Kis Szent Teréz utikalauza a hétköznapi életre

Fogadalomtétele évfordulójának megünneplésére mezei virágokból kötött csokrot hoztak neki; mi több, napközben kis vörösbegy repült be a betegterembe, és az ágyán ugrándozott. Ezek a kis körülmények édesen hatottak kedélyére, és ő megadta nekünk ennek okát:

„A jó Isten figyelme, mellyel velem szemben viseltetik, hat meg ennyire; külsőleg elhalmoz szeretetének jeleivel, és bensőmben mégis mindig a megpróbáltatás közepette érzem magam... de egyúttal teljes békében is!”

„Ó igen, vágyódom a mennyországba. Szakítsd el az édes találkozás vásznát, Istenem!”⁶⁴

64 Keresztes Szent János, A szeretet eleven lángja, 1. versszak.

Ezen a napon Vénard Theophanes, szent vértanú ereklyéjét kaptuk. Örömkönnyekkel fogadta.

Egész délután különösen nyájasnak és mindenképp elragadóan kedvesnek mutatkozott. Azt mondtam neki: Észrevettem, hogy mihelyt csak képes rá, újból ugyanolyan lesz, mint volt egészséges állapotában.

„Ó, ez nagyon igaz! Igen, ha képes vagyok, legjobb erőmből iparkodom vidámnak mutatkozni, hogy örömöt szerezzek.”

Ha azt mondanák magának, hogy ebben a pillanatban hirtelen meg fog halni, megijedne?

„Semmiképp sem. Mily boldogan távoznék erről a földről!”

– De mily csalódás érné akkor, ha ismét egészséges lenne!

„Nem, egyáltalán nem. Ha meggyógyulnék, csodálkozva néznének rám, magam pedig azt mondanám: Nagyon örülök, hogy meggyógyultam, és még szolgálhatok a jó Istennek ezen a földön, mert ez az ő akarata. Szenvedtem, mintha meg kellene halnom. Jól van hát, újból megkezdem!”

Pár falat húst szolgáltak fel neki. Azt mondotta:

„Nagyon örülök, hogy a hústól is undorodom, mint a többitől, legalább nem találok benne élvezetet.”

Elmondtam neki, amit nekem az orosz cár nagyszerű fogadtatásáról mondottak Franciaországban:

„Ah, mindez nem képes magával ragadni! ... Beszéljen nekem inkább a jó Istenről, a szentek példájáról, mindarról, ami igazság...”

„Belső megpróbáltatásomat főképp egy családunkkal sógorságban álló tagért ajánlottam fel, aki nem hisz.”

„... Ha szelíden elfogadjuk a megaláztatást, mely valamely tökéletlen cselekedetünkből
fakad, azonnal visszatér a jó Istennek kegyelme...”

„Mennyire vágyom látni a mennyország csodáit!
Semmi sem érdekel engem a földön! ...”

Örülne, ha azt mondanák, hogy pár nap múlva meghal? kérdeztem tőle. Mégis csak jobban szeretné ezt, mintha azt mondanák, hogy még hónapokig, sőt évekig mindig többet éstöbbet fog szenvedni?

„Ó, egyáltalán nem örülnék ennek jobban. Egyedül az szerez nekem örömöt, hogy a jó Isten akaratát teljesítem.”

Nagyon nehéz lehet ennyit szenvedni minden belső vigasztalás nélkül! Ezt felelte:

„Igen, de nyugtalanság nélkül szenvedek, örülök, hogy szenvedhetek, mert a jó Isten így akarja.”

Az ablakon keresztül a kertnek egy sötét helyére mutatva így szólt:

„Látja ott a gesztenyefák mellett azt a sötét lyukat, ahol semmit sem lehet tisztán megkülönböztetni... Ilyen lyukban vagyok testileg, lelkileg ... Ó igen, micsoda sötétség! De békében vagyok ott.”