32512 ima található a honlapon, összesen 45926 imádkozás. Regisztrálj, majd kattints és imádkozz!

    Egyéb kategóriák

    Heti IGE, bátorító üzenet

    Heti IGE, bátorító üzenet
    Hetente frissül

    Heti IGE bátorító üzenet

    A szerző Bob Gass, aki Észak-Írországban született és nevelkedett. Bob inspirációja jórészt több, mint negyven éves keresztyén vezetői tapasztalatából, valamint az édesanyja által belenevelt bibliai alapelvekből és Isten szerinti értékrendből fakad. 1992-ben ragadott tollat, és kezdte el lejegyezni ezeket a sugallatokat. 1993-ban elkezdte küldözgetni a másolatokat barátainak és támogatóinak az Egyesült Államokban, ahol tizennyolc éves kora óta él.

    A szerzőt, Bob Gass-t, aki Észak-Írországban született és nevelkedett, Neil fivérével és Ruth nővérével együtt komoly keresztyén nevelésben részesítette megözvegyült édesanyja. Bob még csak tizenhárom éves volt, amikor édesapja meghalt.
    Bob inspirációja jórészt több, mint negyven éves keresztyén vezetői tapasztalatából, valamint az édesanyja által belenevelt bibliai alapelvekből és Isten szerinti értékrendből fakad. 1992-ben ragadott tollat, és kezdte el lejegyezni ezeket a sugallatokat. 1993-ban elkezdte küldözgetni a másolatokat barátainak és támogatóinak az Egyesült Államokban, ahol tizennyolc éves kora óta él.
     
    Ezek az ihletett írások annyira népszerűnek bizonyultak, hogy Bobot egészen megdöbbentették a visszajelzések.
    Minthogy Bobnak szívügye volt a keresztyén rádió az Egyesült Királyságban, felajánlotta Gareth Littler-nek (a UCB korábbi vezérigazgatójának) az általa írt elmélkedéseket, hogy azok révén bátorítsa a keresztyéneket a UCB rádió támogatására. Az ismert mondás szavaival élve: „a többi történelem”!
    Így aztán egy bátor hitbeli lépéssel 1994. áprilisában útjára bocsátottuk ezt a Mai Ige (The Word For You Today) néven ismertté lett sikeres áhítatos könyvecskét, melyet kezdetben 3.500 példányban terjesztettünk az Egyesült Királyságon belüli támogatóink körében.
    Mostanra már egymillió példányt olvasnak naponta, nem csupán a támogatóink, hanem kórházi betegek, rabok és otthonokban lakók szerte az Egyesült Királyságban és Írországban.
     
    Nap, mint nap telefonhívások és levelek tanúsítják, milyen ösztönzőek ezek az egyszerű, mégis erőteljes napi olvasmányok, és emberek életét változtatják meg.
    Ámulattal láttuk az évek során, hogy milyen sok ember jutott Krisztusban való hitre egyszerűen csak a Mai Ige olvasása által.
    Bob a következőt mondja: „Ez az áhítat a motor berúgása hideg reggeleken, amikor nincs kedved olvasni a Bibliádat, vagy egy kicsit száraznak találod – ilyenkor egy jó kis ösztönző befecskendezésre van szükséged. Ezt kívánom nyújtani olvasóinknak – valami olyat, ami a gondolataikat Isten jóságára összpontosítja”.
    Ezeket az áhítatokat olvasva reggelenként emberek tízezreinek az élete változott meg.
     

    Magyar nyelvre egy baptista lelkipásztor, Nemes Nándor kezdte el fordítani Bob Gass elmélkedéseit, melyek nagy hatást tettek rá. Először saját gyülekezeteiben, majd egy keresztyén alapítvány, a SEER Romania segítségével országszerte is igyekezett minél többekhez eljuttatni ezeket az elmélkedéseket, melyekre egyre nagyobb igény mutatkozott. Magyarországon is egyre több életet változtat meg az Isten dicsőségére!

    Heti IGE bátorító üzenetA tanúságtétel ereje

    Napi Ima5 imádkozás /layout/img/logo.png

    Okt
    16
    Heti IGE bátorító üzenet A tanúságtétel ereje

    A tanúságtétel ereje

    „Menj haza a tieidhez, és vidd hírül nekik, milyen nagy dolgot tett veled az Úr!” (Márk 5:19)

    A legerőteljesebb tanúságtétel az olyan élet, amelyet nem lehet megmagyarázni Isten nélkül! Az emberek vitathatják a dogmatikádat, de a bizonyságtételed az más! Pál hat különböző alkalommal állt ellenséges hallgatóság előtt, és minden alkalommal elmondta személyes bizonyságát. Nem vitatkozott, nem érvelt – csak elmondta a történetét.

    Dr. David Yonggi Cho építette fel Dél-Koreában a világ legnagyobb gyülekezetét (egymillió tag). Őt egy hölgy vezette Krisztushoz, akivel csak egyszer találkozott. A hölgy elmondta a bizonyságtételét, továbbment, és Cho, a korábbi buddhista, soha többé nem látta.

    A tanúságtétel csodálatos dolog, különösen akkor, ha következetes életmód támasztja alá. Olyan emberek, akik mások szavára nem adnak, téged meghallgatnak, közel éreznek magukhoz és reagálnak, ha elmondod nekik bizonyságtételedet. Csak tartsd szem előtt a következő négy dolgot:

    1) Légy érdekes! Röviden mondd el, és kerüld a közhelyeket! Jézus izgalmas, lelkesítő; ő azért jött, hogy bővölködő életünk legyen (ld. János 10:10).

    2) Légy konkrét! Beszélj arról: a) milyen volt a régi életed; b) hogyan találkoztál Jézussal; c) milyen az életed most!

    3) Légy őszinte! Ne mondd, hogy: „minden problémád eltűnik, ha keresztyén leszel”! A keresztyén élet nem játszótér, hanem harctér! Magyarázd el az embereknek, hogy továbbra is vannak küzdelmeid, de valami fontos megváltozott: már nem vagy egyedül, mert nagyobb az, aki benned van, mint az, aki a világban van (ld. 1János 4:4).

    4) Légy kedves, melegszívű! Senkit sem lehet bekényszeríteni Isten országába. Légy kedves, vesd a magot, és hagyd az aratást az Úrra! Most pedig menj, és vidd hírül, milyen nagy dolgot tett veled az Úr!

     

    "A fenti elmélkedés a Keresztyén Média UCB Hungary Alapítvány napi elmélkedése (honlap: www.maiige.hu), melynek írója Bob Gass. Magyar nyelven negyedévre szóló kiadvány formájában megrendelhető az alapítvány honlapján, vagy a következő címen: Mai Ige, 6201 Kiskőrös, Pf. 33." Mai Ige elmélkedések angol nyelven itt.

    Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
    Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
    Ezt az imát még nem imádkoztad el!

    Heti IGE bátorító üzenetÚjat kezdhetsz!

    Napi Ima5 imádkozás /layout/img/logo.png

    Okt
    09
    Heti IGE bátorító üzenet Újat kezdhetsz!

    Újat kezdhetsz!

    „Mert ha hétszer elesik is az igaz, mégis fölkel, de a bűnösök elbuknak a bajban.” (Példabeszédek 24:16)

    1914. december 9-én leégett az Edison Industries gyár. A veszteség meghaladta a kétmillió dollárt, és odaveszett Thomas Edison munkájának nagy része. Csak 238 dollárra volt biztosítva, mert a gyár betonépület volt, ezért tűzállónak hitték. A nagy feltaláló hatvanhét éves fejjel nézte, ahogy élete munkája a lángok martaléka lett. Másnap reggel, mikorra a tűzoltók megfékezték a pokoli tüzet, Edison végignézett elszenesedett álmain és összetört reményein. A helyszínt megtekintve így szólt: „A katasztrófának nagy értéke van. Minden tévedésünk elégett. Hála Istennek, újat kezdhetünk.” Három héttel a tűz után elkészítette egyik legnagyobb találmányát: az első fonográfot. El tudod képzelni a zene és a szórakoztatóipar világát nélküle?

    A Bibliában azt olvassuk: „Mert ha hétszer elesik is az igaz, mégis fölkel, de a bűnösök elbuknak a bajban.” Ha Isten melletted áll, mindig tudsz újat kezdeni, mert az ehhez szükséges erő ott van benned. Ez ugyanaz az erő, ami Krisztust feltámasztotta a halálból (ld. Róma 8:11). Pál így imádkozott az efezusi hívőkért: „adja meg nektek dicsőségének gazdagsága szerint, hogy hatalmasan megerősödjék bennetek a belső ember az ő Lelke által” (Efezus 3:16).

    Hol található ez az erő? A belső emberben. Pál így folytatja: „[Isten] mindent megtehet sokkal bőségesebben, mint ahogy mi kérjük vagy gondoljuk, a bennünk munkálkodó erő szerint” (Efezus 3:20). Ezért a mai üzenet számodra: te is képes vagy újat kezdeni!

     

    "A fenti elmélkedés a Keresztyén Média UCB Hungary Alapítvány napi elmélkedése (honlap: www.maiige.hu), melynek írója Bob Gass. Magyar nyelven negyedévre szóló kiadvány formájában megrendelhető az alapítvány honlapján, vagy a következő címen: Mai Ige, 6201 Kiskőrös, Pf. 33." Mai Ige elmélkedések angol nyelven itt.

    Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
    Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
    Ezt az imát még nem imádkoztad el!

    Heti IGE bátorító üzenetBarátok a bajban

    Napi Ima6 imádkozás /layout/img/logo.png

    Okt
    02
    Heti IGE bátorító üzenet Barátok a bajban

    Barátok a bajban

    „Ekkor elindult Jónátán, Saul fia, és elment Dávidhoz az erdőségbe, és erősítette az Istenbe vetett bizalmát.” (1Sámuel 23:16)

    Jackie Robinson volt az első afroamerikai, aki a profi baseball-ligában játszhatott. Szinte minden stadionban sértegetésnek és bántalmazásnak volt kitéve. Egyszer hazai pályán, a brooklyni stadionban hibázott, és a szurkolói azonnal ellene fordultak. Ott állt megalázottan, miközben a nézők fujjogtak. Ekkor egy másik játékos, Pee Wee Reese odafutott mellé, karját a vállára tette, és együtt néztek szembe a tömeggel. A lelátó néhány másodpercen belül elcsendesedett. Évekkel később, amikor Robinsont beválasztották a baseballhírességek csarnokába, azt mondta: „Reese vállamra tett karja mentette meg aznap a karrieremet.”

    Jézus tudta, hogy Péter hibázni fog, hogy el fogja árulni őt, mégis kegyelmével ajándékozta meg már előre. Hallgasd csak, mit mondott neki: „ha majd megtérsz, erősítsd a testvéreidet” (Lukács 22:32).

    Amikor Isten helyreállít, az ő szeretetével fordulsz mások felé is. Olyan természetes lesz ez számodra, mint a lélegzetvétel. Meg fogod élni ezt az igét: „Erősítsétek a lankadt kezeket, tegyétek erőssé a megroskadt térdeket! Mondjátok a remegő szívűeknek: Legyetek erősek, ne féljetek! Íme, jön Istenetek…” (Ézsaiás 35:3–4). „Jónátán, Saul fia… elment Dávidhoz az erdőségbe, és erősítette az Istenbe vetett bizalmát.” Ha úgy érzed, mintha egy sűrű erdőben bolyonganál, akkor szükséged van egy „Jónátánra”. Ilyenkor igazolódik a régi mondás: amikor jól megy a sorunk, sokan ismernek, de a nehézségek idején tudjuk meg, hogy kik az igazi barátaink. Ők azok, akikhez a gondokban is fordulhatunk. Ha úgy gondolod, hogy valaha szükséged lesz egy ilyen barátra, légy te magad is ilyen barát!

     

    "A fenti elmélkedés a Keresztyén Média UCB Hungary Alapítvány napi elmélkedése (honlap: www.maiige.hu), melynek írója Bob Gass. Magyar nyelven negyedévre szóló kiadvány formájában megrendelhető az alapítvány honlapján, vagy a következő címen: Mai Ige, 6201 Kiskőrös, Pf. 33." Mai Ige elmélkedések angol nyelven itt.

    Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
    Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
    Ezt az imát még nem imádkoztad el!

    Heti IGE bátorító üzenetTúl fogsz jutni ezen

    Napi Ima4 imádkozás /layout/img/logo.png

    Szep
    25
    Heti IGE bátorító üzenet Túl fogsz jutni ezen

    Túl fogsz jutni ezen

    „Megtölti még szádat nevetéssel, és ajkaidat ujjongással.” (Jób 8:21)

    Amikor a szívünk összetörik, néha előfordul, hogy a gyógyulás történik előbb, és a válaszok csak később jönnek. De ha belegondolsz, nem járnál szívesebben Istennel a sötétben, mint egyedül a világosban? Kétséges, hogy Jób megértette-e valaha teljesen az őt ért veszteségek miértjét. Azt azonban hallania kellett, hogy Isten „megtölti még szádat nevetéssel, és ajkaidat ujjongással.” Isten neked is ezt ígéri!

    Stanley Jones teológus mondta: „Bármi, ami kevesebb, mint Isten, csalódást fog okozni.” Istennek van elegendő kegyelme, hogy átsegítsen minden nehéz helyzeten. Minden szükséget be tud tölteni. Minden problémára van megoldása. Minden fájdalomra van gyógyírja. Amikor Jeremiás visszaemlékezett mindarra, amin Isten átsegítette, ezt a következtetést vonta le: „Neked semmi sem lehetetlen!” (Jeremiás 32:17).

    Isten keresi a lehetőségeket, hogy megmutassa, mit tud tenni érted, ha bízol benne. Dávid azt mondta: „Kegyelmesen gondolj rám, mert te jóságos vagy, Uram!” (Zsoltárok 25:7). Ugye, örülsz, hogy Isten jósága és kegyelme az ő jellemén alapul, és nem a tiéden? Corrie ten Boom így fogalmazott: „Ha el akarsz csüggedni, nézz magadba! Ha legyőzöttnek akarod érezni magad, tekints vissza az életedre! Ha össze akarsz zavarodni, nézz körül! De ha meg akarsz szabadulni, akkor nézz fel!”

    A mai ige tehát számodra ez: Isten kegyelméből ezen is túl fogsz jutni!

     

    "A fenti elmélkedés a Keresztyén Média UCB Hungary Alapítvány napi elmélkedése (honlap: www.maiige.hu), melynek írója Bob Gass. Magyar nyelven negyedévre szóló kiadvány formájában megrendelhető az alapítvány honlapján, vagy a következő címen: Mai Ige, 6201 Kiskőrös, Pf. 33." Mai Ige elmélkedések angol nyelven itt.

    Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
    Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
    Ezt az imát még nem imádkoztad el!

    Heti IGE bátorító üzenetLegyőzheted a múltadat!

    Napi Ima3 imádkozás /layout/img/logo.png

    Szep
    18
    Heti IGE bátorító üzenet Legyőzheted a múltadat!

    Legyőzheted a múltadat!

    „A gileádi Jefte erős vitéz volt, egy parázna nőnek volt a fia.” (Bírák 11:1)

    A szociológusok azt mondják, hogy az emberi viselkedést főként két dolog határozza meg: a szüleink és a környezetünk. Erre alapozva veszett ügynek ítélhették volna meg Jeftét! Isten azonban nem így gondolkodik. Igéjében azt mondja: „Ne a régi dolgokat emlegessétek, ne a múlton tűnődjetek! Mert én újat cselekszem, most kezd kibontakozni – talán nem tudjátok?” (Ézsaiás 43:18–19).

    Ha Jézus lesz életed Ura, sem a gének, sem a környezeted nem tud megakadályozni abban, hogy azzá válj, akinek ő eltervezett. Jeftéből már fiatalon Izráel egyik leghíresebb bírája lett, és a Biblia a hithősök közé sorolja a Zsidókhoz írt levél 11. részében.

    Isten az irányváltások specialistája! Talán nem túl ideális körülmények közé születtél, és azon tűnődsz, hogy leküzdheted-e valaha is ezt a hátrányt. A válasz: igen! Ezért ha legközelebb valaki a múltadat felhozva akar leszólni, juttasd eszébe Jeftét!

    Az igazság az, hogy a mi Istenünk csodálatos! Ő magasabbra tudja emelni a hátrányos helyzetből érkezettet azoknál, akik minden elképzelhető előnnyel rendelkeznek. Az ő ereje a mi gyengeségünkben mutatkozik meg és ér célhoz (ld. 2Korinthus 12:9). Ő arra szakosodott, hogy azokat használja, akiket az emberek elutasítottak. Ő használta Józsefet, akit testvérei elárultak, és akit apja halottnak hitt. Használta Dávidot, a pásztorfiút, akit családja semmibe vett. Használta Jézust, „a követ, amelyet az építők megvetettek” (ld. Zsoltárok 118:22), aki aztán a legfontosabb sarokkő lett (ld. Lukács 20:17). Isten veled is meg tudja tenni ugyanezt.

    Ne csüggedj, Istennek a te életeddel is terve van, és ha időt töltesz vele, akkor megmutatja neked ezt a tervet.

     

    "A fenti elmélkedés a Keresztyén Média UCB Hungary Alapítvány napi elmélkedése (honlap: www.maiige.hu), melynek írója Bob Gass. Magyar nyelven negyedévre szóló kiadvány formájában megrendelhető az alapítvány honlapján, vagy a következő címen: Mai Ige, 6201 Kiskőrös, Pf. 33." Mai Ige elmélkedések angol nyelven itt.

    Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
    Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
    Ezt az imát még nem imádkoztad el!

    Heti IGE bátorító üzenetFigyelnek!

    Napi Ima3 imádkozás /layout/img/logo.png

    Szep
    11
    Heti IGE bátorító üzenet Figyelnek!

    Figyelnek!

    „Akiről azt látják, hogy ügyesen dolgozik, az biztosan a királyok szolgálatába fog állni, nem marad az alacsony rangúak szolgája.” (Példabeszédek 22:29)

    Egy vasúttársaság alkalmazottjaként kezdte kemény fizikai munkát végezve. Amikor lehetősége nyílt arra, hogy néhány napig a szállítmányozási irodában dolgozzon, kapott az alkalmon. Ez idő alatt a felettese néhány fontos kimutatást és számítást kért tőle. „Itt legyen az asztalomon, amikor három nap múlva visszatérek!” – mondta. A fiatalember nem tudott semmit a könyvelésről, de három napon át éjjel-nappal dolgozott alvás nélkül, és mire a felügyelő visszatért, a kimutatás készen volt. Ezzel elnyerte főnöke tiszteletét és csodálatát, és amint egy státusz megüresedett, a főnök őt ajánlotta a munkára. Ahogy telt az idő, a fiatalembert többször előléptették, és minden alkalommal dicsérték alaposságát és megbízhatóságát. Végül a Missouri állambeli St. Louisban alelnöke lett a világ egyik legnagyobb állateledel-gyártó cégének, a Ralston Purina Company-nak.

    A Biblia azt mondja: „akiről azt látják, hogy ügyesen dolgozik, az biztosan a királyok szolgálatába fog állni, nem marad az alacsony rangúak szolgája” (Példabeszédek 22:29). Eugene Peterson parafrázisában ezt így fogalmazza meg: „Figyeld meg azokat az embereket, akik jól végzik a munkájukat! Szakértő munkavállalókra mindig nagy az igény és megbecsülik őket; ők nem fognak háttérbe szorulni.”

    Akár észreveszed, akár nem, figyelik, hogyan dolgozol. Megfigyelik a jellemedet, a munkaerkölcsödet és a hozzáállásodat. A jutalmat nem csupán az elvégzett feladatok alapján kapod, a hozzáállásod és a munka elvégzésének módja is számít!

     

    "A fenti elmélkedés a Keresztyén Média UCB Hungary Alapítvány napi elmélkedése (honlap: www.maiige.hu), melynek írója Bob Gass. Magyar nyelven negyedévre szóló kiadvány formájában megrendelhető az alapítvány honlapján, vagy a következő címen: Mai Ige, 6201 Kiskőrös, Pf. 33." Mai Ige elmélkedések angol nyelven itt.

    Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
    Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
    Ezt az imát még nem imádkoztad el!

    Heti IGE bátorító üzenetAzért élj, ami igazán számít!

    Napi Ima4 imádkozás /layout/img/logo.png

    Szep
    04
    Heti IGE bátorító üzenet Azért élj, ami igazán számít!

    Azért élj, ami igazán számít!

    „Meztelenül jöttem ki anyám méhéből, meztelenül is megyek el.” (Jób 1:21)

    Hallottad már a mondást: „túl hamar öregedett meg, túl későn lett bölcs”? Ne hagyd, hogy ez rád is igaz legyen!

    A három nagy titán, akik Amerikát felépítették: Vanderbilt, Carnegie és Rockefeller voltak. Miután Vanderbilt temetésén részt vettek, Carnegie és Rockefeller hátralévő életüket azzal töltötték, hogy pénzüket jótékony célra adományozták. A halál megmutatja, milyen rövid az élet, és ez megváltoztatja a szemléletünket. Carnegie a nyolcvanas éveiben halt meg, Rockefeller a kilencvenes éveiben – de mind a ketten meghaltak!

    Mind meghalunk. A kérdés az, hogy csupán a megélhetésünkért dolgozunk, vagy valóban hatással is vagyunk életünk során? Egy üzletember azt mondta a barátjának: „Nem hiszem, hogy örökre ebben a taposómalomban ragadok, de most kétségkívül benne vagyok… ez a jó öreg körhinta, hogy mennyi pénz elég? És soha nem elég. Három éve azt gondoltam, csak egy kicsivel kell több… most kétszer annyit keresek, és még mindig nem elég.”

    Salamon azt írta: „aki szereti a pénzt, nem elégszik meg a pénzzel, sem a jövedelemmel az, aki szereti a vagyont” (Prédikátor 5:9).

    Gondoltad már magadban, hogy ha egy bizonyos összegű pénzhez hozzájutsz, akkor boldog leszel és biztonságban érzed majd magad? Talán így lesz, talán nem. Ha Istenen kívül bármi másban bízol, akkor tele leszel félelemmel, mert mindig sebezhető leszel olyan körülmények miatt, melyek fölött nincs irányításod.

    Jézus ezt így fogalmazta meg: „keressétek először Isten országát és az ő igazságát, és mindezek ráadásként megadatnak majd nektek” (Máté 6:33).

     

    "A fenti elmélkedés a Keresztyén Média UCB Hungary Alapítvány napi elmélkedése (honlap: www.maiige.hu), melynek írója Bob Gass. Magyar nyelven negyedévre szóló kiadvány formájában megrendelhető az alapítvány honlapján, vagy a következő címen: Mai Ige, 6201 Kiskőrös, Pf. 33." Mai Ige elmélkedések angol nyelven itt.

    Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
    Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
    Ezt az imát még nem imádkoztad el!

    Heti IGE bátorító üzenetNe vedd magadra az elutasítást!

    Napi Ima4 imádkozás /layout/img/logo.png

    Aug
    28
    Heti IGE bátorító üzenet Ne vedd magadra az elutasítást!

    Ne vedd magadra az elutasítást!

    „… tűz erejét oltották ki, kard élétől menekültek meg, betegségből épültek fel, háborúban lettek hősökké…” (Zsidók 11:34)

    Légy mindig nyitott az építő kritikára, de az elutasítást ne vedd magadra! Ne hagyd, hogy magadról alkotott véleményedet befolyásolja mások véleménye, olyanoké, akik nem veszik észre legjobb tulajdonságaidat és a benned rejlő lehetőségeket.

    A sikeres emberekben van valami közös: túlteszik magukat a kritikán.

    1902-ben egy feltörekvő fiatal költő elutasító levelet kapott a The Atlantic Monthlyversrovatának szerkesztőjétől. Ezzel a kurta üzenettel küldte vissza a köteg verset, amit a huszonnyolc éves költő küldött: „Magazinunkban nincs helye az Ön erőteljes verseinek.” Mégis ő lett minden idők egyik legkedveltebb és legnépszerűbb amerikai költője. Ki volt ő? Robert Frost.

    1907-ben a berni egyetem visszadobta egy fiatal fizika szakos hallgató doktori disszertációját. Ez a hallgató mégis örökre megváltoztatta a tudományos világot. Ki volt ő? Albert Einstein.

     Egy tizenhat éves diák bizonyítványába a retorika tanár ezt jegyezte be: „szembetűnő sikertelenség”. Ám ő nem volt hajlandó ezt elfogadni. Ki volt ő? Winston Churchill.

    A zsidókhoz írt levélben a hithősök felsorolása után ezt olvassuk: „gyengeségükből felerősödtek, hőssé lettek a harcban” (Zsidók 11:34 NIV). Ez a te történeted is lehet. Dávid, aki csúfosan elbukott, azt írta: „Erőm és pajzsom az Úr, benne bízik szívem. Ő megsegített, ezért vidám a szívem, és énekelve adok neki hálát.” (Zsoltárok 28:7).

    Csak azok az emberek hagyhatnak cserben, akikre támaszkodsz. Tehát támaszkodj kevésbé emberekre és jobban Istenre!

     

    "A fenti elmélkedés a Keresztyén Média UCB Hungary Alapítvány napi elmélkedése (honlap: www.maiige.hu), melynek írója Bob Gass. Magyar nyelven negyedévre szóló kiadvány formájában megrendelhető az alapítvány honlapján, vagy a következő címen: Mai Ige, 6201 Kiskőrös, Pf. 33." Mai Ige elmélkedések angol nyelven itt.

    Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
    Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
    Ezt az imát még nem imádkoztad el!

    Heti IGE bátorító üzenetAz Isten szerinti siker

    Napi Ima3 imádkozás /layout/img/logo.png

    Aug
    21
    Heti IGE bátorító üzenet Az Isten szerinti siker

    Az Isten szerinti siker

    „Tartsátok meg azért ennek a szövetségnek az igéit, és teljesítsétek azokat, hogy boldoguljatok minden dolgotokban.” (5Mózes 29:8)

    Két ember beszélgetett. Egyikük azt kérdezte: „Tudod, mi a siker titka?” Mire a másik: „Nem, mi az?” Az előbbi erre azt mondta: „Nem mondhatom el neked.” „Miért nem?” – tudakolta a barátja. „Mert titok!” – felelte az.

    Az viszont nem titok, hogyan érhetünk el Isten szerinti sikert. Igéjében sokszor elismételi, hogy azt akarja, legyünk sikeresek az életben. De ahogy nincs két egyforma ember, úgy Isten sikerünkre vonatkozó terve is mindenkinél különböző. A siker egyszerűen az, hogy felfedezzük Isten életünkre vonatkozó akaratát, és teljesítjük azt.

    Gondolj egy nagy felbontású televízióra! Ez a technológia lehetővé teszi, hogy a kép szinte élethűnek tűnjön. Az iparág ezt „szuper tisztaságnak” hívja. Akár három méterre állunk a képernyőtől, akár fél méterről nézzük, a kép teljesen tiszta, nincsenek homályos kontúrok, nincsenek torzítások vagy árnyékok. Milyen lenne egy sikeres élet nagy felbontásban? Ahhoz, hogy erre a tisztaságra rátaláljunk, bele kell ásni magunkat Isten szavába, és meg kell tudnunk, mit gondol ő a sikerről. „Tartsátok meg azért ennek a szövetségnek az igéit, és teljesítsétek azokat, hogy boldoguljatok minden dolgotokban” (5Mózes 29:8).

    Amikor Isten megteremtette az embert, az egyik első dolog, amit mondott, az volt, hogy: „szaporodjatok, sokasodjatok” (1Mózes 1:22). Jób könyvében pedig ezeket a szavakat olvassuk: „bár először kicsiny voltál, végül igen naggyá leszel” (Jób 8:7).

    Az Isten által elrendelt siker azonban feltételhez kötött, és ez nem alku tárgya: Isten megáld téged – azért, hogy mások számára áldás lehess.

     

    "A fenti elmélkedés a Keresztyén Média UCB Hungary Alapítvány napi elmélkedése (honlap: www.maiige.hu), melynek írója Bob Gass. Magyar nyelven negyedévre szóló kiadvány formájában megrendelhető az alapítvány honlapján, vagy a következő címen: Mai Ige, 6201 Kiskőrös, Pf. 33." Mai Ige elmélkedések angol nyelven itt.

    Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
    Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
    Ezt az imát még nem imádkoztad el!

    Heti IGE bátorító üzenetPihenj meg!

    Napi Ima3 imádkozás /layout/img/logo.png

    Aug
    14
    Heti IGE bátorító üzenet Pihenj meg!

    Pihenj meg!

    „Jöjjetek velem, csak ti magatok egy lakatlan helyre, és pihenjetek meg egy kissé!” (Márk 6:31)

    Miért szánt Jézus időt a pihenésre? Azért, hogy amikor dolgozik, a legjobbat nyújthassa. Ma azt akarja a tudtodra adni, hogy ha nem szánsz időt a pihenésre, az nem fog az öledbe pottyanni! Azt akarja, hogy ne csak rövid távon, hanem hosszú távon is bírd az iramot.

    Az első akadály, amin túl kell tenned magad, a bűntudat. Ettől válunk munkamániásokká. Lelkiismeret-furdalásunk van, és azt mondjuk magunknak, nem pihenhetünk, mert túl sok a tennivaló.

    Jézus másként kezelte az életet. Így szólt a tanítványaihoz: „Jöjjetek velem, csak ti magatok egy lakatlan helyre, és pihenjetek meg egy kissé! Mert olyan sokan mentek hozzá, hogy még enni sem volt idejük. Elhajóztak tehát egy lakatlan helyre magukban.” (Márk 6:31–32).

    Enni sincs idő, rengeteg ember fordul hozzánk, nincs időnk saját magunkkal törődni – ilyen a te életed is? Vannak, akik azt mondják, jobb kiégni, mint berozsdásodni. Ez rossz tanács és egyáltalán nem biblikus! Ha Isten akaratát követed, nem égsz ki! Jézus azt mondta: „az én igám jó, és az én terhem könnyű” (Máté 11:30). Azért mondhatta ezt, mert nem az emberek határozták meg napirendjét, hanem mennyei Atyja. A zsoltáros azt mondja: „fűves legelőkön nyugtat engem” (Zsoltárok 23:2 Károli).

    Nem mennél szívesebben a parkba önszántadból, mint a kórházba kényszerből? Nem Isten küld kórházba, hanem az, ha bölcstelenül élsz. Jézus ma azt mondja neked: „Pihenj meg!” Ha bölcs vagy, hallgatsz rá!

     

    "A fenti elmélkedés a Keresztyén Média UCB Hungary Alapítvány napi elmélkedése (honlap: www.maiige.hu), melynek írója Bob Gass. Magyar nyelven negyedévre szóló kiadvány formájában megrendelhető az alapítvány honlapján, vagy a következő címen: Mai Ige, 6201 Kiskőrös, Pf. 33." Mai Ige elmélkedések angol nyelven itt.

    Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
    Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
    Ezt az imát még nem imádkoztad el!

    Heti IGE bátorító üzenetDolgozz szorgalmasan és kitartóan!

    Napi Ima3 imádkozás /layout/img/logo.png

    Aug
    07
    Heti IGE bátorító üzenet Dolgozz szorgalmasan és kitartóan!

    Dolgozz szorgalmasan és kitartóan!

    „Ezért, szeretett testvéreim, legyetek szilárdak, rendíthetetlenek.” (1Korinthus 15:58)

    Amikor William Carey (1761–1834) először kezdte fontolgatni, hogy misszionáriusnak megy Indiába, az apja rámutatott, hogy nincs megfelelő iskolai végzettsége ehhez a munkához. Carey azt válaszolta: „Bírom a kemény munkát. Meg tudom csinálni.” Valóban meg is tette. Indiában ilyen volt egy tipikus napja: 5.45-kor kelt, hogy a héber Bibliából olvasson egy fejezetet és egyéni áhítatot tartson. Reggel 7-kor a családi imát vezette bengáli nyelven, egy oktató segítségével felolvasott perzsául, és egy szentírási részletet hindi nyelven. Reggeli után szanszkritot fordított angolra. Délelőtt 10-től délután 2-ig tanított a főiskolán, majd vacsoráig bengáli nyelvre fordított. Egy korai vacsora után szanszkritra fordított és telugu nyelvet tanult, majd este 7.30-tól igét hirdetett az angol gyülekezetnek. Este 9 körül visszatért a fordításhoz körülbelül két órára, levelet írt egy barátjának Angliába, elolvasott egy fejezetet a görög Újszövetségéből, majd végül lefeküdt. Carey mindenki másnál többet tett Krisztus üzenetének Indiába juttatásáért és az ottani gyülekezetek megalapításáért. Azért tudta megtenni, mert vállalta a kemény munkát!

    Íme, két ige a szorgalmas munkásoknak:

    1) „A jó cselekvésében pedig ne fáradjunk el, mert a maga idejében aratunk majd, ha meg nem lankadunk” (Galata 6:9).

     2) „Ezért, szeretett testvéreim, legyetek szilárdak, rendíthetetlenek, buzgólkodjatok mindenkor az Úr munkájában, hiszen tudjátok, hogy fáradozásotok nem hiábavaló az Úrban” (1Korinthus 15:58).

     Ezeket a szentírási részleteket le lehet redukálni öt szóra: Dolgozz keményen, és sikeres leszel!

     

    "A fenti elmélkedés a Keresztyén Média UCB Hungary Alapítvány napi elmélkedése (honlap: www.maiige.hu), melynek írója Bob Gass. Magyar nyelven negyedévre szóló kiadvány formájában megrendelhető az alapítvány honlapján, vagy a következő címen: Mai Ige, 6201 Kiskőrös, Pf. 33." Mai Ige elmélkedések angol nyelven itt.

    Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
    Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
    Ezt az imát még nem imádkoztad el!

    Heti IGE bátorító üzenet „Jól van, jó és hű szolgám.” (Máté 25:21)Hagyj jó örökséget!

    Napi Ima5 imádkozás /layout/img/logo.png

    Júl
    30
    Heti IGE bátorító üzenet „Jól van, jó és hű szolgám.” (Máté 25:21) Hagyj jó örökséget!

    Hagyj jó örökséget!

    „Jól van, jó és hű szolgám.” (Máté 25:21)

    Nem mi választjuk e világra érkezésünk időpontját, mint ahogy a távozásunkét sem, de az a mi döntésünkön múlik, hogy milyen örökséget hagyunk hátra, miről fognak emlékezni ránk.

    Ötévesen versenyművet írt csembalóra. Még tízéves sem volt, de már több hegedűszonátát publikált, és emlékezetéből játszotta Händel és Bach műveit. Nem sokkal a tizenkettedik születésnapja után megkomponálta és vezényelte első operáját. Kinevezték a salzburgi érseki zenekar tiszteletbeli koncertmesterének, és néhány éven belül Salzburg büszkeségeként üdvözölték. Harmincöt éves korában halt meg, de addigra megkomponált negyvennyolc szimfóniát; negyvenhét áriát, duettet és kvartettet zenekari kísérettel; és több mint egy tucat operát. Összesen mintegy 600 zeneművet írt. Ennek ellenére Mozart életének nagy részét szegénységben élte, és szürke ismeretlenként halt meg. Beteg özvegye szinte közömbösnek tűnt a halálát illetően. Néhány barátja elment a templomba a gyászszertartására, de egy vihar megakadályozta, hogy a temetőbe is kimenjenek. Sírjának helyét ezért gyakorlatilag lehetetlen azonosítani. Nyughelyét nem jelzi szentély, nem látogatják rajongók. Miről emlékezünk Mozartra? Mi az ő öröksége? Nem az élete, melyet élt, hanem a zene, melyet a világnak adott, amely mindmáig gazdagítja az életünket.

    Ha az életed kizárólag az önérdek megvalósítására koncentrál, akkor senkinek sem fogsz hiányozni, amikor eltávozol, vagy nem a megfelelő okok miatt fogsz hiányozni. Keress hát egy magadnál nagyobb ügyet, olyat, amely tovább él, és add bele magad! Ne csak végrendeletet hagyj, hanem olyan örökséget, amely Isten rendelését teljesíti!

     

    "A fenti elmélkedés a Keresztyén Média UCB Hungary Alapítvány napi elmélkedése (honlap: www.maiige.hu), melynek írója Bob Gass. Magyar nyelven negyedévre szóló kiadvány formájában megrendelhető az alapítvány honlapján, vagy a következő címen: Mai Ige, 6201 Kiskőrös, Pf. 33." Mai Ige elmélkedések angol nyelven itt.

    Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
    Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
    Ezt az imát még nem imádkoztad el!

    Küldetésünk

    Amikor a szeretet és a béke nyelvét használjuk, ez lehetővé teszi számunkra, hogy párbeszédet folytassunk másokkal, még azokkal is, akik különböznek tőlünk. Ezzel a párbeszéddel kezdjük jobban megérteni egymást, lehetővé téve számunkra, hogy kövessük Jézust egy békésebb világ megteremtésében. ​​​​​​A Kattints és Imádkozz egy lehetőség, hogy a most élő generációk a digitális világban megváltozzanak. "Isten hűséges és a reményünk benne olyan, mint egy szilárd horgony az égben."