52006 ima található a honlapon, összesen 109079 imádkozás. Regisztrálj, majd kattints és imádkozz!

Sebestyén Péter - Kincs mélyre ásva

Sebestyén Péter - Kincs mélyre ásva
Hetente frissül

A  bő két évtizednyi rádiós nép- és  több mint 25 évnyi egyházszolgálatom ezért erősítette meg bennem az elhatározást, hogy kiálljak korunk írott és virtuális "areopagusaira", mint templomon kívüli fórumokra, és hirdessem az igét „akár alkalmas akár alkalmatlan”. Ez kényszerű kötelességem és meseszép feladatom egyszerre, melyet minden porcikámmal mégis szívesen vállalok. Pennámmal és hangommal, értelmemmel és egész szívemmel Isten szolgálatában akarok állni. Ez vezérel akkor is, amikor gondolataimat papírra vetem.
Az írás számomra most már létszükséglet. Állandó, nyugtalanító késztetés, hogy gondolataimat, meggyőződésemet, értékrendemet, életbeli alapállásomat másokkal is közöljem, örömhírként megosszam.

Kedves olvasó testvérem, ha ide bukkannál, világhálós szörfözgetés közben, erre a szép, és félelemmentes, gyönyörű kalandra hívlak Téged is.

Ne tétovázz, olvasd az Örömhírt. Lelked szomját oltsd az örök élet vizével.

Sebestyén Péter - TÜZET HOZTAM! Göröngyös útból sima ösvényAdvent 2. vasárnapja

Reggeli ima3 imádkozás /layout/img/logo.png

Dec
02

1. Mert Isten megmutatja rajtad fényességét… (Bar 5, 1–9)

Keresztelő János igehirdetésében is visszhangra talál a babiloni fogságból visszatértek örömét zengő Báruk próféta. Lelki szemei előtt a várva várt Messiás érkezik.

 

2. Könyörgöm mindnyájatokért, mivel részt vesztek az evangélium szolgálatában… (Fil 1, 4–6. 8–11)

Az apostol hálatelt szívvel emlékezik meg Filippiben élő híveiről. Kivételesen tőlük fogadott el adományt is saját szükségleteire.

 

3. Készítsétek az Úr útját… (Lk 3, 1–6)

Szent Lukács, a harmadik evangélium szerzője, Keresztelő János színre léptetésével önkéntelenül is kimutatja érzékenységét a történelmi összefüggések iránt. A történész szól belőle, amikor felvázolja a Jézus-esemény „nemzetközi” vonatkozásait. Pontos, ellenőrizhető adatokat közöl, nevekkel és időpontokkal, jelezve, hogy nem mitológiát vagy elbeszélést ír, hanem – mint a korabeli hellenista művek – felvázolja a konkrét kort, amelyben Jézus született. Mintegy bizonyítva, hogy a kinyilatkoztatás tényei nem valami titokban súgott „zugmesék”, hanem a világtörténelem nyilvános részei. Amit az evangélista leír, egyrészt történelmi esemény, másrészt túl is szárnyalja azt: üdvtörténet. Amolyan „csúzli-effektust” vált ki olvasóiból: a múltra visszatekintve felkínálja azt a hallatlan újdonságot, amely a jelenben kezdődött el, de csak a jövőben valósul meg.

Adventnek is ez a szerepe. Újból visszanyúlni Isten nagy tetteihez, amelyeket életünkben végbevitt, hogy tiszta vággyal, konkrét tettekkel, prófétai lelkülettel a karácsonykor felénk közeledő Úr felé lendüljünk.

Keresztelő János különleges szereppel megbízott próféta. Ő az előszó (pro-Logosz) az Ige(Logosz) színre lépéséhez. Hírnök és futár, útkészítő, ugyanakkor kényelmetlen vitapartner. Bornemissza Péter szavait kölcsönözve „nagy torokszóval, nem ásítva és kelletlenül” hirdeti az Úr közeli érkezését. Próféta elődjei szavát visszhangozza: „Készítsétek az Úr útját, egyengessétek ösvényeit”. Mellékes, hogy őt naivnak, különcnek, beszámíthatatlannak tartják. Nem hátrál a múltba, de a jövőbe sem menekül. Az előkészítés szolgálatát vállalja, mert jobban hisz Istennek, mint saját tapasztalatainak. Nem válik önhitté, nem kezdi hirtelen a saját karrierjét építeni, de a közbeszerzési eljárásra sem vár, hogy az út megépülhessen. Isten sürgető akaratánál nem adja alább. Addig szolgál, amíg el nem jön az, akinek szolgálatába szegődött, s akinek még saruszíját sem méltó megoldani.

Egyszerre kell prófétává és prófétaivá válnunk. A földi idő (kronosz) ugyan telik, de a kegyelmi pillanat most van. Most, itt, a kairoszban, a saját életkörülményeinken keresztül tör be Isten kegyelme. Most kell megtérni, nem odázhatjuk tovább a döntést. Miközben öregszünk és kopunk, folytonosan döntéshelyzetben vagyunk: most van lehetőségünk jót tenni és a rosszat elutasítani. Most kell utat építenünk, hogy gyermekeinknek és az Istentől távol állóknak legyen min járniuk. Ne a magunk útját építgessük, a másokét keresztezve, hanem az Úrét. Akár olyan formában, hogy mostantól nem mondunk rosszat másokról. Mostantól értékelünk és megköszönünk Istennek minden apró jót, amit naponta tapasztalunk. Mostantól mi tesszük meg az első lépést a másik ember felé… Nem Csaba királyfi fogja a csillagösvényt kiépíteni a göröngyös úton, hanem magunknak kell elhordani a rosszindulat, a megátalkodottság, a kényelmesség és a közöny halmait, betömni a hazugság gödreit, hogy Istennek se kelljen úttalan útjaink kátyúin zötykölődnie.

Az egyéni, személyes útkészítés fáradságát nem spórolják meg sem a kormányváltások, sem a pártok és egyházak egyezségei. Az útkészítéssel öröm, sok meglepetés is jár: önmagunk előtt is bebizonyítottuk tettrekészségünket, kipróbálhattuk alkotókedvünket, legyőzzük a nyavalygást és a borúlátást, helyet adtunk Isten ajándékának és újjászülettünk. Keresztelő János prófétai szava segít a tájékozódásban. Az adventi csendes órák talán leleplezik lelkünk holdbéli tájainak árkait, azokat a „dombokat és hegyeket”, amelyeket mi magunk halmoztunk fel, és amelyek útját állták a kegyelem útkészítő ajándékának. Éljünk a bűnbánat, a magunkról megfeledkező szeretet gyógyító eszközeivel! Az új egyházi évvel kezdődjék valami új földi zarándokutunkon is. Ne sajnáljuk a lelki útegyengetés fáradságát, hiszen Isten báránya velünk is találkozni akar.

Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
Ezt az imát még nem imádkoztad el!

Sebestyén Péter - TÜZET HOZTAM! Kezdet és végAdvent 1. vasárnapja

Reggeli ima4 imádkozás /layout/img/logo.png

Nov
28

1. Abban az időben igaz sarjat sarjasztok Dávidnak… (Jer 33, 14–16)

Jeremiás könyvének 33. fejezete a messiási jövendöléseket foglalja össze. Ezek a próféciák igazából csak Krisztusra találnak.

 

2. Titeket pedig gyarapítson az Úr, és tegyen gazdaggá a szeretetben… (1Tessz3, 12–4, 2)

Szeretetből sosincs elég. Adventben különösen jó ezt megszívlelni. Szítsuk fel a szeretet érzékenységét egymás iránt. Az apostol is ezt kéri az Úrtól tesszaloniki híveinek.

 

3. Az Emberfia eljövetele (Lk 21, 25–28. 34–36)

Teológiai éveim meghatározó élményei között tartom számon az adventi koszorú gyertyáinak meggyújtását, amikor a sötét kápolnában előénekesként elénekelhettem az ünnepélyes antifónát: „Íme kedveseim, az ítéletnek ama nagy és rettenetes napja előttünk áll, elmúlnak a mi napjaink, és sebesen eljön a mi Urunknak gyönyörűséges adventje…Készüljetek föl tehát ti mindnyájan, hogy megláthassátok a halhatatlan jegyest, s tiétek legyen majd a mennyek országa!” – ma is végigborsódzik a hátam a gyönyörű, komoly, fönséges és emelkedett dallam elhangzásakor.

Ez az ősi ének az egyház „álláspontját”, meggyőződését is hirdeti az új egyházi év kezdetén. Ugyanis a Szentlélek vezetésével és ihletésére ilyenkor nemcsak a karácsonyi előkészületre helyezi a hangsúlyt, hanem Urunk második eljövetelére, aki visszajön „ítélni élőket és holtakat”. Ama nagy napra, amikor megremeg a mindenség, megszűnik a múlandó és a véges, kibontakozik az örök kezdet, és a maga valóságában nyilvánvalóvá válik Isten országa. S mivel a világ végének időpontja bizonytalan, az idők jelei arra figyelmeztetnek, hogy bármikor eljöhet az Emberfia. Karácsonykor is azt ünnepeljük, hogy a végtelen Isten köztünk, véges időben élő emberek közt „ütötte fel sátorát” –, hogy az egész teremtett világ az ő szent otthona lehessen.

Nem csak a második század keresztényei érezték a régi világ pusztulásának és egy új közeledésének jeleit. A mai hívők is hajlamosak arra, hogy sürgessék a végső idők mihamarabbi bekövetkeztét. Hiszen, mint mondják, századunk modern embere egyre jobban megérti a világmindenség titkait, erőit a maga szolgálatába állítja, majdhogynem Isten helyébe képzeli magát, és ezzel azt hiszi, hogy minden tőle függ. Jól jönne tehát, ha Isten tényleg „szétcsapna” egy kicsit a földbolygón, hogy megmutassa, ki az úr… Amikor az Úr Jézus a végső időkről beszél, nem annyira a szörnyűségekre helyezi a hangsúlyt, mint inkább a saját eljövetelére.

Advent latinosan, görögül parúzia, ugyanazt jelenti: az Úr eljövetele. Ady Endre szavával: az Úr érkezése. Erre az érkezésre készít fel bennünket a szent liturgia karácsony előtt. Ha valódi tanítványai vagyunk, folytonos várakozásban és készenlétben élünk. Így emelt fővel állhatunk eléje, mert nemcsak ítélő bíránkra, hanem a minket szeretetből megváltó Emberfiára ismerhetünk benne. Ez az ugrásra kész felelősségtudat indítson adventi készületünkben, bűnbánati gyakorlatainkban, jócselekedeteinkben. Rossz lóra teszünk, ha csak úgy tekintünk adventre, mint valami szülinapi előkészületre, giccses vásárlási lázra, ahol mint hűséges fogyasztók, törzsvásárlók, mindenképp el kell költenünk pénzünket, hiszen annak „forognia kell”…

Advent nagyon is életbevágó, személyes döntések meghozatalát igényli. Mi az, ami életemben megváltatlan? Amin még a bűn, az önzés, az anyagiasság, az ösztönök pecsétje látszik? Észreveszem itt és most a családomban, személyes kapcsolataimban az Úr érkezésének jeleit? El akarom oszlatni lelkemben a bűn sötétségét? Melyek azok a döntések, amelyeket tovább nem halogathatok? Minek kell bennem összedőlnie (ábrándok, illúziók, téves istenkép, csalódások, narcisztikus énkép, elvárások, folytonos panaszkodás vagy önsajnálat, bűnbakkeresés stb.), hogy az Úr valami újat építhessen fel a romokon? Mit tehetek azért, hogy karácsonykor majd az én szívemben is megszülessék, oda beköltözzék a betlehemi Jézus?

Mert a Jézussal való végső találkozás egy óvatlan pillanatban bármikor megeshet. Ő már eljött, és második eljövetele is tény. Az adventi kegyelmi időszakban pedig újból felkínálja magát. Ha éberen imádkozom, mint Mária, ha nem engedem, hogy szívem elveszítse érzékenységét az evilág gondjai és csapdái közt, a végső idő számomra dermedt rémület helyett a várva várt örömet hozza meg.

Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
Ezt az imát még nem imádkoztad el!

Sebestyén Péter - Isten asztaltársasága A töviskoronás királyÉvközi 34. vasárnap

Reggeli ima11 imádkozás /layout/img/logo.png

Nov
21

1. Dániel látomása az Emberfiáról (Dán 7,13–14)

A végső időkről szóló könyvet Kr. előtt 165-ben írták. Az újszövetség népe az Emberfiában egyértelműen Krisztust ismeri fel.

2. A hét levél (Jel 1,5–8)

Szent János Pathmosz-szigeti száműzetésében, elragadtatásban „látja” jelenéseit, amelyek a végső időkről, az apokalipszisről szólnak. A kis-ázsiai egyházakhoz címzett hét levél mindig friss, aktuális, mintha itt és most nekünk szólna.

3. Ahogy mondod, király vagyok. (Jn 18,33b–37)

Munkácsy Mihály 1880 júliusában kezdte el festeni Krisztus Pilátus előtt nevet viselő festményét. A hónap derekán meg kellett szakítania lázas munkáját, fürdőkúrára kényszerült. Innen írta feleségének: „Sokszor gondolok Krisztusomra. Azért gondolok rá, mert nem lehet tőle szabadulnom, mint egy felöltőtől, melyet levetünk, ha melegünk van, és felvesszük egy fél órával később. Nem lehet egy olyan eszmétől, melyben egy idő óta élünk, és amelyben minden áron el akarunk mélyedni…” – idézi fel Sz. Kürti Katalin művészettörténész. Az egyházi év utolsó vasárnapján felhangzó, János evangéliumának részletére alapozó, monumentális Jézus-festményről James Joyce néhány évvel később ezt írta: „Krisztus arca tanulmány a tűrésről, a szenvedésről – a szó igazi értelmében vett, halálmegvető bátorságról.”

Pilátus és Jézus beszélgetése, ez a mondvacsinált per drámai hangulatban folyik. Jézus tudja, mi vár rá, mégis nyugodt. Nem védekezik, nem keresi a szabadulás kibúvóit, nincs kétségbeesve. Az ő uralma nem e világból való. Isten országát nem veszélyeztetik evilági érdekek. Mintha a császár képviselőjét is megnyugtatná: ne féljen, ők nem vetélytársak, ő nem tör a császár ellen. Az ő uralma más létmódban van. Krisztus országa nem riválisa a földi hazának, hanem éltetője és fenntartója. Az ő uralma a szeretet, a szolgálat, az alázat és az igazságosság uralma.

Pilátus, a római birodalom – jelen esetben az aktuális politikai hatalom – képviselője izzad és tanácstalan, mert érzi, hogy nincs Jézus fölött hatalma. Egy különös király áll vele szemben, aki nem a szokásos helyi trónkövetelők egyike, nem látni birodalmát, katonáit, vámszedőit, attól király, hogy tudja mi, vagy inkább ki az igazság. Jézus válasza is meglepő: Ahogy mondod, király vagyok. És azért jöttem, hogy tanúságot tegyek az igazságról. Mert mindaz, aki Krisztusban van, az igazságban van. Minden igazság belőle, hozzá viszonyítva állja meg a helyét – vagy nem…

Krisztus király ünnepe Krisztust, a mindenség királyát állítja figyelmünk középpontjába. Azt a királyt, akinek nincs hadserege és hajóhada, nincsenek atombombái és elrettentő biológiai fegyverei, aki tiltakozott az ellen, hogy erőszakkal királlyá tegyék. Nála a koronázási jelvények átértékelődnek. Őt sosem láttuk trónon, brokátban, ékköves jogarral. Összes felségjelzése egy addig megületlen szamár, néhány pálmaág és egy nádpálca. Ő nem alattvalóit küldte harcba, hanem maga halt meg értük, és a kereszten győzedelmeskedett a gonoszság felett. „Mi meg sokszor félreértjük: a töviseket igyekszünk bearanyozni, szúrásai ellen lázadozunk, a bíborköntöst megpróbáljuk divattá enni, a nádszálat igyekeznénk legalább önvédelmi fegyverként használni, de arra is gyönge” – jegyzi meg Pajor András.

Krisztus királysága szembesít igazi énünkkel: hová akartunk tartozni? Kinek akarunk szolgálni: átengedjük-e életünket Isten uralmának? Mert nem lehet két úrnak szolgálni. Bensőnkben, szívünkben csak Jézus lehet az egyetlen úr, aki út, igazság, élet. Van-e bennünk bátorság, hogy az ő országát képviseljük itt és most, földi keretek között, ellentmondva a hatalom, a gonoszság, a pénz, az erőszak kísértésének? Ma előtte hódolunk, és újra kérjük: mentsen ki bennünket a bűn és az örök halál karmaiból.

Néhány évszázaddal ezelőtt német fejedelmek versengtek, ki a leggazdagabb közülük. Az egyik emlegette bányáit, erdőit, a másik borát, búzáját, a harmadik népe fegyveres erejét. A würtenbergi gróf, Ebenhardt im Bart megvallotta, neki csak egy kincse van: bármely alattvalójának ölébe nyugodtan teheti le fejét. A fejedelmek erre egyhangúlag fölkiáltottak: „Szakállas gróf, te vagy a leggazdagabb fejedelem!”

Bárcsak ölünkbe is lehajthatná fejét Jézus Krisztus, a szívek királya.

Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
Ezt az imát még nem imádkoztad el!

Sebestyén Péter - Isten asztaltársasága Világvége?Évközi 33. vasárnap

Reggeli ima5 imádkozás /layout/img/logo.png

Nov
14

1. Abban az időben felkel Mihály, a nagy fejedelem, néped fiainak oltalmazója… (Dán 12,1–3)

Nemcsak Szent Mihály arkangyalról értesülünk itt, hanem a végső időkről is. Isten szavára alapozva bizakodva tekinthetünk a jövőbe. Dániel könyve azon kevés szentírási helyek egyike, amelyekben egy szokatlan irodalmi műfajjal, az apokaliptikus írásmóddal találkozunk. Ez a színes, meseszerű, emberi logikát nélkülöző különleges világ az első századok keresztényeinek érzésvilágát, igehirdetését és liturgiáját is áthatotta, gazdagította, és a Jézus életére való emlékezésen túl második eljövetelére való várakozását is ébren tartotta. A Jelenések könyvén kívül maga az Úr Jézus is él ezzel a ritka beszédmóddal. Apokalipszis azt jelenti: feltárni, felfedni. Ezen beszéd- és írásmódnak az a jellemzője, hogy nem szó szerint kell érteni és értelmezni, hanem a jézusi kinyilatkoztatás fényében.

2. Régi és új áldozat (Zsid 10,11–14.18)

Jézus örök áldozata végérvényesen eltörölte a bűnöket és megnyitotta az üdvösség kapuját

3. A világ vége (Mk 13,24–32)

Krisztus jövendölései túlmutatnak az emberi fantázián: isteni
igazságok. Amikor ő a végső dolgokról beszél, nem konkrét beszámolókat, beavatottaknak fenntartott részleteket árul el, hanem előkészíti Isten ítéletét, amely megtestesülésével már elkezdődött. Jézus ígéretei már teljesülőben vannak, ő már közel van hozzánk, és lényével teljesen újraértelmezi a fennálló világrendet. Nekünk is az örök értékekre kellene fektetnünk a hangsúlyt.

Vajon miért vagyunk kíváncsiak a világ végének időpontjára? Miért az a sok jövendölős szélhámosság, amely szinte minden évben felüti fejét hívők és nem hívők között?

Egyik válasz talán a félelem. Félünk elengedni, elhagyni a megszokottat, a láthatót a láthatatlanért… Amióta kipenderültünk a paradicsomi létmódból, megfertőzött a szabadság okozta bűn, nem hagy nyugton a vég tudata. Az idő folyamatosan kicsúszik kezünk közül. Mindenki rohan, hogy időt nyerjen, titkon remélve, hátha szerencsésebb lesz és „túléli”. Félünk a haláltól, mert nem tudunk szabadulni az érzéstől, hogy lesz ítélet, ahol minden szépítgetés nélkül, csupaszon, életünk a maga teljes valóságban „felszínre kerül”.

A másik válasz inkább pragmatikus. Szeretnénk uralni, befolyásolni a világvégét. A mi képünkre formálni, eljátszani addig kisded játékainkat, „okosan” lelépni a „tett színhelyéről”, kitolni a javulásra, megtérésre, életünk megváltoztatására irányuló egzisztenciális döntést, minél tovább fenntartani a látszat és a valóság kettősségét. Még olyanok is akadnak, akik azért várják a hamarosan bekövetkező világvégét, hogy megszabaduljanak adósságuk terheitől, megspórolnák bankkölcsöneik visszafizetését, nem kellene bocsánatot kérniük és megbocsátaniuk. Magyarán szeretnék megúszni a végső elszámol-
tatást…

Jézus figyelmeztetése egyértelmű: a világ nem magától van, a teremtő Isten tartja fenn. Már Jézus halálában felvillant a „végső idő”. Nagypénteken szétszakadt az ószövetség kárpitja. Ő van az események középpontjában. Ő az alfa és az omega, vele elkezdődött a történelmi idő visszaszámlálása. A mindenség erői benne fókuszálódnak. Ő az új világot teremtő és összetartó erő, hiszen a második eljövetel nem lesz más, mint a szeretet végérvényes diadala. Jézus szava nem elrettentő vízió, hanem saját magában megvalósuló valóság, amely az új ég és új föld teremtésekor teljesedik ki. A földi történelem az ő világvégi dicsőséges vissza-(el) jöveteléig tart.

A keresztény embert nem a félelem élteti, hanem a remény Isten irgalmában, gondviselő jóságában, igazságosságában. Nem foglalkozik olyan ostoba okoskodásokkal, hogy kiszámítsa a világvége időpontját, mert az Isten titka. Annál inkább azzal van elfoglalva, hogy már most, evilági életében érlelje, megteremje az örök élet gyümölcseit. Nem reszketve, de nem is elbizakodva várja Urunk második eljövetelét,
hanem éberen, nyitott szívvel. Életét a Krisztusban megismert igaz-

ság fényénél látja, és ennek megfelelően cselekszik Vágyakozva arra a találkozásra, melyre egész életében készült. Az égi hazába vágyik, amelyről nincsenek ismeretei, szavai. Csak annyit tud: „szem nem látta, fül nem hallotta, emberi elme föl nem fogta, amit Isten azoknak készített, akik őt szeretik”.

Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
Ezt az imát még nem imádkoztad el!

Sebestyén Péter - Isten asztaltársasága Kétfilléres áldozatÉvközi 32. vasárnap

Reggeli ima8 imádkozás /layout/img/logo.png

Nov
07

1. A szakajtó nem ürült ki, és a korsó nem apadt ki, az Úr szava szerin. (1Kir 17,10–16)

Carefta (Szarepta), a mai Sarfend, a Földközi tenger bal partján feküdt, 14 km-re Szidontól. A Kr. e. 9. század közepén működő próféta itt húzódott meg Ácháb király elől, és itt tesz csodát az özvegyasszonnyal. Mivel az özvegy utolsó falatját is megosztja Illéssel csak azért, mert Isten embere, a próféta meghálálja: a careftai özvegy olaja és lisztje többé nem fogy el.

2. Így pedig egyszer jelent meg az idők végén, hogy áldozatával eltörölje a bűnt. (Zsid 9,24–28)

Jézus önmagát áldozta fel a kereszten egyszer s mindenkorra. Ezt az áldozatot nem kell ismételni, mint az ószövetségit.

 2. A szegény asszony két fillérje (Mk 12,38–44)

A jeruzsálemi Templom kincstára az ún. asszonyok udvarában volt. Itt helyezték el a falak mentén azt a tizenhárom kürtformájú perselyt, ahová a hívők az adományokat bedobhatták. Mindegyik perselyre ráírták, hogy a benne összegyűlt összeget mire fordítják. A perselyek előtt szolgálatot teljesítő papnak az összeget be kellett mutatni, és közölni, hogy milyen célra adják. Amikor Jézus leült a templompersely mellé, hogy nézze, ki mennyit dob bele, korántsem akart szociológiai felmérést készíteni. Inkább a képmutató, kapzsi és nagyravágyó írástudóknak válaszolt az önzetlen özvegyasszony példájával. S mindezt néhány nappal saját keresztáldozata előtt.

Az özvegyek nemcsak a Bibliában, hanem a görög irodalomban, sőt még a buddhista iratokban is a szegénység és a kiszolgáltatottság jelképei. A történetben szereplő özvegy a legutolsó, két legkisebb pénzdarabját ajánlja fel a templom javára. Jézus számára ezért magasztosul példaképpé. Szemben a gazdagok adományaival, akik tulajdonképpen a fölöslegükből adtak

Aki gazdag, bármilyen nagyságú adományával könnyedén segíthet a rászorulón, megfizetheti az adót, jótékonykodhat, de élete, biztonsága nem kerül veszélybe. Tette lehet jószándékú adakozás, feltűnés vagy lelkiismerete megnyugtatása, de semmiképpen nem áldozat. Mert ha meg is „rövidíti” magát, élete nem forog veszélyben… Még marad bőven, amiből nyugodtan megél. Messze a létminimum fölött.

De az özvegyasszony, akinek csak az a két fillérje volt, mind a kettőt odaadta. Ehhez már Istenbe vetett bizalom, nagy hit szükséges. Isten nem az adomány nagyságát, a számszerű mennyiséget nézi, hanem az áldozatét. Merünk-e kiszolgáltatottá válni érte? Benne bízunk, vagy az anyagiak adta biztonságunk fontosabb? Amikor a perselybe teszünk, egy kicsit azt is kifejezzük, mennyit ér nekünk Isten… Őt meg nem lehet felülmúlni a nagylelkű szeretetben. Az adakozásban viszont lehet, sőt kell utánoznunk…

Odaadni mindent. Nemcsak valamit abból, ami szintén az ő ajándéka, nemcsak valamit magunkból, hanem egész valónkat, teljes lényünket. Amíg az arany ékszereink, a kuporgatott nyugdíjunk, a betétkönyvünk, a bankkártyánk, a befektetett tőkénk, az ingatlanjaink, a biztosításaink, a bugyellárisban kuporgatott, szűk időkre félretett pénzünk nyugtat meg, addig ő fölöslegessé válik, vagy csak egy rejtett tartalék, afféle vallásos varázspálca marad…

De ha a szegény özvegyként Isten lesz a mindenünk, az lesz a valódi biztonság. És épp anyagi kiszolgáltatottságunk érleli meg azt az erős hitet, azt a sziklaszilárd bizalmat, amelyet Szent Pál apostol fogalmaz meg: „Mi szakíthat el minket Isten szeretetétől? Nyomor vagy szükség?” A szegény asszonynak a jog szerint elég lett volna az egyik pénzét is bedobnia. De ő nem arra gondolt, hogy be kell osztanom, hogy holnapra is maradjon, hanem arra, hogy Istenem, ezt neked szántam, hisz mindenem a tiéd, és te majd holnap is gondoskodsz.

Jézus kijelenti, hogy ez a szegény özvegy többet adott a gazdagoknál. Annak ellenére, hogy keveset adott… Urunk Jézusnál a kevés is sok lehet, és a sok is kevésnek bizonyulhat. Ő a mindent hiányolja annál, aki nem adta oda. Istent nem lehet megtéveszteni. Ő nem a külcsínre figyel, hanem a belsőre, szívünk odaadására, önfeláldozó szeretetünkre. Nem azt nézi, mennyit adunk neki: pénzt, időt, figyelmet, szeretetet, hanem hogy milyet. Nem a dolgaink érdeklik őt, hanem mi. A szegény özvegy mindenét odaadta. Fejest ugrott a bizonytalanba, teljesen ráhagyatkozott Istenre. Nekünk is ebben példakép. Mi is akkor adakozunk szívből, ha Jézusért, Jézusnak tesszük.

Ez a tanítványoknak és nekünk is jó lecke: másokról elhamarkodottan ne mondjunk véleményt. Ne ítéljünk a látszat alapján. Hogy ki mennyit tett a perselybe az egyházért, hányszor járt templomba, mennyire gyakorolta a vallását vagy sem. Istené az ítélet. Ne skatulyázzunk be senkit sem. Legyünk nyitottak Isten kegyelmének meglepetéseire. Egyáltalán ne is hasonlítgassuk össze magunkat másokkal.

Legyen példaképünk a szegény özvegyasszony, akinek Isten volt a mindene, és neki mindent odaadott. Szegénység és bőkezűség egymásra találtak.

Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
Ezt az imát még nem imádkoztad el!

Sebestyén Péter - Isten asztaltársasága Szeress, és tégy, amit akarsz…Évközi 31. vasárnap

Reggeli ima6 imádkozás /layout/img/logo.png

Okt
31

1. Szeresd Uradat, Istenedet egész életedben… (Mtörv 6,2–6)

Az idézet Mózes második nagy beszédét tartalmazza, amelyben a zsidóság nagy hitvallása is található (Söma Jiszrael – Halld, Izrael…).

2. Ő egyszer s mindenkorra megtette ezt, amikor magát feláldozta. (Zsid 7,23–28)

Az ároni papság szolgálata csak előképe volt Krisztus áldozatának. Meg is szűnt. Krisztus áldozata viszont a legtökéletesebb. Ezért örök.

3. Nem jársz messze Isten országától… (Mk 12,28–34)

Szent Márknál a főparancs az áldozatbemutatás helyén hangzik el, és a zsidó teológus meg is dicséri Jézust a „helyes” törvényértelmezésért. Ezzel mintegy visszaigazolja a szeretet elsőbbségét a rituális áldozatokkal szemben. Jézus pedig elismeréssel szól a farizeusról, és rajta keresztül már most meghívja honfitársait Isten országába…

Az Isten és felebarát szeretetének jézusi újraértelmezéséről már könyvtárnyi irodalom született. Ezt az aranyszabályt Hillel rabbi és a hellén zsidóság is a törvény summájaként értelmezte. Elvileg mindenki egyetért azzal, hogy az istenszeretet és a felebarát szeretete egyenértékű. De Jézus a teljességet célozza meg. Átértelmezte a felebarát fogalmát, és minden embert meghívott az üdvösségre. Mindenki ugyanazon mennyei Atya gyermeke. Mi tehát mindannyian testvérek vagyunk. A szeretet nem Isten egy tulajdonsága, hanem a lényege. Isten maga a szeretet.

A kettős szeretetparancs azt feltételezi, hogy elfogadjuk Istent teremtőnknek, és bensőséges kapcsolatban vagyunk vele. Ebből következik, hogy embertársunkra is szeretettel tekintünk, és legalább úgy szeretjük, mint saját magunkat. A bűntől sebzett emberi természet miatt azonban ez nem mindig könnyű. A kereszténység Jézus tanítása alapján ezért hangsúlyozza, hogy a szeretet elsősorban akarat kérdése, és nem az érzelemé. Isten kedvéért szeretjük egymást és nem fordítva. Szeretni annyit jelent, mint jót akarni (és tenni) a másiknak. Szent Ágoston híres mondása szerint: szeress és tégy, amit akarsz… Mintha azt mondaná: akarj szeretni. Szeress, és aztán tégy, amit akarsz. Ha szeretsz, akkor már tehetsz, amit akarsz. Ugyancsak Szent Ágoston írja: „Semmi sem nehéz annak, aki szeret, aki nem szeret, annak minden nehéz…”

Csak akkor van esélyünk jól szeretni, ha naponta legyőzzük önzésünket, és a másikra, Istenre összpontosítjuk figyelmünket. Úgy szeressünk, hogy „azzal ne kerüljön ellentmondásba az, amit teszünk” (Kipke Tamás). Elsősorban a jót akarni annak is, aki megbántott, akire neheztelünk. Teréz anya szokta mondogatni: ha valakit szeretsz, cselekedeteid tükrözzék, mit teszel érte. Az isteni erények között is a szeretet az, amely örökre megmarad. Ahogyan Szent Pál gyönyörű szeretehimnuszában is olvassuk. Fabinyi Tamás evangélikus püspök ezt így írta át: „Ha olyan kiváló szónok vagyok is, mint Kossuth Lajos vagy Martin Luther Kinggel együtt hirdetem, hogy van egy álmom, de szeretet nincs bennem, olyanná lettem, mint egy leomlott templomtorony megrepedt harangja. Ha futurológusként, a jövő mérnökeként vagy csalhatatlan közvélemény- kutatóként előre látom is a jövőt, szeretet pedig nincs bennem, olyan vagyok, mint egy összelapított üres kólásdoboz, amelyet unottan rúgnak tovább a kamaszok... A szeretet jelentéktelen, mint amikor valaki szamárháton vonul be a városba. A szeretet nevetség tárgya, mint amikor valakinek kezébe nádszálat, fejére töviskoszorút adnak. A szeretet balek, mint amikor valaki kín-
zóiért imádkozik… A szeretet játékos, mint amikor valaki tanítványai előtt megy Galileába. A szeretet nem fúj egy követ a bennfentesekkel, nem kacsint össze a hatalommal, nem bizonygatja önmaga fontosságát, nem örül pártok és politikusok acsarkodásának, de együtt örül az asszonnyal, aki megtalálja elgurult drachmáját. Nem örül az ügyeskedéssel szerzett vagyonnak, de együtt örül a mező liliomaival és az ég madaraival. Nem örül a doppinggal elért világcsúcsnak, de együtt örül a fogyatékos kisfiúval, aki szája szélén csorgó nyállal, nagy erőfeszítésekkel társának tudja dobni a labdát. A szeretet soha el nem múlik. Nem veszti el szavatosságát, nem évül el, nem kerül ad acta, nem lesz unalmas, mint a tegnapi újság...  Most azért megmarad a hit, a remény, a szeretet, e három. Ezek közül pedig legnagyobb: Jézus.

Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
Ezt az imát még nem imádkoztad el!

Sebestyén Péter - Isten asztaltársasága (Meg)nyitott szemmelÉvközi 30. vasárnap

Reggeli ima8 imádkozás /layout/img/logo.png

Okt
24

1. Örüljetek Jákobon… Az Úr megszabadította népét… (Jer 31,7–9)

Jeremiás a vigasztalás prófétája. Jeruzsálem eleste után a szabadulást, a messiás szabadítását jövendöli meg. Számunkra Jézus Krisztusról, a Megváltóról beszél. Látomásában összefonódik a közeli és távoli jövő. Az Úr egy nép fájdalmas eseményein keresztül is megmutatja gondviselő erejét.

2. Mert minden főpapot az emberek közül választanak, hogy az Isten tiszteletében képviselje az embereket… Ezért a népért is, saját vétkeiért is áldozatot kell bemutatnia… (Zsid 5,1–6)

Jézusnak, az örök főpapnak nem kellett a saját bűneiért áldozatot bemutatnia. Ő nem az ároni, hanem a Melkizedek rendje szerinti főpap, s mint az Atya küldötte az ószövetségi papság fölött áll. Az újszövetségi papok Krisztus papságából részesülnek. Őket nem az emberek választják, hanem Isten hívja.

3. Közben Jerikóba értek… Egy vak koldus, Timeus fia, Bartimeus ott ült az út szélén, kéregetve… (Mk 10,46–52)

A jerikói vak meggyógyításáról szóló beszámolót Máté és Lukács is közli. De időben Márk evangélista van közelebb, ő a legrégebbi szövegtanú. Egyedül ő közli a koldus nevét. Márk számára azért is fontos ez a történet, mert Jézus úton van Jeruzsálembe, ahol kereszthalál vár rá, és ez az utolsó csodája szenvedése előtt.

A Jeruzsálemtől mintegy 37 kilométerre levő pálmák városa, 250 méterrel a tengerszint alatt fekszik a Jordán-völgyének oázisában. Az újszövetségi Jerikót Heródes építtette újjá. Oda emeltette fényűző téli rezidenciáját is, felszereltette ló- és kocsiversenypályával, amfiteátrummal, e köré épült a város.

 

Jézus átmegy a városon, és Jerikó elhagyásakor találkozik a vak koldussal, Bartimeussal. A koldus sokat hallhatott Jézusról, mert amint Jézus a tolongó tömegtől körülvéve elhalad, az út szélén ülve éktelen kiáltozásba kezd. Próbálják ugyan csitítani, de nem hagyja magát, tovább kiáltozik, és így sikerül megállítania Jézust és kíséretét. Jézus mint Dávid fia, a király, magához hívatja a vak embert, mintha kihallgatásra szólítaná. Erre az ledobja köntösét, Jézushoz rohan. Könyörületért fohászkodik. Koldus és király találkozik. Ebben a pillanatban a tömegben egyedüli hívő a vak koldus... Hisz abban, hogy Jézus megszüntetheti vakságát. „Menj, hited meggyógyított” – válaszol Jézus a kérésre.

Szent Márk számára nem is a fizikai gyógyulás a mérvadó, hanem a látó hit. A lélek gyógyulásának folyamata, ami Bartimeusban végbemegy. Itt nem annyira a vele megesett csodáról, mint inkább Bartimeus hitéről van szó. Igazából nem is a kívülállók vagy a tanítványok szemével meséli el a történetet, hanem a vak szempontjából. Ahogyan a vak koldus átélte a lelki és testi vakság sötétségét, majd megvilágosult – újjászületett. Sokszor belőlünk is ez a gyógyító, megmentő hit hiányzik, holott adva van a szabadulás. Ebből születik az igazi látás, a valódi felismerések, és ez sokkal több, mint egy testi szerv működése.

Bartimeus tudja, hogy neki mindene megvan, egyedül a látás képessége hiányzik. Ezt csak Isten adhatja meg. De azt is tudja, hogy Jézusban Isten áll vele szembe. Az emberektől kaphat tanácsot, szemüveget, távcsövet, pénzt is, de mire megy vele? Neki látnia kell testileg-szellemileg egyaránt. (Állítólag a koldulás manapság is jól jövedelmez. Egyes koldusok napi kétszáz eurót is összekoldulnak…)

Nekünk ugyan van szemünk, de képesek vagyunk-e eligazodni a világban? Hányszor hiányzik a tisztánlátás képessége, amikor jól kellene döntenünk? Minduntalan vakok vagyunk, ha csak magunknak élünk, és nem ismerjük fel küldetésünket mások felé. Látássérülteknek számítunk, ha kiesnek látókörünkből a szép, a jó, az igaz és örök értékek. Szűklátókörűekké válunk, ha csupán kéregetni, koldulni szeretnénk. Kihasználni embertársainkat, kiszívni energiájukat, közben meg nem akarunk ajándékozni, elássuk talentumainkat. Sokféle

vakság kísérthet meg. Megvakíthat az erős fény: tudás, hatalom, pénz, egészség, túlzott önbecsülés – és elveszíthetjük érzékünket a természetfeletti valóságra. Ha engedünk a világ csábításának, szem elől tévesztjük örök üdvösségünket. A meggyógyult vak követte Jézust az úton. Kérjük, gyógyítson meg minket is a világ világossága. Megszabadulunk vakságunktól, ami koldusbotra juttatott, és bejárásunk lesz Isten országába.

Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
Ezt az imát még nem imádkoztad el!

Sebestyén Péter - Isten asztaltársasága Uralkodni vagy szolgálni?Évközi 29. vasárnap

Reggeli ima5 imádkozás /layout/img/logo.png

Okt
17

1. Úgy tetszett az Úrnak, hogy összetöri szenvedéssel… (Iz 53,10–11)

Másod-Izajás Jézus Krisztusról jövendöl. Jézus megváltó szenvedéséből és kereszthalálából születik az egyház. Urunk értünk vállalt engesztelő áldozata hozta meg nekünk a bűntől való szabadulás és az üdvösség lehetőségét.

2. Mivel tehát olyan kiváló főpapunk van, aki áthatolt az egeken, legyünk állhatatosak a hitvallásban… (Zsid 4,14–16)

Valójában az egész Zsidókhoz írt levél Krisztus örök főpapságáról szól. A mai részben a szentíró arra bíztat, hogy forduljunk bizalommal Krisztushoz mint Istenhez, mert ő tudja, mit jelent embernek lenni.

3. Közöttetek azonban ne így legyen… (Mk 10,35–45)

Zebedeusnak, a halászmesternek fiai, Jakab és János, talán anyjuk kérésére, talán maguktól, még idejében be szerették volna biztosítani helyüket a jövendő messiási országban: Jézus mellett, jobb és bal felől. Mentegethetnénk őket azzal, hogy: de hát Jézus maga ígért tanítványainak százannyit, s hogy ítélkeznek majd Izrael tizenkét törzse felett, hisz mindent elhagytak érte. A szenvedés kelyhét is kiitták, a kereszt tövében is ott volt János, az ő ismeretsége alapján engedték be Pétert a főpap udvarába, ő volt, aki felismerte a feltámadt Urat…, és sorolhatnánk.

A szentírástudósok egyöntetű véleménye, hogy ez a történet már azelőtt elevenen élt a keresztények tudatában, mielőtt még Márk evangélista papírra vetette. A feltámadt Krisztus megváltó áldozatát megünnepelni összegyűlt közösség tanítására szánták, mert a keresztények közt nincs helye az uralkodásnak. Jézus nem uralkodni jött, hanem szolgálni. Követői közösségében legfeljebb csak szolgálati fokozatok vannak, semmiképpen nem rangok és titulusok.

A márki beszámolóban Jézus nem fojtja el apostolai fiatalos becsvágyát, nem szégyeníti meg őket ambiciózus terveik miatt. Inkább arról kezd beszélni nekik, és a jogosan felháborodott társaknak, ami voltaképpen rájuk vár. Arra a másfajta dicsőségre és elismerésre, amelyet az Isten készít azoknak, akik szeretik. Az Atya azokat részesíti előnyben, akik a vértanúság és a szenvedés győzelmi serlegét kiisszák, mint a nagy szentek. Akik a végsőkig kitartó önfeláldozó szeretet „kimagasló teljesítményét” nyújtották. A szenvedés kelyhét mindenképp ki kell inniuk, a jobb és bal lator „helyezése” az Atya szuverén joga, de Jézus igazából egyébre nyitja fel szemüket: ne a világi zsarnokok, törtetők, karrieristák példáját kövessék, hanem szolgáljanak. Versenyezzenek egymás szolgálatában.

Jézus előre látta, hogy nem tudjuk magunkat függetleníteni a hatalom kísértésétől. Szinte zsigereinkben lapul az uralomvágy, hogy kitűnjünk a többiek közül. Alighogy magasabb pozícióba kerültünk, kimutatjuk, milyenek is vagyunk valójában, és mintha kicseréltek volna: megszűnnek barátságok, emberség, érzelmek. A hatalom elvakít.

Amikor a kitüntetések után ácsingózunk, amikor dörzsölt fickók módjára karrierünket építgetjük, amikor a naggyá levés hamis útjait választva folyton dirigálni szeretnénk, a Mester minket is megró, és a szolgálat szellemére irányítja figyelmünket.

Társas, közösségi lények vagyunk. Sokkal jobban illik hozzánk a szolgálat, az együttműködés a közösségért, mint a magányos dúvad törtetése a hatalom igézetében. Jézus tanítványaként szolgálnunk kell mindhalálig, utolsó leheletünkig, életünk teljes odaadásáig. Viszonzást nem várva, előnyöket nem keresve, jutalmat-pozíciót nem méricskélve. Szolgálni ott, ahol vagyunk – szeretetből.

Mindennap lehetőség adódik a szolgáló szeretetre: ahogy a gyerek haját fésüljük, ahogy férjünk ingét vasaljuk, ahogy a kisbabát tisztába tesszük, ahogyan a beteg, szenvedő szüleinket ápoljuk, ahogyan zokszó nélkül végezzük munkahelyi kötelességünket, és nem úgy állunk a feladathoz, ahogyan megfizetik… Szeretetszolgálat, amilyen lelkülettel vacsorát készítünk, mosogatunk, porszívózunk, bevásárolunk. Ha nemcsak haszonélvezői vagyunk mások munkájának, hanem otthon- és közösségépítőként kivesszük részünket egymás szolgálatában. Ha kérés és noszogatás nélkül felkínáljuk, közösbe tesszük időnket, pénzünket, figyelmünket, tehetségünket, erőnlétünket, egyszóval szolgáló szeretetünket, mert az imává magasztosul. Ha nem azt akarjuk, hogy minket kiszolgáljanak, hanem azt keressük, hol van ránk szükség – Krisztushoz hasonlítunk A megváltás ügyét szolgáljuk, ha nem elvárjuk mások segítségét, hanem mi állunk készséggel szeretteink rendelkezésére. Amikor felajánljuk szolgálatainkat családunk-népünk-egyházunk javára, máris „elsők lettünk” az Úrnál.

Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
Ezt az imát még nem imádkoztad el!

Sebestyén Péter - Isten asztaltársasága Valami még hiányzik belőled…Évközi 28. vasárnap

Reggeli ima15 imádkozás /layout/img/logo.png

Okt
10

1. Esdekeltem, s leszállt rám a bölcsesség lelke… (Bölcs 7,7–11)

A héber bölcsességi irodalom, habár az ókori Kelet közkincse, mégis magasabbrendűbb és sajátosabb a keleti életbölcsességeknél, mert minden esetben kapcsolatban áll a személyes istenhittel. Az Ószövetség legfiatalabb könyvét, a Bölcsesség könyvét a hagyomány Salamonnak tulajdonítja. A könyv szinte megszemélyesíti a bölcsességet, amelyben nem nehéz felfedeznünk Isten Szentlelkét. Az Isten lelke által vezérelt szív bölcsességét nem a tudásban vagy könyvtárunkban kell keresni, hanem bensőnkben, és ami életvitelünkön is megmutatkozik. Mit ér a megalapozott tudás, mit érnek a gyakorlati ismeretek, ha valaki nem tud mit kezdeni velük? Platón szerint nem az a bölcs, aki sokat tud, hanem aki tudja, mitévő legyen. Egy kortárs filozófus szerint pedig az okos kijavítja azokat a hibákat, amelyeket a bölcs el sem követ…

2. Isten szava eleven és átható, élesebb minden kétélű kardnál…(Zsid 4,12–13)

Isten igéje szó szerint belehasít lelkünkbe, és megmagyarázhatatlan módon áttüzesíti azt. Ha nyitott szívvel olvassuk, személyesen szólít meg. A lelkiismeret hangja mellett leginkább szava által szól hozzánk.

3. Könnyebb a tevének átmenni a tű fokán, mint a gazdagnak bejutni az Isten országába…(Mk 10,17–30)

Egyes bibliamagyarázók szerint, a teve és a tű foka szokatlan szembeállításának konkrét alapja állítólag a gyalogos számára szolgáló kicsiny kapu volt Jeruzsálem városfalában. Ezen nagy állat, egy csomagokkal felmálházott teve (kamélosz) nem tudott bemenni a városba. De Keleten léteztek olyan közmondások is, amelyekben az elefánt és a tű foka szerepelt. Egyes másolatokban kamilosz szó szerepel, ami hajókötelet jelent. A hajókötelet sem lehet áthúzni a tű fokán… Mindenesetre ez a kiélezett beszédforma – amely a vidék legnagyobb állatát a legkisebb réssel állítja szembe – valójában szemléletes figyelmeztetés a gazdagság veszélyeiről. Jézusnak az a célja vele, hogy elgondolkodtasson, felrázzon, önvizsgálatra késztessen. Nem mintha a gazdagok nem jutnának az üdvösségre, inkább azért, mert a Krisztus-követés sokkal nehezebb, ha az anyagiak teljesen lefoglalnak minket.

Szemben más evangélistákkal, Márk Jézus követésére helyezi a hangsúlyt. Jézusnak mindjárt rokonszenves lesz ez a fiatalember, aki jó mesternek szólítja őt, és gyermekkora óta minden parancsot hűségesen megtart. Az a kérdés hajtja, mit kell tennie, hogy elnyerje az örök életet? Jézus látja, hogy az ifjú nem éri be az átlagos törvénytisztelettel, a kevéssel, és testreszabott tanácsot ad neki: menj, add el, amid van, oszd szét a szegények között, így kincsed lesz az égben, aztán jöjj és kövess engem. Személyesen motiválja, és készteti a még nagyobb jó megtételére. A lelkigyakorlat elkezdődött.

Erre a kezdeti mosoly az ifjú arcára fagy, lelkesedése alábbhagy, és leverten távozik. Amikor szembesült volna a sok helyett a teljességgel – feladja. Jézus szabaddá akarta volna tenni őt: hagyja a csudába vagyonát, az csak gond, függőség, elnehezíti a szívet, önzésbe zár és megkeményít. Visszariadt az isteni nagylelkűségtől. Vagyonát többre becsülte. Azzal, hogy szétosztotta volna, enyhített volna az égbekiáltó igazságtalanságon gazdagok és szegények között. Egy fantasztikus lehetőségtől esett el. Jézus nem parancsolta, hanem tanácsolta neki – mint ahogy szentek, szerzetesek a történelem folyamán mind a mai napig lemondtak és lemondanak a vagyon birtoklásáról –, hogy szívét felforrósítsa, hogy teljesen az övé legyen.

Vajon mi hiányzik még belőlünk? Miközben egyre emelkedik az életszínvonal, és kényelmünk érdekében szinte mindent feláldozunk: lelkünket, eszményeinket, értékeinket… Hajtunk, meg gürcölünk, gyűjtünk, és folyton az árleszállításokat figyeljük. Bevásárlólistánk egyre hosszabb, és a legyen ön is milliomos-féle vetélkedőket tátott szájjal figyeljük, titkon arra gondolva: erre a kérdésre én is tudom a választ?! Nem látunk tovább zsigeri vágyainknál, elidegenedtünk Istentől, ő már nem is hiányzik…

A gazdagság nem bűn, de veszélyforrás. Korunk banánhéja, amelyen könnyedén elcsúszhatunk. Jézus szavai megdöbbentenek. Bizonyos ésszerű kereteken túl a túlzásba vitt anyagi hajsza kapzsivá és lelketlenné, örök sóvárgóvá és elégedetlenné zülleszt mindenkit, szegényt és gazdagot egyaránt. Vannak szegény gazadagok, s gazdag szegények. Jézus figyelmeztetése elsősorban azoknak szól, akiknek szíve a pénzükben van. Nekik, de egyúttal mindazoknak, akik nyomába szegődnek, hallatlan ajándékot kínál fel. Nem teszi kötelezővé, de ajánlja: „állítsuk át” szívünket, időnket, energiánkat Istenre és felebarátainkra. Akkor leszünk a legszabadabbak és a legboldogabbak.

A gazdag ifjú elszomorodott és meghátrált. Kilépett a világ világosságának fényköréből. Beleütközött birtoklási szenvedélyének határába és visszarettent. Ezzel kiderült az is, hogy vallásossága csak jogkövetésből, teljesítményből állt. Mi már tudjuk: a tíz parancs betartása csak az alsó határ! A minimum. Jézus követése viszont az újszövetség többlete: a szeretet odaadása. Személyében Isten országa nyílt meg köztünk, amely „duzzad, mint a megkelesztett kenyér, növekszik, mint a palánta, terebélyesedik, mint a fa. Mindent mozgásba lendít. Embereket indít cselekvésre” – írja Sulyok Elemér bencés.

A Krisztus-követés nem annyira tanok, paragrafusok betartása, sokkal inkább egy találkozás-szülte döntés. Aki Jézussal találkozik, az nem tud ellenállni vonzásának. Bátran vállalja a lemondást és az elvesztést, nemcsak a „százannyiért” cserébe, hanem a „ráadásért” is, hisz ez maga az örök élet. Már itt a földön megtapasztalja a hiánypótló teljességet.

Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
Ezt az imát még nem imádkoztad el!

Sebestyén Péter - Isten asztaltársasága Házasodni vagy elválni?Évközi 27. vasárnap

Reggeli ima18 imádkozás /layout/img/logo.png

Okt
03

 1. Nem jó az embernek egyedül. (Ter 2,18–24)

A házasságok az égben köttetnek. Az életfogytig tartó szövetség intézményét Isten „találta ki”. A házasságban a legszorosabb kapcsolat jön létre férfi és nő, két emberi személy között, ami egyben az élet titokzatos továbbadásának jele és helye. Férfi és nő együtt testesítik meg az ember fogalmát, a házasságban pedig – mint férj és feleség – egyenrangú társként hordozzák Isten titkát. A héber nyelvben az asszony szó az is(férfi) szónak nőnemű alakja: isa.

2. Jézus… Isten irgalmából mindnyájunkért megízlelte a halált. (Zsid 2,9–11)

Jézus Krisztus mint igaz Isten és igaz ember egyszerre fölötte áll az angyaloknak, de kisebb is náluk, hogy megtestesülésével és megváltásával felemelje az embert.

3. Amit tehát Isten összekötött, azt ember ne válassza szét.
(Mk 10,2–16)

A mai kor írástudói és farizeusai is azzal torkollják le az egyházat – maradinak és idejétmúltnak nevezve házasságról, nemiségről alkotott felfogását –, hogy „ilyen a világ, minek az a papír, minket ne kényszerítsen senki, jobb, ha nincsenek kötöttségek. És különben is, mit szól bele a pap vagy a pápa, aki azt sem tudja, mi a házasság, hisz nem él benne”… Mint ahogyan az orvos sem operálta ki saját szívét, hogy fogalma legyen egy szívműtétről. És a futballbírók jelentős része sem volt élfocizó…

A női egyenjogúság és a nemi szerepcserék világában – ahol egyre gyakrabban találkozunk nőies férfiakkal és férfias nőkkel – a feleség nem akar „lábjegyzet lenni férje élettörténetében”, egyes országok majdnem házassági rangra emelik az ún. élettársi kapcsolatot. Pedig az is világos, hogy aki csak majdnem érte el a vonatot, az lekéste.

Jézus az Isten által teremtett rendről nem nyit vitát. Hiába szeretnék a farizeusok Mózesre hivatkozva a válás igazolását keresni. Ő visszautal Isten eredeti tervére. Isten a férfit és a nőt egymásnak teremtette, hogy felbonthatatlan kötelékben, életre szóló szövetségben, visszavonhatatlan döntéssel együtt járják az élet útját. Azzal, hogy kölcsönös hűségben és termékenységben az élet gyarapodását szolgálják és munkálják, a Teremtő szándékát valósítják meg.

A felbonthatatlanság, a kizárólagosság vágya szívünkbe van kódolva. Ezt jelzik a fiatal szerelmesek vallomásai, az a szent naivitás, amellyel a paradicsomi állapotokat idézik. Hiába a „felvilágosult” korszellem, a szabadelvű média próbálkozásai, hiába a sok beteges eltévelyedés és istentelen lazítás (lásd gender-ideológia, fogyasztói szemlélet, szingli életmód, egyneműek házassága, abortusz törvényesítése és hasonlók), hiába a szabadidős keresztények az irányú szándéka, hogy lejjebb tegyék az erkölcsi mércét. Az egyház nem áll a kinyilatkoztatás fölött, de nincs is alárendelve a világ elvárásainak. Jézus Krisztus akaratának megfelelően ma is védelmezi a házasság szentségét, a tiszta szerelmet „a maga feltétlenségében, tisztaságában és kizárólagosságában”
(B. B.) Vallja, hogy az erkölcsi törvényeket, az élet alapértékeit nem lehet meg-, illetve leszavazni. Az egyház nem a társadalomhoz és kordivatokhoz méri magát, hanem zsinórmértéke az örök Isten. Prófétai küldetése Krisztus lelkületéből táplálkozik.

A házasság Isten féltve őrzött kincse. Ezért teherbíróbb a házasság szentségén alapuló családi kötelék, mert Isten akaratára és a vele való állandó, mély, személyközi kapcsolatra épül. A házastársak nem egymástól, s nem is a házasságtól lesznek boldogok, hanem attól, hogy egymás kölcsönös szeretetében és elfogadásában felismerik Istent. Az agapét: szeretlek, mert vagy, úgy, ahogy vagy, mert szereteted az Úr szeretetének lenyomata. Ebből merítenek erőt az újrakezdéshez, a megbocsátáshoz, ahhoz, hogy ne szürküljön el kapcsolatuk, hogy megbecsüljék a másikat, és folyton bizalmat szavazzanak egymásnak.

Bruno Ferrero története szerint egy aranylakodalmas házaspár ünnepségén előjött a kérdés: – Mi a titka a jó házasságnak? A ragyogó arcú ünnepelt, háziasszony pedig ezt felelte: – Tudjátok, az esküvőm napján elhatároztam, írok egy tízes listát a férjemnek azon rossz tulajdonságairól, amelyeket hajlandó leszek minden körülmények között elnézni. Erre megkérdezték tőle: – És mik voltak azon a listán? Az asszony elpirulva azt felelte: – Az a lista sosem készült el. De valahányszor a férjem valami olyasmit tett, amivel felmérgesített, azt mondtam magamban: Szerencse, hogy ez rajta van!

A házasság hosszú utazás ismeretlen tájra. Elhatározzuk, döntünk és belevágunk, bár nem látjuk előre a váratlan eseményeket. De kézbe vehetjük a térképet, az útikönyvet, megismerhetjük a hely történelmét, tudva azt, hogy az oroszlánt nem jelzi a térkép. Nem takaríthatjuk meg az önálló döntéseket, szükség lesz személyes bátorságra, gyors cselekvésre, megfontolt helyzetfelismerésre, józan ítélőképességre. Nem az ígéret földje, de az benne a szép, az a csodálatos kihívás és kaland, hogy Istennel együtt gyalogolhatunk az ígéret földje felé, akár 40–50 éven keresztül, mint az izraeliták. Közben nyeljük a port, szenvedünk a hőségtől, de rábukkanunk néhány oázisra is, amelytől azt érezzük, sőt meggyőződtünk arról, hogy megérte. Megtaláltuk azt az utat, amit Isten nekünk szánt. Fejlődik, érik személyiségünk, kilépünk önzésünkből, gazdagítjuk egymást, és eggyé válnak gondolataink, érzéseink. Isten tapintatos szeretetét fedezzük fel házastársunk titkában, amikor gyengéden magunkhoz szorítjuk, amikor a gyermek felkéredzkedik ölünkbe, és unokáink csillogó tekintete elárulja, hogy a szülők mennyire szeretik egymást.

Aki szeretetben odaadja magát a másiknak, feltétel nélkül – az szent. Ezért is szentség a házasság. Isten maga kísér el bennünket házas állapotunkban, és egy életre elkötelezi magát velünk.

Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
Ezt az imát még nem imádkoztad el!

Sebestyén Péter - Isten asztaltársasága Csonkán az életreÉvközi 26. vasárnap

Reggeli ima21 imádkozás /layout/img/logo.png

Szep
26

1. Ezek, amikor megnyugodott rajtuk a Lélek, prófétálni kezdtek…(Szám 11,25–29)

Józsué még nem értette, hogy Isten szabadon árasztja Lelkét mindazoknak, akik készek befogadni. A Számok könyve – amely a Sínai-hegy elhagyása utáni eseményekről számol be – fontos pillanatról, egyfajta elő-pünkösdről számol be. Isten minden korban megadja a prófétaság lelkét mindazoknak, akik munkatársaivá szegődnek.

 2. Rajta, hát gazdagok! Jajveszékelve sírjatok a rátok törő nyomorúság miatt! (Jak 5,1–6)

Az apostol enyhe gúnyt sem nélkülöző éles kritikája bizonyára azon újdonsült hívek felé irányult, akik megkeresztelkedésük után továbbra is vagyonukban látták egyedüli boldogságukat.

3. Ha kezed megbotránkoztat, vágd le… (Mk 9,38–43.45–47–48)

A székely anekdota szerint amikor favágás közben a gyermek véletlenül levágta édesapja kezét, a bácsi ezt kérdezte: Fiam, ezt komolyan gondoltad, mert viccnek durva lett volna?!… De Jézus tanítványait oktató, sokkoló kijelentésében egyáltalán nem erről van szó. Amikor nagy igényeket támaszt velünk szemben, Urunk a kicsinyeket veszi védelmébe. Magunktól is óv, amikor a botrányról, az ártatlan, tiszta szívűek megbotránkoztatásáról beszél.

A zsidó szemléletben a gonosz ösztönök testrészeinkben szunnyadnak. Ez a felfogás ugyan elrugaszkodik a valóságtól, de érzékletesen szemlélteti a mögöttes tartalmat. Hiszen akkor a bűneinktől is könnyen megszabadulhatnánk, akár egy rákos daganattól, egy műtét segítségével. Milyen egyszerű lenne „bűnös” testrészünket” csak úgy, egyszerűen lenyisszantani, tudva azt, hogy ezzel megtisztultunk a bűntől. Ráadásul az öncsonkítással az élet és egészség ellen is vétenénk. Bűneink azonban mélyebben vannak: nem tagjainkban s nem érzékszerveinkben. Szívünk mélyén, személyiségünk központjában, énünkben szunnyad a bűnös hajlam. Onnan pedig sokkal nehezebb kiirtani a rosszat. A gonosz elleni erkölcsi küzdelmünk valójában egész életen keresztül tart.

 

Szentírás vasárnapján Jézus azért fogalmaz ilyen élesen, hogy felkeltse bennünk az iszonyat érzését. Ahogyan minden idegszálunkkal elborzadunk még a gondolatától is, hogy elveszíthetjük szemünk világát, fél karunkat, lábunkat, ugyanilyen határozottsággal és elszántsággal irtsuk ki gonosz vágyainkat. A kárhozattól borzadjunk, ne az öncsonkítástól… Mert bűnt elkövetni lelki nyomorékság. A végtelenül jó és szeretetreméltó Istenünket köpjük szembe. Bűneinkkel abba rúgunk bele, aki rajongásig szeret minket. Azért kellene iszonyodnunk a bűntől, mert nemcsak magunkat, hanem másokat is tönkreteszünk a bűnnel.

Bűnös hajlamainkat, a szívünkben-lelkünkben tanyázó tisztátalanságot kell tehát szüntelenül irtogatni. Sokkal több ez, mint öncsonkítás: gyökeres szakítás mindazzal, ami elválaszt Istentől. Jézus határozottan kijelenti: a kárhozat lehetősége adva van. Ne játszadozzunk örök üdvösségünkkel. A kinyilatkoztatás egyértelmű. Ha valakit nyakánál fogva a malomkőhöz kötnének és a tengerbe dobnák, sokkal elviselhetőbb lenne, mint az, ami az örök büntetéssel rá vár.

Jézus ezt érzékelteti a hasonlattal: az élet feladat is, tetteinkért számadással tartozunk. Nem lehet félszívvel, ímmel-ámmal lelki életet élni. Az igazi tanítvány az üdvösség igézetében harcolja erkölcsi harcát. Ezért nem híve a félmegoldásoknak, és nem egyezik ki a sátánnal. Nem kenyere a bűnös kompromisszum, és amikor erkölcsi-hitbeli értékekről van szó, nem enged semmiféle külső-belső csábításnak. Nem élvezi mások botrányait, de ő maga is úgy viselkedik, hogy életével ne botránkoztasson másokat. Nincs magára hagyatva, nem roppan össze az isteni követelmények súlya alatt, mert vele van Isten kegyelme.

Jézus radikális értékelési szabálya nem tűr ellentmondást. Üdvösségünk szemünk világánál is többet ér. A történelem és egyszerű hétköznapjaink is bizonyítják, hányszor vagyunk képesek öncsonkítással felérő áldozatra is, ha elvekről, értékekről (élet, haza), szeretteinkről van szó. Az édesanyák hősies áldozata, felelős közösségi emberek kitartása a diktatúra idején vagy háborúk alatt – még inkább megerősítik Jézus igazát. Ezért lenne fontos, hogy gyermekeink szüleiktől egyértelmű, pozitív példát, kiállást lássanak. Hogy a felnőttek ne botránkoztassák meg erkölcsi kilengéseikkel, netán meghunyászkodó engedményeikkel a rájuk bízottakat, ne vágyaik és ösztöneik azonnali kiélésére neveljék őket, hanem ha kell, képviseljék szeretettel, de erélyesen az evangéliumot.

Találóan jegyzi meg Kiss Ulrich SJ: „Különb akarsz lenni mindenkinél? Akkor legyél tökéletes. Mindenki épüljön rajtad, az idegenek, az együgyűek és a gyermekek is, bárki. Jézus sokkolja a túlbuzgókat: dobd el, ami erőd, amire büszke vagy, mozgékonyságodat, éleslátásodat, segítőkészségedet – ezeket jelképezik a lábak, szemek és kezek –, és add maradéktalanul, egyszerűen, cikornyák nélkül, de teljesen. Lélegzetelállító program.”

Érdemes rátenni az életet.

Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
Ezt az imát még nem imádkoztad el!

Sebestyén Péter - Isten asztaltársasága Szeretnivaló, mint a gyermekÉvközi 25. vasárnap

Reggeli ima23 imádkozás /layout/img/logo.png

Szep
19

1. Tegyük próbára, gúnyoljuk és bántalmazzuk… (Bölcs 21,7–20)

Az istentelen gonoszok szájába adott szavak bepillantást engednek az Isten akaratával ellenkező, földies gondolkodásba. Bizonyos értelemben a világ így „teszteli” le a hívő embert.

2. Mert ahol irigység és önzés honol, ott zűrzavar van és mindenféle hitványság… (Jak 3,16–4,3)

Az apostol a békétlenség fő okát az önzésben találja meg. Jól látja, s az ellenszert is. Ami nem más, mint a szeretet.

3. Ha valaki első akar lenni, legyen a legutolsó, mindenkinek a szolgája… (Mk 9,33–37)

Előző vasárnapunk témája, a szenvedés a mai evangéliumban is folytatódik. Jézus halad a kereszt felé, hogy a szeretet kiszolgáltatottságában és kicsinységében mutassa be Isten „hatalmát”, eközben a tanítványok arról tanakodnak, közöttük ki a nagyobb.

Megdöbbentő ez a szembetűnő, éles ellentét az isteni és az emberi gondolkodás között. Jézus mester-kurzusának célja, hogy a tanítványok megértő munkatársaivá, önfeláldozó követőivé váljanak, ehelyett nekik ennél sokkal fontosabb megbeszélnivalójuk van. Szinte eleresztik a fülük mellett a kereszt elfogadását, a halálról szóló jövendölést, nekik halaszthatatlanul azt kell tisztázniuk, ki a legrangosabb közülük…

Mennyire megsebzett minket az áteredő bűn! Versenyre, önmegvalósításra, karrierre épülő világunkban a hatalmat leginkább önös, jól felfogott érdekeink érvényesítésére használjuk. Nagyok akarunk lenni, mert csak így figyelnek fel ránk. Jobb parancsolni, mint engedelmeskedni. Jobban szeretünk főnökösködni, mint megalázkodni. Tolakszunk az elsőbbségért, a címekért, a díjakért, hogy mások felmagasztaljanak. Mindent elkövetünk, hogy minél több hatalmunk, befolyásunk legyen mások felett. Tudásunk és végzettségünk, származásunk vagy társadalmi rangunk alapján jogot formálunk arra, hogy kiköveteljük az elismertséget, hatalmi pozíciónkkal mindenképp élni szeretnénk: inkább mi tapossunk el másokat, mint minket tapossanak. Elvárásaink, dicsekvéseink, hétköznapi kritikáink mélyén nem egyszer nagyravágyás lapul. A miniszterség is jószerével inkább pénzcsikaró lobbizás, a húsosfazék bűvölése, mint a nevéből eredő
szolgálat…

Az Úr Jézus figyelmezteti apostolait: csak akkor értik meg az áldozat, az önkiüresítő szeretet értelmét, ha szolgálnak. Ahogyan Nagy Szent Gergely pápa fogalmazott: Isten szolgáinak szolgája… Ahogyan még száz évvel ezelőtt magától értetődő volt így köszönni: Alá’s szolgálja!

Hogy ezt nyomatékosítsa, Urunk közéjük állít egy gyermeket, és azt mondja: Aki befogad egy ilyen gyermeket az én nevemben, engem fogad be. Aki pedig engem befogad, nem engem fogad be, hanem azt, aki engem küldött.

Jézus idejében a gyermeket semmiféle törvény nem védte. A gyermek a tudatlanság, a kiszolgáltatottság, az éretlenség, az együgyűség szinonimája volt. Ebben a jelenetben az egymással versengő apostolok orrára koppint, hiszen pont az ellenkezőjét mondja, mint amit mi, felnőttek a nagyságról képzelünk. Az alázatos, engedelmes gyermeki lelkületet teszi meg mércének: a legnagyobb legyen a legkisebb. Ilyen értelemben tehát nem a gyereknek kell felnőtté válnia, hanem a felnőtt legyen gyermek, és ha így kicsinnyé lett, akkor lesz a legnagyobb…

Attól gyerek a gyerek, hogy nevelésre szorul. Nem képes önálló döntéshozatalra. Még nincs elég esze és ereje, hogy a maga feje után menjen. Még nem tud más lenni, csak szófogadó, bízik a szüleiben, s ezért engedelmes. A gyermek őszinte. Még nem tudja megjátszani magát, mint a felnőttek. Ezért áttetsző. Számára a játék gyönyörű munka – a munka izgalmas játék. A gyermek attól gyermek, hogy van atyja. Jézusnak ilyen tanítványokra van szüksége: akik bizalommal ráhagyatkoznak Atyjukra, akik szeretnivalók, és akikre mindig mosolyogni kell. Ezzel kapcsolatban írja Tarjányi Zoltán: „aki befogadja (elfogadja) a gyermeket, az mindent megtesz érte, amire képes. De közben azt is elfogadja, hogy esetleg nem olyan felnőtt válik belőle, mint ő szeretné. Elfogadja, hogy a másik teljesen függ tőle, mégis önálló, autonóm személyiség… Miközben valaki befogad egy gyermeket, közben állandóan és egyre inkább Isten gyermekévé válik.

Jézus optikája új életszemléletet kíván. Megszoktatni magunkkal a gyermeki lelkület, a rá utaltság, a bizalom szellemét. Uralkodni, másokat minden áron legyőzni akaró énünket szelíden a szolgálatra, a szeretetben való odaadásra kellene hangolnunk. Isten igézetében próbáljuk élni az evangéliumot. Ha igazán Krisztus a mesterünk: akkor közöttünk mindenki egyenlő, testvér. Ha már annyira exkluzívak akarunk lenni, legyünk tökéletesen alázatosak a szolgálatban. Mint Mária, Isten alázatos szolgálóleánya.

A szolgálatban nem adjuk fel személyiségünket, hanem a másikat ajándékozzuk meg szeretetünkkel. Nem azért szolgálunk, hogy viszonozzák, hanem, hogy Isten szeretetét rajtunk keresztül érezzék meg az emberek. Rejtett hiúságunkat és érvényesülési késztetéseinket kárpótolni fogja az Atya ölelése, mert csak nála leszünk igazán nagyok. Csak a gyermeki ártatlansággal bízhatunk egymásban is, mint ahogy az Atya mindvégig bízik bennünk. Ha merünk „utolsóként” szolgálni, merjük kiszolgáltatni magunkat, megszűnik a félelem, lehetünk becsületesek, szavunkra adni lehet, megnyilvánul körülöttünk a mennyek országa, és maga az Úr tüntet ki szeretetével.

Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
Ezt az imát még nem imádkoztad el!

Küldetésünk

Amikor a szeretet és a béke nyelvét használjuk, ez lehetővé teszi számunkra, hogy párbeszédet folytassunk másokkal, még azokkal is, akik különböznek tőlünk. Ezzel a párbeszéddel kezdjük jobban megérteni egymást, lehetővé téve számunkra, hogy kövessük Jézust egy békésebb világ megteremtésében. ​​​​​​A Kattints és Imádkozz egy lehetőség, hogy a most élő generációk a digitális világban megváltozzanak. "Isten hűséges és a reményünk benne olyan, mint egy szilárd horgony az égben."