21855 ima található a honlapon, összesen 27976 imádkozás. Regisztrálj, majd kattints és imádkozz!

    Egyéb kategóriák

    Tihanyi Bencés Apátság prédikációi

    Tihanyi Bencés Apátság prédikációi
    Hetente frissül

    Tihanyi Bencés Apátság prédikációi

    Tihanyi Bencés Apátság prédikációiUrunk mennybemenetele

    Reggeli ima1 imádkozás /layout/img/logo.png

    Máj
    23

    Kedves Testvérek!

    Szent Lukács az „Apostolok Cselekedetei” című könyvét ezzel a mondattal indítja: „Az első könyvemben arról írtam, mit tett és tanított Jézus egészen addig a napig, amelyen – miután a Szentlélek által megbízást adott az apostoloknak, akiket kiválasztott – fölvétetett a mennybe” (ApCsel 1,1-2). A mai vasárnap Húsvét 7. vasárnapja, a liturgiában „Urunk mennybemenetele”-ként szerepel. Mi van ebben a szóban?

    Az Úr Jézus az utolsó vacsorán így imádkozott. „Én megdicsőítettelek téged a földön, azzal, hogy véghezvittem azt a művet, amelyet rám bíztál, hogy elvégezzem. Most te dicsőíts meg, Atyám, önmagadnál azzal a dicsőséggel, amely már akkor az enyém volt tenálad, mielőtt még a világ lett” (Jn 17,4-5). A János evangélium alapszava Jézussal kapcsolatban a dicsőség, megdicsőítés. Az egész evangélium Jézust, az Isten Fiát még a szenvedésében is mint megdicsőültet szemléli. Jézus dicsőségének a legteljesebb megnyilvánulása az Ő feltámadása. Jézus azáltal dicsőült meg, hogy az Atya elfogadta életáldozatát, vértanúságát. Az Ő megdicsőülése, mondhatjuk, mennybemenetele maga a feltámadás, Húsvét hajnala. Ezt, mint eseményt nyilván nem úgy kell elgondolnunk vagy elképzelnünk, ahogyan az evangélista leírja. Ha a feltámadás pillanata éppen úgy leírhatatlan, mint a teremtés az idő kezdetén, akkor a mennybemenetel is leírhatatlan, hiszen az maga a leírhatatlan feltámadás. A leírás tulajdonképpen megfelel annak a módnak, ahogyan leírják Jézus apostoloknak szóló húsvéti megjelenéseit. Ez rádöbbenti őket arra, hogy Jézus ezután már nem az eddigi fizikai módján lesz jelen számukra. A menny a Szentírásban nem a kozmosznak valamilyen felső szintje. A menny maga Isten. Amikor a feltámadásában Jézus a mennybe megy, akkor nem valamiféle űrutazásról van szó, hanem a leírás azt akarja eldadogni, hogy a Názáreti Jézust, akiben a Fiúisten emberré lett, azzal dicsőítette meg az Atya, hogy istenemberi valóságában felvette önmagába, az Istenbe, a Szentháromságba. Szent Páltól így hallottuk a szentleckében: „Hatalmának erejét Krisztusban mutatta meg: feltámasztotta őt a halálból, és jobbjára ültette a mennyekben, feljebb minden méltóságnál és hatalmasságnál, minden erőnél és uralomnál, és minden néven nevezhető dolognál nemcsak ebben a világban, hanem az eljövendőben is. Az ő lába alá vetett mindent, és őt tette mindenek fölött való fővé az Egyházban” (Ef 1,19-22). A „jobbjára ültette” kifejezés a keleti világban abból az időből való, amikor az uralkodó jobbján más nem ülhetett, csak az, aki egyenrangú vele: a királyné vagy a trónörökös. A felhő, amely elfedi Jézust az apostolok tekintete elől, a bibliai szimbolikában magát Istent jelenti. Ez is jelzi, hogy Jézus most már az Atyánál van. Az apostolokhoz szóló angyalokkal kapcsolatban érdemes azt tudatosítani, hogy az angyalok akkor szerepelnek, amikor Jézus még emberségében nincs itt, például a fogantatásakor vagy akkor, amikor még magatehetetlen csecsemő, vagy amikor szenvedésében nagyon is rászorul a vigasztalásra, például a Getszemáni-kert-i vérverejtékezéskor, vagy amikor már érzékelhetően nem tapasztalható meg, például Húsvét hajnalán, az üres sír jelenetében vagy éppen itt, amikor érzékelhető mivoltában eltávolodik a tanítványoktól. Szent Máté evangéliumának kezdetén a Megváltó neve Emmánuel, aminek jelentése: “Velünk az Isten!” A mai evangélium végén pedig ezt olvassuk: „Én veletek vagyok mindennap!” Ezen állítás és ezen ígéret között zajlik a mi életünk. A földi Jézus által velünk volt az Isten és mi a megdicsőült Jézus által juthatunk el abba a mennyei dicsőségbe, Istenbe, aki az életünk célja, értelme. Ezért ma különösen is mély örömmel ismételhetjük meg a szentmise kezdetén a Dicsőségben énekelt sorokat, ünnepelve a megdicsőült Jézust: „Egyedül Te vagy a Szent, Te vagy az Úr, Te vagy az egyetlen Fölség, Jézus Krisztus, a Szentlélekkel együtt az Atyaisten dicsőségében!” Ezért teljes bizonyossággal fogadhatjuk el a könyörgés szavait is: „Krisztusnak mennybemenetele a mi fölemelkedésünk: ahová ugyanis a Fő eljutott dicsőségben, oda kapott meghívást az egész test, az Egyház – mi magunk is – reménységben.” Ámen.

    Nyiredy Maurus OSB

    Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
    Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
    Ezt az imát még nem imádkoztad el!

    Tihanyi Bencés Apátság prédikációiHúsvét 6. vasárnapja

    Reggeli ima0 imádkozás /layout/img/logo.png

    Máj
    16

    Kedves Testvérek!

    Húsvét idei vasárnapjain a következő témákat érintettük: beszéltem arról, hogy Jézus feltámadása történetileg igazolható. Nem értelmetlen tehát hinni az Ő feltámadásában. Szó esett a keresztségünkről, amelyben Jézus halála és feltámadása eseménnyé vált az életünkben. Általa bűnbocsánatot kaptunk, megigazultunk és az Ő tagjai lettünk, belé öltöztünk. Hallottunk Isten irgalmasságáról, amely Jézus feltámadásában nyilatkozott meg a legmélyebben. Beszéltem arról is, hogy az egész Egyház, minden megkeresztelt ember részesedik Jézus papságában. Ez a kis felsorolás érzékelteti, hogy számunkra döntő Jézus feltámadása mint esemény, de itt nem állhatunk meg. A Húsvét utáni vasárnapok az Úr Jézussal való kapcsolatunknak új meg új szempontját vetik fel. Ebben az egyre mélyülő sorban talán ma érkeztünk el a csúcshoz. A mai evangéliumban hallott mondat: „A világ többé nem lát engem, de ti láttok engem, mert én élek, és ti is élni fogtok. Azon a napon ti is felismeritek, hogy én Atyámban vagyok, ti bennem, én pedig bennetek” (Jn 14,19-20). Éppen ez a mondat fogalmazza meg azt, hogy a kereszténységünk nem ideológia, nem elmélet, hanem egy csodálatos kapcsolat. A búvárok alámerülve a tenger mélységébe elcsodálkoznak azon a csodálatos, színes formákkal és élőlényekkel gazdag világon, amivel nem tudnak betelni. Valahogy így kellene nekünk is bele merülnünk a hitünk mélységébe és átélnünk annak csodáját. Végül is arról van szó, hogy Jézus az Atyában van. Akik szeretik egymást, azok valóban egymásban élnek. Természetesen Jézus és az Atya egységének alapja az, hogy Ők az egyetlen isteni természetben, valóságban élnek. És mert mindketten ugyanabban az isteni természetben élnek, ezért igazában egymásban is élnek. Pontosan ez az a szeretet, ami által egymásnak adják magukat és ebben a közösségben tökéletesen boldogok. De Jézus nemcsak azért jött, hogy isteni igazságokat, netalántán isteni követelményeket fogalmazzon meg nekünk, hanem azért, hogy egészen eggyé tegyen önmagával, hogy Bennünk legyen és mi Őbenne és így, Jézus által már mi is az Atyában legyünk. Erről talán azoknak lehet tapasztalatuk, akik mély, boldogító szeretetben egymásban élnek. De ez a tapasztalat is csak halvány előíze annak, amit majd az örök boldogságban megélünk ebben a hármasban: az Atya, Jézus és mi. Persze ez a hármas már igazában az egész megdicsőült Egyház, az Atyával, Jézussal és az üdvözültek hatalmas seregében való életünk, ami a Szentlélek révén kezdődik el itt és bontakozik ki ott.

    Természetesen ez csak dadogás. Ezt mi itt csak a hitben élhetjük át. De nagyon is tudnunk kell, hogy minél inkább a hitben élünk, annál inkább megérezzük ennek a boldogságát, gazdagságát, kimeríthetetlenségét. És ebből a hitben való gazdagságból egy nagyon fontos következmény is ered. A következmény az, hogy ha valami nagyon nagy élmény, boldogság számunkra, azt szeretnénk megosztani másokkal is, minél többekkel. Ez a belső sugárzás fölkelti az emberek érdeklődését, ahogy ezt a nagyszerű református lelkész, Gyökössy Endre a televízióban egyszer megfogalmazta: „A keresztény ember addig nem beszél, amíg nem kérdezik, de úgy él, hogy kérdezzék.” Szent Péter apostol a mai szentleckében ezt így fogalmazza meg: „Az Urat, Krisztus tartsátok szentnek a szívetekben, mindenkor készen arra, hogy mindenki előtt, aki számon kéri tőletek, igazolni tudjátok a bennetek élő reményt” (1Pét 3,15). Ez a belső sugárzás kíváncsivá teszi az embereket, és óhatatlanul el kezdenek érdeklődni, hogy mi ez a belső sugárzás. Szent Péter ezt a kifejezést használja: „mindenkinek, aki számon kéri tőletek a bennetek élő reményt”. A számonkérés az tulajdonképpen valami felelősségre vonás. Vagyis a hitünkről számot adni, a bennünk élő fényt tovább adni – mondhatjuk – kötelező. Az emberek, akik keresik a boldogságot, az életük értelmét, joggal elvárhatják tőlünk, hogy megosszuk velük azt, ami boldogít minket. Kárt okozunk nekik, ha nem kapják meg tőlünk azt, amit csak mi tudunk nekik tovább adni. Ferenc pápa egyszer ezt így fogalmazta meg. „A szíved tudja, hogy az élet nem ugyanaz Jézus nélkül, tehát az, amit felfedeztél, az, ami segít élni, és ami reményt ad neked, ez az, amit közölnöd kell másokkal.” Természetesen ez nem lehet erőszakosság. Szent Péter is fölhívja erre a figyelmet: „De szelíden, tisztelettel és jó lelkiismerettel tegyétek” (1Pét 3,16). Ferenc pápa így folytatja: „Valamennyien arra vagyunk hivatottak, hogy fölkínáljuk másoknak a kifejezett tanúságtételt az Úr üdvözítő szeretetéről, aki minden tökéletlenségünkön túl fölajánlja nekünk közelségét, és így értelmet ad életünknek.” Ez természetesen azt jelenti, hogy érdekeljen a hitünk, igyekezzünk benne továbbfejlődni, ahogy Jézus mondta Péternek, tehát nekünk is: „Evezz a mélyre, és vessétek ki hálóitokat” (Lk 5,4). A döntő kérdés: tényleg tudja-e a szíved, hogy az élet nem ugyanaz Jézus nélkül? Ámen.

    Nyiredy Maurus OSB

    Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
    Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
    Ezt az imát még nem imádkoztad el!

    Tihanyi Bencés Apátság “Maradj velünk...” (Lk 24,29)GONDOLATOK - HÚSVÉT 3. VASÁRNAPJÁRA

    Reggeli ima1 imádkozás /layout/img/logo.png

    Ápr
    26

    Úton, fáradtan, csüggedten, reménytelenül… Együtt voltak az Úrral, hallgatták, örültek, lelkesedtek. A szemük láttára következett be a pusztulás, a véres megsemmisülés.
    “Azt reméltük pedig, hogy ő meg fogja váltani Izraelt” - mondják, úton hazafelé, vissza Emmauszba a hozzájuk csatlakozó útitársnak. (Lk 24.21) Ők maguk nem tudnak segíteni önmagukon. De odafigyelnek és hallgatnak, fölfigyelnek, amikor az útitárs az írásokat magyarázza.
    Közben odaérnek útjuk végére, Emmauszba, Jeruzsálemtől nem messzire. A továbbmenni készülő útitársat kérlelik: “Maradj velünk, mert esteledik, és a nap már lemenőben van.” (Lk 24,29) A reményteleneknek nem jó egyedül. Legyen velük valaki!
    A vacsoraasztal kenyerét a vendég megáldja és megtöri, majd szétosztja közöttük. Ekkor döbbennek rá, ki van velük: aki közösséget vállalt vándorlásukkal, aki önként útitársuk lett, - aki az Életet - saját testét törette meg már értük a kereszten. Ekkor újjárendeződik belső világukban a szilánkokra tört valóság. Ekkor döbbennek rá, hogy nem a fáradtságé, a csüggedtségé, nem a reménytelenségé a végső szó. Rádöbbennek: Jézus él! Mert együtt voltak, és megtapasztalták, hogy nem hagyta magukra őket. És most az eddigi reménytelenség helyére a szárnyaló hit lépett. Bátran sietnek vissza Jeruzsálembe a többiekhez, és örömmel hirdetik: Krisztus él!
    Hogy reménytelenségünkből valóban hívőkké váljunk, saját erőnkből nem lehetséges. Ajándék, adomány, kegyelem a hit. Nem mi találunk őrá, hanem az Úr maga csatlakozik hozzánk, hogy útitársunk legyen. Sokszor nem ismerjük fel. Ő azonban akkor is velünk van.
    „Az Úr legyen veletek!” – halljuk minden alkalommal, amikor körülvesszük az oltárt, az Úr asztalát. Mi magunk pedig kérjük, ma is kérjük az Úrtól: Maradj velünk! Velünk, akik az úton járunk. Akik úgy érezzük, hogy egyedül vagyunk. Velünk, akik érezzük, hogy már lemenőben a Nap. Még nem áldozott le, de a delelőn már nagyon is túl van. Múlik az idő, egyre inkább érezzük a múlandóságot, a saját életünk múlandóságát. Fölfakad belőlünk is a kérés, miként az emmauszi tanítványokból: Maradj velünk, akik hallottunk rólad, akik ismerünk téged, akik tanítványaidnak mondjuk magunkat. Egyedül járva az úton csak a pusztulásra és a halálra gondolunk. De ha csatlakozol hozzánk, szavaid nyomán föllángol a szívünk. Maradj velünk, és asztalodról te add nekünk a kenyeret: az Élet Kenyerét! Mert életet adni nincs hatalma másnak.
    (K.R.)

    Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
    Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
    Ezt az imát még nem imádkoztad el!

    Tihanyi Bencés Apátság prédikációiHúsvét 2. vasárnapja - Szentmise Tihanyból 10.00

    Reggeli ima0 imádkozás /layout/img/logo.png

    Ápr
    19

    https://youtu.be/ChVNxTNqo6M

    Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
    Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
    Ezt az imát még nem imádkoztad el!

    Tihanyi Bencés Apátság prédikációiHúsvét vigíliája

    Reggeli ima0 imádkozás /layout/img/logo.png

    Ápr
    11
    Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
    Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
    Ezt az imát még nem imádkoztad el!

    Tihanyi Bencés Apátság prédikációiNAGYPÉNTEKI GONDOLATOK

    Reggeli ima0 imádkozás /layout/img/logo.png

    Ápr
    10

    Jézus egyre kellemetlenebbé válik a kortársai számára. Egyre nehezebben elviselhető. Kicsoda is ő? Király? Annak mondja magát, de mégis… Fellazítja a szokásokat, szombaton gyógyít, ura a szombatnak, mondja – és Istenné teszi magát. Nem törődik az emberi hagyományokkal, előírásokkal. A szombat van az emberért, nem pedig az ember a szombatért.
    Kinek tartják az emberek az emberfiát? Ki ennek, ki annak, van, aki prófétának… Péter szerint ő a Messiás. Ő, akinek el kellett jönnie, hogy az írások beteljesedjenek. De amikor azt mondja Jézus, hogy neki sokat kell szenvednie, elárulják, megfeszítik, akkor szinte fölháborodva fakad föl a méltatlankodás: Ilyesmi veled nem fordulhat elő…
    Mégis a gonoszok kezére került. Halálra adták. Elárulták. Elhagyták. Otthagyták. Azt, aki azért jött, hogy mindenkinek élete legyen, rafinált módon kivégzik. Előtte azonban lecsupaszítják, megkínozzák, vele cipeltetik a vesztőhelyre a kereszt gerendáját. Majd fölfeszítik, két gonosztevő közé.
    A vádpontok között szerepelt, hogy Istennel tette magát egyenlővé. Most hallhatja a gúnyos megjegyzést: Ha Isten fia vagy, rajta, szállj le a keresztről… Ő pedig ott marad. Értünk.
    A gonosztevők közül az egyik könyörög hozzá: Emlékezzél meg rólam. És ő – akiben a kívülállók egy keresztre valót látnak – megszólal, isteni erejű szót mond: Még ma velem leszel a Paradicsomban…
    Miután bevégeztetett, a római százados döbbenten megjegyzi: Ez valóban az Isten fia volt.
    Most itt állunk mi, mai keresztények, e-világnak lakói, ennek az országnak a polgárai, és félelmeink közepette, bezártságunk, halálfélelmünk sötétségében szemrehányást teszünk: Ha Isten fia vagy, szállj le, és ne hagyj bennünket itt, reménytelenül, minket, aggódókat, szorongókat, halálfélelemmel tusakodókat…
    Az élet legnagyobb titka a szenvedés. És értelemmel föl nem fogható a halál. De nem fogható fel a születés sem.
    Itt találjuk magunkat, ebben a világban, amit megpróbálunk a magunk módján berendezni, s ha sikerült – márpedig az, amit kultúrának, fejlődésnek szoktunk mondani, arról beszél, hogy sokszor sikerült, - éljük a világunkat, habzsoljuk az életet, szeretnénk bekebelezni mindent, amit csak lehet. Akár úgy is, hogy abba mások belepusztulnak.
    Most szinte egyik pillanatról a másikra ott találjuk magunkat, kivétel nélkül, mindnyájan, az élet és a halál határmesgyéjén. Úgy berendezkedtünk ebben a világban, hogy azt gondoltuk, mi vagyunk az urai, fölötte vagyunk mindennek. S egyszerre csak térdre kényszerülünk, kiszolgáltatottá válunk, úgy érezzük, hogy nincs tovább – és úgy érezzük, hogy cserbenhagyott minket az Isten.
    Nietzsche kijelentése sokak számára ismert: Az Isten halott.
    Sokan úgy gondolják, hogy ez egy ateista kiáltványnak a harsány kezdete. Tévedés. Nietzsche nem erre gondol. Hanem arra, hogy mi öltük meg, mi űztük ki az életünkből, úgy gondoltuk, úgy gondoljuk, hogy nincsen szüksége rá az embernek. Kudarcot vallott az ún. modern ember törekvése, hogy fölösleges a vallás, minden az ész: hogy függetlenek vagyunk a végtelentől, és a mindenség középpontja maga az ember. Az értékek valódiságát garantálta az Isten. Mi pedig megöltük őt.
    Kétezer év óta zajlik ez a dráma, a Jézus-történet, Jézus keresztre feszítése óta. Mi közünk hozzá? A magunk-alkotta törvények fontosabbak, mint a végtelen Valóság. Egy szép, új világban kényelmesen berendezkedtünk, ún. demokratikus törvényekkel körülbástyáztuk magunkat, olyannyira, hogy nem ritkán úgy tűnik, az ember-alkotta jogszabályok fontosabbak, mint az emberi élet.
    Jézus azért jött, hogy életünk legyen. Szolidaritást hirdetett. Az Isten velünk való szolidaritását. És erre szólított föl minket mindannyiunkat. Ha utána akarunk menni, akkor áldozatot kell vállalni, szolgálni kell a másik embert. Nem élhetek, nem élhetünk magunknak.
    S most úgy érezzük, hogy mélységes csend és sötétség borul a világra. A magunk-alkotta szép, új világra. És az Isten hallgat.
    Furcsa indulatok fogalmazódnak meg. Fölrémlik előttem az Ember Tragédiájának római színe - Péter apostol, aki így beszél a romlott világnak:
    Te nyomorú faj! - gyáva nemzedék,
    Míg a szerencse mosolyog feletted,
    Mint napsugárban a légy, szemtelen,
    Istent, erényt, gúnyolva taposó.
    De hogyha a vész ajtódon kopog,
    Ha Istennek hatalmas ujja érint,
    Gyáván hunyász, rútul kétségb’eső.

    Most a vész ajtónkon kopog. Kétségbe esve jajgatunk, kesergünk, kiáltunk. S tragédia, ha ilyen körülmények között is politikai és hatalmi érdekek kerülnek előtérbe, és megfeledkezünk arról, hogy minden pénznél és hatalomnál mérhetetlenül magasabb érték az élet.
    Sokan kérdik nem vallásosak: hol van ilyenkor az Isten? Sokan kérdik a vallásosak közül: Mi ez? Az Isten büntetése? Miért engedi meg az Isten ezt a sok nyomorúságot?
    Az Isten szabadnak teremtette az embert. Szabadnak, aki választhat jó és rossz között. Akinek megvan a lehetősége, hogy kiszakítsa magát az Isten-teremtette rendből. Minden bűnnek ez a lényege: kiszakadok a rendből, fölébe helyezem magamat a teremtett világnak, és megfeledkezem arról, hogy gondozója, nem pedig uralkodója vagyok a földnek.
    Ebben a helyzetben lehetőségünk van arra, hogy föleszméljünk: nem mi vagyunk urai az életnek. Képesek vagyunk pusztítani, képesek vagyunk megölni az Élet Urát, képesek vagyunk arra, hogy ne engedjük be őt az életünkbe, mert önző érdekeinket sérti. Mert kényelmesebb, ha mással nem törődünk.
    Hol van ilyenkor az Isten? Talán nincs is… vagy ha van, mit törődne a mi percnyi létezésünkkel? Egyáltalán: el tudjuk fogadni, hogy nem mi vagyunk az urai ennek a világnak?
    Rá kell döbbennünk arra, hogy nem is olyan természetes, hogy létezünk. Lehetne úgy is, hogy nem vagyunk. És mégis élünk. De miért élünk? Kiért élünk? Mi az értelme ennek az egésznek, amit úgy hívnak, hogy élet?
    Zelk Zoltán írja egy rövid versében:
    „Barátaim azt hiszik, hogy fekszem,
    nem tudják, már járni tanulok
    megadóan, Isten oldalán.”
    Ez az egész világot megrendítő kiszolgáltatottság, betegség rádöbbenthet mindannyiunkat erre a felismerésre. Megtanulhatunk járni. Újra élni. Megadóan – de nem az Isten nélkül. Az Isten oldalán.
    Az Isten oldalán – Krisztussal egyesülve. Akinek teste értünk töretett meg. Akinek vére értünk ontatott ki. Akinek szenvedése és halála – ha befogadjuk őt, ha őszintén vágyakozunk a Vele való találkozásra, legyőzte a mi halálunkat is.
    Nagypéntek üzenete számomra, ebben a nagyon is feszült, szenvedő világban: kereszténység áldozat nélkül nincsen. Kereszténység szolidaritás nélkül nincsen. És felszólítás is ez a mai nap: minél inkább érezzük a halál fenyegetését, annál jobban becsüljük meg az életet!
    Krisztus azért jött, azért szenvedett és halt meg, hogy legyőzze a halált. Azért, hogy mindnyájunknak életet ajándékozzon!
    K.R.

    Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
    Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
    Ezt az imát még nem imádkoztad el!

    Pannonhalmi Bencés Apátság Nagycsütörtök, az utolsó vacsora miséje

    Reggeli ima0 imádkozás /layout/img/logo.png

    Ápr
    09

    https://youtu.be/PN2bwXwmbCg

    Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
    Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
    Ezt az imát még nem imádkoztad el!

    Tihanyi Bencés Apátság prédikációi vasárnapi gondolatokVirágvasárnap

    Reggeli ima0 imádkozás /layout/img/logo.png

    Ápr
    05

    Kedves Testvérek!

    Ezen a napon a jeruzsálemi nép, különösen is a gyermekek és fiatalok a városba bevonuló Jézus Krisztust a lába elé szórt pálmaágakkal, virágokkal, a lába elé leterített ruháikkal fogadták és Messiás Királyként üdvözölték, illetve annak vallották. Éppen ezért ezt a napot mi Virágvasárnapként ünnepeljük. Ezzel a nappal belépünk a „nagy” hétbe, amelyben megváltásunk csúcseseményeit, az Úr Jézus szenvedését, halálát és feltámadását ünnepeljük. Éppen a jelenlegi járvány miatt ünneplésünk sokkal szerényebb, csendesebb. Ünneplésünkre is rányomja bélyegét az együttszenvedés a megfertőzöttekkel, a haldoklókkal, a szinte pihenés nélkül dolgozó orvosokkal, ápolónőkkel, és valljuk be – a bizonytalansággal, a félelemmel. Nagyon súlyos elvi kérdésekkel is szembe kellene most nézni, de éppen a jelen helyzet miatt személyesebb hangot ütnék meg, ami talán most fontosabb elvi kérdések tisztázásánál.

    Számomra nagyon fontos, meghatározó élmény Szent Pál apostol vallomása: „Krisztussal együtt keresztre vagyok feszítve. Azt az életet pedig, amit most e testben élek, az Isten Fiába vetett hitben élem, aki szeretett engem és önmagát adta értem” (Gal 2,20). Ahogy Szent Pált, úgy engem is szíven üt: „Szeretett engem, önmagát adta értem.” A kereszténység számomra nem egyszerűen és nem csak teológia és filozófia, világnézet, hanem egy megrendítő és felszabadító élmény: Jézus Krisztus, az egész emberi történelem értelmét és jogosultságát megadó Isten Fia szeret engem és önmagát, az életét adta értem. De rögtön fölmerül bennem a következő felismerés: ez a mondat nincs befejezve. Ha Ő szeretett engem és önmagát adta értem, akkor következnie kell ennek is: „én is szeretem Őt, és önmagamat, az életemet adom Neki, Érte.” Nyilván nekem is fel kell dolgoznom az életemmel járó szenvedéseket. Ez nem lehet se több, se kevesebb, mint az, hogy szenvedéseimet nagy vallomásként élem át, a Jézus iránti viszont szeretetként. A magam szenvedésében önmagamat, szeretetemet adom oda Neki azért a szeretetért, mellyel Ő szeretett és szeret engem. Azzal együtt, hogy tudom, mindazt a szenvedést, ami az életemben és környezetemben ér és elhárítható, azt el kell hárítanom, de az elháríthatatlanok nem tesznek tönkre, nem törik össze a gerincemet, mert szeretetből fakadnak, a szeretet ünnepévé válhatnak.

    És mindebből egy nagyon fontos gyakorlati következmény is fakad. Jézus szeretetből adta oda az életét. A szenvedés és a szeretet kéz a kézben járnak. Csak annak a szenvedésnek van értelme, aminek forrása és kísérője a szeretet. Ha Jézus a világért, és persze értem is, szeretetből adta önmagát, akkor számomra is megvan a lehetősége annak, hogy a szenvedésemet Jézuséval egyesítsem, és másokért fölajánljam. Így tulajdonképpen az én szenvedésemben mindig Jézus szenvedése is megjelenik a világban.

    Kezdjünk többes számban beszélni! Óhatatlan szenvedéseinket – ezt a mostani járványt is – mi mindenért lehetne felajánlani? Magyarok, nemzetünk tagjai vagyunk. Szoktuk emlegetni kereszténységünket, megőrzendő keresztény kultúránkat, de talán eszünkbe sem jut tudatosítani, hogy Magyarország már nem keresztény ország. Persze lehet, hogy szinte mindenki, akinek a keresztény közösséghez, annak gyakorlati hívő életéhez semmi köze nincs, mégis vallja, hogy ő hisz Istenben, a maga módján vallásos. Ennek azonban lényegében nincs köze a kereszténységhez. A kereszténység nem egyenlő azzal, hogy nem tagadom Isten létét, nem egyenlő azzal, hogy elvárom Istentől, hogy biztosítsa életem összkomfortját, nem egyenlő azzal, hogy a bajban felkiáltunk: „Istenem segíts!” Ez utóbbit még Rákosi Mátyás is természetesnek tartotta, és ezt nem vetette senki szemére. Mi lenne, ha ezt a járványt minden következményével együtt mi keresztények egyesíteni tudnánk Jézus szenvedésével, a benne jelentkező problémáink elhordozását föl tudnánk ajánlani könyörgésként a magyarság megtéréséért, újból hitre jutásáért? Melyik családban nincsen felnőtt ember, unoka, dédunoka, akik már elvesztették vagy soha meg sem találták a hitet? Értük Jézussal együtt szenvedve Szent Pál mentalitását élhetjük át, aki a maga efezusi bebörtönzését így kommentálta a kolosszei keresztényeknek: „Most örülök értetek elviselt szenvedéseimnek, és Krisztusnak a testemben megnyilvánuló gyötrelmeit bevégzem az ő testéért, az Egyházért” (Kol 1,24).

    Senkinek a szenvedését nem kívánom kicsinyelni. A hit nagyon mély emberi magatartás, aminek fejlődnie kell, és hogy lejusson a maga mélységébe, ahhoz idő kell. De talán ezt a mostani megpróbáltatásunkat megélhetnénk felhívásként. A mi szerető Atyánk ezzel mindnyájunkat egész nemzetünkért hitelesebb hívő és emberi életre akar vezetni. Legyen áldott irgalmáért! Ámen.

    Nyiredy Maurus OSB

    Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
    Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
    Ezt az imát még nem imádkoztad el!

    Tihanyi Bencés Apátság Rózsafüzér

    Reggeli ima0 imádkozás /layout/img/logo.png

    Ápr
    01

    https://youtu.be/2ChJfaqo4_s

    Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
    Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
    Ezt az imát még nem imádkoztad el!

    Tihanyi Bencés Apátság Rózysafüzés és Szentmisekedd

    Reggeli ima0 imádkozás /layout/img/logo.png

    Márc
    31

    https://youtu.be/NuS9XMhxPVg

    Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
    Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
    Ezt az imát még nem imádkoztad el!

    Tihanyi Bencés Apátság prédikációiNagyböjt 5. vasárnapja

    Reggeli ima0 imádkozás /layout/img/logo.png

    Márc
    29

     

    Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
    Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
    Ezt az imát még nem imádkoztad el!

    Küldetésünk

    Amikor a szeretet és a béke nyelvét használjuk, ez lehetővé teszi számunkra, hogy párbeszédet folytassunk másokkal, még azokkal is, akik különböznek tőlünk. Ezzel a párbeszéddel kezdjük jobban megérteni egymást, lehetővé téve számunkra, hogy kövessük Jézust egy békésebb világ megteremtésében. ​​​​​​A Kattints és Imádkozz egy lehetőség, hogy a most élő generációk a digitális világban megváltozzanak. "Isten hűséges és a reményünk benne olyan, mint egy szilárd horgony az égben."