Michel Quoist Így élni jó

Vannak gondok és van rossz, amelyet megfigyelsz magadban, látsz, érintesz, megnevezel. Van olyan gond is, amely el van ásva, eltűnt a szemeid elől. És végül van olyan is, amelyet lábbal tiportál, hogy elfelejtsd, s amely örökre halottnak tűnik. De tévedsz. Mindaz, ami benned van, élő. Él, amikor rá gondolsz és él, amikor nem gondolsz rá, él nappal és él éjjel, amikor alszol. És minden benned élő rossz  neked rossz! Ez lehetetlen! Az a régi gyűlölség, megbántott érzékenységem: meg nem értés, megvetés, elhagyatottság, lenézés; az a kudarc ügyeimben, kapcsolataimban, otthonomban; az a megpróbáltatás, hiba... az már a múlté, el van temetve, ne térjünk rá vissza többé! De bizony él az, vagy ha halott lenne is, teteme megmaradt és hullaszagot áraszt benned.

Szíved tág, de túlzsúfolt, mint egy rendetlen padlás. Letűnt nemzedékek hagyták ott elavult holmijukat, (mint ahogy rád hagyták szép bútoraikat is), és te is csak haszontalan szemetet halmozol fel ott. Kedvenc tárgyaidat is odarakod, amelyeket egyszer majd újból használni akarsz, de egyelőre elrejted őket: egy egészségtelen álmodozásnak, egy olvasmánynak, egy tekintetnek az emlékét, egy szenvedélynek az ízét, a bosszú kielégültségét, egy ragyogó siker gőgös gyönyörét... Nem jársz-e gyakran körbe emlékeid padlásán, hogy megtaláld azt, amit el kellett volna hajítanod?

Nem annyira a kívülről jövő csapások pusztítanak, hanem inkább mindaz a rossz, amelyet magadba zársz, amely benned forrong, erjed, rothad: a féltékenység mardos, amelyet őszintén bevallasz, vagy amely ott bujkál szomorúságod, duzzogásod, szavaid, hallgatásod mögött, a dühöd, hogy nem csillogsz, nem vesznek észre, nem részesítenek előnyben, a félelem bizonyos személlyel, eseménnyel, kísértéssel szemben: félelem, hogy nem tetszel, hogy elrontasz, elmulasztasz valamit... a harag és a bosszúvágy: ezt még megfizeti, megbosszulom magam, majd föléje kerekedem; ha kezembe kaparinthatnám! A kételkedés: ez nekem sosem fog sikerülni, lehetetlen, túl nehéz számomra, nem fog megérteni, a múlt siratása: ha tudtam volna, ha újra kezdhetném, soha nem fogok megvigasztalódni, ... a hazugságok, haragok, neheztelések, negatív kritikák, rágalom, gyalázkodás, irigykedés és egyebek: a rossz, amelyet elhintesz minden nap szavaidban, mosolyodban, sóhajaidban, vállrándításaidban, vagy ravasz fondorlataidban. A rossz, amely benned forrong és kiárad belőled, de téged sebez meg elsősorban, mielőtt meg másokat megsebezne.

Vajon főként nem azért vagy-e gondterhelt, agyongyötört, mert nap mint nap begyűjtöd, évek óta elraktározod mindazt, ami rág, mardos és csendben, de könyörtelenül tönkretesz?

És vonszolod mindig fájó és megkínzott testedet, meggyötört szívedet, amely csak azért él, mert élnie kell, és nem tudja, mi az öröm és a béke.

Fáj a májad... fáj a fejed, asztmarohamod van, gyomorfekélyed van, vagy: őszül a hajad, ráncosodik az arcod, vagy: fáradt és szomorú vagy: ,,Mennyi gond'' -- ,,Tönkre vagyok téve'' -- ,,Sohase lesz már nyugtom''.

Az embert ,,gyötrik a gondok''. Mivel mérhetetlen, mivel végtelen, mindig van helye a gondok elraktározására. Vannak gonosz természetű gondok, ezeket ki kell küszöbölni. Vannak valódi, nemes gondok, de az ember túl gyenge elviselésükhöz, és még gyengébb a megoldásukhoz. A gondok megölik az embert: ha élni akar és jól akar élni, túl kell adnia gondjain. ,,Valaki'' várja!

Istenben csak Öröm van, mert csak adás van. Isten az ÖRÖM, és ha átadod magad Istennek, az örömnek adod át magad.

Hol tartasz Krisztus iránt való szeretetedben? Örömöd akkor lesz igazán életerős, ha szoros kapcsolatban maradsz Krisztussal.

Krisztusban és Krisztussal az ÖRÖM misztériuma a feltámadás misztériuma.

Az öröm az ajándékozás gyümölcse, de az ajándékozás önmegtagadást, önfeláldozást jelent. Így az öröm az újra megtalált élet, amelyről már lemondottunk.

A nyugtalan ember szívében a boldogságszomj nem egyéb, mint az Isten szomjazása. Jaj az elégedetteknek, akik teletömték magukat gyönyörökkel és elfojtották végtelen vágyaikat. Ezzel szemben boldogok, akik még éheznek.