Szeretetláng Lelki Napló

(II/95) 1963. április

Időközönként az Úr Jézus sokszor elismétli: „Kislányom, de nagyon szeretünk Mi téged!” Nem írom le minden alkalommal, de jóságos szavai nyomán az állandó bűnbánat érzetével borulok Eléje.
 

1963. április 15.

Bánatos lélekkel arra gondoltam: „Imádott Jézusom! Ilyen bűnös családba ültette el a Szűzanya az Ő Szeretetlángját, ahol ennyi megbántás ér Téged.” Az Úr Jézus szelíd, vigasztaló szavakkal ezt mondta: „Nem azért jöttem, hogy az igazakat hívjam, hanem a bűnösöket.¹⁸ Azért szenvedtem és haltam kínhalált. Téged is kiválasztottalak megváltó munkásaim közé. Szenvedj Velem úgy, ahogy mondtam: a vértanúságig!”
 

1963. április 21.

„Tudod-e, melyik a legnagyobb szenvedés? Az, amelyet most árasztok rád. Ez a meg nem értés. Ennél nagyobb kín nincs. A te lelked kínja ez lesz halálod napjáig. Én is ezt szenvedtem el egész életemben. Leánykám, ne légy te sem különb Nálam. A mi bensőnk együtt érezzen, és ajkunk együtt könyörögjön irgalomért az Örök Atyához!” Lelkemet nagy szárazságban tartja a szenvedés, mely ilyenkor számomra teljesen értelmetlennek, értéktelennek látszó és ízetlen.

(II/96) Az Úr Jézus: „Szelíd szemrehányást kell tennem. De nehezen fogod föl szenvedéseid értékét és értelmét! Pedig a szenvedés csak akkor igazán érdemszerző, ha teljes önátadással fogadja el a lélek.” „Jézusom, ugye, Te tudod, hogy az, amit kérsz tőlem, nem telik ki az én erőmből? Lelkem állandóan készenlétben áll szolgálatodra, de a test, az, ugye, tudod, a harcoknak állandó színtere.” A lelki szárazságban és sötétségben sohasem látom tisztán Isten szent akaratát.

¹⁸ Az eredeti szöveg a Naplóban a következőképpen hangzott: „Nem az igazakat jöttem megváltani, hanem a bűnösöket jöttem megmenteni” (II/95.); bár a szöveg értelme jó, de a szövegezés tökéletlen, vagyis a Szentírásból jól ismert részeket is gyakran másként írja le Erzsébet asszony, mert nem jól fogalmaz. Ez a tény is rámutat arra, hogy nem a szó szerinti kifejezéseket kell vizsgálni a Naplóban, hanem a szöveg értelmét. Vö. Mk 2,17: „Nem azért jöttem, hogy az igazakat hívjam, hanem a bűnösöket.” (Szerk.)

1963. március 24. Folytatás 2.

(II/94) A püspök atya ebben az időszakban a hozzánk közel eső faluban bérmált. Én átutaztam oda, és megkértem a titkárát (H.), hogy lenne szíves a püspök atyát megkérdezni, volna-e alkalom arra, hogy beszélhessek vele, (s ha igen), hol és mikor. Míg a válaszra vártam, igen nagy szorongás vett erőt rajtam. Alig tudtam elhinni, hogy a püspök atya egyáltalán szóba áll velem, és kértem a Szűzanyát, ha ez annyira sürgős, indítsa erre a cselekvésre a püspök atyát. Az ünnepi ebéd befejeztével a püspök atya, mielőtt az autóba szállt, néhány szót váltott velem, de csak ott az utcán adtam elő neki kérésemet. Legnagyobb meglepetésemre ő azt válaszolta, (hogy) szerdán reggel tíz órakor menjek le hozzá Fehérvárra, ott fogad a püspöki palotában. Azt sem tudtam, hová legyek a meglepetéstől. Ez az intézkedés igazán gyors volt, és egyben arra is bizonyíték, hogy a Szűzanyának sürgős az ügye, s ezt Ő intézte el ilyen gyorsan. Délelőtt tíz órakor várt a püspök atya. A beszélgetés egy óra hosszat tartott, csak mi ketten voltunk. Én átadtam az előre leírt írást, mondtam, hogy ez az Úr Jézus és a Szűzanya kérése, közlése. Közben eszembe jutott, hogy amikor először ott jártam nála, milyen nagy előkészülettel indultam el, és nem is egyedül, hanem a mellém rendelt nővérrel. S amint a vonaton utaztam, az Úr Jézus akkor is beszélgetett velem, és többek között azt mondta: „Lesz idő, mikor elhagyatva, egymagadban fogsz eljárni a szent ügyben.” Ezt én akkor rögtön meg is mondtam a mellém rendelt nővérnek, és most ez is bebizonyosodott. Minket is meglepett ez a hitelesség, mely a Szűzanya bizonyítéka.

1963. március 24. Folytatás

„A melléd rendelt személyre nagy munka vár. Ő lesz arra hivatva, hogy Szeretetlángom kigyúlásának kegyelmi kiáradását hírül vigye társainak, és elindítsa a kegyelmi megmozdulást. Erőt Mi adunk ehhez.”

S közben sokat beszélt nekem a kegyelmi időről és a Szeretet Lelkéről.

Ez szinte olyan lesz, mint az első Pünkösd, mely elárasztja a Szeretet Lelkével, a Szentlélek erejével a Földet. Ez a nagy csoda, melyre felfigyel az egész emberiség, ez mind a Szent Szűzanya Szeretetlángja kegyelmi hatásának kiáradása. Ebben a munkában a Szentlélek Leányainak kell jelentős részt vállalniuk.

Az emberiség lelkében a hitetlenség által elhomályosuló Föld nagy megrázkódtatáson megy keresztül. Utána hinni fognak, és ez a megrázkódtatás a hit erejének értelme által új világot teremt. A Szent Szűz Szeretetlángja által a hitből fakadó bizalom gyökeret ver a lelkekben, és újra megújul a Föld színe. Mert ilyen még nem volt, mióta az Ige testté lett. A szenvedésekkel elárasztott Föld megújhodása a Szent Szűzanya közbenjáró hatalmának ereje által történik.

Ezek nagyon fontosak

1963. március 24.  Folytatás

Most, hogy e sorokat írom, amiket az Úr Jézus velem közölt, éppen a magányba vonultam. Az Úr Jézus kért erre, hogy mielőtt választ adok, vonuljak magányba, s így felkészülve adjak választ. Ez a nagy szent ügy állandóan lefoglalja minden erőmet és minden gondolatomat. A Szűzanya teljes önátadást kíván, hogy az Ő ügye legyen nekem a legfontosabb és egyedüli életcélom. (II/93) Nehéz szavak ezek, melyeket csakis a megvilágosító Szentlélek Úristen, az Erősség és Bátorság Lelke által tudok továbbvinni.Az Erősség Lelke az, amely által elszánt lettem mindenre. A lelki magányban az Úr Jézus valóságos megbeszélést tartott, és arra kért, hogy ezt, amit most leíratott velem, sürgősen vigyem el a püspök atyához.

El is vittem.
Mivel a püspök atya, akinek elvittem, már meghalt,
most a másiknak kellett átadni, de ő nem válaszolt rá.

1963. március 24.

Azt hittem, hogy ma az Úr Jézus panaszkodni fog. A Vele s Benne időző gondolataimban is még az előző napi szentgyónásom alatt történt nagy megaláztatás és rideg visszautasítás zavart állandóan.

(II/91) „Erzsébet!” Lelkem megremegett. A megszólítás különös volt nekem.Az Úr Jézus azt kérdezte: „Hiszel-e Bennem? Hiszed-e, hogy Én és Édesanyánk igazoltunk téged az Ő kármelita fiánál? Mondd, hiszed-e?” Lelkemben a választ azonnal megadtam. „Imádott Jézusom, Te tudod legjobban, milyen az én hitem.” Ő újra kérdezett: „És mondd, bízol-e Bennem? Hiszed-e és bízol-e abban, hogy a rendeltetésben, melyre kiválasztottunk, helyt tudsz állni? Megkérdezlek újra: Vállalod-e a sok megaláztatást és szenvedést, mellyel helyt kell állnod rendeltetésed érvényre jutásában? Tudod-e, hogy azok a szenvedések, melyeket eddig kaptál, csak előkészítői voltak annak a nagy célnak, melyet el kell érned? Eszköz vagy kezünkben.Akarsz-e továbbra is eszköz maradni? Fel akarsz-e jönni velem a Kálvária hegyére? Ha igen, akkor a Fájdalmas Anya mellett a helyed. Az Ő Szívének Szeretetlángja, melyet általad kíván kigyújtani a Földön, teljes önátadást kíván tőled. Ne adj most rögtön választ erre, vonulj el magadban, és készülj fel a nagy üggyel kapcsolatos válaszra.”

Otthon a délelőtt folyamán is folytatta a beszélgetést:

„Látom gondolataidat, mennyire megrendített az, hogy nem hisznek őszinte szavaidnak, melyek pedig Tőlem valók. Figyelem azt, hogy az első nagy szenvedést, mely mint első főpróbája a szenvedések kezdetének, mennyire fogadod erős lélekkel. Ez a világraszóló kegyelmi ügy és idő, melyet általad akarunk elindítani, nem indulhat el agyaglábakon. Kemény, edzett, acélos lélekkel lehet csak elindítani.” S közben, míg ezeket mondta, lelkembe kegyelmeinek hatalmas áradata tört be. Az Úr Jézus megkérdezte, értem-e ezt? (II/92) Ő felvilágosító szavaiban a Szentlélek Úristen, az Erősség Lelkének csodatevő kegyelmét árasztotta rám, és a Szentlélek Isten csodálatos fényessége megvilágította elmémet. A hit és a bizalom csodálatos erejû kegyelmét adta most nekem – mondta az Úr Jézus. Mert e kettő nélkül semmi erény sem gyökeresedik meg bensőmben, sem nekem, sem mások lelkében. Ez alappillére annak a nagy szent ügynek,melyet csakis így lehet megindítani.

„Elmélkedd át szavaim fontosságát, mert ez, ami most veled történt, a hit legelső mozdulata volt lelkedben. S ha már kezdetben megakadsz az első nehézségekben, hogy leszel képes magasabb célok elérésére? Most a kegyelmek bőségében az első lépés próbatétele után látom erőlködésedet. Látom, azon akadtál meg, hogy a szent életű személy oly messzemenő visszautasítást tanúsított. Amiatt ne aggódj, hogy nincs lelki vezetőd. Mondd, miért teszed ezt? Én vezetlek téged, és ha aggódsz, azt kell hinnem, hogy nem vagy Velem megelégedve.”

E szavak hallatára lelkemben összeroskadtam. Én, bűnös, méltatlan semmi! „Imádott Jézusom! Mit teszel velem? Hogy alázkodjam meg Előtted, mennyire bánjam bűneimet, melyekkel megbántottalak, és Te irgalmaddal újra és újra magadhoz emelsz?!”

1963. március 23. Folytatás

Utána nagy csodálkozás támadt bennem, és mint bűnös, azzal vádoltam magam, amit az atya mondott, hogy nagyon makacs vagyok és nincs bennem hajlékonyság, én tehát a szentgyónásban is vétket követtem el. Azután megleptek újra a kínos kételyek, hiszen az atya nem hisz nekem. Szavaim, melyeket mondtam, az ő lelkében is kételyt támasztottak, és arra gondoltam, ő is át fogja szenvedni a sok kételyt, melyet én is oly hosszú időn át elszenvedek. Milyen megalázó volt ez a szentgyónásban kapott elutasítás. Most eszembe jutott az is, hogy amikor a második és harmadik szentgyónásomat elvégeztem nála, akkor azt mondta, neki már sok gyónója volt, akik mindenféle rendkívüli dolgokról gyóntak és beszéltek, de ő ezeket csak hisztériás tünetnek vette, és ezért nem is foglalkozott velük tovább. Ugyanekkor nekem azt mondta, csak jöjjek el máskor is.Vigaszt adó szavak voltak ezek akkor számomra, és most ezután a nagy elutasítás után arra kell következtetnem, hogy engem is hisztériásnak tart, és betegségére való hivatkozása által finoman elutasított. Nekem jobban esett volna, ha megmondja nyíltan, hogy nem tartja komolynak a dolgot. De most már jól van ez így. Legyen meg Isten szent akarata! Ha az Úr Jézus ezt a megaláztatást nekem szánta, örömmel veszem szent kezéből.

Ma, mikor Hozzá mentem, hosszas, csendes hallgatás után arra kért: „Kislányom, megkérlek benneteket, vigyázzatok, a megszentelő kegyelem állapotát ne veszítsétek el! Lelketek szépsége az, mellyel gyönyörködtetni tudtok. És ha ezt a megszentelő kegyelmet elveszítettétek, ne késlekedjetek visszaszerezni azt. Ó, ha tudnátok, milyen sok szeretettel szenvedtem értetek, hogy bűneitek bocsánatát elnyerjem a mennyei Atyánál számotokra! Téged pedig arra kérlek, segíts Nekem, hogy sok lélek szerezze vissza a keresztségben kapott szép lelkét.” És hangja esdekelt felém. Ezeket a jóságos szavakat csak bűnbánatom könnyeivel tudom meghálálni.

(II/90) Ezen a napon a Szűzanya is nagyon panaszkodott. Szívének bánatát nem szavaival, hanem zokogása által árasztotta rám. Ezenkívül már akkor is, amikor legelőször felkért, hogy segítsek Neki, lelkének fájdalma, fájdalmas zokogása úgy, mint most, átáradt az én lelkembe is. S hogy Ő ezt éreznem engedte, könnyeink együtt hullottak, és szívemet eltöltötte Szívének nagy bánatával. Az Úr Jézus is szólt újra: „Jöjj holnap korábban Hozzám!” Összeszorult a szívem, hogy panaszkodni fog. Ó, mennyire szenvedek ilyenkor Vele együtt én is! Másnap igyekeztem előző napi kérésének eleget tenni, jóval korábban mentem Hozzá. Lelkem csendjében a Szűzanya szólt. Újra elmondta, hogy milyen erős ellenállás van készülőben már most is. „A sátán téged már kevesebbet fog zaklatni. Közeledben már oly nagy Szeretetlángom fényessége, hogy a sátán szinte megvakult, világtalan lett, és most azon fáradozik, hogy mivel nappal nincs hatalma feletted, csak álmaidban kísért mindenféle utálatos kísértésekkel.Téged ez ne zavarjon, napközben ne gondolj rá, hisz nem követtél el semmi rosszat. A csendben eltöltött hosszú idő után az Úr Jézus lelkembe árasztotta szavait: „Minden percet örömmel töltök veled.” Lehet-e erre mással, mint bűneim bánatával felelni?

1963. március 23.

Gyónni mentem M. atyához. Amint eléje térdeltem, nem tudtam számat szóra nyitni. Kis várakozás után ő így szólt: „Leányom, te vagy a türelmetlenség.” Szavai úgy hatottak rám, mintha lelkembe látott volna. De jó, gondoltam, bár lelkembe látna! És utána én is elkezdtem vétkeim sorolását,melyek számomra olyanfélék, hogy nem is tudtam azokat úgy, ahogy szerettem volna kifejezni. Különös vétkek ezek, melyeket csak akkor tudnék kifejezésre juttatni, ha volna egy állandó lelki vezetőm, ki ismeri lelkem minden rezdülését. Vétkeim felsorolása után elmondtam az Úr Jézus és a Szent Szűzanya üzenetét. Ő erre azt válaszolta, (hogy) kitart előbbi állásfoglalása mellett, és nem vállalja el lelkem vezetését. Ő nem érez magában annyi erőt, hogy ezt megtegye. Hivatkozott betegségére, melyből nemrég gyógyult fel és a közben kapott nagyothallására, és főleg arra, hogy neki kételyei vannak. S közben újra háromszor is megismételte határozott visszautasítását, majd szigorúan megkorholt, és azt mondta, én egy igen makacs lélek vagyok, kiben semmi hajlékonyság sincs, én csak a magam akaratához ragaszkodom. (II/88) Én megmondtam, ha a magam akaratából kellett volna idejönnöm, egyetlen lépést sem volna erőm megtenni. Én nem hajolnék feléje, ha erre égi felszólítást nem kaptam volna. És elmondtam, hogy most is, mielőtt elindultam, a mellém rendelt nővér tanácsát kértem ki. Majd visszatértem azon szavaira, melyben azt mondta, hogy türelmetlen vagyok. Én teljesen meg vagyok győződve róla, hogy ez a türelmetlenség nem az én akaraterőmből származik, mert nem személyes érdekem, sem egyéni akaratomban nincs semmi, amit érvényre akarnék juttatni. Ő erre csak egy szóval válaszolt:„Szép!” Én megkértem,ha már ő nem akarja elvállalni lelkem vezetését, legyen oly jó, és küldjön valakihez. Ő ezt is megtagadta, mondván, szó sem lehet róla. Azt ő is belátta, hogy szükségem volna valóban egy állandó lelki vezetőre, de ő nem segít hozzá. S azt mondta: „Majd lesz valahogy.” Majd azt ajánlotta, hogy olvassam Kis Szent Teréz életét és Kempis Tamás Krisztus követését, mely színtiszta evangélium. Én erre azt válaszoltam, szívesen elfogadom tanácsát, de én nehezen olvasó vagyok, nemcsak iskolázatlanságom miatt, hanem azért is, mert ha egy mondatot elolvasok és (az) megragadja lelkemet, elkezdek arról elmélkedni. Egyébként már hónapok óta egyetlen mondat elmélkedésem anyaga: „És az Ige testté lett.” Erről, mint számomra ki nem meríthető (témáról) újra és újra elmélkedem. A feloldozás után azt mondta: „Leányom, én most nagyon megáldalak téged.” Erre az áldásra lelkemben megnyugodva távoztam el.

1963. március 11.

A Szűzanya szólt: „Látom, mennyire átadod magad Szeretetlángom kegyelmi hatásának. Anyai Szívem örömére teszed ezt. Már régen beszélgettünk. Ugye, nagyon szenvedsz azért, mert félreértenek? Ugye, nehéz a sok megpróbáltatás? Ne sajnáld a fáradságot, csak menj és mondd az illetékeseknek, hogy nem tőled származik az erőszak, én sürgetlek állandóan! Tudod, mit mondtam? Mégis a te kicsiségeden, tudatlanságodon és alázatosságodon keresztül fog kigyúlni Szeretetlángom.”  r

Utána még hosszan beszélgetett. Újra elmondta azt is, hogy a sátán milyen feldühödött erővel ront rá azokra, akiknél még csak sejti Szeretetlángja kigyúlását. „Mi megengedtük, hogy mindenféle kísérletezéseit végigpróbálhatja azokon a lelkeken, akik el akarják indítani a szent Lángot, szent ügyemet. Úgy, mint nálad is megengedtük, hogy minden kísértéssel megkísérthette lelkedet. Ugye, érzed, hogy most már nem ront úgy rád? Nincs hatalma többé feletted. A szenvedéseket, melyeket most elviselsz, ezután is szünet nélkül reád árasztjuk, ez már a tiszta szenvedés, melyet Szent Fiam a kitüntetett lelkeknek ad.”

Majd beszélgetés közben visszatért arra, hogy ennek a kegyelmi időnek, mellyel most akar elárasztani, nem szabad évtizedekig húzódnia. „Azért is sürgetlek, kislányom. Nincs vesztegetni való időnk.

Ez is nagyon fontos, a Szent Szűzanya kérésére írtam le újra!

(II/86) Csupán annyi idő van meghatározva, hogy Szeretetlángom kigyúlása idejéig a sátán megkísérthesse a tizenkét kiváló kiválasztott papi lelket. Juttasd el hozzájuk szavaimat, hogy ne féljenek! Én velük leszek, és mint téged, úgy őket is győzelemre segítem a sátán kísértései felett.” És szavaival rávilágított arra, hogy mivel én hitetlen bizalmatlansággal fogadtam közléseit, a sátán milyen jó alkalmakat talált arra, hogy lelkemet állandó szorongó kételyekben tartsa. Most még azt is mondta, hogy erőszakos alaptermészetem által fokozódott bennem az a nagy harc, mely által mindenáron arra törekedtem, hogy méltatlanságom dacára is elfogadjam ezt, és minden lehetetlenséget leküzdve mégiscsak érvényre juttattam a rám bízott ügyet. Még ugyanaznap azt is mondta, hogy most már a szenvedések – melyeket elfogadok – érdemei által lendítek az ügy mielőbbi elindulásán. A rendkívüli nagy gyötrelmek, melyek immár nem a sátántól valók, sok akadály leküzdéséhez egyengetik az utat.

Ez után a hosszú beszélgetés után, mely kisebb-nagyobb időközönként, de egy napon történt, teljesen betöltöttek (kegyelemmel). Lelkem ég a vágytól, hogy a Szűzanya óhaja minél előbb teljesüljön.

Mostanában nagyon nehéz napokat élek át. 14-e és 17-e között többször szólt a Szent Szűzanya, hogy menjek el M. atyához, és mondjam meg neki, Ő üzeni, hogy tekintse szent kötelességének lelkem vezetését. E szavakra ismét a kételyek kezdték szorongatni lelkemet. Elmondtam ezt a mellém rendelt nővérnek. Ő erre azt válaszolta, hogy ne menjek el. A Szent Szűz utasító és felszólító hangja többször is megszólalt lelkemben: „Menj, kislányom!” Az Úr Jézus is ugyanezekkel a szavakkal szólt hozzám: (II/87) „Menj! Én és Anyám már igazoltunk téged.” Ezek után a nagy, szorongó kételyek után újra elmentem a mellém rendelt nővérhez. Ő az egyetlen, ki lelkem minden rezdüléséről tud, és megkérdeztem, mitévő legyek? Az említett nővér számomra az a személy, akitől mindenre tanácsot kérek, nem akarom a magam akaratát követni semmiben. Ezek után ő azt válaszolta, most már ő sem tart vissza, csak menjek. Lelkem most is nagyon nehéz volt, mivel M. atya már az előző szentgyónásnál is elutasított, és határozottan kijelentette, hogy ő nem törődik semmivel.

1963. március 10.

Ebédkészítés közben is elmerültem Benne, lelkemben imádtam és engeszteltem Őt. Az Úr kegyelme által lelkem egészen el tud fordulni a földtől, és minden gondolatom csak az Úr kedvében járni. Munkám közben az egyik kis menyem jött be szíve fájdalmát elpanaszolni, hogy remegve gondol arra, hogy orvoshoz kell mennie, és esetleg újra az lesz a megállapítás, hogy nem lesz gyermeke. Ő szívében vágyva vágyik az anyaságra. „Imádott Jézusom! Segítsd meg őt! Én pedig, hogy elűzzem szívének szomorúságát, csendes, vidám dalokba kezdtem. Ő nehezen vidámult meg, de azért lassan a csendes kis dalocskák derűre hangolták. Ennek én nagyon megörültem, s közben egy régi sláger jutott az eszembe: „A lelkemben azt az asszonyt százszor visszasírtam.” Az Úr Jézus megszólalt lelkemben. „Ez igaz. Gondolkozz csak el ezen.” (II/85) Igen nagy bánat nehezedett szívemre. Az ebéd sem esett jól. Ebéd után lepihentem, s az Úr Jézus ismét szólt hozzám: „Emlékezz csak vissza, mennyit felajánlottam kegyelmeimet, és te állandó hitetlenkedő és bizalmatlankodó elutasításaiddal mennyi bánatot okoztál, és hányszor visszasírtam lelked hitét és bizalmát.” Szavait nem szemrehányással, hanem oly végtelenül nagy szeretettel és jósággal mondta, hogy újra csak könnyekre fakadtam: „Imádott Jézusom! Bánhatok-e eleget ennyi bűnt?”

1963. március 5.

Reggel így szólt az Úr Jézus: „Élj nagyon szentül, mert enynyi kegyelem, melyet Tőlem kapsz, egyre nagyobb erőt ad.” Kissé később újra így szólt: „Élj még szentebbül minden erőddel, és érezd, mennyire fokozom benned kegyelmeimet!”

(II/84) 1963. március 8.

Imádásom közben így szólt az Úr Jézus: „Örömmel töltök veled minden percet.” Ezt néhány nap alatt többször is megismételte. „Imádott Jézusom, ha Te így áradozol, én mit szóljak? Újra és újra bűneim bánatával borulok Eléd.”

1963. március 9.

Az Úr felszólított, hogy legyek Neki nagyon hálás azért a sok kiváló kegyelemért, mellyel Ő elhalmoz. „Kislányom, nem tudom jutalom nélkül hagyni szeretetednek még a legkisebb megnyilvánulását sem. Édesanyánk Szeretetlángja az, mely lekötelez. Az Ő kérésére árasztom rád a kegyelmek kimondhatatlan bőségét. Kislányom, kislányom!” Ezzel fejezte be szavait. Azután lelkemben éreznem engedte azt a szeretetet, mellyel Ő szeret. Ne csodálkozzon az, aki valaha olvassa soraimat, hogy ez a szeretet, mellyel az Úr Jézus elhalmoz, újra és újra bűneim könnyhullató bánatát fakasztja lelkemben.

1963. február 21.

Reggel így szólt az Úr Jézus: „Az éjszaka itt jártam házadban, és megáldottam házad népét. Édesanyánk kérésére tettem ezt, Ő halmoztatja el Szeretetlángjával egész családodat. Kislányom! De nagyon szeretünk Mi téged!” Lelkem egészen telítve van az előző napokban kapott kegyelmektől, melyekből mint csodás erőből, úgy táplálkozom.

Ma a szentmise után családom dolgai miatt nem tudtam hosszabb időt az Úr Jézusnál tölteni. Amint hazaértem, házimunkám végzése közben (II/83) hálaadó imádással elmerültem Benne. S míg gondolataimban bensőm érzelmeivel hálálkodtam, az Úr Jézus szelíden, csendesen szinte azt éreztette, hogy mosolyog azon, ami engem oly nagy örömmel töltött el. És jóságos szavaival kezdett ismét beszélgetni: „Ugye, meglepődsz azon, hogy az elmúlt napon, mely téged Isten közelségébe engedett, mennyire elszakadtál a földtől. Kitartó erőfeszítésed jutalmaként kaptad. Azért, hogy lásd, Mi mennyire méltatjuk erőfeszítésed nehéz küzdelmét, melyet az ég ügyéért hozol meg. Kitartásoddal a kegyelmek még nagyobb, mind fokozottabb magaslatára emelkedsz.”

1963. február 28.

L. beteg. Arra gondoltam, elmegyek a kezelőorvosához és megkérdezem, mihez tartsuk magunkat. Az Úr Jézus megnyugtatott: „Ne menj sehová, L. javára az fog válni, ha nem gyógyul meg.” Összeszorult szívvel hallgattam szavait, mert neki férje és gyermeke van. Majd elmondta az Úr Jézus azt is, miért nem gyógyul meg L. „L.-nek ugyanis állandó nagy kísértései vannak a házassági hűséggel kapcsolatban. Én meg akarom menteni a házasságtörés súlyos bűnétől, azért küldtem rá ezt a betegséget, mely elveszi testi erejét, és nem lesznek bűnös hajlamai, s a hosszas betegség által bőséges kegyelmeimmel fogom őt elhalmozni. Ennek révén lelke megtisztul a nehéz kísértésektől olyannyira, hogy a szenvedéseket már örömmel fogja elfogadni és türelemmel viseli el.”

Istennek hála, ez mint élő bizonyíték, be is következett.

1963. február 10.

Siettem Hozzá, és először a zsolozsmám végzéséhez kezdtem. Igyekeznem kellett, hogy még a sötét beállta előtt befejezzem. Fázni is kezdtem. Nem az idő tartama volt hoszszú, hanem a mi templomunk igen hideg, és a fázás kezdett erőt venni rajtam. A hideggel különben is igen sokat küszködtem. Most is ez késztetett távozásra. Az Úr Jézus marasztaló szavakkal, szinte esdekelve kért: „Ne hagyj itt! Egyedül maradok, vigasztalás nélkül.” És lelkemben felsóhajtott: „Ó, de sokat vagyok egyedül!” És megkérdezte: „Mondd, mióta megosztottam veled házamat és számodra állandó bejárást biztosítottam, amikor Hozzám jöttél, találtál-e valakit Nálam?” Lehajtott fejjel mélyen gondolkodni kezdtem. Még ezen idő alatt egyszer sem találkoztam senkivel sem. Lelkembe a szomorúság fájdalma hasított bele. Ő pedig tovább kérlelt: „Látod, ezért ne hagyj magamra! Hadd osszam ki neked kegyelmeim bőségét, melyek fel vannak halmozva Szívem mérhetetlen szeretetében. (II/81) A mi bensőnk együtt érezzen! A mi szívünk együtt dobbanjon! Hozz sok lelket Hozzám! A mi kezünk együtt gyűjtsön!” És újra kért: „Maradj Nálam! Meghálálom. Majd ha te is elhagyott leszel, Én sem foglak elhagyni. Ott leszek melletted szorongatott helyzetedben. Különben most is hazakísérlek szemeim átható tekintetével.”

„Imádott Jézusom! Kegyelmeid bősége könnyeim áradatát indítja meg. Ismét bűneim bánata az, mellyel felelni tudok jóságos szeretetedre. Légy irgalmas, és add kegyelmedet, hogy átható tekintetedet, mellyel kísérsz, el tudjam viselni.” Az Úr Jézus szeretete lenyűgözött. Hideg és fáradtság megszűnt bennem, csak az Úr szomorú kérése, mely lelkemben hangzott, csak az áradt szét benne.

1963. február 12.

A Szűzanya tudtomra adta, hogy nemcsak az én közelemben van Szeretetlángjának nagy fényessége, hanem elárasztja vele családom minden tagját is, és a gonosz nem tudja őket bűnre vinni. Ezért lelkük az által a kegyelem által, melyet reájuk áraszt, megerősödik és alkalmassá válik még több kegyelem befogadására.

1963. február 13.

A reggeli ébredésnél az Ő csodálatos békéjét árasztotta el bensőmben. A mélységes hallgatás és csend volt az én imám. A szentáldozás után sem nyílt szóra ajkam. Erre a csodás kegyelemre semmi szót nem találtam. Olyan csodálatos volt ez a kegyelem, mely szinte percről-percre nagyobbodott! Azt kell írnom, hogy szinte elragadott a földtől.Végre ajkam szóra tudtam nyitni, s megkérdeztem: „Imádott Jézusom, én, méltatlan, mit cselekszel velem?” Ő szelíd, leheletszerű sugallatával elárasztotta lelkemben azt az érzést, hogy most lelkemet nyílegyenes röptében isteni lényének végtelen szeretetéhez vonzotta. (II/82) „Teszem ezt azért – mondta az Úr –, mert nagyon szeretlek.” S ahogy lelkem így egyesült Vele, mintha elhagytam volna testem földi létét. Míg testem a földi munkámat végezte /aznap különösen sok dolgom volt, mert leányomnak, aki súlyos beteg, háztartását kell vezetnem/, sok elfoglaltságom között is lelkem Istennel való egyesülését nem zavarta semmi. Sőt, mintha lelkem egy magaslaton lebegett volna, és onnan tekintett le testem szorgos tevékenységére. Ez a rendkívüli lelkiállapot mintegy hullámszerűen nagyobbodott lelkemben. Házimunkámat megszakítottam, mert ígéretet tettem, hogy a Szent Szűz kegytemplomában mindennap déltől egy óráig engesztelő szentséglátogatást végzek. Utána még fiam megkért, hogy hivatalos ügyét lennék szíves elintézni. Ez a sok tennivaló mind egy napnak a munkája volt.Testemnek sok szorgalommal kellett mindezt megtenni, s ezen idő alatt is lelkem magasan szárnyalt Isten közelségében.

Estefelé kezdett megszűnni lelkem különös könnyedsége, és lassan teljesen eloszlott. Mikor pihenőre tértem, még elővettem a Szent Szűz Szeretetlángjáról leírt közléseket.Viszszaimádkoztam a Szűzanya szavait, mennyire méltatlan vagyok ennyi kegyelemre, és hosszan könyörögtem a fokozott alázatosság kegyelméért.