Kempis Tamás - Krisztus követése

Imádság azért, hogy Isten akaratát betölthessük: Jóságos Jézus, add meg nekem a te kegyelmedet, hogy velem legyen, velem munkálkodjék, és holtomig velem is maradjon.

Add, hogy mindig azt kívánjam, azt akarjam, ami neked tetszőbb, kedvesebb.

A te akaratod legyen az enyém is, az én akaratom mindig a tiédet kövesse, pontosan egyezzen vele.

Egyet akarjak és ne-akarjak teveled mást, mint amit te akarsz vagy nem-akarsz, akarni, nem-akarni legyek képtelen.

Add, hogy meghaljak mindennek, amit evilág kínálhat, és kívánjam, hogy teérted megvessenek és elfeledjenek a világban.

Add, hogy túl mindazon, amit kívánok, benned találjak megnyugvást, szívem tenálad csöndesedjen el.

Hiszen te vagy egyedül a szívek békessége és megnyugovása, kívüled minden terhes és nyugtalanító.

Ebben a békességben, őbenne, vagyis tebenned, legfőbb és örökkévaló jóban alszom el és találok megnyugvást.

Amen.

Fiam, minden dolgodban így beszélj: Uram, amint neked tetszik, úgy legyen.

Uram, ha neked becsületedre válik, legyen ez a te nevedben.

Uram, ha úgy látod, hogy előmenetelemre szolgálna, hasznomra volna, akkor add, hogy élhessek vele a te dicsőségedre.

De ha tudod, hogy ártana nekem, nem válnék lelkem üdvösségére, vedd el tőlem ezt a kívánságot.

Mert nem minden kívánság van a Szentlélektől, még ha az ember tisztának és jónak látja is.

Nehéz igazán eldönteni, vajon a jó lélek, vagy az ellenség kelti-e benned ezt vagy azt a vágyat, avagy benned magadban van a forrása.

Sokan csalódtak a végkibontakozáson, akik kezdetben a jó lélek vezetése alatt érezhették magukat.

Azért mindig istenfélelemben és szívbéli alázatosságban kell kívánni és kérni, bármi kívánni való ötlik is eszedbe, és teljes önmegadással a legmesszebbmenően énrám kell bíznod mindent.

Azt mondd: Uram, te tudod, hogy jobb, legyen ez vagy az, amint akarod.

Add azt, amit akarsz, amennyit akarsz, amikor akarod.

Ahogy tudsz, intézkedj velem jótetszésed szerint, amint neked leginkább becsületedre válhatik.

Tégy oda engem, ahová akarsz, bánj velem szabadon mindenben, kezedben vagyok, forgass és hányj-vess keresztül-kasul.

Íme, szolgád vagyok én, mindenre kész, mert nem magamnak akarok élni, hanem neked, bárcsak illendő tökéletességgel tehetném!

Ó mekkora alázattal és magam-megvetéssel kell, hogy önmagamra nézzek, mennyire illik semmibe vennem, ha úgy látszik is, hogy van bennem valami jó.

Mily fönntartás nélkül alá kell vetnem magam a te kifürkészhetetlen ítéleteidnek, Uram, amelyek szerint semmi másnak nem látom magam, csak semminek és újra semminek.

Ó mérhetetlen tenger, ó átúszhatatlan óceán, benned hányódva semminek, semmitlen semminek bizonyulok.

Hol bújhatna hát meg a dicsekvés, hol az erényből sarjadó önbizalom?

Vége minden hiú dicsekedésnek, elmerült az, Uram, a te rólam hozott ítéleteidnek mélységében.

Micsoda minden test a te színed előtt?

Vajon dicsekedhetik az agyag a fazekassal szemben?

Hogyan is kevélykedhetnék üres beszédben, akinek szívén Isten uralkodik?

Az egész világ sem teheti kevéllyé, akit az igazság magához hódoltatott, s ha mindenki dicséri, akkor sem indul meg az, aki minden reménységét Istenbe vetette.

Hiszen mind semmik azok is, akik beszélnek, elfogynak szavuk zengésével együtt, az Úr igazsága pedig örökre megmarad.

Megzendíted fölöttem ítéleteidet, Uram, félelemmel és remegéssel rázod meg minden csontomat, és nagyon megrémül a lelkem.

Villámsújtottan állok és meggondolom, hogy az egek sem tiszták teelőtted.

Ha az angyalokban hibát találtál, és nem könyörültél rajtuk, mi lesz velem?

Csillagok hullottak le az égről, én, a por hogyan érezhetném biztonságban magam?

Akiknek tettei dicséretre méltónak látszottak, mindenek aljára estek, s akik az angyalok kenyerét ették, láttam, hogy a disznók moslékának is örülnek.

Semmi sem marad hát a szentségünkből, ha te, Uram, elvonod kezed, semmit sem használ a bölcsességünk, ha nem kormányozol tovább, semmire sem jó az erőnk, ha te nem őrzöl, semmitől sem véd a tisztaságunk, ha a te oltalmad nem borul rá, hiába vigyáznánk magunkra, ha te nem virrasztasz szentül fölöttünk.

Mert amint elhagysz, merülünk s veszünk, amint viszont meglátogatsz, kihúzzuk magunkat s újra élünk.

Mert állhatatlanok vagyunk, de te megerősítesz, ellanyhulunk, de te lángra lobbantasz minket.

De miért is volna nagy dolog az, ha te, aki por vagy és hamu, Istenért ember hatalma alá veted magad, mikor én, a mindenható és a legfölségesebb, aki mindent a semmiből teremtettem, érted alázatosan ember hatalma alá vetettem magamat, mindenkinél alávalóbb és kisebb lettem, hogy megalázkodásommal legyőzhesd kevélységedet.

Tanulj szót fogadni, por, tanulj megalázkodni, por és szemét, szokd meg, hogy mindenek lába alá való vagy.

Tanuld megtörni saját akaratodat és vállalni bármi alárendeltséget.

Gerjedj föl önmagad ellen, ne tűrd, hogy gőg pöffeszkedjék benned, hanem mutatkozzál olyan alacsonynak és csekélynek, hogy mindenki rajtad járhasson, és megtiporhasson, mint az utca sarát.

Mi panaszolni valód van, üreslelkű ember, ocsmány bűnös, te, mit hozhatsz föl védelmül, ha gyaláznak?

Hiszen hányszor megsértetted Istent, és a kárhozatot is hányszorosan megérdemelted!

De irgalmas szemmel pillantottam reád, mert drága volt lelked előttem, ismerd hát el szeretetemet, légy örökké hálás jótéteményeimért, hogy igaz engedelmességre és alázatosságra szert tehess, és türelemmel fogadd el azt is, ha megvetésben van részed.

Fiam,
Aki magát az engedelmesség alól ki akarja vonni, a kegyelemből vonja ki magát.

És aki saját tulajdon szerzésére törekszik, elveszti a közösben való részesedését.

Ha valaki örömest és önként nem veti alá magát elöljárójának, ez annak a jele, hogy az ő ösztönös természete nem engedelmeskedik tökéletesen neki, hanem gyakran csökönyösködik és zúgolódik.

Tanulj meg tehát elöljáródnak egy szóra engedelmeskedni, ha saját ösztönös természetedet igába óhajtod fogni.

Mert a külső ellenséget hamarabb meggyőzheted, ha a belső ember nem pusztult el benned.

Nincs a léleknek terhesebb és rosszabb ellensége, mint te magad lehetsz, ha egészen a lélek pártjára nem állsz.

Kell, hogy egészen-igazán vállald önmagad megvetését, ha a testtel és vérrel szemben boldogulni akarsz.

Azért vonakodol hát attól, hogy egészen mások akarata alá vesd magad, mert még mindig él benned a rendetlen önszeretet.

Te azért, fiam, testi vágyaid után ne járj, és fordulj el önakaratodtól.

Keresd örömödet az Úrban, és teljesíti szíved kéréseit.

Mert ha valódi örömöt keresel, és bővebb vigasztalásra vágyakozol, íme minden evilági dolog megvetésében és minden alantas élvezet elutasításában találsz igazi áldásra, ott fakad bőséges vigasztalásod.

És minél jobban elvonod magad minden teremtett lény által nyújtott vigasztól, annál édesebb és hatalmasabb vigasztalásokra találsz énbennem.

De először nem találsz el ide valamekkora szomorúság és küzdelem nélkül.

Utadba áll a beléd rögzött megszokás, de a jobb szokás azt is legyőzheti.

Zúgolódik a test, de a lélek buzgósága megzabolázza.

Ingerel és kísérget az őskígyó, de az imádság megfutamítja, s a hasznos munka nem engedi, hogy hozzád férkőzzék.

Uram, Istenem, úgy látom, hogy türelemre igen nagy szükségem van, mert ebben az életben sok nemszeretem dolog történik velünk.

Akárhogy próbáljak is békességre jutni, életem nem folyhatik háborúság és fájdalom nélkül.

Úgy van, fiam.

De azt akarom, hogy ne is keress olyan békességet, amelyben a kísértések elkerülnek, és nem ér el semmi kedved ellen való, hanem hidd el, hogy akkor is meglelheted a békét, ha sokféle kísértés környékez, és sok-sok kellemetlenség szakad rád.

Ha azt mondod, képtelen vagy sokat tűrni, hogyan viseled majd akkor a tisztítótüzet?

Két rossz közül mindig a kisebbet kell választani.

Hogy tehát az eljövendő örök büntetést elkerülhesd, igyekezz a jelen bajokat Istenért fölháborodás nélkül elviselni.

Vajon azt gondolod, hogy evilág fiai semmit vagy keveset tűrnek?

Nem ezt tapasztalod, még akkor sem, ha a legkülönb sorsúakat kérdezed.

De – mondod –, sok élvezetben van részük, és saját akaratuk szerint élnek, azért aztán fél vállról veszik a bajokat.

Mondjuk, hogy úgy van, legyen meg mindenük, amit csak kívánnak.

De mit gondolsz, meddig megy így a soruk?

Lám, mint a füst, elenyésznek evilág gazdagjai, és senki sem emlékezik elmúlt örömeikre.

De amikor még élnek, akkor sem nyugszanak örömeikben keserűség, csömör és rettegés nélkül.

Mert ugyanabban, amiből élvezetük ered, gyakran elveszik a fájdalom bérét is.

Méltán történik velük, hogy mivel rendetlenül keresik és hajhásszák az élvezeteket, nem telnek be azokkal undor és keserűség nélkül.

Ó milyen illanók, milyen csalókák, milyen rendetlenek és szégyenletesek ezek mind!

De vannak, akik részegségükben, vakságukban nem eszmélnek rá minderre, hanem mint esztelen barmok, romlandó életük múló kedvteléséért lelki halálba rohannak.

Hasznos olykor-olykor még a jóra irányuló buzgólkodásodat és vágyaidat is korlátok közé szorítanod, hogy az erőszakosság miatt lelkileg szét ne szóródj, és másokat fegyelmezetlenségeddel meg ne botránkoztass, vagy mások ellenállása miatt hirtelen meg ne zavarodj, és össze ne omolj.

Máskor viszont erőszakot kell venned magadon, és érzéki vágyaddal elszántan szembe kell szállnod, ilyenkor nem törődhetsz azzal, mit akar, mit nem a tested, hanem inkább azon kell igyekezned, hogy ha kelletlenül is, lelked hatalma alatt megtörjön.

Addig kell sanyargatni és szolgálatra kényszeríteni, míg mindenre kész nem lesz, míg meg nem tanulja, hogyan kell kevéssel megelégedni, és egyszerű dolgoknak örülni, s hogy nem szabad semmi kellemetlen miatt zúgolódni.

Fiam, sokat meg kell még tanulnod, amit még nem tanultál meg eléggé.

Mi mindent, Uram?

Hogy kívánságodat egészen az én tetszésemhez igazítsd, és ne légy magad kedvének keresője, hanem az én akaratomat lesd és keresd.

Gyakran lobbannak benned vágyakozások, és nagyon izgatnak téged, de gondold meg, hogy az én tisztességemért vagy magad hasznára akarsz-e cselekedni inkább?

Ha énérettem indulsz, elégedett leszel, bárhogyan intézem az egészet.

Ha pedig vállalkozásodban ott van csak valamicske szikrája is az önkeresésnek, akkor az gáncsol és terhedre van.

Intézd hát úgy, hogy míg meg nem kérdezel, ne építs túlságosan a benned megfogalmazódó vágyakozásra, hogy aztán bánnod ne kelljen, vagy kedved ellen ne legyen, amiben előbb kedvedet lelted, s amiért mint valami jóért lelkesedtél.

Mert nem minden jónak tetsző indulatot kell azonnal követni, s minden jóval ellenkező kívánságot sem kell megfontolás nélkül elutasítani.

Nagy tisztesség, nagy dicsőség téged szolgálni és mindent megvetni érted.

Nagy kegyelemben részesülnek azok, akik önként vállalták a te szent szolgálatodat.

Rátalálnak a Szentlélek igen-igen kedves vigasztalására, akik irántad való szeretetükben minden testi gyönyörűségről lemondtak.

Nagy lelki szabadságra tesznek szert, akik nevedért a szűk ösvényre indulnak, és minden világi gonddal szakítanak.

Ó kedves és gyönyörűséges Isten szolgálata, általa valóban szabaddá és szentté válik az ember.

Bizony szent állapot a szerzetesi szolgálat, az embert angyalokkal teszi egyenlővé, Isten előtt kedvessé, a gonosz lelkek előtt félelmetessé, minden hívőnek pedig bizalmasává.

Ó mindenkor kívánatos és vállalni való szolgálat, amellyel kiérdemelhetjük a legnagyobb jót, és megszerezhetjük a soha véget nem érő boldogságot.

Most ismét szólok, Uram, és nem hallgatok, füledbe súgom, Istenem, Uram, Királyom, aki a magasságban lakol: „Ó, mily nagy, Uram, a te édességednek bősége, amit azok számára tartogatsz, akik félelmedben élnek.”

Hát még mi vagy azoknak, akik szeretnek, akik egész szívvel neked szolgálnak?

Valóban kimondhatatlanul édes a rólad való elmélkedés, amelynek kegyelmét megadod azoknak, akik szeretnek téged.

Ebben mutattad meg nekem legfőképpen szeretetednek gyöngéd hatalmát, hogy amikor még nem voltam, megteremtettél, mikor messze tévelyedtem tőled, magadhoz visszavezettél, hogy szolgálhassalak, s meghívtál engem szeretetedre.

Ó örök szeretet forrása, mit mondjak rólad?

Hogyan feledhetnélek el, ha te méltóztattál emlékezni rám, akkor, amikor összeroskadtam és elvesztem?

Minden reményen fölül irgalmasságot gyakoroltál a te szolgáddal szemben, és minden érdemem fölött kegyelmedet, barátságodat nyújtottad.

Mivel háláljam meg ezt a te kegyelmedet?

Mert nem adatott meg mindenkinek, hogy mindent megtagadva a világtól elszakadjon, és szerzetesi életet éljen.

Vajon nagy teljesítmény az, hogy szolgálok neked, akinek minden teremtmény szolgálni tartozik?

Nem szabad nagynak tartanom saját szolgálatomat, de azt sokkal inkább nagynak és csodálatosnak mondhatom, hogy oly szegény és méltatlan létemre kegyes voltál szolgálatodba fogadni és kedves szolgáid közé sorolni.

Lám, minden a tiéd, amim van, s amivel szolgállak.

Valójában inkább te szolgálsz nekem, mint én teneked.

Íme az ég és a föld, amelyet az ember szolgálatára teremtettél, megvan, és naponta megteszi, amit rendelésed elészab.

S ez még kevés: még az angyalokat is az ember szolgálatára rendelted.

De mindezt meghaladja az, hogy te magad méltóztattál az ember szolgálatába szegődni, s jutalmul magadat ígérted neki.

Mit adhatok neked mindezért az ezernyi jóért?

Bárcsak szolgálhatnálak életemnek minden napján.

Bárcsak legalább egyetlenegy napon képes volnék arra, hogy méltóképpen szolgáljalak.

Te valóban méltó vagy minden szolgálatra, minden megbecsülésre és örök dicséretre.

Valóban az én Uram vagy, én meg a te szegény szolgád, aki tartozik azzal, hogy minden erejéből szolgáljon téged, és dicséretedből soha ki nem fogyhat.

Így akarom, erre vágyakozom, ó bárcsak mindazt, aminek híjával vagyok, kegyes volnál pótolni bennem.