Katolikus napi szent

Milyen sokan keresik a jeleket, amelyekkel felismerhetik a nagy dolgokat. És milyen sokszor megyünk el a jelek mellett, anélkül, hogy felismernénk. Adventi utunk erősítsen meg abban, hogy figyelünk Isten üzenetére, felismerjük jeleit a világban, és mások felé közvetítjük Isten akaratát.Filippino Lippi: Szent Lúcia, Museo dell'Opera del Duomo, Prato

LÚCIA életéről igen keveset tudunk. Szicíliában, Syracusa városában született, a 3. század vége felé, ősi, előkelő római patrícius családba.

Apja halála után súlyosan beteg édesanyjával élt itt, aki már férjet is kiszemelt Lucának. Édesanyja gyógyulása érdekében elzarándokoltak Cataniába Szent Ágota vértanú sírjához. Mélységes hite kiesdette édesanyja gyógyulását.

Az anya a csodálatos gyógyulás után már nem eröltette lánya házasságát pedig egy nagyon magabiztos völegényjelölttel állapodott meg korábban. A sértődött, és a nagyon remélt vagyonból kimaradó vőlegény azonban csalódottságában feljelentette Luciát Pascasius helytartónál, kereszténysége miatt. A helytartó beidézte a lányt és áldozatot követelt tőle az istenek oltárán. Luca ezt megtagadta. Többféle kínzással próbálták "jobb belátásra bírni", halálra itélték, de minden hatástalan volt, nem tudták kivégezni. Végül karddal szúrták át a nyakát. Meghalt 303-ban.

Halála előtt még meg tudott áldozni. Vértanúsága Diocletianus alatt történt, Syracusa városában.

Épségben maradt testét később Velencébe vitték. Régtől fogva tisztelt szent, a misekánonban is szerepel a neve.

Példája:
meggyőződésedet ne add fel, ha hitedet veszélyeztetnék, minden áldozatot vállalj!

Oly sok félelem munkál a ma emberében. Oly sok a bizonytalanság a mai világban. Éppen ezért jó hallani az Isten szavát. Jó megerősödni abban, hogy Isten maga siet segítségünkre. Ő irányítja a történelmet, Ő gondoskodik rólunk.

SZENT I. DAMAZUSZ pápa Spanyolországban született, 305 körül.

Rómában pappá szentelték, majd amikor a világi hatalmak önkényből Libériusz pápát számkivetésbe küldésbe küldték, 366-ban őt választották meg pápává. A viszálykodások tovább folytak, még gyilkossággal is megvádolták

Több zsinatot hívott össze, ezeken küzdött a hitszakadás és az eretnekek ellen, a vértanúk sírjait rendbehozatta, azokra verses sírfeliratokat írt, ami tiszteletüket segítette.

Nehéz időszak volt ez az Egyház életében, az arianizmust már elitélte a niceai zsinat (325-ben), de a császárok és hatalmasságok nem adták fel megkaparintott előjogaikat. Segítségül maga mellé hívta az ekkor a Chalkisz sivatagban remetéskedő Szent Jeromost pápai titkárnak, megbízva őt a Szentírás pontos latin fordításával.

Meghalt 384. december 11-én.

Példája:
a történelem tapasztalatai alapján dolgozz a jövőért!

AMBRUS Trierben született 340 körül, családja Rómából származott. Rómában tanult, diplomáciai pályára készült, majd Sirmiumban (Sremska Mitrovica) volt hivatalnok.

374-ben Milánóban működött mint a város prefektusa, és egy püspökválasztás során a katolikusok és ariánusok csaknem véres zavargásba keveredtek. Ambrus a rend fenntartására katonákkal sietett a helyszínre. Ekkor a nép, egy gyermek bekiabálására, közfelkiáltással püspökké választotta, pedig akkor még csak hittanuló volt. Megkeresztelkedett, pappá szentelték, és egy hét múlva december 7-én fel is szentelték Milánó püspökévé.

Püspöki feladatait nagyon jól látta el, mindenki iránt gyakorolta a felebaráti szeretetet, népe pásztora és tanítója volt. Az ariánusok ellen küzdött, könyveket írt, kiváló szónok volt, és küzdött a pogányság maradványai ellen is. Beszédeit tömegek hallgatták, tanulmányozására Ágoston Afrikából Milánóba utazott. A szónoklatok hatása alatt Ágoston megtért, megkeresztelkedett, új életet kezdett. Hatalmas tudása, kiváló politikai érzéke, rendíthetetlen hite a legjelentősebb egyházatyák közé emelte. Mindég a legfontosabbnak tartotta a püspöki feladatait, de ebben gyakran gátolta a politikában rá váró feladatok megoldása.

Ambrus egyszer szembekerült a császárral, amikor az elrendelte a tesszaloniki vérengzést. Tesszalonikában meggyilkoltak egy gót parancsnokot, s ennek bosszújaként Theodosius hétezer embert gyilkoltatott meg. Amikor a szörnyű hír megérkezett Milánóba, a püspök kiközösítette a császárt, és fölszólította, hogy nyilvánosan tartson bűnbánatot. Theodosius azonban nem törődve a fölszólítással, megjelent a templomban, hogy részt vegyen a misén. Ambrus elébe ment az előcsarnokba, és megtagadta tőle a belépés jogát, mondván: "Úgy látszik, Császár, gyilkosságod szörnyűségét most sem ismered be, mert magas állásod meggátol a belátásban... Merészelnéd imára kulcsolni a kezedet, amikor emberi vér csöpög róla? Menj csak, és vesd alá magadat a kiközösítésnek!" Amikor a császár azzal védekezett, hogy Dávid is vétkezett, a püspök így felelt neki: "Ha már a bűnös királyt utánoztad, kövesd a bűnbánó Dávidot is!" A császár sírt dühében, és bosszúsan elment. 390 karácsonyán azonban a hatalmas császár vezeklő ruhában jelent meg a templomban, s kérte a püspöktől a bocsánatot és az Egyházba való visszafogadást. Öt évvel később Ambrus mondta a császár ravatalánál a gyászbeszédet.

Meghalt 397. ápr. 4-én Milánóban és ott van eltemetve.

kép: Anton van Dyck: Szent Ambrus és I. Theodosius császár, XVII. sz.

Példája: tehetséged teljesen hivatásod szolgálatába állítsd!

Szent Miklós püspök az ajándékozó szeretet szentje. Életével megmutatta az Isten országa felé vezető utat. Ezen az úton szeretnénk mi is járni, és hirdetni Isten Országának jelenvalóságát.

MIKLÓS gazdag családba született, és már gyermek korától biztosítva volt számára a vallásos nevelés. Bébi koráról tartja a hagyomány, hogy böjti napokon csak egyszer szopott. Nagyobb korában nem követte társait azok szilaj szórakozásaiban, inkább templomokat látogatott. Amikor szülei elhunytak, gazdag örökségét jóra igyekezett használni.

Egy elszegényedett nemes ember élt akkoriban városában, aki három szép leányát nem tudta kiházasítani vagyon hiányában. Amikor Miklós erről tudomást szerzett, egymás utáni éjszakákon egy-egy zacskó aranyat dobott be titokban hozzájuk. Az elsőt a boldog apa még égi ajándéknak képzelte, de a harmadiknál megleste szentünket. Lábaihoz borulva köszönte meg a jóságot, ez persze nagy zavarba hozta Miklóst, aki szeretett volna ismeretlen maradni.

Törökország területén a lyciai Myrában éppen püspökválasztás volt, amikor Miklós a templomba bement, és a Szentlélek sugallatára ekkor őt választották püspökké. Ekkoriban történt, hogy egy viharba került hajó legénysége a végveszélyben kétségbeesetten fohászkodott Miklós püspök segítségéért. Feltűnt a zürzavarban ekkor egy ismeretlen (mondja a legenda), aki a hajó órában megjavította és beállította a vitorlázatot és kötélzetet. Segítségével a hajó hamarosan partot ért, megmenekültek. Ekkor azonban az idegen nyomtalanul eltűnt. A hálás hajósok a templomba mentek menekülésüket Istennek megköszönni, és ott döbbentek rá, hogy az ismeretlen segítő Miklós püspök volt, akit segítségül hívtak.

Hallotta egyszer Miklós püspök, hogy ki akarnak végezni városában három ártatlan embert, ugyanis a helytartó szemet vetett vagyonukra. Miklós futva hagyta magukra a császár éppen nála levő küldötteit, erőszakkal akadályozta meg a kivégzést. Amikor a küldöttek dolgukat kiválóan elvégezték, és visszatértek a császárhoz, jó munkájukat a császár hálásan megjutalmazta. Az udvari intrika azonban nem nézte jószemmel sikerüket, hamis vádakkal börtönbe juttatták őket, sőt már kivégzésüket is kitűzették. A császári küldöttek ekkor, visszaemlékezve Miklós püspök hősies segítőkészségére, reménytelenségükben szentünkhöz fohászkodtak. A segítség ekkor sem maradt el. Szent Miklós megjelent álmában Konstantin császárnak és ráparancsolt, hogy a három küldöttet még az éjjel bocsássa szabadon. Konstantin személyesen nem ismerte Miklós püspököt, nem is akart az álomnak engedelmeskedni. Mivel nem tudott már tovább aludni, felkelt, és még az éjjel elment a császár az ítéletet hozó bíróhoz. Meglepetésükre a bíró ugyanazt a látomást álmodta. Nekiláttak ezért, gyorsan újravizsgálták az ügyet, és kiderült, hogy a három hivatalnok ártatlan. Hálás szívvel mentek Miklós püspökhöz köszönetet mondani.

Nagyon idősen, halálát közeledni érezve, Miklós egy angyal segítségével tudott a betegség fájdalmai felett uralkodni. Istennek ajánlva lelkét, szép halállal halt meg 350 körül. Myrában temették el, azonban egy török támadás feldúlta sírját. A keresztesek felszabadították Myra városát, ekkor találták meg csontjait. Kegyelettel vitték biztonságos helyre, Itáliába, Bari városába. A 10. századtól terjedt el tisztelete.

Példája: segíts másokon!

Adventi utunkon szilárd alapot keresve akarunk haladni, Ez a szikla alap Jézus, vele akarunk találkozni, amikor születésének ünnepére készülünk. Damaszkuszi szent János a himnusz költészetben, amikor a korábbi nagy teológusok írásait rendszerezte, irodalmi tevékenységében ezt a szikla alapot mutatta fel kortársainak, és rajtuk keresztül nekünk.

JÁNOS keresztény állami hivatalnokcsaládból született Damaszkuszban 650 körül. Filozófusnak tanult, igen eredményesen egy Kozmász nevű szicíliai szerzetestől, akit a család egy kalifa fogságából szabadított ki és fogadott be. Tanulmányai befejeztével valószínüleg apja hivatalát foglalta el. 726-ban a császár rendelete bálványimádásnak minősítette a szentképek tiszteletét. Ezzel 120 évig tartó képrombolási harc kezdődött. János vitairatokat szerkesztett a képek tiszteletének védelmében. Lemondva világi életéről, vagyonáról, előkelő állásáról, a jeruzsálem melletti Szent Szábbász kolostorban szerzetes, majd pap lett. Prédikációival és írásaival ő lett a keleti egyház utolsó nagy egyházdoktora. Sok könyve elsősörban a képrombolók elleni vitairat volt.

Alázatossága példaszerű volt, erre sok próbatételben adta bizonyságát, de az is mutatja, hogy írásaiban magáról, dicsőségéről semmit sem írt. Haláláról sem tudunk semmit, valószínüleg Jeruzsálemben halt meg 749. december 4-én. A képrombolók 754-ben "kiközösítéssel" itélték el, és csak 787-ben a Niceai egyetemes zsinat ismerte el érdemeit. XIII. Leó pápa szentünk tiszteletét az egész Egyházra kiterjesztette.

Példája:
dolgodat szorgalmasan végezd, ne követeljed a magad dicsőségét!

Szent Ferenc, a missziós pap, Istent mutatta fel azokon a területeken, ahova eljutott. Isten hegyére, Isten lakomájához vezette a népeket. Adventi utunkon mi is szeretnénk meglátni azokat, akik körülöttünk éhezik és szomjazzák Isten igéjét.

FERENC 1506-ban született Spanyolországban, Javier (Navarra) várában. Apja a királyi tanács elnöke volt. Ő maga előkelő megjelenésű és büszke magatartású volt, nagy tudományos karrierről álmodott, erre minden adottsága meg is volt.

Párizsban tanult, és csak nehezen tudta megoldani, hogy egy rosszszándékú tanára hatására az erényes életútjáról le ne térjen. Szerencséjére egy másik tanára keze alá került, aki nagyon nagytudású és jámboréletű volt, az ő vezetésével egyetemi tanár lett. Lelki fejlődését szobatársai is segítették, ott ismerkedett meg Loyolai Szent Ignáccal, akivel mély barátságba került, és lelki vezetését elfogadva társai közé lépett. A barátságuk nyomán ő is a jezsuita rend egyik alapítója lett, 1534. augusztus 15-én a montmartre-i Chapelle du Saint kriptájában ő is megfogadta, hogy a Szentföldre zarándokol, majd onnan visszatérve minden erejét és tehetségét a pápa rendelkezésére bocsátja. A zarándokút elején Velencében pappá szentelték 1537-ben, de a török-velencei háború miatt nem mehetett a Szentföldre. Bolognában, majd Rómában volt lelkipásztor, ekkor a szeretetszolgálatban dolgozott eredményesen. A lelkekért mindenre kész volt, tudott mindenkinek mindene lenni. Állandó imája volt: "Lelkeket, lelkeket adj nekem Uram!" Nagy buzgósága és kiváló szervező tehetsége sokat használt az induló rendnek. A portugál király kérésére és Loyolai Szent Ignác döntése alapján hosszú fárasztó és veszélyes utazással Indiába utazott. Missziós tevékenységével óriási eredményeket ért el Indiában, Indonéziában, Japánban. 1541-től tíz éven át dolgozott a misszióban. Tanította a gyermekeket, gyóntatott, kolégiumot szervezett misszionáriusok képzésére. Egész falvakat térített meg, a keresztelésbe sokszor belefájdult már a karja, torka berekedt a sok szertartásba és imatanításba.

Kínába is elindult, mert látta, hogy a japánok teljesen a kínaiak hatása alatt állnak, azonban a csempész aki a kínai határon kellett volna, hogy átvigye, cserben hagyta, egyedül maradt Sancian szigetén, és ott halálos betegségben meghalt 1552 -ben

Teste Goában nyugszik. A missziók védőszentje.

András Betszaidából származott. Kafarnaumban élt és halász volt. Előbb Keresztelő Szent János tanítványa volt, de János irányítását követve Jézushoz szegődött (Jn 1,35-40) és testvérét, Pétert is Jézushoz irányította. Pünkösd után az Alsó-Duna tájékán és Görögországban hirdette Jézus örömhírét. 60-ban Patraszban keresztre feszítették, november 30-án.

András apostol, Jánossal együtt, Keresztelő Szent János tanítványa volt, és a tanúságtételt követő napot Jézus társaságában töltötték. András vitte hírül testvérének, Péternek, hogy megtalálták a Messiást. Az első meghívott apostolok közé tartozik, az apostolok névsorában a harmadik. Betszaidából származott, és testvérével, Péterrel együtt halász volt. Az Úr a háló mellől hívta meg, és attól kezdve kétkedés nélkül hitt Jézusban, és mindenek fölött szerette Őt.

A Szentírás igen szűkszavúan tesz említést Andrásról. Az első századig visszamenő hagyomány szerint Szkitiában hirdette az igét, majd Kisázsiában, a Földközi tenger vidékén, azután Tráciában és Görögországban. Ősi hagyomány szerint az achaiai Petrosban keresztre feszítették. Még a keresztről is prédikált, és tanúságot tett Jézus iránti szeretetéről.

Élete: Meghívása előtt halász volt, Betszaidából származott (Jn 1,44), Kafarnaumban lakott, öccsével Simon Péterrel dolgozott együtt.

Annak idején éppen hallgatta Keresztelő János tanítását a pusztában (Jn 1,35-42), amikor János rámutatott a Prófétára: "Íme az Isten báránya!". Jánossal, a kisebbik Zebedeus fiúval Jézus után lopakodtak, megismerkedtek Vele, aznap nála is maradtak.

A galileai tenger partján ismét találkoztak a Prófétával. Az megszólította őket: "Jöjjetek utánam, és emberek halászaivá teszlek". Partra futtatták a hajót, otthagyták és követték a Mestert.

A tanítványok között tanultak, járták az országot (Mk 1,16-18; Mk 3,17; ApCsel 1,13). Néha visszatértek a hajóhoz, hogy a szorongatott Mestert a parttól távolabb vihessék, vagy átvihessék a túlpartra. Három eseménynél találkozunk vele. Péterrel és Jánossal az idők végének jelei felől kérdezték Jézust (Mk 13,3); ott van az első kenyérszaporításnál (Jn 6,8); és szól azoknak a görögöknek az érdekében, akik Jézussal szerettek volna találkozni (Jn 12,22).

A Mester mennybemenetele után András előbb Palesztinában, azután az Alduna vidékein Scythiában, Epirusban és Thráciában térített (Dél-Oroszországban és a Balkánon), majd Achajába, Patras városába ment téríteni. Elfogták, bálványáldozatra akarták kényszeríteni, ezt azonban nem tette meg. Börtönbe vetették, és bár a nép ki akarta szabadítani, András annyira vágyakozott a vértanúságra, hogy végül is ráhagyták. "X" formájú keresztet készített számára a helytartó, amit András boldog örömmel fogadott. Két napig függött élve a keresztjén, de még ott is Krisztusról prédikált, valószínüleg 70-ben történt ez. Az ilyen keresztet azóta is András keresztnek nevezik.

357-ben testét átvitték Patrasból Konstantinápolyba az Apostolok templomába, de itt is csak 1210-ig maradt. Ekkor Itáliába, Amalfiba vitték. Teste ma is ott nyugszik, fejét azonban 1462-től Rómában, a Szent Péter bazilikában őrzik.

Neki tulajdonítják egyes szerzők az apokrif, nem kánoni 'András (és Máté) cselekedeteit'. Ennek a műnek részletei hivatkozásokban és gnosztikus átdolgozásban maradtak fenn.

kép: Simone Cantarini: Szent András apostol, XVI. sz., Galleria Palatina, Palazzo Pitti, Firenze

Példája: hallgasd a hívást, és kövesd azt még veszély esetén is!

Bibliai szövegek: Róm 10,9-18

Ha száddal vallod, és szíveddel hiszed. Következményeivel együtt vállalom. Mt 4, 18-22 Feltétel nélkül akarom én is Jézus hívását követni.
forrás: Fülöp Ákos és Bárdosy Éva