Pio atya breviáriuma

Az önteltség a lélek ellensége. Joggal állíthatjuk, hogy az önteltség molyként rágja a tökéletesség felé igyekvő lelkeket. A szentek úgy mondták, hogy az önteltség szú a szentségben.

Legyünk szentekké! Így miután együtt voltunk a földön, mindig együtt leszünk a mennyben is.

Illő komoly erőfeszítéseket tennünk, hogy szentekké legyünk és nagy szolgálatokat tegyünk Istennek és felebarátainknak.

Láttál már búzamezőt aratás előtt? Megfigyelheted, hogy néhány kalász büszkén, hivalkodóan emelkedik a magasba, mások meg a föld felé hajlanak. Vedd a legmagasabbakat, leghivalkodóbbakat, és meg fogod látni, hogy üresek. A legalacsonyabbak, legalázatosabbak viszont tele vannak búzaszemekkel. Láthatod tehát, hogy milyen üres dolog a hivalkodás.

Vidáman, őszinte és nyitott szívvel járj, amennyire csak tudsz, és amikor nem vagy képes megmaradni a szent vidámságban, akkor se veszítsd el soha bátorságodat és bizalmadat Istenben.

Mindenekelőtt bevallom: számomra nagy csapás, hogy nem tud kitörni belőlem az a vulkán, amelyet Jézus helyezett szívembe. Elemészt Isten szeretete és a felebaráti szeretet.

Gyermekem, a tudomány - bár nagynak tűnik - szegényes dolog. Isten hatalmas titkához képest kevesebb még a semminél is.
Más utakon kell járnod. Tisztítsd meg szívedet minden földi szenvedélytől, alázd meg magad a porban és imádkozz! Így biztosan rátalálsz Istenre, aki derűt és békét ad neked ebben az életben, és örök boldogságot a másikban.

Ti jól tudjátok, hogy én óhajtom a halált és Isten szeretetét: vagy a halált vagy a szeretetet, hiszen az élet szeretet nélkül rosszabb a halálnál. Ó, gyermekeim, segítsetek nekem! Én meghalok és haláltusát vívok minden pillanatban. Minden álomnak tűnik, és nem tudom, merre bolyongok. Mikor jön el a perc, amikor én is énekelhetem: Istenem, ez az én örök nyugalmam az örökkévalóban?

Mindig, mindenben, minden körülmények között alkalmazkodj Isten akaratához! Ne félj! Ez a biztos út, amelyen át a mennybe juthatsz.

Az alázat és a szeretet együtt haladnak. Az egyik dicsőít, a másik szentté tesz.

Az alázat és a tisztaság Istenhez emel.

Az Úr sok kegyelemben részesít, hogy magához hívjon, és már azt hisszük, hogy ujjunkkal érintjük az eget. Nem tudjuk viszont, hogy a növekedéshez keserű kenyérre van szükségünk: keresztekre, megaláztatásokra, próbákra, ellenvetésekre.

Az Isten dicsőségére és a lélek üdvére fordított idő sohasem vész kárba.