Szeretetláng Lelki Napló

A szentmise után, amint hazamentem, nem várt szavakkal szólt: „Kis lánytestvérkém! Égő tűzként árasztom rád szeretetemet, mely által még nagyobb kegyelemre méltatlak. Nem újak ezek előtted, de mindenesetre a szavak felemlítése lelkedben újabb (ön)átadásra és kérésem újbóli elfogadására késztet. Szenvedned kell a vértanúságig. E szavaimat mint bizonyítékot fogadd el, mely isteni szeretetem végleges és viszsza nem vont bizonyítéka.” Ezek az igen komoly szavak mély elgondolkodásra késztettek. Még ugyanaznap a gonosz felháborító vakmerőséggel rontott lelkem elmélyülő csendjébe. Lelket megrázó pokoli erőszakkal támadt rám: „Miért álltatod te magad és fogadsz el emberi természeteddel ellenkező, értelmetlen dolgokat. Kár. Habár azt nem tagadom én sem, mert erre kényszerítve vagyok, hogy elismerjem a rád bízott ügy igaz voltát, egyben azonban biztos lehetsz: soha nem tudsz annyit szenvedni, hogy ezt továbbvidd. Azért sem, mert álalázatosságba temetkezve nem teszel egyetlen lépést sem, és ha tennél, számodra ez is csak a kudarcok megismétlése lenne. Gyóntatód is személyes ellenszenvet táplál irántad.Tehát rajta keresztül ne remélj: úgysem tesz semmit. Neked nélküle kell menned és többfelé kísérletezned, mert csak így tudsz rájönni arra az igazságra, hogy gyengécske vagy te a megbízatás keresztülvitelére. Borzalmasak ezek a sátáni gyűlölettől izzó kínzások. Azt hiszed, hogy a kemény életmódod által jutsz előre? Tévedsz, mert ez csak még jobban gyengíti magabiztos cselekvőképességedet, és sem magadnak, sem másoknak nem lesz hasznára. Kapcsold ki gondolataidból ezt az előre is látható lehetetlenséget. Ha külső megnyilvánulási jelek kísérnék a te emberi törekvésedet, az más (volna), de így senki nem hiszi el. Bármennyire igaz is az, amiért életedet kell feláldoznod, hitelessége soha nem jut érvényre általad. Mert a tények nem bizonyítanak semmit, és ez a be nem bizonyított és mindenki előtt lehetetlen eszköz, melynek te vagy esztelen szenvedője, semmi körülmények között sem világosodik meg senki előtt sem. Mondom tehát, vesd el magadtól egyszer s mindenkorra ezt a lehetetlenséggel határos törekvésedet, mely úgyis hiábavaló!” Órákon át tartott ez a lelket-testet kimerítő támadás, mely elmémet sötét kínban tartotta. Ez gyakran megtörténik, csak igen ritkán írom le. Aznap a mellém rendelt nővérrel beszélgettünk egy közös ismerősünkről. Ő beszélgetés közben megjegyezte: „nem egy lumen”. Nem tette ő ezt sértő szándékkal, engem mégis roszszul érintett, mert az illető előttem sok éve tiszteletben álló személy. S hogy a beszélgetés folyamán nehogy a felebaráti szereteten csorba essen, én imádott Jézusomra gondoltam nyomban. Szerettem volna megmondani a nővérnek,hogy én kire gondolok, hogy ki a lumen, de már nem volt idő, hogy tovább beszéljünk. Hazamenet útközben is az Ő imádásában elmerülve mentem. Az Úr Jézus gondolataimra válaszolt: „Olyan jólesik Nekem, hogy szíved Velem érez és minden csekélységre megrezdül, és sugallataim állandó szem előtt tartása ilyen gyorsan fényt vetít lelkedre. Erzsébetem! Én vagyok a Lumen Christi! Rám felnézhettek. Én vagyok az áldozat fensége, nagysága, az irgalom mélysége és kifogyhatatlansága, a példaadás bősége, a türelem leküzdhetetlen Istene, a meg nem ingatható, irgalmas jóság, mely Belőlem felétek árad. Igen… Ki mondhatja el magáról mindezt? Csak Én, a Lumen Christi, aki az Atyával egylényegű vagyok. Én megtettem értetek mindent, hogy a világ lumene legyek, akit követnetek kell. Én, az emberi gyengeség erőtadója, meggyőztem a világot emberi természetem útmutatásával is. Ugye, te jól megtanultad, azért ragadsz meg minden kis alkalmat? Jól van, csak világítson meg Istenségem példaadó fényessége, mely reád árad.”

Még a múlt héten történt ez, de én olyan nehezen írok. Pedig már tavaly elhatároztam, hogy ebben az évben szorgalmasabb leszek, és nem hagyom az Úr Jézus szavait leíratlanul. De van idő, amikor arra gondolok, hogy az Úr Jézus ezt nekem mondta, és másoknak bizonyára mást mondana. Ő azonban megkért, hogy írjam csak le szavait, mert másoknak is kegyelmet osztogat általam, és legyek én a munkatársa ebben is. Megvallom, mivel kevés iskolám van, nemcsak az írás könnyedsége nem énem, hanem a helyesírás sem ismert előttem. Ezek miatt aztán állandó gátlásaim vannak, hogy mindent papírra vessek. Emlékezetemben sok mindent elraktározok és megjegyzek magamnak. De ez évtől lehetőleg igyekszem mindent leírni. A múlt hét csütörtökön történt a rövid beszélgetés. Az elmúlt napokban lázas fül- és torokgyulladást kaptam. A magas lázat néhány lázcsillapító segítségével leküzdöttem ugyan lábon hordva, de a fül- és még jobban a torokfájás kínzott. Nem bírtam nyelni semmi szilárd ételt. Csütörtökön éppen a szigorú böjti napom volt /csak kenyéren és vízen/. Jézus, látva kínos erőlködésemet, édes szavaira méltatott: „Tudod, mivel nagyon kimerültünk mind a ketten, együnk valami kis meleget.” Én egy kevés rántott levest főztem. A meleg leves után valóban jobban lettem. Evés közben kedvesen áradozott, amit kevés szóban, de sok érzésben nyilvánított ki: „Ugye, most erőre kaptunk mind a ketten? Mert Én is veled szenvedek. El tudnád képzelni, hogy magadra hagylak? Nem! Ezt soha nem teszem meg. A mi bensőnk mindig együtt érez.”

1964. február 14.
„Isteni szeretetem tüze által kitágítom lelkedet, hogy a kegyelmek még nagyobb bősége férjen el benned. Tudod, hogy a vasat a meleg tágítja ki, s minél jobban átizzik a tűzben, annál könnyebben formálható és tágítható. Ugye, érted? Hisz te ebben a szakmában is dolgoztál és tudod. Azért mondom: minél többet vagy istenségem izzó szeretetéhez közel, annál könnyebben formálom és tágítom lelkedet az Én isteni szent tetszésem szerint.”

„Nézz körül, ki az, aki Velem gyűjt?” Érdekes dolog az, amit munkám közben megmutatott. Mint valami forgás, olyan különös területre mutatott rá, és bármerre fordultam is, csak ezt láttam. Rengeteg lelket láttam végeláthatatlan területeken. Sínylődtek úgy testben, mint lélekben. Az Úr Jézus felhívta figyelmemet: „Látod, ezt azért mutatom meg, hogy lásd, mily nagy az aratás. Te kedves, te nagy segítőm, a mi kezünk együtt gyűjtsön! A lelkek megmentésén dolgozz csak tovább is! Ez a látvány, melyet a szemed elé tártam, tájékoztatást nyújt, hogy ki az, aki Velem gyűjt. Látod a sok aratnivalót és a csekélyke munkaerőt? Ezért neked megfeszített erővel kell dolgoznod. Ugye, most élesebb lett lelkedben a fájdalom? Fogadd el jó szívvel. Ez a fájdalom elűzi lelkedből egy időre a gonosz zavargását, mely látom, nagyon kimerített. Gyűjts Velem, Erzsébetem! Kevés a munkásom, és hiába ígérek sok és magas jutalmat, nem sok a jelentkező. Légy te az Én jó munkásom, teljesítsd túl a normát!”

1964. február 12.
Az előző napon a remetei kegytemplomban jártam. Az újrafestett templom szépsége igen megragadott. Másnap Ő is erről kezdett velem beszélgetni: „Ugye, gyönyörködtél házamban? Megragadta lelkedet az az egyszerű szépség és áttekinthetőség. Legyen lelked is ilyen egyszerű, könnyen áttekinthető, ahol nincs semmi és senki, csak Én! Így összeforrhat szemünk, mert nincs, ami figyelmedet elvonja Rólam. Uraljon mindig ez a könnyed magabiztosság. Óhajts: csak Én és senki más!”

Tűzrakás közben egy könyv akadt a kezembe, mellyel be akartam gyújtani, és közben beleolvastam. A görög művészet és mitológia megragadta figyelmemet. Gondoltam, most nem érek rá, de elteszem, és később elolvasom. Közben, amint végeztem házimunkámat, Ő szomorúan szólt: „Sajnálom, mert ez azt jelenti, hogy Én addig mint egy mellőzött, félre kell hogy álljak gondolataidból.” És gyengéd szavakkal kérlelt: „Ne tedd ezt!”

1964. február 7.– első péntek
Az Úr Jézus: „Már néhány napja úgysem beszéltem. Most is arra kérlek, olvasd vissza a sóról azt, amire tanítottalak. Mondom, ha nem beszélek, van mivel betöltsd gondolataidat. Óhajtásaimból élj!” A gonosz zavargása oly nagy elmémben, hogy már nem is tudok gondolkodni. Most a nagy kínok közepette az Úr Jézus meg-megvilágítja mindazt, amit a gonosz összezavar bennem. „Leánykám, figyelj arra, amit mondok. Életed küzdelmei már kiskorodtól Isten tervei szerint alakultak. Emlékezz! Körülötted mindig voltak olyan személyek, akik észrevették életed rendkívüliségét és küzdelmeid értékét. Az egyik ismerősöd fehér hollónak nevezett, és sokan voltak, akik minden tudatlanságod dacára rendkívüli gyermeknek tartottak. Ezt zavarja a gonosz elmédben. És mindezt hazugságnak tünteti fel előtted. Bárhogy dühöng is rád, ez igaz volt, amit sokan mások is beszéltek rólad. De ez téged ne tegyen önteltté. Vigyázz! Mert most így próbál kevélységre rászedni.”

Az Úr Jézus erről beszélgetett: „Kislányom, tudod milyen nagy az olvasók tábora? Sokszor és sokat olvasnak szent tanításomról, de nem érnek el vele semmit. A lámpafény, a napfény csak a betűket világítja meg. Értelmét csak azok fogják fel igazán, akik Hozzám jönnek. Én isteni fényességemmel az Előttem leboruló léleknek átadom Istenségem értelmét, és ezáltal felér majd elméjükbe az Én örök óhajtásom, mely a lelkek megmentése. Akarjatok részt venni megváltó munkámban! Ez legyen életetek legfőbb célja, mely az egyetlen érték, amit Elém hozhattok. Ragadjatok meg minden alkalmat és módot a lelkek megmentésére! Ezért fáradozzatok! Tudod, mit olvastál egyszer: Ha minden hívő csak egyetlen lelket mentene is meg, nem volna elkárhozott.” S amint az Úr Jézus befejezte szavait, a Szűzanya szólt hozzám fájdalmas szavaival: „Kislányom! Én azt akarom, hogy egyetlen lélek se kárhozzon el! Akarjátok ti is velem együtt! Azért adom kezetekbe a fénycsóvát, mely Szívem Szeretetlángja.” És míg e szavakat mondta, az én lelkemben is fokozta Szívének fájdalmát.

1964. január 29. 
 Néhány nappal ezelőtt a mellém rendelt nővér arra kért, kérdezzem meg a Szűzanyát, hogy meghal-e a súlyos beteg nővér, kinek halálával kapcsolatban több nehéz ügy elintézése merül föl. Én mondtam a nővérnek, ilyesmit én nem szoktam a Szent Szűztől megkérdezni. A Szűzanya válasz nélkül is hagyta kérdésemet, melyet a nővér kérésére mégis feltettem. Majd néhány nap múlva, mikor már nem is gondoltam rá, egyszerre az Úr Jézus, mintegy meglepve engem, így szólt: „Miért akar a melléd rendelt nővér nem rá tartozó dolgot megtudni? Az az Én dolgom, hogy kit és mikor szólítok el. Mindenesetre mindent javatokra fordítok.Vegyétek észre az Én erőteljesen és gyorsan működő isteni gondviselésemet, mely megszakítás nélkül működik az egész emberiség javára. Az Enyéimnél ez még fokozottabb, és gyakran szeretetemnek igen gyengéd megnyilvánulásában juttatom érvényre. Nem a kíváncsiság kielégítésére, sem a ti rövidlátó elképzelésetek megnyugtatására. Az Én isteni gondviselésem kifürkészhetetlen úgyis számotokra. Bízzatok! Hozzátok Hozzám mindazt, ami számotokra nehéz és sötét. Én megkönnyítem és megvilágítom azt mindennap újra előttetek.”

Ma írom ezt le, de nem ma, hanem néhány nappal ezelőtt történt. De oly nehezen fogtam hozzá, azért, mert elmém nehezen fogta fel azt, amit mondott: „Ne tépelődj! Mire jó ez? Úgysem tudod felfogni, mekkora utat kellett megtenned, míg lelked ily magaslatra emelkedett. Nemhogy te, de még a Föld összes csillagászai sem tudnák kiszámítani azt az utat, melyet te ily rövid idő alatt megtettél, melyen az ég angyalai és szentjei is csodálkoznak. Ugye, érzed azt, hogy ez a megoldás részemről mily egyszerű? Én szeretetemmel ragadtalak el, hogy amint mondtam, már nyílegyenesen repülj Felém, Hozzám. Ismétlem, nyílegyenesen. Ez a szeretet útja, mely nem kerülget, nem latolgat. S mivel te ezt az Általam nyújtott szeretetet elfogadtad és minden erőddel magadhoz ragadtad, azért most itt vagy Nálam. Ne csodálkozz most már tovább egy pillanatig sem, ha azt teszem veled, amit szeretetedért adnom kell. Én sem tudok ellenállni, mert az Én szeretetemből felkínált áldozat nálad megértésre talált, és ez az, ami miatt kegyelmeim gátlás nélkül működnek lelkedben. És ha előfordul az, hogy magamhoz ragadlak, ez ne ejtsen téged gondolkodóba.Vedd úgy, amint adom és amiért teszem. Ezen ne töprengj! Mindenesetre a nyomorúságodban való elmerülésed igen tetszik Nekem. De ezt sem tulajdoníthatod magadnak, mert ez is az Általam nyújtott rendkívüli kegyelmek gyümölcse, és ahogy nem tudod felfogni elméddel az elragadtatás által történő elszakadást a földtől, éppúgy nem tudsz magadnak számot, vagyis magyarázatot adni a kapott kegyelmek bőségéről sem, mely sokakat fog ámulatba ejteni. Mert a te lelkedet Én vettem kezembe, te csak az Én kezem munkája vagy. S miután előre megmunkáltam lelkedet – ugye, tudod, erről már sokat beszélgettünk –, ezért minden dicséret Engem illet. Mondom, azért nem juttattalak lelki vezetőhöz, mert magam akartalak megnevelni nagy elhivatottságodra. S hogy megengedtem a sok bukdácsolást, ez is szándékos volt, mert így edzettem meg lelked arra a nagy alázatosságra, mely nélkül semmire sem mentem volna veled. Most is Én vezetlek! Ez természetesen nem jelenti azt, hogy gyóntatód szavai nem Tőlem valók. Sőt, igenis kihangsúlyozom, fogadd el minden utasítását, és csak azt tedd, amit ő mond.Az ő szavai az Én szavaim. Ő az Én sugallatomból veszi mindazt, amit mond. Bárcsak megértené és megfogadná ezt minden lélek és alázatos engedelmességgel követné!”

Ma csak egy szentmisét hallgattam. A lábaimon a régi fagyás kezd kiújulni, ez tartott vissza, hogy az esti szentmisére is elmenjek. Elmaradt az esti imádási óra is. Úgy gondoltam, ezen a napon pihenek jól fűtött kis szobámban. Apró elfoglaltságokkal töltöttem el a délutánt és az estét is. Időközben kimentem a kertbe, és abban a pillanatban a jeges hó tetején könnyed lépéseket hallottam. Körülnéztem, nem valami éhező állatka keres-e valami kis ennivalót. S ahogy mentem, néhány pillanat múlva az Úr Jézus jelenléte árasztotta el lelkemet. Az érzésre megrendültem, mert jelenlétével éreznem engedte azt is, hogy szorosan mellém állt. És én egész testemben remegtem a Tőle kiáramló kegyelmek hatása alatt. Úgy elhagyott a testi erőm, hogy majd összeestem, csak remegve tudtam lépni. Már sokszor történt az, hogy meglepett szent jelenlétével, de ez most felülmúlta az eddigieket. Mert testem remegése oly nagy volt, mint még soha. Nem láttam, és nem tudom, hogyan, mégis éreztem ruhája érintését, mely minden ízemben mint a kegyelmek rendkívüli suhogása, úgy töltötte el lelkemet Isten jelenlétével. Ez kint a havas kertben történt. Amikor visszamentem kis szobámba, akkor láttam, hogy mennyi ideig tartott ez. Utána az Úr Jézus kedvesen beszélgetni kezdett: „Tudod, annyira egyedül voltam, és mivel te nem jöttél, eljöttem Én hozzád. Öröm Nekem veled lenni. Megköszönöm most a sok Rám gondolást. Ó, ha tudnád, mily nagyon kedvemben jársz, hogy Szent Véremről oly sok áhítattal elmélkedsz, engesztelsz és imádsz! Illőnek tartottam, hogy azért ily különösen tiszteljelek meg Én is téged. S az egyedüllét! Ó, ez a magány és ridegség, mely állandóan körülvesz! Azért most melletted maradok, nem zavarom pihenésed, csak itt leszek csendben veled. Dobbanjon szívünk együtt! Te csak végezd tovább, amit eddig tettél. Én itt maradok még soká nálad, mert mit is csinálnék egyedül? Nem jönnek sem imádásomra, sem engesztelésemre, sem kérni, sem hálát adni.Tudom, te nem maradsz el Tőlem ok nélkül, neked nincs igazolatlan órád. Erzsébetem! Istenségemmel ajándékozlak meg. Szoríts szívedre, hisz Én emberi érzéssel is érzek. A szent remegést, melyet az előbb éreztél, kitüntetésnek szántam az irántad érzett hálám jeléül.”

1964. január 20.
„Írd, amit mondok. Bárki, bárhol olvas arról az előző napon történt isteni átáramlásról, mellyel megtiszteltelek, kivétel nélkül részesülni fog kegyelmeim kiáradásában, melyet isteni érdemeimmel egyesített érdemeid által a lelkekre árasztok, mintegy előlegként szenvedésed olajcseppjeinek kisajtolása által.”

A mellém rendelt nővérnél jártam. Ő éppen egy kedves hangversenyét hallgatta. Amint közben más elfoglaltsága lett, a fülhallgatót átadta, mondván, hallgassam addig én. Hamarosan belefeledkeztem a zene szépségébe. Alig néhány perc után a zenei hangok szépségén keresztül az Úr Jézus leheletszerű finom szavaival szólt hozzám: „Nem gondolod, hogy ilyenkor féltékeny vagyok? Mit mondtam? Hajszál se férjen közénk!”Szavai úgy hatoltak lelkembe, hogy a zene szépsége felett uralkodott, és Ő tovább kért: „Isteni szavaimat a világ zenei művészetén és szépségén keresztül is halld meg! És mondj le önmagadról, a magad szórakoztatásáról. Kis lánytestvérkém, gondolj arra, amit veled cselekszem, és ne engedj be lelked csendjébe semmi mulandó szórakozást. Ne szórd szét lelked összeszedettségét holmi kis földi művészek produkciói miatt. Csak egy a szükséges, a megváltó munkámban való szünet nélküli részvétel. Ez szórakoztasson. Ne mondd, hogy Én olyan szigorú vagyok. Nem kértelek-e sokszor, hogy mondj le önmagadról? Ezt pillanatról pillanatra meg kell tenned. Nem kapcsolódhatsz ki ebből még rövid időre sem. Én vagyok az Út, az Élet számodra. Minden megsemmisül, csak a lélek munkája marad meg, melyet a lelkek érdekében teszel.

Ma az Úr Jézus a názáreti hajlékról kezdett beszélgetni, „mely a család kedves, meleg fészke volt.Tudod, itt készítettem elô Én is lelkemet a nagy áldozatra, a szenvedésekre, melyeket értetek vállaltam. Neked is a családi szentélyben kellett megérlelôdnöd. S mivel te árva voltál, a te családalapításod által készített otthon számodra az a hely, melyben lelkednek fel kellett készülnie arra a nagy elhivatottságodra, mely csakis a családi szentélyben érlelôdhet meg. Én tudom, ismerem adottságaidat, és ezért isteni gondviselésem tervszerûen rendezett el mindent, hogy alkalmassá tegyen mindarra, amit rajtad keresztül akarok a világ tudomására hozni. A családi szentélybôl, igen, csakis innen kell elindulnotok az életre, az élet nehéz küzdelmeire, és ennek összetartó melege az, ahol újra felmelegedhetnek a lelkek a nagy eltévelyedések után. Itt önmagukra találnak, és újra Istenhez térnek. Kell, hogy ti, édesanyák, szívetek megértô melegét kiárasszátok még a családtagok elválása után is. Nagy felelôsség az, mely reátok hárul. Nehogy azt higygyétek, ha (a gyermek) megnô, szülôre nincs szüksége. Anyám is követett Engem szeretetével, áldozatos életével és imáival mindenhová. Ezt kell tennetek nektek is. Én megáldom minden törekvéseteket. Édesanyám lekötelez erre. Az Ô közbenjáró nagy hatalma az, amellyel kieszközölte Tôlem a családok részére ezt a nagy kegyelmi áradatot, melyet most készül a Földre árasztani. Ahogy Ô is mondja, ilyen még nem volt, mióta az Ige Testté lett. A baj gyökerére teszi anyai jóságának gyógyító erejét, melyet nem nyilvános csodának szánt, mint a nagy, csodálatra indító és világhírû kegyhelyeket. Ô azt akarja, hogy minden család egy kegyhely legyen, egy csodás hely, ahol veletek összefogva teszi csodáit a lelkek mélyén. Szívrôl szívre járva kezetekbe adja Szívének Szeretetlángját, mely a családokban uralkodni akaró sátánt a ti áldozatos imáitok által megvakítja.” Az édesanyáknak szól a Szûzanya! S közben a Szûzanya szólt még néhány szót: „Kármelita kislányom! Általad kívánom nyilvánosságra hozni anyai Szívem határtalan szeretetét és aggodalmát, mely a családi szentélyek széthullása miatt fenyegeti az egész világot. Édesanyai segélykiáltásomat mindenekelôtt hozzátok intézem, és veletek összefogva akarom a világot megmenteni. Kislányom, neked engedem elôször érezni ezt a nagyhatalmú erôkifejtést, melyet a sátán megvakítására indítok. Megosztom veled halálod napjáig Szívem aggodalmát. Együttérzô szíved szeretete az, mely érdemessé tesz erre, Szeretetlángom továbbadására. És aki velem érez, mind jogosult lesz erre a nagy kegyelemre, mellyel a lelkeket megmentjük az örök kárhozattól.” Az Úr Jézus és a Szûzanya szavai lelkemben mintegy frissítô erô, úgy hatnak elmémre. Ezáltal (alábbhagy) a sátán állandó zavargása, mely szûnni nem akaró erôszakkal valóságos pokoli kínokat lövell magából, mellyel lelkemet uralma alá akarja hajtani.

Elmélkedésem közben az Úr Jézus ismét szent szavaira méltatott: „Erzsébetem! Vigyázz! Lelked hosszas és nagy küzdelmek színtere lesz. A gonosz lelked legfőbb értékét akarja elvenni tőled: meg akarja ingatni alázatosságodat.Tudja, látja, hogy ez az egyetlen érték, melyet döngetnie kell. Csakis ezen keresztül tudja megingatni egész lelked állhatatosságát. Irtózatos erővel tör feléd, és gyűlöletének minden eszközét felhasználja veled szemben. Zavarni fogja gondolataidat, minden cselekedetedet bizonytalanná teszi, szavain keresztül minden ocsmányságot megkísérel, és kegyetlen kínokkal fog elárasztani. Oly dolgokra akar rászedni, hogy hagyj fel alázatos törekvéseddel. Halálod előtt röviddel még csodát is tenne, hogy így tévesszen meg. Gyűlöletének végső kísérlete lesz ez. Utána lelkedben az Én fényességemet árasztom el. S ha ezek megtörténtét érzed, készülj fel a nagy, örök és elválaszthatatlan mennyei találkozóra. A küzdelemben nem leszel egyedül. Kegyelmeim ereje az, mellyel győzni fogsz.” Én sokáig az Úr szavain elmélkedtem. Az Ő szavai után néhány óra múlva valóban megkezdődött a gonosz zavargása. Először is gondolataimat kezdte zavarni. Elképzelhetetlen dolgokra akar rászedni. Ha az Úr Jézus előre nem figyelmeztet, nem is tudom, hogy tudtam volna eligazodni elmém rendetlen zavargásain. Gondolataim biztonságát állandóan környékezi, cselekedeteimet mind rossznak bizonyítja. Rám akarja erőszakolni, hogy gyáva és lusta vagyok. Semmit sem teszek a rám bízott ügy érdekében. És ezenkívül is bármit teszek, sem gondolataimban, sem cselekedeteimben nincs semmi alázatosság, sem őszinteség. Az egész életem kétszínűség. Csakis mások megtévesztését akarom. Bolonddá tenném a világot, ha tudnám. Szavaim hitelessége éppen ott törik meg, hogy másokra akarom erőszakolni alázatosságom tudatát. Zavargásaival állandóan fáraszt. Nem tudom gondolataimból elűzni, gyűlöletének minden erejével rám zúdul. Lelkem tehetetlen nyomorúságban kínlódik, és csakis az tart vissza sok helytelen cselekvéstől, hogy az Úr Jézus figyelmeztető, jóságos szavaival előre megmondta mindezeket.

1964. január 16.
A szentmise alatt és áldozás után is az Ő Szent Vérének erejéről beszélt: „Én vagyok a nagy Véradó. Isteni Szent Véremtől megistenülhettek. Felfogjátok ezt ésszel? Ugye, nehéz? Én vagyok a világ Véradója. Fogd fel hatalmas szeretetemet, melyet nyújtok neked, nektek. Tűnődj el rajta most, szent fényességem világosságánál. Ugye, te érzed ezt a Szent Vért? Szent Vérem bemelegíti, mozgásba hozza lelketek fagyos, megbénult erejét. Én átömlesztem, és átömleszteném az egész világon minden teremtménybe. Csak adjátok át magatokat isteni kezeim szent kezelésébe! Engedjetek lelketekben működni! Miért akartok közönséges lelkű emberek maradni? Akarjatok megistenülni, hogy gyönyörűségem legyen bennetek, veletek élni! Asztalomon szünet nélkül teríték (van), Én, a vendégváró gazda mindent feláldoztam, önmagam adtam. Tekintsetek lelketekbe a Szent Vér befogadása után, és vegyétek észre azt a pezsgést, melyet Szent Vérem ereje művel bennetek. Ne legyetek annyira érzéketlenek! Ne a megszokás szürke hatalma hozzon ide szent oltáromhoz, hanem az áldozatos szeretet tüze, mely itt szeretetemtől tüzet fog, és Általam, veletek összefogva szeretetem tüze kiégeti lelketekből a bűnt. Ó, hogy vágyom erre a nagy elhatározásotokra és erre az önkéntes szeretetre! Mikor jöttök már végre így Hozzám?” Ezek az isteni átélések olyan állapotban tartják lelkemet, hogy ilyenkor a gonosz zavaró erejének érvényre jutása teljesen megsemmisül lelkemben.

A kórházban voltam. Egyik gyermekem látogatásából hazajövet a nagy hideg miatt már alig bírtam menni. Közben arra gondoltam, hogy öt órakor kezdődik a szentségimádás, s én is ott szeretnék lenni a közös szentségimádáson. Leküzdöttem magamban a dermesztő hideget, mely miatt lábamat már alig éreztem, és sietve mentem az Úr Jézushoz. Ő útközben csendes, hálálkodó szavaival így kezdett velem beszélgetni: „Jaj, de örülök, hogy Hozzám jössz! Úgy kedvemben jársz! Ez a kegyelmek újabb bőséges áradatát jelenti számodra.” Szentségimádás közben arra kért, hogy sugallatainak elhanyagolásáért, melylyel oly sokan megbántják, engeszteljem Őt. Ó, az én bűneim jutottak rögtön eszembe. Én is a sokat megbántók között voltam. Lehet erre könnyek nélkül gondolni? Uram, bocsásd meg bűneimet! És újra és újra felindítottam magamban azt a bűnbánatot, melyet az Úr irgalma hívott elő lelkemből. „Úgy akarom bánni bűneimet, ahogy még soha senki sem bánta meg. És úgy akarlak szeretni, ahogy még egyetlen megtérő bűnös sem szeretett.” Ő bűneim bánata közben tovább beszélt: „Tudod, a világ nagy vétke az Én sugallataim elhanyagolása, amely miatt a világ oly sötétségben jár, és a Nekem szentelt lelkek lanyhasága. Ők segítségemre tudnának lenni ebben, de még ők sem tartják szem előtt ezt a nagy veszélylyel járó lanyhaságot.Megkérlek,légy oly jó,és közöld lelkiatyáddal Szívem óhaját. Hogy Ő s ők, kik a lelkek vezetésével foglalkoznak, kövessék fokozottabban sugallataimat. S vezessék rá a lelkeket ennek fontosságára, mely nélkül nem lehet lelkiéletet élni, bármilyen nagy az ő törekvésük. Szent sugallataim elhanyagolása úgy az ő, mint a rájuk bízott lelkek elsorvadását idézi elő. Ilyenkor mélyen átelmélkedem az Úr Jézus kérését, melyet rám bízott, és gondolataim fájó szomorúsággal töltik el lelkem. Ő Szívének bánatát árasztja lelkembe. S ezt mondta: „Leánykám, a mi kezünk együtt gyűjtsön, és a mi bensőnk együtt érezzen!”

1964. január 10.
A Szűzanya féltő gonddal újra oktatott: „Kislányom! Vigyázz rejtettségedre és alázatosságodra. Anyai Szívem oltalmát árasztom reád, és kegyelmekkel teljes lelkem erejéből adok neked.”

Nem tudom, az Úr Jézus ezt a beszélgetést mikor mondta, csak töredékét találtam meg. „Elhivatottságodért megengedtem a sok bukdácsolást. Ez is szándékos volt, mert így edzettem meg lelked arra az alázatosságra, mely nélkül most semmire sem mentem volna veled. Most is Én vezetlek. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy lelki vezetőd szavai nem Tőlem valók. Sőt, nagyon is kihangsúlyozom, a legnagyobb alázattal fogadd el minden utasítását, és csak azt tedd, amit Ő mond.Az Ő szavai az Én lelkemből fakadnak. Bárcsak megértené és megfogadná ezt minden lélek!”