Napi e-vangelium evangelium365

Evangélium

Jézus összehívta a tizenkét apostolt. Erőt és hatalmat adott nekik az ördögök felett és a betegségek gyógyítására. Aztán szétküldte őket, hogy hirdessék Isten országát, és gyógyítsák meg a betegeket. Meghagyta nekik: „Semmit se vigyetek az útra: se botot, se tarisznyát, se kenyeret, se pénzt! Két ruhátok se legyen! Ha valahol betértek egy házba, maradjatok ott, amíg tovább nem utaztok! De ha nem fogadnak be, hagyjátok el a várost, és a port is rázzátok le lábatokról vádképpen ellenük!” Azok útra keltek, bejárták a falvakat. Hirdették mindenütt az evangéliumot, és meggyógyították a betegeket.
Lk 9,1-6

Elmélkedés

A tizenkét apostol állandóan Jézussal tart tanító útján. A mai evangéliumi rész szerint Mesterük missziós útra küldi őket, de előbb „erőt és hatalmat” ad nekik és tanácsokkal látja el őket. A korábbi részekben láttuk, hogy Isten országának hirdetésére egyedül Jézus kapott küldetést a mennyei Atyától. Amikor most az Úr megbízza apostolait, akkor arra kéri őket, hogy az ő küldetésének folytatói legyenek. Nem csupán időbeli folytonosságot jelent mindez, hanem azt, hogy a Jézus által megbízottak mintegy beteljesítsék azt a feladatot, amelyet az Úr Jézus megkezdett földi élete során.
Jézus tanácsai szerint a küldöttek teljesen eszköztelenül indulnak útnak, mindössze az Úrtól kapott „erőt és hatalmat” viszik magukkal. Egyszerű öltözetük és viselkedésük annak a tanújele, hogy nem az ő személyük a fontos, hanem azé, akinek küldetésében járnak, s akinek nevében tanítanak és cselekszenek. Eszköztelenségük azt jelzi, hogy semmilyen egyéni érdek nem vezeti őket, lemondanak mindenről, mert bíznak küldőjükben és azok jóságában, akikhez küldetésük szól. A történetet azzal zárja az evangélista, hogy az apostolok elindulnak, hirdetik az evangéliumot és betegeket gyógyítanak, azaz megteszik azt, amit Jézus kér tőlük.
Teljesítem-e az Úrtól kapott küldetésem?
© Horváth István Sándor

Imádság

Mindenható Isten! Hiszem, hogy a Szentírás szavai által te szólsz az emberekhez, te szólsz hozzám. Alázattal és türelemmel olvasom szavaidat, hogy felfedezhessem üzeneted lelki gazdagságát, a benne rejlő lelki kincseket, a te Lelkedet, aki „elvezet a teljes igazságra.” Alázattal olvasom szavaidat, lelkem nyitottságával, hogy igazságod betöltse lelkemet. Türelemmel olvasom, várva, hogy a sötétségben megszólaljon a világosság és utat mutasson számomra. Azzal a szándékkal olvasom szavadat, hogy életemet a benne felismert igazsághoz igazítom. Segíts, hogy a tanítás ne maradjon bennem „holt betű”, hanem életté váljon! Segíts, hogy a szavak mögött meglássalak téged, aki az üdvösség útját mutatod meg számomra!

Az evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:

Evangélium

Abban az időben amint Jézus továbbhaladt, látott egy Máté nevű embert a vámasztalnál ülni. Így szólt hozzá: „Kövess engem!” Az felállt és követte őt. Később, amikor Jézus az ő házában vendégeskedett, eljött sok vámos és bűnös, és helyet foglaltak az asztalnál Jézussal és tanítványaival együtt. Meglátták ezt a farizeusok és megkérdezték tanítványait: „Miért eszik a ti Mesteretek vámosokkal és bűnösökkel?” Jézus meghallotta ezt, és így válaszolt: „Nem az egészségeseknek kell az orvos, hanem a betegeknek. Menjetek csak, és tanuljátok meg, mit jelent ez: »Irgalmasságot várok és nem áldozatot!« Nem azért jöttem, hogy az igazakat hívjam, hanem hogy a bűnösöket.”
Mt 9,9-13

Elmélkedés

A mai napon Szent Máté apostolt ünnepeljük, aki Kr. u. 80 táján írta meg evangéliumát. A négy evangélium közül ez a legterjedelmesebb. A jeruzsálemi apostoli zsinaton 48-49-ben döntés született arról, hogy Jézus tanítását a zsidók mellett a pogány népeknek is hirdetni kell, de nekik nem kell megtartaniuk a zsidó törvényeket. Szent Máté evangélista az ószövetségi iratokból és a prófétai jövendölésekből kiindulva törekszik Jézus személyének és tanításának ismertetésére. Konkrét példákkal igazolja, hogy a jövendölések Krisztus személyében teljesedtek be, illetve azt is lejegyzi, hogy mi az újdonság Jézus tanításában.
A Máté szerinti evangélium érdekessége, hogy bemutatja az első keresztények hitét. Ez a hit Jézus személyéhez kötődik, hiszen az ő tanítása és csodái ébresztették ezt a hitet az emberekben. Az ő írását és a többi evangéliumot olvasva felébred-e bennem a hit?
Mai szövegünk az ő meghívását írja le. Az őt megszólító Jézusnak azonnal engedelmeskedik, felhagy jól jövedelmező foglalkozásával és új életet kezd. Döntésében a bűnbánatot is felfedezhetjük, hiszen azzal a mesterséggel, tudniillik az adószedéssel foglalkozik, ami szégyellnivaló mesterség volt. A vallásos zsidók ugyanis mélyen megvetették az adószedőket, akik az idegen hatalmat szolgálták ki, illetve jogtalanul nagyobb összeget követelve a maguk hasznára dolgoztak. Máté tehát mindent elhagy, ami korábbi bűnös életéhez kötötte, hogy Jézus követője legyen.
Kész vagyok-e mindenről lemondani Jézusért?
© Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Te egykor parancsba adtad az apostoloknak, hogy elmenvén az egész világra tegyenek minden embert tanítványoddá és kereszteljék meg őket. Az Egyház, amelynek tagja vagyok, minden korban ezt a parancsot igyekszik teljesíteni, tehát parancsod és kérésed nekem is és minden keresztény embernek szól. Segíts minket, hogy – miközben hittel valljuk a három isteni személyt – éljünk is egységben az Atyával, a Fiúval és a Szentlélekkel! Segíts minket életünk során, hogy eljussunk az örökkévalóságba!

Az evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:

Evangélium

Jézus egyszer így beszélt tanítványaihoz: Ha valaki lámpát gyújt, nem takarja le, vagy nem rejti az ágy alá. Inkább felteszi a tartójára, hogy aki belép a házba, világosságot találjon. Semmi sincs elrejtve, ami nyilvánosságra ne jutna; és nincs olyan titok, ami ki ne derülne, és nyilvánvalóvá ne lenne. Ügyeljetek hát, hogy milyen figyelemmel hallgattok! Akinek ugyanis van, az még kap hozzá; akinek pedig nincsen, az még azt is elveszíti, amiről azt vélte, hogy az övé.
Lk 8,16-18

Elmélkedés

A múlt szombaton a megszólaló, az embert megszólító, az embernek üzenetét átadó Istenről és az emberről, mint az isteni üzenet hallgatójáról, befogadójáról kezdtünk elmélkedni. E gondolatokat folytatjuk a mai evangélium kapcsán, amelyben azt olvassuk, hogy az isteni üzenet világosság. Miként a lámpa fénye bevilágítja a házat, ahol az ember él, ugyanúgy Isten üzenete megvilágítja életünket. Isten szava világosságul szolgál számunkra, hogy ne botorkáljunk a bűn homályában és a hitetlenség sötétségében, hanem a hit és az igaz élet fényében járjunk.
Jézus rejtélyes kijelentést tesz a lámpásról szóló hasonlat után, amely így hangzik: „Akinek van, az még kap hozzá; akinek pedig nincsen, az még azt is elveszíti, amiről azt vélte, hogy az övé.” Nyilvánvaló, hogy nem anyagi javak birtoklása itt a téma, hanem egészen más. Mondhatnánk, hogy az isteni üzenet, de még ennél is többről van szó. Isten úgy szólal meg, hogy felemeli, magához emeli az embert, azaz beavatja, részesíti isteni életében, bevon minket gondolataiba, akaratába, szándékaiba. Az idézett kijelentés értelme tehát ez lehet: akinek van, azaz aki birtokolja, elfogadja Isten szavát, az még többet kap, azaz Isten önmagát adja neki. Akinek pedig nincs, azaz elutasítja Isten üzenetét, annak még kevesebb lesz, mert nem részesül Isten életében.
© Horváth István Sándor

Imádság

Istenem, csodálatos gondviselésed által mindannyian arra vagyunk hivatva, hogy Krisztus testének tagjaivá váljunk. Minden egyes tagnak öröktől fogva meghatároztad a maga feladatát, számolva minden ember adottságával. Ebben a rendben örök előrelátásoddal részemre is kijelöltél egy helyet, ahol szolgálnom kell. Uram, készen állok erre a szolgálatra! Kívánj tőlem akár csendes, hangtalan munkát, akár hősi elszántságot, nagy áldozatokat: követlek, Uram!

Evangélium

Abban az időben Jézus és tanítványai átmentek Galileán. De Jézus nem akarta, hogy valaki megtudja ezt, mert a tanítványait készült oktatni. Ezt mondta nekik: „Az Emberfiát az emberek kezére adják, megölik, de miután megölték, harmadnapra feltámad.” Ők nem értették ezeket a szavakat, de féltek megkérdezni.
Ezután Kafarnaumba értek. Amikor már otthon voltak, Jézus megkérdezte tőlük: „Miről vitatkoztatok az úton?” Tanítványai azonban hallgattak, mert az úton egymás közt arról tanakodtak, hogy ki a nagyobb közülük. Leült, odahívta a tizenkettőt, és így szólt: „Ha valaki első akar lenni, legyen mindenki között az utolsó, és mindenkinek a szolgája.” Aztán odahívott egy kisgyermeket, közéjük állította, majd magához ölelte, és ezt mondta nekik: „Aki befogad egy ilyen gyermeket az én nevemben, engem fogad be. Aki pedig engem befogad, nem engem fogad be, hanem azt, aki küldött engem.”
Mk 9,30-37

Elmélkedés

A szolgálat lényege
Jeruzsálem felé haladva Jézus arról tanítja apostolait, hogy milyen sors vár rá. Megjövendöli szenvedését és halálát, amely hamarosan bekövetkezik, ugyanakkor feltámadásáról is említést tesz. Jézus úgy gondol ezekre az elkövetkezendő napokra és eseményekre, mint küldetésének és szolgálatának beteljesedésére. Amikor önként vállalja, hogy a mennyei Atya akaratának megfelelően halálával megváltsa az emberiséget, akkor ezt annak tudatában teszi, hogy cselekedetével megváltásunkat és üdvösségünket szolgálja. A szenvedés és a halál vállalásával a mi Urunk mindenki szolgája, minden ember üdvösségének szolgája lett. Ha hozzá hasonlóan vállalom az emberek szolgálatát, nagy leszek a mennyek országában.
Jézus immár másodszor beszél szenvedéséről, haláláról és feltámadásáról. Tanítványai azonban még mindig nem értik szavait és azok lényegét. Sőt, mondhatjuk, hogy teljesen érzéketlenek a problémára, hiszen maguk között inkább arról tanakodnak, hogy ki a nagyobb közülük. Mintha oda sem figyeltek volna Mesterük szavaira. Mintha meg sem értették volna, hogy miről beszél nekik Jézus. Az apostolok nagyok szeretnének lenni az emberek szemében. Látszik, hogy sem Mesterük küldetésével, sem saját helyzetükkel és szerepükkel nincsenek tisztában.
Jézusnak természetesen nem tetszik versengésük. Miért mérik magukat egymáshoz? Miért nem mérik magukat a Mesterhez? Jézus jól tudja, hogy még sok mindenre kell megtanítania őket. Érdemes odafigyelnünk a részletekre. Például arra, hogy Jézus „leült”, azaz hangsúlyt ad annak, hogy most valami lényegeset akar mondani nekik. Aztán „magához hívta” őket, amivel egyértelműen jelzi, hogy mondandójának meghallgatása mindannyiuk számára kötelező. Mert az ő tanítványa csak az lehet, aki hallgat rá és megteszi azt, amit ő kér. Tanításával Jézus nem egyszerűen csak megszünteti a tanítványok közti vitát, hanem figyelmükbe ajánlja az alázatosságot és a szolgálatot.
Mondanivalójának szemléltetésére a mi Urunk egy gyermeket állít eléjük, akinek kicsinysége példa lehet számukra. Nem gyerekes viselkedést, hanem gyermeki lelkületet és a versengés helyett a szolgálatot várja tanítványaitól. Tanítványai értésére adja, hogy nem az uralkodás, a hatalom vagy a felemelkedés a fontos, hanem a szolgálat. Nem véletlen, hogy Jézus a szolgálatot hangsúlyozza, hiszen szenvedését és halálát, tehát azt, amiről éppen előzőleg beszélt nekik, ő is szolgálatnak fogja fel. Olyan szolgálat ez Jézus részéről, amelyet az Atya vár tőle az emberek üdvössége érdekében. Isten szenvedő szolgája lesz, hogy megváltásunkat szolgálja engedelmes halálával és feltámadásával.
A kérdés számunkra az, hogy megértem-e Jézus szolgálatának lényegét és akarok-e szolgáló tanítványa lenni? Napjainkban sokan legfőbb értéknek tekintik az érvényesülést, az ambíciót, a karriert. Ha nem másokat akarunk szolgálni a ránk ruházott hatalommal, önzéssé fajul mindez. Ha nem másokat akarunk segíteni vezető helyzetből, csupán hatalomvágy ég bennünk. Tanuljuk meg Jézustól az alázatot és a szolgálat szellemét! A versengés szelleme helyett nekem is szükségem van arra, hogy a szolgálatkészségben növekedjek.
© Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Taníts és nevelj minket a szolgálat helyes értelmezésére és gyakorlására! A szolgálat nem jelenthet senki számára kényszerhelyzetet, amelyben meg kell aláznia magát mások előtt, vagy amelyben emberi méltóságáról le kellene mondania. A szolgálatban te vagy tanítómesterünk, aki magad is szolgálni jöttél a világba és üdvösségünk szolgája lettél. Urunk, te azt kéred tőlünk, hogy állítsuk életünket az evangélium hirdetésének szolgálatába. Minden kegyelmi adományt azért kapunk tőled, hogy saját és mások üdvösségét szolgáljuk vele. Köszönjük, hogy életünkkel neked szolgálhatunk és hirdethetjük örömhíredet.

Evangélium

Amikor egyszer a városokból nagy tömeg gyűlt Jézus köré, ő ezt a példabeszédet mondta nekik: „Kiment a magvető magot vetni. Amint vetett, némely szem az útfélre esett; ott eltaposták, és az égi madarak felcsipegették. Némely mag köves helyre esett. Alighogy kikelt, elszáradt, mert nem volt nedvessége. Némely pedig tövisek közé hullott. A tövisek felnőttek vele együtt, és elfojtották. A többi jó földbe hullott. Kikelt, és százszoros termést hozott.” E szavak után Jézus felkiáltott: „Akinek füle van, hallja meg!”
Akkor megkérdezték tanítványai, hogy mi a példabeszéd értelme. Így válaszolt: „Nektek megadatott, hogy megértsétek Isten országának titkait. A többieknek csak példabeszédekben, hogy nézzenek, de ne lássanak, halljanak, de ne értsenek. A példabeszéd értelme ez: a mag Isten igéje. Az útfélre eső mag azokat jelenti, akik hallgatják az igét, de aztán jön az ördög, és kiveszi a szívükbe hullott igét, hogy ne higgyenek, és így ne is üdvözüljenek. A köves talajra hullott mag azokat jelenti, akik meghallgatják az igét, örömmel be is fogadják, de az nem ver bennük gyökeret. Egy ideig hisznek, de a kísértés idején elpártolnak. A tövisek közé eső mag azokat jelenti, akik meghallgatják az igét, de az élet gondjai, gazdagsága és élvezetei elfojtják bennük a növekedést, és termést nem hoznak. A jó földbe eső mag végül azokat jelenti, akik meghallgatják az igét, jó és erényes szívvel meg is tartják, és termést is hoznak állhatatosságban.”
Lk 8,4-15

Elmélkedés

A mai evangéliumban a magvetőről szóló példabeszédet olvassuk, amelyet annak részletes magyarázata követ. Első pillantásra nem szükséges tehát magyarázatot fűznünk az olvasottakhoz, főként annak tudatában nem volna indokolt, hogy aligha tudnánk Jézus értelmezésénél jobbat kitalálni.
Ha figyelmesen újra elolvassuk a példázatot és a magyarázatot, akkor a hasonlóságok mellett jelentős különbséget veszünk észre. Elsőként az útszélre esett magokról van szó, ezután következnek a kövek, majd a tövisek közé hullott magok s végezetül a jó földbe hullottak. Bár mindkét esetben ezek az elemek ugyanúgy követik egymást, mégis máson van a hangsúly. A példabeszéd inkább a magvetőről és az ő tevékenységéről szól, míg a magyarázatnak nevezett szövegben a magok kapnak nagyobb jelentőséget. Elképzelhető tehát, hogy az eredetileg két önálló példabeszédet az evangélista kapcsolta össze hasonló tartalmuk miatt, esetleg ő igazította egymáshoz azok tartalmát.
Ennek megfelelően kétféleképpen vonatkoztathatjuk magunkra a példabeszédet. Képzelhetjük magunkat egyrészt a magvető helyébe, hiszen Isten üzenetének továbbadása, hirdetése mindannyiunk feladata, másrészt arra kell válaszolnunk, hogy a mi lelkünkben milyen talajra hull Isten szava, hoz-e bőséges termést.
Miként a magvető bízik abban, hogy munkája eredményes lesz, Isten is bízik abban, hogy tanítását megszívlelem.
© Horváth István Sándor

Imádság

Feltámadt Urunk, Jézus Krisztus! A veled való találkozás egykor megerősítette az apostolokat a szeretetben. Új hit és új remény ébredt bennük. Új erőre gyulladtak a te szeretetedtől, majd pedig pünkösdkor megkapták a Szentlélek ajándékát, hogy erős lélekkel végezzék az evangélium hirdetését és az emberhalászatot. Új élet kezdődik számomra is. Adj nekem erőt ahhoz, hogy végigfussam pályámat, és teljesítsem azt a feladatot, amelyet rám bízol, hogy tanúságot tegyek az evangélium igazságáról a reményvesztett embereknek.

Evangélium

Abban az időben Jézus bejárta a városokat és a falvakat, tanított és hirdette az Isten országát. Vele volt a tizenkettő és néhány asszony, akiket a gonosz lelkektől és a különféle betegségektől megszabadított: Mária, melléknevén Magdalai, akiből hét ördög ment ki; Johanna, Heródes intézőjének, Kuzának a felesége; Zsuzsanna és még sokan mások, akik vagyonukból gondoskodtak róla.
Lk 8,1-3

Elmélkedés

A mai evangélium arról számol be, hogy a meghívott tanítványokon kívül asszonyok is voltak Jézussal tanító útján, akik szolgálatukkal segítették őt. Nem Jézus hívta őket, hiszen erről bizonyára az evangélisták említést tettek volna írásukban, csak egyszerűen mellé szegődtek és vele tartottak. S bár a szó szoros értelmében nem voltak a Mester tanítványai, mégis talán éppen az ő személyükkel kezdett el kiszélesedni a tanítványok köre, amely mai értelmezés szerint magába foglalja mindazokat, akik Jézus követői, férfiakat és nőket egyaránt.
Az ószövetségben és az újszövetségben is számtalan jele van annak, hogy a bibliai korban a nők másodrangúak voltak a férfiakkal szemben. Jézus nőkkel szemben tanúsított viselkedése azonban eltér ettől. Szóba állt nőkkel, ami valószínűleg nem kis meglepetést okozhatott. A nők iránti tiszteletét és védelmét mutatja, hogy nem hajlandó elítélni a házasságtörő asszonyt, nehogy halálra kövezzék. Szívesen fogadja Márta szolgálatát, de azt is természetesnek tartja, hogy Mária inkább a tanítását hallgatja lábainál ülve. Később az asszonyok tartanak ki legtovább a kereszt alatt, és ők lesznek a feltámadás első tanúi. Az asszonyok hite és tevékeny szeretete példa számunkra. Nőknek és férfiaknak egyaránt.
© Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézus Krisztus! Add, hogy mindig felismerjem, mit kell tennem az üdvösségért! Adj erőt mindannak megtételéhez, ami üdvösségemhez szükséges. Segíts engem abban, hogy becsületesen, tisztességesen élve, az embereket szolgálva és hozzád hűségesen haladjak előre az örök élet útján! Céljaim és végső célom elérésében vezessen engem igazságban és tisztességben a Szentlélek! Taníts engem a tökéletes engedelmességre és istenszolgálatra és taníts engem embertársaim önzetlen szolgálatára! Te vagy életem Ura, örömmel szolgálok neked.

Evangélium

Abban az időben egy farizeus meghívta Jézust, hogy étkezzék nála. Betért hát a farizeus házába, és ott asztalhoz ült. Élt a városban egy bűnös nő. Amikor megtudta, hogy Jézus a farizeus házában van vendégségben, alabástromedényben illatos olajat hozott. Megállt hátul Jézus lábánál. Sírt, könnyeivel öntözte Jézus lábát, majd hajával megtörölte, és csókolgatta. Végül pedig megkente illatos olajjal. Ennek láttára a vendéglátó farizeus így szólt magában: „Ha ez próféta volna, tudná, hogy ki és miféle, aki érinti őt: hogy ez egy bűnös nő.” Jézus akkor hozzá fordult: „Simon, mondanék neked valamit.” Az így válaszolt: „Mester, beszélj!” „Egy hitelezőnek két adósa volt. Az egyik ötszáz dénárral tartozott neki, a másik ötvennel. Nem volt miből fizetniük, hát elengedte tartozását mindkettőnek. Melyikük szereti most jobban?” „Úgy gondolom az, akinek többet engedett el” – felelte Simon. „Helyesen ítéltél” – válaszolta Jézus. Majd az asszony felé fordulva így szólt Simonhoz: „Látod ezt az asszonyt? Betértem házadba, s te nem adtál vizet a lábamra. Ez viszont könnyeivel öntözte a lábamat, és hajával törölgette. Csókot sem adtál nekem, ez meg szüntelenül csókolgatja lábamat, amióta csak bejött. Aztán te nem kented meg fejemet olajjal. Ez meg kenetet öntött a lábamra. Azt mondom hát neked, sok bűne bocsánatot nyert, mert nagyon szeretett. Akinek keveset bocsátanak meg, az kevésbé szeret.” Aztán így szólt az asszonyhoz: „Bocsánatot nyertek bűneid. Menj békével!”
Lk 7,36-50

Elmélkedés

Az írástudók és a farizeusok Jézust a „vámosok és bűnösök barátjának” tartják. Rossz szemmel nézik, hogy nem utasítja el a bűnösök közeledését. Ennek példája a mai evangélium. A történetben egy Simon nevű személy a vendéglátó, Jézus pedig a meghívott vendég. Minden rendben van addig, amíg meg nem jelenik egy hívatlan vendég, a bűnös asszony. Ettől kezdve már nem a vendéglátás a lényeges, hanem az asszony cselekedete határozza meg a fejleményeket.
A Jézus iránti szeretet arra indítja az asszonyt, hogy megmossa lábát, hajával megtörölje és illatos olajjal bekenje. Az asszony olyan kötelező udvariassági cselekedetet tesz ezzel, amit a farizeus vendéglátóként elmulasztott. Simon farizeus talán észre sem veszi saját mulasztását, s talán nem is gondol arra, hogy megsértette a vendégszeretet előírásait. Jogot tart arra, hogy ítéletet mondjon az asszony felett, de ugyanakkor Jézus felett is, amiért megengedi e bűnösnek a közeledést. Az asszonyban éppen az a Jézus iránti szeretet van meg, ami hiányzik a farizeusból. E szeretet bűnbocsánatot jelent számára, ezért magyarázza és dicséri meg az Úr e szavakkal az asszony tettét: „Sok bűne bocsánatot nyert, mert nagyon szeretett” (Lk 7,47).
Milyen érzés támad bennem Jézus szeretetét megtapasztalva? Milyen cselekedetre indít engem az Úr szeretete? Bűnbánatra indít-e a Jézus iránti szeretet?
© Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Te meghívsz minket, hogy téged kövessünk és vezetéseddel eljussunk a mennyei Atyához. Meghívsz, hogy tőled tanuljunk és szolgálatodba álljunk. Tudjuk, hogy tanítványodként ugyanaz a sorsunk, mint a tiéd, aki mesterünk és tanítónk vagy. Nem akarjuk kikerülni a keresztutat. Nem keresünk más utat, ami könnyebbnek tűnhet. Azzal a szándékkal hallgatjuk szavaidat, hogy azok szerint éljünk. Hozzád hasonlóan engedelmeskedünk a mennyei Atyának, mert hisszük, hogy türelemmel viselt szenvedéseink jutalma az örök élet és az örökké tartó boldogság lesz. Segíts minket az üdvösségre!

Evangélium

Jézus atyja és anyja ámulva hallgatták mindazt, amit Simeon mondott. Simeon pedig megáldotta őket, és így szólt Máriához, Jézus anyjához: „Lám, e Gyermek által sokan elbuknak és sokan feltámadnak Izraelben! Az ellentmondás jele lesz ő – még a te lelkedet is tőr járja át –, hogy napfényre kerüljenek sok szívnek titkos gondolatai!”
Lk 2,33-35

Elmélkedés

Tegnap Jézus kereszthalálára emlékeztünk, ma pedig a fájdalmas Szűzanya napján, az ő édesanyjára tekintünk, aki végignézte fia szenvedését és halálát. Nem passzív szemlélés volt ez Mária részéről, hanem lelkében ő maga is átérezte mindazt a gyötrelmet, fájdalmat, amit Jézus érzett, egyesült azzal. Így teljesedett be az a jövendölés, amelyet Jézus templomi bemutatása alkalmával Simeon mondott Máriának: „a te lelkedet is tőr járja át” - miként erről a mai evangéliumban olvasunk.
A Jézus születéséhez kapcsolódó evangéliumi részek után – amelyek a Megváltó által hozott szabadulásról és békéről szólnak – fordulatot jelent Simeon jövendölésében a szenvedés és a fájdalom említése mind a gyermekre, mind édesanyjára vonatkozóan. Azt nem állíthatjuk biztosan, hogy ebben az órában Mária pontosan megértette Simeon szavainak jelentését és jelentőségét, de abban bizonyosak lehetünk, hogy a kereszt mellett álló fájdalmas Anya visszaemlékezett arra, amit egykor az idős ember mondott neki a jeruzsálemi templomban. Miközben a bámészkodó nép arra emelte tekintetét, akinek kezét és lábát átszegezték és lándzsával átszúrták szívét, Mária érezte az ő lelkét átszúró tőrt.
Együttérzek-e a kereszten meghaló Krisztussal? Együttérzés van-e bennem Mária iránt? Együttérzés ébred-e bennem embertársam iránt, akiben Krisztus szenved?
© Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Földi küldetésedet befejezvén visszatértél a mennybe, az Atya közösségébe, s ezzel megmutattad, hogy hová vársz bennünket. Megígérted, hogy elküldöd a Szentlelket, aki megerősít minket a tanúságtételben. Várjuk Szentlelked eljövetelét, aki megtanít bennünket arra, hogy az Egyház tagjaiként az evangélium örömhírét terjesszük a világban. E küldetésünk teljesítése közben sem feledkezünk el végső célunkról, azaz arról, hogy a mennybe jussunk.

Evangélium

Abban az időben Jézus ezt mondta Nikodémusnak: Senki sem ment föl a mennybe, csak az, aki a mennyből alászállott: az Emberfia, aki a mennyben van. Ahogy Mózes fölemelte a kígyót a pusztában, úgy fogják fölemelni az Emberfiát is, hogy aki hisz benne, el ne vesszen, hanem örökké éljen. Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda, hogy aki benne hisz, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. Isten nem azért küldte Fiát a világba, hogy elítélje a világot, hanem hogy általa üdvözüljön a világ.
Jn 3,13-17

Elmélkedés

A keresztény ember számára a lelki megújulásnak egyetlen forrása van: Jézus Krisztus keresztje, amelyre feltekintve, ha meg nem is érthetjük teljesen, de legalább megsejthetjük, hogy mit jelent a szeretet, Isten emberek felé sugárzó szeretete. A nem hívők számára a kereszthalál kudarc, mások botrányosnak vagy értelmetlennek tartják. Mert mi értelme lehet egy ember halálának? Ha Jézus csupán ember lett volna, halála hasonlított volna azok halálához, akiket keresztre feszítéssel végeztek ki abban az időben. De Jézus valóságos Isten volt, ezért halála a megváltást jelenti nekünk.
Hívő emberként az események hátterében meglátjuk Isten akaratát, s megértjük a kereszt üzenetét: innen származik a megváltás, az üdvösség, az élet és a remény. Jézus halálakor elsötétült az ég, megrendült a föld, s mindezt látva a római százados megvallotta hitét: „Ez az ember valóban Isten Fia volt” (Mt 27,54). Ha a keresztre tekintek, lassan elhomályosul körülötte minden, lélekben megrendülök és szívemben megszülethet a hit.
Jézus kereszthalála, illetve három nap múlva feltámadása azt mutatja, hogy az utolsó szó Istené. Az emberi gonoszságnak és gyűlöletnek el kell némulnia, miután kitombolta magát. A keresztre nézve az embernek csak egyetlen szava lehet, megvallja hitét Jézus Krisztusban, az Isten Fiában. Minden más szó felesleges. Jézus, segíts keresztemet hordozni!
© Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Te a kereszten örökre és visszavonhatatlanul odaadtad magadat Istennek és nekünk. Felajánlásod értünk bemutatott áldozat. Hittel valljuk, hogy jelen vagy az Oltáriszentségben, amely az örök élet kenyere számunkra. E titokzatos kenyér a te áldozatodat teszi jelenvalóvá a szentmisében, hogy lelkünk tápláléka légy. Élj bennünk szent tested által, hogy életünket a te szolgálatodra és az evangélium hirdetésére szenteljük! Úgy akarunk élni, ahogyan te éltél, és úgy akarunk szeretni mindenkit, ahogyan te szeretsz minket. A te áldozatodhoz odatesszük a mi áldozatunkat is, felajánljuk egész életünket Istennek.

Evangélium

Amikor Jézus a néphez intézett beszédét befejezte, Kafarnaumba ment. Ott betegen feküdt egy századosnak a szolgája, akit ura nagyon kedvelt. A szolga már a halálán volt. A százados, aki hallott Jézusról, elküldte hozzá a zsidók véneit azzal a kéréssel, hogy jöjjön el, és gyógyítsa meg a szolgáját. Amikor ezek odaértek Jézushoz, kérlelték őt: „Megérdemli, hogy megtedd ezt neki, mert szereti népünket, és a zsinagógát is ő építtette nekünk.”
Jézus tehát velük ment. Amikor már nem messze voltak a háztól, a százados eléje küldte barátait ezzel az üzenettel: „Uram, ne fáradj! Nem vagyok méltó, hogy hajlékomba jöjj. Éppen ezért nem tartottam magamat méltónak arra sem, hogy hozzád menjek. Csak egy szót szólj, és meggyógyul a szolgám. Bár magam is alárendelt ember vagyok, alattam is szolgálnak katonák. S ha azt mondom az egyiknek: „Menj!” – akkor elmegy, ha a másiknak meg azt mondom: „Jöjj ide!” – akkor odajön, vagy ha a szolgámnak szólok: „Tedd meg ezt!” – akkor megteszi.”
Amikor Jézus ezt hallotta, elcsodálkozott. Megfordult, és így szólt az őt követő tömegnek: „Mondom nektek, nem találtam ekkora hitet Izraelben.” Amikor a küldöttek hazaértek, a beteg szolgát egészségesnek találták.
Lk 7,1-10

Elmélkedés

Jézus általában nem dicsérni szokta az emberek hitét, hanem megjutalmazni. A csodák ilyen jutalomnak számítanak. Az emberek hittel kérik a maguk vagy családtagjuk számára a gyógyulást, s hitüket az Úr azzal jutalmazza meg, hogy megszünteti betegségüket, fogyatékosságukat. A kafarnaumi százados esetében azonban nem csak teljesíti a kérést, hanem szavakkal is megdicséri a katonatisztet: „Mondom nektek, nem találtam ekkora hitet Izraelben.”
Miben hitt a százados és hogyan fejezte ki hitét? Hitt abban, hogy Jézus képes meggyógyítani a szolgáját. Bizonyára hallott arról, hogy más helyeken milyen csodákat tett és azt reméli, hogy szolgáját is képes meggyógyítani. Hitét azzal mutatja ki, hogy az Úr segítségét kéri. Házába hívja őt, mert hiszi, hogy megtörténhet a gyógyulás. Nem igazán érthető, hogy ha korábban a házába hívta beteg szolgájához Jézust, akkor később miért tartja méltatlannak magát arra, hogy az Úr a házába lépjen, mindenesetre ez alapján mondhatjuk, hogy a százados hitt abban, hogy Jézus akár távolról, csupán szavának erejével vagy akaratával is képes meggyógyítani a szolgáját. De még ennél is tovább mehetünk. A százados azt mondja, hogy ő maga is „hatalom alatt álló ember.” Ezzel arra utal, hogy megsejti azt, hogy Jézus is kapta valakitől a hatalmát. Ez alapján mondhatjuk, hogy a százados hitt abban, hogy a mennyei Atyától kapta hatalmát, azaz elismeri, hogy Jézus az Atya küldötte.
© Horváth István Sándor

Imádság

Irgalmas mennyei Atyám! Beismerem, hogy sokszor eltékozlom a tőled kapott kegyelmi kincset, kegyelmi örökséget. Elszakítom magamat tőled és szeretetedtől. Elveszítem istengyermeki és emberi méltóságomat. A lelki sötétség pillanatában és a tőled való elszakítottság állapotában sem akarok elfeledkezni arról, hogy a gyermeked vagyok, mert mindig annak tekintesz. Adj erőt, hogy visszainduljak hozzád, akinél megtalálom a biztonságot, a boldogságot és a szeretetet! Ölelj magadhoz, Uram! Bocsáss meg nekem, Istenem! A te gyermeked vagyok, bízom irgalmadban!

Evangélium

Abban az időben Jézus elment tanítványaival Fülöp Cezáreájának vidékére. Útközben megkérdezte tanítványait: „Kinek tartanak engem az emberek?” Azok így válaszoltak: „Némelyek Keresztelő Jánosnak, mások Illésnek, ismét mások valamelyik prófétának.” Erre megkérdezte tőlük: „Hát ti mit mondotok, ki vagyok?” Péter válaszolt: „Te vagy a Messiás!” Ekkor Jézus a lelkükre kötötte, hogy ne szóljanak erről senkinek.
Ezután arra kezdte tanítani őket, hogy az Emberfiának sokat kell szenvednie, a vének, a főpapok és az írástudók elvetik, megölik, de harmadnapra feltámad. Ezt egészen nyíltan megmondta. Erre Péter félrevonta és szemrehányást tett neki. De ő hátrafordult, ránézett tanítványaira, és így korholta Pétert: „Távozz tőlem, sátán, mert nem Isten szándéka szerint gondolkodsz, hanem emberi módon.”
Majd összehívta a népet és tanítványait, s így szólt hozzájuk: „Ha valaki követni akar, tagadja meg magát, vegye fel keresztjét, és kövessen. Mert aki meg akarja menteni életét, elveszíti azt, de aki elveszíti életét értem és az evangéliumért, megmenti azt.
Mk 8,27-35

Elmélkedés

Krisztus a vezetőnk
Hatalmas hullámvasútként jellemezhetnénk Péter apostol lelkiállapotát. Az egyik pillanatban a legmagasabb ponton van és csodálatos hitvallást tesz arról, hogy Jézus a Messiás, aztán a következő percben már a legnagyobb lelki mélységbe zuhan, ami Jézus kemény, korholó szavait váltja ki: „Távozz tőlem, sátán, mert nem Isten szándéka szerint gondolkodsz, hanem emberi módon.” Jézus megpróbálja elmagyarázni tanítványainak, hogy messiási küldetésének része lesz az elutasítás az emberek részéről, a szenvedés és a halál. Péter számára mindez elfogadhatatlan. Ő és bizonyára a többi apostol is egészen másként képzelik a Messiás uralmát, dicsőségre, királyságra gondolnak. Péter most még gyenge, de később sziklaszilárd lesz a hite.
Jézus követése azt jelenti, hogy el kell fogadnunk azt a tényt, hogy a mennyei Atya akarata az volt, hogy az ő Fia, Jézus a szenvedés és halál vállalásával váltson meg bennünket. Nem érdemes azon töprengeni, hogy miért nem talált ki más módot Isten. Félre kell tennünk emberi gondolatainkat, hogy megérthessük Isten szándékát! Azt az isteni szándékot, amely megengedte az emberi gyűlölet tombolását, megengedte a keresztre feszítést azért, hogy a szeretet legnagyobb jelét adja. Isten irántunk való szeretetének a legnagyobb tanújelét ismerhetjük fel abban, hogy Isten Fia értünk szenvedett és értünk halt meg a keresztfán. Miért pont így történt? Mert az élet feláldozása a szeretet legnagyobb kifejezése. Ha tagadnánk Jézus szenvedésének és halálának értelmét, akkor a sátán oldalán állnánk.
Krisztus tanítványának nem csak azt kell elfogadnia, hogy az Úr szenvedett, hanem azt is, hogy minden ember életében, a mi életünkben is vannak szenvedések és nehézségek. Ha elutasítjuk a szenvedéseket, akkor visszautasítjuk hitünk próbatételeit. Minden emberi gyötrelem és szenvedés lehetőséget hordoz magában, annak lehetőségét, hogy Isten megtisztítson minket. Egyetlen ember számára sem lehet élettér a szenvedés, de a szenvedések vállalása elvezet minket Istenhez, mert ezek a lelki tökéletesedés útjának fontos állomásai. Ha nem fogadjuk el és nem hordozzuk életünk keresztjeit, akkor a sátán oldalára állunk.
Az evangéliumi rész befejező szavai arra bátorítanak minket, hogy keresztünket felvéve kövessük Jézust. Jézus követését azonban nem szabad az ő tanításának meghallgatására korlátoznunk. Egy tanítást meg lehet hallgatni, aztán el lehet fogadni vagy vissza lehet utasítani, de egy tanítást nem lehet követni! Csak egy személyt, egy embernek az életpéldáját lehet követni! Jézus követése azt jelenti számunkra, hogy nem csupán elméleti tudással rendelkezünk arról, amit tanított, hanem vállaljuk ugyanazt az életet és sorsot, amiben ő részesült földi élete folyamán. Jézus maga mondja, hogy nem különb a tanítvány mesterénél. Újra és újra keresnünk kell Jézus lábnyomait, hogy el ne tévesszük az irányt! Néha meg kell egy pillanatra állnunk, hogy körülnézzünk, megnézzük, hogy hol vagyunk és jó irányba haladunk-e. Mindig meg kell találnunk az utat, amelyen Krisztus a vezetőnk. Jézus követése nehéz, de lehetséges számunkra.
A szenvedés megtapasztalása Isten megismerésének sajátos forrása, hiszen Krisztus is átélte az emberi szenvedést keresztútja és halála során. Úgy tűnik, hogy a szenvedés a bennünket leginkább átalakító, Krisztushoz hasonlóvá tevő erő.
© Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! A te követésed azt jelenti, el kell fogadnunk, a mennyei Atya akaratát, hogy szenvedéseddel és haláloddal válts meg minket. Félretesszük emberi gondolatainkat és elképzeléseinket, hogy megérthessük Isten szándékait és az ő akaratát tudjuk teljesíteni, miként te is neki engedelmeskedtél mindenben. A te életed feláldozása a szeretet legnagyobb kifejezése. Segíts minket, hogy életünkkel mi is Isten dicsőségét és embertársaink javát szolgáljuk! Keresztjeink és szenvedéseink által vezess minket a mennyei Atyához!

Az evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:

Evangélium

Egy alkalommal Jézus így szólt tanítványaihoz: Nincs jó fa, amely rossz gyümölcsöt terem, és nincs rossz fa, amely jó gyümölcsöt hoz. Minden fát gyümölcséről lehet megismerni. Nem szednek a tövisbokorról fügét, sem a tüskebokorról nem szüretelnek szőlőt. A jó ember szívének jó kincséből jót hoz elő, a rossz ember pedig a rosszból rosszat hoz elő. Hiszen a szív bőségéből szól a száj! Miért mondjátok nekem: „Uram, Uram!” – ha nem teszitek, amit mondok?
Megmondom nektek, kihez hasonlít az, aki hozzám jön, hallgatja tanításomat, és tettekre is váltja: hasonlít ahhoz a házépítő emberhez, aki mélyre ásott, és az alapot sziklára rakta. Jött az árvíz, rázúdult a házra, de nem tudta azt összedönteni, mert jó alapra épült. Aki viszont hallgatja tanításomat, de tettekre nem váltja, hasonlít ahhoz az emberhez, aki házát alap nélkül építette a puszta földre. Amikor rázúdult az árvíz, háza azonnal összedőlt, és nagy romhalmaz lett belőle.
Lk 6,43-49

Elmélkedés

A jó és rossz, ehető vagy ehetetlen gyümölcsöt termő fákról szóló példabeszéd értelmét Jézusnak ez a kijelentése világítja meg a leginkább: „a szív bőségéből szól a száj.” Ha valaki felebarátjáról, történetesen a keresztény közösség egy másik tagjáról negatív tartalmú ítéletet fogalmaz meg, az valójában saját rosszindulatát mutatja ki ezzel, azaz mintegy elárulja önmagáról, hogy szíve mélyén mennyi rosszakarat rejlik. Ő a rossz fa, amely ehetetlen, rossz gyümölcsöt terem. Aki pedig inkább a jó tulajdonságokat veszi észre embertársában és azokat hangoztatja, arról jogosan gondolják mások, hogy jóindulat él szíve mélyén mindenki iránt. Ő az a jó fa, amely jó gyümölcsöt terem.
Ezt a mondanivalót viszi tovább a homokra és a sziklára épített ház, amelynek igazi értelmét a hasonlat bevezető része világítja meg. Nem elég hallgatni Jézus tanítását, hanem tettekre is kell azt váltani. S ehhez hozzátehetjük: nem elegendő szavakkal beszélni a jóról, hanem tettekben is meg kell nyilvánulnia a bennünk lévő jószándéknak. Keresztény életünk nem szép szavakból, ünnepélyes hitvallásokból és jelképes cselekedetekből áll, hanem ehhez az embertársunknak végzett jócselekedeteknek kell kapcsolódnia. Ha vallásosságunk kimerül az előbbiekben, csak homokra épített házak vagyunk. A jócselekedetek viszont megszilárdítanak minket.
© Horváth István Sándor

Imádság

Megfeszített és feltámadt Urunk! Taníts meg minket arra, hogyan küzdjük meg a mindennapi élet harcait, és így teljesebbé váljon életünk. Te türelmesen és alázatosan viseled az emberi élet terheit, miként kereszthalálod és szenvedésed kínjait. Segíts, hogy napi fájdalmainkat és konfliktusainkat, mint növekedésre kapott lehetőségeket fogadjuk, és így egyre hasonlóbbá váljunk hozzád. Add, hogy türelmesen és bátran viseljük a szenvedéseket, bízva abban, hogy te támogatsz.