Kempis Tamás - Krisztus követése

I. Ha valamit haladni akarsz, gyökerezz bele Isten félelmébe; és ne légy túlságosan szabados, hanem minden érzékedet vesd fegyelem alá: idétlen vigadozásra se add a fejed.

Szenteld magad szívbéli töredelemre, és megtalálod az igazi jámborság forrását.

A töredelem sok jónak ismeretére elvezet, amit a könnyelműség hamar elveszteget.

Nagy csoda, hogy ember valaha önfeledten vigadhat e világon: ha számkivetett voltát megfontolja és lelkének sok veszedelmét latra veti.

Csak szívünk figyelmetlensége és a hibáinkkal való nemtörődésünk lehet a magyarázata annak, hogy nem érezzük lelkünk sérelmeit, ezért nevetünk gyakran olyankor is, amikor inkább sírnunk kellene.

Nincs igazi szabadság, sem tisztességes jókedv, csak Isten félelmében és jó lelkiismerettel.

Boldog, aki a figyelmét szerte húzó hatásoktól függetlenedni tudja, s magába szállva a szent töredelem belső központjához eltalál.

Boldog, aki megtagadja magától mindazt, ami beszennyezné,
    vagy akár csak meg is nehezítené
    a lelkiismeretét.

IV. Jobb, ha rejtekben vagyunk, és a magunk dolgával törődünk, mint ha magunkról megfeledkezve akár csodajeleket művelünk.

Dicséretére válik a szerzetesfélének, ha ritkán megy a városba, ha nem szeret emberek előtt mutatkozni, közöttük forgolódni.

Minek akarod látni azt, amit bírnod tilos?

Elmúlik a világ és minden kívánsága.

Érzéki kíváncsiságod arra biztat, hogy járj, kelj mindenfelé; de mikor vége a kimenődnek, mit hozol haza: nyomott lelkiismeretet és megosztott szívet.

Vígan indulsz kifelé, és gyakran szomorúan térsz haza: a jókedvű éjszakázásra keserves reggel következik.

Így minden testi öröm hízelegve lopja közeledbe magát, de végül megmar és vesztedet okozza.

Mit láthatsz másutt, amit itt ne láthatnál?

Előtted az ég, föld és minden elemek: nem ezekből van-e minden?

Mit láthatsz másutt, ami sokáig megmarad a nap alatt?

Azt hiszed talán, hogy egyszer eljutsz az elég-hez?

Azt el nem éred soha!

Ha minden szemed előtt volna is, ami most van, mind, mind hiába látnád.

Emeld föl szemedet a magasságos Istenre: és imádkozzál bűneidért, hanyagságodért.

Hagyd a hiábavalóságokat azoknak, akik ilyesmi után törik magukat, te pedig arra figyelj, amit Isten parancsol neked.

Zárd magadra az ajtót, hívd magadhoz Jézust, akit szeretve szeretsz.

Maradj vele celládban: mert máshol nem találhatsz akkora békességet.

Ha nem mennél ki, és nem nyitnád meg füledet a világban folyó haszontalan beszédre, az áldott békében jobban elmerülhetnél.

Mihelyt új hírek hallásában keresed örömöd, föltétlenül megzavarodik szíved nyugalma.

III. Ó, milyen tiszta lehetne a lelkiismerete annak, aki sohasem hajszolna mulandó örömet, sohasem törődnék evilággal.

Ó milyen nagy békében és nyugalomban élne, aki minden hiábavaló gondot félretenne, és csak az üdvösséget illető, isteni dolgokra gondolna, minden reményét Istenbe vetné.

Senki sem méltó a mennyei vigasztalásokra, csak az, aki szorgalmasan gyakorolja magát a szent összeszedettségben.

Ha azt akarod, hogy egészen összeszedhesd magad, vonulj vissza hálófülkédbe, zárd ki a világ zaját, amint írva van, nyugvóhelyeteken szálljatok magatokba.

A cellában megtalálod azt, amit odakint gyakran elveszítesz.

Ha sokat tartózkodol benne, megkedveled a cellát, ha rosszul őrzöd, megutálod.

Ha szerzeteséleted kezdetén jól belakod, és hűséges őrének bizonyulsz, később kedves barátod és nagy vigasztalásod lesz.

A csöndességben és a nyugalomban halad előre az istenfélő lélek, ott tanulja meg mindazt, ami az írásokban rejtőzik: ott akad rá a könnyek patakjára, amelyben éjszakánként megmosdik és megtisztul; hogy teremtőjével mind bizalmasabb kapcsolatba kerüljön: ahogy egyre jobban elszakad a világi zenebonától.

Aki tehát elszakad ismerőseitől és barátaitól, ahhoz közelebb lép Isten és az ő szent angyalai.

II. Csak az léphet bátran az emberek elé, aki szívesen rejtőzködik.

Csak az szólhat bátran, aki szívesen hallgat.

Csak az vezethet bátran, aki szívesen vállalja az alárendelt szerepét.

Csak az örvendezhet bátran, akinek jó a lelkiismerete.

S a szentek bátorságát mindig átjárta az istenfélelem; attól, hogy nagyszerű erények s kegyelem ékesítették őket, nem lankadt igyekezetük, nem kisebbedett alázatosságuk.

A gonoszok bátorsága pedig a gőgből és a kevélységből fakad, és végül önáltatássá változik.

Soha ebben az életben ne remélj magadnak teljes biztonságot, még akkor se, ha jó szerzetesnek, szent életű remetének látszol.

Akiket jobbnak tartanak az emberek, azok gyakran veszedelembe sodródnak, mert elbizakodnak.

Azért sokkal hasznosabb, ha nem kerüli el őket minden kísértés, hanem gyakran támadásban van részük, hogy elbizakodva kevélységre ne vetemedjenek, s külső vigasztalások után ne nézzenek.

I. Keress alkalmas időt arra, hogy önmagaddal foglalkozzál, és Isten jótéteményeit újra meg újra végiggondoljad.

Hagyd azt, ami csak a kíváncsiság fölcsigázására való, azt fontolgasd, ami nemcsak elfoglal, hanem arra indít, hogy magadba szállj.

Ha megtartóztatnád magad a fölösleges beszédtől, a fölösleges ide-oda mászkálástól, a sokféle újság és morgolódás meghallgatásától; volna elegendő és alkalmas időd arra, hogy belemélyedj a hasznos elmélkedésekbe.

A legnagyobb szentek, amikor csak lehetett, nem vegyültek az emberek közé, és jobb szerettek a rejtekben Istennek szolgálni.

Valaki azt mondta: Ahányszor csak emberek között voltam, emberségemben megrövidültem.

Ezt többször tapasztaljuk, ha sokat nyájaskodunk.

Könnyebb egy szót sem szólni, mint a szólásban mértéket tartani.

Könnyebb otthon veszteg maradni, mint odakint annak rendje és módja szerint vigyázni magunkra.

Aki tehát azon van, hogy belső, lelki értékekre szert tegyen, kell, hogy Jézussal együtt elvonuljon a sokaságtól.

II. Külső és belső ügyeinket egyformán meg kell vizsgálnunk és rendben kell tartanunk, mert a jóban való előmenetelhez mindkettő egyformán szükséges.

Ha nem tudsz folyton magadra figyelni, legalább időnként, legalább napjában egyszer szállj magadba: reggel vagy este.

Reggel tűzz ki határozott célt, este vizsgáld meg lelkiismeretedet milyen voltál ma, mit ért, amit szóltál, tettél, gondoltál: mert valószínű, hogy mindezekben nemegyszer megbántottad Istent és felebarátodat.

Övezd föl magad, mint férfihoz illik, az ördög cselvetései ellen, vess féket torkodra, akkor könnyebben megzabolázod minden testi hajlandóságodat.

Sose add át magad egészen a tétlenségnek: vagy olvass, vagy írjál, vagy imádkozz, vagy elmélkedj, vagy munkálkodjál valami közhasznú dolgon.

Az önsanyargatással azonban vigyázni kell, ezeket nem vállalhatja mindenki egyformán.

Ami nem mindenkinek közös gyakorlata, azt nem kell nyilvánosan végezni, mert a magángyakorlatokat nagyobb biztonságban végezhetjük, ha félrevonulunk.

Arra azonban vigyázz, hogy ne légy rest a közös gyakorlatokra, s hajlandóbb azokra, amelyeket magad választottál; hanem teljesen és pontosan végezd el, amit rád róttak, s ha még időd engedi, akkor vonulj vissza, amint saját imádságos igyekezeted kívánja.

Nem tetszhetik mindenkinek ugyanaz a gyakorlat: egyiknek ez, másiknak az használ.

Még az idők váltakozása szerint is különböző ájtatosságokhoz van kedvünk: mert más esik jól ünnepnap, más hétköznapokon.

Másra van szükségünk kísértések idején, másra akkor, ha békében és nyugalomban élünk.

Másra esik jól gondolnunk akkor, amikor szomorúak vagyunk, másra akkor, amikor örvendezünk az Úrban.

A fő ünnepek táján újult kedvvel kell imádságos gyakorlatainkat végeznünk, és még buzgóbban kell kérnünk a szentek segítségét.

Ünneptől ünnepig legyen valami jó elhatározásunk, mintha a következő ünnepen meghalnánk, és az örök ünnepre költöznénk.

Azért a szent időkben szorgalmasan készülnünk kell, és istenesebb életet kell élnünk; minden szabályt szigorúbban megtartanunk, mintha csakhamar elvennénk Istentől fáradozásunk jutalmát.

Ha pedig az mégis későbbre marad, tulajdonítsuk annak, hogy nem készültünk fel eléggé, és méltatlanok voltunk még arra a nagy dicsőségre, amelynek az Istentől elrendelt időben meg kell nyilvánulnia bennünk: ezért aztán igyekezzünk a halálra még jobban elkészülni.

Boldog az a szolga, mondja Szent Lukács evangélista, akit ébren talál Ura, amikor eljön, bizony, bizony mondom nektek, rábízza majd minden javait.

I. A jó szerzetes életében minden erénynek föl kell ragyognia.

Belül is olyannak kell lennie, amilyennek kívülről látják az emberek.

Sőt sokkal többnek kell belül lennie, mint amennyi kívül meglátszik belőle, mert a mi vizsgáló bíránk Isten, akárhol vagyunk, őt kell mindenek fölött tisztelnünk, s az angyalokhoz illő tisztaságban kell előtte járnunk.

Naponta meg kell újítanunk eltökélt szándékunkat, úgy kell magunkat a buzgóságra serkentenünk, mintha ma léptünk volna a szerzetbe, és azt kell mondogatnunk: Segíts meg engem, Úristen, jó elhatározásomban és a te szent szolgálatodban; add, hogy most, ma, egész elszánással nekifogjak, mert semmi az, amit eddig tettem.

Igyekezetünk mértéke szerint haladunk előre a jóban, és annak, aki komolyan haladni akar, nagy szorgalommal kell munkálkodnia.

Ha még az is gyakran ellankad, aki nagy elszánással fog munkához, mi lesz abból, aki csak néha-néha és kevesebb eltökéléssel újítja meg jófeltételét?

Sokféle úton-módon eshetik, hogy jó elhatározásunktól eltántorodunk, márpedig kárvallás nélkül alig mulaszthatunk el valami kicsit is szokott gyakorlatainkból.

Az igazaknak jó föltétele inkább függ Isten kegyelmén, mint saját bölcsességükön, azért mindig őbenne bíznak, akármihez fognak.

Mert ember tervez, Isten végez, és nincs az ember hatalmában az ő dolgainak véghezvitele.

Ha néha Isten szolgálata vagy felebarátunk haszna miatt hagyjuk el megszokott gyakorlatunkat, könnyű lesz később pótolnunk.

Ha azonban lelkünk lankadása miatt vagy hanyagságból ok nélkül hagyunk el valamit, az elég nagy hiba, kártékony következményeit tapasztalni fogjuk.

Ha minden erőnkkel nekifeszülünk is, sokszor alulmaradunk.

De mindig kell, hogy legyen valami világos jó föltételünk, főképpen az ellen, ami leginkább gátol a jóban.

II. Ó mekkora volt a buzgóság minden szerzetesben egy-egy szent szerzetnek alapítása idején.

Milyen őszinte belső odaadással imádkoztak, hogy versengtek az erények gyakorlásában, mily kemény fegyelemben éltek: hogy kivirágzott mindenkiben a tisztelet és az engedelmesség a mester törvénye alatt.

Az ösvény, amelyet tapostak, s amelyen már alig-alig járunk, önmagában is tanúsítja, hogy szent és tökéletes férfiak voltak, derekasan vitézkedtek, és a világot lábuk alá szegték.

Ma már az is nagy ember hírében áll, aki a törvényt meg nem szegi, s amit rárónak, türelemmel viseli.

Ó ez a mai lanyhaság és hanyagság, hogy oly egykettőre kihűl bennünk a hajdani buzgóság: és már az életünket is megunjuk restségünkben és kedvetlenségünkben.

Bárcsak tebenned egészen ki ne aludnék az erényekben való gyarapodásnak vágya: hisz annyi istenfélő ember sok szép példája áll előtted.

I. Tekints a szent atyák eleven példájára, azokban tisztán ragyogott a tökéletesség és az istenfélelem: belátod majd, hogy milyen kicsinység, majdhogynem semmi az, amit mi cselekszünk.

Jaj, mit ér a mi életünk, ha az övékhez hasonlítjuk?

Krisztus szentjei és barátai éhen-szomjan, fagyban, mezítelen szolgáltak Istennek; munkálkodva fáradhatatlanul, virrasztva, böjtölve, szent imádságban és elmélkedésben: üldöztetésben és gyalázatban.

Ó mennyi keserves zaklattatást tűrtek az apostolok, a vértanúk, a hitvallók, a szüzek: és mind a többiek, akik Krisztus nyomdokait akarták követni.

Mert evilágon készek voltak meggyűlölni önmagukat, hogy az örök életre eljussanak.

Ó milyen kemény és önmegtagadó életet éltek a szent atyák a sivatagban: hány és mily nehéz kísértést elviseltek; milyen gyakran zaklatta őket az ördög, milyen fáradhatatlan és buzgó imádsággal fordultak Istenhez, milyen szigorú böjtöket vállaltak, mekkora igyekezettel, tűzzel fáradoztak lelki haladásukon, mily kemény harcot viseltek vétkeik megtörésére, mily tiszta, egyenes szándékkal törekedtek Isten tiszteletére!

Nappal dolgoztak, éjszakánként hosszú imádságba fogtak, bár munka közben sem hagyták abba az elmélkedő imát.

Minden idejüket hasznosan töltötték, minden óra rövidnek látszott előttük az Isten szolgálatában, és az elmélkedés édes örömében arról is elfeledkeztek, hogy testüket táplálják.

Lemondtak minden gazdagságról, méltóságról, hírnévről, barátról, rokonról: nem kívánták, hogy bármijük is legyen e világban; alig vették magukhoz azt is, ami életük fenntartásához szükséges volt, testük kívánságát még végső szükségben is kedvetlenül elégítették ki.

Szegények voltak hát földiekben, de nagyon gazdagok kegyelemben és erényben.

Külsőképpen szűkölködtek, belül azonban Isten kegyelme és vigasztalása volt gazdagságuk.

Idegenek voltak evilágtól, de Istennek háza népéhez tartoztak, neki bizalmas barátai voltak.

Magukat semminek tartották, evilág is lenézte őket, de Isten szemében drágák és becsesek voltak.

Az igaz alázatosságban meggyökereztek, számítgatás nélkül való engedelmességben éltek.

Szeretetben és türelemben töltötték napjaikat, azért lelkiekben naponta előbbre haladtak: és Isten előtt nagy kegyelemben voltak.

Arra szánta őket Isten, hogy minden szerzetes példái legyenek, úgy volna rendjén, hogy az ő példájuk jobban ösztökéljen a jóban való haladásra, mint a sok lanyháé a hanyagságra.

II. Aki mást keres, mint egyedül Istent meg lelkének üdvösségét: az csak zaklatást és keserűséget talál.

Előbb-utóbb el is fogy a béketűrése annak, aki nem igyekszik a legutolsó és mindenkinek szolgája lenni.

Azért jöttél, hogy szolgálatot vállalj, nem azért, hogy dirigálj.

Vedd észbe, hogy tűrésre és munkára szól a hivatásod: nem a semmittevésre meg a trécselésre.

Itt megpróbálják az embereket, mint az aranyat a kemencében.

Itt senki meg nem állhat, csak az, aki magát kész egész szívvel megalázni Istenért.

I. Ha másokkal békében és egyetértésben akarsz élni, egyet meg kell tanulnod: azt, hogy sok dologban megtagadd magadat.

Nem kis dolog kolostorban vagy rendházban lakni, ott úgy forgolódni, hogy senkinek panasza ne legyen ellened, és holtig hűségesen kitartani.

Boldog, aki ott szépen élt, és futását dicséretesen végezte.

Ha annak rendje és módja szerint meg akarod állni a helyedet, és előre akarsz haladni, tekintsd magad e világon számkivetettnek, zarándoknak.

Kell, hogy képes légy oktalanná válni Krisztusért, ha szerzetesként akarsz élni.

A szerzetesi ruha meg a hajkorona nem sokat számít, erkölcseid megváltoztatása és ösztönös kívánságaid teljes megfegyelmezése tesz igazán szerzetessé.

III. Ha minden ember tökéletes volna, mit kellene másoktól Istenért elszenvednünk?

Most pedig Isten úgy intézte, hogy tanuljuk egymás terhét hordozni; mert senki sincs hiba nélkül, senki sem olyan, hogy terhet ne jelentene másnak, senki sem elég önmagának, senki sem elég okos saját ügyének intézésére; hanem szükséges egymás terhét hordoznunk, egymást vigasztalnunk, és segítenünk, tanítanunk és intenünk.

Hogy pedig kiben mekkora erény lakik, az jobban kiviláglik olyankor, amikor valami kedve ellen való adódik, mert a viszontagságok nem teszik gyarlóvá az embert, inkább megmutatják, mit ér.