Istenes versek

Nagy Gáspár: Lassan megválni

Lassan megválni
ettől attól
csöndben megválni
ezektől és azoktól
megválni bársony éjszakáktól
mikor az összes csillag
neked világolt
könnyedén
megválni mindentől
mi fontos volt egykor
tán még tegnap is
de látod mára
már lelkedben is összeomlott…
maradt emlék-köd és pára
könyvek levelek képek
sajognak visszanéznek
hadd remegjenek hát kissé
mert jön a válás
ott szemközt félszeg hegyek
és a büszke tornyok
miket szemedben
gyűjtögettél
lehetnél nekik is hálás
mert ott állnak mind hűséggel
akikben még hihettél
a folyó meg folyt
és néha áradt
s te néha félve bátran
hídjaira tetted a lábad
most üzened halkan:
hogy nem teszed többé
mert arra már nem lesz szükség
hiszen a megválást gyakorlod
és csak erre a semmiségre
maradt gondod
hogy átkelj átérj
oda ahová
kezdettől készülődtél.

Weöres Sándor: GYEREKKOR
 

Gyerekkoromban réges-régen
fenn ültem én is a szekéren.

Gabonát vittünk a malomba,
vagy burgonyát, répát, halomba.

Mindig közelbe, mindig lassan,
s ömlött az idő számolatlan.

Mert oly lassacskán folyt az élet,
a közelség is messzeség lett.

Köröttünk utak sokasága
ágazott szerte a világba.

Elálmodozva mindent láttam
a nem-látványos pusztaságban.

Hol az ég-kékre felhő omlott,
láttam a sziklás tengerpartot.

Hol szél borzolt bozótba, sásba,
itt a nagyváros morajlása.

A kordét csikók röpítették,
ez volt a szédítő sebesség.

Mit ott átéltem, ahhoz mérten
most minden élmény törpe nékem.

M. Erismann: Tanács

Ha bánt a bú, a bánat, a szív vigaszra vár,
Ha űznek éji ámyak, s az álom messzejár:
Tekints fel jó Atyádra, Ő hallja hő imád,
Karját feléd kitárja, ne félj, gondol reád.

Míg fájón hull a könnyed, mert álmod összetört,
Úgy érzed, nem lesz könnyebb a kín, mi meggyötört:
Fordítsd Atyádhoz arcod, csak Ő adhat vigaszt,
Megérti minden harcod, s lecsendesíti azt.

Oly régen hívna téged az enyhülés felé,
Hát mondd el azt, mi éget, mint gyermek Atyja elé,
És kérjed bízva, hittel, add minden gondod át!
Sebedre tölti - hidd el - a béke balzsamát.

Egy ritka égi percben feltűnik majd neked,
Meglátod szemtől szemben, betölti lelkedet.
A földön és az égen mindent megújít Ő,
Várd hűn kitartva, ébren, mert nemsokára jő.

Reményik Sándor: Ha számbavetted

Fodor Géza: Kései ősz, november

Kaffka Margit: A Szűzanyánál

Varga-Kiss Péter: Szobád mélyén

Falaid kopott köpenyén
aranyhímzett feszület függ.
Évtizedek imáitól roskatag.
Pók szőtte át, s félelem,
de belülről ragyog,
ahogy benned is ragyog a kegyelem.
Ha napvégen reáemeled könnyes szemed,
túl látsz azon – egészen a Mennyországig;
Golgota ilyenkor minden beszéd,
s kereszt benne minden szó;
terhes-keserű, de oly vigasztaló.
A feszület s közötted agg már a lét;
oly sokszor hagytad már itt
éjjeli és nappali álmaid,
éltető s öldöklő vágyaid.
A sötét szoba most ősi szentély,
por lengi át a szavadat,
ízületeden halkan pattog az áhítat,
s járja be gyengéden az elvásott falakat.
Ott, a sötétben, a távol-mélyben
a feszületre akasztod lélek-terheid,
egy utolsó sóhaj-ámennel búcsúzol,
és letörölöd megtisztított könnyeid.

Bertolt Brecht: A gonosz ábrázata

Japán fafaragás függ a szobám falán,
Gonosz démont ábrázol, s rajta arany a máz.
Részvéttel bámulom halántékán a dülledő eret, amely
elárulja: mily fárasztó is rossznak lenni.

(Szemlér Ferenc fordítása)

Váci Mihály: A jövő irgalmáért