97211 ima található a honlapon, összesen 232224 imádkozás. Regisztrálj, majd kattints és imádkozz!
Dum spiro, spero. – Amíg élek, remélek.
Prohászka Ottokár püspök gondolatai az év minden napjára
„Nektek van egy Prohászkátok.” - Szent II. János Pál pápa
Olvassuk Prohászkát rendszeresen, naponta! Mondatai talán aktuálisabbak most, mint amikor a földön köztünk élt! Őrizzük írásait, tanítását, hogy így egy igaz, szentéletű, áldott emlékű Példakép, „világító emberként” állhasson előttünk!
Hát, K. H. (Kedves Hívek), mi is úgy akarunk élni, ahogy az Úr Jézus azt tőlünk kívánja s ahogy kívánságát az evangélium nagy képes kiadásában az élet színeivel, közvetlenségével s melegével kifejezésre hozta, mintha azt mondaná: Emberek, akartok gyöngyéletet, itt van a názáreti kis ház. Vonuljatok bele az otthonba, dolgozzatok serényen s istenileg fogtok élni. Ha azt a sok apró dolgot reggeltől estig és estétől reggelig a názáreti ház szellemében végezzük, életünk nem lesz taposó malom, hanem édenkert; házunk nem lesz rabság, hanem gyöngyház; életünk nem lesz ment az idealizmustól, hanem ellenkezőleg az idealizmus zárt kertje. Életünkön kedvét fogja találni az Isten, s az az isteni élet, mely az Istennek tetszik. A názáreti ház nyílt kapuval hívogat; máshová nem térhetünk, hanem a keresztény isteni életnek menhelyébe kell mennünk, lépjünk oda bízvást. Kis vagy mondjuk inkább nagy dolgokra születtünk; egy isteni életnek nagy feladata vár reánk, azt csak a názáreti házban oldhatjuk meg; lépjünk be; a kapura az van írva: Isten hozott.
[PO ÖM, XVIII., Élet Igéi III., Szentek, 80-81. old.]
Ily imádkozókat akar az apostol, kik zengedeznek «zsoltárokkal, dicséretekkel és lelki énekekkel» (Ef 5, 19), s akik kérni is tudnak, hogy alázatukban meghajlítsák az isteni akaratot. Uram, adtál lelket, akarod, hogy akarjak; lefogtál a szükségesség láncaiba, a fizikának vaspántjaiba, de szükségesség s fizika fölé kiemelkedő akaratot adtál; tehát akarod, hogy kérjek, hogy elnyögjem, ami szívemben van. Te töltöd meg lelkemet, hogy kicsorduljon, íme, lábaid elé öntöm érzelmeimet! Ó segíts; segíts s erősíts! Lelkem még fejletlen, emelj föl magadhoz s adj erőt, hogy a belátás s a kötelesség útjain tele szívvel járjak s ne csak járjak, hanem szárnyaljak. A társadalmi állás s a hivatalbeli kötelességeknek értelmetlen s száraz világába beleállítom a te illetéseidtől fölmelegedett szívemet; lelkeddel akarok eltelni, hogy éltem poros útjainak széleit is isteni érzelmeknek flórája díszítse. Így könnyebb is s igazabb is az élet.
[PO ÖM, VI., Elmélkedések az Evangéliumról I., A második Húsvéttól a harmadikig, 183-184. old.]
A puszta emberének szava nem ének; szózata nem édes, nem hízeleg, de belevág a lélekbe. Inkább sivító tavaszi szélnek mondom, mely jeges, de tisztít; megmozgat minden ágat, letöri a korhadt gallyat; a halálra szántak meghalnak tőle, de akikben életrevalóság van, azok összeborzadva bár, de fölélednek. — Penitencia, önmegtagadás, viperák fajzati, tűzre való pelyva, ez mind igaz rólam is; alázattal elfogadom. Ez a beszéd szétszedi a mámort, a fátyol szétfoszlik s megpillantom szegényes, kényes, erőtlen lelkemet; be jó ez a borzadás; az élet ereje borzong végig rajtam! S magáról is hogy beszél: ő a puszta embere, s Urának saruszíját sem méltó megoldani. — Van ott mélység, ahonnan ily erő és érzés emelkedik.
[PO ÖM, VI., Elmélkedések az Evangéliumról I., Advent, 18. old.]
Valóban kegyes és irgalmas és édes nekünk az Üdvözítő anyja! Bár ezt magam is tapasztaltam, de azért mégsem látom át, hanem inkább csak sejtem, hogy mily segítő kegyelmek áradnak ki a Szent Szűz révén a lelki világ tengereinek hajótöröttjeire. S azért van itt inkább csak a sejtelmeknek helye, mert ez a kegyesség nem csap lármát, nem vezet számadást, sem naplót a sok jóról, amit tesz; sőt ellenkezőleg, takarja a botrányt, felejti a bűnt s a bátortalanságot, mintha soha sem esett volna meg. A jóság nem vezet statisztikát; még szemrehányást sem csinál s nem érezteti meg velünk hűtlenségünket, hanem szívből örül, ha egy lelket megment s csak ennek a boldogító jelenvalóságnak él. Ami volt, az nincs már, a bűn is volt, de most már nincs; a valóság tehát az, hogy a jó győzött, s a jóság ennek örül. Minden jóság hasonlít e részben a nagy isteni jósághoz, melyről az Írás mondja, hogy a rosszat felejti, ha megbánjuk, s hogy azt a tenger mélyébe temeti.
[PO ÖM, XIX., Új elmélkedések: A Szép Szeretet Anyja, 252. old.]
A régi advent elmúlt; a mostani advent folytonos, s minden egyes lélekben ismétlődik. A lélek alszik... téved... dermed; föl kell ébresztenünk. Némely lelket elfojtott a test; él benne az állat, alszik az ember. Mást elborított a káprázat, eltelt magával; él benne az öntelt ember, alszik az isteni ember. Minden ember többé-kevésbé szomnambul az isteni világban; él, jár, de inkább csak alvajáró; le van borítva öntudata öntudatlansággal, elfogultsággal, gyöngeséggel, s az isteni élet kő- és jégkérgeken iparkodik áttörni. Bennem is mennyi egyoldalúság, hiba, hiány, kis-kaliber, idegesség, ellenszenv, — mennyi pára, árny és homály, — mennyi kitaposott útja az öntudatlan indulatjárásnak. Éjben állok valamiképp; lelkiismeretem s isteni sugallatok mind megannyi prófétai szó; ébresztgetnek, fölráznak, iparkodnak fölszabadítani a káprázattól! Illumina oculos meos...! Látni akarok, látni önmagamat. Tisztulni akarok s alakulni.
[PO ÖM, VI., Elmélkedések az Evangéliumról I., Advent, 10. old.]
Az egész emberi nem is nagy csatát vesztett, s egészen ellensége kezébe esett egykoron. Az ördög a bűnbeesés után az emberi nem nyakára hágott s mondá: Enyém vagy; az örök rabszolgaság láncára fűzlek; öldökléssel és gyűlölettel töltöm majd el a földet, a másik világon pedig tűzzel-vassal pusztítlak; tönkreteszem minden örömödet; elveszem minden reményedet, s szerencsétlen leszesz itt s a másvilágon. Íme, az eredeti bűn által tényleg szegények lettünk. Beteg szülőknek beteg gyermekei, száműzött szülőknek száműzött gyermekei, méltóságukat vesztett szülők igénytelen gyermekei, hazátlan s a nagy király előtt kegyvesztett szülőknek megbélyegzett gyermekei. Ki tehet róla? Mi nem. Sirathatjuk, mint a gyermek sirathatja szülei elveszett birtokát, melyet vissza nem szerezhet soha.
[PO ÖM, XVIII., Élet Igéi III., Szűz Mária, 44-45. old.]
Ha a purgatóriumra gondolok, nekem elsősorban nem a passzív, hanem az aktív elem jön eszembe. Ezek a lelkek, mint Szent Katalin állítja, nem kényszerből, hanem készségből szenvednek; miután érzik, hogy tökéletlenek, át akarnak idomulni, ki akarják magukból szenvedni a tökéletlenséget. Mikor a vas olvad, megtisztul a salakjától, ez az olvadás, ez az izzás nem szenvedés, hanem tökéletesedés. A tűz, mely a vasat szétszedi, ránk azt a benyomást teszi, hogy romboló hatalom; voltaképp pedig tökéletesít: úgy a tisztítótűz is szenvedést hoz ugyan, de tökéletesedést is. Ez a folyamat nemcsak a szenvedésnek, hanem a tökéletesedésnek is törvénye. Amellett azonban valóságos elégtétel; a megsértett isteni Fölségnek nyújtott elégtétel. S az elégtétel fáj; fájdalmunkban szolgáltatjuk azt az Úrnak. Így akarta az Isten.
[PO ÖM, XVII., Élet Igéi II., Az Úr ünnepei, 311. old.]
De ez az advent, mely volt, figyelmeztet arra az adventre, mely van, melyben az Úr jövőfélben van. Jön felénk az Úr! A mi egész életünk advent. Ennek az adventnek karácsonya a halál után Krisztus kegyes és irgalmas arcára vetett tekintetünk; az az első tekintet, melyet a kegyelem állapotában kimúlt lélek az Úrra vet, befejezi az élet adventjét. Ó hát csak így legyen! Mitis atque festivus Christi Jesu tibi aspectus appareat. Lásd meg lelkem Krisztus kegyes és diadalmas arcát!
[PO ÖM, VI., Elmélkedések az Evangéliumról I., Advent, 7. old.]
A legérzelmesebb szeretet ez erős alapon fejlik, s nem ellenkezik az abszolút, isteni akarattal s a pokollal. Ő fölemel kegyelmes szeretetben, s lelkünk simul hozzá, mint a rabszolganőből lett királyné urához. Hatalma nem feszélyezi, sőt hatalmasnak, őserősnek, szóval úrnak akarja maga fölött királyát s jegyesét. Én is így tekintek föl Istenhez: Ő fölemel, Ő szeret, ki másrészt a föltétlen hatalom! Nekem csak hozzá simulnom, reá omlanom lehet. — Ellenkezésről, széthúzó hajlamról nem lehet szó. Ha nem szeretnélek, pusztuljak el; aki végtelen kegyelmes Urát, királyát, jegyesét nem szereti, az csak pokolra lehet méltó!
[PO ÖM, VI., Elmélkedések az Evangéliumról I., Advent, 38. old.]
Imádkozó lélek. Mikor imádkoztok, beszéljen a szívetek. «Teljetek be Szentlélekkel... zengedezvén és énekelvén szíveitekben az Úrnak» (Ef 5, 19). A szív beszéljen a benne levő s melegét kiárasztó Istenről; ússzék érzelmeiben; csapkodja szárnyait; mert «animae lingua devotionis fervor est», a lélek akkor beszél, ha megindult; ha megindult a mélység érzetétől, vagy a Fölségesnek borzalmától, vagy saját érthetetlen ösztöneinek dagályától. Az ilyen lélekben zsoltár kél, a végtelennek fuvalmától, — himnusz hangzik a dicséret, az imádás motívumaival, — dal kél az öröm, a vígság érzelmeitől, hogy nagy az Úr és szent s a mienk, akit szeretni lehet és kell!
[PO ÖM, VI., Elmélkedések az Evangéliumról I., A második Húsvéttól a harmadikig, 183-184. old.]
Édes az a bensőség, mely a Szent Szüzet kisleánykora óta kíséri s figyelemben részesíti s gyengédséggel őrzi emlékét, s azért bemutatásának is a templomban nov. 21-én külön ünnepet szentel. Kedvünk telik azon, hogy az Isten a Szüzet, mint kis leányt siet magának lefoglalni. Pedig több-e neki egy gyermekfej, mint a szőke kankalin vagy a százszorszép? De Ő világoknál többre becsülte ezt a gyermeket, s nevelője, mestere lett. Szerette őt; tetszett neki: «sola sine exemplo placuisti»: senki úgy, mint ő, s tetszése annyit jelentett, hogy senki sem nyert annyit kegyelemből, bensőségből, lelkiségből, finom érzékből, mint éppen a Szűz. — Az én lelkem is Istené; elég ezt tudnom, hogy becsüljem, szeressem s neveljem azt.
[PO ÖM, VII., Elmélkedések az Evangéliumról II., Élő vizek forrása, Különálló ünnepek, 223-224. old.]
Mit csodáljunk benne? Azt az örökszép hitéletet, mely őt a világból fölsőbb, tisztább fénybe emelte, vagy azt a fesztelen, kedves lelkületet, mely erőszak nélkül mindent eligazít, eltűr s kellemével bilincsel és győz? Azt a tökéletességet, mely a kegyelem erényében minden emberi bölcsességet megszégyenít, minden ideális alkotást elhomályosít, azt a lelket, mely a hitből él s legyőzi a világot? Mit csodáljunk benne, azt, hogy gyermek maradt végig s huszonnégy évvel már a paradicsomot s a Golgothát bejárta? Azt-e, hogy Szent Ferenc köpenyét II. Frigyes koronájánál többre becsülte? Mit csodáljunk benne? Azt a Te Deumot az éjjeli, téli csöndben, vagy azt az éneket, melyet halálakor a legenda szerint Marburg vidékének éneklőmadarai zengtek a halottasház szerháján? Harmónia, glória, Te Deum az egész élet. Íme, az Istennel egyesült, gazdag, fogékony léleknek élete; a tudomány szétszedi elemeit, a bölcsészet kommentálja; de azt megalkotni egyik sem képes: az Isten kertjében szokott az nőni, ott feslik, ott virul és illatozik. A magyar egyháznak nincs más emléke Szent Erzsébettől, mint egy darab szárazfa nyoszolyájából az esztergomi székesegyház kincstárában: bár virágoznék ki a hétszázéves emlékeknek szárazfája Szent Erzsébet erényeinek követésében; bár éledne föl köztünk szelleme, a gyakorlati hit, mely az égbe néz, midőn a földön jár, mely nemcsak lát, de tesz is.
[PO ÖM XII.: Ünnepnapok Emlékezések, Gondolatok, 114-117. old.]
Amikor a szeretet és a béke nyelvét használjuk, ez lehetővé teszi számunkra, hogy párbeszédet folytassunk másokkal, még azokkal is, akik különböznek tőlünk. Ezzel a párbeszéddel kezdjük jobban megérteni egymást, lehetővé téve számunkra, hogy kövessük Jézust egy békésebb világ megteremtésében. A Kattints és Imádkozz egy lehetőség, hogy a most élő generációk a digitális világban megváltozzanak. "Isten hűséges és a reményünk benne olyan, mint egy szilárd horgony az égben."