75229 ima található a honlapon, összesen 174011 imádkozás. Regisztrálj, majd kattints és imádkozz!

Prohászka Ottokár - Elmélkedések az Evangéliumról

Prohászka Ottokár - Elmélkedések az Evangéliumról
Naponta frissül

Prohászka Ottokár: Elmélkedések az Evangéliumról című világhírű könyvéből.

Prohászka az elmélkedés embere volt. A mélységes lelki csendnek és az Istenben való elmerülésnek medencéibe gyülemlettek meg nap-nap után a kegyelemnek és buzgóságnak ama forrásvizei, melyekkel annyi lelket és a magyar életnek annyi területét folyton megtermékenyítette és üdeségben tartotta.

"... segítségére akar lenni a lelkeknek, hogy a krisztusi életet magukban kialakíthassák. Be akarja őket vezetni a krisztusi élet tartalmába, s ráképesíteni, hogy ők maguk hatolhassanak abba bele szívvel s kedéllyel, s kifeszített, fehér szárnyakon ráereszkedhessenek azokra a mélységekre, melyeket lét és élet, természet és kegyelem nyit. Ez a lélek világa; mint ahogy a sas nem fél, hogy elmerül, mikor az ég mélységében úszik, hiszen erejének érzetétől ittas: úgy legyen a lélek, mikor az Istennek s belénk áradó erejének, a minket hivogató szeretetnek, a krisztusi élet heroikus sugallatainak, az örök, halhatatlan élet szenvedélyének öntudatára ébred s mélységeire ereszkedik. Félni nem félhet, hanem csak ujjonghat s élvezhet. Szabadítsuk föl ez élvezetre. Hisz ép az a baja, hogy a földi érzés, a kevélység s érzékiség szikláihoz van láncolva, s a vágyak viharja tépi keblét; kívánja, keresi a jobbat; keresi nyugalmát, mely a lélek hazája, de nem találja. Rá kell segítenünk a hazavezető nyomra, az Isten nyomaira. Erre az útra utal Krisztus s biztat minket is; evezz ki a mélyre – mondja – s kievezesz, ha jössz s követsz engem."

Prohászka Ottokár Elmélkedések az EvangéliumrólA bűnbocsánat szentsége

Napi Ima0 imádkozás /layout/img/logo.png

Dec
05

„Rájok lehele és mondá nekik: Vegyétek a Szentlelket. Akiknek megbocsátjátok bűneiket, megbocsáttatnak nekik s kiknek megtartjátok, meg vannak tartva” (Ján. 20,22). 

 

a) Bűnt bocsátani: csak Isten teheti, és ezt szívünk ösztönszerűen érzi s igényli. A bűn jóvá nem lesz, csak bocsánat által; aki más úton kíván bűneiből kimenekülni, az téved s az istenit önmagában föl nem ismeri. Javulhatok, sírhatok, vezekelhetek; de mi lesz a bűnnel, melynek tudata lelkemben ég? Itt én elégtelen vagyok, hanem az Úr dönt. – Mennyire bizonyítja a bűn tudata a törvény uralmát fölöttem; mennyire kiáltja: van Uram, és én megsértettem őt! Akaratom akarata ellen lázadt; ez a rossz, ez a kín! A bűnös lélek szinte jobban érzi az Urat, mint a csendes szív. – A bűn tudatát és kínját a bűnbocsátó Isten kegyelme veszi le rólam: Megbocsáttatnak bűneid! Ó mily ének ez nekem, mily kegyelmes szeretete s mily engesztelő ölelése Istenemnek: Ő megbocsát… Ő nekem! Nem taszít el; leereszkedik s fölemel! Ezt nem teheti velem tudomány, művészet, hatalom, élvezet. Sajátos, isteni érzete a léleknek: mikor azt suttoghatja, hogy megbocsát, akkor a szíve is tele van, a szeme is. 

 

b) Semmi sem bizonyítja jobban, hogy az Isten köztünk járt, mint a bűnbocsánat intézménye; bűnt bocsátani jött, mert ezt kérte, várta, ez után törte magát az emberiség, és a bűnbocsánatnak istenemberi módját rendelte a szentgyónásban, hol mindenki külön-külön lábaihoz borul és lesi az isteni vigaszt: Én téged föloldozlak. Krisztus küldte a lelkiatyát a bocsánat isteni hatalmával, a vigasz olajával, az engesztelődés kegyelmével. Elsüllyed körülöttem a világ, az egyház, az ember, és én csakis Krisztussal állok szemben gyónásomban. Neki súgom bűneimet; az ő szavát hallom; a szentségben vele lépek összeköttetésbe; az ő vére hullását érzem lelkemen, és megtisztulok. Jézus elértette, hogy mi kell nekem; nem elég nekem megbánnom bűneimet; nekem több kell: szent, titokzatos érintkezés és összeköttetés kell vele; ez a penitencia szentsége! Hála neked ezért Jézus! Forró, igaz köszönetet mondok minden szentgyónásom után. 

 

c) Vegyétek a Szentlelket… erre a lelki, isteni hivatásra, ti papok! Krisztus nyomaiban, az evangélium áldásával jöttök felénk, mikor bűneinket bocsátjátok. „Mily ékesek a békét hirdetők lábai”, mily olajos s atyai a kezük, mily résztvevő a szívük! E nagy, fölséges hivatáshoz krisztusi emberek kellenek; e megrendítő bizalomhoz, mellyel lelketekbe öntik a hívek kínjukat s szégyenüket, angyali szellemű apostolok kellenek. Érezzétek át. S mennyire tisztelünk s szeretünk mi titeket, örök vágyaink és aggodalmaink bizalmasait! Hogyan értjük Sziénai sz. Katalint, ki a papok lábanyomát csókolta; bizonyára az örök életet látta ott sarjadni! 

Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
Ezt az imát még nem imádkoztad el!

Prohászka Ottokár Elmélkedések az Evangéliumról„Küldelek titeket.”

Napi Ima1 imádkozás /layout/img/logo.png

Dec
04

a) „Mondá azért nekik ismét: Békesség nektek! Amint engem küldött az Atya, én is küldelek titeket” (Ján. 20,21). Mily kedves fokozás van e kifejezésben: ismét mondá: „Békesség nektek”; ezzel nyomatékozza, hogy erre van szükségünk; bele kell nőnünk, belegyökereznünk a békébe. Az evangélium azzal kezdődik: „Békesség a földön” s azzal végződik: „Békesség nektek”. Ott a vágy és óhaj, itt a tény! Ugyancsak békességre tehettek szert szenvedéseim s föltámadásom után. Bűnt bocsátani, lelkeket megnyugtatni küldlek. Kompromittálnátok küldetésemet, ha a békét magatok nem élveznétek. Azért oly hatástalan gyakran a szó, mert az élet magyarázó ténye hiányzik bennetek! 

 

b) Engem az Atya küldött, én meg titeket küldlek! Ó kedves küldöttje az Atyának; galamb is, sas is; mezítlábos apostol s ugyancsak eszménykép; dicsőségére vált küldőjének s áldásává küldetésének. S hozzánk küldte őt az Atya; hozzánk, a sötétséghez a világosságot, a léthez a szépséget, a halálhoz az életet; elküldte világoskodni, fejleszteni, éltetni. S most ő is küld minket, hogy mi is legyünk napsugár a napból, üdítő vízér a mélység forrásából és virágos ág Jézus törzséből. Ő küld, vagyis ő adja belénk ezt a fényt, ezt az üdítő, virágos életet. – Jézus saját lelkével s erejével avatja föl méltósággá s hatalommá apostolait, kik Krisztus helyett járnak, kikben Krisztus beszél, kiknek lábai azért oly szépek, kik nekünk azért oly kedvesek. Ezt tiszteljük s szeretjük az apostoli egyházban; e küldetés miatt drága és szent és kedves nekünk az anyaszentegyház. Itt van az Úr, itt van lelke s küldetése; akárcsak ő járna köztünk! 

 

c) „Ezeket mondván, rájok lehele és mondá nekik: Vegyétek a Szentlelket. Akiknek megbocsátjátok bűneiket, megbocsáttatnak nekik; és akiknek megtartjátok, meg vannak tartva” (Ján. 20,22). Lelkemet, az Atyától s tőlem származó Szentlelket lehelem belétek s az anyaszentegyházba. Ez a lélek szül újjá, ez bocsát bűnt; ez imádkozik bennetek s fölken prófétákat és vértanúkat. Ti csak médiumai vagytok e Léleknek: a bűnbocsátó, tisztító, éltető erő nem belőletek, hanem belőle való. Ez öntudattal menjetek a világba s ha valaki kételkedik, mondjátok neki, hogy én mondtam, hogy nem ti, hanem ő, nem az ember, hanem a Szentlélek általatok bocsátja meg a bűnt! Mily édes, nagy kegyelem! Mily közvetlen, isteni ajándék a penitenciatartás szentsége. Úgy járulunk ide, mint Krisztushoz, úgy hajtom meg fejemet, mint a Szentlélek sugárzatába. – S a papnak is szívesen kell bűnbánatomat fogadnia; hiszen a Szentlélek ihletében áll és foglalkozik velem! Ez érzésekkel járulok a szentgyónáshoz. 

Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
Ezt az imát még nem imádkoztad el!

Prohászka Ottokár Elmélkedések az EvangéliumrólJézus megjelenik a bezárkózott tanítványoknak

Napi Ima1 imádkozás /layout/img/logo.png

Dec
03

„Midőn tehát este lőn azon nap, és az ajtók betéve voltak ott, hol a tanítványok egybegyűltek vala a zsidóktól való félelmük miatt, eljöve Jézus” (Ján. 20,19). 

 

a) Mikor este lőn, s az izgalom egész nap hányta-vetette a kishitű tanítványokat; mikor féltek is, reméltek is; mikor suttogtak csak, de a szívük hangos volt; akkor eljött az Úr és megállt körükben. Későn jött. A Szent Szűzhöz, Magdolnához korán jött; azoknak reggel volt húsvétjuk, a tanítványokhoz későn jött. Talán nem érdemelték meg, talán nem voltak alkalmas hangulatban, talán próbára tette őket az Úr, talán várta, hogy együtt legyenek; van sok oka az Úr késedelmeskedésének, és senki sem vetheti szemére: miért nem előbb? Ó, hisz jön hozzánk, jár köztünk az Úr, s akár siet, akár késik, irgalmas szándékait mindig szeretetben, tiszteletben kell kiváltanom. Ha késik, kitartok; ha vigasztalan vagyok, nem baj; tudom, hogy ilyenkor kell kimutatnom hűségemet. S megteszem, meg szívesen, hogy annál édesebben vigasztalódjam. 

 

b) Ajtóbetéve, szeretetben egyesülve… ez Jézus vonzó köre; oda szeret jönni, hol önmagukbatért és mégis egymást szerető lelkek várnak reá. Az önmagábatérésben magunkra találunk, s a szeretetben szociális lelkeknek bizonyulunk. Mindkettő kell a szép fejlődéshez. Aki magában nem egész, az másnak jó, másnak kincs nem lehet, és aki elfordul a testvéri közösségtől, hogy önmagát keresse, az rideg lesz és kifárad. Tehát összeszedettnek, fegyelmezettnek, de amellett szíves testvéri embernek kell lennem. 

 

c) „Mondá nekik: Békesség nektek!” Jézus köszöntése. Ne féljetek, hisz szerettek. Ne féljetek később sem, bármi történjék! Ne kérdezősködjetek sokat: mi lesz? hogy lesz?, hanem szerezzétek meg magatoknak a békét, s akkor jó lesz minden. Békét lelketeknek a szívtisztaságban; békét véreteknek a fegyelemben; békét kedélyeteknek nagylelkű világnézetben! Békét kívánok nektek, hogy higgyetek és reméljetek erősen, s ne hagyjátok magatokat szétszedni kesernyés, zsémbes, sötét, hideg gondolatok és érzések által. Legyen kedélyetekben igazi húsvétetek; élvezzétek át, hogy tietek a föltámadás, az erő, tietek kegyelmem és szeretetem. S hogy erősen hihessetek, „lássátok kezeimet s lábaimat, tapintsátok meg és lássátok, mert a léleknek húsa és csontjai nincsenek, amint látjátok, hogy nekem vagyon”. „Örvendének a tanítványok, látván az Urat.” Erős hitet nevelek magamban, mely örvendezni tud, miután a kételyt s a kislelkűséget kizárta. 

Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
Ezt az imát még nem imádkoztad el!

Prohászka Ottokár Elmélkedések az Evangéliumról„Maradj velünk, mert esteledik!”

Napi Ima1 imádkozás /layout/img/logo.png

Dec
02

a) „Ó balgatagok és késedelmes szívűek” (Luk. 24,25). Jézus fölségesen kezeli az eltévelyedteket; erejének öntudatában képes kiemelni őket deprimált hangulatukból. Föléleszti bennük az Isten nagy gondolatait; kitárja a hitnek fölséges perspektíváit; inti, de feddi is őket. „Ó balgatag és késedelmes lelkek”. S a két tanítvány érzi az idegen vándor lelkének fölségét, érzi azt a friss, üde légáramot, melyet lelke lehel; jól hat rájuk, jót tesz nekik. Csak lélek nyúljon a lélekhez; a lélek, az élet, az erő fölényével lehet csak gyógyítani; veszekedéssel, zsémbeskedéssel nem. Aki lent van, ahhoz le kell ereszkednünk. Tegyünk, mint a nap tesz, mely a magasságból le nem száll, de leküldi sugarait. A mi magasságunk a lélek jósága, nemessége; ne jöjjünk le veszekedni s bepiszkolódni. Tisztítsunk másokat saját lelkünk előkelőségével. 

 

b) „Nem ezeket kellett-e szenvedni a Krisztusnak és úgy menni be az ő dicsőségébe? És elkezdvén Mózesen és mind a prófétákon, fejtegeté mind, amik az Irásban felőle szóltanak”. Isten Messiását máskép gondolta el, mint ti; szóval: Isten gondolatai nem a ti gondolataitok. Az ő alakján oly vonások is vannak, melyeket ti szívesen feledtek, az önmegtagadás és a szenvedés; de hát nem nektek van igazatok, hanem neki. Hányszor leledzünk mi is e hibában! Azt gondoljuk, hogy az evangélium csak vigaszt helyez kilátásba s áldozatot nem kér. Ha Jézus a szenvedés útján ment be dicsőségébe, nem kell-e nekem is ez úton, az ő útján járnom? Tépjük már egyszer szét az öntudatlanság káprázatát; állj lábaidra – mondja a próféta – s beszélj s tégy, mint férfias lélekhez illik! 

 

c) „És elérkezének a helységhez, ahová mennek vala, és ő tovább látszék tartani. De kényszeríték őt mondván: Maradj velünk, mert esteledik és már hanyatlik a nap. És betére velök”. Jézus úgy tett, mintha tovább akart volna menni, pedig szíve vonzotta, hogy őket a legnagyobb kegyelemben részesítse; kívánta mindazonáltal, hogy ez a nagy kegyelem alázatos kérelemnek legyen a jutalma; akarta, hogy kérjék: Maradj velünk! 

Üdvözítőnk vágya, hogy velünk lehessen s lelkünkben lakozhassék. El akar minket halmozni kegyelmének áldásaival, de kívánja, hogy kérjük a kegyelmet, s forró imáinkkal tartóztassuk őt magunknál. Sokszor azért vagyunk levertek, mert nem iparkodunk eléggé buzgón imáinkkal Jézust magunknál tartóztatni. Ne viseltessünk csak passzive; tegyünk! Vizsgáljuk meg magunkat, vajjon van-e forró óhajunk az Üdvözítő kegyelme után? Ha azt találnók, hogy nincs, kérjük buzgón; kérjük, hogy maradjon mindig velünk, kivált amidőn a kísértések felhői tornyosulnak fejünk fölött, mikor a kétely és a szenvedés éjtszakája borul reánk, de legfőképen halálunk óráján. „Maradj velünk, mert esteledik és már hanyatlik a nap.” 

Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
Ezt az imát még nem imádkoztad el!

Prohászka Ottokár Elmélkedések az EvangéliumrólAz emmausi úton

Napi Ima1 imádkozás /layout/img/logo.png

Dec
01

a) „És íme ketten közülök az napon menének egy Emmaus nevű helységbe, mely hatvan futamnyi távolságra vala Jeruzsálemtől. És ők beszélgetének egymással mindazokról, amik történtek vala. És lőn, mikor szót váltottak és kérdezgettek egymás között, önmaga Jézus odaérkezvén, velök méne. Az ő szemeik pedig tartóztatva valának, hogy meg ne ismerjek őt” (Luk. 24,13). Mint a pásztortűz foltja a májusi réten, olyan a hitetlen lélek a világban; csúnya, szomorú, fáradt, reménytelen. Ime az emmausi úton is baktat két ilyen fáradt ember, s a világ útjain sok jár ilyen. Hittünk, reméltünk; most nem hiszünk, nem remélünk. Kínjainkkal a szórakozás, a világ felé fordulunk; szeretnők elfelejteni magunkat. Ez nem az Isten útja. Minket is elfog néha a csüggedés s az unalom, s a világhoz fordulunk enyhülésért. Kereshetünk vigaszt a természetben, szórakozásban, jó barátainknál, de azután térjünk ismét vissza Jeruzsálembe, a szent városba; Jézus lesz a mi igazi vigasztalónk. Mily vigaszt találtak volna a tanítványok Emmausban, ha Jézus nem jön feléjük? Tehát szórakozni Isten akarata szerint, vagyis hogy lelki ruganyosságunkat megóvhassuk; gazdálkodjunk erőinkkel s okosan fejlesszük azokat. 

 

b) Az Úr Jézus csatlakozik hozzájuk s nem ismerték meg őt s kérdezi őket: „Micsoda beszédek ezek, melyeket egymással váltotok útközben, és szomorúak vagytok?” Jézus lelke a húsvéti reggel örömében úszik, ragyog is, boldog is, de azért nagy részvéttel nézi ezeket a lehangolt lelkeket, és örül, hogy elpanaszolják előtte szomorúságukat. Még biztatja is őket: Micsoda beszédek ezek, amelyeket váltotok? A tanítványok engednek a biztatásnak és előadják szívük fájdalmát. Mily jól eshettek szavaik Jézusnak, főleg melyek őreá vonatkoztak: „…ki próféta-férfiú volt, hatalmas a cselekedetekben és beszédben Isten és az egész nép előtt”. Nagyszerű dicséret volt ez, ennél szebb tanúságot nem tehettek volna róla. Jézus tőlem is azt akarja, hogy meditációimban, naponkinti lelkiismeretvizsgálataimban adjam elő részletesen bajaimat. Ez nagyon bizalmassá teszi Istenhez való viszonyomat s fölvilágosít és nevel. 

 

c) „Mi pedig reménylők, hogy ő megváltja Izraelt”. Mert ugyancsak rászorultunk. Vártunk Megváltót, mert sok a bajunk, a kínunk. A szívnek ez a régi várandósága, mely kínból, bajból menekülést remél, a mi örökségünk is volt. Igen, az övék volt s a mienk is. Nekünk is megváltás kell. E bamba, bűnös lét, mely először bepiszkolódik, azután elrothad, érthetetlen s elviselhetetlen. Ez óriási ellentmondás a törvény s a bűn, az eszmény s az alávalóság, a halál s az örök élet vágya közt, kiegyenlítést sürget, s ez csak isteni, kegyelmes tett lehet. Ezt reméljük! Azonkívül remélünk kiutat és segítséget hozzá; remélünk erényt és érdemet az örök élet koszorújára. Mindezt Jézus adja nekünk. Maradunk ez úton; lelkesít az örök élet reménye! Ez boldogít már itt is s kedvet s kitartást ad küzdelmeinkben! 

Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
Ezt az imát még nem imádkoztad el!

Prohászka Ottokár Elmélkedések az EvangéliumrólA föltámadt Krisztus győz a hitetlenségen

Napi Ima1 imádkozás /layout/img/logo.png

Nov
30

„De menjetek, mondjátok meg tanítványainak és Péternek… Azok pedig elfutának a sírból, mert elfogta őket a rettegés és a félelem” (Márk 16,7). 

A fölfordított sírkövön mint piedesztálon mutatkozik be az a titokzatos, halált és bűnt legyőző hatalom, s minket is valami szent borzalom száll meg. Krisztus győzelme megrendítő! Győzött a hitetlenségen. 

 

a) Diadala az a fényes világosság, mely a kételyt eloszlatja, az a rendületlen megnyugvás, mely a föltorlódott hullámokat elsimítja, az a biztonság, mellyel összes aggodalmainkra azt feleljük: Ő az Isten Fia. Már nagypénteken este ragyog föl ez a sugár, de az csak esthajnal volt; ott mondta a százados: Valóban az Isten fia volt. De ami ott alkony, az itt ragyogó napkelet. Nem a keresztfán, hanem a dicsőséges föltámadásban kaptuk meg az Isten kinyilatkoztatását, hogy Krisztus az Isten Fia. A hitetlenség, a keresztrefeszítés szentségtörése, a tagadás diadalmi mámora szükségessé tette ezt a legfőbb kinyilatkoztatást: föltámadott, tehát Isten. 

 

b) Krisztus is titokzatos valójának e fejlődésére mutat rá. Suttog körülötte a kétség; a halandó lét s a halál kettős homályt borít rá; igaz, hogy a hit mécsét tartja mellette az apostol, aki mondja: Te vagy Krisztus, az élő Isten Fia. De a mécses kialudt nagypénteken. A Messiás meghalt, vége van! A bizalom pálmaága elhervadt az apostolok kezében is. Meg kell tehát újra gyujtani a mécsest, de nem földi tűzzel, hanem örök fénnyel, „lux perpetua”-val. Krisztus sírjában Isten gyujtja meg azt s megmutatja nekünk: „Lumen Christi!” „Deo gratias!” 

 

c) Mindennek így kellett történnie; így, páratlanul. A halál kapujában kellett Krisztusnak győzelmi zászlaját leszúrnia; az élet urának a halál keretében kellett bemutatkoznia; ez a fekete keret ezt a glóriás képet ezerszer vakítóbbnak mutatja be a világnak, mint a betlehemi éjfél a szent karácsonyt. Csak dühöngjetek, van nekem trónom, van zsámolyom; gyöngykoszorúmat abból a mélységből hozom, melyben ti mindnyájan hajótörést szenvedtek, mind, mind, fáraók, cézárok, satrapák, bölcsek, próféták, költők, szépségek; s babérom lengő szálát az örök élet virányairól tépem. Meglátjátok, mily „victoriát” éneklek; megsüketültök, megvakultok, ha nem szerettek; de ha szerettek, elragadtatásban tágranyílt szemmel néztek s lelkendeztek: Jézus, Jézus, utaid a dicsőség magányos útjai, csak te járhatsz rajtuk; be jó, hogy a dicsőség s erő ez útjain hozzánk jössz s értünk jössz. 

 

Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
Ezt az imát még nem imádkoztad el!

Prohászka Ottokár Elmélkedések az EvangéliumrólKrisztus megjelenik Máriának

Napi Ima1 imádkozás /layout/img/logo.png

Nov
29

„Mária pedig kinn álla a sírboltnál, sírván. Midőn tehát sírt, lehajolván a sírba tekinte, és két angyalt láta fehér ruhában ülni… Mondák neki azok: Asszony! mit sírsz? Mondá nekik: Mert elvitték az én Uramat, és nem tudom, hová tették őt. Midőn ezeket mondotta, hátrafordula és látá Jézust ott állani, de nem tudá, hogy az Jézus. Mondá neki Jézus: Asszony, mit sírsz? kit keressz? Amaz vélvén, hogy ez kertész, mondá neki: Uram, ha te vitted el őt, mondd meg nekem, hová tetted, s én elviszem őt. Mondá neki Jézus: Mária. Megfordulván amaz, mondá neki: Rabboni! Mondá neki Jézus: Ne illess engem…” (Ján. 20,11). 

 

a) Mária szeret, szorgos; a holtat keresi, látni akarja, szolgálni szeretne neki még most is, el akarná vinni; mint Tóbiás vitte temetésre holtjait, mint a régi „fossores” vitték a katakombákba halottjaikat, úgy ez az erős, mert szerető asszony is el akarja vinni őt. Kit? őt! Ah, ennek szíve van! Mások is sürgölődnek a sír körül, Péter is, János is, de ez az egy itt gyökeret ver, és néz és sír és félrebeszél. – Az intuíció s az érzelmi mélység a tettek forrása; az okoskodás pedig a tett halála. De talán túloz Mária? S ha túlozna, mi baj volna? De hol van túlzás a szent és hű szeretetben?! Ó dolgozzunk szívvel, szeressünk, örvendjünk, sírjunk, epedjünk. Saját tapasztalatunk az, hogy nehezebben dolgozunk lelkünk üdvén, mikor okoskodunk, s könnyebben, mikor imádkozunk. Vannak munkák, melyeket csak a szív végezhet! A nagy, odaadó, hű szeretet a szívnek zsenialitása. 

 

b) Ezt a hű, vágyódó, tapadó lelket vigasztalja meg Jézus. Fölséges Szent Márkban az a sor: „Feltámadván pedig reggel a hét első napján, megjelenék először Mária Magdolnának, kiből hét ördögöt űzött vala ki” (16,9). E sorban lüktet az evangélium páthosza, Jézus szívének nagy s fölényes szeretete. Sok kurta tekintetű lélek fönnakad ezen s kérdi: Tehát jobban szereti-e Krisztus a megtért bűnöst, mint a szeplőtelent? De ezen nem akadnak fönn azok a szeplőtelenek, kik Jézust nagylelkűen szeretik, s szeretetükben összehasonlításokra s alkudozásokra rá nem érnek. Mi szeretünk, és senkire sem irígykedünk. Nem hányjuk föl, hogy mindig tiszták voltunk, hanem örülünk neki; ez nekünk nem teher, hanem kegyelem, s ebből előjogokat nem kovácsolunk. Ó örvendjünk, ha el nem buktunk. Mily kegyelem ez, mellyel Magdolna nem birt! Azután pedig szeressünk, szeressünk jobban, lelkesebben, hiszen el nem buktunk, hiszen többel tartozunk. – Ha pedig oly szerencsétlenek voltunk, mint Magdolna, ó legyünk azután oly buzgók, mint ő, s Jézus meg nem vet. Íme megmutatta. Egy szót szólt, egyetlent, s Mária térdrerogyott. Sugárzó szót mondott, melyben lelke vibrált. Ó Mester, Mester, hogy tudsz te szólni! Ó szólj, beszélj s lelkünk meghódol neked! 

 

c) Mária át akarta karolni lábait, de a Mester mondotta: Ne illess! A lelkek a túlvilágon mind fölségek, arisztokratikus szellemek. Itt a földön az ember mint a gyerek; nagyon érzéki, mindent szájához emel és majszol. Bizonyos szent tartózkodást parancsol az Úr, mely a nagyságot önmagunkban tisztelettel környékezi s piedesztálján megtartja. Kell ez nekünk; kell belénk szent, alázatos tisztelet Jézus iránt. Ezt érvényesítenünk kell mindenütt, imáinkban s kivált szent áldozásainkban. 

Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
Ezt az imát még nem imádkoztad el!

Prohászka Ottokár Elmélkedések az Evangéliumról„Föltámadott!”

Napi Ima1 imádkozás /layout/img/logo.png

Nov
28

„Szombat elmultával szürkületkor pedig… nagy földindulás lőn, mert az Úr angyala leszálla mennyből, és oda járulván, elhengeríté a követ és ráüle. Vala pedig az ő tekintete mint a villámlás, és ruhája mint a hó. Tőle való féltökben pedig megrettenének az őrök, és lőnek mint a holtak. Felelvén pedig az angyal, mondá az asszonyoknak: Ne féljetek ti, mert tudom, hogy Jézust keresitek, ki megfeszíttetett. Nincs itt, mert feltámadott, amint megmondotta” (Máté 28,1-6). 

 

a) Ti ne féljetek, kik Krisztust keresitek, sőt vígadjatok s örömöt üljetek… a sírban is, mert végtelenül nagy, hatalmas és dicsőséges a ti Uratok. Ő a föltámadás s az élet, s a fölfordított sírkövön nem márványalak, hanem én, a Fölségesnek eleven angyala vagyok emléke. Mint karácsonykor a pásztoroknak a megtestesülés angyala hirdette a „nagy örömöt”: úgy húsvétkor a föltámadás angyala hirdette az erő és győzelem evangéliumát, azt, hogy „Föltámadott”. A hitetlen, diadalt ülő világban, hol Jézus végleg tönkrement s reá a Messiásra csak akasztófa és sír emlékeztettek, a hivatalosan, ünnepélyesen, nyilvánosan, millió ember értesülésével, három törvényszék beleegyezésével lepecsételt sírkövet harmadnapra elhengerítette az Úr keze, s Jeruzsálemnek fülébe dörgi az üres sír s a legújabb evangélium: „Nincs itt, föltámadt”. Ez minden tekintetben a legnagyobb „signum”. Krisztus legnyilvánosabb csodája. Egy csodában sincs a nyilvánosság úgy lefogva, mint ebben; e csodájához kíséri Krisztust millió hitetlen ember, e csodájára figyelmeztet a zsidóság minden intézménye, a leglármásabb felvonulás riasztja fel a pascha emelkedett hangulatú népét s meghívja, hogy lássák Krisztus meggyaláztatását, hogy tanúi legyenek kereszthalálának, de tanúi egyszersmind üres sírjának. Szent Péter mondja: „Zsidó férfiak és mindnyájan, kik Jeruzsálemben laktok: a názáreti Jézust, az Istentől tiköztetek erők és csodák és jelek által igazolt férfiút megöltétek. Kit az Isten föltámasztott halottaiból… Ezt a Jézust föltámasztotta Isten, minek mi mindnyájan tanúi vagyunk. Ezeket hallván, megilletődének szívükben és mondák: mit cselekedjünk?” 

 

b) Ez egyszersmind a kereszténység legünnepélyesebb proklamációja, ezen csodában lett a kereszténységből a legnyilvánosabb tény. E csoda lefoglalt 3000, azután 5000 lelket ugyanabban a Jeruzsálemben, mely a Golgotán a keresztet és a kertben a sírt látta; tanúságuk hangos és világos, hagyományuk folytonos és ünnepélyes volt, s midőn Szent János állítja, „quod vidimus et manus nostrae contrectavere”, amit láttunk és megtapogattunk, nem érti azt egymagáról, hanem érti százakról, kik mind tanúi Krisztusnak. 

 

c) Ez a legnagyobb csoda, mert legistenibb, legalább legkevésbbé emberi, hisz benne megszűnt, elveszett az ember! S Krisztus ehhez kötötte hitelét, az ember bukásához, hogy ne kételkedjünk istenségében. Tudjuk, hogy mennyire tehetetlen a halott; annyira, hogy azt kell róla mondani: „volt”. Az ember csak erejében, lelke, teste épségében, szava ékesszólásában, szíve melegében, szeme tüzében tehet nagyot, amint Krisztus is tett életében „vir potens in opere et sermone”; de ő különb lett, mert a saját érvényesülésére a halálban kimutatott erejét használta föl. Ha lenyugszom, akkor támadok fel; ha tönkremegyek, akkor győzök; ha meghalok, ha nem leszek, ha az ember-Krisztus nincs többé, akkor meglátjátok, hogy Isten vagyok! Uram, hiszek benned; hiszek csodáid miatt. „Operibus credite” (Ján. 14,10). Apostolai nem fáradnak ki hirdetni a csodák világraszóló tanúságát, ezt hirdetik a keresztény községek s az egyes keresztények a szájukkal, vérükkel. Máté 42, Márk 37, Lukács 43, János 14 csodáról tesz említést. Az evangéliumban tehát, mely kis 8-adrétben alig 200 lapot számlál, több mint 100 csoda van fölsorolva: halottak föltámasztása, gyógyítások, kenyérszaporítás, s végül a föltámadás! Hiszek benned Jézusom, mert ugyancsak kinyilatkoztattad magadat. 

Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
Ezt az imát még nem imádkoztad el!

Prohászka Ottokár Elmélkedések az Evangéliumról„Alleluja.”

Napi Ima1 imádkozás /layout/img/logo.png

Nov
27

a) Öröm kell a szívekbe, melyekben a Szentlélek lakik! Öröm kell a keresztet viselő lelkekbe, öröm a bánatos és sebzett lelkekbe, öröm a küzködő s harcot vívó lelkekbe; ahol Isten van, ott öröm is legyen. És pedig azért legyen, mert az öröm erő, s a lehangoltság gyöngeség. Örülni annyi, mint az élet erejét érezni, – szomorkodni annyi, mint gyöngülni. Azért az öröm sokszor gyógyít, – a bánat pedig beteggé tesz; – az élet kedvvel s örömmel jár karöltve, a halál bánattal és gyásszal. Minden, ami jó nekünk, ami növel és gazdagít, egyszersmind örvendeztet; minden, ami üresít s szegényít, az szomorít! Nincs erényem (erőm), ha nincs örömöm. Legtöbb erő a lelki élethez kell, mely kicsiben való hűség s a reggeltől estig való apró szolgálatok láncolata. Itt nem szerepel a nyilvánosság ingere, nincsenek meg az ünnepélyes gyűlések villanyozó hatásai, sőt gyakran meg kell küzdenünk a szokás unalmával is; azért tehát örömökre szorulunk, melyeket a Szentlélek ad nekünk. 

 

b) Azért kell öröm, mert ez képesít az emberekkel való legjobb bánásmódra. Ha lehangoltak vagyunk, nehezen viseljük el embertársainkat s letűnik homlokunkról és arcunkról az a jó lélek, mely beleelegyedik érzelmeinkbe, szavainkba és hangunkba. A legnagyobb terhet testvérkéz rakja az ember vállaira. Ha jókedvűek vagyunk, nem vesszük föl e nehézségeket; de jaj nekünk s másoknak, ha rosszkedv bánt. Kiállhatatlan akkor nekünk a világ, s mindenkiben ellenséget látunk. Jókedv jó orvosság; semmi sem jön rosszkor a jókedvnek. Semmi sem lepi meg s hozza ki sodrából. Nem zsémbes, nem baltaszemű, az embereket jó oldalukról nézi; mindenkiről kész jót gondolni; nem ütődik, nem akad fönn, előre nem látott kis nehézségeket jól fogad. Lelke nem a búbánat völgye, melybe beleavasodott a panasz; ahol ecetfák és keserű lapu, varjútövis és bogáncs díszelegnek, s savanyú a levegő is. 

 

c) Azért kell öröm, hogy önmagunkat megtagadjuk. Mivel az evangélium a keresztet sürgeti, azért örömre kell minket nevelnie. Az öröm képesíti a lelket az önmegtagadásra; a szeretet hevében égő lelkek áldozatosak. Ne csodálkozzatok, hogy nem síró szemek, hanem mosolygó lelkek hozzák a legnagyobb áldozatokat. Az öröm az áldozat forrása. Komornak látszik a kolostor fala, vasrács tartja fogva még a tekintetet is, hogy ki ne szökelljen az élet víg zajába; de ne higgyétek, hogy ott a szomorúság lakik; azt az életet csak öröm s áldozatkészség tartja ki. Ez a jókedvű önmegtagadás szabadítja föl a szívet az önzés békóiból s képesíti, hogy törjön fölfelé, tehát hogy szeressen! Miért hagytátok el az önmegtagadást? Mert kifáradtatok, elsavanyodtatok. Úgy-e, mikor az önmegtagadást szerettétek, akkor friss tavaszi, fűszeres szellő dagasztotta melleteket, harmat rengett füvön, virágon; titkos sugallatban zsongott a lomb, s most minden hervadt, száraz, poros; miért?! 

 

d) Az örömöt a szentségekből s az áhítatból merítjük. Magunk vagyunk tanúk rá, hogy éledésünk a lelki öröm behatása alatt történt. Mikor szívünk kitágult vigaszban s lelkesülésben, akkor nőttünk s izmosodtunk. S mi volna belőlünk, ha sohasem lelkesülnénk? – Méltán mondjuk tehát, hogy az öröm élet, növekvés, fölbuzdulás, lelki megerősödés; hogy az öröm napsugár, mely éleszt, éltet, fejleszt, s belőle gömbölyödik a fa törzse, virul, érik gyümölcse, mialatt télen összehúzza rostjait, teng, de nem él! Vessünk tehát ügyet rá, hogy örvendjünk! Gaudete in Domino semper. Iparkodjunk, hogy szent áldozásainkból s imáinkból kellő lelket merítsünk, vigaszt és örömet. Nem kell könnyen exkuzálni a resteket és életteleneket; ők okai bajaiknak, s tán nekünk is azért van kevés örömünk, mert sok önzés, sok kislelkűség, sok szeretetlenség van bennünk; szabadosak vagyunk beszédeinkben, fegyelmezetlenek érzéseinkben s képzeletünkben, áhítozunk mulatság, élvezet és dícséret után; bizalmas durvasággal és faragatlansággal bánunk az Úrral. – Változtassunk ezen! 

Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
Ezt az imát még nem imádkoztad el!

Prohászka Ottokár Elmélkedések az EvangéliumrólJézus megjelenik Szűz Anyjának

Napi Ima1 imádkozás /layout/img/logo.png

Nov
26

a) A Szent Szűz várta Jézust, várta hitben; hiszen megmondta az Úr: föltámadok. Isteni szó, melyet követ majd isteni tett. S ezt a tettet ő teszi majd meg; addig pedig édesanyja vár és hisz és bízik s imádkozik. Imádkozik forrón, lelke sugárzik szemeiből; ajkai suttogják: „Exsurge, exsurge”, kelj föl, kelj föl napom, erőm és örömöm! Kelj föl, eredj; anyád virraszt s vár; kurtítsd meg szent vigiliáját. – Igy állunk mi is Istennel szemben. Hiszünk nagy isteni kijelentésekben s várunk isteni tetteket; áldozatos lelkesüléssel rábízzuk magunkat. Különben pedig hívjuk, keltegetjük az Urat mi is: Uram, ébreszd föl erődet s uralkodjál! Ragyogjon föl igazságod, s villanyozza föl a lelkeket a megújult kereszténység tavaszi éledésével. Mi hisszük, hogy te új világot teremtesz most is, itt miköztünk. „Exsurge Domine!” 

 

b) Az Úr is vágyott a Szent Szűz után; az édes Úr a legédesebb lélek után; vágyik, mert hű volt hozzá szenvedései közt is, s szerette őt akkor is, mikor nem volt szépsége s ékessége; keresztútján járt s keresztje alá állt; az ilyen lelket megvigasztalja az Úr, s vigaszában elfelejteti vele baját, búját; érezteti vele dicsőségét s erejét, s átönti bele saját életét. Azért ki kell tartanom száraz, kelletlen lelki hangulataimban; sőt ilyenkor mutatom ki, hogy többre becsülöm az Urat vigaszainál, vagyis önmagamnál. 

 

c) A Szent Szűz e vágyait megvalósítja az Úr, megjelenik neki dicsőséges szépségében, s a Szent Szűz térdre omolva imádja szent Fiát. Ah, ez istenanyai boldogság! Amilyen édes az inkarnáció éje, oly édes és fényes a föltámadás hajnala. Jézus szívéhez szorítja anyját, s mérhetetlen örömmé változtatja tengernyi fájdalmát. A Szent Szűz pedig megcsókolja Jézus sebeit, s beléjük leheli tüzes, szép lelkének szeretetét. Meglátja, leborul, ráborul, elomlik s megpihen rajta: most már jól van, jól van, édes Uram; jó nekem, mert jó neked; életed életem. Élsz; alleluja! Ez a Szent Szűz páratlan húsvétja! Öröm, milyet csak az Isten adhat. „Én leszek örömöd s jutalmad” – mondja ő nekem is, – s ha megörvendeztetlek, úgy érzed, mintha zsoltár és citera csengne lelkedben; „exsurge psalterium et cithara”. A Szent Szűz ez örömét köszöntjük az antifonában: „Regina coeli laetare”. 

Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
Ezt az imát még nem imádkoztad el!

Prohászka Ottokár Elmélkedések az EvangéliumrólKrisztus a föltámadás és az élet

Napi Ima1 imádkozás /layout/img/logo.png

Nov
25

„Én vagyok a föltámadás és az élet: aki énbennem hiszen, ha szintén meghal is, élni fog” (Ján. 11,25). 

 

a) A valósággal föltámadt Krisztus a mi pálmánk. Ezt a pálmát nyujtja minden hívőnek, s aki kézbe veszi s erősen tartja, megosztja vele győzelmét: föltámad majd ő is. Ez a hit az örök élet vágyával föllázította az emberiséget, mint hogyha a Krisztus kegyelme, e pálma leveleiről hulló harmat, tüzes eső alakjában hullt volna a lelkekre s vértanúkat avatott volna. Minden vértanú a hitért halt meg; minden halál ezt kiáltja, ez őrületes, vakmerő szót: „Föltámadunk”. E hit Krisztus sírjából való, s nem a régi mithoszokból. A fénixmadár már régen jelezte a halhatatlanságot, s abból vértanúi hit nem lett; a tavasz már régóta csattogtatta az életvágyat lehelő, szerelemittas éneket, s abból halhatatlan remény nem kelt; költők, énekek, eszmék dacára az emberiség föl nem ébredt; héroszuk, mithoszok dacára a kultúrák egymásután letörtek; az élet vágya dacára, mely szenvedélyes panaszként járta be a világot, a skepszis elhervasztotta a gnózist. Ó szent sír, halhatatlan életet lehelsz; biztos öntudatot reményeinkbe. 

 

b) Az eszme nem elég. A gondolkozó az eszme mögött valóságot keres; mert mire való az eszme, a kép, ha nem a valónak képe? Mire való, ha nem egyéb, mint érthetetlen törekvésnek hímes virága? Mire való a halhatatlanság eszméje, ha azt a sír sötétsége nyeli el? Minek az örök élet vágya, ha koszorúi koporsókon hervadnak s menyasszonyi fátyolai szemfödőkké lesznek? Mit csináltok eszméitekkel a halál, a mulandóság csendes, kérlelhetetlen hatalmával szemben? Szemfényvesztők vagytok, kik absztrakciókkal dolgoztok. Az ábrándos elvonás helyett nekünk valóság kell; nekünk az kell, hogy „föltámadott”, szószerint s nem képletesen, betűszerint s nem szimbolum szerint. 

 

c) Csak az egyéni, örök élet a valóságos halhatatlanság. Ezt mutatta be a föltámadt Krisztus. A test szerint való föltámadás mozgatta meg a világot, az hozott tavaszt. Csak egy reneszánsz van: az a tavasz, melyben Krisztus pálmája leng! Fogjuk meg a pálmát… Vigyázzunk, hogy el ne hervadjon hideg kézben, száraz szívben, sötét környezetben; el ne hervadjon kételytől, közönytől, világiasságtól! Hadd a holtakat temetni halottaikat! Gyerünk, „palmae in manibus!” 

Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
Ezt az imát még nem imádkoztad el!

Prohászka Ottokár Elmélkedések az EvangéliumrólHúsvéti öröm

Napi Ima1 imádkozás /layout/img/logo.png

Nov
24

a) A föltámadt Jézus ujjongó öröme volt az ő húsvéti imája: kiáltása a győzelmes harcos kiáltása volt: „Miért agyarkodnak a népek” – kérdi a zsoltárossal – „a mennyekben lakó kineveti őket… én pedig királlyá rendeltettem”. Vigad, „mint kik vígadnak aratáskor”. Ez az ő ünnepe; örvend, „mint örvendenek a győzedelmesek a nyert zsákmánynak”. Három nap előtt szívébe szorult az Olajfák kertjében a halálos szomorúság, ma végigárad rajta az öröm; az öröm mint dicsőség, mellyel az „excelsa” felé tartott s megközelíthetetlenül magasra följutott; az öröm mint boldogság, az első megdicsőült ember boldogsága! 

 

b) De szívével, érzésével köztünk maradt s el nem felejtett. Ez az öröm folyton a földre emlékezteti, érdeklődése élénk s meleg, s ezzel a lelkülettel van az Oltáriszentségben. Ne képzeljük lelkületét fáradtnak s gyöngének; mindig a megdicsőülés temperamentuma él benne. Az örök gondolatokból merítünk mi is erőt. Ne zaklassuk föl magunkat hiábavalóan; a buzgalom néha elkínozza magát; abba is megnyugvás kell; sikertelenség ne borítsa el az Isten győzelmeinek perspektíváit. 

 

c) Ily tiszta, dicsőséges öröm nem lakik a földön; örömeink fájdalmakkal vegyesek; de az nem baj, sőt előny; mert az öröm itt gyakran felületessé tesz, míg ellenben a fájdalom kimélyíti a lélek érzelmeit. Hát mélyítse, de ne fonnyassza; tisztítsa, de ne apassza. Szolgáljon a fájdalom arra, hogy észre térítsen, megjavítson, fölrázzon s végre is, hogy mindezek által jobban, mélyebben tudjunk örvendezni. 

Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
Ezt az imát még nem imádkoztad el!

Küldetésünk

Amikor a szeretet és a béke nyelvét használjuk, ez lehetővé teszi számunkra, hogy párbeszédet folytassunk másokkal, még azokkal is, akik különböznek tőlünk. Ezzel a párbeszéddel kezdjük jobban megérteni egymást, lehetővé téve számunkra, hogy kövessük Jézust egy békésebb világ megteremtésében. ​​​​​​A Kattints és Imádkozz egy lehetőség, hogy a most élő generációk a digitális világban megváltozzanak. "Isten hűséges és a reményünk benne olyan, mint egy szilárd horgony az égben."