Kiss Ulrich naplója

Nem hallgat ránk!

Abban az időben Jézus ezt mondta a főpapoknak és a nép véneinek: Erről mi a véleményetek? Egy embernek két fia volt. Odament az egyikhez, és így szólt hozzá: Fiam, menj ki ma, és dolgozz a szőlőben! A fiú azt válaszolta: Nincs kedvem! – de később megbánta, és mégis kiment. Odament a másikhoz, és annak is szólt. Az így válaszolt: Szívesen, uram! –menni azonban nem ment. Kettőjük közül melyikük teljesítette az apa akaratát? Azt felelték: Az első. Erre Jézus így szólt hozzájuk. Bizony mondom nektek: A vámosok és az utcanők megelőznek benneteket Isten országában. Mert eljött hozzátok János az igazságosság útján járva, és ti nem hittetek neki, a vámosok és utcanők viszont hittek neki. És ti, akik mindezt láttátok, még utólag sem tértek jobb belátásra, hogy higgyetek neki! Mt 21, 28-32

Mottó: Nincs kedvem!

Engedelmesek

Máté semmit se mond arról, hogy a szőlősgazda fiai milyen korúak. Hallgatói azonban magukra ismerhettek: vagy kamaszok voltak, vagy kamaszok szülei. Hisz kamaszok olyan szeszélyesek, hogy bár az imént igent mondtak valamire, most nemet mondanak ugyanarra. És fordítva. Függetlenségükre kényes „felnőttnek” hiszik magukat, majd eszükbe jut, hogy engedelmességgel tartoznak atyjuknak. Vagy épp engedélyt akartak kérni az esti bulira, de ehhez – jut eszükbe – az apa jókedve, engedékenysége hasznos lenne. A történettel Jézus az is mondja közvetve hallgatóinak, hogy még gyerekek, szeszélyesek, és nem megfontolt felnőttek. S lehet, hogy mi is találva érezzük magunkat? Mondjuk tehát, hogy szívesen, és meg is tesszük?

Napi díjasok

Abban az időben Jézus ezt mondta: A mennyek országa hasonlít a gazdához, aki kora reggel kiment, hogy munkásokat fogadjon a szőlőjébe. Miután napi egy dénárban megegyezett a munkásokkal, kiküldte őket a szőlőbe. A harmadik óra körül megint kiment, s látta, hogy mások is ácsorognak itt tétlenül a piacon.  Megszólította őket: Menjetek ki ti is a szőlőmbe, és majd megadom, ami jár nektek. Azok ki is mentek. A hatodik ás kilencedik órában újra kiment, s ugyanígy tett. Amikor a tizenegyedik óra tájban is kiment, megint talált ott ácsorgókat. Megkérdezte tőlük: Mit ácsorogtok itt egész nap tétlenül? Nem fogadott fel minket senki – felelték. Menjetek ki ti is a szőlőmbe – mondta nekik. Amikor beesteledett, így szólt a szőlősgazda vincellérjéhez: Hívd össze a munkásokat, és add ki bérüket, kezdve az utolsókon az elsőkig. Jöttek tehát, akik a tizenegyedik óta tájban álltak munkába, és fejenként egy dénárt kaptak. Amikor az elsők jöttek, azt hitték, hogy ők majd többet kapnak, de ők is egy-egy dénárt kaptak. Amikor átvették, zúgolódni kezdtek a gazda ellen. Ezek az utolsók csak egy órát dolgoztak – mondták –, s ugyanúgy bántál velük, mint velünk, akik viseltük a nap terhét és hevét.  Barátom – felelte egyiküknek –, nem követek el veled szemben igazságtalanságot. Nem egy dénárban egyeztél meg velem? Fogd, ami a tied és menj! Én az utolsónak is annyit szánok, mint neked. Vagy nem tehetem a sajátommal azt, amit akarok? Rossz szemmel nézed, hogy én jó vagyok? Mt 20, 1-16a

Mottó: majd megadom, ami jár nektek

Napszámosok

Az evangéliumok Isten országáról szólnak, népiesen arról, hogyan jutunk be a mennyországba. Teológiai igazságról szól, nem jogi, gazdasági vagy társadalmi logika irányítja a tanítást és így a példabeszédeket. A jogász perelhet, precedensekre hivatkozva. hogy mi az igazságos, méltányos munkabér, akkor is az egy dénáros alapbér lesz a mérvadó. Ez az egy dénár azt jelenti, hogy ez a minimálbér, de egyúttal a belépő is a paradicsomba. Egyszer kell elnyerni, mindegy mennyi munkával, de kell rá jelentkezni. A belépő, a fizetség valójában a gazda ajándéka, akár az utolsó órában is. Nincs előnyöd abból, hogy hajnalban kélsz, sem abból, hogy egész nap robotolsz. Kegyelem, nem juss. Ezt jelzi Jézus a zárószóban, amikor azt mondja: Vagy nem tehetem a sajátommal azt, amit akarok? A napidíj nem teljesítménybér, a készségért járó alapbér. Ennyi, nem több, de mindent megkapsz érte, amire valóban vágysz. És jaj, ne irigyeljük senkitől sem, hanem örüljünk neki, hisz mi sem érdemelhetünk többet!

római dénár

Akkor odalépett hozzá Péter és megkérdezte: „Uram, ha vétkezik ellenem  a testvérem, hányszor kell neki megbocsátanom? Talán hétszer?” „Mondom neked – felelte Jézus –, nem hétszer, hanem hetvenhétszer. A mennyek országa hasonlít a királyhoz, aki el akarta számoltatni szolgáit. Amikor elkezdte a számadást, eléje állítottak egyet, aki tízezer talentummal tartozott neki. Mivel nem volt miből megfizetnie, megparancsolta, hogy adják el feleségestül, gyerekestül, minden vagyonával együtt, s úgy fizessen. A szolga leborult előtte, és úgy kérte: Légy türelemmel irántam, s mindent megfizetek neked! Az úr megkönyörült a szolgán, szabadon engedte, s adósságát is elengedte. Amikor kiment, a szolga találkozott egy másik szolgával, aki száz dénárral tartozott neki. Megragadta, elkezdte fojtogatni és követelte: Add meg, amivel tartozol! A másik szolga leborulva kérte: Légy türelemmel irántam, s mindent visszafizetek neked! De ő nem engedett, hanem fogta, börtönbe vetette, míg meg nem fizette tartozását. Amikor a többi szolga látta a történteket, igen elszomorodott. Elmentek és jelentették uruknak mind, ami történt. Az úr maga elé hívatta, és így szólt hozzá: Te gonosz szolga! Kérésedre minden adósságodat elengedtem. Nem kellett volna néked is megkönyörülnöd szolgatársadon, ahogy én megkönyörültem rajtad? – Ezzel az úr haragjában átadta a poroszlóknak, míg meg nem fizette mind, amivel tartozott. Így tesz mennyei Atyátok is veletek, ha mindegyiktek meg nem bocsát szívből felebarátjának.” Mt 18, 21-35

Mottó: aki el akarta számoltatni szolgáit

Megbocsátás

Olvasom, hogy Nagy Sándor a gaugamétai csata után 4000 talentumot zsákmányolta legyőzött perzsáktól. Olvasom, hogy Julius Caesar legionáriusainak éves zsoldja 225 dénárius volt, tehát 26 évig kellett szolgálnia egy talentumért. Más szóval a nagylelkűen felszabadított szolga iszonyú sok pénzzel tartozott az urának, ami csakis valamiféle tőkebefektetés esetében volt elképzelhető. Eközben társa kevesebb, mint félévi zsolddal volt adósa. Ez lehetett valamiféle mikro hitel, mondjuk a lányának hozománya. Megfizethető. Tehát többről van szó, mint arról, hogy a kettős mércéjű szolga felbosszantotta urát és szolgatársait, a közvéleményt. Nagyon kettős morál ez, de hamis ítélőképesség is. Hisz mindkét esetben azt kérte és ígérgette az adós, hogy „Légy türelemmel irántam, s mindent visszafizetek neked!” Erre esélye se volt annak, aki milliókkal tartozott. Ha tudatosul bennünk, hogy ez a példabeszéd nem pénzről szól, hanem megbocsátásról, a bocsánatkérésről, amivel tartozunk. rádöbbenünk, hogy az Úr milyen elképzelhetetlenül nagyvonalú, és irgalmas. Ideje zárszámadást végeznünk!

POSZTMODERN

Abban az időben: Jézus így szólt apostolaihoz: Ha testvéred vétkezik ellened, menj és figyelmeztesd őt négyszemközt. Ha hallgat rád, megnyerted testvéredet. Ha azonban nem hallgat rád, vigyél magaddal egy vagy két társat, hogy kettőnek a tanúbizonysága vagy háromé tanúsítsa a dolgot. Ha rájuk sem hallgat, mondd meg a hívek közösségének. Ha a hívek közösségére sem hallgat, vedd úgy, mintha pogány volna vagy vámos.

Bizony mondom nektek: Amit megköttök a földön, meg lesz kötve a mennyben is; és amit feloldotok a földön, fel lesz oldva a mennyben is. És bizony mondom nektek: Ha ketten közületek valamiben egyetértenek a földön és úgy kérik, megkapják azt mennyei Atyámtól. Mert ahol ketten vagy hárman összejönnek az én nevemben, ott vagyok közöttük.  Mt 18, 15-20

Mottó: vedd úgy, mintha pogány volna vagy vámos

Konszenzus híján

Nemde, furcsán hat a mai posztmodern etika és társadalmi berendezkedés felől nézve, hogy a legfőbb büntetés a kizárás a csoportból. A mai ember büszke autonómiájára, önmaga mércéje, és ezért a jézusi lépcsőzetes eljárást elejétől fogva elutasítja. Neki ne mondja meg senki, mit tegyen és mit nem, mi a helyes és mi nem. Az új felfogás szerint épp az a vétek, ha saját normámat rá akarom kényszeríteni bárkire, akkor is, ha az valamilyen hagyományban gyökeredzik, vagy akkor csak igazán. Az elsőfokú figyelmeztetés még hagyján, főleg ha véleményként mutatom be és nem normaként. De hogy a közössé rendre utasítson, azt már nem! A paradox persze az, hogy a szabad választás nem is olyan szabad, hisz nem lehet tárgya valamilyen parancs és norma. A parancs én vagyok, szól a Napkirály mai örököse. A nagy kérdés, hogy akkor hogyan jön létre a konszenzus, ha tilos a meggyőzés? Pedig lám, Jézus az egyetértést dicséri, magasztalja. A titok az utolsó mondatban rejlik: Mert ahol ketten vagy hárman összejönnek az én nevemben, ott vagyok közöttük. Jézus diszkrét, de hatékony jelenléte teszi termékennyé a találkozást. Sőt mi több, végső soron az egyetértés az Atya ajándéka.

határozószavak

Abban az időben: Jézus többször felhívta tanítványai figyelmét arra, hogy neki Jeruzsálembe kell mennie, sokat kell szenvednie a vénektől, főpapoktól és az írástudóktól, megölik, de a harmadik napon feltámad a halálból. Erre Péter félrevonta őt, és óvva intette: Isten ments, Uram! Ez nem történhet veled! Mire ő Péterhez fordult: Távozz tőlem, sátán!  Botránkoztatsz, mert nem az Isten ügyére van gondod, hanem az emberekére! Azután így szólt tanítványaihoz: Ha valaki követni akar engem, tagadja meg magát, vegye föl keresztjét és kövessen. Mert mindaz, aki meg akarja menteni életét, elveszíti azt; és aki énértem elveszíti életét, megtalálja azt. Mert mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri is, de a lelke kárt szenved? Mit is adhatna az ember cserébe saját lelkéért? Az Emberfia pedig el fog jönni Atyjának dicsőségében, angyalai kíséretében, és megfizet mindenkinek tettei szerint.  Mt 16, 21-27

Mottó: Ha valaki követni akar engem…

Kereszthordozás

Milyen súlya is van egy határozószónak! A „ha” feltételességre utal, és ezzel a mondat teológiája gyökeresen megváltozik. Jézus nem szektavezér, aki feltétel nélküli engedelmességet követel híveitől. Nem azt  mondja, hogy „kövess és tagadd meg önmagadat”. ahogy egy guru követelné, hanem figyelmezteti tanítványait, hogy amennyiben követni szeretnék, annak ára van: kereszthordozóvá kell válniuk. Ez hitelességünk előfeltétele. De ha Jézus mellett döntöttünk, akkor ez a kereszthordozás már nem egy opció, esetlegesség, hanem szükségszerű alkotó eleme a követő státuszának. Ezért kulcsfontosságú a másik határozószó, a „mindaz”, hisz azt jelenti, hogy kivétel nélkül érvényes ránk is, mihelyst követni akarjuk, és ezt vállaljuk

Identitás

Abban az időben, amikor Jézus Fülöp Cezáreájának vidékre ért, megkérdezte tanítványaitól: Kinek tartják az emberek az Emberfiát? Ezt válaszolták: Van, aki Keresztelő Jánosnak, van, aki Illésnek, mások Jeremiásnak, vagy valamelyik prófétának. Ő tovább kérdezte őket: Hát ti kinek tartotok engem: Simon Péter válaszolt: te vagy a Krisztus, az élő Isten Fia. Erre Jézus azt mondta neki: Boldog vagy Simon Jónás fia, mert nem a test és a vér nyilatkoztatta ki ezt neked, hanem az én mennyei Atyám. Ezért mondom neked, hogy te Péter vagy, és én erre a sziklára építem Egyházamat, s a pokol kapui nem vesznek erőt rajta. Neked adom a mennyek országának kulcsait: Amit megkötsz a földön, meg lesz kötve a mennyben is, és amit feloldasz a földön, fel lesz oldva a mennyben is. Akkor lelkére kötötte a tanítványoknak, el ne mondják senkinek, hogy ő a Messiás. Mt 16, 13-20

Mottó: Nem a test és a vér nyilatkoztatta ki ezt neked

Péter a Szikla

Jézus identitása, mint ahogy Péteré is, kettős forrásból táplálkozott: egy a vérvonalból, és egy az isteni küldetésből. Ezt hangsúlyozza Jézus akkor is, amikor Simont Jónás fiának nevezi, Ez a gyökere a választott nép tudatának is, ezt fejezik ki az apostolok is, amikor Jézust spontánul a próféták közé sorolják. De Jézus lénye és küldetése mindezen messze túlmutat. Simon Péterré lesz, de megtartja a régi identitását is, ezért mondja Máté, hogy Simon Péter válaszolt. Jézust pedig egyszerre jelöli meg új küldetéseként, mint Krisztust, Megváltót, aki azonban már nem a vérvonal szerint eredezteti szerepét, hanem a kinyilatkoztatás alapján: Jézus több, mint Dávid fia. Jézus az Élő Isten Fia. E váltás azonban a legmélyebben érinti Simont is: Ezért lesz Péter, a Szikla, amely egyszerre jelzi identitását  az apostoli közösségen belül, és az emberiség történetében is.

Orkán

Mindaz, aki hallja tőlem ezeket a beszédeket, és cselekszi azokat, hasonló lesz az okos emberhez, aki kősziklára építette a házát. És ömlött a zápor, és jöttek az árvizek, feltámadtak a szelek, és nekidőltek annak a háznak, de nem omlott össze, mert kősziklára volt alapozva. Aki pedig hallja tőlem ezeket a beszédeket, de nem cselekszi, hasonló lesz a bolond emberhez, aki homokra építette a házát.  És ömlött a zápor, és jöttek az árvizek, feltámadtak a szelek, és beleütköztek abba a házba; az összeomlott, és teljesen elpusztult. Amikor Jézus befejezte ezeket a beszédeket, a sokaság álmélkodott tanításán, mert úgy tanította őket, mint akinek hatalma van, és nem úgy, mint az írástudóik. Mt 7, 24-29

Mottó: összeomlott, és teljesen elpusztult

Sziklára épített

Mindnyájan megéltünk már vihart. forgószelet, kisebb – nagyobb természeti csapást. Talán fák is kidőltek. Mostanában megszaporodtak az ilyen hírek, és a károk is mintha egyre nagyobbak lennének. De a tévénéző elégedett lehet, hogy az ő háza nem dőlt össze, nem ő vesztette el otthonát. Így talán elmarad a kérdés: miért? Miért velem történik mindez? Jézus történetében a károsult nem ártatlan áldozat, hanem felelős a történtekért. Jézus arra tanít, hogy védekezhetünk, de ahhoz előrelátónak és proaktívnak kell lennünk. És ha mindezt az erkölcsi és lelki élet metaforájaként olvassuk, rádöbbenünk, hogy nem segít utólag korholni magunkat mulasztásunkért. Inkább meg kell tennünk mindent, hogy „házunk” az orkánnak is ellenálljon.  Most. Ne mondd: Ej, ráérünk arra még…

Vihar a tavon

Amikor a kenyérszaporítás után a tömeg befejezte az étkezést, Jézus mindjárt csónakba parancsolta tanítványait, hogy amíg ő elbocsátja a tömeget, menjenek át előtte a túlsó partra. Amint elbocsátotta az embereket, fölment a hegyre, hogy egyedül imádkozzék. Közben beesteledett, s ő ott volt egymagában. A csónak pedig már jó pár stádiumnyira eltávolodott a parttól. Hányták-vetették a hullámok, mert ellenszél fújt. Éjszaka a negyedik őrváltás idején Jézus elindult feléjük a víz színén járva. Amikor észrevették, azt hitték, hogy kísértet, és rémületükben felkiáltottak. De Jézus azonnal megszólította őket: Bátorság! Én vagyok! Ne féljetek! Erre Péter odaszólt neki: Uram, ha te vagy az, parancsold meg, hogy hozzád menjek a vízen! Ő azt mondta: Jöjj! Péter ki is szállt a csónakból, elindult a vízen, és ment Jézus felé. De az erős szél láttán megijedt, és merülni kezdett. Felkiáltott: Ments meg, Uram! Jézus nyomban kinyújtotta kezét, megfogta őt, és így szólt hozzá: Te kicsinyhitű, miért kételkedtél? Mikor beszálltak a bárkába, a szél elállt. A csónakban levők pedig leborultak előtte, és így szóltak: Te valóban az Isten Fia vagy! Mt 14, 22-33

Mottó: ő ott volt egymagában

Kérő ima

Ez a történet nem egy csónakázás, nem egy kirándulás története. Az imáról szól. Máté előbb bemutatja a modellt: Jézus magában és magányban imádkozik Atyjához. Erre tanította tanítványait is, erre tanít minket is, A gurukkal ellentétben Jézus nem látványimát rendez, hanem fölment a hegyre, ahova már senki sem kísérte. Vajon megbeszélte Atyjával a történet folytatását? Hogy próbára teszi hitüket? Csak azt tudjuk, hogy nem voltak titkaik egymás előtt. Spontán volt a vízen járás? Spontán az alkalom hitük próbatételére? Minden esetre Péter alkalmat látott arra, hogy demonstrálja, milyen közel van Istenhez, Nem volt egészen meggyőző. Inkább leleplezte, hogy még felkészületlen Jézus Istenségére, és mindarra, ami ebből következik. Bajba jutott, és rögtön kért segítséget. Mint ahogy mi is tesszük, valahányszor bajban vagyunk. A történet azonban meghívás, hogy vonuljunk félre a magányba, ahogy Jézus is tette. Az atya vár ránk.

Hat nap múlva Jézus maga mellé vette Pétert, Jakabot és testvérét, Jánost, s fölment külön velük egy magas hegyre. Ott elváltozott előttük: arca ragyogott, mint a nap, ruhája pedig olyan fehér lett, hogy vakított, mint a fény. S íme, megjelent nekik Mózes és Illés, és beszélgettek vele. Péter erre így szólt Jézushoz: Uram, jó itt nekünk! Ha akarod, csinálok ide három sátrat: egyet neked, egyet Mózesnek, egyet pedig Illésnek. Amíg beszélt, hirtelen fényes felhő borult rájuk, s a felhőből szózat hallatszott: „Ez az én szeretett Fiam, akiben kedvem telik, őt hallgassátok!” Ennek hallatára a tanítványok arcra borultak, s igen megrémültek. Jézus odalépett hozzájuk és megérintette őket: „Keljetek fel, ne féljetek!” Amikor tekintetüket fölemelték, nem láttak senkit, csak egyedül Jézust. A hegyről lefelé jövet Jézus rájuk parancsolt: „Ne szóljatok a látomásról senkinek, amíg az Emberfia föl nem támad a halálból!” Mt 17, 1-9

Mottó: Ha akarod, csinálok ide három sátrat.

Szukott

Miért is akart Péter sátrat építeni a jelenés szereplőinek? Honnan vette hozzá az anyagot? Lombsátrat készített volna, amelyhez a nyersanyag kínálkozott fenn a hegyen?  Iz 32,18 szerint a végidőben az igazak a „béke sátraiban” laknak majd, ennek jelzése a lombsátor. Péter átérezte a pillanat szellemét, megsejtette a mennyei Jeruzsálemen melyet a lombsátor jelenít meg. Örömünnep ez, és az apostol ezt kívánta kifejezni. De Jézus a színeváltozásnak más szerepet szánt. Vigasz és figyelmeztetés az eljövendő szenvedésre és az azt követő dicsőségre. Prófécia. Ezért is hívja tanúnak a két legnagyobb prófétát a zsidók hagyományában: Mózest és Illést. Egyenrangúan beszélgetnek, míg meg nem szólal az Atya. Ó azt tanúsítja, hogy akit prófétának hittek, az maga a megjövendölt, Isten Fia. Ez a három apostol számára megélt tapasztalat, a többieknek rejtély és titok marad. A feltámadás teszi majd érthetővé és hitelessé.