Istenes versek

Endrődi Sándor : Te küldtél engemet...
 

Te küldtél engemet
Földi vándorlásra,
Sok nehéz küzdésre,
Megpróbáltatásra.
Vívódom, vergődöm.
Te akarod. Jól van.
Hiszek Igazadban,
Megnyugszom Valódban.

Te tudod, én Uram,
Mi célod szívemmel,
Az engem ostromló
Sötét keservekkel;
Gyászba borítottál,
Örömöm eltépted,
Zsákmányul engedtél
Tenger szenvedésnek.

Vádlóimmá tetted,
Kik barátim voltak;
Virágos kertemet
Pusztává taroltad.
Egyedül hagytál a
Rideg éjszakában,
Hogy magam Előtted
A porig alázzam.

Itt állok zúzottan,
Vihartól tördelten.
Bűnbánat könnyei
Égnek a lelkemben.
Köröttem a világ
Sötét, mint az átok -
Csak a Te Szent Neved
Marad benne áldott!

Weöres Sándor: Szembe fordított tükrök

Örömöm sokszorozódjék a te örömödben.
Hiányosságom váljék jósággá benned.
 
Egyetlen parancs van, a többi csak tanács:
igyekezz úgy érezni, gondolkozni, cselekedni, hogy mindennek javára legyél.
Egyetlen ismeret van, a többi csak toldás:
Alattad a föld, fölötted az ég, benned a létra.
 
Az igazság nem mondatokban rejlik, hanem a torzítatlan létezésben.
Az öröklét nem az időben rejlik, hanem az összhang állapotában.

Francois Villon: Ellentétek

Ajánlás

Kosinszky Ágnes: Áldás

Radnóti Miklós: Sem emlék sem varázslat

Eddig úgy ült szívemben a sok, rejtett harag,
mint alma magházában a négerbarna mag,
és tudtam, hogy egy angyal kísér, kezében kard van,
mögöttem jár, vigyáz rám s megvéd, ha kell, a bajban.
De aki egyszer egy vad hajnalon arra ébred,
hogy minden összeomlott s elindul mint kísértet,
kis holmiját elhagyja s jóformán meztelen,
annak szép, könnyüléptű szívében megterem
az érett és tűnődő kevésszavú alázat,
az másról szól, ha lázad, nem önnön érdekéről,
az már egy messzefénylő szabad jövő felé tör.

Semmim se volt s nem is lesz immár sosem nekem,
merengj el hát egy percre e gazdag életen;
szívemben nincs harag már, bosszú nem érdekel,
a világ újraépül, – s bár tiltják énekem,
az új falak tövében felhangzik majd szavam;
magamban élem át már mindazt, mi hátravan,
nem nézek vissza többé s tudom, nem véd meg engem
sem emlék, sem varázslat, – baljós a menny felettem;
ha megpillantsz, barátom, fordulj el és legyints.
Hol azelőtt az angyal állt a karddal, –
talán most senki sincs.

Tóth Árpád: Isten oltó-kése
 

Pénzt, egészséget és sikert
Másoknak, Uram, többet adtál,
Nem kezdek érte mégse pert,
És nem mondom, hogy adósom maradtál.

Nem én vagyok az első mostohád;
Bordáim közt próbáid éles kését
Megáldom, s mosolygom az ostobák
Dühödt jaját és hiú mellverését.

Tudom és érzem, hogy szeretsz:
Próbáid áldott oltó-kése bennem
Téged szolgál, mert míg szívembe metsz,
Új szépséget teremni sebez engem.

Összeszorítom ajkam, ha nehéz
A kín, mert tudom, Tiéd az én harcom,
És győztes távolba néz
Könnyekkel szépült, Orcád-fényű arcom.

1. Hódolattal szól az ének Neked édes Szűzanyánk,
Magasztalva áldunk Téged, kegyes égi patrónánk.
Téged dicsér mindörökké híveidnek szózata
Köszönjük, hogy itt vagy köztünk Fatimai Szűzanya

2. Fatimából jöttél hozzánk, Fölemelted trónusod
Míg csak élünk, meg nem szűnünk dicsérni jóvoltodat.
Téged dicsér mindörökké híveidnek szózata
Köszönjük, hogy itt vagy köztünk Fatimai Szűzanya

3. Ó Szűzanyánk kérve kérünk, Tárd ki nékünk Szívedet
Trónusodról, nézd kegyesen, Benned bízó népedet
Téged dicsér mindörökké híveidnek szózata
Köszönjük, hogy itt vagy köztünk Fatimai Szűzanya

4. Szeplőtelen Szíved nékünk, Menedékünk, támaszunk
Tiéd legyen egész éltünk, Örömünk és bánatunk.
Téged dicsér mindörökké híveidnek szózata
Köszönjük, hogy itt vagy köztünk Fatimai Szűzanya

Füle Lajos: Élő tükör
 

Lelkünket, mint a fényt az este,
az ég magához visszavonja.
Hanyatló árnyék hull a rögre:
a testünk porrá lesz a porba’.

Utánunk másik nemzedék jön.
Mi lesz szerelme, álma, útja?
Eltéved-e a rengetegben,
nyomunkat hogyha szél befújja?

Én nem tudom, de lelkemet, mint
élő tükröt, a fénybe tartom,
hogy ISTENÜNK örök derűjét
sugározza fiunkra arcom.

Kegyelme százezernyi színét
szeretném így tükrözni vissza.
Hadd láthasson ő is az égig,
Míg lelke ezt a fényt felissza!

Dsida Jenő: Templomban