Kis Szent Teréz utikalauza a hétköznapi életre

Ezen utolsó napok egyikén, mikor rendkívül sokat szenvedett, szorongatásában azt mondta nekem:
Ó, anyám, mi az, sok szép szót leírni a szenvedésről! Semmi, semmi! Benne kell lenni, hogy megtudjuk, mit jelentenek ezek a lelkendezések.”
„Ezeknek a szavaknak fájdalmas emlékét megőriztem lelkemben, mikor a mai napon, szeptember 25-én, úgy látszott, hogy visszaemlékezik rá, amit nekem akkor mondott, és egészen sajátságos kifejezéssel rám tekintve ezeket mondotta:
„Most jól érzem, hogy az, amit mondtam és írtam, minden pontjában igaz ... Igaz, hogy Istenért sokat akartam szenvedni, és igaz, hogy még most is akarok.”

Elmondtam neki, amit az üdülés idején azoknak felelősségéről mondottak, akik a lelkek gondozásával vannak megbízva és sokáig éltek. Ő azt válaszolta:
A kicsinyek ítélete nagyon enyhe lesz...⁶⁸ Mi pedig még a legfelelősségteljesebb állásokban is kicsinyek maradhatunk, ha még oly soká is élünk.
Ha 80 éves koromban halnék is meg, ha több zárdában töltöttem volna életemet felelősségteljes hivatalokban, mégis, ezt tudom, oly kicsi maradtam volna, amilyen ma vagyok.
Pedig meg van írva, hogy a végén Isten felkel megszabadítani⁶⁹ a földön minden szelídet és alázatos szívűt. Nem azt mondja: ítélni, hanem megszabadítani.

68 Bölcs 6,7.
69 Zsolt 75,9.

Fátyolünnepének mai évfordulóján kieszközöltem, hogy szentmisét mondassanak érte. Megköszönte nekem; de mikor láttam, hogy mennyire szenved, szomorúan mondtam neki: Ah, a szentmise nem hozott a maga számára megkönnyebbülést! Erre azt válaszolta:
„Tehát megkönnyebbülésemre mondatta a szentmisét?”
– Az ön javára ...
„Az én javam, bizonyára az, hogy szenvedjek ...”

Azt mondtam neki: Szegény kicsikém! mennyit szenved, és látszólag a szentek is elhagyják. Maga hívja őket, és ők nem jönnek el magáért. Ó, azért mégis nagyon szeretem őket! De látni akarják, hogy mennyire viszem bizalmammal...

Egy újoncnő kellemes szórakozást vélt neki szerezni, és képeskönyvet hozott, melyben néhány szórakoztató történet volt megírva. De ő nem fogadta el, hanem azt mondta: Hogyan gondolhatja, hogy ez a könyv engem érdekelhet! Közelebb állok már az örökkévalósághoz, mint sem hogy semmiségekkel szórakoztassam magam ...

Két koszorút font búzavirágból „a mosolygó Szűz”⁶⁵ szobrára. Az egyiket lábához tették, a másikat kezébe adták. Ez utóbbira mutatva mondtam neki: Bizonyára azt gondolja, hogy ez magának van szánva? ...
„Ó, nem! tegyen vele a Szent Szűz, amit akar. Amit neki adok, azt csak azért adom, hogy megörvendeztessem ...”

⁶⁵ A csodatevő Szűz, melyet levittek a betegterembe. Ezt a két koszorút megőrizték, és most az ereklyeteremben vannak kiállítva.

Az orvos megdicsérte hősies türelmét.
„Hogy mondhatja ő, hogy türelmes vagyok! Hiszen ez hazugság! ...Folyton nyögök, sóhajtozom, és szünet nélkül kiáltom: Ó, Istenem, ó Istenem, nem bírom tovább, irgalmazz!... irgalmazz nekem!”

„Félnem kell a gonosz lélektől? Azt hiszem, hogy nem, mert mindent engedelmességből teszek.”

„Kérem, adja ide feszületemet, hogy tökéletes bánatot indítsak és megcsókolhassam, s így a szenvedő lelkek javára megnyerhessem a teljes búcsút. Már nem adhatok nekik mást, csak ezt!”

Fájdalmunkat fejeztük ki neki állapotának rosszabbodása fölött:
„A betegek körül vígnak kell lenni! Nem szabad siránkozni, mint akiknek nincs reményük ... Még oda juttatnának, hogy sajnálnám elhagyni ezt az életet.”
– Ó, az nem volna könnyű dolog, sokat kellene fáradnunk!
Erre kissé huncutkásan azt mondta:
„Az igaz!... Azért mondtam, hogy megijesszem!” ...

Különféle dolgokra nézve tanácsot kértem tőle. Erre azt válaszolta:
„Ami számunkra a jó Isten felvilágosító és segítő kegyelmét maga után vonja a lelkek vezetésére és vigasztalására, az, ha nem panaszoljuk el személyes bajainkat másoknak, hogy megkönnyebbüljünk; egyébként így nem is szerzünk magunknak igazi megkönnyebbülést, az ember inkább felizgatja magát, mintsem hogy lecsillapodnék.”

Azt mondtam neki: Ha majd az égben lesz, a mai nap szenvedései csekélységnek fognak látszani. Azt válaszolta:
„Ó, már itt a földön is úgy találom, hogy nagyon is csekély dolog”...