Szent Ágoston vallomások

III/31. Kitűnik ebből nagyon világosan, hogy mily mértéktartással és mily önuralommal éltek asszonyaikkal ama férfiak. Midőn ugyanez a király életkora valamelyes tüzétől és földi ügyeinek szerencséjétől elragadtatva, egy asszony után nyúlt bűnös vágyakozással, sőt parancsot is adott, hogy elveszítsék annak férjét: a Próféta vádat emelt ellene. (2Kir. 12,5. stb.) Mert eljött hozzája, hogy rábizonyítsa gonoszságát és hasonlatosságot mondott neki a szegényről. Ennek egyetlen juhocskája volt, míg szomszédjánál bőségben akadt. Mégis mikor a szomszédnak vendége érkezett, inkább a szegénynek egyetlen juhocskájából készített lakomát számára. Dávid haragra gerjedt ellene és megparancsolta: öljék meg s a szegénynek négyszeresen adassék vissza kára. Elítélte így öntudatlanul is saját magát, ki tudatosan vetkezett. Midőn mindez nyilvánvalóvá lett előtte és az Isten tudtára adta büntetését, bánatba merült gonoszsága miatt. Ámde ebben a hasonlatosságban csupán házasságtörését jelezte ama szegény szomszéd juhocskája. Az asszony megölt férjéről azonban, vagyis magáról a megölt szegényről, kinek egy juhocskája volt, nem vallatták a hasonlat által Dávidot, hogy így csupán házasságtörése fölött hirdesse kárhoztató ítéletét. Látszik ebből, mily mértéktartással élt asszonyaival, ha egyszer magamagát kényszerült büntetéssel sújtani, midőn egyetlen-egy esetében túllépte a határt. Ám ama férfiúban e rendetlen kéjvágy csak átmeneti volt és nem nyert állandó lakást benne. Azért nevezte a pirongató próféta is e bűnös kívánságot vendégnek csupán. Mert nem azt mondotta, hogy királyának, hanem csak vendégének adta lakomára szegény szomszédja juhocskáját ama gazdag. Fiában, Salamonban már nem vendég módjára vett átmeneti szállást a kéjvágy, hanem hatalomra jutott. Nem hallgat erről az írás sem, hiszen vádolja őt és asszonyok szeretőjének mondja. (3Kir. 2,1.) Kit tehát kezdetben a bölcsesség vágya hevített, elnyerte ugyan lelki szerelmével, de elveszítette testi szerelme által. (2Krón. 1,10.)

III/30. Ezek azért semmiképp sem oltogatnák magukban hasonló körülmények között fiaik engesztelhetetlen gyűlöletét, ha egyszer tudomásukra jutna, hogy azok feleségeiket vagy ágyasaikat hűtlen csábításra vitték, vagy bűnösen érintették. Dávid király azonban, midőn ezt kellett elszenvednie szörnyűségesen gonosz fiától, nemcsak elviselte ennek vakmerőségét, hanem még halálán is kesergett. (2Kir. 18,33 stb.) Mert nem esett a testi féltékenység csapdáiba, kit nem a rajta esett igazságtalanság, hanem gyermeke gonoszsága keserített. Azért parancsot is adott, hogy győzelme esetén meg ne öljék fiát, mert bűnbánati alkalmat szánt a legyőzöttnek. És mivel szándéka nem sikerült, nem a maga árvaságát siratta fia pusztulásában, hanem sírt, mert tudta: micsoda büntetés vár az ennyire gonoszul házasságtörő és apagyilkos leiekre. Hiszen előbb egyik ártatlan fiáért gond emésztette őt annak betegsége idején, de örvendezett halálakor.

III/29. Mondhatják azonban: nem kell sem tisztelnünk, sem dicsérnünk a jó és szent embereket, mert a tisztelet és dicséret hatása alatt fölfuvalkodnak kevélységükben. Annál jobban sóvárognak az igazán semmit érő dicsőség után, minél gyakrabban és terjengősebben fújdogál feléjük a hízelgőbb nyelvek igéje. Könnyűek lesznek így olyannyira, hogy a hírnév szellője, akár szerencsés, akár kedvezőtlen legyen a közvéleményben, gaztettek különböző örvényeibe sodorja, vagy gonoszságok szirtjeihez is odacsapja őket. Látniuk kell tehát, hogy saját maguknak mily kemény és nehéz dolog, sem a dicsőség csalétkének csalogatását, sem a gyalázkodó fullánkok kínjait nem érezni. Ne maguk nyomán méricskéljenek másokat. Higgyék el, hogy a mi apostolaink nem fuvalkodtak fel, ha magasztalták is őket az emberek és nem törtek össze, ha megvetésben részesültek. Pedig egyik kísértés sem hiányzott e férfiaknál. Mert volt részük a hívők lelkesült ünneplésében és az üldözők átokkal teli gyalázkodásaiban. Amint tehát ők az idők viszonyai szerint éltek mindezekkel és nem romlottak meg, éppúgy ama régiek a több asszonnyal való együttélést koruk szokásaihoz alkalmazták és nem tűrték magukon a kéjvágy hatalmát, melynek jármát nyögik, kik mindezekben nem hisznek.

III/28. Ámde akadnak, akik zabolátlan kéjvággyal vagy nyakig tévelyegnek sok-sok fajtalanságban, vagy még az egyetlen hitvestársukkal való viszonyukban is nemcsak a gyermekek támasztását célzó módot lépik túl, hanem valami szolgai szabadság teljességgel szemérmetlen szabadosságával a természetellenes mértéktelenség ocsmányságait is szaporítják. Ezek azután nem hiszik, hogy ama régi férfiak mértékletesen éltek több asszonyukkal is és hogy együttélésükben amaz időknek megfelelő kötelességüknek: utódok gyarapításának tettek eleget. Amit ők, a kéjvágy ezer szálába kevertek, egy asszony mellett nem valósítanak meg, azt mindenképen lehetetlennek hiszik sok feleség esetében.

III/27. Mert ha a maga idejében valaki sok feleségével is tisztán élhetett, más valaki eggyel is élhet kicsapongóan! Inkább helyeslem, ha valaki több asszony termékenységével él másvalami miatt, mintha valaki egy asszony testét élvezi annak teste kedvéért. Amott ugyanis az idők milyensége szerinti hasznot keresnek, emitt meg a múlandó élvezetekbe gabalyodott bűnös kívánság nyer kielégülést. Az Istenhez vezető út alacsonyabb fokán állnak, kiknek elnézésképen testi viszonyt enged az Apostol egyetlen feleséggel állhatatlanságuk miatt, mint amazok, kiknek egyenként több feleségük is volt, de miként a bölcs csak teste javát tekinti az evésben és ivásban, éppúgy azok is csupán magzatok támasztását tartották szem előtt testi érintkezésükben. (1Kor. 7,2.) Ha tehát az Úr jövetelének ideje e földi életben találta volna őket, midőn már a kövek nem szét-hányásának, hanem fölszedésének ideje elérkezett (Préd. 3,5.), haladéktalanul megférfiatlanították volna magukat a mennyek országáért. Mert nincs a lemondásnak akadálya, ha hiányzik a bírásnak bűnös vágya. Nagyon jól tudták azok az emberek, hogy házastársaikkal való viszonyukban is erkölcstelenséget jelent a mértéktelenség visszaélése. Bizonyítja ezt Tóbiás imája is, melyet hitvesével való egybekelésekor mondott: „Áldott vagy atyáink ura Istene, és áldott a Te neved örökkön örökké. Áldjanak Téged az egek és a Te minden teremtményeid. Te alkottad Ádámot és segítségül adtad neki Évát. És most Uram, Te tudod, hogy nem a bujaság okáért veszem nővéremet feleségül, hanem igazságból, hogy könyörülj rajtunk, Uram.” (Tóbiás 8,7-9.)

III/26. Óvakodnunk kell, nehogy valaki mai életünk szokásai közé is átültethetőnek vélje, mi talán a régi írásokban az akkori idők viszonyainak megfelelően még csak nem is képletesen, de sőt sajátos értelemben sem számít gaztettnek, vagy gonoszságnak. Ne vélje ezt senki megtehetőnek, hacsak nem a bűnös kívánság uralma idején, midőn oltalmat keres magukban az írásokban, hogy segítségükkel kiirtsa a kívánságot. Nem fogja fel a szerencsétlen, hogy ama dolgok hasznos cél érdekében történtek így. Általuk ugyanis a jó reménység emberei üdvös módon beláthatják, hogy a tőlük megvetett szokásnak tisztes használata is lehet, míg viszont kártékonnyá is válhat, amit ők elfogadtak. Figyelembe kell vennünk amott a velük élők szeretetét, emitt pedig a bűnös kívánságot.

III/25. Gyakran megesik, hogy aki a lelki élet magasabb fokán áll, vagy legalább is hiszi, hogy ott van, jelképes mondásoknak véli az alacsonyabb fokokhoz intézett parancsokat. Így pl. ha nőtlen életet él az illető és férfiatlanná tette magát a mennyek országáért (Mt. 19,12.), arra törekszik, hogy ne sajátos, hanem átvitt értelemben kelljen mindazt a parancsot vennünk, amit a feleség szeretetéről és irányításáról tartalmaznak szent könyveink. Vagy ha valaki feltette maga-bán, hogy hajadon leányát megőrzi szűzi állapotban, akkor jelképes kifejezés gyanánt iparkodik magyarázni a mondást: „Add férjhez leányodat és nagy dolgot végzesz”. (Sirák. 7,27.) Tehát a megértésre váró írások szabályaihoz tartozik az is, hogy tudjuk: vannak mindenki számára szóló általános parancsok, és vannak, amelyek csak az emberek bizonyos fajtájához intézvék. Az orvosság nemcsak az egészség teljes állapotát, hanem az egyes tagok sajátos gyengeségét is kell, hogy érintse. Mert a maga nemében kell meggyógyítanunk, ami magasabb nembe fel nem emelhető.

III/24. Ha valamely parancsoló kifejezés vagy gaztettet, vagy gonoszságot tilt, esetleg hasznos dolgot, avagy jótéteményt köt lelkünkre, akkor az nem képletes. Ha pedig úgy tűnik fel, hogy gaztettet, vagy gonoszságot köt lelkünkre, esetleg hasznos dolgot, avagy jótéteményt tilalmaz, akkor képletes kifejezéssel találkoztunk. Azt mondja: „Ha nem eszitek az emberfia testét és nem isszátok az ő vérét, nem leszen élet tibennetek”. (Jn. 6,54.) Mintha gonoszságot, vagy gaztettet parancsolna itten. Tehát képpel van dolgunk, mely parancsolja, hogy osszuk meg részvéttel Urunk szenvedéseit és édes áhítattal, üdvösségesen őrizzük emlékezetünkben: érettünk megfeszítették és megsebesítették az Ő testét.27 Az írás szerint: „Ha éhezik ellenséged, adj enni neki (Péld. 25,21.); ha szomjúhozik, adj italt neki”. (Róm. 12,20.) Senki sem kétli, hogy itt jócselekedetet parancsol az írás. De ami következik: „mert ezt cselekedvén, tüzes szenet raksz fejére”, abban már a gyűlölet gonoszságának parancsát gyaníthatod. Ezt a mondást azonban minden további nélkül jelképesnek kell venned. És mivel kétféleképen magyarázható: ártalomra és segítésre, azért a szeretet inkább a jótétemény felé szólítson téged, így értsd azután: a tüzes szén itt a bánat égő sóhajtásait jelzi, melyek által meggyógyul a kevély és fájlalja már, hogy ellensége volt embertársának, ki most nyomorúságában könyörült rajta. Hasonlóképen, midőn szól az Úr: „Aki életét szereti, elveszti azt” (Jn. 12,25.), nem szabad gondolnunk, hogy megtiltja ama hasznosságot, mely által kiki köteles megőrizni életét. Jelképes mondás ez: „elveszti azt”, vagyis megsemmisíti és elveszti annak használatát, amely t. i. most gonosz és visszájára fordított, csak az ideigvalókhoz tapad és nem keresi az örökkévalókat, írva vagyon: „Adj az irgalmasnak és ne segéljed a bűnöst”. (Sir. 12,4.) E mondás második része látszólag jótéteményt tilalmaz. Hiszen így szól: „ne segéljed a bűnöst”. Értsd meg azonban, hogy itt jelképesen áll a „bűnös” a „bűn” helyett. Tehát a bűnt nem szabad segítenünk.

III/23. Ha így megdőlt már a bűnös kívánság zsarnoksága, átveszi uralmát a szeretet, az Isten önmagáért, magunk és felebarátunk Istenért való szeretete, az Ő legigazságosabb törvényei által. A képletes kifejezések esetében tehát azt a szabályt kell szem előtt tartanunk, hogy az olvasottakat addig kell szorgalmas figyelemmel meghánynunk-vetnünk, amíg csak ki nem kötünk magyarázatunkkal a szeretet birodalmánál. Ha pedig már sajátos értelemben csendülnek, akkor nem kell a kifejezéseket jelképeseknek tartanunk.

III/22. Ha ilyen cselekedetekre akadnak olvasás közben a tudatlanok, kik más szokások között élnek, gonosztettekre gondolnak, hacsak valami tekintély vissza nem rettenti őket. Nem érik föl ésszel, hogy az ő egész társas érintkezésük, akár családban, akár lakomáikon, akár Öltözködésükben, vagy emberi életük egyéb ékesgetéseiben is, más népek és más korok szemében szégyenteljesnek tűnik fel. A számlálhatatlan szokások különfélesége megrezzentett néhány szunnyadozó embert – hogy így fejezzem ki magamat –, kik ugyan nem bódultak teljesen bele az ostobaság mélységes álmaiba, de nem is serkenhettek még a bölcsesség napvilágára s ezek azután megállapodtak annál a meggyőződésnél, hogy nincsen önmagában való igazságosság, hanem minden népnek a maga szokása látszik igazságosnak. És mert e szokás különböző a különféle népek között, az igazságosságnak pedig változatlannak kell maradnia, nyilvánvaló, hogy sehol sincs igazságosság. Nem értették meg – egyebet nem említve –, hogy semmi módon, semmi nemzeti különbözőség által meg nem változhat a szabály: „Amit nem akarsz, hogy más neked cselekedjék, vigyázz, hogy azt másnak soha ne cselekedjed”. (Tóbiás 4,16. és Mt. 7,12.) Ha ezt a szabályt Isten szeretetére vonatkoztatjuk, minden gaztett elenyészik és ha a felebarátéra, akkor minden gonoszság kioltódik. Senki sem akarja ugyanis, hogy romlásba hulljon hajléka: tehát nem szabad lerombolnia Isten hajlékát, azaz önnön magát. És senki sem akarja, hogy kárt szenvedjen mástól: tehát ő sem árthat másoknak.

III/21. Mindazt pedig, mi egybehangzó azok szokásaival, kikkel együtt az élet akár szükségszerűség folytán töltendő, akár szolgálat következtében önként vállalandó: hasznosságra és jótékonyságra kell vonatkoztatniuk a becsületes és nagy embereknek. Akár sajátos értelemben, mint nekünk is tennünk kell, akár képletesen, mint a próféták számára ez megengedett volt.

III/20. Földi birodalom képében képzelték el és hirdették meg a régi igazak a mennyei birodalmat is. Elégséges utódok vágya volt az ok, mely bűntelenné tette a szokást, hogy egy férfinek egyszerre több felesége is legyen. Ez volt az oka annak is, hogy egy nőnek több férjjel való viszonya erkölcstelen volt. Mert ez utóbbi által nem lesz termékenyebbé az asszony, hanem inkább a parázna állapot ocsmányságába, vagy a nyerészkedés és a gyermek piaci hajhászásába süllyed. Ilyen állapotok közepette akármit tettek is aljas vágyódás nélkül ama időknek szentjei, nem ítéli el az írás, bár cselekedetük manapság aljas gerjedelmek nélkül nem történhetnék meg. És ami hasonlót csak olvasunk ott, nem elég csupán történelmileg, vagy szószerinti értelemben, hanem jelképesen és prófétailag kell egyúttal felfognunk, továbbá az isten- és felebaráti szeretet, vagy együtt mindkettő céljára is kell magyaráznunk. Mert miként a bokáig érő köntös, vagy ujjas ing viselete szégyen volt a régi rómaiak szemében, most pedig tisztességes családok gyermekeire nézve az a szégyen, ha nem ilyesmit öltenek bizonyos alkalmakkor, éppígy figyelembe kell vennünk: más dolgok használatában is távol kell lennie a bűnös vágynak, mely a kortársak szokásaival nemcsak gonoszul visszaél, hanem azok határain is túllendül gyakran és eleddig ünnepi erkölcsök korlátai közt rejtőző undokságát szégyenteljes kiáradásban hozza napfényre