, és vigyél hírt nekik! Fölmegyek az én Atyámhoz és a ti Atyátokhoz, az én Istenemhez és a ti Istenetekhez.” Mária Magdolna elsietett. Hírül vitte a tanítványoknak: „Láttam az Urat.” – És elmondta, amit az Úr üzent.
Jn 20,11-18

Elmélkedés

A húsvéti beszámolók őszinték, s éppen emiatt tudnak vezetni bennünket a hit útján. Őszintén elmondják, hogy a hit ébredése, születése, erősödése az apostolok, a tanítványok, az asszonyok számára egy folyamat. Ők is lassan jutnak előre a hitben. A mai húsvéti történet szerint Mária Magdolna sem az első pillanatban ismeri meg a feltámadt Urat, hanem csak azt követően, hogy beszél vele, és nevén szólítja őt Jézus.
Mi sem értünk meg mindent azonnal, és hiába is türelmetlenkednénk, Jézus nem mutatja meg magát rögtön, hanem csak lassan, fokozatosan, hogy szokja a szemünk, a lelkünk, a szívünk az ő jelenlétét. Ne keseredjünk el amiatt, hogy a feltámadás hitére nem egyik pillanatról a másikra jutunk el. A hit olyan út, amelyen haladnunk kell. Ha keressük Jézust, ha még akkor sem adjuk fel a keresést, amikor csupán egy üres sírt találunk, akkor biztosan találkozhatunk ővele. A keresés és a találkozás vágya a mi hitünknek, szeretetünknek és ragaszkodásunknak a jele. Ha csak távolról szemléljük az eseményeket, ha igyekszünk kívülállók maradni és nem törekszünk minél közelebb kerülni Jézushoz, ő nem tud megszólítani minket, s mi aligha halljuk meg hangját. Jézus ismer bennünket, a nevünkön szólít, ahogyan tette ezt Mária Magdolnával is. Ekkor nyílik meg szemünk a felismerésre. Boldogok vagyunk, ha találkozhatunk vele, és feltámadásának hirdetői lehetünk. Csalódottságunkból és félelmünkből a találkozás mozdít ki minket és indít el a hit útján.
© Horváth István Sándor

Imádság

Feltámadt Urunk, Jézus Krisztus! A te feltámasztásod a halálból a mennyei Atya cselekedete. Ő ajándékozott neked új életet. Még a halál, önként és engedelmességből vállalt kereszthalálod sem szakíthatott el téged Atyádtól. A kereszten átélted a tőle való elszakítottságot, feltámadásod pillanatában pedig átélted, hogy újra együtt vagy az Atyával. Hisszük, hogy az Atyának hatalma van ahhoz, hogy minket is feltámasszon majd a halálból, mert azt szeretné, hogy örökké vele éljünk. Tégy minket a feltámadás tanújává és hirdetőjévé!

Evangélium

Az asszonyok gyorsan elsiettek a sírtól. Remegve, de nagy örömmel futottak, hogy megvigyék a hírt a tanítványoknak. És íme, egyszerre Jézus jött velük szemben, és megszólította őket: „Üdv nektek!” Ők pedig odasiettek hozzá, leborultak előtte, és átkarolták a lábát. Ekkor Jézus így szólt hozzájuk: „Ne féljetek! Siessetek, vigyétek hírül testvéreimnek, hogy menjenek Galileába, mert ott viszontláthatnak engem.”
Még úton voltak, amikor néhány őr bement a városba, és jelentette a főpapoknak a történteket. Ezek a vénekkel együtt tanácsot tartottak. Úgy határoztak, hogy sok pénzt adnak a katonáknak, és meghagyják nekik: „Mondjátok azt, hogy éjnek idején, amíg mi aludtunk, odajöttek a tanítványai, és ellopták a holttestet. Ha tudomást szerez róla a helytartó, mi majd megnyugtatjuk, és kimentünk benneteket.” Azok elfogadták a pénzt, és úgy tettek, ahogy meghagyták nekik. Ez a szóbeszéd mind a mai napig el van terjedve a zsidók között.
Mt 28,8-15

Elmélkedés

Húsvét hajnalban asszonyok érkeznek Jézus sírjához. Az a szándék vezeti őket, hogy a pénteken elmaradt balzsamozást elvégezzék. A keresztről való levétel után Jézust sietve helyezték el a sziklasírban, mert már esteledett és elkezdődött a szombat. Nem volt már idő arra, hogy a szokásoknak megfelelően a holttestnek megadják a végtisztességet. Harmadnap korán érkeznek az asszonyok, s hozzák a szükséges kenetet. A sír azonban üres, s angyalok beszélnek nekik arról, hogy Jézus feltámadt. Rádöbbennek arra, hogy rendkívüli esemény történt. Olyan történhetett, amit korábban elképzelni sem tudtak. Nem kételkedtek abban, hogy az angyalok igazat mondanak a feltámadásról. Bármennyire is hihetetlennek tűnt ez az állítás, ők elhitték. Miért is kételkedtek volna? Hiszen korábban már láttak rendkívüli dolgokat. Mindaz, ami Jézussal történt az elmúlt három évben, rendkívüli események sorozata volt. Most sem kételkednek tehát, amikor a feltámadt Jézusról hallanak, hanem hisznek és örömmel indulnak, hogy ezt a hírt elmondják az apostoloknak. Útközben újabb megerősítést kapnak, amikor személyesen találkoznak a Feltámadottal.
Miközben az asszonyok elindultak a hit útján, a katonák egy másik útra lépnek. Ők is látják az üres sírt, magyarázatot keresnek a történtekre, de ők a hit útja helyett a hazugság útjára lépnek.
Én melyik úton indulok?
© Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, feltámadt Üdvözítőnk! Az örök élet vágya és a feltámadás reménye erősen él bennünk. A mai napon az életet, a feltámadást ünnepeljük. A veled való találkozásokról szóló híradások és a húsvéti jelek megerősítik hitünket és bátorságot adnak ahhoz, hogy mi is feltámadásod hirdetői legyünk. Húsvét titka, a feltámadás titka megosztható. Olyan örömhír ez, amelyet nem zárunk szívünk mélyébe, hanem tovább kell adnunk másoknak, mindazoknak, akik az örök életre vágyakoznak. Adj bátorságot és buzgóságot, hogy feltámadásod hirdetői legyünk!

Evangélium

A hét első napján, kora reggel, amikor még sötét volt, Mária Magdolna kiment a sírhoz. Odaérve látta, hogy a követ elmozdították a sírtól. Erre elfutott Simon Péterhez és a másik tanítványhoz, akit Jézus szeretett, és hírül adta nekik: „Elvitték az Urat a sírból, és nem tudom, hova tették!” Péter és a másik tanítvány elindult, és a sírhoz sietett. Futottak mind a ketten, de a másik tanítvány gyorsabban futott, mint Péter, és hamarabb ért a sírhoz. Benézett, és látta az otthagyott gyolcsleplet, de nem ment be. Közben odaért Simon Péter is. Ő is látta az otthagyott lepleket és a kendőt, amely Jézus fejét takarta. Ez nem volt együtt a leplekkel, hanem külön feküdt összehajtva egy helyen. Akkor bement a másik tanítvány is, aki először ért a sírhoz. Látta mindezt és hitt. Addig ugyanis még nem értették meg, hogy Jézusnak fel kellett támadnia a halálból.
Jn 20,1-9

Elmélkedés

Találkozás a feltámadottal
Húsvét napján Jézus Krisztus feltámadását ünnepeljük. Az evangéliumokban 3 helyen olvashatunk arról, hogy Jézus halottat támaszt fel. Feltámasztja a naimi ifjút, aki egy özvegyasszony egyetlen fia volt, Jairus 12 éves kislányát és a négy napja halott Lázárt. Mindegyik esetben arról van szó, hogy Jézus meghosszabbítja földi életüket, de később természetesen meghaltak. Jézus esetében azonban egészen mást jelent a feltámadás, hiszen nem a földi élete folytatódik, hanem az örök életre támasztja fel őt a mennyei Atya. Jézus nem hal meg többé, hanem örökké él. Új és megdicsőült testben támad fel, amit először nem ismernek fel sem az asszonyok, sem az emmauszi tanítványok. Olyan testben támadt fel, amelyre nem vonatkoznak az evilági törvények, ott is megjelenik, ahol zárva vannak az ajtók.
Milyen lelki tartalma van Krisztus feltámadásának? Az a Krisztus, aki feláldozta életét és nagypénteken meghalt a kereszten, majd eltemették, harmadnapon győzelmesen tér vissza a sírból. Jézus legyőzte a halált, és győzelme örökre szól. Az élet legyőzte a halált. A húsvéti szekvencia, egy XI. századi latin nyelvű imádság, így tanít a feltámadt Krisztusról: „Benne élet és halál csodás nagy párharcra száll, élet Ura a sírból felkél és győztesen él.” Az Úr halálon aratott győzelmével beteljesedik a megváltás műve.
Krisztus halálon aratott győzelmének köszönhetően, mi is fel fogunk támadni, azaz részeseivé válunk feltámadásának. Ezért halálunk egyrészt földi életünk befejezése, másrészt örök életünk kezdete. Mi, keresztények valljuk, hogy a földi élet nem tarthat örökké. Megszületünk, élünk, meghalunk és feltámadunk: ez az emberi élet rendje. Bármennyire is szép és boldogító a földi élet, jobb nekünk, ha halálunkat követően feltámadunk az örök életre. Jobb, ha nem itt a földön, hanem a mennyországban folytatódik életünk, amelynek tökéletes boldogsága messze fölülmúlja mindazt, amit a földön kaphatunk. Ez a mi feltámadásunk lelki tartalma. Hitünk azt tanítja, hogy vágyakozzunk a mennyországba és a feltámadásra! Isten nem csak új, feltámadt testet ad nekünk, hanem megajándékoz a boldogsággal. Az örök boldogság pedig azt jelenti, hogy Isten közelében élünk és örökké vele lehetünk.
A húsvéti evangélium azzal kezdődik, hogy senki sem találja Jézust. Keresi őt Mária Magdolna, majd amikor hírül viszi az apostoloknak, hogy üres a sír, azonnal keresésére indul Péter és János. Ők is csupán egy üres sírt találnak és a sírt lezáró hatalmas követ látják elhengerítve a bejárattól. A halotti lepleken kívül mást nem látnak a sírban. Nem elég jeleket keresni, a feltámadt Krisztust kell keresnem! Az ő megtalálása, a vele való találkozás annak köszönhető, hogy ő is keres engem. S ha rám talál, ha találkozok vele, vajon felismerem-e őt? Ehhez a felismeréshez elengedhetetlen a hit. A hit segítségével ismerhetem fel őt. A hit új látásmód, amelynek elsajátítása nem egyszerű. Mária Magdolna először csak egy kertészt lát, de amikor nevén szólítja őt az Úr, megnyílik a szeme, megszületik a hite és az előtte álló emberben felismeri Jézust. Jézus engem is nevemen szólít, személyesen szól hozzám, hogy felismerhessem őt. Vagy nézzük az emmauszi tanítványokat, akik a melléjük szegődő Jézust idegennek gondolják, s csak a kenyértörés pillanatában hull le a homály szemükről és ismerik fel útitársukban Krisztust. Az Úr számomra is megtöri a kenyeret, megtöri testét, hogy magamhoz vegyem, s ez a táplálék hitet ébresszen bennem. További példaként ott vannak az apostolok, akik szintén a találkozás, a megjelenés alkalmával ismerik fel, hogy Mesterük mutatkozik meg számukra élőként. Krisztus velem is találkozni szeretne, engem is keres.
© Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Feltámadásod erősíti hitünket, hogy van örök élet és létezik a mennyország, ahová Isten végtelen irgalmának köszönhetően eljuthatunk. Feltámadásod erősíti bennünk a reményt, hogy a mennybe juthatunk. Az irgalmas mennyei Atya nem csak új, feltámadt testet ad nekünk, hanem megajándékoz a boldogsággal. Az örök boldogság pedig azt jelenti, hogy Isten közelében élünk és örökké vele lehetünk. Feltámadásod számunkra és minden ember számára megnyitja az üdvösség kapuját. Élj bennünk! Támadj fel bennünk és új életre támadunk benned! Köszönjük, hogy irgalmas vagy hozzánk.

Evangélium

A hét első napján kora hajnalban az asszonyok kimentek Jézus sírjához, s magukkal vitték az előkészített illatszereket is. A kő el volt hengerítve a sírtól. Bementek, de az Úr Jézus testét nem találták.
Még fel sem ocsúdtak meglepetésükből, amikor két férfi jelent meg mellettük, ragyogó ruhában. Ijedtükben a földre szegezték tekintetüket. De azok így szóltak hozzájuk: „Miért keresitek az élőt a halottak között? Nincs itt, feltámadt. Emlékezzetek vissza, mit mondott nektek, amikor még Galileában járt: Az Emberfiának a bűnösök kezébe kell kerülnie, fölfeszítik, de harmadnapra feltámad.” Erre eszükbe jutottak ezek a szavak.
A sírtól visszatérve mindezt hírül adták a tizenegynek és a többieknek. Mária Magdolna, Johanna és Jakab anyja, Mária s néhány más, velük lévő asszony hozta a hírt az apostoloknak, de azok üres fecsegésnek tartották, és nem hittek nekik. Péter azonban menten a sírhoz futott. Benézett a sírba, de csak a lepleket látta ott. Igen elcsodálkozott a történteken, és hazament.
Lk 24,1-12

Elmélkedés

Feltámadtam, és veled vagyok!
Húsvét vigíliájának szertartása, amelyen Jézus Krisztus feltámadását ünnepeljük, a szokásos szentmiséknél hosszabb és tartalmasabb. A szertartás a tűzszenteléssel kezdődik, majd megáldjuk a húsvéti gyertyát, melyet ünnepi körmenetben viszünk a templomba. Ezt a részt a húsvéti örömének követi. Az igeliturgia során felidézzük az ószövetségi időkből azokat a legfontosabb eseményeket, amelyekkel Isten előkészítette a megváltást. Ezek után a keresztségi fogadalom megújítása, illetve a keresztség szentségének kiszolgáltatása következik, majd pedig a szokásos módon az eucharisztia liturgiájával folytatódik a szertartás.
A mai szertartás minden eleme abban segít bennünket, hogy megértsük a feltámadás lényegét, vagy legalábbis közelebb kerüljünk Krisztus feltámadásának titkához. Lukács evangéliuma szerint, amikor Jézus feltámadása után, de még mennybemenetele előtt utolsó alkalommal jelent meg az apostoloknak, akkor „megnyitotta értelmüket, hogy megértsék az írásokat” (Lk 24,45). Megértsék azt, hogy a „Messiásnak szenvednie kell és harmadnap fel kell támadnia a halálból” (Lk 24,46). Ebből a leírásból kiderül, hogy a kereszthalál és a feltámadás titkát egyszerre értik meg az apostolok. Hiába próbálnánk tehát megérteni a feltámadást a szenvedés megértése és elfogadása nélkül, nem jutnánk eredményre. Ugyanakkor az is igaz, hogy a szenvedést és a halált is csak a feltámadás fényében lehet igazán megérteni.
A feltámadás hitünk egyik legnagyobb titka. Mi áll e titok hátterében? Kinek köszönhető Krisztus feltámasztása a halálból? A húsvéti szentmise kezdőimádsága pontos választ ad erre: „Feltámadtam, és veled vagyok! Kezedet rajtam nyugtatod: Csodálatos a te tudásod, alleluja!” Jézus mondja ezeket a szavakat a mennyei Atyának. Krisztus feltámasztása a halálból tehát egyértelműen az Atya cselekedete. Ő ajándékozott Fiának új életet. Még a halál, a kereszthalál sem szakíthatja el Jézust az Atyától. A feltámadás által Jézus újból az Atyával van. A kereszten átélte az Atyától való elszakítottságot. Ezért mondta halála órájában: „Istenem, Istenem miért hagytál el engem?” (Mt 27,46). A feltámadás pillanatában pedig átéli, hogy újra együtt van az Atyával.
Mi következik ebből a mi számunkra? Ha Krisztus feltámasztása az Atyának köszönhető, akkor őneki hatalma van arra is, hogy minket is feltámasszon majd a halálból. Ha Krisztus számára a feltámadás az Atyával való együttlétet jelenti, akkor a mi számunkra is azt jelenti a feltámadás, hogy örökké együtt élhetünk Istennel.
Húsvét vigíliáján egy üres sírt látunk. Azt látjuk, hogy az a sírbarlang, amelybe Jézus testét elhelyezték, most üres. A következő napokban viszont ennél nagyobb élményben is részünk lehet. Kicsivel később az asszonyok találkoznak a Feltámadottal, s ettől kezdve már nem az üres sír látványa a hit alapja számukra, hanem maga a feltámadt Úr, akit újra élőként láthattak. Az előttünk álló húsvéti időben mi is Jézust keressük. Nem csupán az üres sírt keressük, mert ez nem elég számunkra. A feltámadt Üdvözítőt keressük, vele szeretnénk találkozni. Egykor megmozdult a város, megmozdultak az emberek. Most nekem kell megmozdulnom, nekem kell elindulnom, ha a feltámadás tanúja és hirdetője szeretnék lenni.
© Horváth István Sándor

Imádság

Feltámadt Urunk, te azt a küldetést adtad apostolaidnak és tanítványaidnak, hogy legyenek feltámadásod tanúi, hirdetői és ők engedelmeskednek kérésednek. Ennek köszönhetően kezdett el egykor terjedni a feltámadás örömhíre, és lettek egyre többen hívőkké, csatlakoztak az Egyházhoz, a benned és feltámadásodban hívők közösségéhez. E közösséghez tartozunk mi is, akik megtapasztalhatjuk jelenlétedet, s akik szintén azt a küldetést kapjuk, hogy legyünk a feltámadás hirdetői a világban. Segíts minket, hogy feltámadásodba vetett hitünket mindig megvalljuk és az üdvösség örömhírét apostoli buzgósággal terjesszük!