Napi e-vangelium evangelium365

Evangélium

Egy napon Jézus, amikor este lett, így szólt tanítványaihoz: „Keljünk át a túlsó partra.” Erre azok elbocsátották a tömeget, és Jézust magukkal vitték úgy, ahogy ott volt a bárkában. Más csónakok is voltak velük. Nagy szélvihar támadt, a hullámok a bárkába csaptak, úgyhogy az már-már megtelt. Ő a bárka végében egy vánkoson aludt. Felkeltették és megkérdezték: „Mester, nem törődsz azzal, hogy elveszünk?” Erre fölkelt, ráparancsolt a szélre, és ezt mondta a tengernek: „Hallgass el, nyugodj meg!” A szél elállt, és nagy csendesség lett. Ekkor hozzájuk fordult: „Miért féltek? Még mindig nincs bennetek hit?” Nagy félelem fogta el ugyanis őket. Egymást kérdezgették: „Ki lehet ez, hogy még a szél és a tenger is engedelmeskedik neki?”
Mk 4,35-41

Elmélkedés

Az evangéliumi jelenet helyszíne a Galileai-tó, amelynek vizét gyakran korbácsolja fel a hirtelen támadt vihar, amely még tapasztalt, helyismerettel rendelkező hajósok számára is veszélyt jelent. Ilyen életveszélyes helyzetbe került Jézus és a vele tartó tanítványok. A történetben a „nem törődsz azzal, hogy elveszünk?” kérdés az apostolok halálfélelmére utal.
A történetben Szent Márk evangélista egymással szembeállítja Jézus nyugodt viselkedését és az apostolok feszültségét. Miközben Jézus nyugodtan alszik a háborgó tengeren, az apostolok félelemmel a szívükben eveznek, nehogy elmerüljenek. Miután felébresztik Mesterüket, ő nem csak a tengeri vihart némítja el, hanem elcsendesíti tanítványai háborgó lelkét és eloszlatja félelmeiket is.
Szent Márk művében több helyen is észrevehetjük, hogy tanítást szeretne adni Jézus személyéről. Az emberek sokszor azt kérdezték, ami többek között a mai jelenetben is szerepel, hogy ki tulajdonképpen Jézus? Márk erre a kérdésre akar válaszolni az evangélium megírásával. A mai rész több választ is ad erre. Egyrészt Jézus úr a természet felett, másrészt úr a gonoszt jelképező tengeri vihar felett. De az is kiderül, hogy Jézus mindig velünk utazik életünk „hajójában”, nem hagy el bennünket, az ő tanítványait. Ő az, aki a veszélyben eloszlatja félelmeinket és növeli hitünket.
© Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Istenünk! Látjuk és elismerjük, hogy a világban, az Egyházban és bennünk egyaránt jelen van a jó és a rossz. Isten és a sátán küzd a lelkünkért, örök sorsunkért. Segíts, hogy minden helyzetben felismerjük és elutasítsuk a gonosz kísértéseit! Növeld bennünk az életszentség vágyát, hogy készek legyünk engedelmeskedni neked, teljesíteni akaratodat! Gyarlóságunk, esendőségünk és bűnre hajló emberi természetünk ellenére is hozzád tartozunk, és tanításod szerint akarunk élni. Segítsen minket a te kegyelmed és irgalmad az üdvösségre!

Evangélium

Abban az időben Jézus ezt mondta a tömegnek:
„Isten országa olyan, mint amikor az ember magot vet a földbe. Utána akár alszik, akár ébren van, éjjel vagy nappal, a mag kicsírázik és szárba szökken, maga sem tudja hogyan. A föld magától hoz termést: Először szárat, aztán kalászt, majd telt szemet a kalászban. Mikor pedig a termés engedi, az ember mindjárt fogja a sarlót, mert itt az aratás.”
Majd folytatta: „Mihez hasonlítsuk az Isten országát? Milyen példabeszéddel szemléltessük? Olyan, mint a mustármag, amely, amikor elvetik a földbe, kisebb minden más magnál a földön. Mikor azonban elvetik, kikel és minden kerti veteménynél nagyobb lesz. Nagy ágakat hajt, úgyhogy az ég madarai az árnyékában laknak.”
Sok hasonló példabeszédben hirdette nekik az igét, mert így tudták megérteni. Példabeszéd nélkül nem szólt hozzájuk. Mikor azonban egyedül volt tanítványaival, mindent megmagyarázott nekik.
Mk 4,26-34

Elmélkedés

A mai evangélium első példabeszédéből három mozzanatot emeljünk ki. Elsőként a földműves türelmét. Elvégezte a kötelességét, elvetette a magot, s munkája ezzel véget is ért. Mostantól várnia kell a magok kikelésére, hiszen nem tudja siettetni a magok fejlődését, növekedését. A természet majd elvégzi feladatát, az embernek pedig türelmet kell tanúsítania. Másodikként arra figyeljünk, hogy Jézus szavai szerint a föld „magától” hoz termést, azaz emberi közbeavatkozás nélkül. Ez az elem világossá teszi számunkra Isten országának természetét, miszerint az nem az emberi tevékenységtől függ, hanem Isten szándékától. A harmadik elem az, hogy a vetés után biztosan el fog jönni az aratás ideje, tehát a szemmel látható emberi és a rejtett isteni tevékenységnek biztosan lesz eredménye. A második példa, amely a mustármagról szól, inkább csak a harmadik mozzanatot emeli ki, erősíti meg.
Emberi erőnket, képességeinket meghaladja az ország építésének feladata, Isten mégis meghív minket erre, azt szeretné, hogy munkatársai legyünk. Mindig ajándékként kell fogadnom, ha Isten országa bennem is megvalósul. És ajándék az is, ha általam, szolgálatomnak köszönhetően növekszik az Isten országa. Törekedjünk arra, hogy bennünk és általunk a világban Isten szelíd uralma növekedjék!
© Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, az irgalmasság Istene, könyörülj rajtunk, bűnösökön. Taníts meg bennünket a könyörületre és a megbocsátásra. Ne engedd, hogy hasonlóak legyünk a könyörtelen szolgához, aki nem követte ura irgalmasságát. Emlékeztess minket arra, hogy gyengeségeink miatt milyen sokszor esünk el életünk rögös útján. Szítsd fel szívünkben a megbocsátást és a segítő szándékot botladozó testvéreink iránt. Add meg nekünk az irgalom lelkét, hogy akaratod szerint kovásza legyünk eljövendő országodnak.

Evangélium

Egy alkalommal Jézus így beszélt hallgatóihoz: „Vajon azért gyújtanak-e lámpát, hogy a véka alá vagy az ágy alá rejtsék? Nem azért-e, hogy a lámpatartóra tegyék? Semmi sincs elrejtve, hacsak nem azért, hogy nyilvánosságra jusson; és semmi sem történik titokban, hacsak nem azért, hogy napfényre kerüljön. Akinek füle van a hallásra, hallja meg!” Majd így folytatta: „Figyeljetek arra, amit hallotok! Amilyen mértékkel mértek, olyan mértékkel mérnek majd nektek is. Sőt ráadást is adnak hozzá. Mert akinek van, még kap; akinek pedig nincs, attól még azt is elveszik, amije van.”
Mk 4,21-25

Elmélkedés

A mai evangéliumban Jézus egy rövid példát mond a lámpa értelméről. Ezek szerint a lámpa arra való, hogy világítsanak vele és fényét ne rejtsék el. A hasonlat a lámpa meggyújtásának mozzanatával kezdődik, szinte magunk előtt látjuk a ház gazdáját, amint sötétedéskor odalép a lámpához és meggyújtja azt. Az eredeti görög szövegben azonban szó sincs erről a mozdulatról, emberi tevékenységről, csupán a magyar fordítás sajátossága ez. Az eredeti szöveg szó szerint talán így fordítható: „a lámpa azért jön”, „a lámpa azért kerül elő”, hogy a lámpatartóra tegyék. Ez a szóhasználat egyértelművé teszi, hogy Jézus itt a saját jöveteléről, küldetéséről beszél. Ő az, aki fényként jön a világba, ő az a világosság, ami felragyog az egész világ számára. Ő, valamint az ő cselekedetei és tanítása az, amit nem lehet elrejteni az emberek elől. Ha az emberek lelki vaksága miatt pillanatnyilag rejtve is marad a Jézus által hirdetett üdvözítő tanítás, el fog jönni az idő, amikor mindenki felismerheti ennek a tanításnak az igazságát.
A példázat ugyanakkor minden keresztény ember küldetésére is rávilágít. A hit fényét, amelyet mindannyian Istentől kapunk, nem szabad elrejtenünk, hanem mások számára is fel kell mutatnunk, mert ezt jelenti a keresztény tanúságtétel. Mivel a krisztusi tanítás az üdvösség szempontjából elengedhetetlen számunkra, nekünk is gondoskodnunk kell terjedéséről.
© Horváth István Sándor

Imádság

Mennyei Atyám! Adj nekem önfeláldozó, szelíd szívet, mint a te egyszülött Fiadnak. Add, hogy minden élethelyzetben ki tudjam mondani: Legyen meg a te akaratod! Jézus, köszönöm, hogy előttem jártál az úton, és megmutattad, hogyan lehet Istennek tetsző, tiszta, szent életet élni. Adj nekem erőt és alázatot az engedelmességhez! Szentlélek, jöjj, és taníts, hogy Isten dicsőségére éljek, az ő akaratát cselekedve, mindenkor hitben és alázatban. Köszönöm, Uram, irgalmadat, jóságodat. Segíts, hogy mindig felismerjem akaratodat és a te lelkületeddel szolgálhassak másoknak!

Evangélium

Az apostolok kiválasztása után Jézus kiválasztott más hetvenkét tanítványt, és elküldte őket kettesével maga előtt minden városba és helységbe, ahová menni szándékozott.
Így szólt hozzájuk: „Az aratnivaló sok, de a munkás kevés. Kérjétek hát az aratás Urát, küldjön munkásokat aratásába. Menjetek! Úgy küldelek titeket, mint bárányokat a farkasok közé. Ne vigyetek magatokkal se erszényt, se tarisznyát, se sarut. Az úton senkit se köszöntsetek. Ha betértek egy házba, először is ezt mondjátok: „Békesség e háznak!” Ha békesség fia lakik ott, rászáll a ti békességtek, ha nem, visszaszáll rátok. Maradjatok ugyanabban a házban, és azt egyétek és igyátok, amijük van. Mert méltó a munkás a maga bérére. Ne járjatok házról házra. Ha egy városba érkeztek, és szívesen látnak titeket, egyétek, amit elétek adnak. Gyógyítsátok meg ott a betegeket, és hirdessétek: Elérkezett hozzátok az Isten országa!”
Lk 10,1-9

Elmélkedés

Tegnap Szent Pált, a népek apostolát, ma pedig két tanítványát és az evangélium hirdetésében buzgó segítőtársát ünnepeljük. Szent Timóteus az efezusi, Szent Titusz pedig a krétai egyház püspöke volt. Szent Pál apostol megtérésében az volt a legfontosabb elem, hogy Isten kiválasztja az evangélium hirdetésére, s ettől kezdve egész életét ennek szenteli. Előbb a zsidókhoz fordul, majd pedig az ő elutasításuk után a pogány népekhez. Pál olyan személyeket vesz maga mellé társként, akik ugyanezt a feladatot folytatják, azaz szintén Krisztus feltámadásának hirdetői.
Az egyház történetében az évszázadok során mindig voltak olyanok, akik lelkesen vállalták az isteni megbízatást, beálltak az emberhalászok sorába, hogy az üdvösség örömhíre eljuthasson minden emberhez. Isten ma is ugyanilyen lelkes emberhalászokat, igehirdetőket vár! Olyanokat, akik meggyőződéssel vallják, hogy Jézus minden ember Megváltója és Üdvözítője. Olyanokat, akik nem botránynak vagy ostobaságnak, hanem az üdvösség jelének tartják a keresztet. Olyanokat, akik számára nem a saját önző világuk építése és nem is az önmegvalósítás vagy a személyes siker a cél, hanem Isten országának terjesztéséért munkálkodnak. Olyanokat hív Isten, akik azt akarják, hogy Krisztus növekedjék bennük. Pál, Timóteus és Titusz példája azt mutatja, hogy érdemes az evangélium hirdetésére vállalkozni.
© Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Bármit tettél földi életed folyamán, mindent az Atyával való egységben tettél, szüntelenül az Atya akaratát teljesítetted, és mindig a neki való engedelmesség indított a cselekvésre. Segíts minket, hogy soha ne feledkezzünk meg arról, hogy keresztségünk óta a mennyei Atya gyermekei vagyunk. Segíts úgy élnünk, hogy méltók legyünk arra, hogy az Atya az ő szeretett gyermekeinek nevezzen minket, és mindig megőrizzük magunkban az istengyermekség kegyelmét. Urunk, te földi életed során mindig engedelmeskedtél Atyádnak. Taníts minket az alázatra és az engedelmességre!

Evangélium

Abban az időben Jézus megjelent a Tizenegynek, és így szólt hozzájuk: Menjetek el az egész világra, és hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek. Aki hisz és megkeresztelkedik, az üdvözül, aki nem hisz, az elkárhozik. A híveket ezek a jelek fogják kísérni: A nevemben ördögöket űznek ki, új nyelveken beszélnek, kígyókat vehetnek a kezükbe, és ha valami mérget isznak, nem árt nekik. Ráteszik a kezüket a betegekre, és azok meggyógyulnak.
Mk 16,15-18

Elmélkedés

Szent Pál apostol megtérésének mai ünnepe megszakítja a folytatólagosan olvasott evangéliumi részeket. Mai elmélkedésünkben az apostol személyére, életének nagy fordulatára figyeljünk!
Pál a farizeusok vallási csoportjához tartozott. Ez volt a legbuzgóbb vallási közösség, amely a legkomolyabban, a legszigorúbban vette a törvények megtartását. Mélyen vallásos zsidó emberként Pál ellenséget vélt felfedezni Krisztus követőiben, akik a vallásosság új formáját élték és hirdették, ezért a törvény nevében üldözni kezdi azokat, akik számára nem a mózesi törvény a legfontosabb, hanem a szeretet törvénye. Pál viselkedése érthető abból a szempontból, hogy meg volt győződve arról, hogy az embert a törvények megtartása vezeti el az üdvösségre, ezek a törvények pedig megkérdőjelezhetetlenek, mivel Istentől származnak. A damaszkuszi élmény azért képes Pál életét egy egészen új irányba állítani, mert megismeri Krisztust, aki a szeretet törvényét hirdette. Pál apostol számára tehát az ószövetségi, mózesi törvény helyébe a Krisztustól származó szeretet-törvény lép. Krisztusnak és szeretetének a megtapasztalása arra indítja őt, hogy ennek a szeretetnek tanúságtevője legyen, ahogyan Jézus többi apostola is erre kapott meghívást. Krisztus végtelen szeretete vitathatatlan számára, hiszen Jézus a kereszten önként, szeretetből áldozta fel életét. Pál apostol megtérése azt mutatja, hogy aki egyszer személyesen találkozik Krisztussal, annak egész életével hirdetnie kell a megismert Igazságot.
© Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! A te eljöveteleddel az üdvösségtörténet új korszaka kezdődött el, Isten elküldte Fiát, hogy véghezvigye a megváltás művét, amely a kereszten teljesedett be. Segíts minket azért munkálkodni, hogy ne az önzés világa, hanem valóban Isten országa valósuljon meg a földön. Segíts, hogy ne féljünk a megtéréstől, hanem engedjük, hogy megváltoztasd életünket! Tőled arra kapunk személyes meghívást, hogy veled legyünk, megismerjük Isten országát, megtérjünk és hirdessük az evangéliumot. Adj nekünk erőt küldetésünk teljesítéséhez, az emberhalászathoz!

Evangélium

Egy alkalommal Jeruzsálemből írástudók jöttek (Kafarnaumba), és azt híresztelték Jézusról: „Belzebub szállta meg”, és: „A gonosz lelkek fejedelmének segítségével űzi ki az ördögöket.” Ám ő magához hívta őket, és példabeszédekben szólt hozzájuk: „Hogyan űzhetné ki a sátán a sátánt? Ha egy ország meghasonlik önmagával, az az ország nem maradhat fenn. Ha egy család meghasonlik önmagával, az a család nem maradhat fenn. Ha a sátán önmaga ellen támad és meghasonlik önmagával, akkor nem maradhat fenn, hanem elpusztul. Az erősnek házába nem törhet be senki, és nem ragadhatja el a holmiját, hacsak előbb meg nem kötözi az erőset; így viszont már kirabolhatja a házát. Bizony, mondom nektek, hogy az emberek fiainak minden bűnt megbocsátanak, és minden káromlást, bárhogyan is káromkodnak. De aki a Szentlelket káromolja, az soha nem nyer bocsánatot, azt örökös bűn terheli.” (Azért mondta mindezt Jézus), mert azt terjesztették: „Megszállta a tisztátalan lélek.”
Mk 3,22-30

Elmélkedés

Nem csak a rokonság figyelmét kelti fel Jézus nem szokványos viselkedése, miként arról a szombati részben olvastunk, hanem a zsidó vallásosság hivatalos képviselőiét is. Ők az írástudók, akik Jeruzsálemből érkeznek, s akik másféle magyarázattal állnak elő. Márk leírásából úgy tűnik, hogy ők elsősorban az ördögűzésekről értesültek. Arra keresik a választ, hogy milyen erő birtokában, milyen hatalommal képes Jézus kiűzni a megszállottakból a gonosz lelkeket. Az ördögűzések tényét tehát elismerik, eszükbe sem jut kétségbe vonni, hogy ezek a csodák valóban megtörténtek. De miért képes erre Jézus? Képtelen és ellentmondásos a vád, amit megfogalmaznak: Jézus „a gonosz lelkek fejedelmének segítségével űzi ki az ördögöket.” Jézus válasza egyértelmű és világosan rámutat a vád benső ellentmondására: az ördög soha senkivel nem fog szövetkezni annak érdekében, hogy az illető ártani tudjon neki, azaz megakadályozza az ő befolyását az emberek felett. Az általa mondott példa rávilágít arra, hogy Isten erősebb a gonosznál, hatalma nagyobb az ördög erejénél, ezért képes megszüntetni a gonosz emberekre gyakorolt ártó befolyását.
Jézus személyében az irgalmas Isten szabadító, megváltó hatalma jelenik meg. Boldog, aki benne a hit által felismeri megváltóját. Boldog, aki őt tartja élete Urának!
© Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézus, a te küldötted vagyok, ezért mindenkor a te örömhíredet akarom továbbadni és rólad akarok tanúságot tenni. A te szereteted és irgalmad jele szeretnék lenni a világban, naponta gyakorolva az irgalmas szeretet cselekedeteit. Mindent a te nevedben akarok tenni, hogy te győzz a rossz és a gonosz felett. Vezess engem Szentlelked által, aki indít és megerősít engem és az egész Egyházat a küldetésben!

Evangélium

Már sokan vállalkoztak arra, hogy a körünkben lejátszódott eseményeket leírják, úgy, ahogy ránk maradt azoktól, akik kezdettől fogva szemtanúi és szolgái voltak az isteni igének. Most jónak láttam én is, hogy elejétől kezdve mindennek pontosan utánajárjak, és sorban leírjak neked mindent, tiszteletre méltó Teofil, hogy meggyőződjél róla, mennyire megbízhatók azok a tanítások, amelyekre oktattak.
Abban az időben: Jézus a Lélek erejével visszatért Galileába. Híre elterjedt az egész környéken. Tanított a zsinagógákban, és mindenki elismeréssel beszélt róla.
Eljutott Názáretbe is, ahol nevelkedett. Szokása szerint bement szombaton a zsinagógába, és olvasásra jelentkezett. Izajás próféta könyvét adták oda neki. Szétbontotta a tekercset, és éppen arra a helyre talált, ahol ez volt írva: „Az Úr Lelke van rajtam. Fölkent engem és elküldött, hogy örömhírt vigyek a szegényeknek, s hirdessem a foglyoknak a szabadulást, a vakoknak a látást, hogy szabaddá tegyem az elnyomottakat, és hirdessem: elérkezett az Úr esztendeje.”
Összetekerte az Írást, átadta a szolgának, és leült. A zsinagógában minden szem rászegeződött. Ő pedig elkezdte beszédét: „Ma beteljesedett az Írás, amelyet az imént hallottatok.”
Lk 1,1-4; 4,14-21

Elmélkedés

Tiszta forrás
Isten Igéjének vasárnapja az egyik legújabb ünnep a liturgikus év folyamán. Egyházunk 2020 óta tartja meg az évközi 3. vasárnapon, felváltva a korábban szeptember végén tartott Szentírás vasárnapot. Az ünnep tartalmához jól illik az evangélium, amelynek első része Szent Lukács művének bevezetése, a második részben pedig arról nyilatkozik Jézus, hogy fellépésével, tanításának elkezdésével beteljesedett a Megváltó érkezését hirdető írás, ószövetségi jövendölés.
Lukács evangélista azzal kezdi művét, hogy megjelöli szándékát, miért írja le Jézus történetét. Előtte „már sokan vállalkoztak arra, hogy leírják az eseményeket” (Lk 1,1). Kikre gondoljunk? Márk volt az első, aki leírta Jézus történetét, tanítását és csodáit. Az ő művével nagyjából egy időben keletkezhetett az az írás, amely Jézus mondásait, beszédeit tartalmazta, amely eredeti formájában nem maradt ránk, de következtethetünk létezésére. Ezt a Jézus tanítását tartalmazó írást és Márk evangéliumát is felhasználta Máté, majd valamivel később Lukács evangélista is. Szent Lukács Kr. u. 80-85 között írhatta meg evangéliumát, illetve az Apostolok Cselekedetei című írást, amely szintén az újszövetségi Szentírás könyvei közé tartozik. Körülbelül tehát ötven esztendő telik el a Jézus-esemény óta, ennyi idő pedig bőven elegendő ahhoz, hogy sok minden feledésbe merüljön, ha senki sem gondol arra, hogy megőrizzék, írott formában is rögzítsék.
Idővel sok mindent elfelejtünk, de az igazán fontos dolgokra emlékszünk, s amit igazságnak, életet vezérlő igazságnak tartunk, azt igyekszünk megőrizni, s továbbadni. Lukács evangélista korában valószínűleg már csak nagyon kevesen éltek az egykori szemtanúk és szolgák közül, akik személyesen ismerték Jézust. Feltehetőleg azok igehirdetését gyűjti össze, akik maguk is másoktól, talán közvetlenül az apostoloktól hallották a tanítást. Mindennek pontosan utánajár, hogy hitelesen írja le az eseményeket. Az a szándék vezérli, hogy semmiképpen se merüljön feledésbe mindaz, amit az Úr tanított.
Érdekes, hogy az evangélista, egy előkelő férfinak, egy Teofil nevű személynek ajánlja írását. Ez a görög név azt jelenti: „Isten barátja.” Ez a könyv, az evangélium, Jézus tanítása azonban nem csak neki szól, hanem mindenkinek, aki Isten barátja. Nekünk is, mert mi is Isten barátai vagyunk, akik szívesen hallgatunk rá.
A Szentírás olvasása minden keresztény ember számára a megújulás tiszta forrása. A názáreti zsinagógában mondott beszédében Jézus nem a szép múltról és nem is az ígéretekkel teli jövőről beszél, hanem a jelenről! Ezt mondja ugyanis felolvasásának végén: „Ma beteljesedett az Írás, amelyet az imént hallottatok” (Lk 4,21). Jézus szavaiból kiderül számunkra, hogy most jött el a megújulás ideje. Nem tegnap vagy tegnapelőtt, nem holnap vagy holnapután. Ma van itt a beteljesedés ideje. Ma van a megtérés napja. Vegyük komolyan az Úr szavait: most jött el számunkra a megfelelő idő.
A „ma” lehetősége minden nap megadatik számunkra. Naponta új életet kezdhetünk Krisztussal. Nap mint nap érdemes arra törekednünk, hogy egyre jobban megismerjük és szeressük őt. Minden nap érdemes útnak indulni vele és követni őt. Minden nap elmondhatom: ez a nap az Isten napja! Isten minden nap, ma is szól hozzám.
© Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Te csodálatos dolgokat tettél és tanítottál földi életed során. Tanításod jó magként hullott az emberi szívekbe, s gyökeret eresztve bőséges termést hozott. Arról is gondoskodtál, hogy legyenek, akik távozásodat követően a te nevedben, a te erőddel, a te megbízásodból hirdetni fogják mindazt, amit te hirdettél. Erre a feladatra, az igehirdetésre választottad ki az apostolokat, akiknek ezt mondtad: „aki titeket hallgat, engem hallgat.” Ugyanez igaz minden papra is, akit te hívsz meg személyesen az ige szolgálatára. Add Urunk, hogy papjaink szavát soha ne vegyük csupán gyenge emberi szónak, hanem igehirdetésükben felismerjünk, megszeressünk és kövessünk téged, a legfőbb igazságot!

Evangélium

Jézus az apostolok kiválasztása után tanítványaival együtt hazatért (Kafarnaumba, Péter házába). Ott azonnal nagy tömeg verődött össze, úgyhogy még evésre sem volt idejük. Amikor rokonai ezt meghallották, elindultak, hogy erőnek erejével magukkal vigyék, mert az volt róla a szóbeszéd, hogy eszét vesztette.
Mk 3,20-21

Elmélkedés

Jézus tanításának és tetteinek vonzerejét jelzi, hogy híre hamar elterjed, tömegek keresik őt. Vele vannak „tanítványai”, amely megjelölés itt már kifejezetten az általa választott tizenkettőre vonatkozik, akik immár teljes közösségben élnek Mesterükkel. Az „evésre sem maradt idejük” kifejezés egyáltalán nem túlzás, hanem pontosan jelzi, hogy mennyire fáradhatatlanul végzi szolgálatát az Úr.
Az a tény, hogy mindenütt tömegek keresik Jézust, kiemeli Jézus rokonságának vakságát, tévedését és értetlenségét. Az evangélista nem írja le, hogy pontosan milyen híresztelés jutott a fülükbe, mindenesetre elég súlyosnak tűnik az a minősítés, hogy „eszét vesztette.” Ostobaságokat persze nem csak a bibliai időkben terjesztettek az emberek, napjaikra is jellemző, hogy gondolkodás nélkül adnak tovább ellenőrizetlen képtelenségeket azok, akik mit sem törődnek a másik ember jó hírnevével. Jézus rokonsága természetesen nem a közösségi médiából szerezte egykor értesüléseit, mindenesetre felült a buta híresztelésnek. Szándékuk világos: haza akarják vinni rokonukat, hogy elrejtsék a nép elől, a nagy nyilvánosság elől. Jézus viselkedése eltér a megszokottól, tehát nem normális, elment az esze. Ugye, ismerős ez a megbélyegzés? Ugye, ismerős ez a jogtalan ítélkezés?
Mi ebből a tanulság? Csak az igazat hidd el! Csak az igazságot add tovább!
© Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, gondviselő Istenünk! Köszönjük, hogy figyelsz életünkre, vigyázol ránk, gondviselő szereteteddel átölelsz minket. Látod gondjainkat és küzdelmeinket, jól ismered fáradozásainkat és aggodalmainkat. Hozzád fordulunk nehéz helyzeteinkben: adj nekünk jó tanácsot és útmutatást! Adj erőt, bátorságot és kitartást. Erősítsd bennünk a hitet, hogy amikor már erőtlenek és tehetetlenek vagyunk, te akkor is tudsz segíteni, mert mindent megtehetsz, s jóságodnak köszönhetően segítesz mindazzal, ami üdvösségünket szolgálja. Ösztönözz minket arra, hogy készséggel és engedelmesen megtegyünk mindent, amit kérsz tőlünk.

Evangélium

Abban az időben Jézus fölment egy hegyre, és magához hívta, akiket kiválasztott. És ők csatlakoztak hozzá. Tizenkettőt választott ki, hogy vele tartsanak, és hirdessék az igét. Hatalmat is adott nekik a betegek gyógyítására és az ördögűzésre. A következő tizenkettőt választotta ki: Simont, akinek a Péter nevet adta; Jakabot, Zebedeus fiát és Jánost, Jakab testvérét – akiket Boanergesznek, vagyis „mennydörgés fiainak” hívott. Továbbá kiválasztotta Andrást, Fülöpöt, Bertalant, Mátét, Tamást, Jakabot, Alfeus fiát, Tádét, a kánaáni Simont és a karióti Júdást, aki később elárulta őt.
Mk 3,13-19

Elmélkedés

A mai evangélium szerint a tanítványok nagyobb köréből Jézus kiválasztott tizenkettőt, hogy „vele tartsanak, és hirdessék az igét.” Márk evangélista név szerint felsorolja a kiválasztottakat, akiket apostoloknak nevezünk. Értelmezhetjük ezt úgy, hogy Jézus az őt elutasító, tizenkét törzsből álló Izrael helyébe új közösséget hoz létre. Az apostolokra épülő Egyház az új választott nép, az újszövetség népe. Az Egyház az a közösség, amelyben láthatóvá válik és szüntelenül növekszik Isten országa.
Az evangéliumokat figyelmesen olvasva észrevesszük, hogy nem hősök ők, akik rendkívüli magabiztossággal, soha nem lankadó lelkesedéssel követik Mesterüket, hanem bizony esendő emberek. Péter az előzetes figyelmeztetés ellenére is megtagadja az Urat, Jakab és János inkább akar uralkodni, mintsem szolgálni, Tamás még a feltámadás után is kételkedik, hitetlenkedik, és persze a tizenkettő között van Júdás, aki elárulta Jézust. Az evangélisták nem szépítik meg személyüket, hanem bennük tükröződnek az első keresztény közösség bűnei és gyengeségei, ugyanakkor hivatásuk és küldetésük is. Tanúk ők, az Úr életének, halálának, de legfőképpen feltámadásának hiteles tanúi.
Az a Jézus, aki egykor kiválasztotta a tizenkettőt, napjainkban is magához hívja tanítványait, mert korunkban is küldötteket keres, akik tanúságot tesznek róla a világban. Talán az én nevemet is mondja.
© Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézus, taníts meg engem arra, hogy a legkisebb dolgokban is felfedezzem az igazi öröm, az igazi boldogság forrását! A szegénység, a nélkülözés, a szomorúság és az üldöztetés nem lehet akadály számomra, hogy feléd közeledjek. Sőt, éppen ellenkezőleg, ezek segítenek a leginkább abban, hogy megtaláljalak Téged, s benned boldogságomat. Érzem közelséged, érzem gondviselésed, érzem irgalmadat, érzem jóságodat, érzem szereteted, s ez nekem a boldogság. Jézusom, veled mindenkinél boldogabb vagyok.

Evangélium

Abban az időben tanítványaival együtt Jézus visszavonult a Genezáreti-tóhoz. Nagy tömeg követte Galileából. Sőt Júdeából és Jeruzsálemből, Idumeából meg a Jordánon túlról, valamint Tírusz és Szidon környékéről is nagy sokaság csatlakozott hozzá, mert hallották, hogy milyen csodálatos dolgokat visz végbe. Jézus meghagyta tanítványainak, hogy tartsanak készenlétben egy bárkát a tömeg tolongása miatt. Sokakat meggyógyított ugyanis, és aki valami bajban szenvedett, mind ott tolongott körülötte, hogy legalább megérinthesse. Még a tisztátalan lelkek is, amint meglátták Jézust, leborultak előtte, és így kiáltoztak: „Te vagy az Isten Fia!” Ő azonban szigorúan meghagyta nekik, hogy ne híreszteljék, kicsoda ő.
Mk 3,7-12

Elmélkedés

A tegnapi evangéliumi rész azzal fejeződött be, hogy a farizeusok és a Heródes-pártiak arról tanakodtak, hogy „miként okozhatnák Jézus vesztét” (Mk 3,6). Ezt követi a mai részlet, amely szerint Jézus „visszavonult” a Genezáreti-tóhoz. A szóhasználatból arra is következtethetnénk, hogy talán elmenekül azok elől, akik az életére törnek, de ez az értelmezés legfeljebb Máté evangélista írásánál jöhetne szóba. Márknál Jézus soha nem menekül ellenfelei elől, nem hátrál meg akkor sem, amikor veszélyt lát. A szöveget tovább olvasva feltűnik, hogy a hatalmas tömeg érkezésekor Jézus továbbra is a visszahúzódás útját keresi, de természetesen nem menekül az őt kereső emberek elől.
Jézus valódi szándékát könnyen megérthetjük. Ő sosem keresi a feltűnést vagy a látványosságot. Nem keresi az emberek elismerését és nem igényli a személye iránti nagy érdeklődést. Nincs szándékában hírnévre szert tenni. Úgy érzi, hogy munkáját, szolgálatát, küldetésének teljesítését nem segíti az emberek fokozott figyelme, főként akkor nem, ha nem is tanítására kíváncsiak, hanem csupán csodákat várnak tőle. De gyors sikert sem vár. Tanító útja során időnként visszavonul, hogy az Atyára figyeljen, akitől küldetését kapja, és tanítványait oktassa, akik mennybemenetele után folytatják majd az ő küldetését.
© Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus, te vagy a test és a lélek gyógyítója. Betegségeinkben, bajainkban, életünk nehéz helyzeteiben hozzád fordulunk. Hisszük, hogy te tudsz és akarsz is segíteni rajtunk. Szavaidnak és cselekedeteidnek olyan ereje van, amely képes megváltoztatni életünket, megszüntetni mindazt, ami veszélyezteti azt vagy ami akadályozza lelki fejlődésünket. Segíts, hogy a betegség, amely próbatétel számunkra, ne gyengítse meg hitünket, hanem közelebb vigyen hozzád, aki vállaltad a szenvedéseket. Uram, mindent elfogadok tőled!

Evangélium

Egy szombati napon Jézus betért a kafarnaumi zsinagógába. Volt ott egy fél kezére béna ember. A farizeusok figyelték Jézust, vajon meggyógyítja-e szombaton. Vádaskodni akartak ugyanis ellene. Jézus felszólította a béna kezű embert: „Állj ide középre!” Aztán megkérdezte a körülállókat: „Szabad-e szombaton jót vagy rosszat tenni, életet menteni vagy veszni hagyni?” Ők azonban hallgattak. Erre Jézus szívük keménységén elszomorodva haragosan végignézett rajtuk, aztán így szólt az emberhez: „Nyújtsd ki a kezedet!” A beteg kinyújtotta kezét, és meggyógyult. Erre a farizeusok kimentek, és tanakodni kezdtek a Heródes-pártiakkal, hogy miként okozhatnák Jézus vesztét.
Mk 3,1-6

Elmélkedés

Bizonyára ismerős számunkra az az élethelyzet, amikor végezzük a munkánkat, de tudjuk, hogy valaki figyeli tevékenységünket. Mégpedig nem jószándékkal teszi ezt, hanem hibát akar találni és a legkisebb dolgokba is beleköt. Talán próbálunk tudomást sem venni a felügyeletről, de minden pillanatban a hátunk mögött érezzük a szúrós tekintetet. Kellemetlen, nyugtalanító ez a helyzet.
Jézus sokszor érezhetett hasonlót, erre példa a mai evangéliumi történet. A farizeusok már ismerik Jézus lelkületét. Alkalom szüli a jótevőt – gondolják magukban, bizonyára most sem fogja elmulasztani a lehetőséget, hogy meggyógyítsa a béna kezű embert. Csakhogy éppen szombat van, tehát nem szabad dolgozni, munkát végezni, a gyógyítás pedig az ő felfogásuk szerint munka, tehát vonatkozik rá a szombati tilalom. A béna jelenléte jó alkalom Jézus számára, hogy jót tegyen, irgalmasságot gyakoroljon, és jó alkalom a farizeusok számára, hogy vádaskodjanak, könyörtelenül számon kérjék a törvényi előírásokat. Mennyire ellentétes szándékok! Mennyire különböző törekvések! Jézus pedig nem törődik az ellenfelek rosszindulatával, hanem csodát tesz. És ez nem csak erre az esetre vonatkozik, hanem minden tevékenységére jellemző. Jóindulata, szeretete, irgalmassága a kereszten éri el tetőfokát, amikor feláldozza magát minden ember megváltásáért.
© Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézusom! Hiszem, hogy te vagy az élő víz forrása. Hiszem, hogy te vagy a világ Üdvözítője. Hiszem, hogy a te tanításod az örök életre vezető út. Lelkem szomjazik az élő vízre, az élő hitre. Ébressz bennem szomjúságot a te igazságod iránt! Ébressz bennem vágyat az örök élet iránt! A te szavadban felismerem az örök élet, az üdvösség tanítását. Add nekem az élő vizet, amely csillapítja szívem és lelkem szomjúságát!

Evangélium

Abban az időben Jézus a következő példabeszédet mondta tanítványainak: A mennyek országa olyan, mint az a tíz szűz, akik vették lámpáikat, és kimentek a vőlegény elé. Öten közülük balgák voltak, öten pedig okosak. A balgák fogták a lámpásukat, de olajat nem vittek magukkal; az okosak azonban korsóikban olajat is vittek lámpásaikhoz. Késett a vőlegény, s ők mind elálmosodtak és elaludtak. Az éjszaka közepén egyszerre kiáltás hangzott: „Íme, a vőlegény! Menjetek eléje!” Erre a szüzek mindnyájan fölébredtek és felszították lámpásaikat. A balgák kérték az okosakat: „Adjatok az olajotokból, mert lámpásaink kialvóban vannak!” Az okosak ezt válaszolták: „Nem lehet, nehogy nekünk is, nektek is kevés legyen. Inkább menjetek el a kereskedőkhöz, és vegyetek magatoknak!” Míg azok vásárolni mentek, megérkezett a vőlegény, és akik készen voltak, bementek vele a menyegzőre; az ajtó pedig bezárult. Később megérkezett a többi szűz is. Így szóltak: „Uram, Uram! Nyiss ajtót nekünk!” De ő így válaszolt: „Bizony, mondom nektek, nem ismerlek titeket!” Virrasszatok tehát, mert nem ismeritek sem a napot, sem az órát!
Mt 25,1-13

Elmélkedés

A tíz szűzről szóló példabeszéd, amelyet ma, Szent Margit ünnepén olvasunk az evangéliumban, Szent Máté művében Jézusnak a végső időkre mutató beszédének a része. A végső idők jeleként először hamis próféták fellépéséről, a nemzetek egymás elleni háborúiról, éhínségről, földrengésekről és más természeti csapásokról beszél, majd pedig elmondja a szüzek várakozásáról ezt a példázatot. A hasonlat pontosan felidézi azt a szokást, hogy a házasságkötés napján a vőlegény elment a menyasszony házába, hogy magával hozza őt és bevezesse otthonába.
A keresztény ember számára az Úr érkezése mindig örömteli és nem félelmet keltő esemény. És erre az eseményre fel kell készülnünk, pontosabban úgy kell élnünk, hogy bármikor is történik, lelkileg felkészültek legyünk a találkozásra. Az első keresztény közösség meg volt róla győződve, hogy Jézus érkezése a közeljövőben várható. Az évek és évtizedek múlásával ez a meggyőződés meggyengült és egyeseket könnyelművé tett. Jézus tanítása éppen az éberségre, a felkészültségre hívja fel a figyelmet, hiszen, akit váratlanul ér az ő újbóli eljövetele, az kint marad, azaz a felkészületlen keresztény ember saját üdvösségét kockáztatja.
Isten türelmes, időt ad mindenki számára a felkészülésre, mert az a vágya, hogy mindenki üdvözüljön és mindenkinek része legyen a mennyország örökké tartó boldogságában.
© Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus, készséges szívvel hallgatjuk szavadat, amellyel követésedre hívsz minket. Nem akarunk süketként viselkedni, mint akik nem hallják, nem értik szavadat. Keressük saját boldogságunkat és mások életét is boldogabbá szeretnénk tenni. Add, hogy szavadban felismerjük az örök életre vezető igazságot! Erősíts minket, hogy mindig veled éljünk, veled járjuk életünk zarándokútját, s végül megérkezzünk az Atya örök országába.