Kalkuttai Szent Teréz – a szeretet misszionáriusa

Jézus imában élő lelkeknek választott minket. Lelkünk pontosan annyit ér, amennyit imáink érnek. Csak akkor gyümölcsözőek cselekedeteink, ha valóban és igazán őszinte imából születnek. Jézus azt akarja, hogy jobban hasonlítsunk a gyermekekhez, alázatosabbak legyünk, és hálásabbak az imádságban. Azt akarja, hogy ne egyedül imádkozzunk. Részesüljünk Krisztus titokzatos Testében, amely mindig ott él, benn az imában.

Kitérők nélkül adjátok át magatokat mindenben Istennek, és az Ő dicsőségéért kövessétek az Ő akaratát. Készséges, egyszerű és vidám engedelmességünk tanúskodik majd hitünkről. Isten szereti azt, aki örömmel ad, és még inkább szereti, aki engedelmességből ad. Úgy kell engedelmeskednünk, ahogyan Krisztus engedelmeskedett. Ő a halálig engedelmes volt, a kereszthalálig. Engedelmeskedni teljes szívvel és lélekkel, ahogyan Jézus 'Engedelmeskedett nekik' Lk 2;51

Most, hogy megtanultunk, mennyire szükségünk van a csendre és az alázatra, eljutunk már a jobb és egyre jobb imaéletre. Valójában az ima, a teljes, tiszta és igaz ima Krisztus maga. Imáink gyakran maradnak hatástalanok, mert lelkünk, szellemünk szívünk középbe nem Krisztust helyezzük, Őt, aki által imáink Istenhez szállnak. Egy Krisztushoz forduló, belülről jövő, bizakodó tekintet lángoló ima lesz, imaláng; 'Nézem Őt, Ő pedig engem.' Ez a legtökéletesebb imádság.

Legyetek gyöngédek azok iránt, akik felelősek va­lamiért. Tegyetek velük úgy, ahogyan ti cselekednétek az ő helyükben. Amikor Krisztus együtt élt apostolaival, mindig szeretetre méltó volt. Bízott mindannyiukban, személyre szóló szeretettel szerette mindannyiukat.

Mi abban az örömben is részesülünk, hogy köze­lebb kerülhetünk Hozzá, magunkhoz véve őt a szentál­dozásban. De Jézus nem elégszik meg azzal, hogy az Élet Kenyere legyen számunkra; szegények szenvedő testé­ben rejtőzve éhezővé változtatja magát.

Mária azért lett kiválasztva, mert kegyelemmel teljes volt, és ugyanakkor teljes volt alázattal is. Jézus eljövetele teljes önátadást és szeretetet táplált benne. Mária nemcsak Isten Fiára gondolt, aki lakhelyet talált benne, hanem az örömre és fájdalomra is: mit jelent az Isten anyjának és mindenki anyjának lenni az emberiségért.

Mi megtartjuk az engedelmességet, mint Isten ajándékát. Isten nem azért adja ezt nekünk, hogy hábor­gasson bennünket, hanem hogy nyissa meg szívünket az Ő igéinek, amelyeket a teremtmények által küld, hogy gyengéd szeretetben egyesülhessünk. Krisztus azért hív minket, hogy akaratunkat szeretetéhez kössük. Ezért, amikor engedelmeskedsz, nem vagy egyedül. Ha arra fi­gyelsz, aki parancsol neked, csak azt fogod látni. De ha magasabbra tekintesz, Őt látod majd.

Az emberek mindent megtesznek azért, hogy kizárják Istent az emberi életből. Abortusszal pusztítják el az életet és lombikgyerekeket csinálnak, csak hogy megmutassák - mint „egykor az Isten" -, képesek életet teremteni. Az Isten képmására teremtett ember megpróbálja most elpusztítani Istent.

Jelenlétetekkel ti épp az ellenkezőt próbáljátok tenni! Nem mintha büszkének kellene erre lenni, de a ti teljes bizalmatoknak és engedelmességeteknek Istenről kell tudósítania az embereket. Azt kell mondania, hogy Isten él, közöttünk lakozik. Ki kell nyilvánítani a világnak, hogy „Isten létezik".

A legfontosabb: Isten rendelkezésére állni, hogy úgy használjon bennünket, ahogyan Ő kívánja, szolgálni és átadni magunkat neki.

A Szűzanya mély és szerelmetes bizalommal bí­zott az angyalban, mert elhozta neki a Jóhírt. 0 Isten kö­vete volt.

Ez a mi hitünk is.

Munkátoknak imádságnak kell lennie, de az imádság idejét ne cseréljétek föl a munkáéval.

Jegyezzétek meg: nem imádkoztok akkor, ha csupán fölmondjátok az imádságokat.

Igazi csend kell, hogy egyedül maradhassunk Is­tennel.

Szükségünk van az áldozat szellemére, ez szítja ben­nünk a szeretet tüzét. Megtanultuk már a csend művésze­tét? Ha a csendet nem ismerjük, én mondom nektek, akkor nem imádkoztok, mert a csend gyümölcse az imádság.

Szükségünk van a csendre, hogy megláthassuk, van-e a szívünkben valami más is Jézuson kívül.

Hitelesen alázatos az, aki lemond mások megítélé­sérő!, és aki mindig gyöngéd érzéseket és gondolatokat táplál irántuk, aki örül mások javának, aki megbocsátja hiányosságaikat, aki boldog és mindig vidám a szegé­nyek, betegek és haldoklók között. Ha nem ellenkeztek elöljáróitokkal, ha derűsen viselitek a megaláztatásokat és figyelmesek vagytok társaitokhoz, akkor valóban alá­zatosak vagytok.