Katolikus napi szent

Brúnó 1030 körül született Kölnben. Reimsben tanult és az ottani káptalani iskola vezetője lett. Itt írta bibliamagyarázatait. 1081-ben reimsi érsekké választották, de át kellett engednie helyét a király jelöltjének. Erre elvonult Carthusia sziklás vidékére (Grenoble közelében); itt alakította ki az első karthauzi kolostort 1084-ben. Egy másikat is alapított, a San Stefanót. Itt halt meg 1101. október 6-án.

Pappá szentelték, és hittudományt, klasszikus nyelveket, zenét és filozófiát tanított a reimsi székesegyházi iskolában. Érseke halála után az újabb érsek visszaéléseivel nem tudott megbékélni, menekülnie is kellett. 1081-ben végleg lemondott és a molemei bencés kolostorba lépett.

Magányos élet után vágyódott, ezért 1084-ben hat kanonok társával elvonult a Chartreuse melletti rengetegbe. Ott társaival megalapította a karthauziak rendjét. Néhány héten belül kápolnát és lakókunyhókat építettek.

1090-ben II. Orbán pápának (aki még Reimsben tanítványa volt) is segítségére volt fontos egyházi problémák megoldásában. Nem bírta megszokni Róma zaját. Amikor Orbán pápa kénytelen volt Dél-Olaszországba menekülni, Brúnó is vele ment. A squillacei egyházmegyében megkapta a La Torre nevű vadont, ahol létrehozta a második karthausi kolostort.

Calábriában, a Sqillace melletti Szent István kolostorban halt meg 1101. október 6-án. Társai azonnal szentként kezdték tisztelni, 1623-ban aztán XV. Gergely pápa tiszteletét az egész világra kiterjesztette.

kép: Jusepe de Ribera: Szent Brúnó látomása, 1643, rézre festett olajkép, 38x27 cm, Museo e Gallerie Nazionali di Capodimonte, Nápoly

Példája:
Mindig maradéktalanul teljesítsd az állapotbeli kötelességedet!

Megtenni a törvényt, amelynek alapja az Isten és az embertárs szeretete. Mindegyikünknek a magunk módján kell ezt megtennünk. Brúnó a magányban, majd a pápa szolgálatában, mi a családunk körében, a munkahelyünkön, a mindennapi életünkben.

Ferenc 1182-ben született Assisiben. Apja gazdag posztókereskedő volt. Kezdetben Ferenc is úgy élte életét, mint a többi hozzá hasonló ifjú. Egy látomás azonban gyökeres változást okozott. Lemondott várható örökségéről, polgári jogairól és remete módjára élt a leprások között. A hozzá csatlakozó testvérek számára szabályokat alkotott, amelyek szinte kizárólag az evangélium szavaiból álltak. A szegénység szeretete egyúttal a szegények szeretetét is jelentette nála. 1212-ben Szent Klára is az ő vezetésére bízta magát. Ferenc 1224-ben megkapta a stigmákat, Jézus sebeit. Meghalt 1226. október 3-án.

Ferenc Assisi olasz városkában született 1182-ben, eredeti neve Bernardone János volt. Apja gazdag posztókereskedő volt. Nevét azután apja megváltoztatta, abbeli örömében, hogy fia éppen Franciaországi (Provance-i)távolléte alatt született. Örökösének, vagyona megsokszorozójának álmodta fiát. Maga mellé vette az üzletbe.

Ferenc azonban inkább tervezte fényes lovagi jövőjét. A bolt zárása után lakomázott, nótaszó, lantpengetés, tréfák töltötték ki életét. Csínyeket szeretett elkövetni a társaival, de közönséges, vagy frivol sohasem volt. A szegényeken mindég segített.

Háborúság tört ki egyszer Perugiával szemben, 1202-ben vereséget szenvedtek Ponte San Giovanninál, Ferenc is fogságba került. Társaiban a fogság ideje alatt is ő tartotta a lelket. Két év múlva szabadult, de akkor halálos beteg lett, rádöbbent az emberi mulandóságra, kedve nagyon leromlott. Felgyógyulva még egyszer megpróbálkozott lovagi terveinek megvalósításával, ám hamarosan Spolettóban látomása volt, az Úr jelent meg neki. Ezután egy ideig szülővárosában imádkozott, elmélkedett, betegeket ápolt, segített. Újabb látomásban, Krisztus kérte: "Ferenc, menj, építsd fel hajlékomat; hisz látod, csaknem romokban hever".

Nekilátott a roskadozó Szent Damján-templom rendbehozásának, néhány vég posztót eladott ennek érdekében apja készletéből. Apja megharagudott. Bezárta Ferencet egy szűk lépcső alatti odúba, majd megverte, végül a püspök elé hurcolta, visszakövetelve a posztó árát. Ferenc ekkor elhagyta a szülői házat, és templomok javításán dolgozott. "Ne legyen... se két öltönyötök, se sarutok..." (Mt 10, 7-10) vallotta, szegényen, egyszerűen hirdette a bűnbánat és megtérés evangéliumát.

Követői gyorsan szaporodtak. Ők a ferencesek. Amikor tizenketten voltak, pápai megerősítést kértek III. Ince pápától rendjük számára. Nehezen kapták meg az egyházi engedélyt a rendalapításra, de a pápa álma segítette őket, mert a pápa a roskadozó pápai bazilika helyreállítójának Ferencet látta.

Ferenc szeretett volna vértanúvá válni, téríteni indult hát a mohamedán világba. Az egyiptomi szultánnal is találkozott, de tiszteletteljes fogadtatásban és gazdag ajándékokban volt része. Nagyon vágyott a szenvedésre is. Csaknem teljesen megvakult, igen súlyosan megbetegedett. Betegsége hosszú időre igénybevette türelmét, ám ő bajait csak "nővérkéinek" nevezte. Mindég türelmes, figyelmes, gyengéd maradt testvéreihez, barátaihoz.

A rendtagok számának növekedése az eredeti szigorú rendi szabályokat is problémássá tette. Ekkor inkább a rend vezetéséről is lemondott, de a kezdettől önként vállalt szigorú szabályokat következetesen megtartotta. Inkább remeteségbe vonult. Greccióban létesített kolostort és 1223-ban itt hozta létre az első betlehemi jászol jelenetet. Megkapta Krisztus Szent Sebeit (stigmatizáció), és gondolatban egyre inkább eltávolodott a földtől.

Hosszú és nagy szenvedései 1226. október 3-án értek véget. A halált "Halál testvér, Isten hozott" felkiáltással fogadta. 1228. július 16-án IX. Gergely pápa szentté avatta, maradványai fölé pedig hatalmas bazilikát építettek. Követői a ferencesek.

Példája:
Élj vidám, szerény életet!

Szent Ferenc, Isten szegénykéje. Egészen az Istennek akart élni, egészen a szegény Jézust akarta követni. Megtalálta azt a sajátos hívatást, amelyet az Isten hívta őt. Kövessük Ferencet az egyszerűségben, az Isten iránti szeretetben, a hűségben.

Lisieux-i (ejtsd: Liziői) Teréz 1873-ban született Alençonban. Nővéreit követve 15 éves Korában belépett a lisieux-i Kármelbe. Tíz évig élt ott sok testi betegségtől gyötörve, de annál nagyobb lelki boldogságban. Önéletrajzából ismerjük meg isten- és emberszeretetét, amely a Szentírás állandó olvasásából táplálkozott. Egy ideig az újoncnők mesternője volt, de hősies életévek mindenkinek mestere lett. Meghalt 1897. szeptember 30-án, Lisíeux-ben. Xavéri Szent Ferenc mellett ő is a missziók védőszentje, mert életének önmegtagadásait és imáit a missziókért ajánlotta fel.

A keresztségben a Mária, Franciska, Teréz neveket kapta. Apja Martin Szaniszló, anyja Guerin Mária-Zelia volt, házasságuk előtt mindketten szerzetesek szerettek volna lenni, de Isten akarata más volt.

Szüleik is vallásos emberek voltak, már a gyermekek is nagyon komoly vallásos életet éltek. Öt éves korában elvesztette édesanyját és ekkor, 1877. november 16-án Lisieux-be (olv.: liziőbe) költöztek, ahol Paulina nénje lett kismamája. Sokat tanult nővérétől, azonban az karmelita apáca lett. A kis Teréz a válásba súlyosan belebetegedett, már lemondtak róla. Testvérei imádkoztak érte a betegágy mellett, bágyadtan nézett fel a beteg, az ágy mellett álló Szűzanya szoborra tekintett és a szobrot megelevenedni látta.

Csodálatosan felgyógyult, és nemsokára elsőáldozó lett. Ezután minden igyekezetével a hivatásáért küzdött. Már kilencévesen kérte felvételét a karmelita nővérekhez - mindhiába. Tizenötévesen ismét próbálkozott: kikönyörögte nővérétől, hogy előbb ő, Teréz mehessen a szerzetbe; kikönyörögte apjától, hogy beleegyezzen a rendbe vonulásba. A Kármell elöljárói azonban a nagykorúság előtt nem akarták felvenni, hiába volt a püspökhöz küldött fellebbezés is. Egy pápai fogadáson, kijátszva az őrök éberségét, XIII. Leó pápa trónusa elé térdelt Teréz, de a kérésre a pápa is csak kitérő választ adott. Ekkor felajánlotta magát: legyen a kis Jézus játékszere, labdája, amivel Jézus bármit tehet, csak öröme teljék benne.

Végül is 1890. szeptember 8-án (17 évesen) fogadalmat tehetett. Sok-sok testi és lelki szenvedés kínozta: édesapja sorozatosan kapta a szélütéseket, végül meghalt; fájdalmai voltak. A bántásokat szótlanul tűrte; soha nem panaszkodott; magányosság gyötörte; kételyei voltak. Szentnek készült, de alázatosan tudta, hogy a szentek nagyon nagyot tettek már a szentségük érdekében. Ő még nagyon kicsiny hozzájuk képest, de ezt a "kis utat" tökéletesen akarta végigjárni. Meg akarta az embereket tanítani erre a "kis útra": szórják az apró áldozatok virágait Jézus felé.

Tüdőbajban halt meg, 1897. szeptember 30-án, 25 évesen, ragyogó arccal. Utolsó szavai voltak: "Istenem szeretlek". Már 1923-ban boldoggá, 1925. május 17-én szentté avatták.

1925. december 14 óta a missziók főpártfogója, 1944 óta pedig Franciaország második pártfogója. Kis szent Teréz a kis út szentje. A napi apró jótettek, imádságok, önfeláldozás útját járva jutott egészen közel Istenhez. A mindennapok hűségét szeretnénk eltanulni tőle.

Október (melyet szent Teréz napjával kezdünk) a Szűzanya hónapja. A napi rózsafüzér lehet ebben a napban az apró jót, amit csak Isten lát, és amivel naponta szolgálatára lehetünk embertársainknak. Ebbe beleférhet az is, hogy nem fogadnak be, nem fogadják el áldozatunkat az emberek. Mi mégis szívesen tesszük, mert tudjuk, hogy Isten kedvéért, Isten iránti szeretetből vállaljuk életünk apró áldozatait.

Szent Teréz megtalálta a maga kis útját alázatban, egyszerűségben, Isten iránti bizalomban. Hivatását így foglalja össze: „Anyámnak, az Egyháznak szívében szeretet leszek.” Isten segítségével akarjuk járni életünk útját, megtalálni mi is hivatásunkat, és megmaradni az Istentől rendelt úton.

Példája:
Kis dolgainkat mind ajánljuk fel Istennek!
Legyen mindenem az övé, csak örüljön neki.
Ne mutassam ki másoknak az elégedetlenségemet.

Jeromos 345-ben született a dalmáciai Stridonban. Jómódú keresztény szülei Rómába küldték tanulni. Ott ke rész telkede tt meg. Egy ideig Trierben, majd Aquileában tartózkodott, azután Keletre ment. Majd két évig Aleppo közelében szerzetesek között lakott. Itt kezdte tanulni a héber és a görög nyelvet. Pappá szenteltette magát és egy ideig Rómában Damazusz pápa titkára volt. 385-ben elhagyta Rómát és Betlehemben telepedett meg. Itt egy férfi kolostort és három női kolostort irányított. Legfőbb tevékenysége azonban a Szentírás latinra való lefordítása volt (Vulgata). Számos bibliamagyarázatot is írt. Heves természet, nagy tudásszomj és a Krisztus és az Egyház iránti szeretet voltak jellemző tulajdonságai. Levelei és vitairatai jelentős dokumentumai e korszak történetének. Meghalt 420. szeptember 30-án.

A mai Németország területén, Trier környékén ismerkedett meg a remete élettel, majd a keleti remeteséggel barátkozott. 374-ben Antiochiában súlyos beteg lett, utána két évig igen szigorú remete életet élt, és görögöt, hébert, valamint arámot tanult. 382-ben Rómába ment, már mint pap Damazusz pápa titkára lett. Latin nyelvű Szentírás-fordítást kellett készítenie, ezenkívül széleskörű és hatásos lelkipásztori munkát végzett. Női szerzetesi közösséget is igyekezett keleti mintára szervezni, emiatt irigyei támadtak, áskálódások, vádaskodások céltáblája volt. Egyiptomba, Izraelbe, végül Betlehembe ment, itt kolostort épített. A Születés Barlangja közvetlen szomszédságában élt, tovább tanulta a hébert, éjszakánként egy rabbi 1-1 aranyért tanította. Szentírás fordítást készített, fordítását Vulgata néven ma is használja az Egyház. Sokat olvasott (Szent Ágoston szerint: minden megírt könyvet elolvasott!) Kemény küzdelmet folytatott a tévtanitókkal: szerzetesi életről, papi szüzességről, Szűz Mária méltóságáról, a szentek, és az ereklyék tiszteletéről, a krisztusi kegyelem szükségességéről. A pelagiánusok gyújtogatása elől futva menekült. Jó emberei egymásután meghaltak körülötte. Mindezek ellenére töretlen szellemi erővel dolgozott, boldog halált élt 420. szeptember 30-án. A Maria Maggiore templomban nyugszik, Rómában. A négy egyházatya egyike.

Jeromos a Biblia fordító. Neki köszönhetjük a mai fordítások alapját képező vulgáta fordítást. Szeretnénk napról napra kezünkbe venni a Szentírást. Szeretnénk napról napra tanulni Istentől, megerősödni Isten üzenete által.

Vencel 905-ben született. Vratislav cseh herceg fia. Nagyanyja, Ludmilla gondoskodott arról, hogy jó nevelést kapjon. Apja halála után ő vette át az ország vezetését. A nemesség egy része, mely még pogány volt, nem támogatta őt. Népének vallási és kulturális felemelkedésén fáradozott. A pogány lelkületű főurak összeesküdtek ellene és tulajdon öccsével. Bolesláwal ölették meg a templom előtt. Népe kezdettől fogva vértanúként tiszteli. Meghalt 929. szeptember 28-án. Teste a prágai Vitus-dómban nyugszik.

Vince 1581-ben született Pouy faluban, melyet 1828 óta St. Vincent-de-Paul-nak (ejtsd: Szén Venszan dö Pol) neveznek Még nem volt 20 éves, amikor pappá szentelték. Rövid plébániai működése után egy főúr házilelkésze lett és ott ismerte meg a vidéki lakosság vallási tudatlanságát és elhagyatottságát. Ez indította arra, hogy szerzetet alapítson, melynek feladata népmissziók tartása és jó papok nevelése (lazaristák). Női szerzetet is alapított („a szeretet leányai = irgalmas nővérek”). Könyveket nem írt, csodákat nem tett, de alázatos és hűséges volt és nagy az ő egyszerűségében. Meghalt 1660. szeptember 27-én Párizsban.

Vince Franciaországban, Aquitániában született 1581. április 24-én. Szülei falusi földmívesek voltak. Szülei tanult emberré kívánták nevelni, a közeli Dax városkába a ferencesekhez küldték iskolába. Atyja (ökreit eladva) egyetemi tanulmányait is biztosította, a spanyol Saragossába, majd Toulouse egyetemére járt. Hivatást érzett, egyházjogot és teológiát tanult. 1600. szeptember 23-án pappá szentelték, 1605-ben pedig egy jámbor özvegytől jelentős összeget örökölt.

Romantikus, egyesek szerint kétségbe vonható epizód volt, hogy állitólag török martalócok egy tengeri hajóútján elfogták és rabszolgának eladták. Algíriában ura feleségét, majd urát is megtérítette. Ura Avignonban keresztelkedett meg és Rómában irgalmasrendi szerzetes lett. Ezután Vince Párizsba utazott, kórházakat látogatott, papi társaságokat keresett fel. Plébános lett.

1625-ben egy alapítvány segítségével megalapított egy missziós társulatot, a lazaristákat, ennek célja a papság helyes nevelése és a szegények segítése. Sokféle intézmény alakult ki körülötte, ezeket Párizsból irányította. Foglalkoztak a szegényekkel, betegekkel, gályarabokkal és a papi elmélyüléssel. életre hívta a papi rekollekciókat. Híveit Isten szeretetére igyekezett vezetni. Megszervezte Marillac Szent Lujzával a 'Szeretet leányai' (Irgalmas Nővérek) társulatát.

Párizsban, 1660. szeptember 27-én halt meg Párizsban. Derüs arcát üvegfedél alatt, rendje központi templomában (rue de Sevres) láthatjuk. 1729. augusztusában boldoggá, 1737. júniusában pedig szentté avatták. 1885-ben XIII. Leó pápa őt nevezte meg a modern szeretet-művek intézményeinek alapítójának és pártfogójának.

Példája:
Derüsen és lankadatlanul végezd minden munkádat!

Kinek tartotok engem? Szent Vince élete megerősít abban, hogy bátran vallhatjuk Jézust megváltónknak, és bátran követhetjük hívó szavát.
Papként minél hitelesebben tanúságot tenni Jézusról, ehhez tanulni, imádkozni kell. Ebben igyekezett segíteni kortársait szent Vince. És ha a papok hitelesen élik és tanítják Jézus tanítását, akkor sokan megtapasztalhatják, hogy velünk az Isten.

Kozma és Damján orvosok voltak és ikertestvérek. Melléknevük, Anargyroi (pénznélküliek) azt sejteti, hogy a szegényeket ingyen gyógyították. A Diocletianus-féle üldözésben lefejezték őket. Ciliciában működtek, de tiszteletük hamar elterjedt Nyugaton is. Ők az orvosok és gyógyszerészek védőszentjei.

Szent Kozma és Damján ikertestvérek, arab orvosok voltak a hagyomány szerint. Diokletiánusz alatt szenvedtek vértanúságot. Liziás prefektus elsőnek az "apostol ingyen-orvosokat" vetette kínvallatásra, ám eredménytelenül.

Állhatatosságuk miatt megkötözve a tengerbe vettette őket, azonban a köteleik feloldódtak, és sértetlenül jöttek ki a partra. Ezután máglyára állíttatta őket, azonban a lángnyelvek kikerülték a két vértanút. Oszlophoz kötözték ezután a két embert de a nyilzápor sem tett kárt bennük. Megpróbáltatásaiknak a lefejezésük vetett véget 303-ban.

A hagyomány szerint a szíriai Cirruszban (Kürhosz) volt a sírjuk, tiszteletükre itt bazilikát is emeltek. Konstantinápolyban is épült templomuk, ugyanis I. Jusztinián császár a testvérpár közbenjárására halálos betegségéből kigyógyult.

Tiszteletük a 6. században eljutott Rómába. Ekkor IV. Félix pápa (más forrás szerint Szimmachusz pápa) a Fórumon templomot építtetett nekik szentelve. Ezekután az egész Egyházban elterjedt tiszteletük. Nevük bekerült a szentmise kánonjába is. Az orvosok, patikusok és orvosegyetemek védőszentjei.

A vértanúk Isten Fiának tartották Jézust, és ezért bátran odaadták életüket hitükért. Válaszoljam meg magamnak én is Jézus kérdését: kinek tartotok engem? A hitvallás erőt ad az élet küzdelmeihez.

Gellért 980 körül született Velencében. Magasabb iskolai képzettségét Bolognában szerezte. Velencében a Szent György-apátságban élt, apátnak választották A Szentföldre utaztában útja megszakadt, a Gondviselés Magyarországra irányította. Szent István rábízta Imrének a nevelését. 1023-ban Bakonybélben remetéskedett, majd ő szervezte meg a csanádi püspökséget, amelynek első püspöke lett. Ott volt István halálos ágyánál, amikor a Szűzanyának ajánlotta az országot. István halála után a pogánysághoz visszahúzó lázadók letaszították a ma az ő nevét viselő hegyről, 1046. szeptember 24-én.

Szent Gellértet népünk kereszténnyé válásának kezdetén vezérelte hozzánk Isten, hogy Imre nevelőjeként, remeteként, püspökként és vértanúként szolgálja Istent és népünk kereszténnyé válását. Ma is szükség van arra, hogy megerősítsük keresztény hitünket, és sokakat elvezessünk Istenhez.

Isten csodálatos gondoskodása vezette Gellértet magyar földre, hogy Imre nevelésével, majd püspökként népünk kereszténnyé tételén munkálkodjon. Hálaadással lépünk Istenünk elé, megköszönjük gondoskodó szeretetét, és kérjük, vezesse és erősítse továbbra is népünket.

Néhány nagy szentnek megadatott a vértanúság, néhány nagy szent vágyott a vértanúságra, mégsem lett az. Mi talán nem is vagyunk olyan erősek, mint szent Gellért, a körülményeink sem olyan ellenségesek. De a mindennapi vértanúság nekünk is felkínáltatik: az önlegyőzés, a becsületes kötelességteljesítés stb. vértanúsága. Ezekhez biztos van elég erőnk, ha másképp nem, hát Isten kegyelmi segítségével. Ezek a kis vértanúságok is értékesek Isten szemében.