Kis Szent Teréz utikalauza a hétköznapi életre

„Ne szomorkodjék, kis mamám, hogy betegen lát, hiszen látja, hogy a jó Isten mily boldoggá tesz. Én mindig vidám és megelégedett vagyok.”

Örömteljes megadással:

„Még a szentek is elhagynak! A hajnali ima alatt kértem Szent Antalt, hogy megtaláljam zsebkendőnket, amelyet elvesztettem. Azt hiszi, hogy meghallgatott volna? Bizony tartózkodott tőle! De ez nem tesz semmit, azt mondtam neki, hogy azért mégis nagyon szeretem.”

Fájdalmai voltak és, hogy figyelmét elterelje, nagy szelídséggel mondotta:

„Szükségem van lelki táplálékra. Olvassa nekem egy szentnek az életét.”

Akarja, hogy Assisi Szent Ferenc életét olvassam? Ez magának tetszeni fog; virágokról és kis madarakról beszél.

Komolyan azt válaszolta:

„Nem, nem azért, hanem hogy lássam, mily példát adott az alázatosságra.”

Vonatkozással egy látogatásra a fogadószobában, ahol szokása szerint alig mondott valamit, hanem nővéreit engedte, hogy beszéljenek:

„Mily félénk voltam ma délután a fogadóban! És mégis majdnem azonnal utána egy újoncnőt nagyon szigorúan meg kellett feddenem; már nem is ismertem magamra! Mily ellentétek vannak jellememben! ... Félénkségem rendkívüli feszélyezettségemből származik, melyet akkor érzek, ha velem foglalkoznak.”

Azt mondtam neki: Talán még sokat fog szenvedni, mielőtt meghal!

„Ó, ne búsuljon azért, hiszen annyira vágyódom utána!”

Sokat szenvedett. Elővettem az Evangéliumot, hogy egy részt felolvassak neki, és ezekre a szavakra akadtam: Feltámadott, nincs itt; imhol a hely, ahová tették őt.

„Igen, teljesen így van, valóban már nem érint semmi fájdalom, mint egykor gyermekkoromban: úgy vagyok, mintha feltámadtam volna, már nem vagyok azon a helyen, ahol gondolnak. Anyám, ne szomorkodjék miattam, oda jutottam, hogy már nem tudok szenvedni, mert minden szenvedés édes nekem.”

„Semmit sem félek a végső küzdelmektől, sem a szenvedéstől, amit betegségem fog adni, ha még oly nagy lesz is. A jó Isten megsegített, és kezénél fogva vezetett gyenge gyermekkoromtól kezdve, őrá hagyatkozom. Biztos vagyok benne, hogy tovább is meg fog segíteni életem végéig. Lehetséges, hogy a végsőkig kell majd szenvednem, de soha erőim fölött; ebben biztos vagyok.”

„Egészen kívánságom szerint van, ha körlevelet adnak ki rólam. Nem igen értem, hogy miért vannak nővérek, akik ezt nem kívánják? Oly kedves dolog egymást ismerni, egy kissé megtudni, kikkel is fogunk majd örökké együtt élni.”

„Jobb szeretek cellámban maradni, mint lemenni a betegterembe, mert itt nem hallanak köhögni és senkit sem zavarok; és azután, ha nagyon gondosan ápolnak, már nem élvezem.”

„Annyit ismételgették nekem, hogy bátor vagyok, ez pedig oly kevéssé igaz, hogy azt mondtam magamnak: na, de végre is nem szabad megengedni, hogy az emberek úgy hazudjanak! És arra adtam magamat, hogy Isten kegyelmével megszerezzem a bátorságot. Úgy tettem, mint a harcos, akinek vitézségéhez szerencsét kívántak, bár ő jól tudta, hogy csak gyáva féreg. A szerencsekívánatok hallatára végre is elszégyellte magát, és nekilátott, hogy azokat megérdemelje.”

„Meg vagyok győződve róla, hogy az orvosságok nem tudnak meggyógyítani, de megegyeztem a jó Istennel, engedje meg, hogy ebből a szegény hithirdetők húzzanak hasznot, akiknek sem idejük, sem módjuk nincs magukat ápolni. Arra kérem őt, hogy őket gyógyítsa meg mindaz a gond, amelyet rám fordítanak.”

„Nemrég még nagyon nehezemre esett az, hogy drága orvosságokat kell bevennem, de jelenleg ez már nem okoz nekem semmi nehézséget, sőt ellenkezőleg, mivel azt olvastam, hogy Szent Gertrúd ilyenkor örült, és arra gondolt, hogy minden azoknak javára szolgál, akik vele jót tesznek. Ő a mi Urunk szavára támaszkodott: Amit egynek e legkisebb atyámfiai közül cselekedtetek, nekem cselekedtétek.”