Istenes versek

Kosinszky Ágnes: Áldás

Radnóti Miklós: Sem emlék sem varázslat

Eddig úgy ült szívemben a sok, rejtett harag,
mint alma magházában a négerbarna mag,
és tudtam, hogy egy angyal kísér, kezében kard van,
mögöttem jár, vigyáz rám s megvéd, ha kell, a bajban.
De aki egyszer egy vad hajnalon arra ébred,
hogy minden összeomlott s elindul mint kísértet,
kis holmiját elhagyja s jóformán meztelen,
annak szép, könnyüléptű szívében megterem
az érett és tűnődő kevésszavú alázat,
az másról szól, ha lázad, nem önnön érdekéről,
az már egy messzefénylő szabad jövő felé tör.

Semmim se volt s nem is lesz immár sosem nekem,
merengj el hát egy percre e gazdag életen;
szívemben nincs harag már, bosszú nem érdekel,
a világ újraépül, – s bár tiltják énekem,
az új falak tövében felhangzik majd szavam;
magamban élem át már mindazt, mi hátravan,
nem nézek vissza többé s tudom, nem véd meg engem
sem emlék, sem varázslat, – baljós a menny felettem;
ha megpillantsz, barátom, fordulj el és legyints.
Hol azelőtt az angyal állt a karddal, –
talán most senki sincs.

1. Hódolattal szól az ének Neked édes Szűzanyánk,
Magasztalva áldunk Téged, kegyes égi patrónánk.
Téged dicsér mindörökké híveidnek szózata
Köszönjük, hogy itt vagy köztünk Fatimai Szűzanya

2. Fatimából jöttél hozzánk, Fölemelted trónusod
Míg csak élünk, meg nem szűnünk dicsérni jóvoltodat.
Téged dicsér mindörökké híveidnek szózata
Köszönjük, hogy itt vagy köztünk Fatimai Szűzanya

3. Ó Szűzanyánk kérve kérünk, Tárd ki nékünk Szívedet
Trónusodról, nézd kegyesen, Benned bízó népedet
Téged dicsér mindörökké híveidnek szózata
Köszönjük, hogy itt vagy köztünk Fatimai Szűzanya

4. Szeplőtelen Szíved nékünk, Menedékünk, támaszunk
Tiéd legyen egész éltünk, Örömünk és bánatunk.
Téged dicsér mindörökké híveidnek szózata
Köszönjük, hogy itt vagy köztünk Fatimai Szűzanya

Antoine de Saint-Exupéry: GYEREKKOR

 Mert csak a gyerekek tudják, hogy mit keresnek. (...) Időt vesztegetnek egy rongybabára, amitől egyszerre nagyon fontos lesz az a rongybaba, és ha elveszik tőlük, sírnak...

Eszembe jutnak gyerekkori játékaim a homályos, aranyos kertben, melyet istenekkel népesítettünk be, a határtalan birodalomban, amivé ez az egy négyzetkilométernyi, egészen soha meg nem ismerhető, föl nem fedezhető terület vált számunkra. Zárt civilizációt teremtettünk, a dolgoknak olyan értelmük, a lépéseknek olyan visszhangjuk volt ott, amit soha senki más meg nem érthet. Mi marad ebből a gyermekkori árnyakkal népes, nagyszerű, forró, fagyos kertből, amikor az ember felnőtt lesz, és más törvények szerint él? Ha most visszatérsz hozzá, reményed vesztve, csüggedten haladsz el a szürke kövekből rakott alacsony fal mentén, s elámulsz, hogy ilyen szűk helyen elfért az ország, amely végtelenséged volt egykor; elámulsz, és tudod: ebbe a végtelenségbe soha többé nem fogsz visszatalálni, mert nem a parkba: a játékba kellene visszatalálnod.

Füle Lajos: Élő tükör

Lelkünket, mint a fényt az este,
az ég magához visszavonja.
Hanyatló árnyék hull a rögre:
a testünk porrá lesz a porba’.

Utánunk másik nemzedék jön.
Mi lesz szerelme, álma, útja?
Eltéved-e a rengetegben,
nyomunkat hogyha szél befújja?

Én nem tudom, de lelkemet, mint
élő tükröt, a fénybe tartom,
hogy ISTENÜNK örök derűjét
sugározza fiunkra arcom.

Kegyelme százezernyi színét
szeretném így tükrözni vissza.
Hadd láthasson ő is az égig,
Míg lelke ezt a fényt felissza!

Földi Tibor: MINEK NEVEZZELEK?

Óh, hogy szólítsalak meg
mikor a bensőm remeg
óh, minek nevezzelek
Mindenható SZENT Isten
a barátoddá lettem
de meg nem érdemeltem
sorsom a Kezedben van
lásd itt állok kifosztva
mégis mindenem megvan
üres lett az életem
odaadtam mindenem
gazdagodik keresztem
óh, hogy szólítsalak meg
üdvösségem Szerzője
kincstáramnak őrzője
szerelemnek közlője
mikor lázas a versem
Te énekelsz énbennem
mennybe ugye beengedsz
nincsen vírusom egy sem
Te lettél a láz bennem
kiégetted belőlem
a bűn okozta szennyet
és TE tettél lázassá
Szerelmedben házassá
lázban álmodozóvá
tűzben élő papoddá
szívben élő daloddá
frissen zúgó patakká
verselő szép madárrá
ott csobogsz a versemben
ott dalolsz a lelkemben
ott lüktetsz a rímemben
látom Minden a Neved
ezért szerettelek meg
ott vagy velem mindenben
Jelenlét lett a Neved
imádva köszönöm meg
hogy megmondtad a Neved
írd a szívem falára
vésd a lelkem méhébe
vesd a szívem mélyébe
Te vagy hitem zenéje
a koboldnak félelme
angyaloknak kedvére
a lelkeknek üdvére
hirdetem a Nevedet!

Keresztes Szent János: Szerelem élő Lángja

REMÉNYIK SÁNDOR: Köszönöm, Uram...

Köszönöm, Uram, hogy tiszta a szemem,
S látom ragyogni arcodat.
Köszönöm, hogy erős a lelkem,
S tudom harconi harcodat.
Köszönöm, hogy tudlak szeretni,
Köszönöm, hogy hitem erős.
Köszönök mindent, mindent, Uram,
A sok tavaszt, lepkét, búzavirágot,
Köszönöm a dalt, életet, álmot.
Köszönöm, hogy végig enyém voltál,
Köszönöm a Tábort és Golgotát,
Köszönöm Emmaust és Betániát.
Ha elmegyek, Uram, mindent megköszönök,
S megcsókolom Szentséges Kezed,
Mely átkarolva tartott a viharban,
Védett, és el nem eresztett.
Köszönöm, hogy oly sok szerető szívet adtál,
Vendégséget Szentelt Oltárodnál.
Köszönöm, melyben eljössz: a Percet,
S mit letűznek fölém: a Keresztet.