Katolikus napi szent

Koreában is a vértanúk vére öntözte az első keresztény magvetést. Meghallották Jézus szavát, követték és teljesítették megbízatásukat. Koreában 1836 előtt papok nem voltak, világi hívek terjesztették a keresztény hitet.

Francia misszionáriusok ekkor léptek Korea földjére. Három nagy üldözés tört ki ellenük, 1839-ben, 1846-ban és 1866-ban. Az utóbbi során 103-an szenvedtek vértanúságot: Kim Taegon András lelkes pap, Csong Haszang Pál pedig kiváló világi apostol volt. A többiek közül legtöbben világi hívők voltak, férfiak és nők, házasok és fiatalok, idősek és gyermekek is.

Választható olvasmányok

2Kor 6,4-10
Krisztusért olyanok vagyunk, mint akiket halálra szántak, mégis élnek.

Lk 9,23-26
Aki nem félti az életét Krisztusért, megmenti azt az örök életre.

A mai ünnepnap összefügg a tegnapi Szent Kereszt ünnepével. Liturgikus ünneplését először a szervita rendnek engedélyezték. VII. Piusz pápa vezette be az egész Egyházban — hálából a napóleoni fogságból való szerencsés visszatéréséért.

Szűzanyánk Fia életét kezdettől fogva kísérte. Mi sem természetesebb, mint hogy a kereszt alatt is ott találjuk. Fájdalma határtalan, de az igent, amelyet az angyalnak kimondott, és azóta újra és újra kimondta, itt újra kimondja. A fájdalmas anya fájdalmán átszűrődik a feltámadás fénye, hogy minden fájdalmunk enyhülést találhasson a szenvedő Jézusnál, és az Ő fájdalmas édesanyjánál.

Simeon megjövendölte Mária szenvedését, a hét Tőrszúrást, latinul "Transfixio"-t. (Lk 2,34-35) A művészek ábrázolásain gyakori a szenvedő Anya ábrázolása, igen gyakran ölében a halott Fiával szerepel (Pieta). Az Egyház megemlékezik Mária életének, a vértanúk királynéjának többi szenvedésére is.

Isten Anyjának szenvedéseit már a litugikus ünnepek elrendelése előtt is tisztelték. 1233-ban hét firenzei alapító: a szerviták rendjét (Mária szolgáinak rendje) alapította. Feladatul tűzték ki a fájdalmas Anya tiszteletének ápolását és terjesztését. 1304-ben XI. Benedek pápa jóváhagyta a rendet. 1888-ban XIII. Leó pápa a "hét alapítót" szentté avatta és ezt az ünnepet február 11-ére tette. 1423. Kölni zsinat az ünneplést elrendelte ennek az ünnepnek a beiktatását, Húsvét utáni 3. vasárnapjára. XIII. Benedek pápa az ünnepet péntekre tette, a huszita képrombolás kiengesztelésére. 1814 után VII. Piusz pápa a napoleoni fogságból való szabadulása emlékére szeptember harmadik vasárnapjára tette. Most szeptember 15-én ünnepeljük.

kép: Michelangelo: Pieta (1499), amely a római Szent Péter-bazilikában látható.

Szekvencia

1. Áll a gyötrött Isten-anyja, Kín az arcát könnybe vonja. Úgy siratja szent Fiát, Úgy siratja szent Fiát.
2. Gyász a lelkét meggyötörte, Kín és bánat összetörte, Tőrnek éle járta át, Tőrnek éle járta át.
3. Ó mi nagy volt ama drága Szűzanya szomorúsága Egyszülött szent magzatán, Egyszülött szent magzatán.
4. Mennyit sírt és hogy kesergett, Látván azt a nagy keservet, Azt a nagy kínt szent Fián, Azt a nagy kínt szent Fián.
5. Ki ne sírna, melyik ember, Hogyha ennyi gyötrelemben Látja lankadozni őt, Látja lankadozni őt?
6. Ki ne sírna Máriával, Hogyha látja szent Fiával Szenvedni a szent Szülőt, Szenvedni a szent Szülőt?
7. Népét hogy megmossa szennytől, Látta tenger gyötrelemtől Roskadozni Jézusát, Roskadozni Jézusát.
8. Látta édes egy-szülöttét, Halálos nagy elepedtét, Látta, hogy halálra vált, Látta, hogy halálra vált.
9. Szeretetnek szent kútfője, Fájdalomnak éles tőre Járjon át a lelkemen, Járjon át a lelkemen.
10. Hogy szívemben lángra kelne Krisztusomnak szent szerelme. Segíts néki tetszenem, Segíts néki tetszenem!
11. Én szívembe jól bevéssed, Szűzanyám, nagy szenvedésed S az átvertnek sebeit, S az átvertnek sebeit.
12. Gyermekednek, a sebzettnek, Ki miattam szenvedett meg, Osszam meg gyötrelmeit, Osszam meg gyötrelmeit.
13. Add meg, kérlek, hogy míg élek, Együtt sírjak mindig véled S azzal, ki a fán eped, Azzal, ki a fán eped.
14. A keresztnél véled állni, Gyászban véled eggyé válni: Erre űz a szeretet, Erre űz a szeretet.
15. Dicső Szűze szent szűzeknek, Hadd ízleljem kelyhedet meg. Add nékem fájdalmaid, Add nékem fájdalmaid.
16. Add tisztelnem, add viselnem, S nem felednem, holt Szerelmem, Krisztusomnak kínjait, Krisztusomnak kínjait.
17. Sebeivel sebesítsen, Szent mámorba részegítsen Buzgó vérével Fiad, Buzgó vérével Fiad.
18. Hogy ne jussak ama tűzbe, Védj meg engem, drága Szűz, te, Az ítélet ha riad, Az ítélet ha riad.
19. Krisztusom, ha jő halálom, Anyád szeme rám találjon És elhívjon engemet, És elhívjon engemet.
20. S hogyha testem porba tér meg, Lelkem akkor a nagy égnek Dicsőségét lelje meg, Dicsőségét lelje meg.

Választható olvasmányok

Zsid 5,7-9
Krisztus a szentvedésből engedelmességet tanult, és hódolatáért meghallgatásra talált.

Szekvenci tetszés szerint mondható/énekelhető SzVU 65. számú éneke alapján

Jn 19,25-27
Íme, a te fiad! Íme, a te anyád!

vagy

Lk 2,33-35
A te lelkedet is tőr járja át.

A szent kereszt felmagasztalásának ünnepét üljük. Jeruzsálemben évről évre felmutatták a keresztfa ott őrzött darabját a Szent Sír-bazilika felszentelésének évfordulóján. Egyúttal azt is ünnepeljük, hogy Hérakleiosz császár 629-ben személyesen vitte vissza őrzési helyére a keresztfa-ereklyét, amelyet előzőleg a perzsák elraboltak.

Azt a keresztet ünnepeljük, amely oly sok helyen és oly sokféle módon megtalálható. Hiszen ott van a kereszt a templomok tornyán általában legmagasabban egy-egy település fölött, ott van egy-egy régi épület homlokzatán, ott van a szobánk falán.

Ott van a temetőben, a keresztek sűrű erdejében, ott találjuk a nyakláncokon, fülbevalókon, ékszereken. Mi ez az egyszerű jel, amely oly sok helyen ott van, aminek annyi változata alakult ki, amit oly gyakran használnak, s megtalálunk ma is címerekben, jelvényekben? Mi ez a jel amely leginkább az európai kultúrát teljesen betölti?

Ha a kereszt eredetét kutatjuk vissza kell mennünk egészen az Ókorba, a perzsákhoz. A perzsáktól terjedt el a kereszt, amely kivégzési eszköz volt. Tőlük vették át többek között a rómaiak is ezt a kivégzési módot. A keresztutak szokásos ábrázolásával ellentétben az elítélt nem az egész keresztet vitte a vesztőhelyre, hanem csak a vízszintes szárát, amelyet kiterjesztett karjaira kötöttek, s amelynek súlya jó 30-40 kg-ot tett ki. A vesztőhelyen szögezték kezeit a vízszintes gerendába, majd illesztették azt a mindig a vesztőhelyen beásott függőleges oszlopba, s végül a lábát is odaszögezték az elítéltnek. Az elítéltnek rettenetes kínokat kellett kiállni, mire elérkezett a halál, s ez a haldoklás sokszor napokig is eltartott. Oly rettenetes kivégzési mód volt, hogy a Római Birodalomban ezt a római polgárokra nem volt szabad alkalmazni. Csak a gyilkosok, lázadók, rabszolgák, bűnösök kivégzési módszere volt, amint az Kr. e. 71-ben történt, amikor Crassus leverte a Spartacus féle rabszolgafelkelést és elrettentésül az egyik Rómába vezető út mellett 6000 ragszolgát feszített keresztre. Akárhogy is szépítenénk a dolgot a kereszt végső soron eredetét tekintve egy bitófa. Olyan bitófa, kivégzőeszköz a kereszt, mint ma az akasztófa, vagy az villamosszék. S ez a rettenetes kínzószerszám csak azért maradt meg az európai kultúrában, mert Jézus Krisztus, a Megváltó, ezen szenvedett és halt meg.

Kereszt, akasztófa vagy villamosszék - egy légyeges a keresztnél: egy bitófa lett a kereszténység legfőbb szimbólumává. Mert Jézus Krisztus, az Isten Fia szenvedett és halt meg rajta. És valóban szenvedett, nem csak egy látszattestben volt, nemcsak látszólag vérzett és haldoklott, ahogyan oly sokan tévesen hitték már a kereszténység története során a kezdetektől napjainkig. Mert ha belegondolunk igazán, hogy kicsoda Jézus Krisztus, akkor még annak a gondolatától is elborzad tisztességes érzésű ember, hogy az Isten szenvedjen. Mert Jézus valóban Isten Fia volt, nem pedig egy különleges képességekkel rendelkező ember, próféta.

De szenvedhet az Isten? Muszáj volt ilyen utolsó módon megváltani a világot, a mindenható, mindentudó Istennek nem lett volna lehetősége arra, hogy másként váltsa meg az embereket? Ne ennyi szenvedés, botrány árán? Ne egy gyilkosoknak, gazembereknek fenntartott utolsó bitófán? A megdöbbentő az, hogy Istennek lett volna más módja az emberek megváltására. De hát akkor miért ezt az utolsó, megbotránkoztató módszert választotta?

A választ hallottuk a mai evangéliumban: "Úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda, hogy mindaz aki benne hisz el ne vesszen, hanem örökké éljen." A szeretet a kulcsszó tehát ebben a keresztáldozatban. Mert tévesen benne maradt az emberek tudatában az ősidők óta meglévő vallásos jelenség az áldozattal kapcsolatban. Eszerint az áldozat azt jelenti, hogy az ember valamit leöl, feláldoz, megsemmisít, hogy kiengesztelje az isteni erőket. A pogányok állatokat, vagy némely vallások embereket áldoztak az isteneknek, hogy ezzel kedvükben járjanak. Jézus Krisztus keresztáldozatánál még véletlenül sem lehet erre gondolni, mert könnyen úgy jöhet ki a végeredmény, hogy az Atyaisten feláldozta Fiát, egy embert, egy tökéletes embert, hogy az emberiség az Isten kedvében járjon. Ez a gondolat egy tökéletesen elferdített dolog. Jézus keresztjénél nem erről van szó, nem arról, hogy a mi Istenünk ilyen véreskezű lenne. Nem véletlenül sem. A keresztáldozatban arról van szó, hogy Isten Fia önként, saját elhatározásából belehal a szeretetbe. Nem ismeretlen számunkra a szeretetnek ez a magasfoka az emberek között, mert gondoljunk a szerelmesekre, vagy a házastársakra, vagy a gyermekéért aggódó anyára amikor art halljuk, hogy "belehalnék, ha történne valami bajod, belehalnék, ha elveszítenélek". Ez történt a kereszten: Jézus bele is halt ebbe az aggódásba, ebbe a mindent féltő szeretetbe. Mert "Úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda, hogy mindaz aki benne hisz el ne vesszen, hanem örökké éljen."

Szeretet - ez a szó manapság igencsak sokat cseng a fülünkbe, úton-útfélen. De a legnagyobb baj nem is az, hogy a szót rosszul értelmezik, hanem az, hogy meg sem tudják már élni az igazi önzetlen szeretetet. Mai teljesítményekre törekvő korszellemünk megfertőzte a szeretet igazi értelmét is. Az hisszük, hogy a szeretet olyasvalami amit mennyiséggel lehet mérni, mint a pénzt: ha kiadjuk kezünkből, akkor kevesebb lesz. Emiatt nem tudnak önzetlenül, szeretetet adni sokan másoknak. Feltételeink vannak: elfogadlak, szeretlek, ha ezt meg ezt megteszed.

Kedves testvérek, a valódi szeretet nem mérhető le mennyiségben, nincs feltételhez kötve. Nem fogy el, ha adjuk, hanem éppen akkor növekszik, ha másokkal is megosztjuk, ha másokon gyakoroljuk önzetlenül, feltétel nélkül. Ezt mutatta meg Jézus a kereszten, azt az igazi, tökéletes szeretetet. Hiszen ő mondta: "nagyobb szeretete senkinek sincs annál, mint aki életét adja barátaiért". Ő életét adta, mindent kiadott magából önzetlenül. És szegényebb lett általa? Nem! Hiszen hány, meg hány millió ember szeretetét szerezte meg ezzel az önzetlenségével. Hányan voltak készek életüket is érte adni a keresztény vértanúk között. Hány millióan szeretik napjainkban is ezért az önzetlenségéért őt a keresztények.

Ez tehát a kereszt üzenete, ennek a két egymásba rakott fagerendának. S így lett az utolsó bitófából a szeretet felkiáltójele. Tekintsünk ezentúl úgy a keresztre, akár itt a templomban, vagy házaink, szobáink falán függő keresztre, mint annak jelére, hogy ennyire szeret minket az Isten. S ha ennyire szeret minket, akkor nem maradhat ez viszonzás nélkül. Életünkben, hétköznapjainkban válaszoljunk Isten szeretetére felebarátaink és Isten önzetlen, feltétel nélküli szeretetével.

A szentmise olvasmányai

Szám 21,4b-9
Akik a Felfüggesztettre néznek, meggyógyulnak.

vagy

Fil 2,6-11
Megalázta magát, ezét az Isten felmagasztalta őt.

(ha vasárnapra esik ez az ünnep, mindkét olvasmányt olvassuk)

Jn 3,13-17
Az Emberfiát felmagasztalják a kereszten.

Ma a magyar és a német nyelvterületen a Boldogságos Szűz Mária nevenapját tartjuk. Boldog XI. Ince pápa rendelte el annak emlékére, hogy 1683-ban a keresztény seregek megfutamították a Bécset ostromló török hadsereget. Ez után a győzelem után kezdődött Magyarország felszabadítása is a török iga alól.

A Szűzanya számunkra valóban a felszabadítást, a megmenekülést jelenti, hiszen őáltala áradhatott az isteni kegyelem Jézusban ránk. Ezért is kell, hogy különös szeretettel és hálával forduljunk feléje. Ez azonban azt is jelenti, hogy hálánk kifejezéseként valami rendkívüli, ugyanakkor mégis természetes ajándékkal kedveskedjünk neki nevének ünnepén. Ez a "természetesen rendkívüli" ajándék pedig nem lehet más, mint az, hogy elhatározzuk, igyekszünk méltók lenni ahhoz a kitüntetéshez, amely azért ér bennünket, mert az ő gyermekének nevezhetjük magunkat. Nem kell tehát valami hatalmas dolgot tennünk az ő köszöntésére, nem kell lehoznunk a csillagokat, 'pusztán' keresztény, Krisztust követő módon kell élnünk, mert ezzel szerezhetünk igazi örömet Neki, s üdvösséget magunknak.

Miért szeretjük Máriát?
Elmélkedés P. Szeghy Ernő OCD atyától 1939-ből.
XIV. Lajos, Franciaország királya igen magasztosan fogta fel saját méltóságát, s hogy uralkodói tekintélyén soha a legkisebb csorba se essék, a legbonyolultabb etikettel vette körül saját személyét. A királynak - így gondolkodott - mint népével szemben Isten helyettesének, minden cselekedete jelentõs, minden mozdulata fontos, s még mindennapi életének apró mozzanatain is tisztelettel csüng nemzetének szeme. Ezért voltak nála, például még a reggeli fölkelés és az esti lefekvés is fényes szertartások, melyeken ünnepi díszben vett részt az egész udvar.

De ha ennek a fölfogásnak volt értelme egy földi királynál, mit mondjunk Jézus Krisztusról, a királyok királyáról? Mennyivel inkább jelentõs Õnála minden szó, minden tett, s életének minden mozzanata! Õ mondta: "Én vagyok az Út, az Igazság és az Élet; aki engem követ, nem jár sötétségben, hanem nála lesz az élet világossága." Hiszen az életszentség sem egyéb, mint Krisztus Urunknak mindenben való hûséges követése. Mivel pedig, bár "külsejében úgy találtatott, mint ember", vagyis a bûnt kivéve minden ízében olyan volt, mint mi: ugyanakkor Isten is volt, s következõleg még csecsemõ korában is mintaképül szolgál. Gõgicsélését, mosolyát, mozdulatait és elsõ szavait akkor ugyan még nem az emberi értelem irányította, de megtette ezt helyette istensége. Õ mindig Mesterünk volt; mikor nem tanított szóval, tanított példájával, viselkedésével, s tette ezt a földi életének elsõ pillanatától kezdve.

A kisded Jézus tökéletesen úgy viselkedett, mint egészséges emberi csecsemõ, azzal a különbséggel, hogy míg ez utóbbiaknál gyakran mutatkoznak a leendõ jellemhibák csírái, Õnála ilyesminek nyoma sem volt. Kimondhatatlanul kedves csöppségnek kellett lennie. Most már ennek a csöpségnek elsõ tanítása a Mária-szeretet. Eltekintve attól, hogy kilenc hónap alatt Szûzanya vérébõl alakult életképessé, belefeküdt karjaiba, s engedte, hogy azt tegyen Vele, amit akar. Mária pedig bepólyázta Õt, lekötötte kis karjait és lábait, lefektette, vagy vitte, hordozta, merre neki tetszett; a templomba bemutatásra, majd meg Egyiptomba futva Heródes elõl. Íme teljesen ráhagyatkozik Máriára. És bölcsen teszi, mert hiszen azokon a kis lábakon még nem tud megállni, még kevésbé futni; azok a kis kezek még szintén tehetetlenek. Legjobb Neki Mária karjaiban, az õ fátyla alatt. Annak végtelenül gyengéd anyai szeretete virraszt fölötte és gondoskodik minden szükségletérõl. Sohasem volt még trónörökösnek olyan fényes bölcsõje, mint Mária karjai, soha oly gondos, szeretõ anyja, mint õ.

Amíg a gyermekben az értelem nem érvényesül, viselkedését az emberi ösztön irányítja, ez pedig elsõsorban szenvedélyes ragaszkodásban nyilvánul meg az iránt, akitõl mindennapi táplálékát kapja. A csecsemõ Jézus tehát szenvedélyesen szerette édesanyját, s mikor ajkait rátapasztotta annak szûzi keblére, kimondhatatlan élvezettel szívta magába éltetõ anyatejét, s mikor abból eleget kapott, édesen mosolygott reá. Késõbb pedig, mint karon ülõ gyermek, már csókjait és öleléseit is viszonozta, s csak az õ közelében érezte jól magát. Jézus azonban bizonyára igen korán kezdte használni emberi értelmét, s így édesanyjához való viszonya hamarosan újabb, amennyiben mint jó gyermek, szülõjét nemcsak forrón szerette, hanem tisztelte is. Engedelmeskedett neki mindenben és föltétlenül, készségesen és örömmel. Szóval elkezdõdött nála a Mária-tisztelet. Csupán egyetlen-egyszer, 12 éves korában érezteti édesanyjával, hogy van egy nálanál is felettesebb hatósága; hogy Mennyei Atyjának még inkább tartozik engedelmességgel. De miután ily módon egy pillanatra kicsillantotta Istenségét; miután megértette vele, hogy lesz majd idõ, amikor el kell õt hagynia, miután kissé rávetítette a Kálvária keresztjének árnyékát: "hazatért velük Nazáretbe és engedelmeskedett nekik". A Mária-tisztelet tehát Õnála második helyen áll: az elsõség a Mennyei Atyját illeti, de azért ez a másodrangú érzelem olyan mérhetetlen fontosságú az Õ szemében, hogy eltekintve attól a háromnapi kivételtõl, életének harminc esztendejét ennek szenteli.

Igen, ismételjük, Jézus Krisztus, a világ világossága, az Út, az Igazság, az Élet, harminc esztendõn át tanít bennünket Mária-szeretetre és Mária-tiszteletre. Kell-e még ezek után azzal a kérdéssel foglalkoznunk, hogy miért szeretjük Máriát?

Azonban azt is kutathatjuk, vajon a mi Mária-szeretetünk és tiszteletünk pusztán elméleti, valami általános elgondoláson alapul-e? Csupán azért kell-e õt szeretnünk és tisztelnünk, mert a mi drága Üdvözítõnket hozta a világra, szoptatta, ápolta és nevelte? Hiszen igaz, ez a végtelenül nagy jótétemény is elegendõ volna ahhoz, hogy kimondhatatlanul hálás érzelemmel gondoljunk rá; szeressük, mint legnagyobb jótevõnket és hódoljunk neki, mint a világ Ura és Megváltója édesanyjának. Azonban ezen felül még sokkal bensõbb, gyöngédebb, sõt egyéni kapcsolatok léteznek közötte és közöttünk. Mária mindazt, amit Jézussal tett, megtette és megteszi velünk is: külön-külön mindegyikünkkel. A szó legszorosabb értelmében édesanyánk, ki bennünket természetfölötti életre szül; ezt az életet bennünk édes anyatejével táplálja; bennünk ápolja; ellenséggel szemben védelmezi; ha akarjuk, karjain hordoz végig az életen; a halál után a tisztítûzben viseli gondunkat, s végül onnan besegít a mennyországba, hogy ott, õvele együtt, örökre szerethessük Istent, szerethessük az õ Jézusát. Ez a viszonylat ott kezdõdött a Kálvárián, mikor a haldokló Üdvözítõ ajkairól elhangzottak ezek a szavak" "Asszony, íme a te fiad, íme a te Anyád". Mintha csak azért használta volna Jézus ezt a látszólag hideg megszólítást: "Asszony!", hogy eleve elhárítson e szavakról minden pusztán érzelmi magyarázatot. Távol van tõlük az érzelgõsség, távol van tõlük minden édeskés áhítat. Komoly hitigazságot, dogmát fejeznek ki. Hogy nem pusztán az értelemhez szólnak, hanem hogy megrezegtetík a szívnek valamennyi húrját, az magától értetõdik. Ez közös sajátságuk minden egyéb dogmával. A katolikus ember nemcsak az eszével hisz, hanem lángoló szívvel, forró szeretettel, értjük a katolikus embert, aki igaz lelki életet él. Máriát az idézett szavak megteszik az összes, Jézus által szerzett, isteni kegyelmek közvetítõjévé. Márpedig, amennyire fölötte van a természetfölötti élet a természetesnek, annyival múlja felül Mária anyasága édesanyánkét, és pedig minden tekintetben, tehát abban a szeretetben is, mellyel bennünket Mária, mint újszülötteit, szívéhez ölel.

A zirci apátságnak van két kincset érõ gobelinje. A szõnyegképek Szent Bernát életének egyes kiválóbb jeleneteit ábrázolják. Többek között ott van egyik látomása, melyben a Szûzanya saját tejét csurgatja a szentnek a szájába. Ez a látomás nemcsak költõi szemléltetése annak a hitigazságnak, hogy Mária a mi lelki életünknek, hogy úgy mondjuk, szoptató dajkája, amennyiben õbelõle, - illetve Jézusból õrajta át - árad belénk mindaz a kegyelem, mely ezt az életet embrió voltából naggyá neveli és folytonosan erõsíti. Hát ha valaki nem szereti és nem ismeri Máriát, az nem lehet a kegyelem állapotában? De igen ... Mert nincs az az édesanya, aki megvonná szeretetét csecsemõjétõl, ha az vakon született, vagy esetleg süketnéma is, úgyhogy talán semmi tudomása sincs arról, amit kap édesanyjától, s következõleg hálát se érez vele szemben. Hasonlóképpen lehetséges természetfölötti élet egyik-másik jó emberben, vagy pedig jóhiszemûleg megvonja tõle a tiszteletet és szeretetet. Azt azonban nehéz volna elképzelni, hogy lelkiélete olyan magasra tudjon növekedni, mint az olyané, aki õt, mint édesanyát gyöngéden szereti, s magát teljesen az õ vezetésére bízza. Sõt bátran kimondhatjuk, mert Anyaszentegyházunknak közfelfogása, hogy magasabb lelki élet Mária-tisztelet nélkül kizártnak tekinthetõ.

Íme, ezért szeretjük Máriát. Mondja valaki, hogy nincs elég okunk rá.

Szűz Mária miséje, 713.

Választható olvasmányok

Sir 24,23-31
Mária reménységünk az életre és minden erényre.

Lk 1,26-38
Üdvözlégy Mária, kegyelemmel teljes! Az Úr veled van!

A mai ünnep eredetileg annak a jeruzsálemi templomnak felszenteíési évfordulója, amely ott áll, ahol a hagyomány szerint Mária született. (Ma Szent Anna-templom.) Bizáncban és Rómában egyaránt már a VII. században megünnepelték Mária születésnapját. Rajta kívül csak Jézusnak és Keresztelő Szent Jánosnak üljük meg földi születésnapját. Ez a nap a nagy Mária-ünnepek közé tartozik.

Mária születése hajnalcsillag az emberiség egén. A megváltás művének kezdete. Isten kegyelmét, szeretetét ünnepeljük, amely Máriában megjelent a világban. Mária születése öröm, ahogy minden születés öröm, mert a reményt erősíti bennünk. Valami szép, valami szent kezdődik.

Számos keleti egyházban a liturgikus év kezdetét jelentette, így természetes, hogy a keleti egyházból ered. A nyugati egyházba valószínűleg I. Sergius pápa vezette be a 7. század végén. Eredetileg a jeruzsálemi Szent Anna bazilika szentelési évfordulója volt. A keresztény tisztelet mindig fontosnak tartotta megemlékezni arról, aki a Megváltó édesanyja lett.

A mai napon születésnapot ünnepelünk. Szűzanyánknak, égi édesanyánknak születésnapját. Ezen a napon az Egyház az evangéliumból egy hosszú és első pillantásra unalmas evangéliumi szakaszt tár elénk: Jézus Krisztus nemzetségtábláját. Valóban unalmas pusztán a nevek egymásutánját olvasni. A Szentírásban nagy hagyományra tekint vissza a nemzetségtáblák felsorolása. Az Ószövetségben még ennél is hosszabb és részletesebb nemzetségtáblákat találunk.

Vajon miért kerültek bele ezek a nemzetségtáblák a Szentírásba, vajon hogyan hordozzák az Isten üzenetét számunkra. Hogyan hordozzák, amikor még tegyük hozzá nem föltétlenül hitelesek mai történetkritikai szempontból. Mert például Jézus imént hallott nemzetségtáblájánál elgondolkodva több mint valószínű, hogy Ábrahámtól Jézusig, közel kétezer esztendő alatt, 42 nemzedéknél több nemzedék váltotta egymást, mint ahogy az evangéliumban áll. Tehát Jézus nemzetségtáblája is csak egy kivonat.

Mit akar tehát üzenni nekünk Isten ezekkel a nemzetségtáblával, különösen Jézuséval? Az, hogy az Ószövetség történeteit időről-időre egy-egy nemzetségtábla felsorolása szakítja meg az a maga módján azt jelzi, hogy mindazon történetek, csodák, bűnök, emberi sorsok, melyek le vannak írva nem a képzelet szülöttei, nem mesék, hanem a történelem részei. Jézus nemzetségtáblája pedig Jézus Krisztus, az Isten Fia esetében különösen is aláhúzza azt, hogy Jézus Krisztus az emberi történelem része. Annak az emberi történelemnek, amelyek tele vannak emberi gyarlóságokkal, bűnökkel, örömökkel, reményekkel, de biztos kézzel Isten vezeti annak menetét, hogy Jézus Krisztushoz a történelem középpontjához érkezzen.

Mert nézzünk csak a nevek mögé! Ábrahám, a gyermektelen, akinek idős korában egyetlen fia születik, s aki azt az ígéretet kapja Istentől, hogy megsokasítja utódait, mint az ég csillagait, s benne nyer áldást minden nemzet. Isten megteszi ígéretét, melyet a történelem viszontagságain keresztül a választott nép által megvalósít Jézus Krisztusban. Boász felesége Rut. Aki Rut könyvét olvasta a Szentírásban, az tudja: Rut pogány volt. Tehát Jézus családfájában idegen pogány vér van, hirdetve ezzel a jövőt: Jézus Krisztus, a Messiás minden nemzetnek, s nemcsak a zsidó népnek hozza meg az üdvösséget.

Izáj fia Dávid, a zsidók legdicsőbb királya, akinek köszönhetően - ahogy ma már történeti kutatások kimutatják - a zsidó nép kivívta függetlenségét a filiszteusokkal szemben, s ezáltal nem szívódott fel a környező népekbe tűnve el örökre a történelem színpadáról. De egyedül Dávidnak köszönhetően? A Szentírásból tudjuk: maga Dávid tisztában volt vele, hogy minden dicsőségét, győzelmét egyes-egyedül Istennek, a Seregek Urának köszönheti. "Dávidnak Salamon volt a fia Uriás feleségétől" - Máté evangélista nem szégyelli leírni ezeket a sorokat, ahogyan a Szentlélek sugallatára nem szégyellte az ószövetségi szentíró leírni Dávid házasságtörését Uriás feleségével, Betsabéval.

A bűn, az ember szégyenletes és levetkőztethetetlen tulajdonsága is benne van Jézus családjában, hogy hirdesse: Jézus magára vette bűneinket. Nemcsak a kereszten, hanem már így származásában, nemzetségében is amely nem volt mentes a bűntől. Még folytathatnám tovább a nevek mögötti történelmet, de ma a végpontjára kell fordítani figyelmünket: József jegyesére Máriára, akinek a mai napon ünnepeljük születésnapját.

Mária úgy van ennek a nagyonis emberi a nemzetségtáblának a végén, mint ahogy egy liliomszál virít a szemétdombon. Mert Isten a legnagyobb bűnből is tud jót kihozni, ahogy fényesen mutatja Mária, de legfőbbképpen az ő fia Jézus Krisztus, aki ugyanannyira volt egy ember közülünk, mint ahogyan Isten is volt. S ahogyan minden embernek van édesanyja, úgy neki is van. S ahogy általában az édesanyánknak köszönhetünk legtöbbet életünkben, úgy Jézus Krisztus is emberségében a Szent Szűznek köszönhet a legtöbbet. Neki éppoly drága volt édesanyja, mint bármely tisztességes érzésű embernek, nem éppen drágább. És ő ezt a kincsét nekünk ajándékozta, amikor a kereszten János apostol személyében az egész emberiségnek azt mondja "Íme a te anyád!"

Mit adhatnák mi Máriának születésnapjára? Egy csokor virágot az oltárra, amely maholnap elszárad? Nem, érezzük hogy ez nem elég. Az örök anyának valami örök ajándékot kell adni. S ezen a világon pedig csak egyetlen dolog örök, ami soha el nem múlik: a szeretet. A szeretettel ajándékozzuk meg, ami nem pusztán az imák mennyiségében mutatkozik meg, hanem inkább tettekben, hogy tegyük már végre szebbé, jobbá a szeretet cselekedetei által ezt a szomorú, megfáradt és bűnös világot.

Domenico Girlandaio: Mária születése, freskó, 1486-1490, Santa Maria Novella, Firenze

A szentmise olvasmányai

Mik 5,1-4a
Eljön az idő, amikor Betlehetmben megszületik a Messiás.

vagy

Róm 8,28-30
Isten arra rendelt minket, hogy Fiának képmását öltsük magunkra.

Mt 1,(1-16.)18-23
Mária gyermeket fogant a Szentlélektől.