Szent Bernát idézetek minden napra

Az egyéni gyarlóság, gonoszság, hasznavehetetlenség kendőzésével félrevezeted magadat. Akkor, amikor magadat kíméled, hízelegsz magadnak, bebeszéled, hogy valaki vagy, pedig hát senki. Teljes önismerethiány az, mikor miként Ádám, levelekből foltozol össze magadnak hasznavehetetlen takarót az Isten előtt.

Távol legyen Isten tökéletességétől, hogy mivel jóságos, ne legyen igazságos. Mintha nem lehetne egyszerre jó és igazságos. Jobb az igazságos jóság, mint az engedékeny.

Magadat vezeted félre, és nem az Istent. Magadat csapod be, és a gonoszság önmagának hazudik, nem az Istennek.

Segíts, Uram, kérlek, hogy el tudjam hagyni megszokott bűneimet. Segíts, hogy csak azt tegyem, ami tetszik Neked, és azt az igyekezetet, amit eddig a bűnökre fordítottam, add, hogy segítségeddel ezután a Te akaratod teljesítésére irányítsam, hogy ahol elhatalmasodott a bűn, ott még bőségesebb legyen kegyelmed.

A bűnök fölött érzett fájdalmat szakítsák félbe az Isten jóságára való örvendeztetőbb gondolatok, hogy a szomorúságtól meg ne keményedjen a szív, és a kétségbeesés még többet ne ártson.

Ha dermedt tagokkal a tűzhöz mégy, és ott átmelegszel, kételkedhetsz-e azon, hogy a lángokból szívtad magadba a melegséget, amit a tűz nélkül nem éreznél? Éppen így, ha a gonoszságtól előbb egészen kihűltél, most pedig a bűnbánat hevétől hasonlóképpen lángra gyúlsz, nem kételkedhetsz abban, hogy egy másik Lélek szállt le hozzád, ki lelkedet vádolja és irányítja.

Gondolj csak arra, micsoda kevélységgel éltél, sőt visszaéltél az Isten türelmével. Ő látott, amint vétkeztél, és elnézte azt, mintha nem látná. Hívott, s te nem hallgattál rá. Fenyegetett, s nem féltél. Ígéretet tett, de te megvetetted. Sem az ígéret nem vonzott, sem a félelem nem hajtott. Elfelejted, hogy az Isten türelme vezetett bűnbánatra.

Minél jobban elfordulsz a rossztól, amit önmagadban látsz, annál hevesebben törekszel majd a jóra, amit ugyancsak észlelsz bensődben. Az lesz a kívánságod, hogy azzá légy, amiért alkottak: egyszerűvé és őszintévé, istenfélővé s olyanná, aki elfordul a rossztól.

Nincs semmi okod arra, hogy az Atyától félj. Ha néha fenyít, ezt csak azért teszi, hogy javítson, sohasem azért, hogy megbosszuljon.

A sokféle s különböző bűnök tömegét lelkiismereted mozsarába gyűjtöd, összehalmozod, megtöröd, s azután az egészet lángoló szíved edényében a bánat és a fájdalom tüzén megfőzöd. Ezt a kenetet, mely nemcsak az embereket indítja javulásra, hanem még az angyalokat is ujjongó örömre hívja, egyáltalában nem szabad megvetned, vagy kevésre értékelned.

Győződj meg arról, hogy sem bent, sem alant, de magad körül sem tudsz vigaszra találni. Végre egyszer tanuld meg: fent kell keresned, felülről kell remélned a nyugalmat.

Kérd testvéreidet, hogy mondják meg neked: milyen hibák és bűnök észlelhetők benned. Vágyódj arra, hogy rámutassanak bűneidre és vétkeidre. Vizsgáld meg útjaidat, törekvéseidet!