Kempis Tamás - Krisztus követése

III. Ha minden ember tökéletes volna, mit kellene másoktól Istenért elszenvednünk?

Most pedig Isten úgy intézte, hogy tanuljuk egymás terhét hordozni; mert senki sincs hiba nélkül, senki sem olyan, hogy terhet ne jelentene másnak, senki sem elég önmagának, senki sem elég okos saját ügyének intézésére; hanem szükséges egymás terhét hordoznunk, egymást vigasztalnunk, és segítenünk, tanítanunk és intenünk.

Hogy pedig kiben mekkora erény lakik, az jobban kiviláglik olyankor, amikor valami kedve ellen való adódik, mert a viszontagságok nem teszik gyarlóvá az embert, inkább megmutatják, mit ér.

II. Igyekezz türelmes lenni mások hibáinak és mindenféle gyarlóságának elviselésében: mert sok van benned is, amit másoknak el kell viselniük.

Ha magadat képtelen vagy olyanná tenni, amilyenné akarod, mást hogyan formálhatnál tetszésed szerint?

Szívesen elvárnánk, hogy mások tökéletesek legyenek, saját hibáinkat azonban nem javítgatjuk.

Kívánjuk mások szigorú rendreutasítását, de ha minket próbálnak rendreutasítani, ellenkezünk.

Felháborít mások szabadossága, de azt nem szeretjük, ha tőlünk bármit megtagadnak, amit kérünk.

Óhajtjuk, hogy másokat törvénnyel fogjanak korlátok közé, de mi semmiféle zabolát nem tűrünk.

Így hát nyilvánvaló: milyen ritkán mérünk felebarátunknak ugyanazzal a mértékkel, mint önmagunknak.

I. Ami hibát az ember magában vagy másban képtelen kiigazítani, azt türelmesen el kell viselnie, amíg Isten másként nem rendeli.

Gondolj arra, hogy talán türelmednek ez a próbája javadra válik, hiszen enélkül nem sokat érnek érdemeink.

De ha efféle akadályokba ütközöl, imádkoznod kell, hogy Isten megsegítsen, és győzd őket jókedvűen fogadni.

Ha valakit egyszer vagy kétszer figyelmeztettél, de csak nem nyugszik, ne pörölj vele, hanem az egész ügyet bízd Istenre; hadd legyen meg az ő akarata, és az ő dicsősége nyilvánuljon meg szolgáinak sorsában, mert ő nagyon ért ahhoz, hogy a rosszat is jóra fordítsa.

Gyakran szeretetnek látszik az, ami inkább a test és vér indulatából ered: mert a természeti hajlam, az önakarat, a viszontszolgálat reménye, saját kényelmünk keresése ritkán marad ki dolgainkból.

Akiben igaz és tökéletes szeretet lakik, az sohasem önmagát keresi, hanem csak azt óhajtja, hogy minden Isten dicsőségére legyen.

Senkire sem irigykedik, mert a saját javának örül; és nem is akar magában örülni: hanem minden örömön túl Istenben keresi boldogságát.

Senkinek semmi jót nem tulajdonít, hanem mindent Istenre vezet vissza, aki ősforrása mindennek, akiben mint végső célban minden szent éltető békét talál.

Ó, akiben csak egy szikrányi igaz szeretet volna, bizonyára megérezné, hogy minden földi jó csupa hiábavalóság.

I. Rosszat nem szabad tenni semmiért a világon, senki emberfia kedvéért sem.

De ha valaki segítségünkre szorul, szabad némelykor valami jót elhagynunk, vagy jobbra váltanunk.

Ha ezt tesszük, a jó cselekedetet nem szalajtjuk el, hanem inkább jobbra cseréljük.

Szeretet nélkül a külső cselekedet semmit sem ér; viszont mindaz, ami szeretetből történik, bármily csekélység, bármily jelentéktelen dolog: mindenestül termékenynek fog bizonyulni.

Isten ugyanis elsősorban azt veti latra, ki milyen indulattal cselekszik, nem azt, hogy mekkora tettet visz végbe.

Sokat tesz, akiben nagy szeretet lakik.

Sokat tesz, aki amit tesz, jól teszi.

Jól pedig az tesz valamit, aki inkább a közösség javát keresi, nem a magáét.

III. Hangulatok és vélemények különbsége miatt gyakran támad nézeteltérés barátok és polgártársak, szerzetesek és istenfélő emberek között is.

A régi megszokást nehéz elhagyni, és saját korlátai közül senki sem lép ki szívesen.

Ha saját belátásodra és igyekezetedre támaszkodol inkább s nem Jézus Krisztusnak magához vonzó erejére, aligha válsz megvilágosodott emberré: mert Isten azt akarja, hogy teljesen őtőle függjünk, és a szeretet ihletében minden emberi belátás mértékén túllépjünk.

II. Gyakran elfogultságaink szerint ítélünk a dolgokról, mert ítélőképességünket könnyen megrontja a rendetlen ellenszenv vagy rokonszenv.

Ha minden vágyódásunk mindig tisztán Istenre irányulna, nem olyan könnyen zavarodnánk meg érzéki természetünk ellenállása miatt.

De sokszor rejtőzik valami bennünk, vagy fölbukkan valami odakint, ami eltérít Istentől.

Titokban sokan önmagukat keresik mindabban, amit véghez visznek, és maguk sem tudják.

Úgy látszik, mintha nyugodt békében élnének, mindaddig, amíg az ügyek szándékuk és kedvük szerint alakulnak.

Ha pedig másképp fordulnak, mint ahogyan óhajtják, egykettőre megrendülnek és elszomorodnak.

I. Vizsgálódó tekintetedet magadra fordítsd, tartózkodjál mások tetteinek megítélésétől.

Amikor másokat megítél az ember, hiábavaló munkát végez; gyakran téved, és könnyen vétkezik: amikor viszont magát ítéli és rostálgatja meg, mindig hasznosan munkálkodik.

VI. Némelyek tökéletességre törekvésüknek kezdetén vannak súlyosabb kísértéseknek kitéve, mások vége felé.

De vannak olyanok is, akiknek egész élete megpróbáltatások közt folyik.

Másokat meg kevés kísértés látogat meg, Istennek bölcs és kegyes gondviselése szerint, amely latra veti az emberek állapotát és érdemét, és mindent előre elrendez – választottainak üdvösségére.

Nem kell tehát kétségbe esnünk, ha kísértések vesznek körül;

hanem annál buzgóbban Istenhez kell könyörögnünk, hogy minden hányattatásunkban méltóztasson minket segíteni.

Hiszen ő szent Pál mondása szerint Úgy szabja ki a kísértések mértékét, hogy helyt állhassunk.

Alázzuk hát meg lelkünket Isten keze alatt minden kísértés és zaklatás idején: mert az alázatos szívűt üdvözíti és felmagasztalja.

A kísértésekben és a megpróbáltatásokban válik el, ki mennyit haladt; ott van a nagyobb érdem, ott mutatkozik meg igazán az erény.

Nem is nagy dolog, ha valaki jámbor és buzgó, míg nehézségekkel nem találkozik; de ha a megpróbáltatás idején türelmesen kitart, az nagy haladásra nyit reményt.

Némelyeket megóv Isten a nagy kísértésektől, de a mindennapos, apró kísértésekben gyakran alulmaradnak, hogy tanuljanak a megaláztatásból, és nagy dolgokban sose bízzák el magukat, ha már oly kicsinyekben gyengének bizonyultak.

V. A vasat a tűz próbálja meg, az igaz embert a kísértés.

Sokszor nem tudjuk, mire vagyunk képesek, de a kísértés megmutatja, mik vagyunk.

Mégis résen kell állnunk főként a kísértés legkezdetén; mert akkor könnyebb az ellenséget legyőzni, ha szívünk ajtaján be sem bocsátjuk, hanem amint zörget, a küszöb előtt fogadjuk.

Ezért azt mondta valaki: Kezdetén tartóztasd fel a bajt, különben késő az orvosság.

Mert először csak egy puszta gondolat ötlik fel elménkben, aztán színes fantázia-kép, majd tetszés ébred, megmozdul az akarat, és megszületik a beleegyezés.

Így lépésről lépésre egészen benyomul a gonosz ellenség, ha kezdetben ellenállásra nem talál.

És minél tovább halogatja valaki az ellenállást, annál jobban elerőtlenedik, az ellenség pedig annál több erőre kap.

IV. Sokan azon igyekszenek, hogy elfussanak a kísértések elől: de még jobban beléjük bonyolódnak.

Pusztán futással nem győzhetünk: de a türelem és az igazi alázatosság által minden ellenségünknél erősebbek lehetünk.

Aki csak az alkalmakat kerülgeti, de a bűn gyökerét ki nem irtja, kevésre megy.

Sőt mind gyorsabban visszatérnek hozzá a kísértések, s a dolga rosszabbra fordul.

Lassan-lassan, kitartó türelemmel – ha Isten segít –, jobban győzedelmeskedel, mint nyers gorombasággal és önfejű heveskedéssel.

Ha kísértés gyötör, gyakran kérj tanácsot; a kísértésben lévővel pedig ne bánj keményen, hanem vigasztalással támogasd, amint kívánnád magadnak is.

Minden gonosz kísértés kezdete a lélek állhatatlansága s a kishitűség.

Mert amint a kormány nélküli hajót ide s tova hányják a habok, úgy sokféle kísértésbe esik a lagymatag és kitűzött jó elhatározásához elszántan nem ragaszkodó ember.

III. Nincs olyan szent szerzetesrend, olyan eldugott zug, ahol ne érne utol a kísértés, a megpróbáltatás.

Ember amíg csak él, teljesen sohasem lehet biztonságban a kísértésektől, mert bennünk van a kísértések forrása: hiszen rosszra hajló akarattal születtünk.

Amint az egyik kísértés visszahúzódik, egy másik üti fel a fejét; mindig van, ami gyötörjön, mert elvesztettük hajdani kincsünket: a háborítatlan boldogságot.