Kempis Tamás - Krisztus követése

A tanítvány szava:

Ó édes és szerelmes Uram, akit most vágyva vágyok magamhoz venni, te ismered gyöngeségemet és mindazt a gondot, ami rám nehezül, hogy mennyi gonoszságban és vétekben vagyok, milyen gyakran szakad rám teher, kísértés, háború és szenny.

Orvosságot nálad keresek, vigasztalásért, segítségért hozzád folyamodom.

Ahhoz szólok, aki mindent tud, aki előtt nyitva van a szívem, és aki egyedül tud tökéletesen megvigasztalni, megsegíteni.

Te tudod, hogy milyen javakra van legfőképpen szükségem, s hogy az erényekben milyen szegény vagyok.

Íme szegényen és mezítelen állok előtted, kegyelmed kérem, irgalmasságodért esedezem.

Akkor majd lát és bővelkedik, csodálkozik és kitágul a szíve, mert az Úr keze lesz vele, és magát teljesen az Úr kezébe helyezte mindörökre.

Íme, ilyen áldásban részesül az az ember, aki egész szívvel Istent keresi, és nem vesztegeti hívságos dolgokra a lelkét.

Az ilyen ember a szentáldozásban az Istennel való egyesülésnek egyszerű kegyelmében részesül, mert nem saját áhítatán és vigasztalásán jár az esze, hanem minden áhítaton és vigasztaláson túl Isten dicsőségét és tisztességét keresi.

A jegyes szava:

Az áhítat kegyelmét nagy indulattal kell keresned, vágyakozva kérned, türelmesen és bizakodva várnod, hálásan fogadnod, alázatosan őrizned, szorgalmasan együtt kell munkálkodnod vele, és Istenre kell bíznod a mennyei látogatásnak idejét is, mértékét is, amíg csak el nem jön.

Különösen akkor kell alázatosan viselkedned, amikor kevés vagy semmi belső áhítatot sem érzel, de nem szabad nagyon elcsüggedned, sem mértéktelenül szomorkodnod.

Sokszor egyetlen szempillantásban megadja Isten, amit hosszú időn át megtagadott.

Néha megadja az imádság végén, amit az elején még nem volt hajlandó megadni.

Ha mindig hamar adná kegyelmét, és kívánságod szerint, azt a gyarló ember aligha viselné el.

Azért hát jó reménységben és alázatos türelemben kell várni az áhítat kegyelmét.

Mégis magadnak s bűneidnek tudd be, ha hiába várod vagy váratlanul elveszíted.

Mert nem sok kell ahhoz, hogy valami a kegyelem elé gátat vessen, vagy a kegyelmet elrejtse, ha ugyan „nem sok”-nak lehet azt mondani, ami akkora jótól megfoszt.

S ha azt a kicsiséget vagy azt az igen nagyot félretolod, legyőzöd, megkapod, amit kértél.

Tudniillik azt, hogy magadat egész szívvel Istennek adhasd, s ne ezt vagy azt keresd, amint épp eszedbe jut, hanem egészen benne húzódj meg, egynek érezd magad vele, egészen elcsöndesedve, mert semmi sem lehet olyan nagy javad, akkora boldogságod, mint az Isten akaratába való belesimulásod.

Mindaz tehát, aki szándékát őszinte szívvel Istenhez emelte, és magából minden teremtett dolog rendetlen szeretetét vagy utálatát kivetette, nagyon alkalmas a kegyelem befogadására és méltó az áhítat ajándékára.

Az Úr ugyanis megadja a maga áldását, ahol üres edényre talál.

És minél tökéletesebben lemond valaki az idelent valókról, minél inkább meghal önmagának maga megvetésében, annál gyorsabban jön a kegyelem, annál bővebben árad belé, annál magasabbra ragadja a szívét.

Könyörülj rajtam, jóságos, gyöngéd és irgalmas Jézusom, és add meg a te szegény koldusodnak, hogy legalább néhanapján érezzen valamicskét szentáldozáskor szereteted szívbeli indulatából, hogy hitem jobban megerősödjék, jóságodba vetett reményem gyarapodjék, és szeretetem, ha már egyszer fölgyújtotta a mennyei manna, melegítő hevét el ne veszítse.

Elég hatalmas a te irgalmasságod arra, hogy a kérve kért kegyelmet is megadja nekem, és tüzes lélekkel kegyelmesen maga is meglátogasson, amikor tetszésed napja elérkezik.

Mert már különleges kegyelmekre méltatott választottaidnak tüzével nem égek, kegyelmedből mégis vágyódom legalább arra a nagytűzű vágyakozásra, kérem és óhajtom, hogy mindezeknek a téged oly tüzesen szeretőknek szenvedélyében részesíts, és szent társaságukba bevégy.

A tanítvány szava:

Uram, milyen nagy a te bírásodnak öröme, amelyet rejtekben őrzöl azok számára, akik félnek téged.

Amikor meggondolom, hogy némely áhítatos ember mily nagy megilletődéssel és szívbeli buzgósággal járul a te szentségi oltárodhoz, magamban gyakran elpirulok és megszégyenülök, hogy én azt az oltárt, a te szent kenyered asztalát olyan egykedvűen s hűvös szívvel keresem, hogy annyira száraz, meg nem indult lélek maradok, hogy egészen soha lángra nem lobbanok előtted, Istenem, s nem is ragad magával akkora indulat akkora vonzalom, mint annyi lelki embert, akik úgy vágyakoztak a szentáldozásra, és oly érezhető szeretet hatotta át őket, hogy könnyekre fakadtak, szívük és testük ajka egyformán epekedve tapadt rád, élő forrásra, Istenem, éhségüket nem is tudták másképpen csillapítani vagy kielégíteni, csak ha szent testedet csupa ujjongással és lelki mohósággal magukhoz vehették.

Ó valóban lángolt a hitük, a te szent jelenlétednek erős bizonyítékaként.

Mert azok ismerik föl igazán az Urat a kenyértörésben, akiknek lángol a szívük, ha Jézus van velük.

Bizony tőlem legtöbbször nagyon messze van az efféle megindulás és áhítat, az ilyen sodró szeretet és tűz.

Ó, milyen kedves, Uram, a te lelked, hogy fiaidhoz való gyöngéd szeretetedet megmutasd, mennyből szállott, jóízű kenyérrel táplálod őket kegyesen.

Valóban nincs másik ilyen nagy nép, amelyhez ily közel volnának istenei, mint amilyen közel vagy, Istenünk, azokhoz, akik hisznek benned, hisz mindennapos vigasztalásul, s hogy szívüket a mennyországra irányítsd, magadat kínálod nekik: egyenek, örüljenek neked.

Lehetne-e más olyan híres-neves nép, mint a keresztény nemzet, vagy van-e az ég alatt akkora szeretettől övezett teremtmény, mint az áhítatos lélek, akihez betér az Isten, hogy dicsőséges testével táplálja őt?

Ó szavakba nem foglalható kegyelem, csodálatos leereszkedés, ó megmérhetetlen szeretet, amelyben csak az ember részesült.

De mit adjak viszonzásul az Úrnak ezért a kegyelemért, azért a páratlan szeretetért?

Nincs más, amit szívesebben adhatnék, mint hogy szívemet egészen Istennek adjam, és vele szorosan összekapcsoljam.

Akkor ujjong majd minden, ami bennem van, mikor a lelkem egészen egyesül Istennel.

Ő meg azt mondja majd nekem: Ha te velem akarsz lenni, én ugyanúgy veled.

Azt felelem majd: Uram, légy kegyes, maradj velem, én szíves örömest vagyok teveled.

Az minden kívánságom, hogy szívem veled egyesüljön.

A tanítvány szava:

Ki adja meg nekem, Uram, hogy te légy mindenem, és egészen megnyithassam előtted szívemet, hogy úgy örvendjek neked, ahogy kívánja a lelkem, és már senkinek utálata ne érdekeljen, teremtmény többé meg ne indítson, fontos ne legyen nekem, hanem csak te beszélj hozzám, és én csak tehozzád, ahogy kedves a kedvesével beszélni szokott, s ahogyan a barátok egymással mulatoznak.

Ezért imádkozom, ez után esengek, hogy veled egészen egyesüljek, és szívemet minden teremtménytől elvonjam, a szentáldozás meg a gyakori misemondás által mind jobban megtanuljam a mennyei és örök dolgokkal való foglalkozást.

Ó, Uram Isten, mikor leszek veled egészen egy, a megsemmisülésig, magamnak teljes elfeledéséig.

Te bennem és én tebenned, s hogy így együtt maradjunk: ezt add meg nekem.

Valóban te vagy ezrek közül kiszemelt kedvesem, lelkem abban lelte meg örömét, hogy élete minden napján veled lakozzék.

Valóban te vagy az én békességszerzőm, benned van tökéletes békém és igaz megnyugvásom, kívüled küszködés, fájdalom és végtelen keserűség.

Valóban te vagy az elrejtett Isten, a gonoszokkal nem állsz szóba, de az alázatost és az egyenes szívűt szavadra méltatod.

Aztán úgy illik, hogy ne csak az áldozás előtt készülj áhítatosan, hanem az áldozás után is maradj meg áhítatos összeszedettségben.

Az áldozás után legalább akkora szükség van elmélyedésre, mint áhítatos készületre az áldozás előtt.

Mert az áldozás utáni igaz elmélyedés maga legjobb előkészület még nagyobb kegyelem fogadására.

Mert az igen-igen megkoptatja a kegyelemre nyíló fogékonyságot, ha valaki rögtön s túlságosan külső vigasztalás után néz.

Ne beszélj sokat, maradj csöndben, Istenednek termő örömében.

Ő maga van nálad, s az egész világ sem veheti el tőled.

Én vagyok az, akinek teljes odaadással tartozol, úgy, hogy többé ne magadban élj, hanem minden magad emésztése nélkül énbennem.

Amikor megadom az áhítat kegyelmét, adj hálát Istenednek, nem mintha méltó volnál, de mivel könyörültem rajtad.

Ha áhítat nélkül vagy, és száraz a lelked, kettőztesd az imádságot, óhajts, zörgess, föl ne hagyj vele, míg egy morzsát vagy csöppet kegyelmemből meg nem kapsz.

Neked van szükséged énrám, nem én szorulok terád.

Nem te jössz azért, hogy engem szentnek bizonyíts, hanem én közeledem tehozzád, hogy megszenteljelek és jobbá tegyelek.

Te azért jössz, hogy általam szentté válj és velem egyesülj, hogy új kegyelemben részesülj, és új lelkesedéssel fogj önmagad megjavításához.

Ne vesztegesd el ezt a nagy kegyelmet, hanem szedd össze minden szorgalmadat és készítsd föl szívedet, úgy vezesd oda kedvesedet.

A jegyes szava: 

Én a tisztaság kedvelője és minden szentségnek ajándékozója vagyok.

Én a tiszta szívet keresem, ott van az én nyugvásom helye.

Készíts nekem tágas, megterített ebédlő termet, és nálad eszem meg tanítványaimmal a húsvéti lakomát.

Ha azt akarod, hogy betérjek hozzád, és nálad maradjak, vesd ki a régi kovászt, söpörd ki szívednek hajlékát.

Zárd ki egészen ezt a világot és a vétkek kavargó zenebonáját, ülj veszteg, mint a magára maradt veréb a háztetőn, és lelked keserűségében gondold végig minden ballépésedet.

Mert minden szerelmes a lehető legjobb és legszebb helyet készíti kedvesének, hisz éppen erről ismerszik meg a kedvesét váró szerelmes indulata.

De azt is meg kell gondolnod, hogy saját cselekedeted érdeméből nem tudsz eleget tenni ennek a készületnek, ha egy álló éven át készülnél is, és közben semmi másra nem gondolnál.

Végül csak nagylelkűségem és kegyelmem teszi lehetővé, hogy asztalomhoz járulj, mint ha a koldust behívják a gazdag ember lakomájára, s ő semmi mást nem adhatna, hogy meghálálja ezt a jótéteményt, csak alázatát és köszönetét.

Tedd meg, ami rajtad áll, és szorgalmasan tedd, nem szokásból, nem kötelességből, hanem félő megilletődéssel és tisztelettel, és megrendülve fogadd kedves Uradnak, Istenednek testét, aki hozzád leereszkedik.

Én hívtalak, én parancsoltam, hogy így legyen, pótolom is, ami hiányzik.

Jöjj és vegyél magadhoz.

Ó milyen nagyszerű és tiszteletre méltó a papok hivatása, akiknek megadatott, hogy a dicsőség urát szent igékkel az oltárra idézzék, ajkukkal áldják, kezükbe fogják, szájukkal vegyék és másoknak is osztogassák.

Ó milyen tisztának kell lenniük azoknak a kezeknek, mekkora ártatlanság illik a papnak szájához, szentség a testéhez, tündöklő ragyogás a szívéhez, ha annyiszor hajlékot vesz benne a tisztaságnak szerzője.

A pap szájából nem szabad másnak erednie, mint szent, tisztességes és hasznos szónak, ha oly gyakran veszi az Oltáriszentséget.

Kell, hogy a szeme nyílt és szemérmes legyen, hiszen Krisztus testét szokta szemlélni.

A keze tiszta, égre emelkedő, mert az ég és föld Teremtőjét szokta megfogni vele.

A papokhoz külön figyelmeztetéssel fordul a törvény: Szentek legyetek, mert szent vagyok én, Uratok, Istenetek.

Segítsen minket, mindenható Isten, a te kegyelmed, hogy ha már a papi hivatást vállaltuk, legyen erőnk ahhoz, hogy méltón és áhítatosan szolgáljunk téged teljes tisztaságban és jó lelkiismerettel.

Ha pedig nem tudunk olyan ártatlan életet élni, mint kellene, legalább azt add, hogy méltóképpen megsirassuk a rosszat, amit elkövettünk, s attól fogva alázatos lélekkel és elszánt jószándékkal szolgáljunk neked.

Hála neked, Uram Jézus, örök világosság tündöklése a szent tanítás asztaláért, amelyet nekünk prófétáid és apostolaid meg más tanítók által megterítettél.

Hála neked, emberek Teremtő és Megváltó Istene, aki hogy fényességedet az egész világ előtt kinyilvánítsad, nagy lakomát rendeztél, amelyen nem a jövendők-jele bárányt, hanem saját testedet és véredet szolgáltad föl eledelül, s szent asztaltársaságoddal minden hívő embert megörvendeztettél, üdvösségszerző kelyheddel megmámorosítottál, mert hiszen abban benne van a paradicsomnak minden gyönyörűsége, úgy hogy velünk lakomáznak a szent angyalok is sokszoros örömmel.