Maximilian Mária Kolbe a Szeplőtelen Szív Lovagja

A mi akaratunk általában afelé hajlik, ami kellemesebb vagy hasznosabb; vagy az értelem vagy érzéseink uralma alatt áll.

A világban sok jóakaratot találunk, de az emberek nem ismerik a teljes igazságot.

Aki a lehető legtökéletesebben teljesíti Isten akaratát, végtelenül sokat tesz a lelkek üdvösségéért és boldogságáért. Az engedelmesség a legtökéletesebb út, mivel az Úr Jézus is ezt az utat járta. Ha lett volna ennél tökéletesebb út, az Úr Jézus bizonyára azt választotta volna.

Aki Isten akaratát tökéletesen teljesíti, az bátran elmondhatja magáról: olyan sokat tesz, hogy az ő helyében maga a mindenható Isten sem tudna többet tenni.

Ha a háborúban egy katona megkérdezné, mivel szolgálhatja legjobban a hazáját - azt mondanák neki, hogy azzal, ha hallgat parancsnokára, és az ő utasításait követi (...). Mert mi lenne, ha valamelyik katona, aki nem mindig ismeri parancsnoka terveit, a maga elképzelései szerint cselekedne, és tüzelni kezdene, amikor csendben kellene rejtőznie, vagy előremenetelne, amikor hátrálnia kellene? Pedig a katona és parancsnoka között a belátás terén csak emberi, véges különbségek vannak, és a parancsnok is tévedhet.

Isten azonban végtelenül felülmúlja az embert, és Ő soha nem téved. A Szeplőtelen Szűz ügyéért az tesz a legtöbbet, aki tökéletesen, a lehető legtökéletesebben teljesíti Isten akaratát.

Mindent újjáalakítani Krisztusban a Szeplőtelen Szűz által.

A mi célunk - Isten akaratának, a Szeplőtelen Szűz akaratának teljesítése. Minden tettünk, melyet más cél vezérel - időpazarlás.

Mindenki arra törekedjen, hogy Isten akaratát teljesítse, mivel ez a legtöbb, amit tehetünk.
Ez rendkívül fontos.
Amikor a színészek fellépnek a színházban: egyikük királynak öltözik, a másik katonának, míg a harmadik szolgálónak. Melyikük tesz a legtöbbet? Kétségkívül az, aki a legjobban játssza el saját szerepét.

Halála pillanatában mindenki tudja, mi a fontos, és mihez kell mérnie magát, az életben azonban sajnos gyakran megfeledkezünk erről.

Az Úr Jézus földi életéből csak három évet szentelt arra, hogy tanítsa az embereket, viszont harminc éven át példát adott nekünk, hogyan éljünk az Ő tanítása szerint. És milyen példát adott nekünk? A szent Evangéliumban ezt olvassuk: „engedelmeskedett." (vö. Lk 2,51)

Az ember szabad akaratot kapott az Úr Is
tentől. A szabad akarat olyan különlegesen nagy
ajándék, amely az embert minden más teremt
ménytől megkülönbözteti. Épp ezzel magyarázha
tó, hogy ezen a ponton mindenki rendkívül érzé
keny. A szabadságharcok, különböző előírások
megszegései - mind az ember szabadságra való törekvését tükrözik. Sőt, az anarchisták pártja egye
nesen azt követeli, hogy az embert senki és semmi
ne korlátozza az ő szabadságában. A világ tehát
 erre törekszik.

Az Úr Jézus azonban valami egészen mást tanít. Hányszor elismételte földi élete során, hogy azért jött, hogy az Atya akaratát teljesítse. Még az Olajfák hegyén, legnagyobb kínszenvedései között is ezt mondta: „Ne az én akaratom legyen meg, hanem a Tiéd!" (vö. Mt 26,39)

Ezen a földön csak vándorok vagyunk (vö.
2 Kor 5,6-7; 1 Pt 2,11) csak jótetteink maradnak
 meg utánunk.

A boldogság forrása az Úr. Külső elfoglaltságaink csak pillanatnyi megelégedettséget adhatnak, és még ha ezek egész életünket kitöltenek is, mi lesz velünk a halál pillanatában? Hiszen az élet nem más, mint felkészülés a halálra, amely minden nappal, minden órával, minden perccel közelebb van hozzánk. A felszínes lelkek nem szívesen gondolnak erre. Pedig nemcsak halálunk órája jön el, de ezzel együtt az ítéleté is. Isten figyelmét egyetlen, a környezetünk számára láthatatlan gondolatunk, szívünk egyetlen rezdülése sem kerüli el.