Edith Stein a végestől az örökkévalóig

Senki sem képes arra, hogy a maga által szabadon választott bűnbánati cselekményekkel megváltsa önmagát; minden bűnbánati cselekmény szükségképpen az Isten akarata által irányított tevékenység. Itt a mi szabadságunk együttműködése abban áll, hogy alávetjük, feláldozzuk önmagunkat.

A kereszténység misztériumai oszthatatlan egységet képeznek. Ha az egyikben elmélyedünk, valamennyihez közelebb jutunk.

Az, aki ránk teszi a keresztet, képes arra, hogy a terhet könnyűvé és édessé tegye.

A kegyelem így egyesít Istennel: anélkül száll le a teremtménybe, hogy kiszakítaná gyökereit Istenből, és „szőlőveszővé" teszi a „szőlőtőn".

Csak olyan országban képes a lélek önmagát és békéjét megtalálni, amelynek Ura nem saját gyönyörűségére, hanem önmagáért keresi a lelket. Éppen ezért a túláradó, ajándékozó teljességért, amit nem egy önző vágy irányít, nevezzük ezt az országot a kegyelem birodalmának.

Csak szabad lélekkel rendelkező lények lehetnek Isten szolgái. A vak eszközök csupán olyan törvények szerint járhatják útjukat, amelyek előírják számukra az Isten akaratát, de az Isten akarata nem képes általuk elevenen hatni. Így a felszabadult létezés csak szabad lények számára lehetséges.

Beszélhetünk a közösség felelősségéről, ami más, mint az egyéné. De azt a közösség tagjai vállalják, mégpedig különböző mértékben; mindannyian részt vesznek a felelősség vállalásában, akik arra képesek, azaz már öntudatra ébredtek, de mindenekelőtt a vezetők.

A személy éppúgy hivatott arra, hogy egy közösség tagja, mint arra, hogy külön egyéniség legyen; mindkettő a maga személyes módján, lénye legmélyéből fakadóan. Legsajátabb lényének éppúgy szüksége van arra, hogy őt alakítsa a többiekkel való együttlét, mint arra, hogy a maga részéről a többiek számára ő legyen iránymutató és termékeny.

A lélek középpontja az a hely, ahonnan a lelkiismeret szava hallatszik, és a szabad személyes döntés helye is. Mivel ez így van, és mivel a szabad, személyes odaadás hozzátartozik az Istennel való szeretetteljes egyesüléshez, ezért a szabad döntés helyének egyúttal az Istennel való szabad egyesülés helyének is kell lennie.

Minden olyan felbuzdulást, ami az embert önmagába térésre indítja, és az Istenhez vezető útra tereli, a kegyelem hatásának kell tekinteni akkor is, ha ehhez természetes események és mozgatórugók szolgálnak eszközül.

A szolgálat a szeretet megnyilvánulása. És mivel a szeretet személyes jellege szerint különböző, az egész lelki élet is az.

Nem emelhetjük fel tekintetünket Istenhez anélkül, hogy rá ne ébredjünk a magunk kicsinységének tudatára. Isten megismerése és Önmagunk megismerése egymást kölcsönösen erősíti. Önmagunk megismerése által közeledünk Istenhez. Ezért ez sohasem felesleges.