Prohászka Ottokár breviáriuma

Krisztus mikor így a kenyér és bor megáldása által a kenyér s bor színeit titokzatos jelenlétének fátylául rendelte, mely fátyol mögött Ő megjelenik, valahányszor mi is úgy teszünk, mint ahogy Ő rendelte az Ő emlékezetére, voltaképp az Ő megtestesülésének s köztünk való jelenvalóságának új módját állította a világba.

[PO ÖM XXIV., Soliloquia II., Élet kenyere, 336-337. old.]

Lehet-e a Boldogságos Szűznek lábaihoz ülni és egy negyedóráig a Szent Szüzet nézni, lehet-e az ő erényein gyönyörködni, lehet-e azt a szép életet lelkünk előtt elvonulni engedni a nélkül, hogy az embernek szíve meg ne illetődjék, hogy az ember tőle valamit el ne tanuljon? Hogyha az ember olvasójával letérdel a Szent Szűz előtt és elgondolja, hogy ez a Szűz hogyan járt-kelt, mily szerényen, mily alázatosan, mily teli szívvel, mily boldogan, — lehetséges-e, hogy az embernek szíve meg ne mozduljon és meg ne teljék? Szent Erzsébetről azt mondja a legenda, hogy mikor ő, mint kis árva — hiszen elszakadt szüleitől — elment Thüringiába, a Boldogságos Szűz lett az ő mestere, az ő dajkája és édesanyja. Ó, be jól tud nevelni a Boldogságos Szűz! Lett a kis Erzsébetből az egyháznak és keresztény szeretetnek hősies alakja. Az ember megirigyli tőle ezt az anyát és azt mondja: «Boldogságos Szűz Mária, nevelj te engem is, neveld az én szívemet! Én is elszakadtam a földi érzelmektől, fogadj el engem, légy dajkám, mesterem, édesanyám!»

[PO ÖM, XVIII., Élet Igéi III., Szűz Mária, 18. old.]

A részvét Jézus iránt még más módon is jelentkezhetik, s ez a mód is kiváló iskoláját képezi a szent szeretetnek. Ha Istent igazán szeretni kívánjuk, iparkodjunk nemcsak a magunk, de mások bűnén is szomorkodni. Azt mondod talán: nekem szegény bűnösnek elég a magam bűne-baja, mit sirassam én másokét? Én épp ebből veszem érveimet: ha sok a bűnöd, nagy szeretetre van szükséged; ha pedig ezt keresed, mi az út? Szánjad-bánjad mások bűneit.

[PO ÖM, XVII., Élet Igéi II., Az Úr ünnepei, 130. old.]

Mennyire szeretlek hát téged, édes, tiszta, isteni világom. «Signatum est super me lumen vultus tui.» A te arcod ragyog rám, vagyis a végtelen, szellemi valóság, a szépség és jóság, az erő és boldogság... A «minden», végtelen boldog életben kifejezve; az ragyog reám; belőle vagyok s feléje török; s ha szerinte élek, bizonnyal hozzá érek s benne élek majd. Az pedig annyit tesz, hogy az a csodás élet, az az életem, mely bennem jelentkezik s vágyaimban feszül s fejlik, valamikor vele telik el majd teljesen. Vele, a napfénynél végtelenszer szebb, színgazdagabb fénnyel; vele, minden édességnél s zamatnál édesebb s élvezetesebb ízléssel; vele, minden örömnél lendületesebb s erősebb élettel. Isteni életre hív engem; ad erőket, kegyelmet, hogy arra képes legyek!

[PO ÖM, VI., Elmélkedések az Evangéliumról I., A második Húsvéttól a harmadikig, 182-183. old.]

Ezt a Lelket ígérte az Úr; megígérte, hogy jó lelket ad azoknak, kik azt kérik. Nekünk, mindnyájunknak erre a jó lélekre volna szükségünk, hogy magunkat is, másokat is, egymást is megérthessük. Nem prófétai lelket, nem tüzes nyelvekben nyilvánuló lelket kérünk, nem világot megmozgató s pünkösdi viharban megtisztító lelket várunk, nem perzselő tűzért, nem titáni erőért s vértanúi hősiességért esdünk. Nem, nem; legyünk alázatosak s igénytelenek, hogy a legszükségesebbre rányithassunk, amit kérnünk s várnunk kell, s ami nélkül tűz és láz, titáni erő s hősiesség hiú álom s képzelődés: kérjünk jó lelket, jó indulatot, őszinte szeretetet; ez a pünkösdi Léleknek legégetőbb jelentkezése; ettől foszlik majd az értelmi sötétség s a széjjelhúzó meghasonlás s alakul nyomában megint egy jobb világ.

[PO ÖM, XIX., Új elmélkedések: Pünkösdi lélek, 133. old.]

Élni valóban, igazán: ez a mi feladatunk. Ha valaki ebbe beletalálja magát, legyen meggyőződve, hogy az Isten gondolatait találta meg s gazdag forrására akadt az erénynek s a tiszta életörömöknek, termő földbe rejtette a gyökeret, és az ki fog hajtani; életét az örökkévalóság sarkcsillaga alá helyezte, lelke nem lesz romlás felé iramló, pályáját tévesztett bolygó, hanem Isten útjain tör a boldogság felé. Egy ilyen öntudatos, magát mindig számonkérő, valóságot kereső, hiúsággal szakító élet olyan, mint a trópusok növényzete: párás melegben kifejti összes életerejét; a Szentírás szerint ut pálma florebit, s amellett nem puha, nem álmos, van benne erő, sicut cédrus Libani multiplicabitur, s nő a magasba az Isten hegyein.

[PO ÖM, XVII., Élet Igéi II., Az Úr ünnepei, 96-97. old.]

Azután ott van Krisztus Urunk s az Ő csendes otthonai, a tabernákulumok az oltáron. E csendes, hallgatag hajlékok felé vonzódunk; az oltárszekrény ajtaján hallgatózunk, s mikor a szentmisében föláldozza magát, hogyha csak tehetjük, oda sietünk. Vagy tán nem tudjátok, hogy mit kell tennetek, mikor azt mondják nektek: Nézd, itt az Isten, itt lakik, itt imádkozik érted s helyetted? Hát van-e szív benned? Vagy miféle száraz szivacs van ott szíved helyén, ha ez igazságok nem melegítik föl, ha nem vonzanak s nem tesznek téged alázatos, bízó, vonzódó gyermekké!

[PO ÖM, XVII., Élet Igéi II., Az Úr ünnepei, 84. old.]

A Boldogságos Szűz Mária azt mondja a kis Bernadettenek: Mondjuk el az olvasót; fogd kezedbe és nézz reám! És a kis Bernadettenek ajkai mozognak az Ave Máriának elmondásában, az olvasónak szemei leperegnek ujjai között, de lelke és szeme min függ? Nézi a Szüzet. «Ha az olvasót mondod, nézz reám!» Nézni kell a Boldogságos Szűzre. Mi az olvasó imájának a titka? a szent vízió, melyben az ember nézi folyton ezt a Boldogságos Szüzet és úgy nézi, hogy folyton hajtogatja: Ave Mária! És mikor abból kifogyott, nagy hálával felfohászkodik az Istenhez: Gloria Patri et Filio et Spiritui Sancto. Hála neked, szent Isten, hogy nekünk ezt a Szüzet, ezt a szívet, ezt a lelket, az Úr Jézust szerető, az Úr Jézust gondozó, az Úr Jézus örömeiben és fájdalmaiban osztozó szívet adtad!

[PO ÖM, XVIII., Élet Igéi III., Szűz Mária, 17. old.]

A reveláció megadatott, a nagy üdvigazságok rendszere lezáratott az Úrban s az apostolokban; de azért az élet folyama tovább folyik; a tudás, a művészet, a társadalmi szervezet tovább fejlik. Az Úr Jézus nem állította meg a világot s nem véglegesítette formáit. Ő nem kötötte le az életet úgy, hogy minden problémáját megoldotta s minden esetet s részletet meghatározott volna; hanem arról gondoskodott, hogy a világ-elváltozásokban jó vezérünk s útmutatónk legyen, aki kijelentse nekünk, hogy mit tegyünk. Róla mondja: «A vigasztaló Szentlélek pedig, kit az Atya az én nevemben küld, az titeket megtanít mindenre» (Jn 14, 26). Megtanít arra először az egyház tanításában, mert a hitre s üdvösségre vonatkozó kérdéseket a Szentlélek az egyház tekintélyével világítja meg, s a Szentlélekhez ragaszkodó, hű léleknek ugyanolyan bizalommal kell ragaszkodnia az egyházhoz s krédójába foglalnia azt: qui locutus est per ecclesiam.

[PO ÖM, XIX., Új elmélkedések: Pünkösdi lélek, 156. old.]

Sokszor elsötétülne a lelkem, ha a világ rengeteg bajaira gondolok; de hát nem ez a jó s helyes módszer. Hanem amint a Szent Szűz a kereszt alatt világított hitével s szeretetével s amint a nagy hajótörésekben voltak, kik énekelve mentek a halálba s azt hajtogatták: «Közelebb Jézusom, hozzád, közelebb hozzád» s így tényleg legyőzték a bajt s a halált: úgy kell nekem is a sok bajban s megpróbáltatásban élő hittel Isten felé iparkodnom s így emelkednem kín és sötétség fölé. Azért vagyok lélek! Szeretettel gondolok tehát a Fájdalmas Anyára, kinek tengernyi volt a kínja, s ezt elviselte értem, hogy én viszont az én bajaimat viseljem el vele!

[PO ÖM, XIX., Új elmélkedések: A Szép Szeretet Anyja, 269. old.]

Nehéz ezt teologice bebizonyítani, de szívünk azt mondja: aki az Isten Fiát hozta nekünk, az legalkalmasabb a mi szívünk megilletésére s meghódítására is. Tapasztaljuk lépten-nyomon, hogy a kereszténység annyiban erős, amennyiben a Boldogságos Szűz a vezércsillaga. Némelyek ezt, főleg a protestánsok félreértik s szinte imádást látnak benne. De mi nem félünk, nem aggódunk, tudjuk, hogy az emberi szív, mely mindig az anyát keresi, hisz kebelén nőtt naggyá, naggyá lesz hitében is, reménye megerősödik, szeretete föllángol az Istenanya tisztelete által. A Boldogságos Szűz tisztelete tényleg a predestináció jele, mert az Úr Jézus szeretetének záloga. Már most, amely népek valóban a Boldogságos Szűz oltalma alatt állnak, azokról remélem, hogy predestinált lelkek, népek — nemcsak kegyelemre, hanem egyúttal boldogulásra és dicsőségre.

[PO ÖM, XVIII., Élet Igéi III., Szűz Mária, 31-32. old.]

Boldogok leszünk, ha Isten gyermekeivé leszünk; ha eltölt minket az áhítat gyermeki lelkülete; az a szelíd, türelmes, odaadó, józan, értelmes, tisztaszemű, ítéletben érett, a hallgatásban bőségesen szóló, az alázatban méltóságos, a megaláztatásnak örvendő lélek. Az a lelkület, mely az Istent mindenütt látja és soha sem szakad el tőle, s ha még oly közönséges a foglalkozása, milyen a ház körül való, vagy az iparos, fuvaros, szántó-vető munka, összeköttetésben marad vele. Ez a lelkület Istent mindig közel érzi magához, s mindig talál okot és alkalmat az Urat dicsérni; nem kell fejét törnie azon, hogy hol fogja meg; minden napsugár és virágszirom eléje tárja Őt egész pompájában. Így lesz a lélek Istentől teljes; így lesz otthonunk názáreti ház, ahol Isten lakik velünk.

[PO ÖM, XVII., Élet Igéi II., Az Úr ünnepei, 86. old.]