Teréz anya breviáriuma

Vagy minden, vagy semmi. Ha elhatároztuk ma­gunkat, hogy mindent odaadunk, akkor adjunk oda min­dent, másképpen nem adunk semmit sem. Nem szolgál­hatunk egyszerre két úrnak (Lk 16,13). Jézus mondta ezt, nem Teréz Anya. És ennek meggyőződéssé kell válnia bensőnkben.

A múltbeli dolgokat el kell feledni és meg kell bo­csátani. A jövő még nem érkezett el. Ma szeretheted Jé­zust, ahogyan Ő szeret téged: személyes, benső szere­tettel.

Nem kell félned: Isten megad neked minden kegyel­met, amire csak szükséged van, ha te megengeded neki, hogy az imádságon, áldozatokon, szenvedésen és ke­mény munkán keresztül megszenteljen téged. Semmi sem lehetetlen Isten előtt, hiszen „Isten a szeretet" (1Jn 4,16).

Próbáljuk meg mindig, minden pillanatban jobbá tenni imáinkat. A kudarcok és csalatkozások abból is erednek, hogy elhanyagoltuk az imádságot. Az imádság a szellemi és lelki élet tápláléka. Ha elhanyagoljuk, a szellemi és lelki élet elsorvad és meghal.

Kérjük a Szűzanyát, hogy tanítson meg minket imádkozni, ahogyan Jézust tanította Názáretben.

Vajon boldogok-e, elégedettek-e a szegények, akiknek szabad és teljes szívvel végzett szolgálattal tartozunk?

Örömtől dobban szívük, miként Keresztelő Szent János örömtől mozdult anyja méhében, amikor a Szűzanya elvitte hozzá Jézust?

Odaadó, gyengéd, bensőséges vagyok a szegények szolgálatában? Megteszem értük azt, amit Mária tett Erzsébetért?

Jézus azt mondja az Evangéliumban: „Azért jöttem, hogy beteljesítsem Atyám akaratát" (Jn 4,34).

Isten akaratát akkor teljesítjük, amikor engedelmeskedünk. Az engedelmesség bizonnyal szellemi, lelki termé­szetű, hiszen a mennyben is ott van.

Az engedetlenség volt az első bűn: Lucifer nem vetette alá magát Isten akaratának, megtagadta az engedelmességet: „nem szolgálok tovább". Őseink, Ádám és Éva ugyanígy cselekedtek: megtagadták az engedelmessé­get; megették azt a gyümölcsöt, amelyet az Isten megtil­tott nekik. A mi engedetlenségünk az első, az eredendő bűn folytatása.

Ellen kell állni mindannak, ami mélabús szomorú­ságba húzhat. Legyen mindennapi imádságunk: „Az Úr öröme az én erőm ". A boldogság és az öröm volt a Szűz­anya ereje. Ezzel az erővel szolgálta készségesen Istent, gyermekét, és amikor méhében Erzsébethez vitte Őt, an­nak méhében is az örömtől mozdult meg a gyermek. Csak az öröm adhatott Máriának annyi erőt, hogy Názá­retből Júdea dombjai közé siessen unokatestvéréhez, és szolgálóleányként segítsen neki.

Nekünk is ugyanígy kell szolgálnunk az Urat: igaz szolgaként. És miután magunkhoz vettük az Áldozatot, szerető gondoskodással kell elindulnunk a nehézségek
útján.

Hányszor beszélünk mások hibáiról a hátuk mö­gött, hányszor teszünk megjegyzéseket azokra, akikkel együtt dolgoztunk... Nem meggyónni kell ezt, hanem megbeszélnünk egymás között.

Amikor tudomásomra jut, milyen szenvedést okoznak a vég nélküli megjegyzések és tapintatlanságok, mindig Urunkra gondolok, aki azt mondta a bűnös asszonyt körülállóknak: „Az vesse rá az első követ, aki bűntelen közületek" (Jn 8,7). Tudjátok jól, mi történt: mindannyian elsomfordáltak, mert tudták, hogy Jézus ismeri bűneiket.

Amikor szeretetlenül beszélünk valakivel szemtől szembe vagy a háta mögött, amikor fölhánytorgatjuk ré­gi bűneit - halljuk meg akkor Jézust, aki hozzánk is szól: „Az vesse rá az első követ, aki bűntelen közületek."

Vegyük a fáradságot, hogy a szentség tanítását igazán és valóban megtanuljuk Jézustól, akinek szíve szelíd volt és alázatos. Nem azért kell szentekké vál­nunk, mert olyannak szeretnénk érezni magunkat, ha­nem hogy Krisztus teljes egészében élhessen bennünk. Jézus szavainak - „Szeressétek egymást, amiképpen én szerettelek benneteket" (Jn 15,12) - nemcsak világosság­ként kellene világítania életünkben, hanem lángolva ki kellene égetnie belőlünk az önzést is, amely meggátolja a szentség növekedését.

A tiszta szív megláthatja Istent. Ha nem látod Is­tent, vizsgáld meg magadat. Talán valami eltakarja elő­led Őt. Valami ott áll köztetek. Ez a sötétség néhányszor azért adatik, hogy közelebb vigyen Istenhez. De ha nem tudunk imádkozni, minden más gondolat helyett élőbb vizsgáljuk meg magunkat: áll valami köztem és az én Uram között? Valami, ami iránta érzett szerelmemet, szeretetemet megcsonkítja? Valahányszor megosztott lelkű embert látok, aggódni kezdek érte. Valami nem en­gedi kiteljesedni a szeretetét.

Kiválasztattunk. Miért? Nem tudom. Nekem és nektek hiteles szenteknek kell lennünk. Tanuljátok meg az alázatot, végezzétek a legszerényebb munkákat a leg­nagyobb alázattal, mindent Jézusért.

Szeretni akartok? Legyetek alázatosak. Ha alázato­sak vagytok, nem kell aggódni értetek. Legyetek mindig a Szűzanyával, Őt hívjátok magatokba.

Az alázat nem a könyvekből, hanem a megalázta­tások elfogadásából születik, terem: Isten ajándékai ezek, nem pedig kínnak, gyötrelemnek adattak. Ha örömmel fogadjuk, segítenek majd szentekké válni, hasonlóvá válni Jézus „szelíd és alázatos" Szívéhez.

Amit mi a szegényekért teszünk, csupán egy csepp az óceánban. Mégis, ha nem tennénk, ha ez a csepp nem kerülne bele az óceánba, akkor az óceánból hiányozna valami. Nem más, csupán egy csepp.

A Megváltás legcsodálatosabb része teljes alázat­tal kezdődött. Isten nem a hatalmasok és gazdagok palo­tájába küldte Gábrielt, hanem a fiatal Máriához, Názáret­beli kicsinyke házának egyetlen szobájába. És Mária csupán ennyit kérdezett: „Hogyan válik ez valóra?" És miután az angyal felelt neki, 0, a kegyelemmel teljes, szolgálóleányként átadta magát az Úrnak.

Mária azért választatott, mert nemcsak kegyelem­mel, hanem alázattal is teljes volt.