Szent II. János Pál - Minden napra egy ima

   Ha Máriának szenteljük magunkat, az annyit jelent, hogy segítünk Neki, felajánljuk önmagunkat és az em­beriséget Istennek, aki szent, végtelenül szent; azt jelenti, hogy hagyjuk, hogy segítsen nekünk Jézus, aki legközelebb áll Édesanyja szívéhez, mely a kereszt alatt a világ összes embere számára megnyílt – hogy fel­ajánljuk a világot, az embert, az emberiséget és minden nemzetet Neki, aki végtelenül szent. Isten szentsége megnyilvánult az ember, a világ, az egész emberiség, a nemzetek megváltásában, s ez az üdvösség a Kereszt áldozatával érkezett el. „Értük szentelem magamat”, mondta Jézus (Jn. 17:19).

   A világ és az ember megszentelődött a megváltás ereje által. Neki lettek szentelve, aki végtelenül szent. A világ és az ember magának a Szeretetnek, a könyörü­letes Szeretetnek lett felajánlva, s rá lett bízva.

   Krisztus édesanyja szólít és hív minket, hogy csatla­kozzunk az élő Isten Egyházához a világ megszentelésének munkájában, amellyel a világot, az emberiséget, a nemzeteket és minden egyént felajánlunk az Örök Atyának Krisztus megváltó hatalma által. Felajánljuk őket a Megváltó kereszten átdöfött szíve nevében.

   A Megváltó édesanyja szólít minket, kér és segít bennünket, hogy csatlakozzunk a megszentelődéshez, bízzuk rá a világot. Ha ez megtörténik, valóban a lehető legközelebb kerülünk Krisztus Szívéhez, melyet át­döftek a kereszten.

    Szent Bernardin volt az IHS szent betűszónak a felta­lálója és terjesztője, mely Jézust jelenti. Először egy aranytáblácskára festette fel, köröskörül sugarakkal. Ezeknek a sugaraknak sajátos, jelképes jelentést adott. Ilyen módon Bernardin ferences testvér Jézus legszentebb nevének tiszteletét terjesztette, bárhová is ment. E rövidítést a kolostorokban és zárdákban évszázadok óta ismerték, de most minden keresztény ember számára közismertté vált.

    Mennyire szeretném, hogy Szent Bernardinnak ez az ünnepe is... hozzájáruljon ehhez a célkitűzéshez: hogy visszahozzuk Krisztus nevét az ajtókra, kapukra, a há­zak belsejébe, a hit és a keresztény családi élet jeleként, amint az Olaszországban s más országokban is szokás! Ezt kérem az apáktól és anyáktól, de a fiataloktól is, akiket tisztelek és szeretek, de mindenekelőtt a fiatal pároktól: Jelöljétek meg házatokat Jézus nevével! E ké­rést megismétlem Szent Bernardín saját szavaival is: „Jézus nevét írjátok házatokra, szobáitok falára és tart­sátok meg szívetekben.” Szent Bernardin saját korában olyan sugallatot kapott, hogy Jézus misztériuma, „az út, az igazság és az élet” (Jn. 14:6) benne foglaltatott ne­vében, mely megváltást jelent, s ez az a kinyilatkozta­tás, melyre az emberek akkor s minden időkben vártak. Ezért annak szentelte magát, hogy az Evangéliumot hirdesse e szent jel alatt: „bűnbánónak menedéke, har­cosnak lobogó, gyógyszer a gyengélkedőnek, vigasz a szenvedőnek, becsület a hívőnek, pompa a megtértnek, érdem a cselekvőnek, segítség az állhatatlannak, sóhaj a töprengőnek, elégtétel a könyörgőnek, öröm az elmélkedőnek, dicsőség a diadalmasnak.”

    „Térjetek meg (tartsatok bűnbánatot) és higgyetek az Evangéliumban” – ezek az első szavak, melyeket a Messiás az emberiséghez intézett. Fatima üzenete lé­nyegét tekintve ugyanaz, mint az Evangéliumé: a felhí­vás megtérésre és bűnbánatra. Ezt a felhívást a husza­dik század elején kaptuk, tehát különösképp ennek a századnak szánták. Úgy látszik, az üzenet Asszonya ol­vasta „az idők jeleit”, különös tisztánlátással: a mi ko­runk jeleit.

    A felszólítás a bűnbánatra anyai kérés, de ugyanakkor erős és döntő jellegű. Az a szeretet, „mely örvendezik az igazságnak” tudja, hogyan kell egyszerre egyszerű­nek és eltökéltnek mutatkoznia. Mint mindig, a bűnbá­natra szólítás összekapcsolódik az imádságra való buz­dítással. Jogosan nevezhetjük „Mária imájának” azt az imádságot, melyben különösen egynek érzi velünk ma­gát. Ez az imádság felöleli az Egyház, a Szentszék, az egész világ problémáit. Mi több, megemlékezik a bűnö­sökről is, akiket meg kell téríteni és meg kell váltani, s a tisztítótűzben lévő lelkekről is.

    Az üzenet igéit gyermekekhez intézték, hét és tíz év közötti gyermekekhez. A gyermekek, mint például a Lourdes-i Bernadetté, különösen kitüntetett szerepet játszanak Isten Anyjának megjelenéseiben. Emiatt van, hogy nyelve is egyszerű, alkalmazkodik megértésük korlátaihoz. Fatima gyermekei lettek Miasszonyunk üzenetének első hallgatói és továbbítói is.

    Bizonyára tudjátok, hogy ifjúságomtól fogva műve­lem a zarándoklat keresztény gyakorlatát. Apostoli kör­útjaim során, mint Szent Péter utódja – Mexikótól az egyenlítői Guineáig – a Mária-szentélyek zarándok­ként való felkeresése a legszebb élményeim közé tarto­zik személyes szempontból is, amikor találkozhattam Isten népével a Föld minden pontján, férfiakkal és nők­kel, testvéreinkkel az emberiség nagy családjában. S mindig ugyanazzal a megindultsággal, mint legelőször, helyezem a legszentebb Boldogasszony kezébe mind­azt, ami jót tettem és tenni tudok az Anyaszentegyház szolgálatában.

    Ebben az órában, a Fatimában lévő szentélyben most azt szeretném előttetek elismételni, hogy – totus tuus – teljesen a Tiéd, ó Édesanyánk! – ajánlj fel engem és az itt összegyűlt testvéreket a könyörületes Atyának hódolattal és hálával, szegénységünket elrejtve s elta­karva Isteni Fiad és a Te érdemeiddel. Adja Isten, hogy elfogadjon, megáldjon és megerősítsen bennünket jó el­határozásainkban, melyeket virágcsokorként neked ajánlunk, ó Anyánk: „Tedd azt, amit Ő mond neked.”

    Add ránk áldásodat, Miasszonyunk, szeretett Édesa­nyánk.

    „Köszönöm az Úrnak, hogy nem gyilkoltak meg.” Ezt először a Rózsafüzér Szűzének ünnepe alkalmából mondtam. Most ismét elmondom ezt Fatimában, mely oly sokat szól a rózsafüzérről — a rózsafüzér harmadik részének elmondásáról — ahogyan a kis pásztorok mondották. A rózsafüzér harmadik része mindig is a hálaadás, a szeretet és a bízó könyörgés imádsága volt és lesz, az Egyház Anyjának imádsága!

    Zarándokútra jöttem Fatimába, mint legtöbben közü­letek, drága zarándokok, a rózsafüzér gyöngyeivel ke­zemben, Mária nevével ajkamon és Isten kegyelmének énekével szívemben. „Mert nagyot tett velem a Hatal­mas és Szent az ő neve, irgalma nemzedékről nemze­dékre az istenfélőkkel marad” (Lk. 1:49—50).

    Hála, közösség és élet: ezek azok a dolgok, melyek egyesítenek bennünket, zarándokokat, akik „összegyűl­tünk itt ugyanazon a helyen”, mi, akik az Egyház mai nemzedékét alkotjuk, akik számára Pünkösd már eljött, összegyűlünk Mária, Jézus anyja köré, s meg kívánjuk erősíteni elszánásunkat, hogy tisztelni fogjuk „az apos­tolok tanítását, a testvéri közösséget, a kenyértörést és az imádságot...”

    Adja Isten, hogy holnap, amikor megtérünk zarán­doklatunkból, miután bensőséges órákat tölthettünk el Krisztussal, a Mennyei Atyával és Máriával, a mi édes­anyánkkal, s megerősítve a Szentlélek által, aki „ki­áradt szívünkbe” (Róm. 5:5), örömmel kelhessünk útra, „dicsőítve Istent, és az egész nép szeretetében” (Ap-Csel. 2:47)

    Hála, közösség, élet! E három szó magyarázza meg itteni jelenlétemet ezen a napon. És ha megengeditek, ez magyarázza a ti ittléteteket is.

    Itt érkeztem el portugáliai utazásom csúcspontjára. Bizalmasan el kell mondanom nektek, hogy már hosszú ideje szándékoztam eljönni Fatimába, amint erről beszéltem is akkor, amikor Lisszabonba érkeztem. De az­óta, hogy az életem ellen elkövetett, közismert merény­let után a Szent Péter téren magamhoz tértem, gondola­taim rögtön ehhez a szentélyhez szálltak, hogy hála­adásomat itt, a mennyei édesanyánk szívének mondhas­sam el, hogy megmentett a veszedelemtől.

    Mindenben, ami történt – nem győzöm ismételni – a Madonna különös anyai gondoskodását láttam. És a véletlenben – mert nincsenek egyszerű véletlenek az isteni Gondviselés terveiben – felhívást is láttam, és, ki tudja, talán figyelem felkeltést is arra az eseményre, mely itt 65 évvel ezelőtt bekövetkezett három gyermek közreműködésével, szegény falusi emberek fia és két lánya előtt, akiket az egész világon Fatima kis pászto­raiként ismernek.

    Dicsértessék a Jézus Krisztus! És dicsértessék édes­anyja, a legszentebb Mária!

    Igen, Vele és Általa az itt leggyakrabban imádkozott és énekelt könyörgés tör fel most lelkünkből: „Istenem, hiszek Benned, leborulok előtted, Benned remélek, sze­retlek Téged!”

    Hazájában felröppen, a Szentháromsághoz szól: legyen áldott Isten, kegyelemben oly gazdag, azért a nagy sze­retetért, mellyel szeret minket! Valójában Ő teremtett minket.
    Ő teremtett minket Igéjében, Fiában, kiengesztelést nyertünk Fia Vére által, egyetlen családdá lettünk, az apostolok fun­damentumára építettük az Egyházat, hogy Isten lakhe­lye legyen a Szentlélek által, így hát szüntelenül ismé­telnünk kell a fohászt: „Istenem, hiszek Benned, leboru­lok előtted, Benned remélek, szeretlek Téged!” Ave Maria! – Üdvözlégy Mária! Áldott vagy Te és áldott a te méhednek gyümölcse, Jézus! Üdvözlégy, kegyelemmel teljes, Isten Anyja és a mi anyánk! Betöltvén jóslatodat, Miasszonyunk, amint most belépek fatimai hajlékodba és üdvözöllek, szere­tett Anya, engedd meg nekem, hogy kimondjam azokat az igéket testvéreim előtt, melyeket Te tanítottál nekünk: „Magasztalja lelkem az Urat, és ujjongjon szí­vem üdvözítő Istenemben...”

    Portugáliában vagyok, hogy megvalósítsam régi vá­gyamat, mint az Egyház embere s mint olyasvalaki, aki saját szemével szerette volna látni Fatimát... Ma itt le­hetek, hála Isten „gazdag kegyelmének”. Zarándokutam uralkodó tényezője Fatima. Először a Mária-kegyhe-lyek útvonalát fogom követni, Vila Vicosán és Samei-rón át, aztán következik a „Szűz Városa”. A Fatimába vezető úton és visszafelé szívemben fogom hordozni a Boldogasszony hálaadó énekét, amiért Isten által meg­mentette életemet... És hódolattal ismétlem: „Magasz­talja lelkem az Urat, és ujjongjon szívem üdvözítő Iste­nemben...”

    De mivel nem hirdethetem az Evangéliumot, csak akkor, ha van kinek, itt fejezem ki csodálatomat az ele­ven és dinamikus egyház előtt, mely a portugál nép többségével azonos, s amely mindig tudta, hogyan őriz­ze meg Krisztust évszázadokon át, az emberiség Meg­váltója iránti hűséggel — akit itt mindenekelőtt szen­vedésének misztériumában és az Oltáriszentségben tisz­telünk — hálát adva a Boldogasszonynak, akit az Apostoli Szentszék Portugália királynőjének és védel­mezőjének tart, hiszen ez az ország olyan nagy szente­ket adott a világnak, mint amilyen a lisszaboni szüle­tésű páduai Szent Antal. Tiszteletemet fejezem ki eme egyetemes szent előtt is.

    Drága fivéreim és nővéreim, tudom, hogy egyek vagytok velem e napokban s különösen a „Regina Coeli” eléneklésének órájában.

    Meghatottan köszönöm meg imáitokat és mindnyája­tokat megáldalak. Különösen közel érzem magamhoz ama két testvéremet, akik velem együtt sebesültek meg. Imádkozom azért a testvéremért, aki lesújtott rám és akinek én őszintén megbocsátottam.

    Krisztussal, a pappal és áldozattal való egyezségben ajánlom fel szenvedéseimet az Egyháznak és a világ­nak. S neked, Mária, csak ismételni tudom: Totus tuus ego sum – egészen a Tiéd vagyok.

    A fatimai zarándoklat Portugáliában, ahol... a Szűz először megjelent régen, 1917-ben... olyan esemény év­fordulóján történik, melynek számomra is különleges jelentősége van...

    Találkozni fogok Portugália derék fiaival és lányai­val. Szeretnék tanúságot tenni megbecsülésemről és szeretetemről, s ugyanakkor „valamilyen lelki ajándé­kot adni át nekik, hogy megerősítést nyerjenek.” Legin­kább mint a földi testvériség és béke zarándoka me­gyek arra a földre, melyet a Szűz kiválasztott, hogy on­nan intézze a világhoz szívből szóló felhívását az imád­ságra, megtérésre és bűnbánatra.

    Valójában nemcsak azért megyek Fatimába zarándokútra, hogy kifejezzem hálámat Miasszonyunknak. Azért is megyek erre az áldott helyre, hogy az egész Egyház nevében újra halljam azt az üzenetet, mely 65 évvel ezelőtt hangzott fel Közös Anyánk ajkáról, aki aggódott gyermekei sorsáért. Ma ez az üzenet idősze­rűbbnek és sürgetőbbnek mutatkozik, mint valaha. Ho­gyan is ne aggódhatnánk a világiasság és a mindent megengedés szellemiségének terjedése miatt, mely oly súlyos fenyegetést jelent az alapvető keresztény erköl­csi normákkal szemben?

    A II. Vatikáni Zsinat megújította bennünk az Egyház küldetéstudatát és ráirányította figyelmünket az Egyház és a modern világ közötti sajátos kapcsolatra is.

    Ez a zsinati megújulási program késztet arra, hogy a modern világot is rábízzam Máriára, ahogyan tavaly az Egyházat Isten Anyjának és az Egyház anyjának ke­gyelmébe ajánlottam.

    Ilyen módon szeretnék utalni arra a határozatra, me­lyet XII. Piusz pápa hozott negyven, majd harminc év­vel ezelőtt, s melyről megemlékezett VI. Pál pápa is, amikor Máriát „az Egyház Anyjának” nyilvánította a Zsinat harmadik ülésének végén.

    A modern világot sokféle fenyegetés éri. Tehát több is, mint a történelem folyamán bármikor. Tehát az Egy­háznak fel kell ébrednie és virrasztania az Ő lábainál, aki a történelem egyetlen Ura és az eljövendő kor Feje­delme. Ezért fel akarok ébredni és virrasztani az egész Egyházzal együtt, hogy kiáltásunk eljusson a Szeplőte­len Szűzanya szívéig.

    Kérlek benneteket, ebben a szellemben csatlakozza­tok hozzám imádságotokkal!

    „Ó emberek és népek Anyja! Te ismered minden szenvedésüket és reménységüket. Anyaként érzed min­den vívódásukat jó és rossz, fény és sötétség között, mely megrengeti a világot. Fogadd el kiáltásunkat, mely a Szentlélek által egyenesen szívedig ér, s az Úr anyjának és szolgálójának szeretetével öleld magadhoz az egyéneket és népeket, kik leginkább vágyakoznak ölelésedre azokkal az egyénekkel és népekkel együtt, akikre különösképp vigyázol. Vedd az egész emberiség családját anyai védelmedbe! Túláradó szeretettel bízzuk rád őket, ó anyánk. Bár mindenkihez elérkeznék a béke és szabadság ideje, az igazság, igazságosság és remény ideje.”

    E szavakat Pünkösd napján mondtam el... a Santa Maria Maggiore-bazilikában ünnepén, a konstantinápo­lyi és efezusi nagy ökumenikus zsinatok évfordulója al­kalmából. Aztán újból elmondtam őket a Szeplőtelen Fogantatás ünnepén is.

    A fenti szavakat meg lehet találni abban az okirat­ban, mellyel az Egyházat Máriának ajánlottuk, hogy küldetését folytathassa a modern világban is.