Pio atya breviáriuma

Cselekedd a jót, bárhol is vagy, hogy mindenki azt mondhassa: "Ez Krisztus gyermeke".

Viseld a kínokat, betegségeket, fájdalmakat Isten szeretetéért és a szegény bűnösök megtéréséért. Védd meg a gyengét, vigasztald meg, aki sír!

Ne vesződj túl sokat azzal, hogy meggyógyítsd a szíved, mert az aggodalmaskodástól még jobban megbetegszel. Ne erőlködj túlzottan, hogy legyőzd kísértéseidet, mert azok ettől az erőszaktól csak még jobban megerősödnek. Vesd meg azokat és ne kösd magad hozzájuk!

Az emberiség bajai - mindannyiunk gondjai.

Örülne Isten, ha szegény teremtményei jó útra térnének és valóban visszatérnének Hozzá.

Mindent meg kell tennünk ezekért a lényekért az anyai szív melegével, mert Jézus azt tanította, hogy jobban örülnek a mennyben egy bűnös megtérésének, mint kilencvenkilenc állhatatosságának. A Megváltónak ez a példázata igazi erősítést ad sok-sok boldogtalan léleknek, akik vétkeztek, de azután belátták hibájukat, és vissza akarnak térni Jézushoz.

Egy dolgot nem tudok semmi módon elviselni: ha magamnak kell szemrehányást tennem, mindig kész vagyok erre, de más esetében látni ezt, nem, ezt nem viselhetem el. Látni egy másikat megalázva, megszégyenítve, ez számomra elviselhetetlen.

Mindenkié vagyok egészen. Mindenki mondhatja: "Pio atya az enyém". - Nagyon szeretem testvéreimet a száműzetésben. Úgy szeretem lelki gyermekeimet, mint saját lelkemet, és még annál is jobban. Megszültem, visszavezettem őket Jézushoz fájdalomban és szeretetben.

Magamról megfeledkezhetem, de lelki gyermekeimről soha; sőt bizton állíthatom, hogy amikor az Úr szólít majd, ezt mondom neki: "Uram, én a mennyország ajtajában maradok, akkor megyek csak be, ha látom, hogy gyermekeim közül az utolsó is bejutott". Nagyon szenvedek, hogy nem szerezhetem meg Istennek minden testvéremet. Úgy elszorul a szívem, hogy majdnem belehalok, amikor látom a sok szenvedő lelket, akiken nem tudok segíteni, és látom megannyi testvéremet a sátán szövetségében.

Az élet örök harc önmagunkkal. Csak fájdalom árán tárul föl nekünk a szépség.

Legyetek mindig társai Jézusnak a Getszemáni kertben, és Ő képes megerősíteni benneteket az eljövendő nehéz időkben.

Lépj elő, ó, Uram, és erősítsd meg kegyelmeddel azokat akiket rám bíztál és ne engedd hogy valaki is elvesszen közülük, elhagyja a nyájat. Ó, Istenem, ó, Istenem!... Ne engedd, hogy veszni induljon örökséged!

Az Úr mindannyiunkat arra hívott, hogy lelkeket mentsünk és előkészítsük az Ő dicsőségét. A léleknek lehet és kell is hírt adnia Isten dicsőségéről, munkálkodnia az emberek üdvösségéért, rendíthetetlenül kérve az Urat, hogy jöjjön el az Ő országa, ne vigyen minket kísértésbe, és szabadítson meg a gonosztól. Ez az amit meg kell még tennetek: egész valótokat felajánlani az Úrnak ezért a célért.

Ha arra gondolunk, hogy Jézus minden reggel belénk oltja magát, eláraszt bennünket, mindent nekünk ajándékoz, akkor ki kellene hajtania bennünk az alázat ágának. Az ördög viszont, aki nem képes olyan mélyen belénk oltódni, mint Jézus, rögtön kifakasztja a gőg rügyeit. Ez nem válik dicsőségünkre. Küzdenünk kell tehát, és meg kell próbálnunk fölemelkedni.

Jézusnak és a Te lelkednek együtt kell művelnie a szőlőt. A Te feladatod elhordani a köveket, előkészíteni a talajt, kiirtani a bozótot. Jézus dolga a magvetés, az ültetés, a művelés, az öntözés. Jézus azonban a Te munkádban is ott van. Nélküle semmit sem tehetsz.

Emlékezz arra, hogy közelebb van Istenhez a gonosztevő, aki szégyelli tettét, mint a tisztességes ember, aki belepirul jócselekedeteibe.