Szeretetláng Lelki Napló

1962. szeptember 7–8. Folytatás

(I/111) Lelkem vergődésében tovább rimánkodtam: „Uram, most hagysz el?” És ismét ezt a hangot hallottam: „Nem csak ajkaiddal kell elfogadnod Anyám Szeretetlángjának csodatevő hatalmát, hanem teljes elméddel is.” És én érzem, hogy minden erőlködésem ellenére elmém ellenáll a szavak elfogadásának. A sátán annyira összekuszálta tisztánlátásomat, (hogy) nem találok kiutat. Ezt a nagy ellenállást nem tudom, mi váltja ki belőlem. Mintha a sátán az ő világtalanságát rám borította volna. Tudni szeretném, ha én nem fogadom el az én nyomorúságos személyemmel kapcsolatban ezt a hatalmas csodát, vétkezem-e a Szűzanya ellen? „Imádott Jézusom, mit kell tennem? Egyedül úgysem tudok semmit sem cselekedni. Jöjj, segíts megszabadulni a gonosztól!” Így, lelki vezető nélkül átélni a rettentő kísértéseket, nincs kihez fordulni! Ilyen gyötrelmek között telt el az egész napom. Órákon keresztül csak ezt tudtam mondani: „Hiszek Tebenned, csodatevő Szent Szűz!” Még aznap az esti órákban elmentem a mellém rendelt nővérhez, elmondtam a Szent Szűz újabb közléseit és egész napi kételyeimet. Ott a kápolnában az Úr Jézus előtt beszélgettünk. Ő ezeknek hallatára nem kételkedett. Gyermeki hittel és szent csodálkozással fogadta el, amit elmondtam neki. Ajkán gyermeki mosoly jelent meg, amely amúgy is jellemvonása. Az ő hite bennem is eloszlatta a kételyeket. Ahogy beszélgettünk a minket ért csodálatos kegyelemről, ő a tabernákulum felé fordulva, és mintegy a Szent Szűzhöz beszélt: „Ó, Te nagyhatalmú Szent Szűz, és még Te ellened akarnak tenni valamit az emberek?” Közben mind a ketten elmerültünk a Szent Szűz Szeretetlángjának csodálatában, és elhatároztuk, hogy mi ketten virrasztani fogunk, hogy minél több lélek meneküljön meg az örök kárhozattól. A mellém rendelt nővér még sok jó tanáccsal látott el, amit én alázatos, jó szívvel fogadtam el. Úgyhogy mikor az Úr oltáránál elköszöntünk egymástól, ő talán nem is sejtette, hogy milyen erőt és megnyugvást árasztott általa az Úr Jézus lelkembe.

(I/110) 1962. szeptember 7–8.

A hajnali virrasztás idején, a virrasztó órákban a Szűzanya Szeretetlángjának kegyelmi hatásáról beszélgetett velem: „Ha ezentúl virrasztotok, te és a melléd rendelt személy, ti, akik már ismeritek Szeretetlángomat, abban a kegyelemben részesítelek benneteket, (hogy) virrasztásotok ideje alatt az egész világ haldoklóira kiterjesztem a nagy kegyelmet, és a sátán megvakítása által a haldokló lelkekre kiárasztom Szeretetlángom kegyelmi hatásait. A kegyelemmel teljes szelíd láng megmenti őket az elkárhozástól.”

Ez a közlés nagyon fontos!

Amikor a Szűzanya ezeket mondta, örömmel fogadtam. Később azonban rettentő kételyem támadt miatta. Vajon amit a Szent Szűz hajnalban mondott, jól értettem-e? Óriási kegyelem ez, hogy tudjam ezt én magamévá tenni?! A gondolattól mégsem tudtam szabadulni. A kegyelem, mely minket érint, nagy kétellyel nehezedik lelkemre, hogy ez nem az én kevélységemből támadt-e? Máskor meg úgy éreztem, hogy a Szent Szűz nem is mondta. Szóval, nem tudok magamban eligazodni. Vagy azért nem hiszem, mert kevélységem visszatart, hogy nem kell mindent elhinni? A gonosz annyira megzavart. A rózsafüzért imádkozom, de nem a megszokott imádságot, hanem csak egy szó jön ajkamra: „Hiszek Tebenned, csodatevő Szent Szűz!” De úgy érzem, ezt csak ajkaimmal mondom, szívemet, elmémet elzárkózottnak érzem. Szeretnék sírni, hogy miért nem tudok most hinni? A gonosz újra át akarja velem láttatni az elmúlt és a mostani eseményeket. Minden erőmmel ellene vagyok zavargásainak. „Szűzanyám, oszlasd el kételyeimet! Az zavar nagyon, hogy az én virrasztásom ilyen nagy érdemeket szerző. Lehet és szabad ezt hinni?” Lelkem sötétségében a Szűzanya most nem adott választ. Most az Úr Jézushoz könyörögtem. „Csak Anyám által!” E szavakra még jobban megzavarodtam. „Hiába láncoltam magam szentséges lábaidhoz, most ez a biztonság is megszűnt számomra?”

(I/108) 1962. szeptember 1.

Ebben a rendkívüli lelkiállapotban, melyben az Úr különös kegyelme tart, nap mint nap beszél hozzám. Ma is így szólt: „Leánykám, akarod-e magad átadni egészen és maradéktalanul Nekem? Én, az Istenember kérlek téged. Szükségem van rád megváltó munkámhoz. Most már teljes önátadást kérek. Mondj le tehát magadról egészen, minden erőddel és teljes akaratoddal. Csak Engem szolgálj! Számodra ne legyen senki, semmi, csak Én!”

Megkérdeztem újra és újra: „Mit kívánsz, Te nagy Úr tőlem, ki Tőled függök, Általad és Benned élek? Te hatalmas, én semmi! Mily szavakkal mondjak igent Neked? Kegyelmeid bősége oly nagy irántam. Nem tudok mást mondani, mint azt, hogy tarts meg engem a Te nagy szeretetedben, melytől nem akarok elválni soha! Uram, Jézusom, imádott Krisztusom, Te kérsz engem, hogy csak Neked szolgáljak? Tudnék-e mást tenni? Nem! Átadom magam teljesen és maradéktalanul úgy, ahogy kértél. Édes Jézusom, Neked élek, Neked halok, mindörökre Tied vagyok!
Kié is lehetnék, ki fogadna el engem minden bűnömmel, gyarlóságommal és fogyatékosságommal?
(I/109) Uram, boldogan áldozom kis életem a lelkekért. Minden vágyam a Te örök gondolatod: a lelkek megmentése. Minden nap és minden órában úgy, ahogy Te kértél. Isteni szobrász, csak faragj engem a Te képedre és hasonlatosságodra, hogy rám ismerj halálom óráján: én a Te szent kezed munkája vagyok. Ó, te áldott isteni kéz, mely farag és simogat egyszerre. Lelkem túlárad a vágytól, ha szavaidra gondolok, hogy Neked szükséged van az én áldozatomra. Mily nagy kitüntetés ez! Imádott Jézusom, áldalak és magasztallak szüntelenül!”

1962. szeptember 3.

„Kármelita kislányom, szeretnék beszélni veled, mint anya gyermekével. Tudom, nagy gondokban vergődsz Szívem Szeretetlángja miatt. Örülök, hogy ennyire szíveden viseled. Hallgass meg! Nemsokára eljön az a nap, amikor megtörténik az első hivatalos lépés, melynek már meg kellett volna történnie. A sok megaláztatás, melyet Szeretetlángomért elviselsz, a sok áldozat, melyet meghozol, hajtórugó az első lépésekhez. Mondd el lelki vezetődnek óhajomat, hogy igyekezzen az ország főpapjához eljuttatni ügyemet, és utána a római helytartóhoz. Ilyen kegyelmi idő még nem volt a földön, mióta az Ige testté lett.Világrengető a sátán megvakítása.”

1962. augusztus 31. második rész

Még sokáig térdeltem ott némán, bűnösségem tudatában, mely miatt sírásba fulladtam. Nagy kínnal elvégeztem a keresztúti ájtatosságot, és miután eltelt a három szentóra, visszatérdeltem a főoltárhoz. „Imádott Jézusom, nagyon félek.” Még sokáig a csendben figyeltem, lesz-e szava az Úrnak hozzám. Vagy az Ő akarata, hogy így vergődjem? Borzalmas félelem gyötört még mindig, de elmém zavaros gondolatai már kezdtek csendesedni. Közben az Úr szelíd, leheletszerű, békét adó nyugalma tért vissza lelkembe, és hangját is engedte hallanom: „Ne félj! Nem engedlek bántani. Ha tehette volna a sátán, ízekre szaggatott és porrá zúzott volna csatlósaival együtt. Légy erős, a Szentlélek megerősít téged!” És ahogy e szavakat meghallottam, mint hirtelen fényesség, úgy jutott eszembe, hogy a Szent Szűzanya néhány nappal ezelőtt azt mondta: „Kis kármelita leányom, most meg fogjuk kezdeni (az utat) és Szent Józseffel együtt neked is végig kell járnod Betlehem sötét, ködös utcáit. Velünk együtt szállást kell keresni az én Szeretetlángomnak, mely maga Jézus Krisztus. Akarsz-e velünk jönni, mert most indulunk csak el Szeretetlángom továbbadására? Erőt, kegyelmet kapsz tőlünk.” Ezek után olyan lelkiállapotba kerültem, hogy jártányi erőm (is) alig volt. Úgy éreztem, hogy fizikai erőm szinte fölösleges is, csak lelkem ereje hordoz, mellyel a Szent Szűzzel Betlehem sötét utcáit járom. A ködös utcákon keresünk szállást, de csak elutasítást kapunk mindenhol.

1962. augusztus 31.

A Szűzanya szólt néhány szót:
„Szeretetlángomat a tengerentúlra kell vinni.”

Nem tudom, mi módon történik ez, mert a Szűzanya akkor nem szólt többet, csak óvatosságra intett.

A háromórai engesztelő imádásra indultam, és ahogy az oltár elé értem, az ördög kezdett kísérteni. Az Úrhoz küldött gondolataimat utálatosságaival kezdte zavarni. (I/105)

Előző napon az Úr Jézus igen heves kísértést engedett közel hozzám. De erre Ő figyelmeztetett, hogy vigyázzak, mert nagy kísértésnek leszek kitéve. A veszély elmúlt, és én boldogan köszöntem meg az Úr Jézusnak és a Szűzanyának, hogy megvédtek. „Uram, fogadd el mélységes alázattal telt hálámat, és engedj elmerülnöm a Te végtelen értékű kínszenvedéseidben.”

A csendes szentórák alatt a gonosz igyekezett megközelíteni, hogy én nagyon is egyoldalú vagyok, az ilyen élet nem embernek való, ahogy én élek. Nem akar ő rosszat, csak olyan életet éljek, mely emberhez méltó. Így csak szenteskedő mániásnak fognak nézni. Buta vagyok, mert sem az öltözködés, sem a táplálkozás, sem a szórakozás, sem az emberekkel való érintkezésem nem olyan, mint más emberé. Én csak erőlködtem, hogy az Úr Jézus szenvedéseibe elmerüljek. A gonosz erre nagyon dühös lett.

Szörnyű dühében, tehetetlen mérgében beleordított lelkem csendjébe, melyet az Úr csodálatos jelenléte töltött be: „No várj csak!” Szívem megremegett: „Imádott Jézusom, szabadíts meg a gonosztól!” Számtalanszor előfordul, hogy meglep és fenyeget, hogy ő tudja ám, hogy én vagyok az, akit az ő megvakítására felhasználnak ezek a gyámoltalanok, és én átengedem magam az ő befolyásuknak.És annyi gyalázatossággal mondja ezt,hogy önkéntelenül is fel kell kiáltanom: (I/106) „Imádlak Téged Krisztus és áldlak Téged, mert a Te szent kereszted által megváltottad a világot.” A sok kísértés nagyon kimerít, borzalmas harcokat kell megvívnom a Szent Szűz Szeretetlángja miatt. Mikor lelkem olyan állapotban van, hogy teljesen tisztán érzem, hogy a Szent Szűz Szeretetlángja miatt szenvedek, ez még a könnyebb szenvedések egyike. De a nagyobb kín az, amikor lelkem teljesen sötétségben van, és a gyötrő kínok és kételyek borzalmas sötétsége borul lelkemre. A kételyek szorongatása által okozott szenvedés oly nagy erővel áraszt el, hogy jártányi erőm is alig van. A gonosz még másnap sem hagyott nyugton gyötréseivel. Ahogy az Úr Jézushoz könyörögtem, hogy világosítsa meg értelmemet, hogy tisztán lássam az Ő szent akaratát, eközben a sátán dühe oly nagy mértékben fokozódott ellenem, hogy összeborzadtam. Világos nappal volt, és félelmetes jelenléte ott, az oltár előtt, ahogy térdeltem, irtózatos remegéssel töltött el, és egy újabb gondolattal zavart: „Tudod-e, hogy ez tisztán a te elképzelésed? Tudod, miért van ez? Ha az ember soha életében nem tudott érdemleges dolgot tenni, akkor arra törekszik, hogy valamiképpen feltűnjön. Nézd a nagy művészeket, tudósokat. A technika nagy vívmányait is mind ember alkotta, ezt mind az ember saját erejéből teszi. Látod, mivelhogy te ilyesmire képtelen vagy, ez termelte ki gondolataidat, ezeket a zavaros ferdeségeket.” Ó, borzalmas kínok ezek! Lelkem sötétjében a Szentlélek Mátkája által könyörögtem az Úr Jézushoz, ne hagyjon elveszni, akármilyen nagy bűnös (is) vagyok. Én nem akarok vétkezni, hogy kerültem bele mégis ebbe a szörnyű bűnbe? (I/107) „Mentsétek meg lelkemet most ebből a nagy sötétségből! Kegyetlen szenvedés ez, és nem tudom, van-e értéke, mikor a gőg miatt, a saját gőgöm miatt kell szenvednem. Imádott Jézusom, jóságos Szűzanyám, Nektek ajánlom minden nyomorúságomat, emeljetek fel bűneimből!”

(I/104) A te családod a missziós kiindulás, még ez sem befejezett munka. A papi hivatásokat különösen viseld szíveden! Tudod, mit mondtam: Amennyit csak kérsz, annyit kapsz. Sokat imádkozz és vezekelj! Ez az igazi kármelita életcélja.” „Ó, Uram, segíts, hogy akaratomról lemondva csak Neked engedelmeskedjem, mindenben a Te kedvedet keressem! A Te fényességed világítson meg engem és mindazokat, kiket reám bíztál.”

Ő még tovább kérlelt: „Leányom, az est leszálltával kérdezd meg önmagadtól, mit tettél Országom eljöveteléért. Ne légy magaddal soha megelégedve, mert a földön ennek nincs helye. Pihenni csak az égben fogsz. Fáradozásod jutalma nem e világból való jutalom. Most azon légy, hogy minél többet fáradozz. A megaláztatást tekintsd mindig a legnagyobb eszköznek, ez mindig bőséges gyümölcsöt hoz munkádra. Keresd és szeresd a megaláztatást! Én is ezt tettem egész életemben. Ha nehéz, menj Édesanyánkhoz, Ő igazán nagy mestere ennek az erénynek. Ő hathatósan megsegít téged. Öleld magadhoz ez erényt, melyhez az Én személyem az erőt adó hatalom. Ne latolgasd magadban, hogy mennyit pihensz. Fáradozásodért bőséges jutalmat Tőlem kapsz.”

(I/102) 1962. augusztus 25.

Egy arc jelent meg lelki szemeim előtt. Nem tudtam mi okból, csak szemléltem csukott szemmel, s közben megéreztem: ez egy papi lélek. Kutatni kezdtem emlékezetemben, hol és mikor láttam, de nem tudtam rájönni, ki lehet. Azután napirendre tértem felette. Egyik délután, mikor lepihentem, egyik leányom abban a szobában a könyveket rendezgette. Egyszer csak elém tesz egy képet, ránézek: ez az az arc, akit lelki szemeimmel néhány nappal ezelőtt láttam. Elolvastam, ki az illető. Páter Bíró volt. Én őt sohasem láttam, sőt nevét sem hallottam, pedig nagy lélek ő. Ezt arról a lapról állapítottam meg, melyet leányom elém tett. A lapon a fénykép is látható volt az ő aranymondásaival.
„És ha annyit szenvedek, hogy bele is pusztulok, de szent leszek, mit vesztettem?”
Úgy hatott ez lelkemben, mint egy nagy robbanás. Éppen azokban a napokban igen sok és fárasztó kísértéssel környékezett a gonosz.

1962. augusztus 28.

Az Úr Jézus kezdett beszélgetni: „A magad akaratából semmit ne cselekedj. Amire Édesanyám és Én kérünk, azt közöld lelkiatyáddal. Az ő utasítása legyen neked mindig az útmutató, a többi az ő dolga, te csak alázatosan fogadd el minden szavát, melyek Tőlem valók.
Továbbra is lelked legnagyobb alázatosságával izzon, égjen benned a megváltó munkámban való részvétel vágya. Örök boldogságod jutalma nem marad el. Csak Nekem szolgálj minden erőddel!”  (I/103)

Egy alkalommal igen nagy vágy fogott el. Sok-sok lelket kívántam Neki. Ahogy így beszélgettem, Ő kedvesen szólt hozzám: „Kármelita kisleányom, most már látom, a nagy missziós munkát rád kell bíznom, viseld szíveden ügyemet. Új beosztásod lesz. Te leszel mától kezdve egyházközségünk lelkeinek képviselője. Ez nagy feladat. Minden reggel elmondod a reggeli imát az egyházközség lelkei helyett is. Az édesapákért, édesanyákért, az ifjúságért, a gondtalan gyermekekért, a balga öregekért, kik még mindig nem gondolnak életük céljára. Kérd reájuk a Szentlélek ajándékait! Bármennyi kegyelmet kérsz számukra, minden kérésedet meghallgatom. Kérd az Atyától az Én nevemben, és ajánld az egyházközséget az Én Szent Sebeim által irgalmába. Engesztelj napközben is az egyházközség hûtlen lelkeiért. Látod, ezért is le kell mondanod (magadról) egészen. Én kiválasztottalak Kertváros engesztelőjévé. Tudod mit jelent ez? Szinte papi méltóságot. Végezz értük sok lelki áldozást. A betegekről se feledkezz meg. Vigyázz, egyetlen lélek se kárhozzon el!” „Imádott Jézusom, én kérni fogom számukra, hogy jöjjön el a Te Országod.”

Ő tovább folytatta a beszélgetést: „Leánykám, ezzel a megbízással minden gyermekkori álmodat betetőztem. Ismertelek akkor is, tudom, mindig misszióba vágytál. Tudod, miért nem lehetett ezt előbb megtenni? Meg kellett érlelődnöd a családod körében erre a nagy munkára. Ne felejtsd el, a te legnagyobb missziós munkád most is a családod. Nem lehetett ezt előbb rád bíznom, nem akartam, hogy megállj félúton.

1962. augusztus 20.

Oly nagy csend honolt lelkemben! Az Úr most jóságos szavaival nem árasztott el, de betöltötte lelkemet isteni érzetével, mely úgy hatolt lelkembe, hogy csodálatosan éreztem ereimben, csontjaimban. Egész testem minden ízét úgy áthatotta, elárasztotta, de csak rövid időre, hogy remegés fogott el ezeknek érzetére. Már máskor is éreztem én ezeket sokszor, sőt, megszakítás nélkül, heteken át, de ily nagy mértékben még soha.Testem szinte megsemmisült, csak lelkem érzete uralkodott, melyet betöltött Isten kegyelme. 

(I/101) 1962. augusztus 21.

Másnap arra ébredtem, hogy milyen a szentek hódolata és imádata. Az ő hódolatuk és imádatuk eltöltötte az én lelkemet is, és oly kis nyomorúságos semminek éreztem magam őmellettük. A Szent Szűzhöz folyamodtam: „Anyám, adj Szeretetlángodból, hogy meg tudjak maradni, és bele tudjak kapcsolódni a szentek és szeráfok (Isten-) imádásába.” S közben az Úr hallatta hangját lelkemben. Oly csodálatos volt ez, mert így, ilyen hangon még nem szólt hozzám: „Te kis szikra, bármily kicsi vagy, te is Általam teremttettél. Csak közeledj Felém, Én átadom ragyogásomat neked is, és így egymásra ragyogva nem fogod látni te sem lelked homályát. Látod, ők, azok a nagy szentek is kis sziporkáim voltak. Őket is Én tettem naggyá, mindegyiket oly mértékben, amilyen nagy erővel közeledtek Hozzám. Azok a lelkek, akik nagy erővel közeledtek Hozzám, hamarabb vették át fényességem sugarát.Tehát Előttem nincs idő.Vannak lelkek, akik rövid idő alatt is nagy utat tesznek meg, és Én korán elszólítom őket.Vannak, akik későn kezdenek, és elérnek még többet is, mint azok, akik lassú léptekkel, óvatosan járják az Én utaimat. Tudod, mit mondtam Én egyszer neked? Te nyílegyenesen repülsz az ég felé, de ne nézz vissza a földre, nehogy a világ zaja elszédítsen. Most pedig azt mondom: Helyezkedj Belém bizalommal, és gázolj át mindenen, ami vissza akar tartani Tőlem!”

1962. augusztus 16. negyedik rész

Mikor a Szent Szűz ezeket a szavakat befejezte, igen nagy szorongást éreztem. Máskor is már sokszor ígért szenvedést, de most annyira összerezzentem bensőmben, és olyan elhagyottnak éreztem magam. Gyámoltalanságban vergődő lelkiállapot nehezedett rám. Minden olyan sötét és bizonytalan, az ügy sikertelensége miatti nehézségek rémesen tódulnak felém. Égi segítség nélkül érzem gyötrelmeimet.Annyira kicsiny, gyámoltalan porszem vagyok, és rám a világ előtt is hatalmas ügyet bíz a Szent Szűz. „Imádott Jézusom és drága jó Szűzanyám, nagyon félek a következő szenvedésektől és megaláztatásoktól. Én nyomorúságos semmi vagyok Nélkületek. Fogjatok szorosan!”

Ezekben a napokban lelkem sötétsége mint sűrű köd, úgy nehezedett rám. (I/99) Az Úr Jézus váratlanul megszólalt lelkemben: „Kislányom, látom küszködésedet, a harmóniumon leütött hangok is zavarnak /valaki éppen ott-tartózkodásom alatt gyakorolt/. Leánykám, a ti Hozzám intézett szavaitok is melléfognak gyakran és szórakozottak, és Én mennyi türelemmel és szeretettel várom, hogy Hozzám intézett szavaitok és hangotok tisztán csengők legyenek. Légy te is másokkal és magaddal is türelmesebb!”

Egy alkalommal a hét órai szentmisén el akartam köszönni Tőle. Ő így szólt: „Miért köszönsz el? Hát nem együtt járunk?” És még így szólt hozzám szelíd, marasztaló hangon: „Ne menj el! Miért sietsz úgy?” /Én kertemben gyomlálni akartam, mert igen alkalmas idő volt./
Ő így szólt újra: „Ejnye, a következő szentmiseáldozaton nem akarsz részt venni? Tudod, miért hívtalak meg ily közel magamhoz: az Értem való áldozat mindennél előbbre való legyen neked! Tudod, mit mondtam: a te érdemed a szenvedés, bármilyen formában nyújtom is azt neked. Halmozd el csókjaiddal szent kezemet. Elfelejtetted, hogy a te kérésedre szentséges lábaimhoz láncoltalak? Miért akarsz holmi mulandóságot előtérbe helyezni? Vagy nem bízol a szenvedések értékében? Ez Nekem nagyon fájna, mert Én értéket adtam szenvedéseidnek, és ha ezt nem becsülöd meg, azt kell hinnem, hogy nem szeretetből vállalod, enélkül pedig nem sokat ér az egész. (I/100)
Kis kármelita leányom, hallgass sokat, és ne csodálkozz azon, hogy ezt neked annyiszor elmondom. Tudod, ki az igazi bölcs? Aki sokat hallgat. Az igazi bölcsesség a hallgatás talajában érik meg, és csak a csendbe tud belegyökeresedni. Azért tanítalak. Én a te Mestered vagyok. Én is harmincévi hallgatással készültem háromévi működésemre. Mivel Én a te Mestered vagyok, Mellettem te is bölcs leszel. Csak akkor szólj, ha megadom erre a jelszót, és csak úgy mondd, ahogy Tőlem tanultad és úgy, ahogy Én mondanám. Szóval Engem utánozz! Meglátod, a kevés szó hoz igazán sok és jó gyümölcsöt a lelkekben.”

1962. augusztus 16. harmadik rész

Aznap este azt ígérte, hogy Ő fog éjjel ébreszteni. Ó, milyen boldogság töltötte el szívemet, amikor éjjel megéreztem ébresztő jelenlétét! (I/97) Olyan gyorsan eltelt a Vele való virrasztás, és most, miközben így elmerültem a Vele való egyesülésben, oly csodálatos dolog történt. Lelkem legnagyobb alázatosságával írom le ezeket. A csendes, nyári éjben, amint így meghitten, hosszan beszélgettünk, egyszer csak megszakadt a Vele való társalgás, és Ő szinte észrevétlenül elment. De előbb házunk előtt hosszan időzött, és éreznem engedte, hogy elgondolkozva áll házunk előtt. És elkezdte nekem sorolni családunk gyermekkori érdemeit, azokat, melyeket én gyakoroltattam gyermekeimmel, mikor ők még kicsik voltak. Érdemül említette a meghitt esti imákat, és külön megjegyezte azt a kis fohászt, amit az esti ima után végeztünk, hogy ez Neki milyen jól esett. Majd hivatkozott arra is, hogy a mi családunk az Ő Szent Szívének van fölajánlva, és még utána sem mozdult, csak állt. Én éreztem áldott, szent jelenlétét, és igen meghatódtam. Annyi megbántással illetjük, és Ő mégis ilyen jóságos. Ő közben így szólt: „Megáldom e házat, mely Szent Szívemnek lett szentelve.” Lélekemelő volt ezt az áldást érezni, melyet házunk előtt hosszan időzve adott családunkra. Utána még mindig nem mozdult, jósággal, fenséggel teljes jelenlétét még sokáig éreznem engedte. Én a meghatottságtól úgy éreztem magam, mint kis parányi, semminél is semmibb, és csak ennyit tudtam mondani: „Menj el tőlem, Uram, mert igen bűnös vagyok.” Ő erre azt válaszolta: „A mi Édesanyánk lekötelez erre Engem. A sok kegyelem, melyet áldásommal együtt házad népére adtam, az Ő kérésére történt, mivelhogy te vagy itt a házban, aki szíved egész vágyával óhajtod az Ő Szívének Szeretetlángját továbbadni.”

(I/98) Másnap egy ismerősömmel beszélgettem, aki világiként apostolkodik. Az Úr Jézus beszélgetés közben így szólt: 
„Kérdezd meg őt, mit tesz megváltó munkám érdekében. Az esti lelkiismeret-vizsgálatnál nézzen be lelkébe, mit tett ma, mert ha ezt nem óhajtjátok, nehezen juttok el az üdvösségre.”

Utána a Szent Szűz kezdett beszélgetni velem. Arra kért, hogy imádkozzam a visszautasító lélekért, aki nem méltatta arra szent ügyét, hogy kezébe vegye, pedig személyemmel kapcsolatban világosságot nyújtott neki. „Mikor elutasított, tudom, hogy nagyon szenvedtél. Szent Fiam a te megaláztatásaidat, szenvedéseidet egyesíti az Ő határtalan értékű szenvedéseivel. És most készülj fel lélekben és testben is még nagyobb szenvedésekre is, és bármilyen formában és nagyságban is törjön rád, ne hátrálj! Légy alázatos, türelmes és kitartó.”

1962. augusztus 16. második rész

Ma az Úr Jézus beszélgetett:
„Leányom! Légy az Én szolgálóleányom. Légy mindig ünnepélyes. Aki Engem szolgál, annak minden napja ünnepnap legyen. Ne engedj lelkedhez senkit és semmit, ami lelked állandó ünneplését megzavarná! Vigyázz menyegzős ruhádra és sugározd általa a boldogságot! Ahol megjelensz, érezzék rajtad, hogy te mindennap a mennyei lakomán veszel részt. Óhajtsd, hogy mások is, sokan részt kérjenek ebből. Az Én Országom eljövetele legyen egyetlen fő célod! Legyetek bátrak! Valljatok meg Engem az emberek előtt! Tudod, milyen sok jó lélek van, (I/96) csak a gyávaság miatt nem tudnak Felém közeledni. Ne cselekedj semmit se Nélkülem! Egyetlen gondolatod se legyen, melybe bele nem viszel Engem. Hisz Én adom az értelmet nektek. Ezt sajnos alig akad, aki megköszönné Nekem. Eddig te sem köszönted meg, pedig az isteni értelem bírása nélkül ti sem volnátok különbek a többi teremtménynél.Amit az emberi értelem alkot, az mind az Én értelmemből fakad. Köszönd meg ezt a csodás értelmet mások helyett is.” Sajnos nincs lelki vezetőm, akinek elmondhatnám a lelkemben történő állandó változásokat. Sok mindenben tanácsot kellene kérnem. Az Úr Jézus váratlanul válaszolt szavaimra: „Látom kishitűségedet. Miért vagy türelmetlen? Az Én dolgom, hogy mikor milyen lelki vezetőhöz kerülj. Ne félj, Én majd Szívem szerinti lelki vezetőt adok számodra. Ne félj! Soha nem hagylak el.” És szavai oly nagyon biztatóak voltak, nagy megnyugvást adtak lelkemnek.

(I/94) 1962. augusztus 16. első rész

„Látod, leánykám, mennyi gondtalansággal éli világát a sok Nekem szentelt lélek, mennyi tétlenséggel fecsérelik el az időt a maguk hasznára. Nekem is odavetnek egy kis asztalról lehulló morzsát, mint koldusnak. És Én ezt tűröm, de mióta és meddig? Ha mennyei Atyám türelme elfogy, jaj lesz nektek, az Ő büntető kezét nem lesz, aki visszatartsa. Rátok is azt kell mondanom:Távozzatok, ti átkozottak, mert az Én Országom ügyét nem képviseltétek, nem juttattátok érvényre azt, amiért meghívtalak benneteket. Pedig Én annyit jártam utánatok, mennyit szóltam figyelmeztető szavaimmal, és ti egy kézlegyintéssel elintéztetek Engem. Úgy, hogy még egy koldusnak is sértő lett volna.” És hangja fájdalmas szomorúsággal hangzott lelkemben.

Ezt is még azon a napon mintegy megbeszélte velem a Szűzanya: „Én adok erőt az induláshoz, mely igen sok ellenvetésen és rosszindulatú gátlásokon keresztül mégiscsak érvényre fog jutni. A szenvedések, melyeket reád küldök: a testi fájdalmak, lelki gyötrelmek és az igen nagy lelki szárazság. Fogadd el, hiszen te ezért meg leszel óvva minden bűntől. Mi nem engedünk elszakadni magunktól. Itt vagy lábainknál, és olyan határtalan sok kegyelemmel halmozunk el. (I/95) Hibáidat, gyarlóságaidat lelked hasznára fordítjuk, ezek tartanak szüntelenül nagy alázatosságban. Minden gondod ez legyen, mert a mi ügyünket (csak) nagyon alázatos lélek képviselheti. Ne félj, nem szenvedsz egyedül, hanem velem, velünk. A rengeteg sok ellenvetést, melyet a nekem szentelt lelkek tesznek szent ügyünk ellen, meg kell szenvedned nagyon. Tudjuk, hogy szeretettel vállalod, látjuk külső-belső szenvedésedet és azt is, hogy hónapok óta gondolataid Szeretetlángommal vannak elfoglalva. Láthatod te is, hogy kitartó erő kell hozzá.”

„Égi Anyám, az én gyenge erőm Tőled táplálkozik.”

(Az Úr Jézus:) „Bízzál, leányom! Az Isten ügyét nem tudja semmi keresztülhúzni! Az igaz, hogy megváltó munkámhoz szükségem van a ti erőtökre is. Egyet sem akarok elveszíteni közületek. A sátán olyan harcot indít az emberek ellen, amilyen még nem volt soha.”