Kiss Ulrich naplója

KÉSZENLÉT

Abban az időben: Az emberfiának eljövetelekor úgy lesz, ahogy Noé idejében történt. A vízözön előtti napokban ettek-ittak, nősültek, férjhez mentek egészen addig, amíg Noé be nem ment a bárkába, s jött a vízözön és el nem sodorta mindnyájunkat. Ugyanígy lesz az Emberfiának megjelenésekor is. Ha ketten lesznek a mezőn, az egyiket fölveszik, a másikat otthagyják. Ha két asszony őröl a malomban, az egyiket fölveszik, a másikat otthagyják. Legyetek hát éberek, mert nem tudjátok, melyik órában jön el Uratok. Gondoljatok arra: Ha a ház ura tudná, hogy mikor jön a tolvaj, bizonyára virrasztana, és nem engedné, hogy házába betörjön. Legyetek hát készen, mert az Emberfia abban az órában jön el, amelyikben nem is gondoljátok.  Mt 24, 37-44

Kiválasztott

Mottó: az egyiket fölveszik, a másikat otthagyják. Mindezt a választott nép fiai döbbenettel hallgatták. Ők eddig joggal gondolhatták, hogy kollektíve örökösei Isten országának. Ezt szükséges és elégséges feltételnek gondolták. Jézus azonban most arra tanítják a választott népet, hogy elveszhetnek, mert meghívásuk ugyan közös, azaz esélyeik jók, de a végső döntés az egyénnek szól, őt menti meg – vagy nem – az Isten. Nincs csoportos üdvözülés, nincs tagsági kedvezmény. Sőt a helyzet még kritikusabb: ők valóban egy közösség tagjai, de ez a bűnösök közössége. Osztoznak annak mindennapi sorsában, ott nincs különbség: esznek-isznak, „business as usual.” Osztoznak a munkában is: munkatársak, kollégák, de ez nem számít a végső számadásnál. Mit tehetünk akkor? Késznek kell lennünk, bármikor. S nem lehet a sorsot kicselezni, Nem lehet az órát beállítani, azaz időzíteni a készületet. Mindig készen kell lennünk rá.

Golgota

Abban az időben: Amikor Jézust keresztre feszítették, a nép bámészkodott, a főtanács tagjai pedig gúnyolódtak: „Másokat megszabadított – mondták -, most szabadítsa meg önmagát, ha ő a Messiás, az Isten választottja.” Gúnyt űztek belőle a katonák is odamentek és ecettel kínálták: „Ha te vagy a zsidók királya, szabadítsd meg magadat!” – mondták. Felirat is volt a feje fölött: Ez a zsidók királya. Az egyik fölfeszített gonosztevő káromolta: „Nem te vagy a Messiás? Szabadítsd meg hát magad és minket is.” A másik rászólt: „Nem félsz az Istentől? Hisz te is ugyanazt a büntetést szenveded. Mi legalább tetteink méltó jutalmát kapjuk. De ez semmi rosszat sem tett.” Aztán hozzá fordult: „Jézus, emlékezzél meg rólam, amikor Országodba érkezel.” Ő ezt válaszolta neki: „Bizony mondom neked, még ma velem leszel a paradicsomban.” Lk 23,35-43

Mottó: A nép bámészkodott –

Louis XVI

Bámészkodik. A szótár szerint: Különösebb cél nélkül, gyakran csodálkozva, önfeledten, huzamosabb ideig nézelődik.

Ha két autó összeütközik, a nép bámészkodik. A XVI. Lajos kivégzését nézegetők többsége bámészkodott. Részben ugyanazok, akik évekkel korábban koronázásán éljeneztek. Némelyiknek az egész megért egy tréfát, egy gúnyolódást. Részvétre nem számíthatott. Jézus sem. S kevesen tudták, ki ő. Még kevesebben, ki valójában ő. A főtanács tagja tájékozottnak gondolták magukat, amikor – feltételes módban – Messiásnak csúfolták. Mert az ő olvasatukban ez csak gúny tárgya lehetett. Micsoda irónia Lukács részéről, hogy a jelenetben egy gonosztevő ismerte fel, és mindjárt kért is tőle valamit. Igaz, a jó kérést intézte hozzá. S te kész vagy feltenni a jó kérdést? Vagy csak bámészkodsz? S nem kell várni egy király kivégzésére.

A templom

Amikor némelyek megjegyezték, hogy milyen szép kövekkel és díszes fogadalmi ajándékokkal van díszítve a templom, ezt mondta: „Jönnek majd napok, amikor abból, amit most itt láttok, nem hagynak követ kövön, mind lerombolják.” Erre megkérdezték tőle: „Mester, mikor fognak ezek bekövetkezni? És mi lesz a jel előtte?” Így válaszolt: „Vigyázzatok, nehogy félrevezessenek benneteket! Sokan jönnek az én nevemben, s mondják: Én vagyok. És: Elérkezett az idő! – Ne kövessétek őket. Amikor háborúkról és lázadásokról hallotok, ne rémüldözzetek. Ilyeneknek kell előbb történniük, de ezzel még nincs itt a vég!” Aztán így folytatta: „Nemzet nemzet ellen és ország ország ellen támad. Nagy földrengés lesz itt is, ott is, éhínség és dögvész. Szörnyű tünemények és különös jelek tűnnek fel az égen. De előbb kezet emelnek rátok, és üldözni fognak benneteket. Kiszolgáltatnak a zsinagógáknak és börtönbe vetnek, királyok és helytartók elé hurcolnak a nevemért, azért, hogy tanúságot tegyetek. Véssétek hát szívetekbe: Ne törjétek fejeteket, hogyan védekezzetek. Olyan ékesszólást és bölcsességet adok nektek, hogy egyetlen ellenfeletek sem tud ellenállni vagy ellentmondani nektek. Kiszolgáltatnak benneteket a szülők, testvérek, rokonok és barátok, s némelyeket megölnek közületek. Nevemért mindenki gyűlölni fog benneteket. De nem vész el egy hajszál sem fejetekről. Kitartástokkal megmentitek lelketeket. Lk 21,5-19

A kísértés

Mottó: Ne törjétek fejeteket, hogyan védekezzetek. – Az apostolok sem mentesek a kísértéstől. 

A jeruzsálemi templom pompája kísértés volt. A jövő bizonytalansága kísértés volt, A rájuk váró üldöztetés megannyi kísértés volt. Őseiket a zsoltáros azzal vigasztalta, hogy Isten megmenti majd őket, Jézus ilyet nem ígér, Sőt égi jelenségeket is ígér nekik, szörnyűségeseket. Sőt, a közösség védőpajzsát is megtagadja tőlük: a zsinagóga és a család is megtagadja majd őket. Nekik csak Jézus marad. De Jézus, amikor a kereszten mintegy főpróbát tart minden leendő üldözésre, és legyőzi azt, megváltoztatja követőinek paradigmáját, Ők már nem a menekülésben remélnek, mint a zsoltáros, hanem Uruk szolidaritásába, empátiájában, együttérzésében, együttszenvedésében: Com-passió. És Jézus meghökkentő ígéretet tesz: megmentik lelküket, mert Isten maga, a Lélek tesz bennük és velük tanúságot.

A szadduceusok közül, akik azt tartják, hogy nincs feltámadás, megkérdezték tőle: „Mester! Mózes meghagyta nekünk: Ha valakinek meghal a testvére s asszonyt hagy maga után, gyermeket azonban nem, akkor a testvér vegye el az özvegyet, és támasszon utódot testvérének. Volt hét testvér. Az első megnősült, aztán meghalt utód nélkül. Az asszonyt elvette a második, aztán a harmadik, majd sorra mind a hét. De mind úgy halt meg, hogy nem maradt utód utána.  Végül az asszony is meghalt. A feltámadáskor vajon kié lesz az asszony? Hisz mind a hétnek felesége volt.” Jézus ezt válaszolta nekik: „A világ fiai nősülnek és férjhez mennek. Akik pedig méltók rá, hogy eljussanak a másik világba és a halálból való feltámadásra, nem nősülnek, s nem is mennek férjhez. Hiszen már meg se halhatnak többé, mert az angyalokhoz hasonlítanak, és az Istennek a fiai, mert a feltámadás fiai. Arról, hogy a halottak feltámadnak, már Mózes is beszélt a csipkebokorról szóló részben, ahol az Urat Ábrahám Istenének, Izsák Istenének és Jákob Istenének nevezi. Az Isten nem a holtaké, hanem az élőké, hiszen mindenki neki él.” Lk 20, 27-38

Ennyi maradt?

Mottó: Végül az asszony is meghalt – Erről elmélkedjünk! Képzeljük el, hogy az interneten futótűzként terjed el a hír, hogy izraeli régészek találtak egy Kr. u. 1. századbeli sírkamrát, amelyben hét középkorú zsidó férfi és egy negyvenes éveiben járó asszony van eltemetve. A DNS vizsgálatok szerint a hét férfi testvérek, FakeNews mondaná a tapasztaltabb iGenerációs olvasó, de ez nem akadályozza meg a parázs vitákat. Mint ahogy a történetben szereplő faluban is évekig folyt a pletyka. Volt, aki szerint átok üli a családot, mások szerint az asszony meddő, és akkor semmi értelmen hetedszer is próbálkozni a megtermékenyítéssel. A falu pártokra szakadt. A szadduceusok spekulációja csak olaj volt a tűzre. S te mit posztolnál?

A törzsi társadalomban a fajfenntartás biológiai parancsa a klánképzésben testesült meg. A központi intézmény a házasság volt. Az adott értelmet az életnek, de a halálnak is, hogy a klán fennmarad A társadalom nem individualista, hanem családközpontú volt. A hettitáknál az özvegyet elsődlegesen a még nőtlen sógornak, ennek hiányában az apósnak, majd a nős sógornak, s mindezek hiányában az elhunyt unokaöccsének kellett elvennie. Ott tehát a szadduceusok ravasz kérdése értelmetlen volt. Önmagát leplezte le. A zsidó hagyomány a hétszeres levirátust az elmesélt formában abszurdnak nyilvánította volna. Mi a rendelkezés lényege? Rációja?

A Teremtés könyvének 38,1 szakasza alapján az első fiú az elhunyt családnevét viselte. Az Ószövetség az após és meny közötti levirátust nem ismerte. A Másodtörvénykönyv 25,5-10. szakasza a levirátust törvény szintre emelte, amennyiben a sógor ezt megtagadta, az özvegynek joga volt törvény elé vinni a kérdést. Jézus korában már csak részlegesen volt szokásban, ugyanis ekkor már az örökséget a lányok részére is megnyitották, így csak akkor maradt fenn a lényege, ha az özvegynek egyáltalán nem volt gyermeke. Röviden, itt nem a gének, hanem a a vagyon összetartása volt a tét.

Ettől még Lukács története tanulságos. A központi téma nála nem a házasság, hanem a halál. Végül az asszony is meghalt, A halál véget vetett a látszólag abszurd eseménysorozatnak. A földi evilági házasság nem a lét központja, hanem a szeretet. Az ajándékoz örökléttel. Nem kell már aggódnunk, hogyan marad fel nevünk.

Mind látni akarják

Abban az időben Jézus Jerikó városán haladt át. Élt ott egy Zakeus nevű gazdag ember, aki a vámosok feje volt, Szerette volna látni és megismerni Jézust, de a tömeg miatt nem láthatta, mert alacsony termetű volt. Így hát előrefutott, felmászott egy vad fügefára, hogy láthassa, mert arra kellett haladnia. Amikor Jézus odaért, felnézett, és megszólította: „Zakeus, gyere le gyorsan, mert ma a te házadban kell megszállnom.” Erre ő sietve lejött, és örömmel fogadta Jézust. Akik ezt látták, méltatlankodva megjegyezték: „Bűnös embernél száll meg.” Zakeus azonban odaállt az Úr elé, és így szólt: „Nézd, Uram, vagyonom felét a szegényeknek adom, és ha valakit valamiben megkárosítottam, négyannyit adok helyette.” Jézus ezt felelte neki: „Ma üdvösség köszöntött erre a házra, hiszen ő is Ábrahám fia. Az Emberfia azért jött, hogy megkeresse és üdvözítse, ami elveszett.” Lk 19,1-10

Zakeus

Mottó: „Szerette volna látni és megismerni Jézust.” – Nemde, már egy pápalátogatás is százezreket vonz. Mind látni akarják a Szentatyát, de a többségnek eszébe se jut, hogy megismerje. Jézus esetében is vannak, akik csak egy „szelfire”vágynak, de azért szerencsére többen vágynak megismerni őt, mint pusztán látni. És ehhez a megismeréshez nem feltétlenül szükséges, hogy lássák is őt. Zakeusnál azonban mind a két vágy erős volt, sőt egymást erősítette. Itt a bökkenő: hogy láthassa Jézust, fel kellett másznia a fára. Onnan jó láthatta a Mestert, kicselezve az apró termetéből adódó hátrányt, De ezzel egyúttal el is távolodott tőle. Jézus azonban a szívébe látott, ismerte titkos vágyát, és ezért megkedvelte őt. Meghívatta magát. Vállalta az irigyek bírálatát és öröme határtalan volt. Még korábbi igazságtalanságát is jóvá tette. S te mit adnál érte? Jézus közelsége mit ér neked?  

Elbizakodott

kodottaknak, akik magukat igaznak tartották, másokat pedig megvetettek, Jézus ezt a példabeszédet mondta: Két ember fölment a templomba imádkozni, az egyik farizeus volt, a másik vámos. A farizeus odaállt előre, és így imádkozott magában: Istenem, hálát adok neked, hogy nem vagyok olyan, mint a többi ember, rabló, igazságtalan, házasságtörő, mint ez a vámos is. Kétszer böjtölök hetente, és tizedet adok mindenből, amim van. A vámos megállt hátul, szemét sem merte fölemelni az égre, hanem a mellét verve így szólt: Istenem, légy irgalmas nekem, bűnösnek. Mondom nektek, hogy ez megigazultan ment haza, amaz viszont nem. Mert mindazt, aki magát felmagasztalja, megalázzák, aki pedig megalázza magát, azt felmagasztalják.” Lk 18, 9-14

Mottó: A farizeus odaállt előre

Öntelt

Hova máshova is állhatott volna a farizeus? – Megszokta, hogy ő VIP, ő celeb, helye az első sorban van. Azon nem gondolkodik, hogy Istennél is érvényes-e az ő hierarchiája, az ő elsőbbsége? S hogy saját nagysága, a saját jósága maga előtt evidens maradjon, és jó érzéssel tölthesse el: az alja népe a referencia, Ezek. Gyülevész népség. És a bűnös, meg a társadalmilag kivetett között nem tesz különbséget. Vagyunk mi (én?), és vannak ezek. Azért biztos, ami biztos, bizonyítékot is hoz fel, megfizet a jó helyezésért, az önértékelésért: Tizeddel, sőt böjttel, Igazi áldozattal. Megéri.

Ha meg akarjuk érteni az evangéliumi hősök lelkivilágát, azonosulnunk kell vele, Ez nem is olyan könnyű, ha a társadalom, akár egy egyházközség is, meghozta már az ítéletet? Ha te vagy a farizeus, mit hozol fel védelmedben? Hisz a történet hősének önámító érveléséről tudod, hogy kereszténynek, igaz embernek elfogadhatatlan. Tudsz helyette is őszinte bűnbánatot felidézni magadban? Látni a bűnösségedet? Azonosulni a vámossal, nem a felmentésben, nem az önigazolásban, hanem az alázatos önbírálatban?

Igazságtalan

Abban az időben: Példabeszédet mondott Jézus arról, hogy szüntelenül kell imádkozni, és nem szabad belefáradni. Így szólt: „Az egyik városban élt egy bíró, aki Istentől nem félt és embertől nem tartott.  Élt abban a városban egy özvegyasszony is. Elment hozzá, és kérte: „Szolgáltass nekem igazságot ellenfelemmel szemben.”  A bíró egy ideig vonakodott, aztán mégis így szólt magában: „Noha Istentől nem félek, embertől nem tartok, de ez az özvegy annyira terhemre van, hogy igazságot szolgáltatok neki, mert a végén még nekem jön és megver.” Az Úr így szólt: „Hallottátok, hogy mit mond az igazságtalan bíró. Vajon Isten nem szolgáltat igazságot választottjainak, akik éjjel-nappal hozzá folyamodnak? Talán megvárakoztatja őket? Mondom nektek, hamarosan igazságot szolgáltat nekik. Csak az a kérdés, hogy amikor az Emberfia eljön, talál-e hitet a földön?” Lk 18, 1-8

Mottó: „Talán megvárakoztatja őket?”  

ÖZVEGY

Az utóbbi időkben gyakran hallani panaszokat, szerte Európában, hogy lassú a bíráskodás, hogy az igazságszolgáltatás malmai lassan őrölnek. Ha a statisztikák ezt mutatják, az gond, mert itt nem igazán igaz, vagy csak részben, hogy „jobb később, mint soha.” A késlekedés mind üzleti, mind magánügyekben végzetes lehet, komoly károkat okozhat felperesnek, alperesnek egyaránt. A késlekedő, vagy éppenséggel elmaradó ítélet komoly károkat jelent. Az evangéliumi bíró azonban mintha azt vallaná: legyünk túl rajta. Nagyon úgy tűnik, hogy döntésének igazságos volta kevésbé érdekli. Az egész nyűg neki. Érthető, hogy sokkol a párhuzam Isten, a mindig igazságos bíró és a korrupt és lusta bíró között. Egy valamire azonban rámutat: ha szívósan harcolunk igazunkért, akkor az ilyen Istentől sem félő bíróval szemben is, akkor nem lehet kételyünk, hogy az Úr mindenképp igazságot szolgáltat. Persze nekünk is állhatatosnak kell lennünk.

MUSTÁRMAG

Abban az időben: Az apostolok kérték az Urat: „Növeld bennünk a hitet.” Az Úr ezt felelte: „Ha csak akkora hitetek lesz is, mint a mustármag, s azt mondjátok ennek a szederfának: Szakadj ki tövestől és verj gyökeret a tengerben – engedelmeskedik nektek. Melyiktek mondja közületek béresének vagy bojtárjának, amikor a mezőről hazajön: Gyere ide tüstént, ülj asztalhoz. Nem azt mondja-e inkább: Készíts nekem vacsorát, övezd fel magadat és szolgálj ki, amíg eszem és iszom! Aztán majd ehetsz és ihatsz te is? S talán megköszöni a szolgának, hogy teljesítette parancsait? Így ti is, amikor megteszitek, amit parancsoltak nektek, mondjátok: Mihaszna szolgák vagyunk, hiszen csak kötelességünket teljesítettük.” Lk 17, 5-10

ENERGIA

Mottó: „Engedelmeskedik nektek.” – A mustármag, a szederfa és a béresek mind az engedelmességükkel tűnnek ki. A mustármag kicsinysége, megerősítő válasznak tűnhet a növekedés kérésére, hisz valóban növekedni látszik, ahogy az apostolok kérték. Valóban? Jézus finom utalása arról szól, hogy az apró magban benne volt kezdettől fogva az erő, ami a növekedést adja, az erő, amit hitnek hívunk. S hogy ezt aláhúzza, újabb példát ad: a szederfáét. A neki adott parancs képtelenség. Sőt provokáció, mert nem csak a tengerbe költözésre ad utasítást, pedig, ugye honnan lenne energiája ilyen erőmutatványra? Nem nyert hirtelen új erőforrást, sőt el is veszítette a meglevőt, amikor Jézus megparancsolta, hogy szakadjon ki tövestől. Dereng, hogy nekünk is fel kell adnunk megszokott bizonyságainkat, hogy a hit tanúi lehessünk? S az energiát erre a csodálatos utazásra nem a gyökerekből és nem is a tengerből – pedig az végtelen – nyerjük, hanem megvolt bennünk kezdetektől fogva. És „kevés” vagy „sok”, ki mondja meg? Fő, hogy elég, végső soron bármire, amire parancsot kapunk.

Koldus

Abban az időben Jézus a következő példabeszédet mondta: „Volt egy gazdag ember. Bíborba és patyolatba öltözködött, és mindennap dúsan lakmározott. Volt egy Lázár nevű koldus is, ez ott feküdt a kapuja előtt, tele fekéllyel. Szívesen jóllakott volna az ételmaradékból, ami a gazdag ember asztaláról lehullott, de abból sem adtak neki. Csak a kutyák jöttek, és nyalogatták a sebeit. Meghalt a koldus, és az angyalok Ábrahám kebelére vitték. A gazdag is meghalt, és eltemették. A pokolban, amikor nagy kínjai közt feltekintett, meglátta messziről Ábrahámot és a keblén Lázárt. Felkiáltott: Atyám, Ábrahám! Könyörülj rajtam! Küldd el Lázárt, hogy ujja hegyét vízbe mártva hűsítse nyelvemet. Iszonyúan gyötrődöm ezekben a lángokban. Fiam – felelte Ábrahám – emlékezzél rá, hogy milyen jó dolgod volt az életben, Lázárnak meg mennyi jutott a rosszból. Most ő itt vigasztalódik, te pedig odaát gyötrődöl. Azonfelül köztünk és köztetek nagy szakadék tátong, hogy aki innét át akarna menni hozzátok, ne tudjon, se onnét ne tudjon hozzánk átjönni senki. Akkor arra kérlek, atyám – kiáltotta újra –, küldd el őt atyai házunka, ahol még öt testvérem van. Tegyen bizonyságot előttük, nehogy ők is ide jussanak a gyötrelmek helyére. Ábrahám azt felelte: Van Mózesük és vannak prófétáik. Azokra hallgassanak Ám az erősködött: Nem teszik, atyám, Ábrahám! De ha valaki a halottak közül elmenne hozzájuk, bűnbánatot tartanának. Ő azonban így felelt: Ha Mózesre és a prófétákra nem hallgatnak, még ha a halottak közüli támad is fel valaki, annak sem hisznek.”

Mottó: a gazdag is meghalt.  –

NEM VIHETED MAGADDAL

Íme, az alapvető igazság: szegény, gazdag – mind meghal. De legalább olyan nagy az igény egyfajta igazságtételre: aki szenvedett ezen a világon, kapjon jutalmat a túlvilágon. S van, aki esküszik, hogy a fordítottja is igaz. Lázár története is ebből indul ki, de nem a kései igazságtétel a témája, hanem saját megbonthatatlan felelősségünk önön sorsunkért. Cselekedeteinkkel magunk irányítjuk sorsunkat. Ennek tudása azonban önmagában még nem szavatolja a helyes – és szolidáris – magatartást. És a helyes döntést nem halogathatjuk a messzi jövőre. Most kell testvériesen cselekednünk, sorsközösségünk tudatában, mely közös sors nem merül ki a halál puszta tényében. Egy figyelemre méltó részlet: A névtelen gazdag jól tudja a koldus nevét. Ismeri, de nem akar tudni róla. Bármilyen erős is a tanúság mellette, az önzés érzéketlenségre sarkall. A történet szerint azonban óhatatlanul szembesülünk azzal, hogy a testvérünkért a felelősséget nem lehet a küszöb alatt hagyni.

PAZARLÁS

Abban az időben Jézus ezt a példabeszédet mondta tanítványainak:

„Egy gazdag ember előtt bevádolták intézőjét, hogy eltékozolja ura vagyonát. Erre ő magához hívatta, és így szólt hozzá: Mit hallok rólad? Adj számot gazdálkodásodról, mert nem maradhatsz tovább intézőm. Az intéző így gondolkodott magában: Mitévő legyek, ha Uram elveszi tőlem az intézőséget? Kapálni nem tudok, koldulni szégyellek. Tudom már, mit teszek, hogy befogadjanak az emberek házukba, ha gazdám elmozdít az intézőségből. Egyenként magához hívatta tehát urának adósait. Megkérdezte az elsőt: Mennyivel tartozol uramnak? Azt felelte: Száz korsó olajjal. Erre azt mondta neki: Vedd elő adósleveledet, ülj le hamar, és írj ötvenet. Aztán megkérdezett egy másikat: Te mennyivel tartozol? Száz véka búzával – hangzott a válsz. Fogd adósleveledet. mondta neki –, és írj nyolcvanat. Az úr dicsérte a hűtlen intézőt, hogy okosan járt el. Bizony a világ fiai a maguk módján okosabbak a világosság fiainál. Mondom tehát nektek: Szerezzetek magatoknak barátokat a hamis mammonéból, hogy amikor meghaltok, befogadjanak titeket az örök hajlékba. Aki kicsiben hű, az a nagyban is hű. Aki pedig hűtlen a kicsiben, az a nagyban is hűtlen. Ha tehát a hamis mammonban nem voltatok hűségesek, ki bízza rátok az igazi értéket? És ha máséban nem voltatok hűek, ki adja oda nektek a tiéteket? Egy szolga sem szolgálhat két úrnak. Mert vagy az egyiket gyűlöli, és a másikat szereti, vagy: ragaszkodik az egyikhez, és a másikat megveti. Nem szolgálhattok Istennek és a mammonnak.” Lk 16,1-13

Mottó: Tudom már, mit teszek. – Egy kicsit irigyeljük az intézőt, akit tékozlónak monda az írás, mert nem esett kétségbe, amikor hirtelen összedőlt kényelmes élete: munkanélküli lett, és persze, hatalmát is elvesztette a szolgatársak felett. Amúgy érdekes, de a történet hallgatói gyakran elhamarkodottan korruptnak ítéli őt, holott erről szó sincs. spekulált, és melléfogott. Abból kell viszont kiindulnunk, hogy joga volt elengednie a tartozás egy részét. És tette ezt differenciáltan kinek ennyi, kinek annyi adósságot engedett el. Méltányosságot gyakorolt, okosan cselekedett, Persze nem maradhatott intéző, hisz változatlanul fennállt, hogy rosszul gazdálkodott, Nem tudjuk persze, hogy bevált-e a taktika, és az adósok meghálálták-e nagylelkűségét. A közvélemény talán osztotta Jézus ítéletet, és titokban csodálta az intézőt, talán nem A tanulság azonban osztatlan marad: az okosság és a megbízhatóság nem lehetnek ellentétben egymással. Az intézőknek okosnak is, és hűségesnek is kell lenniük.

Nem keresve találták

Abban az időben: A vámosok és a bűnösök Jézushoz jöttek, hogy hallgassák őt. A farizeusok és az írástudók zúgolódtak emiatt, és azt mondták: „Ez szóba áll a bűnösökkel, és együtt étkezik velük.” Jézus erre a következő példabeszédet mondta nekik: „Ha közületek valakinek száz juha van, és egy elvész belőlük, nem hagyja-e ott a kilencvenkilencet, s nem megy-e az elveszett juh után, amíg meg nem találja? Ha megtalálta, örömében vállára veszi, hazasiet vele, összehívja barátait és szomszédjait, és ezt mondja nekik: «Örüljetek, mert megtaláltam elveszett juhomat.» Mondom nektek, éppen így nagyobb öröm lesz a mennyben egy megtérő bűnösön, mint kilencvenkilenc igazon, akinek nincs szüksége megtérésre. Ha pedig egy asszonynak tíz drachmája van, és elveszít egy drachmát, nem gyújt-e világot, nem sepri-e ki a házát, nem keresi-e gondosan, amíg meg nem találja? És ha megtalálta, összehívja barátnőit meg a szomszédasszonyokat, és azt mondja: «Örüljetek velem, mert megtaláltam elveszett drachmámat.» Mondom nektek, az Isten angyalai is éppen így örülnek majd egy megtérő bűnösnek.” Lk 15,1-10

Mottó: Örüljetek velem, mert megtaláltam elveszett drachmámat.–

DRAHMA

Impozáns, hogy mind a pásztor, mind az asszony semmilyen áldozatot nem sajnál, hogy visszaszerezze, amit elveszített. Némely fiatal a történet hallatán elbizonytalanodott, hogy vajon ő otthagyná a nyájat, hogy megtalálja az elveszett jószágot. 1 % veszteség végül is nem olyan nagy tét, nem igaz? Vajon mit kockáztat, ha magára hagyja nyájat, – okoskodik továbbá. A nyájat ösztöne – vagy a kutya – összetartja. Szóval mindent összevetve, érdemes azzal az eggyel törődni. Az asszony esete még egyszerűbb. A veszteség eleve a tízszerese, 10 %. Ráadásul nem veszhet el a többi kilenc drachma, mert a tízediket keresi. Itt csak nyerni lehet. A racionalitás keresése azonban megtorpan, amikor az ünneplésről van szó. Az ünnepség többe kerülhet, mint a megtalált összeg. Másfelől a mai individualista társadalomban nem tűnik ésszerűnek, lakomát csapni azért a drachmáért. Jó eséllyel nem is ismerjük a szomszédokat. Hogy is örülnénk a megtérésünknek, ha idegenek, akikhez semmi közünk? A tanulság talán éppen az, hogy az üdvösség nem magánügy, hanem a közösség diadala. Van mit ünnepelnünk!