111782 ima található a honlapon, összesen 267790 imádkozás. Regisztrálj, majd kattints és imádkozz!

Prohászka Ottokár - Elmélkedések az Evangéliumról

Prohászka Ottokár - Elmélkedések az Evangéliumról
Naponta frissül

Prohászka Ottokár: Elmélkedések az Evangéliumról című világhírű könyvéből.

Prohászka az elmélkedés embere volt. A mélységes lelki csendnek és az Istenben való elmerülésnek medencéibe gyülemlettek meg nap-nap után a kegyelemnek és buzgóságnak ama forrásvizei, melyekkel annyi lelket és a magyar életnek annyi területét folyton megtermékenyítette és üdeségben tartotta.

"... segítségére akar lenni a lelkeknek, hogy a krisztusi életet magukban kialakíthassák. Be akarja őket vezetni a krisztusi élet tartalmába, s ráképesíteni, hogy ők maguk hatolhassanak abba bele szívvel s kedéllyel, s kifeszített, fehér szárnyakon ráereszkedhessenek azokra a mélységekre, melyeket lét és élet, természet és kegyelem nyit. Ez a lélek világa; mint ahogy a sas nem fél, hogy elmerül, mikor az ég mélységében úszik, hiszen erejének érzetétől ittas: úgy legyen a lélek, mikor az Istennek s belénk áradó erejének, a minket hivogató szeretetnek, a krisztusi élet heroikus sugallatainak, az örök, halhatatlan élet szenvedélyének öntudatára ébred s mélységeire ereszkedik. Félni nem félhet, hanem csak ujjonghat s élvezhet. Szabadítsuk föl ez élvezetre. Hisz ép az a baja, hogy a földi érzés, a kevélység s érzékiség szikláihoz van láncolva, s a vágyak viharja tépi keblét; kívánja, keresi a jobbat; keresi nyugalmát, mely a lélek hazája, de nem találja. Rá kell segítenünk a hazavezető nyomra, az Isten nyomaira. Erre az útra utal Krisztus s biztat minket is; evezz ki a mélyre – mondja – s kievezesz, ha jössz s követsz engem."

Prohászka Ottokár Elmélkedések az EvangéliumrólLumen Christi

Napi Ima3 imádkozás /layout/img/logo.png

Júl
12

„És tanítványaihoz fordulván, mondá: Boldogok a szemek, melyek látják, miket ti láttok. Mert mondom nektek, hogy sok próféta és király akarta látni, amiket ti láttok és nem látták, és hallani, miket hallotok és nem hallották” (Luk. 10,23). 

Boldogok vagytok, ha láttok; nem szemmel csak, de lélekkel; nem ésszel csak, de hittel; boldogok vagytok, ha istenivé nézitek ki a világot, – ha nemcsak fényt nyel el a szemetek, hanem fényt tud önteni a világra, a „lumen Christi”-t. 

 

a) Az ember a teremtés lelke és szíve; benne érzéssé, gondolattá válik a teremtés; hangossá, színpompássá, értelmessé a világ. Neki föl kell vennie magába benyomásait; a természet ellenkezését föl kell használnia erényének, erélyének, türelmének kifejtésére, s a világ szépségéből meríthet örömöt s élvezetet. Ezek a külvilág benyomásai a lélekbe. De viszont a léleknek a maga világát kell kiárasztania; Istent kell látnia; az Isten gondolatait s szeretetét, sőt gyönyörét kell művein észrevennie. Theológiává, isteni érzületté kell fejlesztenie függőségét, halhatatlanságának sejtelmeit, Krisztus példáját, keresztjét. Ime a fény, melyet Isten gyujt a lélekben, amely a lélekből sugárzik kifelé. Ah, tehát én vagyok a világ mécse, hívő lelkem a sötét föld világossága. No lám, mindig a világtól vártam a világosságot, pedig megfordítva van: én öntöm ki a világra az én világosságomat. Ah édes napom, te ragyogj lelkemben; aki beléd néz, mennyországot lásson! Nézz ki a lelkemből, legyen bízó szemem csillag az éjben; csillaga sok kételkedőnek… 

 

b) Az ember a természet szenzóriuma, érzésével van a világba beleállítva; érzéssé válik benne a hideg, a meleg, a ború és derű: de épúgy a providenciában való alázatos hitté a világ járása, – kedves harmóniává az ellenkezések kuszált kháosza, – erénnyé az életben való okos elhelyezkedése. Ah Uram, ismét szívem a forrás, keserű vagy édes forrás; – elpusztíthatja világomat, sötét, tehetetlen pesszimizmusával, türelmetlen, keserű, meghasonlott szellemével; vagy rendbe, fegyelembe, szépségbe foglalhatja azt. Én, én vagyok szerencsém kovácsa, vagyis hogy ennek a nagy műnek, mit életnek hívnak, az alakítója. A hidegkovács szerencsétlen művész! 

 

c) Csapásokban büntetést látnak. Jól látnak-e? Igaz-e az, hogy ha rothad a vetés, azért rothad, mert a lelkek rothadnak, – ha fölperzselődik, azért fonnyad el, mert a lelkek szárazak? Igaz, mélységesen igaz. A bajok büntetés nekünk, mert bűnösök vagyunk; aki bűnét érzi, az a rosszban büntetését szenvedi. Tisztelet e finom, fölvilágosult lelkületnek. Aki a rosszban büntetést nem érez, az tupa; azt a bűn sem kínozza. – Szenvedéseinkben először is a lelkünk sebe fájduljon meg; legyen ez a legérzékenyebb oldalunk. Ó isteni, lelki, finom érzés, ahol te jelentkezel; ott van az erős élet, az erős reakció bűn és rothadás ellen. Ó járj át, hogy szellem és élet lakozzék bennem! 

Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
Ezt az imát még nem imádkoztad el!

Prohászka Ottokár Elmélkedések az EvangéliumrólA hetvenkettő öröme

Napi Ima2 imádkozás /layout/img/logo.png

Júl
11

a) „Visszatére pedig a hetvenkettő, örömmel mondván: Uram, még az ördögök is engedelmeskednek nekünk a te nevedben” (Luk. 10,17). Örömmel jönnek; a győzelem s a diadalmenet érzéseivel. Nagy az örömük, mert nagy a javuk, a hatalom. Előttük vész a nyomorúság s betegség, föloldódnak a rossznak kötelékei, s a fölszabadult szenvedők fohászai éneklik dicséretüket. Nyomukban béke, boldogság, szent öröm, hála; mintha angyaljárás volna a világon. Szépek még lábaik is, „speciosi pedes evangelizantium”. – Akiket Jézus küld, azok így járnak; arcukról sugárzik a hatalom; lelkük erős, érzik, hogy az ördögök is engedelmeskednek nekik. – Nekem is van hatalmam, küldetésem; lelkem erejében teszek s ahol hiány van s sötétség s hidegség, ott melegítek s világítok és segítek. 

 

b) „Ne azon örüljetek, hogy a lelkek engedelmeskednek nektek, hanem örüljetek, hogy neveitek be vannak írva mennyekben.” Ne a csodatevő erőnek, hanem Istennel való összeköttetésteknek, mely mint hit, szeretet, bizalom, öröm, megnyugvás s az örök életbe való biztató kilátás jelentkezik, ennek örüljetek. A csodák, azok nem ti vagytok; de ez a lelkület, ez ti vagytok. Ez kiemel, s az örök élet folyamába állít bele. A prófétaság, a tudomány, a hatalom kiválóságok, de csak dirib-darabok, melyek nem fogják le az embert s nem teszik őt magát istenivé. „Non sum propheta”, nem baj; de a lelkem Istennel teli legyen; nem vagyok tudós, de szeretni s egybefolyni tudok; angyali nyelveken nem beszélek, de a szerető lélek nyelvét értem s erre felelget az Isten. 

 

c) „Azon órában Jézus örvendeze a Szentlélekben és mondá: Hálát adok neked Atyám, mennynek és földnek Ura, hogy elrejtetted ezeket a bölcsektől s okosoktól s kijelentetted a kisdedeknek. Úgy van Atyám, mert így tetszett neked.” E lelki fölény, e lelki magaslatok szemléletétől földerül az Úr Jézus, s öröm tölti el lelkét; örvendez a Szentlélekben, hatalmasabban, mint költők s próféták szoktak; szenvedélyesebben, mint a patmoszi látnok. Világot lát, mely visszhangzik „sok víz zúgásától” s égbetörő lelkek szárnycsattogásától. Lát kultúrát, gépeket, lát művészetet s tudományt, látja az erők kifejlését s az ember trónfoglalását a földön, de mintha mosolyogna ez erőfeszítéseken, mondván: Hálát adok neked Atyám, mennynek s földnek Ura, hogy nem ezt, hanem azt a belső mennyországot megalkottad, s az Isten-gyermekség, az alázat s szentség révén bevezettél oda. Ó, ez a te országod fölényes, szép, mély, nem mérhetni ki erejét s örömét kultúrákkal; ezt te teremted meg, te alkotod – a te kezed remeklése s áldása van rajta. 

Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
Ezt az imát még nem imádkoztad el!

Prohászka Ottokár Elmélkedések az EvangéliumrólIstenies munka

Napi Ima2 imádkozás /layout/img/logo.png

Júl
10

„Nekem szükség annak cselekedeteit tennem, ki engem küldött, míg nappal vagyon; eljön az éjtszaka, midőn senki sem munkálkodhatik” (Ján. 9,4). 

 

a) Átlag a munkában csak a büntetés jellegét látjuk, s ugyancsak láthatjuk, mert van benne belőle; sötét, borongós árny gyanánt kisér végig a történelmen. De másrészt a munkában hasonulunk Istenhez, ki az örök tevékenység. Minden erő, legyen az ész, vagy izom, arra való, hogy tevékenységben adja ki erejét; ha nem teszi, tönkre megy; a munka tehát az élet, az egészség, s a boldogság szükséges eleme; a munka életfejlesztő, életnemesítő tényező. – Ne öljön, ne nyomorítson el tehát a munka; ahhoz az kell, hogy kedvvel, lélekkel végezzük. Akár pénzért, akár magunknak dolgozunk, gondoljunk arra: ez jó nekem, ez éltem tartalma; teszem Istenért, a több életért! 

 

b) Dolgozzunk hivatásosan; akár az ekeszarva mögött, akár a műhelyben, vagy az akadémikus pályán. Jobb értelmes, istenfélő, Istenért munkálkodó földmívesnek, mint rossz mesternek s kontárnak lennem. Rossz, ha a tehetség nem a maga helyén van, ha a géniusz az anyagi gondok közt vergődik; de époly rossz pártfogók révén fölemelkedni s ott fönn be nem válni. Tehát hivatás kell; ahová Isten állít, ott be akarok válni; hisz a főérdek az, hogy mindent jól tegyek. Ez az érzés az én napsugaram! – „Wir leiden am Götzendienst der seelenlosen Arbeit; wir haben das ora et labora vergessen.” Mártát és Máriát együttesen kell lelkembe oltanom. Legjobb volna művelt embernek és kapásnak is lennem, ezzel sok ellentét simulna el bennem is, meg a társadalomban is. 

 

c) Lelkiismeretesen, érdeklődve, célirányosan kell dolgoznom; nem sok mindenbe kapnom. „Pauca agas, si tranquillus esse cupis”, ne sokfélét tégy, akkor nyugodt leszesz; ez nyugtatja az idegrendszert. Nem félni s fázni a dologtól; nem máskorra halasztani. „A halogatás az idő tolvaja.” „Zwischen Heut und Morgen ist eine lange Frist, lerne schnell besorgen, da du noch munter bist” (Goethe). – Jól fölhasználni az időt, s ha nem dolgozik kezünk, dolgozzék lelkünk; akár koncerten, akár sétán vagyunk, foglalkozzunk öntudattal, szeretettel magunkkal s föladatainkkal, Istennel s nehézségeinkkel. Ne lázasan, de szorgalmasan. A láz s az izgalom emészt, a szorgalom derít s enyhít. 

Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
Ezt az imát még nem imádkoztad el!

Prohászka Ottokár Elmélkedések az EvangéliumrólA vakonszületett

Napi Ima2 imádkozás /layout/img/logo.png

Júl
09

a) „És átmenvén Jézus, láta egy vakon született embert, s kérdezék őt tanítványai: Rabbi, ki vétkezett, ez-e, vagy az ő szülői, hogy vakon született? Felelé Jézus: sem ez nem vétkezett, sem az ő szülői, hanem hogy kijelentessenek az Isten cselekedetei őbenne” (Ján. 9,1). A bajok nemcsak büntetések. Minden baj mögött bűnt látni, fölületes s rossz theológia. Végesek vagyunk, vagyis korlátoltak mindenben, tehát életenergiánkban is; szervezetünk s a társadalmi élet számtalan erőnek komplikációja, melyben a hiba könnyen esik meg, s az mint baj s szenvedés jelentkezik. Bele vagyunk állítva a világ mechanizmusába, s a világfejlődés vak erőknek küzdelmes útján jár. Van gondviselés, de az nem kimél meg hiánytól, szenvedéstől s hibától. – Ne szimatoljuk tehát mindenütt a vétket, ahol szenvednünk kell, hanem azon legyünk, hogy „kijelentessenek az Isten cselekedetei” bennünk: bizalmunkban, türelmünkben, okos, mérsékelt viseletünkben. Már Jób könyve hirdeti, hogy nemcsak istentelenség, hanem más okok miatt is szenved az ember, s ugyancsak, hogy a gonoszok gyakran szerencsések, mert a bosszú napjára fönntartatnak. – Meg akarom tehát dicsőíteni az Urat; pörbe nem szállok vele; hanem elviselem, amit rám mér a földön, akár napsugár, akár éj legyen, csak azután sürgetem az örök világosságot. 

 

b) „A földre köpvén sarat csinált a nyálból, és a sarat annak szemére kenvén mondá neki: eredj, mosdjál meg a Siloe tavában. Elméne tehát és megmosdék, és mint látó tére vissza.” A koldus ült a sarkon, koldult; sokan adtak neki valamit; Jézus nem adott pénzt, hanem erőt, napsugárt a lélekbe, életet, s ezzel fölszabadította a koldulástól is. Ez az ő módja: életre segít; lábra állít; úgy segít, hogy magunk boldoguljunk. Isteni adomány! Hitre, bizalomra, bátorságra nevel. E részben mindnyájan rászorulunk Jézus alamizsnájára. – Nagy bátorságra van az életben, a tisztességben, csapások s kísértések közt szükségünk; nem annyira alamizsnára, mint inkább jóbarátra. A szegényeken is így kell segítenünk: segítsük őket bizalomra; vígasztaljuk meg, emeljük föl őket. 

 

c) „Kérdezék tehát őt: miképen nyíltak meg szemeid ? Felelé: az az ember, kit Jézusnak hívnak, sarat csinált és megkené szemeimet… és látok. Szombat vala pedig, mikor a sarat csinálta Jézus.” Sárral világosságot hívott elő Jézus, mialatt mi sárral, földies, alacsony gondolkozással elfojtjuk magunkban az isteni világosságot. Mily sötétség mindenfelé… a vallásos lelkekben is, kik nem értik az Isten nagy gondolatait, s például azon botránkoznak, hogy Jézus szeret, segít és lelket ad szombaton! Mily sötétség, mely üres, oktalan formalitásoktól elfelejti az Isten nagy, szabad, szerető szellemét, s a maga gondolataihoz húzza le a fölségest, a helyett, hogy hozzá emelkednék. Azért aztán nem is ismeri föl Istent és műveit, s okoskodik s megvakul, mondván: „ez ember nem Istentől való, ki a szombatot nem tartja”, még ha szeret is s csodákat is művel. – Ó Uram, hozzád, igazságaidhoz akarok emelkedni; vetkőztess ki gyönge, hitvány fölfogásomból. Szólj, Uram, hallgat a te szolgád; szólj, mindenben hódolok! Ne mondd rólam is: „Itéletre jöttem én e világra, hogy akik nem látnak, lássanak és akik látnak, vakok legyenek.” 

 

d) „Meghallá Jézus, hogy kivetették a meggyógyult vakot a zsinagógából, és találkozván vele mondá neki: Hiszesz-e te az Isten Fiában? Kérdé amaz és mondá: Kicsoda az Uram, hogy higgyek őbenne? És mondá neki Jézus: Láttad is őt, és aki veled szól, ő az. Amaz pedig mondá: Hiszek Uram! és leborulván imádá őt.” Jézus erre a látásra akarja megnyitni szemeinket, hogy lássuk benne az Isten Fiát. Ugyancsak megmutatta magát nekünk fölségében, életében, csodáiban. Igen, én is látom őt, látom a legfölségesebbet. Érzem, hogy kiemel alacsony világból s erőt ad. „Mit Meinungen baut man keine gothischen Dome” (Heine), de e hittel igen; ezzel nő szárnya a léleknek; az ethikai kháoszból, melyet a theozófia kavar, kiemelkedem tiszta, erős, isteni akarásra. Az én legnagyobb lépésem is a térdre-esés. 

Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
Ezt az imát még nem imádkoztad el!

Prohászka Ottokár Elmélkedések az EvangéliumrólKrisztus önbizonysága

Napi Ima2 imádkozás /layout/img/logo.png

Júl
08

a) „Ki fedd meg engem közületek a bűnről? Ha igazságot mondok nektek, miért nem hisztek nekem?” (Ján. 8,46). Az alázatos Jézus, ki minden tiszteletnyilvánítást visszautasít, aki a hegyre fut, mikor királlyá akarják kikiáltani, aki még az általa meggyógyítottaknak is megtiltotta, hogy ne mondják tovább, itt a legnagyobb fölségben s erkölcsi méltóságban mutatkozik be, s követeli, hogy mindnyájan elismerjék, hogy ő bűntelen és szent. – Pedig ez a legnagyobb fölség. Mennyire mered ki Krisztus a szegény, bűnös világból, mely tele van a test, a szemek kívánságával s amellett az élet kevélységével! De hát ez a fölség jár az Istenfiának, ki azért jött, hogy levegye rólunk a bűnt. – Istenem, mily kristályos mélységek nyílnak a tiszta lélekben, melyek tele vannak Istennel, békével, örömmel; ezekkel szemben zsenialitás, hatalom, gazdagság csupa külsőség, amitől boldog és édes nem lesz az élet. Törekszem igazi szívtisztaságra; arra, hogy Isten ne feddjen engem a bűnről; ha a világ nem teszi, az még nem elég. 

 

b) „Aki Istentől van, Isten igéit hallgatja. Ti azért nem hallgatjátok, mert az Istentől nem vagytok.” Lám a nagy tapasztalati tény: aki Istentől való, az húz hozzá, annak érzéke van iránta, az beszél vele; aki nincs tőle, az idegen vele szemben; de annak, hogy idegen, őmaga az oka. Isten mindenkinek adja magát; kegyelmével megelőzi, fölvilágosítja s vonzza a lelkeket; ha nem tenné, senki sem mehetne hozzá; a baj azonban ott van, hogy vagy visszautasítjuk az Úr kegyelmét, vagy nem működünk vele közre. – Ó Uram, mily sokat rontunk a te műveden! Hogyan bántam el kegyelmeddel s fölvilágosításaiddal, – hogyan bánok el most is még illetéseiddel! Imádkozom, hogy finomabb lelkű legyek Istennel szemben. Mily csodálatos indulatokkal szolgál e részben a 118. zsoltár. „Teljes szívemből kereslek téged; ne hagyj eltévednem parancsolataidtól. Szívembe rejtem a te beszédeidet, hogy ne vétsek ellened.” 

 

c) „Felelé Jézus:… Én nem keresem dicsőségemet; van, aki keresse és megitélje. Bizony mondom nektek: ha ki beszédemet megtartja, halált nem lát mindörökké.” Dicsőséget tőletek nem keresek; mit is kaphatnék emberektől, kik nem értenek Istent, lelket, világot, életet. De azért ti nagyra vagytok nézeteitekkel, s kritizáltok, támadtok s vádoltok. Egyetlen egy kritériumot állítok mindezzel szembe: nálam csak oly szó és beszéd esik latba, mely halált űz s életet ad. Ti gáncsoskodtok és kritizáltok; de attól senki sem lesz jobb, szentebb s bizóbb, magatok sem; ellenben aki az én beszédemet megtartja, halált nem lát; ki az én beszédemet megtartja, annak erkölcsisége Istenen alapszik, szíve, meleg ereje el nem fogy, lelke mindig tavaszban áll. Ez az ítélet nem szó, hanem tett. Ezt tapasztalom; hát mit disputáljak? Inkább élek. 

Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
Ezt az imát még nem imádkoztad el!

Prohászka Ottokár Elmélkedések az EvangéliumrólA házasságtörő asszony

Napi Ima2 imádkozás /layout/img/logo.png

Júl
07

a) „Hozának pedig az írástudók és farizeusok egy házasságtörésen ért asszonyt, és középre állíták azt és mondák neki: Mester, ez asszony most éretett házasságtörésen. A törvényben pedig Mózes az effélét megköveztetnünk parancsolja. Te tehát mit mondasz? Ezt pedig mondják vala, kísértvén őt, hogy vádolhassák. Jézus pedig lehajolván, ujjával ír vala a földön” (Ján. 8,3). Krisztus előtt állnak a házasságtörő, ki érzi, hogy bukott, s álnok vádlói, a törvény végrehajtói, kik azonban nem a törvény szentsége miatt jöttek ide, hanem, hogy Jézust tőrbe ejtsék. Mily komédia bűnnel s törvénnyel! Ő ki akarta mélyíteni az erkölcsi érzést; akarta, hogy minden bűnös először is saját bűnét érezze; hogy a bűnnek rajtunk megkezdett utálatával s gyűlöletével induljunk ki másokat javítani, gáncsolni, menteni. Csak az ilyen lelkületen van áldás. Tehát ássunk a mélybe, önmagunkba; tisztuljunk meg, akkor hathatunk ki másokra is. 

 

b) „Midőn pedig szorgalmazván kérdék őt, fölemelkedett s mondá nekik: Aki bűn nélkül vagyon köztetek, először az vessen követ rája.” Az nem azt jelenti, hogy a bűnt nem kell büntetni; ilyesmi erkölcsi elernyedésre vezetne. Jézus nem jogi eljárást állít föl, de az előtte álló álnok embereknek lelkét kezeli. Átlát a szitán; látja, hogy nem az erkölcsöt szolgálják, hanem őt akarják tőrbe ejteni. Mily jó az ilyen embereket annak a bűnösségnek öntudatára hozni, melyet másban meg akarnak büntetni. Az asszony bűnös, de ők is alávalók. – Tisztítsuk a jó szándékot, hogy ne vegyüljön bele aljas, önző, érzéki, nemtelen elem. 

 

c) „Hallván pedig ezt, egyik a másik után kimenének, és Jézus egyedül maradt s a középen álló asszony. Fölemelkedvén pedig Jézus, mondá neki: Asszony, hol vannak, kik téged vádoltak, senki sem ítélt el téged? Ki mondá: Senki, Uram. Mondá pedig Jézus: Én sem ítéllek el téged. Eredj s többé ne vétkezzél.” Elmentek, érezték, hogy Jézus átlátott álnokságukon. Jézus áll itt s a bűnös; ez a helyes szituáció; utca, lárma, szenvedély nem való ide. Nem ítéllek el – mondja az Úr – nem töröm össze egyéniségedet, élj s javulj. A bűnt utálom, de neked jót akarok. Tedd jóvá bűneidet; élj tisztán. A „misericordia” így szól a „miseriá”-hoz. A bűnt utálni, de a bűnösnek jót akarni.

Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
Ezt az imát még nem imádkoztad el!

Prohászka Ottokár Elmélkedések az EvangéliumrólMárta és Mária

Napi Ima2 imádkozás /layout/img/logo.png

Júl
06

a) „Lőn pedig, mikor mentek, ő is betért egy faluba, és egy Márta nevű asszony befogadá őt házába. S ennek egy Mária nevű nővére vala, ki az Úr lábainál ülvén, hallgatá az ő igéjét” (Luk. 10,38). A dolgos, a gyakorlati téren érvényesülő Márta fogadja házába Jézust s vele szemben sem tud mást tenni, mint dolgozni; sürög-forog, sok a dolga. Mária pedig most nem dolgozik, hanem leül az Úr lábaihoz s szívja magába a lelket! Dolgozott s dolgozni fog megint; de most imád, szeret, hevül, élvez; boldog. – Mártában megnyilatkozik az élet ferde egyoldalúsága, mely csak munkát s megint munkát sürget, – mely az erőt, a kitartást tiszteli, de a belsőt, a lélek föléledését, az öntudat mélységét, szépségét, üdeségét, a kedély tisztulását s fölüdülését elhanyagolja. Helytelen dolog; Márta is üljön le, mikor ott a mester; merüljön el lelkébe; dolgozni ráér majd azután. – Sem erő, sem tehetség, sem termelés, sem munka nem lehet az élet tartalma. Nem ezeken, hanem a törekvés irányán, a formán, melyet belső világom ölt, a következetességen, mellyel a szent, tökéletes elvekhez hű vagyok, múlik minden. – Tehát tartalom, öntudat, hűség, bensőség az élet első követelménye, s azt nem szabad elhanyagolnia senkinek, hanem időt s erőt s érdeklődést kell rászentelnie. 

 

b) „Márta pedig szorgalmatoskodik vala a gyakori szolgálatban, ki megálla és mondá: Uram, nem gondolsz-e vele, hogy nővérem egyedül hagyott engem szolgálni? mondjad azért, hogy segítsen nekem.” Ez a túlzott, egyoldalú munka az embert ingerültté, panaszkodóvá, elégedetlenné, igazságtalanná teszi. A munka iga s teher lesz, mely nyom, s nem hivatás és kötelesség, mely boldogít. Le akarnók rázni magunkról ez igát, s kancsal, irígy szemmel nézünk azokra, kik kevesebbet dolgoznak. – Manap a munka tényleg oly teher, mely az emberiséget rémségesen nyomja; kényszeriga lett belőle, s mi szolgálunk neki. – Ne váljék a munkában formátlanná, keserűvé a lelkünk; vigyük beléje lelkünket, nemes motívumainkat, a jóindulatot. Ez az olaj a csikorgó tengelyeken. Istenért, emberért, hivatásból dolgozzunk s ne panaszkodjunk, de egyszersmind működjünk közre, hogy az áldatlan állapot jobb társadalmi rendnek engedjen tért. 

 

c) „És felelvén, mondá az Úr: Márta, Márta, szorgalmatos vagy és sokban törődöl. Pedig egy a szükséges. Mária a legjobb részt választotta.” Márta sokat teszesz, sokra gondolsz, de ne hanyagold el magadat s ne légy igazságtalan mások iránt. „Egy a szükséges”, szükséges az Istennel egyesült s belőle táplálkozó lelkület. Isten legyen lelked, életed s törekvéseid középpontja, s összes munkád s iparkodásod e középpont körül harmonikusan elhelyezkedett körvonal legyen; akkor lesz benned szimmétria, harmónia, béke s boldogság. Akkor igazul be rajtad, hogy „nem több árút, hanem több boldogságot termelsz”. Egy a szükséges tehát, a tiszta, szép, nemes, Istent szerető lélek. Aki ezt választja, a legjobb részt választotta, s ez az egyedül észszerű, következetes s erőteljes eljárás; aki a lelket s önmagát elhanyagolja, az a meghasonlást hordozza magában; sorsa az elsötétedés, elkeseredés s üresség. – De az nem annyit jelent, hogy elvonulni, remeteségekbe zárkózni; maradjunk pályánkon, s ne veszítsük el az „egy szükségest” szemeink elől semmiféle dolgunkban. 

Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
Ezt az imát még nem imádkoztad el!

Prohászka Ottokár Elmélkedések az EvangéliumrólSzeressed Uradat Istenedet! 

Napi Ima2 imádkozás /layout/img/logo.png

Júl
05

a) Minden elmédből; gondolkozzál róla, kutass, mélyedj bele, szemléld. – Teljes lelkedből; kedélyed tud elmerülni, énekelni, alakítani; tud sugalmazni s élvezni; ezzel a teljes lélekkel fordulj felé. Teljes szívedből, mely dobog s vért lüktet s jótékony meleget s életerőt áraszt; így szeresd, s minden erődből, az élet erőivel s szerveivel, szemmel, füllel, ajkkal, nyelvvel. – A szeretet legyen tehát inspirációja szívednek, lelkednek, elmédnek; ez legyen eleme életednek. – E nélkül a gondolat árnyék; sápadt, színtelen, erőtlen kiindulás, mely Istenhez el nem ér. E nélkül az „anima”-nak nincs értéke, nem lát, nem észlel, nem reagál; s a szív is, bár dobog, de élete mint a mocsár hinárja s a vizenyős árkok gaza. 

 

b) Szeress… bátran; ne félj, hogy tiszteletlen léssz. Némely Mária-szobor ellen az a kifogás, hogy a gyermek rá van öntve édesanyja keblére, hogy „bizalmas simulása lerontja a hieratikus jelenséget”. Igen, elméletileg a „Dominus Deus”-szal szemben tiltakozunk az antropomorfizmus ellen, mely az Istent embernek nézi, de az érzésben Isten közelebb áll hozzánk, mint bármely ember. A bensőséges egyesülés, az Istennek s az emberinek egymásba olvadása, a tannak meleg életté kiváltása lesz mindig az evangéliumnak főcélja; Lelkem ráömlik az Úrra; hogy Úr, attól meg nem dermedek! ráömlik Istenére; hogy Isten, attól meg nem merevülök! Szeretek, szeretek; a hieratikus merevség, a galanteria szétfoszlik előttem. A gyermek is ráomlik anyjára, még ha királyné is; furcsa volna, ha a királyságtól a szeretet lelohadna. Ó ezt értem; komolyba veszem érzéseimet, megkomolyodom szeretetemben; de a „Dominus Deus” nem ijeszt. 

 

c) Szeresd az Urat; fölséges ő és magas, de nem rideg, hisz napsugaras. Mély ő és örvényes, de e mélységből élet lüktet, meleg vér fakad. Erős és viharos, de virágot tart kezében, illatot hint és énekel. Titokzatosan néma, de hangossá lesz a lélekben; zsoltárra, himnusra, glóriára megtanít; a De profundist is bíztató akkordokkal zárja. Szeme fekete, mint az éj, de szép; az örök szeretet tüze villog e sötétségben. Arca le van fátyolozva, de a természet az ő tükre, s minden őt szimbolizálja. Ő szül és nevel, örömöt és lendületet ad lelkünkre; ő jó és hű; mulandóságon, mint árkon át nyujtja felém kezét; ugrom feléje, mert ő emel. Küzdelmektől nem óv meg, de egyre azt suttogja: gyermekem vagy, s ha sírsz, omolj keblemre s ott sírd ki magadat. Én Istenem, én mindenem! 

Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
Ezt az imát még nem imádkoztad el!

Prohászka Ottokár Elmélkedések az Evangéliumról„Szeressed a te Uradat… és felebarátodat.”

Napi Ima2 imádkozás /layout/img/logo.png

Júl
04

a) „És íme egy törvénytudó fölkele, kísértvén őt és mondván: Mester, mit cselekedjem, hogy bírjam az örök életet? Ő pedig mondá neki: A törvényben mi vagyon írva? Amaz felelvén, mondá: Szeressed a te Uradat, Istenedet teljes szívedből és teljes lelkedből és minden erődből és minden elmédből, és felebarátodat, mint tenmagadat. És mondá neki: Igazán feleltél; ezt cselekedjed és élni fogsz” (Luk. 10,25). Szeressed az Istent, a te fölséges, végtelen, édes mindenedet; azt az örökkévaló, magát egyre jobban kinyilatkoztató nagy jót; „omne esse”, a lét és élet dagadó óceánját; azt a meleg, boldog örök-életet, kiből fakadnak lelkek és egyesülések, intuiciók és inspirációk s az extázisok örömei, mint rügyei a lelki tavasznak; kiből valók a szellemek viziói s a művészetek inspirációi, ki bűvöl lelket, s ritmust s harmóniát önt ki a létre. Szeresd azt a legreálisabb szépséget, mely poézis és valóság; azt a produktív őserőt, mely gördít csillagot s rajzol világot, s szívedbe szárnyaló, édes érzést önt. Szeresd őt, kiből való az anya öröme; őt, ki által születik gyermek s fakad virág; kiből való a boldogság énekének minden motívuma, ki tejet és mézet és bort csepegtet a szeretők, a költők, a próféták s a szamaritánok ajakára; – ki könnyeket fakaszt s a csendes örömök pacsirtadalait inspirálja; – ki a mély megindulás könnyeit keveri a fájdalomba s homállyal, sötétséggel is dolgozik a több, szebb élet kialakításán. Szeresd őt, Uradat, mindenedet, ki akart téged, s azért vagy, s ki akarja, hogy több, szebb, erősebb, teltebb, gazdagabb lélek légy; ki vonz téged, s fölhúzza kegyelmének zsilipjeit, s lelkedet folytonos, szebb, öntudatosabb élettavaszra neveli. Szeretni kell őt szívvel, erővel… s ugyan lehet-e őt szeretni érzés, megindulás, hevülés nélkül? Aki hevülve nem szereti, az még nem nézett bele arcába! 

 

b) „Szeressed Uradat…” ez az első parancsolata, nem az, hogy higgy, remélj, félj, jutalmat várj; szeress, nem akárhogyan, hanem hevesen; vágyódjál, indulj, repülj feléje, repess utána, öleld át, karold át, borulj rá. Ezekhez értesz, s ugyan kire pazarolnád, ha nem reá? Első ez a parancsolat, mert a szeretet a legtökéletesebb, legerkölcsibb, legúribb, legnemesebb akarat és érzés; én határoztam el magam arra, hogy egész valómmal odaadom magamat neki; mi lehetne ennyire nekem s Neki való? Tiszta moralitás; szívet tölt. – Első azért is, mert az Isten, az élet s a tökéletesség lelke mindenek fölött ezt kívánja, más nem becsül így; a szeretet primiciájára féltékeny. – Első azért is, mert a legédesebb; eleme az öröm. Lehet örömöm az engedelmességben, a tiszteletben, a dícséretben, melyet Istennek nyujtok, de a legédesebb öröm a szeretetben van! Ezzel lehet azután haladni, kitartani, küzdeni, áldozatot hozni; ezzel lehet lemondani; mindenre jó, mindent győz! 

 

c) „Amaz pedig igazolni akarván magát, mondá Jézusnak: De ki az én felebarátom? Felelvén pedig Jézus, mondá: Egy ember méne Jeruzsálemből Jerikóba és rablók közé juta, kik meg is foszták őt, és megsebesítvén félholtan hagyák őt és elmenének. Történt pedig, hogy egy pap jött le azon az úton, és látván őt, elméne mellette. Hasonlóképpen egy levita is. Egy szamaritánus pedig arra utazván, könyörületre indula, és hozzája menvén beköté sebeit, olajat és bort töltvén azokba, és föltevén őt barmára a szállásra vivé és gondját viselé… E három közől kiről véled, hogy felebarátja volt annak, ki a tolvajok közé jutott? Amaz pedig mondá: Aki irgalmasságot cselekedett vele. És mondá neki Jézus: Menj s te is hasonlóképen cselekedjél” (Luk. 10,29). A szenvedő ember mellett elmennek először azok, kiknek részvéte szűkkörű, s kik nem éreznek közösséget vele, mert idegenek. Papok, leviták tán a templomba sietnek, tán fontos közügyektől rá nem érnek; elég az hozzá, hogy az, aki az útszélen fekszik, nem az ő testvérük; el nem érzékenyülnek, meg nem indulnak látásán, szóval idegenek. De jön a szamaritán, s „könyörületre indula” s szolgálatát fölajánlja; lélekkel jön feléje s kimutatja, hogy a sebesültet szívén hordozza. Ez az a „proximus”. Az igazi felebarát, aki barát, s nemcsak ad, hanem tesz; aki szerető, segítő viszonyba helyezkedik a szenvedővel, s lelkének erejét önti ki rá. „Nicht Almosen, sondern einen Freund.” Ez a szociális érzés a régi krisztusi caritas. 

 

Nur was wir teilen, nimmer was wir geben; 

Der Gabe ohne den Geber fehlt das Leben; 

Nur wer in seiner Gabe selbst sich gern 

Hingibt, speist sich, den Bettler und den Herrn. 

Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
Ezt az imát még nem imádkoztad el!

Prohászka Ottokár Elmélkedések az EvangéliumrólMunkásokat az Úr aratásába!

Napi Ima2 imádkozás /layout/img/logo.png

Júl
03

a) „Ezek után pedig rendele az Úr más hetvenkettőt is, és elküldé őket kettőnként maga előtt s mondá nekik: Az aratás nagyon sok, de a munkás kevés” (Luk. 10,2). A mezők fehérlenek, az aratás nagy. Jézus végignéz lélekben a világon. Beletekint nyomorába, bűneinek, szenvedélyeinek sötétségébe; élénken átérzi bajait; rokonérző, nagylelkű szívvel segíteni akar, azért arra utal, amire legnagyobb szükség van: kérjétek, hogy az Isten apostoli férfiakat küldjön; jelzi is, hogy milyeneket: erőszak és érdek nélkül, tisztalelkű embereket, kiknek a ragadozó, kegyetlen, önző világ temperamentumában nincsen részük; mezítlábú, békés embereket, kikből sugárzik a lélek; kiknek a világgal szemben csak egy tényük van, hogy vegye a békét, melyet ők adnak, s adjon viszont kenyeret. – Jézus lelkéből való a kereszténység; terjesztésére, fönntartására szintén hasonlelkű, „kongeniális” emberek kellenek. – Nézd e Krisztus-típust; tekints kristályos mélyeibe; töltsön el téged is ez a lélek; ha ez van benned, akkor nézz bizalommal a nagy aratásra, s suttogd magadban: Isten küld, lelke űz: megyek. 

 

b) „Kérjétek azért az aratás urát, hogy küldjön munkásokat az ő aratásába.” Kérjétek az ilyen munkásokat. A „kongeniális” lelkek, a krisztusi rokonság nagy kegyelem, azt kérni kell. Az egyházban meglesz a jog szerinti apostoli utódlás; de a jog csak vasdrót, abból nem lesz koszorú; virág, erkölcs kell hozzá; a jog sziklaréteg, abból nem lesz szép világ; fenyves, erdő, moha, pázsit, rét kell hozzá; kérjétek hát. – Néha e géniuszból valami jelenik meg köztetek, s máris elragad; gondolhatjátok, ha a típus nem sötéten, nem egyoldalúan, nem tolsztoji passzivitásban, nem ibseni ködben, hanem az „Emberfia” eredeti szépségében köszönt be hozzátok, mennyire hódítja meg majd szíveiteket. Szentjeink e típus variációi. Kérjetek, kérjetek apostolokat, szenteket, s necsak kérjetek, hanem neveljetek. Hátha gyermekeitek arcán, ha Krisztusnak nevelitek, kiverődik a krisztusi hasonlóság! 

 

c) Munkások kellenek, kik új világot teremtenek; élénken perceptív s keményen munkás lélekre van szükségünk. Munka kell; sziklákat kell fúrni, követ fejteni, aratni kell. Az apostoloknak nem hivatalban kell ülniök s várniok a tudakozódókat; ez egészen mellékes funkció. Tűzeső hull az apostoli férfiakra az apokaliptikus angyal füstölőjéből; nincs nyugalmuk; lelkük feszül, szemük lát, arcuk ég, szívük beszél; a szeretet tüze s a gondnak árnyéka jellemzi lelkületüket. Gyermekek, betegek, botrányosok, veszélyben forgók, bűnösök, jó lelkek, iskola, család, társadalom ezernyi szükséglete rajzik szemeik előtt; ők bíznak, imádkoznak, szenvednek, kitartanak. 

Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
Ezt az imát még nem imádkoztad el!

Prohászka Ottokár Elmélkedések az EvangéliumrólAz álnok szolga

Napi Ima2 imádkozás /layout/img/logo.png

Júl
02

a) „Kimenvén pedig az a szolga, talála egyet szolgatársai közül, ki száz pénzzel tartozik vala neki és megfogván, fojtogatá őt, mondván: Fizesd meg, amivel tartozol. És leborulván szolgatársa, kéré őt, mondván: Légy béketűréssel hozzám s mindent megfizetek neked. Amaz pedig nem akara, hanem tömlöcbe veté őt…” (Máté 18,28). Kimenvén pedig a szolga szolgatársai közé, a nagy, Fölséges Úrnak magaslatairól leszállván az alacsony érzések régiójába, hol szolga-, kufárlelkek gyötrik egymást, kegyetlen lett, s megfeledkezett az irgalomról. Ime a szolgalélek nyomai a sárban! Jézus lelke a legnagyobb hivatás fölségével, az isteni érzések áldásával jön felénk. Lelkében szenvedéllyé fejlett az örök halál veszedelmének aggodalma s az örök élet közlésének vágya. Jön átkot eloszlatni, poklot zárni, végtelen adósságot elengedni; jön az élet legsötétebb gondját eloszlatni; jön erővel s hatalommal; győzi. Lélekkiáradással, pünkösdi tűzzel szemében, karácsonyéj mézével ajkán, a megtestesülés áhítatával szívében jön felénk; könnyeket, irgalmat, könyörületet, tisztaságot, erőt, halhatatlanságot hozott, s a szolgaember mindezt felejti s száz pénzért fojtogat, keserít, üldöz, öl… s pokolba jut! Az az Isten-gyermek, ez a szolgatípus! 

 

b) „Látván pedig szolgatársai a történteket, igen megszomorodának…” A szolgatársak, kiket a kegyetlen önzés el nem állatiasított, szomorkodnak; a világ az ő kínjuk, az az alacsony, mellén kúszó, földet érő kígyóvilág. Ők tesznek ellene, dolgoznak, küzdenek és sírnak, de nem szabad elernyedniök s nem szabad a sasok magaslatairól a kígyók csapásaira térniök. Menjenek csak bízvást Krisztus után, még ha könnyes szemmel is. Menjenek s érvényesítsék tőlük telhetően a szeretet harmonizáló erejét; foglalják énekekbe, himnusokba az élet diszharmóniáit; sugározzák ki lelküket; a lélek sugarai az igazság, jóság, szentség, szépség, erő, öröm, élet. Tegyék széppé a világot; rongyokba, vityillókba hozzák magukkal a tündérmeséket elhalaványító krisztusi világosságot; árasszanak ki tájékra, mezőre, szérüre, redves kerti palánkokra, liceumbokrokra poézist; járjon velük utcákon, folyosókon, szalonokban, kapuk alatt, pince- és padláslakásokban az élet lelkesülése, s azért mert szomorkodniok kell, ne felejtsék, hogy ők voltakép a lét s az élet ittas élvezői. Ez nem filozófia, hanem kereszténység. 

 

c) „Akkor eléhíván őt ura, mondá neki: Álnok szolga, minden adósságot elengedtem neked, mivelhogy kértél engem; vajjon nem kellett volna-e neked is könyörülnöd szolgatársadon, mint én könyörültem rajtad.” Ó, ki bírja el e vádat s még inkább a szolgaérzés sírkövét! Mit adott s mit bocsátott meg nekünk az Úr! Hogy ég a lelkemen Krisztus vére, mellyel bűneimet eltörülte; hogy járja át szívemet „kétélű kardnál élesebb” igéje; mily kincsek kallódtak el kezeim közt, mintha homokszemek lettek volna; sőt tán még lelkek örök veszte is reám borítja árnyékát, s íme „minden adósságot elengedtem neked”, s te álnok, sötét, hideg öntudat ráveszed a lelkedet, hogy másnak meg nem bocsátsz s kegyetlenkedel vele? Emberek, ez alávalóság nyomai a pokol csapása! Azért szeressetek, irgalmazzatok, mint ahogy én szeretek s könyörülök; ne legyen nehéz kőszívetek, hanem bocsássatok meg sérelmet és kislelkűséget! 

Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
Ezt az imát még nem imádkoztad el!

Prohászka Ottokár Elmélkedések az EvangéliumrólAz adósságunkat elengedő irgalom

Napi Ima3 imádkozás /layout/img/logo.png

Júl
01

a) „Hasonló a mennyek országa egy király-emberhez, ki számot akart vetni szolgáival. És mikor elkezdte a számvetést, eléje viteték egy, ki neki tízezer talentummal tartozik vala” (Máté 18,23). Mindenki adósa az életet s üdvöt adó Istennek, adósa rogyásig. Tőle veszünk minden jót; a teremtésben épúgy, mint a megváltásban, s mindennel vissza tudunk élni. Vétkezünk. Visszaélünk Krisztus igéjével, vérével, kegyelmével, kincseivel; óriási kontrasztot állítunk önmagunkban az erény s az egyén közé; konfliktusokat élünk át, melyektől szívünk vérzik; harcokban nyögünk, melyekben elernyedünk. – Felém jön az a számvető Fölség, ki úgy remekelt a teremtésben; a lét öröme és telje, az erő és tökély végtelen „jubilus”-a. Felém jön s számot kér! Ó mivé lett bennem az erő és élet! Mivé a kegyelem és szépség! Tízezer talentum adóssága van a földhöz tapadt, elnyomorodott páriának! Érdem, jog, képesség, cselekvő, érvényesülő erő nélkül vonaglik; itt csak „indulgentia”-nak, „remissio”-nak, bűn- és büntetés-bocsánatnak van helye. Ha elengedi a Fölséges, jó; ha el nem engedi, én le nem robotolhatom. Azért kérem az Urat: „bocsáss meg, engedd el”; azért imádkozom s vezeklek, mikor gyónom; azért rimánkodom: „engedd el, Uram, büntetésemet”; e járatban vagyok, mikor búcsút kívánok elnyerni. 

 

b) „Leborulván pedig az a szolga, kéré őt, mondván: Légy béketűréssel hozzám s mindent megfizetek neked.” Ez az én pózom a végtelen Úrral szemben; minden gyónásom, áhítatomnak öntudatosabb percei, Istenhez való közeledésem, kivált halálom órája e pózba parancsol. Leborulok, s az örök élet vágyával s az örök Fölséget imádó s szépségét átkaroló lelkem bensőségével kérem, hogy tegyen, tegyen, mert csak ő tehet; én már nem tehetek egyebet, mint kérek, bánok s remélek; de ezt lelkem elszántságával s rendületlen bizalmával teszem. Isten engem úgy segéljen! Mily nagy erők a megalázódás, a bizalom, bánat s remény! 

 

c) „Könyörülvén tehát az Úr azon a szolgán, elbocsátá őt s az adósságot elengedé neki.” A bűnbánat alázatát a fölmagasztalás, a leborulást az édes ölelés, az üdvösség gondjának sötét töprengését a könyörülő szeretet csókja váltja föl. A pokol kilátásaiban megjelenik a töviskoszorús Jézus. Fölemel s biztat: gyere felém – mondja – ne kételkedjél; kitörlöm lelkedből a kételyt; eloszlatom az aggály árnyékát homlokodról; gyere, gyere; kegyelmemet állítom a bűn helyébe, erőm fölváltja tehetetlenségedet, szeretetem minden aposztaziádat. Jöjj, én bocsátok meg neked! Ismerem romlásodat! Pesszimista lettél, mikor magadat s a világot rögzítetted. Filozófiád is hirdeti, hogy komisz az ember; tudományod állítja, hogy az állatiasság jeleit viseli; én is mérhetetlen adósságot látok rajtad. Cselekvésed ellenkezik az erkölcsi törvénnyel; elszakadtál a szent Istentől s morális exisztenciád kérdésessé lett; de én megbocsátok neked! Ime az Isten új teremtése az erkölcsi rendben! Ime a kegyelmes hatalom! 

 

d) De ez nem hat reánk varázs- s igézetképen; hanem mély hullámzásba hozza a lelket. Lélek erjed s forr itt. Jön feléje az üdv s a lélek megragadja azt görcsösen. Megcsapja az erkölcsi világ magaslatainak, az éledésnek lehellete; kibontakozik az erkölcsi tisztaság szépsége s kelleme, s két érzelem hatja át: átérzi önmaga nyomorúságát s ugyancsak az Isten segítő s mentő hatalmát; Isten jön s éltet, s én éledek. Ó ne kételkedjünk benne, ne kételkedjünk irgalmában sem; megsértenők! Rendületlen bizalmunk erőt önt majd belénk s fokozza bensőségünket s szenvedéllyé éleszti ragaszkodásunkat. 

 

e) E bűnbocsátó kegyelem szíves fogadása teljesen elváltoztatja az életet; a választófal Isten s ember közt ledől, s isteni erők áradnak belénk. Krisztus erejében, uralmában s dicsőségében lesz részünk. „Es fliesst aus dem Glauben die Liebe und die Freude im Herrn und aus der Liebe ein froher, freier Geist.” Fölszabadulunk kishitűségünk s bizalmatlanságunk elfogódottságából, s bátran megyünk előre. Krisztus odaadta magát s kegyelmét nekem; megkönnyebbültem s erős lettem. Teszek bátran s dolgozom tovább a krisztusi művön magamban s másokban. 

Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
Ezt az imát még nem imádkoztad el!

Küldetésünk

Amikor a szeretet és a béke nyelvét használjuk, ez lehetővé teszi számunkra, hogy párbeszédet folytassunk másokkal, még azokkal is, akik különböznek tőlünk. Ezzel a párbeszéddel kezdjük jobban megérteni egymást, lehetővé téve számunkra, hogy kövessük Jézust egy békésebb világ megteremtésében. ​​​​​​A Kattints és Imádkozz egy lehetőség, hogy a most élő generációk a digitális világban megváltozzanak. "Isten hűséges és a reményünk benne olyan, mint egy szilárd horgony az égben."