49741 ima található a honlapon, összesen 102632 imádkozás. Regisztrálj, majd kattints és imádkozz!

    Egyéb kategóriák

    Sebestyén Péter - Kincs mélyre ásva

    Sebestyén Péter - Kincs mélyre ásva
    Hetente frissül

    A  bő két évtizednyi rádiós nép- és  több mint 25 évnyi egyházszolgálatom ezért erősítette meg bennem az elhatározást, hogy kiálljak korunk írott és virtuális "areopagusaira", mint templomon kívüli fórumokra, és hirdessem az igét „akár alkalmas akár alkalmatlan”. Ez kényszerű kötelességem és meseszép feladatom egyszerre, melyet minden porcikámmal mégis szívesen vállalok. Pennámmal és hangommal, értelmemmel és egész szívemmel Isten szolgálatában akarok állni. Ez vezérel akkor is, amikor gondolataimat papírra vetem.
    Az írás számomra most már létszükséglet. Állandó, nyugtalanító késztetés, hogy gondolataimat, meggyőződésemet, értékrendemet, életbeli alapállásomat másokkal is közöljem, örömhírként megosszam.

    Kedves olvasó testvérem, ha ide bukkannál, világhálós szörfözgetés közben, erre a szép, és félelemmentes, gyönyörű kalandra hívlak Téged is.

    Ne tétovázz, olvasd az Örömhírt. Lelked szomját oltsd az örök élet vizével.

    Sebestyén Péter - Isten asztaltársasága Isten asztaltársaságaÉvközi 17. vasárnap

    Reggeli ima12 imádkozás /layout/img/logo.png

    Júl
    25

    1. Elizeus kenyeret szaporít (2 Kir 4,42–44)

    A Kr. e. 9. század közepén Izraelben élő prófétát, Illés utódját, legendás történeteinek köszönhetően az Ószövetség Szent Ferencének becézik. A kenyérszaporításról szóló beszámoló meg egyenesen Urunk Jézus előképévé teszi Elizeust. A történetből kicsendül Isten gondoskodó szeretete és az, hogy mindenhatósága ellenére nem tesz semmit szabad teremtményei közreműködése nélkül.

    2. Éljetek méltón ahhoz a hivatáshoz, amelyet kaptatok… (Ef 4,1–6)

    Az apostol a hívek lelki egységéért száll síkra, mert a Lélek által mindnyájan egy testet alkotnak Krisztusban: az egyházat.

    3.  A kenyérszaporítás (Jn 6,1–15)

    Jóllehet a szinoptikusoknál – így Márknál is – találunk leírást a kenyérszaporításról, egyházunk mostantól öt vasárnapon át János evangélistát veszi alapul, mert egyedül nála lelhető fel az eukarisztikus beszéd. Szent Jánosnál hiányzik ugyan az utolsó vacsorának az oltáriszentség alapítására vonatkozó beszéde, mégis a „jelek köny-
    vében” (evangéliumának első 12 fejezetében) a kánai menyegző, a Nikodémussal való találkozás, a szamariai asszonnyal való mély beszélgetés előkészíti a „terepet” a csodálatos kenyérszaporításhoz és a mennyei kenyérről szóló tanításhoz.

    Jézus naphosszat tanítja az igazságra, a jó szóra kiéhezett tömeget. Hatalommal és meggyőző erővel fejti ki a vele elérkezett Isten országának hallatlan újdonságát. Az emberek elemi ösztöneikről, éhségükről megfeledkezve, ámulva csüngnek szavain. Galilea füves lejtőjén, a Tibériás-tavának szomszédságában érzik, hogy nem kampánybeszédet hallgatnak, hanem a Messiás van köztük. Jézus pedig szánja a pásztor nélküli juhokat, és Isten igazságára csillantja fel szemüket. Távol áll tőle, hogy „cirkuszt és kenyeret” jelszóval kábítsa tudatukat, hogy olcsó frázisokkal „beetesse”, inkább Isten önmagát adó és örömébe hívó szeretetét kínálja fel. Miközben tudja, hogy „nemcsak kenyérrel él az ember”, testi éhségükről sem feledkezik meg.

    Amikor az emberek megéheznek, apostolai bevonásával, kis csoportokban letelepíti őket. Egy fiú öt árpakenyerét és két halát megszaporítva több mint ötezer ember éhét veszi el. Nem szűkmarkú, hiszen, még tizenkét kosár maradékot szednek össze a tanítványok.

    A megmagyarázhatatlan isteni beavatkozás mögött felsejlik életünk-kenyerünk ajándék mivolta. Vajon eljut a tudatunkig, hogy Istennek az én kevés kenyeremre, szeretetemre is szüksége van? Akárcsak a pályázatoknál az önrészre…

    Isten nem lebecsüli, hanem felértékeli gyarló emberi természetünkből fakadó jóságunkat, szeretetünket, talentumainkat. Azt a „keveset” szaporítja meg, és táplál vele jóllakásig másokat is. Nem mondhatjuk: én nem tehetek semmit… Kegyelmi indíttatása a szerény tehetségből is ragyogó teljesítményt képes kihozni. Épp ez a tudat segíthet önbecsülésünkben. Bátorságot adhat olyan helyzetekben, amikor emberi erőfeszítéseink, képességeink látszólag kevésnek bizonyulnak. Az édesanyák a tanúi a mindennapi csodának, ahogyan kezük között szaporodik meg a kenyér, az étel, és jut a családban mindenkinek…

    Mi hajlamosak vagyunk túl könnyen feladni: ha nem sikerült az érettségi, ha tönkrement egy vállalkozás, ha krízishelyzet adódik a házasságban. Pedig nem kellene feladnunk. Ha csak egy százaléknyi esély is van a túlélésre, a megmaradásra, arra, hogy felülkerekedjen az élet, a szeretet, küzdenünk kell. Mint ama koldus Böjte Csaba példájában, akinek a körfűrész levágta a kezét, s aki azt a fűrészkorpából előkotorva még 300 kilométert utazott, és mindent megtett, hogy az orvosok visszavarrják. Legyőzte a félelmet, a kétségbeesést, újjászületett, és most kezet foghatunk vele…

    Vajon közösséget teremt a családi asztal, a lakodalom, egy kirándulás asztaltársasága, vagy csak kényszer szülte együttlét, ahol mindenki maga elé meredve zabálja kiporciózott menüjét vagy szendvicsét?…  Születnek-e új barátságok, felismerések, megtérések egy közös ebéd, lakoma élményéből?

    Ott van-e Krisztus családi ebédünk asztalfőjén?

    Hálásak tudunk lenni mindennapi kenyerünkért – amit megsütött a pék, amit áruvá züllesztettünk, és csak úgy leemelünk a polcról –, amelyért megdolgoztunk ugyan, de voltaképpen mégiscsak ajándék? Embertársaink verejtéke és Isten titokzatos áldása folytán került az asztalunkra. Észleltük már, hogy amit igazán önzetlenül, hátsó szándék nélkül tettünk másnak, az megszaporodik kezünkben, környezetünkben? Kivirágzik a jó, megnyilvánul Isten dicsősége.

    Köszöntük meg az Úrnak esténként, lefekvés előtt, hogy minden fáradozásunk ellenére, itt a földön igazából kegyelemkenyéren élünk?

    A természeti erőkön keresztül, egyházában, szentségeiben, a szeretet megnyilvánulásaiban állandóan osztogatja ingyenes kegyelmét, ezt az isteni erőforrást. Töltsön el ez a tény nagyfokú biztonságérzettel és reménységgel, hiszen neki gondja van mindazokra, akiket teremtett. Nagylelkűsége késztessen minket is tettekre, önzésünk legyőzésére. Vegyük észre közösségeinkben a szükséget szenvedőt, akinek még annyi kenyér sem jutott, mint nekünk.

    Az örök élet kenyerében már most mindent megkapunk tőle – annak sokszorosát, amit adtunk –, amire szükségünk van. Amit Jézustól kapunk, az nem fogy el. De nem félretenni, elraktározni kell, nehogy ne jusson holnapra, hanem minden nap frisset enni, hogy a vele való kapcsolat tartson életben. Ő nemcsak emberi szükségleteinkről akar gondoskodni, hanem sokkal nagyobbat, fontosabbat ad: önmagát.

    Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
    Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
    Ezt az imát még nem imádkoztad el!

    Sebestyén Péter - Isten asztaltársasága Pihentető szeretetÉvközi 16. vasárnap

    Reggeli ima14 imádkozás /layout/img/logo.png

    Júl
    18

    1. Jaj a pásztoroknak, akik szétszélesztik legelőm nyáját… (Jer 23,1–6)

    Az önálló Júdea utolsó prófétájának (kb. Kr.e. 627–587 között működött) sorsában népe tragédiája is tükröződik. Jeremiás a pásztorok hanyagsága ellenére is bizakodó. Látja Isten ígéretét, amely az eljövendő messiáskirályban, Szedekiás leszármazottjában megvalósul. Isten mindig ad jó pásztorokat nyája élére.

    2. Ő a mi békességünk… (Ef 2,13–18)

    Szent Pál szerint Krisztusban, az új emberiség fejében zsidók és pogányok egymásra találnak. Krisztus vére árán békített össze minden embert, és hozta el az üdvösséget minden népnek.

    3. Annyian felkeresték őket, hogy még evésre sem maradt idejük… (Mk 6,30–34)

    A rövid márki beszámoló Jézus és az apostolok mélyen emberi igényéről tanúskodik. Jézus látja fáradt tanítványait, és elmegy velük egy elhagyatott helyre, hogy maguk legyenek. Nem érzéketlen főnök, aki nincs tekintettel munkatársai teherbírására, nem állandó teljesítményfokozásra kényszeríti, hanem finom tapintattal észreveszi emberi igényeiket. Nekik is szükségük van csendre, a magányban együtt töltött „lelkigyakorlatra”, de az evangélista szerint az emberek folyton zaklatják.

    Papi életemben számtalanszor előfordult, hogy épp ebédeltem vagy reggeliztem, amikor csengettek. Amikor már enni sem hagytak nyugton. Nem is említem a folyton csörgő telefont, az alkalmatlankodó kéregetőt, az egyházi szolgáltatásokat rendelő, váratlanul betoppanó, égből pottyant „vasárnapi híveimet.” Ilyenkor az ember felteszi a kérdést: Uram, te küldted őt? Te jöttél hozzám ebben az emberben? Lehet-e magánéletem, nélküled?… És bosszankodó emberi természetem lecsillapodik. Lélekbúvárok szerint személyiségünk fontos jegyeiről árulkodik, ahogyan váratlan helyzetben viselkedünk: higgadtan vagy pánikszerűen, derűsen vagy bosszúsan.

    Jézusnak megesik a szíve a tömegen, mert olyanoknak látja őket, mint a pásztor nélküli juhokat, és tanítani kezdi őket.

    A nyári vakációk, szabadságolások idején jól megérdemelt pihenésre vágyunk. Szeretnénk „bezárni a boltot”, szegre akasztani a kulcsot meg a gondokat, és elutazni, kikapcsolódni, egészen más élményeket szerezni, mint a pörgős, túlhajszolt hétköznapi robotban. Magukra valamit is adó cégek, intézmények is rendszeresen otthagyják napi teendőiket, csapatépítési tréningnek nevezett zártkörű, lazító együttléteket szerveznek, hogy tagjaik felfrissüljenek, testben-lélekben új erőre kapjanak. És még tanuljanak is valamit.

    Jézus példája láthatóan azt sugallja, hogy – bár tudja, szükségünk lenne rá – vannak helyzetek, amikor sem ő, sem tanítványai nem érnek rá „pihenni”. Amikor nem mondhatjuk: engem nem érdekel… Amikor a szeretet elsőbbséget élvez a jogoknál. Akkor is, ha az emberek csak szolgáltatást, problémáik megoldását várják övéitől, és akkor is, ha úgy érezzük, nincsenek tekintettel határainkra, normális emberi igényeinkre, akkor is, ha elfáradtunk a becsületes munkában, Isten nem mehet szabadságra. Pihenés ürügyén nem hanyagolhatjuk el lelki kötelességeinket, a felebaráti szeretet tetteit, az irgalmasság egy konkrét helyzetben megnyilvánuló jeleit. Csak Jézussal pihenhetünk, nem nélküle. Elsősorban a szívünkben éljük a szabadságot, azt a felszabadult élményt, hogy ő itt és most velünk van, feltölt kegyelmével és megsokszorozza erőinket. Naponta megesik rajtunk a szíve. Felemel és lelket önt belénk. Kárpótol egy „elszalasztott” csendes hétvégéért vagy szórakoztató kiruccanásért. Ne sajnáljuk tőle az időt, a figyelmet, az összeszedettséget. A nyári szünidő idején is ápoljuk magunkban a szeretetre való érzékenységet, tartsuk ébren a szent nyugtalanságot az örök élet, a megváltás, a szeretetével hozzánk hajló Isten után. Ne csak kiengedjük a gőzt és lazítsunk, szórakozzunk magunkról megfeledkezve, hanem keressük minden helyzetben Urunk akaratát. A tengerparton vagy a hegyekben, az autópályán vagy a hétvégi házban egyaránt legyen ő a legfontosabb. Jelenléte szabadságunk biztosítéka. Úgy gondoljunk magunkra, jogos igényeinkre, hogy vegyük észre a felénk forduló Istent minden emberben. Tanuljunk meg jól pihenni, hogy a megnyugvás és felfrissülés Jézussal való találkozást is eredményezzen.

    Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
    Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
    Ezt az imát még nem imádkoztad el!

    Sebestyén Péter - Isten asztaltársasága Tarisznya és erszény nélkülÉvközi 15. vasárnap

    Reggeli ima10 imádkozás /layout/img/logo.png

    Júl
    11

    1. Az Úr meghívott engem… menj, prófétálj népemnek… (Ám 7,12–15)

    A Kr. e. 750 körül működő Ámosz júdeai pásztorként Izraelben külföldinek számított. Szociális prófétaként is emlegetik, mert bátran, félelem nélkül hirdeti a szegények jogait. Ezért is utasítják ki az országból. Ő a hithirdetők példaképe.

     2. Kiválasztott minket őbenne a világ teremtése előtt… (Ef 1,3–14)

    Szent Pál efezusi levele nagy himnikus prédikáció, amely Isten örök, eddig rejtett üdvtervét hozza nyilvánosságra. Jézus Krisztusban Isten minden embert kiválasztott, meghívott az üdvösségre.

    3. Meghagyta nekik, hogy az útra a vándorboton kívül semmit ne vigyenek: sem kenyeret, sem tarisznyát, sem pénzt az övükben…
    (Mk 6,7–13)

    A Szent Jakab útját kétszer is megjárt barátom mindössze hét és fél kilós hátizsákján kívül egy botot, némi pénzt és egy könyvecskét vitt magával lelki segélynek. Minden fölösleges kacat mellékessé vált. Mint mondja, a legfontosabb tárgyi kellék maga a bakancs. Balás Béla (alias Beton) kaposvári püspök visszaemlékezésében leírja, hogy annak idején, káplánkorában, püspökei felső nyomásra olyan gyakran helyezgették, hogy zsolozsmáján és fogkeféjén kívül más egyebet már nem vitt magával új állomáshelyére.

    Csak akkor tudunk igazán Istenre hagyatkozni, amikor semmink sincs, amikor már semmihez sem ragaszkodunk. Mihelyt egy nehéz út, egy döntés, egy baleset következtében kiszolgáltatottakká és tehetetlenné váltunk, amikor már nem mi irányítjuk az eseményeket, akkor érezzük és éljük át, hogy valójában milyen a gondviselés.

    Márk evangéliumában Jézus vándorprófétaként küldi tanítványait. Megszabja, mit hirdessenek, hogyan viselkedjenek. Kettesével küldi őket, de a boton és a sarun kívül semmijük sem lehet: sem kenyér, sem váltóruha, sem pénz. Maroktelefonos, bankkártyás világunkban, ahol a térképet elektromos helyzet-meghatározók segítik, ahol mindenféle segédeszközzel és előzetes információval bebiztosítjuk magunkat a hosszú út előtt, képtelenségnek tűnik Jézus parancsa. Pedig csak arról beszél, hogy milyen gazdag az evangéliumi szegénység és egyszerűség. Amikor különféle rejtett kényszerek és függőségek miatt nem kötődünk semmihez e világban. Hiszen a koporsónak nincsen zsebe. A belső szabadság felszabadító öröme ez, amellyel teljesen kiszolgáltathatjuk magunkat a rólunk gondoskodó Istennek, és nem ragaszkodunk körömszakadtáig a tárgyakhoz. Ennek radikális formáját ma is láthatjuk a szerzeteseknél. Különösen a ferenceseknél és a karthauziaknál. Ők a legtöbb használati tárgyat ma is maguk készítik, és minden anyagot hasznosítanak. Nem dobnak és nem cserélnek le semmit csak azért, mert van újabb. Ha egy új eszközt kell beszerezni, amire tényleg szükség van, olyat választanak, ami sokáig tart, ami hosszú ideig szolgál…

    Nekünk is missziónk van a világ felé. Az internet, a pénzügyi rendszerek, a média és az anyagelvű fogyasztói szemlélet közepette is meg kell mutatnunk az evangélium friss, átütő erejét a maga újdonságával. Merjünk Isten szegénykéi lenni, hisz küldetésünk lényege változatlan. Ne a tárgyakba, intézményekbe, propagandaeszközökbe, anyagiakba kapaszkodjunk, hanem Krisztus ölelésre tárt karjába.

    A tarisznya, a megtakarított pénz, az előre elraktározott kenyér nélküli védtelenségben szolgálni Isten országát. Így egyszerűsödik le életünk, amelyben Isten mindent megad, amire szükségünk van, s amit nem adott meg, az annak a jele, hogy az üdvösség szempontjából elhanyagolható. Így mutatjuk meg az egyház életerejét, Lélekben megújult fiatalságát, legyőzhetetlen hitét. Székely János püspök megfogalmazásában: „a tanítványság részesedés Krisztus húsvéti titkában, annak titkában, akit megöltek, de mégis él. Minden meghívásban és küldésben, minden papi és szerzetesi hivatásban ez a húsvéti győzelem folytatódik.”

    Ne keserítsenek el a sikertelenségek, ne szegje kedvünket az ellenséges magatartás, a nem mindig szívélyes fogadtatás, hisz életünk megtartó erejét Istenben találjuk meg. Maradjunk nyitottak a világ, az élet és a küldő Jézus felé. Nyugodt szívvel, ragyogó arccal hirdessük az örömhírt, tegyünk jót másokkal, s csak azt tartsuk meg magunknak, ami az ő ajándékozó szeretetének jele. Azzal is országát szolgáljuk.

    Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
    Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
    Ezt az imát még nem imádkoztad el!

    Sebestyén Péter - Isten asztaltársasága A próféta becsületeÉvközi 14. vasárnap

    Reggeli ima7 imádkozás /layout/img/logo.png

    Júl
    04

    1. Emberfia, elküldelek téged… a pártütő nemzethez…! (Ez 2,2–5)

    A Jeruzsálem pusztulását kétszer is megélő Ezekiel próféta a
    Kr. e. 6. században működött. Ebben a részben meghívásának történetét mondja el. A prófétaság, ha Isten Lelke irányítja, akkor is értelmet nyer, ha visszautasítják, ha keserű tapasztalatokkal jár, hiszen a próféta egész valóját, énjét kiszolgáltatja az isteni szónak, és tudatában van annak, hogy küldetést teljesít. A próféta nem lehet megalkuvó, hiszen akkor megbízóját csapná be.

    2. Legszívesebben… gyöngeségeimmel dicsekszem…, mert amikor gyönge vagyok, akkor vagyok erős. (2Kor 12,7–10)

    Szent Pál frappánsan fogja meg a kegyelem és a küldetést teljesítő személy találkozását. Isten emberének nem saját képességeiben, teljesítményeiben van az ereje. A kegyelem titka sokszor épp gyengeségeinkben mutatkozik meg. Hogy ne váljunk önhitté, néha fogyatékosságainkon keresztül is átsugárzik az isteni jelenlét. A Krisztus követségében járó apostolnak nehezére esik saját megvalósításaival dicsekedni, de ha a helyzet kikényszeríti, magával Istennel dicsekszik.

    3. Nem az ács ez…? És megbotránkoztak benne… (Mk 6,1–6)

    Márk evangélista arról tudósít, hogy Jézus hazamegy Názáretbe. A Tibériástól mintegy 30 km-re, nyugatra fekvő, 350–400 m tengerszint felett elhelyezkedő település akkoriban inkább egy jelentéktelen falucska volt. Helytörténészek szerint Kr. u. 67-ben a rómaiak Jaffával együtt lerombolták, s csak később épült újjá. Ezért is nem említi az Ószövetség.

    Jézus szülőhazájában misszionál. Szombat lévén bemegy a zsinagógába, ahol gyermekkora óta rendszeresen megfordult, ahol a rabbik írni-olvasni tanították. Megragadja az alkalmat, és beszédet mond: tanít Isten országáról, amely vele érkezett el. Falusfelei csodálkoznak és álmélkodnak az időközben híressé vált földijükön, de végső soron megbotránkoznak rajta. Nem azt mondja, amit szeretnének hallani… Már „befutott” rabbiként tér haza, mégsem hisznek benne. Egyszerűen nem veszik komolyan, mert ismerik… Azt hiszik, ismerik őt, hiszen az ács József és Mária fia. A rokonság is ott él. Leragadnak a kezdeti tapasztalatoknál. Nem nézik ki az ács fiából, hogy Isten fia. Honnan vette ezeket – kérdik? A felkínált üdvösség ajándékát elutasítják, a csoda lehetetlenné válik.

    Sokszor pontosan azok nem vesznek minket komolyan, akik azt hiszik, a legjobban ismernek… Talán büszkék ránk, talán jólesik a velük való kivételezés, netán az anyagi segítség, de hamar helyre szeretnének tenni, és nincs előttük tekintélyünk. Az emberi ismeretség nagyon törékeny. A másik gyöngéjét kitapogatva az a benyomásunk, nem kell „meghatódnunk” tőle, hiszen egy szállal sem különb, mint mi. Nem csak papoknak vannak erről keserű tapasztalatai. Előítéletekkel, furcsa elvárásokkal, felületes ismeretekkel skatulyázunk be embereket – vezetőket és prófétákat egyaránt –, magának Istennek is megkötjük a kezét. Pont ő beszél?…

    A názáretieknek Isten földi „származása” jelentette a botrányt, a hit akadályát. Jézust övéi is félreértik. A zsinagógában az imént bölcs mester egyszer csak eltávolodik tőlük. A tanítványokat is meglepi Jézus elcsüggedése. Az evangélista meg is jegyzi: elcsodálkozott a názáretiek hitetlenségén. Nem is tehetett köztük csodát. Mi ez a kemény ellenállás az emberben, amely a kegyelem erejét is megtörheti? Lehet ugyan „védekezni” csalódással, rossz tapasztalatokkal, hitelvesztéssel, az önjelölt próféták és guruk elszaporodásával, de a hit akkor is befogadókészséget kíván. Ha elzárjuk előle magunkat, Isten nélkül szánalmasan szegényebbek leszünk és magunkra maradunk. Káros előítéleteink, kaptafára gyártott képzeteink és csőlátó közhelyeink boldogságunkat gátolják. Holott az emberi gyengeségek dacára hagynunk kellene egy kis rést az isteni kegyelemnek, hogy azon magát átverekedve, akaratunkkal találkozva, felragyogjon életünkben is a csoda. Isten itt van köztünk. Őt is lakva ismerjük meg… Ne megbotránkozzunk Jézus szavain. Tudjunk olvasni a prófétai jelekből, állandóan mélyítsük hitünket, hogy Isten meglepetései is beleférjenek. Engedjük be Istent életünkbe prófétáin keresztül. Mert ha elzárkózunk, ő „tehetetlen” marad, és még a port is lerázva lábáról, továbbmegy, mint Jézus Názáretből. Oda, ahová befogadják.

    Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
    Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
    Ezt az imát még nem imádkoztad el!

    Sebestyén Péter - Isten asztaltársasága Ne félj, csak higgy!Évközi 13. vasárnap

    Reggeli ima13 imádkozás /layout/img/logo.png

    Jún
    27

    1. Hisz Isten nem alkotta a halált, és nem leli örömét az élők vesztén… (Bölcs 1,13–15.2,23–24)

    Az Ószövetség időben legutoljára keletkezett, legfiatalabb könyvét a Kr. e. 1. század első felében írták. A szerzőt itt valójában a lelki halálról ír. A halál nem annyira Isten műve, mint inkább a bűn következménye.

    2. Ezért ahogy mindenben kitűntök… Tűnjetek ki ebben a jótékonyságban is… (2Kor 8,7.9.13–15)

    Szent Pál a misszióban sem feledkezett meg az általa alapított közösségekről. A korintusi híveket a jeruzsálemiek megsegítésére bíztatja. Már önmagában is sokatmondó, hogy nem koldulni akar, nem használja a gyűjtés kifejezést, helyette a tettekben megnyilvánuló szeretet olyan szavait használja, mint: osztozás, szolgálat, bőség, áldás. A rászorulókat segíteni valódi Krisztus-követést jelent. A másokra való odafigyelés a szolidaritást, az összetartozás tudatát is elmélyíti.

    3. „Talita kum! – vagyis: Kislány, mondom neked, kelj föl!”
    (Mk 5,21–43)

    Jairus leányának történetébe beágyazódik egy másik történet is, a vérfolyásos asszony gyógyulásának leírása. Az evangélista szerkesztői zsenialitását dicséri, ahogyan összeköti a kettőt, ahogy az olvasót észrevétlenül átvezeti egyik eseményből a másikba. Bizonyára jó oka volt együtt szerepeltetni a két gyógyulást, hisz mindkettőben a 12 év fordul elő (az asszony 12 éve beteg, a leány 12 esztendős), mindkét beteg helyzete reménytelen, mindkét esetben a gyógyulás feltétele a hit és a Jézusba vetett bizalom, mindkét esetben fontos szerepet játszik a fizikai érintés és a személyesség.

    A történetet olvasva, abba magunkat is belehelyezve, szembeötlik a Jézusban mint gyógyítóban hívők és a szenzációt kereső tömeg viselkedése, hangulatváltozása. A csodavárók, a kíváncsiak, a különlegességre vágyók tolongnak Jézus körül, de a siratóasszonyok és a ház lakói ki is nevetik a Mestert, amikor azt állítja, hogy a lány nem halt meg, csak alszik. Mai párhuzamként – pl. egy úrnapi körmenet alkalmával – sem nehéz ráismerni, ki hogyan viselkedik, kiben milyen reakciókat vált ki Isten jelenléte. Vannak, akik áhítattal leborulnak, elcsendesednek, keresztet vetnek magukra, mások felpörgetik motorjaikat, nem éppen szalonképes megjegyzéseket téve rágyújtanak egy cigarettára, vagy unottan elfordulnak, és tovább kacarásznak, mintha mi sem történt volna…

    Útban Jairus felé, a tömegben, egy vérfolyásban szenvedő asszony – aki már minden pénzét az orvosokra költötte, mégis egyre rosszabbul lett – félve, de elszánt hittel megérintette hátulról Jézus ruháját, és meggyógyult. Nem törődött bele kilátástalan helyzetébe, nem adta föl a reményt, hanem átfurakodott a tömegen, asszony létére férfias bátorságról tett tanúságot. Jézus a maga emberségében nem láthatta, ki volt az, mégis érezte, hogy erő ment ki belőle, ezért megkérdezte: ki érintett meg? Az asszony ekkor vallotta be „tettét” és lett a hit és a bizalom példaképe.

    Jézus már csak azért is „szóvá teszi” ezt a lopva érintést, mert nem szeretné azt elhitetni bárkivel, hogy ő varázsló, mágus. A gyógyuláshoz őt magát mint Isten fiát kell elfogadnunk. Másfelől meg nem lehet lopva hinni sem. Nem mindenki gyógyul meg azok közül, akik Jézust érintik. Ma is sokan ki- és felhasználnák Jézus csodatévő erejét, de Jézus nélkül és egészen más célokra, mint ahogyan ő adja. Bármilyen egyházias vagy keresztény mázzal öntenénk le önzésünket és hatalomvágyunkat, Jézustól függetlenül nincs gyógyulás. Ahhoz vele is közösségben és egyetértésben kell lennünk.

    A kislány feltámasztásával a család, az apostolok és a tömeg még egy leckét kapnak. Jairus előkelő, közmegbecsülésnek örvendő zsinagógai elöljáró, ráadásul abból a fajtából, aki a legilletékesebbtől, Jézustól kér segítséget haldokló lányának. Arra viszont már ő sem képes, hogy felfogja Jézus halál fölötti hatalmát. Valószínűleg az apostolok is majd a feltámadás után emésztették meg igazán, és értették meg, hogy Istennél a halál csak elalvás. Feltámadni annyi, mint felébredni…

    Amikor az élet bonyolultsága és gondja, a kisebb-nagyobb tragédiák lehangolnak minket, amikor lelombozódunk kudarcaink és gyengeségeink, betegségeink és a halál árnyéka közelében, Jézus ma is azt mondja, mint Jairusnak: Ne félj, csak higgy Istenben! Ő életet hoz ki még a halálból is.

    Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
    Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
    Ezt az imát még nem imádkoztad el!

    Sebestyén Péter - Isten asztaltársasága Háborgó tenger és alvó JézusÉvközi 12. vasárnap

    Reggeli ima11 imádkozás /layout/img/logo.png

    Jún
    20

    1. Ki zárta el kettős kapuval a tengert? (Jób 38,1.8–11)

    A szenvedő Jób emberi kérdéseire Isten mindenhatósága és bölcsessége a válasz. Az ember nem vonhatja felelősségre a végtelen Istent. A titkokat majd a vele való mennyei közösségben értjük meg.

    2. Ő azért halt meg mindenkiért, hogy akik élnek, ne maguknak éljenek, hanem annak, aki értük meghalt és feltámadt… (2Kor 5,14–17)

    Nemcsak örök üdvösségünk titka, de életünk nagy kérdéseinek a titka is az értünk meghalt és feltámadt Jézus Krisztusban nyerte el értelmét. Úgy élni, mint Krisztus, másokért-mindenkiért, ez a leginkább keresztényhez illő hivatás.

    3. Miért féltek ennyire? Még mindig nincs bennetek hit?…
    (Mk 4,35–41)

    Azzal, hogy Jézus alszik, lehetőséget ad úszni tudó és viharhoz szokott tanítványainak, hogy megmutassák, mekkora a hitük. És hogy ismerik-e: kicsoda ő? Hiszen ekkorra már a Mester oktatásában részesedve tanúi voltak megannyi csodás gyógyításnak és ördögűzésnek. Ebben a vihar-jelenetben az tűnik ki, hogy hitük kudarcot vallott. Márk evangélista nagyon finoman érzékelteti azt is, hogy Jézus akár gyógyít, akár a tengert csendesíti el, valójában a gonosz lélek hatalmát töri meg. Még a szófordulatok, a kérdések is ugyanazok, mint a kafarnaumi megszállottság-történetben.

    A vihar lecsendesítése után Jézus megrója apostolait gyávaságuk és hitetlenségük láttán. Mintha azt sugallná: ő akkor is velünk van, ha alszik… Bátorságot kér, a hit bátorságát, amely nem zárja ki ugyan a szent istenfélelmet – sőt feltételezi azt –, de nem ad helyet a csüggedésnek és a kétségbeesésnek. Amiért nem kel védelmünkre azonnal, látványosan, attól még ő a természet ura, és igenis törődik velünk.

    Nyugtalan személyiségünk a bűn következtében kettészakadt. Szeretnénk uralni a természetet, de minduntalan határainkba ütközünk. Kiengedtük „a szellemet a palackból”, s közben rettegünk a folyton váratlanul érő árvizektől és földrengésektől. Önzésünkkel és nagyzási mániánkkal megbolygattuk a Föld egyensúlyát, mi több, már a világűrben is összekuszáltuk a rendet: működő műholdjaink belebotlanak a kimúlt és még vissza nem hullott műhold maradványokba. Lelkipásztorként magam is gyakran meglepődöm egy-egy jó szándékú, már évtizedek óta hívő ember pánikszerű kiakadásán, amikor szinte felelősségre vonná Jézust: ez nem történhet meg vele… Hol van ilyenkor Isten? Alszik?

    Mi ez a kettős félelem, vagy éppen annak hiánya? Az apostolok először a vihar miatt esnek pánikba, utána meg Jézus isteni hatalma tölti el őket rettegéssel. A kettő összefügg. Mert ha lenne bennünk üdvös félelem, az Isten fiának kijáró tisztelet, hódolat, akkor nem „görcsölnénk be” egy váratlan eseménynél, csak azért, mert ő alszik. Jézus Isten atyai szeretetét hozta örömhírként. Tehát már nem kell szolgai félelemmel rettegnünk tőle. Sokkal inkább Isten hiányától kellene félnünk…(Kiss Ulrich)

    Viszont azt sem várhatjuk el tőle, hogy bűneink következményeit csak úgy eltüntesse. Arról nem is szólva, milyen magától értetődő a „szélcsend”, milyen jó, ha velünk van, s nem történik semmi baj. Milyen könnyen megszokjuk nélküle és „elaltatjuk” őt, hogy mi „szabadok” legyünk, minden bűntudat és lelkifurdalás nélkül… Lelkünk háborgó tengerét pedig mindenféle pszichológiai meg „tüneti kezeléssel”, zsibbasztókkal próbáljuk ideig-óráig megnyugtatni. Aztán egy vészhelyzet, betegség, egy nem várt tragédia sokkoló ereje felébreszti alvó lelkiismeretünket, érzéketlen énünket rádöbbenti kicsinységünkre, törékenységünkre, és megmutatja Isten erejét. Ilyenkor hirtelen belénk hasít a felismerés: Szent Isten, mekkora a te hatalmad, milyen kicsiny vagyok én, s mégis milyen jó, hogy számíthatok rád!

    A hitetlenség ott kezdődik, amikor gyávaságból vagy félelemből nem vagyunk képesek Jézussal és a többi emberrel megosztani a veszélyes helyzeteket, amikor elaltatjuk lelkiismeretünket, és lelkünk háborgó tengerén nem akarjuk követni Krisztust a szenvedés sötétségébe. Pedig ő alászállt a poklokra és megmentett minket.

    A hitben nincs félelem. A hit bizalomteli ráhagyatkozás a szerető Isten jelenlétére, amit minden nap, mindenütt megtapasztalhatunk.

    Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
    Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
    Ezt az imát még nem imádkoztad el!

    Sebestyén Péter - Isten asztaltársasága Rejtve növekedniÉvközi 11. vasárnap

    Reggeli ima12 imádkozás /layout/img/logo.png

    Jún
    13

    1. Én is veszek hajtást…és elültetem… (Ez 17,22–24)

    Ezekiel, aki megérte Jeruzsálem bukását és a babiloni fogságot, a messiási időkről beszél. Prófétaként látja, hogy ami emberi szemmel katasztrófának tűnt, Isten tervében új kezdetet jelent.

    2. A hitben élünk… (2Kor 5,6–10)

    Szent Pál a földi életet a vándorlás, a hit próbaidejeként éli meg. A keresztény sem veszítheti el reményét semmilyen rossz hatására.

    3. A mag pedig kisarjad… maga sem tudja, hogyan… (Mk 4,26–34)

    C. H. Dodd angol biblikus megfogalmazása szerint a példabeszéd „a természetből vagy a mindennapi életből vett metafora vagy hasonlat, amely eleven és különös, és ezáltal megragadja a hallgató figyelmét. Pontos jelentését illetően kétséget hagy az értelem számára, hogy ezzel aktív gondolkodásra késztesse”. Más bibliakutatók egész elméletet gyártottak a Szent Márk által lejegyzett példázatok alapján, miszerint ezek a talányos beszédek valójában elrejtik az igazságot. Mert lám, Jézusnak még a legszűkebb körben is meg kellett azt magyaráznia. No meg azért is, mert az evangélista mintha azt sugallná, hogy Jézus szándékosan beszél képekben, nehogy a farizeusok és a nép vezetői megértsék…

    A példabeszédek első századbeli világa üde, friss szellőként érint meg ma is. Kihallatszik belőlük az újdonság, amellyel Urunk Isten országát megközelíti. Ezek az életből vett hasonlatok továbbgondolásra valók, töprengésre késztetnek.

    A ma idézett – az alvó földművesről és a növekedő vetésről szóló – példabeszéd épp azok számára lecke, akik azt hiszik: szabályozni, erőltetni tudják Isten országának megnyilvánulását. Isten jelenléte, meghívása – kegyelem. Ahogyan az elhintett magot vagy a kiszökkenő vetést sem lehet húzogatni, nógatni, hogy hamarább nőjön tetszésünk szerint, az igazi nagy dolgok is csendben, a maguk rendje szerint alakulnak, fejlődnek, végül kiteljesednek. A megfogant magzatnak is kilenc hónapra van szüksége, amíg készen áll a születésre. Ugyanígy a vetésnek is majdnem ennyi időre van szüksége. A növekedés időigényes. Nem a látható munka befektetése dönti el a végeredményt, mert a termés igazából titok és csoda. Jézus itt nem a földműves lustaságát vagy nemtörődömségét hangsúlyozza, az ő munkája itt másodlagos. Emberi munkájának közreműködése nyilván fontos. „A mag növekedését, fejlődését, érlelődését jelentő erők azonban elrejtőznek a földműves tekintete és tevékenysége elől.” (Joachim Gnilka). Ahogyan az időjárásnak, úgy ennek a láthatatlan és mégis valóságos irányításnak alázattal alá kell vetnie magát. Hiábavaló az ember fáradozása, ha nincs rajta Isten áldása – tartja a mondás. Ezen a szinten a segíts magadon, s az Isten is megsegít – inkább a jó lelkiismeret nyugalmát jelenti, semmint a túlzott aktivizmust… Jézus sem a munkát, hanem a nélkülözhetetlen isteni áldást emeli ki.

    Milyen szembetűnő modern emberünk „szélmalomharca” a természet erői ellen, amikor maga akarja meghatározni, hogy mikor essék az eső, hogy mikor teremjenek a fák… Mindent irányítani szeretnénk. Fejlett iparunkkal és technológiánkkal túlszabályoztuk a növények, állatok viselkedését, télen friss, nyári zöldséget fogyasztunk, talajtól-időjárástól független, egyforma, szép, ízetlen, egészségtelen zöldségeket és gyümölcsöket „állítunk elő”, belepiszkálunk a teremtés rendjébe, befolyásoljuk a természet törvényeit, mohóságunkban és kapzsiságunkban Istent is letaszítanánk trónjáról…

    Jézus egy másfajta gondolkodást kér. Isten országának újszerű törvényeire utal, ahol a növekedést, a termést Isten adja. Mi lényegesen nem befolyásolhatjuk a folyamatot. Csak megrendülve, hittel szemlélhetjük a tényt, hogy az ő beavatkozása nélkül nincs áldás, nincs élet.

    Jézus példabeszéde felvilágosítást ad a kegyelem működéséről. Ahogyan a vetés észrevétlenül, a maga természetességében növekszik, Isten kegyelme sem csap zajt maga körül. Csendben végzi lelkünket megtermékenyítő, pótolhatatlan munkáját. A jó, az evangélium szelleme is ugyanilyen rejtett, de hatásos módon járja át a hívők által világunkat, a világot.

    A mustármagról szóló példabeszéd is ezt tanítja. A parányi veteményből valóságos fa nő ki. A felnövekedett mustárcserje magassága a Genezáreti-tó partján megközelíti a három métert ma is.

    A számunkra megszokott kimutatások, teljesítmény és nagy számok elvei a hit belső törvényeinél mellékessé válnak. A tizenkét apostolra támaszkodó jézusi közösség is egyházzá terebélyesedett a történelem folyamán. Nem kell tehát félnünk pillanatnyi pozíciónk vagy kevés „befolyásunk” miatt. Sokkal többet nyom a latban, hogy Isten országa túléli az időt. A parányi kezdetből pedig ellentmondást nem tűrően kibontakozik uralmának teljessége.

    Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
    Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
    Ezt az imát még nem imádkoztad el!

    Sebestyén Péter - Isten asztaltársasága Belzebub vagy a Szentlélek?Úrnapja

    Reggeli ima13 imádkozás /layout/img/logo.png

    Jún
    06

    1. Az Úristen hívta az embert: „Hol vagy?” (Ter 3,8–15)

    Szabadságunk következményeit is viselnünk kell. Néha hajlamosak vagyunk elbújni, letagadni, gondolván: megússzuk. De a szenvedés, a halál a földi élet velejárói. Tetteinkért pedig számadással tartozunk.

    2. Csak ne a láthatóra, hanem a láthatatlanra fordítsuk figyelmünket… (2Kor 4,13–5,1)

    A Krisztus-követő ember Krisztus sorsában osztozik nemcsak evilági életében, hanem a mennyeiben is. Feltámad és megdicsőül, ha kitart a hitben.

    3. Ha valamely ország meghasonlik magával, az az ország nem állhat tovább fenn… (Mk 3,20–35)

    Márk evangélista leírása alapján úgy tűnik, mintha Jézus rokonai és a farizeusok összefogtak volna. Vádjaik egymást kiegészítik. A rokonoknak kellemetlen az „eszement” rabbit védeni, a vallási vezetők egyenesen az ördöggel való lepaktálás képtelen vádját fogalmazzák meg. Könnyebb beskatulyázni valakit, mint megérteni, ne adj’Isten követni…

    A biblikus szakemberek szerint Beelzebul, Beelzebub – jelentése a szemét ura, vagy a legyek ura – eredetileg a filiszteus Akron város istenségének gúnyneve volt (Baal a fejedelem, Baal a ház ura), és nem annyira ördögnév. Az ellentábor átvitt értelemben Jézust mint Emberfiát akarja ezzel kigúnyolni, de saját ellentmondásába gabalyodik bele.

    Jézus erélyes és higgadt válaszában ezt a képtelen és logikátlan vádat leplezi le. Ha a sátán saját maga ellen támad, meghasonlik és elpusztul. Már csak ezért sem áll meg az írástudók hamis érvelése, hiszen a sátán nem bolond saját maga ellen támadni. Aki az ördöggel szövetkezik, az legfeljebb gonosz varázslatra, mágiára képes, semmi esetre sem az egyén és a közösség javát szolgálja. Nem Isten országát építi. Bármennyire is hatásosan és divatosan állítja be ezt a nyilvánosság előtt, bármilyen hatásosan is téveszti meg a naiv embert, csak olyan, mintha... Az eredmény is azonnal megmutatkozik: az álarc lehull, a hazugság lelepleződik. A sátán nem alkot, csak rombol, nem egységre törekszik, hanem bomlaszt. Ha a pénzt, hatalmat, csillogást, tudást a sátán szolgálatába állítjuk, látszatra haladunk ugyan, de közben süllyedünk és zuhanunk a szakadék felé… A gonosz lélek élősködő, a Szentlélek Teremtő.

    Jézust Isten Szentlelke töltötte be, nem a gonosz lélek szállta meg. Tanítását is csak az érti meg, aki személyesen is csatlakozik hozzá. Ő legyőzte a sátánt, fölötte nincs hatalma az ördögnek. Isten azonban tiszteletben tartja az ember szabad akaratát, azon az áron is, hogy az ember ellene szegül és megátalkodik. Bizony mondom nektek, aki a Szentlelket káromolja, az nem nyer bocsánatot. Évszázadokon keresztül nagy teológusok is töprengtek e jézusi kijelentés helyes értelmezésén. Voltak, akik a haragvó Istent emelték ki, de olyanok is akadtak, akik mindenhatóságát vonták kétségbe. Ugyanis ha egy bűn megbocsáthatatlan, arra következtettek, hogy akkor Isten mégsem teljesen mindenható. Ha viszont az ember szabadságát, annak tiszteletben tartását vesszük figyelembe, eme gordiuszi csomó könnyedén elvágható. A Szentlélek elleni bűn pontosan a bűnbánat hiánya. Nem lehet ott bűnt megbocsátani, ahol nincs bűnbánat. Akkor követünk el bűnt a Szentlélek ellen, amikor lelkünk nem hajlandó engedelmeskedni az isteni kegyelemnek. Ha ellenállunk a Lélek sugallatainak, ha szívünk megkeményedik a rosszban – ami lehet akár vélt igazunk is –, ha az isteni szeretet ösztönzései ellenére elutasítjuk Isten feloldozó, hazaváró szeretetét, irgalmát. Nem a tudatlanságból vagy gyengeségből fakadó bűnben maradásról van szó, hanem inkább a gonoszságról: amikor valaki élete végéig kitart szíve keménységében. Ez már igenis ördögi kör, amelyből saját erőnkből nem vagyunk képesek kimenekülni. Rá kell hagyatkoznunk Isten szeretetére. Ő küld olyan embereket, eseményeket életünkbe, akik elvezethetnek hozzá.

    Barsi Balázs OFM írja: „Hihetetlennek tűnik, de eljuthat az ember oda, hogy a saját szemével is látott, tagadhatatlan csodát valami ördögi okoskodással úgy állítja be, mint szemfényvesztést… Mindaddig megbocsáthatatlan ez a bűn, míg e körből ki nem lép az ember… A Szentlélek legelső ajándéka, hogy ránk bizonyítja a bűnt. Ez a megszégyenítő leleplezés megszabadulásunk, üdvösségünk kezdete”.

    Isten nem hagyja abba a megbocsátást. Életünk utolsó pillanatáig küldi jelzéseit, segítségét, hogy ne a kárhozat felé tegyünk lépéseket, hanem örök üdvösségünk útján kezdjünk járni…

    Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
    Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
    Ezt az imát még nem imádkoztad el!

    Sebestyén Péter - Isten asztaltársasága Hármasság és HáromságSzentháromság Vasárnapja

    Reggeli ima8 imádkozás /layout/img/logo.png

    Máj
    30

    1. Tudd meg hát, hogy az Úr az igaz Isten… (MTörvény 4,32–34. 39–40)

    Mózes első búcsúbeszédének befejezése arra világít rá, hogy csak egy Isten van, aki személy, aki a világ ura. Ezért ábrázolhatatlan.

    2. Akiket Isten Lelke vezérel, azok Isten fiai… (Róm 8,14–17)

    Az apostol a rokoni hasonlattal érzékelteti a Szentlélek titokzatos, de annál hatékonyabb működését, amellyel Jézus ajándékozta meg a hívő embert.

    3. Kereszteljétek meg őket az Atya és a Fiúés a Szentlélek nevére…(Mt 28,16–20)

    Hallatlanul mély titok, emberi ésszel fel nem fogható kinyilatkoztatás tanúi vagyunk. Isten mégsem blokkolja értelmünket, hanem elénk jön, felénk nyúl, hogy Jézusban magunk is szavakba öltöztethessük belső életének misztériumát. A Szentháromság hittitka hitünk középpontjába vezet. Jóllehet a pünkösdi Lélek-jelenlét folyamatosan áthatja az egyházat, mégis közel ezer évnek kellett eltelnie, hogy hivatalosan is nyilvános ünneppé váljon. A liturgiatörténet kutatásai szerint már Stephanus lüttichi püspök ünnepelte egyházmegyéjében (+920), de a pápák – épp a szentmise szentháromságos vonatkozásai miatt – vonakodtak különálló ünnepként elrendelni. Míg aztán az avignoni fogság megérlelte
    XXII. János pápát, aki 1334-ben, kiemelt ünnepként világszinten is bevezette.

    Bár hitbeli, Istenre vonatkozó felismeréseinket is logikai úton, ok-okozati módon – ezúttal visszafelé – próbáljuk megérteni és kikövetkeztetni, világi tapasztalataink is lépten-nyomon hármasságokba botlanak. Múlt-jelen-jövő, gyökér-törzs-ágak, reggel-dél-este, születés-élet-halál, gondolat-szó-tett, apa-anya-gyermek, tér-idő-anyag, forrás-folyó-torkolat –, hosszasan folytathatnánk ezen hármas mozzanatok kusza szövevényeit, de valójában az alapok, az összefüggések közösek. Ezek az életből vett valóságok mintegy modellezik a titokzatos, megfoghatatlan isteni lényeget. Közös tulajdonságuk, hogy mindennek van kezdete, fennállása és befejezése. Semmi nincs öröktől fogva és semmi nem tart örökké.

    Valahol innen ered hitbeli sejtésünk is, hogy az örökkévaló Isten is hármas szeretet, személy egységében „él”. Jézus Krisztus kinyilatkoztatásából már azt is tudjuk, hogy nem pusztán háromféle isteni megnyilvánulásról, hanem három isteni személyről van szó, akik egymást átjárják. A keresztényt az különbözteti meg a más vallásútól, hogy nem egyetlen istent, és nem is három istent hisz, hanem egy Istent három személyben. Az Atya az ősforrás, aki küldi a Fiút, és pünkösdkor kettejük szeretete mint titokzatos, csak hatásaiban tetten érhető Lélek mutatja magát személyként, aki nélkül semmit sem értenénk, aki nélkül nem volna teljes az isteni kitárulkozás. Nem három vágányon futnak egymás mellett párhuzamosan, hanem megfoghatatlan egységben. Ahhoz hogy Jézust értsük, kell a Szentlélek, ahhoz, hogy tudomásunk legyen az Atyáról, kell Jézus. „Minden kezdet az Atyára, minden fenntartás a Szentlélekre, és minden befejezés a Fiúra utal.” (Sánta János)

    Emberi világunkban is csak akkor lesz harmónia, rend, ha az isteni személyek arányosan és kölcsönösen átjárják döntéseinket, tetteinket. Ha az Atyától megtanuljuk az irgalmat, a kitárulkozást, a gondoskodást, az ingyenes szeretetet. Ha a Fiú mintájára önmagunkat odaadó szeretet-áldozatokká válunk, ha a nem lélektelenül, hanem a világot átlelkesítve törekszünk a türelemre, a bölcsességre és az igazság szerinti életre. Liturgikus és egyéni imádságaink minden keresztvetése, szentháromságos dicsőítése erre akar rávezetni. Jézus Isten szentháromságos szeretetébe kódolt bele mindannyiunkat. Így vagyunk képesek megismerni, hinni és szeretni.

    Szentháromságos életünk egészen hétköznapi kapcsolatainkra is kihat. Szeretni nem lehet magányosan. Isten belső természete is szeretetközösség. A másik személy – férj, feleség, gyermek, szomszéd, munkatárs… – családtag.

    Amikor valaki búcsúzik a hosszú út előtt, nemcsak feladatokat, pénzt vagy emlékeket ad át hagyatékként, hanem a találkozás reményében, könnyekkel küszködve megölel, megcsókol, és csak ennyit mond: szeretlek! Ezt teszi a búcsúzó Jézus is apostolaival, velünk. Szíve-léte, istenemberi valósága legmélyebb vallomását hagyja ránk. Egyházára rácsókolja a Szentlelket, hogy általa bennünk maradjon, és vele kiteljesedjék szeretetünk.

    Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
    Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
    Ezt az imát még nem imádkoztad el!

    Sebestyén Péter - Isten asztaltársasága Az Igazság LelkePünkösd vasárnapja

    Reggeli ima5 imádkozás /layout/img/logo.png

    Máj
    23

    1. A Szentlélek eljövetele (ApCsel 2,1–11)

    A pünkösdi események leírását az Apostolok Cselekedeteiben találjuk. A félénk, bezárkózott tanítványok a Szűzanyával együtt Isten lelkének különleges hatása alá kerültek. Prófétai módon élték át, értették meg Jézus tanítását és Isten valóságos jelenlétét. Ahogyan Benyik György biblikus fogalmaz: „ez a közelség bennük hihetetlen örömet váltott ki, és olyan emberi energiákat mozgósított, amelyeket pszichikai ráhatások nem tudnak kiváltani. Meggyőző erejük megsokszorozódott, munkabírásuk megnövekedett. Hallatlanul élesen meg tudták különböztetni a jót a rossztól…” Az egyház azóta is szüntelenül átéli a pünkösd felkavaró és megújító eseményét, hiszen Isten lelke nem szűnik meg éltetni mindazokat, akik kérik őt.

    2. A Lélek gyümölcsei (Gal 5,16–25)

    A Lélek gyümölcseit pontosan az különbözteti meg a sátáni sugallatoktól, hogy a jóra, Isten és a felebarát szeretetére irányulnak. Lelkigyakorlatos könyvében a „szellemek megkülönböztetését” fejtegetve Szent Ignác is erről ír.

    3. A Lélek elvezet a teljes igazságra (Jn 15,26–27, 16, 12–15)

    Jézus utolsó vacsorán elhangzott búcsúbeszédének itt közölt részlete leginkább pünkösd napján érthető meg és állítható párhuzamba az Apostolok Cselekedeteiben leírt eseményekkel. Az apostoli egyház bölcsességét dicséri, hogy különválasztotta, s az ötvennapos időszak külön-külön napjaira tette a húsvéti idő gazdag tartalmának három jelentős mozzanatát: Jézus feltámadását, mennybemenetelét és a Szentlélek kiáradását. Valószínű, hogy ezzel ellensúlyozni is akarta a zsidó naptár húsvét utáni 50. napját, amit Izrael fiai aratóünnepként, később pedig a Sínai-hegyi szövetségkötés emlékünnepeként ültek meg. Mintha összecsengene a két emléknap megannyi képe: szélzúgás, lángnyelvek, nyelvcsoda… A bűnbeesett Ádám széttöredezett képét pünkösdkor rakja össze a Szentlélek: az egyház már az első naptól egyetemesen, katolikus módon indul. Minden nyelven „beszél”, minden néphez szól, kinő a zsidó nacionalizmusból. „Nem az egyházak szövetsége, hanem azok anyja. Nem baráti kör, nem klub, nem egy nemzet vagy faj, társadalmi osztály elszigetelt csoportosulása, hanem a Szentlélek »ikonja«” – mondja XVI. Benedek pápa.

    János apostol szerint Jézus már húsvét napján rálehelt az apostolokra, kiárasztotta rájuk a Lelket. Ahogyan a teremtéskor az Úr az ember orrába lehelte az élet leheletét. Nyelvi érdekességnél sokkal több és mélyebb jelentésű, amit magyarul is olyan szemléletesen adhatunk vissza: lelkesedik, lélektelenlélekvesztő, lélekjelenlét, akárcsak ősi szavunk megannyi származéka.

    lélek sokkal többet jelent, mint a Kazinczy óta használt szellem kifejezés. Mennyivel felszínesebb a szellemes a lelkesnél… A Szentlélek nem valami hűvös szellem, hanem Isten éltető Lelke bennünk. Isten a Lelkét is kitette értünk, hogy általa és benne éljünk! A keresztségben vízből és Szentlélekből születtünk újjá.

    A Szentlélek a feltámadt Jézus húsvéti ajándéka. Nincs róla képünk, nem megfogható, csak hatásaiban ismerhetjük fel. Nélküle nincs Jézus, kinyilatkoztatás, Biblia, egyház, hívő közösség. Ahogyan emberi szeretetünk a hétköznapokban is általában rejtve marad, ugyanúgy vagyunk a Lélekkel, akit belélegzünk mint Isten leheletét. Ahogyan a kenyér zamatát, a forrásvíz ízét sem érezzük a nagy rohanásban, mégis magától értetődőnek vesszük, hogy táplálnak és életet adnak. Rejtett módon, a dolgok egymáshoz kapcsolódásában, megérzéseink és jó gondolataink, inspirációink és meglátásaink mögött, felismeréseink révén, a szeretet önfeledt találékonyságában ugyanígy, újból és újból kis és nagy pünkösdöket élhetünk át.

    Amikor lelkünkben a félelem helyét elfoglalja az öröm, amikor a hit szemével kezdjük látni a világot, amikor adni akarunk, és nem elvenni, amikor alkotni vágyunk, és nem fogyasztani, amikor lelkünk mélyén ráeszmélünk a valódi, isteni igazságra, amikor túllépünk az intellektuális megismerésen, és a Szentlélek által szerzett bölcsesség szól belőlünk, akkor feltörnek a zárak, gátlások, és bátor tanúságtétellel osztjuk meg másokkal is az örömhírt. Hétköznapi hasonlattal élve annyiban különbözik például a puszta emberésszel szerzett ismeret, tudás a Szentlélek általi bölcsességtől, mint a festett virág az élő
    virágtól…

    Az Igazság lelke nemcsak a sátán támadásaitól véd meg. Olyan éleslátással is felvértezi a hívőt, amellyel mindig rátapint az igazságra, sőt kínzó kérdései is válaszra találnak.

    Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
    Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
    Ezt az imát még nem imádkoztad el!

    Sebestyén Péter - Isten asztaltársasága Végrendelet JézustólUrunk mennybemenetele

    Reggeli ima15 imádkozás /layout/img/logo.png

    Máj
    16

    1. A sors Mátyásra esett…(ApCsel 1,15–17. 20a.c–26)

    A mennybemenetel és a pünkösd közötti időben az apostolok a Szentlélek eljöveteléért imádkoztak. Az Apostolok Cselekedetei leírja, hogy Péter mint az apostoli testület vezetője azzal a céllal nyitja meg a gyűlést, hogy Júdás helyét betöltsék. Az egyház isteni jelnek tekintette a sorsvetést, amely a második jelöltre, Mátyásra esett.

    2. Aki nem szeret, az nem ismeri az Istent, mert Isten szeretet.
    (1Jn 4,11–16)

    Az apostol itt az isteni erényről ír, amelyre a bennünk lakó (Szentlélek) Isten képesít minket.

    3. Amint te a világba küldtél, úgy küldöm én is őket a világba.
    (Jn 17,11b–19)

    Megdöbbentően húsvéti a barátaitól búcsúzó Jézus „végrendelete”. Már a nagypénteki véres áldozat előtt kicsordul belőle az öröm: teljesítette az Atya akaratát. Az újszövetség örök főpapja a kereszten áldozatot mutat be Atyjának az emberiségért. A főpapi ima így ünnepélyesen kibővíti a Miatyánkot…

    Jézus, miután mindent elmondott övéinek, amit ők képesek voltak felfogni, elkezdi nagy imáját, amellyel még egyszer mindent összefoglal. Jean Laplace SJ megfogalmazásában „átsegíti tanítványait a lelki olvasmányból az imádságba”. Az ószövetségi főpap imádkozó mozdulatával égre emeli tekintetét, hogy jelezze, milyen szoros a Fiú és az Atya kapcsolata, s hogy neki minden mondanivalója oda tartozik…

    Ebben az imában benne van a jelen és a jövő egyháza, egyszersmint az új üdvrend, amelyet Jézus hozott, s amit övéitől, műve folytatóitól, a legszűkebb baráti körétől, a hit tanítóitól megkövetel. Az evangélista hármas beosztásban idézi fel. Ebből a mai liturgiában az ima gerincét, a tanítványokért végzett imát olvassuk.

    A búcsú pillanatában Jézus a következőkért könyörög:

    a) –„tartsd meg őket a nevedben” (11. vers)

    b) –„hogy egy legyenek, mint mi” (11. vers)

    c) –„hogy örömöm teljesen az övék legyen” (13. vers)

    d) –„óvd meg őket a gonosztól” (15. vers)

    e) –„szenteld meg őket az igazságban” (17. vers)

     

    a) Isten neve azon felfoghatatlan és végtelen tulajdonságok foglalata, amelyek által Isten kijelentette magát az embernek. Isten neve ő maga. Legfőképpen mint Urunk Jézus Krisztus Istene és Atyja
    (Róm 15,6). A csipkebokorban elhangzó ismeretlen Vagyok, aki vagyok Jézusban végtelenül közeli, megszólítható Atya lett. A név az egész személyt hordozza. Ha valakit nevén szólítunk, azt jelezzük, hogy ismerjük. Aki nevünkön szólít, ismer minket, belénk lát, személyes kapcsolatba lép velünk. A név a személyesség miatt telik meg tartalommal. Amikor tehát Isten nevét kiejtjük, elsősorban az Atyára gondolunk. De fiában „értük tetten” atyaságát, mert ő nyilatkoztatta ki. Ő vezetett be a titokba. Jézus ezt a bensőséges atya-fiúi, gyermeki kapcsolatot, ezt a bizalmas viszonyt akarja megosztani mindazokkal, akik felismerték benne Isten szeretetét. Fiú nélkül nincs Atya-ismeretünk. Tőle szereztünk tudomást arról, hogy az Atya és a Fiú a Lélekkel egységben valójában köztünk és bennünk tevékenykedik. Ha elutasítjuk a bennünk lakó Istent, nevéből is kiestünk…

    b) A keresztény egység gyökere ez a krisztusi fohász. Minden keresztény közösségnek ehhez a forráshoz, ehhez a főhöz kell visszatérnie. Ez a szőlővesszők és a szőlőtő egysége.

    c) A gonoszon aratott győzelmi örömnek Krisztusról a tanítványokra is át kell terjednie. Húsvéti békénk és örömünk oka az, hogy Krisztus megszabadított az örök haláltól. Bármilyen ellentmondásos, hitünk örömét kell megélnünk és továbbadnunk. Ha nem lenne örök élet, ha nem lenne húsvét – amilyen mulandóak földi örömeink –, búskomorságra lennénk kárhoztatva… Aztán meg végképp örömre ad okot Isten barátsága. Ez az újszövetség lényege. A barátok egyenrangúak. Akkor is, ha az egyik koldus, a másik király. Jézusban a király koldussá lett, hogy mi, koldusok, királlyá lehessünk…

    d) A világ jánosi értelemben a Jézust elutasító világ, amely ellenségnek tekinti a keresztényeket is. Jézus nem kér világvégét, hogy mentesítsen a küzdelemtől, hanem az Atya kegyelmét, amely segítségünkre lesz. Ez az a kohéziós/összetartó erő, amibe kapaszkodhatunk, ami miatt testvérek vagyunk. Mindenféle összefogásnak, kalákának, együttgondolkodásnak ez képezi alapját. Mi sokszor megfeledkezünk arról, hogy ő már legyőzte a világ fejedelmét. Több bátorságra, elszántságra, derűre és lelkesedére volna szükségünk, hisz Istennel „karöltve” sokkal erősebbek vagyunk a mindent és mindenkit legyőzni akaró gonosznál. Nem engedhetjük meg magunknak a gyengeséget, hogy eluralkodjék bennünk vagy rajtunk a rossz. Minden elesés, kudarc után összeszedni magunkat, megfogni a másik ember kezét, utánanyúlni az elesettnek és a lemaradottnak, a közösség gyámolítását megéreztetve új életet lehelni belé. Ezt adja meg a Lélek is, akit Jézus küld, csak kérnünk kell és hinnünk benne.

    e) Csak Krisztus az igazság. Az Atyától származó igaz tanítás. Ige. Minden körülmények között ebben kell megszentelődnünk. Isten maga a szent, a háromszor szent, világtól teljesen különböző, transzcendens lény. Minden más szentség annyira valóságos, amennyire vele kapcsolatba kerül. Az ő igazsága pedig Jézus Krisztusban vált nyilvánvalóvá. Akkor szentelődünk meg, ha emberi igazságainkat, igazunkat is mindig hozzá mérjük. Az áligazságokat, a csúsztatásokat, a megtévesztő vagy felszínes információkat mind-mind Krisztus igazságához kell mérnünk. Akkor kiderül, mi mulandó és mi maradandó.

    Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
    Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
    Ezt az imát még nem imádkoztad el!

    Sebestyén Péter - Isten asztaltársasága Jézus barátaiHúsvét 6. vasárnapja

    Reggeli ima10 imádkozás /layout/img/logo.png

    Máj
    09

    1. Kornéliusz százados megkeresztelése. (ApCsel 10,25–26.34–35. 44–48)

    A Szíriában állomásozó római zászlóalj parancsnoka addig is „istenfélő” volt, de most, Péter apostol missziója nyomán jut el a hit teljességére. Az apostol ezért ad hálát Istennek és nyilvánítja ki azt, hogy megszűntek a korlátok, Isten nem személyválogató. Ő mindenkit üdvözíteni akar.

    2. Isten a szeretet. (1Jn 4,7–10)

    A szeretet nem humanizmus, hanem Isten „képessége” bennünk. Ha szeretjük egymást, a szerető Isten tanúivá válunk.

    3. Barátaimnak mondalak benneteket, mert amit hallottam Atyámtól, azt mind tudtul adtam nektek… (Jn 15,9–17)

    A szőlőtőről szóló hasonlatot kibontva Jézus új parancsát olvassuk ma. Ez nem más, mint a szeretet, amelynek mértéke maga Jézus. Úgy szeretni, hogy életünket adjuk egymásért. Úgy élni, hogy méltóak maradjunk Isten szeretetére. Míg Lukácsnál azt olvassuk, hogy – ha mindent megtesztek is, csak haszontalan szolgák vagytok –, itt Jézus a barát fogalmát használja tanítványai helyzetére. A szolga még nem ismeri ura belső életét, „csak” engedelmességből hűséges, de Jézus barátainak mond minket, mert beavat Isten titkaiba.

    Az eredeti, görög nyelvű evangéliumokban két külön szó is jelöli a barátságot: a hetairosz és a philosz. Előbbi értelme nem jelent föltétlen szeretetkapcsolatot, inkább a társra utal: bajtárs, lakótárs, bűntárs, cellatárs stb. Jézus szavai nyomán, amelyeket Júdáshoz intéz (barátom, mi végre jöttél?…), vagy ahogyan a példabeszédbeli nagylelkű gazda hűti le a hőzöngő elsőket (barátom, nem vagyok veled igazságtalan…), inkább negatív, ellenszenves, lepirító felhangja érezhető ki.

    Ezzel szemben amikor János evangéliumában, a búcsúbeszédnél olvassuk, ott már a phülosz/filia szerepel mint olyan bensőséges emberi kapcsolat, amely a szerelemnél is erősebb és értékesebb. Bizonyos mértékig már egy házasságban is fellelhető: szeretlek, mert társam vagy, számíthatok rád, akkor is, ha nem mindenben értünk egyet. Ebben az értelemben a baráti szeretet maga az intelligens szeretet, vagyis amikor „fejben” is szeretjük egymást. Közös az érdeklődési körünk, tudunk együtt dolgozni, játszani, támogatjuk egymást az élet apró-cseprő dolgaiban is…

    Amikor azonban Jézus barátainak nevez minket, azt akarja érzékeltetni, hogy az ő barátsága ingyenes ajándék. Nem lehet kiprovokálni, kikövetelni, bennfentes járandóságként kiérdemelni. Ahogy az üdvösséget sem. Isten Krisztusban olyannyira lehajolt hozzánk, hogy egészen barátja lett az embernek. Föl akart emelni a bűn sötétségéből.

    A jézusi barátság feladat: barátaim vagytok, ha szeretitek egymást, ahogyan én szerettelek titeket. Tehát nemcsak azért, mert ő beavatott minket Isten titkaiba, hanem mert ez életünk „projektje”… Ha van valami, aminek igazán meg kell felelnünk, az Jézus barátsága, mellyel egy életre lekötelezett minket. Az ő barátsága végtelenül többet jelent egy emberi barátságnál. Mégsem zárja ki a kettő egymást, hiszen egy őszinte emberi barátság is az ő ajándéka.

    Jézus belevon minket az isteni barátság mindent felemelő és mindent magába foglaló teljességébe. Ezen a szinten már nemcsak az alkotás, az életmű lesz számunkra fontos, nemcsak azért akarunk élni, hogy valami nyomot hagyjunk magunk után, hanem elsősorban és mindenek felett Jézus barátai akarunk lenni és maradni.

    Hitünk örömhíre ezért nagyszerű, mert – bár nem vagyunk méltók rá – Isten Jézusban mégis barátaivá nyilvánított minden benne hívőt…

    Tán mindenkinek van legalább egy jó barátja. Akivel mély, életre szóló kapcsolat köti össze. Márai Sándor A gyertyák csonkig égnek című, megrendítő, méltán világhírű műve is erről szól. Ahogyan a Füves könyvben is a követezőket írja: A szerelmes mindig akar valamit, a barát nem akar önmagának semmit. A gyermek mindig kapni akar szüleitől, túl akarja szárnyalni atyját, a barát nem akar kapni, sem túlszárnyalni. Nincs titkosabb és nemesebb ajándék az életben, mint a szűkszavú, megértő, türelmes és áldozatkész barátság. S nincs ritkább… Minden szeretet gyanús, mert önzés és fukarság lappang hamujában. Csak a barát vonzalma önzetlen, nincs benne érdek, sem az érzékek játéka. A barátság szolgálat, erős és komoly szolgálat, a legnagyobb emberi próba és szerep.

    Ide kívánkozik Gajdó Ágnes vallomása is: a barátság gyógyír, hiszen dicsősége nem az egymás felé kinyújtott kéz, nem a kedves mosoly, nem is a társaság öröme, hanem lelki-szellemi megvilágosodás, amelyben részed lehet, amikor rádöbbensz, hogy embertársad hisz és bízik benned… Ne félj hát kinyújtani kezedet, s légy bátor elfogadni a simogató szavakat, vagy az együttérző ölelést…

    Jézus örömteli életre, a vele való barátság élvezetére hív meg. Kitágítja szűkös szívünk határait, hogy szeretetéből éljünk, s éltessünk másokat is.

    Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
    Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
    Ezt az imát még nem imádkoztad el!

    Küldetésünk

    Amikor a szeretet és a béke nyelvét használjuk, ez lehetővé teszi számunkra, hogy párbeszédet folytassunk másokkal, még azokkal is, akik különböznek tőlünk. Ezzel a párbeszéddel kezdjük jobban megérteni egymást, lehetővé téve számunkra, hogy kövessük Jézust egy békésebb világ megteremtésében. ​​​​​​A Kattints és Imádkozz egy lehetőség, hogy a most élő generációk a digitális világban megváltozzanak. "Isten hűséges és a reményünk benne olyan, mint egy szilárd horgony az égben."