Szent II. János Pál - Minden napra egy ima

Egyengessétek az Úr ösvényét

„Készítsetek utat az Úrnak.”
Kérlek titeket, fogadjátok el ezt a felszólítást hitetek teljes egyszerűségével.
Az ember utat készít az Úrnak és egyengeti ösvényét — amikor megvizsgálja saját lelkiismeretét, amikor ku­tatja műveit, szavait, gondolatait; amikor a jót és a rosszat nevén nevezi; amikor nem habozik megvallani bűneit a bűnbánat szentségében, megbánást mutatva és eltökélve, hogy többé nem vétkezik.
Ezt értjük tehát „ösvényének egyengetésén”. Azt is jelenti, megkapjuk a megváltás jó hírét. Mindannyian „meglátjuk Isten megváltását” szívünkben és lelkiis­meretünkben, ha részt veszünk a bűnök megbocsátásá­nak misztériumában, miként az Úr valóságos Eljövete­lén.
így tesz az ember hitvallást arról, hogy Krisztus „Is­ten báránya”. Ő az, aki elveszi a világ bűneit.
 

Készítsetek utat az Úrnak

„Készítsetek utat az Úrnak, egyengessétek ösvényét. Minden ember látni fogja Isten megváltását.” Alleluja! Alleluja! Alleluja!
Lehetséges meglátni a megváltást? Mit jelent a meg­váltás? Mit jelent az, ha megváltanak minket?
Azt jelenti, hogy megszabadulunk a gonosztól, sza­badok leszünk. Azt jelenti, hogy a jóság átölel bennün­ket. Visszafordíthatatlan részvételt jelent a megváltoz­tathatatlan és meghatározó jóban.
„Minden ember látni fogja Isten megváltását.” Az adventi ünnep voltaképp arról a megváltásról beszél, amely Istentől érkezik az emberhez, egyedül Istentől.
Milyen hitelessége lehet e szavaknak ma? Az ember, ma is, és régtől fogva tapasztalatból tudja, hogy létezé­se a látható világban nem engedi meg számára, hogy részesüljön a megváltozhatatlan és meghatározó jóban. Minden, a világon létező jóság együttesen sem képes az ember „megváltására”, vagyis hogy megszabadítsa őt minden rossztól.
Éppen ellenkezőleg, a mai ember, létezésének koz­mikus dimenziójában, érzékeli a sokféle gonoszság fe­nyegetését.
Ez azonban kizárólag negatív érvelés. Még Izajás próféta sem élt ilyesfajta érveléssel. Nyíltan kimondta: „Isten megment majd titeket... Minden ember látni fog­ja Isten megváltását.”
Isten azt mondta, hogy meg akarja váltani az embert, így szólott Izajás és valamennyi próféta által.
így szólott Jézus Krisztus által.
így szól mindig az Egyház által.
Ezt mondja különleges módon Advent idején is.

Az eljövetel kegyelme

A keresztény várakozás: kitartás a hitben és a küzde­lemben.
Az Advent megérteti velünk, hogy a megváltás ado­mánya a mi Urunk, Jézus Krisztus eljövetelének kegyel­me által jut el hozzánk. Nyissuk meg szívünket újra, hogy ennek az esztendőnek az Adventje és annak ke­gyelme teljes gazdagságában és mélységében munkál­kodhassak bennünk.
Advent a várakozás időszaka: a keresztény várakozá­sé, a hitben és küzdelemben való kitartásé, a bennünk lévő Krisztus kegyelme által. Advent ünnepe minden évben új fejezetet nyit abban a könyvben, melyet Isten ír az Egyházban az ember történetén keresztül.
Alázatosnak kell lennünk, hogy befogadhassuk az is­teni tanításokat; szükség van az alázatra, hogy az isteni kegyelem működhessék bennünk, átalakíthassa életün­ket és megérlelje a jóság gyümölcseit.
A lélek felemelkedését az Úrnak és útjainak megis­merése által érhetjük el: „Uram, mutasd meg nekem út­jaidat, taníts meg ösvényeidre! Vezess igazságod sze­rint és taníts engem...” {Zsolt. 25:4-5).
Amint látható, ez nem valami elvont tudás kérdése, hanem olyan tudásé, mely befolyásolja az életet. „Ta­níts meg ösvényeidre”, ez annyit tesz, hogy taníts meg, hogy Isten akaratával egyezően éljek.
Ebben a belső erőfeszítésben adatik meg nekünk, hogy újra felfedezzük és meggyőződjünk arról, hogy „az Úr jóságos”.
Vannak „adventi kívánságok”, „adventi kérések” — ezekről majd Karácsony ünnepe előtt szólok nektek.

Advent: az Úr eljövetele

Adventus „eljövetelt” jelent. Isten eljön az emberhez. Ez hitünk alapvető dimenziója.
Hitünk szerint élünk, ha nyitottak vagyunk Isten ér­kezésére, ha kitartóak vagyunk, amikor Rá várakozunk. Amikor angeluszra jövünk, hogy imádkozzunk arra emlékezünk, mennyire nyitott volt Szűz Mária Isten ér­kezésére: ő vezet el minket az Adventhez. Leginkább arra az Adventre gondolok, amely a szent keresztség szentségében teljesedik be. Tudjuk, hogy egy emberi lény jön el a világba. Fiúnak vagy leánynak születik, mint szüleinek a gyermeke és az eredeti bűn örökségé­vel jön a világra.
A szülők tudatában vannak ennek az örökségnek. A Krisztus szavaiba vetett hittől ösztönözve elviszik gyer­meküket a templomba keresztelőre. Meg akarják nyitni a gyermek lelkét a Megváltó eljövetele, az Ő Adventje előtt, így hát az Advent az új élet kezdetét mutatja. Bizo­nyos értelemben az eredeti bűn pecsétjét eltávolítják a gyermekről, és az új élet, az isteni élet kezdetét oltják bele. Mert Krisztus nem érkezik „üres kézzel”. Elhozza nekünk az isteni életet; azt akarja tőlünk, hogy éljünk, és teljes életet éljünk (vö. Jn. 10:10) Minden egyházközség olyan hely, ahol megtörténik a keresztelő. Vagyis az „eljövetel” helye is egyúttal; fo­lyamatosan újjászületik az Adventben és „az Űr érkezé­sét” várja a közösség minden új tagjában.

A liturgikus újév

Angelus Domini Muntiavit Mariae, et concepit de Spiritu Sancto — „Az Úr angyala köszönté a boldog­ságos Szűz Máriát, és ő méhében fogadá Szentlélektől Szent Fiát.”
Összpontosítsunk e szavak tartalmára az új liturgikus esztendő kezdetén.
Ismét megnyílik előttünk annak lehetősége, hogy az Egyház egy újabb évet megtöltsön az isteni Titokról szóló elmélkedéssel, mely működteti az ember és a vi­lág történetét. A liturgikus év a megváltás történetének rövidítése és summázata, a kezdetétől fogva egészen beteljesüléséig. Jézus Krisztus ennek a történetnek a csúcspontja és középpontja. Ő adja meg teljes jelentő­ségét a liturgikus esztendő egyes részeinek és ő ruházza fel azokat a megfelelő renddel.
Ő az a Jézus, akinek eljövetelét az Úr angyala Szűz Máriának jelentette — és Ő fogantatott Mária méhében a Szentlélek ereje által.
A Szentlélek hatalma és működése folytán lehetsé­ges, hogy az ember ideje és a világ ideje Jézus Krisz­tusban szentelődik az Atyának.
A Szentlélek működése által az Egyház ideje Jézus­ban az Atyának szentelődik. Ez az idő, ma, az emberi idő ciklikus természetének megfelelően, új kezdetét ve­szi.
Lépjünk hát be a liturgikus újévbe hittel és remény­séggel! Kezdjük el azzal a szeretettel, mely szívünkbe költözött a Szentlélek által, aki nékünk megadatott. „A remény pedig nem csal meg, mert a nekünk ajándéko­zott Szentlélekkel kiáradt szívünkbe az Isten szeretete.” (Róm. 5:5)
A názáreti Szűz megkapta eme ajándékot a maga teljességében és a Szentlélek műkődése által isten Anyja lett.

Szent András apostol, Szent Pé­ter fivére

Szent Andrásnak, Jézus Krisztus apostolának ünne­pén, aki Simon Péter fivére volt, magára Szent András­ra tekintünk friss sugallatért. András Jézus Krisztus ta­núja azzal a csodálatos bejelentéssel, amelyet fivérének tett: „Megtaláltuk a Messiást!” (Jn 1,14). András meg­találja Jézust, elvezeti Pétert Jézushoz, és aztán már Jé­zus vezeti Pétert és vele mindannyiunkat az Atyához, így jelenti hát be András a világnak az Egyetlent, akit az évszázadok óta várt: „Megtaláltuk a Messiást!” Ne­künk pedig beszélnünk kell Róla azoknak, akik még mindig arra várnak, hogy Ő eljöjjön életükbe és szívük­be.
Mint András, Isten kegyelméből mi is fölfedeztük a Messiást, és a reményről szóló tanításának jelentését, amelyet átadunk az embereknek. Az Úr maga hív min­ket folyamatosan az élet megújítására, arra a végső pil­lanatra való várakozásra, amikor majd végleg kijelenti: „Lásd, újrateremtek mindent!” (Jel 21,5) Épp ezért a mai üzenetem a Krisztus húsvéti misztériumának végtelen erejében való friss reményemről szól, amelyben el­küldi szívünkbe a Szentlelket. A hívők minden nemze­dékének felajánlom az Egyház nagy kincsét: Jézus Krisztust és az ő szavait, Jézus Krisztust és ígéreteit, Jézus Krisztust és egyesülését az Atyával a Szentlélek egységében. „Töltsön el benneteket a reménység Istene teljes örömmel és békével a hitben, hogy a Szentlélek erejével bővelkedjetek a reményben” (Róm 15,13).

A turizmus különböző oldalai

A turizmus egyik fontos módja a szabadidő eltöltésé­nek. Sok egyéb tulajdonsága között elősegíti a tetszés szerinti választást mindazok részéről, akik a turizmust élvezik, mind pedig annak szervezői részéről. Az ilyen tetszés szerinti választás erkölcsi szempontból pozitív hatású, ha a szabadság megfelelő felhasználását segíti.
Az emberhez méltó utazás és országjárás sosem lehet az erkölcsi kötelességek elől való menekülés, a keresz­ténynek élete minden pillanatában és minden pillanatán át meg kell kísérelnie valóra váltani az evangéliumi eszményt. Ha jól elgondolkodunk rajta, azt találjuk, hogy a szabadidő is eszkatológikus, végső dolgokra vo­natkozó, mint minden idő, amit Krisztus nekünk ren­delt. Eszkatológikus, amennyiben végső és határozott idő. Ez is arra rendeltetett, hogy az örökkévaló megvál­tást szolgálja folytonos elkötelezettségben, mert „egy a földi élet útja". Épp ezért rajtatok áll, hogy ezt a szabad időt tudatosan arra használjátok fel, hogy a természeti és szellemi erőforrásokat a teljes közösség javára érté­keljétek és alkalmazzátok.
A turizmus ezért úgy is felfogható, mint a népek köz­ti béke és az egymással való találkozás egyik alkotóele­me. Tulajdonképp a turizmusnak tulajdonítható, hogy ez a föld, amelyet Krisztus megváltó vére itat át, egyre inkább „mindünk otthonának” tűnik.
Szívemből kívánom, hogy a turizmus járuljon hozzá Istennek, a világegyetem Teremtőjének dicsőségéhez, az emberi méltóság növekvő megbecsüléséhez, a köl­csönös tudáshoz, a lelki testvériséghez és test és lélek újjáéledéséhez, és hogy mindezt elérhesse azok munká­ján keresztül, akik a turizmust szervezik és felelősök érte.

A sport testi és erkölcsi értéke

A sportok gyakorlását támogatja az Egyház mind­azért, ami jó és egészséges bennük. Az Egyház csak bátoríthat mindent, ami az emberi test harmonikus fej­lődését szolgálja, hisz az emberi test a teremtés mesterművének tekinthető nemcsak arányaiban, erejében és szépségében, hanem mindenekfölött azért, mert Isten a halhatatlan lélek lakhelyévé és eszközévé tette azzal, hogy belé lehelte „az élet leheletét” (Ter 2,7), és ezzel saját képére és hasonlatosságára alkotta meg az embert, így hát ha természetfölötti oldalát nézzük, Szent Pál szavai megvilágosítanak minket:
„Nem tudjátok, hogy testetek a bennetek lakó Szentlélek temploma, amit Istentől kaptatok?... Dicsőítsétek meg tehát Istent testetekben!” (IKor 6,15, 19—20).
Arról is tudunk, mit tanít nekünk a kinyilatkoztatás az emberi test nagyságáról és méltóságáról, melyet Is­ten megteremtett és Krisztus megváltott. Ezért van az, hogy az Egyház ajánlatosnak tartja, hogy e csodálatos eszközt megfelelően alkalmazzuk és értékeljük megfe­lelő testi nevelés segítségével, amely egyfelől nem vá­lik a test kultuszává, ellenben edzi a testet és a szelle­met erőfeszítésben, bátorságban, egyensúlytartásban, önfeláldozásban, nemességben, testvériességben, udva­riasságban, egyszóval abban, amit fair play-nek hívunk. Ha így használjátok a sportot, az segíteni fog nektek abban, hogy olyan polgárokká legyetek, akiknek ked­vére van a társadalmi rend és a béke.

A tömegkommunikáció képviselő­ihez

A mai világ gyakran nem egyéb egy hatalmas közön­ségnél, amely ugyanazon kulturális, vallási és politikai események körül gyűlik össze. Az önök szolgálata te­hát felbecsülhetetlen értékű.
Épp most mondtam ki egy fontos szót: szolgálat. Mert önök valóban szolgálatot látnak el a munkájukkal, és az egész embert kell szolgálniuk — testét és szelle­mét, igényét a senkinek nem ártó kikapcsolódásra, kul­turális és vallási táplálék iránti vágyát, és mindezt úgy, hogy helyes erkölcsi útmutatást nyújtson egyéni és tár­sadalmi életére nézve. Ez nemes küldetés. Fölemeli azt is, aki becsülettel végzi ezt a munkát, mert hozzájárul a társadalom jólétéhez, egyensúlyához és fejlődéséhez.
Az Egyház nagy fontosságot tulajdonít a tömegkom­munikáció területének és a kultúra átadásának, ahol ak­kora értékek forognak kockán. Sok közös tulajdonsága van az önök küldetésének és az enyémnek. Önök is, én is az emberek közti kommunikáció szolgái vagyunk. Nekem egyedül az Evangélium jó hírét kell átadnom az embereknek és vele a szeretet, a béke és az igazság üzenetét, Krisztus tanítását. Ezek olyan értékek, ame­lyeket bizonyára önök is nagyra becsülnek, hiszen az önök erőfeszítése is arra irányul, hogy egy békésebb, emberibb, egységesebb világot építsenek, amely az igazság és az erkölcs fényében ragyog. így önök képe­sek lesznek arra, hogy a kommunikáció eszközeivel az ember legmélyebb igazát szolgálják.
Tiszteljék az igazságot, védelmezzék a jogos hivatali titoktartást, kerüljék el a szenzációhajhászást, értékeljék a gyerekek és a fiatalok erkölcsi nevelésének fontossá­gát, hirdessék a jogos pluralizmust és a békés egymás mellett élést az egyének, a csoportok és a népek kö­zött... Isten áldja meg munkájukat.

Kolumbusz lovagjai

Szeretném most köszönteni Kolumbusz Lovagjait, azt a több, mint egymillió-háromszázezer katolikus lai­kust a világon, akik mélyen ragaszkodnak keresztény hitükhöz és az Apostoli Szentszékhez való hűségükhöz. A múltban már számtalanszor adtatok kifejezést szoli­daritásotoknak a pápa küldetésével kapcsolatban. Tá­mogatásotokban annak további bizonyítékát látom — ha még volna szükség ilyen bizonyítékra —, hogy tu­datában  vagytok  annak,  hogy  Kolumbusz  Lovagjai nagyra értékelik elhivatottságukat, mellyel részt vehet­nek az Egyház evangelizációs erőfeszítésében. Boldog vagyok, hogy felidézhetem, mit mondott erről szeretett elődöm, VI. Pál pápai exhortációjában, az Evangelii nuntiandi-ban, amelyben a laikusok különleges szere­pét hangsúlyozta: „Az ő evangelizációs tevékenységük területe a politika, a társadalom és a gazdaság nagy és bonyolult világa, de ugyanígy a kultúra, a tudomány, a művészetek, a nemzetközi élet és a tömegkommunkáció világa is. Magában foglalja továbbá a valóság más oldalait is, amelyek nyitva állnak a hit hirdetése felé, mint például az emberi szeretetet, a családot, a gyere­kek és fiatalok oktatását, a hivatásos munkát és a szen­vedést.”
Ezek a szavak, melyek egy olyan embertől származtak, aki sosem szűnt meg titeket bátorítani, világosan kijelölik azt az utat, amelyen közösségeteknek el kell indulnia. Tudatában vagyok annak, milyen nagy erőfeszítéseket tesztek, hogy a tömegkommunikáció segítsen terjeszte­ni az Evangéliumot és az én üzeneteimet. Jutalmazzon meg titeket az Úr, és teremje meg az evangelizáció gyümölcseit az Egyházban minden erőfeszítésetek.

Az igazság a béke ereje

Az első etikai alapelv, amelynek uralkodnia kell a népek és nemzetek közti kapcsolaton, az igazság. Bí­zom benne, hogy a kormányok és a nemzetek megint azonosulni fognak ezzel a magasrendű, lelkesítő céllal, ahogy azt már a múltban is nemegyszer tették: hogy igazságot csepegtessünk minden kapcsolatba, legyen az politikai vagy gazdasági, kétoldalú vagy multinacioná­lis. Igazzá tenni minden kapcsolatot annyit jelent, mint a békéért munkálkodni, mert ez teszi majd lehetővé, hogy a világ problémáira olyan megoldásokat találjunk, amelyek összhangban vannak az értelemmel és az igaz­ságossággal — egy szóban kifejezve, az ember igazsá­gával.
És elérkeztünk a második ponthoz. Ha azt akarjuk, hogy a béke igazi és tartós legyen, emberinek is kell lennie. A béke iránti vágy egyetemes, ott lakozik min­den ember szívében, de soha nem érhetjük el, ha nem az embert helyezzük minden erőfeszítés középpontjába, amely egységet és testvériséget akar létrehozni a nem­zetek között.

Diplomácia, a béke megteremté­sének művészete

Az emberiségnek tett szolgálatban egyesülnek a dip­lomáciai testületek és a Szentszék, melyek mindegyike hűségesen teljesíti küldetését saját területén, de egyesül a népek és nemzetek közötti megértés és együttműkö­dés elősegítésében. A diplomácia feladata nemes fel­adat. Az elkerülhetetlen nehézségek, visszaesések és kudarcok ellenére a diplomácia fontossága megmarad, mint az egyik olyan úté, amelyet azért járnak, hogy az egész emberiség békéjét és fejlődését előmozdítsák.
VI. Pál pápa szavaival élve „a diplomácia a béke megteremtésének művészete” . A diplomaták békekö­tésre vagy annak fenntartására irányuló erőfeszítései egy két- vagy többoldalú helyzetben nem mindig sike­resek, de ezeket az erőfeszítéseket mindig bátorítani kell, ma ugyanúgy, mint régebben. így új kezdeménye­zések születnek, új ösvényeket próbálnak végigjárni az­zal a kitartással és türelemmel, amely minden jó diplo­matát jellemez. Mint olyan ember, aki Krisztus nevé­ben szól, aki pedig azt mondta magáról, hogy ő „az út, az igazság és az élet” (Jn 14,6), szeretném azt kérni, hogy más tulajdonságokat is tartsanak becsben, ame­lyek pótolhatatlanok, ha a ma diplomáciája be akarja váltani a hozzá fűzött reményeket: a szellemi és erköl­csi rend legmagasztosabb értékei hassák át az emberek céljait és az eszközöket, melyekkel céljukat el akarják érni.