Szent Bernát idézetek minden napra

Milyen fonákság is az, amikor nem szégyellesz beszennyeződni, megtisztulni viszont szégyellsz! Miért szégyelled bűneidet megvallani, ki nem szégyelletted azokat elkövetni? Miért pironkodsz Istennek megvallani, kinek szeme elől nem tudsz elrejtőzni? Hát ha szégyelled egy embernek, s még hozzá bűnös embernek bűneidet feltárni, mit csinálsz majd az ítélet napján, mikor lelkiismereted mindenki előtt feltárul?

Ahol bűnvallomás, ott szépség, ott ékesség. Lelked üdvösséges éke a bűnvallomás, mely a bűnöst tisztává teszi, az igazat még tisztábbá.

Ha szégyelled azokat a bűnöket, amiért bánkódsz, ez a szégyen ismét bűnhöz vezet. Tönkreteszi a lelkiismeret dicsőségét, mikor is a gonoszt, amit a szív mélyéről a bánat ki akar űzni, e helytelen szégyenérzet nem engedi távozni, inkább eltorlaszolja az ajkakat.

Óriási érték a lelked, melyet Krisztus saját vérével váltott meg. Szédítő volt az elbukása, melyből csak Krisztus keresztje tudta felemelni. De ha ismét halálra zúzod magadat a bűn által, ki fog újra életre kelteni?

Ha láttál már embert, ki kezével sebet ejt magán, éspedig úgy, hogy vérzik, a bűnös lélek hasonlóságát láthatod benne. Az élvezet helyet ad a fájdalomnak, a bujaság helyébe a kín lép. Tudatában van ennek, de belevág, kínoz, gyötör, saját kezével ejt sebet a lelkén. Nem ellenséges szándékból, hanem egy bizonyos benső érzéketlenség tompaságával.

Nemcsak a súlyosabb természetű vétkektől kell óvakodnod, mint például nyílt verekedéstől, átkozódástól, hanem a titkos, mérgező suttogástól is.

Az egyéni gyarlóság, gonoszság, hasznavehetetlenség kendőzésével félrevezeted magadat. Akkor, amikor magadat kíméled, hízelegsz magadnak, bebeszéled, hogy valaki vagy, pedig hát senki. Teljes önismerethiány az, mikor miként Ádám, levelekből foltozol össze magadnak hasznavehetetlen takarót az Isten előtt.

Távol legyen Isten tökéletességétől, hogy mivel jóságos, ne legyen igazságos. Mintha nem lehetne egyszerre jó és igazságos. Jobb az igazságos jóság, mint az engedékeny.

Magadat vezeted félre, és nem az Istent. Magadat csapod be, és a gonoszság önmagának hazudik, nem az Istennek.

Segíts, Uram, kérlek, hogy el tudjam hagyni megszokott bűneimet. Segíts, hogy csak azt tegyem, ami tetszik Neked, és azt az igyekezetet, amit eddig a bűnökre fordítottam, add, hogy segítségeddel ezután a Te akaratod teljesítésére irányítsam, hogy ahol elhatalmasodott a bűn, ott még bőségesebb legyen kegyelmed.

A bűnök fölött érzett fájdalmat szakítsák félbe az Isten jóságára való örvendeztetőbb gondolatok, hogy a szomorúságtól meg ne keményedjen a szív, és a kétségbeesés még többet ne ártson.

Ha dermedt tagokkal a tűzhöz mégy, és ott átmelegszel, kételkedhetsz-e azon, hogy a lángokból szívtad magadba a melegséget, amit a tűz nélkül nem éreznél? Éppen így, ha a gonoszságtól előbb egészen kihűltél, most pedig a bűnbánat hevétől hasonlóképpen lángra gyúlsz, nem kételkedhetsz abban, hogy egy másik Lélek szállt le hozzád, ki lelkedet vádolja és irányítja.