Sienai Szent Katalin gondolatai, útmutatásai

Amit Isten kér tőlünk, az megtehető, hiszen sem­mit nem lehet annyira könnyen és akkora öröm­mel tenni, mint a szeretetet. Márpedig amit Ő kér tőlünk, az nem más, mint a szeretet: az Ő szere­tete és a felebarát szeretete. Ezt mindig, minde­nütt és minden életformában tenni lehet, azáltal, hogy mindent Isten nevének dicsőségére szeret és tart meg az ember.

Aki a világhoz kötődik, vágja el magát a világtól ténylegesen, ne pedig csupán oldozgassa a kö­teléket, mert nincs erre idő: aki nem vág, az min­dig megkötözött marad.

Ha egy üres edényt megtöltenék, az megrezdül, ha viszont tele van, nem így történik. Hasonló­képpen amikor az ember emlékezete tele van az értelem világosságával, szíve pedig a szeretettel, rendíthetetlenül állja a szorongattatásokat és a világ élvezeteinek ostromát, és nem rezdül meg sem a rendetlen vidámságtól, sem a türelmetlen­ségtől, mert tele van Istennel, aki minden Jó.

Semmiből teremtettél minket, Uram, most tehát kérlek, légy irgalmas és teremtsd újjá ezeket az edényeidet, akiket a saját képedre és hasonla­tosságodra formáltál meg. Teremtsd újjá őket a kegyelem életére az irgalmasságban és Fiadnak, Jézus Krisztusnak Vérében.

Vannak, akik a parancsokat és az evangéliumi tanácsokat mind gyakorlatban, mind lelkükben megtartják. Sokan az evangéliumi tanácsokat csupán lélekben tartják, azáltal, hogy levetik ma­gukról a gazdagsághoz való ragaszkodást. Nem rendetlen, hanem rendezett szeretettel és szent félelemmel birtokolják, s nem birtokosai a gaz­dagságnak, hanem szétosztogatói a szegények felé.

Az érzékiség ellentétes a lélekkel, és ezért az el­lene vívott harcban a lélek a Teremtője iránti sze­retetét bizonyítja, amikor gyűlölettel és fájdalom­mal fölkel ellene.

Némelyek elhagyják a sokféle gyakorlataikat, gyakran még az erény színezete alatt is, amikor úgy érzik, hogy megfosztották őket a vigasztalás-tól, és ezt mondják magukban: „Ez a gyakorlat nem ér nekünk semmit!" Aki így tesz, nem tökéle­tes, és még nem távolította el egészen az önis­meretet szívéből. Mert ha valóban eltávolította volna, meglátná, hogy minden Istentől ered, hogy egy falevél sem hull le a fáról az Ő gondviselése nélkül, s hogy mindazt, amit ad vagy megenged, a mi megszentelésünket teszi, hogy javunkra szolgáljon és elérjük célunkat, amiért megterem­tett bennünket.

Az engedelmesség érdemét nem a tett, nem is a hely vagy a személy, nem is a szerzetesi vagy vi­lági állapot szerint mérik, hanem a szeretet mér­tékével, amely szeretet miatt a lélek engedelmes­kedik: ez az a mérték, amellyel érdemét mérik.

Az Úr mondja: Gondviselésem nem hiányozhat egyetlen teremtmény mellől sem, hiszen mindent és mindenkit vele alkottam. Néha kegyetlenség­nek véli az ember, ha jégesőt, vihart vagy villám­csapást küldök a teremtmény testére, mintha csak azzal vádolna, hogy nem gondoskodtam az illető üdvösségéről. Holott éppen azért tettem ezt, hogy megmentsem az örök kárhozattól, jólle­het ő az ellenkezőjét gondolja. És így a világ em­berei mindenben alá akarják becsülni az én mű­veimet és a maguk alacsony megértése szerint akarják azokat értelmezni.

A jogtalanságot szenvedőben növekszik a szere­tet tüze a részvét miatt, amelyet a jogtalanságot elkövetővel szemben érez, hiszen jobban bánkó­dik az Istent ért bántáson és a lelkek kárán, mint saját sértésén.

Tárd ki a felmérhetetlen szereteted kapuját, Uram! Igen, én tudom, hogy kinyitod a kaput, még mielőtt mi zörgetnénk, hiszen szolgáid a tő­led kapott szeretettel és érzülettel zörgetnek és hívnak téged, amikor a te dicsőségedet és a lel­kek üdvösségét keresik.

Valóban el kell viselnünk mindent, és van okunk erre; hiszen a fáradság kicsi, de gyümölcse igen nagy annak a számára, aki szereti azt, akiért fá­radozik.