Kiss Ulrich naplója

Abban az időben: Lázár testvérei megüzenték Jézusnak: „Uram, nézd, beteg, akit szeretsz!” Amikor Jézus meghallotta ezt, így szólt: „Ez a betegség nem halálos, hanem Isten dicsőségére fog szolgálni, hogy az Isten Fia megdicsőüljön.” Jézus szerette őket: Mártát, Máriát és Lázárt. Amikor tehát meghallotta, hogy Lázár beteg, két napig ott időzött még, ahol volt, aztán így szólt a tanítványokhoz: „Menjünk el ismét Júdeába!”  Amikor Jézus megérkezett, Lázár már négy napja a sírban feküdt. Amint Márta meghallotta, hogy Jézus jön, eléje sietett, míg Mária otthon maradt. Márta így szólt Jézushoz: „Uram, ha itt lettél volna, nem halt volna meg a testvérem! De tudom, hogy most is, bármit kérsz Istentől, megadja neked.” Jézus ezt felelte neki: Testvéred fel fog támadni! Erre Márta így szólt: Tudom, hogy feltámad a feltámadáskor, az utolsó napon. Jézus folytatta: „Én vagyok a feltámadás és az élet. Aki hisz bennem, még ha meg is hal, élni fog. Mindaz, aki él és hisz énbennem, az nem hal meg örökre. Hiszed ezt?” Márta ezt válaszolta neki: Igen, Uram! Hiszem, hogy te vagy a Messiás, az Isten Fia, aki a világba jön! Jézus a lelke mélyéig megrendült és megindult. Megkérdezte: Hova temettétek? Azok így szóltak: „Jöjj, Uram, és lásd!”  Ekkor Jézus könnyekre fakadt: Erre a zsidók megjegyezték: „Nézzétek, mennyire szerette őt!”  Némelyek azonban így szóltak: „Ő, aki visszaadja a vak látását, nem akadályozhatta volna meg, hogy meghaljon?”  Jézus pedig, még mindig mélyen megrendülve a sírhoz ment, amely egy nagy kővel elzárt barlang volt. Jézus így szólt: „Vegyétek el a követ!” Márta, az elhunyt testvére megjegyezte: „Uram, már szaga van, hiszen negyednapos.” Jézus ezt válaszolta neki. „Mondtam már neked, hogy ha hiszel, meglátod Isten dicsőségét!” Elvették tehát a követ. Jézus az égre emelte szemét, s így szólt: „Atyám, hálát adok neked, hogy meghallgattál. „Én ugyan tudom, hogy mindenkor meghallgatsz, csak a körülálló nép miatt mondom, hogy higgyék: te küldtél engem!”  E szavak után Jézus hangos szóval kiáltotta: „Lázár, jöjj ki!” A halott azonnal kijött, kezén és lábán a rátekert leplekkel, arcán pedig a kendővel, amelyet fejére csavartak. Jézus megparancsolta: „Oldjátok föl, hogy járni tudjon!” A zsidók közül, akik Máriához jöttek, sokan hittek Jézusban, miután látták, amit cselekedett. Jn 11,1-45

Együttérzés

Mottó: „Nem akadályozhatta volna meg, hogy meghaljon?” – A tömegben mindig van néhány hálátlan okoskodó. Lázár szomszédjai is átlagemberek voltak. Volt, aki azt látta, hogy mennyire szerette Jézus a barátját. Volt, aki empátia és együttérzés helyett méltatlankodott. Azt mondják, az esetek többségében az optimisták és a pesszimisták fele-fele arányban vannak jelen minden tömegben. Kérdés, ki a hangosabb. Kik a szavahihetők? A vélemények, amikor Jézusról van szó, nemcsak a népben, de meg egy baráti testvérpárban is megoszlanak.

Márta és Mária egyaránt szerették Jézust. Ki-ki a maga temperamentuma szerint. Márta eléje sietett, Mária otthon várta be őt. Amikor hittanos fiatalokat leszavaztatok, ki hogy tenne, ott is fele-fele arányban oszlanak meg a maradók és az eléje sietők. De az igazi választás az a válasz, amit Jézusnak adunk kérdésére: Hiszed ezt? Ha erre egyenes igennel tudunk válaszolni. Akkor is, ha a halottnak már „szaga” van.

Abban az időben: Jézus útközben látott egy vakon született embert. Tanítványai megkérdezték tőle: Mester, ki vétkezett, ez vagy szülei, hogy vakon született?” Jézus ezt felelte: „Sem ez nem vétkezett, sem a szülei. Mindez azért van, hogy megnyilvánuljanak rajta Isten tettei. Amíg nappal van, nekünk annak tetteit kell cselekednünk, aki engem küldött. Eljön ugyanis az éjszaka, amikor senki sem cselekedhet. Amíg a világban vagyok, világossága vagyok a világnak.” E szavak után a földre köpött, sarat csinált a nyállal, a sarat a vak szemeire kente, és így szólt: „Menj, mosakodj meg a Silóé tavában.” Silóé annyit jelent, mint Küldött. Ő elment, megmosdott, és amikor visszatért, már látott. A szomszédok, és akik azelőtt koldusként ismerték, így szóltak: „Nem ez az, aki itt ült és koldult?” Egyesek azt mondták, hogy: „Ez az!” Mások pedig: „Nem, csak hasonlít rá.” Ő azonban kijelentette:” Én vagyok az!” Erre az embert, aki nemrég még vak volt, odavitték a farizeusokhoz. Aznap ugyanis, amikor Jézus sarat csinált és megnyitotta a vak szemét, szombat volt. Ezért a farizeusok is megkérdezték tőle, hogyan kezdett látni. Ezt válaszolta: „Sarat tett a szememre, megmosdottam, és most látok.” A farizeusok közül egyesek megjegyezték: „Nem Istentől való az az ember, hiszen nem tartja meg a szombatot.” Mások azonban így szóltak: „Bűnös ember hogyan tudna ilyen csodákat tenni?” És szakadás támadt köztük. Azután újból faggatni kezdték a vakot: „Te mit gondolsz arról, aki megnyitotta szemeidet?” Ő azt felelte: „Hogy próféta!” A zsidók ezt felelték neki: „Te oktatsz minket, aki mindenestül bűnben születtél?” És kitaszították őt. Jézus meghallotta, hogy kitaszították. Amikor találkozott vele, megkérdezte tőle: „Hiszel-e az Emberfiában?” Ő így válaszolt: „Ki az, Uram, hogy higgyek benne?” Jézus ezt felelte: „Látod őt, aki veled beszél: ő az!” Mire az ember így szólt: „Hiszek, Uram!” És leborult előtte. Azután Jézus ezt mondta: „Ítélkezni jöttem a világra, hogy akik nem látnak, lássanak, és akik látnak, megvakuljanak.” Meghallotta ezt néhány körülötte álló farizeus, és megkérdezte: „Csak nem vagyunk mi is vakok?” Jézus így felelt: „Ha vakok volnátok, bűnötök nem volna. De ti azt mondjátok, hogy láttok, ezért megmarad bűnötök.” Jn 9,1-41

Csak nem vagyunk mi is vakok?

Mottó: Csak nem vagyunk mi is vakok?” – Lám, nem is olyan egyszerű apostolnak lenni, vagy akár csak tanítványnak! Nem mindig azok az igehirdetés bajnokai, akiknek adottságai a közvélemény szerint leginkább adottak. A múlt héten színre lépő szamáriai asszony látszólag semmiképp sem volt alkalmas a feladatra. Diszkvalifikálta eleve, hogy nő, és ráadásul egy szekta híve volt. És botrányhős. Mégis, egész közössége az ő hatására tért meg. A vak koldus sem rendelkezett társadalmi tőkével, hogy higgyenek neki. Az őt faggató farizeusok azonban a közmegegyezés szerint szakemberek voltak a kérdésben. Mondhatnám, hogy túl okosak voltak, hogy higgyenek. Jézus ezek után valami különöset tesz. Nem is kísérli meg okoskodó ellenfeleinek meggyőzését. Ő a vak hitére kíváncsi. S a vak látja, amit a tudósok nem. De a hithez még egy lépés kell. Megérteni, hogy nem a sár és a víz gyógyították meg, hanem a találkozás azzal, aki megérintette őt. A szó teljes értelmében. Megérintette szemét és megérintette szívét. Ő ma is az, aki velünk beszél.

Abban az időben: Jézus Szamaria egyik városába, Szikárba érkezett, közel ahhoz a földhöz, amelyet Jákob adott fiának, Józsefnek. Ott volt Jákob kútja. Mivel Jézus útközben elfáradt, leült a kútnál. Az idő dél felé járt. Közben odajött egy szamariai asszony, hogy vizet merítsen. Jézus megkérte: Adj innom! Tanítványai ugyanis elmentek a városba, hogy ennivalót vegyenek. Az asszony elcsodálkozott: Hogyan kérhetsz te, zsidó létedre tőlem, szamariai asszonytól inni? A zsidók ugyanis nem érintkeztek a szamaritánusokkal. Jézus így felelt: Ha ismernéd Isten ajándékát, és tudnád, hogy ki mondja neked: Adj innom!, inkább te kérnéd őt, és ő élő vizet adna neked. Az asszony ezt felelte: Uram, hiszen vödröd sincs, a kút pedig mély. Honnan vennéd az élő vizet? Csak nem vagy nagyobb Jákob atyánknál, aki nekünk ezt a kutat adta, amelyből ő maga is ivott, meg a fiai és az állatai? Jézus erre megjegyezte: Mindaz, aki ebből a vízből iszik, újra megszomjazik. De aki abból a vízből iszik, amelyet én adok neki, nem szomjazik meg soha többé. Az a víz, amelyet én adok, örök életre szökellő vízforrás lesz benne. Erre az asszony megjegyezte: Uram, add nekem azt a vizet, hogy ne legyek szomjas, és ne kelljen ide járnom vizet meríteni. Látom, hogy próféta vagy! Atyáink ezen a hegyen imádták Istent, ti pedig azt mondjátok, hogy Jeruzsálem az a hely, ahol imádni kell őt. Jézus ezt felelte: Hidd el nekem, asszony, hogy eljön az óra, amikor az Atyát nem itt és nem is Jeruzsálemben fogjátok imádni. Ti azt imádjátok, akit nem ismertek, mi pedig azt, akit ismerünk, hiszen az üdvösség a zsidóktól ered. De eljön az óra, sőt, már itt is van, amikor az igazi imádók lélekben és igazságban imádják az Atyát. Mert az Atya ilyen imádókat vár. Isten ugyanis Lélek, azért akik őt imádják, lélekben és igazságban kell imádniuk. Az asszony így szólt: Tudom, hogy eljön a Messiás, akit Krisztusnak neveznek. Ha majd eljön, ő tudtunkra ad mindent. Erre Jézus kijelentette: Én vagyok az, aki veled beszélek. Abból a városból a szamaritánusok közül sokan hittek benne. Mikor kijöttek hozzá a szamaritánusok, megkérték őt, hogy maradjon nálunk. Ott is maradt két napig. Ezután így szóltak az asszonyhoz: Most már nem a te szavadnak hiszünk. Hallottuk őt mi magunk is, és tudjuk, hogy valóban ő a világ Üdvözítője. Jn 4,5-15. 19b-26. 39a 40-4242

Adj innom

Mottó: Ott volt Jákob kútja – Szent Ignác a lelkigyakorlatban minden elmélkedést kettős ún. előgyakorlattal kezdi. Az első – könyvében a 46. pont – a kegyelem kérése: „Kérjek kegyelmet Istentől, a mi Urunktól, hogy minden szándékom, cselekedtem és tevékenységem, tisztán az isteni Felség szolgálatára és dicsőítésére irányuljon.”  Ebben az alkalmi lelkigyakorlatban Jézus elvezeti az asszonyt pont erre: banális – ámbár fontos, életbe vágó – tevékenysége, a vízhozás átalakul apostoli igehirdetéssé: egész közösségét elvezeti a hitre. És ebben a „színhely kialakítása”, ahogy Szent Ignác az első előgyakorlatot nevezi, kulcs lesz. A kút, akkoriban eleve a találkozás helye, heurisztikus kulcs, értelmező jelkép lesz, mely az örök forrássá alakul át, nem valamely csodás tett, hanem pusztán az újraértelmezés során. A kút, amely két eltérő hagyomány és értelmezés okán az elidegenedés, az elszakadás jelképe volt, más-más értelmezésé, most mintegy bevezető, nyitány lesz az egyetemesség és egység irányába. Összeköt. Nemcsak két múltat, vélt ellenségeket, hanem embert és Istent is. És a Lélek lép a víz helyébe. Nemcsak szomjunkat oltja, hanem a lelkünkét is. Örökre.

Abban az időben: Jézus maga mellé vette Pétert, Jakabot és ennek testvérét, Jánost, s külön velük fölment egy magas hegyre. Ott elváltozott előttük: az arca ragyogni kezdett, mint a nap, a ruhája pedig vakító fehér lett, mint a fény. És íme, megjelent nekik Mózes és Illés: Jézussal beszélgettek. Ekkor Péter így szólt Jézushoz: Uram, jó nekünk itt lennünk! Ha akarod, felállítok itt három sátrat, egyet neked, egyet Mózesnek és Illésnek egyet! Még beszélt, amikor íme, fényes felhő borította be őket, és a felhőből egy hang hallatszott. Ez az én szeretett Fiam, akiben kedvem telik. Őt hallgassátok!

Ennek hallatára a tanítványok földre borultak és nagyon megrémültek. De Jézus odament hozzájuk, megérintette őket, és ezt mondta: Keljetek fel, és ne féljetek! Amikor szemüket fölemelték, nem láttak mást, csak Jézust egymagát. A hegyről lejövet Jézus a lelkükre kötötte: Senkinek se szóljatok a látomásról, míg az Emberfia a holtak közül fel nem támad! Mt 17, 1-9

Sátorverés

Mottó: S külön velük fölment egy magas hegyre – Mit gondolhatott a három kiválasztott, miért adott Jézus nekik külön tanítást, miért nyújtott nekik magánleckét? Hogyan vélekedjünk az effajta magán-kinyilatkoztatásról? Lehet-e egy lelkigyakorlat részvevői között pozitívan diszkriminálni, ahogy manapság mondanák?

A rendkívüli esemény elszigetelten nem értelmezhető, csakis a szövegösszefüggésben, vagyis a történelmi idő és tér együttesében. Az, például, hogy felvitte őket egy „magas hegyre,” tudatos volt, jelképes, és az is üzenetértékű, hogy nem egy történelmi emlékekkel terhes helyre vitte őket, hanem névtelen csúcsra: itt valami új, valami soha nem volt kezdődik. Igen, lehet spekulálni a párhuzamról a Sínai-heggyel, de nagyobb, vagy legalábbis egyenrangú a különbség, hisz Jézus nem egymaga ment fel a hegyre, hanem magával vitte a három kiválasztottat. Péter a jelenet radikális újdonságát nem tudta értékelni, amit sátorépítésre tett ajánlata is mutat: Jézus valójában nem egy a három közül, de Jézus kitünteti őket, azzal, hogy társalog velük. Ezzel egyszerre tette a három tanítványt egy szintre Mózessel és Illéssel, miközben megmutatta saját teljesen egyedülálló helyét is a történtekben, és ezzel a történelemben, az üdvtörténetben. A böjtben a vigasz és vigasztalanság közel állnak egymáshoz. Fel kell azonban mennünk a hegyre, hogy elérhessük a vigaszt.

Abban az időben: A Lélek a pusztába vitte Jézust, hogy a sátán megkísértse. Negyven nap és negyven éjjel böjtölt, végül megéhezett. Odalépett hozzá a kísértő, és így szólt: „Ha Isten Fia vagy, mondd, hogy ezek a kövek változzanak kenyérré! Jézus ezt felelte: Írva van: Nemcsak kenyérrel él az ember, hanem mindazon igével, mely Isten szájából származik. Ezután a szent városba vitte őt a sátán, és a templom oromzatára állította. Így szólt: Ha Isten Fia vagy, vesd le magad! Hiszen írva van: Angyalainak megparancsolta: A tenyerükön hordoznak téged, hogy kőbe ne üsd a lábadat! Jézus ezt válaszolta: De az is írva van: ne kísérts Uradat, Istenedet! Végül egy hatalmas hegyre vitte őt a sátán. Megmutatta neki a világ valamennyi országát és azok gazdagságát. Azután így szólt: Ezt mind neked adom, ha leborulsz és imádsz engem! Ekkor Jézus azt mondta neki: Takarodj, sátán! Mert írva van: Uradat, Istenedet imádd, és csak neki szolgálj! Erre otthagyta őt a sátán, és íme, angyalok jöttek és szolgáltak neki.  Mt 4, 1-11

Mit gondolnak?

Mottó: „Ha Isten Fia vagy” – Milyen különös is ez a feltételes mód! Végig fogja kísérni Jézus életét, nyilvános működését. Nyitány és záróaktus. „Ha Isten Fia vagy, szállj le a keresztről” gúnyolódtak „az arra járók”, amikor már a kereszten függött. „Az arra járók” véletlenül összeverődő tömeget jelent, mint ma egy autóbaleset szemtanúinak esetében. A bámészkodókat, akik alig látnak valamit, de azért van véleményük a dologról. Persze az illetékesek, a vének és a főpapok, szóval a korabeli elit, sem volt különb: „Másokat megszabadított, önmagát nem tudja megszabadítani.” És önkényesen a hit feltételévé tették ezt az önszabadítást, annak elvárását.

„Ha (már megint ez a feltételes mód!) Izrael királya ő, szálljon le most a keresztről, és hiszünk neki.” (Mt 27, 42) A küldetés hitelesítője a közvélemény szemében a hatalom. Ha nincs hatalmad, senki sem vagy. Valljuk be őszintén, hogy ilyen sértésre legtöbben úgy válaszolnánk, hogy valami háttér-hatalommal védekeznénk, mint a kisgyerek, aki azt bizonygatja, hogy apja bezzeg erős, nagyon erős. Jézus azonban nincs ráutalva, hogy bizonyítson ellenfeleinek. S ha van hitünk, elég hitünk, mi sem erőfitogtatással bizonyítunk. Szelídséggel és alázattal, ahogy Jézus tanította. Persze, neki is meg kellett ezt tanulnia. A negyven napos lelkigyakorlat, melyet Máté virtuálisa átéltet velünk, volt az a „tanfolyam”, ahol a Mester felkészült a rá váró szenvedésre, de mindenekelőtt a kísértésre. Az Írásból merített erőt, de amikor a Sátán, képzett teológusként akarta erőfitogtatásra rávenni, nagyobb erőforrása is volt: a keresztség, amit épp megkapott és az Atya üzenete: „Ez az én szeretett Fiam, akiben kedvem telik.” (Mt 3, 17) És ebből a Forrásból mi s meríthetünk!

Tökéletes?

Abban az időben: Jézus így szólt tanítványaihoz: Hallottátok, hogy a régieknek ezt mondták: Szemet szemért, fogat fogért. Én pedig azt mondom nektek: Ne szálljatok szembe a gonosszal, hanem ha valaki arcul üt téged jobb felől, tartsd oda neki a bal arcodat. Aki perbe fog, hogy elvegye a ruhádat, annak add oda a köntösödet is. És ha valaki egy mérföldnyire kényszerít, menj vele kétannyira. Adj annak, aki kér, és aki kölcsönt akar, el ne fordulj tőle. Hallottátok, hogy ez mondták: Szeresd felebarátodat és gyűlöld ellenségedet. Én pedig azt mondom nektek: Szeressétek ellenségeiteket. Tegyetek jót azokkal, akik gyűlölnek benneteket, imádkozzatok azokért, akik üldöznek és gyaláznak titeket, hogy gyermekei legyetek mennyei Atyátoknak, aki fölkelti napját jókra és gonoszokra egyaránt, és esőt ad mind az igaznak, mind a bűnösöknek. Ha ugyanis csak azokat szeretitek, akik titeket szeretnek, ugyan mi lesz a jutalmatok? Nem teszik meg ezt a vámosok is? És ha csak a testvéreiteknek köszöntök, mi az, amivel többet tesztek? Nem teszik meg ezt a pogányok is? Ti legyetek olyan tökéletesek, mint amilyen tökéletes a ti mennyei Atyátok! Mt 5, 38-48

Szeresd ellenségedet?

Mottó: Nem teszik ezt meg a pogányok is? – A múlt héten arra tanított Jézus, hogy múljuk fel a farizeusokat erényekben. Ma arra emlékeztet minket, hogy a pogányok is lehetnek erkölcsösek, de ez nem ok önteltségre. Többet, jóval többet vár el tőlünk az Úr, mint egyszerű erényességet! Feltétlen, spontán jóságot, személyválogatás nélkül. Nemcsak hitsorosokkal szemben, hanem bárki felé, beleértve ellenségeinket. Aszimmetrikusan, nem számítón, a szívességet visszavárva. Miért? Mert Isten sem személyválogató, és nem csak az „arra érdemesekhez” jó. S ő a mérce, az elérhetetlen tökéletesség: a szabvány, a cél, az eszmény, a minta. Amúgy már a nyolc boldogságban is meghirdette mindezt, akkor ígéretként, most konkrét utasításként. Ígéri, hogy a szelídeké lesz a föld, és konkrétan azt a következményt tárja elénk, hogy nem ütünk vissza. Ígéri, hogy azé lesz a mennyek országa, akit üldöznek az igazságért, és odaadja neki az utolsó ingét is. Nem vár ezért jutalmat, de paradox módon tudja, hogy mégis megkapja.

TILOS

Abban az időben: Jézus így szólt tanítványaihoz: „Mondom nektek: Ha igaz voltotok nem múlja felül az írástudókét és farizeusokét, nem juttok be a mennyek országába. Hallottátok, hogy a régieknek ezt mondták: Ne ölj! Aki öl, méltó az ítéletre. Én viszont azt mondom nektek, hogy méltó az ítéletre mindaz, aki haragszik testvérére. Hallottátok a parancsot? Ne törj házasságot! Én pedig azt mondom nektek, hogy aki bűnös vággyal asszonyra néz, szívében már vétkezett vele.

Hallottátok továbbá, hogy a régieknek ezt mondták: Hamisan ne esküdj, és tartsd meg az Úrnak tett esküdet! Én pedig azt mondom nektek: Egyáltalán ne esküdjetek! Legyen a ti beszédetek „igen, igen, nem, nem”; ami ennél több, az a gonosztól van.” Mt 5, 20-22a, 27-28. 33-34a 37

Őszintén mondom

Mottó: Ha igaz voltotok nem múlja felül az írástudókét és farizeusokét, nem juttok be a mennyek országába. – függetlenítenünk kell magunkat az előítéletektől, hogy megértsük mennyire provokatív volt a kortársak szemében, és főleg fülében, a kemény ítélet, amellyel felvezette radikális morális tanítását. Hisz a farizeusok az erények bajnokai voltak, szigorúak, még az akkor uralkodó osztállyal szemben is. Aprólékosan előírtak, mit kell tenni, és mit nem. Jézus azonban nem pepecselt, hanem radikálisan megemelte a mércét. Három sarkalatos bűn esetében már a gondolatot is bűnösek ítélte. Ugye, a „Ne ölj” és a „Ne paráználkodj” az a két parancs, ami mindig eszünkbe jut, és mindenkinek eszébe jut, ha a tízről beszélünk? Nos, épp ezeket szigorította meg. S az eskü tilalma megfelel a „Ne hazudj” teljes körű tilalommá válásának. Mondj igazat és csak az igazat, és nincs szükség esküdözésre! Ugye, egyszerű? Csak épp nehéz betartani! Gyakorolni kell. Kicsiben és nagyban. Mondjunk igazat, és magunk is igazak leszünk.

SÓ

Ti vagytok a föld sója. Ha a só ízét veszti, ugyan mivel sózzák meg? Nem való egyébre, mint hogy kidobják, s az emberek eltapossák. Ti vagytok a világ világossága. A hegyen épült várost nem lehet elrejteni. Ha világot gyújtanak, nem rejtik a véka alá, hanem a tartóra teszik, hogy mindenkinek világítson a házban. Ugyanígy a ti világosságotok is világítson az embereknek, hogy jótetteiteket látva dicsőítsék mennyei Atyátokat! Mt 5, 13-16

A fák nem örülnek neki

Mottó: Ti vagytok a föld sója – Néhai nagyanyám, Helene Melerski, nagyszerűen főzött. Volt egy pár kedvencünk, amit újra és újra kértünk tőle, így a híres „Eintopf”-ot, egy zöldséglevest húsgombócokkal. Ízletes volt, és egyedi, az ő találmánya. Aztán egy napon néhány kanál után egymásra néztünk öcsémmel, és szóvá tettük, hogy az étel bizony sótlan. Hát persze, mert a só méreg, oktatott ki az Oma. Ezt meg honnan veszed? – kérdeztük hitetlenkedve. A TV egészségügyi műsorából – volt a válasz. Egy ideig még kísérletezett, hogy mind a tv-doktornak, mind unokáinak eleget tegyen. Soha nem talált vissza a régi formájába. A mesés Eintopf lekerült az étrendünkről. Persze, ma már tudom, hogy ha túlsózzuk az ételt, magas vérnyomás fenyeget. A tévés tanácsadók pedig a megfelelő adagolást prédikálják, ne legyen se túl kevés, se túl sok a só ételünkben.

Jézus mondása persze nem az élettani funkcióról szól, hanem ízesítésről. S ma persze a vegyipar bőségesen juttat érzékeinket kijátszó sót a szervezetbe. S igaz, jóból is megárt a sok, így a sóból is. Szóval a társadalomban, a közéletben és a médiában kellően kell adagolnunk önmagunkat: Meg kell találnunk az optimális jelenlétet. S persze így van ez a fénnyel is. A sötétben vágyunk rá, de a túl sok belőle vakít.

TeDeum

A tömeg láttára fölment a hegyre és leült. Tanítványai köréje gyűltek, ő pedig szólásra nyitotta ajkát. Így tanította őket: „Boldogok a lélekben szegények, mert övék a mennyek országa. Boldogok, akik szomorúak, mert majd megvigasztalják őket. Boldogok a szelídek, mert övék lesz a föld. Boldogok, akik éhezik és szomjazzák az igazságot, mert majd eltelnek vele. Boldogok az irgalmasok, mert majd nekik is irgalmaznak. Boldogok a tiszta szívűek, mert meglátják az Istent. Boldogok a békességben élők, mert Isten fiainak hívják majd őket. Boldogok, akik üldözést szenvednek az igazságért, mert övék a mennyek országa. Boldogok vagytok, ha miattam gyaláznak és üldöznek benneteket és hazudozva minden rosszat rátok fognak énmiattam. Örüljetek és ujjongjatok, mert nagy lesz a mennyben a jutalmatok! Így üldözték előttetek a prófétákat is.” Mt 5, 1-12a

Mottó: nagy lesz a mennyben a jutalmatok!

MITŐL KELLEMES?

Idén újra bosszankodhattam karácsony tájt a divatba jött „kellemes ünnepeket „köszöntésem.” Egy fürdő a nyári vakáció lehet kellemes, a karácsony legyen boldog, s ha lehet áldott. Hisz senki sem mondja kellemesnek. ha gyaláznak és üldöznek minket. Igaz, a boldogságot is inkább a vasárnapi prédikációkra tartjuk fenn, köznapjainkban nem mondunk hálaadó szentmisét a megaláztatásért, mint egykor Szent Erzsébet. De valljuk be,a szegénységért kevesen mondanak hálát, és a háborúzó felek imái a békéért is álszentül hangzanak, vagy nem? Az pedig az elmúlt századok társadalomkritikája rég elvetette, hogy a túlvilágon kárpótoljanak a mai szenvedéseinkért. Mi a jutalmat itt és most akarjuk. Szívünk mohón áhítja a most-at. Ezért kell imádkoznunk a tisztaszívűségért: semmi se homályosítsa el őszinteségünket, rabolja el belső békénket.

Háló

Amikor Jézus meghallotta, hogy Keresztelő Jánost fogságba vetették, visszatért Galileába. Elhagyta Názáretet, és a tengerparti Kafarnaumban telepedett le, Zabulon és Neftali vidékén, hogy beteljesedjék, amit Izajás próféta mondott: „Zabulon földje és Neftali földje, a tenger útja, a Jordán vidéke, a pogányok Galileája: A sötétben lakó nép nagy fényt lát, és fény virrad a halál honában s árnyékában ülőkre.”

Ettől kezdve Jézus tanítani kezdett. Ezt hirdette: Térjetek meg, mert elközelgett a mennyek országa! A Galileai-tenger mentén járva meglátott két testvért: Simont, akit Péternek is neveznek, és Andrást, a testvérét. Éppen hálót vetettek a tengerbe, mert halászok voltak. Így szólt hozzájuk: „Kövessetek engem, és én emberek halászává teszlek titeket!” Erre azok otthagyták hálóikat és követték őt. Amint onnan továbbment, meglátott másik két testvért is: Zebedeus fiát, Jakabot és testvérét, Jánost. Apjukkal, Zebedeussal a hálóikat javították a csónakban. Őket is elhívta. Ők is otthagyták a csónakokat és az apjukat, és követték őt. Jézus pedig bejárta egész Galileát. Tanított a zsinagógákban, hirdette a mennyek országa örömhírét, és meggyógyított a nép körében minden betegséget és minden gyötrelmet. Mt 4, 12-23

Mottó: Ők is otthagyták a csónakokat és az apjukat, és követték őt. –

Kövess!

Máté tudatosan ugyanazon szavakkal írja le a négy halász meghívásának történetét. Az első lépés a meghívás. Jézus a kezdeményező. Nem sétahajózásra híja meg őket, hanem kettős követésre: Egyfelől, menjenek vele, vezetőjükként elfogadva őt, másfelől emberhalásszá teszi őket. Zseniális munkakörleírás. Egyszerre hat ismerősen, hisz „halászok” maradnak, de egyúttal gyökeresen megváltozva. Hogyan kell halat fogni? – ezt tudták, Hogyan kell embert fogni, ezt még tanulniuk kell. Mindenesetre háló nem kell majd hozzá, hisz hálójukat otthagyták, és ezzel mesterségük fortélyait. A mesterek újra kezdők, újra tanoncok lettek. Vándorolni fognak, és minden nap új feladatot kapnak, az eddigi rutin helyett. És gyógyítók lettek és igehirdetők. És tanítók. Mint mesterük. S mi hajlandók vagyunk otthagyni hálóinkat?

A múlt héten, Urunk megkeresztelkedésének ünnepén láttuk, s mintegy hallottuk, amint az Atya tanúságot tett Fiáról. Kettejük identitása egyértelmű volt. De honnan tudta János, hogy a galamb a Lélek megjelenítése? Nos, János egy galambot látott nem csak leszállni, de látta, hogy „rajta marad”. Ő tehát a fiú, és tanúja az Atya, aki tanúskodik a Lélek mellett is, hisz „aki küldött – hogy vízzel kereszteljek” – maga mondta, hogy „akire látod, hogy rászáll a Lélek, fogja felváltani”, ti. őt, mint Keresztelőt. Tanúság tanúságot szül, s gyökere lesz saját küldetésünknek, saját tanúságtételünknek. A A küldő lett a tanúságtevő. S íme, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében keresztelünk!

A SZABADÍTÓ LÉLEK

Abban az időben Jézus Galileából elment a Jordán (folyó) mellé Jánoshoz, hogy megkeresztelkedjék nála. János azonban tiltakozott: Neked kellene megkeresztelned engem, és te jössz hozzám? Jézus azonban így szólt: „Hagyd ezt most, mert úgy illik, hogy teljesítsük mindazt, ami igazságos.” Erre János megengedte neki. Jézus pedig megkeresztelkedett. Mihelyt feljött a vízből, íme, megnyílt az ég, és látta Isten lelkét galamb módjára magára szállni. És íme, hang hallatszott az égből: Ez az én szeretett Fiam, akiben kedvem telik!  Mt 3, 13-17

Mottó: és látta Isten lelkét galamb módjára magára szállni.

Urunk megkeresztelkedése

Mit gondolhatott János, amikor meglátta a galambot leszállni Jézus vállaira? Ez a galamb nem hordott olajágat csőrében, mint Noé galambja, de mégis a szabadulás jele volt, A megtisztulás hónapjai alatt ezt várták a bárka lakói, s most, Izrael várakozása teljesült be. S ha János talán nem ismerte fel benne nyomban Isten Lelkét, minden kétség eloszlott, amikor az Égi hang megszólalt: „Ez az én szeretett fiam, akiben kedvem telik!” S miközben a Lélek tanúságot tett a Fiú mellett, tanúskodott vele az Atya is, s nem csak a Fiúról, hanem a Lélekről is. Ami különössé tette a Szentháromság ilyen bemutatkozását, az a tanúság, hogy ez az ember, akit János megkeresztelkedni készül, a Fiú. S mi több, a szeretett Fiú. Ha mindezt megfontoljuk, különössé válik az a tétel, hogy János „megengedte”, hogy Jézus megkeresztelkedjen: a szentség kötődött a közösség, az Egyház igenjéhez, amelynek közreműködése szükséges.