Kühár Flóris OSB napi breviárium

Gellért nem tud egy gondolatnál megmaradni, bár­mennyire is mutatja, hogy tisztában van a logika és dialektika szabályaival, értelme mégsem tud ezekhez al­kalmazkodni, Fantáziája olyan, mint a magasra eresztett papírsárkány, nyugtalanul hányódik széles ívekben, min­den szellő kilibbenti, csak akkor tér vissza, ha erős kéz­zel visszarántja. Gazdag, színes ez a fantázia, de hirtelen változó tartalmú, mint a kaleidoszkóp, egység, összefüg­gés nincs benne, nincs központja, csak kiindulópontjai. A folyton változó szimbólumokon rajta csillog egész gondo­lat- és érzésvilága. Akármelyik szentírási szón, képen in­dul el, a következő mondatban, vagy sorban, már ott van Krisztusnál, az egyháznál, vagy a prófétáknál, de itt sem marad meg, hanem továbbvágódik.
A Szentírásnak misztikus, szimbolikus magyarázatával próbálja maga is igazolni képzeletének szabad csapongá-sát. A szövegnek az író által gondolt értelmét kutatja, az erkölcsi magyarázatot, mely a szent szövegekből gyakor­lati tanulságokat von le, és a misztikus értelemkeresést, mely a szöveget csak jelnek tekinti és írói értelmével meg nem elégedve, kutatja a jel mögött rejlő titkokat. 
 

(Szent Gellért Bakonybélben)
 

Szent János evangéliumában az Úr Jézus csodálato­san mély értelmű hasonlatot mond a búzaszemről: „Eljött az óra, hogy megdicsőíttessék az emberfia. Bizony, bizony mondom nektek: hacsak a földbe esett gabona­szem el nem hal, egymaga marad; ha pedig elhal, sok ter­mést hoz. Aki szereti életét, elveszti azt, és aki életét gyű­löli e világon, örök életre őrzi meg azt." Ha a természettu­dós néz végig ősszel a szántóföldeken, sok mindent meg­lát, ami a búzaszem sorsára vonatkozik. Megfigyeli, elem­zi a talajt, és megmondja, megvannak-e az új termésnek a létfeltételei. Megvizsgálja a vetőmagot. Nem lehet ocsút vetni, jó, nemesített, vagy gonddal kiválogatott szemeket kell a földbe vetni. A csírázás, sarjadás folyamatár is meg­vizsgálták már. Itt azonban a tudomány még mindig ti­tok előtt áll: honnan a vetőmag életképessége; miért nincs meg pl. egy laboratóriumban egész pontosan a vegyeiem-zés szerint összeállított szemnek az a képessége, hogy ter­mést hozzon? A tudomány is titkot lát az élet kezdetében. Voltaképpen a búzaszem sorsa: nagy, rejtett szimbólum, a teremtést és megváltást összekapcsoló titkos jel.

(ÁZ ÖRÖKÉLET FORRÁSAI...)
 

Ó, ha tudnék Krisztus szemével nézni a milliókat épp úgy, mint az egyeseket, a méltóságban tün­döklő főpapot ép úgy, mint a koldust az utcasarkon: ha megláthatnók minden lélekben Krisztus aráját, ha szí­vünk az ő szeretetével tudna dobogni az emberiségért, nemcsak mint fogalomért, hanem ezért az emberért, ezért a bűnösért, akiért ő feláldozta magát a kereszten! Ebben a szeretetben teljesedik be Krisztusnak emberi nagysága. Az Egyház az ő Jegyese. Ez a legfönségesebb eszmény. És na­gyobb szeretete senkinek sincs, mint aki életét adja övé­iért. Ezért nincs nagyobb szeretet annál, amellyel Krisz­tus szerette Egyházát. Az apostol ezt a nagy titkot részle­tesebben is kifejti, amikor a házastársak kötelességéről be­szél: „az asszonyok engedelmeskedjenek férjüknek, akár­csak az Úrnak, mert a férfi éppúgy feje az asszonynak, mint Krisztus az Egyháznak,"
„Ti férjek (pedig) szeressétek feleségteket, amiképp Krisztus is szerette az Egyházat és önmagát adta érette avégett, hogy megszentelje és megtisztítsa a víz fürdőjé­ben az élet igéivel, hogy sem folt, sem más efféle ne legyen rajta, hanem legyen szent és szeplőtlen."

(AZ ÖRÖKÉLET FORRÁSAI...)
 

Az újszövetség kritikájának jelszava lett a történel­mi Jézusnak a hit Jézusától való megkülönbözteté­se... szintén nem a történettudomány eredménye, hanem hitetlenség-palástoló előfeltevés.
E szerint a történelmi Jézus nem művelhetett csodá­kat, nem mondhatta előre Jeruzsálem elpusztulását, nem támadhatott fel halottaiból. A kereszténység forrásaiból csak az lehetett „történelem", amiben semmi természet­fölötti vonás nincs.
Ezzel az állásfoglalással szemben épp a történettudo­mány érdekében hangsúlyoznunk kell azt, hogy sohasem igazolt bölcseleti előfeltevések nem adnak jogot a törté­nelmi források viviszekciójára... A vallástörténet, mint a tények tudománya: nem tehet mást, minthogy megraj­zolja a források alapján Jézus arcának vonásait, tanának, tevékenységének körvonalait: ez lesz a történelmi Jézus képe. Vázolja továbbá azt, hogyan tükröződik a történel­mi Jézus az apostoli kereszténység hívó tudatában. Ezen két ténynek, a történelmi Jézusnak és az őskeresztény hit Jézusának vallásbölcseleti, teológiai értékelése nem tarto­zik a vallástörténet feladatai közé!

(Egyetemes vallástörténet)

A természet és a lélek énekeit - a szeretet ihleti. Az apostolnak az az ének, melyet a szüzek énekeltek a Bárány trónusa előtt — új ének volt! Pedig ő is hallott elég éneket a földön, hisz az Ő népe is szeretett dalolni. Ismer­te azokat a nászénekeket, melyek a menyegzőkön felhang­zottak. Ismerte az Énekek Énekét, mely a földi nász képe­ivel dalol a Szentírásban égi szerelemről. Sokszor hallot­ta a zsoltárokat a jeruzsálemi templom karainak előadá­sában. Mégsem ismert egyik énekben sem arra, melyet az égben a szüzek énekeltek. Canticum novum, új, sose hal­lott ének volt előtte.
Ez az új ének azok lelkében csendül fel, akik a földön szívüket egészen Krisztusnak adják, senkit melléje, vagy eléje nem helyeznek, szeretetüket iránta - mással meg nem osztják, testüket szeplőtelenül, szűzen megőrzik. A szűzi tisztaság virága az Üdvöztő édesanyjában bontako­zott ki először, szépsége, pompája az Istent teremtette a földnek. Ez volt az új világ nyitánya, a praeludium (63) - a Canticum nóvumhoz. A „nagy titokról," Krisztus szerel­méről énekelnek. Égi szeretet éneke ez: az örök szeretet nászéneke.

(Az ÖRÖKÉLET FORRÁSAI...)

63. Praeludium - A prelúdium, prelűd vagy előjáték egy olyan rövid, hangszerre írt karakterdarab, ami álta­lában valami nagyobb lélegzetvételű mű felvezetésé­ül szolgálhat. Ezta műfaj tulajdonképpen a játékosok bemelegítéséből alakult ki, hiszen a hallgatók számá­ra természetes volt, hogy egy nagyobb mű előtt még a virtuóz játékosnak is szüksége van néhány ütemnyi bemelegítésre.

A „papság" önmagában már eszményt jelent, mely­hez mindenkinek közelednie kell, aid ezt a nevet a szenteléssel joggal viseli. És minden oltár, szószék, ke-resztkút, gyóntatószék - kifejezői annak az áldozatnak, ál­dozatos munkának, mely a papi életet kitölti. Sehol úgy nem látszik a nyelvnek eszményt kifejező mivolta, mint az Egyház hivatalainak, hierarchiának nevei. Akármelyiket említsük, akár papot, apátot, püspököt mondjunk, mind­egyik szóban benne van a szentelésí imádságok, könyör­gések lelke, a kézrátétel ereje, a szent olaj illata és fényessé­ge, az evangélium harsonája, a kenyér íze és a kehely örö­me. És mindegyik név említésekor mintha a mindszentek íitániájának szent papjait, apátjait, püspökeit idézné vala­mi az emlékezetbe, hogy az eszmény egyszerre mint foga­lom - eszme és mint valóság - szentség előttünk álljon és megigézzen.
Mit akar mást a dómok, katedrálisok, bazilikák művé­szete, mint ezt az eszményt megérzékíteni, mint a szent­séget kézzelfoghatóvá tenni, mint az eget lehozni a földre és beleszorítani az épület és a tabernákulum méreteibe? Ez az égig érő kupola úgy borul az emberre, mint az Isten trónusának cibóriuma (62).

(Pastor ecclesia)

62. Cibórium - az Eucharisztia őrzésére szolgáló, fedhető kehely. A név nem a cibus, ,eledel' szóból származik, hanem az Eucharisztia őrzésének helyéből. Kezdet­ben ui. az Eucharisztiát nem tabernákulumban, ha­nem az oltár fölötti cibóriumban, felfüggesztett tar­tóban őrizték.

A házasság szentségi kegyelme — azokban, akik épen tartják, őrzik, hívő életükkel együtt működnek vele: hozzájárul a gyermekek megszenteléséhez. Szent Pál még többet is mond:" az asszony a gyermekek szülése ál­tal fog üdvözülni, ha megmarad a hitben, a szeretetben, a szentségben s a józanságban." Ritka helyen beszél a Szent­írás ily világosan arról, mi a föltétele és biztosítéka egyes emberek számára az Örök üdvösségnek és nem pusztán az első kegyelemnek.
Az Isten nem veszi el a fájdalmat a gyermekszülő anyá­ról, de ezt a szenvedést üdvözítő, örök életre segítő szen­vedéssé teszi. Krisztus keresztjének árnya rávetődik a gyer­mekágyas anyára, és ő még a legnagyobb veszély idején is nyugodtan nézhet erre a keresztre. Üdvösségét nyeri el!
Mily jó volna, ha a keresztény anyák - nem a kuruzs­lókhoz, gyilkos orvosokhoz járnának, ne ott keresnének szabadulást, ahol halál vár a magzatra és kárhozat az anyá­ra, hanem annál, aki biztosítja számára az örökélet bol­dogságát, ha a megfogant életet az Isten akarata szerint hordozzák, világra hozzák és Isten gyermekévé nevelik...

(AZ ÖRÖKÉLET FORRÁSAI...)

Az istenszolgálat, a szerzetesi militia két főrészből áll: az egész napra felosztott közös imádságból, és a napi munkából, melynek részei a lectio (60) , és a kézimun­ka a műhelyben, konyhában, szántóföldön, stb. Imádkoz­ni kell és dolgozni: imádkozni azért is, hogy a jó Isten megáldja a munkát. Az az alföldi nép, nagyon épül lelki­leg is, ha látják, hogy az apácák — ugyanazt a munkát vég­zik, mint a nép; ha verejtéküket adják a magyar homok­ba.
Mihelyt kitavaszodik, fő gondjuk a kert legyen, ott a kút tájékán be kell rendezni a területet, úgy hogy szabá­lyosan lehessen öntözni... Sugárszerűen haladjanak, ak­kor kevés fáradsággal szabályosan megöntözhetnek na­ponkint jókora területet, ott ahol legjobb a föld... Úgy kell rendezni, hogy minél kevesebbet szoruljanak mások­ra.
A lelkek útja nem a szó, hanem a hit és a bizalom... Milyen nagy dolog az, hogy nekünk Regulánk van, mely az élet minden körülményei közt eligazít, melyet csak föl kell ütni, és megtaláljuk benne a jó Isten akaratát és a tö­kéletesség útját Szent Benedek atyánk azt mondja, hogy „az az igazi szerzetes, aki keze munkájából él."

(A levelezésekből)

60. Lectio - olvasás, de inkább a régi értelemben véve, ahol nem csupán statikus olvasást jelentett, hanem az olvasottakban való szellemi elmélyedést, tanulmá­nyozást.

Húsvéti ünnepkör

Az egyház liturgiája az idő egységeivel: a nap, hét, év - gyűrűivel veszi körül a szentmisét, az Eucharisztiát.
A nap a legkisebb egység — mely az Eucharisztia Nap­ját magasztalja. A napi zsolozsma egyszerű előkészület a szentmisére és továbbrezgése az eucharisztikus Isten-magasztalásának. A napi liturgia tárgya — a fölkelő és lenyug­vó Napnak, Krisztusnak, az igazság Napjának magaszta­lása. Ez a ciklus, melynek középpontja a szentmise. Mint ahogy a természet köszönti a hajnalt és az estét, ugyanúgy imádkozik és dalol az Egyház: Jam lucis orto sidere — mi­kor a hajnalcsillag felragyog - és lucis ante terminum - a fény kialvása előtt.
A hét liturgiájában megismétlődik a teremtés és a meg­váltás nagy hete a megváltás napjaiból a csütörtök, pén­tek, vasárnap emelkedik ki — mindegyiknél a liturgia a nagyhét azonos napjaira utal: az Eucharisztia szerzésére, Krisztus halálára és dicsőséges feltámadására.
Végül: az Egyház évi az adventtől adventig: a legcsodá­latosabb kör, mely az idők teljének, a kereszt megváltásá­nak középpontjára utal. A nagyhét a központ, a húsvét a föünnep.

(Az ÖRÖKÉLET FORRÁSAI...)

Az Egyháznak sajátos mérőeszközei vannak a „sacerdotium" (59) lemérésére. Ha ezt a szót halljuk: pap, papság, és ha nem vagyunk telítve a mai demagó­gia szóhasználatának mindent bepiszkító mellékzöngésé­vel, kiérezzük belőle, hogy a pap - a népből vett közvetí­tő Isten és az ember közt, hogy az Istennek bűnökért való ajándékait és áldozatait bemutassa, aki együtt érez azok­kal, kik tévednek és tudatlanságban szenvednek, mert maga is gyarlósággal van övezve.
A papság, amikor jelenti egyúttal azt, akinek keze az ál­dozattól terhes és arca fényes az Isten arcától, aki előtt áll­nia kell, jelenti azt a szívet, melynek dobbanása a részvét, a másokért való élet, melynek üteme az örök az áldozat örök egymásutánja, ritmusa.
50 év - ebből a dobbanásból, ezzel a ritmussal - annál az egyszerű falusi papnál is nehezen mérhető dimenzió, hát még annál, akinek lelkébe minden percben beragyog az az isteni szó, mely Szent Péter kupolájának benső pe­remén aranymozaikkal ékeskedik. „O pastor Ecclesiae, tu omnes Christi pascis agnos et oves" - „Egyház pásztora, te Krisztus minden juhát és bárányát őrzöd."

(Pastor ecclesiae)

59. Sacerdotium - ebben az értelmében a papságra, a felszentelt egyházi személyek összességére vonatkozó ki­fejezés kötetes munkáját, melyet Alarik gót vezér pusztító, Róma elleni hadjárata ihletett. Központi gondolata a két város a Civitas Deinek és a Civitas Diabolinak (az ördög városa) a szembeállítása: „Két szeretet alkotta a két várost. Vagyis a földi várost az Isten megvetéséig fajult önszeretetet; amely önmagában büszkélkedik, emez az Istenben. Ezért amaz az emberek dicsőségét hajhássza; emennek legnagyobb dicsősége Isten, a lel­kiismeret bizonyossága."
 

Igaz, hogy korok és korok közt ellentétek feszülnek, de az ellentétek olyanok, mint a hullámhegy és a hullámvölgy váltakozása. A hullámvonalban maga az élet, a történelem a világ szellemjárása sodródik tova és időben távolálló korok szellemi alkatuk, történelmi tartalmuk szerint közelebb állnak egymáshoz, mint amelyek szom­szédosak egymással Szent Tamás korát és a mienket, egy­aránt a történelmi válság apokaliptikus borúja fedi be. A nagy válságok, változások vérrel és nyomorral öntik tele a világot A középkori Európa egysége is széthullott.
Szent Tamás szellemi épületének dómja úgy épül fel, hogy benne a természetes alapok, az ember, a természet, a világ értékelése az emberi értelem erejével súlyos, ki-mozdíthatatlan bázist adnak a hit magasba szökő, Istent érintő íveinek, a természetfölötti világszemlélet tornyai­nak. Az értelem hatókörét nem csökkenti le, nem me­nekül agnoszticizmusba, viszont a hitet nem racionálja, megrendült áhítattal borul le a misztérium, a titok előtt. Ahol elér a misztériumhoz: praestat fides supplementum sensuum defectui -pótolják a rest érzéket a merész hit szár­nyai.

(Mit jelent Szent Tamás személye és műve?)

A misztérium különös, mély valóság; kettős arca van. Az egyiket, a külsőt mindenki látja... A má­sikat, a bensőt, nem mindenki látja. Ehhez más érzék­szerv kell, a hitnek mélységbe pillantó szeme. Aki nem is­mer egy idegen nyelvet, hiába hallja szavait, hiába olvas­sa könyveit. Aki nem érti a jelek beszédét, az elcsodálko­zik azon, hogy az a kis fehér kenyér az oltárra került, az Is­ten trónusára, ott is aranytányéron; annak számára érthe­tetlen lesz az az ég felé emelő kéztartás. Mi köze ennek a búzakenyérnek az oltárhoz, éghez: hisz földön termett, a fold elemei egyesültek benne. És miért mondja ezt a pap a szeplőtelen ostyának, miért alázkodik előtte, mért emle­geti bűneit, hántásait, hibáit, miért ajánlja fel minden hí­vőért, élőkért és holtakért. Mily rejtély marad az avatat­lan előtt a felajánlás utolsó kérése: „hogy nekem és nekik ez az ostya üdvösségükre váljon az örök életre". Ez a kis darab „élet" melyből ép csak harapásnyi kerül - papnak és hívőknek üdvössége az örök életre. A kenyér misztériuma íme megkezdődött, de még nem ért végére... hamaro­san még remegtetőbb titokká, a Test misztériumává válik.

(Kenyérillatú Egyház)