Szeretetláng Lelki Napló

(II/41) 1962. december 12. Folytatás

Közben azt is megtudtam, hogy sokgyermekes család gyermekei.Tíz óra előtt tíz perccel elvezettek a püspöki palotába. Nem a rendes bejáratnál mentünk, hanem előbb a konyhába. Ott az egyik nővér, aki épp tésztagyúrással foglalatoskodott, munkáját abbahagyva intett, hogy menjünk utána. Az alagsoron sötét folyosón keresztül vezetett utunk, míg utána felértünk a folyosóra, majd a püspöki váróterembe.

Kevés várakozás után a püspök úr titkárához vezettek /H/. Ő a kápolnába vezetett. Ott hamar mély áhítatba merültem. „Imádott Jézusom, végre itt vagyunk!” Rövid várakozás után észrevettem, hogy valaki bejött, és a „Veni Creator Spiritus” imát kezdte egészen hangosan. Én nem néztem mindjárt oda, hogy ki imádkozik, de mivel az ima tovább is tartott, odanéztem.A püspök atya volt. Míg én felálltam, ő az imazsámolyt maga elé készítette. Eléje térdeltem, hogy az előre bejelentett gyónást elvégezzem. Ez hosszan tartó volt. Én csodáltam szent nyugalmát és azt az önfegyelmet, melyet a hosszú időn át tanúsított. Egyetlen egyszer sem szakította meg egyetlen közbeszólással sem. És miután befejeztem, kisvártatva megkérdezte, szeretnék-e még valamit mondani? „Nem.” – mondtam én. Ő mindent megválaszolt. Én csodáltam rendkívüli szellemi frissességét, mellyel megválaszolta kérdéseimet. Feloldozás után még egyszer hosszan megáldott. Szavai megnyugtatták lelkemet, eloszlatták gyötrő, kínzó kételyeimet. Ott nyomban leborultam hálát adni az Úrnak. Közben a püspök atya is még rövid fohászt végzett. Mikor felállt, hozzám lépve jóságos, atyai kezével homlokomra keresztet rajzolt. Erre nem voltam elkészülve. Hirtelen mozdulattal csókkal illettem áldást adó kezét. Ez úgy meghatott, és miután ő kiment, én még ott maradtam, és átelmélkedtem a Szent Szűz közléseinek átadását. A Szűzanya jósággal és szelídséggel szólt hozzám: „Ez a rendkívüli megkönnyebbülés, melyet most érzel, az én ajándékom.Tudod mit? Most pihenjünk egyet, hogy legyen erőd a további küzdelemre, mely rád vár.” S ahogy ezeket a szavakat kimondta, (II/42) anyai szeretetével jóságosan simogatta lelkemet. Én lélekben megpihenve a püspök atya különös áldására gondoltam, mert áldása nyomán az Úr békéje töltötte el lelkemet, oly csodálatosan, hogy ilyet még soha, semmiféle áldás után sem éreztem. Ha rágondoltam, még néhány nap múlva is a boldog megnyugvás árasztotta el szívemet.

(II/39) 1962. december 12.

A máriaremetei kegytemplomban átadtam a Szent Szűz közléseit annak az atyának, akihez a Szent Szűztől vezettetve mentem. Az atya azt mondta, egy hét múlva választ ad rá. Ugyanaznap mentünk Székesfehérvárra. A vonatunk délután két órakor indult. A Szent Szűz közléseit vittem a püspök atyához. Megérkezésünkkor az est homálya borult már a hófödte városra. Én a Szent Szűz szavain elmélkedtem: „Szállást kell keresnünk Szeretetlángomnak.” Lelkem megtelt áhítattal. Tehát ez lesz a hely, ahol a Szent Szűz Szeretetlángja szállást kap. Most a Szűzanya csak ennyit mondott: „Induljunk el!” Az első utunk az ifjú pap, Kaszap István sírjához vezetett. Miután sírjánál oltalmába ajánlottam magam, bementünk a templomba is. A szent püspök, Prohászka sírjánál is hosszan imádkoztam, az ő szavain elmélkedve: „Mit kívánsz,Te nagy Úr tőlem, ki Tőled függök, Általad és Benned élek.” Ahogy sírjánál térdeltem, annyira meghatódtam, nehezen jöttem el onnan. (II/40) Sok-sok mondanivalóm volt számára, a sok kérés, mely a lelkek közügye. „Segíts, szent püspök, s áldj meg engem!”

A Szűzanya úgy intézte a dolgokat, hogy minden az ügy javára történjen. Még aznap este a püspöki misén is részt vettem. Az elszállásolásunk várakozáson felüli volt /Ugyanis a mellém rendelt nővérrel mentem/. Másnap a hajnali szentmisén a Szűzanya így szólt: „Nézz az előtted ülő két kisgyermekre!” Felnéztem. Két kis sovány gyermek ült előttem, s mivel a Szent Szűz hívta fel figyelmemet a két kisgyermekre, hosszan elnéztem őket. A gyermekek meglepően illedelmesek voltak, ruhájuk szegényes, de gondozott volt. A Szent Szűz tovább beszélt: „Kislányom, erre a két kisgyermekre rálehelem Szeretetlángom kegyelmét.Vágyódásod ajándéka ez. Tartsd szem előtt a két kisgyermeket, különösen sokat imádkozz értük! Szeretetlángom különös kegyeltjei ők mostantól fogva. Segítsd őket anyagilag is.” Ahogy a Szent Szűz éreznem engedte, hogy Ő általam engedi az Ő Szívének Szeretetlángját és melegét rálehelni a kisgyermekekre, sírva fakadtam: „Anyám, mily jóságos vagy Te!” Átzokogtam a szentmisét. Mily sok az a kegyelem, melyet Ő áraszt reánk! Szentmise után szemmel tartottam a gyermekeket. Mikor kimentek, utánuk siettem, hogy nevüket és címüket megtudjam.

1962. november 30.

Ma reggel, mikor a hat órai harangozást elkezdtem, a Szűzanya szólt kedvesen: „Napközben is ajánljátok fel munkátokat Isten dicsőségére! Ez a kegyelem állapotában történő felajánlás is a sátán megvakítását fokozza. Éljetek tehát kegyelmeim szerint, hogy mind jobban és mind nagyobb területre terjedjen ki a sátán megvakítása. A sok kegyelmet, melyet nektek nyújtok, mind jobban használjátok fel, mert ez a lelkek tömeges megjavulását fogja maga után vonni!”

Fontos!

1962. december 1.

„Leányom! Látom, nagy szorongásaid vannak, félsz a nagy úttól, hogy újabb megpróbáltatás számodra Szeretetlángom átadása. Legyen fellépésed nagyon alázatos és bátor, határozott. Én veled megyek.A Szeretet Lelkének birtokában van lelked, az Ő ereje kísér és megvilágítja azok lelkét, akikhez menned kell.”
(II/37) A Szent Szűz azt is mondta, milyen lelkülettel lesznek azok, akikhez mennem kell, és akikhez küld, milyen kétellyel fogadják Szeretetlángját. És tovább beszélt erőt adó beszédével: „Sok és fájdalmas félreértésen és a megaláztatások fokozottabb vállalásán kell keresztülmenned.Akihez irányítalak, az is szenved, őt is a fájdalmas kételyek gyötrik, még jobban, mint téged. Látod, kislányom, most is azt mondom, hogy lásd, miért kell neked annyit szenvedni, imádkozni és böjtölni, és azoknak is, akikhez irányítalak. Hogy valamiképpen érdemet szerezzetek Szeretetlángom továbbadására, mert igen nehezen indul meg. Megmondom azt is, nem ok nélkül juttatom a kétkedő lelkületűekhez, hanem azért, hogy megérezzék Szeretetlángom kegyelmi hatásának kiáradását, s higgyenek nekem és bízzanak bennem.”

Mikor a Szűzanya jóságos szavait meghallottam, nagyon elcsodálkoztam, mert az előző napi szenvedések és kísértések után az Úr Jézus szólt: „Szenvedj Velem! Fokozni fogom lelked szenvedéseit, és szavaimat is távol tartom tőled.” Ilyenkor mindig megremegek a szomorúságtól. Az Üdvözítő jóságos szavakkal vigasztalt: „De jelenlétem érzetét meghagyom benned. A nagy szenvedésekhez, melyeket most elárasztok benned, igen nagy erőt ad Anyánk Szeretetlángja. S ez az, mely Engem is lekötelez, hogy jelenlétem érzetét ne vonjam meg tőled. Neki is köszönd meg!”

A Szűzanya még sokat beszélgetett velem. Úgy oktatott, mint egy kislányt. „Mondd, miért félsz? /Én ugyanis azzal a gondolattal foglalkoztam, hogy a püspök atyához kell mennem, s ha erre gondoltam, mindig összeszorult a szívem./ Légy határozottan bátor, én lépek fel veled. Ezt a szenvedéseiddel kiérdemelted, ne legyen kétely lelkedben. Ezért kellett ennyit szenvedned, és (II/38) csak a szenvedések által lettél erre alkalmas, ennek a nagy kegyelemnek továbbadására. Nincs okod a félelemre, mert ez azt jelenti, hogy lelkedet ugyan alkalmassá tettük, de mégis érezd azt szüntelenül, hogy eszköz vagy kezünkben. Ne tulajdoníts semmit magadnak! A félelem oktalanság, mert ez még mindig önteltséged tükröződése. Azt hiszed, te képes lennél valamire? Kislányom, add át már magad egészen, lásd be semmiségedet! Mi vezérlünk téged. Azért mondom, sem félni, sem magadnak tulajdonítani nem szabad semmit.” Aznap egész nap olyan lelkiállapotban voltam, hogy alig tudtam magamról valamit. Írtam a Szent Szűz közléseit. Szombati nap volt, és csak este tíz óra felé ébredtem annak tudatára, mi is van velem. Akkor jöttem rá, hogy sem kenyeret, sem tojást nem hoztam, amivel a gyermekeim megbíztak. A Szűzanya beszélgetése annyira eltöltötte egész lényemet. Nem tudok ezekből mindent leírni, csak ezt a keveset.

[...]

1962. november 29. Befejezés

(II/35) Az Úr Jézus egy alkalommal szelíd szavakkal kért: „Ne légy mindig türelmetlen! Másokkal elnéző vagy és türelmes, önmagaddal meg türelmetlen. Önmagaddal szemben is vannak kötelességeid. Fordulj csak Felém, az Én fényességemet vedd át, és add át felebarátaidnak! Élj elrejtett életet! Nézd az erdők ibolyáját. Nem megható? Alig látszik ki a földből, és mégis hogy keresik illatáért! A kis virág is Tőlem veszi illatát. A te életed is legyen rejtett és illatos, mely az Én illatomat árasztja, és ez után (is) menni fognak a lelkek. S te csak hagyd magad megszedni, Én pótolom majd kegyelmeimmel újra az illat áradását. Megkérlek, szeresd felebarátaidat, és ha azt hallod, hogy az Én nevemet valaki sóhajtozva ejti ki, figyelj fel rá! Az Én nevem kiejtése zengjen füledben, és a felsóhajtó lelket segítsd közelembe!”

Péntek: Ez a nap mindig a szenvedések és fokozott áldozatvállalások napja. Most is a fáradtságtól vergődve vonszoltam magam az Úr lábai elé. A három szentóra (alatt), melyet szenvedéseiben elmerülve szeretnék eltölteni, minden erőmet összeszedve igyekeztem imádságra hangolni lelkemet. Az édes Üdvözítő megszánta gyengeségemben való vergődésemet, és lelkem magányosságában szerető szavaival szólt hozzám: „Nézd, hol járok! Elhagyottan, falvakban és városokban. Amerre csak nézel, mindenhol Engem látsz, gondozatlan ruhában, fenséges lényemen elömlik szomorúságom, sikertelenségem.” Lelkemet úgy meghatották szavai, hogy csak zokogni tudtam. így szólt újra: „Látod, mennyit járok a lelkek után, és nem akarnak észrevenni. Rám pillantanak, azután elkapják fejüket, mikor meglátják szomorú pillantásomat. Vannak, akik azt mondják: Sajnálunk, de majd máskor. A legtöbben észre sem vesznek.” És fájdalmasan felkiáltott lelkemben: „Ó, határtalan közöny! (II/36) Leánykám, Szívem itt marad veled. Kissé megpihenek. Tudom, te megértesz, kedvemben jársz minden erőddel.” És kért, hogy maradjak Vele. „Ó, ez az egyedüllét, ez a megvetettség!” – sóhajtotta bele lelkembe. „Enyhítsd fájdalmaimat gyakori jelenléteddel!” „Imádott Jézusom! Látod, milyen gyarló vagyok?! Lelkem óhajtva kíván, testem fáradtsága meg arra kényszerít, hogy elbúcsúzzam Tőled.”

Közben órámra néztem, közeledett három óra. Ő így szólt: „Veled megyek. A mi lábunk együtt járjon!” És nem hagytuk abba a beszélgetést. Ő csak tovább panaszolta lelkének elhagyatottságát, és esdekelve kért újra: „Leánykám, ne hagyj el! Most még jobban, még szorosabban magamhoz fűzlek szenvedéseim által.”

1962. november 22. Befejezés

(II/33) Egy alkalommal a Szűzanya így szólt:

„Ha olyankor hallgattok szentmisét, mikor az nem kötelező, és a kegyelem állapotában vagytok, Szívem Szeretetlángjának kegyelmi hatását úgy árasztom ki, hogy ezen idő alatt is megvakítom a sátánt, és ezáltal kegyelmeim bőségesen áradnak azokra, akikért felajánljátok. A világtalan sátán ugyanis hatalmától megfosztottan nem tud semmit cselekedni. A szentmiseáldozaton való részvétel a legnagyobb mértékben fokozza a sátán megvakítását. A sátán borzalmas bosszútól lihegő gyötréseivel még ádázabb küzdelmet folytat a lelkekért, mióta érzi megvakítását. Erről még fogok beszélni veled, leánykám.”

1962. november 23.

„Leánykám! Gyere, gyűjtsük össze az elhullott búzaszemeket!” Hirtelen nem értettem, mit kíván tőlem az édes Üdvözítő. Csendben vártam, hogy tudtomra adja szavainak jelentését. Ő kérlelő hangon szólt: „Ne haragudj, amiért ismét Szívem jól ismert bánatát tárom feléd. Tudod, a Nekem szentelt lelkek, akik jó földbe hullottak, bő termést hoztak, s most széthullva azt hiszik, hogy nekik már nincs rendeltetésük, csak az, hogy barmok eledelévé váljanak. Nem hagyják magukat összeszedni és megőrölni, pedig e nélkül nem lehetnek hasznos teremtmények. Ó, mennyire fáj lelkem ezekért az elhullott búzaszemekért! Leánykám, panaszos szavaim fájdalmát fogd fel! A mi bensőnk együtt érezzen!”

1962. november 29.

(II/34) Ma gyónni voltam B. atyánál, s átadtam neki a Szent Szűz közléseit. Ő több mindent beszélt, míg végre áttért a Szent Szűz közléseire, mert még csak néhány sort olvasott el belőle, pedig egy hete, hogy átadtam. Én szomorúan hallgattam: „Jó Szűzanyám, láthatod, mit tudok én tenni? Tudom, semmit. Te cselekszel általam. Nem rajtam múlik, hogy eddig még semmi nem történt.” Gyónás közben az atya utalt kevélységemre.Szavaiból azt vettem ki,hogy alázatosságba burkolt kevélységből származik, amiket átadtam neki. És mindenről beszélt, csak a Szent Szűz Szeretetlángjáról nem. Én régi bűneimet soroltam fel. „Te tudod, Édesanyám, amióta Szeretetlángodat átadtad, azóta mennyire távol tartod tőlem a bűnt, azóta csak a múlt bűneit siratom. És sirathatom-e eleget?”

Az atya tovább fejtegette, hogy a léleknek milyen csodálatos kirobbanásai vannak, és nem biztos, hogy isteni eredetűek. Engem nagyon zavartak ezek a dolgok. Szerettem volna szót kérni, hogy én is beszélhessek, de nem tettem meg. Türelmet, alázatosságot és nyelvem fékezését gyakorolva hallgattam további fejtegetéseit, hogy ő a legnagyobb csodának azt tartja, hogy hat gyermekemet egyedül neveltem fel. Ő ezt csodálatos Gondviselésnek tartja, és hozzátette: ha úgy igaz, ahogy én mondtam. Én kételkedő szavaira csak ezt mondtam: „Isten látja lelkemet.” Igen fájt az ő hozzám való bizalmatlansága.Arra gondoltam, én semmi vagyok, Isten az, aki cselekedte velem, Övé minden dicsőség. És boldogan tettem az Úr Jézus szentséges lábai elé ezeket a gyónás közben kapott megaláztatásokat. Hisz a Szűzanya megmondta, csak ezek által leszek alkalmas Szeretetlángjának továbbadására.

1962. november 22. Folytatás 3.

Azután még egy másik kápolnába is betértem, ahol egy későbbi szentmise volt. Ott folytattam hálaadásomat, és hosszan átgondoltam bűnös nyomorúságomat. A gondolat, hogy a Szent Szűz Szeretetlángja az én kitalálásom, sehogy sem tudott tisztának látszani előttem.Arra gondoltam: „Imádott Jézusom, én átadtam magam Neked teljesen, rég lemondtam teljesen önmagamról, akaratomról. Én csak azt akarom, amit Te akarsz.Tebenned élek, Teáltalad gondolkodom, Teáltalad cselekszem. Tehát nincs semmi, ami tőlem származik. És ismétlem, átadom magam újra és újra, fogadj el, kérlek szépen! Ha mást gondolnék, (mint) ami a Te gondolatod, semmisítsd meg gondolataimat! Szememmel csak a Te szent akaratodat nézzem, ha mást akarnék nézni, vedd el szemem világát. Füleim csak a Te szavaidra figyeljenek, a Te szavaid csengését halljam csak, vagy vedd el hallásom. Ajkaimmal csak Téged áldjalak, imádjalak, magasztaljalak, dicsőítselek, és csak a Te szent akaratod szerint szóljak. (II/32) Ha nem ezt tenném, némítsd meg ajkamat.A lábam, ha nem járna Veled, és ha kezem nem gyűjtene Veled, tedd bénává azokat. Ha bensőm nem akarna Veled érezni, semmisítsd meg bensőm érzelmeit. Ha szívem nem Veled, Benned, Érted dobbanna, szüntesd meg szívem dobbanását. Uram, imádott Jézusom, szabad akaratom mellé, melyet teljesen Neked adtam, odateszem bűneimet is, hogy eltöröld azokat.Te mondtad egyszer nekem, megsemmisíted azokat irgalmas Szíved szeretetében.” Alig tudtam abbahagyni Hozzá való könyörgésemet: „Uram, imádott Jézusom, gyújtsd lángra szívem, hogy lobogjon lángja mind magasabbra, érjen fel Mennyei Atyánk fölséges trónjához bűneim bánatával együtt, hogy lássa, mennyire akarok szeretni, és a Szeretet Lelkével egyesülve csak Bennetek,Veletek élni.”

„Édesanyám, Szíved Szeretetlángja az, mely ide juttatott engem, kis porszemet, Isten ily nagy közelségébe.” Most a Szent Szűz Szeretetlángjára való gondolás nem okozott kínt a lelkemben. Éreznem engedte: hogy lehetne ez tőlem, nyomorult semmitől, vagy a kegyelmek bősége önmagamtól? Ezeket sok, gyötrelmes szenvedésem után tisztán láttam. Most az Úr Jézus nem szólt, (hanem) jelenlétének fenséges érzetével árasztotta el lelkemet, és elmém tudatába is szavak nélkül átárasztotta a megnyugtató érzést, hogy mivel már rég átadtam Neki teljesen magam, nyugodjak meg, semmi sem származik önmagamtól. A kegyelmeknek csendes átáramlása által tisztán éreznem engedte, hogy miért voltak a nagy gyötrelmek és szenvedések.

1962. november 22. Folytatás 2.

(II/30) De az atya szavai között volt még olyan is, ami engem nyugtalanít: hogy háromféle szellem van. Az isteni, a gonosztól és az önmagunktól eredő. Ez igen zavar engem, mert néhány hónappal ezelőtt rettentő kísértésem volt, és a gonosz mindenáron azt akarta velem elhitetni, hogy három énje van az embernek. Én emiatt nagyon sokat szenvedtem, heteken át az a tudat gyötört, hogy minden önmagamtól származó. És a gonosz egyre nagyobb erővel tört rám, hogy én hiába álltatom magam, hiúság minden, amit teszek, mert telve vagyok gőggel és önteltséggel, s kevélységem az, ami miatt el fogok kárhozni.Az okosság az lesz, ha lemondok arról, hogy ezt az ügyet továbbvigyem. „Láthatod, akinél voltál, az is csak azt mondta, elolvassa, de ez nem jelent semmit a dolgokra nézve.” És e gondolat arra kényszerített, hogy lássam be az atya előtt is tévedésemet, menjek el hozzá és a mellém rendelt nővérhez is, és neki is alázatosan valljam be gőgös hazudozásaimat, melyekkel őt is félre akartam vezetni. Ha ezt megteszem, akkor lelkem is megnyugszik, és önmagam előtt is tisztán és őszintén állhatok meg.
Már elérkezett a szentáldozás ideje,és én még mindig magamban vajúdtam. Nem tudtam tisztán látni a dolgokat, és nagy ellenállást éreztem magamban, hogy ne próbáljak szentáldozáshoz járulni, mert ez aztán igazán szentségtörés lesz. Bánatom igen nagy volt, és lelkemben remegve így szóltam: „Imádott Jézusom! Én nem akarlak megbántani, akkor hogyhogy most ebbe a sok és nagy bűnbe estem? És ha én nem akarom, akkor miért vétkezem?” A gyermekkori katekizmus kérdése jutott eszembe: „Bűnt az követ el, aki tudva és akarva nem engedelmeskedik Isten parancsolatának.” Egy pillanat alatt megvizsgáltam lelkiismeretemet. Én nem akarom a bűnt, tehát nem is vétkezem. Ezt elmém így diktálta, de testem mozdulata még mindig ellenállt, nehogy az Úr oltárához menjek. Kétségbeejtő volt ez a küzdelem.

(II/31) „Uram, légy irgalmas hozzám!” És odatérdeltem az áldozók közé.Amikor rám került a sor, a pap megállt előttem. Én nyitott ajakkal, remegve vártam az édes Üdvözítőt, és arra gondoltam, talán meg sem áldoztat. De ő az összetapadt szentostyákat igyekezett szétszedni, s ahogy ajkaimra tette a szentostyát, nem egy, hanem kettő volt. És ahogy a nyelvemre helyezte, kissé fogamhoz érintette.Az érintéstől kettévált, és mint szárny, úgy éreztem, repül lelkembe. Ez határtalan megkönnyebbülést hozott lelkemnek. Sírva fakadtam: „De jó, hogy jöttél!” /Az Ő szavait imádkoztam vissza Hozzá./ „Ugye, Te nem vetsz meg engem, és éppen bűnösségem az, ami miatt megkettőzve adod át erődet? Mily jóságos vagy, mily határtalan könyörületed a vergődő bűnöshöz!” Hosszú időn át hálálkodtam Neki végtelen irgalmáért.

1962. november 22. Folytatás

(II/29) Nem részletezem a gyötrő kínokat, a megaláztatást és a szégyent, amit átéltem. És nem tudom, miért, a lelkemben azt a választ hallottam: „a te kevélységedért, melytől nem akarsz szabadulni”. De ilyen gyötrelmek között is bementem folytatni.

Most már kissé türelmesebben hallgatta az atya mindazt, amit elmondtam. Közben több mindent mondott, hogy hozzá ment egyszer egy fiatalember, és arra kérte, vegye fel szerzetükbe, mert őt az Úr Jézus küldte. Ő erre azt válaszolta a fiatalembernek, hogy ha az Úr Jézus neki is megmondja, akkor felveszi. És a fiatalember többet nem jött hozzá. Azután a sarkalatos erényekről kezdett beszélni, és hivatkozott az okosságra, mely közülük a legfontosabb, és megkérdezte, tudom-e én ezt? Majd Szent Pál szavait idézte: „Vizsgáljátok meg a szellemeket!” „Háromféle szellem van. Az egyik Istentől, a másik a gonosztól, a harmadik önmagunktól (eredő).” Hosszas beszélgetés után végre abban állapodtunk meg, hogy én a legközelebbi vasárnapon elviszem hozzá az Úr Jézus és a Szent Szűz közléseit. Ő közömbös hangon még ennyit mondott: „Ha éppen akarja, hozza el, elolvasom, de ez még nem jelent semmit.” Még utoljára arra kért, hogy imádkozzam a Szentlélekhez, a Szeretet Lelkéhez. Én is megkértem, hogy imádkozzon értem, és áldjon meg még egyszer.

Mikor kijöttem a gyóntató atyától, átgondoltam a hallottakat, és kértem a Szentlélek Úristent, derítsen fényt azok lelkére is, kik a Szeretetlángról már valamit is tudnak, hogy hassa át bensőjüket a Szent Szűz Szeretetlángjának kegyelmi kiáradása. Azután a sarkalatos erényekre gondoltam. Az okosság a legnagyobb erények egyike? „Imádott Jézusom, én a Te iskoládba járok, és ha valamit nem tudok, az a Te dolgod, hogy tudjam-e vagy ne. A Szeretetláng átadásánál nincs szükség a sarkalatos erényekre,14 mert akkor Te kioktattál volna erre engem.” Ebben meg is nyugodtam, ez a mások dolga. Az Úr kicsinek nevez, és mint tudatlan kisgyermeket, Ő vezet engem. Azon kívül, amire Ő tanít, én nem is törekszem semmire a magam erejéből, úgysem tudom felfogni a dolgokat. Szeretem és szolgálom Őt, ahogy ezt kérte tőlem.

Az atya neve, kihez a Szűzanya utasított,
előttem teljesen ismeretlen volt.

1962. november 22.

Átadtam a Szent Szűz Szeretetlángját B. atyának. Azt gondoltam, most végre kissé megkönnyebbül lelkem. S most kezdődött szenvedéseimnek rettentő fájdalma. A gonosz oly borzalmasan kezdett újra zaklatni! Ilyen még nem volt eddig. Ó, gyötrő kínok, melyek napról napra növekedtek lelkemben! Ezek a halált hozó kínok, úgy érzem, kárhozatba döntenek. A lelkemben uralkodó sötétség már negyedik napja tart, most már alig bírtam állni lábamon. A gyomrom működése is megállt, az élelem, melyet magamhoz vettem, emésztetlen kőként állt gyomromban. A következő nap vasárnap volt. Felmentem a máriaremetei kegytemplomba, mert azt hallottam, hogy szentségimádásra toboroznak híveket. Siettem jelentkezni, mert a jelentkezők számától függ, hogy meg lesz-e tartva. Itt, a Szűzanya kegyhelyén könnyű volt elmerülni az Ő Szeretetlángjában, miközben a Szent Szűz jóságos, kérő szavaival ezt mondta: „Vágyakozásod nagy, de tudod, mit mondtam? (II/28) Szállást kell keresni Szeretetlángomnak. Induljunk el!” Szívem összeszorult. Ezek a szenvedések és megaláztatások, melyeket a szent Láng átadásánál el kell viselnem, mindig újabb nagy küzdelmeket jelentenek számomra. Lehajtott fejjel, csendben figyeltem a Szűzanya szavaira, mit is fog mondani, merre, kihez menjek? „Most, itt a kegytemplomban add át!” De mivel többen is gyóntattak, nem tudtam, melyik gyóntatóhoz menjek. „Vezesd lépteimet, Édesanyám!” És megkérdeztem: „Ide, a mellettem levő gyóntató atyához menjek?” Majd a Szűzanyától vezettetve átmentem a másik oldalra, és az ott gyóntató atyának elkezdtem mondani jövetelem célját. Először meggyóntam, és csak utána kezdtem elmondani azt, amiért hozzá kellett jönnöm. Szívem torkomban dobogott. Az előttem ismeretlen atya, mikor még csak a felénél tartottam, azt kérdezte, miért kellett ezt neki elmondanom, és miért vagyok olyan nyugtalan? És közben megkorholt, hogy ezt, amit neki elmondtam, öt perc alatt is el lehetett volna mondani, és közben is folyton sürgetett. Én sajnos nehezen kapok levegőt, és ez még lassította is elbeszélnivalómat. Ő azt mondta, szakítsuk meg, és utána igen közömbös hangon hozzátette, hogy ha éppen akarom, később folytassam mondanivalómat. Én közben a gyóntatóhelyiség közelében maradtam, és mivel a gyónók hamarosan elfogytak, újra bementem hozzá.

(II/26) 1962. november 19.

Szűzanya: „Hosszas vergődésedben most íme, elmondom, miért éppen neked adtam át Szeretetlángomat elsőnek. Ugye, te magad is mondtad, hogy nem vagy méltó erre? Ez igaz, nálad sokkal érdemesebb lelkek is vannak, akik erre méltók lennének, de én kegyelmekkel halmoztalak el. Látom a szenvedéseket, melyeket annyira nagy hűséggel viselsz el, látom az állhatatosságra való nagy törekvésedet, és jó előre megjutalmazlak érte. És hogy ne légy azért elkeseredett, egy kis apróságot felhozok érdemedül, ami nekem is igen jólesik. Sokan ismernek téged évek óta itt, ahol laksz. Az emberek előtt vívtad meg nagy harcodat, azért sokan vannak, akik csodálnak, és még ellenségeid is tisztelettel beszélnek rólad. Ezt nekem is jólesik hallanom. Az édesanya szereti, ha gyermekét jónak látják, te pedig duplán gyermekem vagy, kármelita kislányom. Tudom, méltatlannak tartod magad erre, van is elég okod rá. Én is örülök, hogy nem vagy elbizakodott. Ez az, amiért hozzád hajoltam. Én, az Irgalmasság Anyja, kegyelmeim kiválóságát ruháztam rád: Szeretetlángom továbbadását. Miért éppen rád? Elmondom. Nézd, leányom, te is sokgyermekes családanya vagy, ismered a családi élet sok búját, fájdalmát saját gyermekeiden keresztül. Tudom, sokszor roskadoztál a megpróbáltatások keresztje alatt, sok fájdalmad volt és van is gyermekeid miatt. Ezeknek elviselése érdemszerző neked és minden édesanyának. A tapasztalatok, melyeket Isten rendeléséből átéltél, nem hiábavalók, ezeket méltattam én is. (II/27) Tudom, te megértesz engem, azért osztottam meg veled anyai Szívem fájdalmát. Ilyen az én fájdalmam is, mint a tied. Országomban sok ilyen család van, kik igen közömbösek. Ezeket és a többieket fel akarom melegíteni Szívem Szeretetlángjával.Te ezt, látom, nagyon jól megérted, hiszen benne élsz, azért velem érzel, velem aggódsz. Látod, ezért adtam át neked elsőnek kegyelmeim bőségét. Egy anya tud csak igazán együtt érezni velem, ki ismeri a családok ezernyi gondjának sok-sok árnyalatát, és velem együtt gyógyítgatja is azt. Jaj, a lelkek elvesztése miatt gyötrő, kínzó fájdalmaim vannak! Leánykám, szenvedj velem! Én igazán fájdalmas anya vagyok. Úgy szenvedek a lelkek elvesztése miatt, mikor látom Szent Fiam hiábavaló szenvedését! Ne sajnálj te semmi fáradságot, légy szenvedéseimnek örök segítőtársa! Ezt kérem tőled.”

(II/25) 1962. november 17.

Ma hajnalban arra ébredtem, hogy az őrangyalom így szólt: „Nagy csodálkozással néznek rád az angyalok és a szentek.” És őrangyalom arra kért, vagyis inkább figyelmeztetett, hogy fokozzam magamban minden erőmmel a mélységes hódolatot és imádást Isten szent fölsége iránt, mert ezek a nagy kegyelmek szinte példa nélkül keveseknek jutottak. Figyelmeztető szavainak hallatára bűnös nyomorúságom súlya nehezedett rám, hogy mennyire méltatlan vagyok a kegyelmek bőségére, melyet a Szent Szűz Szeretetlángjának kegyelmi hatása reám áraszt. Szinte napról napra fogy miatta testi erőm. Ezen a napon a Szűzanya hosszan beszélgetett. Nem tudok mindent leírni, csak azt, ami a reggeli órákban történt. Kimondhatatlan nagy nyomorúságom nyomasztó érzésben tartotta lelkemet. Most, hogy a Szűzanya szavait hallottam, az eddiginél is sokkal nagyobb tisztelettel figyeltem Rá. Éreztem, hogy Ő is rendkívüli dolgokat fog most közölni velem. Szavai úgy hatottak rám, mintha nem is szavakkal, hanem valami csodálatos érzéssel telített kegyelemmel árasztotta volna el lelkemet, s ez hirtelen oly csodálatosan könnyűvé tett. És a szentmise idején lelkem tudatába árasztotta, hogy mi is az, amit most érzek, ami annyira könnyűvé tesz, és olyan fenséges állapotba helyezte lelkemet: „Leánykám, ez a nagy kegyelem a szent tisztaság.” Szavaira nagyon megrendültem. Ő rövid, csendes várakozás után így folytatta: „Most teljesen megtisztultál minden olyan folttól, melylyel a tisztaság ellen vétettél. Ezentúl ahol megjelensz, sokaknak megadatik, hogy megérezzék lelked különös tisztaságát, melyet Szeretetlángom kegyelmi hatása árasztott reád, és árasztani fog mindazokra, kik hinni és bízni fognak bennem.”

1962. november 10.

Ma az édes Üdvözítő hosszadalmasabban beszélt. Megmondta, hogy milyen nagyon tetszik Neki a kicsi és gyámoltalanságában Rá hagyatkozó lélek. „Újra a te életedből emlékeztetlek. Amikor még a gyárban dolgoztál, hogy nagy és felelősségteljes munkádnak eleget tudj tenni, sok fáradsággal tanultál.Tudtad és érezted, hogy nagy iparkodásod ellenére nem sok eredményt érsz el, vizsgád nem fog sikerülni /mechanikai ellenőrző tanfolyam/. Mint hatgyermekes családanya, ezernyi gondtól és fáradtságtól terhelve dolgoztál, és vergődve tanultál. Ugye, mennyire meg voltál lepve, hogy a legjobb bizonyítványt te kaptad? Akkor nem gondoltál Rám? Már akkor is az Én kezem volt a dolgokban. Amikor a hatalmas, négyorsós automata gépeken dolgozó munkásoktól átvetted a sok anyagot, melyet a gép percek alatt termelt, mennyire kellett figyelned, hogy ne legyen selejt. (/23) A gépek között állandóan figyelő gépmester ügyelt, hogy a gépek jól működjenek, mert ellenkező esetben leállította. Még a 1/100 mm-es eltérést sem engedte meg. Emlékezetedbe idézem ezeket, hogy lásd, nem a tudásoddal, hanem lelkiismeretes szorgalmaddal tudtál boldogulni. Én is melletted vagyok, mint gépmester, ott sétálok, járok közeledben, nehogy a selejt elmenjen. Még század-milliméteres eltérés sem lehet. Mondtam már neked, hajszál sem férhet közénk.” Azután egy másik munkahelyre vezette gondolataimat. „Amikor a brinellezőben /keménységmérés/ ellenőriztél, mily nagy körültekintéssel kellett végezned munkádat. Amely anyag keményebb volt a megengedettnél, azt külön kellett raknod, visszavitték az öntödébe, és újra beolvasztották. Kislányom, Én is hányszor újraolvasztom a kemény lelkeket szeretetem kohójában! Nem akarom, hogy selejt legyen belőlük. Leányom, viseld el, hogy téged is annyiszor átolvasztalak szeretetem lángjában.Végzem ezt azért, hogy Szívem követelményeinek megfelelj, mert a további megmunkálást csak ezzel tehetem lehetővé.”

Egy alkalommal az Úr Jézus így szólt: „Nézd a szántóföldeken a nagy, terebélyes körtefát, mely árnyékot és üdítő  gyümölcsöt kínál a szegény fáradtaknak. Te már ilyen terebélyes fává nem nőhetsz. Tudod, mit? Légy te az Én kis napraforgóm, és fordítsd Felém olajos magvaidat, melyek az isteni Nap sugarában megérnek.”

Egy másik alkalommal ezt kérdezte: „Akarod-e, hogy olajos magvaid mind duzzadtabbak legyenek? Ha igen, akkor fogadj el minden áldozatot, melyet felkínálok, mert olajos magvaid csakis így lehetnek hasznosak. És akarod-e, hogy olajos magvaidat kisajtoljam? Ha igen, ezt csakis a meghozott áldozatok árán érhetjük el. (/24) Ezek a szenvedések által kisajtolt olajcseppek a lelkek üres mécsesébe hullva Anyám Szeretetlángjától kigyúlnak, és ennek fényénél látni fogják a Hozzám vezető utat. Ez az olajcsepp, melyet szenvedéseid árán kisajtoltam, az Én érdemeimmel egyesítve ráhull még azokra a lelkekre is, akiknek nincsen mécsesük. Ők keresni fogják ennek okát,és megtalálják az üdvösségre vezető utat.”

Egy alkalommal így szólt: „Kislányom, isteni kegyelmeim áradata kimosta lelkedből a bűnt. Én megbocsátottam és rég el is felejtettem, s az értük járó büntetést is elengedtem.” Én mit tudtam volna ezekre a szavakra mondani mást, mint azt, hogy „Imádott Jézusom, nem vagyok méltó mindezekre. Ez több, mint amit elmém fölfog, de én szívem megtisztult érzéseit küldöm Feléd, s ez bűneim mélységes bánata. Vég nélkül dicsőíttessék a Te szent Neved, és áldassék a Szűzanya, ki számomra kieszközölte ezeket a határtalan kegyelmeket.”