75228 ima található a honlapon, összesen 174011 imádkozás. Regisztrálj, majd kattints és imádkozz!

Szeretetláng Lelki Napló

Szeretetláng Lelki Napló
Naponta frissül

A Szeretetláng egy Magyarországról kiindult világméretű mozgalom, mely az Eucharisztikus lelkiséget szeretné felkínálni egy sajátos Szűz Mária tiszteleten keresztül. Célja, hogy az Új Evangelizáció támogató eszköze legyen azáltal, hogy előmozdítja a családokban az együtt-imádkozást, mint a személyes és közösségi megszentelődést, hogy a családok így „szentéllyé” váljanak. A Társulás lelkisége az Isten Szaván, az Anyaszentegyház tanításán és a Szeretetláng Lelki Napló üzenetein nyugszik, hogy általuk tanítványokká és küldöttekké legyünk. A „Szeretetláng Lelki Napló” Kindelmann Károlyné szül. Szántó Erzsébet 1913–1985 (Erzsébet aszszony) 1961-1983-ig kapott magánkinyilatkoztatásait tartalmazza. Az alábbiakban e Napló teljes, kritikai kiadását közöljük.

A füzetekben foglalt üzenetekre való hivatkozás módjaként az ún. „forrás hivatkozást” választottuk oly módon, hogy közöljük az eredeti kötet számát római számmal írva, illetve az oldalszámot arab számmal jelezve, amely oldalon a szövegrész az eredetiben szerepelt, például az első füzet 63. oldalára való utalás: (I/63.).

Erzsébet asszony a Lelki Naplóját kézzel (kék töltőtollal és piros rostirónnal) írta le. Egyes fontos közléseket kifejezetten pirossal kellett beírnia, másokat alá kellett húznia, erre vonatkozóan kifejezett utasításokat kapott magánkinyilatkoztatásaiban.

Jelen kritikai kiadásunknál az eredeti szövegben található aláhúzásokat dőlt betűvel szedtük, a piros színnel írt részeket pedig vastagon szedve érzékeltettük. Nyilvánvaló, hogy a leírtakat Erzsébet asszony utólag átolvasta és igyekezett nyelvtanilag korrigálni, így például a hibásan kis kezdőbetűvel írt szavakat a kézírásos szövegben jól látható módon nagy kezdőbetűre javította. Sőt maga is utal rá, hogy a szöveget átolvasta és javította, miként a III. füzet végén megjegyzi: „Hűségesen, pontosan írtam a közléseket. A javításokat magam eszközöltem.”

A Naplóban találhatunk a szövegbe szúrt, vagy a lap szélére írt megjegyzéseket is, mint például: „Fontos!” (II/33.). Ezek nagy része Erzsébet asszony saját kezű bejegyzése, aki a naplóírás közben néha utólag megjegyzéseket fűzött egyes szakaszokhoz. Ezeket a bejegyzéseket, ha érdemleges információkat hordoznak, például: „Ez fontos!” (I/115.), akkor dőlt betűvel, jobbra zárva, még mondat közben is meghagytuk.

 

A Naplóban tapasztalható nyelvezetbeli nehézségek Erzsébet asszony alacsony iskolai végzettségéből fakadtak, mely akadályozta őt abban, hogy írásbeli stílusa gördülékeny és nyelvileg korrekt legyen.

A füzetek írásában esetenként visszamenőlegességet tételezhetünk fel. Erzsébet asszony hozzáállása a kapott üzenetekkel kapcsolatosan az volt, hogy adott esetben egy-egy tanítás még folytatódhat, nemegyszer éppen az Úrtól kapott a szöveg későbbi folytatására ígéretet. A kihagyások és a dátum-eltolódások jelentős részben ezzel magyarázhatók. Mivel azonban sok bejegyzésnél csak hónapot, napot jelölt, feltételezhető, hogy olykor maga is „eltévedt” az évszámokat illetően. Példa erre, hogy míg az eredeti szövegben a II/16. oldalon tévesen „1963. október 15.”dátumozású bejegyzés szerepel, a II/17. oldalon viszont újra visszatér az 1962-es dátumhoz („1962. október 19.”). Kritikai kiadásunkban az ilyen nyilvánvaló elírásokat korrigáltuk, azonban az utólag bejegyzett (és nem csupán elírt dátumozású) üzeneteket, melyek nem illeszkednek bele a többi üzenet kronológiai sorrendjébe, nem helyeztük át az időrendnek megfelelően, mert mindenben a szöveg eredeti struktúráját kívántuk követni.

Erzsébet asszony az üzeneteket tartalom szerint is csoportosította, így előfordulhat, hogy nem tévedés miatt kerültek olyan üzenetek is egymás mellé, melyeknek az időrendi sorrend miatt nem kellett volna egymás mellé kerülniük. Ugyanakkor az is kitűnik a Naplóból, hogy a dátum nem feltétlenül azt a napot jelöli, amelyen az üzenetet kapta, hanem azt is jelölheti, amikor azt a látnok leírta, vagy azt

a Napló szövegébe illesztette.

Redakciónk során az alábbi jelöléseket alkalmaztuk:

A /…/ zárójel az eredeti szövegben lévő zárójelet jelöli

A (…) zárójel a 2003-ban és 2009-ben készült nyelvhelyességi

korrekció során beillesztett szövegértést segítő kiegészítő szövegelemeket jelzi, általában néhány szót, mely nem változtatja meg a tartalmat, csak segíti a gördülékeny fogalmazást. Például: „Látod, ezért is le kell mondanod (magadról) egészen.” (I/103.)

A […] zárójel a „Dr. Kovács Zoltán, A »SZERETETLÁNG LELKI NAPLÓ« TEOLÓGIAI VIZSGÁLATA, Budapest, 2009.” dokumentum által javasolt szövegkihagyásokat jelöli, illetve azokat a szövegkihagyásokat, melyeket maga Erzsébet asszony kért a Lelki Naplóba írt utasítással (például: „Kifelé nem kell erről beszélni” II/39.).

A (–) jelzés a Napló dátumozásában található hiányosságokat jelöli, ahol az eredeti szöveg nem tartalmaz egy adott bejegyzésre vonatkozólag hónap vagy nap megjelölést. Például: 1962. május (–), vagy: 1963 (–).

A Naplóban szereplő neveket a diszkréció okán rövidítésekkel helyettesítettük.

A szöveget néhol lábjegyzetekkel láttuk el. A beillesztett jegyzetek mindegyike tőlünk származik, nem része a Naplónak, ezért a (Szerk.) megjegyzéssel láttuk el őket. Ezek egy része teológiai magyarázatokat, pontosításokat tartalmaz, illetve utalásokat a dr. Kovács Zoltán mariológus által írt teológiai értékelésre, ahol az adott kérdés helyes teológiai megvilágításba kerül. A lábjegyzetek másik része technikai jellegű utalásokat tartalmaz a szövegre vonatkozóan.

Szeretetláng Lelki Napló - III. füzet 1965. június 4., 5. és 9.III/228-229

Napi Ima2 imádkozás /layout/img/logo.png

Dec
02

1965. június 4.

Igen érdekes dolog történt. Vagyis inkább úgy kell írnom, hogy amint éppen kis lakásomba mentem este, útközben a sátán keserves nyögését és szemrehányását kellett hallanom. Elpanaszolta nekem, hogy ô már nagyon régen gyanította azt, hogy személyemmel kapcsolatban neki igen nagy baja keletkezik. Azért is igyekezett ez idôtôl kezdve engem állandóan szemmel tartani. És tovább panaszkodott, hogy mégiscsak sikerült kiszabadulnom mindig karmai közül, pedig ô minden eszközt latba vetett, mégis a vesztes fél lett.
Amíg kis szobámig elértem, mely a kert végében van, velem jött, vagyis csak tapogatózott, mert mint világtalan tehetetlen a közelemben. Már azelôtt is éreztem világtalanságát és tehetetlenségét, de volt idô, amikor éreznem kellett gyûlölettôl villogó és bosszútól szikrázó szemeit, melyek akkor még félelemmel töltötték el egész lényemet.

1965. június 5.

Lelkemben állandó nagy vágy van Isten után. Az Ô szent akaratában való megnyugvással fogadtam el, akár élni, halni vagy szenvedni kell. Mindez teljes boldogsággal töltött el, melyre nincs sem betû, sem szó. A boldogságtól remegô lelkemben hatodikán reggelre mindez megszûnt, és ismét a gonosz támadása lepett meg. Még soha nem használtam ezt a szót, de most azt kell írnom, hogy a szenvedések kínjai marcangolták lelkemet. Néhány szóval leírom a gonosz támadásait, mellyel mindenképpen meg akart ingatni, hogy láthatom, nincs értelme, hogy igaznak tekintsem kitalált ostobaságaimat. „Most ez a nagy csalódás, ugye, rádöbbentett, hogy önmagad koholmánya mindez? Lásd be és változtass! Ennek az életnek a folytatása emberi méltóságoddal is ellenkezô, és vétkezel is vele. Látod, imádottad is elhagyott, sem életre, sem halálra nem méltat. Csakis a kárhozat biztos részedre és mindazok részére, akik veled egyetértenek. Igen, a felelôs csakis te vagy értük! Te kergeted ôket is a bajba állandó hazugságaiddal.”
Oly nagy erôvel támadt rám, hogy rögtön elvesztettem lelkem biztonságát. Napokig tartott ez a küzdelem. Ebben a bizonytalanságban egyetlen imádságom az Úr imádsága volt. Kértem a mennyei Atyát, hogy fogadja el lelkemet, testemet. Én teljes értelmemmel Ôt akarom szeretni és szolgálni, és buzgón kértem, teljesedjen be Általa rajtam tökéletesen az Ô szent akarata. Ez minden vágyam. És kértem, hogy a mi Urunk, Jézus Krisztus érdemei által bocsássa meg minden bûnömet. Ezt a vágyódásomat fogadja el. S felajánlottam lelkem bizonytalanságát, mely miatt annyit szenvedek.

1965. június 9.

Este már nyugovóra tértem. A gyengeség és fáradtság miatt gondolkodni is alig bírtam. Egészen váratlanul az Úr Jézus áradozása lepett meg, s közben beszélgetni is kezdett. Még 338 III/229 soha életemben nem érintett így meg szavaival, mint most. Remegô lélekkel és áhítatos összeszedettséggel figyeltem. A fáradtság megszûnt bennem, s lelkem sötétsége is eloszlott. Szavainak értelmét azért még így is nehezen fogtam föl. Az elmúlt napokban vakító feketeség vett körül. Minden pillanatom nemcsak testi, de fôleg lelki kín volt.

Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
Ezt az imát még nem imádkoztad el!

Szeretetláng Lelki Napló - III. füzet 1965. május 20. és 30.III/227

Napi Ima1 imádkozás /layout/img/logo.png

Dec
01

1965. május 20.

Az őrangyalom felébresztett, hisz tulajdonképpen azért mentem a Kedves Házba aludni, hogy az éjszakai szentségi virrasztást a kápolnában végezzem. Az őrangyal ébresztése valósággal haptákba állított. Oly nagy gyorsasággal keltem fel, hogy álmomat el is felejtettem. Csak amint a szentségi Jézus lábaihoz borultam, Ő ezt mondta: „Kis testvérkém, Én mint kisgyermek ott voltam álmodban szobádban, és te nem ismertél Rám. Ha fényességben, hófehéren mentem volna hozzád, tudom, felismertél volna. De Én a szerénység formájában mutattam meg magam, hogy külsőre semmivel sem vagyok különb, mint más gyermek.” Hirtelen arra gondoltam, hogy még meg sem mertem csókolni, csak haját simogattam meg. „Jól van ez így.” – szólt az Úr Jézus. „Tudod, hogy örülök, hogy kabátoddal betakartál? És kicsi párnádat is odaadtad. Látod, ennyi elég, ilyen szerény vagyok, és sokszor még ennyi szeretetet sem kapok meg. Szeress te még jobban, és aknázz ki minden lehetőséget, mely erődből kitelik! Mert az, hogy Én szerény vagyok, nem jelenti azt, hogy többet nem fogadok el.”
A szentségi virrasztás oly hamar eltelt, alig tűnt negyedórának. Még napközben is arra a rendkívüli szerénységre gondoltam, ahogy álmomban láttam. Annyira meg vagyok hatva most is, hogy e sorokat írom. Arra gondolok, ha tudtam volna, hogy a kisgyermek a kisded Jézus, nem perzsa és szmirna szőnyegekre fektettem volna, hanem ölemben altattam volna. Igaz, az ember az álmaiért nem tehet magának szemrehányást, de nekem mégis nagyon fájt.

1965. május 30.

A Szűzanya szólt: „Kislányom, írd le, amit most mondok, megkülönböztetett betűkkel.
Halálod után neked mellettem lesz a helyed, és a földön összegyűjtött olajcseppjeid, melyeket áldozatos életed által Szent Fiam az Ő érdemeivel egyesített, vissza fognak hullani a lelkek kialudt mécsesébe. Az én Szeretetlángomtól tüzet fognak, és ennek fényénél megtalálják az üdvösségre vezető utat. Ezek az olajcseppek még a mécses nélküli lelkekre is ráhullanak. Ők keresni fogják ennek okát, és Szent Fiamhoz jutnak.Tehát neked a mennyben is dolgod lesz, és a megváltó munkában való részvételt folytatni fogod halálod után is.”
Igen meglepődtem ezeken a szavakon, hisz a Szűzanya ezt már máskor is közölte velem, de most, hogy ismételten leíratta, nagyon kihangsúlyozta, hogy az égben sem fogok tétlenkedni, mert lelkesedésem, a lelkek megmentéséért folytatott munka az égben is folytatódik.

Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
Ezt az imát még nem imádkoztad el!

Szeretetláng Lelki Napló - III. füzet 1965. május 20.III/224-225-226

Napi Ima2 imádkozás /layout/img/logo.png

Nov
30

1965. május 20.

A reggeli szentmisén szentáldozás előtt az Úr Jézus méltatott szavaira: „Légy nagyon erős! Több szenvedést már nem adok.” E szavak hallatára lelkemben ijedtség támadt. „Nem kapok több szenvedést? Ó, imádott Jézusom, akkor ez szereteted megvonását is jelenti?” Ez még jobban elszomorított, s szomorúan panaszkodtam az Úr Jézusnak: „Uram, az a szenvedés nekem, ha nincs szenvedésem, s most hogyan állok meg Előtted? Szereteted a szenvedésekkel egybeolvadva uralta lelkemet, s most, hogy ez nem fog uralni, mi lesz velem?” Lelkem nehéz lett, és megkérdeztem az Urat: „Imádott Jézusom, miért bánsz így velem? Nem érdemlem meg a szenvedéseket? Vagy nem vagyok elég erős ezek elviselésére?” Még sokáig, hosszan panaszkodtam az Úr Jézusnak. Ő újra szólt: „Látom, nem értettél meg Engem. Annyi szenvedést adtam eddig, amennyit emberi erőd csak elbírt. Ezt tehát már nem fokozom. Részedre betelt a mérték, egy hajszálnyi sem fér már sem testedbe, sem lelkedbe. Csak, ismétlem, tarts ki, és légy nyugodt, a kapott szenvedések színültig telt edénye vagy te.Tehát szeretetemet nem csökkentem, de szenvedéseidet sem fokozom. Mondtam, ugye, hogy nem kíméllek, szenvedned kell az utolsó leheletedig. S mivel megváltó munkámban ily lelkesen részt vettél, megtartalak szeretetemben. Béke veled, Erzsébetem! Az Én békémet senki nem adhatja meg, csakis Én, aki a megváltás munkásai közé hívtalak. Most a jutalmazottak közé hívlak.”
Ne vegye rossz néven az, aki olvasni fogja, álmaimat nemigen írom le, hiszen igen ritkán fordul elő, hogy álmodom. Ez még a télen történt. Én ugyanis a Kedves Házban szoktam tölteni minden héten a szerda és csütörtök éjszakát a mellém rendelt nővér nappali szobájában. Ez a kápolna mellett van, s innen éjjel szép csendesen át tudok menni a kápolnába, hogy a szentségi virrasztást végezzem. A szobában nincs fekvőhely, csak egy keskeny és rövid kanapé, itt szoktam néhány órát pihenni a virrasztás idejéig. A szoba a családi perzsákkal és szmirnákkal volt lefedve, melyek az amúgy is jól fűtött szobát még melegebbé tették, úgyhogy egy kis díszpárna és kevés kis takaró is elég volt. Alighogy lefeküdtem, mély alvás vett hatalmába. Álmomban, nem tudom, hogyan, egy kisgyermek jött a szobámba. Ránéztem és meglepetten így szóltam: „Kis Panka, te hogy kerülsz ide? /Ez az én egyik kis unokám./ Mindegy, gondoltam, lefektetem, de hová? Sem ágy, sem ágynemű nincs. Nagyon elszomorodtam. Hirtelen arra gondoltam, lefektetem a kanapéra. De amint ránéztem, oly kicsi volt a gyermek, félnem kellett, hogy leesik. És ahogy jobban megnéztem, nem is a Panka volt. A kisgyermek álmosan kuporgott a padlón, s mikor ezt láttam, gyorsan összeszedtem a szobában levő szmirna és perzsaszőnyegeket, melyekből bőven volt a padlón, s a kisgyermeket ráfektettem. De még nem volt párnácskája. Az én fejem alatt volt egy kicsi párna, gyorsan a feje alá tettem. Közben úgy fáztam, majd megfagytam, és arra gondoltam, csak egy kis takaróm van, az is igen vékony. S habár a szoba jól fűtött volt, mégsem váltam meg szívesen a takarótól. Arra gondoltam, hogy ez a padlón fekvő kisgyermeknek is kevés lesz. Majd hirtelen a fogason lévő, jól bélelt télikabátomat rátettem a kisgyermekre. Azután letérdeltem, és az éj homályában, már amennyire látni lehetett, fölé hajoltam, hogy megnézzem, hogy néz ki a kisgyermek. Sötét színű, talpig érő kis ruhácska volt rajta, és kis kezét sem lehetett látni. Amint térdeltem, meg akartam csókolni, de valami idegen érzés ettől visszatartott. Közben kis arcára néztem, s úgy láttam, nem nagyon szép az arcocskája. Így aztán kis fejecskéjét megsimogattam, s közben észrevettem, hogy haja sötét színű és vagy göndör, vagy fésületlen. Az egész kisgyermek szánalmat keltett bennem. Álmomban többször is megnéztem, hogy nem takarózott-e ki. A kisgyermek mélyen aludt, mint aki nagyon boldog, hogy fekvőhelyre talált. Álmomban olyan érzések nyugtalanítottak, hogy rá ne essek, mert egészen közel volt fekvőhelyemhez.

Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
Ezt az imát még nem imádkoztad el!

Szeretetláng Lelki Napló - III. füzet 1965. május _ , 15.III/222-223-224

Napi Ima1 imádkozás /layout/img/logo.png

Nov
29

1965. május _

Mikor az orvos az első vizsgálatot elvégezte, megkértem őt, hogy lenne szíves megmondani, ha nincs semmi bajom. Nem valami hisztériának vagyok-e az áldozata, mert ez még igen nyugtalanított. Ő erre azt válaszolta, hogy ez kizárt dolog, mert már az egész megjelenésem nem is olyan. Ez részemre megnyugtató volt, mert már attól tar332 III/221 III/222 25 Erzsébet asszony a 220. oldal felét és a 221. oldalt egyetlen sor kivételével áthúzta, mivel kétszer jegyezte be ezt a szövegrészt. Maga is megjegyzi az áthúzásnál: „véletlenül kétszer írtam le”. (Szerk.) tottam, hogy én csak egy hisztériás, képzelt beteg vagyok. Mindenesetre igen meglepett az orvosi megállapítás, de megnyugtató szava csak félmegállapítás, mert én továbbra is szenvedek. El lehet képzelni, hogy gyermekeim is, akik tudták, hogy rossz egészségi állapotomra és állandó gyengeségemre hivatkoztam, nagy érdeklődéssel várták a vizsgálati eredményeket. Meglepve vették tudomásul, hogy az orvos megállapítása szerint nincs semmi bajom. Ezt ők is különösnek találták. Én továbbra is szenvedtem, rejtett kínnal, melyet senki nem tudhat, még az orvos sem állapíthat meg. Boldogan ürítem ki a szenvedések kelyhét az utolsó cseppig, mely a végső cél életemben, s ez értelmet ad sötét szenvedéseimnek.

1965. május 15.

Az Úr Jézus egészen halk sóhaját engedte hallanom, melyről úgy véltem, hogy igen messziről hallom. Az Úr Jézus sóhajtása által lelkembe egy kis derengő fényt engedett, és ez megvilágította szenvedésem értékét. S míg ez a messziről érzett sóhaj lelkemen átvonult, én az Erősség Lelkét éreztem lelkemben nagy mértékben működni. Eközben megszűntek lelkemben az eddigi bizonytalanság kínzó rémei, melyek már igen elgyengítettek. S utána az Úr Jézus még ezt mondta: „Kedvesem, meg ne inogj ebben a kétségbeejtő lelkiállapotban, melybe most helyeztem lelkedet!” Amint az Úr szavait hallottam lelkemben, azonnal szavaiba kapaszkodtam: „Jézusom! Ó, mily boldog vagyok, hogy szóltál hozzám! Ne engedj el! Te tudod legjobban, hisz Te adod a szenvedést.” Ő csendesen szólt: „Most azt a szenvedést és sötétséget kell elszenvedned, melyet halálom után tanítványaim is éreztek. De ahogy reájuk is elküldtem a Szentlelket, úgy elküldöm azokra is, akikért neked kell szenvedned. Ugye, a szenvedések közepette most már felfogod azt, amit eddig nem értettél? Ez a csoda a Szentlélek ismételt eljövetele lesz, melyet sokan várnak, és a világosság fényessége át fogja hatni a Földet.”

Amint az Úr Jézus szavait befejezte, lelkemből nyomban eltűnt szavainak megvilágosító ereje, és utána ismét a sötét szenvedés lett lelkemben.

Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
Ezt az imát még nem imádkoztad el!

Szeretetláng Lelki Napló - III. füzet 1965. május 6. 25.III/219-220-221-222

Napi Ima1 imádkozás /layout/img/logo.png

Nov
28

1965. május 6.

Az Úr Jézus már rég nem szólt. A beszélgetés ismét csak egyoldalú. Ma hajnalban, amikor felébredtem, arra gondoltam, hogy az Úr Jézus ígérete szerint június 6-án, 52. születésnapomon lesz halálom napja. Igen meghatódva gondolok állandóan erre a nagy napra, melyre Ő azt mondta, igen, így lesz.
Csendes magányba vonultam, ez már a második nap. A halálról elmélkedtem.Vajon milyen lesz lelkem, mikor a halál kiragadja testemből? Talán a nyugati szél kellemes esőjében fog ázni és az eső cseppjeiben megtisztulva lep meg, vagy a déli szél melegénél pihenve? Vagy a száraz keleti szél fogja elszárítani azt a leheletszerű leplet, melyre az Úr Jézus egy alkalommal ezt mondta: „Látod, csak ennyi az egész, ami elválaszt egymástól.” Lehet, hogy a süvítő északi szél lesz az, mely egy szemrebbenés alatt süvítve viszi el ezt a leheletszerű leplet, és én akkor ott állok szemben az Úrral? Az Ő átható tekintetére sokszor gondolok. Mi is lesz az utolsó szó, mely elhagyja ajkamat? S a földön kimondott utolsó szavak már az égben fognak visszhangozni? Ó, ha az Úr átható szemeire gondolok, mi is juthat más eszembe, mint egyetlen mondat: „Uram, bocsásd meg bűneimet!” Lehet-e másra gondolni, hisz az Úr Jézus már többször is rám nézett átható tekintetével és így szólt: „Nézz a szemembe!” Én akkor összeroskadtam és könyörögve szóltam az Úrhoz: „Hogyan nézzek én a Te szemeidbe?” Szemeinek átható tekintete megvilágította lelkem rejtett vétkeit, s éreznem engedte, hogy szemeinek átható tekintete mint simogatja ki lelkemből gyarlóságaimat. Én nem bírtam ki tekintetét, szemeimet szorosan becsuktam, de ez nem mentesített.Az Úr szemeinek mindent megvilágító tekintete csukott szemeimen keresztül is éppúgy hatott és világított lelkembe. S ha lehull ez a leheletszerű lepel, szemeinek átható tekintetét többé nem vonja el, és én ott már ki fogom bírni, ott már nem fog testem összeroskadni. Mostanában a halál szele sokszor elsüvít mellettem, és mily jó, ez elviszi testemről még mindazt, amit a föld terhe rárakott. Ez a süvítő szél, mely a halál előszele, sokszor nagyon különböző formában süvít el mellettem.
Ma éppen a szentáldozás utáni percben, amint visszatérdeltem, csípőcsontomból egy igen erős fájdalom indult ki. Oldalamon, bordáimon, gerincemen keresztül a torkomba ütközve oly nagy fájdalmat okozott, hogy nem tudtam még lélegzetet sem venni. Egy pillanat alatt elmém tompa lett és csak a fájdalom töltött el, mely kis idő múlva szűnni kezdett, de azért napközben is tompa aggyal vergődtem. Nem tudom, meddig fog ez tartani, de jól van ez így. Ez is a szenvedések egyik formája, melyet az Úr Jézus már rég megígért. Hála, hála, hála az isteni szeretetnek, mely állandóan biztosít a szenvedésről!

1965. május

Orvosnál voltam. Az első vizsgálat megtörténte után az orvos azt mondta, hogy ő a vizsgálatok után nem tud semmi betegséget megállapítani. Azt mondta, hogy a szenvedések, amelyekről panaszkodom, nem betegségből származnak, hanem átveszem mások szenvedését. Az idegeimmel semmi baj nincs, teljesen rendben vannak. De hogy a vizsgálat teljes legyen, elküldött laboratóriumi kivizsgálásokra. Ennek megtörténte után, egy hét múlva visszamentem az eredménnyel. Ő, miután átnézte, egy kis vérszegénységet állapított meg, mely egészen jelentéktelen. S mivel ezután sem tudott semmi betegséget megállapítani, azt mondta, gyógyszert nem is ír fel. Langyos termálfürdőt ajánlott, de azt is csak a melegebb idők beálltával, és újra csak azt a választ adta, hogy én a mások szenvedését veszem át. Az idegrendszerem rendkívül finom és rendkívüli módon reagál mindenre, s ez váltja ki belőlem azt a sok szenvedést, melyről ő más véleményt nem tud adni. Ez az orvos nem ismer és életkörülményeimről semmit nem tud. A mellém rendelt nővér kérése az volt, hogy tárjam fel előtte lelki dolgaimat is, de én megmondtam neki, erre teljesen képtelen vagyok, hogy lelkem állapotáról egyetlen szót is szóljak. Ezt csak akkor tenném meg, ha gyóntatóm bűn terhe mellett kötelezne erre, s különben is, hogy tudnék én erről beszélni? Lelkem tele van állandó kétellyel, melyek miatt állandó szorongásaim vannak.

Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
Ezt az imát még nem imádkoztad el!

Szeretetláng Lelki Napló - III. füzet 1965. április 7., 12. – Nagyhétfő és 21.III/217-218-219

Napi Ima1 imádkozás /layout/img/logo.png

Nov
27

1965. április 7.

A mellém rendelt nővérrel beszélgettem, és megemlítettem neki, hogy az Úr Jézus úgy tesz velem, mintha megfeledkezne rólam, és én olyan messze érzem Őt magamtól ilyenkor. Még ugyanezen a napon történt, amint otthon kis unokáimmal foglalatoskodtam ugyan, de lelkem mélyén az Úr Jézust imádtam és engeszteltem. Amint szavaimat Hozzá küldtem, úgy éreztem, mintha végtelen magasba szálltak volna, s közben Ő meglepett: „Miért gondolod azt, hogy Én messze a magasban vagyok fölötted? Hisz itt állok most is melletted, és éppen most akarlak biztosítani arról, hogy ne zavartasd magad amiatt, hogy halálod napja igaz lesz-e. Igen, igaz lesz. S tudd meg azt is, hogy Mi mennyire várunk, Anyám és Én és a Szeretet Lelke a mennyei Atyával. A Szeretet Lelke, ki birtokába vett, csodálatos boldogságot készít részedre.”
S míg az Úr Jézus így beszélgetett lelkemben, (az) különös érzések hullámain keresztül felfogta, amint a Szűzanya csodálatos, elragadó szeretetével azt mondta az Úr Jézusnak: „Ez az én kedveltem is.” És tudnom engedték, hogy rólam van szó. A Szentháromság szeretetébe a Szűzanya úgy beolvadt, hogy lelkemben alig tudtam megkülönböztetni. Ezen igen meglepődtem, és csodálkozásomra az Úr Jézus rendkívül csodálatos dologba engedett elmerülni, s így szólt: „Ez az elragadtatás egyik formája, azért ezt tested erejével el tudod viselni.” S eközben eddig előttem ismeretlen mennyei dolgokba avatott be. Ezeket szavakkal nem tudom kifejezni. […]
Az Úr Jézus még másnap is erről beszélt velem szentmisehallgatás közben. Ezekről írni nem tudok. Többek között ezt mondta: „Te csak kövess Engem lépten-nyomon! Én is lépteid nyomát követem. Tudod, a mi lábunk együtt jár és kezünk együtt gyűjt. A Szeretet Lelke, aki birtokába vett, szépnek és tartalmasnak találja lelked áldozatos olajcseppjeit. Csak légy kitartó az utolsó leheletedig! Erzsébetkém, a mindhalálig való kitartás és hűség a biztos üdvösség számodra, számotokra.

1965. április 12. – Nagyhétfő

Az Úr Jézus panasszal árasztott el, (hogy) az én családom is növeli az Ő fájdalmát: „Kislányom! Látod az Én segélykérő kezeimet? Sokan elfordítják szemeiket, hogy meg ne érezzék szemeim szomorú pillantását. Láthatod, Én vagyok az, aki feléjük közeledem. S ők csak mereven tovább járják a sötétség útját. Ezért kérte Anyám a Szeretetláng kigyúlását a földön, mely a lelkekbe világít be, és ehhez kéri Ő a te, a ti áldozatos olajcseppjeiteket. S mondom neked és ígérem isteni szavaimmal, ha valakiért imádkozol, soha nem kapsz elutasítást, mert áldozatos olajcseppjeid nemcsak a lelkek mécsesébe hullanak, hanem az Én láztól égő Sebeimre is mint üdítő balzsam, úgy hatnak. Erzsébetkém, az Istenember köszönetet mond ezért. Ne szabadkozz! Így kell tennem, mert Én veletek együttérző ember is vagyok. S ti, kik áldozatot hoztok megváltó munkámért, leköteleztek. Úgy is mondhatnám: lekenyereztek. Túláradó boldogság tölt el.” S amint utolsó szavait befejezte, lelkemben érezni engedte azt az érzést, melyet Ő is érez a mi résztvevő szeretetünk miatt.

1965. április 21.

Ismét a hitkételyek sötétsége nemcsak nyomasztó erővel, hanem szinte kétségbeejtő rémülettel tölt el. Lelkem kínban vergődik, a hit fénye nem tud áthatolni rajta. Lelkem sötétségében (annak) ijesztő árnyai sokszor különös cselekedetekre akarnak ragadni. Most is éppen ilyen lelki nehézségekkel küszködöm. Hitkételyeim egyik megnyilvánulása most támadt fel újra. Megtámadta bennem a megnyugvást: nem is érvényes a szentgyónásom, mert Isten nem bocsátotta meg bűneimet, és lelkem el fog kárhozni, mivel én vakmerően bízok Isten irgalmában, s ez a legnagyobb vétek, mely a biztos kárhozatba viszi lelkemet. És nemcsak az enyémet, hanem lelkiatyámét is, aki szintén vakmerő könnyelműséggel adta a feloldozást, mely nem is érvényes. Rettenetes kín ez. Ilyen nagy mértékben még nem volt soha hitkételyem, mely Isten irgalmát így kétségbe merte volna vonni. Keserves vergődésemben fuldokolva vettem magamhoz az Úr Szent Testét, s zokogva kértem az Urat, engedje meg, hogy bízzam az Ő végtelen irgalmában és higgyek a feloldozás érvényességében, s ne kárhoztassa el lelkiatyámat, aki szintén miattam van veszélyben. El is kell mennem hozzá, hogy lássa ő is tisztán, milyen nagy veszélyben vagyunk mindketten.
Ezekben a napokban olyan hitkételyek rohamoztak meg, hogy már be akartam menni az esperes atyához, hogy oldozzon fel és világosítsa fel lelkiatyámat is, nehogy ő is elkárhozzon. S miután ezt nem tettem meg, a kételyek még jobban kínoztak, hogy én most még nagyobb vétket követek el, mert a kevélység tart vissza, és nem akarom belátni bűneimet, s azért nem megyek el azokat megvallani. Igen, ez lelkem állapota, s ebben a sötét lelki kínban nem tudom elképzelni, hogy ez Isten akarata lenne.

Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
Ezt az imát még nem imádkoztad el!

Szeretetláng Lelki Napló - III. füzet 1965. március 25. 27. és 28–29.III/215-216

Napi Ima2 imádkozás /layout/img/logo.png

Nov
26

1965. március 25.

Az Úr Jézus arra kért: „Csak feszítsd meg minden erődet! Ez az, ami Nekem igen kedves benned. Az íjat is minél jobban megfeszítik, annál jobban és biztosabban lehet célozni vele. Neked is így kell megfeszítened akaraterődet, s ezáltal a nyíl nem téveszti el az irányt s a célt, mely csakis az ég.”

1965. március 27.

Így szólt az Úr Jézus: „Nekem sem mindegy az, hogy te milyen nagy lelki szárazságban vagy. Mégis megengedem azt. Ez számodra a szenvedések egyike, melyet ha türelemmel elviselsz, szüntelenül érdemet szerezhetsz.”
S míg ezeket kimondta, meglepődtem azon, hogy mint a köd, úgy szétfoszlott lelkemből a sötét szárazság, s közben az Úr jelenléte áradt be lelkembe. Ő most nem szólt semmit. Én kezdtem Hozzá beszélni: „Uram, imádott Jézusom! Engedd, hogy szavaimat Hozzád emeljem. Most, hogy szétoszlattad lelkemben a sötétséget és megszüntetted a lelki szárazságot, jól esik ezt éreznem, de egyre inkább rájövök arra, hogy számomra az a szenvedés, ha nincs szenvedésem. Imádott Jézusom, köszönöm jelenléted érzetét, de az elviselt szenvedések is megnyugtató örömmel töltik el lelkemet.Tudom, ezt is Te adod. Örömmel ölelem ezeket is magamhoz. Fogadd el őszinte és hálás köszönetemet, melyet itt, szentséges lábaidnál mondok, és kérlek, adj sok-sok szenvedést. Ez az egyetlen cél még életemben, mely örömmel tölti el lelkemet. Szenvedni, szenvedni a Te örök gondolataid érvényre jutásáért mindaddig, amíg azt a Te szent akaratod így rendeli el számomra. Nem tudok mást kérni, ez mindaz, amit csak szeretnék, s tudom, meghallgatsz. Hisz Te azt mondtad, mindent megadsz, amit a lelkek érdekében kérek, kérünk. Uram, nincs szenvedésem! Szenvedés nekem az, ha nem szenvedhetek. Isteni kegyelmeiddel elárasztott lelkembe sokszor belesóhajtottad, hogy a szenvedések, melyekkel elárasztasz, szereteted bizonysága. Imádott Jézusom! Isteni jelenléted érzetét tehát egyenlővé tetted a szenvedésekkel, így a szorongó kételyekben, a lelki szárazságban, hitkételyeimben, különböző testi szenvedéseimben mérhetetlen kegyelmeid éppúgy erősítik lelkemet, mint isteni jelenléted. Imádott Jézusom, tehát egyformán mondok hálás köszönetet mindezekért. Imádlak, áldalak, dicsőítelek és magasztallak a Te végtelen jóságodért.”

1965. március 28–29.

A Szűzanya megismételte: „Aki közületek először hal meg és Szeretetlángom kegyelmi hatásában hisz, annak halálos óráiban már a sátán világtalanul hatalmát veszti.Tehát utolsó óráiban csak Szeretetlángom szelíd fényét fogja érezni, ez mérhetetlen bűnbánatot kelt lelkében, s ezáltal megmenekül az örök kárhozattól.”

Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
Ezt az imát még nem imádkoztad el!

Szeretetláng Lelki Napló - III. füzet 1965. március 14. 16.III/214-215

Napi Ima3 imádkozás /layout/img/logo.png

Nov
25

1965. március 14.

Elôvettem az Úr Jézus leírt szavait, és sokszor elolvastam, hogy nem mondtam-e rosszul, vagyis adtam át rosszul az atyának az üzenetet? Éjféltôl fél háromig virrasztottam és kértem az Úr Jézust, adjon fényt lelkembe, és csillapítsa le az indítás okozta nagy szenvedést, mert alig bírom ki. Amint reggel felébredtem, egy pillanat nyugalmam sem volt. Még szentmisére és szentáldozáshoz sem járultam. Ismét a hazugság tartott vissza. Lelki szenvedéseim annyira felfoko324 III/214 zódtak, hogy alig bírtam gyóntatómhoz vánszorogni. Ôt éppen nem találtam otthon. Fél kettôtôl háromig vártam rá. „Atyám! Vagy most hazudok, vagy az elôzô alkalommal hazudtam.” S elmondtam neki a nagy indítást és megkérdeztem, emlékszik-e arra, mit mondott az Úr Jézus? Hisz én ezt írásban is átadtam. Én akkor ezt az Úr Jézus kérésére tettem, így tehát érthetetlen elôttem a dolog. Gyóntatóm most szelíd nyugalommal szólt: „Ön legyen csak nyugodt, ha nem akarja a bûnt elkövetni, semmi oka a nyugtalanságra.” Még több mindent mondott megnyugtatásomra. Sajnos én még utána sem tudtam megnyugodni. Hiszen ellentmondásba kerültem az elôbb átadott üzenettel, és ez megnyugvás helyett a nyugtalanság fokozott mértékét váltotta ki belôlem.

1965. március 16.

Este Jézus szólt, s szavai nyomán lelkembe megvilágító derût árasztott. Így folytatta: „Örülök, hogy a megalázkodás gyakorlásában lelked ily rugalmas, mert ha ez nem így volna, most nagy kárt szenvedhetett volna lelked. Én megengedtem a gonosznak, hogy kísérletezhet rajtad. S még azt is megmondom, hogy a gonosz abban reménykedett, hogy úgysem teszed meg az indítást, hanem majd gyanakvó vajúdással húzod az idôt, és ô ezt az idôt felhasználja arra, hogy távol tartson a szentáldozástól. Így lelked ereje meggyengül, s ô ezáltal léket üt mesterkedésével lelkeden, mert jól tudja, hogy Szent Testem és Szent Vérem vétele az, amely szenvedéseidhez kitartást és erôt ad. De rá kellett döbbennie arra, hogy az Istenre hagyatkozás nagy kegyelme mily csodálatosan mûködik lelkedben. Ha gyóntatódra hagyatkozol, ez annyi, mintha Istenre hagyatkoznál. Láthatod most is, mert ha nem mentél volna el gyóntatódhoz, az Istenre hagyatkozás kegyelemének mûködése gyengült volna lelkedben, és ez a gyengülés sok bajnak lett volna okozója. Írd ezt is le, és add át gyóntatódnak, hogy ô is lássa egészen tisztán, mi az 325 III/215 Én akaratom. Úgy mint te, ô is a teljes Istenre hagyatkozás kegyelmébôl merítsen erôt arra a nagy feladatra, melyet neki kell felkarolni és továbbadni.Te pedig ne félj, a megalázkodás mindig csak sikert fog hozni a reád bízott közlések megindításához.”
Most már végképp megnyugodtam. Az Úr Jézus megvilágosító szavai eloszlatták kételyeimet és megszüntették a gyötrô kínokat. El tudja valaki képzelni, hogy mikor lelkem elôbbi nyomorúságából kiszabadultam, mit éreztem? Lelkem könnyû lett, és ez a könnyûség szétáradt egész testemben is. Az Istenre hagyatkozás kegyelme kimondhatatlan nagy mértékben mûködött bennem napokon át úgy, hogy az elragadtatás napjait éltem. A föld látóköre mind kisebb lett elôttem, és elhomályosodott mindaz, ami a földhöz kötné életemet. S én csodálkozva néztem (szét) magam körül, hogy hol is vagyok? Hiszen a rám bízott munkát elvégeztem, és mégis mindaz, ami körülöttem történt, olyan idegen volt elôttem. Néhány nap után ez megszûnt, vagyis csak tompult bennem Isten közelségének érzete.

Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
Ezt az imát még nem imádkoztad el!

Szeretetláng Lelki Napló - III. füzet 1965. február 14., március 2. 8. 12. és 14.III/213

Napi Ima1 imádkozás /layout/img/logo.png

Nov
24

1965. február 14.

Imádás közben az Úr Jézus figyelmeztetett: „Menj, családodnak a vacsorához kenyeret kell vinned!” Én errôl egészen megfeledkeztem. Mélységes hálával megköszöntem, hogy Ô még ilyen földi dolgokat is ennyire szem elôtt tart. Útközben is imádtam Ôt. Amint az üzletbe léptem, eszembe jutott, hogy ma szombat van, s kérdésemre, hogy van-e még kenyér: „Nincs.” – volt a válasz. Megijedtem, most mi lesz? S amint ki akarok menni, utánam szólnak, (hogy) van még eltéve egy kenyér. Akinek eltették, az nem jött érte. Én abban a pillanatban ezt mondtam: „Imádott Jézusom!” S Ô is szólt: „Ez vagyok Én. Látod, nehogy a Velem töltött idô családod hátrányára legyen.” S útközben csendesen mentünk. Azért mondom ezt így, mert Ô elárasztott jelenlétével, és én Benne elmerülve tovább imádtam Ôt.

1965. március 2.

„Nézz csak az Én szemembe! A mi szemünk egymásba nézése által látsz te is az Én szemeim átható tekintetével. Ez az átható tekintet az, mely által a lelkekbe látsz. S ez a tisztánlátás okoz lelkedben ily nagy szenvedéseket. Látod megváltó munkám minden irányú mûködését, mely sokszor sikertelenséggel van gátolva. Szenvedj Velem az utolsó leheletedig!”

1965. március 8.

„Nem kíméllek. (De) kegyelmeim bôségébôl mindenkor erôt meríthetsz. És különben is, mondtam ezt már, ezek a tiszta szenvedések teljesen érdemszerzôk. Ezekbôl egy szem sem vész el. Sôt, érdemeimmel egyesítem (azokat), melyek végtelen értékûek. Ó, bárcsak sok ilyen lelkem volna, akihez így szólhatnék! Ó, hogy vágyom erre, hogy ezekkel a szavakkal tiszteljek meg sok-sok lelket!”

1965. március 12.

„Én szemeim átható tekintetével nézlek. Ugye, érzed ezt? A mi szemünk egymásba néz és (tekintetünk) összeforr, s így átható tekintetem által látsz te is a lelkek mélyére. Isteni szemeim átható és mélyreható tekintete az, amely áthatja bensôdet, s így kell élned és szenvedned Velem! Ez az Én isteni szeretetem ajándéka, melyet a szenvedések különbözô formájában nyilvánítok ki.A fölajánlott szenvedések szünet nélküli elfogadása az, amely teljesen mártírrá tesz.”

1965. március 14.

Este egészen váratlanul erôs indítást kaptam e szavakkal: „Sürgôsen menj el gyóntatódhoz, és mondd meg, juttassa el pünkösdig a közléseket a Szentatyához!” Én igen meglepôdtem ezen az utasításon, mert 1964. október 13-án az Úr Jézus így szólt:
„Én már több utasítást és üzenetet nem küldök általad.” Akkor most miért ez a nagy, ismételt indítás, mely közben oly erôs remegés fogott el, hogy (majdnem) összeestem, és gondolataim összezavarodtak? Kétségbeejtô küzdelem támadt lelkemben. Én akkor hazudtam az elsô alkalommal? Vagy képzeletem zavaros mûködése volt ez? Borzalmasan szenvedtem órákon át. Álom nem jött a szememre.


Nem húztam alá, mert ezt mind el kell olvasni!

Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
Ezt az imát még nem imádkoztad el!

Szeretetláng Lelki Napló - III. füzet 1965. február 4. – csütörtökIII/212

Napi Ima2 imádkozás /layout/img/logo.png

Nov
23

1965. február 4. – csütörtök

Ma reggel megkönnyebbülve ébredtem. S az Úr Jézus szólt: „Béke veled!” Lelkemben ezt a szót nem tudtam el nem fogadni. Az Úr Jézus szavai nyomán az áhított megnyugvás tért be lelkembe. Ez a béke csalhatatlanul erőt adott.
Az Úr Jézus újra szólt: „Kislányom, nagyon szenvedtél? A világtalan sátán nem tudott semmi bűnre rávenni. Ez vad dühre ragadta, hogy kiverje fejedből az Én szent akaratomat, melyről tudja, hogy neked kell továbbvinned.Az ádáz küzdelemben szemeid elé vetítettem a két szót: bebizonyított tények.A sátán ezt is felhasználta gyötréseinek eszközéül. Én megengedtem ezt: meg kellett szenvedned a bebizonyított tényekért, melyek Istentől valók. A sátán tudta ezt, azért rontott úgy rád. A te szenvedéseid érdeme, hogy a bebizonyított tények isteni eredetét isteni fényességem megvilágítja azok lelkében, akik hivatva vannak az ügyet továbbadni. Írj csak, kislányom, ezt is írd le! Nagy lesz az ellenzék tábora, s hogy az ügy győzelemre jusson, azért még sokat kell szenvedned. Írj csak le, kislányom, mindent, és számolj be lelked helyzetéről gyóntatódnak.” Az Úr Jézus szavai után a Szent Szűz egyetlen szóval csak ezt mondta: „Kislányom.” Nem lehet írni erről, amit szavai által velem éreztetett: az elszenvedett (kínok) elismerése, jutalma, mely által kitartás, megnyugvás, bizalom, hit és erő áramlott át lelkembe.
Amit most írok, ezt előbb kellett volna írnom, de csak később akadt a lap a kezembe. Azért most utána leírom.
Ezek (után) a nagy testi és lelki szenvedések után igen erőtlen lettem. A lelkemben elszenvedett nagy és heves küzdelem a testi erőmet is igen nagy mértékben igénybe vette, úgyhogy nem bírtam még szentmisére sem elmenni, s így a szentáldozástól is meg voltam fosztva. Nagyon fájt ez nekem. A mellém rendelt nővért megkértem, hogy hívja el gyóntatómat. Ez február 10-én volt. Nemcsak maga a gyóntatóm jött, hanem magával hozta az Úr Szent Testét is. Ez nem várt meglepetés volt, erre gondolni sem mertem.Az én kis lakásomba az Úr Jézus jött! Ó, ez a nagy kegyelem! Hisz már napok óta nem vehettem Őt magamhoz. Nem voltam fekvő beteg,de gyengeségem miatt alig volt jártányi erőm. S mivelhogy erőm igen nehezen tért vissza, már arra gondoltam, talán nem is a gyengeség, hanem akaraterőm hiánya vagy csökkenése ez. Minden erőmet összeszedve elmentem adorálni, de alig egy órai imádás után ismét elfogott a belső remegés, alig bírtam hazavánszorogni. Így aztán arra a meggyőződésre jutottam, hogy valóban igen gyenge vagyok.

Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
Ezt az imát még nem imádkoztad el!

Szeretetláng Lelki Napló - III. füzet 1965. január 7. 11. és 15.III/211

Napi Ima4 imádkozás /layout/img/logo.png

Nov
22

1965. január 7.

Az Úr Jézus ezt mondta:
„Ne töprengj azon, hogy ki lesz az az erős, aki elindítja közléseinket. Nekem erőre nincs szükségem. Az alázatos és áldozatos lelkeket választom ki, és a fontos az, hogy bizalommal közeledjenek Felém. Bízzatok Bennem! Ismétlem, ez az, amely által teljesen közelembe férkőzhettek.”

1965. január 11.

Gyónni voltam. Utána két-három napig annyira megkönynyebbültem, nem, ezt nem így kell írnom, mert ez a könynyedség elszakított a földtől, és napokon át elragadtatott boldogságban telt el az idő. Boldogságom oly nagy volt, hogy úgy éreztem, nem fér meg bennem. Azokban a napokban is a Kedves Házban jártam, s ott tartózkodtam néhány órát. Úgy szerettem volna, ha ezt mindenki velem együtt érezte volna. Ezt az elragadtatást alig bírtam magamban tartani. Munkám közben átmentem a mellém rendelt nővérhez, homlokon csókoltam, és közben az Úr Jézus megengedte, hogy a nővér is érezze a lelkemben lakozó kegyelem csodálatos hatását. Az Úr Jézus így szólt: „Az Isten szeme pihen rajtad.”

1965. január 15.

„Kislányom, lelked isteni szavaim felvevőkészüléke. Ne remegj meg, ez így van, még ha bármily méltatlannak is érzed magad erre. Hisz tudod, hogy kicsinységedet, tudatlanságodat és alázatosságodat használom fel erre a célra, s a cél elérésére főleg az utolsó szón van a hangsúly.”

Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
Ezt az imát még nem imádkoztad el!

Szeretetláng Lelki Napló - III. füzet 1965. január 1.III/208-209-210

Napi Ima2 imádkozás /layout/img/logo.png

Nov
21

1965. január 1.

Újév napján a Szent Szűzanya így szólt:
„Szeretetlángom kiáradása által ráteszem a siker koronáját a szent zsinatra.”
Ezen a napon érdekes dolog történt a családban. A gyermekeim egymástól egészen függetlenül, mindegyik különkülön érezte halálom közeledtét, és egymástól kérdezgették, hogy mi baja van édesanyának, mert rossz sejtelmeik vannak. A legkisebb fiam, aki katona és messze van a családtól, ezekben a napokban írt, és levelében ő is megemlíti, hogy rossz sejtelmei vannak. Én ezeken igen elcsodálkoztam, mert én senkinek semmit sem szóltam.
Január hónap elején már olyan gondolatok zavartak, hogy lelki vezetőmtől maradjak el, mert az Úr Jézus és a Szűzanya közléseit átadtam, és nem fontos tovább hozzá mennem.
Január közepe óta nagy lelki szárazságban és sötétségben élek, és nagy elhagyatottságomban mindinkább erőt vett rajtam az a tudat, hogy eddigi életem csupa képzelődés és hazugság (volt). Megkíséreltem ezt minden erőmmel elhárítani magamtól, de minél jobban erőlködtem, annál inkább hatalmába kerültem annak a tudatnak, mely sötétnek és valószínűtlennek tűnt előttem. Ezt a nagy elhagyatottsággal járó lelki szorongást a hitkételyek állandó nehézségeivel összezavart gondolatok még jobban megnehezítették. Minden erőmmel azon igyekeztem, hogy megtartsam lelki egyensúlyomat, mely már nagyon félrebillent, és gyengeségemben gondolataim zavargása mindent rossznak bizonyított. Ez a bizonytalanság egyre nőtt és hullámzott lelkemben. Majd valami kétségbeejtő erőszak arra kényszerített, hogy állandó hazugságaimat gyökerestől számoljam fel, mert ha ezt nem tenném, elkárhozom. Erre a gondolatra megtántorodtam: Nem akarok vétkezni! Kitépem lelkemből egyszer s mindenkorra hazug képzelődésemet. Mindennel szakítok, ami csak összefüggésben van hazugságaimmal. Nem akarok azokkal a személyekkel érintkezni, akik tudnak rólam. Szakítok a mellém rendelt nővérrel, és gyóntatómhoz sem megyek többé. Állandóan az az érzésem, hogy ő gyenge hozzám, és rám hagyja hazug képzelődésemet.
Az Úr Jézus szavait nem mertem tovább írni, mert állandóan az élt bennem, (hogy) ez csak az én kitalálásom, melyet öntetszelgésből és kevélységből írok le. Rendkívül nagy kínokban vergődtem. Ha meg abbahagytam, újabb félelem fogott el, hogy nem engedelmeskedem az Úr Jézus kérésének. Ezekben a kínokban vergődve már alig tudtam imádkozni. Nagy lelki sötétségemben egy kis időre feladtam a küzdelmet. S közben az Úr Jézus szavát hallottam: „Ma még egy jó szavad sem volt Hozzám.” E szavakra összerezzentem, de nem volt lelkemben tiszta, hogy vajon ez az Úr Jézus szava, vagy csak hazugságaim utórezgése. A másik percben meg a Szűzanya zokogását éreztem lelkemben. De én ezt is csak az elmúlt képzelet kísértésének tekintettem, és tovább erőlködtem, hogy megszabaduljak mindezektől, mint életem zavaros áltatásától, melyről úgy érzem, tetőfokon van. Borzalmas lelkiállapotban élek, de most még egy utolsó erőfeszítést teszek, hogy végképp felszabadítsam lelkemet a sok zűrzavaros ámítástól. Megkíséreltem én ezt már sokszor, de gyenge akaraterőm mindig cserbenhagyott. És akkor újra kezdődött elölről, vagyis folytatódott tovább a régi. Hiába kértem meg a püspök atyát, M. atyát és B. atyát is, hogy szabadítsanak meg a gonosz szellemektől, senki sem tette meg. Csak csitítottak, hogy várjak, majd csak kitisztul bennem Isten akarata. Számomra gyengék voltak ezek a szavak, és ez okozta, hogy hazugságaimat tovább folytattam. Gyóntatómat is hiába kértem, legyen hozzám szigorú, mert úgy éreztem, hogy ő tapintatból nem fedi fel súlyos hibámat. Rettenetes küzdelmeim voltak. Ha meggyóntam, akkor sem tudtam megnyugodni és megelégedni azzal a gondolattal, hogy ő nem veszi észre hazugságaimat. Volt idő, mikor a nyugtalanság annyira gyötörte lelkemet, hogy már nem mertem szentáldozáshoz járulni, és sírva könyörögtem gyóntatómnak: „Atyám, ne higgyen nekem, mert én egy hazug ámító vagyok, és bűneim sokasága visszatart a szentáldozástól. Atyám, Ön tudja, mit mondott, hogy csak járuljak továbbra is, mert Ön vállalja lelkemért a felelősséget. S én csakis az Ön parancsának engedelmeskedve mertem ezt megtenni. Utána egy rövid ideig meg is nyugodtam, de ez a megnyugvás lelkemben állandóan változott. Nem bírom ezt a küzdelmet tovább. Amikor utoljára gyóntam, Ön biztatott, hogy csak beszéljek és könnyítsek lelkemen, de én nem bírtam elbeszélni a lelkemben történő dolgokat. Sokszor egészen váratlanul gátlást éreztem magamban és azt, hogy Ön jóhiszemű, s legjobb lesz, ha nem áltatom Önt tovább az én szűnni nem akaró hazugságaimmal, mert nemcsak én, hanem Ön is elkárhozik. Borzalmas kín ez! Nem bírom ezt elviselni!
Eddig minden gondolatomban és cselekedetemben az vezetett, hogy minden áldozatot meghozok a szent ügyért. De hogy valóban így van-e, hogy az ügy nem tőlem való, ezt senki sem tudja, én magam sem vagyok biztos felőle. Hogy nem az ördögtől van, ezt már a püspök atya is megmondta, meg M. atya és B. atya is. Atyám, Ön is megnyugtatott. Egyszer a sátán mutatott rá: »Tőlem nincs, de Istentől sem, ez csakis önmagadtól ered.« Uram, bocsásd meg vétkeimet, nem bírom áltatni magam tovább! Végképp meg akarok nyugodni. Látom, teljesen értelmetlen az, amit tettem, és nem tudom miért, azóta csak szenvedek. Hisz a bűnből eredő szenvedés nem lehet érdemszerző. Szabadulni, szabadulni! Ez az egyetlen imádságom az ég felé. Mi az, ami megszabadít ettől a szörnyű kíntól? Csakis a halál! Ó, boldog halál! Ez az egyetlen szó, mely még hiteles lelkemben. Ettől a gondolattól nem akarok szabadulni, számomra ez lesz a megváltás, mely megszabadít a földön átélt pokol kínjaitól. Mert én ezt szenvedem már évek óta. Ó, jöjj, boldog halál! Isten irgalmára hagyatkozom. Ha elveszi életemet, s ha az utolsó ítéletig is ott felejt Isten a szenvedők között, azt is boldogan elfogadom, mert tudom, hogy ott bármeddig is vagyok, nincs többé alkalmam a bűnre. A halállal megszűnnek zavaros gondolataim és hazugságaim, s ott boldog szenvedésemben az lesz a vigaszom, hogy már nem bántom meg Istent. Mert itt a földön csak az önteltség, a tettetés, az erőszak, a kevélység, az elbizakodottság, az állhatatlanság vétkeit követem el állandóan. Amikor lelkemben azt hallottam, hogy mikor lesz a halálom napja, és hogy mikor leszek az üdvözültek között, mélységes hálát éreztem lelkemben. De most már tisztán látom, hogy csakis nagy elbizakodottságomban mertem ezt elhinni. Ma ez már el nem képzelhető számomra. Ismételten mondom, ha nem ellenkezik Isten akaratával, csak az áldott halál kívánatos nekem. El nem képzelhető gyönyörűség lesz számomra a földtől való megszabadulás, mert ezáltal véget érnek hazug képzeletem kínzásai. Addig is új gyóntatóhoz megyek, kinek nem említem meg a lelkemben lezajlott bűnös képzelgéseimet. Nyugodtan, ezektől mentesen akarok vétkeimtől megszabadulni, mert az előbbi szentgyónásaim, úgy érzem, tele voltak tettetéssel, s ez gyötrő nyugtalanság lelkemben. Nem akarok a régi gyóntatómhoz menni többé azért sem, mert a múlt hazudozásai által okozott sebek ismét felszakadnának, s ez megingatná bennem az erős elhatározást és feldúlná lelkem békéjét.
Borzalmas kínokat élek át. Hetek óta tartó kínlódásomban most már napok óta e két szó hangzik lelkemben és állandóan szemem előtt is vibrál: »Bebizonyított tények.« Úgyis elég bajom van, s most e szavak világosan elém tárják, hogy bebizonyított tények hazugságaim. Ez a pokoli kín teljesen erőtlenné tesz. A nagy küzdelemben torkom kiszárad, és mégsem a szomjoltó vizet, inkább a halált kívánom, csak megszűnne már ez a gyötrelem! Imádkozni nem tudok, minden kísérletem hiábavaló, pedig minden erőmmel Isten kezébe akarok kapaszkodni. A hosszú heteken át tartó kínok most már öt napja a végletekig kimerítettek. Sem szentmisére, sem szentáldozáshoz már egy hete nem járultam. Bebizonyított tények hazugságaim.”

Ezek azok a borzalmas kínok, melyekre az Úr Jézus azt mondta:
„Nem akarom sem az éjt, sem a nappalt, hogy állandó legyen…”

Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
Ezt az imát még nem imádkoztad el!

Küldetésünk

Amikor a szeretet és a béke nyelvét használjuk, ez lehetővé teszi számunkra, hogy párbeszédet folytassunk másokkal, még azokkal is, akik különböznek tőlünk. Ezzel a párbeszéddel kezdjük jobban megérteni egymást, lehetővé téve számunkra, hogy kövessük Jézust egy békésebb világ megteremtésében. ​​​​​​A Kattints és Imádkozz egy lehetőség, hogy a most élő generációk a digitális világban megváltozzanak. "Isten hűséges és a reményünk benne olyan, mint egy szilárd horgony az égben."