Edith Stein a végestől az örökkévalóig

A Lélek él, és nem hal meg. Ahol egyszer működni kezdett, hogy az emberi életet alakítsa, nem élettelen emlékműveket hagy maga után, hanem titokzatos jelenléte olyan, mint egy rejtett és jól őrzött izzás, ami ragyogóan fellángol, világít és lángra lobbant, mihelyt végigsimít rajta egy éltető lehelet. A szeretetteljes mélyreható pillantás ez a lehelet, ami formáló erővé válik és segíti az életet, hogy uralkodjék a jelenen és alakítsa azt.

Isten minden emberi lélekben szereti kialakítani magának az Ő külön lakhelyét, hogy az isteni szeretet teljessége a különféle természetű lelkek gyarlóságain át tágabb területet találjon önmaga közlésére.

Jézus földi életében mindennek példaértékű jelentősége van, mert azt csak értünk élte. Emberként kellett megszületnie, hogy testestől­-lelkestől ember lehessen.

Abban, hogy az emberiséget mindenkit átfogó és hordozó egészként fogjuk fel, nagy jelentősége van annak, hogy megtapasztaljuk, ami közös benne, ami minden korszak és minden égtáj minden emberével valamennyi különbözőség ellenére összeköt minket, és azt a gazdagodást és kiegészülést, amit a másféle emberekkel való érintkezés által tapasztalhatunk.

Nem várhatjuk el egy nyuszitól, hogy úgy viselkedjen, mint egy oroszlán.

Nem kell tagadnunk, hogy a mennyek országában is vannak „nagyok" és „kicsik". Ezek a különbségek már a földi életben kialakulóban vannak azáltal, hogy ki mennyi „talentumot" kap, és azáltal, hogy ki hogyan gazdálkodik a magáéval.

Legyen annyi időd a templomban, amennyire csak szükséged van, hogy megtaláld nyugalmadat és békédet. Ez nemcsak neked válik javadra, hanem munkádnak, és minden embernek is, akivel dolgod van.

Az embereket csak ritkán lehet azzal megjavítani, hogy „jól odamondják nekik az igazságot", ez csak akkor segíthet, ha bennük is megvan az őszinte vágy, hogy jobbá legyenek, és ha elfogadják valakitől, hogy joga van a bírálatra.

Véleményemet az emberekről és önmagamról is már rég teljesen megváltoztattam. Már nem az a fontos számomra, hogy igazam legyen, és hogy az ellenfelet mindenáron legyőzzem. És ha az emberek gyengeségeire még vetnék is metsző pillantásokat, már nem azért tenném, hogy érzékeny pontjukra tapintsak, hanem azért, hogy óvjam őket.

Azért vagyunk a világon, hogy szolgáljuk az emberiséget.

„Erős vár a mi Istenünk..." hajdan az iskolai áhítatokon mindig szerettem a többiekkel együtt dalolni Luther erőt sugárzó énekét. Meglehet, rossz a világ: de ha mi — az a kis baráti csapat, akikre támaszkodhattam, és én —, minden erőnket bevetjük, akkor „minden Ördögöt" legyőzhetünk.

Életem első napjától fogva tudtam, hogy sokkal fontosabb jónak lenni, mint okosnak.