93142 ima található a honlapon, összesen 221888 imádkozás. Regisztrálj, majd kattints és imádkozz!
Olyanok ezek a lelki-szellemi vallomásos mondatok, mint betegeknek az infúzió: cseppenként jutnak véráramunkba, és úgy adják át gondolati hatóanyagaikat. Az olvasottak visszhangja azonnal „gyógyhatású" majd pedig a gondolatok — hónapok múltán - észrevétlenül összeállnak tartalmas élménnyé - „lelkigyakorlattá." Németh László nyomán valljuk, hogy "A gondolat ereje nem csak az, amit mond, hanem amit ad."
Kralovánszky Ubul, Kühár Ede O.S.B.
Rohanó világunkban még percekre se jut idő, hogy magunkba zárkózva gondolkodjunk életünk valós tartalmáról és szembenézzünk szellemi-erkölcsi értékeinkkel. A média-világ eltaposta az elmélyülés lehetőségét. Szükséges ugyanakkor, hogy kiragadjuk magunkat a naponkénti testi-lelki kényszerűségből. Ennek lehetősége érdekében válogattunk Kühár Flóris életművéből, igen gazdag irodalmi munkásságából.
Flórís atya az egyszerű nép köréből származott: többgyermekes, földműves családba született 1893. július 5-én, egy - akkor még Magyarországhoz tartozó — Vas megyei faluban, Pártosfalván. Tíz esztendős lehetett, amikor Kőszegen, a Bencés Gimnáziumban folytatta tanulmányait. A kollégium szellemisége, lelkisége nyomán szerzetespapi hivatás érlelődött lelkében, így a tehetséges fiatalember Pannonhalmára került, ahol 1916-ban ünnepélyes fogadalmat tett, majd Győrben pappá szentelték. Miután teológiai doktorátust szerzett az innsbrucki egyetemen, idehaza először a lelkipásztori szolgálat évei következtek.
Celldömölkön 1917-ben nehéz örökséget vett át, a háború okozta sebek: testi-lelki nyomorúság, fájdalom, szegénység fogadta. Ez a tapasztalat elmélyítette érzékenységét, amellyel a szociális kérdések felé fordult. Plébánosként és leányoskolai igazgatóként felismerte az egyesületi közösségek megtartó erejét, ezért szorgalmazta megalakulásukat. Az általa létrehívott egyesületek egyike volt a celldömölki Mária Kongregáció, amelynek tagjai közt olyan lelkek formálódtak, mint Berecz Erzsébet Skolasztikáé, aki az alföldi tanyavilág nagy apostola és szerzetalapítója lett; akinek hivatását és küldetését épp a Kühár Flóris lényéből kisugárzó bencés szellemiség határozta meg.
1922 és 1929 között a tanári munka évei következtek Flóris atya számára a pannonhalmi főiskolán. Lelkipásztorkodástant és egyházjogot adott elő, de tudományos és irodalmi tevékenysége, amely ebben az időben virágzott ki, más témákat is felölelt: pedagógiai, pasztorális3 és hagiográfiai4 tanulmányokat is publikált. Létre hívta a Pannonhalmi Szemle folyóiratot azzal a céllal, hogy a nagyközönség számára közvetítse a bencés szellemet, lelkiséget, s amelynek 1929-ig szerkesztője is volt.
A kecskeméti bencés obláták5 igazgatójaként és Berecz Erzsébet révén ezekben az években ismerte meg Flóris atya a magyar Alföldet, azon belül a tanyaviíág népének helyzetét, szükségleteit, szegénységét, amelyben bizonyosan visszaköszöntek celli lelkipásztori éveinek tapasztalatai. Meglátta az értéket a hívő tanyai nép lelkében. Gyakorta vett részt népmissziókban, majd közreműködött az erre a missziós szolgálatra szánt női szerzetesközösség, a Szent Benedek Leányai Társaság megalapításában, gondozásában, temploma megépítésében.
Flóris atyát 1929-ben Budapesten egyetemi magántanárrá habilitálták, s még ebben az évben a bencések római Szent Anzelm Egyetemén dogmatika-tanári kinevezést kapott: a szentségek dogmatikáját és pasztorálisát adta elő. Szigorú tanár volt, de önmagával szemben is igényes volt, így joggal várta el növendékeitől is. A római évek profesz-szori munkájának gyümölcse lett többek közt Az örök élet forrásai u hét szentségben című könyve, amelyben könnyű spirituális olvasmány formájában adta elő a szentségek teológiáját. Fontos volt számára, hogy a tudománynak köze legyen az élethez, hiszen azt kell, hogy szolgálja. Vallotta, hogy az elméleti és gyakorlati életnek ki kell egészíteniük egymást. Ugyancsak római tanárságának három éve alatt születtek szép, ma is megragadó „úti naplói", amelyekből e gondolati breviárium is bőséggel válogat.
Magyarországra visszatérve, 1931-ben újra pannonhalmi tanár lett, emellett a területi apátság esperese és tanfelügyelője. Tucatnyi körlevél, papi lelkigyakorlat kézirata jelzi, hogy komolyan vette hivatalát. Esperesként feladata volt, hogy végiglátogassa a főapátság plébániáit, véleményt alkosson róluk és javaslatot tegyen megújításukra. Megbízatása a liturgiától a kántori szolgálaton keresztül az iskolák állapotának megvizsgálására szólt; ezeken kívül papi lelkigyakorlatok és koronák tartására. Rendszeresen szervezett és vezetett tanítógyűléseket az egyházmegyei tanítóság lelki képzésének és elméleti-gyakorlati továbbképzésének előmozdítására, valamint a személyes kapcsolatok építésére. Az Actio Catholica egyházmegyei igazgatójaként, annak programjához kapcsolódva, szorgalmazta az iskolán kívüli népművelést. Flóris atya 1935-ben budapesti házfőnök6 lett. A ház naplója tanúja annak, milyen mozgalmas éveket élt a fővárosban: a Bencés Gimnázium hittanára volt és egyetemi magántanár is a Hittudományi Karon. Emellett komoly katolikus közéleti tevékenységet folytatott. Az Actio Catholicán kívül részt vett a katolikus magyar egyetemi és főiskolai hallgatók szövetségének, az Emericanának munkájában is, mint a föderáció lelkészi karának vezetője, praelátusa. A katolikus nagygyűlések és az Eucharisztikus Világkongresszus előkészítéséből is kivette részét, amelyben kiváló szervezői tehetsége mutatkozott meg. Az irodalmi életbe is bekapcsolódott - Babits Mihály teológiai tanácsadója volt a himnuszfordításokban. És folytathatnánk a sort, mi mindenből vette ki részét a Budapesten töltött nyolc év alatt. Nagy ívű életpályája - a környezete számára - hirtelen, de számára nem készületlenül teljesedett be 1943-ban. Teste az általa épített tiszaújfaíui Zárdatemplom kriptájában nyugszik.
Hazánkban nemzeti nevelésünk nagy hagyományait őrzik ezek az iskolák. A Katolikus Középiskolai Főhatóság Evkönyve (1941) érdekes képet fest a főhatóság alá tartozó katolikus középiskolákról, (számuk ösz-szesen 55) Az Egyház két évezredes nevelő hagyományai folytatódnak ezekben az iskolákban, ez iskolák legtöbbjét ma is szerzetesek tartják fenn és vezetik. A bencések 8, a ciszterciek 5, a ferencesek 1, a jezsuiták 2, a piaristák 10, a premontreiek 7 (Csorna 2, Jászó 5) fiúintézetet vezetnek, hozzájuk járul a budapesti Rákócziánum, és a gyulai egyházközség gimnáziuma.
A leánygimnáziumok fenntartói: isteni Megváltó leányai 4, angolkisasszonyok 4, isteni szeretet leányai 1, irgalmas nővérek 1, Miasszonyunk női kanonokrend 1, Miasszonyunk szegény Iskolanővérek 1, Notre Dame de Sión 1, Notre Dame női kanonokrend 1. Sacre Coeur 1, Szent Szív-szerzet 1, orsolyiták 3, debreceni egyházközség (iskolanővérek vezetése alatt 1 (és egy gimnáziumi előkészítő tanfolyam).
Ezekben az iskolákban összesen 990 tanár működik. Beiratkozott tanulójuk 20,099. í
(A keresztény humanizmus)
A természetes halál az első, a bűnös test halála, mely kiöli a bűnt - és elfojtja a bűn ösztönéletét - ez a másik.
A lélek új élete s feltámadása, újjászületése ott kezdődik, ahol a bűn, a bűnös test meghal. Ezért nem vár a remete az anyagi test halálig, hanem siet, hogy az önmegtagadás eszközeivel lerontsa, kiölje magából a bűnös test életét. Az életnek és a halálnak ez a kétértelmű szemlélete nem volt idegen az antik világ embere előtt sem. Talán már Pythagoras magyarázhatta tanítványainak, hogy a testbe zárt lélek élete - maga a halál. Késői tanítványának Scipio Africanusnak szájába adja Cicero ezt a mondást: azok élnek csak igazán, akik a test bilincseiből, börtönéből kimenekültek. Az élet pedig, melyet ti életnek mondottok, maga a halál. Estra verő quae dicitur vita, mors est... Ok nem ismerik a Halált legyőző Életet, nem ismerik Krisztust, aki maga a Feltámadás és az Élet, nem ismerik azt a sírt, melyből Jézus támad fel. A mi hitünk szerint azért származik a bűnös test halálából az élet, mert Krisztus halálával tönkreverte halálunkat és föltámadásával visszaadta az életünket.
(Subiaco)
Még nem kelt fel a Nap és a követségben járó hajnal máris nappallá cserélte az éjjelt. Az ég üres, sehol egy madár se száll; de alattam láthatatlan mélységekben, kifürkészhetetlen víztömegekben - sejtek, parányok, szörnyek élnek és mozognak és lenn a fenéken tán egyiptomi, krétai, pún, szikul, görög, római, longobárd, francia, spanyol, angol hajók roncsaiban elmerült kincsek közt, halálukat lelt emberek csontjain az a tüneményes formájú növény- és állatvilág élősködik, melynek kicsi kis részletét a nápolyi akvárium szemlélteti.
A tenger színén elvesznek a történelem útjai. Nápoly és Szicília közt a tenger a hadak útja, a gyarmatosok és kalózok útja, birodalmaknak, népeknek útja, szóval a világtörténelem útja; hajdan Tírusból, a Nílus torkolatától, Karthágóból, Bizánc vagy Massüia felől indultak azok a hajók, melyek ugyanezt a tengert járták, hogy az etruszkoknak, punoknak, görögöknek vagy rómaiaknak biztosítsák az életet és uralmat a partokon. Az egyik hajón Szent Pál járt Krisztus rabságában Síracusából Nápolyig; 1300 év múlva Nagy Lajos és hadai hajóztak ezen a tengeren. Aki a tengerre megy, az kiszaladhat a történelemből.
(Napkelte a tengeren)
Jaj nekünk, ha megkésünk, ha még akkor el nem törölt halálos bűnök miatt kellene bánkódnunk, amikor ránk száll az éj. Jaj nekünk, ha a tolvaj készületlen talál bennünket.
Akkor ez a szomorúság sohse fog megszűnni, akkor kétségbeeséssé változik és a bűn átka rajtunk marad — örökké.
De ha nem is marad arra a pillanatra meg nem gyónt, meg nem bánt halálos vétkünk - akkor is - szomorú lesz lelkünk arca. Amikor oly közel állunk az Isten ítélőszékéhez, abban a pillanatban ránk is nehezül a nagy kétség - igazán kegyelemben élünk-e, igaz volt-e a megbocsátás. Bűneink sorban ellenünk támadnak. Főleg rossz szokásaink fognak megkínozni. Hogy lehetett igazi az a bánat, melyre talán már másnap újabb esés csúfolt rá? Hol volt annak az erősfogadásnak az ereje, mely - órákig sem tudta akaratunkat megedzeni a bűn ellen? És ha lelkiismeretük meg is nyugtat, akkor is tudjuk, hogy az Úr kérlelhetetlen bíró, aki adósságunkat az utolsó fillérig megveszi rajtunk. „Szegény bűnös én mit tegyek, pártfogómul kit reméljek, hol a szent is alig áll meg" Hogy iparkodnék akkor - megtisztulni, lelkemet rendbehozni.
(AZ ÖRÖKÉLET FORRÁSAI...)
Ha azt kérdezzük, mi az új az ő tanításában, meg kell különböztetni azt, ami telatíve, azaz kortársainak vallási ismereteihez viszonyítva új - attól, ami abszolúte, a bibliai vallás addigi tartalmához viszonyítva új. Krisztus tanának relatív és abszolút etedetisége, új volta néha összeesik, nehezen szétválasztható. Ezért mondja maga is, nem akarja a törvényt lerontani, hanem beteljesíteni. A Jahvetól adott törvényben csíraszerűen, lehetőség szerint benne van a hegyi beszédnek az a része is, mely Jézus ajkáról antitézisként hangzik a törvényhez: Hallottátok, hogy mondatott... Én pedig mondom...
Ha ezeket összefoglaljuk, azt mondhatjuk, hogy Jézus a törvény lelkét adja a farizeizmus, rabbinizmus betűkultusza helyett. Az erkölcsöt, viselkedést, jogot, életformát, kultúrát visszavezeti forrására: a szívre, lélekre, ráépíti örök talajára: az emberi tetmészet alapigényeire. Ezért állítja a hegyi beszéd a külső tett, cselekvés etikája elébe: az érzelem, a szív, a vágyak, szenvedélyek erkölcstanát. A rituális kultusz, az áldozat elébe helyezi a kamrába visszavonult imádságot, a titokban való alamizsnálkodást.
(Egyetemes vallástörténet)
Az Úr szenvedéstörténetében háromszor történik — bűnösök ajkáról hivatkozás az Úrnak vérére. Júdás megbánta tettét, visszavitte a harminc ezüstpénzt mondván: „vétkeztem, elárulván az igaz vért." Bánata nem volt igazi, mert nem volt benne bizalom az Isten végtelen irgalmában. Ez a kétségbeesés bánata.
Pilátusnak hatalma lett volna Krisztust megszabadítani. Ö látja, hogy rosszat cselekszik, tudja azt is, hogyha enged a zsidóknak, ő a felelős Krisztus haláláért. De -nem oszt igazságos ítéletet, sőt halálra ítéli Krisztust. Közben úgy tesz, mintha bánná gyávaságát, külsőleg, jelképesen lemossa magáról azt a bűnt, melyet akaratával mégis elkövet. Hiába ez a színlelt bánat is.
A bűn gyökere a szívben van, a bánatnak odáig kell lehatnia, a szívet kell átalakítania. A zsidó nép pedig Pilátus szavaira felelte: „az Ö vére mirajtunk és a mi gyermekeinken" Az Ő vére, ítélete lett a zsidó népnek. Ez az ítélet már itt a földön megkezdődött, jelei ennek: Jeruzsálem pusztulása, a zsidó nép szétszóratása. A lelki megátalkodottság, a bűnben való makacsság- Krisztus vére által az ítéletet vonja le a kárhozat fiaira.
(Az ÖRÖKÉLET FORRÁSAI...)
Igaz, zárt volt a középkori embernek, a világa; Szent Gellértnek világa is zárt, de ebben a zárt világban széles távlatok nyíltak felfelé, befelé és kifelé - Istenre, égre, énre és világra.
Módunk van rá, hogy ép Szent Gellért egyetlen ránk maradt művéből, a Deíiberationes-ből ezeken a távlatokon kövessük a bakonyi remete pillantását. „Aki teremtőjét, tudatlanságától gátolva, nem érzi, nem tudja fölismerni, nézzen fölfelé és azáltal tanulja meg, mily nagy, mily hatalmas, mily rettenetes, aki mindezt a semmiből teremtette. Hogy senkinek se legyen mentsége, hogy Istent nem ismer; bizonyságul is, vigasztalásul is - megalkotta az ég világát. Azt akarta, hogy mindenki filozófus legyen, a lehető legjobb, legcsudásabb ismerettel. Mert ha azt kérdi valaki, mily ragyogóan fényes az Isten — nézzen a Napba, melyet alkotott. Lássa meg, hogy fénylik Ő, akitől fényes a Nap; elviselhetetlen, kimondhatatlan fény. Ha az érdekli, mily nagy, és nem tudja nagyságát felfogni - ez lehetetlen — vizsgálja az eget és a föld széles téréit; ha pedig mindezt meg nem méri még a lángelme igyekvése sem, akkor fontolja meg alkotójuknak végtelenségét." Ha így néz valaki fölfelé, megsejti az Istent.
(Szent Gellért Bakonybélben)
Az Erősség Lelke - erőt ad nekünk, mely mint bátorság jelentkezik a test, világ és a gonosz lélek ellen való harcban. A küzdelemhez nemcsak fegyverek kellenek (ezeket adják a megszentelő kegyelem és az erények), hanem kell a lélek kitartása, bizalma, veretlen nekilendülése. Bátotság a hit megvallásában, az üldözés elviselésében.
A Szentlélek az áhítat, ájtatosság, jámborság adományával szárnyat ad imádságunknak, oda állít az Isten színe elé, az ő közelségébe, megédesíti a tabernákuium előtt való ott tartózkodásunkat, megétezteti velünk, mily édes az Úr! Az Isten tisztelete, imádása ezen adomány által lesz életünk legkedvesebb, legboldogítóbb feladata.
De mivel minden bölcsesség kezdete az Út félelme, a Szentlélek a félelem adományával megtartja bennünk a jámbor élethez mindig szükséges bölcsességet. Hogy benne mindig Atyánkat tiszteljük és féljük, hogy vakmerően ne bizakodjunk, hogy az Úr fölsége és szentsége mindig térdre kényszerítsem.. Félnünk kell a magunk gyarlóságától, félnünk attól is, hogy a bocsánatos bűnnel a Lélek áradatát meg ne akasszuk.
(AZ ÖRÖKLÉT FORRÁSAI)
A házasság szentségének célja nem az, hogy az embert a bűn állapotából emelje át a megigazultság állapotába; nem is azt, hogy ezt a kegyelmet az emberi élet általános keretei számára fejlessze, (hisz erre a bérmálás, az Eucharisztia és az utolsó kenet128 szolgál), hanem az, hogy a házastársakat sajátos hivatásukra szentelje meg. A keresztény házasság tehát hitvesi mivoltukban, hitvesi hivatásukba szenteli meg a házastársakat. Amilyen egyszerűen hangzik ez, annál fönségesebb a jelentősége, ennek a kegyelemnek. Mert ha már a természet rendjét szolgáló házasság is nagy dolog az Isten terveiben, hisz a Teremtő saját teremtő erejét ruházza mintegy át a házastársakra, a természetes házasság is hozzájárul ahhoz, hogy a világteremtő Atya képmása rárajzolódjék a férfi arcára, menynyivel magasabbá válik a szentségi házasságban a házastársak méltósága! ... A szentségi házasság már nemcsak a természet célját, az emberi nem fenntartását szolgálja, hanem közvetve magasabb, természetfölötti célt is! A ketesz-tény házasság gyarapítja a szentek nemzedékét, az Isten házanépét, eszköze az Isten világmegváltó terveinek.
(A HÁZASSÁG SZENTSÉGÉNEK KEGYELME)
128. Utolsó kenet ~ ma úgy hívjuk: betegek szentsége, a hét szentség egyike. Általa a beteg a Szentlélek kegyelmét kapja, amely az egész embert segíti és tökéletesíti: megerősíti az Istenbe vetett bizalomban, erőt.
A szellem egy pillanat alatt átszáguld évezredek távlatain és alkot kozmogóniát, teremtéstörténetet, a világtörténés folyamatait áttekinti, ezekből biztos, vagy valószínű következtetéseket von le a jövőre vonatkozólag...
Nem korlátozza tér: a csülagvilágok hatalmas távlatain is keresztül jut, és a nehézkedés törvényeivel, a mozgás mechanikájával felderíti az égitestek pályáját; következtetéseivel ismertről ismeretlen felé haladva bevilágít a lét és az élet sötétnek látszó oldalaira is. Nem korlátozza idő.
Az anyagi kultúra nem jelenti egyúttal a lélek kultúráját is; amíg az ember kifelé dolgozik, könnyen megfeledkezik arról, hogy befelé vár rá a legnagyobb feladat: saját erkölcsi egyéniségének kialakítása... így jutunk el arra, amire az Isten teremtett bennünket, az Isten képére és hasonlatosságára; így ismerjük meg Szent Ágostonnal Istent s benne magunkat, így lesz a lelkünk Szent Tamással valamiképp minden, mert fogadott fia lesz annak, aki „operatur omnia in omnibus" művel mindent mindenben: akiben élünk, mozgunk és vagyunk.
(Isten képe az emberen)
Rómában alig lehet pár lépést tenni, hogy az ember ne lásson valami megújulást. A falakon kívüli Róma úgy épül, mint egy amerikai nagyváros. A régi Campagne mindig veszít, a város folyton nyer. A szabad levegőt, pázsitot kereső embernek mindig nagyobb utakat kell megtennie, hogy kiérjen a hepehupás mezőkre, hol pineás, ciprusos dombtetőkön ódon házak és romok tűnnek elő. A falakon belül pedig (és ez az érdekes) Róma ezáltal újul meg, hogy a régi Róma kerül elő a földből, a szó szoros értelmében: a föld alól.
Akármerre mész, szemed először a rombolást látja; nagyszabású rombolást, egész utcarészletek, házsorok dőlnek le napok, hetek alatt. Ha figyeled miért ez a sok pusztítás, lassankint rájössz, hogy a rombolás után mindig marad valami: egypár fal, a lapos, széles téglákról messziről látod, hogy a császárok korából való; mint régész,-- akár a pontos időt is megmondhatod a téglák formájáról, az építési módból (én még nem vittem ennyire).
A föld alatt pedig most pincének látszó helyiségek, voltaképp a régi épületek földszintje. Itt is, ott is — szobrok, régi freskók, torzók kerülnek elő.
(Római romok - Róma szellemei)
Krisztus egyénisége és tanítása összemérhetetlen, se bölcsek, se vallásalapítók nem érnek fel hozzája. A Krisztussal foglalkozó tudomány világossága összeolvad a hit fényével és így új ragyogásban tündöklik előttünk a názáreti Jézus. Mert a tudomány, ha mégoly mélyreható és alapos is, nem ád igazi és lelket sugárzó Krisztus-képet. A római Santa Constanza templomnak van egy érdekes, szimbolikus képe a Kr.u. IV. századból. Egy serleget ábrázol tele borral, Lepke száll a serlegre és iszik belőle. Akkor értették ezt a jelképes beszédet. A kehelyben Krisztus vére, a lepke, az antik világ lélek-szimbóluma. A lélek iszik örök életet, boldogságot Krisztus véréből. Krisztust csak így látja meg igazán, aki megtelik az ő vérével, aki önmagán kialakítja Krisztus képmását.
Ma sincs más út az igazi, mély, gyökeres Krisztus-szemlélethez, mint az „imitatio Christi" Krisztus elrejtőzik azok elől, akik nem élnek az ő lelkéből. Korunk szellemi világába is belerajzolódnak azok a vonások, melyek a „tegnap" Krisztus-szemléletét alakították; kimeríthetetlen lelkét szívják magukba, akik őt Szent Szíve kultuszában közelítik meg.
(Krisztus képe tegnap és ma)
Amikor a szeretet és a béke nyelvét használjuk, ez lehetővé teszi számunkra, hogy párbeszédet folytassunk másokkal, még azokkal is, akik különböznek tőlünk. Ezzel a párbeszéddel kezdjük jobban megérteni egymást, lehetővé téve számunkra, hogy kövessük Jézust egy békésebb világ megteremtésében. A Kattints és Imádkozz egy lehetőség, hogy a most élő generációk a digitális világban megváltozzanak. "Isten hűséges és a reményünk benne olyan, mint egy szilárd horgony az égben."