Valami nagyon szépet Istenért

Pénteken a gyógyszertárban szerettem volna kiváltani a gyógyszereimet.

Nem tudtam elképzelni, mi történt. Mint kiderült, a rendszer nem engedte belépni abba a nem tudom micsodába. Talán negyedóráig is várakoztunk sikertelenül. És reggel 9 óra óta az ment az ország gyógyszertáraiban, - mondták.

Manapság minden számítógépes rendszeren működik. Ha leállna valami folytán, óriási katasztrófa lehetne.

Nagyon sok előnye van, de ha zárlat lépne fel, akár minden odaveszne.

Tovább gondolva, elmélkedve, milyen lehetett Jézus...

Jézus, Isten és ember volt. Emberi természetében nem volt bűn. Bűntől mentes volt, még mint Istenember is. Nem volt gőgös, irigy, hatalomra törő, hazug... semmi ilyen emberi tulajdonság nem volt benne. Amikor ostort ragadott, a Mennyei Atya iránti fájdalomból tette.

De azt nem tudom elképzelni, hogy nem lehetett volna Őt, mondjuk tanításai során megszólítani. Ami nincsen bent a szentírásban, de attól még megtörténhetett. Bizonyára egy-egy útja során hozzáléphetett egy gyermekéért aggódó édesanya, aki tanácsot kért fia rossz útra térése miatt, vagy bármilyen okból. Jézus vele is elbeszélgetett. Vagy a kenyérszaporításkor. Odament az emberekhez, üdvözölte őket. Nem ült ott a földön.

Olvassuk itt a Szentírásban, hogy „megesett rajtuk a szíve” – érdekelte az emberek élete. Emberközeli volt. Hiszen ezért jött!

Fáradhatatlanul hirdette, ki az Ő Mennyei Atyja. Milyen a mennyország. Helyet készít számunkra. Elmondta, hogy van pokol és van mennyország. Mit kell tennünk, hogy elnyerjük az örök életet. Ki a sátán, mit tesz.

Mindent tudtunkra adott – ahogy mondta is. Gyönyörű Főpapi imája olyan csodálatos, megható, hogy benne van minden, amiből kitűnik, mennyire szereti az embereket.

Elgondolkodhatunk, mi mit teszünk meg Jézusért? Csodálatos az Újszövetségi Szentírás! Tele van Isten irántunk tanúsított határtalan szeretetével. De jó nekünk, hogy hallhatjuk, olvashatjuk. Tegyük!

Világos! Hiszi, hiszem, hogy Jézus itt járt a földön, tanította az embereket, hirdette Isten országát, meghalt, de feltámadt, és jelen van az Oltáriszentségben! Mindezeket hiszem és vallom, tanúságot teszek róla! Különben minek járnék templomba? Tudom, hogy ott van Jézus, és vár minket! A templom nem színházterem, ahova beülök, végighallgatom az „előadást”, és hazamegyek. Nem ez a templom!!! A templom egy felszentelt hely, ahol Isten jelen van, és jelevalóvá válik Isten különleges, csodálatos ajándéka által. A Szentlélek által a pap szavára, aki erre felhatalmazást kapott a papszentelés alkalmával, ezzel a hatalommal teheti meg. Ez a legnagyobb hatalom, a gyónás Szentségével egyetemben. Ezt senki más nem kaphatja meg, csak a pap!! Ezt is hiszem, hogy így van!

Jézus tanúbizonysága hiteles nekem, nem kételkedem benne!

Hogyan viselkedett? A beteggel, azzal, aki kiáltozott hozzá? „Megesett a szíve rajtuk.”

Akik hallgatták... akik utánamentek...

Érző szívű Jézus.

Amikor egy bűnös asszonyt eléje cipeltek. Belelátott az asszonyba, és belelátott az támadók lelkébe. A támadók bosszúért, az asszony szégyennel, de bocsánatért esedezett. Nem a bosszú győzött!! Hanem az, hogy nézz csak magadba, te olyan szent vagy? Neked nincs bűnöd?

Ahogy beszélt Jézus! Mennyi szeretet volt benne! Le tudott hajolni, megérinteni Zakeus lelkét. Vigasztalni. A Szamariai asszonnyal. Rávilágítani a fontos dolgokra. Milyen az élő víz. Mivel ajándékozza meg Jézus ezt az asszonyt. Megkérdezi Pétert: Valóban szeretsz, te Pétert? A Tábor hegyén milyen örömben részesülnek a legkedvesebb tanítványok? Ez vár rátok, ilyen örömteli boldogság, amiben ilyen „elő” ízt kaptok. „Ízelítőt”!

Ilyen gondolatok fordultak meg a fejemben. De ahhoz, hogy le is merjem írni, ahhoz nagyon is kellett a Szentlélek ereje.

Köszönöm, kedves ismerőseim, akik végig olvassák. Mutassa meg számunkra ezekben a gondolatokban a ránk vonatkozó tanítást. A szentírás csodálatos mélységekbe viszi bele a lelkünket. Amit éppen megértünk, vagy éppen tanuljuk.

Legyetek áldottak, boldogok, egészségesek, a betegeknek pedig imádsággal kérjük Isten gyógyító erejét!

Talán nem! Hiszen az időt nem mi szabjuk meg.

Gyermekkoromban, így karácsony előtt, de amikor már nagyon közel van a kis Jézus születése, levelet írtunk Neki. Már ugyan „kinőttük” ezt az időszakot, de valahogy ez a gyerekkori öröm visszajött.

Most, itt levelet írok a kis Jézusnak. Nem baj, ha olvassák, vagy ha nem, de úgy bennem van ez a kérés. Nagyon nehezen kérek! De a kis Jézustól szabad kérni.

Íme a levél:

Drága kis Jézus!

Még talán időben eljut „légipostával” a levelem, és az angyalok el is olvassák. Szeretnék karácsonyi ajándékot kérni, ha lehet, egy albumot, tele képekkel. A képeken mindazon kedves embereket lehetne látni, akik ebben az évben jóságukkal, áldozatokkal, figyelmes rám gondolással, szeretetvendégséggel, fuvarokkal, két kezük áldott munkájával, adományaikkal, ajándékaikkal, vigasztalásaikkal rám gondoltak. Nem lesz vékony! De kis Jézus, Te mindent láttál! Láttad meghatódottságom, örömem, hálám. Szeretném, ha az én kis karácsonyfám alatt lehetne. És a Szentestén, amikor már vége van az éjféli misének, ezeket a képeket nézegetném. Eszembe jutva egy perc, egy kirándulás, egy zarándoklat, egy-egy mosoly emléke, a sok segítség, jótett. Gazdaggá téve szívemet-lelkemet.

Talán ez az album túl szép, hogy igaz legyen, de tudom, hogy megkapom és boldogan lapozom.

Vajon lehet ilyent kérni? Hogy ezen a gyönyörű estén minden velem jótevővel, a világ bármely pontján, így együtt ünnepelhetek?

Mert végülis van ennél szebb dolog?

Együtt lenni azokkal, akik szeretnek és akiket én szeretek.

Köszönöm, kis Jézus, hogy kérésem teljesíted.