151293 ima található a honlapon, összesen 372813 imádkozás. Regisztrálj, majd kattints és imádkozz!

Prohászka Ottokár - Elmélkedések az Evangéliumról

Naponta frissül

Prohászka Ottokár: Elmélkedések az Evangéliumról című világhírű könyvéből.

Prohászka az elmélkedés embere volt. A mélységes lelki csendnek és az Istenben való elmerülésnek medencéibe gyülemlettek meg nap-nap után a kegyelemnek és buzgóságnak ama forrásvizei, melyekkel annyi lelket és a magyar életnek annyi területét folyton megtermékenyítette és üdeségben tartotta.

"... segítségére akar lenni a lelkeknek, hogy a krisztusi életet magukban kialakíthassák. Be akarja őket vezetni a krisztusi élet tartalmába, s ráképesíteni, hogy ők maguk hatolhassanak abba bele szívvel s kedéllyel, s kifeszített, fehér szárnyakon ráereszkedhessenek azokra a mélységekre, melyeket lét és élet, természet és kegyelem nyit. Ez a lélek világa; mint ahogy a sas nem fél, hogy elmerül, mikor az ég mélységében úszik, hiszen erejének érzetétől ittas: úgy legyen a lélek, mikor az Istennek s belénk áradó erejének, a minket hivogató szeretetnek, a krisztusi élet heroikus sugallatainak, az örök, halhatatlan élet szenvedélyének öntudatára ébred s mélységeire ereszkedik. Félni nem félhet, hanem csak ujjonghat s élvezhet. Szabadítsuk föl ez élvezetre. Hisz ép az a baja, hogy a földi érzés, a kevélység s érzékiség szikláihoz van láncolva, s a vágyak viharja tépi keblét; kívánja, keresi a jobbat; keresi nyugalmát, mely a lélek hazája, de nem találja. Rá kell segítenünk a hazavezető nyomra, az Isten nyomaira. Erre az útra utal Krisztus s biztat minket is; evezz ki a mélyre – mondja – s kievezesz, ha jössz s követsz engem."

Hozzáadás a kedvenc kategóriákhoz

Feliratkozás e-mail értesítésekre

Feliratkozás mobil értesítésekre

Prohászka Ottokár Elmélkedések az EvangéliumrólPéter tanusága Krisztusról

Napi Ima0 imádkozás

Jún

a) „Jöve pedig Jézus Fülöp Cezareájának környékére s kérdé tanítványait: kinek tartják az emberek az ember Fiát? Ők pedig mondák: némelyek Keresztelő Jánosnak, némelyek Illésnek, némelyek pedig Jeremiásnak vagy egynek a próféták közül” (Máté 16,13). Kinek mondják az emberek az ember Fiát? Embernek, nagy, prófétai, tüzes lelkű embernek, szent, csodálatos embernek, de embernek. Hasonlónak Illéshez, Jeremiáshoz, Keresztelő Jánoshoz, a nagylelkű s nagyszívű emberekhez, amilyenek már voltak s lesznek; emberekhez, kik Istennel rokonok, kikben mélységek nyílnak, s kik a magaslatokat járják s másokat is odasegítenek, kik produktívek, alkotnak, teremtenek, kik az emberiség áldása és szemefénye, de csont az ő csontjukból, s vér az ő vérükből. Az ember emberre ismer Krisztusban. De van egy más ismeret, mely magasabból való s mélyebbre hat, mely az empirikus, hisztórikus alakban más valót ismer; ez a hit. Ezt nem az ember inspirálja, hanem az Isten; nem emberi utakon indul, hanem az Isten ujja nyomán. – Ember vagyok, de Istenre is hallgatok: hiszek; lelki világom vele érintkezik, benyomásait veszi s gazdagodik.

b) „Ti pedig kinek tartotok engem? Felelvén Simon Péter: te vagy Krisztus, az élő Isten Fia.” Te hisztorikus, empirikus ember, te Isten vagy. Lelked, szemed, szád van, de a lelked legmélyén egyesítve vagy az Isten fiával; te vagy az! Lelked látja a végtelent, de nem fogja föl egész lényét, mert véges; látja azt a fényes, teljes valóságot, az egységes végtelen aktust; látja, hogy a világ hogyan hajt ki belőle; elragadtatással szemléli a létnek dagályát, s emeli őt a végtelennek harmonikus lélekzete; e szemléletben látja azt a titkot is, hogy egyesítve van az Isten Fiával. Ez öntudattól s az örök élet áramaitól lesz üde, bűbájos, mély, varázsos, erős, örvendező Jézus lelke. Érintkező pontja lesz az Istennek s a világnak! Ez életteljességének megfelel a teste s a vére. Fogantaték Szentlélektől, szeplőtelen az eredete, királyi a vére; „Christus”, vagyis fölkent, s a Szentlélek kegyelmeinek szivárványos koszorúja van a fején. Nagy, szeretetreméltó s rettenthetetlen. Az Istent imádom benne, a nagyot csodálom, a szeretetreméltón fölbátorodom, a rettenthetetlenben megnyugszom. Jézusom, Uram, élet kenyere, élet teje, élet forrása!

c) „Boldog vagy, Simon, Jónás fia, mert a test és vér nem jelentette ki ezt neked, hanem Atyám, ki mennyekben vagyon”. Simon, te ember fia vagy, s ez a hit emel, erősít, igazít s üdvözít majd téged. E nélkül nincs boldogság. Már csak azért sincs, mert nélküle nincs világnézet s nincs remény és kedv. Bizonytalanul tapogatózunk Krisztus nélkül, s bűneink terhe megváltás nélkül sírkő, mely alatt élve halunk. A tudomány a lelket nem boldogítja, a művészet s a szerelem ki nem tölti; nekünk erős, gazdag, halhatatlan, boldog lét kell; az empiriában erre rá nem akadunk. A szkeptikus nem boldog, a kételkedő nem boldog, a dekadens blazirt sem az. Hiszek Krisztusnak, hogy Jónás fiával én is az erős, bátor hitben leszek boldog. Azért ebből nem engedek. Ha átélem, nem kételkedem. Nem nézem hát s nem kritizálom a hitet kívülről, aminthogy nem nézem a gót dóm üvegfestményeit kívülről, hanem átélem belülről; szemlélem pompáját s átélvezem erejét magamban; így boldog leszek.

Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.

Ezt az imát még nem imádkoztad el!

Prohászka Ottokár Elmélkedések az EvangéliumrólVilágossággal kell legyőzni a sötét lelket

Napi Ima7 imádkozás

Jún

„Vigyázzatok és óvakodjatok a farizeusok és szadduceusok kovászától” (Máté 16,6).

a) Sötétség és árny sok van a lelken, de nem szabad vele meggyöngíteni életünket; hanem világossággal kell legyőzni a sötétséget. Sötétségünk forrása gyarló jómagunk. A kicsinyeskedés fogyatékos mezében oly gyönge és fázékony, mint a pusztai gyermek télvíz idején. A betegszoba éji mécse az ő sajátos világossága. Az önzés beteges félhomálya borong benne, melytől nehézkes, rest, kedvetlen lesz a lélek. Néha undorodik önmagától. Az undor a buzgó lelkeken is jelentkezik hébe-korba. Ima, szentségek szétmállnak kezeik közt. Sopánkodnak, akárcsak a Betheszda tónak tornácaiban laknának. Gyűlölik önmagukat, s nincs kedvük az élethez. Már most mi győzzön, a jó vagy a rossz? Elszontyolodjunk-e végleg vagy szakítsunk e tehetetlen „aszkétasággal”? Mondjuk-e, mirevaló e sötét, tehetetlen önlefokozás? mire a pinceélet? Nekem a Tátra magaslata kell; kedvem a friss levegő, napsugaras csúcsok, zúgó patakok, illatos fenyők, harmatos páfrányok, kábító kakukfű; nem pedig ez a félős, fázós, sopánkodó elégiázás.

b) Az erős természeteknek ösztönszerű ellenszenvük van az ilyen gyönge, elborult világnézet iránt s komornak nézik a kereszténységet is. Mi igazuk van a dologban? Az árnyakat el nem oszlathatjuk, természetünk anyajegyeit le nem kaparhatjuk; az eredeti bűnnel belénk van szőve sok nemtelen pozdorja és kóc. De ennél meg nem állapodhatunk, mert tudjuk, hogy nem a rossz, hanem a jó győz. Hiszen a rossz csak a jóban van; a jó mindig sokkal több, mint a rossz. A rossz csak árnyék, a végességnek árnya; de nem az élet kerete; a rossz tehát szolga-hatalom; mindig szolgál, mindig eszköz. Ez árnyékon át fénybe jutunk s világosságba állunk, hogy ott kifejlődjünk.

c) A lelki életnek fény s világosság kell; ezt a természetes észből s hitből meríti, mikor az Isten gondolatait látja a természetben is, melyet azonban nemesítenie kell; látja azokat az ösztönökben, hajlamokban, életszükségletekben, a fizikai életben is. Ne undorodjunk a természettől; ez az undor nem igaz, nem reális, nem valószerű! Ne undorodjunk az emberiségtől; különbeknek kell lennünk a világ fiainál, magasan kell állnunk, de senkit sem szabad lenéznünk. Aki megvet s lenéz, az sötét lélek. A sötétben nem fejlik semmi; még a békaporonty sem nő békává a sötétben, sok oldat a sötétben nem jegecesedik. Fényem, világosságom lesz, ha Isten gondolatait látom a természetben s a kegyelemben; ha Istenre s műveire szeretettel gondolok s azokban örvendek!

d) Fény és világosság az Istennel való érzelmi közlekedés. Ha Isten gondolatait megismerjük, azáltal is közel állunk már Istenhez, de milyen más közelség a szeretet, az érzelmes vonzódás, nevezetesen pedig az Oltáriszentségből kisugárzó bizalmasság. Talán megszáll az érzés, hogy ez fölösleges; tán be akarnók érni az ismerettel; de akkor nem értenők meg sem az Urat, sem önmagunkat. Ő hozzánk a szív szárnyain ereszkedett le; a gondolatot nem tagadta, de a gondolatnak meleg valóságot adott alapul s szolgálatába hajtotta az élet nélkülözhetlen erőit, hajlamait, ösztöneit, a szív érzelmeit, a valóságos jelenlét vigaszait. A hideg észből a meleg életbe vezeti szívünket, mely elakadt az értelmi, magas régióknak átlátszó, hideg légkörében; itt fölmelegszik; a közelség, közvetlenség, az együttlét, a valóságos egyesülés, ez a bűbájos, természetes viszony elragadja Jézus életébe, barátságába, a vele való érintkezésbe. Az ilyen lélek mondja azután igazán: mea nox obscurum non habet: éjtszakám nem sötét.

Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.

Ezt az imát még nem imádkoztad el!

Prohászka Ottokár Elmélkedések az EvangéliumrólEffeta!

Napi Ima5 imádkozás

Jún

„És ismét kimenvén Tirus határaiból, a Galileai tengerhez jöve, és hozának neki egy siketnémát és kérték őt, hogy tegye rája kezét” (Márk 7,31).

Jézus lelkébe kell néznünk; szemben áll a siketnémával, a tompa, buta, állatias lét e szomorú alakjával, s szánalomra fakad; kérik őt, hogy segítsen. Félrevezeti tehát, füleibe dugja ujját s nyálával érinti nyelvét; fölsóhajt s erős akarattal, mintha a lelkét öntené ki rá, mondja: nyílj meg.

a) Erős, egészséges, szép lélekkel kell másokhoz közelednünk, s életünket s érzéseinket velük közölnünk. A nyál az élet s egészség egyik eleme; a dühös vagy fáradt embernek a nyála is mérges, inficiál; az egészségesé az életet szolgálja; Jézus nyálával érinti a beteg nyelvét, erős életével. A gyönge, beteges kételkedő, sötét, bizalmatlan lelkek nem gyógyítanak; lelkületük inficiál; ellenben a széplelkű emberek befolyása a lélekre olyan, mint terebélyes, hatalmas fáknak, szép virágoknak vagy az égboltnak benyomása. A lelkek szépsége, jósága közjó, mint a napsugár s az erdők lehellete.

b) „És félrevivén őt a seregtől, füleibe bocsátá ujjait és köpvén, illeté nyelvét s föltekintvén az égre, fohászkodik”. Fölsóhajt; a lélek mély megindulásával segít; sírva, égve, vágyva emeli ki bambaságából a lelket. Energiák kellenek a léhaság s tompaság letörésére; forró lelket kell ráönteni az alélt lelkekre. – Imádkozni, forrni kell; a mélységből kell kiindulni, ha hathatósan segíteni s embereket mozgatni akarunk. Önlelkünk megindítására is így kell törekednünk; föl kell sóhajtani elementáris erővel; mélységekből kell kiáltani! Igy tett Elizeus, ráborult a halottra, ajakát ajakához, szívét szívéhez illesztette s fölsóhajtott: nyujtózkodjál, élj!

c) „És mondá: Effeta, azaz nyilatkozzál meg. És azonnal megnyílának fülei s megoldaték nyelvének kötele.” Nyílj meg; Jézus itt, ahol fizikai bajról van szó, parancsszavával letör minden akadályt; akar, és lesz. – Néha a süket, néma lelken is így segít, fordít rajta egyet s elváltoztatja; kiált, s az is meghallja, aki hallani nem akarja; de az nem az ő rendes útja. Rendesen úgy szól, úgy indít s kopogtat, hogy részünkről is érdeklődést, jóindulatot, figyelmet vár; akarja, hogy meghalljuk, megértsük s megfogadjuk szavát. „Nyiss ajtót nekem, testvérem, jegyesem – mondja – s fogadj be; nem török be, nem zúzok ajtót; jóindulatot, szeretetet kérek; azt rabolni nem lehet, azt kapni kell.” Hallgassunk Jézus buzdító, ösztönző, óvó, vonzó indításaira; ez az erő s élet jelentkezése bennünk; működjünk mindig közre a minket megelőző s útbaigazító kegyelemmel.

Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.

Ezt az imát még nem imádkoztad el!

Prohászka Ottokár Elmélkedések az EvangéliumrólA kananeai asszony

Napi Ima5 imádkozás

Jún

a) „Jézus eltért Tirus és Szidon környékére. És íme egy kananeai asszony ama határokból kijövén kiálta, mondván: könyörülj rajtam, Uram, Dávid fia! leányom gonoszul gyötörtetik az ördögtől” (Máté 15,21). Hiábavaló minden okoskodás, hogy az embert a természet erőinek s ösztöneinek acélsodronyszövedéke fogja le, s hogy azok ellen támadni s azokból kiemelkedni képtelen; hiábavaló ez okoskodás, mert a szíve kiált, öntudata mondja: hogyne emelkednél ki, hiszen szemben állsz a mechanikával, lenézesz rá s egy felsőbb hatalmat sürgetsz! Kiálts, kiálts, kell annak léteznie s rajtad segítenie. Ez a világ csak valami, s nem minden; a lelkem pedig a valamin túl ér; tehát imádkozom! Az asszony imája, a „könyörülj rajtam”, az Úr szuverén tettét kéri, melyet előteremteni másnak nem lehet. Te Uram, te tégy; ereszkedjél le! könyörülj, akarj; ezt ki nem pótolja erőm, érdemem, törekvésem. Ez az ima pszichológiájának alázata; azért kiált az asszony egyre s leborul; visszautasíttatik s újra közeledik s imád, s imádkozó akarata győz!

b) „De ő egy szót sem felelt neki. És hozzá járulván tanítványai, kérték őt, mondván: Bocsásd el őt, mert utánunk kiált. Ő pedig mondá: Nem küldettem, hanem csak Izrael házának elveszett juhaihoz!” S ismét: „Nem jó elvenni a fiak kenyeret és az ebeknek vetni.” Jézus keménysége majdnem megzavar; rideg, süket, visszautasít. A „pogány” világ az Isten szeretetétől elfordult, önfejűen saját útjain járt, s azért nehéz volt rá az Isten szíve. Rémesen áll előttünk a „mysterium iniquitatis” a halálban, kínban, szenvedésben, hanyatlásban, décadence-ban, elsötétedésben; az ember csinálja Isten ellen, s „ő egy szót sem szól neki”. Hogy nézte Jézus lélekben a pogány szellem pusztítását! Elszorult tőle a szíve, elnémult az ajka. Ebek lettek az Isten fiai; de mennyire igaz! De majd megjön az irgalom ideje, most még nincs itt. A mustármagnak földbe kell vettetnie előbb, csak azután pihennek meg ágaiban az ég madarai, a lelkek különbség nélkül! Ne legyen bennem pogány szellem; az Isten iránt való hideg, tiszteletlen, pártütő, bizalmatlan lelkület. Ezzel szemben Isten süket is, néma is.

c) „Amaz pedig mondá: Úgy van, Uram; csakhogy a kölykök is esznek a morzsákból, melyek lehullanak uraik asztaláról. Akkor felelvén Jézus, mondá neki: Ó asszony, nagy a te hited, legyen neked, amint kívánod. És leánya azon órától fogva meggyógyult”. Saját bűnösségünk s képtelenségünk őszinte s egyenes beismerése az Úr üdvözítő s kegyelmező akaratával szemben a mi üdvösségünk útja. Itt az önérzet, a becsület el van játszva, itt föltétlen hódolat kell; ennek felel meg a szuverén irgalom. – Lovagias, hősies, nagystílű lélek csak azután lehetsz, ha előbb az Istennek szőrzsákban, porban, hamuban, életre-halálra meghódolsz. Bennünk az alap a „miseria”, s az Istenben a „misericordia”; ezentúl van azonban hősiesség, szűzesség, vértanúság, istenülés számunkra is. El ne hibázd a keresztény pszichológiát.

Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.

Ezt az imát még nem imádkoztad el!

Prohászka Ottokár Elmélkedések az EvangéliumrólSzívünk világa

Napi Ima8 imádkozás

Jún

„A szívből erednek a gonosz gondolatok, gyilkosságok, házasságtörések… ezek azok, mik megfertőztetik az embert” (Máté, 15,19).

a) Ne bízzunk magunkban, hanem nézzünk mély, kutató tekintettel szívünkbe; világot látunk ott, mely tele van vízmosásokkal, szakadékokkal; bizonytalan, állhatatlan, „rengő” föld az. Azért, ha imádkozunk, melegszik ugyan szívünk, sőt tapadós lesz a kezünk, kellemes életmeleg szivárog át rajtunk s jól érezzük magunkat; de nem gondolunk arra a sok gonosz indulatra, a hideg, részvétlen irigység érzelmeire, melyek lelkünk mélyén pihennek, vagy mint kígyók virágos érzelmeink alatt lappanganak. Mily hamar van sokszor lelkünkben tavasz után tél s a virág helyén fakó, zörgő haraszt. Azért, ha imádkozom, ez öntudatom is kísér; ha a kereszt előtt térdelek s az olvasót szorongatom, tudom, hogy ki vagyok, s áhitatomban is kötözgetem ciliciumomat. Ezáltal leszek objektív imádkozó, s imám által tényleg javulok.

b) Vagy pedig csendes a lelkünk; gondolataink villanyosak, szívünk készségesnek látszik, de ez relatív és könnyen bomló egyensúly. Hány különböző, ellenszenves s rokonszenves ember vesz körül; hányan, kik ujjat húznának, vagy majd húznak is velünk; nem baj; tudjuk azt, de nem zavarodunk meg. Ellenkezés, harc, küzdelem a sorsunk, eszmék, javak, jogok egyoldalúak; némelyikét le kell törni, hogy jobb foglalja el helyüket. Nagylelkű leszek, mert tudom, hogy nagy az elfogultság, „extra et intra muros”. Ha így imádkozom, kinövök környezetemből, s fölényes s ép azért méltányos lélek leszek.

c) Itéleteinkben sokszor önhittek vagyunk, s beleszeretünk egyik-másik eszménkbe. Tervezgetünk s álmodozunk! Hej, hány takács ül velünk ugyanannak az életnek szövőszékén, kik nem szerintünk igazodnak. Terveink így dugába dűlnek, álmaink eloszlanak s lelkünk elszontyolodik; leül, mint a rosszúl kelt tészta. – Alázattal nézzünk felfogásunkra s kedvenc eszméinkre. Gondolat-revizió és restauráció kell sokszor. De aki jól imádkozik, abban lelki ruganyosság van, s tud megújulni s megifjúlni. A szentek ifjúsága, mint a mesebeli sasé, élet-reformáló imákban újul meg.

d) Lelkesülésünkben gyakran a nehézségeket nem látjuk. Fiatalos erővel indulunk neki az életnek, de kevés alázattal. Pedig mi az ember csak egy városban is, mi a történelemben, hát még a nagy természetben? Meg kell állnom a mechanizmus kerekei közt meg a századok zivatarában. Erre csak akkor leszek képes, ha hitben fölülemelkedem önmagamon, méternyi térfogatomon, arasznyi időmön túl s nézni tudom a világfejlődés beláthatatlan perspektíváit. E szent ködben föltalálom magamat s egy lépésnyire tőlem az Urat. Tudom, hogy ő Isten, s én véges porszem, de szerencsém, hogy lábaihoz tudok tapadni s hozzá ragaszkodva bejárni az örökkévalóság útjait. Amen, Amen!

Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.

Ezt az imát még nem imádkoztad el!

Prohászka Ottokár Elmélkedések az Evangéliumról„Aki eszik engem, ő is él énérettem” (Ján. 6,58)

Napi Ima5 imádkozás

Jún

a) A szebb, erősebb életet keresi filozófia és kultúra; Jézus mondja: ezt adom én nektek az Oltáriszentségben. Ő alakította ki magában az istenemberi életet: Isten gondolatait emberi lélekben, Isten érzéseit, célzatait s lelkületét emberi szívben. Ahogy az orgona kiváltja a szél búgását zenévé, s a szem az éther rezgéseit színekké: úgy váltotta ki Jézus lelke az istenit szép, erős emberi életté. Belőle kell az életet meríteni. Erre a jelszó: „egyesülés”. Fogékonyan hozzá símulni s uralkodó, meggyökeresedett gondolkodásra szert tenni, mely Jézusban megpihen. Az egyesülés képesít erre, mert bensőségessé tesz. Jegyes jegyessel, barát baráttal, anya gyermekével egyesülve, bensőséges, lágy, édes viszonyban él. Az Oltáriszentség is erre a bensőséges szeretetre nevel; tűzzel belénk égeti, könnyel belénk éteti Jézus gondolatait s érzelmeit.

b) Az erőteljes, krisztusi szeretet derült, napsugaras légkörbe állít. Ha gyárak légköréből, hol kormot és port szívunk s napsugarat nem látunk, hol olajos a gép s az arc, s lármás a világ, fenyves erdőbe jutunk, tisztul tüdőnk, pezsdül vérünk, kiegyenesedik a fáradt, görnyedt ember. Pedagógia, higiéné segíti ezt az új embert. Jézus is ezen dolgozik, kivált azáltal, hogy az önző, ösztönös, állati, lelkiismeretlen, erőszakos, utópikus embert beállítja saját tiszta, erőteljes érzelmi világába; kiemeli gőgből s római imperializmusból, az erőszak állatiasságából, az érzékiség lágymeleg kábultságából. Faust is ezen okoskodik, Nietzsche is erős embert sirat, Rousseau az erdei s réti emberek árnyai közt keresi az erőt, Tannhäuser is lejön a Venus-hegyről a szebb életért. Jézus a kiváló, különb, szebb élet mestere; szerinte érezek!

c) Az erőteljes élet kitart és áldozatokat hoz; az erőteljes egyéniség küzdelme is; e részben is Jézussal való meleg egyesülésre van szükségünk. Megtanít résztvenni szenvedéseiben, s ugyancsak ő vesz részt a mienkben, mikor keblére borulunk. A tövis, mely minket szúr, az ő töviskoszorújából való; sőt az a töviskoszorú két fejet övez s a sebek két-két kezet, két-két szívet vernek át; az övét s az enyémet. – Itt az áldozatos szeretet forrása; a kereszténység innen merít: „inter consolationes Dei et tribulationes mundi ambulat Ecclesia”. Isten vigasztal a tövises úton önmagával. Belőle való az áldozat szelleme, s az áldozat erejében alakulnak ki a „szép lelkek”, „animae sublimiores”. (Pontif. Rom.) Jézusom véréből merítem s csókjából szívom e lelkületet.

Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.

Ezt az imát még nem imádkoztad el!

Prohászka Ottokár Elmélkedések az EvangéliumrólAz eucharisztia elevenítő szellem

Napi Ima5 imádkozás

Jún

„A szellem az, ami megelevenít, a test nem használ semmit. Az igék, melyeket én nektek szólottam, szellem és élet” (Ján. 6,64).

a) Kételkednek a zsidók, sehogysem értik; megdöbbennek az apostolok; de Jézus szilárd, mint a szirt, s ha mind is elmennek, ő hangoztatja: igen, testem étel, azt eszitek majd, s ha már emberré lettem, odaadom magam még így is. Ez szívemnek, ez a ti szíveteknek is törvénye, mert a szeretet követelménye. Az akar először is jelenlétet: „vele lenni”, ez lételeme. Én magam – mondja az Úr – lélek módjára létező, megdicsőült testemben, én leszek veletek. Szívünk ugyanezt kívánja; a szenvedés, a nyugtalanság óráiban csakúgy, mint a buzgalom hevében. Ó csakhogy ez megvan, csakhogy itt van, itt is, ott is, hol ember él s küzködik. Ő a mi nagy közösségünk s egyesülésünk!

b) Jelenlét nem elég, a szeretet egyesülést akar. E célból a kenyér állaga eltűnik, s helyébe lép a megdicsőült Úr Jézus; az elváltozás révén megközelít, s kielégíti a szív legtitokzatosabb s legcsodálatosabb vágyainak egyikét, hogy ő bennem s én benne legyek. – Nekem is el kell változnom, meg kell magam törnöm, tisztulnom kell; az áhitat melegével, Istenvággyal, Krisztus-szomjjal kell magam átjáratnom, s úgy vennem az Urat, s mikor elolvad bennem, szálljon meg az öntudat: „est Deus in nobis, agitante calescimus illo”, Isten van bennem, az hevít és éltet.

c) Nemcsak egyesülni, hanem tevékenységemnek principiuma akar lenni. – Semmi sincs annyira a végtelennek mélyeibe bele eresztve, mint a lélek. Minden folyton Istenből fakad, de a legmélyebb mélységéből a lélek. Benne lüktet az erősebb, öntudatosabb, fényesebb élet érverésével az Isten. E lüktetésből, ez élet s öntudat finomabb, lelkibb hullámzásából kell belém minél több. Jézus jön s biztosít: én élek bennetek, életemet közlöm veletek; mint ahogy én Istenből élek isteni életet, úgy ti belőlem; kifakad az életem bennetek, kivirágzik. Nekem tehát ideggé, érzéssé, szenzóriummá, vágyódó, elnyúlt médiummá kell válnom; lelkem hurokká feszül; elfogom az Isten érintéseit; így élek majd belőle istenileg. Deo gratias.

Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.

Ezt az imát még nem imádkoztad el!

Prohászka Ottokár Elmélkedések az Evangéliumról„Én vagyok az élő kenyér,...

Napi Ima6 imádkozás

Jún

„Én vagyok az élő kenyér, ki mennyből szállottam alá.” (Ján. 6,51)

a) Jó kenyér, ízlik; „pinguis panis Christi”, lelkek étele, angyalok kenyere. Minden íz van benne, a szerint, amilyen kinek-kinek az érzéke s a szüksége s kivált a halhatatlanság íze van benne. Aki alázat után vágyik, azt eszi; aki türelmet, tisztaságot keres, azt ízleli; akinek bátorság, kitartás, munkakedv kell, azt nyeri; akárcsak sziklából mézet, úgy ez igénytelen kenyérből lelket. Nem annyira hiszem ezt, mint inkább tapasztalom.

b) Hevít, lelkesít, készségessé, frissé tesz. A Szent Szűz sietve indul Judea hegyére, miután magába vette az Urat; úgy mi is sietve indulunk az Oltáriszentség erejében, ha kell, nehézségek hegyeire is; ha kell, vértanúi küzdterekre is. Az Oltáriszentségből vett erősödés nélkül senkit sem engedtek a vértanúság arénájára, mert féltek, hogy letörik! Ó szép, édes, liliomos egyház, „erat ante in operibus fratrum candida, nunc facta est in martyrum sanguine purpurea”; majd ragyog gyermekeinek erényeitől, majd bíboros lesz vértanúinak vérétől, de mindezt az Oltáriszentség erejében!

c) A vendégség vidámsággal s jókedvvel jár; Jézus az Oltáriszentségben nem kíméli az „oleum laetitiae”-t; szent vigaszt önt a lelkünkbe; az áhítat meleg arcpírban, sugárzó tekintetben is jelentkezik. „O sacrum convivium”; kedvet adj a jóra; add élveznem a jót, amit teszek.

d) A testre is hat. A lélek visszahat a testre, érzéseire s ösztöneire; az alsó természet finomodik s nemesbül a környezet előkelőségétől; a magas élvezet elfojtja az alacsony vágyakat; ebben az értelemben igaz, hogy ez a bor szűzi vért táplál, s ez a kenyér választott, különb nemzedéket nevel. Egyre halljuk, hogy a természet legyőzhetetlen; de árasszuk ki rá az öntudatos, alakítani akaró lelket, s meglátjuk, hogy a test is anyag, mely formát ölt! A kék-vér nem mese; de az isteni vér sem!

Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.

Ezt az imát még nem imádkoztad el!

Prohászka Ottokár Elmélkedések az EvangéliumrólKrisztus megígéri az Oltáriszentséget Kafarnaumban

Napi Ima5 imádkozás

Jún

a) „Midőn azért látta a sereg, hogy nincs ott Jézus, hajócskákra kelének s Kafarnaumba jutának… Jézus mondá: Bizony, bizony kerestetek engem… mivel ettetek a kenyérből s jóllaktatok. Munkálkodjatok, de nem oly eledelért, mely veszendő, hanem, mely megmarad az örök életre” (Ján. 6,24). Keresik őt s szóba állnak vele; föl vannak izgatva a „regnum mundi” kiáltásaitól. A hegyre menekült s a hegyi imából lejött Krisztus ismét irányt mutat nekik. Kenyér kell, úgy-e; de én nem a földi élet kenyerét adni jöttem nektek, hanem lelki élteteket jöttem táplálni, s e részben szükségképen nem adok kenyeret, hanem én vagyok a kenyér. Az, ki éltet és hevít és gyujt, az az emberek kenyere, és pedig élő kenyér. Minden lélek, ki másokat felvilágosít s bátorít, kin sokan függnek s nagyra nőnek, az ő élő kenyerük. Jézus a világ élő kenyere. Érzik ezt azok, kik végig éldelték a világot, annak mézét s ürömét; tudják ezt, kik lelküknek táplálékot kerestek s végig koldultak írókat, filozófokat; tapasztalják ezt, kik az élet éhségével mennek végig a világon, s nyalakodnak s kielégítést, erőt s egészséget keresnek: itt, itt az élet kenyere, az élő kenyér; akkor és most, a klasszikus jog és politika s a szociális modern átalakulások korában. Te vagy kenyerem, általad naggyá növök, erős leszek.

b) „Az én testem bizonnyal étel, az én vérem bizonnyal ital”. „Ha nem eszitek az Emberfia testét és nem isszátok az ő vérét, nem leszen élet tibennetek”. Enni kell s inni, magunkhoz kell Jézust venni, belőle kell élni! Mily erőteljes, hatalmas kifejezése az emberi lélek örök vágyának Isten után. Homér szerint az ember kitátja lelkét, mint a madár csőrét, az Úr után; a zsoltárokban ki-kitör a lélek vágya, s a zsoltárok el nem évülnek; Descartes is így imádkozik s Nietzsche is mondja: „Wir halten es nicht länger aus…” s Tolsztoj írja: mint a fészkéből kiesett madárfiók, úgy sipog a lélek az Isten után. S Jézus ez erős vágyat szentesíti s fokozza, s mondja: igen, igen, ennetek kell, innotok kell az Istent; azért is vettem testet, hogy necsak testvéretek, de testi-lelki tápláléktok legyek. Egyétek, igyátok; maradjon bennetek, egyesüljetek vele; a nemzedékek szenvedélyes éhsége s siralmas epedése lelketekben elsimul, s végtelen, édes, erős érzés boldogít majd titeket. Mily kegyelem és hatalom ily éhséget csillapítani, ily vágyat kielégíteni!

c) Mindegyik eszik, mindegyik egyesül s külön-külön Jézusban s Jézussal él. A nyilvánosság átlag fölületes; a mélység a bensőben van. Semmi sem mély, amit át nem érzünk s érzéseinktől mélyedünk is, tisztulunk is. Tengermélység a bensőséges lélek, ide tart Jézus, mikor velünk egyesül. Kivált szentáldozásainkban ereszkedünk Jézussal érzelmeink és örömeink mélységeire. Ő és én. Csendben, napfényben; két kék mélység, a lélek tengere s az Isten kék ege vesz körül. Ilyenkor megnyugtat a) bűneink iránt; elcsitítja gondjainkat; szívén érezzük, hogy megbocsát; b) küzdelmeink iránt, melyeket nem sokallunk, ha azok árán ide juthattunk, keblére borulhattunk; c) jövendő harcaink iránt, mert ő segít. S erőt merítünk belőle, mert szabad őt élveznem s benne megújulnom.

Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.

Ezt az imát még nem imádkoztad el!

Prohászka Ottokár Elmélkedések az EvangéliumrólJézus a tengeren jár

Napi Ima7 imádkozás

Jún

a) „És kényszeríté tanítványait a hajóba szállni… és elbocsátván őket, a hegyre méne imádkozni. És amint beesteledett, a hajó a tenger közepén vala, és ő egyedül a parton. És látván őket küzködni az evezésben, mert ellenkező szelök vala… hozzájuk méne, járván a tengeren” (Márk 6,45). Küzködnek a tanítványok a hullámokkal; éj van s szélvész; nehéz, kelletlen s veszedelmes a hajózók élete, keserves a munkája. Lelkük is könnyen oly keserűvé válik, mint az a kegyetlen, ellenséges hullám; pedig Jézus tud róluk; sőt jár a tengeren; jár sötétben, elrejtőzve, de jó indulattal. – Isten láthatlanul jár köztünk. Belőle fakad folyton a lét, a lelkek érintkeznek vele legmélyebb gyökerükkel; belenyúl, belefolyik életünkbe. Az erkölcsi világ, tehát az öntudatos emberi élet, bármennyire hullámozzék, Isten lábnyomainak útja. Titokzatos dolog, de tény! Könnyen mellőzzük e rejtőző Istent, a műveiben megnyilatkozó, a természetben természetfölötti hatóként érvényesülő hatalmat. A természet fátyolától, az erkölcsi világ hullámzásától, a haladás viharzó tempójától ignoráljuk, sőt talán ellenszenvvel viseltetünk iránta. – Iparkodjunk mélyebbre… szívünkben megleljük, s lépjünk vele érintkezésbe, miután úgy is benn vagyunk metafizikai kapcsolataiban. Ó Uram, szólj, nyúlj belém, vonzz erősebben, hogy megismerjelek, hogy lássalak a világ s a kultúra káprázatában is.

b) „Azok pedig látván őt a tengeren járni, rémnek vélék és fölkiáltának”. Látják s megijednek. Idegenszerűen, szinte ijesztően jelenik meg az Úr. Hallucinációnak, rémnek gondolják. Tudták, hogy a hegyen van s hogy imádkozik, de hogy itt legyen, hullámok, küzdelmek közt, s hogy a hullámokat s küzdelmeket el ne simítsa, azt nem hitték. – Hisszük az Istent, hisszük, hogy templomainkban van, hogy szentségeinkben hat, de hogy itt legyen, itt a kegyetlen, lapos élet küzdelmeiben, s hogy azokba befolyjon, s hogy ez mind az ő territóriuma, melyen érvényesülni kíván; ez idegenszerűen hat ránk. – Higgyük, hogy Jézus az egész kultúréletet lefoglalni kívánja; köztünk van; életünknek az egész vonalon krisztusinak kell lennie mesterségben, iparban, kereskedésben, közigazgatásban, társadalmi s családi összeköttetésekben.

c) „De mindjárt szóla hozzájuk és mondá nekik: bízzatok, én vagyok, ne féljetek”. Jézus biztosítja tanítványait, hogy ő az, ne féljenek, s hogy neki köze van e hullámzáshoz s e fáradságos küzdelemhez, s egy nagy bizonyítéka van. Pétert magához szólítja s a tengeren járatja, mintha mondaná: én vagyok, itt vagyok s erőt adok nektek, hogy ti is győzelmesen járjatok. Igen, Uram, ez a te bizonyítékod: erőt adsz, s kitartunk s győzünk. Hisszük, hogy kegyelmed nélkül küzdelmeinket meg nem álljuk; de veled igen, még ha a világ le is szakad! Jézus bizonyítéka a tiszta, kegyelemből való élet. Jézussal lehet az egész erkölcsi törvényt megtartani, nélküle nem. Minél inkább tartjuk azt, annál biztosabbak lehetünk, hogy ő van velünk.

d) „Felelvén pedig Péter, mondá: Uram, ha te vagy, parancsold nekem, hogy hozzád menjek a vizen… És kiszállván Péter, a vizen jár vala… látván pedig az erős szelet, megijede”. Látván Péter a hullámzást, ijedezik, bizalmatlankodik s süllyed. A feneketlen mélység, mely lábaink alatt tátong, a mi semmiségünk. Ha magamat nézem, egyre mélyebb és sötétebb örvényekre akadok, s vész a talaj lábaim alatt. Teremtmények vagyunk s Istentől függünk, kegyelme nélkül érdemes jót nem tehetünk; vétkeink súlya, a pokol malomköve nyakunkban, s mily kegyesen jött az Úr felénk; az irgalomnak és kegyelemnek mily mélységeibe tekintünk, ha keresztjére vagy az Oltáriszentségre gondolunk! Ime, a mélységek lábaink alatt. Körülöttünk pedig a nehézségek mozgó s ránk ömlő hullámhegyei. De azért alávalóság volna tőlünk, ha kételkednénk. Ép ezért nem szabad bizalmatlankodnunk. Isten tart a mélységek fölött, ő emel a hullámhegyek fölé. Esztelenül elmerül, aki okoskodva s nem imádkozva, szkeptikusan s nem Istenbe bízva indul neki az életnek. Isten a mi filozófiánk s a mi erőnk!

e) „S midőn merülni kezdett, kiáltá: Uram, ments meg engem. S Jézus azonnal megfogá őt”. Péter kételkedik s azért merül; de ösztöne fölrázza, s az élet szeretetével s az esztelen tönkrejutás lehetetlenségének átérzésével fölkiált: „Segíts, Uram…” Szkepszis, bizalmatlanság, pesszimizmus… ez mind tévtan. A lét s az élet erőt s érvényesülést jelent; annak rendelkezésemre kell állnia, s ha nincs meg bennem, meglesz a közelemben élő, segítő, erős Istenben. Hozzá kiáltok.

Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.

Ezt az imát még nem imádkoztad el!

Prohászka Ottokár Elmélkedések az EvangéliumrólÖtezer ember a pusztában Jézussal

Napi Ima7 imádkozás

Jún

a) „Ama napokban, midőn ismét nagy sereg volt együtt, nem lévén mit enniök, egybehívá a tanítványokat, és mondá nekik: „Szánom a sereget, mert íme már harmadnapja vannak velem, és nincs mit enniök” (Márk 8,1). Jézus körül gyülekezik a pusztában ötezer ember; követik őt bizalommal s lelkesen, mert ő lelkük vezére s mestere. Ezt a sok lelkesülést éhség s puszta környezi. Lelkek ezek éhező testekben; tehát kenyér is kell nekik; a puszta nem adja. Isten adja. Istenből valók a magvak, csirák, energiák; ezek az isteni titkok; belőle mint feneketlen mélységből való ez a duzzadó, dagadó élet. Mily titok ez mind; idegennek érzem magam a földön, ha erre gondolok; összeszorul a szívem, ha e mélységbe s e soha ki nem fáradó folyamba nézek… érthetetlen, szent folyó. – „És kérdé őket: hány kenyeretek vagyon? Azok mondák: hét”. Jézus kezébe veszi a hét kenyeret, megáldja s kiosztja, s mindnyájan esznek… ez is érthetetlen, isteni tény; ez közvetlenül isteni; a vetés pedig csak közvetve. Imádom az Urat mindkettőben. – Adj kenyeret – mondom – te táplálod a madárfiókot, feléd tátja csőrét; táplálj engem is. – Mély útálat fog el a mértéktelenséggel szemben, mellyel a fegyelmezetlen ember megzavarja az isteni rendet; visszaél az Isten titkaival, s nem életet, hanem halált merít belőlük. – Tisztelem az élet isteni folyamát; nem zavarom, nem piszkítom; szent ez nekem; szent bennem az evés-ivás funkciója is.

b) Látván a csodát a nép, királlyá akarja kikiáltani. Az isteni hódítólag lépett a nép öntudatába; azt észrevenni s érte lelkesülni egy. Jézusban lép az isteni így elénk, fölségesen s hódítólag. Az egész élet a maga mélységes kapcsolataival, a maga titokzatos értelmével s jelentőségével megszentelve, fölmagasztalva nemesbül meg; királysággá lesz a puszta, a buta lét, a harctér. Üdvözlégy hát, királyom, ki királlyá teszesz engem is. Ezt el nem kerülhetem, ha Krisztust követem. Legyen királyom az Úr Jézus; a szív királyságát elfogadja; mást nem.

c) „Jézus, mivel észrevevé, hogy eljőnek és megragadják őt, hogy királlyá tegyék, ismét a hegyre futa maga egyedül”. Jézus otthagyja a tömeget, mely földi királyságot ajánl föl neki; gyönge királyság az; tömeg-királyság a fölött a nép fölött, mely testi jót keres s a szellemi jó iránt apathikus; mely az ő nagy terveit nem sejti, küzdelmeit alig érti; ily királyság után Jézus nem vágyik. Elmegy a hegyre imádkozni, s ezzel is az igazi értékek s a világ formáit legyőző lelkesülésnek forrásaira mutat. Ott fönt felegyenesedik, felüdül a lelke. „A summo coelo”, a magas égből veszi mindig kiindulását, hogy a földet fölemelje; nem uralkodni s lenyomni, hanem emelni s uralkodókat nevelni jött ő. Értlek, Uram, s veled tartok, s ezzel az ambicióval töltekezem; ez megsegít, hogy elviseljek kudarcot és sikertelenséget is.

Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.

Ezt az imát még nem imádkoztad el!

Prohászka Ottokár Elmélkedések az EvangéliumrólMagányban Istennel

Napi Ima5 imádkozás

Jún

„És mondá nekik: Jertek külön egy puszta helyre s pihenjetek meg egy kissé; s hajójába szállván, egy puszta helyre menének külön” (Márk 6,31).

a) Jézus vonzása: jertek, menjünk, ki a tengerre s ott túl a felénk intő csendes partokra, az Isten-közelségbe… jertek el a világ piacáról, a fölületes gondatlanságból, hol csupa bénult, szokások s emberi tekintetek láncát csörgető szenvedők járnak, – jertek el e fáradt, hervadt, elvirágzott, elnyűtt arcú emberek köréből, – e folytonos érdekkeresésből s mégis általános önfeledésből, – e heccből s a hiúságok vásárából… el, el e piszokból, e fülledt, miazmás légkörből; csattogjon az evező, mélyedjenek tengerek közénk, menjünk! – Isten hív, teremtőnk, megváltónk, örök bíránk; hív a Mindenható, az irgalmas; mily kegyelem ez, s hogy kell szívrepesve indulnunk az elvonulásnak, a magánynak, a lelkigyakorlatoknak ünnepeire!

b) „Külön gyertek”… Van egy világ, hol semmi sincs, csak Isten és én! Csak? Hisz Isten minden s végtelen világok ős valósága! Tehát ő meg én! Ott van világossága, ereje, teremtő s újjáalkotó hatalma, tisztító, olvasztó, képét rám lehelő lelke, s ott lelkem ellágyul, megsemmisül s mégis végtelenbe nő; folytonos ébredéseim a reggel üdeségét s erejét hozzák rám; elhomályosul s elborul a lelkem öntudatom vádjaitól, de annál átlátszóbban s tisztultabban kel föl. – Ez az Isten világa, az ő háza; itt fakadnak kegyelmi forrásai; e csendben hallatszanak léptei s hívó szava. Vesd le saruidat, ez az a szent föld; térdelj le, borulj arcra; ez az a föld, hol prófétákat és szenteket nevel az Isten. Legyen ez a te szülőfölded is. Becsüld, szeresd!

c) „S pihenjetek.” Ha megpihentek, s elcsendesül a lárma s izgalom lelketekben, akkor ébredtek majd éltetek titokzatos voltára s azon veszitek magatokat észre, hogy zárt, örök kapuk előtt álltok, s nem gondoltatok rá, hogy azokat megnyissátok. Istent keresitek; s ő nem mutatkozik, de folyton elmegy mellettetek; ti arcot vártok, de az ő arca az élet tartalma hitben, reményben, szeretetben, tisztaságban; át kell éreznetek, hogy benne éltek s lélekzetek. Ezt a tudatot mélyítsétek ki, és szentek lesztek. Ébredjetek öntudatára, hogy ma és mindig halhatatlan életet éltek, s következőleg, hogy lépten-nyomon ti adtok ez érthetetlen világnak értelmet s lelket. – Ébredjetek öntudatára a lélek elrejtett, belső világának s fejlesszétek azt ki. Erre csak a hit s az alakító szeretet ősereje képes. Itt elmélkedem, megtörődöm, egyesülök Istennel; itt dolgozom ésszel, szívvel, érzéssel, akarattal. S fölhasználom ezt az „egy kevéssé”-t, ahogy a kárhozottak használnák, ha ez az „egy kevéssé” megadatnék nekik, hogy jóvá tegyék az elvesztett életet.

Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.

Ezt az imát még nem imádkoztad el!

Küldetésünk

Amikor a szeretet és a béke nyelvét használjuk, ez lehetővé teszi számunkra, hogy párbeszédet folytassunk másokkal, még azokkal is, akik különböznek tőlünk. Ezzel a párbeszéddel kezdjük jobban megérteni egymást, lehetővé téve számunkra, hogy kövessük Jézust egy békésebb világ megteremtésében. A Kattints és Imádkozz egy lehetőség, hogy a most élő generációk a digitális világban megváltozzanak. "Isten hűséges és a reményünk benne olyan, mint egy szilárd horgony az égben."

Regisztráció