111597 ima található a honlapon, összesen 267139 imádkozás. Regisztrálj, majd kattints és imádkozz!

Sajgó Balázs atya elmélkedése

Sajgó Balázs atya elmélkedése
Hetente frissül

Sajgó Balázs atya, a gyulafehérvári érsekség Caritas szolgálatának lelki igazgatója elfogadta a Vatikáni Rádió magyar szerkesztősége felkérését, hogy ő legyen a következő három liturgikus év vasárnapi evangéliumainak magyar rádiós prédikátora.

Krisztus Király vasárnapján búcsút vett a hallgatóktól Martos Balázs atya, aki hat éven át elmélkedett a szentírási szövegekről. Az új egyházi év elején a stafétát Janka Ferenc filozófus, teológus, főiskolai tanár veszi át, aki a Veszprémi Érseki Hittudományi Főiskolán fundamentális teológiát és dogmatikát tanít, emellett a Szegedi Gál Ferenc Egyetem filozófia tanszékvezetője.
 

Sajgó Balázs atya elmélkedése Egymást átjáró körökÉvközi 16. vasárnap

Napi Ima3 imádkozás /layout/img/logo.png

Júl
19
Sajgó Balázs atya elmélkedése Egymást átjáró körök Évközi 16. vasárnap

Utolsó vacsora

Családomban, szűkebb környezetemben, munkahelyemen pontosan olyan apostollá válhatok, mint amilyen a Tizenkettő bármelyik tagja volt. Ahhoz azonban be kell járnom az egymást átjáró köröket, másképp nem tudom sugározni az Atya és a Fiú Szentlelkét.
 
Hallgassák meg Sajgó Balázs atya elmélkedését!

Az első keresztényeknek a vasárnap volt az első nap, az Úrral és az Úrban való pihenéssel indították a hetet. Megünnepelték a feltámadást, töltekeztek erővel és Szentlélekkel, így tudtak hiteles keresztény életet élni.

Manapság ritkábban hallani keresztény emberek szájából azt a kijelentést, hogy a vasárnap lenne a hét első napja, a töltekezés napja. Sőt, a hétfőnek kinevezett első nap sokszor már fáradtsággal indul. Az ember hajlamos hétvégén jobban kimerülni, lemeríteni magát, pedig a helyes önszeretet fontos eleme az Úrral és az Úrban való pihenés!

Pihenés után következik a munka. Az elmúlt vasárnap evangéliumi részében Márk evangélista arról számolt be, hogy Jézus kettesével küldi munkára apostolait. Az évközi tizenhatodik vasárnapon pedig a visszatért tanítványok beszámolójával indít az evangélista, hogy aztán ismét elvonuljanak kicsit, magukra legyenek. E lépésekből világosan látható, hogyan mutat rá az evangélium a normális emberi élet dinamikájára: pihenés, munka, pihenés, munka. A szívverés is ezt a dinamikát követi, a szervezet is erre tanít.

Az Úrral való helyes pihenésemben Erőt kapok, hiszen az Úr nem az Erőszak Lelkét adja, hanem az Erő Lelkét. Ha ezt világosan látom, akkor válhatok igazi apostolává.

Amikor apostolokról hallok, akkor az a tizenkét ember juthat eszembe, akiket Jézus arra hívott meg, hogy emberek halászai legyenek, továbbadják Isten szeretetének örömhírét nemcsak szóban, hanem magatartásban.

A Tizenkettő Jézus belső körét képezi. Ez persze nem zárt kör, hanem pontosan arra van „kitalálva”, hogy miután intenzív kapcsolatba kerülnek a Mesterrel, a Mesterrel való kapcsolat sugárzásával másokat is – mindenkit – bevonzzanak a körbe. Először tehát ők ismerkednek a Mesterrel, azután elindulnak kettesével! Először ők tapasztalják meg szeretetre-méltóságukat, hogy önmagukkal is jó kapcsolatba kerüljenek.

Ezért fontos a tanítványság, s majd az apostolság első köre: az Úrral együtt lenni, ismerkedni Vele, hogy szeretete átjárjon és így formáljon át, Őhozzá hasonlóvá tegyen. Ez az Úrral való pihenés lényege, amely egyben töltekezés is Őbelőle. Ha ez nem történik naponta többször is rendszerességgel, akkor hamis apostollá válok, mert nem vagyok az Ő tanítványa.

Először tanítvány, Vele pihenve, Tőle tanulva, hogy aztán küldötté váljak, hiteles apostollá. Ez a sorrend!

A tanítványság, s majd az apostolság második köre, ha már van bátorságom továbblépni, kilépni önmagamból. Miután töltekeztem az Úrral és engedem, hogy elárasszon SzentLelkével, akkor indulok és dolgozom.

Mikor kell ezt meglépnem? Ezt Ő sugallja. Ha hallgatok Őrá, biztosan meghallom, érezni fogom a belső indítást, a belső „pozitív kényszert”, amikor nem tudok – és nem is akarok mást tenni, csak az Ő szeretetét továbbadni, hordozni. Ez nem csupán az igehirdetésre értendő, hanem bármilyen munkába beleviszem ezt a lelkes szeretetet, s akkor bármilyen munkát lelkesen végzek. S akkor igehirdetést is végzek! Ez már az apostolság folyamata.

Az igazi apostol azonban soha nem szűnik meg tanítvány is maradni.

Ezért a harmadik kör az Úrhoz való visszatérés, Szentlelkének befogadása és az Őbenne történő pihenés. Ebben a körben kezdek rádöbbeni, hogy az Úr segít jobban megismerni magamat, sőt: az Ő szeretetében ismerem meg magam és ezért nem félek Vele időt tölteni. Ez az a pont, ahol megtapasztalom: az igazi pihenés, az Úrral való pihenés egyben tényleg a Szentlelkével való töltekezés is!

Ez a három kör folyamatosan átjárja egymást: pihenés, munka, pihenés. Sőt a pihenés is így válik értelmessé és nem degradálódik lustasággá. Az autó sem azzal a benzinnel megy, amit legelőször beletankolunk!

Családomban, szűkebb környezetemben, munkahelyemen pontosan olyan apostollá válhatok, mint amilyen a Tizenkettő bármelyik tagja volt. Ahhoz azonban be kell járnom az egymást átjáró köröket, másképp nem tudom sugározni az Atya és a Fiú Szentlelkét.

Mindenki felelős ELSŐSORBAN családtagjaiért, szűk környezetéért!

Ehhez két dolog szükséges: töltekezni bent és életpéldát mutatni kint!

Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
Ezt az imát még nem imádkoztad el!

Sajgó Balázs atya elmélkedése GondviselésÉvközi 15. vasárnap

Napi Ima11 imádkozás /layout/img/logo.png

Júl
12
Sajgó Balázs atya elmélkedése Gondviselés Évközi 15. vasárnap

Úton

Az az ember szabad, az az ember boldog, aki tud szűkölködni is, bővelkedni is. Arra figyel, ami éppen van. Mert semmi sem történik Isten tudta nélkül. Kérjem, kérjük a Gondviselésre való igazi ráhagyatkozás kegyelmét.
 
Hallgassák meg Sajgó Balázs atya elmélkedését!

Nagy szárazság idején történt. A falu papja kihirdeti a híveknek, jövő vasárnap úgy készüljenek a szentmisére, hogy sokkal több időt szánnak imára, amelyben kérik: adjon végre esőt az Isten.

Következő vasárnap sokan mennek a templomba, még mindig tűző napsütésben. Észrevesznek egy gyereket, akinél esernyő van. Nem értik, miért cipeli magával ebben a napsütésben, ezért néhányan rá is kérdeznek: miért cipeled magaddal azt az esőernyőt? Mire a gyerek így válaszol: hát nem ma imádkozunk esőért? Hazafelé biztos szükség lesz rá...

A gyermeki hit komolyan veszi az imádságra való felszólítást, hiszen bízik a Gondviselésben.

Amikor Jézus elküldi tanítványait kettesével, meghagyja nekik, hogy csak a szükségeset vigyék magukkal (Mk 6,8.) Teszi ezt azért, hogy időben tudatossá váljon számukra is: birtokolni nem ugyanaz, mint lenni. Jézus itt nem arról beszél, hogy ne dolgozzunk a szükségesért, hanem arról, hogy ne féljünk a fölösleges elveszítésétől.

Mindannyian ismerünk legalább egy családot, akik eltávolodtak az évek folyamán egymástól. Miközben az anyagi biztonságot teremtették meg maguknak, elveszítették a legszükségesebbet: egymást!

Úgy dolgozni a szükségesért, hogy közben ne veszítsük el a legfontosabb értékeket, hogy az értékek ne „degradálódjanak” érdekké. Milyen jó lenne, ha érdekképviseleteink értékképviseletté „fejlődnének” vissza. Ha például az időt, az egyik legnagyobb értékünket egymásra költenénk újra, egymással töltenénk el. Hogy teljesebb legyen az időnk, betelt időt és ne elmúlt időt éljünk. Így lehetnénk ajándékká egymás számára!

Nemcsak birtokolni, hanem lenni, jelen lenni – Isten számára és egymás számára is.

A kettesével szétküldött tanítványok azt is megtanulják Mesterüktől, hogy nincsenek értékesebb dolgok az életben, mint az őszinte találkozások.

Amikor tényleg igazi találkozásokban van részem, akkor az felejthetetlen élménnyé válik, és abból gazdagodom igazán. Lényem, emberségem gazdagodik.

Így rádöbbenhetek arra is, hogy önmagam számára is ajándék vagyok és lehetek.

Mindezt a csendben lehet legjobban megtapasztalni, és azt is, hogy az élet lényege az önátadásban rejlik.

Önmagamat átadni pedig csak akkor tudom igazán, ha átadom Istennek múltamat, jelenemet és jövőmet. Ez az átadás elengedés, amely a legnagyobb felszabadulást jelenti, igazi szabadsággal ajándékoz meg.

Elengedem múltamat, amelyben bűnöket követtem el. Ha újra előjön, adjam át újra, engedjem el újra. A legborzalmasabb annak az embernek élete, aki a saját és mások bűnét állandóan felidézi. Nyugtalan marad a szíve, és jaj annak az embernek, mert – bár Isten többféleképpen jelzi követein keresztül, hogy ne azzal foglalkozzon, ami lejárt – mégis a múltban él. A múltat, annak bűneit idézi fel folyton és így annak rabságában marad. Az ilyen ember nem akar megtérni, nem akar feledni. Isten képes elfelejteni bűneinket, de ő nem. Az ilyen emberre mondja Jézus, hogy még a port is rázzátok le lábatokról, amikor „nem fogadnak be”, mert a békességet nem akarja az ilyen ember befogadni. A múltban él.

Ha tehát jelenemben sikerül magam Neki átadnom újra és újra, akkor fokozatosan megszabadulok múltamtól.

S ha a jövőmet is átadom és így elengedem, akkor a fölöslegemtől is megszabadulok.

Az az ember szabad, az az ember boldog, aki tud szűkölködni is, bővelkedni is. Arra figyel, ami éppen van. Mert semmi sem történik Isten tudta nélkül.

Kérjem, kérjük a Gondviselésre való igazi ráhagyatkozás kegyelmét.

A Miatyánk kérése is arra hív meg, hogy a mindennapi kenyeret minden nap aznapra kérjük! Minden napnak megvan az ajándéka. A Ma ajándéka mára szól. Ha nyitott szemmel és szívvel járok, észreveszem az ajándékokat és megtanulom lassan elengedni azt, ami fölösleges az életemben.

Mi a szükséges az életemben és mi a fölösleges? Ez a következő hét kérdése!

Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
Ezt az imát még nem imádkoztad el!

Sajgó Balázs atya elmélkedése A keresztény botrányÉvközi 14. vasárnap

Napi Ima14 imádkozás /layout/img/logo.png

Júl
05
Sajgó Balázs atya elmélkedése A keresztény botrány Évközi 14. vasárnap
Keresztrefeszítés (pixabay)
Amikor Krisztus meghív az Ő követésére, azt kéri, hogy bízzam rá magam és hagyjak mindent magam mögött. Mindent, még az addig biztosnak vélt dolgokat is. Csak az Ő arcát szemléljem, az Ő szavait fontolgassam elmémben és szívemben, s akkor kezdődik el az igazi változás, az őszinte megváltozás.
 
Hallgassák meg Sajgó Balázs atya elmélkedését!

Első hallásra és olvasásra talán botrányosnak tűnhet a következő kis történet, amelyet Carlo Maria Martini bíboros mesélt el egyik alkalommal.

A történet egy házasságra készülő olasz ifjú párról szól, akik előre megbeszélték a plébánossal, hogy – mivel nincs elég pénzük – egy kis ünnepséget tartanának a templomkertben a szentmise után, aztán hazamennek. Igen ám, de a szertartás után annyira kezdett esni az eső, hogy megkérték a plébánost, engedje meg, hogy a kis ünnepséget a templomban tarthassák meg.

Szegény atya nem tudta mitévő legyen, nem igazán örült, hogy fogadást rendeznek a templomban, sajnálta is őket, ők pedig megígérték, hogy megesznek egy kis süteményt, isznak kis bort, énekelnek kicsit, s aztán hazamennek. Meggyőzték az atyát és fél órán belül már nagy ünnepelgetés folyt a templom falain belül. Mindenki jól érezte magát, a plébános viszont tele volt feszültséggel, fel-alá járt a sekrestyében, háborogva a társaság keltette zaj miatt. Ekkor bejött a segédlelkész és megkérdezte tőle, hogy miért olyan feszült. – Már hogyne ne lennék feszült, hát nem hallja a lármát? – válaszolt a plébános. – Nos, atya, ezeknek az embereknek valóban nincs hova menniük. – Tudom – válaszolta a plébános – de mégis miért csapnak ilyen zenebonát? – Nos, atya, ugyebár nem szabad elfeledjük, hogy Jézus is jelen volt egy esküvőn! – próbálta vigasztalni a segédlelkész az ideges papot. – Tudom, jól tudom tisztelendő atya, hogy Jézus Krisztus jelen volt egy esküvői banketten! De ott nem volt Oltáriszentség!

Nem szeretnék belemenni a történet elemzésébe és megállapítani, hogy kinek volt és kinek nem volt igaza, mint ahogy azt sem, hogy túlzásba vitték-e a vendégek az ünneplést. Nyilván lehet vitatkozni vele, de én inkább ezt most egyfajta ébresztőnek szánom az évközi tizennegyedik vasárnap evangéliumi szövegrésze kapcsán, hogy felülvizsgáljam Istennel való kapcsolatomat.

Bármennyire botrányosnak is hangzik, tényleg vannak közösségeink életében olyan esetek, amikor a szentségimádás fontosabb, mint a Jézus Krisztussal való kapcsolat. Értem ezalatt azt, hogy ha egy szentségimádás után nem változik semmit keresztény életem és minden a megszokás mentén zajlik tovább, akkor botránkoztatok igazán másokat.

Aztán van, amikor az ima fontosabb, mint a szeretet. Értem ezalatt azt, hogy rendszeresen elvégzem imáimat, részt veszek a szentmisén, de nem lépek előre a szeretet gyakorlásában. Nem botrány ez?

Aztán van olyan is, hogy Isten fontosabb, mint a szomszéd. Értem ezalatt azt, hogy kapcsolatot tartok Istennel, de haragban vagyok a szomszéddal. Bizony, ez is botrány!

Amikor Jézus saját hazájában tanít, a názáretiek először elcsodálkoznak bölcsességén, erőt vesz rajtuk az ámulat és a döbbenet, de aztán elutasítják Őt. Egy olyan képhez ragaszkodnak, amelyet kialakítottak Őróla és – amikor Jézus nem felel meg az általuk alkotott képnek – akkor visszautasítják, elutasítják őt.

Megcsodálják, majd visszautasítják.

Krisztus megismerése a csodálattal kezdődik, de nem rekedhet meg ezen a szinten. Ha meg akarom ismerni Krisztust, mindig el kell dobnom egy régi képet, felül kell vizsgálnom hiedelmeimet, különben a jól megismert vallásos ismeretek is akadállyá válhatnak.

Amikor Krisztus meghív az Ő követésére, azt kéri, hogy bízzam rá magam és hagyjak mindent magam mögött. Mindent, még az addig biztosnak vélt dolgokat is. Csak az Ő arcát szemléljem, az Ő szavait fontolgassam elmémben és szívemben, s akkor kezdődik el az igazi változás, az őszinte megváltozás.

Továbbra is fontos lesz a szentségimádás, de nem azért, mert kötelesség, hanem azért, mert tudom, hogy az Ő jelenléte járja át azt a kis ostyát, amely előtt térdelek és imádkozom. Kevesebbet beszélek majd és többet hallgatom Őt. Ebből aztán következik az is, hogy szentségimádás után egészen másként tekintek a hozzám közel állókra és jobban szeretem őket.

Honnan tudom, miből érzem meg, hogy a változás, a megváltozás útján járok?

Ha megszületik bennem a belső béke és gyakrabban hallom a Szentlélek sugallatát, Akit Krisztus küld nekem.

Vizsgáljak felül mindent újra meg újra. Akkor is, ha el kell engednem minden korábbi hiedelmet és hamis képet. Akkor is, ha mindez botrányos.

Mert a radikális Krisztus-követésben a botrányosnak tűnő lépéseket is vállalnom kell, amelyek kimozdítanak megszokásaimból. A botrány azonban csak a felszínen élőknek botrány.

Krisztussal élni nem botrány – még ha kifelé annak is látszana.

Vállalom?

Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
Ezt az imát még nem imádkoztad el!

Sajgó Balázs atya elmélkedése Megérintettség(ek)Évközi 13. vasárnap

Napi Ima14 imádkozás /layout/img/logo.png

Jún
28
Sajgó Balázs atya elmélkedése Megérintettség(ek) Évközi 13. vasárnap

Kéz

A keresztény ember megérintett ember, hiszen megérintettség nélkül nem jön – nem jöhet! – létre igazi, mély találkozás. Aki tényleg találkozott Istennel, az megérintett ember. A megérintett ember nem tud nem érinteni másokat. Persze, tudja azt, hogy mikor és kit érinthet meg, mert a lelke mélyén ráérez arra, hogy mikor és kinek van szüksége az ilyen érintésre. A megérintett ember nemcsak érint, hanem hagyja magát is megérinteni.
 
Hallgassák meg Sajgó Balázs atya elmélkedését!

Valaki egyszer egy kommunikációról szóló előadás végén a következő kérdést tette fel: amikor emberek egymással veszekednek, szitkokat szórnak egymásra, saját igazukat bizonygatják, miért emelik fel annyira hangjukat, hiszen térben közel állnak egymáshoz? Nem lehetne ezt halkabban is?

A kérdésre az előadó a következő választ adta: ez azért van, mert térben még közel állnak egymáshoz, de lélekben már nagyon eltávolodtak. A választ újabb kérdés követte: mivel hozható közel ez a kialakult távolság? Erre az előadó ezt válaszolta: ilyenkor ritkán segítenek a szavak, őszinte érintés nélkül nehezen oldható fel a kialakult feszültség.

Egy őszinte érintés megérintettséget szül.

„Egy bensőséges ölelés, egy gyengéd érintés az arcon vagy egy vigasztaló kéz a vállon – a legtöbben nagyon vágyunk erre néha. (...) Az érintés... több puszta jóleső érzésnél vagy kellemes pillanatnál. (...) Nemcsak olyan éhség létezik, amely evéssel csillapítható, hanem úgynevezett bőréhség is. Azért érezzük olyan jól magunkat az érintések hatására, mert ilyenkor oxitocin szabadul fel a szervezetünkben, amely a jó közérzetért felelős hormonok egyike.” – vallja Johanna Gillbro amerikai bőrgyógyász. Ezt a gondolatot vezeti még mélyebbre Delia Owens, amerikai írónő, amikor kimondja: „Megérinteni valakit annyit jelent, hogy az ember egy részét odaadja másnak, és azt a részét soha többé nem kapja vissza.” Ezért fontos, hogy az érintés jól érthető legyen és ne félreérthető.

Az evangéliumban, így az évközi tizenharmadik vasárnap szövegrészében is (vö. Mk 5, 21-43), Jézus nagyon sokszor alkalmazza az érintést. Szinte minden esetben megérinti azokat, akiket meggyógyít és feltámaszt.

Jairus, a zsinagóga elöljárója meg van győződve arról, hogy Jézus érintése gyógyít, ezért fordul hozzá, hogy érintse meg tizenkét éves beteg kislányát.

Jézust az Atya kente fel Szentlélekkel, és Ő ezzel az erővel közeledik mindenkihez. Ez az erő távolról is érezhető annyira, hogy sokakat magához vonz és sokan menekülnek Tőle. Pontosan azért, mert isteni erő...

A tizenkét éve beteg asszony is ezt érzi, s miközben megérinti Jézus ruháját, a Mester érzi, hogy erő megy ki belőle.

Az Érintő Megérintetté válik.

Egyébként mindig így történik ez, hiszen aki érint, odaad magából valamit és soha nem kapja vissza. Aki őszintén érint meg valakit, nem is azért teszi, hogy visszakapja. Az őszinte érintés önzetlen, nem vár viszonzást.

Jézus érintése ilyen: önzetlen érintés. Mindig ad, viszonzás nélkül. Önmagát adja és ez világos üzenet számomra is: engedjem meg Isten érintését, hogy gyógyuljak és továbbadjam azt. Ne tartsam meg magamnak az isteni ajándékot. Ez a krisztusi küldetés része: önmagamat adni – az érintésben is. Csak őszintén érintve leszek megérintett.

A keresztény ember megérintett ember, hiszen megérintettség nélkül nem jön – nem jöhet! – létre igazi, mély találkozás. Aki tényleg találkozott Istennel, az megérintett ember. A megérintett ember nem tud nem érinteni másokat. Persze, tudja azt, hogy mikor és kit érinthet meg, mert a lelke mélyén ráérez arra, hogy mikor és kinek van szüksége az ilyen érintésre. A megérintett ember nemcsak érint, hanem hagyja magát is megérinteni.

Jairus, a zsinagóga elöljárója tudja ezt. Ezért hívja Jézust kislányához. A tizenkét éve vérfolyásban szenvedő asszony is tudja ezt. Ezért érinti meg Jézus ruháját. Jézus pedig előhívja őt az ismeretlenségből, hogy kinyilvánítsa az érintés fontosságát: „Ki érintette meg a ruhámat?” (Mk 5, 30) – teszi fel a kérdést.

A tanítványok még nem értik ezt: „Látod, hogy tolong körülötted a tömeg, mégis kérdezed: Ki érintett meg?” (Mk 5,31) A felszínt látják, nem a mélyben munkálkodó erőt.

Közben Jairus lánya meghal. A halottat siratók sem tudják még, ami hamarosan kinyilvánul: Jézus érintése nemcsak gyógyít, hanem életre kelt. Egyetlen megérintett ember hite elég volt ehhez, Jairusé, aki Jézus elé megy.

A tizenkét éves kislány életre kel. A tizenkét éve beteg asszony meggyógyul. S még számtalan emberről számol be az evangélium, akik Jézus érintése nyomán meggyógyulnak és új életet élnek.

Jézus a Szentlélek erejével jár-kel, gyógyít és életre kelt másokat.

Velem, Veled is megteszi, ha még csak félve is közeledem Hozzá. Szentlelke által és Szentlelkében most is Jelen van. Csak jelenvalóvá kell tennem magamat Neki, hogy rendelkezzen velem. Engedjem, hogy megérintsen és érintése által gyógyuljak és életre keljek. Hogy aztán én is őszintén érintsem meg azokat, akiknek szüksége van gyógyulásra és új életre. Hogy ők is érintettek legyenek.

Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
Ezt az imát még nem imádkoztad el!

Sajgó Balázs atya elmélkedése Keresztény névmásragozásÉvközi 12. vasárnap

Napi Ima15 imádkozás /layout/img/logo.png

Jún
21
Sajgó Balázs atya elmélkedése Keresztény névmásragozás Évközi 12. vasárnap
Vihar
A keresztény ember ismeri és gyakorolja a helyes sorrendet: először Ő, aztán Őbenne Te és Én. Így már nemcsak Ő és én vagyunk, hanem Mi is – észreveszem a közösséget, a Titeket is, hogy Ők is vannak és lehetnek velünk is.
 

A személyes névmások sorrendje szerint az ÉN az első, a TE a második és az Ő a harmadik helyen van.

Érdekes módon, emberi fejlődésünk is ezt a sorrendet követi: a gyermekkorban minden az ÉN körül forog, sőt a kisgyermek akkor fejlődik egészségesen, ha középpontban van és védelemben érzi magát.

A gyermek tudja, hogy van a másik ember is, hogy létezik a Te, de még nem tudatosítja.

Amikor találkozásaiban mindez egyre tudatosabbá válik, akkor megteszi a döntő lépést és a másik ember, a TE felé fordul.

Mindeközben tudomására jut az is, hogy van egy olyan Ő, Aki mindent és mindenkit felülmúl, átjár és Akinek létét is köszönheti. Aztán egyszer csak életének bizonyos pontján megadja és átadja ŐNEKI is önmagát.

Ekkor fordul meg a sorrend: ha Ő lesz az első, az ALAP, akkor minden és mindenki a helyére kerül, mert Őbenne szeret másokat is, a másikat is.

Ha a sorrend nem fordul meg, akkor senki sem lesz a helyén, az egyén megreked a gyermeki szinten és saját énje körül forog. Az ilyen felnőtt gyerekes, infantilis marad, mert nem ismeri el lelke mélyén, hogy mások is élnek. Ezért panaszkodik, siránkozik és úgy érzi, elkerüli a boldogság. Sőt, egyre több lesz a vihar az életében.

Ha nem vagyok hajlandó észrevenni a viharok üzenetét, akkor az én szintjén ragadtam.

A viharok szükségesek. Félelmetesek, amikor benne vagyok, de szükségesek. Több szempontból is.

Először azért, hogy rádöbbenjek: nemcsak én vagyok a világon, hanem vannak mások is, akik fölé nem helyezhetem magam, mert ugyanolyan méltósággal rendelkeznek.

Másodszor: az életet másokkal együtt az Ő-től kaptam, ŐTŐLE! – és nem az én irányít, nem az ÉN a világ közepe. Minden ÉN akkor teljesedik ki, ha Őfeléje – az ÉN központja felé fordul. Amíg az Én saját magával van eltelve, addig nem tud eltelni Ővele és nem tud élni Őbenne sem. Sokszor annyira hajlamos vagyok elhinni, hogy én vagyok a világ közepe, hogy csak egy nagy vihar képes kijózanítani.

Harmadszor: a viharban rádöbbenek másokkal együtt, hogy nem vagyok egyedül, van, Akihez fordulni, ahogy a tanítványok is alvó Mesterükhöz fordulnak: „Mester, nem törődsz azzal, hogy elveszünk?” (Mk 4,38) A vihar nemcsak kijózanít, hanem visszavezet az Élő Kapcsolatba, ahonnan kiestünk.

Negyedszer: Van Ura a viharnak, és nekem is. Életem Isten tenyerén van. Még akkor is, ha minden veszni látszik. Az életemben is, a halálomban is Ő az Úr és semmi sem szakíthat el az Ő szeretetétől (vö. Róm 8,35-39).

Ötödször: Ha növekszik a hit és a szeretet, csökken a félelem.

A keresztény ember ismeri és gyakorolja a helyes sorrendet: először Ő, aztán Őbenne Te és Én. Így már nemcsak Ő és én vagyunk, hanem Mi is – észreveszem a közösséget, a Titeket is, hogy Ők is vannak és lehetnek velünk is.

A személyes névmások sorrendjének tehát meg kell fordulnia és fel kell fordulnia: Ő az Első, Őbenne Te és a Másik, így leszünk Mi együtt Ővelük, a többiekkel.

Ha Ő az első, akkor már nem is én élek, hanem csak Ő él énbennem. „Élek pedig többé nem én, hanem él bennem a Krisztus” (Róm 8, 20).

Így fejlődik ki a krisztusi én – a viharokban is, a viharok segítségével!

Hallgassa meg Sajgó Balázs atya elmélkedését!
Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
Ezt az imát még nem imádkoztad el!

Sajgó Balázs atya elmélkedése Végtelen távlatÉvközi 11. vasárnap

Napi Ima16 imádkozás /layout/img/logo.png

Jún
14
Sajgó Balázs atya elmélkedése Végtelen távlat Évközi 11. vasárnap

Tágulás

Van, akinek sok megpróbáltatáson kell keresztülmennie ahhoz, hogy megerősödjék. Van, akinek nem enged Isten túl sok próbát, mert tudja, az illető nem bírná ki. S mivel a fejlődés mindenkinél más, ezért nagyon kell figyelnem arra, ki milyen szinten áll, mielőtt bárkiről is ítéletet alkotnék.
 
Hallgassák meg Sajgó Balázs atya elmélkedését!

Jézus előszeretettel tanít példabeszédekben, amelyeket különböző csoportokhoz intéz. Van, amikor nagyobb tömeghez beszél, de sokszor tudatosan egy kisebb csoporthoz: tanítványaihoz, a farizeusokhoz és az írástudókhoz.

A példabeszéd a görög parabolé szó egyik jelentése, mélyebb értelemben szemléltetést is jelent. Szemléltetéseiben Jézus tükröt tart hallgatói elé, így bárki megértheti, aki elgondolkodik rajta, és van bátorsága szembenézni önmagával.

Az évközi tizenegyedik vasárnap példabeszédének általános értelme az, hogy Isten Országa úgy fejlődik bennem, mint a mag a földben.

Az elvetett MAG elvégzi munkáját minden ember lelkében. A példabeszédben Jézus sugallja, hogy valójában nem kell semmit tennem, hogy növekedjék, csak egyetlenegy dolgot: engedem – és nem akadályozom! – hogy ez a MAG növekedjék bennem: „...akár alszik (az ember), akár ébren van, éjjel vagy nappal, a mag kicsírázik és szárba szökken, maga sem tudja hogyan. A föld magától hoz termést: először szárat, aztán kalászt, majd telt szemet a kalászban.” (Mk 4,27-29)

Mennyire felháborító, ha mélyen szemlélem ezt a képet: nem kell tennem semmit sem, csak hagynom, hogy megtörténjen. A „kell” szócskát felváltja a „lehet”. Annyit kell tennem, hogy megengedem a bennem is ott rejlő Mag kicsírázását, szárbaszökkenését, növekedését.

Isten dolgozik bennem és velem.

Felháborítóan hangzik ez egy olyan világban, ahol minden a tevékenységről szól, arról, hogy „ki mit és mennyit tesz le az asztalra” és hogy ki mennyit szervez és tesz Isten Országáért.

Akkor nem kell tenni tényleg semmit?

Tenni lehet, de először lenni kell. Benne lenni a Létben, Benne lenni a SzentLélekben, Benne lenni és maradni Istenben, kapcsolatban maradni a Gazdánkkal, engedni, hogy dolgozzon bennem – és AZUTÁN – igen, csak ennek következményeként elindulni és tenni a dolgomat.

Ha ez az ALAP nincs meg, akkor szétfeszíthetem magam, odadobhatom és bedobhatom magam – „ha szeretet nincs bennem, semmit sem használ nekem” (1 Kor 13,3).

Azt kell tenni, hogy nem kell tenni – de azt nagyon jól: odatenni magam élő kapcsolatban az Istennek, ahogy Jézus sugallja ebben a „parabolában”, az évközi tizenegyedik vasárnap evangéliumának szemléltetésében.

Isten Jelenlétében elindul először bennem az isteni MAG fejlődése, aztán szárba szökken és telt szemek lesznek a kalászban, vagyis Istennel Telített, TELJES ÉLETET ÉLEK, VELE KAPCSOLATBAN. Ez pedig „ráragad” másokra is, és akkor úgy tettem meg mindent, hogy nem tettem semmit és mégis ebben a semmiben benne van a MINDEN.

ISTEN NÉLKÜL MINDEN TETT SEMMIT ÉR.

ISTENNEL MINDEN TETT MINDENT ÉR.

S mindez nem egyszerre történik az egyénekben: nem egyforma „tempóban” fejlődik ki Isten Országa: van, akinek több időre van szüksége. Van, akinek sok megpróbáltatáson kell keresztülmennie ahhoz, hogy megerősödjék. Van, akinek nem enged Isten túl sok próbát, mert tudja, az illető nem bírná ki. S mivel a fejlődés mindenkinél más, ezért nagyon kell figyelnem arra, ki milyen szinten áll, mielőtt bárkiről is ítéletet alkotnék.

Van, akinek Istenről csak minimális tapasztalata van, sőt még nem is találkozott azzal az Istennel, Akit Jézus Krisztus mutat be az evangéliumokban. Az evangéliumok istenképével való ismerkedés nélkül ugyanis nem tudok találkozni az igazi Istennel. Az igazi Isten Jézus Krisztus Istene. Ha más istenben hiszek, „vadhajtásokat” termek és életemmel is szörnyű képet mutatok másoknak egy olyan istenről, aki nem létezik, mert Jézus Krisztus Istene az egyetlen létező, igazi Isten. Minden más vadhajtás!

Az aratás a végső elszámolás, számadás arról, hova fejlődtem…

Amikor Jézus beszél hozzám, hagyjam, hogy az általa használt kép közel kerüljön lelkemhez, és megérintsen. Nem biztos, hogy mindig kellemes ez az érintés, sőt: legtöbbször kellemetlen. Azonban Ő rosszat nem akarhat.

Tényleg hiszek Neki?

Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
Ezt az imát még nem imádkoztad el!

Sajgó Balázs atya elmélkedése ŐrületÉvközi 10. vasárnap

Napi Ima14 imádkozás /layout/img/logo.png

Jún
07
Sajgó Balázs atya elmélkedése Őrület Évközi 10. vasárnap
Szent Teréz extázisa 
Amíg távolról szemlélek másokat, mértékkel szeretek. Amikor eldöntöm, hogy közelebb megyek a másik emberhez, akkor mértéktelenül – hiszen az igazi szeretetnek nincs és nem is lehet mértéke. Ennek a „mértéktelen szeretetnek” a megélésére kap meghívást Istentől minden ember.
 
Hallgassák meg Sajgó Balázs atya elmélkedését!

A mi Urunk és Mesterünk az Ő szavaiban, tetteiben és egész földi életében folyamatosan egy olyan Istent mutat be, Aki feltételek nélkül és teljesen, egészen szeret, Akinél nem szerepel a „de” és a „ha” szócska. Isten „őrült” szeretete ez, amelyet Jézus is elénk élt egész földi életében.

Az évközi tizedik vasárnap evangéliumában két csoportnak a Jézushoz való viszonyulását szemlélhetem: a rokonokét, akik elérnek arra a pontra, hogy Jézust őrültnek tartják és az írástudókét, akik azt gondolják Jézusról, hogy az ördöggel cimborál.

A rokonok elfogadják Jézust mindaddig, amíg nem kezdi „feszegetni a határokat”. Amíg Jézus nem feszíti szét a kereteket, amíg minden a normális mederben halad, addig nekik sem kell változniuk. Amikor aztán Jézus mértéktelenül kezd szeretni mindenkit, az már nekik sok. Inkább kinevezik őrültnek, minthogy közelébe mennének és próbálnák kicsit is megérteni.

Amíg nem megyek valakihez egészen közel, távolról biztosan félreismerem. Nem lehet helyes ismeretem senkiről és semmiről, ha távolról alkotok ítéletet.

Ha távolról ítélkezem és nem akarom a másik embert szívvel is érteni, akkor bizony én is a rokonok csoportjába tartozom. Ha pedig távolról figyelek mindent és mindenkit – akkor magamtól is távolodom és növekszik bennem a félelem – önmagamtól is.

Igen, mert ha közel megyek máshoz és közelről akarom érteni a másikat, magamhoz is közelebb kerülök és növekszik bennem az ismeret. Ha pedig növekszik bennem az ismeret, akkor egyre kevesebbet ítélkezem, mert az ismeret növekedésével növekszik a szeretet is. A szeretet pedig mindig „továbbfeszíti” a határokat.

Amíg távolról szemlélek másokat, mértékkel szeretek. Amikor eldöntöm, hogy közelebb megyek a másik emberhez, akkor mértéktelenül – hiszen az igazi szeretetnek nincs és nem is lehet mértéke.

Ennek a „mértéktelen szeretetnek” a megélésére kap meghívást Istentől minden ember.

Ez a „mértéktelen szeretet” zavarja az írástudókat is, akik azt gondolták Jézusról, hogy Belzebubnak, az ördögök fejedelmének segítségével űzi ki az ördögöt. Ezért írást tudók ők és nem Írást élők!

Az Írást élők azok, akik hallgatják – és nemcsak hallgatják, hanem meg is tartják, amit Jézus mond nekik. Akik így Őrá bízzák magukat, és többé nincs „de” és nincs „ha” szócska a szótárukban. Akik szívükben őrzik az Úr szavait és így harmincszoros, hatvanszoros és százszoros termést hoznak életükben (vö. Mk 4,1-10).

Az ilyen emberek tanítványokká válnak, „megőrülnek” Krisztusért, nem akarnak másról tudni, csak Jézus Krisztusról, a Megfeszítettről, ahogy Pál apostol találóan fogalmazta meg (vö. 1 Kor 2,2), még akkor sem, ha ezért megfeszülnek vagy megfeszítik őket. Ezek az emberek azok, akiken látszik és érződik ez az „őrület”, nem méricskélnek, hanem szeretetben adják oda magukat másnak, mert Istenben élnek. Istenben és a szeretetben élni ugyanazt jelenti az evangélium értelmében, ahogy szent János ezt megfogalmazta egyszer és mindenkorra: „Isten a szeretet.” (1 Jn 4,16). Az ilyen emberek szeretik, amit tesznek, mert szeretnek élni, hiszen Istenben és Istenből élnek. Tűz van bennük, mert Isten Szentlelke él bennük. Ugyanaz a lelkület, ami Krisztus Jézusban is volt (Fil 2,5-11).

Amíg kívülről élek, addig nem akarok igazán megtérni. Jézushoz akkor kerülhetek egészen közel, ha nemcsak befogadom Őt, hanem követem is. Nem elég kerülnöm a rosszat és a bűnt. Sokkal fontosabb terjeszteni a jót. A sötétség ellen nem az a legnagyobb fegyver, ha panaszkodom miatta, hanem az, ha világosságot gyújtok.

Jézushoz csak belülről szemlélve, őszinte kíváncsisággal lehet közel kerülni. Ugyanígy a másik emberhez is. És magamhoz is - belső csendben. Időt adva magamnak. Minden más külső figyelgetés csak hiú kísérlet, amely magyarázkodásba torkollik és minden kifogást megtalál, csak éppen ne kelljen megváltoztatnia magatartását. Minden kifogás nyafogás!

Ha valakit belülről figyelek őszinte kíváncsisággal, akkor megváltozom. A rokonok nem akartak. A farizeusok sem. Én hol állok?

Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
Ezt az imát még nem imádkoztad el!

Sajgó Balázs atya elmélkedése ÖnátadásÚrnapja

Napi Ima13 imádkozás /layout/img/logo.png

Máj
31
Sajgó Balázs atya elmélkedése Önátadás Úrnapja
Az önátadás sokszor szenvedéssel jár, mert el kell engednem makacsságomat, hiszen Isten akarata sokszor más, mint az enyém. Ha engedek Neki, engedelmes vagyok Neki, megenyhül keménynyakúságom, mert beleteszem saját nyakam Isten édes igájába.
 
Hallgassák meg Sajgó Balázs atya elmélkedését!

Valahol olvastam, hogy az egyik virágvasárnapi Passióban nagyon érdekesen fejezték be Jézus szenvedéstörténetének bemutatását: amikor Jézust levették a keresztről és bevitték a sírba, sötétség és csend lett pár percig. A nézők azt hitték vége van a bemutatásnak, ám ekkor következett a meglepetés: kivilágították a színpadot és Jézus sírjából emberek kezdtek kijönni egymás után. Számomra megrázó jelenet hatalmas üzenettel: a búzaszem elhalt és ez a halál sok termést hozott. Az Egyből Sok lett.

A búzaszemnek el kell halnia, ha nem akar egymaga maradni és magányában elpusztulni. Az elpusztulás és az elhalás ugyanis két különböző dolog. Aki magában marad és önmagának él, nem meghal, hanem már életében elindul a pusztulás útján. Nem megéli az életet, hanem „leéli” azt. Akinek pedig van bátorsága kilépni önmagából, „meghal önmagának” ugyan, de tovább él.

Jézus is nagyon megrendül emberi természetében, amikor tudatosul benne, hogy meg kell halnia. Ez természetes emberi reakció, de utána rögtön meg is hozza a döntést, amikor kimondja: ezért az óráért jött (vö. Jn 12,27), vagyis most válik teljessé küldetése. Eddig is küldetésének élt, mert naponta „meghalt önmagának”, másokért élt. Azért tudja könnyebben átadni magát a fizikai halálnak, mert értelmet ad annak – s így életének is, amelyet végig önátadásban élt meg, Istennel való teljes egységében!

Ha csak magamnak élek és nem halok el, mint a búzamag, elpusztulok. Ha Istenért élek és másoknak is így adom oda magamat szeretetben, akkor csak szimplán meghalok önző énemnek. Többször is.

A tanítványság útján először látni akarom Jézust, figyelni az Ő életét, amelyet Ő elénk élt. Sokáig azonban nem nézhetem mindezt távolról, mert akkor egyedül maradok: vagy átadom magam Neki, tehát „meghalok önmagamnak”, hogy Vele és Őbenne éljek vagy pedig „élő halottként” élek e világban, üres tekintettel, szomorúan, megkeseredve.

Az önátadás sokszor szenvedéssel jár, mert el kell engednem makacsságomat, hiszen Isten akarata sokszor más, mint az enyém. Ha engedek Neki, engedelmes vagyok Neki, megenyhül keménynyakúságom, mert beleteszem saját nyakam Isten édes igájába.

Engedni, átengedni magam az isteni akaratnak - vagyis engedelmeskedni nem könnyű. Beszélni könnyebb róla - nekem is, de hát úton vagyunk és ha Jézus mutatja az utat, akkor segít abban is, hogy odaadjam magam egészen Istennek és így szétosszam magam.

Így válhatok én is táplálékká mások számára, hiszen ekkor már nem önmagamat adom, hanem a bennem élő Krisztust osztom szét.

Úrnapja főünnepének és az ünnep titkának ez az alapja: az Úr megtöri a kenyeret, belemondja és beleteremti magát az anyagba Szentlelke által, amelyet aztán magunkhoz véve és elfogyasztva ugyanazon Szentlélek átalakító ereje átjár és formál az Ő képére és hasonlóságára.

Így esszük Őt: testét és vérét, magunkba engedjük isteni életét, hogy alakítson és formáljon az Ő akarata szerint. Így az isteni élet bennünk is áramlik, szétárad bennünk és átárad másokra is, s így leszünk mindannyian az Ő Teste.

Ha az Ő testét esszük, isteni ereje árad lelkünkbe. Krisztus bennünk is jelenlévővé, láthatóvá válik.

Ha pedig jelenvalóvá válik bennem egyénként, akkor ezek az egyének találkoznak egymással és egy közösségben élnek. Így nyilvánul ki, „manifesztálódik” a Krisztusi Test.

Mert Testét és Vérét magunkhoz vesszük – TestVérekké válunk az Úrban. Őáltala, Ővele és Őbenne!

Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
Ezt az imát még nem imádkoztad el!

Sajgó Balázs atya elmélkedése KözelségSzentháromság vasárnapja

Napi Ima9 imádkozás /layout/img/logo.png

Máj
24
Sajgó Balázs atya elmélkedése Közelség Szentháromság vasárnapja

Szentháromság

A Szentháromság titka azt jelenti: Isten maga is Kapcsolat, Kapcsolatban él, nincs egyedül. Az Atyából, mint Forrásból indul, kiáramlik az Élet folyamatosan, a Fiú által a Szentlélekben. És ez nem egy zárt kör, hanem nyitott a negyedikre, az Emberre, aki ezen a vonalon tud visszakapcsolódni az Atyához. És másokhoz.
 
Hallgassák meg Sajgó Balázs atya elmélkedését!

Egy kisfiú megkérdezi édesapját: – „Édesapám, mondd, mégis mekkora Isten?” Az apa ezt hallva az égre pillant, és meglátva egy repülőt, visszakérdez: – „Szerinted milyen nagy az a repülő?” A fiú így válaszol: – „Hát kicsi, apa! Alig látom...”

Ezután a férfi elviszi a kisfiút egy hangárhoz, megállnak az egyik repülővel szemben, és ott ismét megkérdezi tőle: – „És most mekkora ez a repülő?” A kisfiú elcsodálkozik: – „Ó, hát ez hatalmas!”

Ekkor az édesapa folytatja a beszélgetést: - „Látod, így van ez a jó Istennel is. Az, hogy Ő mekkora, az a Közötte és a közötted levő távolságtól függ. Minél közelebb vagy Hozzá, Ő annál nagyobb lesz az életedben, kicsim!”

C.G. Jung, a híres svájci pszichiáter és pszichoanalitikus nagyon kritikusan viszonyult keresztény örökségéhez, mert keresztény ismerőseiben nemigen látta az átalakulást – azt, amit ő „teljességre törekvésnek” nevezett. Helyette egy olyan vallási hagyományt látott, amely a külsőségekre figyel, moralizál, és nem képes valóban átalakítani embereket vagy kultúrákat. Ez kiábrándítóan hatott rá, de azt is elmondhatjuk róla, hogy nem volt sem ateista, sem keresztényellenes. Meggyőződése volt, hogy valamennyiünkben él Istennek egy belső „archetípusa”, amit ő „a teljességre törekvés ösztönének” nevezett.

Egyre erősebb bennem is az a meggyőződés, hogy Istent inkább fent keressük, mint lent és bent. Ezért olyan távoli és ezért nem értjük, s ezért nem is élhetjük a kereszténységet. Pedig ott van bennünk, mindenkiben kivétel nélkül az a belső törekvés a teljességre. Ez egy belső program és a bennem élő szeretet sürget, hogy ez kibontakozzék... Ez pedig a Szentháromság titkával lehetséges.

A Szentháromság titka azt jelenti: Isten maga is Kapcsolat, Kapcsolatban él, nincs egyedül. Az Atyából, mint Forrásból indul, kiáramlik az Élet folyamatosan, a Fiú által a Szentlélekben. És ez nem egy zárt kör, hanem nyitott a negyedikre, az Emberre, aki ezen a vonalon tud visszakapcsolódni az Atyához. És másokhoz.

Nem alá- és fölérendeltség van tehát közöttük, hanem mellérendeltség. Atya és Fiú gyönyörködnek a Kapcsolatukban, Aki maga a Szentlélek. Az Ember pedig a Szentlélekben kapcsolódhat Istenhez – és a másik emberhez.

Csak akkor tudok egészségesen kapcsolódni a másik emberhez, ha Istenben teszem mindezt.

Ő pedig nem távoli! Az egész üdvtörténet pontosan arra mutat rá, hogy Isten egészen közel van, ezért jön el Jézus is, hogy ezt elmondja, ezért jön a Szentlélek, hogy bevonjon az isteni körbe, az „isteni léttérbe”, ahogy ezt Urunk mennybemenetelén elmélkedve fogalmaztuk. Ő tehát nemcsak valahol fent van, hanem mindenütt: tehát lent is és bent is. Mindent átjár, mindent áthat. Mindenható, mindent átható!

„Benne élünk, mozgunk, és vagyunk” (ApCsel 17,28)

A Szentháromság hittitkán elmélkedve, a tengerben úszó osztriga példája jut eszembe. Ha ez az élőlény egy kicsit kinyílik, az óceán egy kicsit belehatol. Ha jobban kinyílik, az óceán jobban belehatol. Ha teljesen kinyílik, az óceán egészen elárasztja, betölti. Mondhatjuk azt, hogy az osztriga tartalmazza az óceánt? Természetesen nem. Sokkal inkább az óceán tartalmazza és tölti be őt.

Bennem is csak akkor él az élet, ha azt hármasságában szemlélem: az egy elve magányhoz vezet, a kettő elve széthúzáshoz – a vagy-vagyhoz, a három elve a mozgás, az áramlás... Nem az egyik emberben van csupán, és nem is a másikban, hanem a kapcsolatban. VAGY-VAGY helyett IS-IS.

A Szentháromság be akar vonni folyamatosan az Ő életébe, áthat mindig, csak az a kérdés, hogy elzárkózom, vagy hagyom, hogy rajtam keresztül is áramoljon és másokhoz is eljusson?

Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
Ezt az imát még nem imádkoztad el!

Sajgó Balázs atya elmélkedése Teljes igazságPünkösdvasárnap

Napi Ima13 imádkozás /layout/img/logo.png

Máj
17
Sajgó Balázs atya elmélkedése Teljes igazság Pünkösdvasárnap

Pünkösd

A kereszténység szakadatlan felszólítás önmagunk túlszárnyalására, a soha véget nem érő növekedésre. Ez pedig hitelesen csak a Szentlélekkel való együttműködéssel lehetséges! Kockázat, de másképp nincs továbblépés!
 
Hallgassák meg Sajgó Balázs atya elmélkedését!

Pünkösd ünnepével lezárul a húsvéti ünnepkör. Minden ünnepkör vége egy másiknak a kezdete: ha a karácsonyi ünnepkör a születésre, a böjti a szenvedésre, a húsvéti a feltámadásra összpontosítja hangsúlyosabban a figyelmet, akkor a pünkösd mindenképpen a beteljesülésre!

Aki a teljesség felé halad, annak élete kitágul.

Minél többet időzöm Isten jelenlétében, a bennem is lakó Szentlélek által egyre több minden feltárul. Valójában az tárul fel, ami már ott van, csak testi szemeimmel még nem láttam.

A Szentlélek által és a Szentlélekben tágul ki az élet. A Szentlélek élete bennem mindennek értelmet ad. Valójában csak a Vele és Őbenne való életnek van értelme, minden más másodlagos.

A lényeg: a Szentlélekben megélt Élet.

Amíg ezt nem ismerem fel, addig csak szunnyadok ebben a fizikai világban, mert nem ismertem fel a teljes igazságot. A Lélek az, Aki felébreszti bennem a vágyat és Általa ismerem fel a teljes igazságot.

„Elvezet titeket a teljes igazságra.” (Jn 16,13)

A teljes igazság egyik fontos ismertetője a lelki fiatalság.

Aki engedi, hogy működjék benne a Lélek, mindig megújul, mindig fiatal marad lelkében, ami aztán kifelé is meglátszik. A Lélekkel és Lélekben élő ember másképp öregszik, mint az, aki ennek nem tulajdonít fontosságot: a testen átsugárzó Szentlélek idős korban is sugárzik.

A lelki fiatalság ugyanis állapot. Ez az állapot a Szentlélek ajándéka mindenkiben, aki engedi, hogy dolgozzék benne és vezesse őt a Lélek.

A teljes igazság második ismertetője következik az előzőből: megfiatalodott lélekkel lehet mindig továbblépni – túlélve a nehézségeket.

Látom az engem körülvevő világot, a körülményeket, amelyek megbéníthatnak, így könnyen eluralkodhat rajtam a félelem.

Valaki arra lett figyelmes házában, hogy zajos csapkodás van ablakánál. Odament és egy kétségbeesett lepkét látott az ablakon belül röpködve menekülni, az ablakon kívül levő veréb elől. A veréb azt hitte, elkaphatja a lepkét, pedig sok esélye nem volt! A lepke meg folyton félelemben élt, a félelem bénította le, a félelem bénította meg!

Az apostolok Húsvétkor bezárkóznak és félnek, mindaddig, amíg a Feltámadt Krisztus meg nem jelenik és rájuk nem leheli a Szentlelket. A Szentlélek ereje aztán teljesen megváltoztatja őket. Ők maguk sem értik, csak érzik, hogy valami eddig megbénította és felszabadulnak. A félelem miatt nem voltak elemükben, csak félig éltek: fél-elemben éltek. Most felszabadultan, örömmel, LELKESEN hirdetik az örömhírt: szavakkal és tettekkel.

Most is látják a veszélyt, mint ahogy addig is látták mindig, de most a félelem helyett a Bátorság Lelke hordozza őket. Felülmúlják magukat, de nem a saját erejükből, hanem rácsatlakoznak arra az „Áramlatra”, ami – AKI – aztán együtt viszi őket tovább – KÖZÖSSÉGBEN!

André Manaranche, francia teológus ezt így fogalmazza meg: „A keresztény hívő olyan ember, aki mindig tovább nyújtózkodik, mint ameddig a takarója ér.”

A kereszténység szakadatlan felszólítás önmagunk túlszárnyalására, a soha véget nem érő növekedésre. Ez pedig hitelesen csak a Szentlélekkel való együttműködéssel lehetséges! Kockázat, de másképp nincs továbblépés!

Ne féljek engedelmeskedni, engedni a Szentlélek sugallatainak és akkor – minden zavargás mellett és ellenére – elárad bennem és kiárad belőlem az a békesség, amelyet csak Ő képes megadni.

A Szentlélek mozgása, dinamikája tehát ez: fentről kérem, hiszen felülmúl engem. Lehívom és beengedem, hogy belül formáljon, alakítson és általam tovább áradjon mások felé is. Így lesz a Szent-Lelkes kicsi énből Nagy Közösség: Egy Ház, amelyben mindannyian elférünk, mert végre megértjük és elfogadjuk egymást. Leomlanak a falak bennünk és épülünk egymásból a Szentlélekben!

Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
Ezt az imát még nem imádkoztad el!

Sajgó Balázs atya elmélkedése Ahogy fent, úgy lentUrunk Mennybemenetele

Napi Ima11 imádkozás /layout/img/logo.png

Máj
10
Sajgó Balázs atya elmélkedése Ahogy fent, úgy lent Urunk Mennybemenetele

Hegyek és völgyek

Jézus mennybemenetele nem azt jelenti, hogy Jézus messze eltávolodott tőlünk, hanem éppen ellenkezőleg, azt, hogy közel került hozzánk, hiszen ő maga mondta: „Aki eszi az én testemet és issza az én véremet, az bennem marad, és én őbenne” (Jn 6,56). „Bennünk marad” tehát a feltámadt Krisztus, bennünk él Szentlelke által, nem csupán néhány percre, hanem tartósan, örökké.
 
Hallgassák meg Sajgó Balázs atya elmélkedését!

Az Apostolok Cselekedeteiben Lukács evangélista így ír Jézus mennybemeneteléről: felemelkedett az égbe és egy felhő elfedte úgy, hogy tovább nem láthatták (vö. ApCsel 1,1-11). Az egyszerű megfigyelő számára ez csak annyit jelent: Jézus felemelkedett, ők pedig a földön maradtak. Továbbá azt is: az ég az Isten otthona, a föld pedig az ember lakhelye. Ilyen egyszerűnek képzelték akkor a világot és talán nem túlzás azt mondani, hogy ilyen egyszerű a világról alkotott elképzelés még ma is sokak számára.

Jézus mennybemenetelének lényege azonban sokkal mélyebb értelmű valóság. A szentíró az akkori ember felfogásához igazodott, hogy éreztesse azt a valóságot is, amely emberi világunkat messze felülmúlja. A lényeg ugyanis az, hogy Jézus megdicsőült emberi valósága testestől-lelkestől behatol Isten létterébe. Ez a léttér nem valami kozmikus hely a világmindenségen belül, nem az ember által ismert tér, hanem maga a végső, teljes isteni élet. Bár az emberi nyelv itt már nagyon fogyatékos, ha lehet emberileg mégis így fogalmazni: ebben az „isteni léttérben” él a feltámadt ember Jézus a mennybemeneteltől fogva.

A Biblia ezt képletes módon úgy fejezi ki, hogy Jézus „az Isten jobbján ül” (Kol 3,1; Zsid 10,12), „az Isten jobbján van” (Róm 8,34; 1Pét 3,22), „az Isten jobbja felől foglal helyet” (ApCsel 2,34; Zsid 1,13), és Isten Krisztust „a jobbjára állította a mennyekben” (Ef 1,20).

A „mennyek”, ahol hitvallásunk szerint Jézus az Atya jobbján ül, fizikailag nincs távol semmilyen kozmikus vagy földrajzi helytől. Ezért a feltámadt Jézus képes valóban jelen lenni ott, ahol megígérte, hogy jelen lesz. Ezt emeli ki Máté evangéliuma, amely szerint Jézus, közvetlenül mennybemenetele előtt, megígéri az apostoloknak, hogy velük lesz „mindennap a világ végéig” (Mt 28,20).

Jézusnak ez a jelenléte különleges módon valósul meg az Eucharisztiában. De nemcsak ott van jelen a feltámadt Úr Krisztus, hanem, ahogy a II. Vatikáni Zsinat mondja: „jelen van a szentmiseáldozatban a szolgáló pap személyében, jelen van erejével a szentségekben, mert amikor valaki keresztel, maga Krisztus keresztel, jelen van igéjében, mert Ő maga beszél, amikor az Egyházban a Szentírást olvassák, és jelen van, amikor az Egyház imádkozik (vö. SC 21), mert megígérte: „Ahol ketten vagy hárman összegyűlnek a nevemben, ott vagyok közöttük«” (Mt 18,20).

Jézus mennybemenetele tehát nem azt jelenti, hogy Jézus messze eltávolodott tőlünk, hanem éppen ellenkezőleg, azt, hogy közel került hozzánk, hiszen ő maga mondta: „Aki eszi az én testemet és issza az én véremet, az bennem marad, és én őbenne” (Jn 6,56). „Bennünk marad” tehát a feltámadt Krisztus, bennünk él Szentlelke által, nem csupán néhány percre, hanem tartósan, örökké.

Húsvét első vasárnapján Mária Magdolna keresését szemlélve felidéztük Pál apostol figyelmeztetését: az odafönt valókat keressük (vö. Kol 3,1-3).

Ha arra figyelünk, és tudjuk, hogy Isten minket felülmúlva közöttünk van – és bennünk lehet, akkor ennek tudatában megtapasztalhatjuk magunkban ennek az „isteni léttér”-nek a közelségét.

A befejező történet segíthet ennek tudatosításában.

Egy sportoló fiúról szól, akinek vak az édesapja. Nagyon jó kapcsolatban állnak egymással, bensőséges beszélgetésben töltik idejüket. Aztán az apa meghal. A fiú azt kéri edzőjétől, hogy tegye be a következő, fontos mérkőzésen az első csapatba. Addig ugyanis soha nem tette be a fiút, mert nem látta annyira jónak. A fiú megígérte edzőjének, hogy nem bánja meg, ha beteszi. Az edző megdöbbenve nézi a fiú játékát: úgy játszik, mintha kicserélték volna. Nyert is a csapat és az edző csodálatára a fiú elmeséli, hogy azért játszott ilyen jól, mert édesapja sosem látta őt földi életében vaksága miatt, de ez volt az első mérkőzés, amit apja fentről nézett.

Milyen jó lenne így játszani a földi életet. Mindent beleadva, az odafent valókra figyelve… Felülemelkedve, “fentről szemlélve” mindent.

Adja Isten nekünk ezt az erőt, ezt a kegyelmet, hogy szépen játszhassuk az élet játékát!

Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
Ezt az imát még nem imádkoztad el!

Sajgó Balázs atya elmélkedése Rabszolgákból szolgákHúsvét 6. vasárnapja

Napi Ima11 imádkozás /layout/img/logo.png

Máj
03
Sajgó Balázs atya elmélkedése Rabszolgákból szolgák Húsvét 6. vasárnapja

Segítség

Jézus barátokat akar és nem rabszolgákat! Ő úgy akar felemelni, hogy teljesen lehajol az én szintemre és hozzám igazodva akar Istenhez közelebb vinni. A helyes istenismeret feltétele a Jézussal való őszinte barátság. Isten ingyenes, megható szeretete abban áll, hogy saját, isteni életét ajándékozza. Minél több időt töltök Vele, annál nagyobb részt látok Belőle, annál jobban képes vagyok elfogadni saját magamat és másokat is.
 
Hallgassák meg Sajgó Balázs atya elmélkedését!

Egyik este, amikor az édesanya a vacsorát főzte, tizennégy éves fia jelent meg a konyhaajtóban, kezében egy cédulával, és azt hivatalos arckifejezéssel nyújtotta át anyjának. A cédulán a következő felsorolás volt olvasható:

"A virágágyás kigyomlálásáért: 5 euró. A szobám rendberakásáért: 5 euró. A tejvásárlásért: 3 euró. A húgomra való felvigyázásért: 10 euró. Az iskolában kapott három jelesért: 5 euró.  A szemét kihordásáért: 3 euró. Összesen: 30 euró.”

Az édesanya kedvesen nézett a fia szemébe. Rengeteg emlék tört fel benne. Megfordította a cédulát és a következőket írta rá:

"Mert kilenc hónapig hordtalak a szívem alatt: 0 euró. Az összes átvirrasztott éjszakáért, amit a betegágyad mellett töltöttem: 0 euró. A sok-sok ringatásért, vigasztalásért, és könnycseppjeid felszárításáért: 0 euró. Mindenért, amit nap, mint nap tanítottam neked: 0 euró. Minden reggeliért, ebédért, uzsonnáért, zsemléért, amit készítettem neked: 0 euró. Az ételért, amit mindennap neked adok: 0 euró.”

Az édesanya kedves mosollyal nyújtotta át a cetlit fiának. A gyerek elolvasta és két nagy könnycsepp gördült ki a szeméből. Összegyűrte a papírost és azt írta a saját számlájára: "fizetve". Aztán édesanyja nyakába ugrott és szorosan ölelte át édesanyját.

Megható történet: a szerető édesanya és édesapa ingyen szeret.

Húsvét hatodik vasárnapjának evangéliuma ennek az emberi szeretetnek az alapjára fókuszálja figyelmemet. Az ingyenes, feltétel nélküli szeretet alapja Isten ingyenes, feltétel nélküli szeretete. Oly sokszor hallhattam már, hogy talán már nem is tudatos számomra. Ha tényleg tudatossá válna ez az isteni szeretet, ha tényleg érezném az Ő baráti közelségét és tényleg elhinném ezt az üzenetet, amelyet Jézus hozzám is intéz, megváltozott életet élnék.

Egyébként csak beszélek róla, de szívem távol áll tőle.

Isten ingyenes, megható szeretete abban áll, hogy saját, isteni életét ajándékozza. Minél több időt töltök Vele, annál nagyobb részt látok Belőle, annál jobban képes vagyok elfogadni saját magamat és másokat is.

Jónéhány évvel ezelőtt kapcsolatba kerültem egy olyan emberrel, aki barátsággal közeledett felém, de aztán fokozatosan ébredtem rá arra, hogy ezt nem ingyen teszi, hanem cserébe „elvárásokat” fogalmaz meg irányomba. Ha akkor belemegyek ebbe az „alkuba”, egész biztos, hogy szolgája lettem volna és nem barátja, ugyanis aki egy társadalmilag magasabb szerepet tölt be, hajlamos úgy felemelni másokat, hogy mindezért cserébe elvárásokat támaszt. Barátság címszó alatt szolgákat gyűjt. Rabszolgákat.

Jézus barátokat akar és nem rabszolgákat! Ő úgy akar felemelni, hogy teljesen lehajol az én szintemre és hozzám igazodva akar Istenhez közelebb vinni. A helyes istenismeret feltétele a Jézussal való őszinte barátság. Istenhez, a Mennyei Atyához Jézus barátsága által közelebb kerülhetek, ugyanis Ő az Atya igazi arcát mutatja meg.

„Aki engem lát, látja az Atyát” (Jn 14,9), mondja Fülöp apostolnak, és nekem is, aki keresem, vagy már aki megtaláltam az Istent és tovább ismerkedem Vele.

Jézus barátsága által felülemelkedhetek magamon, és minden helyzetet másképp látok majd. Ez az a barátság, amely által megszabadulhatok minden megkötöttségemből, rabszolgaságomból és igazi emberré válhatok.

Krisztus barátsága nem megfojt, hanem feltámaszt!

Az új szeretetparancs tehát akkor kezd életbe lépni, ha elindul a viszontszeretet. Amikor az Istentől érkező isteni szeretetre szeretettel válaszolok. Elindul a barátság Isten és közöttem, ahogy a Mester megmutatta. Hiszen ezért (is) jött! Ez a fajta szeretet örömöt szül és növeli azt bennem és mindenkiben, aki viszontszereti Őt.

Minél nagyobb lesz az öröm bennem, annál több titok tárul fel számomra Istenről és saját magamról. Ez az igazi önismeret. A többi emberi, tudományos felfedezés mindezt elősegítheti és pótolhatja. Szükségesek az emberi tudományok, de az Isten és önmagam iránti szeretet alapmagatartását csak Tőle kaphatom meg. Ehhez azonban oda kell tennem a részemet – teljesen!

Átengedem magam Istennek? Megengedem, hogy szeressen, hogy aztán viszontszerethessem?

Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
Ezt az imát még nem imádkoztad el!

Küldetésünk

Amikor a szeretet és a béke nyelvét használjuk, ez lehetővé teszi számunkra, hogy párbeszédet folytassunk másokkal, még azokkal is, akik különböznek tőlünk. Ezzel a párbeszéddel kezdjük jobban megérteni egymást, lehetővé téve számunkra, hogy kövessük Jézust egy békésebb világ megteremtésében. ​​​​​​A Kattints és Imádkozz egy lehetőség, hogy a most élő generációk a digitális világban megváltozzanak. "Isten hűséges és a reményünk benne olyan, mint egy szilárd horgony az égben."