Kempis Tamás - Krisztus követése

A tanítvány szava:

Ki adja meg nekem, Uram, hogy te légy mindenem, és egészen megnyithassam előtted szívemet, hogy úgy örvendjek neked, ahogy kívánja a lelkem, és már senkinek utálata ne érdekeljen, teremtmény többé meg ne indítson, fontos ne legyen nekem, hanem csak te beszélj hozzám, és én csak tehozzád, ahogy kedves a kedvesével beszélni szokott, s ahogyan a barátok egymással mulatoznak.

Ezért imádkozom, ez után esengek, hogy veled egészen egyesüljek, és szívemet minden teremtménytől elvonjam, a szentáldozás meg a gyakori misemondás által mind jobban megtanuljam a mennyei és örök dolgokkal való foglalkozást.

Ó, Uram Isten, mikor leszek veled egészen egy, a megsemmisülésig, magamnak teljes elfeledéséig.

Te bennem és én tebenned, s hogy így együtt maradjunk: ezt add meg nekem.

Valóban te vagy ezrek közül kiszemelt kedvesem, lelkem abban lelte meg örömét, hogy élete minden napján veled lakozzék.

Valóban te vagy az én békességszerzőm, benned van tökéletes békém és igaz megnyugvásom, kívüled küszködés, fájdalom és végtelen keserűség.

Valóban te vagy az elrejtett Isten, a gonoszokkal nem állsz szóba, de az alázatost és az egyenes szívűt szavadra méltatod.

Aztán úgy illik, hogy ne csak az áldozás előtt készülj áhítatosan, hanem az áldozás után is maradj meg áhítatos összeszedettségben.

Az áldozás után legalább akkora szükség van elmélyedésre, mint áhítatos készületre az áldozás előtt.

Mert az áldozás utáni igaz elmélyedés maga legjobb előkészület még nagyobb kegyelem fogadására.

Mert az igen-igen megkoptatja a kegyelemre nyíló fogékonyságot, ha valaki rögtön s túlságosan külső vigasztalás után néz.

Ne beszélj sokat, maradj csöndben, Istenednek termő örömében.

Ő maga van nálad, s az egész világ sem veheti el tőled.

Én vagyok az, akinek teljes odaadással tartozol, úgy, hogy többé ne magadban élj, hanem minden magad emésztése nélkül énbennem.

Amikor megadom az áhítat kegyelmét, adj hálát Istenednek, nem mintha méltó volnál, de mivel könyörültem rajtad.

Ha áhítat nélkül vagy, és száraz a lelked, kettőztesd az imádságot, óhajts, zörgess, föl ne hagyj vele, míg egy morzsát vagy csöppet kegyelmemből meg nem kapsz.

Neked van szükséged énrám, nem én szorulok terád.

Nem te jössz azért, hogy engem szentnek bizonyíts, hanem én közeledem tehozzád, hogy megszenteljelek és jobbá tegyelek.

Te azért jössz, hogy általam szentté válj és velem egyesülj, hogy új kegyelemben részesülj, és új lelkesedéssel fogj önmagad megjavításához.

Ne vesztegesd el ezt a nagy kegyelmet, hanem szedd össze minden szorgalmadat és készítsd föl szívedet, úgy vezesd oda kedvesedet.

A jegyes szava: 

Én a tisztaság kedvelője és minden szentségnek ajándékozója vagyok.

Én a tiszta szívet keresem, ott van az én nyugvásom helye.

Készíts nekem tágas, megterített ebédlő termet, és nálad eszem meg tanítványaimmal a húsvéti lakomát.

Ha azt akarod, hogy betérjek hozzád, és nálad maradjak, vesd ki a régi kovászt, söpörd ki szívednek hajlékát.

Zárd ki egészen ezt a világot és a vétkek kavargó zenebonáját, ülj veszteg, mint a magára maradt veréb a háztetőn, és lelked keserűségében gondold végig minden ballépésedet.

Mert minden szerelmes a lehető legjobb és legszebb helyet készíti kedvesének, hisz éppen erről ismerszik meg a kedvesét váró szerelmes indulata.

De azt is meg kell gondolnod, hogy saját cselekedeted érdeméből nem tudsz eleget tenni ennek a készületnek, ha egy álló éven át készülnél is, és közben semmi másra nem gondolnál.

Végül csak nagylelkűségem és kegyelmem teszi lehetővé, hogy asztalomhoz járulj, mint ha a koldust behívják a gazdag ember lakomájára, s ő semmi mást nem adhatna, hogy meghálálja ezt a jótéteményt, csak alázatát és köszönetét.

Tedd meg, ami rajtad áll, és szorgalmasan tedd, nem szokásból, nem kötelességből, hanem félő megilletődéssel és tisztelettel, és megrendülve fogadd kedves Uradnak, Istenednek testét, aki hozzád leereszkedik.

Én hívtalak, én parancsoltam, hogy így legyen, pótolom is, ami hiányzik.

Jöjj és vegyél magadhoz.

Ó milyen nagyszerű és tiszteletre méltó a papok hivatása, akiknek megadatott, hogy a dicsőség urát szent igékkel az oltárra idézzék, ajkukkal áldják, kezükbe fogják, szájukkal vegyék és másoknak is osztogassák.

Ó milyen tisztának kell lenniük azoknak a kezeknek, mekkora ártatlanság illik a papnak szájához, szentség a testéhez, tündöklő ragyogás a szívéhez, ha annyiszor hajlékot vesz benne a tisztaságnak szerzője.

A pap szájából nem szabad másnak erednie, mint szent, tisztességes és hasznos szónak, ha oly gyakran veszi az Oltáriszentséget.

Kell, hogy a szeme nyílt és szemérmes legyen, hiszen Krisztus testét szokta szemlélni.

A keze tiszta, égre emelkedő, mert az ég és föld Teremtőjét szokta megfogni vele.

A papokhoz külön figyelmeztetéssel fordul a törvény: Szentek legyetek, mert szent vagyok én, Uratok, Istenetek.

Segítsen minket, mindenható Isten, a te kegyelmed, hogy ha már a papi hivatást vállaltuk, legyen erőnk ahhoz, hogy méltón és áhítatosan szolgáljunk téged teljes tisztaságban és jó lelkiismerettel.

Ha pedig nem tudunk olyan ártatlan életet élni, mint kellene, legalább azt add, hogy méltóképpen megsirassuk a rosszat, amit elkövettünk, s attól fogva alázatos lélekkel és elszánt jószándékkal szolgáljunk neked.

Hála neked, Uram Jézus, örök világosság tündöklése a szent tanítás asztaláért, amelyet nekünk prófétáid és apostolaid meg más tanítók által megterítettél.

Hála neked, emberek Teremtő és Megváltó Istene, aki hogy fényességedet az egész világ előtt kinyilvánítsad, nagy lakomát rendeztél, amelyen nem a jövendők-jele bárányt, hanem saját testedet és véredet szolgáltad föl eledelül, s szent asztaltársaságoddal minden hívő embert megörvendeztettél, üdvösségszerző kelyheddel megmámorosítottál, mert hiszen abban benne van a paradicsomnak minden gyönyörűsége, úgy hogy velünk lakomáznak a szent angyalok is sokszoros örömmel.

Mert úgy érzem, hogy ebben az életben két dologra igen-igen nagy szükségem van, s ezek nélkül elviselhetetlen volna számomra ez a keserves élet.

E testnek börtönébe zárva – megvallom – kettő nélkül nem élhetek: az egyik az étel, a másik a világosság.

Nyújtod hát nekem, erőtlennek testedet lelkem és testem táplálására, és világosságot adsz utamra: szent igédet.

E kettő nélkül jól élni képtelen volnék, mert Isten szava világosság az én lelkemnek, az Oltáriszentség pedig életadó kenyér.

Azért ezt a kettőt két asztalnak is lehetne mondani, amelyek a kincsesházban, a templomban vannak elhelyezve.

Egyik a szent oltár asztala, azon a szent kenyér, Krisztus drága teste, másik az isteni törvényé, amely a szent tanítást tartalmazza, igaz hitre nevel, és biztos lépéssel elvezet a kárpiton túlra, a szentek szentjébe.

A tanítvány szava:

Ó, édes Uram, Jézus, milyen nagy öröme van annak a léleknek, amely vendégségedben veled lakomát ül, s ott nem más ételt nyújtasz neki, hanem magadat adod nagy szerelemmel, aki után szívének minden kívánságával kívánkozik.

Nekem is mily nagy örömöm lehetne, hogy a te jelenlétedben igaz indulattal könnyekre fakadjak, és a jámbor Magdolnával együtt könnyeimmel öntözzem lábadat.

De hol marad ez az áhítat?

Hol a könnyeknek bő kiáradása?

Bizony színed előtt s angyalaid szent környezetében szívemnek egészen lángba kellene borulnia, az örömtől sírnom kellene.

Mert valóban jelen vagy ebben a szentségben.

Bár kenyér és bor színe mögött, hiszen hogy saját, isteni ragyogásodban szemléljelek, azt el sem bírná a szemem, s még az egész világ is megsemmisülne a te fölséges dicsőségednek villámfényű megjelenésében.

Gyarlóságomhoz igazodol hát, mikor a szentségi színek mögé rejtezel.

Enyém valóban s imádom is, amit az angyalok imádnak a mennyben, de én most még csak hitben ragadom meg, ők színről színre látják, fátyol nélkül.

Nekem meg kell elégednem az igaz hit világosságával, abban kell járnom, míg föl nem virrad az örök fényesség hajnala, és el nem tűnnek a jelek árnyai.

Amikor pedig eljön az, ami tökéletes, nem élünk többé szentségekkel, mert a szentek a mennyei dicsőségben nem szorulnak rá a szentségi orvosságra, hiszen végeszakadatlan örvendenek Isten színe előtt, színről színre látják az Ő dicsőségét, átalakulnak abban a magát sokszorozó tündöklésben, amely Isten mélységeiből előragyog, és úgy birtokolják boldogan Istennek testté lett Igéjét, amint volt kezdetben s megmarad mindörökké.

Eszembe idézem ezeket a csodálatos igazságokat, és még a lelki vigasztalás is csak unalmamra van, mert míg takaratlan, maga dicsőségében nem látom az én Istenemet, semmit sem ér nekem, amit a világban látok és hallok.

Te tanúsítod, Istenem, hogy semmi sem vigasztalhat meg engem, semmi teremtett dolog meg nem nyugtathat, csak te, én Istenem, akit vágyva vágyok örökké szemlélni.

De ez meg lehetetlen ebben a halandó életben, azért nagy türelemre kell fognom magam, s minden vágyakozásommal együtt kezedbe kell tennem lelkemet.

Hiszen a szentek is, Uram, akik már veled együtt ujjonganak a mennyben, míg éltek, nagy türelemmel várták dicsőséged napjának fölvirradását.

Amit ők hittek, azt hiszem én is, amit ők reméltek, azt remélem, ahová ők elérkeztek, bízva bízom, hogy kegyelmeddel én is eljutok oda.

Közben pedig hitben élek a szentek példájából erőt merítve, s kezem ügyében lesznek a szent könyvek is vigasztalásul s életem tükreként, mindezeken túl pedig a te szent tested különös orvosságként és oltalomként.

Mi haszna húzod-halasztod a gyónást?

vagy halogatod a szentáldozást?

Tisztulj meg mielőbb, köpd ki egykettőre a mérget, sietve nyúlj az orvosságért, jobb dolgod lesz, mint ha sokáig húzódozol.

Ha ma valami miatt elodázod, holnap talán még nagyobb ok adódik, s így sokáig akadályokba ütközhetik az áldozásod, és mind méltatlanabb leszel.

Amint csak tudod, rázd le magadról azt, ami lehúz, a restséget is, mert semmi haszna sincs annak, hogy sokáig aggodalmaskodol, nyugtalankodsz, és a mindennapos akadályok miatt Isten segítségétől elvonod magad.

Inkább nagyon is ártalmadra van, ha az áldozást soká halogatod, mert ez rendszerint nagy lelki zsibbadást okoz.

Sajnos némely langyosok és szabados életűek, azért halasztják szívesen a gyónást, és azért húzzák-halogatják a szentáldozást, mert az arra kötelezné őket, hogy jobban vigyázzanak magukra.

Jaj, milyen kevés szeretet és erőtlen áhítatosság van abban, aki olyan könnyen elhanyagolja a szentáldozást.

Milyen boldog és milyen kedves Isten előtt, aki úgy él, és lelkiismeretét olyan tisztán őrzi, hogy minden nap kész az áldozásra és kívánna is áldozni, ha szabad volna neki, és föltűnés nélkül tehetné.

Aki némelykor alázatosságból vagy törvényes akadályozó ok miatt tartózkodik tőle, az tisztelete miatt dicséretet érdemel, akinek pedig kedvetlenség férkőzött a lelkéhez, föl kell serkennie, s meg kell tennie, ami rajta áll, az Úr támogatni fogja igyekezetében, hiszen ő elsősorban a jóakaratra tekint.

Aki meg ésszerű okból tartózkodik, őrizze meg mindig jószándékát és vágyát a szentáldozás iránt, akkor nem marad a szentség gyümölcse nélkül.

Mert minden áhítatos ember minden nap és minden órában üdvösségesen és tilalomba nem ütközve lelki áldozáshoz járulhat, de amellett még bizonyos, előre meghatározott napokon megváltójának testét a szentségi színek alatt is vennie kell buzgó tisztelettel, s inkább Isten dicsőségét és becsületét kell keresnie, mint saját vigasztalódását.

Hiszen annyiszor áldozik lelkében és táplálkozik láthatatlanul, ahányszor Krisztus megtestesülésének titkát s az ő szenvedését áhítatosan átelmélkedi, és iránta szeretetre gyullad.

Aki csak akkor készül, amikor közeleg az ünnep, vagy mikor a szokás ösztökéli, gyakran készületlen marad.

Boldog az, aki Istennek adja magát egészen elégő áldozatul, valahányszor misét mond vagy áldozik.

A misemondásban ne légy túlságosan lassú, se kapkodó, hanem tartsd meg azoknak bevált, általánosan elfogadott időbeosztását, akikkel együtt élsz.

Nem jó, ha másnak bosszúságot vagy unalmat szerzel, hanem inkább a kipróbált úton járj, az előző nemzedék hagyománya szerint, s inkább a mások hasznára tekints, mint magad áhítatára vagy kedvére.

A jegyes szava:

Gyakran kell folyamodnod a kegyelem forrásához, az isteni irgalom kútfejéhez, amelyből minden jó és minden tisztaság fakad, hogy kigyógyulhass rossz hajlamaidból és vétkeidből, erősebb és vigyázatosabb légy az ördög minden kísértésével és cselvetésével szemben.

Az ellenség jól tudja, hogy a szentáldozásban van a leghatékonyabb orvosság és leggazdagabban termő gyümölcs, ezért minden úton-módon igyekszik, hogy a híveket és a jámborokat, amennyire tudja, visszatartsa tőle, és megakadályozza azt, hogy szentáldozáshoz járuljanak.

Ezért azok, akik a szentáldozásra készülnek, a sátán gonoszabb támadásainak vannak kitéve.

Maga a gonosz lélek, amint Jób könyvében meg van írva, Isten fiai közé elegyedett, hogy azokat szokott gazságával megzavarja, vagy túlságosan félénkké, gátlásossá tegye, lelkesedésüket lelohassza vagy hitüket támadja s kioltsa, hátha teljesen lemondanak a szentáldozásról, vagy egykedvűen járulnak az oltár elé.

De semmit sem kell törődni az ő fondorlataival és fantáziaképeivel, bármily rútak és félelmetesek is, hanem minden szennyet az ő fejére kell visszahárítani.

Meg kell vetni és ki kell nevetni a nyomorultat, s okvetetlenkedése miatt vagy az általa okozott belső megrázkódtatások miatt nem szabad elállni a szentáldozástól.

Gyakran a túlságos igyekezet is akadálya lehet az igazi áhítatnak, az is, hogy szívszorongva megyünk el gyónni.

Tedd azt, amit a bölcsek ajánlanak: vesd ki szívedből a szorongást és az aggályoskodást, mert az akadályozza Isten kegyelmét, és lerombolja lelked áhítatát.

Valami csekély zavar vagy lelkiismereti teher miatt el ne mulaszd a szentáldozást, hanem eredj gyorsan gyónni, és bocsásd meg örömest, amivel mások vétettek ellened.

Ha pedig te sértettél meg valaki mást, kérj alázatosan bocsánatot, akkor Isten is örömest megbocsát neked.

Könyörgésemet és békeáldozatomat azokért is fölajánlom neked, akik engem valamiben megsértettek, megszomorítottak vagy gyaláztak, vagy nekem kárt, gondot okoztak.

Azokért is, akiket valaha én szomorítottam meg, akiket megzavartam, akiknek terhére voltam, akiket szóval vagy tettel, tudva vagy véletlen megbotránkoztattam, hogy nekünk mindannyiunknak egyaránt bocsásd meg bűneinket és kölcsönös sértéseinket.

Végy el, Urunk, a mi szívünkből minden gyanakvást, méltatlankodást, haragot és vetélkedést, mindazt, ami sérthetné a szeretetet, és a testvéri gyöngéd jóviszonyt megbonthatja.

Irgalmazz, irgalmazz, Uram, azoknak, akik irgalmasságodért fohászkodnak, add kegyelmedet a kegyelemre szorulóknak, add, hogy olyanok legyünk, hogy méltók lehessünk a kegyelmeddel való termékeny együttmunkálkodásra, és eljussunk az örök életre.

Amen.

Fölajánlom neked az istenfélő emberek minden jó igyekezetét is, szüleim gondjait, barátaimét, nővéreimét és minden nekem kedves emberét, azokét is, akik velem vagy másokkal irántad való szeretetből jót tettek, vagy akik az kérték, óhajtották, hogy értük meg övéikért imádkozzam, vagy szentmisét mondjak, akár itt élnek még a földön, akár kimúltak már ebből a világból, hogy mindnyájan érezzék kegyelmed segítségét, vigasztalásod bátorítását, veszedelemtől oltalmat, büntetéstől szabadulást nyerjenek, és hogy minden rossztól megmenekedvén jókedvűen hálát adjanak neked.