32512 ima található a honlapon, összesen 45926 imádkozás. Regisztrálj, majd kattints és imádkozz!

    Egyéb kategóriák

    Tihanyi Bencés Apátság prédikációi

    Tihanyi Bencés Apátság prédikációi
    Hetente frissül

    Tihanyi Bencés Apátság prédikációi

    Tihanyi Bencés Apátság prédikációiÉvközi 2. vasárnap

    Reggeli ima0 imádkozás /layout/img/logo.png

    Jan
    16
    Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
    Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
    Ezt az imát még nem imádkoztad el!

    Tihanyi Bencés Apátság prédikációiUrunk megkeresztelkedése

    Reggeli ima0 imádkozás /layout/img/logo.png

    Jan
    10
    Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
    Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
    Ezt az imát még nem imádkoztad el!

    Tihanyi Bencés Apátság prédikációiUrunk megkeresztelkedése

    Reggeli ima0 imádkozás /layout/img/logo.png

    Jan
    09

    KEDVES TESTVÉREK!

    Gondolom, azt már Nektek nem kell kifejtenem, hogy Jézusnak a Jordánban való bemerítkezése Keresztelő Jánosnál nem a mi általunk gyakorolt keresztség. A keresztség egyébként elsősorban a megigazulás, a bűnbocsánat szentsége, Jézusnak erre természetesen nem volt szüksége. Azzal viszont, hogy Jézus beállt a bűnbánatot kifejező bemerítkezésre várók közé, jelezte, hogy mint a bűnösöket Istennel kiengesztelő Megváltó van közöttünk, vállalja mindazt, amit küldetése jelent, beleértve kereszthalálát is, amit bemerítkezésével már nyilvános működése kezdetén jelzett, a vízből való kiemelkedése pedig feltámadásának jelzése volt.

    Ennek az eseménynek kapcsán szeretném felhívni figyelmeteket az ószövetségi olvasmányra. Izajás könyvének második részében szerepel négy ének, amelyek Isten Szolgájáról szólnak. Ezek közül az elsőt hallottuk az imént. Ezek az énekek mélyértelmű jövendölések a Megváltóról. Jézus halála miatt az apostolok súlyos válságba jutottak, csalódottak, kiábrándultak voltak. Nem így képzelték el a Megváltó sorsának alakulását. Amikor mindennek a miértjét keresték, éppen ezek a prófétai szövegek győzték meg őket arról, hogy Jézus halála nem azt jelentette, hogy elhagyta Őt az Isten. Ez a halál benne volt Isten üdvösség tervében, az emberiség megváltásához, illetve Jézus megdicsőüléséhez vezetett.

    Az olvasmány első mondata így hangzott: „Ezt mondja az Úr: Íme, az én szolgám, akit támogatok, választottam, akiben kedvem telik. Kiárasztom rá lelkemet, és igazságot visz a nemzeteknek” (Iz 42,1). Az evangélium ezt a mondatot idézi, egyetlen változtatással: az olvasmányban szereplő „szolga” helyett itt már „szeretett Fiú”-ról hallunk. A Jézusnak, illetve Keresztelő Jánosnak szóló látomásban az Atya mondja ezt Jézusnak. A prófétai ígéret teljesülését, hogy tudniillik Isten kiárasztja Lelkét a Messiásra, a Szentlelket érzékeltető galamb megjelenése igazolja. Itt jelenik meg először az Újszövetségben a Szentháromság, a Jézus által hozott, és az egész újszövetségi gondolkodást, hitet meghatározó istenkép. Ennek az egyedülálló istenképnek a sajátossága az, hogy sértetlenül megőrzi a monoteizmust, vagyis az egyetlen Istenbe vetett hitet, ugyanakkor viszont hallatlan, az Ószövetségben is ismeretlen újdonságként állítja azt, hogy az egyetlen Isten a maga isteni életét három személy viszonyában éli meg, és ezért az egyetlen Isten nem egy magányos Nagyság, hanem boldog Közösség, azaz Szeretet. Ez, azon kívül, hogy megváltoztatja az embereknek Istenhez való viszonyát, azért is jelentős, mert Jézus nélkül az Isten szentháromságos szeretet voltáról soha nem hallhattunk és értesülhettünk volna, de azért is döntő, mert Jézus Krisztus istenségét, istenfiúi voltát csakis a szentháromságos istenképen belül lehet értelmezni, illetve valóságosnak tartani. E nélkül pedig nincsen kereszténység. Nem véletlen, hogy a nem katolikus keresztény közösségek az „Egyházak Világtanácsa” keretében egyesülnek, amelynek tagjai csak azok a közösségek lehetnek, amelyek keresztények, azaz hisznek a Szentháromságban és Jézus Krisztus istenségében.

    Az a kijelentés, hogy Jézus nem szolga, hanem az Atya szeretett Fia, rólunk is szól, igazában ember voltunk leglényegesebb, centrális igazságát tárja fel. Döntő kérdés, hogy ki az ember, kik vagyunk mi? A Teremtés könyve, a Biblia első könyve szerint Isten az embert a „maga képére és hasonlatosságára” (Ter 1,26) teremtette. De Jézus egész önértelmezéséből, öntudatából, amely egész lényét, viselkedését, működését meghatározza, az derül ki, hogy Istennek Ő az igazi képe és hasonlatossága. Isten hitelesen ezen a világon Jézusban jelenik meg. Ő pedig a Fiú, aki éppen azáltal Fiú, hogy az Atya a maga isteni létét teljesen átadja Neki. Ő ezt elfogadja és tökéletes szeretetben vissza is sugározza az Atyának. Az Atya önmagát a Fiúban szemléli, ismeri meg, míg a Fiú létének alapvető értelmességét, jogosságát abban fedezi fel, hogy Ő a Fiú, aki egész önmagát az Atyától kapja,

    Ő teszi láthatóvá az Atyát ezen a világon. Mi emberek azáltal leszünk Isten képévé és hasonlatosságává, hogy a mi modellünk a Fiú, Jézus Krisztus. Az Atya azzal tüntetett ki bennünket, hogy Jézus fiúi mivoltában részesedhetünk, ez által hasonlóvá válunk hozzá, és az ő fiúi mivoltja révén kerülhetünk bensőséges kapcsolatba az Atyával, válhatunk Isten gyermekeivé, illetve a Fiú testvéreivé. Pál apostol így látta ezt: „Akiket az Atya előre ismert, azokat eleve arra rendelte, hogy hasonlóvá legyenek Fia képmásához, hogy ő legyen az elsőszülött sok testvér között” (Róm 8,29).

    Ez azt is jelenti, hogy amint Jézust nem lehet Isten nélkül elgondolni, úgy a Jézussal való kapcsolat folytán mi sem létezhetünk Istennel való kapcsolat nélkül. De azt is jelenti, hogy mivel Jézus elsőszülött sok testvér között, nekünk is vállalnunk kell az egymással való testvérséget. És végül arról is szó van, hogy mint gyermekek, örökösök is vagyunk, „örökösei Istennek, és örököstársai Krisztusnak, minthogy vele együtt szenvedünk, hogy vele együtt meg is dicsőüljünk” (Róm 8,17).

    A karácsonyi idő lezárultával Nagy Szent Leo pápa szavaival foglalhatjuk össze Karácsonynak egész emberségünket meghatározó lényegét: „Ismerd fel, ó keresztény ember nagy méltóságodat és az isteni természet részesévé válva ne térj vissza méltatlan életmódoddal a régi értéktelen életre. Gondold meg, milyen Főnek és Testnek vagy tagja. Emlékezzél arra, hogy az Úr kiragadott a sötétség hatalmából téged, és áthelyezett Isten világosságába és országába.” Ámen.

    Nyiredy Maurus OSB, Balatonfüred-Kerektemplom

    Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
    Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
    Ezt az imát még nem imádkoztad el!

    Tihanyi Bencés Apátság prédikációiUrunk megjelenése, Vízkereszt

    Reggeli ima0 imádkozás /layout/img/logo.png

    Jan
    06
    Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
    Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
    Ezt az imát még nem imádkoztad el!

    Tihanyi Bencés Apátság prédikációiUrunk megjelenése, Vízkereszt

    Reggeli ima0 imádkozás /layout/img/logo.png

    Jan
    05

    KEDVES TESTVÉREK!

    Rómában Jézus születését 336. december 25-én ünnepelték először. Ezen a napon egy pogány állami ünnep volt, a Legyőzhetetlen Napisten születését ünnepelték. Ez kapcsolatban lehetett azzal, hogy ekkor kezdtek a napok hosszabbodni. A keresztények Jézus Krisztus, a világ Világossága születésének ezen a napon való ünneplésével a Napisten kultuszát akarták csökkenteni, illetve legyőzni. A január 6-i ünnep Keleten keletkezett már a római karácsonyi ünneplés előtt, és a keleti keresztények ezen a napon ünnepelték Jézus születését, és ma is ezt teszik. A nyugati Egyházban ezen a napon három fontos eseményről emlékezünk meg. A fő hangsúly a napkeleti bölcsek Jézus előtti hódolatán van, de ezen a napon emlékezünk meg Jézus Jordánban való bemerítkezéséről, vagy ahogy ma mondjuk: megkeresztelkedéséről, illetve az első csodáról, a kánai menyegzőn a víz borrá változtatásáról. Jézus megkeresztelkedésének külön ünnepe is van, a Vízkeresztet követő vasárnapon.

    A napkeletről, valószínűleg Arábiából való bölcsek, csillagtudósok jöveteléről csak Szent Máté számol be. Ez nagyon is érthető. Ő zsidóként egy zsidókból álló keresztény közösséget vezetett. A zsidók között az volt a meggyőződés, hogy a Messiás őket üdvözíti, az üdvösség csak nekik szól. A kereszténység viszont azt képviselte, hogy Jézus messiási küldetése egyetemes, az egész emberiségnek szól. A bölcsek nem voltak zsidók. Azzal, hogy ők eljutnak a Megváltóhoz, Máté a saját zsidó kortársait akarta meggyőzni az üdvösség egyetemességéről. Ez azért is nagyon fontos volt, mert a Máté evangéliuma keletkezése körüli időben nagy viták voltak a kereszténységen belül, hogy a pogányokat be lehet-e fogadni az Egyházba, illetve, hogy nekik is meg kell-e tartani a mózesi törvényeket? Az ünnep tehát ma is arról szól, hogy a származás, az etnikai eredet közömbös a hit szempontjából, mert kereszténnyé a Jézus Krisztusba vetett hit tesz bárkit, bárhonnan is származzék. A Szent Pál efezusiakhoz írt leveléből a Szentleckében hallott sorok éppen erről szólnak.

    A bölcsek keresték az Üdvözítőt, és szembetalálták magukat a zsidók tanácstalanságával, illetve Heródes gyűlöletével. A mai világban számomra éppen ez a döntő kihívás. A hit elutasításával, az élet elvilágiasodásával, sokszor a hittel szembeni gyűlölettel, a hívők üldözésével, sőt meggyilkolásával szembesülve döntő kérdés számomra, hogy a keresztények mennyire tartják fontosnak, hogy a hitüket értelmileg is megalapozzák, az élet, a tudomány, és a társadalom oldaláról felvetett kérdésekre hitelesen és megalapozottan válaszoljanak, illetve hogy a hitük személyes meggyőződéssé váljék, ne csak bizonyos szokások átvételét jelentse, és meg tudják győzni a környezetüket, hogy a keresztény hitnek van mondanivalója mindenki számára, aki az életének értelmét keresi.

    Nem valószínű, hogy az evangélium által a bölcseknek tulajdonított ajándékok, az arany, a tömjén és a mirha komolyabb értéket jelenthettek a felnőtt Jézus szegénységét ismerve. Könnyen lehet, hogy Szent Máténál ezek inkább jelképei a hívő életnek. Ezek minden korban és mindnyájunk számára arról szólnak, hogy elismerjük-e, elfogadjuk-e Jézus Krisztust Istenünknek, akitől egész életünk emberhez méltó megoldását várhatjuk?

    Az arany komoly érték. Számomra elsősorban azt jelenti, hogy Istent elismerem az életem kulcsának, Őt az eszemmel is vállalni tudom, és becsületesen meg akarok válaszolni minden kérdést, ami Istenre, a belé vetett hitemre vonatkozik. Kell, hogy a hitem az értelmem, a tudomány, a korszerű műveltség szintjén is érdekeljen. Vagyis a hitemhez az általános műveltségemmel arányban álló szellemi munka és fölkészültség is hozzátartozik.

    A tömjén az istentisztelet eszköze. A fölfelé szálló illatos füst azt a tiszteletet, szeretetet, imádást fejezi ki, amellyel Isten felé fordulok. Az imádságomban kifejeződik-e ez? Az Istent átölelő hitem, érzelemvilágom valóban olyan, hogy azt méltó ajándékként odaadhatom-e neki? Az üdvözítő Istent dicsőítő Mária, a pásztorok szavai, elbeszélése fölött újra meg újra elgondolkodó, azoknak értelmébe, személyesen neki szóló üzenetébe behatoló Mária igazi példaképem lehetne a lelki életemben.

    A mirha már a bölcsőnél is Jézus temetésére emlékeztet. Átélem-e, hogy Ő annyira szeret engem is, hogy az életét adta értem? Ezek révén felragyoghat az életemben Jézus, a Csillag. Ámen.

    Nyiredy Maurus OSB, Balatonfüred-Kerektemplom

    Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
    Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
    Ezt az imát még nem imádkoztad el!

    Tihanyi Bencés Apátság prédikációiKarácsony 2. vasárnapja

    Reggeli ima0 imádkozás /layout/img/logo.png

    Jan
    03
    Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
    Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
    Ezt az imát még nem imádkoztad el!

    Tihanyi Bencés Apátság prédikációiKarácsony 2. vasárnapja

    Reggeli ima0 imádkozás /layout/img/logo.png

    Jan
    02

    KEDVES TESTVÉREK!

    A Karácsonyt követő második vasárnapot ünnepeljük. A szentleckéből és az evangéliumból kiderül, hogy Jézus Krisztus mennyire a centruma az egész kozmosznak, de a mi életünknek is. Szent János apostol az első század kilencvenes éveiben görögül írta meg az evangéliumot. Ez nem újdonság, hiszen az akkori világnyelv a görög volt, a többi evangélium is, és Szent Pál levelei is görögül íródtak. Az evangéliummal kapcsolatban azért tartottam fontosnak a görög nyelvet kiemelni, mert a század végén az Egyház már a görög világban is egyre jobban gyökeret vert. János apostol természetesen zsidó módon gondolkodott, de az ő nagy teljesítménye már az volt, hogy nemcsak görögül írt, hanem igyekezett a zsidó gondolkodást is görögre átfordítani, hogy kortársai minél inkább megértsék az üzenetet. Ezt jelzi az evangélium kezdetén a görög Logos szó, amit magyarra Igével fordítottak le. A görög filozófusok nem tudták elgondolni, hogy a szellemi istenség és az anyagi világ között hogyan jöhet létre a kapcsolat. Úgy gondolták, hogy a kettő között léteznie kell egy közvetítő lénynek, valamiféle világértelemnek, amit Logosnak mondtak. János apostol tudatosan használja ezt a filozófiai fogalmat, de már nem a görög filozófia értelmében. Viszont a görögök értették a szót, és a jánosi értelmet is megsejthették. János számára a Logos Jézus Krisztus, aki nem Isten és a világ közötti középlény, hanem maga az emberré lett Isten. Őbenne a világot teremtő istenség lett emberré, és ezzel igazában az egész anyagvilággal is egyesült. Ő az, aki a világfölötti Istent kinyilatkoztatja. Jézus Krisztus megjelenésével láthatóvá, érzékelhetővé vált az Isten.

    Jézus Krisztus nem csupán azért jött, hogy Istent magát láthatóvá tegye, kinyilatkoztassa. Az Ő jövetelének célja elsősorban az volt, hogy az emberek felé közvetítse Isten szeretetét, azt a nagy tényt, hogy Isten az embert magához akarja emelni, kapcsolatba akar lépni Vele, részesíteni akarja az Ő örök életében, boldogságában. Szent Pál levélrészletéből pontosan ez derül ki: „Előre elhatározta, hogy Jézus Krisztus által akarata és tetszése szerint gyermekeivé fogad minket” (Ef 1,5). Jézus Krisztus Istentől jött. Saját magát Fiúnak nevezi. Ezt azért teszi, hogy világossá tegye: Isten neki Atyja, Ő az isteni életet a maga teljességében birtokolja. Mondhatjuk, hogy Ő Isten, az Atya valóságos, használhatjuk ezt a kifejezést is: az Atya „természetes” Fia. De ez azt jelenti, hogy rajta keresztül léphetünk mi is kapcsolatba az Atyával, és lehetünk fogadott fiaivá, gyermekeivé. A „fogadott” szó számunkra azt jelenti, hogy nem válhatunk istenné, de fogadott gyermekekként mindent megkapunk, ami az isteni élet gazdagsága, és tulajdonképpen „istenivé” válhatunk. Szent Péter apostol ezt így fejezte ki: Krisztus által „kaptuk meg azokat a számunkra drága és magasztos ígéreteket, hogy általuk az isteni természet részeseivé váljatok” (2Pét 1,4). Az ókorban a keleti egyházatyák „megistenülésről” beszéltek.

    Szent Pál azt kéri imádságában az efezusi keresztényeknek, és számunkra is, hogy az Atya „adja meg nekünk a bölcsesség és a kinyilatkoztatás Lelkét, hogy megismerjük Őt és világosítsa meg szívünket, hogy meglássuk, milyen reménységre hívott meg, milyen gazdag örökségének dicsősége a szentek között, és milyen mérhetetlenül nagy a hatalma rajtunk, hívőkön” (Ef 1,17-19). Szent János az evangéliumban fogalmazza meg azt a felismerésüket, hogy „mi valamennyien Krisztus teljességéből részesedtünk” (Jn 1,16). Minél mélyebben átéljük az Úr Jézussal való kapcsolatunkat, annál inkább megsejtjük a hitünk mélységét, és annál inkább boldogok lehetünk Őbenne. Krisztus teljességéből részesedünk az evangéliumot úgy olvasva, hogy magunkat képzeljük a Jézus körüli emberek helyébe. Megcsodálhatjuk Őt, növekedhetünk a magunk önismeretében is, egyes szereplők magatartásában rádöbbenhetünk önmagunk értékeire, de sötétségére is. Tényleg így van: ha életünkben nem tudjuk megtapasztalni Istent, mint belső élményt, akkor nem is fogunk fantáziát látni abban, hogy keresztények legyünk. Jézus Krisztus a maga mivoltát, kilétét ilyen szavakkal fogalmazza meg: „Én vagyok az út, az igazság, az élet, a kenyér, a világosság, a feltámadás, a pásztor, a kapu. Ezek a szavak konkrétumokként olyan valóságokat jelentenek, amelyek nélkül nem tudunk élni. Ha ezek nélkül nem tudunk élni, és Jézus Krisztus mindez számunkra, akkor kijelenthetjük, hogy Jézus Krisztus az életünk értelme. És hogy Jézus valóban mekkora élmény, hadd idézzek néhány sort a libanoni katolikus író, Kahlil Gibran Jézusról szóló könyvéből: „Minden esztendőben vártam a tavaszt. Midőn Jézus belépett évszakaimba, Ő valóban maga volt a tavasz, és benne volt valamennyi esztendő ígérete. Megtöltötte szívemet örömmel, és akár egy félénk ibolya, úgy növekedtem jövetele fényében.” Kívánom mindnyájunknak, hogy Jézus által lépjen be életünkbe a tavasz! Ámen.

    Nyiredy Maurus OSB, Balatonfüred-Kerektemplom

    Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
    Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
    Ezt az imát még nem imádkoztad el!

    Tihanyi Bencés Apátság prédikációiSzűz Mária, Isten anyja

    Reggeli ima0 imádkozás /layout/img/logo.png

    Jan
    01

    Kedves Testvérek!

    Ősi gyakorlat, hogy a nagy ünnepeknek nyolcaduk van, vagyis az ünnepet követő nyolcadik napon is ünnepeljük, legfeljebb egy másik szempontból közelítjük meg. A karácsonyt követő nyolcadik nap január elseje. Ekkor is Jézus születését ünnepeljük, de ma az anya felől közelítünk a titokhoz.

    Fontos, hogy tisztázzunk fogalmakat. Isten örökkévaló. Ez azt jelenti, hogy kívül áll az időn. Az idő a teremtett világ jelensége. Isten számára nincs idő. Léte kezdet és vég nélküli. Értelmetlen az a sokak által föltett kérdés, hogy ki teremtette Istent? Senki. Isten van. Tehát Istennek, mint Istennek nincs anyja sem. Jézus Krisztustól viszont tudjuk, hogy Isten nem magányos. Ő maga a szeretet, ezért közösség. Létezik benne egy „Én”, akit Jézus Atyának nevez. Létezik benne egy „Te”. Jézus magára mutat, és azt mondja, hogy Fiú. Az Atya és a Fiú magukról állítják, hogy ők a Szentlélekben egy, ezért a Szentlélek a „Mi”. Az egy Isten Én-Te-Mi: Atya és Fiú a Szentlélekben. Istennek lényege a szeretet, ezért mindig ad. Az embert úgy teremtette meg, hogy neki is a lényege legyen a szeretet, vagyis akarjon adni és elfogadni. Az Atya azért küldi hozzánk a Fiút, hogy általa kapcsolatba lépjen velünk. A teremtésnek ez az értelme. A Fiúisten emberré lett a Názáreti Jézus Krisztusban. Neki már van anyja és ő Szűz Mária.

    Az Atya kiválasztotta Máriát, hogy a Fiú anyja legyen. Föl is készítette erre a hivatásra. És amikor elérkezett az idő Gábriel főangyal által értesítette elhatározásáról. Szinte megkérdezte, hogy elvállalja-e ezt a hallatlan hivatást? Mária anélkül, hogy eszébe juthatott volna, hogy esetleg nem is kellene vállalnia, kimondta: „Az Úr szolgálója vagyok: történjék velem szavad szerint” (Lk 1,38). Itt azonban álljunk meg. Az a tény, hogy Mária az emberré lett Fiúisten anyja, nem az ő magánvállalkozása. Jézus Krisztus az egész emberiséghez jött, az egész emberiség Megváltója, ezért Mária igazában az egész jövendő Egyház, illetve az egész emberiség nevében mondott Igent az Istenre. Mindnyájunk nevében, az én nevemben, a mi nevünkben is. Tudatosítanunk kell, hogy amikor eljutunk a hitre, kimondjuk ezt a hallatlan súlyú szót, hogy „HISZEK BENNED”, igazában megszületik bennem Krisztus, hiszen olyan élő kapcsolatban vagyok Vele, annyira bennem él, egy velem, mint ahogy Máriával is egy lett az ő anyaságában. Ezt Ő egyszer ki is mondta. Történt, hogy a sokasághoz beszélt, „amikor anyja és testvérei megálltak odakint, mert beszélni akartak vele. Valaki szólt neki: – Íme, anyád és testvéreid odakint állnak, és beszélni akarnak veled. Ő azonban így felelt annak, aki szólt neki: – Ki az én anyám és kik az én testvéreim? – Kezével tanítványai felé mutatott, és így szólt: – Íme, az én anyám és testvéreim! Mert aki megteszi mennyei Atyám akaratát, az az én fivérem, nővérem és anyám” (Mt 12,46-50). Mária valóban elfogadta az Atya akaratát, amikor elfogadta Jézust. Sokkal inkább anyja a hitében, mint testi valóságában. Ezért hangoztatja Szent Ágoston, hogy Mária előbb foganta Jézust hitében, mint testében. Vajon él-e bennünk ez az óriási lehetőség, amikor Karácsonyt ünneplünk, hogy a hitemben bennem is megfogan Jézus?

    Figyelemre méltó, amit ma az evangéliumban hallottunk Máriáról: „Szívébe véste a pásztorok szavait és gyakran elgondolkodott rajtuk” (Lk 2,19). Itt tulajdonképpen az imádságnak egyik nagyon fontos formájáról hallunk. Imádkozni nemcsak szavakkal lehet, de gondolatokkal is. Amikor Mária felidézi gondolataiban a pásztorok szavait, tulajdonképpen imádkozik, átéli anyaságának az értelmét, és ebben csodálatosan alakul a fiával, Jézussal való viszonya, kapcsolata. Ezt a gondolatokban való imádságot nevezzük elmélkedésnek, meditációnak. Valaki egyszer azt mondta, hogy kezünk ujjairól leolvashatjuk az elmélkedés technikáját. A hüvelykujjunk azt mutatja, hogy az elmélkedéshez kell egy hüvelyknyi csend. Ha körülöttünk és bennünk lárma van, úgy nem lehet elmélkedni. A mutatóujjunkkal rámutatunk valamire. Az elmélkedésben keressük az igazságot. Megfontoljuk, hogy amiről elmélkedünk, az mit jelent nekünk, hogyan van jelen az életünkben. A középső ujjunk az akaratunkról beszél. A meglátott igazsággal kezdenünk kell valamit, netalántán tennünk is kellene valamit, vagy éppen le kellene mondanunk valamiről. A gyűrűs ujjunk természetesen az érzelmeinkről beszél. Érzelmek nélkül nem lehet elmélkedni. A megismert igazság gyönyörködtet, lelkesít, a bennünk és körülöttünk levő sötétség elijeszt, elborzaszt. És van még egy kisujjunk is. Az pedig azt jelzi, hogy az elmélkedés végén rövid szóbeli imában megköszönjük, amit megláthattunk, erőt kérünk a megvalósításához. Az elmélkedés révén a hitünk egyre tudatosabbá, átéltebbé válhat. Isten Anyja, aki egyben az Egyház Anyja is, legyen vezetőnk az új évben az egyre átéltebb imádságban! Ámen.

    Nyiredy Maurus OSB, Balatonfüred-Kerektemplom

    Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
    Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
    Ezt az imát még nem imádkoztad el!

    Tihanyi Bencés Apátság prédikációiGONDOLATOK ÚJÉV NAPJÁRA

    Reggeli ima2 imádkozás /layout/img/logo.png

    Jan
    01

    Múlik az idő. Naptárt cserélünk. Múlik az idő, de nem mindegy, hogy mivel és hogyan telik. Minden nap ajándék. Minden nap új lehetőség. Minden nap új kegyelem.

    Ünnep van ma. Mária istenanyaságának ünnepe. Az ember és az Isten találkozásának ünnepe. A megtestesülés titkának ünnepe. Kereszténység nincs anélkül, hogy el ne fogadnánk ezt a mélységes titkot: az Isten az emberségen keresztül szól hozzánk. És felszólít bennünket, hogy merjünk emberek lenni. Mária gyermeket fogan, világra szüli, Jézusnak nevezi. A názáreti Jézusban velünk az Isten. Jézusban az istenség teljessége lakozik. Titok ez, misztérium. Felfoghatatlan. A hitnek a titka.

    Ő a kezdet és a vég, ő az Alfa és ő az Omega, övé az idő és övé az örökkévalóság.

    Múlandó, tünékeny és törékeny életünkben mindannyian a teljességre vágyakozunk. Éhezzük és szomjazzuk az igazságot. Önmagunk körül körözünk, és csodálkozunk, hogy nem találjuk. Jézusban megszólít bennünket az Isten: emberek, merjetek kilépni önmagatokból! Merjetek másokért élni! Legyen bátorságotok, hogy testvérként éljetek.

    Az életélt minden ember konkrét helyen és konkrét időben éli. Mi most itt. Születhettünk volna máskor, születhettünk volna a világon bárhová, de mélységes titok a születés – amiképpen mélységes titok maga az idő, és mély titok a halál.

    Az élet: lehetőség. Nem mindegy, hogy milyen nyomot hagyunk magunk után.

    „Az élet örök búcsúzás. / Bárcsak tudnánk távozáskor / fényt hagyni, mint a Messiás…” – így kezdődik Mécs Lászlónak egy verse.

    Vajon jobbá, szebbé, emberibbé formáljuk-e magunk körül a világot? Nem úgy általában, hanem itt és most. És nem másokra várva, hanem mi magunk.

    Itt élünk mi magyarok, itt, a Kárpát-medencében. Ezen a napon szinte mindenki énekli a Himnuszt: Isten, áldd meg a magyart! S ezen a napon megszokásból – de remélem, inkább őszinte szívvel – boldogabb új esztendőt kívánunk egymásnak.

    Visszanézünk, mi van mögöttünk. Emberpróbáló időket éltünk. S emberpróbáló időben vagyunk most is mindannyian. Hogyan tovább?

    Testvérháború, testvérgyilkosság helyett tudunk-e közös hazát építeni? Józan gondolkodásra volna szükség, nem pedig indulatok gátlástalan felkorbácsolásra. Felelős cselekvésre van szükség, nem pedig üres szavak harsogására. Szolidaritásra van szükség, nem pedig egymás lejáratására. Mintha divattá vált volna egy furcsa jelenség, amit – jobb híján – karaktergyilkosságnak nevezünk. Egymásnak feszülő indulatokat tapasztalunk. Felháborodást. Haragot. Gyűlöletet. Önzést. Minél rosszabb lesz a másiknak, annál jobb lesz nekem – mintha erről szólnának a hétköznapi csaták.

    Életről és halálról van szó: a mi életünkről, a nemzetünk életéről, családjaink, közösségeink életéről. S nem utolsó sorban személyes nyugalmunkról, értelmes életünkről.

    Most mindenki annyira okos, hogy a nagy okosságában azt tudja harsogni, hogy a másik mennyire ostoba és felelőtlen.

    Bezártságunkban, amely fizikai korlátokat is jelent, - most például, hogy otthon kellett szilveszterezni, szűk családi körben, s nem puffogtathattuk petárdáinkat, nem tudunk mit kezdeni a felgyülemlett indulatainkkal. Továbbra is félelemben élünk.

    Ha valóban keresztények vagyunk, ha valóban őrizni akarjuk keresztény hagyományainkat, nem kell speciális orvosságra várnunk. Engedjük, hogy Krisztus oltson be minket. Oltassunk be Krisztusba! Életünk megváltoztatásával nem kell várni. Itt a lehetőség, hogy Krisztust beengedjük életünkbe, aki nem ígért könnyű életet, de mindazoknak, akik őt befogadják, békességet ígért, és teljes életet.

    Álhírek terjesztése helyett örömhírt, jó hírt mondjunk. Mondjuk azt, amivel Krisztus tanítványait küldi az emberek közé: Békesség ennek a háznak! Ennek a hazának! Ennek a világnak! Ha valóban megtapasztaljuk a közénk jött, értünk emberré lett Jézus Krisztus isteni valóságát, akkor örömhírt vihetnénk az embereknek, miként a betlehemi pásztorok.

    Ha van bátorságunk számot vetni az életünkkel, rá kell jönnünk, hogy mennyi minden fölösleges dolog vesz körül bennünket. Mennyi mindenre nincs szükségünk, amiről úgy gondoltuk, hogy boldoggá tesz bennünket! Mennyi fölösleges ruha halmozódott föl… mennyi étel megy a szemétbe… mennyi technikai eszköz lapul fiókjainkban, amelyek kapacitásának a felét sem használtuk ki, de mivel kínáltak újat, hát fölöslegessé válik… és egyre nőnek a hulladék- és szemét-hegyek körülöttünk.

    Bezártságunkban nem tudunk mit kezdeni – önmagunkkal. Nem tudunk mit kezdeni a csenddel. Képtelenek vagyunk meghallgatni társainkat… Nem találjuk értelmét az életünknek.

    Újév napján nem fogadkozni kell, hanem komolyan venni, amit a keresztségben vállaltunk. S lehet minden nap a jobbra, a többre, a szebbre törekedni akkor is, ha nem utazhatunk álmaink országába. Ahhoz, hogy élményeink, igazi, emberi élményeink legyenek, nem kell elutazni a dalmát tengerpartra, a Maldív szigetekre vagy az Emirátusokba… Czakó Gábor regényéből hadd idézzek, a „Várkonyi króniká”-ból: „Várkonyban ugyanolyan sok végtelen található, mint akárhol a nagyvilágban… Mérget vehet rá az Úr, hogy a feleségemnek – pedig harminc esztendeje alig tette ki a lábát a faluból – éppolyan sok élménye van, mint egy űrhajósnak. Csak másmilyenek. (…) Vagy bennünk van a végtelenség, kérem, vagy belőlünk hiányzik.” (Bp. Szépirodalmi, 1984. 202.o.) Igen. A végtelen egy karnyújtásnyira van tőlünk. Vagy még annyira se. Bennünk van. Benne élünk, mozgunk és létezünk… (Vö. ApCsel 17,28)

    Meg kellett tanulnunk – de vajon megtanultuk-e? - hogy nem mi vagyunk, akik mozgatjuk a világot. De mi vagyunk azok, akik képesek vagyunk kultúrát teremteni a földön. De milyen kultúra képviselői vagyunk? Az élet kultúrájáé? Vagy továbbra is felelőtlenül engedjük, hogy a halál, a pusztulás, a pusztítás kultúrája legyen az uralkodó?

    Egy facebook-bejegyzésben látok két képet. Ki akar változást? – Mindenki föltartja a kezét. Ki akar változni? – Minden kéz lenn marad. Senki. Pedig meg kell változnunk, meg kell változtatnunk az életstílusunkat.

    Ferenc pápa figyelmeztet: „Sok dolognak meg kell változtatnia az irányát, de mindenekelőtt az emberiség szorul rá a változtatásra. Szükségünk van annak tudatára, hogy közös az eredetünk, egymáshoz tartozunk, és olyan jövő vár ránk, amelyen mindnyájan osztozunk. Ez az alaptudat lehetővé tenné, hogy új meggyőződések, viselkedésformák és életmódok alakuljanak ki. Ekképpen egy nagy kulturális, spirituális és nevelési feladat rajzolódik ki előttünk, amely hosszú megújulási folyamatokat igényel.” (Laodato si – 202.)

    Most, a polgári év fordulóján, egy új naptári év kezdetén el kell, hogy gondolkodjunk Arany János sorain. A Magányban című verséből idézek:

    „Támadni kell, mindig nagyobb körökben,

    Életnek ott, hol a mártir-tetem

    Magát kiforrja csendes földi rögben:

    Légy hű, s bízzál jövődbe, nemzetem.”

    Mindannyian felelősek vagyunk azért, ami történik. Felelőtlenség másokra mutogatni. Megtettem-e mindazt, ami tőlem telik? Kész vagyok-e valóban kilépni önmagamból, és nem önmagamnak élni? Felélni akarom-e a világ kincseit, vagy felelősen megőrizni és gazdagítani? Tisztelem-e az életet?

    Hogy legyen jövőnk, meg kell becsülnünk mindazokat, akiknek volt bátorságuk szolgálni a hazát, a nemzetet, az életet. Ne húzzuk le a sárba azokat, akikre föltekinthetünk. Becsüljük meg a közvetlen környezetünkben is mindazokat, akik a köz javáért dolgoztak és dolgoznak. Nem szabad belekeserednünk a nehézségekbe. Nem szabad másoktól várni, hogy megváltozzanak. Nekünk magunknak, mindannyiunknak kell megváltoznunk, okulni a múltból. Ha az Isten úgy szeretett minket, hogy Jézus Krisztus emberségében szolidaritást vállalt velünk, ha tényleg keresztények vagyunk, akkor kell, hogy valósággá váljék közöttünk, széthúzásra és gyűlölködésre hajlamos emberek között az igazi testvériség. Merjünk valóban keresztények lenni!

    Újév napján hittel könyörögjünk:

    Áldjon meg és őrizzen meg minket az Úr! Ragyogtassa ránk az ő arcát és könyörüljön rajtunk. Fordítsa felénk tekintetét és szerezzen nekünk békességet! (Vö. 4Móz 6,24-27)

    (K.R.)

    Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
    Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
    Ezt az imát még nem imádkoztad el!

    Tihanyi Bencés Apátság prédikációiGONDOLATOK A CSALÁDRÓL A SZENT CSALÁD ÜNNEPÉN

    Reggeli ima0 imádkozás /layout/img/logo.png

    Dec
    27
    Tihanyi Bencés Apátság prédikációi GONDOLATOK A CSALÁDRÓL A SZENT CSALÁD ÜNNEPÉN

    GONDOLATOK A CSALÁDRÓL A SZENT CSALÁD ÜNNEPÉN

    Mária és József a gyermek Jézust, ahogy a törvény előírja, elviszik a templomba és bemutatják az Úrnak. Azt a gyermeket, akiben Isten jósága és emberszeretete nyilvánul meg: aki a világ világossága. (Lk 2,22-32)

    Családban nő fel. Emberségében mintákat lát maga előtt: egy férfi és egy nő gondoskodó, aggódó szeretetét tapasztalja meg a gyermek Jézus. „Apád és én bánkódva kerestünk!” – mondják a jeruzsálemi zarándoklaton, amikor nem találják a zarándokok között, és visszamennek Jeruzsálembe, hogy megkeressék. (Lk 2, 41-48)

    A Szentcsalád ünnepe van ma. Figyelmeztet ez az ünnep arra, hogy szent a család. Tudom nagyon jól, hogy az ún. „politikai korrektség” óvatos fogalmazást kívánna meg a családdal kapcsolatban. De engedtessék meg nekem, hogy az eszményről beszéljek. S már jó előre szeretném hangsúlyozni, hogy nem akarok ítéletet mondani senki fölött. De azt is tudom, hogy „vétkesek közt cinkos, aki néma, / atyjafiáért számot ad a testvér, / nincs mód nem menni, ahova te küldtél.” (Babits M.: Jónás könyve)

    A Szentírás világosan beszél arról, hogy az Isten az embert férfinak és nőnek teremtette. (1 Móz 27) A saját képmására. Ebben nincs különbség férfi és nő között. És feladatot kap az ember: Szaporodjatok, sokasodjatok, töltsétek be a földet. (1 Móz 9,7)

    A férfi és nő kapcsolata szent. Ettől a szent kapcsolattól függ az emberiség jövője. Egy nemzeté is. Egy kisebb közösségé. Az egyes emberé.

    Összezavarodott világunkban nem kevesen vannak, akik megkérdőjelezik azt, ami tény, ami a természet törvénye. Hogy valaki férfi-e vagy nő-e, az nem szabad választás kérdése, hanem egészen egyszerűen biológiai tény. Nem szeretnék biológia órát tartani igehirdetés címén, de meg kell említenem, hogy az ember nemiségét meghatározzák a kromoszómák. Van, aki férfinak, van, aki nőnek született.

    Egy férfi és egy nő kapcsolatából, két sejt egyesüléséből – két különböző ember sejtjeiből jön létre az új ember, a gyermek. A két sejt egyesüléséből és osztódásából nem sejtburjánzás jön létre, hanem embrió, magzat, akit az anya kihord, akiben jelen van az apának és az anyának az örökítő anyaga. Nem sejtburjánzás, mint a rák, hanem fejlődés, növekedés, személy, amit – akit védeni, óvni kell.

    Nem mindegy a gyermeknek, hogy milyen körülmények között jön világra. Nem mindegy, hogy már a magzati lét idején biztonságot tapasztal, vagy egy magára hagyott anya szorongását. És amikor megszületik, egyáltalán nem mindegy, milyen módon fogadják. Jövevénynek tekintik-e, vagy várva várt gyermeknek, akiben a szülők a jövőt álmodják.

    Minden gyermeknek természet-adta joga, hogy felnövekedvén egy férfi és egy nő szeretetkapcsolatát tapasztalja meg.

    Válságban van ez a kapcsolat. Válságban van a család. A család egy férfi és egy nő kapcsolata. A házasság egy férfi és egy nő között önkéntes elhatározás alapján létrejött életközösség.

    A család a társadalom alapsejtje. És azt tapasztaljuk, hogy a család mély válságban van. A család az a hely, ahol a gyermek biztonságot tapasztal. De ha ez a kapcsolat ösztönök kielégítésének a helye csupán, akkor nagy a baj. Ha ez a kapcsolat nem szilárd, ha nem stabil a családszerkezet, akkor bizonytalanná válik a jövő.

    A világ, amelyben élünk, olyan életstílust részesít előnyben, amelyben a személy szabadsága fölötte van mindennek. Amelyben az individuális érdekek felülírnak mindent. Ezt pedig árt az emberi kapcsolatok kifejlődésének és megszilárdulásának. Azt is mondhatjuk, hogy család-ellenes. A házasságot elavult és a személyi szabadságot korlátozó intézménynek tekinti.

    Nem szabad szemünk elől téveszteni, hogy a házasság stabilitásától nagyban függ az egyes személyek sorsa, és összefügg vele az emberi társadalom jóléte és boldogsága.

    Az amerikai gazdaságfilozófus, Fukuyama meggyőződése, hogy a gazdasági prosperitás szorosan összefügg a bizalommal. (Lásd: Bizalom. A társadalmi erények és a jólét megteremtése) Ugyanakkor magatartáskutatók, szociológusok arra a megállapításra jutnak, hogy a család az a közeg, amelyben kialakulhat a bizalom képessége. A magatartáskutató orvosprofesszor, Kopp Mária kutatásai alapján egyértelműen állíthatjuk, hogy bizalommal élő ember nem képzelhető el megfelelő családi háttér nélkül. Óvni kell a családot, fejleszteni kell az egymás iránti bizalmat, a megbízhatóság képességét. (Magyar lelkiállapot – 2008)

    Egy olyan világban, amelyben egyre határozottabban hirdetik, hogy a férfi vagy nő nem biológiai adottság, hanem szabadon választott társadalmi szerep, a család eszménye egyre inkább háttérbe szorul.

    Óriási a felelőssége a családnak és az iskolának: a pici gyermekben meg kell látni a fiút, akiből férfi lesz, majd férj és apa; a kicsi lányban meg kell látni a nőt, aki majd feleség és anya lesz. A felnövekvő gyermeket nem elbizonytalanítani kell a nemi szerep tekintetében, hanem segíteni kell, hogy valóban azzá tudjon érni, amivé született. Akik azt hangoztatják, hogy nem az vagy, akinek születtél, hanem ha úgy tetszik, lehetsz más is, rombolja a családot, ellehetetleníti a jövőt.

    Bármennyire is jól hangzik, hogy a nemek között nincs különbség, s hogy az ember semleges lénynek születik, és alapvető joga, hogy maga határozza meg a nemét, a szexuáis kapcsolatainak formáit, - aki ezt hirdeti, az nem vesz tudomást a biológia, a természet törvényszerűségeiről.

    Az egészséges házasságokban felnövő gyermekek az otthon megélt modellt próbálják követni. Ha labilissá válik a család, ha magára marad valamelyik szülő a gyermekkel vagy gyermekekkel, nincs a gyermekeknek igazi mintájuk, amihez alakíthatnák az életüket.

    Ismét hangsúlyozom: az eszményről szeretnék beszélni. Tudom nagyon jól, hogy vannak tragédiák, tudom, hogy a legtöbb párkapcsolat a hűségre törekszik, de vannak olyan körülmények, amelyek a váláshoz vezetnek. De ismerjük azt a felfogást is, hogy a nőnek – függetlenül attól, hogy párkapcsolatban él-e vagy sem, joga van a gyermekhez. S közben nem gondolunk arra, hogy a gyermeknek pedig joga van, hogy családban nőjön fel.

    Mindenképpen el kell gondolkodnunk arról, hogy a közvélemény és a közbeszéd miképpen alakul és miképpen alakítják. Kiveszett társadalmunkból a tisztelet a nő, a nőiség az anyaság iránt. Az ún. szexuális forradalom fogyasztási cikké tette a nőt. Reklám-kellékké, amivel bármit jobban el lehet adni. A feminista mozgalmak, amelyek az ún. női egyenjogúságért harcoltak, tulajdonképpen család-ellenes mozgalmak, amelyben a gyermek nem ajándék, nem a jövő reménye, hanem az érvényesülésnek a gátja.

    Amikor egy kibontakozóban lévő családtámogatási rendszer politikai csatározások ürügyévé válhat, sok ember megkeseredik.

    Nem mindegy, hogyan beszélünk vagy írunk az anyaságról. „Tenyésztőasszony”-nak nevezni valakit – még akkor is, ha nem ért vele egyet az újságíró, az ember méltóságba való belegázolás. „Ellési minimum”-nak nevezni a nemzet fönnmaradásához szükséges születéseket elkeserítő. (A kifejezéseket egy internetes vélemény-portálon találom.)

    De semmivel sem jobb a helyzet a másik oldalon, amikor vitaműsorokban minősíthetetlen stílusban, trágár kifejezésekkel tarkítva beszélnek a másként gondolkodókról magukat igényes véleményformálóknak tekintő személyiségek. – Remélem, nem értenek félre: nem a jobb vagy a baloldalról beszélek, hanem a stílusról, ami egy egészséges társadalomban senki számára nem lehet közömbös. A stílus: az ember.

    Arról meg ne is beszéljünk, miként jelenik meg a szexualitás, ami az ember legintimebb szférájához tartozik, tömegeket vonzó kereskedelmi televízió műsorokban. Nem tudok mást mondani, mint azt, hogy ez kultúrbotrány, és merénylet az ifjúság ellen. Még akkor is, ha ott van a képernyőn az a bizonyos pirossal bekarikázott 18-as szám. Eszmények sárba tiprása. S tele van a hétköznapi beszéd a legocsmányabb trágárságokkal, úton-útfélen. S amit egyszerűen „anyázás”-nak szoktak nevezni, az a legszelídebb fajtája ennek a lélekölő mocsoknak. S ez a stílus – jelenjen meg a parlamentben, jelenjen meg a buszmegállóban, lélek-gyilkos.

    Kiveszett a világunkból az, amit szentnek mondunk. Pedig szent az élet, szent az anyaság, szent az apaság, szent a család. Szent a magzat. Szent a gyermek.

    Milyen mintákat látnak a mai gyermekek? Milyen világba nőnek bele?

    A Szent Család ünnepe van.

    Hadd idézzek Gorkijtól, az Éjjeli menedékhely című drámából.

    „Nagyapó, miért élnek az emberek?...

    Hát a jobbért élnek az emberek, kedves fiam! Mindegyik azt hiszi, hogy magának él, és kiderül, hogy a jobbért él. Mind, úgy vannak, a jobbért élnek! Ezért minden embert tisztelni kell. Mert nem tudjuk, hogy milyen, hogy miért született, hogy mi telik ki tőle... Lehet, hogy a mi boldogságunkra született... A mi nagy hasznunkra... Ezért különösen a gyerekeket kell tisztelni, a kis gyermekeket! A gyermekeknek tér kell! A gyermekek életét ne zavarjátok... A gyerekeket tiszteljétek!”

    S hadd mondjak néhány sort Weöres Sándortól:

    Termő ékes ág, te, / jó anya, / életemnek első / asszonya,

    nagy meleg virágágy, / párna-hely, / hajnal harmatával / telt kehely,

    benned kaptam első / fészkemet, / szívem a szíveddel / lüktetett,

    én s nem-én közt nem volt / mesgye-hegy, / benned a világgal / voltam egy.

    Álmom öbleidbe ujra / visszatér - / álmom öbleidbe ujra / visszatér!

    (Weöres Sándor: Anyámnak)

    Legyen családjainkon az Úr oltalmazó áldása!

    (K.R.)

    A Mária-kép (Causa nostrae laetitiae = Örömünknek oka) Udvardi Erzsébet alkotása

    Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
    Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
    Ezt az imát még nem imádkoztad el!

    Tihanyi Bencés Apátság prédikációiGONDOLATOK SZENT ISTVÁN ELSŐ VÉRTANÚ ÜNNEPÉRE

    Reggeli ima0 imádkozás /layout/img/logo.png

    Dec
    26

    HA ENGEM ÜLDÖZTEK, TITEKET IS ÜLDÖZNI FOGNAK

    – mondta Jézus a tanítványoknak. (Jn 15,20) Nem ígért nyugalmas életet senkinek, csupán békességet, az ő békéjét. És életet. Az élet teljességét.

    Miattam üldözni fognak – monda Jézus. És azt is, hogy „ti vagytok a föld sója…” (Mt 5,13) A só ízt ad világnak. Jézus nem mozgalmat alapított, hanem küldetést adott: menjetek az egész világra, hirdessétek az evangéliumot minden népnek. (Mk 16,15) És: Arról ismerik meg az emberek, hogy tanítványaim vagytok, hogy szeretitek egymást. (Jn 13,35)

    A megélt kereszténység valóban ízt tud adni a világnak. De ha a beteg társadalom, a sebektől vérző világ találkozik a megélt kereszténységgel, az igazi testvériséggel, akkor a só a seben égető… szabadulni kellene tőle.

    A szentírási szövegben (ApCsel 6,8-10, 7-54-59) látjuk az első diakónust, Istvánt, aki életét rátette a Krisztus követésére. Megkövezik.

    Érdemes odafigyelni arra, hogy a gyűlöletre és erőszakra nem gyűlölettel válaszol, hanem imádsággal. Bocsáss meg nekik…

    Érdemes arra is odafigyelni, hogy István ruháit egy Saul nevű fiatalember lábaihoz teszik. Saul egyetért a kivégzéssel. Az üldözőkhöz tartozik. Mindaddig, amíg szíven nem találja a damaszkuszi úton a Hang: - Saul, miért üldözöl engem? (ApCsel 9,4) S az üldözőből apostol, küldött, hirdető lesz, aki az ügyért, Jézus ügyéért maga is üldöztetést, börtönt, vértanúhalált szenved.

    Amikor a keresztényüldözésről beszélünk, gyakran találkozunk ellenvetésekkel: a keresztes háborúk, az inkvizíció mi volt? Be kell vallani, hogy erőszakkal terjeszteni, téríteni ellenkezik a krisztusi életstílussal. Az emberek mindig hajlamosak voltak - és hajlamosak ma is -, hogy egy ideológiát fundamentalista módon, erőszakosan képviseljenek. Ez messze áll a kereszténység lényegétől. A kereszténység nem ideológia. Életstílus. Szolidaritás. Szeretet.

    Emlékezzünk ezen a napon azokra, akik – a fiatalok számára már történelmi távlat – a II. világháború után, a kommunizmus diktatórikus, totalitárius ideológiájának áldozataivá váltak.

    A mai nap, december 26-a Mindszenty József bíboros, hercegprímás letartóztatásának évfordulója. 1948. december 26-án hűtlenség, kémkedés, a köztársaság megdöntésére irányuló bűncselekmény és valutaüzérkedés gyanúja alapján a rendőrhatóság őrizetbe vette és letartóztatták. A házkutatás befejezése után az elé tett jegyzőkönyvet nem írta alá. A hírhedt ÁVH központban, az Andrássy út 60-ban megkezdték kínzását és kihallgatását.

    Emlékirataiból egy bekezdés: „Éjjel 11 óra. Megint kihallgatásra visznek, 72 órás nem alvás és az állandóan megismételt gumibotozások után. A vallatás tárgya egész éjjel az összeesküvés és kémkedés. Most már teljesen magamra maradtam, kimerülten és elcsigázottan. Egyedül kell érvelnem, amikor újra és újra elém rakják aláírásra a hegymagasságúvá nőtt jegyzőkönyvkötegeket. Amíg az aláírást megtagadom, Décsi alezredes éjjelenként 2-3 ízben is átad a kínzómnak, aki felugrik, visz a cellámba, levetkőztet, leteper és kéjes gyönyörűséggel záporozza rám az ütéseket. Fizikai megtörésemre szolgál egy másik kegyetlen módszer is, nem engednek aludni.”

    Beszélhetnénk Endrédy Vendel ciszterci apát úr megkínzásáról és elítéléséről. Őt 1950-ben tartóztatták le. Személyesen ismerhettem szabadulása után. Kínzóiról soha egyetlen rossz szót nem mondott, csupán tárgyilagosan leírta, milyen kegyetlenül bántak vele. Tőle idézek: „Egy másik mód volt a villanyárammal való kínoztatás. Pár ezer voltos, 2-3 mm-es szikrázásokkal villanyoztak egész testemen, ajak, szem, orr, fül, sőt ördögi módon szeméremtesten is. Keresztcsókoltatás – egyik pólus a fémkereszt, a másik fémlapos „evangéliumos” könyv. (…) Az áram a kezem és az ajkam között záródott.” (Endrédy, 359.o. – Badál E.Á.)

    Beszélhetnénk a szerzetesek elhurcolásáról, a fiatal káplán, Brenner János szombathelyi egyházmegyés pap vértanú-haláláról. Vagy arról a számtalan névtelenről, aki vallásosság miatt hátrányos megkülönböztetésben részesült, - vagy azokról, akik – mert egyházi iskolába jártak – csak évek múltán kerültek be egyetemre. Hadd legyek személyes: nővérem, aki az állami gimnáziumban kitűnő tanuló volt, soha nem jutott egyetemre, bár mindig sikeres felvételi vizsgát tett. Az iskoláztatási bizottság vallásos világnézete miatt továbbtanulásra nem javasolja. Felszólítják, szakítsa meg a kapcsolatot a családdal, helyezkedjen el a termelő munkában, s a mozgalomban szerzett érdemei alapján jelentkezzen újra. Soha nem vették föl.

    Ma már új világot élünk. A szabadság világát. Eszmék szabad áramlását. Magam részese lehettem a kilencvenes évek elején vitáknak, amelyek a lelkiismereti és vallásszabadsággal foglalkoztak. Világnézeti semlegesség volt a téma, és még ma is sokszor előkerül. Az egyenlőség, a szabadság, az ún. „másság” elfogadtatásáról ma is mennyi szó esik! Legyen szabad az egyenlőségre hivatkozva megkívánnunk, hogy fogadja el a társadalom a mi „ilyen”-ségünket, és ne háborodjanak fel például azon, hogy egy felelős pozícióban lévő ember nyakláncán kereszt van…

    Olyan könnyen felejtünk. S olyan könnyen ma is megalkuvókká válunk.

    Elfelejtjük a közelmúlt történéseit, jogfosztottságait, elfelejtjük a kiszolgáltatottságot, - a szabadságunkkal pedig nem merünk vagy nem tudunk élni.

    Elfelejtjük az üldözőket is. A követőiket is.

    „A harcot, mit őseink vívtak, / békévé oldja az emlékezés” - írja József Attila. De az igaz és a hamis az idő múlásával nem mosódhat össze. Még akkor sem, ha ma is vannak, akiknek érdekében áll, hogy felejtsünk.

    Ha valóban keresztények vagyunk, nem simulhatunk bele ennek a világnak élvezet-központú, önző - egoista -, gyakorlati materialista életstílusába. S kell, hogy legyen erőnk vállalni, hogy Krisztushoz tartozunk. Még hátrányos megkülönböztetések árán is.

    S ha hirdetjük, hogy szeretnénk megőrizni keresztény gyökereinket, keresztény értékeinket, akkor a társadalom minden szintjén kötelességünk úgy élni, ahogyan azt a krisztusi elvek megkívánják. Érdekből kereszténynek lenni nem lehet. De ha valóban Krisztus áll az életem középpontjában, akkor teljesen egyértelmű, hogy érdemes. Gúnyolódás, megvetés, akár üldöztetés ellenére is.

    Ne feledkezzünk meg az István diakónus kivégzésénél ott álló Saulról. Ne feledkezzünk meg a damaszkuszi útról, a gyökeres megváltozásról, a megtérésről. Van rá lehetőség. Mindenki számára. De érdekből megváltozni: köpönyegforgatás. A felismert igaz értékek alapján megváltozni új életet jelent. Sokan nem gondolnak rá, hogy a damaszkuszi úton Jézus követővé lett Saulból Pál lett, apostol – aki meggyőződéséért elviselte a börtönt is, és vértanúhalált halt.

    A damaszkuszi út mindenki számára lehetőség. De csak a vértanúsággal lesz hiteles.

    A világban egyre növekszik az üldözött keresztények száma. Egyre több országban tapasztalják a hívők, hogy ellenségként néznek rájuk. Észak-Korea, Afganisztán, Szomália, Libia, Pakisztán szerepel az elsők között, ahol a leginkább kiszolgáltatottak a keresztények.

    Keresztény szolidaritásra van szükség, szolidaritásra az üldözött keresztényekkel. S mennyien felháborodnak, amikor arról olvasnak, hogy Magyarország segíteni próbál…

    Józanok legyetek és vigyázatok, mert ellenségetek, az ördög, mint ordító oroszlán körüljár… (1 Péter 5,8) – figyelmeztet minket az apostol.

    Erőszakra nem válaszolhatunk erőszakkal. Ami képes legyőzni a világot, az a mi hitünk és a krisztusi szeretet. (1 Jn 5,4)

    Ha engem üldöztek, benneteket is üldözni fognak. Ne féljünk. Az Úr velünk van, velünk marad a világ végezetéig.

    (K.R.)

    Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
    Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
    Ezt az imát még nem imádkoztad el!

    Küldetésünk

    Amikor a szeretet és a béke nyelvét használjuk, ez lehetővé teszi számunkra, hogy párbeszédet folytassunk másokkal, még azokkal is, akik különböznek tőlünk. Ezzel a párbeszéddel kezdjük jobban megérteni egymást, lehetővé téve számunkra, hogy kövessük Jézust egy békésebb világ megteremtésében. ​​​​​​A Kattints és Imádkozz egy lehetőség, hogy a most élő generációk a digitális világban megváltozzanak. "Isten hűséges és a reményünk benne olyan, mint egy szilárd horgony az égben."