123459 ima található a honlapon, összesen 300214 imádkozás. Regisztrálj, majd kattints és imádkozz!
Mindszenty József aranytollal írta be nevét a szívekbe. Hősies áldozatvállalása az Egyházért és a magyarságért nemcsak egyéni heroizmus, hanem örök példa és misszió számunkra. Ez a kis munka ezt a célt szolgálja: hogy tovább lobogtassa lelkünkben Mindszenty József örök gondolatait és érzéseit!
„Legyünk most az imádság nemzete! Ha újból megtanulunk imádkozni, lesz honnét erőt és bizalmat meríteni!”
Fotó: Wikipedia CC BY-SA 3.0 nl
„Arra kérlek benneteket, kedves magyar testvéreim, álljatok erősen a szent hitben, reményben és egymás iránti szeretetben. Főként a családi élet legyen tiszta, feddhetetlen, a názáreti Szent Család és Szent István családi életének példájára. A családi élet legyen hű az oltárhoz és a szülőföld kedves templomához, iskolájának tanításához és az otthoni temetőben pihenő, porladó ősök szelleméhez.”
Körlevél a nyugat-kanadai magyarokhoz 1947. jún. 27. in Beke Margit: Egyházam és hazám II., 90. old.
„Egy német költőnő könyvében olvasom, hogy amikor idegenből, az ő zsémbes nagynénjénél nevelkedett, egyszer csak megéhezett az édesanyai szeretetre. És amikor nagy sokára teljesedett az a vágya, hogy hazaért, a következő hajnalban korán felkelt és a házban végigcsókolta az összes kilincseket mégpedig azzal a gondolattal, hogy az ő jóságos édesanyjának a keze fogja érinteni aznap ezeket a kilincseket. Ami tiköröttetek van, azt mindig érinti az Egyháznak, az Anyaszentegyháznak az édesanyai keze. Ennek a templom kapujának a kilincsét, a gyóntatószéknek a kilincsét, a családi szentélynek a kilincsét, a temetőnek a kilincsét és az élet egész vonalán minden mozzanat itt az ezer éve működő Anyaszentegyháznak jóságáról, szeretetéről beszél tinektek.”
1946. október 19. in Beke Margit: Egyházam és hazám I., 204-205. old.
„Az Egyház szeretetet hirdet. Csak szeretetért érdemes élni: a magunk halhatatlan lelkéért, a családunkért, tövisutas Egyházunkért és hazánkért.”
1948. augusztus 7. in Beke Margit: Egyházam és Hazám III., 106. old.
„Amikor én még kisdiák voltam, és ezen a napon kongreganista tagavatásra álltam, a kongregációs érmen és okmányon kívül kaptam egy kis piros színezésű képecskét. A Magyarok Nagyasszonya trónolt rajta, és a hátlapon Majláth Gusztáv Károly és a Damjanich utca, ennek a háznak a neve. Akkor én még nem tudtam, miről beszélnek, suttognak a Damjanich utcai akácok, de a szívemet elfutotta a melegség, hitem és hazám egy tűzzé váló szeretete a Magyarok Nagyasszonyában. És éreztem, hogy kimondhatatlanul sokat kaptam Máriában, a Kongregációban.”
A Regnum Marianum lelkipásztori-ifjúsági központ egyik alapítója, Mindszenty József papi hivatásának felébresztője.
A Regnum Marianum közösségi házáról van szó a Damjanich utcában.
1947. december 8. in Beke Margit: Egyházam és hazám II., 175. old.
„Amikor gyerek voltam, el-elmentem a faluvégi kovácsműhelybe. Ott pokolian izzított a fújtató. Nem lelkesített a kalapács, amely mindig csak ütött. De szerettem, megértéssel néztem az üllőt, amely állta a kalapácsot és nem ütött vissza és minden ütésre keményebb, helytállóbb lett. Mennél dühösebb a pöröly, annál nyugodtabb az üllő.”
1946. augusztus 25. in Beke Margit: Egyházam és hazám I., 187. old.
„Mikor kicsike legényke voltam, nekem is volt galambházam, galambdúcom, tele hófehér galambokkal. Alája álltam, kiterjesztettem kezemet és úgy hívtam a szelíd, kedves, tiszta galambokat: tub, tub, tubicám, szállj reám! És azok leszálltak vállaimra, kezemre, fejemre. Így vagytok ti is kedves leányaim a Szentlélekkel. Kitárul lelketek, a galambház, és hívja a Szentlelket: Jöjj el Szentlélek Isten! Teremtő Lélek, szállj reám!…Estennen, amikor a sötétség rátelepedett az udvarra és a galambházra, felkúsztam a létrán, becsuktam a galambház kicsi ajtaját, leszálltam, elvettem a létrát, hogy a házi és nem házi ragadozók oda ne férkőzzenek és ki ne fosszák a galambházat.”
1945. október 18. in Beke Margit: Egyházam és hazám I., 37. old
Szent Péter és Pálkor mint gimnazista hazatértem, az egész család az útba eső családi szőlőben várt rám. Az apám odavezet egy fiatal cseresznyefához, amelyen pár szem cseresznye piroslott: »Te kóstold meg először az első termést; ez a te fád, te ojtottad!« Úgy tettem, de adtam a kevésből egy-egy szemet a szülőknek és a testvéreknek is. Azonban nem egészen értettem a dolgot. Az apám, ahogy édesanyám súgta, megvette azt a 11 ojtványt, amelyeket a faiskolában, mint elemista tavasszal én ojtottam, de már rég elfelejtettem őket; átültette a családi birtokra. Most napok óta gyermekektől, tolvajoktól, madaraktól őrizgette a fát és termését az ojtó számára. A fák megnőttek, elterebélyesedtek, a gyümölcs egyre több lett, de évről-évre érintetlen maradt hazatértemig. Érettségiztem, újmiséztem, ezüstmiséztem. Sok minden változott körülem, de az apám változatlan hűséggel őrizgette a fát. Édes volt a gyümölcse, hisz az én fám termette. De a legdrágább gyümölcse mégiscsak az apám és a család finom figyelme és szeretete volt; ahol a fámat úgy becsülik, mennyire szeretnek, értékelnek, mint magamat. Az apámat azóta kidöntötte a halál, az én régi fámat a vihar; de a fa virága, tanítása kísér életutamon.”
(1948. április 6. in Beke Margit: Egyházam és hazám III., 39. old.
„Az én apám szigorú volt a gyermekeihez. Áldja meg érte az Isten haló porában is! Mivel mindig jó azt tudni, mi mögött mi van, én is kerestem, mi van a szigor mögött. Elkerültem már a háztól, amikor rájöttem.
„Mozgalmas és megpróbáltatásokkal teli időkben élünk. Mégis, tartsuk Isten különös kegyelmének, nagy megtiszteltetésnek, hogy a XX. század gyermekei lehetünk.
XI. Piusz pápát idézi Ispánki Béla: Az évszázad pere, 151. old.
Isten, az egyének és nemzetek jövőjét, sokszor a lehetetlennek tetsző holnapban rejtette el. Bíznunk kell tehát, és nekilátnunk a „holnap” előhívásához. Az évezredes tragédiát, csüggedést és hősiességet sem nélkülöző küzdelmekben hazát vesztettünk. De csak a térképészek asztalán, mert szellemi határunk: MÁRIA ORSZÁGA sértetlen maradt és kell is, hogy maradjon! A több százados tatár-török-Habsburg nemzetirtást, mi nem tetézhetjük a magzatölésekkel! Az I. Világháborút követte Trianon, a II. Világháborút követte Yalta, de a végső kegyelemdöfés: 1956 volt! Azóta nem találjuk helyünket, nemzeti hivatásunkat. Ha nem találjuk, vissza kell mennünk nemzettudatunk ezeréves Ősforrásához: SZENT ISTVÁN végrendeletéhez! Amint ezt Mindszenty Főpásztorunk prófétai útmutatásaiban olvashatjuk: a Nemzet számára mindenkori „alapvető gondolat a REGNUM MARIANUM eszméje volt. Amióta Szent István az országot népeivel és a Szent Koronával a Szent Szűznek ajánlotta, és azt államjogilag is érvényesítette, azóta mi magyarok NAGYASSZONYUNKNAK hívjuk, országunkat pedig Mária Országának, Regnum Mariárium-nak.” Ez az eszme azt jelenti, hogy az Istenanya Magyarország ÖRÖKÖS KIRÁLYNŐJE, Ő irányítja és védelmezi országunkat, HA MI KÖVETJÜK SZENT FIÁT, JÉZUS KRISZTUST ÉS ÉRVÉNYRE JUTTATJUK ÁLLAMI ÉLETÜNKBEN IS! Tehát a társadalomnak a vezetőktől a legkisebbekig az Evangélium szellemiségét kell tükrözniük: vagyis Hitben és Szeretetben élni.
Szent István és a Boldogasszony közötti „örökhagyás”, nem csupán jámbor hagyomány, de az ország vezetése által szentesített államjogi döntés! A Magyar Szent Korona, – mely ennek az örökhagyásnak letéteményese – ezáltal örök időkre szóló jogi státuszt nyert Magyarország állami jogrendjében. SZENT ISTVÁN SZÖVETSÉGE ÉRVÉNYBEN VAN MA IS!
„Mária Országa, mint egy kulcs volt a kezemben, a magyar történelem hullámhegyei és hullámvölgyei, a nemzeti nagyság és nemzeti tragédiák megfejtéséhez. Észbontóan fájó gondolat lenne, – írta Főpásztorunk 1948. újévi körlevelében – ha az ősi máriás földről... az Istenanyát száműzni engednők, és Szent István történelmi értékű szerződését botorul felbontanók, megsemmisítenők!”
Másik sarkpontja Mindszenty atyánk tanításának, így foglalható össze: Érjen össze a TEMPLOM, a CSALÁD, az ISKOLA és a TEMETŐ küszöbe! A világ népei közt, NEMZETÜNK egyéni HIVATÁSA: AZ ENGESZTELÉS!
Adja Isten, hogy Nagy Magyar Hitvallónak és Vértanúnak a tanítását ne csak meghallgassuk, hanem kövessük is!
Úgy legyen!
„Ha minket is elfúj a sors zivatarja,
nem lesz az Istennek soha több magyarja!”
MAGYARSÁGUNK VÉGVESZÉLYBEN TESPED! Vészkorszakaink közül, méreteiben és következményeiben legjelentősebb az 1956 és 1996 közötti évek lélekszám csappanása. A tények: (1) a magzatként legyilkoltak száma 1950–1988 között hivatalos statisztikák szerint ötmillió fő volt, és ebben nem szerepelnek a statisztikát megkerülő magzatölések! (2) Az ország népessége 1956 után egyre kisebb mértékben nőtt, majd 1981-től fokozatosan fogyott. Így 1981–89 között 334.700 lélekkel, 1990–94 között további 129.141-gyel csökkent, tehát összesen 463.800 lélekkel, azaz Debrecen és Győr együttes lakosságának megfelelő számban! (3) A lakosság életkori megoszlása is végzetesen alakult: a 0-14 évesek számaránya az 1910 évi 34,7%-ról 20%-ra csökkent; a 60 éven felülieké e statisztika szerint 8%-ról 20%-ra emelkedett. (4) A gyermekszámot, több tényező is negatívan befolyásolja, így a világ romló erkölcsi állapota, valamint az az általános gazdaságpolitikai igyekezet, miszerint az egy főre eső jólétet a család-nagyság csökkentésével igyekeznek szinten tartani. Ezt a politikát a Kádár rendszer vitte „tökélyre”! Ezen gazdaság-, ill. népességpolitika érvényesítését támogatja a Nemzetközi Valutaalap, a Világbank és a médiákat birtokló multinacionális „háttértényezők”. (5) Az ún. „rendszerváltás” sem hozott javulást a magyar népesedés területén. (Ez időszakban szavazták meg az ABORTUSZ törvényt 1992. XII. 17-én, és ezzel tovább gyorsult a népességfogyás. Ezt csak tetézte az 1995-től folytatott családellenes szociálpolitika.
Ezek a számok beszélnek és vádolnak!
Kiút? Bíztatás? Megoldás? Mindenek előtt a haláltusájába szédült nemzet végveszélyérzetének tudatosítása! Megértetni a társadalommal a probléma nagyságát – és ha érti is, – annak felismertetése, hogy ISTEN NÉLKÜL NEM MEGY! Hallgassunk a kiáltásokra! Fogadjuk meg Fülep Lajos és Mindszenty tanácsát. Fülep így bíztat bennünket a „Magyarság pusztulása” c. művében: „Ahányan vagyunk, akik látják a veszedelmet, tegyük össze hangunkat és kiáltsunk segítséget, míg meg nem hallják hangunkat, és meg nem értik; hogy tovább egy napnak, egyetlen órának sem szabad haszontalanul elmúlnia. Azonnal meg kell mozdulnia minden hivatott tényezőnek, és a legvégsőkig megfeszített erővel megtennie mindent a mentés terén!” Mindszenty Bíboros Főpásztorunk már 1946. évi Főegyházmegyei körlevelében ostorozta a bűnös magzatirtást: „Igen megsiratni való gyász az, ha a temető nem a város, vagy a falu végén, hanem mindjárt az édesanya méhénél kezdődik. Ha az asszony nem szülő, hanem gyilkos, – NEM ÉLETET FAKASZT, HANEM ÉLETET AKASZT, – nem bölcsőt igazit, hanem sírt ás!”
A Főpásztor 1962. X. 19-én írt végrendeletében ezt írta: „Ne engedjétek a szovjet érdekeket a magyar anyaméhig az esküszegő orvosok, és gyógyszerészek kezével. Aki teszi, engedi, tűri: MEGTAGADJA MAGYARSÁGÁT!”
1974. májusában, halála előtt egy évvel New Yorkban így szólt, anyáknapi szentbeszédében: „Az élet Isten ajándéka. Minden emberi élet a Teremtő szándéka szerint jó és üdvös! E ténynek fényében az anyaság alapvető jóságáról értjük meg keresztény hitünk tanítását. Itt, a világ e legnagyobb városában éjjel-nappal emberi életeket szakítanak meg, vágnak szét késekkel, maratnak agyon sósavval és tízezrével dobnak plasztik zacskókban a szemétdombra – istentelen emberek élnek... HA NINCS ISTEN, MINDENT SZABAD!
A prófétákkal, a 2000 éves kereszténység tanúival és – minden egyes – a világ kezdete óta, gyermekét szeretettel dajkáló édesanyával kérlek benneteket: tiszteljétek az Életet és térjetek meg!”
A Hercegprímás körlevele bevezetőjében felhívta a figyelmet arra, hogy nem csak az emigrációban élők számára írta, hanem „jelenlegi helyzetükben”, hazai véreinek is!
„Amióta 1971. szeptember 28-án el kellett hagynom nekem is hazámat, azóta kisebb-nagyobb megszakításokkal járom a világot és keresem az egész földgolyóra szétszóródott magyarokat: Torontótól a Fokföldig, San Franciscótól Új Zélandig. Most eljutottam Dél-Amerikába is. Miért teszem ezt 83 súlyos esztendővel a vállamon? – Azért, mert erre kényszerít a világon legárvább népem szolgálata, amit elvállaltam akkor, amikor boldogemlékű XII. Pius pápa 1945. IX. 16-án – hazánk legújabb történelmének talán legnehezebb esztendejében – kinevezett esztergomi érseknek és ezzel Magyarország hercegprímásának. Mi a célja ezeknek a látogatásaimnak? – Az, hogy a számkivetés immáron 30. esztendejében hitet és reményt öntsek a lelkekbe, ha már csüggeteg. Hitet, hogy nem volt hiábavaló eddigi küzdelmetek, ha hívek maradtok apátok és őseitek szent örökségéhez, amit Szent István király hagyott reánk végrendeletében. És ez a végrendelet így szól: HŰSÉG az Úr Istenhez, KRISZTUSHOZ, a NAGYASSZONYHOZ, EGYHÁZHOZ, és a magyar HAZÁTOKHOZ!
Szétszórtságban lehetetlen mindenkit elérnem. Ezért írom ezt a körlevelet, hogy írott szavam elérje a kisebb magyar csoportokat, sőt az összes magyar családokat is. Ha le is szakított benneteket nemzetünk Életfájáról ez a legnagyobb történelmi vihar, s messze világrészekbe sodort, ne váljunk örökre elhalt rügyeivé, elszáradt leveleivé a Magyar Életfának!
Öntudatosodjatok! Eszméljetek rá, hogy Szent István, Szent László, Szent Erzsébet, Hunyadi János, Rákóczi, Zrínyi és Széchenyi népe vagyunk! Ne felejtsétek el szüleitek nyelvét! IMÁDKOZZATOK MAGYARUL! Írjatok magyar levelet hazai barátaitoknak. Olvassatok magyar újságot! Találjatok egymásra a szétszórtságban, mert hisz nem csak „ősei”, de testvérei is vagytok egymásnak! Az, aki magyarságában erős és képzett, az segítse azt, aki már ingadozik, hozza vissza a magyar közösségbe! Ám, mindez csak kezdet, a felrázás, a magyar lélekébresztés! Fajtánk bátor, találékony és életre való! Miért nem tud azzá lenni a magyarság vonalán is?
Amikor a szeretet és a béke nyelvét használjuk, ez lehetővé teszi számunkra, hogy párbeszédet folytassunk másokkal, még azokkal is, akik különböznek tőlünk. Ezzel a párbeszéddel kezdjük jobban megérteni egymást, lehetővé téve számunkra, hogy kövessük Jézust egy békésebb világ megteremtésében. A Kattints és Imádkozz egy lehetőség, hogy a most élő generációk a digitális világban megváltozzanak. "Isten hűséges és a reményünk benne olyan, mint egy szilárd horgony az égben."