Sienai Szent Katalin gondolatai, útmutatásai

Ne légy hanyag az imádságban vagy a példamu­tatásban és tanításban: dorgáld a víciumot* és ajánld az erényt, amennyire csak képes vagy rá.

Ne szeresd Istent önmagadért, a saját haszno­dért, hanem szeresd Istent Istenért, azért, mert Ő a legfőbb Jóság és méltó arra, hogy szeressük.

Olykor úgy tűnik a léleknek, hogy a pokolban van; aztán anélkül, hogy bármit is tett volna, ki­szabadul onnan és az örök életet ízleli. Ekkor a lélek derűsen nyugodt: amit lát, egy szóval elki-álthatónak látja: „Isten". És egészen lángba borul a szeretet tüzétől, mert szemléli a Gondviselést és látja, hogy nagy tengerből menekült ki, és nem a saját eszközei - hiszen a világosság vá­ratlanul érkezett, anélkül, hogy gyakorolta volna -, hanem Isten kimondhatatlan szeretete által, amellyel gondoskodott róla a szükséges időben, amikor pedig neki már úgy tűnt, hogy teljesen le­hetetlen.

Egyetlen erénynek sincs élete önmagában, ha­nem csak a szeretet által, a szeretetnek pedig az alázatosság a dajkája és táplálója.

Istenünk a világ kezdetétől a világ végéig min­dent gondviseléssel tett és tesz, hogy gondos­kodjon a mi üdvösségünkről, azaz hogy meg­szenteljen bennünket: mindent, amit adott és amit ad, e cél érdekében adja.

Az Úr mondja: különleges gondviseléssel adok az egyes embereknek mindent: életet és halált (bármely formában is adom), éhséget és szomjú­ságot, világi állásának elvesztését, ruhátlansá­got, hideget és meleget, jogtalanságokat, szidal­makat és gúnyolódásokat. Megengedem, hogy mindez megtörténjen az emberrel, de ez nem azt jelenti, hogy Én vagyok a szerzője annak a rossz akaratnak, amellyel valaki gonoszságot és jogta­lanságot követ el, hanem hogy az idő és a lét az az ajándék, ami tőlem származik.

Az út, amelyen Isten tökéletes megismerése és izlelese elérhető, ez: soha ki ne jöjj az önismere­tedből. Mert ha leereszkedsz az alázatosság völ­gyebe, önmagádban megismered Istent, aki az örök élet. Ebből a megismerésből merítesz majd mindent, amire csak szükséged van.

A türelem királynő, aki az erősség sziklavárában kapott helyet. Győz és őt soha le nem győzik; nem jár egyedül, mert a kitartás kíséri; ő a szere­tet veleje és ő nyilvánítja ki, hogy a szeretet ruhá­ja menyegzős ruha-e vagy sem; mert ha tökéletlenségektől szakadozott ruha, kinyilvánítja ezt, hiszen a lélek azonnal megérzi a türelmetlenség ellentétes indulatát.

A lélek nem tudja megtenni, hogy valamilyen mó­don ne változzék: ha nem előre, akkor hátrafelé halad.

Minél türelmesebb az ember, annál inkább bizo­nyítja, hogy szereti Istent; mivel szereti Őt, gya­rapszik igazsága megismerésében, s minél job­ban megismeri Őt, annál erősebben érzi a szen­vedést és az elviselhetetlen fájdalmat az Ellene elkövetett bántalmak miatt.

Jaj, nincs több időnk arra, hogy önmagunkat ön­magunkért keressük, hanem a megfeszített Krisztusért kell keresnünk; és nem fogyhatnak el
könnyeink azokért a nyomorult lelkekért, akiket az ördögök kezei között látunk, míg Isten rájuk nem fordítja irgalmasságának szemét és haragja meg nem engesztelődik irántuk, nyomorultak iránt.

Bármily módon adjon isten, mindent az örök Igazság ad nekünk: vagy azért, hogy megjavul­junk hibáinkból, vagy azért, hogy nagyobb tökéle­tességre jussunk. Bármily módon adjon, biztosak lehetünk abban, hogy szeretetből ad és nem gyű­löletből.