Katolikus napi szent

1515-ben született Avilában. 19 éves korában lépett be az ottani Kármelbe. Igazi megtérését 1555-ben élte át, amikor az Üdvözítőt látta megostorozva. Elhatározta, hogy mindig a legtökéletesebbet igyekszik tenni és a szabályokat a leghűségesebben fogja megtartani. Ezen elhatározása vezette, amikor rendjének megreformálásakor a régi szigorúságot igyekezett visszaállítani. Már a szülői háztól is nagy irodalmi műveltséget hozott magával, ezt kamatoztatta vallásos műveinek megírásában klasszikus spanyol nyelven. Nagy szervezői tehetség is volt, az Egyház legjelentősebb női szentjei közé tartozik. 1582-ben halt meg. 1970-ben VI. Pál pápa az egyháztanítók közé emelte.

Avilában, Spanyolországban született 1515. március 28-án, tizenegyedik gyermekként. Édesapja Cepeda Sanchez Alfonz jómódú, vallásos kereskedő ember volt, édesanyja Ahumada Beatrix igen jámbor asszony volt. Teréz korán megtanult imádkozni, hitéért lelkesedni és nagyon korán elkezdett olvasni. Tudásvágyát nehezen lehetett kielégíteni. Kedvenc olvasmánya a szentek élete volt. Gyermekes lelkesedéssel előbb vértanú, majd remete szeretett volna lenni.

Ezután lovagregényeket próbált írni, majd szépségével kezdett túl sokat foglalkozni.

Tizenhat éves korában már a hivatását is elvesztette, már nem gondolt apácaságra. Vidám társasági életet élt. Ekkor édesapja ágostonos apácákra bízta nevelését. Itt újra magára talált. Betegen hazakerült. Felgyógyulva titokban elhagyta otthonát és 1533. november 2-án apja beleegyezését is megszerezve karmelita apáca lett. Rendi neve: "A Jézusról nevezett Teréz".

Sokat betegeskedett, egy alkalommal napokig tetszhalott is volt már, majdnem élve eltemették, de magához térve és feljavulva egyre nagyobb lett életszentsége. Egyre többször jelentkezett életében a szemlélődő imádság kegyelme. Sokat szenvedett a gyanúsítások, megnemértések, értetlenségek miatt. Magával szemben is bizalmatlan volt, hátha nem Istentől vannak adományai. Tudós és szent emberek megnyugtatták, de figyelmeztették is a kegyelmekkel járó szent elkötelezettségre is. Gyóntatója parancsára kezdte leírni lelki élményeit.

Már életében szentként kezdték tisztelni, de a féltékenység sokakat ellene fordított. Látomásban az Úr parancsot adott neki, hogy elvonultabb élettel folytassa lelki útját. 1562. augusztus 24-én Avilában 12 társával megalapították a Szent József-kolostort. Itt az eredeti karmelita szabály szerint éltek, "sarutlanok" lettek. Keresztes Szent Jánossal sikeresen reformálta meg rendjüket, az eredeti szigorú szabályok szellemében. Sok rendházat alapított, kiterjedt levelezést folytatott.

Sokan kívánták látni, vele találkozni. Amikor Alba hercegi családja hívta, hogy jelenlétével segítséget adjon, Teréz sietett Albába, de már csak nagybetegen ért oda. Megmondta halála pontos idejét, de alázatosan vállalta az orvosi vizsgálatok és kezelések gyötrelmeit. 1582. október 4-én halt meg, azon a napon, amelyen XIII. Gergely pápa naptárreformja megkezdődött, ezért ünnepeljük október 15-én (mert 4-én a naptárreform miatt 15-ét írtak!). Holtteste épségben maradt, Albában őrzik, a tiszteletére emelt gyönyörű bazilikában. 1614-ben boldoggá avatták, 1622-ben pedig XV. Gergely pápa szentté avatta. VI. Pál pápa 1970-ben egyháztanítói címet adott neki. Spanyolország második védőszentje. Jelmondata volt: "Szenvedni vagy meghalni!"

Példája:
Gyengén, betegen is erős az erős!

A mély Istenkapcsolatból fakadó misztika és a mindennapi élet gyakorlata jól megfértek Teréz életében. Igaz lelkülettel követte Jézust, és bíztatott másokat is Jézus követésére.

Rabszolgacsaládból származott. Zefirinusz pápa (199-217) 199-ben diakónussá szentelte és megbízta a keresztény temetkezőhelyek gondozásával. A pápa halála után őt választották meg utódjául. Hippolitusz pap (lásd aug. 13.) hevesen ellenezte megválasztását. Tévtanítással és túlzott engedékenységgel vádolta, ugyanis a szemére vetette azt is, hogy az előkelők és rabszolgák közötti házasságokat érvényesnek ismerte el. 222-ben halt meg, a Trastevere városrészben temették el szept. 14-én. A 354. évi római naptár említi meg őt először.

Keresztény gazdája (Karpoforusz) felszabadított, azonban zsidó vádak alapján Szardínia bányáiba került rabmunkára. Szabadulása után diakónus lett, és ő volt a róla elnevezett, a Via Appián levő temetőhely gondnoka, valamint az alsópapság felügyelője. 217-ben, Zefirin pápa halálakor ő lett a pápa. Mint pápa küzdött az eretnekek ellen és a megtérő bűnösök ellen szigorú eljárást követelő keresztények ellen, akik még ellenpápát is állítottak vele szemben, Hippolituszt.

222-es vértanúsága után a Via Aurélián temették el. Ereklyéit most a Santa Maria in Trastevere őrzi. Sírját 1960-ban megtalálták. Sírjának freskói vértanúságát ábrázolják.

Gondolkozz el!
Rabszolgából és rabból is lehet pápa, sőt szent! Isten kezébe kell tennünk sorsunkat!

Az üldözések időszakában nem is volt olyan egyértelmű, hogy nem szégyellem az evangéliumot. Kallixtus pápa sem szégyellte, ezért szenvedett vértanúságot. Ma sem mindig könnyű kiállni az evangélium igazsága mellett. Ma is szükség van Isten erejére, bátorságra, leleményességre.

Korunk szentje XXIII. János. Hosszú csendes, szolgáló évek után került Szent Péter székébe, és felismerve az idők jeleit elindította az Egyház megújulását. Egyszerűségében és Isten iránti szeretetében szeretnénk követni.

Angelo Giuseppe Roncalli a Bergamo melletti Sotto il Montéban született 1881-ben. Bergamóban és Rómában tanult. 1904-ben szentelték pappá. Az I. világháborúban tábori lelkész. Különböző feladatokat lát el Rómában, leginkább a missziók területén. 1925-ben c. érsekké nevezik ki, és Bulgáriában kezdi diplomáciai szolgálatát, amelyet Törökországban és Görögországban folytat. 1944 decemberétől Franciaországi nuntius. 1953-ban bíboros, és velencei pátriárka lett. 1958-ban választják meg pápává. 1959 jamuár 25-én a Falakon kívüli Szent Pál-bazilikában meghirdeti a II. Vatikáni Zsinat összehívását, amelyet 1962 október 11-én nyitott meg a világ püspökeinek résztvételével. 1963 június 3-án halt meg.

II. János Pál pápa 2000. szeptember 3-án boldoggá avatta, emléknapját október 11-én (a II. Vatikáni Zsinat megnyitásának évfordulóján) tartja a katolikus egyház. Ferenc pápa 2014. április 27-én, az isteni irgalmasság vasárnapján avatta szentté, az őt korábban beatifikáló II. János Pál pápával együtt.

Dénes püspököt és hat másik püspököt Fábián pápa küldte Galliába, a mai Franciaországba téríteni. A Decius-féle üldözésben Dénes, Párizs első püspöke és két társa, Rusztikusz és Eleuthériusz vértanúságot szenvedett 250 körül.

Egy későbbi hagyomány szerint Athén első püspöke volt, majd Rómába ment, ezután Szent I. Kelemen pápa Galliába (a mai Franciaországba) küldte, Párizs püspöke volt több évig, híres könyveket írt.

A párizsi vértanúság valószínűleg egy másik Dénes püspökkel kapcsolatos, aki Párizsban dicsőséges vértanúságot szenvedett Rusztikusz áldozópappal, és Eleutériusz diakónussal.

Más hagyomány szerint (a legrégibb Martyrologium alapján) ez a második Dénes püspök és társai Párizsban missziós tevékenységet folytattak és Décius uralkodása alatt (243-251) fejezték le őket.

A hagyományok beszélnek egy harmadik Dénesről is, aki a 9. században élt, mélyértékű misztikus író volt. Tévesen és sokáig az első Dénessel azonosították. Írása a misztikus irodalom egyik legnagyobb kincse. Franciaország védőszentje, és a 14 segítőszentek sorában is szerepel. Tisztelete Rómában a 11. századtól terjedt el.

Tanulság:
Ne nyugodj bele a nehézségekbe, küzdj rendíthetetlenül!

A jó és a rossz küzdelmében néha úgy tűnik, hogy a rossz diadalmaskodik. Mi hiszünk Isten szavának, és hisszük, hogy Isten diadalmaskodik, a jó legyőzi a rosszat. A Szentlélek erejében akarjuk bizalommal járni utunkat.

1541 -ben Kuccában (a mai Közép-Olaszország) született. Gyógyszerészsegéd volt és csak 26 éves korában kezdett el tanulni teológiát. Pappá szentelése után kórházakban és börtönökben lelkipásztorkodott. Hitoktatási kézikönyvet szerkesztett és a Trienti Zsinat szellemét igyekezett mindenhol terjeszteni a lelki megújhodás érdekében. Szerzetet is alapított, mely később egyesült a piaristákkal. Rómában 1603-ban kollégiumot alapított misszionáriusok képzésére. Ebből lett később a ma is fennálló Propaganda Fide Kollégium. Meghalt 1609. október 9-én Rómában.

Egy helyi karitatív közösségben dolgozott, itt gyógyított. Tagja volt a Colombini Szent János által alapított jámborsági és karitatív egyesületnek.

26 évesen hivatásának engedelmeskedve ferences szerzetes szeretett volna lenni, nem vették fel, mert hiányos volt a teológiai ismerete, és nem tudott latinul. Két év tanulással pótolta lemaradását, 1571-ben fel is szentelték, és a Luccai plébánián szolgált. Itt kezdett foglalkozni szegény sorsú fiatalok tanításával. Munkatársakat toborzott maga mellé. A luccai püspök támogatta, és társak is csatlakoztak hozzá. Igehirdetéssel és szegény gyermekek nevelésével foglalkoztak.

Közösségükben nézeteltérések keletkeztek, saját társai közül is többen vádolták őt. A belső problémák miatt kénytelen volt Rómába menni. Néri Szent Fülöppel barátságot kötött, vele együtt alapítottak egy papi kongregációt. 1593-ban VIII. Kelemen pápa jóváhagyta szerzetének részletes szabályait. Ebben a szervezési munkában 1604 táján ismerkedett meg Kalazanci Szent Józseffel, a piarista rend alapítójával, aki szegény fiúk ingyenes oktatásán fáradozott. Jó együttműködés jött létre a két szervezet között.

1609. október 9-én hunyt el egy járvány áldozataként. Hosszú boldoggáavatási eljárása 1861-ben ért véget, IX. Piusz pápa alatt. Halála után öt évvel szervezete egyesült a piaristák kegyes iskoláival. Rómában, a Pápai Magyar Intézet közelében, a Santa Maria in Campitelli templomban van eltemetve.

1896-ban, az ország fennállásának ezredik évében engedélyezte ezt az ünnepet XIII. Leó pápa (1878-1903) Magyarország számára annak emlékére, hogy Szent István halála előtt az országot a Boldogságos Szűznek ajánlotta. Először október második vasárnapján ülték. Szent X. Piusz pedig október 8-ára tette át.

Istennek, Jézus Krisztusnak anyja: Magyarország Pátrónája, Védôasszonya. Az ország az Ô ajándéka, de Szent István végrendeletével öröksége, családja és birtoka is... Meggyökerezett tiszteletét hirdetik az ország alkotmányjogi kincsei: a Szentkorona, a koronázó palást, az országzászló is. Ezen a Mária-kép jóval idôsebb, mint lobogónk hármas színe. Pecsétjeink, bélyegeink, okleveleink, Máriás pénzünk, hónapjaink, szombatjaink,... harckiáltásaink (,,a harci Jézus-Mária'', Ady) -- és munkakezdô fohászaink róla beszélnek. Egyetemünk, (az alapító) Pázmány Péter szerint, az Ô csarnoka. -- Tisztelôi, vallói közt vannak királyaink: Sz István, Sz László, IV. Béla, III. Endre, Károly Róbert, Nagy Lajos, II. és III. Ferdinánd, III. Károly, Mária Terézia; nagyjaink: Sz Gellért, Hunyadi (ki kardja markolatára a szentolvasót fűzte), Báthory, Esterházyak, Pálffyak, Koháry, Zrínyiek, II. Rákóczi Ferenc.

Buda visszafoglalásakor a vár fokára Szűz Máriás zászlót tűzött az elsôként felkúszó magyar Mária-kongreganista Petneházy Dávid. Az országot hivatalosan felajánlották a Nagyasszonynak 1038-, 1317-, 1693- és 1896-ban. -- Olyan útmutatóink, tanítóink oltották szívünkbe nevét, mint Sz Gellért, Bd Temesvári Pelbárt, Pázmány, Prohászka, Tóth Tihamér, Bangha. A magyar költészet, ima- és énekvilág, számtalan Mária-kegyhelyünk és zarándoklaink, a nép áhítata beszél róla.

A nemzet létkérdése: a "lenni vagy nem lenni" felörvénylett elôtte mindegyre: a kereszténység fölvételén, mikor István és Gellért emelte magasra Nagyasszonyunk tiszteletét; Muhinál és Mohácsnál és végig dúlásokon, mikor népünk százezreit vitték rabszolgának, hullottak el a hit védelmében... "Nagy ínségben lévén így szólít meg hazánk: Magyarországról, édes hazánkról, ne feledkezzél el szegény magyarokról!"

Az ország pénze 1848-ig Mária képét viseli. Protestáns erdélyi fejedelmeink, Bocskay, Bethlen, a két Rákóczi György csakúgy Máriásokat veretnek, mint a katolikus II. Rákóczi Ferenc. Amikor ô megindul hadaival "Istenért és szabadságért", Máriás zászlók alatt vonul, pedig kurucai többsége nem-katolikus. Kiáltványa, a Recrudescunt 100 sérelme közt ott van, hogy Bécs elvitte a pócsi könnyezô Mária-képet, s már nem imádkozhat elôtte a magyar. Ezt a kiáltványt a nem-katolikus Ráday Pál szövegezi! A nagyhatalmú Szűzhöz esdekelt gyönge esendô népünk szüntelen: Élet, édesség, reménység. (Mindszenty József 1946. május 25-i Mária-évi beszédébôl)

Ilyen 900 éves töretlen nemzeti hagyományt szentesített hivatalosan is XIII. Leó pápa, mikor 1896-ban, a honfoglalás ezeréves évfordulóján, "Magyarok Nagyasszonya" ünnepet rendelt el október 8-ra. Azelôtt augusztus 15-én, "Nagyboldogasszony"-kor ülték (mint neve is jelzi), mert 1038. augusztus 15-én halt meg Sz István, koronáját és országát Isten Anyja, Mária oltalmába ajánlva. Immár ezer év -- és ezer évi fönnmaradásunk - a bizonysága, hogy a Szűzanya ezt elfogadta, vállalta.

Imák a hazáért
 Mindenható, örök Isten! kérlek, ôrizd meg kedves magyar hazánkat minden külsô és belsô veszedelemtôl, és a boldogságos, mindenkoron szeplôtelen Szűz Máriának, Magyarország Nagyasszonyának, Szent Péter és Pál apostoloknak, Szent István elsô apostoli királyunknak és minden szenteidnek könyörgése által adj magyar népednek egyességet és békességet; távolíts el tôlünk minden háborúságot és tévelygést, hogy Anyaszentegyházadnak hite szerint neked mindvégiglen bátorságos szabadsággal szolgáljon. A mi urunk Jézus Krisztus által. Amen. (Sík: DB, 855)

Emlékezzél meg Istennek dicsôséges Anyja, magyarok Nagyasszonya, szentséges Szűz Mária! emlékezzél meg örökségedrôl, melyet hű szolgád, elsô királyunk és apostolunk, Szent István neked fölajánlott és végrendeletében neked hagyott. Tekints kegyes arccal országodra és dicsô érdemeid által légy szószólónk és közbenjárónk szent Fiadnál, Jézus Krisztusnál. Amen. (Esterházy Pál imája, Sík: DB 858)

Virrasszunk!
 Mi, a magyar fajnak egyes tagjai, akik egész éltükön keresztül szolgáltuk a nemzetiség és szabadság angyalát és semmi nem törhette meg szent hitünket, hogy egykor bizonyosan kimondhatatlan nemzeti díszre fog virulni a magyarság, mi ne gyengüljünk gyáva panaszra, habár létünk Istene csak áltatás lett volna is.

Álljunk ki -- keblünket kettôztetett erôre lelkesítve -- mindnyájan a gátra és akár volna most utolsó óránk, akár csak most fakadna nemzeti létünk szebb hajnala: ,,virrasszunk!''... ...Valóban virrasztanunk kell!

Virrasszunk pedig azért, nehogy pompás és hízelgô, de csak csábeszmékkel teljes szavakkal a maga legnagyobb kárára a sokaság a józanság útjából elcsábíttassék!

Virrasszunk, nehogy gyengéinek hízelegve, restségének tömjénezve, vérét felizgatva, indulatosságát felhasználva, álpróféták a közelégedetlenség mérgét a közösség közé hintsék!

Virrasszunk, nehogy hetvenkedések és minden érdekek egymás ellen és tűhegyre állítása által tökéletes forrásnak induljon a magyarság, és az egyesség isten-angyala helyett a viszálykodás ármánya üsse fel köztünk tanyáját!

Virrasszunk, nehogy büntetlenül emelhesse fel parancsoló szavát köztünk a felszínes elbizakodás, s gôgjében büntetlenül ne tiporhassa mindazt, mit a szerényebb, de éppen olyan ôszinte, sôt tán ôszintébb hazafinak keble rejt!

Virrasszunk, nehogy felbôszült garaboncként szilaj erôvel ostoroztassanak honunk külön ajkú népei a magyarság megkedveltetésére, hanem annyira becsülje meg a magyar magamagát és másokat s a csinosodás, értelmi súly és jóízlés annyi bájával fogja magát körül, hogy erkölcsi erôvel vonzza magához a honnak különféle felekezeteit!

Virrasszunk végre, nehogy rögtönzés, minden ok nélkül való gyanúsítás, ijesztgetés, és durva erôszak legyenek a megbecsült hazafiság jelei, hanem csak a tűrnitudás, mérséklet, józan tapintat és mély bölcsesség nyerje bérül a polgári érdemkoszorút! (Széchenyi könyörgése, Sík: DB, 853)
forrás: Magvető lista

kép: Római Magyar Kápolna oltárképe

Brúnó 1030 körül született Kölnben. Reimsben tanult és az ottani káptalani iskola vezetője lett. Itt írta bibliamagyarázatait. 1081-ben reimsi érsekké választották, de át kellett engednie helyét a király jelöltjének. Erre elvonult Carthusia sziklás vidékére (Grenoble közelében); itt alakította ki az első karthauzi kolostort 1084-ben. Egy másikat is alapított, a San Stefanót. Itt halt meg 1101. október 6-án.

Pappá szentelték, és hittudományt, klasszikus nyelveket, zenét és filozófiát tanított a reimsi székesegyházi iskolában. Érseke halála után az újabb érsek visszaéléseivel nem tudott megbékélni, menekülnie is kellett. 1081-ben végleg lemondott és a molemei bencés kolostorba lépett.

Magányos élet után vágyódott, ezért 1084-ben hat kanonok társával elvonult a Chartreuse melletti rengetegbe. Ott társaival megalapította a karthauziak rendjét. Néhány héten belül kápolnát és lakókunyhókat építettek.

1090-ben II. Orbán pápának (aki még Reimsben tanítványa volt) is segítségére volt fontos egyházi problémák megoldásában. Nem bírta megszokni Róma zaját. Amikor Orbán pápa kénytelen volt Dél-Olaszországba menekülni, Brúnó is vele ment. A squillacei egyházmegyében megkapta a La Torre nevű vadont, ahol létrehozta a második karthausi kolostort.

Calábriában, a Sqillace melletti Szent István kolostorban halt meg 1101. október 6-án. Társai azonnal szentként kezdték tisztelni, 1623-ban aztán XV. Gergely pápa tiszteletét az egész világra kiterjesztette.

kép: Jusepe de Ribera: Szent Brúnó látomása, 1643, rézre festett olajkép, 38x27 cm, Museo e Gallerie Nazionali di Capodimonte, Nápoly

Példája:
Mindig maradéktalanul teljesítsd az állapotbeli kötelességedet!

Megtenni a törvényt, amelynek alapja az Isten és az embertárs szeretete. Mindegyikünknek a magunk módján kell ezt megtennünk. Brúnó a magányban, majd a pápa szolgálatában, mi a családunk körében, a munkahelyünkön, a mindennapi életünkben.

Ferenc 1182-ben született Assisiben. Apja gazdag posztókereskedő volt. Kezdetben Ferenc is úgy élte életét, mint a többi hozzá hasonló ifjú. Egy látomás azonban gyökeres változást okozott. Lemondott várható örökségéről, polgári jogairól és remete módjára élt a leprások között. A hozzá csatlakozó testvérek számára szabályokat alkotott, amelyek szinte kizárólag az evangélium szavaiból álltak. A szegénység szeretete egyúttal a szegények szeretetét is jelentette nála. 1212-ben Szent Klára is az ő vezetésére bízta magát. Ferenc 1224-ben megkapta a stigmákat, Jézus sebeit. Meghalt 1226. október 3-án.

Ferenc Assisi olasz városkában született 1182-ben, eredeti neve Bernardone János volt. Apja gazdag posztókereskedő volt. Nevét azután apja megváltoztatta, abbeli örömében, hogy fia éppen Franciaországi (Provance-i)távolléte alatt született. Örökösének, vagyona megsokszorozójának álmodta fiát. Maga mellé vette az üzletbe.

Ferenc azonban inkább tervezte fényes lovagi jövőjét. A bolt zárása után lakomázott, nótaszó, lantpengetés, tréfák töltötték ki életét. Csínyeket szeretett elkövetni a társaival, de közönséges, vagy frivol sohasem volt. A szegényeken mindég segített.

Háborúság tört ki egyszer Perugiával szemben, 1202-ben vereséget szenvedtek Ponte San Giovanninál, Ferenc is fogságba került. Társaiban a fogság ideje alatt is ő tartotta a lelket. Két év múlva szabadult, de akkor halálos beteg lett, rádöbbent az emberi mulandóságra, kedve nagyon leromlott. Felgyógyulva még egyszer megpróbálkozott lovagi terveinek megvalósításával, ám hamarosan Spolettóban látomása volt, az Úr jelent meg neki. Ezután egy ideig szülővárosában imádkozott, elmélkedett, betegeket ápolt, segített. Újabb látomásban, Krisztus kérte: "Ferenc, menj, építsd fel hajlékomat; hisz látod, csaknem romokban hever".

Nekilátott a roskadozó Szent Damján-templom rendbehozásának, néhány vég posztót eladott ennek érdekében apja készletéből. Apja megharagudott. Bezárta Ferencet egy szűk lépcső alatti odúba, majd megverte, végül a püspök elé hurcolta, visszakövetelve a posztó árát. Ferenc ekkor elhagyta a szülői házat, és templomok javításán dolgozott. "Ne legyen... se két öltönyötök, se sarutok..." (Mt 10, 7-10) vallotta, szegényen, egyszerűen hirdette a bűnbánat és megtérés evangéliumát.

Követői gyorsan szaporodtak. Ők a ferencesek. Amikor tizenketten voltak, pápai megerősítést kértek III. Ince pápától rendjük számára. Nehezen kapták meg az egyházi engedélyt a rendalapításra, de a pápa álma segítette őket, mert a pápa a roskadozó pápai bazilika helyreállítójának Ferencet látta.

Ferenc szeretett volna vértanúvá válni, téríteni indult hát a mohamedán világba. Az egyiptomi szultánnal is találkozott, de tiszteletteljes fogadtatásban és gazdag ajándékokban volt része. Nagyon vágyott a szenvedésre is. Csaknem teljesen megvakult, igen súlyosan megbetegedett. Betegsége hosszú időre igénybevette türelmét, ám ő bajait csak "nővérkéinek" nevezte. Mindég türelmes, figyelmes, gyengéd maradt testvéreihez, barátaihoz.

A rendtagok számának növekedése az eredeti szigorú rendi szabályokat is problémássá tette. Ekkor inkább a rend vezetéséről is lemondott, de a kezdettől önként vállalt szigorú szabályokat következetesen megtartotta. Inkább remeteségbe vonult. Greccióban létesített kolostort és 1223-ban itt hozta létre az első betlehemi jászol jelenetet. Megkapta Krisztus Szent Sebeit (stigmatizáció), és gondolatban egyre inkább eltávolodott a földtől.

Hosszú és nagy szenvedései 1226. október 3-án értek véget. A halált "Halál testvér, Isten hozott" felkiáltással fogadta. 1228. július 16-án IX. Gergely pápa szentté avatta, maradványai fölé pedig hatalmas bazilikát építettek. Követői a ferencesek.

Példája:
Élj vidám, szerény életet!

Szent Ferenc, Isten szegénykéje. Egészen az Istennek akart élni, egészen a szegény Jézust akarta követni. Megtalálta azt a sajátos hívatást, amelyet az Isten hívta őt. Kövessük Ferencet az egyszerűségben, az Isten iránti szeretetben, a hűségben.

Lisieux-i (ejtsd: Liziői) Teréz 1873-ban született Alençonban. Nővéreit követve 15 éves Korában belépett a lisieux-i Kármelbe. Tíz évig élt ott sok testi betegségtől gyötörve, de annál nagyobb lelki boldogságban. Önéletrajzából ismerjük meg isten- és emberszeretetét, amely a Szentírás állandó olvasásából táplálkozott. Egy ideig az újoncnők mesternője volt, de hősies életévek mindenkinek mestere lett. Meghalt 1897. szeptember 30-án, Lisíeux-ben. Xavéri Szent Ferenc mellett ő is a missziók védőszentje, mert életének önmegtagadásait és imáit a missziókért ajánlotta fel.

A keresztségben a Mária, Franciska, Teréz neveket kapta. Apja Martin Szaniszló, anyja Guerin Mária-Zelia volt, házasságuk előtt mindketten szerzetesek szerettek volna lenni, de Isten akarata más volt.

Szüleik is vallásos emberek voltak, már a gyermekek is nagyon komoly vallásos életet éltek. Öt éves korában elvesztette édesanyját és ekkor, 1877. november 16-án Lisieux-be (olv.: liziőbe) költöztek, ahol Paulina nénje lett kismamája. Sokat tanult nővérétől, azonban az karmelita apáca lett. A kis Teréz a válásba súlyosan belebetegedett, már lemondtak róla. Testvérei imádkoztak érte a betegágy mellett, bágyadtan nézett fel a beteg, az ágy mellett álló Szűzanya szoborra tekintett és a szobrot megelevenedni látta.

Csodálatosan felgyógyult, és nemsokára elsőáldozó lett. Ezután minden igyekezetével a hivatásáért küzdött. Már kilencévesen kérte felvételét a karmelita nővérekhez - mindhiába. Tizenötévesen ismét próbálkozott: kikönyörögte nővérétől, hogy előbb ő, Teréz mehessen a szerzetbe; kikönyörögte apjától, hogy beleegyezzen a rendbe vonulásba. A Kármell elöljárói azonban a nagykorúság előtt nem akarták felvenni, hiába volt a püspökhöz küldött fellebbezés is. Egy pápai fogadáson, kijátszva az őrök éberségét, XIII. Leó pápa trónusa elé térdelt Teréz, de a kérésre a pápa is csak kitérő választ adott. Ekkor felajánlotta magát: legyen a kis Jézus játékszere, labdája, amivel Jézus bármit tehet, csak öröme teljék benne.

Végül is 1890. szeptember 8-án (17 évesen) fogadalmat tehetett. Sok-sok testi és lelki szenvedés kínozta: édesapja sorozatosan kapta a szélütéseket, végül meghalt; fájdalmai voltak. A bántásokat szótlanul tűrte; soha nem panaszkodott; magányosság gyötörte; kételyei voltak. Szentnek készült, de alázatosan tudta, hogy a szentek nagyon nagyot tettek már a szentségük érdekében. Ő még nagyon kicsiny hozzájuk képest, de ezt a "kis utat" tökéletesen akarta végigjárni. Meg akarta az embereket tanítani erre a "kis útra": szórják az apró áldozatok virágait Jézus felé.

Tüdőbajban halt meg, 1897. szeptember 30-án, 25 évesen, ragyogó arccal. Utolsó szavai voltak: "Istenem szeretlek". Már 1923-ban boldoggá, 1925. május 17-én szentté avatták.

1925. december 14 óta a missziók főpártfogója, 1944 óta pedig Franciaország második pártfogója. Kis szent Teréz a kis út szentje. A napi apró jótettek, imádságok, önfeláldozás útját járva jutott egészen közel Istenhez. A mindennapok hűségét szeretnénk eltanulni tőle.

Október (melyet szent Teréz napjával kezdünk) a Szűzanya hónapja. A napi rózsafüzér lehet ebben a napban az apró jót, amit csak Isten lát, és amivel naponta szolgálatára lehetünk embertársainknak. Ebbe beleférhet az is, hogy nem fogadnak be, nem fogadják el áldozatunkat az emberek. Mi mégis szívesen tesszük, mert tudjuk, hogy Isten kedvéért, Isten iránti szeretetből vállaljuk életünk apró áldozatait.

Szent Teréz megtalálta a maga kis útját alázatban, egyszerűségben, Isten iránti bizalomban. Hivatását így foglalja össze: „Anyámnak, az Egyháznak szívében szeretet leszek.” Isten segítségével akarjuk járni életünk útját, megtalálni mi is hivatásunkat, és megmaradni az Istentől rendelt úton.

Példája:
Kis dolgainkat mind ajánljuk fel Istennek!
Legyen mindenem az övé, csak örüljön neki.
Ne mutassam ki másoknak az elégedetlenségemet.

Jeromos 345-ben született a dalmáciai Stridonban. Jómódú keresztény szülei Rómába küldték tanulni. Ott ke rész telkede tt meg. Egy ideig Trierben, majd Aquileában tartózkodott, azután Keletre ment. Majd két évig Aleppo közelében szerzetesek között lakott. Itt kezdte tanulni a héber és a görög nyelvet. Pappá szenteltette magát és egy ideig Rómában Damazusz pápa titkára volt. 385-ben elhagyta Rómát és Betlehemben telepedett meg. Itt egy férfi kolostort és három női kolostort irányított. Legfőbb tevékenysége azonban a Szentírás latinra való lefordítása volt (Vulgata). Számos bibliamagyarázatot is írt. Heves természet, nagy tudásszomj és a Krisztus és az Egyház iránti szeretet voltak jellemző tulajdonságai. Levelei és vitairatai jelentős dokumentumai e korszak történetének. Meghalt 420. szeptember 30-án.

A mai Németország területén, Trier környékén ismerkedett meg a remete élettel, majd a keleti remeteséggel barátkozott. 374-ben Antiochiában súlyos beteg lett, utána két évig igen szigorú remete életet élt, és görögöt, hébert, valamint arámot tanult. 382-ben Rómába ment, már mint pap Damazusz pápa titkára lett. Latin nyelvű Szentírás-fordítást kellett készítenie, ezenkívül széleskörű és hatásos lelkipásztori munkát végzett. Női szerzetesi közösséget is igyekezett keleti mintára szervezni, emiatt irigyei támadtak, áskálódások, vádaskodások céltáblája volt. Egyiptomba, Izraelbe, végül Betlehembe ment, itt kolostort épített. A Születés Barlangja közvetlen szomszédságában élt, tovább tanulta a hébert, éjszakánként egy rabbi 1-1 aranyért tanította. Szentírás fordítást készített, fordítását Vulgata néven ma is használja az Egyház. Sokat olvasott (Szent Ágoston szerint: minden megírt könyvet elolvasott!) Kemény küzdelmet folytatott a tévtanitókkal: szerzetesi életről, papi szüzességről, Szűz Mária méltóságáról, a szentek, és az ereklyék tiszteletéről, a krisztusi kegyelem szükségességéről. A pelagiánusok gyújtogatása elől futva menekült. Jó emberei egymásután meghaltak körülötte. Mindezek ellenére töretlen szellemi erővel dolgozott, boldog halált élt 420. szeptember 30-án. A Maria Maggiore templomban nyugszik, Rómában. A négy egyházatya egyike.

Jeromos a Biblia fordító. Neki köszönhetjük a mai fordítások alapját képező vulgáta fordítást. Szeretnénk napról napra kezünkbe venni a Szentírást. Szeretnénk napról napra tanulni Istentől, megerősödni Isten üzenete által.