81680 ima található a honlapon, összesen 191960 imádkozás. Regisztrálj, majd kattints és imádkozz!
Szent II. János Pált (Karol Józef Wojtylát - 1920-2005), az első lengyel származású pápát, nem véletlenül nevezték a "remény pápájának". Azok is tisztelték, s azokhoz is szólt, akik nem voltak a katolikus egyház tagjai. Karizmatikus egyéniségéből sugárzott a béke, a szeretet, az egyszerűség és a bölcsesség. Az év 365 napjára és az ünnepekre kínál mindennapi imádságot, olvasmányt, elmélkedést.
Maga a szentatya szólt hozzánk mindenről, ami fontos lehet az emberek válságoktól, háborúktól, viszályoktól gyötört életében. Ezzel a naponta két-három percet igénylő olvasmánnyal, mely útravalót, szellemi töltést és távlatot ad a köznapokhoz és az ünnepekhez, lélekemelő élményként olyan szívből jövő, egyszerű szavakkal szólt hozzánk, mint Jézus. A Mester nem tanítani akart, hanem segíteni. Ez a "pápai kalendárium" naponta néhány perc szellemi együttlétet jelent II. János Pál pápával, Krisztus földi helytartójával, esztendőről esztendőre útitársunk marad.
Gyümölcsoltó Boldogasszony: Ne félj
„Non timere - ne félj.” Ez a meghívás lényeges eleme. Mert az ember fél. Fél, nemcsak azért, hogy meghívást nyer a papi hivatásra, hanem fél, hogy meghívást kap az életre, a kötelességei ellátására, egy hivatás gyakorlására, a házasságra. Fél. Ebben a félelemben a felelősségérzet is megnyilvánul, de nem az érett felelősségé.
El kell fogadnunk a meghívást, figyelnünk kell, be kell fogadnunk, fel kell mérnünk erőnket, és azt kell felelnünk: „Igen, igen.” Ne félj, ne félj, mert kegyelemre leltél, ne félj az élettől, ne félj az anyaságtól, ne félj a házasságtól, ne félj a papi hivatástól, mert kegyelemre leltél. Ez a bizonyosság, ez a tudat segít rajtunk, ahogyan segített Máriának is.
„A föld és a menny a Te 'igen'-edre vár, ő legtisztább Szűz.” Ezek Szent Bernát szavai, híres, nagyon szép szavak. Várják „igen”-edet, Mária. Várják „igen”-edet. Egy édesanya, akinek szülnie kell. Egy férfi, akinek személyes, családi, társadalmi felelősséget kell vállalnia, várja igenlésedet...
S itt következik Mária válasza, itt a válasz, melyet egy édesanya ad, íme egy fiatal nő válasza: egy „igen”, mely egész életre szól.
A megtérés Isten adománya az Egyháznak
„Térjetek meg hozzám... és én is visszatérek hozzátok.” Az Egyház megtér Krisztushoz, hogy megújítsa minden adományának tudatát és bizonyosságát, mely adományokkal a kereszt és a feltámadás ruházta fel. Krisztus egyszerre az Egyház megváltója és jegyese. Mint megváltó és jegyes, Krisztus az Egyházat gyönge, bűnös és esendő emberek között alapította, de ugyanakkor erősnek, szentnek és tévedhetetlennek is. Az Egyház nem az emberek munkájának eredményeként, hanem Krisztus hatalma által létezik.
Az Egyház erejében hinni nem jelenti azt, hogy hinnünk kell azoknak az embereknek az erejében, akik azt alkotják, hanem azt jelenti, hogy hiszünk Krisztus ajándékában, abban az erőben, mely „a gyöngeségben nyilvánul meg a maga teljességében” (2 Kor. 12:9).
Ha hiszünk az Egyház szentségében, az nem jelenti azt, hogy hinnénk az ember természetes tökéletességében, hanem azt, hogy hiszünk Krisztus ajándékában: abban az adományban, mely megengedi esendő emberek számára, hogy tévedhetetlenül hirdessék és megvallják az igazságot, mely üdvösségünkért kinyilatkoztatást nyert.
Korunk Egyháza - ebben a nehéz, veszélyes korban, melyben élünk, e válságos időszakban - kell, hogy különös bizonyossággal rendelkezzék Krisztus adományát illetően, az erő, a szentség, s a tévedhetetlenség ajándékát illetően.
Minél inkább tudatában van az ember gyöngeségének, bűnösségének és esendőségének, annál inkább fenn kell tartania ama adományok bizonyosságát, melyek Megváltójától és Jegyesétől származnak.
Ez a böjti megtérés fontos útja Krisztus Egyháza számára.
A megtérés mindenekelőtt elfogadás
„Térjetek vissza hozzám... visszatérek hozzátok” (Zak. 1:3).
íme egy másik könyörgés a böjti liturgiából, mely bevezet minket a megtérés teljes valóságába. Megtérünk Istenhez, aki vár ránk. Vár reánk, hogy felénk forduljon, hogy „megtérjen hozzánk”. Isten felé utazunk, s Ő találkozni akar velünk. Nyíljunk meg Isten előtt, aki meg kíván nyilatkozni mielőttünk.
A megtérés nem valami egyoldalú folyamat, nem egyoldalú kifejezés. A megtérés annyit jelent, hogy hiszünk Istenben, aki elsőként szeretett bennünket, s aki kezdettől fogva mindig szeret minket az ő Fiában, és Fia által kegyelmet és igazságot ad nekünk a Szentlélek közreműködésével. A Fiút keresztre feszítették, úgymond, olyan kitárt karokkal, ahogyan Isten vár reánk. Milyen szüntelenül „tér meg” Isten hozzánk, Fia keresztje által!
A mi megtérésünk ily módon egyáltalán nem egyoldalú törekvés. Nem csupán erőfeszítés az emberi akarat, megértés és szív oldalán. Nemcsak kötelesség, hogy emberségünket felfelé irányítsuk, amikor az oly súlyosan húz minket lefelé.
A megtérés mindenekelőtt elfogadás. Erőfeszítés, hogy elfogadjuk Istent az Ó „megtérésének” (convenor - „vissza fogok térni”, gazdagságában az emberhez. Ez a visszatérés maga a kegyelem.
A megértés, a szív és az akarat erőfeszítése nélkülözhetetlen a kegyelem befogadásához. Fontos, hogy ne veszítsük el az isteni dimenzióját az életnek az emberi dimenzióban: hogy kitartsunk mellette.
Ne keményítsétek meg a szíveteket
Halljátok ma az Ő hangját: „Ne keményítsétek meg a szíveteket” (Zsolt. 95:8).
Ez az imádság lényeges és szükséges, de különösképp ajánlatos e negyven nap folyamán, amikor halljuk az élő Isten hangját. Átható hang ez, ha tekintetbe vesszük, hogy Isten a Nagyböjt idején nemcsak Igéjének kivételes gazdagságával szól a liturgiában és az Egyház életében, hanem mindenek előtt saját Fia szenvedésének és halálának húsvéti ékesszólásával. Az Ő keresztje és áldozata által beszél. Bizonyos értelemben ez az utolsó beszélgetés az Ő párbeszéde során az emberrel, mely évszázadokig tart, párbeszéd az ember értelmével és szívével, lelkiismeretével és viselkedésével. A szív az ember legbensőbb szellemiségét jelenti, a középpontot, hogy úgy mondjuk, Istenhez való hasonlatosságot. A belső embert. A lelkiismeret emberét.
Böjti imánk arra szolgál, hogy felébressze a lelkiismeretet, hogy meghalljuk Isten hangját. Tény, hogy a lelkiismeret betegségei, a jó és rossz iránti közöny, s a lelkiismeret tévedései nagy veszélyt jelentenek az ember számára. Közvetett módon ez a társadalmat is fenyegeti, mert a társadalom erkölcsi szintje végső soron az emberi lelkiismerettől függ.
Az olyan ember, akinek kemény a szíve és korcs a lelkiismerete, lelkileg beteg ember, még akkor is, ha talán erejének teljében van és fizikai képességeinek birtokában. Mindent el kell követnünk, hogy az ilyen ember újra egészséges legyen lelkileg is. „Bárcsak meghallanátok ma a szavát: ne keményítsétek meg a szíveteket.”
A megtérés Isten ajándéka
A megtérés alapvetően elfordulás a bűntől és visszatérés az Élő Istenhez, a Szövetség Istene felé fordulás: „Gyertek, térjünk vissza az Úrhoz, ő ragadott el, ő is gyógyít meg minket; ő vert meg, ő köti be sebeinket” {Oz. 6:1), amint Ozeás próféta hív bennünket. Kiemeli a valódi megtérés bensőséges jellegét. Ezt mindig Isten szeretetének és ismeretének kell ösztönöznie és mozgatnia. És Jeremiás próféta, a bensőséges vallás nagy mestere előre látta, hogy Isten népének tagjai között rendkívüli lelki átalakulás megy majd végbe: „És szívet adok nekik, hogy elismerjék: én vagyok az Úr. Ők az én népem lesznek, én meg Istenük leszek, mert teljes szívükből hozzám térnek” (Jer. 24:7).
A megtérés Istennek olyan adománya, melyért az embernek buzgón kell imádkoznia s melyet Krisztus, „az új Ádám” érdemelt ki számunkra. A bűn és a halál az első Ádám engedetlenségével került a világba s azóta uralja az embert. De „ha egynek bűnbeesése miatt sokan meghaltak, Isten kegyelmes az egy embernek, Jézus Krisztusnak irgalmából nyert ajándék még inkább kiárad sokakra” (Rám. 5:17).
A keresztény ember, aki a Krisztustól származó erő részese, egyre távolabb kerül a bűntől, vagyis az eredeti engedetlenség szomorú valóságától. Ez olyan mértékben megy végbe, ahogyan a kegyelem egyre inkább szétárad bennünk: az a kegyelem, Isten ajándéka, melyet „egy ember, Jézus Krisztus” érdemei révén kapunk meg (vö. Róm. 5:15). A megtérés ily módon csaknem fokozatos, hatékony és folyamatos átmenet a „régi” Ádámtól az „újig”, aki maga Krisztus.
Szent József, Szűz Mária hitvese
Az Ige testet öltött és eljött, hogy a Szent Szűzben lakozzék, aki, miközben szűz maradt, anya lett.
Ez volt Mária titka. József nem ismerte ezt a titkot. Nem tudta, hogy Őbenne, akinek jegyese volt, valóra vált a hit ígérete, melyet Ábrahám kapott. Vagyis nem tudta, hogy az a jóslat, melyet Náthán próféta tett Dávidnak, benne teljesült. Mária Dávid törzséből való volt. A hit jóslata és ígérete, melynek beteljesülését az egész nép, az Istentől kiválasztott Izrael és az egész emberiség várta.
Ez volt Mária titka. József nem ismerte ezt a titkot. Mária nem mondhatta el neki, mert ez olyan misztérium volt, mely felette állt az emberi megértés képességein és az emberi nyelv kifejezési lehetőségein. Ezt emberi eszközökkel nem lehetett átadni. Csak el lehetett fogadni Istentől, és hinni benne. És Mária hitt.
József nem ismerte ezt a titkot és belül nagyon sokat szenvedett emiatt. Azt olvassuk: „József, a férje, egy becsületes ember, aki nem akarta őt átadni a törvénynek, úgy döntött, hogy csöndben elválik tőle.”
De eljött egy bizonyos éjszaka, amikor József is hinni kezdett. Isten hozzá intézte szavát és hitvesének, jegyesének, Máriának a titka világossá vált számára. Hitt abban, hogy a hit ígérete, melyet Isten Ábrahámnak tett és a Dávid király által hallott jóslat Őbenne nyer beteljesülést. „József, Dávid fia, ne félj magadhoz venni feleségül Máriát, hiszen a benne fogant élet a Szentlélektől van. Fiút szül, akit Jézusnak nevezel el, mert ő szabadítja meg népét bűneitől.”
„József erre fölébredt álmából”, fejezi be az evangélista, „s úgy tett, ahogy az Úr angyala parancsolta”.
Szent József meghallja Isten szavát
Szent József igazi lelki ember! Nagy a hitben, nem azért, mert bármit is szólt volna saját szavaival, hanem mindenekelőtt azért, mert meghallgatta az élő Isten szavait.
Csendben hallgatta. És... tanúja lett az Isteni Titoknak...
Az élő Isten igéje mélyen behatolt ennek az embernek a lelkébe - ennek a becsületes embernek a szívébe.
És mi, vajon mi tudjuk, hogyan kell hallgatnunk Isten szavát?
Tudjuk, hogyan kell feldolgoznunk azt emberi énünk mélységeiben?
Megnyitjuk-e lelkiismeretünket e szó előtt?...
Olvassuk-e a Szentírást?
Veszünk-e részt hitoktatásban?
Oly nagy szükségünk van a hitre!
Nagy szüksége van a mai embernek az erős hitre, e bonyolult, modern korban.
Erős hitre van szüksége ma az egyéneknek, családoknak, közösségeknek, az Egyháznak.
Isten népe!...
Ne féljetek elfogadni Máriát, názáreti Józseffel együtt.
Ne féljetek elfogadni Jézus Krisztust, az Ő Fiát, egész életetek során.
Ne féljetek elfogadni Őt olyan hittel, amilyen Józsefé.
Ne féljetek befogadni Őt hajlékotokba...
Ne féljetek elfogadni Krisztust napi munkátokban.
Ne féljetek elfogadni Őt „világotokban”.
Akkor ez a világ valóban emberivé lesz. Még inkább emberi lesz. Csak az Istenember változtathatja „emberi világunkat” teljesen emberivé.
Isten szolgája, XII. Piusz emlékezete
Ma szeretnék megemlékezni a nagy pápáról, XII. Piuszról. Szent Péter trónjára. 1939. március elején szólították. Csaknem egyidőben a II. világháború kitörésével...
Sosem fogom elfelejteni azt a mély benyomást, melyet reám gyakorolt, amikor alkalom kínálkozott, hogy először láthassam közelről. Egy audiencia alkalmával történt, melyet a Belga Kollégium ifjú papjainak és szeminaristáinak adott. XII. Piusz odament minden jelenlevőhöz. Amikor hozzám ért, a kollégium rektora (most de Fürstenberg bíboros) közölte, hogy Lengyelországból jöttem. A pápa megtorpant egy pillanatra, valódi érdeklődéssel arcán, s megismételte: „Lengyelországból”. Aztán lengyelül azt mondta: „Dicsértessék a Jézus Krisztus”. Ez 1947 elején történt, nem egészen két évvel a II. világháború vége után, mely rettentő megpróbáltatást jelentett Európa és Lengyelország számára.
Ama jelentős pontifikátus kezdetének e negyvenedik évfordulóján nem feledhetjük, XII. Piusz milyen nagyban járult hozzá a II. Vatikáni Zsinat teológiai előkészítéséhez. Mindenek előtt olyan témákat illetően, mint az egyháztan, az első liturgikus reformok, a Bibliakutatás megújítása, s a modern világ problémáinak szentelt nagy figyelem.
Úgyhogy természetesen adósságunk és kötelességünk emlékezni e nagy lélekre, amikor ma Máriához imádkozunk, akinek életét szentelte, mint valamennyien tudjuk.
Szent Patrik
Patrik tanúságtevő volt Jézus Krisztus mellett attól a naptól kezdve, amikor juhászgyerekként szolgált Slemishben egészen Saulban bekövetkezett haláláig. A böjti tüzet Írországban először a slane-i dombon gyújtotta meg, hogy Krisztus világossága egész Írországban fényeskedjék és egyesítse egész népét az egyetlen Jézus Krisztusért. Nagy öröm forrása számomra, hogy most... megláthatom Slane dombját, és hirdethetem... ugyanazt a Jézust, Isten megtestesült Igéjét, a világ Megváltóját.
Köszöntsük ma Krisztust a böjti liturgia szavaival, melyeket először Patrik celebrált Írországban Slane dombján: Krisztus az alfa és az omega, mindennek kezdete és vége. Minden idő és kor Őhozzá tartozik. Dicsőség Neki mindörökké. Adja Isten, hogy Krisztus világossága, a hit fénye továbbra is sugározzák Írországból. És semmi sötétség soha ne oltsa ki!
Szent Patrik azért imádkozott, hogy haláláig hűségesen kitarthasson Krisztus világossága mellett. Azért imádkozott, hogy Írország népe mindig hűséges maradjon Krisztus fényéhez: szüntelenül az írekért imádkozott. Azt írta Vallomásában: „Bár Isten sohasem engedné megtörténni, hogy elveszítsem azt a népet, melyet újra meghódított a világ legszélső peremén. Imádkozom Istenhez, adjon nekem kitartást, és tegyen engem hűséges tanújává Istenért élt életem végezetéig... Attól kezdve, hogy ifjúságomban először megismertem, Isten szeretete és félelme nőttön nőtt bennem, s ez idáig, Isten kegyelméből, megtarthattam a hitet.”
Atyám, vétkeztem
„Atyám, vétkeztem teellened...” (Lk. 15:18).
A böjti időszakban az Egyház különös érzelmekkel elmélkedik e szavak felett, mivel ez az az idő, amikor az Egyház még mélyebben át akarja magát adni Krisztusnak - és e szavak nélkül nincs megtérés teljes bensőséges jelentésében a szónak.
E szavak nélkül: „Atyám, vétkeztem”, az ember képtelen valóban részese lenni Krisztus feltámadásában és titkában, hogy a megváltás és a kegyelem gyümölcseit megkapja általuk. Ezek kulcsszavak. Mindenek előtt mutatják az ember nagy belső nyitottságát Isten felé: „Atyám, vétkeztem teellened.”
Ha igaz, hogy a bűn bizonyos értelemben elzárja az embert Istentől, akkor ugyanúgy igaz az is, hogy a bűnbánat megnyitja Isten teljes nagyságát és fenségét, s mindenek előtt atyai szívét az emberi lelkiismeretnek.
Az ember zárva marad Isten előtt mindaddig, amíg a szavak: „Atyám, vétkeztem teellened” nem hangzanak el ajkáról, főleg ha távol maradnak lelkiismeretéből, „szívéből”.
A Krisztushoz való megtérés, amikor megleljük keresztjének és feltámadásának belső hatalmát, s az emberi létezés teljes igazságát benne, „Krisztusban”, csak e szavak kiejtésével lehetséges: „Atyám, vétkeztem.” És csak e szavak árán.
Nagyböjt idején az Egyház azon munkálkodik mindenekelőtt, hogy minden férfi és nő Isten előtt egyedül vállalja bűneit és így képesek fogadni a feloldozás megváltó erejét Krisztus szenvedésében és feltámadásában.
Krisztus a szabadító
„Ő majd megszabadít titeket”... „Ti, kik a Legmagasabb hajlékában lakoztok.” Abban a pillanatban, amikor megkísértette Krisztust, a kísértő utalt egy zsoltár igéire, mely Isten jóságos gondviselését dicsőíti. Mivel meg akarta győzni a Messiást, s rábeszélni arra, vesse le magát a jeruzsálemi templom legmagasabb párkányáról, emlékeztette Őt: „Parancsot adott angyalainak, a kezükön hordoznak majd, nehogy kőbe üsd a lábad” (Mt. 4:6).
Aztán, mint tudjuk, Krisztus rápirított a kísértőre, mondván: „Ne kísértsd Uradat, Istenedet” (Mt. 4:7). Megrótta azért, mert visszaélt az isteni igékkel, kifacsarva értelmezte őket, és meghamisította a bennük rejlő igazságot. ”Ipse liberabit te” — „Ő majd megszabadít téged.” Az Egyház a böjti időszak minden egyes napján emlékeztet bennünket az ember megszabadításának valódi jelentésére, melyet Isten bevégzett és tovább folytat Krisztusban: szabadulást a bűntől, szabadulást a test vágyaitól, a szem kívánságaitól és az élet gőgjétől (vö. 1 Jn. 2:16), szabadulást mindattól, ami az embert leginkább nyomasztja, még akkor is, ha megengedi számára az önálló döntés látszatának megőrzését.
Az ember ezeket a látszatokat a tárgyak birtoklásával és használatával óvja meg, olyan szolgálat áraként, melyet nem érez szolgálatnak, de mellyel másokat is szolgálatra késztet, gyakran erőszakkal, felebarátjának kárára. Az ember igazi felszabadítása, melyet Krisztus hozott el számára, szabadulást jelent a szabadság látszatától is, mely nem igazi szabadság. „Ipse liberabit te...”
Nagyböjt idején az Egyház arra szólít, hajtsunk fejet Isten előtt. S amikor felemeljük fejünket, Krisztust látjuk, az Ember Megváltóját. Egész élete által tanít bennünket, s különösen szenvedésével és halálával arra, mit jelent a „szabadság”.
Szükségünk van Krisztusra, a Szabadítóra
A bűnbánat szelleme és gyakorlata arra ösztönöz bennünket, hogy őszintén elhatárolódjunk mindentől, minden feleslegestől, mellyel rendelkezünk, néha még attól is, ami számunkra fontos, és akadályoz abban, hogy azzá legyünk, amivé Isten tenni akar minket: „Ahol a kincsed, ott a szíved is” (Mt. 6:21).
Vajon a szívünk anyagi javakhoz ragaszkodik? A mások feletti hatalomhoz? Az uralkodás önzőén finom módozataihoz? Akkor szükségünk van bizony Krisztusra, a Szabadítóra. Ha akarjuk, Ő megszabadíthat minket a bűnös kötelékektől, melyek bennünket gáncsolnak. Legyünk készen, hogy gazdagíthasson minket a Feltámadás kegyelme, azzal, hogy megválunk minden hamis kincstől. Azok az anyagi javak, melyekre gyakran nincs is szükségünk, s melyek sok millió ember számára lehetővé tennék az életben maradást.
Emberek százmilliói, akiknek minimális létfeltételeik is hiányzanak, keresik a mi segítségünket, hogy megtaláljuk a nélkülözhetetlen eszközöket az egységes emberi felemelkedéshez éppúgy, mint országaik gazdasági és kulturális fejlesztéséhez. De a jószándékú felhívások kisebb adományok érdekében nem elegendők ahhoz, hogy az emberi szív megváltozzék. A lélek megtérésére van szükség, mely a szívek találkozásához vezet és ahhoz, hogy megosszuk életünket társadalmunk leghátrányosabb helyzetű tagjaival, azokkal, akik mindentől meg vannak fosztva, néha még emberi és női, gyermeki méltóságuktól is.
Ott gyűlhetünk majd egybe, hogy bensőségesebben élhessük meg Urunk szenvedésének és megváltó halálának titkát. A mások sorsát megosztani - ez segít minket abban, hogy megszabaduljunk rabszolgává silányító bilincseinktől.
Amikor a szeretet és a béke nyelvét használjuk, ez lehetővé teszi számunkra, hogy párbeszédet folytassunk másokkal, még azokkal is, akik különböznek tőlünk. Ezzel a párbeszéddel kezdjük jobban megérteni egymást, lehetővé téve számunkra, hogy kövessük Jézust egy békésebb világ megteremtésében. A Kattints és Imádkozz egy lehetőség, hogy a most élő generációk a digitális világban megváltozzanak. "Isten hűséges és a reményünk benne olyan, mint egy szilárd horgony az égben."