Pietrelcinai Szent Pio gondolatai

A Rózsafüzér végén a Dicsőség után mondd: „Szent József, könyörögj érettünk!”.

Soha nem fordult meg a fejemben a bosszú gondolata: imádkoztam és imádkozom a rágalmazóimért. Az előfordult, hogy azt mondtam az Úrnak: „Uram, ha meg kell korbácsolni őket ahhoz, hogy megtérjenek, add meg hát nekik, ha ez az ára az üdvözülésüknek.”

Ó, dicsőséges és erős Szent Mihály arkangyal, légy hűséges védelmezőm életemben és halálomban!

Ne aggódj amiatt, hogy az időmet lopod, mert az a legjobban eltöltött idő, amit mások lelkének megszentelésére fordíhatok, és nem tudok eléggé hálát adni a Mennyei Atyának azért a kegyelemért, hogy megajándékoz olyan lelkekkel, akiknek valami módon segítségükre lehetek.

Tégy jót, mindenütt, hogy mindenki azt mondhassa: „Ez Krisztus gyermeke.” Viseld el a nyomorúságot, a betegséget, a fájdalmat Isten iránti szeretetből és a szegény bűnösök megtéréséért. Védd meg a gyengéket, vigasztald a sírókat.

Az tetszene Istennek, hogy ezek a szerencsétlen teremtmények megbánják és valóban visszatérjenek hozzá! Értük mindnyájunknak anyaszívűnek kell lennünk, és a legnagyobb gondunknak kell lennie rájuk, mert Jézus tudtunkra adta, hogy a mennyben nagyobb az öröm egy megtérő bűnös miatt, mint kilencvenkilenc igaz hűsége miatt. A Megváltónak ez a mondata valóban oly sok léleknek nyújtott vigaszt, akik miután szerencsétlenségükre vétkeztek, vágyakoztak a megtérésre és a Jézushoz való visszatérésre.

Szeresd az Üdvözlégy Máriát és a Rózsafüzért!

Istent a könyvekben keressük, az imádkozásban találjuk meg.

Mindenkinek mindene vagyok. Mindenki elmondhatja: „Pio atya az enyém”. Nagyon szeretem a számkivetettségben élő testvéreimet. A lelki gyermekeimet ugyanúgy szeretem, mint a saját lelkemet, sőt még jobban. Fájdalommal és szeretettel szültem újjá őket Jézus számára. Magamat elfelejthetem, de lelki gyermekeimet nem, sőt biztosítalak téged, hogy amikor az Úr hív, azt fogom mondani neki: „Uram, megállok a Paradicsom kapujában; és csak akkor lépek be, amikor láttam, hogy az utolsó gyermekem is belépett”. Nagyon szenvedek, hogy nem nyerhetem meg minden testvéremet Istennek. Úgy elszorul a szívem, hogy majdnem belehalok, amikor látom a sok szenvedő lelket, akiken nem tudok segíteni, és látom, hogy megannyi testvérem a sátánnal szövetkezik.

Jól imádkozni nem elvesztegetett idő!

Kelj fel hát, Uram, és erősítsd meg a Te kegyelmeddel a rám bízottakat, és ne engedd, hogy az aklot elhagyva, bárki is elvesszen közülük. Ó, Istenem! Ó, Istenem! Ne hagyd veszendőbe menni az örökségedet!

Az Isten dicsőségére és a lélek üdvösségéért eltöltött idő soha nem elvesztegetett idő.