Kis Szent Teréz utikalauza a hétköznapi életre

Különféle dolgokra nézve tanácsot kértem tőle. Erre azt válaszolta:

„Ami számunkra a jó Isten felvilágosító és segítő kegyelmét maga után vonja a lelkek vezetésére és vigasztalására, az, ha nem panaszoljuk el személyes bajainkat másoknak, hogy megkönnyebbüljünk; egyébként így nem is szerzünk magunknak igazi megkönnyebbülést, az ember inkább felizgatja magát, mintsem hogy lecsillapodnék.”

Azt mondtam neki: Ha majd az égben lesz, a mai nap szenvedései csekélységnek fognak látszani. Azt válaszolta:

„Ó, már itt a földön is úgy találom, hogy nagyon is csekély dolog”...

Szép rózsát ajánlottak fel neki, melyet a keresztkertben szedtek. Nagy áhítattal és szeretettel szedte róla feszülete fölött a szirmokat, mindegyiket kezébe véve, hogy azzal Jézus sebeit törülgesse.
„A kis Teréz, mondotta, késő szeptemberben tavaszi rózsát hint Jézusnak.

Hintem neked a tavaszi rózsa szirmait,
S szárítni szeretném bánatod könnyeit!”

S minthogy a szirmok ágyáról a betegterem padlójára hullottak, figyelmeztetett:
„Szedjék fel gondosan ezeket a szirmokat, kis nővéreim, később majd jók lesznek, hogy másoknak vele örömöt szerezzenek, ne veszítsenek el közülük egyet se...”⁶⁶

⁶⁶ Az egyik rózsaszirom 1910. szeptemberében egy agg embert, Aubry Ferdinándot, aki a Szegények kis Testvéreinek kórházában volt elhelyezve, a nyelvráktól szabadított meg.

Ibolyákat hoztak neki.

„Ó, az ibolyaillat!...”

Azután jellel felém intett, hogy megtudja, élvezheti-e az önmegtagadás kára nélkül.

Megjegyeztem neki, hogy az idő alatt, míg nála voltam, kevesebbet szenvedett. 
„Ó, épp annyit!... Sokat, sokat szenvedtem! de a Szent Szűznek panaszoltam el...”

„Félek, hogy féltem a haláltól! De attól nem félek, ami a halál után következik, és nem bánkódom életem miatt, ó nem! ... Csak bizonyos aggodalommal mondtam magamban: Mi is az a titokzatos szétválása a léleknek és a testnek? ... Most éreztem ezt először, de azonnal átadtam magamat a jó Istennek.”

„Ha tudná, mily nyugodt vagyok a gondolatnál, hogy nemsokára az égbe megyek. Boldog vagyok nagyon, de nem mondhatom, hogy élénk örömöt vagy ujjongó jókedvet éreznék, nem!”

– Mégis jobban szeret meghalni, mint élni?

„Ó, kis anyácskám, ismétlem magának, nem. Nem szeretem jobban az egyiket, mint a másikat. Amit a jó Isten jobban szeret és nekem választ, ezt szeretem legjobban!”

„Ó, én tudom, mit jelent szenvedni!”

Fogadalomtétele évfordulójának megünneplésére mezei virágokból kötött csokrot hoztak neki; mi több, napközben kis vörösbegy repült be a betegterembe, és az ágyán ugrándozott. Ezek a kis körülmények édesen hatottak kedélyére, és ő megadta nekünk ennek okát:

„A jó Isten figyelme, mellyel velem szemben viseltetik, hat meg ennyire; külsőleg elhalmoz szeretetének jeleivel, és bensőmben mégis mindig a megpróbáltatás közepette érzem magam... de egyúttal teljes békében is!”

„Ó igen, vágyódom a mennyországba. Szakítsd el az édes találkozás vásznát, Istenem!”⁶⁴

64 Keresztes Szent János, A szeretet eleven lángja, 1. versszak.

Ezen a napon Vénard Theophanes, szent vértanú ereklyéjét kaptuk. Örömkönnyekkel fogadta.

Egész délután különösen nyájasnak és mindenképp elragadóan kedvesnek mutatkozott. Azt mondtam neki: Észrevettem, hogy mihelyt csak képes rá, újból ugyanolyan lesz, mint volt egészséges állapotában.

„Ó, ez nagyon igaz! Igen, ha képes vagyok, legjobb erőmből iparkodom vidámnak mutatkozni, hogy örömöt szerezzek.”

Ha azt mondanák magának, hogy ebben a pillanatban hirtelen meg fog halni, megijedne?

„Semmiképp sem. Mily boldogan távoznék erről a földről!”

– De mily csalódás érné akkor, ha ismét egészséges lenne!

„Nem, egyáltalán nem. Ha meggyógyulnék, csodálkozva néznének rám, magam pedig azt mondanám: Nagyon örülök, hogy meggyógyultam, és még szolgálhatok a jó Istennek ezen a földön, mert ez az ő akarata. Szenvedtem, mintha meg kellene halnom. Jól van hát, újból megkezdem!”