Kühár Flóris OSB napi breviárium

Az égből leszállott a Magasságbelinek Fia és a Szent­lélek erejével megtestesült a Szűz méhében. A rég várt Megváltó a földre szállt és a Szent Szüzet választot­ta édesanyjául.
Ez volt a gyümölcsoltó tavasz. Emlékét hitdeti minden­nap háromszor a hegyek, völgyek, rónák fölött csengő ha­rangszó, melyre kalaplevéve köszönti az ember Megváltó­jának, Istenének anyját, az angyal köszöntésével és imád­ságába foglalja azokat a szavakat, melyek kimondásától függött az Ige, a második isteni személy megtestesülése.
„Az angyali üdvözlet által adja tudtunkra Isten - úgy­mond Szent Jeromos - mily szép és nagyságos a minden­kor szűz Boldogasszony. Azt mondja az angyal: Üdvöz­légy malaszttal teljes, az Űr van teveled. Úgy illet, hogy az Isten a kegyelmek teljes bőségével gazdagítsa azt, aki a mennyek dicsőségét, a földnek Urat adott, általa száll béke a földre, hit a világba; általa veszett a bűn, nyert ren­det az élet, szabályt az erkölcs. Valóban malaszttal teljes, mert mások részenként kapták, de Máriáta a kegyelem özöne egyszerre szállt rá, betöltötte mindaz a kegyelem, ami Krisztusban van - bár másként, mint Krisztus."

(Szűz Mária élete)

Az ősegyház atyáinak hitét akarjuk föleleveníteni, hogy a szentségeket sohse nézzük üres szertartás­nak, puszta tárgynak, cselekménynek, hanem az isteni je­lenlét tudatának lenyűgöző és fölemelő áhítatába emel­kedjünk. A kert, pompázó virágainak szirmát a nap fény­sugarai festik, a levélnek zöldjét ugyancsak a napfény csa­logatja ki. Sötét odúban nem zöldellnek a növények. A virágszirom hálával fordul a nap felé, neki nyílik hajnal­ban és búcsúztában összecsukódik. A Nap a maga áldott világosságával és melegével, tehát erejével dédelgeti a ter­mészetet, egészen közel van hozzá, simogatja, csókolgat­ja - állaga szerint mégis messze van...
A háromszemélyű egy Isten, az Igazság Napja bár át­hatolhatatlan fényben lakozik, még sincsen távol a föld­től; betölti jelenlétével az egész világot és a világ neki még­sem tartó edénye. Az Isten végtelen, tehát mindenütt je­len van. Ezzel a végtelenségével jelen van ott, ahol a szent­ségeket kiszolgáltatják, és ott is, ahol nem szolgáltatják ki. Jelen van a megigazult emberben és jelen van a bűnösben. Ez a különbség a Nap jelenléte és az Isten végtelenségé­nek jelenléte közt.

(Az ÖRÖKÉLET FORRÁSAI...)

A keresztény Róma eltemette a régi Rómát. Vele a világimpériumot, a földnek egy jogar alatt való egyesítését, melynek a célja minden földi hatalomnak, va­gyonnak, dicsőségnek, uralomnak egy kézben való egyesí­tése. Ez a civitas diaboli, „Neked adoma föld országa kin-cseit". Krisztusnak nem ez kell. A katolicizmusnak más a struktúrája, abban nem a farkastej hanem a Bárány vére ömlik.
A katolicizmus azt tartja: jobb adni, mint kapni. A világimpérium univerzalizmusa megfordítva, azt vallja: adni nem jó, csak kapni. Ez a farkas-étvágy benne van eb­ben a nacionalizmusban, mely most a világot darabokra tépte. És ne gondold, hogy a farkas megváltozott akkor, ha áldozatát széttépte. Aztán ugyanis - megeszi. És ha jól­lakott - pihen, majd új prédára néz.
Ásnak, sokat ásnak Rómában. A Capitolium farkasai most ketrecben vannak. Azoknak jut eleség. Igazán nem szeretnék a ketrec közelében lenni, ha egyszer kiszabadul­nának. Na, nem ijesztgetem magamat. A Szt. Péter temp­lom kupolájára nézek; alatta pihen a galileai halász, aki a legyőzött civitas diaboli-ra ráépítette a mennyek országát.

(RÓMAI LEVÉL. I.)

Aquila János (40) (a veleméri templomban) megint a Regina coeli-t (41) ábrázolja, koronával a fején, szé­les palástját kitárja két kezével és a palást alatt megvonul­nak pápák, püspökök, papok, apácák; királyok hercegek, lovagok, jobbágyok, férfiak, asszonyok, gyermekek; mind hozzá, menekszik, oltalma alá fiit, pártfogását kéri. A sze­gény veleméri jobbágy és nagyhatalmú grófja éppúgy a Szűzanya palástja alá rejtőzik, mint a közte élő pap és a messze Győrött székelő püspök és a római pápa. Ha van is tagozás, mégpedig vertikális tagozás ebben a társadalom­ban, úgy az egyháziban, mint a polgáriban, de minden összetartozik, egy nép; mind megfér a Szűzanya palástja alatt. A hierarchia és a rendiség nem tudja elhomályosíta­ni a másik nagy igazságot, mely a Michael praepositus ser­penyőjén méri le az ember értékét és a Christus Rex (42) íté­letével szentesíti az egyház demokráciájának tanát, hogy az embernek halhatatlan lelke van és az Isten előtt nincs különbség nép és nép, szolga és szabad között. Mily jó, hogy a kérlelhetetlen bírónak Szűz Mária az édesanyja, akinek palástja alatt oly jól megférnek az élet különbsé­gei és ellentétei.

(Velemér)

40. Aquila János - XTV. században, a Magyar Királyság délnyugati részén alkotott freskófestő és építész. Va­lódi neve és nemzetisége ismeretlen, származásáról és életéről jóformán csak a képeiből kivehető informá­ciókból tudunk. A freskókon hátrahagyott „Johannes Aquila" felirat voltaképpen nem művésznév {bár ak­ként kezeljük), hanem művész státuszának jelké­pes megjelölése. Tágabb értelemben ugyanis „aquila Jánosoknak" a középkorban az ihletett egyházművé­szeket nevezték. A ő védőszentjük János apostol volt, és mivel az ö szimbóluma a sas, e kettő kombináció­ja adta a művészeket jelölő szókapcsolatot. Elsőként a veleméri Szentháromság-templom freskóit festet­te meg 1377-1378-ban. 1392-ben ő építette, majd festette ki a mártonhelyi (ma Martjanci, Szlovénia) templomot.

41. Regina coeli - „Mennyek Királynője" a katolikus egyház ősi latin Mária-himnusza. Nevét, mint más imádságok, a kezdősoráról kapta. Szerzője ismeret­len, de a legenda szerint Nagy Szent Gergely pápa egy húsvét reggelen angyaloktól hallotta énekelni az ima első három sorát, miközben egy szertartás kere­tében mezítláb haladt a Szent Lukács evangélista által festett, az Szent Szüzet ábrázoló ikon mögött. Ekkor isteni sugallatra hozzáadta a negyedik sort is.

42. Christus Rex - Krisztus Király

Szent Benedek Regulájában azt mondja: úgy imád­kozzunk, hogy elménk és szavunk Összhangban áll­jon. Ez áll minden imádságra, de leginkább kell, a szent­mise méltósága miatt - állania a szentmisehallgatásra, Hisz a szentmise a legtökéletesebb imádság, az istentisz­telet középpontja, legfőbb tartalma. Az Üdvözítő maga mondja, Egyháza megvalósítja: Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre. Tehát nyilvánvaló, hogy nekünk megvál­tásunkra, Krisztus kínszenvedésére és halálára való hálás emlékezéssel, ebből fakadó Istendícsérettel és önátadással kell a szentmisét hallgatnunk.
A szentmisének lényege: a két szín alatt való átváltoz­tatás, mely Krisztusnak értünk adatott, azaz kínszenve­désre, halálra átadott testét és értünk, a mi megváltásunk­ra, bűneink lemosására, kiontott vérét állítja áldozatként az oltárra. Az Anyaszentegyház arról sem feledkezik meg, amire Szent Pál figyelmezteti: Valahányszor ezt a kenye­ret eszitek és ezt a kelyhet isszátok, az Úr halálát hirdeti­tek, míg el nem jő. Ezért úgy építi fel a szentmise főrésze­it, hogy azokban - teljes mértékben - valóban az Úrra való emlékezés, az ő halálának hirdetése nyilatkozzék meg.

(Az ÖRÖKÉLET FORRÁSAI...)

Íme Krisztus: a jel. Az érzéki, emberi, látható termé­szet benne: jel, melyből megismerjük az emberi ter­mészettel egy személyben egyesült Igét, a második iste­ni személyt,
Az Úr magára alkalmazza a legtitkosabb jeleket, mikor Önmagát az élő kenyérnek nevezi, vagy apostolainak ezt mondja: én vagyok a szőlőtő, ti vagytok a szőlővesszők.
Amikor halálával a világot megváltotta, a keresztfát tette az üdvösség jelévé; ezért Szent Pál szerint: „nekünk dicse­kedni kell a mi Urunk Jézus Krisztus keresztjében, mely­ben a mi megváltásunk, életünk és föltámadásunk van; mely által megváltott és megszabadított minket." Hogy a mi Urunk az ő megváltását, melyet a keresztfán szerzett, ránk alkalmazza, hogy megváltó vérének áramát ránk ki­ontsa, kegyelmeit velünk közölje: azért alapított a szent­ségeket, mint az ő megváltásának kegyelmeit velünk köz­lő szent jeleket.
Ezért adott hatalmat az apostoloknak, hogy kezük rá­tételével a Szentlelket közöljék, Ő maga vette a kenyeret és bort és saját testévé és vérévé változtatta őket. Tanítvá­nyaira rálehelt és megadta nekik a bűnök bocsánatának hatalmát...

(ÁZ ÖRÖKÉLET FORRÁSAI...)

Béke és boldogság honolt a názáreti házban, a mun­ka üteme az imádság hangjával váltakozott. József megtanította a munkára Jézust is, mikor már fölserdült. Jézust is csak úgy ismerték: az ács fia. Titkukba senki bele nem látott. József azonban érezte a szent, és nagy szolgá­lat méltóságát.
A halál úgy jött rá, mint falevélre a csendes ősz. Las­san sárgul, elveszti színét, aztán szél nélkül, vihar nélkül lehull a földre — Mária állt ágya mellett. Fejét Jézus tá­mogatta kezével Megelevenedett élete áldozataival, szen­vedésével és boldogságával. Mily jó volt hozzá a mennyei Atya, hogy rábízta egyszülött Fiát, és az ő édesanyját. És most itt vannak mellette. Ő megtette a magáét, kérhette az Urat: Most bocsásd el Uram, szolgádat.
Jézus szólt hozzá a mennyei Atya nevében és szavából a mennyei boldogság biztos reménye szólt: „Jó és hű szol­gám, nevelőatyám; hűséges voltál a kicsiny és nagy dol­gokban, menj be Atyám örömébe." Szent József lelke megtért ősei közé és megvitte az örömhírt, hogy a Messi­ás már a földön van és nemsokára megnyílik az Atya or­szága azok számára, akik az ószövetségben a Messiásra vá­rakoztak.

(Az Egyház szentjei)

Az Úr irgalmának nagysága abban nyilatkozik, hogy a mi bűnbánatunkat, gyónásunkat használja fel eszközének megmentésünkre. Valahányszor gyónunk, ha csak bocsánatos bűnöket gyónunk is, a szentség mindig gyarapítja a megszentelő kegyelmet, erősíti a belénk öntött erényeket, a hitet, re­ményt és szeretetet, visszaadja szerzett érdemeinket. Ezek­kel együtt azonban ád gyógyító kegyelmet is, mintegy or­vosságként betegségeinkre. Tehát nem csak saját megtörődésünk, gyónásunk hat ránk gyógyítólag, nem csak az elégtétel cselekmények erőfeszítése segít bűnös hajlama­ink kiirtásában, hanem maga a szentség gyógyító kegyel­me is. Ez az az olaj, melyet az irgalmas szamaritánus önt ami sebeinkre. A szentség által az Isten működik bennünk; az Isten segít minket a bűn elleni harcban, a rossz szo­kások leküzdésében, a bűnök írtogatásában, sebeink gyó­gyításában. A bűnbánat szentségéhez való gyakori járu­lás biztosítja számunkra azokat a segítő kegyelmeket, me­lyekre a lelki harcban szükségünk van. Ha a lelkiéletben előre akarunk jutni, akkor ezt a szentséget nem szabad el­hanyagolnunk. Erényeink általa szilárdulnak, erőnk belő­le táplálkozik.

(AZ ÖRÖKÉLET FORRÁSAI...)

Patak átvészelte a törökdúlást anélkül, hogy a török megtelepedett volna benn; annál nagyobb kárt tet­tek benne az ország belső háborúi, a királyi és az erdélyi magyarság küzdelme; a kuruc és a labanc, a katolikus és protestáns, a német és magyar háborúságok. Hogy annyi harc és pusztítás után még mindig ennyi emléke maradt Patakon a magyar régmúltnak, az igazán isteni kegyelem. Ennek a harcnak egyik-másik fejezetét mondják el a pataki kollégium kapujának falain álló domborművek. Ezek örökítik meg a gályarabokat, a pataki kollégium megmentését az asszonyok által, mikor a jezsuiták a kol­légiumot el akarták foglalni... A gótikus plébániatemp­lom is többször cserél gazdát, katolikus vagy református istentisztelet van benne, aszerint, hogy a vár kinek a ke­zén van. Báthory Zsófia odaadja a jezsuitáknak, Thököly visszaadja a kálvinistáknak. Kriptájában ma is ott pihen­nek református erdélyi fejedelmek és nagyasszonyok, meg a katolikus kegyurak. Odalenn már béke van, de a föld fö­lött sok minden azt hirdeti, hogy az egység útjának legna­gyobb akadálya ez a kettészakadt magyar múlt.

(Az EGYSÉG ÚTJÁN)

Nevét nem írja ki, de a szívét kitárja és az örök ma­gyarnak legmélyebb érzését, a magyar föld sze­relmét. A Névtelen, most már nem is mondom jegyző­nek, csak magyarnak, nem úgy jött haza Parisból, hogy ne tudná, mit keressen a gémeskutas Tisza-parton, aratás­ban izzadó gatyásparasztok közt. Talált ö itthon is szépsé­get, szeretnivaló földet és népet, életfakasztó és nemcsak életábrázoló kultúrát. Nem is lehet csodálni, hogy a Név­telen Szent Márton hegyén „fölötte örvendett Pannónia szépségén". Hisz a Kisalföld felidézte benne a Nagy-alföld végtelen rónáját, a nyugati nagy folyó, a Duna emlékez­tette a magyar folyóra, a Tiszára. Amikor a hármashalom keleti dombjára ért, oda, ahol most a "búsuló' nevű kilátó van, Pannónia arcának másik felére esett pillantása. A sík­ság palástja Tata felé ráncokat vetett, a ráncok halmokká, hegyekké nőttek és a keleti látóhatár megtelt végeláthatat­lan erdőséggel, hullámzó hegyhátakkal, melyek fölött sze­me a budai hegyvidékig hatott. A Vértes és a Pilis zárták le a látóhatárt Kelet felé; messze táruló nyíláson Fehérvár-felé lehet látni. Szent Márton hegyéről (39) kitágult szívvel nézhetett fejlődő hazája szent városainak irányában.

(Pannónia szépsége)

39. Szent Márton hegye - Pannonhalmán (régi nevén Győrszentmárton) található. E hegyre épült a Pan­nonhalmi Bencés Főapátság, régi nevén Szent Már­ton monostor.

A demokráciák és a tekintélyállamok mai mérkő­zésében nemcsak a liberalizmus és a szocializmus döntő összecsapását érezzük, nemcsak gazdasági és világ­nézeti rendszerek csatáját látjuk, hanem az Isten országá­ért és ellene vívott küzdelem újabb állomását.
Míg a harctereken pontosan látni a küzdő felek közt a megerősített arcvonalak menetét a térképekre berajzolva, azt az arcvonalat, mely az Isten országának és az ördög or­szágának e küzdőfeleit a mai harcban elválasztja, hiába ke­ressük a föld térképén, mert az a lelkekre van írva. A lel­ki harc pedig mozgó háború, melynek csatasorai keresz­tül-kasul szelik a föld hatalmainak küzdőtereit. A világ megint szembeállította, véres tusákra kényszerítette azo­kat a szellemi értékeket, melyek egyike sem élhet meg a másik nélkül, melyek közül az egyik éppúgy elsorvasztja az életet, a művelődést, a népek fejlődését, mint a másik, ha kizárólagos, egyedül való uralomra kerül.
A szabadság, ha nincs körülötte a tekintély abroncsa éppúgy vesztébe hajtja a világot, mint ahogy az abszolút­tá, totálissá vált államtekintély népek börtönébe fullaszt minden egyéni értéket, életerőt szabadság nélkül.

(RÉGI CÉLOK, ÚJ FELADATOK)

Nemzeti Ünnep

Kékkő vára kicsi védőseregével nem tudja felfogni, a (török) támadást, A kapitány a szomszédos város­okba küldi segítségkérő levelét. "Immár rajtunk az ellen­ség. Az Úristennek ajánlottuk lelkünket. Úr Krisztus által ezrét támadjatok fel fejenkint kicsintöl fogva nagyig, mert ha mirajtunk kezdték, rajtatok végzik, ha fel nem támad­tok. Ne szánjátok véreteket hullatni Krisztusnak tisztességé­ért s az körösztény hitötökért. Lám a pogányok készök az ö hitetlenségükbe meghalni, hát ti miért nem támadtok fel az igaz hit mellett. Ez utolsó írásunk. Kékkőbe 17. júli 1575. Romhányi Péter." Kékkő rövid ostrom után elesett, Ez utolsó levél nem magában álló, társtalan hitvallása a vég­vári magyarnak.
„A magyar politika kockázata aránytalanul nagyobb volt, mint a többi európai nemzet esetében, tehát nagyon sok felelősségérzetet követelt. A veszélyes élet a magyarság részére nem volt filozófiai követelmény, hanem életkörül­ményeinek legdöntőbb eleme, amelyet nem látni nem le­hetett. A magyar politika távlatában Mohács óta az élet vagy halál állott; a magyarságnak élnie kellett, a politika mindenkori célja primitíven a létfenntartás volt."

(Kereszténységvédő öntudatunk)