Szent II. János Pál - Minden napra egy ima

Az egész világ római katolikusai és anglikánjai... arra vágyakoznak, hogy kölcsönös megértésben gyarapodja­nak, valamint testvéri szeretetben és az Evangélium kö­zös tanúságtételében...
Két közösségünk püspökeihez, papságához és hívei­hez fordulunk minden országban, püspökségben és plé­bánián, ahol híveink egymás mellett élnek.
Azt javasoljuk, hogy valamennyien imádkozzanak ezért az együttműködésért és tegyenek meg minden tő­lük telhetőt, hogy jobb eredményeket érhessenek el a Krisztusban való hitben és a róla történő tanúságtétel­ben az egész világ előtt. Csak ilyen közös munkával és imával lehet eltörölni a múlt ellenségeskedéseinek em­lékét és véget vetni szembenállásunknak...
Felismerjük az új kihívást, hogy átadjuk magunkat teljesen az Evangélium igazságának azokban a megál­lapodásokban, melyeket megköthetünk és azokban a nehézségekben is, melyekkel találkozhatunk. ...Imával fordulunk Jézushoz, a Jó Pásztorhoz... hogy vezessen bennünket a teljes egység felé, melyre minket szólított. Ugyanannak a Szentléleknek a hatalmában bízva ismét az egyesülés munkájára szánjuk el magunkat, erős hit­tel, megújult reménységgel, s egyre mélyebb szere­tettel.
Istennek ez a szeretete megjelent felettünk a Szentlé­lek személyében, az igazság és egység szellemében. A szeretet az igazságon keresztül gyarapodik: az igazság a szeretet által éri el az embereket.
Krisztus, nézz le ránk; tekintsd oly sok szív vágyako­zását! Te, aki a történelem Ura vagy és az emberi szívek Ura is, légy velünk! Jézus Krisztus, Isten örökké­való Fia, légy velünk!
 

Aquinói Szent Tamás lángesze

Realista és történelmi módszere alapvetően optimista és nyitott szellemiségű volt, ezért is hívjuk Aquinói Szent Tamást Doctor Communis Ecclesiae néven, az Egyház közös doktorának, miként VI. Pál hívta őt... de egyúttal Doctor Humanitatis is volt, mert mindig azon­nal készen állt, hogy valamennyi emberi kultúra értéke­it befogadja. Az angyali doktor, Tamás joggal állíthat­ta: „ Veritas in seipsa fortis et nulla impugnatione convellitur — Az igazság önmagában is erős, és semmi tá­madás nem gyengíti.” Az igazságot, akár Jézus Krisz­tust, mindig meg lehet tagadni, üldözni, legyőzni, meg­sebezni, vértanúvá tenni, keresztre feszíteni; de mindig újra éled és feltámad és nem lehet kiirtani az emberszívekből. Szent Tamás lángeszének minden hatalmát az igazság kizárólagos szolgálatának szentelte. Mintha va­lósággal szeretne mögötte eltűnni, nehogy megzavarja fényességét, hogy az igazság sugározzák elő” s ne ő ma­ga, aki felmutatta.
Szent Tamás szerint a tárgyak hangjához való hűség a filozófiában ugyanaz, mint a teológiában a hűség az Egyház hangjához. Az ő szabálya, melytől sosem tért el, az az alapelv volt, mely szerint „Magis standum est auctoritati Ecclesiae... quam cuiuscumque Doctoris” — „Nagyobb hitelt kell adnunk az Egyház tekintélyé­nek, mint bármely doktorénak”. Így az egyházi tekin­tély által kinyilvánított igazság a Szentlélek segítségé­vel annak az igazságnak a mértéke, melyet az összes múltbéli, jelenlegi és jövőbeli teológus és doktor kifejez. Tamás tanításának tekintélyét az Egyház tekintélye adja. Ezért állította őt példaként, mintaként az Egyház a teológiai kutatók számára.

Szellemi  egyesülés az orthodoxokkal

Credo in Spiritum Sanctum Dominum et vivificantem...
Hiszek a Szentlélekben, az Úrban és életadóban...
Az apostolok és atyák e hitét ünnepélyesen hirdette és tanítását megerősítette a konstantinápolyi zsinat 381-ben. Mi... spirituális egységben testvéreinkkel, akik a jubileumi liturgiát celebrálják a konstantinápolyi Öku­menikus Patriarchátus katedrálisában, ezt kívánjuk hir­detni magunk is, ugyanolyan tisztán és erősen tanítva ezt ebben az évben... ahogyan ama tiszteletreméltó zsi­nat hirdette és tanította tizenhat évszázaddal korábban.
Szeretnénk megújítani a II. Vatikáni Zsinat tanítását ennek fényében, a mi időnk zsinati tanítását, mert ez a zsinat lett a mi nemzedékeink hangja és elkötelezettsé­ge, és szeretnénk a régi zsinatok tanítását mélyebben megérteni, különösen annak a zsinatnak a tanítását, me­lyet ezerhatszáz évvel ezelőtt tartottak Konstantiná­polyban.
Tekintetünket annak az egyetlen testnek a titkára függesztjük, mely különböző tagokból áll; ennek fényé­ben fejezzük ki leghőbb vágyunkat, hogy ezt az egysé­get elérjük, Krisztus egységét, melyhez meghívást nyernek mindazok — Szent Pál szavai szerint — akik „meg  vannak keresztelve egyetlen Lélekben, hogy egyetlen testet alkossanak”; mindazok, aki „ittak az egyetlen Lélek forrásából”.
A mai napon különös súllyal fejezzük ki ezt a kíván­ságunkat, amikor azokra az időkre emlékezünk, amikor az Egyház osztatlan volt. Ezért kiáltjuk: „Ó áldott fény, hatolj be mélyen hűséges szolgáid szívébe.”

Saul válasza megtérés és egység

Tarzuszi Pál megtérése felidézi bennünk az Úr Krisz­tussal való személyes találkozásának drámai történetét, amikor a buzgó tanítványt villámcsapásként érte a da­maszkuszi úton... Jézus senkiével össze nem téveszthe­tő hangja... Pál azonnal megnyílt előtte, amint az Ő szavát meghallotta, s mihelyt alázattal fogadta az Isteni Mester szívhez szóló dorgálását, már „kiválasztott esz­közzé” vált... „hogy megismertesse nevemet a pogány népekkel... és Izrael fiaival” (ApCsel. 9:15), mégpedig úgy, mint „tanú” (ApCsel. 22:15).
Az egész történés középponti eleme... a MEGTÉRÉS volt. Saul, aki arra rendeltetett, hogy elvigye az Evan­géliumot  a  népeknek,  meghívást  nyert Krisztustól, hogy mindenekelőtt önmagában végezze el teljesen a megtérés munkáját. Krisztus legbenső énjéhez fordult... amikor nevén nevezte őt, valóban személyes hangon, mely nem hagyott helyet félreértéseknek vagy kitérés­nek: „Saul, Saul, miért üldözöl? Hiába rugdalózol az ösztöke  ellen!...   kelj fel és állj  talpra!” (ApCsel. 26:14-16). És Saul elindult a megtérés küzdelmes út­ján, mely egész életén keresztül tartott, az első, alázatos kérdéstől kezdve: Mit kell tennem, Uram?”
Mindez... régi vágyunkra emlékeztet minket, de az egység csak a Krisztushoz való megtérés eredménye le­het, aki annak a Testnek Feje, melyet Egyháznak hív-
nak... Szüntelenül fel kell tennünk magunknak a kér­dést... hogy keresztény életünk különböző dimenziói­ban milyen erőfeszítéseket tettünk az egységért és öku­menikus utunk során miképp nyilvánult ez meg a Krisztushoz való megtérés fényében... Tarzuszi Pál pél­dája, akiből Szent Pál lett... azt bizonyítja, hogy a meg­térés, és az egység is lehetséges Isten számára, bármily lehetetlennek tűnnék is az embernek.

Szent Pál megtérése — Krisztus meghívása

Ma ünnepeljük azt, hogy a feltámadt Jézus megjelent Tarzuszi Pálnak. A jelenés az Egyház titkainak kinyi­latkoztatása volt, és Pált a megtéréshez vezette. Egye­dülálló küldetést ruházott rá az Egyház jövője érdeké­ben.
Az üldöző a kinyilatkoztatásra hittel válaszolt. De nem szabad felednünk, milyen árat kellett ezért Pálnak fizetnie. Küldetése nem volt könnyű. Kezdjük azzal, hogy sok keresztény félt tőle és nem hitt abban, hogy igazi tanítvány (vö. ApCsel. 9:26). Ennek következté­ben Pál szívesen emlegette az átélt szenvedéseket és a tapasztalt gyöngeséget, mert Isten csodálatos hatalma általuk nyilvánulhatott meg. Megtérése a damaszkuszi úton azonnali és gyökeres volt, de meg kellett élnie hit­ben és kitartásban apostoli küldetésének hosszú évei során: attól a pillanattól kezdve egész életének szünte­len megtérésnek, folytonos megújulásnak kellett lennie: „A belső ember napról napra megújul..." (2 Kor. 4:16). Amikor Isten szólít, amikor Isten megtérít, akkor küldetést is ad. A küldetés, melyet Pál kapott, az volt, hogy „tanúsítsa minden ember előtt" mindazt, amit lá­tott és hallott (ApCsel. 22:15). így Pál a feltámadt Krisztustól  ugyanazt a parancsot kapta,  mint vala­mennyi apostol: „Menjetek el az egész világra, és hir­dessétek az evangéliumot minden teremtménynek" (Mk. 16:15). A Pálnak adott sajátos feladattal azonban Krisztus kinyilvánította és megvalósította különleges módon az Egyház küldetését is valamennyi nemzettel szemben, vagyis azt a küldetést, hogy valóban egyetemes, igazán katolikus legyen, „tanúságtevő minden em­ber előtt." Pál küldetésének felmérhetetlen hatása volt az evangelizáció teljes munkájára és az Egyház egyetemessé­gére. Egy közös imádságon a kereszténységért a II. Va­tikáni Zsinat vége felé VI. Pál pápa azt mondotta, hogy az Egyház „ökumenizmusának apostolát" látja Szent Pálban.

A katolikusokhoz

„Kegyelemben és békében bőven legyen részetek!” (1 Pt. 1:2).
Mint Péter, mindenekelőtt én is szeretnék köszönetet mondani az életteljes reményért, mely bennetek van és mely a feltámadt Krisztustól származik. Szeretnélek mindnyájatokat buzdítani, hogy legyetek hálásak Isten­nek és erősek a hitben, mint „az engedelmesség gyer­mekei”, lelketeket is megtartva engedelmességben az igazsághoz, őszinte testvériségben, tisztességes maga­tartással a népek között, hogy azok, látván jó munkál-kodástokat, Istent dicsőítsék...
Igen, szeretnélek meghívni titeket, s felszólítani arra, hogy e levelet tekintsétek úgy, mint ami nektek szól... olvassátok el figyelmesen és gondolkodjatok el minden megállapításán.
Szeretném felhívni figyelmeteket a levél egyik buzdítására: „...legyetek mindig készen arra, hogy min­denkinek megfeleljetek, aki csak kérdezi, mi az alapja reményeteknek, De ezt szelíden, tiszteletet tanúsítva és jó lelkiismerettel tegyétek...” (1 Pt. 3:15—16). Ezek azok az aranyszabályok, melyeket a keresztényeknek be kell tartaniuk, ha más hitű polgártársaikkal kapcso­latba lépnek...
Mindig őrizzétek meg hitetek bátorságát és büszkesé­gét. Mélyítsétek el. Kerüljetek állandóan közelebb Krisztushoz, mint a szegletkő eleven kövei, bizonyosanabban, hogy eléritek hitetek célját, lelketek üdvösségét... Igyatok örömmel az Oltáriszentség bő forrásából. Töltsön el Isten titeket kegyelmével!

A keresztények egysége —
türelmes várakozás, nem tétlen bele­nyugvás

Fontos, hogy minden keresztény férfi és minden ke­resztény nő egyenként megvizsgálja lelkében, mi tart­hatja vissza a teljes egységet a keresztények között. A teljes hitbéli egység még hiányzik nálunk és ezt el kell érnünk, mielőtt valóságosan együtt ünnepelhetjük az Eucharistiát. Maga a vágy a teljes hitbéli egységre a Szentlélek ajándéka, és alázatos szívvel mondunk érte köszönetet Istennek...
A Szentlélekhez való hűség belső megtérést és buzgó imádságot követel. S imádkozzunk azért is, hogy a jo­gos türelem, mellyel várjuk Isten idejének eljövetelét, ne változzon tétlen belenyugvássá a hitbéli szakadás fennálló helyzetébe. Isten kegyelmével az ilyen türe­lemnek sosem szabad felváltania azt a határozott és nagylelkű választ, melyet Isten vár hívására, hogy telje­sen egyesüljünk Krisztusban...
Ne felejtsük el, hogy arra szólítottak fel bennünket, hogy mutassunk teljes hűséget Krisztus akaratához.
Kérjük kitartóan a Szentlelket, hogy hitünkből iktas­son ki minden szakadást, s adja meg igazságban és sze­retetben azt a tökéletes egységet, melyért Krisztus imádkozott; s amiért meg is halt Krisztus — hogy együvé tereljük Isten szétszóródott gyermekeit.

Minden kereszténynek

Ma a keresztények mindnyájan tisztában vannak an­nak szükségességével, hogy tökéletesen egyesülniük kell Krisztusban és az Ő Egyházában: hogy csupán egyek legyünk, Krisztus imája szerint...
Á megbékélés munkája, az egyesülés felé vezető üt talán hosszú és küzdelmes lesz. De miként azemmauszi úton, az Úr maga kísér el bennünket... Ő velünk lesz, míg a sokáig várt pillanat eljő, amikor együtt ör­vendezhetünk az Ő nevében a Szentírás szerint és a „kenyér megtörésekor” (Lk. 24:35)... A Katolikus Egy­ház belső megújulása, teljes hűséggel a II. Vatikáni Zsinathoz, önmagában is nélkülözhetetlen hozzájárulás a keresztény egység ügyéhez.
Miközben egyházainkban előrelépünk a keresztény élet szentségében és hitelességében, egyre inkább egyesülnünk kell Krisztusban, vagyis magunk között kell egyezségre jutnunk Krisztusban. Egyedül Ő teljesítheti be reményeinket... „Ami az embernek lehetetlen, az Is­tennek lehetséges.” (Lk. 18:27).
Menjünk tehát együtt tovább, s vizsgáljuk meg együtt annak szükségességét, hogy közösen szolgáljuk azt a világot, mely ezt igényli... Minden kereszténynek együtt kell fellépnie a szellemi és erkölcsi értékek vé­delmében a materializmus és az erkölcsi engedékeny­ség nyomása ellen. A keresztényeknek egyesülniük kel­lene az igazságosság előmozdítása érdekében, s védel­mezniük kellene minden emberi lény jogait és méltósá­gát.
Sürgetnünk kell a polgárokat, a közösségeket és a politikusokat, hogy lépjenek a türelem, együttműködés és szeretet útjára.

Szent Ágnes, szűz és vértanú

Szüzességének és vértanúságának történetével Szent Ágnes az együttérzés és csodálat hullámát keltette fel az egész világon... Benne megdöbbent minket ifjúkora ellenére érett ítélete, elhatározásának erőssége női befo­lyásolhatósága ellenére, félelem nélküli bátorsága bírái fenyegetései ellenére és megkínzatásának durvasága.
Ágnes a legszentebb tanúságot tette Krisztus mellett fiatal életének véres áldozatával. A hősies leány képe felidézi bennünk Jézus szavait: „Dicsőitelek, Atyám, ég és föld Ura, hogy az okosok és a bölcsek elől elrejtetted ezeket, és a kicsinyeknek kinyilatkoztattad.” (Mt. 11:25—26)
Ujjongásunkban szinte összerázkódunk ezeknek az ünnepélyes szavaknak hallatán. Jézus messze előre Iátott. Látta évszázadokon át férfiak és nők számlálhatat-lan sokaságát, mindenféle életkorból es körülmények közül, akik örömmel csatlakoznak az Ő tanításához. És Ágnes közöttük volt.
Egyetlen jellemvonásuk közös. Kisemberek, vagyis egyszerűek és alázatosak... Olyan emberek, akik tudják, hogy nem tudnak semmit és semmit sem érnek: tudják, hogy szükségük van segítségre és megbocsátásra. Ezért az ő szívük nyitva és megértik Őt.
Nem így a „tanultak” és az „okosok”... Krisztus nem arra kéri az embert, hogy mondjon le józan eszéről. De csak aki el tudja fogadni saját értelmi és erkölcsi korlá­tait, és felismeri, hogy szüksége van a megváltásra, jut­hat el a hithez, és a hitben találkozhat Krisztussal, Megváltójával.

Testvéri  kapcsolatok a  keresztények között

„Nézzétek, milyen kedves és jó, ha egyetértésben él­nek a testvérek!” (Zsolt. 133:1).
Szorosan összekapcsolnak bennünket a bibliai közös kötelékek, Isten Szava, az apostoli hitben melyet megvallunk a nagy hitvallásokban, s mely a kereszténységben életünk lesz. Ha elmélyítjük közösségünket a keresztség szentségében, akkor rendkívül pozitív le­hetőségek nyílnak számunkra a teljes egyesülés útján.
S vajon nem az egységért való imádság, akár minden egyes közösségben, akár, ahol ez lehetséges, a szívek testvéri egyesülésében, a legjobb eszköze annak, hogy az egyetértés szellemét magunk közé szólítsuk ökume­nikus szándékaink érdekében, Őt, aki átformálja akara­tunkat és sugallataira fogékonnyá tesz minket?... Min­den erőfeszítésünk... minden kapcsolatunk szempontjá­ból nagyon fontos mindazokkal, akik a keresztény ne­vet viselik, hogy testvérek legyünk...
Illő, hogy folytassuk a múlt emlékeinek megtisztítá­sát, hogy a kölcsönös megértés és együttműködés jövő­jét megalapozhassuk... Az együttműködésnek különbö­ző formái léteznek... a Katolikus Egyház és más egyhá­zak és közösségek között...
Folytatnunk kell erőfeszítéseinket, hogy beteljesít­hessük az Úr akaratát, melyet az Utolsó Vacsora alkal­mával nyilvánított ki: „Legyenek mindnyájan egy... hogy így higgyen a világ...” (Jn. 17:21). Hogy „egy szívvel, egy lélekkel munkálkodjatok az evangéliumi hitért” (Fii. 1:27) a Szentháromság, Atya, Fiú és Szentlélek dicsőségére.

A keresztények egysége mindenki számára feladat

Sok hang — katolikusoké, orthodoxoké, protestánso­ké — ...egyszerre emelkedik fel Atyánkhoz, ki a mennyekben lakozik, egybehangzó és buzgó imádsággal...
A kereszténység egysége annál fontosabb a mi időnkben, mert az Egyház csak így töltheti be hivatását hatékonyabban és tehet teljes hitéró'l tanúságot az Úr­nak és hirdetheti az Evangéliumot.
Minden kereszténynek törekednie és együttműködnie kellene az egység visszanyerésére, minden keresz­ténynek, aki állhatatos kíván maradni hivatásában és küldetésében.
Az imádság, mely világszerte Istenhez száll a Ke­resztény Egység vasárnapján, bizonyára mindenkinek megerősíti majd elkötelezettségét, az egyes emberek feladatai és megkapott adományai szerint, hogy minden férfi és nő hozzájáruljon a közös út kereséséhez, s me­leg szívvel és megújult reménnyel haladjon örömmel és hittel az Úr ösvényein. Biztosan a teljes egységhez és az Ő Királyságába vezetnek... Imádkozzunk a Theotokoszhoz, Isten Anyjához, aki elhozta nekünk Krisztust, az igaz Istent és igaz Embert, a Béke Fejedelmét, aki Lelkével egyetemben megvalósítja bennünk Isten Or­szágát.

A   keresztények   egysége  Isten ajándéka

Ez az imahét is pontosan elérkezett megint, hogy fel­keltse a keresztények lelkiismeretét: Isten tekintete előtt vizsgálják meg önmagukban a teljes egység visszanye­résének kérdését. Ismét felmerül a kérdés... hogy emlé­keztessen bennünket arra, hogy az egység Isten ajándé­ka; ezért ezt kell kérnünk erősen az Úrtól. Az a tény, hogy... a különböző hitvallások keresztényei közös imádságban találnak egymásra... egészen különös jelen­tőséget kap.
A keresztények egyre növekvő világosságban fedezik újra fel a tényt, hogy a részleges, de valódi közösség máris létezik, és Isten előtt és az Ő segítségével e kö­zösségek az egység felé tartanak. E cél felé mennek, amikor az Úr imáját mondják, aki megtisztít és felsza­badít, megvált és egyesít... Nagyon kell figyelnünk és meg kell bizonyosodnunk arról, hogy az imádság nem veszíti el erejét, hogy a dolgokat ellenkezőjére fordítsa. Fel kell ráznunk mindenki lelkiismeretét a keresztények megosztottságát illetően, „mely nyíltan szembeszáll Krisztus akaratával, kárt okoz az egész világnak és a legszentebb ügynek is, hogy minden ember számára ki­hirdessük az örömhírt, az Evangéliumot.”
Kérünk Téged, ó Urunk, hogy add meg Lelked aján­dékait, hogy a teljes és egész igazság mélységeit elér­jük... Taníts meg arra, hogyan kerülhetjük el az elsza­kadást.
Küldd el hozzánk Szentlelkedet, hogy minden gyer­mekedet elvezesse a teljes egységig, teljes kegyelem­ben, akaratodnak engedelmeskedve. Ámen.