97159 ima található a honlapon, összesen 232224 imádkozás. Regisztrálj, majd kattints és imádkozz!
Dr. Benyik György vasárnapi imái
A mennyek országát birtokba vevők imája
Hálát adunk, Urunk végtelen jóságodért: elkészítetted nekünk országodat, megadod kegyes irgalmadat, megbocsátod bűneinket. Kérünk, segíts, hogy e világ útjain járva észrevegyük az éhezők, a szomjazók, a ruhátlanok, valamint a betegek és a rabok szenvedésében a te szenvedésedet, hogy minden rászoruló testvérünknek szolgálatára lehessünk, és örömmel fogadjuk őket közénk. Tested és Véred által add, hogy felismerjük minden emberben, és emberi kicsinységünk ellenére is viszonozhassuk nagy szereteted. Így jöjjön el, Urunk a te országod, s legyen meg a te akaratod. Amen.
Istenem! Te vagy, aki megalkottál, aki ismersz. Tőled kaptam az életemet,
képességeimet, testvéreket magam mellé és naponta a számtalan kegyelmet.
A kevesebb vagy a több talentumot azért adtad, hogy akaratodat teljesítsem.
Tudom, hogy minden embert üdvözíteni akarsz. Vonj be engem is tervedbe,
hogy minél több embernek el tudjalak vinni.
Ígérem, mások elől nem rejtem el azokat a dolgokat,
amelyek az életemben jóságodat és szeretetedet hirdetik,
hanem engedem, hogy szereteted általuk terjedjen a világban. Amen.
Jöjj el, Uram, várok rád. Szívemben szereteted tüze ég,
lelkem epedve várja a Szent Arcod látását.
Kérem ezután is túlcsorduló kegyelmedet,
amely ébren tartja lelkemet eljöveteled napjáig.
Add, hogy egyre jobban szeresselek. Amen.
Mennyei Atyám! Adj nekem önfeláldozó, szelíd szívet, mint a te Egyszülött Fiadé.
Jézus, köszönöm, hogy előttem jártál az úton, és megmutattad,
hogyan lehet Istennek tetsző, tiszta, szent életet élni.
Szentlélek, jöjj, és taníts meg Isten dicsőségére, az ő akaratát megcselekedve,
mindenkor hitben és alázatban élni. Köszönöm, Uram irgalmadat, jóságodat.
Segíts, hogy a te lelkületeddel szolgálhassak másoknak! Amen.
Istenem, ismerem törvényedet, parancsaidat, amelyeket nekünk adtál.
Igyekszem megtartani őket, pedig sokszor nehéz.
Köszönöm, hogy nemcsak a törvények betartását tartod fontosnak,
hanem hogy valóban szeresselek téged és embertársaimat, mint önmagamat.
Ezért kérlek, segíts helyesen szeretnem először magamat.
Küldd el Szentlelkedet, hogy általa megtapasztaljam szeretetedet,
majd azt továbbadva szerethesselek embertársaimban,
és hogy törvényeidet már ne csak kötelességből teljesítsem,
hanem azért, mert szeretlek. Amen.
Jézusom! Előtted állok, úgy, ahogy vagyok. Te látod a lelkem legféltettebb titkait, legtitkosabb bűneimet. Tudod azt is, mit miért teszek, még ha én nem is tudom megmagyarázni. Miért mondok igent, ha aztán elfelejtkezem ígéretemről? Miért nem mondok mosolyogva igent hívásodra, kérdéseidre? Miért nem természetes, hogy a te utaidon járjak? Miért nem állok azonnal készen, hogy eszközöd legyek?
Jézusom! Előtted állok, ismersz engem. Ne úgy legyen, ahogy én akarom, hanem ahogyan te. Átadom neked magam. Amen.
Jézusom! Hálát adok neked, hogy feltételek nélkül elfogadsz engem.
Hogy tudod, hozzád tartozom, és nem mondasz le rólam.
Hálát adok, hogy kegyelmed halálom napjáig ingyenes,
hogy teljes jóságodban nem hiányosságaimat kéred számon tőlem.
Hálát adok, hogy számodra nem veszhetek el soha,
ha el is fordulok tőled, te akkor is rám találsz.
Nem akkor jössz, ha várom, hanem ha nem számítok rá.
Csöndesen átölelsz, befogadsz határtalan szeretetedbe.
Elhiszem, hogy a szemedben nem létezik a rossz,
csak az örök lehetőség, hogy bennem élve, általam kifejezd magad.
Szólj rajtam keresztül, nyilvánulj meg bennem,
hogy többé már ne én legyek a fontos, hanem csak te.
Segíts, hogy közvetítsem jelenléted a világban. Amen.
Urunk, az irgalmasság Istene, könyörülj rajtunk, bűnösökön.
Taníts meg bennünket a könyörületre és a megbocsátásra.
Ne engedd, hogy hasonlóak legyünk a könyörtelen szolgához,
aki nem követte ura irgalmasságát.
Emlékeztess minket arra, hogy gyengeségeink miatt
milyen sokszor esünk el életünk rögös útján.
Szítsd fel szívünkben a megbocsátást és
a segítő szándékot botladozó testvéreink iránt.
Add meg nekünk az irgalom lelkét, hogy akaratod szerint
kovásza legyünk eljövendő országodnak. Amen.
Jézusom, áldj meg engem, és gondolj rám, mert egyedül vagyok.
A szívem összezsugorodott a kemény szívektől.
Bezárult, mert elhitte a gonosz játékait a világban. Áldj meg engem.
Körülnéztem és láttam, hogy nem vagyok egyedül.
Körülnéztem és észrevettem, hogy másoknak is összeszorult a szíve.
Körülnéztem és megdöbbentem a szeretetre éhes szemektől.
Magamat láttam bennük, testvéreket gyűjtöttem magam köré.
Testvéreket, akikkel szeretetből formáljuk egymást.
Nem indulatok, hanem az igazság által.
Összekapcsoljuk életünket, felelősek vagyunk egymásért.
Egymás szíveinek orvosai vagyunk, sérüléseinket bekötözve
már tudunk adakozni szeretetedből.
Áldj meg engem, Uram, hogy büszkeségemet elfelejtve
meg tudjam tenni az első lépéseket a körülöttem élők felé.
Amen.
Köszönöm, Uram, hogy te vagy Krisztus, az élő Isten Fia, az Üdvözítő,
aki új életet ajándékozol mindannyiunknak.
Uram, sokszor nem értem terveidet, céljaidat, eszközeidet
vagy az eseményeket, amelyek megtörténnek veled, velem, velünk, körülöttünk.
De tudom, hogy a te útjaid nem a mi útjaink. Küldd el a Szentlelket,
hogy általa megérthessük, megérezhessük a kereszt titkát, üdvösségre
és új életre szülő tervedet, és hogy a Lélek bölcsessége által felismerhessük
életünkben tőled kapott keresztünket, amelyet az ő erejével akarunk hordozni.
Add, hogy megláthassuk, megpróbáltatásaink növekedésünkre szolgálnak,
és így örvendezhessünk a belőlük fakadó gyümölcsöknek. Amen.
Uram!
Amikor csónakodban evezek – sokszor távol vagy, de helyettem is imádkozol.
Amikor ellenszélben vagyok – te tartod meg csónakodat.
Amikor felém jössz a vízen járva – hitetlenkedem és rémüldözök.
Amikor így szólsz: „Ne féljetek!” – magamban kezdek bízni.
Amikor elmerülve megijedek – felém nyújtod kezedet.
Amikor újra és újra kételkedem – akkor tudom megvallani hitemet. Amen.
Amikor a szeretet és a béke nyelvét használjuk, ez lehetővé teszi számunkra, hogy párbeszédet folytassunk másokkal, még azokkal is, akik különböznek tőlünk. Ezzel a párbeszéddel kezdjük jobban megérteni egymást, lehetővé téve számunkra, hogy kövessük Jézust egy békésebb világ megteremtésében. A Kattints és Imádkozz egy lehetőség, hogy a most élő generációk a digitális világban megváltozzanak. "Isten hűséges és a reményünk benne olyan, mint egy szilárd horgony az égben."