Istenes versek

Fehér kőházak
müezzin 
feketeszemű arab férfiak és nők 
szűk utcák
zsúfolt utak
birkák teherautó platókon
kopár vidék
és szellős ég
reneszánsz színekkel.
Jordániában az ősz elhagyott.

Ortodox Istentiszteleten ruhámban tömjén
a kenyér ízében is szentség
Allah vagy Jahve neve szent
és az égen túl melyik mennyország érvényes
ha szól a harang és szól a müezzin
én pedig a Jordánnál
Putyin mozaikképét bámulom –

Endrődi Sándor: A celli búcsú

Babits Mihály: Eucharistia

Az Úr nem ment el, itt maradt.
Őbelőle táplálkozunk.
Óh különös, szent, nagy titok!
Az Istent esszük, mint az ős
törzsek borzongó lagzikon
ették-itták királyaik
húsát-vérét, hogy óriás
halott királyok ereje
szállna mellükbe - de a mi
királyunk, Krisztus, nem halott!
A mi királyunk eleven!
A gyenge bárány nem totem.
A Megváltó nem törzsvezér.
Ereje több, ereje más:
ő óriásabb óriás!
ki két karjával általér
minden családot s törzseket.
Egyik karja az igazság,
másik karja a Szeretet...
Mit ér nekünk a Test, a Vér,
ha szellemében szellemünk
nem részes és úgy vesszük Őt magunkhoz,
mint ama vadak a tetemet vagy totemet?
Áradj belénk hát, óh örök
igazság és szent szeretet!
Oldozd meg a bilincseket
amikkel törzs és vér leköt,
hogy szellem és ne hús tegyen
magyarrá, s nőjünk ég felé,
testvér-népek közt, mint a fák,
kiket mennyből táplál a Nap.

Sík Sándor: A keresztúton

Megy a Jézus a Kálváriára,
Fejében a töviskoronája.

Véres rózsák verték ki a testét.
Megy a Jézus, viszi a keresztjét.

Most először roskadt el alatta,
Vad pribékek keze fölrángatta.

Szeges szíjak a húsába tépnek,
Borzalommal kísérik a népek.

Szeges szíjak csontig elevenbe.
Jön az úton Szűz Mária szembe.

A szeméből mennyek mosolyognak,
De szívében hét tőre pokolnak.

Nézi Jézust, nézi a keresztfát,
Azt a véres, verejtékes orcát,

Azt az Arcot, azt az édes-egyet,
Aki az ő testéből testedzett.

Kis Betlehem boldog éjjelében
Ő ringatta ámuló ölében,

Ő mosott rá, főzött és dagasztott,
Ágya szélén de hányszor virrasztott!

Ruhácskáit szőtte, fonta, foldta,
Haj pedig már akkor is de tudta…!

Ó hogy nézte távolodó képét,
Mikor elment, három éve, végképp!

Nézi most is, rogyadozó testtel,
Kicsi fiát a szörnyű kereszttel.

Nézi, nézi, fátyolodó szemmel.
Megy a Jézus, utána a tenger.

Véres úton, végestelen hosszan:
Tenger ember, férfi, gyerek, asszony.

Véres tajték veri ki a mesgyét.
Valamennyi viszi a keresztjét.

Nem hiányzik senki sem a sorból:
Legelöl a tizenkét apostol,

Utánuk a számolatlan ezrek,
Ködbevesző végtelen keresztek.

Ott piheg a sok mái szegény is:
Édesapám, édesanyám, én is!

Hétfájdalmas, nézz ide miránk is,
Krisztus Anyja, légy a mi anyánk is!

SZENTVIKTORI ÁDÁM: A KERESZT DICSÉRETE

A keresztet ünnepeljük, / A keresztnek énekeljük
ujjongó dicséretét.
Kereszt a mi győzedelmünk / Itt adatott letepernünk
ellenségünk erejét.
Rajta függ a feláldozott, / egy világot ki megmosott
az ősbűnnek szennyitől.
Kiterjeszti négyes ágát, / és a földnek négy határát
egybefogja, élteti.
Áldják az Úr Szent Keresztjét, / kik általa megszerezték
az életnek kincseit.
Üdvösséges boldog Oltár, / mily tüzesen bíboroltál
a Báránynak véritől.
Bűnnek, bajnak üdvös írja, / mit magában meg nem bírna
veled bírja a hívő.
Győztes szent Fa, világosság, / nincs több ilyen virágos ág,
ily koszorús földi tő. Amen

Mondj szívem dalt (Omni die dic Mariae)

Mondj szívem dalt, és magasztald
Máriának szent Nevét,
Őt dicsérjed, és megüljed
Buzgalommal ünnepét;
Kell csodálnod, hogyha látod,
Mily magasra tétetett;
Mert szülőnek s tiszta szűznek
Csak magát nevezheted.

Hídd segédül, hogy bűnöktül
Tisztogassa lelkedet;
Nem tetéznek annyi vétkek,
Őt ha buzgón tiszteled:
Higgyed, érte szent szülötte
Minket újra befogad,
Bánkódóknak, jobbulóknak
Bő kegyelmet osztogat.

Zengj szívem dalt, és magasztald
A világ nagyasszonyát;
Mert legyőzte ő szülötte
A pokolnak zsarnokát;
Üdvözítő anyja lett Ő,
Kiben éltünk újula.
Véghetetlen jókat Isten
Nyújt nekünk őáltala.

Téged illet a dicséret,
Csillag a vésztengeren!
Kellemedhez mérve elvesz
A több fényár az egen;
Bámulunk! mert általad nyert
Földi pályánk égi fényt,
Bűnhomályban, sok viszályban
Te derítsz ránk jó reményt.

Érdemed nagy, mert Anyánk vagy,
Aki ránk szórsz bő kegyet;
És nekünk, mint szent hitünk int,
Megnyitád a zárt eget:
A hibáknak elhagyatnak
Általad tévútjai:
Felbomolnak, szétoszolnak
A bűn undok átkai.

Szent Fiad kérd a malasztért,
Öntené szívünkbe azt,
S újra benne ne növesztne
A gonosznak magva gazt;
Szűz! Te védjed és segéljed
Hű keresztény nyájadat,
Hogy gyönyörrel, léleküdvvel
Járja áldott útadat.

Szabó T. Anna: Belső mosoly

Hozott Isten nálunk, sok fáradt zarándok! Étel-ital szállást itt ugyan találtok! Messzirül világlik már a templom tornya, Ott lakik a Szent Szűz, s lészen rátok gondja!

Bűnterhes lelketek lábához vigyétek, S Tőle föloldozó áldását vegyétek! Meggyógyul a fájás, elmúlik a nyűség, Hogyha szívetekben érdemes a hűség! S ha majd Máriánkat szépen köszöntétek, Illendő imákkal Őtet illettétek, Lépjetek ki akkor Kis-Czell városába, Ki a koraőszi, nyájas éjszakába, S ott, a klajstrom mellett, bármi is az óra, Rátaláltok majd a Szarvas Vigadóra, Ahol Patzold Uram kurjanó torokkal Kínál majd a hűvös, jó sági borokkal! S kicsit távolabb, a Szenthármasság téren Már a Szőllő Korcsma világlik az éjben, Ottan Wenczler János árul vacsorákot, S nála kaphatjátok a legjobb tubákot. S ott a Vörös Ökör, ahol Pándits János Uram a tisztessen megőszült korcsmáros, Az is bőkezzüen méri ki a rumot, De vigyázz, ne csinálj mégse skandallumot! S innét ha menni köll, ott van még a Bárány, Ahol két kupát kapsz egyetlenegy árán, Meg az Angyal Csárda, ahol jól zenélnek, S egészen hajnalig járják a legények. S hogyha fáradt tested vágyna nyogovásra, Kapsz egy jó szobát a tágas Koronába, Vagy, ha az erszényed könnyebb pár garassal, Be köll akkor érned a Fekete Sassal. S reggel, ha ébrednél renyhe kábulatba, Ímelygős, fejfájós, rusnya hangulatba, Elballaghatsz majd az utca legvégére, Capelláris Uram kávémérésébe. Aztán átöltözvén a jobbik ruhádba, Sétálj vissza újra a Szűz templomába, S miután meggyóntad az előző estét, Tisztán vedd magadhoz Krisztus Urunk testét. S végül áldott szívvel indulj az utadra, Emlékezve minden boldog pillanatra, Melyeket megéltél Kis-Czell városában, Hétszázhatvanhatnak September havában

Illyés Gyula: Szekszárd felé

Petőcz András: A hajléktalan Isten

Szerdahelyi Szedenits István: Jövök Uram!