Kiss Ulrich naplója

BEFOGADÁS

Kezdetben volt az Ige. Az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige. Ő volt kezdetben Istennél. Minden őáltala lett, és nélküle semmi sem lett, ami lett.Őbenne élet volt, és ez az élet volt az emberek világossága. A világosság a sötétségben világít, de a sötétség nem fogadta be.

Az Ige az igazi világosság volt, amely a világba jött, hogy megvilágítson minden embert. A világban volt, és a világ őáltala lett, de a világ nem ismerte fel őt. A tulajdonába jött, de övéi nem fogadták be. Mindazoknak azonban, akik befogadták, hatalmat adott, hogy Isten gyermekei legyenek, azoknak, aki hisznek benne, akik nem vér szerint, hanem Istentől születtek. És az Ige testté lett, és közöttünk lakott. Mi pedig láttuk az ő dicsőségét, mely az Atya Egyszülöttjének dicsősége, telve kegyelemmel és igazsággal. Jn 1,1-5, 9-14

Befogadás

Mottó: Akik befogadták, – ugye, mink is azok vagyunk?  Ugye, a befogadás nem egyszeri történelmi esemény, hanem folyamat, melynek állomásai nem csak az évről évre megismétlődő ünnep, hanem a vasárnapok, sőt a köznapok áramlása, megannyi apró igennel? Igent mondtak szüleink születésünkre, majd tették ezt nevelve és szeretve. Egy életen át. Az unokákban mindez megismétlődik. Igent mondanak párjuknak, családjuknak és nemzetüknek. Az emberségnek és az emberiségnek. És Isten is igent mond ránk. Jó lenne, ha felismernénk!

Áldott állapot

Jézus Krisztus születése így történt: Anyja, Mária, jegyese volt Józsefnek. Mielőtt azonban egybekeltek volna, kitűnt, hogy Mária gyermeket fogant méhében a Szentlélektől. A férje, József igaz ember volt, nem akarta őt megszégyeníteni, azért úgy határozott, hogy titokban bocsátja el. Míg azon töprengett, megjelent neki álmában az Úr angyala, és így szólt: József, Dávid fia, ne félj attól, hogy feleségül vedd Máriát, mert benne fogant élet a Szentlélektől van. Fia születik majd, akit Jézusnak nevezel, mert ő váltja meg népét bűneitől. Mindez pedig azért történt, hogy beteljesedjék, amit az Úr a próféta által mondott: Íme, a Szűz gyermeket fogan és fiút szül, és az Emánuel nevet adják neki, ami azt jelenti: Velünk az Isten.  Amikor József felébredt álmából, úgy cselekedett, amint az Úr angyala megparancsolta neki. Magához vette feleségét.  Mt 1, 18-24

Mottó: Fia születik majd, akit Jézusnak nevezel

I H S

Fia születik majd – mondja szó szerint az Úr angyala. Nem „Fiad születik”. Jézus Mária fia. Egyúttal Dávid fia is, a hagyomány folytatója, de nem a vérvonalé. József engedelmeskedett az Úrnak. Elfogadta kérését, magáévá tette. Ez a nagylelkű és alázatos döntés előfeltétele volt annak, hogy az angyali üzenet második fele is megvalósuljon. A névadás, amely program. Egy életre, amely e névvállalás megvalósítója lett. Jézus megváltó lett. Mindennek alapja a teljes bizalom. József bízott az angyalban, mert bízott az Úrban. S ebből fakadt bizalma Máriában is. Ettől kezdve Isten velük volt. A szent családdal, majd a közösséggel melyet a Fiú fog alapítani. Minden a terv szerint történt. Egy név, A Név ígéret lett, majd az ígéret betejesedése.

Finom ruhába öltözött

Abban az időben: Amikor a börtönben raboskodó János Jézus tetteiről hallott, elküldte hozzá tanítványait, hogy megkérdezzék tőle: Te vagy-e az, akinek el kell jönnie, vagy valaki mást várjunk? Jézus így válaszolt nekik: Menjetek, és adjátok tudtul Jánosnak mindazt, amit láttok és hallotok: a vakok látnak, a sánták járnak, a halottak feltámadnak, a szegényeknek pedig hirdetik az örömhírt. Boldog az, aki nem botránkozik meg bennem! Mikor elmentek, Jézus így kezdett beszélni Jánosról a tömegnek: Mit akartok látni, amikor kimentek a pusztába? Talán széltől hajladozó nádszálat? Vagy miért mentetek ki? Hogy finom ruhába öltözött embert lássatok? Akik finom ruhában járnak azok királyi palotában laknak! Vagy miért mentetek ki? Hogy prófétát lássatok? Igen, mondom nektek: még prófétánál is nagyobbat! Ő az, akiről azt írták: Íme, elküldöm követemet színed előtt, hogy elkészítse az utat teelőtted. Bizony, mondom nektek: Asszonyok szülöttei között nem támadt nagyobb Keresztelő Jánosnál! De még őnála is nagyobb az, aki a legkisebb a mennyek országában. Mt 11,2-11

Változás

Mottó: Adjátok tudtul Jánosnak mindazt, amit láttok és hallotok – János rá volt utalva tanítványaira, hogy megállapítsa, Jézus az-e, akinek mondják. És az-e, akit várt? Ő hallomásból tudta meg, mik a jelek, amelyek a választ tartalmazzák. A népnek látszólag nem volt ilyen információs deficitje, de hiányzott a tudása, hogy értelmezze a látottakat. Sőt, könnyen félreértelmezte azokat, mert külsőségekre adott: Nagyra tartotta a „finom ruhákba öltözöttet”, vagy a környezetet bámulta. A válasz azonban nem a környezetben, nem is a látványban volt, hanem az emberek sorsában. A szívükben és testükben lezajlott változásokban! Ók változtak meg! S ami alig volt hihető bár sajt szemükkel látták, gyógyulásokat! Az volt a „látnivaló”, sőt végső soron a tudnivaló. Hiába látták Isten dicsőségét a jelekben, hiába volt János maga is jel, Jézus kellett, hogy megfejtse, hogy értelmezze a titkot. Amikor Jézus Jánosnak üzent, a népnek is üzen, és nekünk, mai hallgatóinak is üzent. S meg kell tanulnunk olvasni e jeleket.

Viperák fajzata

Abban az időben: Keresztelő János megjelent Júdea pusztájában, és így tanított: Térjetek meg, elközelgett a mennyek országa! Ő volt az, akiről Izajás próféta ezt mondta: A pusztában kiáltónak szava: Készítsétek elő az Úr útját, tegyétek egyenessé ösvényeit! János öltözéke teveszőrből készült, és bőrövet viselt a derekán. Sáska és vadméz volt az étele. Kivonult hozzá Jeruzsálem, egész Júdea és Jordán vidéke. Megvallották bűneiket, és ő megkeresztelte őket a Jordán folyóban. Amikor látta, hogy sok farizeus és szadduceus is jön hozzá megkeresztelkedni, így szólt hozzájuk: Viperák fajzata! Ki indított benneteket arra, hogy meneküljetek a közelgő harag elől? Teremjétek hát a bűnbánat méltó gyümölcsét! És ne higgyétek, hogy közben azt gondolhatjátok: A mi Atyánk Ábrahám” Mert mondom nektek: Isten ezekből a kövekből is tud Ábrahámnak fiakat támasztani. A fejszét ráhelyezték már a fák gyökerére: Kivágnak és tűzre vetnek minden fát, mely jó gyümölcsöt nem terem! Én csak vízzel keresztellek titeket a bűnbánatra, de aki én utánam jön, az erősebb nálam; arra sem vagyok méltó, hogy a saruit hordozzam. Ő Szentlélekkel és tűzzel keresztel meg titeket; kezében tartja már a lapátot, hogy kitakarítsa szérűjét. A búzát magtárba gyűjti, a pelyvát pedig olthatatlan tűzben elégeti! Mt 3,1-12

Ábrahám fiai

Mottó: A mi Atyánk Ábrahám! – Lám, Jézus folytatja a katekézist, kiábrándítja a választott népet illúzióiból, tudniillik hogy nincs garantált helyük a paradicsomban. S hiába is próbálnák kiszámítani a kegyelmi időt! Mindaddig, amíg úgy élnek, mint a pogányok, semmi előjoguk sincs. A rettegett napon csak egyikük-másikjuk menekül meg, és nem tudják, ki lesz az. Tanácsot adott nekik, hogy legyenek éberek, így növelve esélyüket. Aki azonban nemzedékeken át a kiválasztott tudatával él, nehezen látja be esendőségét. Titulusa is van a menekülésre, így gondolják: ő Ábrahám gyermeke! Jézus kiábrándítja őket. Ha Istennek szüksége volna tervéhez Ábrahám sarjaira, úgy akár kövekből is pótolhatja hiányukat. Nincs rájuk utalva, hanem ők vannak rá utalva! Nyomatékot ad ennek a kijózanító tanításnak, amikor kíméletlenül lehordja, és viperafajzatnak mondja őket. Haragja azonban nem érzelmeken alapul, hanem bölcsességen, Nem önkényes úri szeszély, nem zsarnoki akarat zárja ki őket az üdvösségből, hanem lelki meddősségük. Teremjétek hát a bűnbánat gyümölcsé, és megmenekültök!

KÉSZENLÉT

Abban az időben: Az emberfiának eljövetelekor úgy lesz, ahogy Noé idejében történt. A vízözön előtti napokban ettek-ittak, nősültek, férjhez mentek egészen addig, amíg Noé be nem ment a bárkába, s jött a vízözön és el nem sodorta mindnyájunkat. Ugyanígy lesz az Emberfiának megjelenésekor is. Ha ketten lesznek a mezőn, az egyiket fölveszik, a másikat otthagyják. Ha két asszony őröl a malomban, az egyiket fölveszik, a másikat otthagyják. Legyetek hát éberek, mert nem tudjátok, melyik órában jön el Uratok. Gondoljatok arra: Ha a ház ura tudná, hogy mikor jön a tolvaj, bizonyára virrasztana, és nem engedné, hogy házába betörjön. Legyetek hát készen, mert az Emberfia abban az órában jön el, amelyikben nem is gondoljátok.  Mt 24, 37-44

Kiválasztott

Mottó: az egyiket fölveszik, a másikat otthagyják. Mindezt a választott nép fiai döbbenettel hallgatták. Ők eddig joggal gondolhatták, hogy kollektíve örökösei Isten országának. Ezt szükséges és elégséges feltételnek gondolták. Jézus azonban most arra tanítják a választott népet, hogy elveszhetnek, mert meghívásuk ugyan közös, azaz esélyeik jók, de a végső döntés az egyénnek szól, őt menti meg – vagy nem – az Isten. Nincs csoportos üdvözülés, nincs tagsági kedvezmény. Sőt a helyzet még kritikusabb: ők valóban egy közösség tagjai, de ez a bűnösök közössége. Osztoznak annak mindennapi sorsában, ott nincs különbség: esznek-isznak, „business as usual.” Osztoznak a munkában is: munkatársak, kollégák, de ez nem számít a végső számadásnál. Mit tehetünk akkor? Késznek kell lennünk, bármikor. S nem lehet a sorsot kicselezni, Nem lehet az órát beállítani, azaz időzíteni a készületet. Mindig készen kell lennünk rá.

Golgota

Abban az időben: Amikor Jézust keresztre feszítették, a nép bámészkodott, a főtanács tagjai pedig gúnyolódtak: „Másokat megszabadított – mondták -, most szabadítsa meg önmagát, ha ő a Messiás, az Isten választottja.” Gúnyt űztek belőle a katonák is odamentek és ecettel kínálták: „Ha te vagy a zsidók királya, szabadítsd meg magadat!” – mondták. Felirat is volt a feje fölött: Ez a zsidók királya. Az egyik fölfeszített gonosztevő káromolta: „Nem te vagy a Messiás? Szabadítsd meg hát magad és minket is.” A másik rászólt: „Nem félsz az Istentől? Hisz te is ugyanazt a büntetést szenveded. Mi legalább tetteink méltó jutalmát kapjuk. De ez semmi rosszat sem tett.” Aztán hozzá fordult: „Jézus, emlékezzél meg rólam, amikor Országodba érkezel.” Ő ezt válaszolta neki: „Bizony mondom neked, még ma velem leszel a paradicsomban.” Lk 23,35-43

Mottó: A nép bámészkodott –

Louis XVI

Bámészkodik. A szótár szerint: Különösebb cél nélkül, gyakran csodálkozva, önfeledten, huzamosabb ideig nézelődik.

Ha két autó összeütközik, a nép bámészkodik. A XVI. Lajos kivégzését nézegetők többsége bámészkodott. Részben ugyanazok, akik évekkel korábban koronázásán éljeneztek. Némelyiknek az egész megért egy tréfát, egy gúnyolódást. Részvétre nem számíthatott. Jézus sem. S kevesen tudták, ki ő. Még kevesebben, ki valójában ő. A főtanács tagja tájékozottnak gondolták magukat, amikor – feltételes módban – Messiásnak csúfolták. Mert az ő olvasatukban ez csak gúny tárgya lehetett. Micsoda irónia Lukács részéről, hogy a jelenetben egy gonosztevő ismerte fel, és mindjárt kért is tőle valamit. Igaz, a jó kérést intézte hozzá. S te kész vagy feltenni a jó kérdést? Vagy csak bámészkodsz? S nem kell várni egy király kivégzésére.

A templom

Amikor némelyek megjegyezték, hogy milyen szép kövekkel és díszes fogadalmi ajándékokkal van díszítve a templom, ezt mondta: „Jönnek majd napok, amikor abból, amit most itt láttok, nem hagynak követ kövön, mind lerombolják.” Erre megkérdezték tőle: „Mester, mikor fognak ezek bekövetkezni? És mi lesz a jel előtte?” Így válaszolt: „Vigyázzatok, nehogy félrevezessenek benneteket! Sokan jönnek az én nevemben, s mondják: Én vagyok. És: Elérkezett az idő! – Ne kövessétek őket. Amikor háborúkról és lázadásokról hallotok, ne rémüldözzetek. Ilyeneknek kell előbb történniük, de ezzel még nincs itt a vég!” Aztán így folytatta: „Nemzet nemzet ellen és ország ország ellen támad. Nagy földrengés lesz itt is, ott is, éhínség és dögvész. Szörnyű tünemények és különös jelek tűnnek fel az égen. De előbb kezet emelnek rátok, és üldözni fognak benneteket. Kiszolgáltatnak a zsinagógáknak és börtönbe vetnek, királyok és helytartók elé hurcolnak a nevemért, azért, hogy tanúságot tegyetek. Véssétek hát szívetekbe: Ne törjétek fejeteket, hogyan védekezzetek. Olyan ékesszólást és bölcsességet adok nektek, hogy egyetlen ellenfeletek sem tud ellenállni vagy ellentmondani nektek. Kiszolgáltatnak benneteket a szülők, testvérek, rokonok és barátok, s némelyeket megölnek közületek. Nevemért mindenki gyűlölni fog benneteket. De nem vész el egy hajszál sem fejetekről. Kitartástokkal megmentitek lelketeket. Lk 21,5-19

A kísértés

Mottó: Ne törjétek fejeteket, hogyan védekezzetek. – Az apostolok sem mentesek a kísértéstől. 

A jeruzsálemi templom pompája kísértés volt. A jövő bizonytalansága kísértés volt, A rájuk váró üldöztetés megannyi kísértés volt. Őseiket a zsoltáros azzal vigasztalta, hogy Isten megmenti majd őket, Jézus ilyet nem ígér, Sőt égi jelenségeket is ígér nekik, szörnyűségeseket. Sőt, a közösség védőpajzsát is megtagadja tőlük: a zsinagóga és a család is megtagadja majd őket. Nekik csak Jézus marad. De Jézus, amikor a kereszten mintegy főpróbát tart minden leendő üldözésre, és legyőzi azt, megváltoztatja követőinek paradigmáját, Ők már nem a menekülésben remélnek, mint a zsoltáros, hanem Uruk szolidaritásába, empátiájában, együttérzésében, együttszenvedésében: Com-passió. És Jézus meghökkentő ígéretet tesz: megmentik lelküket, mert Isten maga, a Lélek tesz bennük és velük tanúságot.

A szadduceusok közül, akik azt tartják, hogy nincs feltámadás, megkérdezték tőle: „Mester! Mózes meghagyta nekünk: Ha valakinek meghal a testvére s asszonyt hagy maga után, gyermeket azonban nem, akkor a testvér vegye el az özvegyet, és támasszon utódot testvérének. Volt hét testvér. Az első megnősült, aztán meghalt utód nélkül. Az asszonyt elvette a második, aztán a harmadik, majd sorra mind a hét. De mind úgy halt meg, hogy nem maradt utód utána.  Végül az asszony is meghalt. A feltámadáskor vajon kié lesz az asszony? Hisz mind a hétnek felesége volt.” Jézus ezt válaszolta nekik: „A világ fiai nősülnek és férjhez mennek. Akik pedig méltók rá, hogy eljussanak a másik világba és a halálból való feltámadásra, nem nősülnek, s nem is mennek férjhez. Hiszen már meg se halhatnak többé, mert az angyalokhoz hasonlítanak, és az Istennek a fiai, mert a feltámadás fiai. Arról, hogy a halottak feltámadnak, már Mózes is beszélt a csipkebokorról szóló részben, ahol az Urat Ábrahám Istenének, Izsák Istenének és Jákob Istenének nevezi. Az Isten nem a holtaké, hanem az élőké, hiszen mindenki neki él.” Lk 20, 27-38

Ennyi maradt?

Mottó: Végül az asszony is meghalt – Erről elmélkedjünk! Képzeljük el, hogy az interneten futótűzként terjed el a hír, hogy izraeli régészek találtak egy Kr. u. 1. századbeli sírkamrát, amelyben hét középkorú zsidó férfi és egy negyvenes éveiben járó asszony van eltemetve. A DNS vizsgálatok szerint a hét férfi testvérek, FakeNews mondaná a tapasztaltabb iGenerációs olvasó, de ez nem akadályozza meg a parázs vitákat. Mint ahogy a történetben szereplő faluban is évekig folyt a pletyka. Volt, aki szerint átok üli a családot, mások szerint az asszony meddő, és akkor semmi értelmen hetedszer is próbálkozni a megtermékenyítéssel. A falu pártokra szakadt. A szadduceusok spekulációja csak olaj volt a tűzre. S te mit posztolnál?

A törzsi társadalomban a fajfenntartás biológiai parancsa a klánképzésben testesült meg. A központi intézmény a házasság volt. Az adott értelmet az életnek, de a halálnak is, hogy a klán fennmarad A társadalom nem individualista, hanem családközpontú volt. A hettitáknál az özvegyet elsődlegesen a még nőtlen sógornak, ennek hiányában az apósnak, majd a nős sógornak, s mindezek hiányában az elhunyt unokaöccsének kellett elvennie. Ott tehát a szadduceusok ravasz kérdése értelmetlen volt. Önmagát leplezte le. A zsidó hagyomány a hétszeres levirátust az elmesélt formában abszurdnak nyilvánította volna. Mi a rendelkezés lényege? Rációja?

A Teremtés könyvének 38,1 szakasza alapján az első fiú az elhunyt családnevét viselte. Az Ószövetség az após és meny közötti levirátust nem ismerte. A Másodtörvénykönyv 25,5-10. szakasza a levirátust törvény szintre emelte, amennyiben a sógor ezt megtagadta, az özvegynek joga volt törvény elé vinni a kérdést. Jézus korában már csak részlegesen volt szokásban, ugyanis ekkor már az örökséget a lányok részére is megnyitották, így csak akkor maradt fenn a lényege, ha az özvegynek egyáltalán nem volt gyermeke. Röviden, itt nem a gének, hanem a a vagyon összetartása volt a tét.

Ettől még Lukács története tanulságos. A központi téma nála nem a házasság, hanem a halál. Végül az asszony is meghalt, A halál véget vetett a látszólag abszurd eseménysorozatnak. A földi evilági házasság nem a lét központja, hanem a szeretet. Az ajándékoz örökléttel. Nem kell már aggódnunk, hogyan marad fel nevünk.

Mind látni akarják

Abban az időben Jézus Jerikó városán haladt át. Élt ott egy Zakeus nevű gazdag ember, aki a vámosok feje volt, Szerette volna látni és megismerni Jézust, de a tömeg miatt nem láthatta, mert alacsony termetű volt. Így hát előrefutott, felmászott egy vad fügefára, hogy láthassa, mert arra kellett haladnia. Amikor Jézus odaért, felnézett, és megszólította: „Zakeus, gyere le gyorsan, mert ma a te házadban kell megszállnom.” Erre ő sietve lejött, és örömmel fogadta Jézust. Akik ezt látták, méltatlankodva megjegyezték: „Bűnös embernél száll meg.” Zakeus azonban odaállt az Úr elé, és így szólt: „Nézd, Uram, vagyonom felét a szegényeknek adom, és ha valakit valamiben megkárosítottam, négyannyit adok helyette.” Jézus ezt felelte neki: „Ma üdvösség köszöntött erre a házra, hiszen ő is Ábrahám fia. Az Emberfia azért jött, hogy megkeresse és üdvözítse, ami elveszett.” Lk 19,1-10

Zakeus

Mottó: „Szerette volna látni és megismerni Jézust.” – Nemde, már egy pápalátogatás is százezreket vonz. Mind látni akarják a Szentatyát, de a többségnek eszébe se jut, hogy megismerje. Jézus esetében is vannak, akik csak egy „szelfire”vágynak, de azért szerencsére többen vágynak megismerni őt, mint pusztán látni. És ehhez a megismeréshez nem feltétlenül szükséges, hogy lássák is őt. Zakeusnál azonban mind a két vágy erős volt, sőt egymást erősítette. Itt a bökkenő: hogy láthassa Jézust, fel kellett másznia a fára. Onnan jó láthatta a Mestert, kicselezve az apró termetéből adódó hátrányt, De ezzel egyúttal el is távolodott tőle. Jézus azonban a szívébe látott, ismerte titkos vágyát, és ezért megkedvelte őt. Meghívatta magát. Vállalta az irigyek bírálatát és öröme határtalan volt. Még korábbi igazságtalanságát is jóvá tette. S te mit adnál érte? Jézus közelsége mit ér neked?  

Elbizakodott

kodottaknak, akik magukat igaznak tartották, másokat pedig megvetettek, Jézus ezt a példabeszédet mondta: Két ember fölment a templomba imádkozni, az egyik farizeus volt, a másik vámos. A farizeus odaállt előre, és így imádkozott magában: Istenem, hálát adok neked, hogy nem vagyok olyan, mint a többi ember, rabló, igazságtalan, házasságtörő, mint ez a vámos is. Kétszer böjtölök hetente, és tizedet adok mindenből, amim van. A vámos megállt hátul, szemét sem merte fölemelni az égre, hanem a mellét verve így szólt: Istenem, légy irgalmas nekem, bűnösnek. Mondom nektek, hogy ez megigazultan ment haza, amaz viszont nem. Mert mindazt, aki magát felmagasztalja, megalázzák, aki pedig megalázza magát, azt felmagasztalják.” Lk 18, 9-14

Mottó: A farizeus odaállt előre

Öntelt

Hova máshova is állhatott volna a farizeus? – Megszokta, hogy ő VIP, ő celeb, helye az első sorban van. Azon nem gondolkodik, hogy Istennél is érvényes-e az ő hierarchiája, az ő elsőbbsége? S hogy saját nagysága, a saját jósága maga előtt evidens maradjon, és jó érzéssel tölthesse el: az alja népe a referencia, Ezek. Gyülevész népség. És a bűnös, meg a társadalmilag kivetett között nem tesz különbséget. Vagyunk mi (én?), és vannak ezek. Azért biztos, ami biztos, bizonyítékot is hoz fel, megfizet a jó helyezésért, az önértékelésért: Tizeddel, sőt böjttel, Igazi áldozattal. Megéri.

Ha meg akarjuk érteni az evangéliumi hősök lelkivilágát, azonosulnunk kell vele, Ez nem is olyan könnyű, ha a társadalom, akár egy egyházközség is, meghozta már az ítéletet? Ha te vagy a farizeus, mit hozol fel védelmedben? Hisz a történet hősének önámító érveléséről tudod, hogy kereszténynek, igaz embernek elfogadhatatlan. Tudsz helyette is őszinte bűnbánatot felidézni magadban? Látni a bűnösségedet? Azonosulni a vámossal, nem a felmentésben, nem az önigazolásban, hanem az alázatos önbírálatban?

Igazságtalan

Abban az időben: Példabeszédet mondott Jézus arról, hogy szüntelenül kell imádkozni, és nem szabad belefáradni. Így szólt: „Az egyik városban élt egy bíró, aki Istentől nem félt és embertől nem tartott.  Élt abban a városban egy özvegyasszony is. Elment hozzá, és kérte: „Szolgáltass nekem igazságot ellenfelemmel szemben.”  A bíró egy ideig vonakodott, aztán mégis így szólt magában: „Noha Istentől nem félek, embertől nem tartok, de ez az özvegy annyira terhemre van, hogy igazságot szolgáltatok neki, mert a végén még nekem jön és megver.” Az Úr így szólt: „Hallottátok, hogy mit mond az igazságtalan bíró. Vajon Isten nem szolgáltat igazságot választottjainak, akik éjjel-nappal hozzá folyamodnak? Talán megvárakoztatja őket? Mondom nektek, hamarosan igazságot szolgáltat nekik. Csak az a kérdés, hogy amikor az Emberfia eljön, talál-e hitet a földön?” Lk 18, 1-8

Mottó: „Talán megvárakoztatja őket?”  

ÖZVEGY

Az utóbbi időkben gyakran hallani panaszokat, szerte Európában, hogy lassú a bíráskodás, hogy az igazságszolgáltatás malmai lassan őrölnek. Ha a statisztikák ezt mutatják, az gond, mert itt nem igazán igaz, vagy csak részben, hogy „jobb később, mint soha.” A késlekedés mind üzleti, mind magánügyekben végzetes lehet, komoly károkat okozhat felperesnek, alperesnek egyaránt. A késlekedő, vagy éppenséggel elmaradó ítélet komoly károkat jelent. Az evangéliumi bíró azonban mintha azt vallaná: legyünk túl rajta. Nagyon úgy tűnik, hogy döntésének igazságos volta kevésbé érdekli. Az egész nyűg neki. Érthető, hogy sokkol a párhuzam Isten, a mindig igazságos bíró és a korrupt és lusta bíró között. Egy valamire azonban rámutat: ha szívósan harcolunk igazunkért, akkor az ilyen Istentől sem félő bíróval szemben is, akkor nem lehet kételyünk, hogy az Úr mindenképp igazságot szolgáltat. Persze nekünk is állhatatosnak kell lennünk.