47273 ima található a honlapon, összesen 93991 imádkozás. Regisztrálj, majd kattints és imádkozz!

    Egyéb kategóriák

    Sebestyén Péter - Kincs mélyre ásva

    Sebestyén Péter - Kincs mélyre ásva
    Hetente frissül

    A  bő két évtizednyi rádiós nép- és  több mint 25 évnyi egyházszolgálatom ezért erősítette meg bennem az elhatározást, hogy kiálljak korunk írott és virtuális "areopagusaira", mint templomon kívüli fórumokra, és hirdessem az igét „akár alkalmas akár alkalmatlan”. Ez kényszerű kötelességem és meseszép feladatom egyszerre, melyet minden porcikámmal mégis szívesen vállalok. Pennámmal és hangommal, értelmemmel és egész szívemmel Isten szolgálatában akarok állni. Ez vezérel akkor is, amikor gondolataimat papírra vetem.
    Az írás számomra most már létszükséglet. Állandó, nyugtalanító késztetés, hogy gondolataimat, meggyőződésemet, értékrendemet, életbeli alapállásomat másokkal is közöljem, örömhírként megosszam.

    Kedves olvasó testvérem, ha ide bukkannál, világhálós szörfözgetés közben, erre a szép, és félelemmentes, gyönyörű kalandra hívlak Téged is.

    Ne tétovázz, olvasd az Örömhírt. Lelked szomját oltsd az örök élet vizével.

    Sebestyén Péter - Isten asztaltársasága Szeretnivaló, mint a gyermekÉvközi 25. vasárnap

    Reggeli ima7 imádkozás /layout/img/logo.png

    Szep
    19

    1. Tegyük próbára, gúnyoljuk és bántalmazzuk… (Bölcs 21,7–20)

    Az istentelen gonoszok szájába adott szavak bepillantást engednek az Isten akaratával ellenkező, földies gondolkodásba. Bizonyos értelemben a világ így „teszteli” le a hívő embert.

    2. Mert ahol irigység és önzés honol, ott zűrzavar van és mindenféle hitványság… (Jak 3,16–4,3)

    Az apostol a békétlenség fő okát az önzésben találja meg. Jól látja, s az ellenszert is. Ami nem más, mint a szeretet.

    3. Ha valaki első akar lenni, legyen a legutolsó, mindenkinek a szolgája… (Mk 9,33–37)

    Előző vasárnapunk témája, a szenvedés a mai evangéliumban is folytatódik. Jézus halad a kereszt felé, hogy a szeretet kiszolgáltatottságában és kicsinységében mutassa be Isten „hatalmát”, eközben a tanítványok arról tanakodnak, közöttük ki a nagyobb.

    Megdöbbentő ez a szembetűnő, éles ellentét az isteni és az emberi gondolkodás között. Jézus mester-kurzusának célja, hogy a tanítványok megértő munkatársaivá, önfeláldozó követőivé váljanak, ehelyett nekik ennél sokkal fontosabb megbeszélnivalójuk van. Szinte eleresztik a fülük mellett a kereszt elfogadását, a halálról szóló jövendölést, nekik halaszthatatlanul azt kell tisztázniuk, ki a legrangosabb közülük…

    Mennyire megsebzett minket az áteredő bűn! Versenyre, önmegvalósításra, karrierre épülő világunkban a hatalmat leginkább önös, jól felfogott érdekeink érvényesítésére használjuk. Nagyok akarunk lenni, mert csak így figyelnek fel ránk. Jobb parancsolni, mint engedelmeskedni. Jobban szeretünk főnökösködni, mint megalázkodni. Tolakszunk az elsőbbségért, a címekért, a díjakért, hogy mások felmagasztaljanak. Mindent elkövetünk, hogy minél több hatalmunk, befolyásunk legyen mások felett. Tudásunk és végzettségünk, származásunk vagy társadalmi rangunk alapján jogot formálunk arra, hogy kiköveteljük az elismertséget, hatalmi pozíciónkkal mindenképp élni szeretnénk: inkább mi tapossunk el másokat, mint minket tapossanak. Elvárásaink, dicsekvéseink, hétköznapi kritikáink mélyén nem egyszer nagyravágyás lapul. A miniszterség is jószerével inkább pénzcsikaró lobbizás, a húsosfazék bűvölése, mint a nevéből eredő
    szolgálat…

    Az Úr Jézus figyelmezteti apostolait: csak akkor értik meg az áldozat, az önkiüresítő szeretet értelmét, ha szolgálnak. Ahogyan Nagy Szent Gergely pápa fogalmazott: Isten szolgáinak szolgája… Ahogyan még száz évvel ezelőtt magától értetődő volt így köszönni: Alá’s szolgálja!

    Hogy ezt nyomatékosítsa, Urunk közéjük állít egy gyermeket, és azt mondja: Aki befogad egy ilyen gyermeket az én nevemben, engem fogad be. Aki pedig engem befogad, nem engem fogad be, hanem azt, aki engem küldött.

    Jézus idejében a gyermeket semmiféle törvény nem védte. A gyermek a tudatlanság, a kiszolgáltatottság, az éretlenség, az együgyűség szinonimája volt. Ebben a jelenetben az egymással versengő apostolok orrára koppint, hiszen pont az ellenkezőjét mondja, mint amit mi, felnőttek a nagyságról képzelünk. Az alázatos, engedelmes gyermeki lelkületet teszi meg mércének: a legnagyobb legyen a legkisebb. Ilyen értelemben tehát nem a gyereknek kell felnőtté válnia, hanem a felnőtt legyen gyermek, és ha így kicsinnyé lett, akkor lesz a legnagyobb…

    Attól gyerek a gyerek, hogy nevelésre szorul. Nem képes önálló döntéshozatalra. Még nincs elég esze és ereje, hogy a maga feje után menjen. Még nem tud más lenni, csak szófogadó, bízik a szüleiben, s ezért engedelmes. A gyermek őszinte. Még nem tudja megjátszani magát, mint a felnőttek. Ezért áttetsző. Számára a játék gyönyörű munka – a munka izgalmas játék. A gyermek attól gyermek, hogy van atyja. Jézusnak ilyen tanítványokra van szüksége: akik bizalommal ráhagyatkoznak Atyjukra, akik szeretnivalók, és akikre mindig mosolyogni kell. Ezzel kapcsolatban írja Tarjányi Zoltán: „aki befogadja (elfogadja) a gyermeket, az mindent megtesz érte, amire képes. De közben azt is elfogadja, hogy esetleg nem olyan felnőtt válik belőle, mint ő szeretné. Elfogadja, hogy a másik teljesen függ tőle, mégis önálló, autonóm személyiség… Miközben valaki befogad egy gyermeket, közben állandóan és egyre inkább Isten gyermekévé válik.

    Jézus optikája új életszemléletet kíván. Megszoktatni magunkkal a gyermeki lelkület, a rá utaltság, a bizalom szellemét. Uralkodni, másokat minden áron legyőzni akaró énünket szelíden a szolgálatra, a szeretetben való odaadásra kellene hangolnunk. Isten igézetében próbáljuk élni az evangéliumot. Ha igazán Krisztus a mesterünk: akkor közöttünk mindenki egyenlő, testvér. Ha már annyira exkluzívak akarunk lenni, legyünk tökéletesen alázatosak a szolgálatban. Mint Mária, Isten alázatos szolgálóleánya.

    A szolgálatban nem adjuk fel személyiségünket, hanem a másikat ajándékozzuk meg szeretetünkkel. Nem azért szolgálunk, hogy viszonozzák, hanem, hogy Isten szeretetét rajtunk keresztül érezzék meg az emberek. Rejtett hiúságunkat és érvényesülési késztetéseinket kárpótolni fogja az Atya ölelése, mert csak nála leszünk igazán nagyok. Csak a gyermeki ártatlansággal bízhatunk egymásban is, mint ahogy az Atya mindvégig bízik bennünk. Ha merünk „utolsóként” szolgálni, merjük kiszolgáltatni magunkat, megszűnik a félelem, lehetünk becsületesek, szavunkra adni lehet, megnyilvánul körülöttünk a mennyek országa, és maga az Úr tüntet ki szeretetével.

    Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
    Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
    Ezt az imát még nem imádkoztad el!

    Sebestyén Péter - Isten asztaltársasága Életmentő keresztÉvközi 24. vasárnap

    Reggeli ima17 imádkozás /layout/img/logo.png

    Szep
    12

    1. Isten, az Úr megsegít, ezért nem vallok szégyent. (Iz 50,5–9)

    Az Úr szenvedő szolgájáról szóló éneket az Ószövetségben is a Messiásra vonatkoztatták. A keresztény Jézusban látja ezt megvalósulni. Ezért saját szenvedését is Jézus szenvedésének részeként tekinti.

    2. Ha tettek nélkül megmutatod nekem a hitedet… (Jak 2,14–18)

    Halott a hitünk, vallásosságunk, egyházhoz tartozásunk, ha nem támasztják alá azokat tetteink.

    3. Mert aki meg akarja menteni életét, elveszíti… (Mk 8,27–35)

    „Néhány évvel ezelőtt Budapesten, az alsó rakpartról becsúszott egy autó a Dunába. Tél volt. Az autóban egy fiatal pár ült. Egy taxi ment éppen utánuk. Azonnal megállt. A fiatal sofőr kiszállt, próbált segíteni. Sikerült is kinyitnia a vízbe esett autó ajtaját, kiszabadította őket, ő maga azonban elmerült és eltűnt.” Korzenszky Richárd OSB tihanyi perjel felteszi a kérdést: „Ki volt ez az ember? A kollégák számára büszkeség, édesanyja számára elveszett fiú, az újságíróknak napokon keresztül jó téma… Ennek a megmenekült fiatal párnak azonban egészen más: ő volt a szabadítójuk, az életük.” Ebből az emberi ésszel felfoghatatlan összefüggésből közelíthetjük meg Jézus ma elhangzó kijelentését: aki meg akarja menteni életét, elveszíti. Mi pedig mindenáron meg akarjuk menteni. Legfeljebb az adrenalin emelkedéséért vagy a pénzért kockáztatunk. Egyébként nem merünk. Értelmetlen is lenne minden áldozat, ha közben odavész az élet – mondjuk. Inkább a kényelmes önmegvalósítás útját választjuk, amely élvezetes, hasznos, és a jogok meg szabadság világában tökéletesen igazolható. Folyton saját irhánkat mentjük, mert idegenkedünk az elköteleződéstől, a vele járó szenvedéstől, életünk odaadásától. Mint Péter apostol, aki hallva, hogy a jézusi messiás-kép útját nem győzelmek, politikai dicsőség szegélyezik, hanem kereszt és szenvedés, lebeszélné róla Jézust. Jézus ezért sátánnak nevezi Pétert, olyannak, aki ellenkezik Jézus tervével.

    Amikor a könnyebbik részt vállalnánk, amikor csak megúszni szeretnénk a szenvedést, észrevétlenül a sátán oldalára álltunk, és neki adtuk át a terepet. Jézus kemény kijelentése ma sem veszített aktualitásából: Ha valaki követni akar, tagadja meg magát, vegye fel keresztjét, és kövessen.

    Milyen a mi Krisztus-képünk? Ki ő nekünk? Isten fia, aki a kereszten megszabadított bűneinktől, vagy pusztán egy próféta, aki szépeket mond, de azért nem állnánk ki érte? Ha fel akarunk mögéje sorakozni, vállalnunk kell életünk keresztjeit. Természetes ösztönünket megtagadva vállalni a fájdalommal járó áldozatot, munkát, újrakezdést. A szeretet művészetét. Szeretni nem lehet szenvedés nélkül. Nem a szenvedést szeretjük, hanem azt, akiért készek vagyunk szenvedni. A kereszt nem cél, a szenvedés nem önkínzás, hanem eszköz és út. Részt vállalunk a megváltásban, jobbá tesszük a világot. Mint az osztriga, ahogyan a kavicsot gyönggyé csiszolja…

    Ha kiszolgáltatjuk magunkat Istennek, aki néha szenvedést bocsájt ránk, bizalmunkat és készségünket fejezzük ki, hogy szavaink és tetteink róla szóló, élő hitvallássá válnak. A szenvedés megvisel. Nem mindegy, hogy hittel vagy a nélkül szenved valaki.

    A hitem ad értelmet a keresztnek. Egy paptestvérem mesélte: Könnyes szemű, 35 év körüli asszonyka kereste a papot. Gyönyörűen csengő, archaikus magyarsággal beszélt. Moldvai csángó asszonyka volt. Jöjjön, páterke, hamar, mert nagybeteg az emberem. Csak ide, a plébániától alig száz méterre hívott. Szinte szaladtunk. Útközben elmondta: három gyermekük van, férje 43 éves, a falu polgármestere. Nincs mentség. Csak idejében érjünk oda, mondtam a doktornak, tartsa életben, amíg hozom a papot – mondta izgatottan. Megérkeztünk. Viaszsárga fiatalember feküdt az ágyon. Az asszonyka odament az ágyhoz, életre ébresztette emberét, és szó szerint ezeket mondta: „Ember, hoztam a pátert. Gyónjál meg ügyesen, hogy úgy kerülj Szentfölsége elé, ahogy kell. Azután Szentfölségének velünk es lesz gondja, te azzal ne törődj. Egyszer te légy rendbe.” Földbe gyökerezett a lábam. Ilyen hittel papi életem során én még nem találkoztam. És következett a beteg, akinek szentgyónása, szentáldozása, egész viselkedése tükörképe volt mindannak, amit korábban a feleségénél láttam. Még aznap estefele meghalt.(O. D.)

    Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
    Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
    Ezt az imát még nem imádkoztad el!

    Sebestyén Péter - Isten asztaltársasága Jelbeszéd: nyílj meg!Évközi 23. vasárnap

    Reggeli ima19 imádkozás /layout/img/logo.png

    Szep
    05

    1. Akkor megnyílik a vakok szeme, s a süketek füle hallani fog…(Iz 35,4–7a)

    Izajás népe hazatérését, szabadulását hirdeti meg. Nemcsak arról van szó, hogy viseljük Isten akaratába belesimulva szenvedéseinket, mert abból mindenképp jó fakad, hanem magáról Istenről, aki megtartja ígéretét. Jézusban elérkezett közénk Isten országa. Valóra váltak a prófétai ígéretek. Minket sem szeret kevésbé, mint a bénát, akit meggyógyított. Nem látványosan ugyan, de ma is köztünk van és gyógyít: a szolgálatukat hivatásként megélő beteggondozókban, felelősségünkben, amikor nem hagyjuk magukra a rászorulókat, amikor velünk járja életünk keresztútját, ránk árasztja a húsvét fényét.

    2. Hitetek legyen mentes minden személyválogatástól… (Jak 2,1–5)

    Szent Jakab apostol egyik gyakori emberi hibánkra mutat rá. Ne legyünk személyválogatók, hiszen egy közösség, egy család tagjai
    vagyunk.

    3. „Effata, azaz nyílj meg!” (Mk 7,31–37)

    Nagy valószínűséggel azért került be Szent Márk gyógyításos története az evangéliumba, hogy a későbbi korok olvasói is láthassák: amikor a „hazaiakban” süket fülekre talál Jézus tanítása, maguk a pogányok, a hitetlennek tartott, lenézett népek fogadják be. Dekapolisz/Tízváros környéke eléggé távol esett Galileától. Jézus mégis eljut erre a vidékre, hogy csodás gyógyításaival praktikus módon is hirdesse Isten szabadító örömhírét. A szentíró ezzel igazolja, hogy Isten üdvösségéből a pogányok sincsenek kizárva. Az evangélista kiemeli az apró részleteket is: Jézus a korabeli gyógyítási praktikák mozdulatával gyógyít. Ujját bedugja a süket fülekbe, majd nyállal nedvesíti a bénult nyelvet, és azt mondja: Nyílj meg!

    A gyógypedagógusok szerint a siketnémák különlegesen érzékeny emberek. Nagyon kell figyelni rájuk, hogy megérthessük őket. Apró jelzéseikből sokat kiolvashatunk. Úgy lehet megérteni hang nélküli kommunikációjukat, ha figyelünk gesztusaikra, szájmozgásukra, tiszta tekintetükre. Valószínűleg Jézus is azért hívja el a tömegből ezt az érthetetlenül beszélő, dadogó süketnémát, mert most rá akar figyelni. A beteg emberre összpontosít – nem akar reklámot, zajt csapni maga körül, az irgalom és a szeretet nyelvén szólítja meg. Varázslatosnak tűnő, arámul kiejtett szavai – Effata! – Nyílj meg! – nem annyira a hallószerveknek vagy a beteg nyelvének szólnak, mint inkább a hallásra képtelen ép embernek… A kívülállók számára furcsa és érthetetlen jézusi mozdulatok gyógyító érintésekké válnak. Jézus csodájában megújul a bukott teremtés. Gesztusa jelzi, hogy a benne bekövetkezett új világ, a bűntől való szabadulás apró jele lázba hozta az emberiséget. A messiási idő elkezdődött: a némák beszélnek, a bénák talpra ugranak, süketek meghallják az örömhírt…

    Jézus csodái kitágítják az ember szívét, betöltik igazságra, szeretetre, jobb világ után sóhajtozó vágyait. Vajon észrevesszük-e testvéreink szeretet-jelzéseit? Meghalljuk-e lelkiismeretünk jóra ösztönző, figyelmeztető hangját? Van-e szükségünk jeltolmácsra, aki testi-lelki bénultságunkból, süketségünkből és némaságunkból kimozdít? Tudjuk-e jelezni, szavak nélkül is, szeretetünket? Egyértelműek-e gesztusaink, amelyekkel jót cselekszünk?

    Jézusnak nem volt szüksége se nyálra, se érintésre, hogy megnyíljon a beteg füle és megoldódjék a nyelve. Mégis élt ezekkel a mozdulatokkal, nem azért, hogy varázsoljon, hanem hogy felemeljen az isteni kommunikáció szintjére. Az ő szavai szentségi jelek: jelzik és létre is hozzák az isteni vérátömlesztést. Érzékelhetővé teszik a felfoghatatlan isteni csodát… Ezért használjuk mind a mai napig a szentségek liturgiájában is.

    Ne legyünk süketek Isten hívására. Ne kelljen nógatni minket, amikor másoknak szüksége van ránk. Tanuljuk meg a szeretet jelbeszédét. Ahelyett, hogy süketek párbeszédét folytatnánk, inkább alázattal némuljunk el Isten csendes jelenléte előtt, hallgassunk bele lelkünk mélyén feltörő, ösztönző sugallataiba.

    Isten szava, szeretete, szabadítása Jézusban mindenki számára elérhetővé vált. A süketnéma alakja a hit ajándékát befogadó embert jelképezi. Ha változást szeretnénk erkölcsi-hitbeli életünkben, nekünk kell megnyílnunk Isten felé, hogy szent fia életével betölthessen.

    Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
    Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
    Ezt az imát még nem imádkoztad el!

    Sebestyén Péter - Isten asztaltársasága Szívünk tisztaságaÉvközi 22. vasárnap

    Reggeli ima16 imádkozás /layout/img/logo.png

    Aug
    29

    1. Izrael, hallgass azokra a parancsokra és rendeletekre, amelyekre tanítalak… (Mtörv 4,1–2.6–8)

    A Másodtörvénykönyv Mózes nagy beszédével kezdődik, amelyben összefoglalja a pusztai vándorlást és bevezeti a törvénykönyv kihirdetését – írja dr. Jakubinyi György. A ma idézett rész ünnepélyes prédikáció, amelyben az Úr a szövetség megkötéséből származó felelősségére figyelmezteti a népet.

     2. Vessetek el minden tisztátalanságot és a különféle gonoszságokat… (Jak 1,17–18. 21b–22.27)

    Az apostol Isten jóságára alapozva kéri, hogy ültessük gyakorlatba Krisztus tanítását. Váltsuk tettekre az igét. Az újszövetségi levelek közül leginkább a Jakab levél az, amely a hit gyakorlati megvalósítását, a cselekedeteket hangsúlyozza.

    3. Semmi, ami kívülről megy be az emberbe, nem teheti őt tisztátalanná… (Mk 7,1–8a. 14–15. 21–23)

    Jézus idejében a zsidó vallási vezetők oly tökélyre vitték a kétkulacsos erkölcsöt, a kicsinyes előírások betartását, hogy annak már régen nem volt köze Isten eredeti szándékához. Külsőleg, a törvény betű szerinti előírásának eleget téve, látszatteljesítményeikkel valójában a még nagyobb belső bűnöket akarták elfedni, miközben betegesen óvakodtak attól, nehogy tisztátalanná váljanak. Ez a rituális tisztaság szemükben a törvénytisztelő polgárt jelentette, aki becsületesen betartja a szabályokat. Miközben megmarad benne a rosszindulat, gőg, önzés –: kifelé feddhetetlennek látszik. A kettős mérce délibábja azonban meghasonlásba kergeti az embert…

    Szent Márk tömör összefoglalója szerint ezért teszik szóvá azt is, hogy a tanítványok mosdatlan kézzel ülnek asztalhoz. Jézus válaszában szemrehányást tesz az írástudóknak és a farizeusoknak. Feltárja az ember szívében lejátszódó folyamatokat: ami az emberben van, az teszi őt tisztátalanná. Vagyis az igazi tisztátalanság odabentről, a szívből ered, nem abból, amit megeszünk. A teremtett világra, az ételekre vagy állatokra nem foghatjuk rá, hogy erkölcsileg rossz, tisztátalanok, bűnösek. Bűnt csak az emberi személy követhet el. Természetesen fontos az egészség, a higiénia, hogy megvédjük magunkat a fertőzésektől. Az előírások is ezt akarják elősegíteni. Istent azonban nem lehet külsőségekkel megtéveszteni. Amikor a törvény betűje elszakad a szellemétől, amikor jog és szeretet szétválik, akkor már régen nem Isten akaratát cselekedjük…

    Az ördög nem alszik, és rosszra hajló természetünk miatt mi is állandóan hajlamosak vagyunk az önbecsapásra. Még védekezünk is azzal, hogy a körülmények, a világ ilyenné: kétszínűvé, óvatossá, tartózkodóvá, számítóvá tett. Jézus ezt az álságos magyarázkodást leplezi le, és segíteni akar szívünk titkainak helyes fel- és megismerésében. A világot, a körülményeket mi alakítjuk. Az ember teszi jóvá vagy gonosszá kisebb-nagyobb világát. Pénzügyi ellenőrök ezért kérdeznek rá, mennyire „tiszta” keresetből vagyonosodtunk, átlátható-e könyvelésünk, adózott vagy adózatlan jövedelmünk haszonélvezői vagyunk?

    A természetben sem minden fekete vagy fehér. A tiszta fémek is általában vegyületekből nyerhetők ki. Csakhogy nagy igyekezetünkben nehogy szem elől tévesszük a lényeget: Isten a szívünket vizsgálja. A belső tisztaság tulajdonképpen az Istenhez tartozást jelenti. Ahogyan nemcsak becsületesnek kell látszanunk, hanem valóban annak is lennünk, ahogyan tisztába kellene tenni a közéletet-gazdaságot-sportot, emberi kapcsolatainkat, ezekben mind-mind onnan kellene kiindulnia, hogy tegyük tisztába magunkat Isten előtt. Vessük le az önelégültség álruháját, takarítsuk ki szennyes fantáziánkat, gondolatainkat, és legyünk tiszta szívűek, hiszen a hegyi beszéd szerint csak így láthatjuk meg Istent. Szívünk sötétségében is csak Krisztus, a világ világossága gyújthat fényt. Irgalmával ő mossa le bűneink szennyét. Ő segít szétválasztani a tisztát a tisztátalantól.

    Isten nem tűri meg a bálványokat maga körül. Dobjunk ki szívünkből mindent, ami rontja a Lélek tiszta levegőjét, ami zavarja az Úr társaságát. Ne bonyolítsuk túl, hanem inkább egyszerűsítsük le életünket, hogy Isten lakást vehessen benne.

    Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
    Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
    Ezt az imát még nem imádkoztad el!

    Sebestyén Péter - Isten asztaltársasága Ti is el akartok menni?Évközi 21. vasárnap

    Reggeli ima15 imádkozás /layout/img/logo.png

    Aug
    22

    1. Szövetségmegújítás Szichemnél (Józs 24,1–2a.15–17.18b)

    Szichem már a pátriárkák korában kultikus helynek számított. Józsué könyve, amely tulajdonképpen lezárja Mózes öt könyvét, arról ír, hogyan újítja meg az Úr szövetségét népével. Az egyszer megkötött szeretetszövetséget is rendszeresen meg kell újítanunk – Istennel, szeretteinkkel –, hogy kapcsolatunkat mindig a kezdeti lelkesedés, elkötelezettség, belső tűz szítsa és erősítse. A kezdetekre való emlékezés mindig jó „ajzószer” hűségünk megújításához.

    2. A házastársak kötelességei (Ef 5,21–32)

    Az apostol ebben a levélben az újszövetség egyik legszebb és gyakran használt hasonlatát vezeti be: a házastársak kapcsolata Krisztus és az egyház kapcsolatát kell hogy megmintázza. A házastársak nem maguknak élnek, hanem szeretetükön keresztül átragyog Isten szeretete. Ezért szentség a házasság. Ezért lehetetlen boldog családi élet szentségi házasság nélkül. Amint Krisztus is életét adta egyházáért, úgy kell a házastársaknak is életüket adniuk egymásért.

     3. Uram, kihez mennénk? Tiéd az örök életet adó tanítás. (Jn 6,61–70)

    Szent János evangélista arról számol be, hogy a kenyérszaporítás csodája csak jele volt annak, hogy Jézus étele, kenyere akar lenni övéinek. Isten szeretetének, földre „jövetelének” legmélyebb titkát tárta fel, s most az emberek válaszát várja. De szomorúan kellett megállapítania, hogy az emberek inkább megbotránkoznak, megrökönyödnek, elbizonytalanodnak. Akik a megsokasodott kenyérrel és hallal jóllaktak, már nem kíváncsiak az annál nagyobb szeretetre. Még a tanítványok is, akik ettek a „rendes” kenyérből, és lelkesedtek, most az élet kenyeréről szóló tanításból már nem kérnek. Kemény beszédnek tartják. Nem tudják követni mesterüket az isteni mélységek és magasságok felé.

    Jézus eukarisztikus tanításának mélységét húsvét után sem könnyű felfogni. Bár a Lélek munkálja bennünk a hit kegyelmét és megélését, ma is sokan visszahúzódnak a Krisztus-követéstől. Hűségük csorbát szenved. Mert a rendszeres, következetes hitélet akár radikális életmód- és szemléletbeli változást is követel. Jézus a ma élőktől is ugyanezt kérdi: el akartok menni? Tessék nyugodtan…

    És valóban, soha nem volt ekkora vallási kínálat, mint napjainkban. Lazább, lájtosabb csomagolásban, tetszetős kiszerelésben számtalan keresztény és nem-keresztény, keleti és nyugati megváltócska, kisebb-nagyobb egyház és guru, mester és messiás ütötte fel fejét, akiknek jól jön az egyházával dacosan ellenkező, csalódott vagy kereső, bátortalan vagy el nem kötelezett hívő, hiszen így olcsóbb az üdvösség. Ott nincsenek követelmények, megcsontosodott hagyományok, vaskalapos papok, akik akadályoznák őket szabadságukban. Nem találnak ki újat, csak ötletesen, dús fantáziával szívják a fáradt egyház vérét. Élősködnek.

    De a történelmi egyházak híveiben is felüti a fejét a közömbösség, a csüggedés, a fásultság, a legkisebb erőfeszítésre is képtelen, lagymatag lelkület… Kialvóban a lánglelkű hősiesség. Azt gondolják: a hit kalandját meg lehet úszni. És különben is, ilyen a világ. Közben észrevétlen megalkusznak a bűnnel, a középszerűséggel, hozzászoknak a tétlen, kényelmes, következmények nélküli élethez, ahol minden jár nekik, de ahol semmiért nem kell áldozatot hozni. Kiállnak a sorból és nem kockáztatnak. A dicsőség kellene, de a kereszt nem. Jézustól, egyházától, hittől, paptól csak elvárnak, csak kapni akarnak. Vannak, akik nemcsak kilépnek, de Jézus és egyháza ellenségeivé is válnak.

    Szent Péter válaszol a többiek, a megmaradt tizenkettő nevében: Uram, kihez mennénk? Az örök élet igéit nálad leljük meg.

    Tegyük hozzá Péter hitvallásához: Uram, mi tudjuk, hogy ha közeledbe kerültünk, ha igazán hinni akarunk, adnunk is kell. Adni is akarjuk mindenünket – figyelmünket, tehetségünket, szeretetünket, időnket –, mert csak te vagy az igazság. Felvesszük a szegénység, a kiszolgáltatottság, megbélyegzettség, a rád utaltság keresztjét, és visszük veled, mert tudjuk, csak így megyünk be dicsőségedbe. Mi minden áron veled akarunk lenni, jó és balsorsban. Lépten-nyomon tapasztaljuk Lelked tüzét, újdonságát, sodró erejét.

    Uram, hisszük, érezzük, tudjuk, hogy te vagy az Isten szentje. Nem tanrendszer, nem filozófia, nem idejétmúlt hagyomány, hanem a személyes Isten, a mi megváltónk. Köszönjük jelenlétedet igédben és az eukarisztiában. Éltesd testünket-lelkünket, hogy egykor az örök lakomán is asztalodnál ülhessünk. Ámen!

    Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
    Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
    Ezt az imát még nem imádkoztad el!

    Sebestyén Péter - Isten asztaltársasága Mennyből alászállt kenyérNagyboldogasszony

    Reggeli ima13 imádkozás /layout/img/logo.png

    Aug
    15

    1. A bölcsesség lakomája (Péld 9,1–6)

    Egyházunk a megszemélyesített bölcsességben mindig Krisztust látta. A bölcsesség lakomája pedig Jézus eukarisztikus lakomáját vetíti elénk.

     2. Ügyeljetek arra, hogyan éltek… ne mint esztelenek, hanem mint bölcsek… (Ef 5,15–20)

    Szent Pál népe üdvét akarja, s ezért óv a részegeskedéstől. A keresztény ember a Szentlélektől megittasodva mindenben Isten akaratát keresve végzi kötelességét, és használja fel a földi időt örök üdvösségének munkálására.

    3. Én vagyok az élő kenyér…, ha nem eszitek az Emberfia testét…nem lesz élet tibennetek. (Jn 6,51–58)

    A Kafarnaumban elhangzott eukarisztikus beszéd annyira fennkölt és kiélezett, hogy a biblikus szakemberek szerint ez inkább az evangélista húsvét utáni egyházának hitét sűríti magában. Amikor az első keresztény közösségek már szembenálltak a zsidósággal vagy legalábbis vitatkoztak vele. A kenyérszaporítás csodája pedig kedvező alkalmat adott a Szent Jánosnak a téma kifejtésére – állítja Benedikt Schwank egzegéta.

    A zsidóknak a vér fogyasztásának tilalma miatt is botrány volt Jézus „emészthetetlen” szavait hallgatni. Ő mégis nyilvánosan, nyíltan, mindenki füle hallatára jelenti ki, hogy az ő teste valóban étel. Sőt csak az üdvözül, aki testét és vérét mint eledelt eszi és issza. Ezzel mintegy elvágja az utat azok felé, akik valamiféle ezoterikus szekta titkos tanítására gondolnak, és egy teljesen új értelmezés lehetőségét nyitja meg. A keresztény úrvacsora alapjait rakja le. A hitetlen, zúgolódó és vitatkozó tömegnek (hogyan adhatja ez testét eledelül nekünk?) Jézus nem magyarázkodik. Nem ijed meg attól, hogy sokan eltávoznak vagy elpártolnak a kemény beszéd miatt. Nem fél attól, hogy félreérthetik kifejezéseit, nem akar kiegyezni hallgatóságával, hanem az Atyaistentől indult Emberfiaként, a világ üdvösségéért valóságos emberré lett megváltóként be akar emelni az isteni életbe. Most már nem pusztán tanítása a fontos, nemcsak azt kell meghallgatnunk, nemcsak szavakkal fordul felénk, hanem az ő húsát-vérét, emberfiúi testét-lelkét adja táplálékul. Újra és újra ennünk és innunk kell őt, teste és vére valóságos, megrágható és lenyelhető táplálék, amely isteni élettel tölt el. Isteni élet nélkül nincs örök élet.

    Manapság az emberek jó része újra kezdte fölfedezni a valódi, természetes alapanyagokból készült élelmiszerek, ételek ízét. Reneszánszát éli a bio-életmód. A sok műanyag, méreg és mesterséges színezékkel felturbózott étel-ital árt az egészségnek, fogyasztási mániába kerget, hízlal, és beteggé tesz. De lelki-szellemi téren is nagy a fertőzésveszély. A hiteles keresztény közösségekben, példaképekben pedig az addig közömbös vagy a világtól megcsömörlött hívő is érzi-tapasztalja a Krisztushoz tartozás éltető erejét, az eukarisztia tápláló jó ízét. A „teljes kiőrlésű” jézusi kenyér energiatartalma messze felülmúlja az utánzatok és piacos külcsínű divatos lelki kenyerek színvonalát. Csak hit, alázat és őszinte étvágy szükséges hozzá…

    Az eukarisztia titka a mi életünk, föltámadásunk záloga. Jézus Krisztus, a föltámadt és örökkön élő Krisztus van jelen a hit által megélt úrvacsorában. Az ő húsvéti diadala a mi győzelmünkké válik.
    (B. Schwank) Abban a pillanatban, amikor Krisztus testét magunkhoz vesszük, vagyis áldozunk, egyetlen „most”-ba sűrítve „esszük” Krisztus egész életét, halálát és feltámadását. Tehát minden szentáldozás tudatos, sorsfordító döntés!

    Bizonyára más lenne, több lenne az életünk, ha ezzel a hittel részesülnénk a szentáldozásból. Ha úgy vennénk magunkhoz az eukarisztikus kenyeret és bort, mint Krisztus testét és vérét, hogy az Úr az ő jelenlétével töltsön el. Ha olyasfajta személyes kapcsolat alakulna ki köztünk, hogy azzá válunk, akit megeszünk…

    Az eukarisztia, az oltáriszentség a Krisztusban maradás szentsége. Isten a maga teljességében akar minket. Ezért a maga teljességében adja önmagát nekünk a kenyér és a bor színe alatt. Azt akarja, hogy az eukarisztia hatása teljesen átjárjon: életünk fizikai-lelki-erkölcsi vetületét egyaránt. Minőségi változást, fejlődést, mélyülést szeretne előidézni bennünk. Felkészíteni az örök lakomára, ahol az emberiség nagy családja, az üdvözültek közössége egy asztalhoz ül.

    Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
    Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
    Ezt az imát még nem imádkoztad el!

    Sebestyén Péter - Isten asztaltársasága Veszendő eledelÉvközi 18. vasárnap

    Reggeli ima27 imádkozás /layout/img/logo.png

    Aug
    01

    1. A manna (Kiv 16,2–4.12–15)

    A manna csodálatos égi kenyér volt, de fontosságát a nép eltúlozta. A zsidók emlékezetében égi eledelként maradt meg, olyannyira, hogy holmi jézusi kenyérszaporítást már nem tartottak akkora csodának.

    2. Új élet Krisztusban (Ef 4,17–20–24)

    Régebben a pap az efezusi levél mai szakaszát imádkozta, amikor a karinget felöltötte. Már a keresztségben beöltöztünk az új, kegyelmi életbe, amelyet Krisztus hozott el nekünk megváltása árán.

    3.  Ne veszendő eledelért fáradozzatok… (Jn 6,24–35)

    A kenyérszaporítást követő napon az emberek tódulnak Jézus után, mert ettek a csodás kenyérből, és szeretnék, ha a csoda megismétlődne. Eszükbe jut, amikor Mózes idejében Isten mannával táplálta népét. A manna azonban nem adott örök életet.

    Jézus önmagát nevezi élő kenyérnek. Meglepő és felfoghatatlan egyszerre. A kafarnaumiak eddig a mélységig nem jutnak el. „A klasszikus történet – amelyet Kerényi Lajos idéz – szerint amikor Jézus bevonult Jeruzsálembe, négy férfi beszélgetett az egyik utcasarkon. Egyre közeledett a hozsannázó tömeg. Az egyik beszélgető elcsukló hangon rebegte: nézzétek, jön az áldott. Ő gyógyította meg a leányomat. Hozsanna. A másik azt mondta: Én is ott voltam a lakodalomban, amikor elfogyott a bor. Ő, Jézus a vízből csodálatos bort varázsolt. Éljent kiáltok, ha ideér. A harmadik férfi azért magasztalta a szamárháton érkező messiást, mert ott volt az ötezer között, és evett a megszaporított kenyérből. A negyedik sötét arccal csak ennyit mondott: Én pék vagyok. Nagyszerű ember az a Jézus. Láttam saját szememmel, hogy halottat támasztott fel, én mégsem halleluját fogok kiáltani, hanem hogy feszítsék meg. Mert ha ő kerül uralomra, nem fogom tudni eltartani négy gyermekemet és feleségemet. Ő a semmiből ad kenyeret.

    Jellemző racionalista, Istentől elszakadt világunk gondolkodásmódjára, amely még az egyházba is minduntalan beszüremlik… A 90-es évek elején Erdély-szerte emlékszünk a hirtelen pálfordulásokra, amikor a nyugatról érkezett segélycsomagok miatt, később meg a magyar igazolványok miatt egyszerre csak megteltek a templomok. Sokan addig maradtak hívők, amíg hasznuk volt belőle.

    Vannak, akik ma is szemfényvesztésnek, csalásnak ítélik meg Isten csodáit, kegyelmi segítségét. Azt mondják, nem kell komolyan venni, mert lefokozza az emberi alkotóképességet. Mások meg azért lesznek újra vallásosak, mert azt hiszik, könnyebb lesni a potyát, és önzésüket vallásos mázzal önthetik le. A mindenkori lelki haszonlesőket, konjunktúra-lovagokat képviselik, akik az égből pottyant mannát „éhezik”, pedig a manna csak a pusztában volt érvényes… Az ilyen emberek szeretnek szerepelni egyházi rendezvényeken, fontoskodnak, lelkiznek, és jó pénzért biztos tippeket adnak életvezetésből. Még az egyházi szolgálattevőket is könnyen utolérheti a kísértés, hogy a felelősséget a gondviselésre hárítsák. Észre sem veszik, hogy az egyedüllét elmagányosodást, az elmélyült csend kényelmességet szülhet… Olyanok is bőven vannak, akik nem érzik a lelki értékek súlyát: ha amúgy is ingyen van, az egyház tegyen velük kivételt, kössön kompromisszumot. Kialkudnák a minél olcsóbb lelki szolgáltatást, hogy akár leszállított áron is hozzá lehessen jutni, hiszen a papot ezért fizetik…

    Az ilyen és hasonló gondolkodású emberek elmennek a lényeg mellett. Összetévesztik az ajándékot az ajándékozóval, Istent és kegyelmét csak segédeszköznek vélik, amely jól jön a szerencséhez és a boldoguláshoz.

    Jézus egyszerre „kiábrándít” és tanít. Azt akarja, menjünk hozzá, őt éhezzük és szomjazzuk. Tisztázza gondolataink és szívünk téves indítékait. A kenyéren és a földi eledelen túli mélyebb mélységet, a belénk teremtett Isten utáni vágyat szólítja meg és tölti be. Amikor végre megértjük, hogy igazi, tartós, méltósággal teli boldogságot, valódi életet csak benne és általa élhetünk. Amikor kenyérré válunk mások számára. Ahogyan ő ehető, éltető kenyérré válik bennünk. Igéje és feltámadt-üdvözítő teste révén az eukarisztiában. Általa leszünk képesek önmagunkat adni a szeretetben, a megbocsátásban, a halálig tartó önzetlenségben, hogy mi is életet fakasszunk, mint egy szelet kenyér.

    A mindennapi betevő falat utáni rohanás címén nem egyszer olyan eledelek, dolgok után törtetünk, amelyekre nincs is szükségünk. Jézus viszont arra figyelmeztet: ne legyünk konzum-idióták. Ehelyett inkább alakítsuk ki a Jézusból élő lelkületet kis és nagy közösségeinkben egyaránt. Nem önmagában a fogyasztás miatt, hanem hogy életünk legyen. Mert ő örök manna, a szentáldozásban már miénk lett. Egyszerre táplálék és ígéret.

    Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
    Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
    Ezt az imát még nem imádkoztad el!

    Sebestyén Péter - Isten asztaltársasága Isten asztaltársaságaÉvközi 17. vasárnap

    Reggeli ima12 imádkozás /layout/img/logo.png

    Júl
    25

    1. Elizeus kenyeret szaporít (2 Kir 4,42–44)

    A Kr. e. 9. század közepén Izraelben élő prófétát, Illés utódját, legendás történeteinek köszönhetően az Ószövetség Szent Ferencének becézik. A kenyérszaporításról szóló beszámoló meg egyenesen Urunk Jézus előképévé teszi Elizeust. A történetből kicsendül Isten gondoskodó szeretete és az, hogy mindenhatósága ellenére nem tesz semmit szabad teremtményei közreműködése nélkül.

    2. Éljetek méltón ahhoz a hivatáshoz, amelyet kaptatok… (Ef 4,1–6)

    Az apostol a hívek lelki egységéért száll síkra, mert a Lélek által mindnyájan egy testet alkotnak Krisztusban: az egyházat.

    3.  A kenyérszaporítás (Jn 6,1–15)

    Jóllehet a szinoptikusoknál – így Márknál is – találunk leírást a kenyérszaporításról, egyházunk mostantól öt vasárnapon át János evangélistát veszi alapul, mert egyedül nála lelhető fel az eukarisztikus beszéd. Szent Jánosnál hiányzik ugyan az utolsó vacsorának az oltáriszentség alapítására vonatkozó beszéde, mégis a „jelek köny-
    vében” (evangéliumának első 12 fejezetében) a kánai menyegző, a Nikodémussal való találkozás, a szamariai asszonnyal való mély beszélgetés előkészíti a „terepet” a csodálatos kenyérszaporításhoz és a mennyei kenyérről szóló tanításhoz.

    Jézus naphosszat tanítja az igazságra, a jó szóra kiéhezett tömeget. Hatalommal és meggyőző erővel fejti ki a vele elérkezett Isten országának hallatlan újdonságát. Az emberek elemi ösztöneikről, éhségükről megfeledkezve, ámulva csüngnek szavain. Galilea füves lejtőjén, a Tibériás-tavának szomszédságában érzik, hogy nem kampánybeszédet hallgatnak, hanem a Messiás van köztük. Jézus pedig szánja a pásztor nélküli juhokat, és Isten igazságára csillantja fel szemüket. Távol áll tőle, hogy „cirkuszt és kenyeret” jelszóval kábítsa tudatukat, hogy olcsó frázisokkal „beetesse”, inkább Isten önmagát adó és örömébe hívó szeretetét kínálja fel. Miközben tudja, hogy „nemcsak kenyérrel él az ember”, testi éhségükről sem feledkezik meg.

    Amikor az emberek megéheznek, apostolai bevonásával, kis csoportokban letelepíti őket. Egy fiú öt árpakenyerét és két halát megszaporítva több mint ötezer ember éhét veszi el. Nem szűkmarkú, hiszen, még tizenkét kosár maradékot szednek össze a tanítványok.

    A megmagyarázhatatlan isteni beavatkozás mögött felsejlik életünk-kenyerünk ajándék mivolta. Vajon eljut a tudatunkig, hogy Istennek az én kevés kenyeremre, szeretetemre is szüksége van? Akárcsak a pályázatoknál az önrészre…

    Isten nem lebecsüli, hanem felértékeli gyarló emberi természetünkből fakadó jóságunkat, szeretetünket, talentumainkat. Azt a „keveset” szaporítja meg, és táplál vele jóllakásig másokat is. Nem mondhatjuk: én nem tehetek semmit… Kegyelmi indíttatása a szerény tehetségből is ragyogó teljesítményt képes kihozni. Épp ez a tudat segíthet önbecsülésünkben. Bátorságot adhat olyan helyzetekben, amikor emberi erőfeszítéseink, képességeink látszólag kevésnek bizonyulnak. Az édesanyák a tanúi a mindennapi csodának, ahogyan kezük között szaporodik meg a kenyér, az étel, és jut a családban mindenkinek…

    Mi hajlamosak vagyunk túl könnyen feladni: ha nem sikerült az érettségi, ha tönkrement egy vállalkozás, ha krízishelyzet adódik a házasságban. Pedig nem kellene feladnunk. Ha csak egy százaléknyi esély is van a túlélésre, a megmaradásra, arra, hogy felülkerekedjen az élet, a szeretet, küzdenünk kell. Mint ama koldus Böjte Csaba példájában, akinek a körfűrész levágta a kezét, s aki azt a fűrészkorpából előkotorva még 300 kilométert utazott, és mindent megtett, hogy az orvosok visszavarrják. Legyőzte a félelmet, a kétségbeesést, újjászületett, és most kezet foghatunk vele…

    Vajon közösséget teremt a családi asztal, a lakodalom, egy kirándulás asztaltársasága, vagy csak kényszer szülte együttlét, ahol mindenki maga elé meredve zabálja kiporciózott menüjét vagy szendvicsét?…  Születnek-e új barátságok, felismerések, megtérések egy közös ebéd, lakoma élményéből?

    Ott van-e Krisztus családi ebédünk asztalfőjén?

    Hálásak tudunk lenni mindennapi kenyerünkért – amit megsütött a pék, amit áruvá züllesztettünk, és csak úgy leemelünk a polcról –, amelyért megdolgoztunk ugyan, de voltaképpen mégiscsak ajándék? Embertársaink verejtéke és Isten titokzatos áldása folytán került az asztalunkra. Észleltük már, hogy amit igazán önzetlenül, hátsó szándék nélkül tettünk másnak, az megszaporodik kezünkben, környezetünkben? Kivirágzik a jó, megnyilvánul Isten dicsősége.

    Köszöntük meg az Úrnak esténként, lefekvés előtt, hogy minden fáradozásunk ellenére, itt a földön igazából kegyelemkenyéren élünk?

    A természeti erőkön keresztül, egyházában, szentségeiben, a szeretet megnyilvánulásaiban állandóan osztogatja ingyenes kegyelmét, ezt az isteni erőforrást. Töltsön el ez a tény nagyfokú biztonságérzettel és reménységgel, hiszen neki gondja van mindazokra, akiket teremtett. Nagylelkűsége késztessen minket is tettekre, önzésünk legyőzésére. Vegyük észre közösségeinkben a szükséget szenvedőt, akinek még annyi kenyér sem jutott, mint nekünk.

    Az örök élet kenyerében már most mindent megkapunk tőle – annak sokszorosát, amit adtunk –, amire szükségünk van. Amit Jézustól kapunk, az nem fogy el. De nem félretenni, elraktározni kell, nehogy ne jusson holnapra, hanem minden nap frisset enni, hogy a vele való kapcsolat tartson életben. Ő nemcsak emberi szükségleteinkről akar gondoskodni, hanem sokkal nagyobbat, fontosabbat ad: önmagát.

    Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
    Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
    Ezt az imát még nem imádkoztad el!

    Sebestyén Péter - Isten asztaltársasága Pihentető szeretetÉvközi 16. vasárnap

    Reggeli ima14 imádkozás /layout/img/logo.png

    Júl
    18

    1. Jaj a pásztoroknak, akik szétszélesztik legelőm nyáját… (Jer 23,1–6)

    Az önálló Júdea utolsó prófétájának (kb. Kr.e. 627–587 között működött) sorsában népe tragédiája is tükröződik. Jeremiás a pásztorok hanyagsága ellenére is bizakodó. Látja Isten ígéretét, amely az eljövendő messiáskirályban, Szedekiás leszármazottjában megvalósul. Isten mindig ad jó pásztorokat nyája élére.

    2. Ő a mi békességünk… (Ef 2,13–18)

    Szent Pál szerint Krisztusban, az új emberiség fejében zsidók és pogányok egymásra találnak. Krisztus vére árán békített össze minden embert, és hozta el az üdvösséget minden népnek.

    3. Annyian felkeresték őket, hogy még evésre sem maradt idejük… (Mk 6,30–34)

    A rövid márki beszámoló Jézus és az apostolok mélyen emberi igényéről tanúskodik. Jézus látja fáradt tanítványait, és elmegy velük egy elhagyatott helyre, hogy maguk legyenek. Nem érzéketlen főnök, aki nincs tekintettel munkatársai teherbírására, nem állandó teljesítményfokozásra kényszeríti, hanem finom tapintattal észreveszi emberi igényeiket. Nekik is szükségük van csendre, a magányban együtt töltött „lelkigyakorlatra”, de az evangélista szerint az emberek folyton zaklatják.

    Papi életemben számtalanszor előfordult, hogy épp ebédeltem vagy reggeliztem, amikor csengettek. Amikor már enni sem hagytak nyugton. Nem is említem a folyton csörgő telefont, az alkalmatlankodó kéregetőt, az egyházi szolgáltatásokat rendelő, váratlanul betoppanó, égből pottyant „vasárnapi híveimet.” Ilyenkor az ember felteszi a kérdést: Uram, te küldted őt? Te jöttél hozzám ebben az emberben? Lehet-e magánéletem, nélküled?… És bosszankodó emberi természetem lecsillapodik. Lélekbúvárok szerint személyiségünk fontos jegyeiről árulkodik, ahogyan váratlan helyzetben viselkedünk: higgadtan vagy pánikszerűen, derűsen vagy bosszúsan.

    Jézusnak megesik a szíve a tömegen, mert olyanoknak látja őket, mint a pásztor nélküli juhokat, és tanítani kezdi őket.

    A nyári vakációk, szabadságolások idején jól megérdemelt pihenésre vágyunk. Szeretnénk „bezárni a boltot”, szegre akasztani a kulcsot meg a gondokat, és elutazni, kikapcsolódni, egészen más élményeket szerezni, mint a pörgős, túlhajszolt hétköznapi robotban. Magukra valamit is adó cégek, intézmények is rendszeresen otthagyják napi teendőiket, csapatépítési tréningnek nevezett zártkörű, lazító együttléteket szerveznek, hogy tagjaik felfrissüljenek, testben-lélekben új erőre kapjanak. És még tanuljanak is valamit.

    Jézus példája láthatóan azt sugallja, hogy – bár tudja, szükségünk lenne rá – vannak helyzetek, amikor sem ő, sem tanítványai nem érnek rá „pihenni”. Amikor nem mondhatjuk: engem nem érdekel… Amikor a szeretet elsőbbséget élvez a jogoknál. Akkor is, ha az emberek csak szolgáltatást, problémáik megoldását várják övéitől, és akkor is, ha úgy érezzük, nincsenek tekintettel határainkra, normális emberi igényeinkre, akkor is, ha elfáradtunk a becsületes munkában, Isten nem mehet szabadságra. Pihenés ürügyén nem hanyagolhatjuk el lelki kötelességeinket, a felebaráti szeretet tetteit, az irgalmasság egy konkrét helyzetben megnyilvánuló jeleit. Csak Jézussal pihenhetünk, nem nélküle. Elsősorban a szívünkben éljük a szabadságot, azt a felszabadult élményt, hogy ő itt és most velünk van, feltölt kegyelmével és megsokszorozza erőinket. Naponta megesik rajtunk a szíve. Felemel és lelket önt belénk. Kárpótol egy „elszalasztott” csendes hétvégéért vagy szórakoztató kiruccanásért. Ne sajnáljuk tőle az időt, a figyelmet, az összeszedettséget. A nyári szünidő idején is ápoljuk magunkban a szeretetre való érzékenységet, tartsuk ébren a szent nyugtalanságot az örök élet, a megváltás, a szeretetével hozzánk hajló Isten után. Ne csak kiengedjük a gőzt és lazítsunk, szórakozzunk magunkról megfeledkezve, hanem keressük minden helyzetben Urunk akaratát. A tengerparton vagy a hegyekben, az autópályán vagy a hétvégi házban egyaránt legyen ő a legfontosabb. Jelenléte szabadságunk biztosítéka. Úgy gondoljunk magunkra, jogos igényeinkre, hogy vegyük észre a felénk forduló Istent minden emberben. Tanuljunk meg jól pihenni, hogy a megnyugvás és felfrissülés Jézussal való találkozást is eredményezzen.

    Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
    Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
    Ezt az imát még nem imádkoztad el!

    Sebestyén Péter - Isten asztaltársasága Tarisznya és erszény nélkülÉvközi 15. vasárnap

    Reggeli ima10 imádkozás /layout/img/logo.png

    Júl
    11

    1. Az Úr meghívott engem… menj, prófétálj népemnek… (Ám 7,12–15)

    A Kr. e. 750 körül működő Ámosz júdeai pásztorként Izraelben külföldinek számított. Szociális prófétaként is emlegetik, mert bátran, félelem nélkül hirdeti a szegények jogait. Ezért is utasítják ki az országból. Ő a hithirdetők példaképe.

     2. Kiválasztott minket őbenne a világ teremtése előtt… (Ef 1,3–14)

    Szent Pál efezusi levele nagy himnikus prédikáció, amely Isten örök, eddig rejtett üdvtervét hozza nyilvánosságra. Jézus Krisztusban Isten minden embert kiválasztott, meghívott az üdvösségre.

    3. Meghagyta nekik, hogy az útra a vándorboton kívül semmit ne vigyenek: sem kenyeret, sem tarisznyát, sem pénzt az övükben…
    (Mk 6,7–13)

    A Szent Jakab útját kétszer is megjárt barátom mindössze hét és fél kilós hátizsákján kívül egy botot, némi pénzt és egy könyvecskét vitt magával lelki segélynek. Minden fölösleges kacat mellékessé vált. Mint mondja, a legfontosabb tárgyi kellék maga a bakancs. Balás Béla (alias Beton) kaposvári püspök visszaemlékezésében leírja, hogy annak idején, káplánkorában, püspökei felső nyomásra olyan gyakran helyezgették, hogy zsolozsmáján és fogkeféjén kívül más egyebet már nem vitt magával új állomáshelyére.

    Csak akkor tudunk igazán Istenre hagyatkozni, amikor semmink sincs, amikor már semmihez sem ragaszkodunk. Mihelyt egy nehéz út, egy döntés, egy baleset következtében kiszolgáltatottakká és tehetetlenné váltunk, amikor már nem mi irányítjuk az eseményeket, akkor érezzük és éljük át, hogy valójában milyen a gondviselés.

    Márk evangéliumában Jézus vándorprófétaként küldi tanítványait. Megszabja, mit hirdessenek, hogyan viselkedjenek. Kettesével küldi őket, de a boton és a sarun kívül semmijük sem lehet: sem kenyér, sem váltóruha, sem pénz. Maroktelefonos, bankkártyás világunkban, ahol a térképet elektromos helyzet-meghatározók segítik, ahol mindenféle segédeszközzel és előzetes információval bebiztosítjuk magunkat a hosszú út előtt, képtelenségnek tűnik Jézus parancsa. Pedig csak arról beszél, hogy milyen gazdag az evangéliumi szegénység és egyszerűség. Amikor különféle rejtett kényszerek és függőségek miatt nem kötődünk semmihez e világban. Hiszen a koporsónak nincsen zsebe. A belső szabadság felszabadító öröme ez, amellyel teljesen kiszolgáltathatjuk magunkat a rólunk gondoskodó Istennek, és nem ragaszkodunk körömszakadtáig a tárgyakhoz. Ennek radikális formáját ma is láthatjuk a szerzeteseknél. Különösen a ferenceseknél és a karthauziaknál. Ők a legtöbb használati tárgyat ma is maguk készítik, és minden anyagot hasznosítanak. Nem dobnak és nem cserélnek le semmit csak azért, mert van újabb. Ha egy új eszközt kell beszerezni, amire tényleg szükség van, olyat választanak, ami sokáig tart, ami hosszú ideig szolgál…

    Nekünk is missziónk van a világ felé. Az internet, a pénzügyi rendszerek, a média és az anyagelvű fogyasztói szemlélet közepette is meg kell mutatnunk az evangélium friss, átütő erejét a maga újdonságával. Merjünk Isten szegénykéi lenni, hisz küldetésünk lényege változatlan. Ne a tárgyakba, intézményekbe, propagandaeszközökbe, anyagiakba kapaszkodjunk, hanem Krisztus ölelésre tárt karjába.

    A tarisznya, a megtakarított pénz, az előre elraktározott kenyér nélküli védtelenségben szolgálni Isten országát. Így egyszerűsödik le életünk, amelyben Isten mindent megad, amire szükségünk van, s amit nem adott meg, az annak a jele, hogy az üdvösség szempontjából elhanyagolható. Így mutatjuk meg az egyház életerejét, Lélekben megújult fiatalságát, legyőzhetetlen hitét. Székely János püspök megfogalmazásában: „a tanítványság részesedés Krisztus húsvéti titkában, annak titkában, akit megöltek, de mégis él. Minden meghívásban és küldésben, minden papi és szerzetesi hivatásban ez a húsvéti győzelem folytatódik.”

    Ne keserítsenek el a sikertelenségek, ne szegje kedvünket az ellenséges magatartás, a nem mindig szívélyes fogadtatás, hisz életünk megtartó erejét Istenben találjuk meg. Maradjunk nyitottak a világ, az élet és a küldő Jézus felé. Nyugodt szívvel, ragyogó arccal hirdessük az örömhírt, tegyünk jót másokkal, s csak azt tartsuk meg magunknak, ami az ő ajándékozó szeretetének jele. Azzal is országát szolgáljuk.

    Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
    Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
    Ezt az imát még nem imádkoztad el!

    Sebestyén Péter - Isten asztaltársasága A próféta becsületeÉvközi 14. vasárnap

    Reggeli ima7 imádkozás /layout/img/logo.png

    Júl
    04

    1. Emberfia, elküldelek téged… a pártütő nemzethez…! (Ez 2,2–5)

    A Jeruzsálem pusztulását kétszer is megélő Ezekiel próféta a
    Kr. e. 6. században működött. Ebben a részben meghívásának történetét mondja el. A prófétaság, ha Isten Lelke irányítja, akkor is értelmet nyer, ha visszautasítják, ha keserű tapasztalatokkal jár, hiszen a próféta egész valóját, énjét kiszolgáltatja az isteni szónak, és tudatában van annak, hogy küldetést teljesít. A próféta nem lehet megalkuvó, hiszen akkor megbízóját csapná be.

    2. Legszívesebben… gyöngeségeimmel dicsekszem…, mert amikor gyönge vagyok, akkor vagyok erős. (2Kor 12,7–10)

    Szent Pál frappánsan fogja meg a kegyelem és a küldetést teljesítő személy találkozását. Isten emberének nem saját képességeiben, teljesítményeiben van az ereje. A kegyelem titka sokszor épp gyengeségeinkben mutatkozik meg. Hogy ne váljunk önhitté, néha fogyatékosságainkon keresztül is átsugárzik az isteni jelenlét. A Krisztus követségében járó apostolnak nehezére esik saját megvalósításaival dicsekedni, de ha a helyzet kikényszeríti, magával Istennel dicsekszik.

    3. Nem az ács ez…? És megbotránkoztak benne… (Mk 6,1–6)

    Márk evangélista arról tudósít, hogy Jézus hazamegy Názáretbe. A Tibériástól mintegy 30 km-re, nyugatra fekvő, 350–400 m tengerszint felett elhelyezkedő település akkoriban inkább egy jelentéktelen falucska volt. Helytörténészek szerint Kr. u. 67-ben a rómaiak Jaffával együtt lerombolták, s csak később épült újjá. Ezért is nem említi az Ószövetség.

    Jézus szülőhazájában misszionál. Szombat lévén bemegy a zsinagógába, ahol gyermekkora óta rendszeresen megfordult, ahol a rabbik írni-olvasni tanították. Megragadja az alkalmat, és beszédet mond: tanít Isten országáról, amely vele érkezett el. Falusfelei csodálkoznak és álmélkodnak az időközben híressé vált földijükön, de végső soron megbotránkoznak rajta. Nem azt mondja, amit szeretnének hallani… Már „befutott” rabbiként tér haza, mégsem hisznek benne. Egyszerűen nem veszik komolyan, mert ismerik… Azt hiszik, ismerik őt, hiszen az ács József és Mária fia. A rokonság is ott él. Leragadnak a kezdeti tapasztalatoknál. Nem nézik ki az ács fiából, hogy Isten fia. Honnan vette ezeket – kérdik? A felkínált üdvösség ajándékát elutasítják, a csoda lehetetlenné válik.

    Sokszor pontosan azok nem vesznek minket komolyan, akik azt hiszik, a legjobban ismernek… Talán büszkék ránk, talán jólesik a velük való kivételezés, netán az anyagi segítség, de hamar helyre szeretnének tenni, és nincs előttük tekintélyünk. Az emberi ismeretség nagyon törékeny. A másik gyöngéjét kitapogatva az a benyomásunk, nem kell „meghatódnunk” tőle, hiszen egy szállal sem különb, mint mi. Nem csak papoknak vannak erről keserű tapasztalatai. Előítéletekkel, furcsa elvárásokkal, felületes ismeretekkel skatulyázunk be embereket – vezetőket és prófétákat egyaránt –, magának Istennek is megkötjük a kezét. Pont ő beszél?…

    A názáretieknek Isten földi „származása” jelentette a botrányt, a hit akadályát. Jézust övéi is félreértik. A zsinagógában az imént bölcs mester egyszer csak eltávolodik tőlük. A tanítványokat is meglepi Jézus elcsüggedése. Az evangélista meg is jegyzi: elcsodálkozott a názáretiek hitetlenségén. Nem is tehetett köztük csodát. Mi ez a kemény ellenállás az emberben, amely a kegyelem erejét is megtörheti? Lehet ugyan „védekezni” csalódással, rossz tapasztalatokkal, hitelvesztéssel, az önjelölt próféták és guruk elszaporodásával, de a hit akkor is befogadókészséget kíván. Ha elzárjuk előle magunkat, Isten nélkül szánalmasan szegényebbek leszünk és magunkra maradunk. Káros előítéleteink, kaptafára gyártott képzeteink és csőlátó közhelyeink boldogságunkat gátolják. Holott az emberi gyengeségek dacára hagynunk kellene egy kis rést az isteni kegyelemnek, hogy azon magát átverekedve, akaratunkkal találkozva, felragyogjon életünkben is a csoda. Isten itt van köztünk. Őt is lakva ismerjük meg… Ne megbotránkozzunk Jézus szavain. Tudjunk olvasni a prófétai jelekből, állandóan mélyítsük hitünket, hogy Isten meglepetései is beleférjenek. Engedjük be Istent életünkbe prófétáin keresztül. Mert ha elzárkózunk, ő „tehetetlen” marad, és még a port is lerázva lábáról, továbbmegy, mint Jézus Názáretből. Oda, ahová befogadják.

    Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
    Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
    Ezt az imát még nem imádkoztad el!

    Sebestyén Péter - Isten asztaltársasága Ne félj, csak higgy!Évközi 13. vasárnap

    Reggeli ima13 imádkozás /layout/img/logo.png

    Jún
    27

    1. Hisz Isten nem alkotta a halált, és nem leli örömét az élők vesztén… (Bölcs 1,13–15.2,23–24)

    Az Ószövetség időben legutoljára keletkezett, legfiatalabb könyvét a Kr. e. 1. század első felében írták. A szerzőt itt valójában a lelki halálról ír. A halál nem annyira Isten műve, mint inkább a bűn következménye.

    2. Ezért ahogy mindenben kitűntök… Tűnjetek ki ebben a jótékonyságban is… (2Kor 8,7.9.13–15)

    Szent Pál a misszióban sem feledkezett meg az általa alapított közösségekről. A korintusi híveket a jeruzsálemiek megsegítésére bíztatja. Már önmagában is sokatmondó, hogy nem koldulni akar, nem használja a gyűjtés kifejezést, helyette a tettekben megnyilvánuló szeretet olyan szavait használja, mint: osztozás, szolgálat, bőség, áldás. A rászorulókat segíteni valódi Krisztus-követést jelent. A másokra való odafigyelés a szolidaritást, az összetartozás tudatát is elmélyíti.

    3. „Talita kum! – vagyis: Kislány, mondom neked, kelj föl!”
    (Mk 5,21–43)

    Jairus leányának történetébe beágyazódik egy másik történet is, a vérfolyásos asszony gyógyulásának leírása. Az evangélista szerkesztői zsenialitását dicséri, ahogyan összeköti a kettőt, ahogy az olvasót észrevétlenül átvezeti egyik eseményből a másikba. Bizonyára jó oka volt együtt szerepeltetni a két gyógyulást, hisz mindkettőben a 12 év fordul elő (az asszony 12 éve beteg, a leány 12 esztendős), mindkét beteg helyzete reménytelen, mindkét esetben a gyógyulás feltétele a hit és a Jézusba vetett bizalom, mindkét esetben fontos szerepet játszik a fizikai érintés és a személyesség.

    A történetet olvasva, abba magunkat is belehelyezve, szembeötlik a Jézusban mint gyógyítóban hívők és a szenzációt kereső tömeg viselkedése, hangulatváltozása. A csodavárók, a kíváncsiak, a különlegességre vágyók tolongnak Jézus körül, de a siratóasszonyok és a ház lakói ki is nevetik a Mestert, amikor azt állítja, hogy a lány nem halt meg, csak alszik. Mai párhuzamként – pl. egy úrnapi körmenet alkalmával – sem nehéz ráismerni, ki hogyan viselkedik, kiben milyen reakciókat vált ki Isten jelenléte. Vannak, akik áhítattal leborulnak, elcsendesednek, keresztet vetnek magukra, mások felpörgetik motorjaikat, nem éppen szalonképes megjegyzéseket téve rágyújtanak egy cigarettára, vagy unottan elfordulnak, és tovább kacarásznak, mintha mi sem történt volna…

    Útban Jairus felé, a tömegben, egy vérfolyásban szenvedő asszony – aki már minden pénzét az orvosokra költötte, mégis egyre rosszabbul lett – félve, de elszánt hittel megérintette hátulról Jézus ruháját, és meggyógyult. Nem törődött bele kilátástalan helyzetébe, nem adta föl a reményt, hanem átfurakodott a tömegen, asszony létére férfias bátorságról tett tanúságot. Jézus a maga emberségében nem láthatta, ki volt az, mégis érezte, hogy erő ment ki belőle, ezért megkérdezte: ki érintett meg? Az asszony ekkor vallotta be „tettét” és lett a hit és a bizalom példaképe.

    Jézus már csak azért is „szóvá teszi” ezt a lopva érintést, mert nem szeretné azt elhitetni bárkivel, hogy ő varázsló, mágus. A gyógyuláshoz őt magát mint Isten fiát kell elfogadnunk. Másfelől meg nem lehet lopva hinni sem. Nem mindenki gyógyul meg azok közül, akik Jézust érintik. Ma is sokan ki- és felhasználnák Jézus csodatévő erejét, de Jézus nélkül és egészen más célokra, mint ahogyan ő adja. Bármilyen egyházias vagy keresztény mázzal öntenénk le önzésünket és hatalomvágyunkat, Jézustól függetlenül nincs gyógyulás. Ahhoz vele is közösségben és egyetértésben kell lennünk.

    A kislány feltámasztásával a család, az apostolok és a tömeg még egy leckét kapnak. Jairus előkelő, közmegbecsülésnek örvendő zsinagógai elöljáró, ráadásul abból a fajtából, aki a legilletékesebbtől, Jézustól kér segítséget haldokló lányának. Arra viszont már ő sem képes, hogy felfogja Jézus halál fölötti hatalmát. Valószínűleg az apostolok is majd a feltámadás után emésztették meg igazán, és értették meg, hogy Istennél a halál csak elalvás. Feltámadni annyi, mint felébredni…

    Amikor az élet bonyolultsága és gondja, a kisebb-nagyobb tragédiák lehangolnak minket, amikor lelombozódunk kudarcaink és gyengeségeink, betegségeink és a halál árnyéka közelében, Jézus ma is azt mondja, mint Jairusnak: Ne félj, csak higgy Istenben! Ő életet hoz ki még a halálból is.

    Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
    Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
    Ezt az imát még nem imádkoztad el!

    Küldetésünk

    Amikor a szeretet és a béke nyelvét használjuk, ez lehetővé teszi számunkra, hogy párbeszédet folytassunk másokkal, még azokkal is, akik különböznek tőlünk. Ezzel a párbeszéddel kezdjük jobban megérteni egymást, lehetővé téve számunkra, hogy kövessük Jézust egy békésebb világ megteremtésében. ​​​​​​A Kattints és Imádkozz egy lehetőség, hogy a most élő generációk a digitális világban megváltozzanak. "Isten hűséges és a reményünk benne olyan, mint egy szilárd horgony az égben."