Szent II. János Pál - Minden napra egy ima

A buddhizmus és sintoizmus képviselőihez

    Tiszteletreméltó barátaim, a buddhizmus és sintoizmus képviselői Japánban, boldog vagyok, hogy üdvözölhetem önöket ma. Mindenekelőtt köszöntöm önöket, mint a nemes és szorgalmas japán nép fiait. Az önök országa kiemelkedő fejlődést mutatott sok területen. Ugyanakkor továbbra is kötődött saját életstílusához, hangsúlyozva a tiszteletet, harmóniát és művészetet.
    A Katolikus Egyház kifejezi megbecsülését az önök vallása és magas szellemi értékei miatt, amilyen a tisztaság, érzelmi szenvtelenség, a természeti szépség szeretete, s a jóakarat és együttérzés minden élőlény iránt.
    Nagy örömet szerez annak tudata, hogy önök azért jöttek ide, hogy folytassák párbeszédüket és együttműködésüket... A témák, melyeket megvitatnak, ki-ki saját vallása álláspontjáról, az ember és természet kapcsolata és a kapcsolat a vallás és kultúra között. Mélyen meg vagyok győződve, hogy ezek a témák nagyon fontosak világunk jövője szempontjából. Valójában e meggyőződésem tükröződik első, Redemptor Hominis kezdetű pápai enciklikámban. Bizonyosak lehetnek abban, hogy én ezt a párbeszédet és a továbbiakat érdeklődéssel és nagyrabecsüléssel fogom követni.
    Ezen a földön valamennyien a Teljes és Örök zarándokai vagyunk, aki egyedül képes arra, hogy az emberi egyén szívét üdvözítse és kielégítse. Teljesítsük be együtt az Ő akaratát az egész emberiség javára.

Nagaszaki szent vértanúi

    Kedves barátaim, ma a sok zarán­dok egyike leszek, akik eljönnek ide, a Vértanúk Dombjára Naga­szakiban, arra a helyre, melyen keresztények pecsétel­ték meg hitüket Krisztusban életük áldozatával. Győ­zelmet arattak a halál felett az Úr dicséretének felül­múlhatatlan tettével. A vértanúk emlékműve előtt imádságos lélekkel szeretnék életük titkába hatolni, szeretném, ha szólnának hozzám és az egész Egyház­hoz, szeretném hallani üzenetüket, mely évszázadok óta is elevenen él. Akárcsak Krisztust, őket is olyan helyre vitték, ahol közönséges bűnözőket szoktak kivégezni. Mint Krisztus, ők is életüket adták, hogy mindannyian hinni tudjunk az Atya szeretetében, a Fiú megváltó küldetésében, a Szentlélek tévedhetetlen vezetésében.

    Nisizakában, 1597. február 5-én huszonhat mártír ta­núsította a Kereszt hatalmát. Ők voltak az elsők a vér­tanúk gazdag aratásában, mert később még sokan szen­telték meg ezt a földet szenvedésükkel és halálukkal. Keresztények haltak meg Nagaszakiban, de a nagaszaki Egyház nem pusztult el.

    Ma zarándokként jövök erre a helyre, hogy megkö­szönjem Istennek a nagaszaki mártírok életét és halálát. Köszönöm Istennek mindazok életét, akik, bárhol is le­gyenek, szenvednek Istenbe vetett hitükért, a megváltó Krisztus iránti hűségükért, és hűségükért az Egyház iránt. Minden korszak — a múltban, a jelenben és a jövő­ben is — megteremti fénylő példáit annak a hatalom­nak, mely Jézus Krisztusban van mindenki épülésére.

    A Vértanúk Dombjára jövök el ma, hogy tanúságot tegyek a szeretet elsőbbségéről a világban.

Testvériség keresztények és mohamedánok között

Párbeszéd a zsidókkal

Krisztus, az emberi lét világossága

    Vajon Krisztus nem e jelben lépett be az emberiség történetébe? Vajon nem így merül fel előttünk az em­beri történelem különböző korszakaiban? Nem létezett olyan korszak, melyben ne mondtak volna ellen Neki. És Ő kinyilvánította magát mindig újra, mint a fény, mely megvilágosítja az embert, ebben az ellentmondás­ban is.
    Vajon a mi korunk ugyancsak nem nyilvánítja ki sokféle ellentmondását Krisztussal szemben? És vajon e században is újra nem mutatja meg magát úgy, mint a fény, mely megvilágosítja az embereket és népeket? Ma úgy valljuk Krisztust, hogy a fény jelét mutatjuk fel, Mária fiáét, a Betlehemben született Krisztusét, akit bemutattak a templomban, akit keresztre feszítettek és aki feltámadott. Egyszerű s ugyanakkor gazdag jel ez. Olyan gazdag, mint az élet, mert valójában az élet volt az emberek világossága (Jn. 1:4).
    Krisztus az emberi élet világossága. Ő a világosság, mert eloszlatja az emberi élet sötétségét. Ő a világos­ság, mert megvilágítja rejtélyeit. Mert az alapvető kér­désekre határozott válaszokat ad. Ő a világosság, mert értelmet ad az életnek. Világosság, mert meggyőzi az embert nagy méltóságáról...
    Éljünk Krisztusban a bemutatás világosságában. Va­jon nem változik-e az egész világ egy óriási, kozmikus templommá az emberi szívben, ha az ember „lelki ál­dozatot” ajánl fel? Nem válik-e a teremtett lélek nagy, Krisztus-középpontú terévé, melyben a Szentlélek mű­ködik, minél inkább hagyja a kis emberi szív, hogy át­járja Krisztus világossága és a bemutatás templomává legyen?!

Az Úr bemutatása

    Lumen ad revelationem gentium – világosságul a pogányok megvilágosítására.
    Ezek a szavak először hangzottak el a jeruzsálemi templomban azon a helyen, ahol az anyák megtisztulási szertartását végezték elsőszülöttjük megszületése után. E szavakat az öreg Simeon mondta ki, aki próféta volt. Máriának és Józsefnek mondotta őket, akik a Betle­hemben született gyermeket a templomba hozták.
    Bár e szavakat csupán egyetlen helyen mondták ki, az igazság, melyet hirdettek, visszhangzott az egész templomban – az egész területen, melyet Izrael Istené­nek szenteltek, miközben várták a Messiást. E szavak betöltötték a jeruzsálemi templomot a sors világosságá­val, mely az örökkévalóságban fogant: „világosságul a pogányok megvilágosítására, és dicsőségül népednek, Izraelnek” (Lk. 2:32).
    Vonuljunk körmenetben, hordozzuk e gyertyákat, a fény jelét, „amely minden embert megvilágosít” (Jn. 1:9). A Betlehemben született Krisztus jelét. A templomban bemutatott Krisztus jelét. A jelet, melynek so­kan ellentmondanak (vö. Lk. 2:34). Valljuk meg Krisz­tust ebben a jelben. Vajon az Ő kortársai nem mondot­tak-e neki ellen? Annak a népnek gyermekei, melyhez Őt elküldték? De igen. Úgy történt: ellentmondtak ne­ki. Hogy kioltsák a fényt, halállal sújtották Őt. Simeon megjósolta e halált, amikor így szólt anyjához: „a te lelkedet is tőr járja át” (Lk. 2:35).
    A kereszthalál nem oltotta el Krisztus fényét. Nem roppantotta szét a kősír fedele... Tehát belépünk... fényt hordozva, Krisztus jelét, akit keresztre feszítettek és fel­támadott. Simeon jóslata végig beigazolódott a keresz­ten és a feltámadásban: az ellentmondás jeleként – a fény jeleként.

Teljesedjenek be szavaid

    Fiat mihi secundum verbum tuum – „Teljesedjenek be rajtam szavaid”.
    Máriának e szavai akkor hangzottak el, amikor az an­gyali üdvözletet hallotta. Ismételjük el, és szí­vünkben elmélkedjünk róluk, amikor e szavakkal imád­kozunk. Különös ékesszólással zengenek a holnapi ün­nep világosságában, hiszen holnap lesz az Úr templom­ban való bemutatásának ünnepe. A liturgia minden esz­tendőben újból megemlékezik erről az eseményről ka­rácsony után negyven nappal. Negyven nappal azután került erre sor, hogy Krisztus megszületett Betlehem­ben.
    Ezt olvashatjuk Szent Lukácstól: „Amikor elteltek a Mózes törvényében megszabott tisztulás napjai, felvit­ték Jeruzsálembe, hogy bemutassák az Úrnak, ahogy az Úr törvényében elő volt írva: .Minden elsőszülött fiút az Úrnak kell szentelni.” Az áldozatot is be akarták mu­tatni, ahogy az Úr törvénye előírta: „Egy pár gerlicét vagy két galambfiókát.” (Lt 2:22–24).
    Az áldás és bemutatás ezen alkalmából hallotta Má­ria a következő profétikus szavakat Simeon szájából: „Ő sokak romlására és sokak feltámadására lesz Izrael­ben, jel lesz, amelynek ellene mondanak – a te lelke­det is tőr járja át –, hogy sokaknak kiderüljenek a tit­kos gondolataik.” (Lt 2:34–35).
    Imádkozás közben töprengjünk el azon a válaszon, amelyet Mária adott az angyali üdvözletre. „Fiat mihi secundum verbum tuum” – „Teljesedjenek be rajtam szavaid.”

Bosco Szent János

Szellemi egyesülés az evangélikusokkal

Szellemi egyesülés az anglikánokkal

Aquinói Szent Tamás lángesze

    Realista és történelmi módszere alapvetően optimista és nyitott szellemiségű volt, ezért is hívjuk Aquinói Szent Tamást Doctor Communis Ecclesiae néven, az Egyház közös doktorának, miként VI. Pál hívta őt... de egyúttal Doctor Humanitatis is volt, mert mindig azon­nal készen állt, hogy valamennyi emberi kultúra értéke­it befogadja. Az angyali doktor, Tamás joggal állíthat­ta: „ Veritas in seipsa fortis et nulla impugnatione convellitur – Az igazság önmagában is erős, és semmi tá­madás nem gyengíti.” Az igazságot, akár Jézus Krisz­tust, mindig meg lehet tagadni, lehet üldözni, legyőzni, meg­sebezni, vértanúvá tenni, keresztre feszíteni; de mindig újraéled és feltámad, és nem lehet kiirtani az emberszívekből. Szent Tamás lángeszének minden hatalmát az igazság kizárólagos szolgálatának szentelte. Mintha va­lósággal szeretne mögötte eltűnni, nehogy megzavarja fényességét, hogy az igazság sugározzék elő” s ne ő ma­ga, aki felmutatta.
    Szent Tamás szerint a tárgyak hangjához való hűség a filozófiában ugyanaz, mint a teológiában a hűség az Egyház hangjához. Az ő szabálya, melytől sosem tért el, az az alapelv volt, mely szerint „Magis standum est auctoritati Ecclesiae... quam cuiuscumque Doctoris”  – „Nagyobb hitelt kell adnunk az Egyház tekintélyé­nek, mint bármely doktorénak”. Így az egyházi tekin­tély által kinyilvánított igazság a Szentlélek segítségé­vel annak az igazságnak a mértéke, melyet az összes múltbéli, jelenlegi és jövőbeli teológus és doktor kifejez. Tamás tanításának tekintélyét az Egyház tekintélye adja. Ezért állította őt példaként, mintaként az Egyház a teológiai kutatók számára.

Szellemi  egyesülés az orthodoxokkal

    Credo in Spiritum Sanctum Dominum et vivificantem...
    Hiszek a Szentlélekben, az Úrban és életadóban...
    Az apostolok és atyák e hitét ünnepélyesen hirdette és tanítását megerősítette a konstantinápolyi zsinat 381-ben. Mi... spirituális egységben testvéreinkkel, akik a konstantinápolyi Öku­menikus Patriarchátus katedrálisában a jubileumi liturgiát celebrálják, ezt kívánjuk hir­detni magunk is, ugyanolyan tisztán és erősen tanítva ezt ebben az évben... ahogyan ama tiszteletreméltó zsi­nat hirdette és tanította tizenhat évszázaddal korábban.

Szeretnénk a II. Vatikáni Zsinat tanítását, a mi időnk zsinati tanítását ennek fényében megújítani, mert ez a zsinat lett a mi nemzedékeink hangja és elkötelezettsé­ge, és szeretnénk a régi zsinatok tanítását mélyebben megérteni, különösen annak a zsinatnak a tanítását, me­lyet ezerhatszáz évvel ezelőtt Konstantiná­polyban tartottak.
    Tekintetünket annak a különböző tagokból álló egyetlen testnek a titkára függesztjük; ennek fényé­ben fejezzük ki leghőbb vágyunkat, hogy elérjük ezt az egysé­get, Krisztus egységét, melyhez meghívást nyernek mindazok – Szent Pál szavai szerint – akik „meg  vannak keresztelve egyetlen Lélekben, hogy egyetlen testet alkossanak”; mindazok, aki „ittak az egyetlen Lélek forrásából”.
    A mai napon, amikor azokra az időkre emlékezünk, amikor az Egyház osztatlan volt, különös súllyal fejezzük ki ezt a kíván­ságunkat. Ezért kiáltjuk: „Ó áldott fény, hatolj be mélyen hűséges szolgáid szívébe.”