„Aki azonban kimegy, és a benneteket ostromló káldeusokhoz pártol, az megmarad, és ajándékul kapja az életét.” (Jer 21:9b)

Jeremiás idejében ez a prófécia hazaárulásnak hangzott. Isten azt üzente: ne harcolj a saját erődből, hanem add fel a várat, és maradj életben. Isten nem a büszke ellenállást, hanem az alázatos belátást kérte. Néha a legnagyobb győzelem az, ha letesszük a fegyvert és rábízzuk magunkat arra a sorsra, amit Isten kijelölt.

Gondolj a híres amerikai pszichológus, Marshall Rosenberg (az erőszakmentes kommunikáció atyja) egyik alapvetésére. Ő gyakran hangsúlyozta: a konfliktusokban gyakran választanunk kell, hogy „igazunk legyen, vagy boldogok legyünk”. Sokszor görcsösen ragaszkodunk a saját „várunkhoz” (az igazunkhoz, az egonkhoz), miközben az ostrom felőröl minket. Rosenberg szerint a békesség akkor jön el, amikor „megadjuk magunkat” a sebezhetőségünknek, és ahelyett, hogy falakat emelnénk, kilépünk a másik elé őszintén. Ez nem vereség, hanem az élet választása a pusztító büszkeséggel szemben.

Te mi ellen harcolsz mostanság? Talán egy olyan helyzetet próbálsz kontrollálni, ami már rég kicsúszott a kezedből. Lehet, hogy egy rossz szokás, egy megromlott kapcsolat vagy egy munkahelyi stressz ostromol.

● Ne próbáld meg egyedül védeni a menthetetlent. * Válaszd a „kimenekülést”: ismerd el Isten előtt, hogy elfáradtál.

● Add fel a kontrollt. Aki ma képes letenni a saját igazát és Isten tervére hagyatkozni, az nem veszít, hanem megnyeri a békességét.

(Berencsi Balázs, Szabolcsveresmart)

„Elég neked az én kegyelmem, mert az én erőm erőtlenség által ér célhoz.” (2Kor 12:9b)

Vannak napok, amikor úgy érezzük, elfogyott minden erőnk. A feladatok, a felelősség, az emberek gondjai, a saját terheink – mind egyszerre nehezednek ránk. Ilyenkor az ember könnyen azt gondolja: ezt már nem bírom tovább.

Pál apostol is eljutott ide. Többször könyörgött az Úrhoz, hogy vegye el tőle a szenvedést. Ekkor Isten válasza nem a teher eltávolítása volt, hanem egy ígéret: „Elég neked az én kegyelmem.”

Ez azt jelenti: Isten kegyelme nem csak egy szép szó vagy távoli gondolat. Az Ő kegyelme hordozó erő. Olyan erő, amely akkor válik igazán láthatóvá, amikor mi már gyengék vagyunk.

Az emberi erő egyszer elfogy. A lelkesedés, a kitartás, a türelem – mindnek van határa. Viszont Isten ereje nem ott kezdődik, ahol mi erősek vagyunk, hanem ott, ahol már nem tudunk tovább menni egyedül.

Sokszor azt gondoljuk, hogy a hit azt jelenti: mindig erősnek kell lennünk. Pedig a hit sokszor inkább azt jelenti: amikor már nincs erőnk, mégis kapaszkodunk Istenbe.

És ez a kapaszkodás csodálatos dolgot tesz: átsegít. Nem biztos, hogy azonnal eltűnik a vihar. Sőt... Nem biztos, hogy a nehézség azonnal megszűnik. Sőt... Azonban Isten kegyelme átvezet rajta.

Ezért mondhatjuk: nem azért „éljük túl” a nehéz időket, mert mi olyan erősek vagyunk, hanem azért, mert Isten erősebb nálunk.

Amikor elfáradsz, amikor úgy érzed, hogy már csak az utolsó lépéseidet teszed, jusson eszedbe Istennek ez a bátorító üzenete: az Ő kegyelme még mindig tart. És amíg Ő tart, addig nem eshetsz ki az Ő kezéből.

(Fodor-Csipes Anikó, Tiszaszentimre)

A jelenlét tükröződése

„Amikor Jézus továbbment, meglátott egy születése óta vak embert.” (Jn 9:1)

Istenem, miért vagyok ilyen vak? Látni szeretnék, téged látni. Te pedig láthatatlan maradsz. Minden kép, minden szókép is távol van attól, aki Te vagy. De ha akarod, arcomon megjelenhetsz. Tudom, hogy ott is vagy ráncaim között, és talán egyszer észre is veszlek. Akkor már semmilyen nem akarok lenni. Talán egyszer megtörténik, hogy figyelmemet nem köti le semmilyen erény, semmilyen bűn, és csak azt látom, hogy egy kis pötty vagyok benned. Egy szép kis pötty. Ha már tényleg nem vagyok fontos magam számára, akkor meglátom, megérzem igazán a Te világosságodat. Akkor igazán megcsillan arcomon fényed.

Amikor majd úgy tudok szeretni, hogy ezt észre sem veszem, akkor olyanná leszek, amilyennek Te alkottál. Mennyire ragaszkodtam ahhoz, amilyennek látszani akarok! Bezáródtam emberek barlangjába, és elhittem a koldulás biztonságát. Köszönöm, hogy most bátorságra indítasz: lépjek ki a fénybe! Tisztítsd meg vágyaimat, és vezess oda, ahova Te akarod. Átadom magam neked. Tiszta szándékkal rejtem el magamat benned. Vakon neked adom magam azért, hogy lássak!

(Fekete Ágnes)

„De aki abból a vízből iszik, amelyet én adok, az nem szomjazik meg soha többé, mert a víz, amelyet én adok, örök életre szökellő vízforrás lesz benne.” (Jn 4:14)

Olvasandó: Jn 4,5-42

Mindennek van feltétele. Így gondoljuk. A mi világunkban ez a rend: ha – akkor. Ha valamit el akarsz érni, idomulnod kell környezetedhez. Ha szomjas vagy és nincs edényed, kérned kell. Ha szeretsz, akkor szeretnek. A „ha – akkor” elvárás rendszerében mindenki talál valamilyen elviselhető egyensúlyt. De ez az egész fáj mindenkinek. Mert az az ember alapérzése, hogy magamban nem vagyok jó. Sajnos a templomban mindig ezt hallottam: alapvetően romlott ember vagyok. Mintha ez a sötét alaptétel feltételezte volna a fényt. Mintha minden istenkeresésünk arról szólna, hogy ebből a kusza zűrzavarból Isten adjon valamilyen kiutat.

Ő azonban nem egérlyukat ajánl a samáriai asszonynak sem, és nekünk sem: nem azt, hogy a hatodik férj igazivá lesz, hanem egy egészen más látást, fogyó vízkészletünk helyett az élet vizét. Ha ez a víz a miénk, akkor egyszer csak észleljük az egész világ és saját magunk alapvető jóságát.

„Élete vége felé Einstein a rá jellemző szellemességgel azt mondta: <> Ez a rajtunk kívül álló mindenség vajon a mi oldalunkon áll-e vagy sem? Jószándékú-e az univerzum, vagy ellenséges? Mélyen rendben van-e vagy sem? Ilyen az igazi vallásosság adománya is. Az igaz vallásosság fellebbenti a fátylat és visszavisz az édenkertbe, mert azt sugallja, hogy az első tapasztalatunk megbízható volt. … Az univerzum radikális kegyelem. Ezért nem kell félnünk. Nem a szűkölködés a legfontosabb tapasztalat, hanem ellenkezőleg, a bővölködés.” (Richard Rohr: Minden egybetartozik 65. o.)

(Fekete Ágnes)

„Ezek azok a törvények, amelyeket eléjük kell tárnod:...” (2Móz 21:1)

Olvasandó: 2Mózes 21.

Az Ószövetségnek ez a része a Tízparancsolat után Isten népének a mindennapi életére vonatkozó törvényeket tartalmazza. Itt nem elvont jogi szabályok vannak, hanem az Istennel való szövetségből fakadó élet mindennapi gyakorlata: hogyan bánjunk egymással, hogyan védjük az életet, a méltóságot és az igazságot.

Az előző részekben a pusztai vándorlás kalandjait, eseményeit követhettük nyomon, hiszen Izráelt Isten megszabadította az egyiptomi rabszolgaságból, és most egy teljesen új élethelyzetben vannak. Hosszú éveken át rabszolgaként élték a mindennapjaikat, most pedig egy felszabadított, szabad közösség lettek, s mint ilyennek, Isten ebben is segítségükre siet: megmutatja hogyan kell hogy bánjanak a szolgákkal, a gyöngékkel, az elesettekkel. Felelősséget vár tőlük, s tudtukra adja, hogy szolgáikkal legyenek emberségesek, irgalmasak; törvénnyel védi a nőket, sérülteket, árvákat; szabályokat ad az erőszak, a testi sértés, emberölés, állattartás és kártérítés területén.

Az első tizenegy versben a szolgák és a szabadság témája jelenik meg. A 12. verstől a 27. versig az élet védelme kerül előtérbe. Végül pedig a 28. verstől a felelős haszonállat tartásra hívja fel a figyelmet az Úr.

A törvény célja minden esetben az, hogy a bajt, a kárt kerülje el mindenki, és bár ne lenne szükség utólag büntetni. Isten törvénye a szeretet és az igazság egyensúlya. Nem engedi a kegyetlenséget, ahogy nem tűri az igazságtalanságot sem. A felelősség kiterjed a ránk bízott emberekre, állatokra, javakra is – a hűséges sáfárság Isten szemében már az Ószövetségben is nagyon komoly dolog volt.

Ezért számunkra is üzenet: Isten ma is arra hív, hogy életünkben a szabadság ne legyen önkény, hanem felelős szeretet, amely védi a másik életét, méltóságát és javát. Mert a Krisztusban megjelent kegyelem nem eltörölte, hanem beteljesítette a törvényt: Ő maga lett a mi szabadságunk, igazságunk és irgalmunk. Ha Őbenne élünk, akkor törvénye nem külső parancs, hanem szívünkbe írt útmutatás, amely az Ő Lelkének vezetése által formál bennünket.

(Fodor-Csipes Anikó, Tiszaszentimre)

„… a te szemed azért gonosz, mert én jó vagyok?” (Mt 20:15b KG)

Mit kérünk, amikor eszünkbe jut a „Mi Atyánk”, és eljutunk odáig, hogy: „szabadíts meg a gonosztól”? Aki nem ledarálja az imát, hanem végiggondolja azt, amit Istennek küld, annak ennél a szakasznál: „szabadíts meg a gonosztól”, eszébe jut valaki, valami. Az irigység a gonoszság színkártyájának egyik árnyalata.

Máté evangélista görögül fennmaradt lejegyzéseinek a szó szerinti fordítása a következő: „… a te szemed azért gonosz, mert én jó vagyok?” Jézus példázata a gonosz szemekről szól. Hozzánk. Most éppen hozzád, aki erről olvasol.

A magukat másokkal, és nem a Gazda ajánlatával, összehasonlító szőlőmunkások szeme gonosz volt. A gonosznak ezt a tónusát akkoriban besötétült irigységnek hívták.

Micsoda kísértés! Számunkra. Szembefordulni Istennel. Mikor? Amikor annyit ad másoknak, mint nekünk.

Kit érdekel, miben egyeztem meg, mit, mennyiért vállaltam? Nincs igazság, ha egyenlővé tesznek azzal, aki szerintem kevesebbet dolgozik, mint én. Ezt vetítik a gonosz irigységet sugárzó gonosz szemek. Ki kéne böjtölni. Azt, hogy a gonosz szem kivilágosodjék. És csak utána másokra vetni szemeink pillantását.

(Dr. Kereskényi Sándor, Szeged-Honvéd tér)

„Mit gondolsz, e három közül ki volt a felebarátja a rablók kezébe esett embernek? Ő így felelt: Az, aki irgalmas volt hozzá. Jézus erre ezt mondta neki: Menj el, te is hasonlóképpen cselekedj!” (Lk 10:36-37)

Az irgalmas samaritánusról szóló példázatot általában úgy értelmezzük, hogy mi vagyunk az az ember, akit a rablók kifosztottak, vérbe fagyva hagytak. Lehetnénk mi az irgalmas samaritánus? Nemde? Nem értem, hogy nem jut ez az eszünkbe?

Jól ismert érvek

Ebben a példázatban Jézus nem véletlenül beszél a papról és a lévitáról. Ők a jeruzsálemi templomban szolgáltak. Mit tehettek, ha az úton hazafelé egy félholt embert láttak? Elfordították tekintetüket és kerülték. Miért? A példázatban nem találjuk meg a feleletet erre a kérdése. Ez azonban megtörtént. Ma is megtörténik ilyen. Könnyű azt kérdezni, hogy "ki az én felebarátom?" Ám már a kérdezése előtt meg is tagadom, nem is nézem felebarátomnak. A legkönnyebb órák hosszat beszélgetni, filozofálni e témáról. Ugye ismerős a szöveg: „Nem lehet mindenkin segíteni!”, „Minden bizonnyal maga tehet róla, hogy ilyen bajba került!”, „Várjunk egy kicsit, lássuk mit tesznek a többiek!”, „Csepp a tengerben az adományod, a segítséged!”, „Egyébként is, azt a pénzt majd elherdálja!”, „Majd segítenek a segélyszervezetek!”

Felfedezés

Míg az ember csűri-csavarja a dolgokat, aközben a félholt ember ott fekszik.

A pap is, a lévita is elkerüli. Pedig nem régen mutatták be az áldozatot. Nem régen még imádkoztak. Az áldozat füstje és az imádság levegője átjárta nem csak a ruhájukat, hanem egész valójukat. Ez a veszély bennünket is fenyegethet. A templomban bennünket is átjár az ige és az imádság levegője, az ének dallama... Aztán jönnek a szürke hétköznapok és szikkadttá, dohossá válik a lelkünk. Mintha megbénulna az ember. Süketté válik meghallani a segélykiáltást, hiszen oly nagy a zaj, a lárma körülöttünk és bennünk, valamint a családunkban, népünk körében. Vakok leszünk a sok rohanás közepette, és nem látjuk meg azokat, akik segítségre szorulnak. Közben mentegetjük magunkat és magyarázkodunk.

A samaritánus pedig segít rajta. Jézus pedig ránk néz és személy szerint kérdezi mindnyájunktól: "Mit gondolsz, e három közül ki volt a felebarátja a rablók kezébe esett embernek?" (36.v). A válasz logikus: "Az, aki irgalmas volt hozzá." (37. v).

(Csomay Árpád, Biharszentjános)

„Attól fogva, hogy házának és egész vagyonának a felügyelőjévé tette, megáldotta az Úr az egyiptomi ember házát Józsefért, és az Úr áldása volt mindenén, amije csak volt a házban és a mezőn. Ezért Józsefre bízta mindenét, és semmire sem volt gondja mellette legfeljebb csak arra, hogy megegye az ételt. Józsefnek szép termete és szép arca volt.” (1Móz 39:5–6)

Sokan azt hiszik, az áldás amolyan „égi lottónyeremény”, amiért nem kell tenni semmit. József története viszont rávilágít a lényegre: az áldás egy közös munka. Isten megadta a hátszelet, de József volt az, aki kitartóan tartotta a vitorlát. József rabszolgaként is úgy dolgozott, mintha a sajátját építené, Isten pedig válaszul „átírta” a sorsát. Nem vette ki a bajból azonnal, azonban képessé tette őt arra, hogy a bajban is ő legyen a legjobb megoldás mások számára.

Kobe Bryant, a legendás kosárlabdázó hitt a „Mamba mentalitásban”, ami kísértetiesen hasonlít József hozzáállásához. Amikor 2012-ben az amerikai válogatottal Londonra készültek, egy edzőtársa mesélte, hogy hajnali 4-kor már a teremben találta Bryantet, akiről szakadt a víz az edzéstől. Mikor megkérdezték tőle, miért csinálja ezt, hiszen ő már a csúcson van, azt felelte: „Tartozom annyival a tehetségemnek, hogy minden nap a maximumot hozzam ki belőle.” (Forrás: Robert Kiyosaki: The Mamba Mentality elemzése alapján).

József pontosan így élt: nem duzzogott a rabszolgaság miatt, hanem a tálentumaiból a maximumot hozta ki ott, ahová épp került.

Lehet, hogy ma te is egy „Pótifár házában” érzed magad: egy munkahelyen, amit nem szeretsz; egy helyzetben, amit méltatlannak érzel. Két dolgot tarts észben reggel:

1. Isten lát téged: Ő nem hagyta el Józsefet a gödörben, és téged sem felejtett el az irodában vagy a konyhában.

2. A te részed a kiválóság: Ne „fél gőzzel” végezd a dolgod! Használd a képességeidet akkor is, ha senki nem látja. Az áldás ott kezdődik, ahol a hűséged találkozik Isten kegyelmével.

(Berencsi Balázs, Szabolcsveresmart)

„Tegyetek fogadalmat Isteneteknek, az Úrnak, és teljesítsétek…” (Zsolt 76:12a)

A 76. zsoltár végén egy határozott felszólítást kapunk. Miután a zsoltáríró bemutatja ahogy Isten megvéd, lefegyverez és békességet hoz, egyértelművé teszi, hogy Ő válaszlépést vár tőlünk: elköteleződést.

Mai világunkban szinte mindent „lemondható előfizetésként” kezelünk. Ez a klasszikus Netflix-modell: addig maradok, amíg kiszolgálnak és amíg megkapom, amit akarok. Ha már nem tetszik a kínálat, vagy túl sokba kerül, egyetlen gombnyomással leiratkozom. Nagyon könnyű a hitünket is így kezelni. Egyfajta előfizetéses vallásosságban élünk: ha jön az áldás, a siker és a békesség, akkor boldogan maradunk. De amint Isten áldozatot, lemondást vagy nehéz engedelmességet kér, azonnal a lelki „leiratkozás” gombot keressük. Csakhogy Isten megmentő, értünk mindent odaadó szeretetére nem lehet egy felszínes „lájkkal” válaszolni. Ő nem lelki fogyasztókat gyűjt, hanem szövetségeseket keres.

Aki átéli Isten szabadítását és védelmét, attól Ő hűséget vár. Ma őszintén kérdezd meg magadtól: fogyasztóként vagy szövetségesként vagy jelen Isten életében? Merj ma határozottan beleállni ebbe a szövetségbe! Döntsd el, hogy nemcsak a kényelmes, napos időszakokban, hanem a legnehezebb, áldozatot követelő napokon is hűséges maradsz hozzá.

(Katona Béla, Nyíregyháza-Kertváros)

„Dorgálásodtól, Jákób Istene, mozdulni sem tud a kocsi és a ló...” (Zsolt 76:7)

A zsoltáríró egy olyan képet fest elénk, ahol a legyőzhetetlennek hitt harcosok hirtelen elvesztik erejüket, a leggyorsabb harci kocsik pedig Isten egyetlen szavára lebénulnak. Ha őszinték vagyunk, mi is nagyon büszkék vagyunk a saját, modern „harci kocsijainkra”: a felívelő karrierünkre, a percre pontosan beosztott naptárunkra, a sikereinkre és a végtelennek hitt teherbírásunkra. Padlógázzal száguldunk az életben.

Isten azonban tisztán látja ha ez az őrült rohanás egyenesen a szakadékba vezet. Ilyenkor előfordul, hogy a szeretetéből fakadóan enged egy bosszantó „defektet” az utunkon. Kapsz egy megállító betegséget, egy váratlan akadályt vagy egy látszólagos kudarcot, ami hirtelen lefékez. Az adott pillanatban ez iszonyatosan bosszantó és fájdalmas, hiszen felborul a gondosan felépített terved. Valójában azonban ez a defekt ment meg a teljes kiégéstől vagy egy sokkal nagyobb tragédiától.

Amit te ma kudarcnak, időrabló akadálynak vagy fájdalmas megakadásnak élsz meg, az nagy eséllyel Isten kegyelmes vészfékezése az életedben. Ő állított meg, mielőtt teljesen tönkretennéd magad. Ma reggel ne a csúszásokon vagy a bezárult ajtókon mérgelődj! Helyette állj meg egy pillanatra, és engedd meg magadnak a pihenést. Vedd észre, hogy az akadály sokszor nem büntetés, hanem mentőöv.

(Katona Béla, Nyíregyháza-Kertváros)