75229 ima található a honlapon, összesen 174011 imádkozás. Regisztrálj, majd kattints és imádkozz!

Janka Ferenc atya elmélkedése

Janka Ferenc atya elmélkedése
Hetente frissül

Krisztus Király vasárnapján búcsút vett a hallgatóktól Martos Balázs atya, aki hat éven át elmélkedett a szentírási szövegekről. Az új egyházi év elején a stafétát Janka Ferenc filozófus, teológus, főiskolai tanár veszi át, aki a Veszprémi Érseki Hittudományi Főiskolán fundamentális teológiát és dogmatikát tanít, emellett a Szegedi Gál Ferenc Egyetem filozófia tanszékvezetője.

Janka Ferenc atya éveken át rendszeresen tudósította a Vatikáni Rádió hallgatóit az Európai Püspöki Konferenciák Tanácsának eseményeiről, mint a szervezet főtitkár-helyettese, így hangja ismerősen cseng majd sokaknak. Beszámolóiban a konferenciák, tanácskozások tematikáján túl mindig megjelent a költészet is, egy-egy versidézettel gazdagította tudósításait, ezáltal segítve a lelki ráhangolódást.

Janka Ferenc atya elmélkedése A bűnbánat gyümölcseiAdvent 2. vasárnapja

Napi Ima1 imádkozás /layout/img/logo.png

Dec
04
Janka Ferenc atya elmélkedése A bűnbánat gyümölcsei Advent 2. vasárnapja

A megtérést hirdető Keresztelő János a farizeusokat és a szadduceusokat különös keménységgel és szigorral szólítja fel arra, hogy „teremjétek a bűnbánat méltó gyümölcsét”. Intelme a letűnt évszázadok dacára most is aktuális, nekünk is szól. A bennünk rejtőző képmutatásra hajló farizeusnak és az evilágisággal túlzott kompromisszumokra kész szadduceusnak.

De vajon mik a bűnbánat gyümölcsei? Talán pontosabban megértjük, ha a bűn gyümölcseivel állítjuk ellentétbe. A kontraszt ugyanis segíti a láthatóságot. A színházi előadások kelléktárának is fontos eleme a sötétség és a fény ellentéte. A reflektorral megvilágított szereplők arcjátékát sokkal élesebben látjuk, gesztusaik üzenetét világosabban megértjük.

A bűnbánat gyümölcsei a bűn termésének ellentétei. A bűn klasszikus meghatározása szerint parancsszegés. Bűnt az követ el, aki tudva és akarva, súlyos dologban megszegi Isten parancsát. Ennek a definíciónak az értéke a szándékosság szempontjának kiemelése. A nem tudatosan vagy nem szándékosan okozott kár, nemcsak erkölcsi, hanem jogi szempontból is más megítélés alá esik. A parancsteljesítést ugyanakkor korunk embere idegennek és ridegnek érzi. A parancs fogalmából ugyanis nem nyilvánvaló, hogy az valójában Isten szerető szava, féltő, gondoskodó iránymutatása. A használati utasításhoz hasonló eligazítás, a beteljesült és boldog élet receptje. Ezért aki bűnt követ el, az valójában a Szeretet ellen vét. Önmaga, embertársa és a jó Isten között lehetséges szeretetáramkör lámpáinak fényét tompítja vagy oltja ki teljesen.

A bűnbánat kívánatos gyümölcseinek értelmezésével kapcsolatban egy további probléma, hogy nem látjuk elég világosan, nem érezzük elég intenzíven vétkeink utálatos következményeit. Szent Ignác lelkigyakorlatos könyve egy fejezetében arra hív, hogy őszintén rátekintve bűneinkre merjünk és akarjunk undorodni azoktól. Nem takargatva, mentegetve, vagy szépítgetve azokat. Ez segíthet bennünket a szabadulás, a gyógyulás kívánásában, a Szabadítóval és a Gyógyítóval való találkozás óhajtásában.     

Izajás próféta gyönyörű szavakkal írja le az Úr lelkének ajándékait, amelyek eltöltik az eljövendő Messiást. A bölcsesség és az értelem lelke, a tanács és az erősség lelke, a tudás és az Úr félelmének lelke, végül az öröm lelke. Szavainak fényességét még jobban érzékeljük, ha a lélek fényes ajándékait a bűn gyümölcseinek koromfekete kontrasztjába állítjuk. Ha a bölcsességet szembesítjük az önhittségből fakadó oktalansággal, az értelmet a belátástól irtózó butasággal. Ha a tanács lelkét összevetjük az elzárkózó tanácstalansággal, az erősséget az energiáit elfecsérlő gyengeséggel. Ha a tudás lelkét szembe állítjuk az okulni nem hajlandó tudatlansággal, az Úr félelmének lelkét az Isten ellen lázadó önistenítéssel. Végül az öröm lelkét ütköztetjük a kétségbeesett szomorúság démonjával. A gonosz lélek aszerint ítél, amit a szem lát, és aszerint ítélkezik, amit a fül hall. Nem szolgáltat igazságot, és méltánytalanul ítéli a föld szegényeit. Az igazságtalanság a derekán az öv, s a hűtlenség csípőjén a kötő.

Izajás jövendölésének kifordítása szokatlanul eredeti módon láttatja meg velünk a bűn abszurd következményeit. A tudatos és szándékos oktalanságot, butaságot, tanácstalanságot, tudatlanságot, önistenítést és szomorúságot. A látszat alapján tájékozódó felszínességet és a hallomásra alapozó jólértesültséget. A csak a maga igazát hangoztató önzést. A méltányosságot ismerni nem akaró igazságtalanságot és hűtlenséget.  

A lélek adományaitól elzárkózó, a bűnök gyümölcseit termő szellem ijesztő és félelmetes. Az embert menekülésre készteti. Jól is van ez így. Ha a magát a világosság angyalának álcázó gonosz feneketlen sötétsége nyilvánvalóvá válik, az ember ösztönösen fordul a fény felé. Így szemlélve minden keménysége és fenyegető hangvétele ellenére egyenesen jól esik hallani a Keresztelő felhívását: teremjétek a bűnbánat méltó gyümölcseit.

Az adventi szent időben a bűnbánatra hívó szavak a szentgyónás elvégzésére hívnak, bátorítanak bennünket. Több kifejezést is használunk az Isten megbocsátó szeretetével való találkozásra. A bűnbánat szentsége a vétkek megbánásának fontosságát hangsúlyozza. A gyónás kifejezés a bűnök megvallásának szempontját emeli ki. Az újabb teológiában a bűnbocsánat szentsége Isten emberszerető irgalmát helyezi előtérbe, míg a kiengesztelődés szentsége a kegyelmes Szeretet jóvoltából helyreálló és elmélyülő személyes kapcsolat örömét emeli ki.

A bűnök undorító és mérgező következményeitől megrettenve a szabadító bűnbánat, gyónás, bűnbocsánat és kiengesztelődés gyógyító valósága után vágyunk. Lelkiismeret-vizsgálatunkat vezetheti Izajás próféta jövendölésének színe és fonákja is. Hogy minél erősebben vágyjunk a Lélek adományaira, és hogy iszonyodva meneküljünk a neki ellentmondó sötét örvény erőteréből. 

Hasonlóan jó lelki tükröt tarthat nekünk a Szeretethimnusz is. Olyan ember vagyok-e, aki türelmes, jóságos, nem féltékeny; aki nem kérkedik, nem fuvalkodik fel, nem tapintatlan, nem keresi a magáét, nem gerjed haragra, nem feltételezi a rosszat, nem örül a gonoszságnak, de együtt örül az igazsággal? (Vö.: 1Kor 13,4-6).

Amit Szent Pál a szeretetről állít, arra a Lélek kegyelmét kérve és vele együttműködve nekünk is törekednünk, kell, amit pedig tagad, azt nekünk is meg kell tagadnunk. Mert csak a szeretet fáján teremnek a bűnbánat méltó gyümölcsei is. 

 

 

 

Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
Ezt az imát még nem imádkoztad el!

Janka Ferenc atya elmélkedése Ha tudnáAdvent 1. vasárnapja

Napi Ima11 imádkozás /layout/img/logo.png

Nov
24
Janka Ferenc atya elmélkedése Ha tudná Advent 1. vasárnapja

Ha tudná virrasztana, – mondja Jézus a ház gazdájáról, aki, ha ismerné a tolvaj jövetelének óráját, ébren maradna, és nem hagyná, hogy kirabolják.

Az Emberfia is váratlanul fog érkezni. Szorongást ébresztően hirtelen. Mint az özönvíz és a tolvaj.  Jövetelük félelmetes. Az állandó készenlétre való készség és képesség pedig nem természetünk velejárója. Nem igazán értjük azt sem, hogy Jézus miért nem említi sem Noé igaz-voltát, sem kortársainak bűnösségét. A ház gazdájával kapcsolatban is csak azt hangsúlyozza, hogy nem ismeri a tolvaj érkezési időpontját.

Pedig, ha tudná, virrasztana. A hasonlatban nem állandó ébrenlétről van szó, hanem a kellő pillanatban való készenlétről. Vajon szert tehet az ember ilyen hasznos tudásra, ami az adott helyzetben az éppen megfelelő cselekvés végzésére képesít?  

A nagy német bölcselő, Immanuel Kant híres kérdései is valami ilyesmit keresnek.

Mit tudhatok?
Mit remélhetek?
Mit kell tennem?
És egyáltalán, mi az ember?

A filozófus szerint az első, a tudás tartalmára és határaira irányuló kérdésre a metafizika felel. A reményre vonatkozó felvetésre a vallás válaszol. A cselekvés hogyanjára és miértjére az erkölcs ad feleletet. Az ember létére és mivoltára irányuló összegzés pedig azt sejteti meg, hogy sem a kérdések, sem a válaszok nem szakíthatók el teljesen egymástól, hanem szorosan összefonódva egymást árnyalják és gazdagítják.

Az emberi tudásra, reményre és cselekvésre vonatkozó, máig aktuális kérdések minden bizonnyal még jelentősebbek azoknál a válaszoknál is, amit Kant a maga kora eszmei áramlatai (az empirizmus és a racionalizmus) meghaladására tett kísérlete során megfogalmazott. Ezek ugyanis nem csak a filozófiát, a teológiát és az erkölcstant tanulóknak vagy oktatóknak szólnak. Hanem személy szerint minden embernek.

Kant kérdéseinek mindnyájunkat érintő aktualitását Karl Rahner segít megértenünk. A német jezsuita megkülönbözteti a hit első és a második értelmezési, vagy reflexiós szintjét. A   második szint a szaktudományos részletesség és alaposság területe. Az emberi tudás ismeretanyagának hallatlan gyarapodása miatt azonban már a teológiában is olyan fokú specializációról beszélünk, hogy például egy-egy kiemelkedő biblikus szaktudós sem tartja magát az egész Ószövetség vagy az Újszövetség szakértőjének, hanem egy-egy kisebb rész vagy könyvgyűjtemény kutatójának.

Hasonlót tapasztaltam autógyártásban dolgozó mérnök ismerőseimmel kapcsolatban. Az egyikük az autók fékberendezésének informatikai hátterével foglalkozott, míg a másik az autórádiók digitális rendszerével. Ilyen fokú szakosodás láttán az ember hajlamos lenne kedvét vesztve feladni a reményt arra, hogy akár csak egy-egy szakterület átfogóbb eredményeit teljességgel átlássa.

Létezik azonban – Rahner kifejezésével élve – egy első reflexiós szint is. Az autókkal kapcsolatban ez a vezetői engedélyhez nélkülözhetetlen alapismereteket, a jogosítvány megszerzéséhez szükséges gyakorlatot és a vezetés örömét jelenthetik. Nem kell mindenkinek gépészmérnöknek lenni ahhoz, hogy jogosítványt szerezhessen és balesetmentesen vezetve ne okozzon kárt magának vagy másoknak.

A hit első reflexiós szintje sem vár el tőlünk felsőfokú filozófiai, teológiai, etikai és antropológiai ismereteket. Ugyanakkor emberlétünkkel kapcsolatban elengedhetetlen egy alapvető tudás, vallási érdeklődés, a lelkiismeret hangjára figyelő erkölcsi érzék. Nem elég enni-inni, nősülni és férjhez menni. Nem elég a mezőn dolgozni, vagy kézi malommal őrölni. Nem elég házzal rendelkezni és naivan bízni abban, hogy majd úgyis minden szerencsésen alakul.

Mert legalább elemi tudás, ismeret kell ahhoz, hogy valamit vagy valakit szerethessek. Ahogy szeretet szükséges ahhoz is, hogy valamit vagy valakit igazán megismerhessek. Ha torz az istenképem, másokról és önmagamról sem alkothatok helyes képet. Ahogy a bibliai antropomorfizmusok is arra szolgálnak, hogy általuk istenformájúvá, teomorffá alakuljanak a gondolataink, az érzéseink és a cselekedeteink. A legszebb elmélet és a legjámborabb hit is halott cselekedetek nélkül. A hit és a szeretet nélküli cselekedetek ellenben ön- és közveszélyessé tesznek.

Ha tudná a házigazda, hogy jön a tolvaj és hogy mikor jön, nem tétlenkedne. Jézus figyelmeztetése talán nem is elsősorban a mikorra vonatkozik, hanem arra, hogy az Emberfia el fog jönni! De ha valaki erről semmit nem tud és nem is érdekli, ha ezt nem reméli vagy legalább nem féli, ha a cselekedeteiben mindennek nyoma sincs, akkor már most elnyelte az özönvíz, élete házát pedig már kirabolták, anélkül, hogy észrevette volna.

Virrasztani annyit jelent, mint tudni, remélni, és cselekedetekben tanúsítani azt, hogy létezik az emberi életnek egy magasabb és mélyebb dimenziója, mint az evés és az ivás, a házasodás és a munka. A Teremtés könyve szerint Noé az Isten színe előtt járt. Aki tudásával, reményével és cselekedeteivel valamiképp az Isten színe előtt él, az bárkát építő, virrasztó, adventi ember.  

Tudja, hogy Isten titok, teremtményeiből mégis felismerhető. Hite megvilágítja és helyén kezeli tudását, tudása megtisztítja és elmélyíti a hitét. Szeretete cselekedeteiben él és tettei szeretetének megnyilvánulásai. Ő igazi ember. Isten embere. Milyen jó lenne, ha ezt mindenki tudná!

 

 

 

Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
Ezt az imát még nem imádkoztad el!

Janka Ferenc atya elmélkedése Barátság mindörökreKrisztus Király vasárnapja

Napi Ima10 imádkozás /layout/img/logo.png

Nov
17
Janka Ferenc atya elmélkedése Barátság mindörökre Krisztus Király vasárnapja

Krisztus király vasárnapján Szent Lukács evangélista a – csak nála szereplő – jobb lator történetén keresztül tanít bennünket az Üdvözítő emberszerető irgalmáról.

Jób könyve a szenvedő igaz sorsáról elmélkedik. Izajás próféta Isten szenvedő szolgájáról énekel. A keresztre feszített Krisztusban méltán ismerhetjük fel a Jób történetét és a prófétai látomást is beteljesítő és felülmúló végkifejletet.

Megidézi és túlhaladja Jóbot, mert nem csak a szeretteit, meg az egészségét veszti el, hanem az életét is. Izajás szenvedő szolgájának küldetését is magára ölti, mert nem csak másokért szenved, hanem meg is hal. Passiója példa és tanítás számunkra. Szóra sem méltatja a gúnyolódókat. Atyja bocsánatát kéri tudatlan hóhérainak. Elhagyatottságában nem a saját bajával törődik, hanem édesanyjáról és szeretett tanítványáról gondoskodik. Végül mindent felülíró bizalommal Atyja kezébe ajánlva adja át a lelkét. Harmadnapi feltámadásának csendes dicsősége pedig majd olyan új kezdetet jelent, amelyre senki nem számított.

Most azonban még Jézus mellett két másik megfeszítettet is látunk. Ők nem ártatlanok, hanem méltó büntetésüket szenvedő gonosztevők. Magatartásuk mégsem egyforma, hanem teljesen ellentétes. A bal felől kínlódó rablógyilkos csúfolódik. Saját szabadulása reményében provokálja a Messiást. A jobb lator ellenben szenvedése közben istenfélővé lesz. Nem csak a saját és társa büntetésének jogos voltát képes belátni, hanem a velük együtt megfeszített ártatlanságát is. A saját nyomorúságán és reménytelen helyzetén túllendülve egy kéréssel fordul Jézushoz: „Emlékezzél meg rólam, amikor országodba érkezel”.

Amikor a szenvedés lehetséges értelméről elmélkedünk, vagy az önmagában értelmetlen szenvedésből való tanulás lehetőségéről gondolkodunk ne feledjük a két gonosztevőt. A szenvedéshez való hozzáállás ellentétes mintái ők. Ugyanazon bűnökért, egyazon büntetést viselnek. Egyikük kínja mégis meddő és hiábavaló. A másik szenvedése, megtérése és kérése azonban üdvösségére válik. Jézus maga ígéri meg neki, hogy még ma vele lesz a paradicsomban.

Ugyanaz a szenvedés, élethelyzet vagy próbatétel, ma is eredményezhet ellentétes magatartást. Mint az egy kórteremben fekvő két özvegyasszony esetében is. Az egyik Istent vádolta és szidta azért, mert elvette tőle a férjét. A másik így gondolkodott: „elvesztettem a drága férjemet; nekem már csak a jó Isten maradt”.  

A jobb lator egyszerű fohásszal kéri üdvösségét: „emlékezzél meg rólam Uram”. Benedek pápa még fiatal teológusként elmélkedik arról, hogy a keresztény teológia a görög filozófiával folytatott párbeszéde során milyen mértékben veszi át, vagy tölti meg inkább új tartalommal a bölcseleti fogalmakat. A lélek halhatatlanságának filozófiai ideája helyett a teológus Ratzinger számára Isten létben tartó emlékezete a Biblia igazsága.

A lélek, Platón nagyhatású bölcseletében, ugyanis természeténél fogva halhatatlan. Nem részekből áll, ezért nem is eshet alkotóelemeire. Nincs kezdete, ezért vége sem lehet. A keresztény teremtéshit szerint azonban az evilági valóságoknak kezdete van. A lélek halhatatlansága nem természetének velejárója, hanem Isten ajándéka. Ráadásul a test nem a lélek börtöne. Az ember megtestesült szellem és lélektől áthatott test. Nemcsak azért jó, mert a Teremtő ilyennek látta és akarta, hanem azért is, mert Fiának megtestesülése és feltámadása révén korábban elképzelhetetlen beteljesülést szánt neki. Amikor a jobb lator Jézusra bízza magát, akkor a teremtő Szó létben megőrző emlékezetének teológiai igazságát tárja fel.  

Isten örök üdvösséget kínáló emlékezete azonban az emberi emlékezet fontosságára is figyelmeztet. Aki emlékezik Isten múltban elhangzott ígéretére, az tudja, hogy ez a jövőbeni beteljesedésre vonatkozik. Isten nevére és az emberrel kötött szövetségére való emlékezés „memoria futuri” – „a jövő emlékezete”. Átfogja a múltat, hordozza a jelent és az eljövendő teljességbe vezet. „Én vagyok, aki van”. A Szabadító, aki veled volt, van és lesz. Aki Istenre emlékszik, vele van és rá vár, az tudja, hogy minden csalóka látszat ellenére megbízható az, „aki Volt, aki Van és aki Eljövendő”.   

A bámészkodó nép, a főtanács gúnyolódó tagjai, az ecetet kínáló katonák, a káromló bal lator nem volt képes arra, hogy meglássa a Titkok Titkát, a szolgai alázatban megjelenő Királyok Királyát, az életét barátaiért adó barátot.

Pilinszky János „Szent lator” című verse sem közvetlenül szemlélteti velünk a golgotán bennünket megváltó Üdvözítőt. Mintha úgy érezné, hogy a mi szemünket is elvakítja az ártatlanul bűnhődő igaz, Isten szenvedő szolgája, a lábunkat megmosó Úr és Király, a szeretetből életét értünk áldozó Istenember látványa.

A költő a hozzánk, bűnösökhöz közelebb álló jobb latorra és általa minden emberi élet utolsó pillanatára irányítja a tekintetünket. Itt – mindenen túl – már csak egyetlen szó, egyetlen valóság lehetősége és ígérete marad fontos.  Az utolsó pillanatban megtérő gonosztevőt szentté avató Barát örök barátsága.

„Akkorra már belepték a legyek
túl az agónián
túl a tetanuszon,
és messze túl szögeken, sebeken
se tárgy, se test
nyilvánosan
között
se ácsorgás
(behorpadt szentségtartó),
se röpülés
 
barát,
barátság mindörökre.”

                                               (Szent lator)

 

 

 

Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
Ezt az imát még nem imádkoztad el!

Janka Ferenc atya elmélkedése SzépÉvközi 33. vasárnap

Napi Ima8 imádkozás /layout/img/logo.png

Nov
10
Janka Ferenc atya elmélkedése Szép Évközi 33. vasárnap

Jézus hallgatósága rácsodálkozik és szóvá teszi, hogy milyen szép kövek és díszes fogadalmi ajándékok díszítik a templomot. Jézus erre ezt mondta: „Jönnek majd napok, amikor abból, amit most itt láttok, kő kövön nem marad, mindent lerombolnak.” A körülállók erre ijedten kérdezték, hogy mikor történik mindez és milyen jelek előzik meg.

Jézus válaszában mintha összefoglalná az emberiségre és az egyházra váró évszázadok próbatételeit, üldöztetéseit és szenvedéseit. Az apokaliptikus katasztrófák felsorolása közben megdöbbentő az a mélységes nyugalom, amiből Krisztus szól és amire minket is bátorít. Ne rémüldözzetek! Mindez azért van, hogy tanúságot tegyetek! Végső soron állhatatossággal őrzitek meg lelketeket.

A jeruzsálemi templom szépsége kapcsán fölmerül bennünk általában a szépre vonatkozó kérdés. Hiszen aligha túlzás azt állítani, hogy a szépség utáni vágy, a szépérzék egyidős az emberiséggel. Ezt tanúsítják az írásbeliség előtti korok míves régészeti leletei. Erről árulkodnak az ember használati és dísztárgyai, lakókörnyezete, testkultúrája, viselete és viselkedése, de a művelt ember beszéde is. „A stílus maga az ember” (Leclerc).

A pszichiáter Carl Gustav Jung a női lélek férfi pólusát „animus”-nak, a férfi lélek női pólusát pedig „anima”-nak nevezi.  Érési folyamatuk kapcsán négyféle szépségideált különböztet meg. A naturális, testi szépség az érzékeket bűvöli el. A romantikus báj az érzelmekre hat. Az intellektus ragyogása az értelmet vonzza, míg a vallási szépségben az egyszerre megrendítő és elbűvölő szent misztériuma ragad magával. Személyi érettségünk foka e szépségek ideáltípusaihoz való kötődésünk szerint állapítható meg.

A művészeti esztétikák a művészi kifejezés és a műalkotások élvezetének elveit keresik például az irodalomban, zenében, festészetben és szobrászatban. A bölcseleti esztétika az értelem fényénél kutatja az anyag és a forma zseniális egységében megjelenő szép eredetét, mibenlétét és célját.

Az ember vallásosságát a szépség és a szentség szoros kapcsolata hatja át. Ősi evidencia, hogy a legszentebbhez csak a legszebb méltó. A legnagyobb erőfeszítéssel megalkotott kultikus helyek, az ókori keleti nagy birodalmak és Egyiptom szentélyei, a fáraók piramisai, a görög és római istenségek tiszteletére emelt templomok, a különböző kontinensek nagy kultúráinak lélegzetleállító méretű és művészi színvonalú szakrális építményei, a keresztény bazilikákkal és katedrálisokkal egybehangzóan igazolják, hogy az ember a legszebbel tiszteleg a transzcendens világ, az Isten előtt.

Éppen ezért igaz, hogy amennyire megrendíti és alakítja az embert a széppel való találkozás, legalább annyira megrázza és elkeseríti a szépség törékenysége, mulandósága és pusztulása.

Boethius két kérdése ma is az elevenünkbe vág. Honnan a rossz, ha van Isten? De honnan a jó, ha nincs? Gondolatát a szépségre alkalmazva kérdezhetjük, hogy miért hervadhat el, öregedhet meg és pusztulhat el a szépség, ha van Isten? Ahogy azt is, hogy honnan eredhetne bármi, ami szép, ha Isten nincs?

Mi mai emberek persze a széppel kapcsolatban is sokszor tévedésben vagyunk. Az hisszük, hogy a test szépsége fontosabb a lélek ékességénél. Többre tartjuk az anyagi javak vásári káprázatát a szellem igazgyöngyeinek selymes fényénél. A mulandó szépségek kavalkádja pedig gyakran eltakarja előlünk az örök értékek csodáját.

Lehet, hogy Isten ezért engedte és engedi meg, hogy megízleljük a szépség varázsát és örömét, s egyszersmind találkozzunk az elmúlás drámájával. Hogy ne vesszünk el a látszatok megejtő és hazug felszínességében és kénytelenek legyünk a lényegre koncentrálni. A külső szépség helyett a belsőre, az anyagi helyett a szellemire, a mulandó helyett az örökkévalóra.

Nem mi lennénk az elsők és biztosan nem az utolsók sem, akiknek ezen az úton kell járniuk.

Szent Ágoston a Vallomásokban Isten szépségétől elragadva így elmélkedik.

Ó, Szépség, örökké új és régi,
milyen későn kezdtelek szeretni!
Te belül voltál, én kint kerestelek.
Te velem voltál, s én nem voltam veled.
 
Olyan dolgok fogsága tartott távolodban,
mik nem is létezhetnének, hiányodban.
De hívásod és kiáltásod, süketségemet feltörte,
Rám özönlő fénysugarad vakságomat megszüntette.    
 
Illatod rabul ejtett és feléd futok.
Ízedre éhezem s utánad szomjazom.
Megérintettelek, s e vágytól égve
békédet óhajtom.
 

Ágoston imádsága Isten szépségének érzékeltetésére minden érzékszervünket megszólítja és spirituális magasságokba emeli. A látást, a hallást, a szaglást, az ízlelést és a tapintást is. Sorai elmondják, hogy az Isten szépségével való találkozáshoz nem elég a mi keresésünk és sóvárgásunk. Isten maga töri fel érzékelésünk képtelenségeit, szünteti meg süketségünket, vakságunkat és ő tesz alkalmassá bennünket arra, hogy rá vágyakozhassunk.

Pilinszky János Átváltozás című verse az átalakító találkozás egy újabb dimenziójába vezet. A költő itt nem arról beszél, hogy Isten képessé tesz bennünket az ő szépségének észrevételére, és az utána való vágyakozásra, hanem arról, hogy Valaki jóvá, széppé és halhatatlanná szerethet bennünket.

Rossz voltam, s te azt mondtad, jó vagyok.
Csúf, de te gyönyörűnek találtál.
Végig hallgattad mindig, amit mondtam.
Halandóból így lettem halhatatlan.
 

 

 

Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
Ezt az imát még nem imádkoztad el!

Janka Ferenc atya elmélkedése Kié lesz?Évközi 32. vasárnap

Napi Ima7 imádkozás /layout/img/logo.png

Nov
03
Janka Ferenc atya elmélkedése Kié lesz? Évközi 32. vasárnap

A szadduceusok kérdése a hétszeresen özvegy asszony halála utáni sorsáról emberileg megoldhatatlannak tűnő dilemma elé állít bennünket. Ráadásul a bonyolult helyzet nem emberi bűn vagy gyarlóság eredménye, hanem az utód nélkül maradó özvegyet védeni szándékozó mózesi törvény teljesítésének következménye. Éppen ezért is jön kapóra a feltámadásban nem hívők csoportjának.

Abban a reményben kérdeznek, hogy Jézus is kénytelen lesz belátni feladványuk megfejthetetlenségét és ezzel elismerni a halál utáni élet lehetetlenségét.

A „kié lesz az asszony a feltámadáskor, hiszen mind a hét férfi felesége volt” kérdése csak a birtoklás evilági szempontja szerint gondolja el az emberi kapcsolatokat. Ami csak az enyém, az nem lehet egyszerre a tiéd is. Földi életünk bizonyos területein indokolt is ez a megközelítés. Hiszen éppen a Krisztus által oly nagy becsben tartott és ezért szigorúan óvott házastársi szeretet és hűség követeli meg ezt. „Hallottátok a régieknek szóló parancsot: ‘Ne törj házasságot!’ (Kiv 20,14). Én pedig azt mondom nektek: mindaz, aki bűnös kívánsággal asszonyra néz, szívében már paráználkodott vele” (Mt 5,27-28). Az sem véletlen, hogy Izrael idegen istenek felé forduló hódolatát a próféták gyakran nevezik paráznaságnak, ami éles ellentétben áll Jahve szövetségi hűségével. A népnek ugyan számolnia kellett hűtlensége következményeivel. Isten hűsége és irgalmas szeretete azonban örökre megmaradt.

Ennek az örök szeretetnek a fényéből beszél Jézus a feltámadásról, az élet új szintjéről és minőségéről. „A világ fiai nősülnek és férjhez mennek. Akik pedig méltók rá, hogy eljussanak a másik világba és a halálból való feltámadásra, nem nősülnek, s nem is mennek férjhez. Hiszen már meg se halhatnak többé, mert az angyalokhoz hasonlítanak, és az Istennek a fiai, mert feltámadtak.”

Jézus kijelentése első hallásra mintha azt sugallaná, hogy a feltámadás az evilági élet megszokott rendjéhez képest valami kevesebb. „A feltámadtak nem nősülnek, s nem is mennek férjhez”. Talán azért, mert a házasság méltatlan lenne a feltámadt, angyalihoz hasonlító léthez? Vagy azért, mert azok, akik nem élnek házasságban önmagukban hasonlatosabbak lennének az angyalokhoz?

Nem valami kevesebbről, hanem inkább sokkal többről van itt szó. Jézus ezért nem áll meg házasságon és a halálon túllépő angyali létnél, hanem így folytatja: „akik feltámadtak Isten fiai”.

A Krisztus húsvéti misztériuma fényében íródott evangéliumokat áthatja a feltámadottal való találkozás mindent megvilágító és átalakító élménye. A mózesi törvényt a Mózesnek adott személyes kinyilatkoztatás titkába helyező jézusi kijelentés értelme is így tárul fel. „Arról, hogy a halottak feltámadnak, már Mózes is beszélt a csipkebokorról szóló részben, ahol az Urat Ábrahám Istenének, Izsák Istenének és Jákob Istenének nevezi. Isten azonban nem a holtaké, hanem az élőké, hiszen mindenki érte él.”

A feltámadottak az élő Isten fiai, akiért mindenki él. Az Isten gyermekének lenni, a legszorosabban az Istenhez tartozni, ebben az összefüggésében tehát azt jelenti, hogy Istenért élni. Istenért élni pedig annyit tesz, hogy az életünket, a vágyainkat Isten szándéka szerint alakítjuk.

Jálics Ferenc a szemlélődő lelkigyakorlatok és a lelkivezetés nagymestere szerint az ember üdvös állapota az istenközpontúság, bűnös helyzete pedig az énközpontúság. A Szentírás és a teológia az ember három alapvető kívánságáról beszél. A bírvágyról, a hatalomvágyról és a becsvágyról. A birtoklás vágya anyagi vagy szellemi javak megszerzésére vagy megtartására tör. A hatalomvágy a saját akarat és befolyás érvényesítését célozza. A megbecsülés vágya pedig igaz voltom elismerése, presztízs és dicséret után sóvárog.   

Az énközpontúságból a te-központúságon át vezet az út az istenközpontúságig. A bírvágy az ajándékozni tudáson át haladhat az Istent megillető önátadás felé. A hatalomvágy a szolgálatkészségen keresztül közelítheti meg az istenszolgálat magasztosságát. A becsvágy pedig mások tiszteletének elsajátítása révén ízlelheti meg az istendicséret és az imádás örömét.

A Miatyánk kérései is ebbe az irányba vezetnek. Jézus arra tanít minket, hogy ha a legmélyebb vágyainkat Istenbe helyezzük, akkor ezek – és velük mi magunk is –, nem megsemmisülünk, hanem megtisztulunk, átalakulunk és beteljesedünk. Mi, bírvágyó emberek, a „jöjjön el a te országod” kérésben a legnagyobbra vágyunk és a legnagyobbé leszünk. Hatalomvágyunk a „legyen meg a te akaratod” fohász révén az irgalmas jóság munkatársává szelídül. Becsvágyunk pedig az Isten szentségét felismerő és kívánó „szenteltessék meg a te neved” kívánságban abba a biztos reménybe kapaszkodik, hogy „Az, Aki Van” mindnyájunkat tisztel, szeret és meghív a vele való közösségre.

A „kié lesz az asszony a feltámadáskor” kérdésre a felelet tehát az, hogy az Istené lesz. Mert a földi élet hétszeres kudarca sem akadályozhat meg senkit sem abban, hogy az Istené legyen. Mint ahogy mindenki az Istené lehet, aki elfogadja a feltámadás felé vezető élet, az énközpontúságból a te-központúságon át az istenközpontúságba vezető üdvözítő szeretet ajándékát.

 

 

 

Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
Ezt az imát még nem imádkoztad el!

Janka Ferenc atya elmélkedése Zakeus nagyvonalúságaÉvközi 31. vasárnap

Napi Ima9 imádkozás /layout/img/logo.png

Okt
27
Janka Ferenc atya elmélkedése Zakeus nagyvonalúsága Évközi 31. vasárnap

Zakeus története megkoronázza és kiteljesíti az igazságtalan bíró és az özvegyasszony meg a farizeus és a vámos példázatát. Az első két történet az imáról, az istenkereső emberről szól. A harmadik a Jézussal való személyes találkozás katarzisáról. Az asszony állhatatossága és a vámos bűnbánata az Istennel való kapcsolatkeresés egy-egy pillanatfelvétele. Zakeus története magába sűríti és kiteljesíti a két előbbit.

A vámosok feje gazdag ember volt. Szerette volna látni és megismerni Jézust. Tudta, hogy arra kell elhaladnia, de a tömeg és alacsony termete miatt nem láthatta. Ezért előre szaladt és felmászott egy vad fügefára.

A vámosok a Római Birodalom hatóságaitól koncesszióba vették az adószedés jogát. A megszállókat csak az érdekelte, hogy megkapják a szerződött összeget. Az ezen felül, saját zsebre beszedett bevételekkel nem foglalkoztak. Legalábbis addig nem, amíg nem volt lázadás. A nép ezért gyűlölte a vámosokat. Hiszen nem csak az idegen hatalom érdekeit szolgálták ki, hanem a saját népük kárára gazdagodtak.

Zakeus nem lehetett ostoba és primitív ember. A vámosok feje volt. Tudta, hogy miként kell a rómaiakkal tárgyalni és szerződni, ahogy azt is, hogy mi a módja annak, hogy a saját beosztottjait rendben tartsa. Ambiciózus egyén lehetett. Öntudattal és érdekérvényesítő képességgel. Előrelátással és profitoptimalizáló érzékkel. Sikeres és gazdag vezető volt.  

Most mégis egy különleges helyzet adódott. Egy Jézus nevű ember, akiről sokat hallhatott, felébresztette a kíváncsiságát. A fővámszedő most sem késlekedett. Felmérte a helyzetet, és cselekedett. Előre szaladt. Gyorsabb, előrelátóbb volt, mint a többiek. Kockázatot is kellett vállalnia. Nevetségessé válhatott, vagy elszalaszthatta volna a soha vissza nem térő lehetőséget. Zakeus, mint oly sokszor korábban, a lehetséges legnagyobb hasznot szeretné. Nem törődik a szégyennel vagy a megvetéssel. Szerette volna látni és megismerni Jézust. A maga részéről mindent megtett ezért, hogy ez a vágya teljesüljön.

A történet itt vesz valódi fordulatot. Többszörös értelemben is. Először az lep meg bennünket, hogy Jézus egyáltalán észreveszi a fára felmászó fővámost. Másodszor az, hogy nem szégyeníti meg.  Hiszen mondhatta volna: „Nézzétek ezt a gazembert! Ahelyett, hogy szégyenében elbujdosna, még itt kíváncsiskodik?” Harmadszor azon csodálkozunk, hogy nevén szólítja őt. „Zakeus!” Nem tudjuk, hogy Krisztus Urunk honnan ismerhette, de a személyt ismerő és nevén szólító gesztus isteni tulajdonság. Végül a legmeglepőbb, hogy Jézus nála, a közmegvetésnek és közutálatnak örvendő helyi hírességnél akar megszállni.

A Zakeus esetét megelőző történetekben az özvegy állhatosan küzd igazáért. A vámos bűnbánattal folyamodik irgalomért. De Jézusban maga Isten szólítja meg az őt kereső és érte a nevetségesség kockázatát vállaló, korrupt, gazdag, bűnös és mégis kíváncsi és őt megismerni akaró személyt. Talán éppen ezért nem ér véget itt a csodák sora. A nevén szólított fővámszedő – mit sem törődve a botránkozó közhangulattal –, örömmel lemászik a fügefa inkognitójából és vendégül látja az Urat.

És ezután következik a nemcsak Zakeus történetét, hanem az állhatatosan imádkozó özvegy, meg a gőgös farizeus és a bűnbánó vámos példáját is lezáró csattanó. Az a katarzis, amit a Jézussal való személyes találkozás újdonsága jelent.

„Nézd, Uram, vagyonom felét a szegényeknek adom, és ha valakit valamiben megkárosítottam, négyannyit adok helyette.”

Zakeus abba a dinamikába helyez bennünket, amely szerint ugyan fontos az állhatatos imádság és nélkülözhetetlen a bűnbánat, de a ház üdvössége abból fakad, ha az ima nem csak parttalan szószaporítás, a bűnbánat pedig nem reked meg a következmények nélküli önostorozásnál.

Zakeus ambíciója, a felé megnyilvánuló krisztusi szeretet által olyan célt ér, amit a vagyon és a hatalom megszerzése révén áhított megszerezni, de megnyerni sohasem tudott. A tulajdona felét szétosztó és a megkárosítottakat négyszeresen kompenzáló nagyvonalúságnál már csak azok nagyobbak, akik minden vagyonukat a szegényeknek adták és követték Jézust.     

Itt mi, hétköznapi emberek és átlag keresztények meg is döbbenünk és meg is ijedünk talán. Zakeus boldog nagyvonalúsága, és sok más vagyonát teljesen elosztó istenkereső mindenről lemondó szegénysége talán túl radikálisnak tűnik számunkra. Pedig – csak néhányat említve – így tett Remete Szent Antal, Nagy Szent Bazil, Assisi Szent Ferenc és Aquinói Szent Tamás is. Hogy miként voltak erre képesek? Befogadták Krisztust. Az istenembert, aki isteni mivoltához nem ragaszkodott zsákmányként. Aki felülmúlhatatlan szeretetét azzal mutatta meg barátai iránt, hogy mindenét, életét adta értük.

Ő a vámosok és bűnösök barátja. A mi barátunk is. Bennünket is ismer és szeret. Tudja, hogy szeretnénk látni és megismerni őt. Minket is a nevünkön szólít és nálunk is szeretne megszállni. Milyen jó lenne örömmel leszállni kompenzációink vad fügefájáról és befogadva Jézust átélni az üdvösség katarzisát, aminek Zakeus nagyvonalúsága csak kísérőjelensége volt.

 

 

 

Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
Ezt az imát még nem imádkoztad el!

Janka Ferenc atya elmélkedése A farizeus és a vámosÉvközi 30. vasárnap

Napi Ima12 imádkozás /layout/img/logo.png

Okt
20
Janka Ferenc atya elmélkedése A farizeus és a vámos Évközi 30. vasárnap

A farizeusról és a vámosról szóló példabeszéd közvetlenül a szüntelen imára felhívó példázat után következik. Az özvegyasszony eltökéltsége nyomán Jézus bennünket is az állhatatos imára buzdít. Az igazságtalan bíró kelletlenségével szemben pedig Isten készséges meghallgatásáról biztosít minket.

Az imában való hűség szükségessége után a Mester itt az ima helyével, az imádkozók személyével és az ima módjával kapcsolatos tanítást ad. Történetében két ember megy a templomba imádkozni.

A templom Isten különleges jelenlétének a helye. A Szent Sátor a népével együtt vándorló Mindenható szövetségi hűségének látható jele volt. A sátrat felváltó templom pedig arról taníott, hogy noha a teremtés és a történelem Urának nincs szüksége földi lakásra, választottai iránti szeretetből mégis lehetővé tette, hogy térben és időben konkrét és kiváltságos módon is találkozhassanak szentségével.

Isten – népe iránti – elköteleződését mi emberek azonban hajlamosak vagyunk újra meg újra félreérteni. Azt gondoljuk, hogy az Úr rendelkezésre állása fölöslegessé teszi a mi szellemi és fizikai erőfeszítéseinket. Hogy a Gondviselő jelenléte olyan biztosíték, ami automatikusan megvéd bennünket minden bajtól, vagy amit minden további nélkül a saját céljaink elérésére használhatunk. Pedig a mágia és a szentségek logikája és működése éppen fordított. A mágia nem adekvát eszközökkel akar a természeten, az embereken vagy a természetfölötti erőkön uralkodni. A szentségekben az ember hittel veszi tudomásul, hogy Isten a világ és az élet Ura. A mágia azt mondja, „legyen meg az én akaratom”. A szentséggel találkozó ember így imádkozik: „legyen meg a Te akaratod”. A természet és a szellem törvényeit felülírni akaró mágus kudarcra van ítélve. Az Isten és az általa teremtett világ igazságait és törvényszerűségeit szeretettel kutató és ezekkel felelősen együttműködő ember élete pedig kiteljesedik.

A szent helyen imádkozni próbáló két ember számára Isten hűséges jelenléte a templomban tehát nem biztosíték, hanem lehetőség.

Az ima helyével kapcsolatos megfontolások után az imádkozók személyének szélsőséges különbsége tűnik fel. Egy erényes farizeus és egy nyilvánvalóan bűnös vámos. A róluk alkotott sablonos képről az imájuk alapján kiderül, hogy tényleg megfelel a valóságnak. A farizeusról mások is és önmaga is azt gondolják, hogy erényes, a vámosról pedig – önmagát is beleértve – mindenki tudja, hogy bűnös.  

Az ima hitelességéhez azonban nem elég a hely szentsége, és nem is csak az imádkozó társadalmi megítélésén, erkölcseinek objektív állapotán vagy saját lelkiismeretének morális ítéletén múlik. Ami igazán számít az az ima iránya és módja.

A farizeus látszólag felfelé tekint, valójában azonban a másik lenézésével van tele. A lesütött szemű vámos pedig alázata révén mégis meglátja az Irgalmas fenségét. A hála megtartó és üdvözítő erejéről a tizedik, meggyógyított leprás kapcsán hallottunk. De az nem hálaima, ha valaki ennek ürügyén a saját kiválóságában tetszeleg. Jézus tudja, hogy a bűnök révén az ember képes ártani magának és másoknak. Ezért a bűnnel kapcsolatban a legkisebb megalkuvásra sem hajlandó. Élete és evangéliuma azonban arról szól, hogy a bűnös ember őszinte megbánásának fájdalmas ürességét örök készséggel tölti be Isten gyógyító szeretete. 

Oravecz Imre verse is a fent és a lent kapcsolatának titkát sejteti meg velünk.

A fent fent van,
a közép középen van,
a lent lent van,
a lentet a közép köti össze a fenttel,
az embert a szeretet köti össze Istennel.

(Kilencedik koan)

A fent és a lent szélsőségei csak akkor találkozhatnak, ha ezt a közép közvetíti. Ember és Isten, de ember és ember közt is csak akkor jöhet létre valódi kapcsolat, ha szeretettel viszonyulnak egymáshoz.

Ez az, ami hiányzik a farizeusból. Ő talán középen van, de nem szeretetben, ezért kapcsolatai virtuálisak. Hamis hálája elválasztja Istentől, magát igaznak tartó elbizakodottsága pedig elszigeteli a felebarátjától.

A vámos tényleg lent van. Valódi Istenhez fordulása, őszinte bűnbánata révén mégis magába engedi Isten szeretetét. A Szeretet Istene pedig fölemeli őt önmagához. Mert Isten nem csak látszólag van fönt, mint a magában tetszelgő és önmagát tömjénező farizeus. Akinek le kellett néznie valaki, hogy magát hozzá képest feljebb érezhesse. Isten valóban fent van, de résztvevő szeretete összeköti a lenttel. Nem csak megtestesülése okán, hanem az alvilágba való alászállása révén is. Hogy aki lentről magába fogadja őt, az hozzá emelkedhessék. Mert „ahogy az apa megkönyörül fiain, úgy könyörül az Úr azokon, akik őt félik” (Zsolt 103,13).

A valódi ima gyümölcse a megigazulás. Ez nem önigazolás, nem önmentegetés. Nem Isten saját szándékunk szerinti manipulálása, hanem a Teremtő, a Megváltó és a Megszentelő Szeretetbe való bekapcsolódás. Az ima folytatása, de nem fizikai helyen, hanem Krisztus titokzatos teste tagjaként, az Ő harmadnapi feltámadása által fölépített templomban. Az Atya imádata Lélekben és igazságban. A bennünk lakó Szentlélek megdicsőítése testünk templomában.

 

 

 

Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
Ezt az imát még nem imádkoztad el!

Janka Ferenc atya elmélkedése „Szüntelen ima”Évközi 29. vasárnap

Napi Ima7 imádkozás /layout/img/logo.png

Okt
13
Janka Ferenc atya elmélkedése „Szüntelen ima” Évközi 29. vasárnap

Lukács evangélista bevezetőjében úgy értelmezi a történetet „hogy szüntelen kell imádkozni, és nem szabad belefáradni”. Talán azért jutott erre a következtetésre, mert Jézus példázatában az „éjjel-nappal” Istenhez kiáltók késedelem nélküli meghallgatásáról van szó. De képes-e az ember bármit úgy végezni, hogy ne fáradjon el? És csak akkor hallgat-e meg bennünket az Isten, ha alvás nélkül, éjjel-nappal kiáltunk hozzá?

Az utóbbi kérdés inkább arra vonatkozik, hogy Isten késedelem nélkül meghallgat, akár éjjel, akár nappal fordulunk hozzá. A fáradhatatlansággal kapcsolatban meg a getszemáni kertben egy óra virrasztásra sem képes Péter, Jakab és János juthat eszünkbe. Egyáltalán nem azért, mintha mi különbek lennénk náluk. Inkább azért, hogy a jézusi ima lényegéhez és módjához egy kicsit közelebb kerülhessünk.

Amikor az Úr az imáról tanít először is a képmutatás és a magamutogatás veszélyére figyelmeztet, majd a bensőséges ima titkába hív.  „Te, amikor imádkozol, menj be a szobába, zárd be az ajtót, s imádkozzál titokban! S mennyei Atyád, aki a rejtekben is lát, megjutalmaz” (Mt 6,5-6).

A másik kerülendő csapda a szócséplés.  „Amikor imádkoztok, ne szaporítsátok a szót, mint a pogányok, akik azt hiszik, hogy ha ömlik belőlük a szó, nyomban meghallgatásra találnak! Ne utánozzátok hát őket! Tudja a ti Atyátok, mire van szükségetek, mielőtt még kérnétek. Ti így imádkozzatok: Mi Atyánk... (Mt 6,7-9).

A nappal és az éjszaka ritmusát megalkotó és a hetedik napon megpihenő Teremtő ismeri és szereti teremtményeit. Ez azt is jelenti, hogy nem vár el tőlünk lehetetlen dolgokat. Életünk egy dinamikus egyensúly rendjét követi. A belégzést a kilégzés, az ébrenlétet az álom, a munkát a pihenés. Baj akkor történik, ha ez a rend megbomlik, mert az ember elvesztette az Istennel való kapcsolatát.

De mi a szerepe az imának ebben a kapcsolatban és hogyan lehetünk kitartóak benne? Máté evangélista Lukácshoz hasonlóan buzdít az állhatatosságra. De míg Lukács a közönyös és hanyag bíróval Isten figyelmes és készséges szeretetét állítja szembe, addig Máté a minden gyarlóság és esendőség ellenére megnyilvánuló emberi jóságot az ezt messze felülmúló isteni szeretet távlatába helyezi.  

„Kérjetek és kaptok, keressetek és találtok, zörgessetek és ajtót nyitnak nektek! Mert aki kér, az kap, aki keres, az talál, s aki zörget, annak ajtót nyitnak. Melyiketek ad fiának követ, amikor az kenyeret kér tőle? Vagy ha halat kér, ki ad neki kígyót? Ha tehát ti, bár gonoszak vagytok, tudtok jót adni gyermekeiteknek, akkor mennyivel inkább ad jót mennyei Atyátok azoknak, akik kérik” (Mt 7,7-11).

A különböző imamódok, a megtanult imák, a Miatyánk, az Üdvözlégy, a rózsafűzér, a Jézus ima, a papi zsolozsma, a saját szavainkkal való fohászkodások, a szentírási elmélkedés, a szemlélődő ima mind-mind próbálkozások arra, hogy életünk egészét Isten szerető jelenlétébe helyezzük. Erre hív Szent Benedek is a híres „ora et labora” „imádkozzál és dolgozzál” mottójával. Erről tanít Loyolai Szent Ignác a „activus in contemplatione, contemplativus in actione” formulával, ami annyit tesz, hogy légy aktív a szemlélődő imában és Istent-szemlélő a cselekvésben.

Jézus és a szentek nem valamilyen életidegen és lehetetlen dologra hívnak tehát bennünket. Inkább egy kiteljesedett életre. Ami mindig ott és abban van teljesen jelen, amit éppen tesz. Ami ismeri az eksztázis józan mámorát és az intimitás bensőségességét. A teljes szellemi és fizikai intenzitással végzett munkát és a pihenés ellazító nyugalmát. A kreativitás zsenialitását és a képzelgésektől mentes pihentető álmot. Ami térben, időben és kapcsolatban jelen van az Isten, a másik ember és önmaga számára. Ebben sejti meg a maga és embertársai javát és az Isten dicsőségét. A bizánci zsolozsma imaóráinak papi imája is efelé kalauzol bennünket.

Ki minden időben és minden órában, a mennyben és a földön imádandó és dicsőítendő vagy, jóságos, hosszantűrő és sokirgalmú Istenünk, ki az igazakat szereted, a bűnösökön könyörülsz, ki a jövendő javak ígérete által mindenkit üdvösségre hívsz; magad, Urunk fogadd el ez órában a mi imáinkat és jóságod által igazgasd életünket törvényeid megtartására. Szenteld meg lelkünket és tisztítsd meg testünket, igazgasd gondolatainkat, tedd bölccsé és józanná értelmünket és ments meg minket aggódástól bajtól fájdalomtól és lelki szenvedéstől. Végy körül minket szent angyalaiddal, hogy az ő védelmük mellett megőriztetve és általuk taníttatva a hit egységére és megközelíthetetlen dicsőséged megértésére vezéreltessünk, mert áldott vagy örökkön-örökké. Ámen.”

 

 

 

Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
Ezt az imát még nem imádkoztad el!

Janka Ferenc atya elmélkedése „A hála csodája”Évközi 28. vasárnap

Napi Ima11 imádkozás /layout/img/logo.png

Okt
06
Janka Ferenc atya elmélkedése „A hála csodája” Évközi 28. vasárnap

„A hála csodája” - Janka Ferenc atya elmélkedése az évközi 28. vasárnapra

A hagyományos teológia Jézus csodáit Krisztus isteni természetének bizonyítékaként értelmezte. Kortársainkhoz Jézus emberi természete áll közelebb. Évszázadokon át meggyőzőnek tartották a filozófiai és teológiai érveken alapuló igazolást is. A mai ember számára vonzóbb a személyes meghívás.

Úgy tűnik, hogy civilizációnk távolabb került az Istentől. Korunk embere hitére nézve koraszülött, tudását tekintve koravén. Jézus istenségét távolinak érzi. Krisztus embersége talán közelebb áll hozzá. Nem a másféle logikát feltételező bizonyítás ereje előtt hajlik meg, inkább a szelíd meghívásra hajlamos figyelni.  

A posztkeresztény kor embere többnyire elemi hittani ismeretekkel sem rendelkezik. Értelemkeresése olyan, mint az alig életképes újszülött, akinek Jézus istensége még túl szilárd étel. Keresgélő hitének a csecsemőkhöz illő anyatejhez hasonlóan Krisztus emberségének gyöngédségére van szüksége. Civilizációnk polgára ugyanakkor a tudományos-technikai forradalmak révén felhalmozódott tudása miatt koravén. Haditechnikája és környezetpusztító tevékenysége ugyan már saját létét és túlélését fenyegeti. Technokrata gondolkodása számára mégis idegen a filozófiai vagy teológiai okfejtés. A baráti meghívásra talán fogékonyabb.

Jézus csodáit ezért érdemes ilyen módon is megközelíteni. Feltenni azt a kérdést, hogy Krisztus istensége mellett mit mondanak el az emberségéről. Az egykor történt csodák, ma meg nem ismétlődő eseményei mellett melyek azok a mozzanatok, amelyek velünk is megtörténhetnek. Mik azok az elemek, amelyek az élet rendes menetében tárják fel a rendkívülit. Végül pedig, hogy mire hívnak meg bennünket Jézus életének eseményei, így a csodái is.

Az Úr a tíz leprással Szamária és Galilea határvidékén találkozik. A fizikai helymeghatározás többre is utalhat. A leprás betegek kirekesztettsége és az egészségesek közösséghez tartozása közötti határra. A hálátlanság és a hála, a hitetlenek és a hívők végül az emberi és az isteni világ határára. Jézus ezen a határvidéken találkozik tíz leprással, akik szeretnének meggyógyulni. Mindnyájan ugyanazzal a hittel és bizalommal kérik az Urat: „Jézus, Mester! Könyörülj rajtunk!”

Lukács hallatlan tömörséggel írja le Jézus gesztusát és szavait, meg a leprások vonakodás nélküli engedelmességét is. A határvidék falujában történt találkozás gyógyító hatása útközben történik. Itt ágazik el a kilenc és a tizedik gyógyult útja is. A többség minden bizonnyal örömmel folytatta útját. Jézus kérésnek megfelelően teljesítették a mózesi törvény előírását. Megmutatták magukat a papoknak. Visszatértek a családjukhoz és a korábbi életükhöz. Amikor később Jézus tűnődve kérdezi, hogy a többi kilenc hol maradt, akkor a hálájuk elmaradásán túl a megrekedésükön is csodálkozik. A gyógyulás, az Istennel való találkozás új esélyét hordozó életeseményük nem hozott számukra igazi változást. Elmaradtak. Megmaradtak abban a világban, amelyben voltak.

Ellenben az az egy, aki a Mesterhez visszatér nem csak fizikailag lesz egészséges. Felismeri, hogy gyógyulása Jézusnak köszönhető. Azonnali visszatérése, hangos szavú istendicsőítése, a Krisztus lába előtti arcra borulása, és hálaadása azt jelzi, hogy felismerte Jézusban az imádatra egyedül méltó Istent. Az Úr rövid szavai és gesztusa ismét beszédesek. Felemeli és útjára bocsátja az előtte hódolót, azzal, hogy a hitének megmentő, gyógyító, megtartó és üdvözítő erejéről beszél. Az itt használt görög szó, a σῴζω (szódzó) jelentésárnyalataiban ugyanis mindez benne van. Azért is fontos ezt megemlíteni, mert a szódzóból származik a Krisztusra gyakran használt szótér szó, amit általában megváltóként fordítunk. De elszegényítenénk a kifejezés jelentésgazdagságát, ha csak moralizáló értelemben, a bűnöktől megszabadítót értenénk rajta. Isten Fia azért testesült meg, hogy megmentsen, meggyógyítson, megtartson és üdvözítsen bennünket. Hogy megmentsen a pusztulástól, orvosolja bajainkat, megtartson minket hitben reményben és szeretetben és így elvezessen bennünket az üdvösségre.

A leprások rendkívüli gyógyulásának csodája kapcsán kilencen visszazökkennek az élet „rendes” kerékvágásába, a hála elmaradásának közönyös hétköznapjaiba. A tizedikben, a szamaritánusban azonban valami rendkívüli ment végbe. Jézus jóvoltából nemcsak a betegség és az egészség határán kelt át, hanem a megszokottba való visszatérés helyett útközben maga változtatott irányt, hogy Jézusban dicsőítse az Istent és hálát adjon neki. A megmentő, meggyógyító, megtartó és üdvösségre vezető hitének alapja a hála volt.   

Mert a hála képesít arra, hogy észrevegyünk bármilyen ajándékot. Hogy ne megalázó könyöradományként vagy hálálkodásra kötelező teherként éljük meg a kapott jót, hanem felszabadult örömmel tudjuk fogadni a meglepetést. Hogy megajándékozottként képesek legyünk kimutatni örömünket és ezáltal magunk is ajándékká váljunk.

Amikor Pilinszky János az ember evilági helyzetéről ír, akkor ezt a szeretet és a hála feszültségében ragadja meg:

 Az ember itt kevés a szeretetre. Elég, ha hálás legbelűl, ezért-azért; egyszóval mindenért. /Az ember itt/

A költő szeretettel kapcsolatos fokozott érzékenysége valószínűleg nem bennünket, gyarló embereket akar megsérteni. Inkább azt sejteti, hogy a Szeretet maga Isten. A titok, ami mégis hozzá kapcsolhat bennünket, az apró-cseprő dolgokon kezdődő, majd a mindent átfogó hála csodája.

 

 

 

Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
Ezt az imát még nem imádkoztad el!

Janka Ferenc atya elmélkedése Haszontalan szolgák vagyunkÉvközi 27. vasárnap

Napi Ima11 imádkozás /layout/img/logo.png

Szep
29
Janka Ferenc atya elmélkedése Haszontalan szolgák vagyunk Évközi 27. vasárnap

Jézus gyakran tanít példabeszédekben. Mélységes ember- és valóságismeretről tanúskodó történetei Atyjával való szeretet-kapcsolatának fényében válnak az emberi élet örök ihletőjévé. A szentek értik és élik leginkább a Mester szavait és szándékát. Így válnak maguk is az evangélium tanúivá és értelmezőivé. A haszontalan szolgákról tanító Jézus példázattal kapcsolatban számomra Nagy Szent II. János Pál pápa két megnyilvánulása szolgál ilyen iránytűként.

Az első egy pápai liturgián történt, 1981-ben. Ezen, akkor a római Német-Magyar Kollégium frissen szentelt diakónusaként Vértesaljai László szolgált. Tőle hallottam, olyan élénken felidézve az eseményt, hogy felejthetetlenül rögzült bennem is.

„Nagy megtiszteltetés volt számomra ez a szolgálat. Újszentelt és kevés gyakorlattal rendelkező diakónusként el lehet képzelni, hogy mennyire végig izgultam a szertartást. Noha a szertartásmesterrel előzőleg pontosan elpróbáltuk a liturgia minden mozzanatát, a Szentatya közvetlen közelsége, a Szent Péter bazilika szakrális atmoszférája és a diakónusi feladat magasztos újdonsága miatt a Szentmise alatt egész testemben reszkettem. A liturgia végén a sekrestyébe érve a pápa váratlanul hozzám lépett. A rá jellemző szuggesztivitással, mélyen a szemembe nézett és kedvesen csak ennyit mondott: »simus servi inutiles – haszontalan szolgák vagyunk«...”

Egy személy spontán megnyilvánulásai olykor beszédesebbek, mint jól átgondolt és hosszas közlései. Mennyi figyelem, empátia és mélyen az evangéliumban gyökerező lelemény rejlik ebben a mondatban. A szent pápa észrevette a mellette reszkető diakónust. Emberi bátorítgatás, dicséret vagy feddés helyett a maga szolgálatával emelte közösségbe.  Ezzel aztán a saját liturgikus hitvallását és szerepléseinek ars poétikáját is felfedte. Apostoli utak sokaságával és évtizedeken át tartó szolgálatának példájával pecsételte meg ennek a mondatának a hitelességét és adta meg egzisztenciális aranyfedezetét. A mai napig hálásak lehetünk a nagy pápa alázatos és hűséges kötelességteljesítésének haláláig tartó példájáért. Éppúgy, mint utolsó enciklikájáért, amit a szenvedésben való helytállásról nem tintával, hanem betegségeinek hősies viselésével írt.

A másik pápai kijelentésnek én magam voltam fültanúja. 1991-ben római ösztöndíjasként az Európáról tartott Rendkívüli Püspöki Szinódus titkárságának lehettem a munkatársa. Maga a Szinódus is felejthetetlen egyházi tapasztalat volt. De ez a rövid pápai beszéd az összejövetelt lezáró nagy ünnepi ebéden kezdetén hangzott el.

„Servus servorum Dei (Isten szolgáinak szolgái) – talán ez a legigazabb mondat, amit a pápák valaha mondtak.”

Hatalmas taps fogadta a Szentatya szavait. Egy lengyel pápa, a bontakozó európai egység összefüggésében, ahol még az egyházban is sok volt a korábbi politikai megosztottságból és a hatalmas gazdasági különbségekből fakadó előítélet. A nyugatiak furcsán nézték a keletiek hagyományos keretekhez ragaszkodó mentalitását. Ezt alkalmasint maradiságnak és szűklátókörűségnek vélték. A keletiek pedig aggódva figyelték a jóléti társadalomban élő katolikusok meggyengülőnek tetsző hitét és lazulónak érzékelt erkölcsi magatartását.

A náci és a kommunista diktatúrát testközelből megélt szláv pápa azonban képes volt a szekértáborok fölé emelkedni. A két tüdőlebennyel lélegző Európa képével nem csak a nyugat- és kelet-európai római katolikusok, hanem a latin és a keleti rítusú katolikusok, sőt a katolikus és ortodox világ híveinek, liturgikus és kulturális hagyományainak összetartozását mondta ki. A pápa személyében is a különböző közegek szenvedéseiből születő értékes tapasztalatokra irányította a figyelmet. A kortárs vértanúk példájára, az elnyomásban hűséggel helytállók csendes tanúságtételére. A fogyasztói társadalomban az árral szemben úszni próbálók küzdelmére. A kölcsönös tisztelet szükségességére, a más és más közegben létrejövő ajándékok felismerésére és ezek cseréjének lehetőségére.

A nagy pápa tudta, hogy az evangéliumban a szolgákra alkalmazott haszontalan jelző nem megsérteni akarja a szolgálattevőt, hanem inkább megszabadítani attól, hogy csak magára figyeljen. Nem az a lényeg, hogy ő önmagában mennyire gyarló vagy kiváló, hanem az, hogy kinek szolgál és az, hogy feladatát milyen lelkülettel teszi. Ilyen értelemben a „haszontalanság” kétszeresen is felszabadító, hiszen megóv attól is, hogy szolgálatunk eredményességét vagy ennek hiányát csak a saját teljesítményünk fokmérőjének tartsuk.

A haszontalan szolgák kötelességteljesítésének egyszerűségét nem felejtő legfőbb pásztor így tudott főpapként is Isten szolgáinak szolgája maradni. Ezért lett hiteles tanúja annak a Krisztusnak, aki az utolsó vacsorán megmosta tanítványai lábát, és ebben a helyes öntudat és az abból fakadó valódi alázat tökéletes példáját adta nekünk. Jézus ugyanis itt már nem utasítja vissza azt, hogy tanítványai Úrnak és Mesternek szólítva Isten Fiának vallják. De éppen ezért mondja, hogy „ha én az Úr és Mester megmosom a ti lábatokat, akkor nektek is meg kell mosnotok egymás lábát. Példát adtam nektek, és boldogok lesztek, ha így cselekedtek”.

Jézus példája egyszerre emlékeztet istengyermeki méltóságunkra, az ebből fakadó hivatásunkra, a szeretetből fakadó szolgálatra és az ezt előbb-utóbb megkoronázó boldogságra. Ne féljünk tehát haszontalan szolgaként bátran követni azt a Krisztust, aki nem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon és életét adja váltságul sokakért.

 

 

 

Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
Ezt az imát még nem imádkoztad el!

Janka Ferenc atya elmélkedése Túl későÉvközi 26. vasárnap

Napi Ima8 imádkozás /layout/img/logo.png

Szep
22
Janka Ferenc atya elmélkedése Túl késő Évközi 26. vasárnap

A dúsgazdagról és a szegény Lázárról szóló példabeszéd jelentés-rétegei közül a legközvetlenebb Isten kompenzáló igazságossága. A régi katekizmus definíciója juthat az eszünkbe: Isten az igazságos bíró, aki a jókat megjutalmazza, a gonoszokat pedig megbünteti.

Izrael hitének fejlődése során is eleinte a Teremtő és Gondviselő földi igazságszolgáltatására figyeltek. Az igaz embernek jó sora van, mert az Isten megáldja. A bűnösök pedig saját gaztetteik következményei miatt szenvednek és pusztulnak el.

Ez az egyszerű elgondolás azonban egyre gyakrabban ütközött a hétköznapi tapasztalattal. Egyre kínzóbb kérdésként merült fel a törvényszegők szerencséje és az igazak szenvedése. Jób könyve már cáfolja azt az egyszerű elgondolást, miszerint minden veszteség és fájdalom a bűnök büntetése lenne. Jób ártatlan. Életéből azt tanuljuk meg, hogy az ember nem kérheti számon Istenen saját sorsának minden részletét. A gazdag áldással záródó történet azonban még evilági keretek között mozog.

A feltámadás és az örök élet hitének kibontakozásával a halál utáni jutalmazás és büntetés lehetősége kerül előtérbe. Valóban, keresztény hitünk egyik alappillére a feltámadt Krisztussal találkozó tanítványok tapasztalata. Nem véletlenül írja Szent Pál: „Ha Krisztus nem támadt fel, nincs értelme a mi tanításunknak, s nincs értelme a ti hiteteknek sem” (1 Kor 15,14).

Ugyanakkor megrövidítené Krisztus életének és evangéliumának gazdagságát az, aki a szolgáló szeretet számos földi lehetőségét teljesen figyelmen kívül hagyva csak arra fókuszálna, hogy a halál után az örök élet jutalmát elnyerje. Az ateista valláskritikusok legalapvetőbb vádja a kereszténységgel szemben éppen az volt, hogy szerintük a hívők a túlvilági remény ópiumával kábították magukat, ahelyett, hogy a földi igazságtalanságok megszüntetésén fáradoztak volna.

Az istentelen ideológiák, a nácizmus és a kommunizmus embertelenségére és emberek tízmillióit elpusztító kegyetlenségére a huszadik század történelme tragikus tényekkel szolgál. Az ember bűne miatt elhomályosult értelme és rosszra hajló akarata minden társadalmi berendezkedésben realitás marad. Az igazságtalan struktúrák pedig a szívek megtérése nélkül újra termelődnek.

Az evangéliumból ezzel szemben változatlan szelídséggel sugárzik az istenszereteten alapuló felebaráti szeretet sürgető parancsa: „Amit egynek tettetek a legkisebbek közül, nekem tettétek. „Amit egynek nem tettetek meg a legkisebb testvéreim közül, nekem nem tettétek meg” (Mt 25,40; 45). Egyetlen egy filozófiában vagy vallásban sem jön ilyen közel hozzánk a valóság végső teljessége, az Isten, hogy a legközelebbi és legkisebb felebarátban is vele találkozhatunk. Neki tehetünk, sőt kell tennünk olyan szolgálatot, amin az örök üdvösségünk is múlik.

Éppen erre a lehetőségre hívja fel a figyelmünket a névtelen gazdag, és az Isten által ismert, névvel, vagyis szegénysége ellenére személyi méltósággal rendelkező ember. Pontosabban a lehetőség elmulasztásának drámájára.

A példabeszéd bevezető sorai meglehetős rövidséggel mutatják be a gazdag fényűző életét és a Lázár nyomorát. Ennek egyik markáns mozzanata, hogy a dőzsölő észre sem veszi a háza kapuja előtt fekvő, fekélyekkel teli koldust.

A történet azonban a két főszereplő halálával éles fordulatot vesz. A korábban dúskáló iszonyúan gyötrődik a pokol lángjai között. A szerencsétlen Lázárt pedig Isten angyalai Ábrahám örömébe vitték.

Aligha lenne helyénvaló, ha a példabeszédet a pokol és a mennyország pontos leírásaként gondolnánk el. A Szentírás halál utáni életről szóló tanításának lényege nem az, hogy a kíváncsiságunkat részletekbe menő eligazításokkal kielégítse, hanem az, hogy helyes döntést hozzunk a jelenben. Nem azért, mintha nem hinnénk, hogy van élet a halál után, hanem azért, mert a feladatunk most az, hogy halál előtti életünk Isten szándéka szerinti legyen.  

Elgondolkodtató a szenvedése enyhítéséért folyamodó gazdag kérése. Meg is lep bennünket, hogy az Isten végtelen irgalmáról tanító Jézus példázatában miért ne viszonozhatná jóval az üdvözült Lázár a gazdag korábbi közönyét. Minden bizonnyal azért, mert itt nem a kérés visszautasítása a hangsúlyos, hanem a teljesítésének a lehetetlensége. A nagy „köz”, az Isten irgalmas szeretetét végérvényesen és visszavonhatatlanul elfogadók és visszautasítók közötti áthidalhatatlan távolságra figyelmeztet bennünket. Beleértve a földi életünk során bennünket is megkísértő pokoli közöny veszélyét. A testvéreit a kínoktól megkímélni akaró gazdag szeretete is megérinthetne bennünket, ha nem értenénk, hogy itt megint nem Isten könyörületének hiányáról van szó, hanem arról a lehetőségről, hogy ha valaki a halálból feltámad, annak sem feltétlenül hisznek.

A fordulatos történet a figyelmünket és a hitünket akarja felébreszteni. Mégpedig most azonnal. Mert egy kiáltóan igazságtalan helyzetben megmutatkozó közöny bemutatása minden kor mindenféle igazságtalan helyzetével szembeni tartós és élethosszig tartó közöny veszélyére figyelmeztet. Aztán azt érteti meg velünk, hogy a szeretetre és az irgalomra kínálkozó lehetőségek végesek és a változás, változtatás lehetősége végérvényesen elszalasztható. Végül pedig a hit kikényszeríthetetlenségével kapcsolatos felelősségünkre emlékeztet.

Annál szebb, hogy Krisztus feltámadásával Isten még mintegy utolsó utáni eséllyel hív bennünket az üdvösségre, hogy ennek lehetősége senki számára ne legyen túl késő.

Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
Ezt az imát még nem imádkoztad el!

Janka Ferenc atya elmélkedése Isten és a mammonÉvközi 25. vasárnap

Napi Ima7 imádkozás /layout/img/logo.png

Szep
15
Janka Ferenc atya elmélkedése Isten és a mammon Évközi 25. vasárnap

Az idősebb fiú nyitva maradt története után Jézus két ellentétes logikájú példázattal fordul tanítványaihoz. Az elsőben megdicséri a szorult helyzetéből leleményesen kihátráló intézőt. A másikban ezzel szemben a hűség és a tisztesség dicséretét halljuk.

Az intéző magatartásának megítélését árnyalja egy olyan lehetséges magyarázat, mely a kor hitelezési gyakorlatára hivatkozik. Eszerint az ilyen szerződéseket akkoriban úgy kötötték, hogy a ténylegesen átadott mennyiségű áruhoz – a kölcsön fizetségeként – hozzá írták a tervezett haszon arányos részét. Amikor tehát az intéző kevesebbet íratott, akkor minden bizonnyal csak a ténylegesen meghitelezett árú mennyiségét vette figyelembe és a „kamatokat” engedte el. Eszerint nem károsította meg az urát, hanem szorult helyzetében csak a kialkudott haszonról mondott le annak reményében, hogy nagyvonalúsága később segítségére lesz.

A példabeszéd második fele szintén az anyagi javakkal kapcsolatos. De míg az első részben egy vészhelyzeti forgatókönyvről van szó, itt az életvitelt megalapozó tanítást hallunk.  A kicsiben is hű mentalitás fontosságát ismeri fel és dicséri a vagyonhoz és az élet egészéhez való hozzáállásban. Számtalan közmondás és életbölcsesség is kapcsolódik ehhez a belátáshoz. „Ki, mint veti ágyát, úgy alussza álmát.” Vagy a negatív példa, „aki szelet vet, vihart arat.” Kedves emlékként és értékes útmutatóként gyakran jut eszembe még a pannonhalmi latin órákon tanult szentencia: „Őrizd meg a rendet, és a rend megőriz téged”.

Számunkra ismertebb talán ez a konzervatív, értékőrző mentalitás. De az evangéliumi ellentétek, antinómiák éppen arra valók, hogy megóvjanak bennünket a túlzott intellektuális és spirituális leegyszerűsítésektől.

Vajon miért tanácsolja Jézus, hogy szerezzünk barátokat a hamis mammonnál? A Mester életének és tanításának egészéből kiindulva biztosak lehetünk abban, hogy nem csalásra buzdít és nem pazarlásra bátorít.  Inkább az anyagi eszközökkel való szorongás nélküli bánásmód találékonyságára ösztönöz.

Anselm Grün, a Münsterschwarzach-i bencés apátság ökonómusa és népszerű lelki írója, a pénzzel való bánásmódban fontosnak tartja a képmutatás és az álszentség kerülését. Tapasztalata szerint a magukat kereszténynek valló embereknél is gyakran előfordul, hogy a számukra nem fontos ügyek és személyek vonatkozásában a szegénységre hivatkoznak. Önmaguk vagy a számukra kedvesek tekintetében pedig pazarlóan bánnak a rendelkezésükre álló erőforrásokkal. Aztán az is előfordul, hogy valaki a szegénységet összekeveri a nemtörődömséggel, az egyszerűséget pedig a gondatlansággal. Egy közösség élete megköveteli az anyagi javakkal való felelős bánásmódot. Szent Benedek a Regulájában azt írja, hogy a ház gondnoka, a cellárius, úgy bánjon a monostor tulajdonában álló szerszámokkal és felszerelésekkel, mint az oltári szent edényekkel.  

Pater Grün a modern gazdaság világában, a pénzügyek terén is megfontoltságra és okosságra int. Egy józan mértékű kockázat felvállalását akkor is érdemesnek ítéli, ha nem mindig koronázza siker az elgondolást. De a hasznot hozó befektetésekből lehet olyan terveket  finanszírozni, amelyek nem jövedelmezőek. Oktatási, szociális, kulturális és karitatív projektekre gondol, amelyek esetében persze nem a pénz a lényeg, de anyagi forrás nélkül nem valósulhatnának meg.

Példa értékű a Fokolare mozgalom eredeti kezdeményezése is a „Közösségi gazdaság”. Ennek filozófiája az, hogy a világ bármely tájékán olyan vállalkozásokat hoznak létre, amelynek fontos eleme a helyi lakosság bevonása és méltányos jövedelemhez juttatása. A tisztes módon megtermelt profit egyharmadát aztán visszaforgatják a vállalkozás fenntartására és fejlesztésére. A második harmadát oktatási és képzési célokra fordítják, a harmadik harmadból pedig karitatív kezdeményezéseket támogatnak.

Jézus egymással ellentétben álló kijelentései a mammonhoz, vagyis a pénzhez és az anyagi javakhoz fűződő kapcsolatunk szükségképpen feszültségekkel járó összetettségére hívják fel a figyelmünket. Amikor Szent Pál azt írja, hogy „tudok szűkölködni és tudok bővelkedni is; mindenre képes vagyok abban, aki nekem erőt ad (Fil 4,12-14), akkor csak látszólag fogalmaz meg egyszerű tanítást. A hirtelen szegénységre jutó gazdagok példás helytállására, de kétségbeesésére és önpusztítására is találunk történelmi példákat. Éppen így a szegénységből különféle módokon meggazdagodók közül is vannak, akik a maguk és mások javára éltek e lehetőségeikkel, míg olyanok is, akik nem voltak képesek jól sáfárkodni a javakkal, vagy akiknek ez egyenesen kárára vált.  

A jézusi tanítás az Isten vagy a mammon szolgálatának radikális alternatívájával zárul.  „Nem szolgálhattok Istennek és a mammonnak”. Aki alábecsüli a biztonság és a mindenhatóság illúziójával kecsegtető pénzt, azt az a veszély fenyegeti, hogy észre sem veszi, hogy már minden energiájával neki szolgál. De az sem Isten szándéka szerint való, ha valaki nem a jó gazda gondosságával bánik a rá bízott anyagi javakkal, pedig kötelessége lenne, vagy sok jót tehetne vele.

Adja Isten, hogy a földi javak okos és hűséges intézőjeként bánjunk a ránk bízott anyagiakkal is. Hogy életünk végén ezt hallhassuk: „gyere jó és derék szolgám, mivel a kevésben hű voltál, sokat bízok rád, jöjj be Urad örömébe” (vö. Mt 25,21).

 

 

 

Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
Ezt az imát még nem imádkoztad el!

Küldetésünk

Amikor a szeretet és a béke nyelvét használjuk, ez lehetővé teszi számunkra, hogy párbeszédet folytassunk másokkal, még azokkal is, akik különböznek tőlünk. Ezzel a párbeszéddel kezdjük jobban megérteni egymást, lehetővé téve számunkra, hogy kövessük Jézust egy békésebb világ megteremtésében. ​​​​​​A Kattints és Imádkozz egy lehetőség, hogy a most élő generációk a digitális világban megváltozzanak. "Isten hűséges és a reményünk benne olyan, mint egy szilárd horgony az égben."