Prohászka Ottokár breviáriuma

«Emberek halászaivá teszlek», de nektek is szívvel lélekkel, egész élettel kell e munkába beleállnotok. Hatalmat adok; e hatalmat éltetekké kell változtatnotok. Küldetést adok; e küldetésben kell folyton járnotok. Magamhoz emellek; ez Isten-közelséget át kell élnetek; nem mechanikus eszközeim vagytok, hanem apostolok. Oltáriszentséget bízok rátok; éltetek az itt rejlő erőnek kommentárja legyen; evangéliumot adok, mélységeiben kell laknotok. Szóval: én teszlek, de nektek is egész élteteket kell belefektetnetek.

[PO ÖM, VI., Elmélkedések az Evangéliumról I., Az első Húsvéttól a másodikig, 165. old.]

Fogjunk nagy szívvel lelkünk tisztításához; alázódjunk meg s gyónjunk meg alaposan. Ne mondjuk, hogy nem találunk bűnt. Lehet, hogy néha nincs nagyobb megzavarodásunk, de az nagyon néha van; mert az emberi szív, mint a víz a malomkerék alatt, egyre gyűrűzik, karikákat s fodrokat vet s ki nem fogy. A szívben gondolatok, mozdulatok egyre váltakoznak. Hullámzását nem is érezzük, mert megszoktuk.

[PO ÖM, VI., Elmélkedések az Evangéliumról I., Advent, 38-39. old.]

«Jézus elmenvén a Galileai tenger mellett, láta két testvért, Simont és Andrást, amint hálót vetettek a tengerbe s mondá nekik: Jöjjetek utánam és emberek halászaivá teszlek.» (Mk 1, 16). Istent közvetlenül nem ismerjük, hanem közvetve, s ott is erdőnél, óceánnál, égboltnál kimondhatatlanul jobban vezet az Isten önmagához a történelem által, elsősorban s véglegesen Krisztus által. De hol van Krisztus maga? Íme, Ő kitárja kezeit Péterre, Andrásra, Jánosra s apostolaivá teszi, ezek ismét kezeiket teszik Pálra, Barnabásra, Pál ismét Timotheusra, s átadják a hatalmat a kézrátételben, a papszentelésben nemzedékről-nemzedékre. A rendi hatalom nyújtja nekünk Krisztus evangéliumát, Krisztus szentségeit s biztosítja kegyelmeit. Krisztust nézzük papjainkban; «úgy tekintsen minket az ember, mint Krisztus szolgáit és az Isten titkainak sáfárjait» (1 Kor 4, 1). Ez a mi hitünk s örömünk. Tehát ha mondod pap-ismerősödről: ezt ismerem, játszótársam volt; hidd azt is, hogy Isten küldöttje, mikor mondja: ez az én testem... én téged feloldozlak, s tiszteld úgy.

[PO ÖM, VI., Elmélkedések az Evangéliumról I., Az első Húsvéttól a másodikig, 164-165. old.]

Hitem erős, kitartó lelkület. Az apostol szava adja meg pszichológiáját; «credidi et certus sum», hiszek s nem ingok. Vannak nekem is nehéz perceim, sötétségem az észben s szenvedésem a szívben, de e sötétség s e szenvedés ellen odaállítom akaratomat. Akarok, Uram, megnyugodni benned! Veled a halálba is megyek; a Te szavadra megvetem a hálót, s tudom, hogy gyöngyöket halászok majd vele. Ezzel az erős, megnyugtató akarattal szabadítom föl magamat a kételyektől, ingadozásoktól, bizonytalanságoktól. Kedves a gyermek hite, melynek nincs kételye, de szebb az apostol hite, ki a kételyekből fölszabadította hitét; «tudom, kinek hittem s megnyugodtam». Az ilyen hitnek van húsvétja... pünkösdje... békéje. Legyőzi a világot.

[PO ÖM, VI., Elmélkedések az Evangéliumról I., Az első Húsvéttól a másodikig, 164. old.]

De íme, a romok közt egy tiszta szűz lejt, — vigyázva lép, — itt köztünk letelepszik Názáretben és mikor végre üt a megváltás órája, az Isten Fia betér szeplőtelen méhébe! Elhomályosul a Szent Szűz lelkével szemben minden dicsőség, minden gazdagság, fény és pompa... Virgo singularis... Az Úr dicsősége csillagot és angyali éneket kívánt a magasban, de a földön mit kívánt? Egy tiszta szeplőtelen kebelt,... édes tejet a szeplőtelen anyából. Ez az anya lesz az Isten egyedül méltó temploma, zavartalan otthona, illatos szentélye! Ez az anya lesz igazán az élők anyja! Ezt a szeplőtelen fogantatást szívjuk be lelkünkbe és szívünkbe, körítsük tiszteletünkkel, csodálatunkkal, áhítatunkkal, ragaszkodásunkkal, rajongásunkkal.

[PO ÖM, XIII., Élet Igéi I., A Szeplőtelen Fogantatás ünnepére, 63-64. old.]

Az ember, kinek élete s dicsősége mint a mezei virág, akár előkelő, akár szegény legyen, akár tudós és művelt, akár egyszerű s együgyű legyen, közönséges jó cselekedeteivel örök érdemeket szerezhet. S hogy az ember eszméljen s becsülje e nagy szerencsét, az Isten jár utánunk, s hív és küld: menjetek, menjetek! Ti is menjetek szőlőmbe, ti is; mindnyájan, kik éltek, főleg ti, kik a nagy meghívást megkaptátok a keresztségben. A hivalkodóknak pedig szinte nyomában van, s nem szünetel nógatni, akár kora reggel, akár dél legyen; mert az Úr legjobban tudja, hogy egyszer él az ember; Ő tudja megbecsülni legjobban azt a kegyelmet, melyet az embernek adott, hogy az saját jócselekedeteivel örök érdemeket szerezzen magának.

[PO ÖM, XVII., Élet Igéi II., Az Úr ünnepei, 103. old.]

Leereszkedik örömmel s belép a házba sugárzó lélekkel az Isten angyala. Éjjel van; márc. 25- ének éjfele. A régi sabbat csendje, melyben hajdan Ádámmal érintkezett az Úr, tölti el a názáreti ház kis szobáját. —A Szent Szűz Istenben elmerült, reng rajta, mint a lótuszvirág az óceán tükrén. Érezte ő e perc közeledését. Isten érintette szívét s fölemelte lelkét az extázis magaslataira. S most belép az Isten angyala s tiszteletteljes szeretettel tekint királynéjára; látja feje fölött a szent Lélek szivárványos koszorúját s hódolattal köszönti: Üdvözlégy Mária! — Gyakoroljuk a szerénységet érzületben s föllépésünkben.

[PO ÖM, VI., Elmélkedések az Evangéliumról I., Advent, 64. old.]

«És felelvén az angyal, mondá neki: A Szentlélek száll tereád» (Lk 1, 35). Az Isten, aki teremt, az megindíthatja az édesanyában azt a folyamatot is, melynek eredménye a gyermek; vagyis az angyal válasza az volt: szüzességedet el nem veszted, s az Isten ad neked gyermeket, s ez a gyermek már azért is «az Isten Fiának fog hívatni». Álmélkodva hallgatta a Szent Szűz a hatalom e szózatát s kiértette az Isten szándékát s megnyugodott benne, hogy Isten azt teheti. Minden nehézség meg volt előtte fejtve ez utalással, hogy Istené az erő, s Ő majd megteszi, amit akar, megteszi vagy megsegít rá, amit parancsol. Isten és én, ez a nagy dolgok jeligéje, s tudni azt, hogy Ő tud tenni ott is, hol magam nem boldogulok, ez a keresztény hősiesség temperamentuma. «Íme, az Úr szolgálóleánya.» Egyszerű, erőteljes alázatban mutatja be magát a Szent Szűz. Mihelyt megértette az Isten szent akaratát, rögtön ott találta magát a maga helyén, a maga szerepében. Az Isten akaratának teljesítésében eszközök vagyunk: Ő akar s mi teszünk; Ő parancsol s mi engedelmeskedünk. Ez a mi helyes eligazodásunk s ez a mi természetes viszonyunk, egyszersmind a mi erőnk s a mi dicsőségünk.

[PO ÖM, XIX., Új elmélkedések: A Szép Szeretet Anyja; 228-229. old.]

«Felelé Jézus: Ha tudnád az Isten ajándékát, és ki az, ki neked mondja: Adj innom: talán te kértél volna tőle.» Ha ismernéd ezt a két világot, azt, mely feléd jön, s azt, mely benned rejlik; ha tudnád, hogy mily lélek szól most hozzád, ó mennyire változnék érzületed! Te éj vagy, én napsugár, — te élvsóvár, én örvendező, — te degradált, én dicsőséges, — te virágát hullató, én sértetlen! Ha tudnád, hogy mily erős vagyok én, s mily gyönge te, s hogy a kegyelem mire képes s mit teremt...! De ez az «Isten ajándéka.» Ő teremt lelket, életet, szépséget, erőt, örömet, boldogságot; ezek Isten ajándékai. Ezeket várni s kérni kell. Menj felé, kérd; majd ad hathatós, teremtő, fölszabadító erőt. [PO ÖM, VI., Elmélkedések az Evangéliumról I., Az első Húsvéttól a másodikig, 160. old.]

«Jöve tehát Szamaria városába, mely Szikárnak neveztetik... Ott vala pedig Jákob kútja is. Jézus tehát elfáradván az úton, odaüle a kút fölé. Egy asszony jőve oda Szamariából vizet meríteni. Mondá neki Jézus: Adj innom.» (Jn 4, 5). Adj innom. Eltikkadt vándor vagyok, lelkeket keresek; voltaképp ők italom, s az Isten akarata ételem; de téged is kérlek, adj innom. «Sitio.» — Jézus lelkeket keres, üdvüket szomjazza; közeledik hozzájuk, szeretetüket kéri... azért Ő kezdi a beszédet; a próféta álruhájában, de az alázatos, apostoli szeretet közvetlenségével lép az asszony lelkéhez; adj innom, annyit jelent: add nekem lelkedet. — Így kell a lelkek után járnom, hozzájuk szólnom; nem röstelkedem; s mint Loyolai sz. Ignác mondja: az ő kapujukon akarok bemenni hozzájuk, hogy az én kapumon át vezessem ki őket.

[PO ÖM, VI., Elmélkedések az Evangéliumról I., Az első Húsvéttól a másodikig, 159. old.]

Hogy törpévé ne váljam, fejlődnöm kell. Öntudatosan kell felfognom a hit igazságait s azokból érzületemnek s tevékenységemnek motívumait kölcsönöznöm. Meg kell értenem magamat, fiziológiámat, pszichológiámat, hajlamaimat, ingereimet testemben éppúgy, mint lelkemben; nem szabad bűnnek tartanom a természetes ingereket, kivált a nemi életet illetőleg; de ismernem kell az érzés hangulatait és színeit; ki kell tágítanom öntudatos világom sugarát s azt az akarat fönnhatósága alá szorítanom. Ebben a rendezett, okos, ésszerű, belső világban megközelítem Istent, az örökkévalóságot, Krisztust, az éltető Szentlelket, s nem fogom az erényt – nem tudom milyen – szent «excessus»-okban keresni, hanem az élet minden körülményei közt napról-napra átélem azt. Nem a remeték pusztáiban, nem a bűnbánók barlangjaiban lakott az Úr, hanem a názáreti házban!

[PO ÖM, VI., Elmélkedések az Evangéliumról I., Az első Húsvéttól a másodikig, 154-155. old.]

Nikodémus: Természetfölötti pszichológia. «Vala pedig a farizeusok között egy Nikodémus nevű. Ez Jézushoz jöve éjjel és mondá neki: Rabbi, tudjuk, hogy Istentől jöttél... Felelé Jézus: bizony, bizony mondom neked, hacsak valaki újra nem születik, nem láthatja meg Isten országát.» (Jn 3, 1). a) A belső embernek újjá kell születnie, a krisztusi típust kell magára öltenie... múlhatatlanul, különben célt téveszt. Az új ember a kegyelem által ilyen. Kezdetben ez az alak tökéletlen, inkább csíra és kezdemény. Az Isten vonásai, amilyenek a hit, remény, szeretet, még fejletlenek. Természetfölötti pszichológiánk is a gyermek laza fogalmait és benyomásait utánozza; csak lassan lépnek be ezek öntudatunkba s a hasonulás Krisztushoz hosszú, lassú folyamat; erről beszél Szent Pál: «Fiacskáim, kiket újra szülök, míglen Krisztus tibennetek kiképződik.» (Gal 4, 19). E stádiumban sok az öntudatlanság és tökéletlenség. Szűk s kiskörű a mi természetfölötti látókörünk. Sokat kínlódunk, méltatlankodunk, nyugtalankodunk. Isten, vallás inkább ijeszt, mint vonz. Hajlamaink az érzéki javak felé tartanak. Erényünk gyönge s megbízhatatlan, íme, a gyermek-típus gyermekbetegségei! Érdeklődjünk, engedelmeskedjünk, hagyjuk magunkat vezettetni.

[PO ÖM, VI., Elmélkedések az Evangéliumról I., Az első Húsvéttól a másodikig, 154-155. old.]