Szent Bernát idézetek minden napra

Létrejössz, meggyógyulsz, üdvözülsz. Ezek közül melyiket tudod magad erejéből megtenni? Közülük melyikre képes a szabad akarat? Sem teremteni, ki létezel; sem üdvözíteni, te a bűnös; se fel nem támaszthatod magadat, ki halott vagy, hogy ne is említsük a többi dolgokat, melyek a gyógyulásra szorulónak szükségesek.

Hidd el, semmiféle kísértés nem győzedelmeskedhet rajtad, ha nem jársz nagy dolgok után, erődet meghaladó csodák után, hanem erős gyökerekkel az alázatosságban versz gyökeret és vetsz alapot.

Ha úgy látod, hogy Isten megalázott; tekintsd ezt „ jó jelnek” , a közelítő kegyelem bizonyságának. Természetesen nem elegendő az, ha csak akkor fogadod szívesen a megaláztatást, ha maga Isten aláz meg téged: Hasonlóképpen kell fogadnod akkor is, amikor más által teszi ezt veled.

Kétségtelenül nagy szégyen, hogy a lelki javakra te sokkal kevésbé vágyódsz, mint a földiekre. Pironkodhatsz azon, miután az Úr felé fordultál, hogy kisebb buzgósággal keresed az igazságot, mint ahogy kerested azelőtt a gonoszságot. Szégyellheted, hogy hanyagabb módon igyekszel az életre, minthogy előbb a halál felé haladtál.

A gőgös menti magát a bűntől, az alázatos feddi magát, mert tudja, hogy Isten ugyanazt nem ítéli meg kétszer. Ha tehát megítéli önmagát, nem lesz része az ítéletben.

Nagy és ritka erény, ha komoly érdemeid ellenére nem ismered nagyságodat. Az alázatosság megőrzése kedvéért Isten kegyes jósága maga rendezi úgy, hogy minél inkább előrehaladsz, annál kevésbé tartod magadról, hogy előrehaladtál.

Főképp akkor vigyázz nagyon, ha magas állásba helyezett az élet, hogy el ne bukj – mit ne adjon az Isten. – Mert annál jobban összezúzod magadat, minél magasabbról zuhantál. Törekedj tehát, hogy ha magasabbra kerültél is, ne fuvalkodj fel, hanem félj, érezz együtt az alázatosokkal.

Az alázatosság sokszoros bölcsessége, hogy miután nem bízol abban, hogy saját erőd elég az üdvösségre, Isten akaratának veted alá életedet.

Ne hasonlítgasd magadat se a nagyobbakhoz, se a kisebbekhez, se bárkihez, senkihez sem. Nem tudhatod, hogy akit mindenkinél nyomorultabbnak és bűnösebbnek ítélsz, a Fölséges jobbjának változtatásával nem lesz-e jobb a jövőben, mint ti valamennyien?

Aki megalázza magát, azt felmagasztalják. A valóságban ez azt jelenti, hogy nem minden alázat remélheti a felmagasztalást, hanem csak az, amelyik szabad akaratból, és nem szomorúságból, nem kényszerből ered.

Akiben őszinte bánat él, az nem riad vissza az erőfeszítésektől, melyeket a bánat ösztönzésére vállalnia kell. Bármit is kelljen elviselni a bűnért, melyet gyűlöl, szótlan lelkiismerettel, türelmesen fogadja. Így tégy te is!

Az alázatossághoz az őszinte önismeret, saját magad előtti igazi megalázkodás vezet. A megalázódás kétségtelenül éppúgy út az alázatosságra, mint ahogy a türelem a békéhez, miként az olvasás a tudáshoz.