Kalkuttai Szent Teréz – a szeretet misszionáriusa

Egyszer egy jezsuita elmesélt nekem egy történetet.

Másik rendházba helyezték, és vonaton ment az új helyére. Egész napos utazás után megérkezett az állo­másra, ahol egy távirat várt rá: „Ülj vonatra és menj egy másik helyre!" - Mire gondolt? „Ez a távirat bizonnyal Is­ten akarata." És nem akadékoskodott.

Ilyen teljes a mi engedelmességünk is? Nem kell többé megmagyarázni, mi is az engedel­messég.

Mi a Szentáldozásból merítjük erőnket. Áldozza­tok, hogy szelíd és alázatos szívűek legyetek. Mondjuk gyakran: „Szelíd és alázatos szívű Jézus, alakítsd szívün­ket a Te szíved szerint." Ez is az alázat apró cselekede­te. Tegyük meg, hogy jobbak lehessünk.

Hiszem, hogy Jézus egy kicsivel többet kér mind­annyiunktól: nagyobb szeretetet, tisztább életet és alá­zatot.

Szoros egységben élünk Vele és nagy szeretettel újít­juk meg fogadalmainkat: meg kell tanulnunk békében élni.

Nehéz nekünk megérteni Jézust, mert Ő Isten. Má­ria viszont egy közülünk: Mária szeretett, átadta magát egészen, kiüresítette magát. Isten sem töltheti meg azt, ami már teli van. Ki kell üresíteni magunkat ahhoz, hogy Isten betölthessen minket.

Az alázat és az ima is egy szellemből és egy nyelvből fakad: Isten titkából. Mert Isten nagy és mély titokban él.

A családban rendszeresen kell imádkoznunk. Ele­gendő időt kell biztosítanunk az imádságra. Gyakran si­etve, az utolsó pillanatban, minden összeszedettség nél­kül imádkozunk. Remélem, és kérem Isten segítségét, hogy átszellemültebbé, csendesebbé, szeretetteljeseb­bé váljunk.

„Mindent elviselek abban, aki nekem erőt ad" (Fil 4,13).

Az, amit Teréz Anya mond, lehet, hogy nem mindig érdekel titeket. De Jézus mindig és mindenben szólhat hozzátok. Nincs magyarázat, meg kell róla győznötök magatokat. így is, ilyen gyengén is? Belsőleg ilyen erőtlenül? Igen, mert megszabadulhatok gyöngeségeimtői - az Ő segítségével.

A szeretetnek nincs köze a leereszkedéshez; a jó­tékonyság nem szánalomból, hanem szeretetből táplál­kozik. A szeretet és a jótékonyság egy, mert ha jót cselekszünk, szeretettel tesszük. A szenvedőnek elsősor­ban nem pénzre van szüksége.

Hányszor beszélünk mások hibáiról a hátuk mö­gött, hányszor teszünk megjegyzéseket azokra, akikkel együtt dolgoztunk... Nem meggyónni kell ezt, hanem megbeszélnünk egymás között.

Amikor tudomásomra jut, milyen szenvedést okoznak a vég nélküli megjegyzések és tapintatlanságok, mindig Urunkra gondolok, aki azt mondta a bűnös asszonyt körülállóknak: „Az vesse rá az első követ, aki bűntelen közületek" (Jn 8,7). Tudjátok jól, mi történt: mindannyian elsomfordáltak, mert tudták, hogy Jézus ismeri bűneiket.

Amikor szeretetlenül beszélünk valakivel szemtől szembe vagy a háta mögött, amikor fölhánytorgatjuk ré­gi bűneit - halljuk meg akkor Jézust, aki hozzánk is szól: „Az vesse rá az első követ, aki bűntelen közületek."

A szeretetnek számunkra olyan természetesnek kell lennie, mint az életnek és a lélegzésnek. Nap mint nap, egészen a halálig.

A Lisieux-i Kármel „Kis Virága" azt mondta: „Amikor szeretettel cselekszem és gondolkodom, érzem, Jézus cselekszik bennem: minél jobban egyesülök vele, annál jobban szeretem a Kármelben lakókat." Ahhoz, hogy megértsük mindezt és átültessük a gyakorlatba, több imára van szükségünk. Istennel egyesítő imára, másokra sugárzó imára. Szeretetszolgálatunk nem egyéb, mint Isten iránti túlcsorduló szerete­tünk. Aki jobban eggyé lett Istennel, jobban szereti fele­barátját.

Nézzetek a Szűzanyára: „íme az Úrnak Szolgálóle­ánya." Mária nem várja, hogy Isten személyesen jöjjön el hozzá. Megelégszik az angyal szavaival. Jézus azt mondta Pilátusnak: „Engedelmeskedem neked, mert hatalmad felülről való." - így volt ez egészen a kezdetektől: „Eljött közéjük, és alávetette magát nekik."

Jézus arra választotta ki apostolait, hogy emberek halászaivá tegye őket, hogy magukban és másokban egyaránt meghozzák a gyógyulás és a gyógyítás, az üdvözülés bőséges gyümölcseit. 'Nem ti választottatok engem, hanem én választottalak benneteket, hogy menjetek és hozzatok gyümölcsöt, és gyümölcsötök' megmaradjon' János 15;16