Edith Stein a végestől az örökkévalóig

A szent, aki a szeretet bőségéből kiindulva jó tetteket vitt végbe és „égi kincseket" gyűjtött, képes az ő bőségéből másokat is részesíteni, vagyis kiesdeni számukra a kegyelmet, és ésszerű dolog, hogy ezért hozzá forduljunk.

Az, hogy az isteni szabadság az imameghallgatáskor mintegy aláveti magát választottjai akaratának, a lelki élet legcsodálatosabb ténye. Hogy ez miért van így, az meghalad minden elképzelést.

Az Űr vár minket, hogy minden terhünket magára vegye, hogy vigasztaljon, tanácsot adjon, segítsen, mint a leghűségesebb jó barát, aki mindig ugyanaz marad. Ugyanakkor engedi, hogy vele éljük az ő életét; szándékai a mienkké lesznek egyre mélyebben kapcsolódunk össze az Úrral és mindenkivel, aki az Övé. Megszűnik minden magány.

Az, ami bejut a lélekbe, és ami abból kijut, azt a lélek átjárja. Még a kegyelmet is minden lélek a maga egyéni módján fogadja be. Egyéniségét a Világosság Lelke nem űzi ki, hanem eljegyzi magát vele, és az ezáltal azt tapasztalja, hogy valósággal újjászületik.

Mindenért, ami a természetben nem úgy van, mint ahogyan lennie kellene, az ember a felelős, az ő bűne, hogy a természet eltávolodott a teremtés tervétől.

Az évszázadok során talán nagyon is megszoktuk a passzív magatartást az egyházban. A 20. század többet követel! Értjük-e, hogy miről is van szó? Bizony arról, hogy intenzívebben éljük és tapasztaljuk meg Krisztus életét együtt az egyházzal. Sokat tettünk már, de a tennivaló még mérhetetlenül több! Saját erőnkből ezeket a hegyként feltornyosuló feladatokat sohasem leszünk képesek legyűrni, de a kereszt jelével igen!

A keresztény ember önfeladása nem személytelenné válás, hogy eltűnjék a semmiben vagy a kollektívben, nem, ez A Létnek (Istennek) való odaadás, a személyiségnek önmaga fölé emelkedése, a személyiség bilincseinek széttörese a létezés tág terébe, amely visszavezet a dolgokkal, az emberekkel kapcsolatos feladatokhoz.

Vagyunk! És ezzel adott a mi legelső feladatunk: létünk, egyéniségünk alakítása. Nem valamiféle kollektív lénnyé kell alakulnunk, nem, legsajátabb személyiségünket kell a legmagasabb szintre emelni. Ebben van egy veszély. Ezért kívánja tőlünk egyéniségünk legmagasabb szintre való emelése önmagunk legnagyobb fokú feladását.

A tökéletes költészet, azt hiszem, a tökéletes bölcsességhez és szentséghez hasonlóan egyszerű és kristálytiszta.

Minden nagy zseni a Magasságos Isten eszköze; szócsöve, amelyen át Isten Lelke akar érzékelhetővé válni, minden tiszta műalkotás az isteni igazság megnyilatkozása olyan nyelven, amely érthető az emberi ész és az emberi szív számára. De csak olyan mértékben az, amennyiben a művész átengedi magát a Léleknek, aki fölötte van, önmagát elfelejtve egy tiszta tárgyilagos engedelmességben.

Azt ragadom meg, ami jön, és csak azt kérem, hogy megkapjam hozzá a szükséges képességeket. Mindenesetre az alázat jó iskolája, ha az embernek állandóan olyan feladatokkal van dolga, amiket csak nagy fáradsággal és ugyancsak tökéledenül tud elvégezni.

Az emberi szellem kulturális alkotásokhoz, azok megértéséhez és élvezetéhez kötődik. Nem tud teljesen kibontakozni, ha a kulturális területek sokféleségével nem kerül érintkezésbe, és az egyes ember nem juthat el arra, amire hivatott, ha nem ismeri meg azt a területet, amely felé természetes adottságai irányítják.