71586 ima található a honlapon, összesen 165179 imádkozás. Regisztrálj, majd kattints és imádkozz!

Dr. Frajka Félix atya homiliái

Dr. Frajka Félix atya homiliái
Hetente frissül

Dr. Frajka Félix atya homiliái

http://www.felixatya.hu

A Jászberényhez tartozó Boldogházán 1930-ban született szerzetes 1948-ban belépett a ferences rendbe, 1956-ban doktorált teológiából, és 1961-ben szerzett matematika-fizika szakos tanári diplomát.

A ferencesek esztergomi és szentendrei gimnáziumában tanított 1991-ig, majd megszervezte a rózsadombi Szent Angéla Gimnáziumot, amely új épületszárnyakkal és tornacsarnokkal bővült 2002-ig tartó igazgatói működése idején.
Pedagógusi munkássága mellett a lelkipásztori tevékenység is mindig fontos volt számára. Közel négy évtizede került a II. kerületi Tövis utcai lelkészségre, ahol 1991-ben templomigazgatói lett. Vezetése alatt új rendház és hittanterem épült, a templom kívül-belül újjászületett. Három harang került a toronyba, a bejárati homlokzatot új üvegfreskó díszíti. A templom új orgonával és jelentős művészi alkotásokkal gazdagodott. Legutóbb a külső homlokzatot ékesítő, Mindszenty bíborost és a hét ferences vértanút ábrázoló nagyszabású domborművek megszületése tette teljessé a templomigazgató templomszépítő fáradozását.
Frajka Félix pedagógusi és közéleti munkásságáért számos elismerésben részesült. Megkapta többek között a Magyar Érdemrend lovagkeresztjét, a Magyar Érdemrend tisztikeresztjét, a Szent Gellért-díj arany fokozatát, a Pro Cultura Christiana-díjat, valamint a II. Kerületért-emlékérmet.

Félix atyaÉvközi 27. vasárnap

Napi Ima3 imádkozás /layout/img/logo.png

Okt
02

Bevezetés

A mai Igeliturgia evangéliumi szakaszában azt kérik az apostolok Jézustól, hogy „növeld bennünk a hitet!”. Ha azt akarjuk, hogy hitünk élő legyen, ápolnunk és növelnünk kell Urunk Jézus segítségével. Miként az életet, úgy az életünket éltető hitet is tovább kell adnunk. Megtesszük-e mi e feladatatainkat? Vizsgáljuk meg lelkiismeretünket.

Kirié litánia

Urunk Jézus! Bocsásd meg, hogy nem törődünk eléggé az életünknek célt és tartalmat adó hitünk erősítésével és növelésével. Uram irgalmazz! 

Urunk Jézus! Bocsásd meg, hogy bátortalanok vagyunk hitünk megvallásában. Krisztus kegyelmezz! 

Urunk Jézus! Bocsásd meg, hogy oly félénkek és visszafogottak vagyunk még a ránk bázottaknak történő hitünk továbbadásában is. Uram irgalmazz! 

Evangélium után

Az életben csak kevesen büszkélkedhetnek azzal, hogy hitüket töretlenül megőrizték, bátran megvallották, szerinte alakították életüket. A kételyek szakadéka itt tátong mellettünk, hamis képzetek, hazug propaganda, bűnös szokások felhői takarják el hitünk vezérlő csillagát.

Ez a felismerés adta a kérést az apostolok ajkára: Növeld bennünk a hitet! Az Úr Jézus közelében fokozottabban érezték: a hit akkor egészséges, ha növekszik, ha egyre jobban reánk teríti áldott lombsátorát. Ennek a növekedésnek záloga, hogy egész személyiségünkkel Isten felé forduljunk. Belőle árad az a fény és a meleg, ami biztosítja hitünk növekedését.

Az Úr Jézus egy hihetetlennek tűnő képpel szemlélteti a hit jelentőségét. Egy mustármagnyi hit elegendő, hogy a szederfa kiszakadjon a földből, és gyökeret verjen a tengerben. A merész hasonlattal akarja Jézus szemléltetni a hitnek életet átformáló, szinte a lehetetlent is megvalósító erejét.

Gondoljunk csak a pünkösd-kor megszülető zsenge Egyház esetére! A mustármagnyi közösség, az apostolok lelkes hite fává növekszik, és gyökeret ver a pogányság, egy ellenséges világ tengerében.

Gondolhatunk azokra az egye-di esetekre, amikor valaki elnyeri a hit ajándékát, és ez kiemeli az alkoholizmus, a kábítószerélvezés szenvedélyéből.

A dúsgazdag milliomos szétosztja vagyonát és elmegy a harmadik világba betegeket ápolni.

Egészséges, szép fiatal leány lemond a szerelemről, a házasságról, az anyaságról és Krisztust szolgálja az élet elesettjeiben.

Vajon mi mást bizonyítanak ezek a példák, mint a hit csodálatos erejét!

Ha ilyen hordereje van a hitnek, akkor mi sem tehetünk mást, mint az apostolok és kérjük Urunkat, hogy ne csak őrizze meg, hanem növelje is bennünk a hitet.

Hisz a bennünket körülvevő, s még otthonainkba is behatoló közszellem, nem növelni, hanem csökkenteni, s kioltani igyekszik a hitet. Annak ellenére, hogy a vallások reneszánszát éli a világ.

Különösen is a Glóbusznak azon a részein, ahol üldözték, de ott is, ahol szabadelvű, dohos vallásellenes eszmék formálták, illetve formálják még ma is a közvéleményt.

Ez az oka annak, hogy még ma is sokan úgy vélekednek, hogy megalázó a hívő magatartás.

Ez a megállapítás azonban nélkülöz minden komoly alapot. Hiszen a hit olyan igazságok elfogadása, amelyeket Isten üzenetéből ismerünk meg.

Az emberek mindig keresték az Istenhez vezető utakat. Sokan és sokféleképpen próbálták Őt megközelíteni.

Mi, keresztények ezzel szem-ben azt valljuk, hogy Jézus Krisztus élete, tanítása és keresztútja vezeti el az embereket Istenhez. Tőle kaptunk olyan válaszokat, eligazításokat, amelyek túlmutatnak a tudomány világán. Ha ezeket elfogadjuk, nem kell megtagadnunk tudományos nézeteinket.

A hit igazságai nem lezárják az ember előtt a kutatás útjait, hanem sokkalta inkább megnyitják azokat. A Világmindenség végtelenjére emlékeztetnek, amely véget nem érő kalandra csábítja az embert.

A hit növekedése érdekében el kell távolítanunk, az emberi tudatból a tudat alatt is ható akadályokat, téves hiedelmeket

Természetesen nem elegendő az akadályok eltávolítása, a sorom-pók felhúzása. Hitünk csak akkor tud növekedni, ha megfelelő táplálékban részesül. Ilyen táplálék maga az Isten Igéje, annak olvasása és hallgatása.

A vallásos kérdésekkel való foglalkozás. Neves protestáns teológus mondta, hogy a teológiával való foglalkozás a legférfiasabb foglalkozás a világon.

Az Isten Igéjének hallgatása, vallásos írások olvasása csak akkor növeli hitünket, ha életté válik bennünk. Tudhatja valaki kívülről az egész Szentírást vagy a katekizmust, és ugyanakkor lehet hit nélküli ember. A hit pedig csak akkor lesz élő valóság számunkra, ha kovászként átjárja életünket.

Ha pedig átjárja életünket a hit, akkor nem feledkezhetünk meg az adakozásról sem. Hitünk az által is erősödik, növekszik, ha tovább adjuk embertársainknak.

Miként a tovább adott szeretet gazdagítja a saját szeretetkincsünket, ugyanúgy, a másoknak, rokonainknak, honfitársainknak átadott hit is növeli, erősíti a miénket is.

Ámen

Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
Ezt az imát még nem imádkoztad el!

Félix atyaÉvközi 26. vasárnap

Napi Ima9 imádkozás /layout/img/logo.png

Szep
24

Bevezetés

Szent Pál apostol a Timóteushoz címzett leveleket Kr. u. 65 körül írta. Az első levélben olvashatjuk:

„Akik meg akarnak gazdagodni, kísértésbe esnek, sok esztelen és káros kívánság kelepcéjébe, amelyek romlásba és kárhozatba döntik az embert. Minden baj gyökere ugyanis a pénz utáni sóvárgás. Így néhányan, akik törik magukat utána, már elpártoltak a hittől, és sok bajba keveredtek” (1Tim 6,9-10). Közel kétezer évvel ezelőtt leírt szavak ezek, a kereszténység kezdetén, és mégis mintha most írták volna azokat.

Kirié litánia

Urunk! Bocsásd meg, hogy oly sok mindent megígértünk Neked, és nem teljesítettük. Uram, irgalmazz!

Urunk! Bocsásd meg, hogy oly sok mindent megígértünk embertestvéreinknek, és cserbenhagytuk őket. Krisztus kegyelmezz!

Urunk! Bocsáss meg nekünk, hogy megígérjük, hogy ezt, vagy azt a vétkünket elhagyjuk, és mégsem hagyjuk el. Uram, irgalmazz!

Evangélium után

Akiket szíven talál a mi anyagias világunkban e szentpáli tanítás, azt hiszem, Szent Pált szívesen elküldenék a halálba, csak ilyeneket ne kelljen hallaniuk.

Ő pedig nem tenne mást, mint elénk tenné az evangéliumokat, s Krisztus példabeszédei közül felütné ott, ahol a Mester arról szól, hogy a bogáncsok közé hullott mag azt jelenti, hogy „hallják ugyan a tanítást, de a világ gondjai, csalóka gazdagság és a többi vágy szívükbe hatol, elfojtja az isteni szót, úgyhogy terméketlen marad” (Mk 4,19).

Felütné még Szent Pál a gazdag ifjúról szóló részt, amikor nem tudta elfogadni Krisztus hívását, „elszomorodott, mert nagy vagyona volt.” (Mk 10,22). Az Üdvözítő szívét pedig a gazdag ifjú viselkedése szomorította el: „Tanítványaihoz fordult: „Mily nehezen jut be a gazdag az Isten országába!” (Mk 10,23).

Idézné a mai evangéliumi szakaszt is.

„Volt egy gazdag ember. Bíborba és patyolatba öltözködött, és mindennap dúsan lakmározott. Volt egy Lázár nevű koldus is, ez ott feküdt a kapuja előtt, tele fekélyekkel. Szívesen jóllakott volna az ételmaradékból, ami a gazdag ember asztaláról lehullott, de abból sem adtak neki. Csak a kutyák jöttek, és nyalogatták sebeit.” (Lk 16,19-21).

Íme, a világ nagy ellentétei. Gazdagság és szegénység. Az egyik pazarol, a másik nélkülöz. Annak ellenére, hogy mindenkinek egyformán joga lenne az emberhez méltó élethez.

Az imént hallott példabeszéd zavarba hozhatja a hívő hallgatót is.

Eszükbe juttathatja azt a gyakran emlegetett vádat, amely szerint a vallás, a kereszténység túlvilági mesékkel vigasztalja a szegényeket. Azokat, akik nem meríthettek a bőség kosarából, mert mások mohón, s a kelleténél többet merítettek abból, s nekik már nem maradt miből meríteni.

E vád hangoztatói szerint a kereszténység azt mondja: „Tűrjetek, majd a túlvilágon mindenért kárpótol benneteket a jó Isten.”

Félreértenénk a példabeszéd értelmét, ha úgy értelmeznénk, hogy a szegények vigasztalására szolgál e példabeszéd. Az Úr Jézus a mennyei boldogsággal nem a szegény Lázárt vigasztalja, hanem a szívtelen gazdagot fenyegeti.

Az éhező Lázárt úgy állítja elénk, mint a gazdagságban élő emberiség szégyenét. Kicsit ehhez hasonlót tesz a TV is, amikor ha pár pillanatra is, de a jólétben élők, a dúsgazdagok szeme elé tárja az éhező embereket, a csonttá és bőrré lesoványodott gyermekeket és aggokat.

Ugyanis súlyosan vétkeznek minden korban és mindenütt azok a szívtelen gazdagok, akik kapzsiságukkal, harácsolásukkal, szegénységbe, nyomorba taszítják ember-testvéreiket.

Számukra, a jézusi tanítás szerint, nincs hely az Isten országában. Ők a kereszténység tagadói, s lejáratói a nem keresztény kultúrájú népek előtt. Akik nem ismerik fel Jézust a nélkülöző embertestvéreikben, azok megdöbbenve hallhatják e napokban a harmadik világ indulatos kritikáját és hallhatják majd a végítélet napján az Úr Jézus eme szavait: „Nem ismerlek titeket!”

Nem folytathatunk struccpolitikát. Napjainkban sok millió ember éhezik, és sok tízezer ember hal éhhalált naponta. Mégsem azon törik az illetékesek a fejüket, hogy hogyan juttassanak élelmet a megtermelt fölöslegeikből, túltermelésből adódó, eladatlan készleteikből az éhezőknek, hanem sokkalta inkább azon, hogy a föld egyik részéről a föld másik részére, hogyan juttassanak el fegyvereket az egymás ellen kegyetlen, testvérgyilkos, és népirtó háborút folytatókhoz.

A világban tapasztalható sok igazságtalanságnak, kegyetlenségnek, szenvedésnek és nyomornak, nem az Úr Isten az oka!

A kínpadot, a korbácsot, a börtönt, a rabszolgaságot, a fegyvereket, a bombákat, az atombombákat, a rakétákat az ember hozta létre, nem pedig az Isten. A szegénységnek és nyomornak is az ember az oka, s nem az Úr Isten!

Kedves jó Testvérem! Veled együtt én is jól tudom, hogy e világméretű problémákat megoldani nem tudom, hogy az egész világ sebeit nem orvosolhatom.

A mai evangélium azonban nem akar nyugton hagyni bennünket e kérdésekkel kapcsolatban, hanem azt akarja, hogy keressük és segítsük emberhez méltó élethez a mi Lázárainkat, hallgassunk Mózesre és a prófétákra, főként pedig az Urunk Jézus Krisztusra, aki nagy árat fizetett azért, hogy mindannyiunkon segítsen:

„Ő, a gazdag szegénnyé lett, hogy szegénysége által meggazdagodjunk” (2Kor 8,9) a leg-értékesebbel, az örök élettel.

Ámen.

Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
Ezt az imát még nem imádkoztad el!

Félix atyaÉvközi 25. vasárnap

Napi Ima7 imádkozás /layout/img/logo.png

Szep
17

Bevezetés

A mai, évközi 25. vasárnap evangéliumában a hamis sáfárról szóló elbeszélést halljuk majd. Megjegyzem, hogy a hatóságok napjainkban is, szinte naponta gyanúsítanak meg, és vesznek őrizetbe valakit hűtlen kezelés miatt. Úgy tűnik az evangéliumi elbeszélésből, hogy a visszaélések és csalások a régebbi időkben is gyakran előfordulhattak. Mivel Jézus példabeszédei alapvetően a mindennapi életből merítik témájukat, nyugodtan állíthatjuk, hogy a hűtlen intéző esete, sem egy tanmese, hanem a valóságban is megtörtént esemény.

Nem értjük, hogy miért dicsérte meg a gazda ezt az okirathamisító, gyengejellemű intézőt. Nem az okirathamisításért, hanem azért a leleményességéért, amellyel igyekezett jövőjét biztosítani.

Ebben a válságokkal teli világban, milyen bennünk, a saját, családunk és nemzetünk jövőjét biztosítani tudó leleményesség?

Vizsgáljuk meg lelkiismere-tünket. 

Kirie litánia

Jézusunk, bocsásd meg, hogy nem tudunk jól bánni a Tőled kapott javainkkal. Uram, irgalmazz!

Jézusunk, bocsásd meg, hogy állandóan zúgolódunk anyagi körülményeink miatt. Krisztus, kegyelmezz!

Jézusunk, bocsásd meg, hogy nem tudunk a hamis mammonból barátokat szerezni. Uram, irgalmazz!

Evangélium után 

Jézusnak, a „hamis sáfárról” szóló ma is időszerű példabeszédét hallottuk az imént. Napjainkban kevésbé ismert a „sáfár” kifejezés, ezért intézőnek is lehet nevezni azt a személyt, akit az ura megbízott azzal, hogy az összes vagyonának a kezelője legyen. A példázatban egy ilyen intézőről esik szó, akit bevádoltak az uránál, hogy eltékozolja a vagyonát. Az úr maga elé hívatta a hűtlen intézőt és közölte vele, hogy nem maradhat tovább intéző, adjon számot az intézőségéről.

A sáfár ekkor így gondolkodott magában: „kapálni nem tudok, koldulni szégyellek”. Ezért az az ötlete támadt, hogy az ura vagyonán, ami még a kezén van, az ura adósainak javára „jótékonykodni” kezd. Úgy hogy, miután elbocsátják az intézőségből, ennek fejében a jól járt adósok majd befogadják őt a házaikba. Úgy járt el, hogy míg jótékonykodott, urát ezzel még jobban megkárosította. Gyakorlatilag csalt és becstelenül járt el, mégis az úr megdicsérte a hamis sáfárát, hogy okosan cselekedett.

A példázat könnyen félreérthető. Sokáig én sem értettem igazán. Félreérthető a példázat. Sokan azt gondolják, hogy Jézus dicsérte meg a hamis sáfárt a példázat végén. Az „úr” szó nem Jézusra, hanem a gazdára vonatkozik. Hangsúlyozni kell, hogy nem Jézus dicsérte meg őt, hanem az intéző ura.

A következő probléma az, hogy ha a sáfár megkárosította urát, akkor az mégis miért dicsérte meg ezek után? Hogyan lehet megdicsérni valakit, amikor az meglopja ura vagyonát, és miután számon kérik tőle, akkor még nagyobb károsítást hajt végre? Mi ebben a dicsérni való, hiszen „ez már több a soknál”? Végül pedig miért aktuális ma is ez a példázat?

Eredetileg a példázat a tanítványok körében hangozott el, de Jézus szavait a farizeusok is hallották, ezért nyugodtan mondhatjuk azt, hogy Jézus „úgy mondta el Péternek, hogy közben értse Pál is”, úgy szólt a tanítványaihoz, hogy megértsék az ott hallgatódzó farizeusok és írástudók.

Vallási síkra térve: Jézus korában ők voltak az Úristen intézői, a hamis intézők, akik az Istentől kapott ajándékokat, javakat a saját részükre tartották meg, és arra használták a megbízatásukat, hogy ezzel a nép fölé emeljék önmagukat. A „Írások” fölé saját magyarázataikat helyezték mértékül az emberek elé. Ezzel súlyos igát raktak a nép nyakára.

Ott voltak még Jézus körül a vámosok is, akik közül többen ráeszméltek arra, hogy a Mester éppen róluk beszél, ők azok, akik folyamatosan becsapják a népet, de számukra is van kiút. Ők vagyonos és módos emberek lévén, segíthetnék Isten akaratát megvalósulni itt e földön. Enyhíthetnék az igazságtalanságot és a nyomort ezen a Földön. Tehát ők is tehetnének valamit azért, hogy befogadottak legyenek majd az örök hajlékokba.

Miért dicsérte meg az ura a hűtlen és hamis intézőt? Az ura azért dicsérte meg a hamis intézőjét, mert az a saját érdekei szerint jól tudta használni az eszét. Ha a maga érdekében így tud eljárni. A vagyonból nemcsak saját magának tesz félre, de másoknak is juttat, még jótékonykodni is tud, bizonyára ért valamit az intézőséghez is. És ez a lényeg. A dicséretet ezért kapta, és nem a csalásáért.

És milyen szempontból állította Jézus példaként elénk ezt a mihaszna sáfárt? Tényként állapította meg, hogy okosan cselekedett, leleményes volt, hogy „e világ fiai a maguk nemében okosabbak, mint a világosság fiai.” A világosság fiai is legyenek hát legalább olyan okosak, mint a mammonimádó világ fiai!

A farizeusoknak, az írástudóknak, a vámosoknak, és minden akkor és ma élő embernek szól ez a történet, hogy tanuljon meg mindenki a saját érdekein túl is látni és segíteni, még bajban is, másik emberen, még az adóson is, mindabban, amiben az segítségre szorul.

Valamint, nem utolsó sorban szól Jézus mindenkori tanítványaihoz, azokhoz, akik keresztényeknek vallják magukat, hogy azt az okosságot, amit az élet különböző területein használnak, hasznosítsák az elesettek és a rászorulók javára is. És ne feledjük nekünk szóló felszólítását: „szerezzetek magatoknak barátokat a hamis mammonnal”

Én azt látom és tapasztalom, hogy az igazi hívők, nem feledik. És hálásak és örülnek, hogy adhatnak, mert „nagyobb öröm adni, mint kapni”.

Ámen

Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
Ezt az imát még nem imádkoztad el!

Félix atyaÉvközi 24. vasárnap

Napi Ima5 imádkozás /layout/img/logo.png

Szep
11

Bevezetés

A mai, évközi 24. vasárnap Jézus két, rövid, de nagyon sokat mondó hasonlatát közli majd velünk. Az elveszett juhról, és az elveszett drachmáról szólót, s az azok megtalálása fölötti örömről.

Gondolunk e mi azokra a testvéreinkre, akik egykor velünk, közöttünk éltek, de életük folyamán eltávolodtak, eltévelyegtek tőlünk.

Keressük e mi őket? Mit teszünk mi értük, hogy megtaláljuk őket, és vállra véve hozzuk vissza őket közösségünkbe? Vizsgáljuk meg lelkiismeretünket! 

Kirie litánia

Urunk Jézus! Bocsásd meg, hogy nem keressük a jó Pásztor szeretetével az eltévedt bárányokat. Uram irgalmazz!

Urunk Jézus! Bocsásd meg, hogy a megtalált bárányokat nem segítjük kellően beilleszkedni közösségünkbe. Krisztus ke-gyelmezz!

Urunk Jézus! Bocsásd meg, hogy nem tudjuk embertársainkat örömre hangolni. Uram irgalmazz! 

Evangélium után

Emberi természetünkből következik, hogy kiegészülésre szoruló létünk más emberek barátságára vágyik. Ezért jelentenek számunkra pótolhatatlan kincset a jó szülők, hitvesek, gyermekek, barátok. Ezért ragaszkodunk szellemi és anyagi javainkhoz, amelyeket talán verejtékes munkával szereztünk meg. Szívünkbe szúr a fájdalom tövise, ha ezek közül elveszítünk valakit vagy valamit. Ám az elvesztés fájdalmánál mindig nagyobb a megtalálás öröme.

A mai evangélium jóhíre erről az örömről beszél. Jézus arra tanít, hogy a megtalálás nemcsak az ember, hanem az Isten számára is öröm. Az elveszett bárány, az elveszett drahma, a bűnben elveszett ember megtalálása nemcsak a szegény embernek, hanem a gazdag Istennek is örömet és boldogságot jelent.

Mily vigasztaló, mily öröm tudnunk azt, hogy Isten számára ilyen fontosak vagyunk. Annyira magáénak tart minket, hogy szomorúságot jelent elvesztésünk és örömöt megtalálásunk. Nem, semmiképpen nem hajlandó lemondani rólunk! Ragaszkodik hozzánk, és mindent megtesz, hogy újra megtaláljon minket. Nemcsak vár ránk, hanem utánunk jön és keresi az elveszettet.

Vigasztaló üzenet ez mindannyiunk számára! Hiszen ki nem járta meg közülünk a hűtlenség, az „első szeretet” eltékozlásának szomorú útjait? Sokszor Ádámként bujkáltunk Isten elől szégyenkező bűntudatunkban. Nem válaszoltunk, midőn utánunk kiáltotta: „Ádám, hol vagy?”

És mennyien vannak a templomot messze elkerülők körében, akik nem is hallják Isten őket kereső „Ádám hol vagyát”? Istent azonban nem lehet fölülmúlni a nagylelkűségben! Mindig többet ad, mint amennyit kérünk Tőle.

Azt is érdemes megfigyelnünk, hogy Istennek különös öröme telik az átváltoztatásban! Nem liturgikus, nem dogmatikus értelemben értve a szót, hanem profán értelemben. Ennek a folytonos átváltoztató, folytonos teremtő akaratnak szolgája maga az evolúció, amely úgy dolgozik az anyag átváltoztatásában, mint a kovász a tésztában. Isten átváltoztató szeretete alkotta meg az embert is, akiben fölragyogott a szellem, az öntudat fényessége.

Ezt az átváltoztató munkát folytatta Jézus is, nem a természet, hanem a kegyelem erejével.

Nyilvánvaló azonban, hogy Isten kereső szeretetére nekünk is válaszolnunk kell! Isten kegyelme előtt nem szabad megkeményíteni szívünket és bezárni tenyerünket. Szépen írja a lelkiíró: „Ha egy út megnyílik előttünk, rá kell lépnünk. Ha egy könyv kerül kezünkbe, el kell olvasnunk. Ha egy jóbarát szól hozzánk, meg kell hallgatnunk.”

Isten pedig mindig úgy jön hozzánk, mint egy út, mint egy könyv, mint egy jóbarát. Az út, amely Hozzá, a végtelenül fantáziadús Istenhez vezet: a nagy természet. Amióta élőlény van e világon nem volt, nincs és nem is lesz két egyforma. Még fűszál, s virágszirom s hajszál sem! A könyv, amely róla szól: a Biblia, amelyből megismerhetjük a gondviselő Isten emberért tett nagy tetteit. A jóbarát, aki megajándékoz bizalmával: Jézus Krisztus. Őt állítsuk magunk elé példaképül. Őt, aki a mai evangéliumban ragyogóan megrajzolt pásztor metaforájában, voltaképpen önmagát mintázta meg.

Mit tett az a példabeszédbeli pásztor? Utánament az eltévedtnek.

Amikor a száz juh közül egy elcsatangolt, a pásztor azonnal észrevette. Nem nyugtatta meg magát azzal, hogy „de hát maradt még 99”. Ő minden juhot sajátjának érzett. Fájt neki egyetlen egynek az elvesztése is. Nem írta le, nem húzta ki a névsorból. Nem is kezdett siránkozásba a károsodás miatt. Ehelyett keresésére indult.

Tartsunk tükröt magunk elé. És kérdezzük meg őszintén magunktól: keressük mi egyáltalán az eltévelyedett bárányokat? Feladva kényelmünket, utánamegyünk az eltévelyedettnek? Vagy sajnáljuk értük még a legkisebb fáradságot is?

Annál megdöbbentőbb a mi felelősségünk, mivel Jézus egyetlen elcsatangoltról beszél. A 99 hűséges maradt. Ma azonban mintha fordítva lenne: 99 kóborol el, és egy marad az akolban. Őket ki hozza vissza? Egy pásztor nem is lenne elegendő megmentésükre. A Mester ezért keres munkatársakat. És a hűségesekben találja meg őket. Reményem szerint az itt jelenlevő testvéreimben.

A jó pásztor a rossz útra tért juhot visszavitte, a közösségbe, visszavitte a 99 közé.

A lelki elmagányosodást csak a társaság tudja feloldani. Nincs „maszek kereszténység”, ez fából vaskarika. Szükség van a közös élményekre, ünneplésekre, baráti kapcsolatokra. A közösség biztonságát, erősítését semmi sem pótolhatja.

Végül a jó pásztor örömhangulatot teremtett. Összehívta barátait, társait. Örömre szólította fel őket. S vidám hangulatba hozta őket. Békesség szállt rájuk.

Bárcsak ránk, s hazánkra is, népünk őseink hitéhez történő várva várt visszatérésekor.

Ámen.

Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
Ezt az imát még nem imádkoztad el!

Félix atyaÉvközi 23. vasárnap

Napi Ima9 imádkozás /layout/img/logo.png

Szep
04

Bevezetés

Ismeretes a levélírás kimagasló művelőinek sora: Plinius-tól kezdve, Montesquieu-n, Rousseau-n, Goethe-n, Balzac-on át a mi Mikes Kelemenünkig. Mégis mindezek között első hely illeti a mai szentlecke szerzőjének, Szent Pálnak a legrövidebb levelét, amelyet idősebb korában, első római fogságából írt egy kolosszei kereszténynek, Filemon-nak.

Vizsgáljuk meg lelkiismeretünket.

Kirié litánia

Urunk! Bocsásd meg egymás ellen elkövetett számtalan vétkünket!

Urunk! Add, hogy gyakoroljuk az egymás iránti megbocsátást.

Urunk! Add, hogy érezzük a megbocsátás kegyelmét.

Evangélium után 

Az imént hallott 25 soros rövidke irat a levélírás műfajának páratlan remeke. Formai szempontból kerek egész, minden szava, kifejezése a helyén van, és valamennyi az író alapvető kérését támogatja. Szófordulatai Pál apostol barátságos, humánus szívéről, nemes gondolkodásáról és eleven szelleméről tanúskodnak.

Ugyanakkor nemcsak az adott helyzetben, hanem általános értelemben is örök mondanivalót továbbítanak.

Pál római fogságában megis-merkedett egy Onezimusz rabszolgá-val, akit magához fogadott is megtérített. Erre utal: „fiam ő, akinek bilincseimben adtam életet”. Ám ez a fiú egy kolosszei kereszténynek, Filemonnak volt a rabszolgája, akitől megszökött, s így vetődött Rómába.

Arra is következtethetünk, hogy Filemon maga is Pál apostol korábbi kolosszei missziója alkal-mával lett kereszténnyé. „Önmagad-dal is nekem tartozol” - írja Pál ennek a levélnek a 19. versben.

Filemon nemes lelkű, jóhírben álló ember volt. Onezimusz Pál szolgálatában igen hasznavehetőnek bizonyult, (neve is azt jelenti: hasznos), Pál mégis tiszteletben tartja a kor jogrendjét és törvényeit, nem akarja gazdája beleegyezése nélkül magánál tartani a rabszolgát.

Így a Kolosszéba induló Tihikusszal visszaküldi őt Filemonnak. Nehogy azonban bántódása essék a szökött rabszolgának, ezért ír kísérő, ajánlólevelet, amelyben arra kéri Filemont, ne büntesse meg hűtlen szolgáját, hanem nagylelkűen szabadítsa fel, hiszen már a hitben úgyis testvére lett.

A kifejezés, ahogyan Onezi-muszt ajánlja Filemonnak, megren-dítően szép: „Visszaküldöm őt, mint saját szívemet… fogadd őt úgy, mint énmagamat!”

Pál minden rendelkezésre álló eszközt megragad, elemzi Onezimusz nevét, „egykor haszontalan volt számodra, most azonban számodra is, számomra hasznos…” Mindez azért történt, mert az Úr Isten akarata az, hogy szabadon szolgáljunk neki, s mint testvérek.

A levélke ellenállhatatlan ere-jű, aki megkapja, még ha dühös is volt szolgájára, bizonyára megbékül és belátja, hogy egy sokkal fonto-sabb dologban szolgája megválto-zott, s a köztük lévő viszony már nem a szökés alapján jó vagy rossz, hanem Krisztusban egyszer s min-denkorra jóvá, hasznossá, gyümölcsözővé vált.

De mire is akar tanítani minket egy ilyen kicsinyke levél?

Pál nem hivatkozik levelében apostoli tekintélyére, nem követel Filemontól engedelmességet hatalmi szóval, nem parancsol, éppen ellenkezőleg, magát, mint öreg bebörtönzöttet, megbilincseltet mutatja be, aki egyedül csak a szeretet parancsára apellálhat. Nem magyarázza, milyen értelemben kell venni Krisztus tanítását, mit jelent az evangélium, mit kíván tőle az a tény, hogy szolgája keresztény lett, egyszerűen úgy állítja be a dolgot, mint a szeretet kérdését, amelyben nem is lehet mást tenni, mint az elveszett bárányt szívére ölelni.

Bár világosan látja az apostol a társadalmi struktúrák tarthatat-lanságát, mégsem akarja azokat forradalmi úton megváltoztatni, kicserélni fölrúgni. Pál apostol, mint nagy realista tisztán látta lehetőségeit, illetékessége határait. És élt is azzal!

A görög-római világban még olyan bölcselő és tekintély is, mint Arisztotelész, elfogadja a rabszolgaságot, és jogosságát a természet-törvényből eredezteti. A gazdasági és politikai hatalom birtokosai elképzelhetetlennek tartották rab-szolgák nélkül fönntartani a nemzetgazdaságot.

Először tehát a közgondol-kozás megváltoztatására volt szük-ség, valamint a rabszolgák öntudatra ébredéséhez. A kereszténység itt fogott munkához. A kereszténység elterjedése eredményezte a rabszolgaság megszűnését, azzal, hogy előkészítette a forradalmi változást, és ezt az ember belső világában kezdte meg.

Minden külső változást ugyanis, még a forradalminak mondottat is, a szív forradalmának kell megelőznie. Amikor tehát Pál apostol fiának, testvérének nevezi a szökött rabszolgát, tulajdonképpen forradalmi tettet hajt végre és ezzel példát ad valamennyi kereszténynek.

Belsőleg akarja rávenni a ke-resztényeket arra, hogy ők csele-kedjenek másként, mint pogány környezetük! Ne a gazda-rabszolga, gazda-szegény kategóriák között keressenek érvényesülést, hanem Krisztus normái szerint, akit megismertek, s aki egészen másra tanította őket.

Abszurd dolog, hogy egy ke-resztény egy másik keresztényt birtokoljon, kihasználjon, fogva tartson! A szeretet nevében ez lehetetlen!

Hogy milyen hatást gyakorolt Pál apostol levele Filemonra, ahhoz nem kell dús fantázia. Nem utasította el Pál apostol kérését, nem dobta levelét a papírkosárba, hanem szeretettel őrizgette azt.

E levél ott található az újszö-vetségi Szentírásban, azért, hogy ismételten elolvassuk, és a mi ügyes bajos dolgainkban keressük a Pálé-hoz hasonló megoldásokat, s a mi szívünkben is éljen mindig a Páléhoz hasonló mindent felülmúló testvéri szeretet!

Ámen

Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
Ezt az imát még nem imádkoztad el!

Félix atyaÉvközi 22. vasárnap

Napi Ima8 imádkozás /layout/img/logo.png

Aug
27

Bevezetés

A keresztény erények közül az egyik legalapvetőbb erény: az alázatosság. De mit is jelent ez a szó? Semmiféleképp nem szolgalelkűséget. Ha más szavakkal akarnánk helyettesíteni, akkor a hozzá legközelebb álló szó az igazság lenne.

Mi vajon tudunk alázatosak lenni? Vizsgáljuk meg lelkiismeretünket.

Kirié litánia

Urunk! Bocsásd meg, hogy életünk nem tükrözi, hogy igaz keresztények vagyunk, akik tudnak alázatot gyakorolni. Uram irgalmazz!

Urunk! Bocsásd meg, hogy titkoljuk katolikus voltunkat. Krisztus kegyelmezz!

Urunk! Bocsásd meg, hogy sokszor viselkedünk alázatoskodón és nem alázatosan. Uram irgalmazz!

Evangélium után

Az alázatosság nem más, mint a tények tisztelete, a valóság lázadásmentes tudomásul vétele. Önmagunk és embertársaink olyanként való elfogadása, mint amilyenek vagyunk. Annak szerény - alázatos tudomásulvétele, hogy az emberek létezésük első pillanatától kezdve különbözők. A nagy forradalom tömegeket megszédítő jelszavai közül hamis mindjárt: az egyenlőség.

Különböző adottságokkal, testi, szellemi képességekkel, ösztönös adottságokkal, erkölcsi hajlamokkal születnek bele az emberek a különböző környezetekbe és épp ezért ezeknek a képességeknek a kifejlődése is más, és más formában történik. Ezek tudomásul vételéhez, s életünk eszerinti alakításához alázatra van szükségünk.

Az előbbiek értelmében helytelen lenne ál-alázatosságból alábecsülni képességeinket és erényeinket. Arról azonban sohasem szabad megfeledkeznünk, amit Pál apostol így fogalmazott meg: „Mid van, óh ember, amit nem kaptál? Ha pedig kaptad, akkor mit dicsekszel vele, mint ha nem kaptad volna?” Magát a puszta létet is kaptuk, és mindazt, ami vele együttjár!

Az emberiség józanabbik része és legnagyobbjai ennek mindig is tudatában voltak. Amikor Haydn-t, a nagy zeneszerzőt 76. születésnapján a Teremtés című oratóriumának előadásával ünnepelték, a közönség tombolva ünnepelt, s az idős ember viszont csendet intett és így szólt: „Nem tőlem, onnan felülről jön minden jó!”

Johann Sebastian Bach, a barokk kori német zeneszerző összes zenei kéziratához és sok más művéhez hozzáfűzte kézjegyéhez a S.D.G. kezdőbetűket. Vagyis megvallotta, hogy minden munkáját illetően „Egyedül Istené a Dicsőség!”. (Soli Deo Gloria!)

Viszont senki sem kifogásol-hatja az egészséges önbizalmat és a helyes mértékű ambíciót sem. Ezeknek is megvan a maguk jelentősége. Komoly hajtóerői életünknek! Tehetségünkbe vetett bizalom vezérli lépteinket a sikerek csúcsa felé.

Az is természetes, hogy nem csak a sportban de az emberi társadalomban szinte az élet valamennyi területén megfigyelhető bizonyos versengés az első helyért. Ezt sem kell eleve elítélnünk, ameddig tisztességes, sportszerű eszközökkel történik mindez!

Mindenki jó helyen akar ülni a színházban, a moziban, a vonaton, a sportpályákon. Sokan még a templomban is válogatják a helyeket. Igaz itt nem az első helyeket, hanem az utolsókat. Helyesebben nem az első padsorokat, hanem az utolsókat. Nem tudom miért, de eléggé általános szokás. Remélem nem azért, hogy elsők lehessenek távozáskor.

A munkahelyén is minden ember fölfelé törekszik, és a fizetés ranglistáján is.

Az is nyilvánvaló azonban, hogy nem kerülhet mindenki az első helyre. De az sem kifogásolható, ha valaki megérdemelten kerül a „főhelyre”, amelynek a közösség látja a hasznát. Ám vétkes, átkos, sőt tragikus is lehet az a hiúság, amely őt meg nem illető helyre tör, és nem válogat az eszközeiben.

Ki ne emlékezne az idősebbek közül azokra a gőgös hangokra, amelyek a második világháború alatt és utána uralkodtak Európában? Hogy felmagasztaltatták egyesek magukat, akikért megszédített ezrek rajongtak, s akiktől ugyanakkor józan milliók rettegtek.

S hová lettek ők? Hogy őrzi emléküket a történelem?

Örökérvényűek a krisztusi szavak: „Aki magát felmagasztalja, megaláztatik.”

A földi élet színpadán nem játszhat mindenki főszerepet. Ha azonban azt a szerepet, amelyet az egyének és népek sorsát atyai szeretettel irányító gondviselő Isten jelölt ki számunkra, és amelyet éppen most betöltünk, jól töltjük be, első helyre kerülhetünk Isten országában.

Az Úr Isten szerint ugyanis nem az a döntő, hogy milyen munkakört töltünk be, hanem az, hogy a számunkra kijelölt munkakört Isten akaratának tekintjük-e? El tudjuk-e fogadni gyermeki alázattal, s hogyan töltjük be, hogyan végezzük a számunkra kijelölt munkát, a meghatározott feladatokat.

Ha gyermeki alázattal elfogadjuk, és példamutatóan teljesítjük megbízatásunkat, töltjük be hivatásunkat, akkor a mi vonatkozásunkban a krisztusi mondás második része teljesül majd be: „Akkor Isten fölmagasztal majd minket.” Lehet, hogy már itt a földi létben is, és majd odaát is, és azt mondja majd nekünk: „Barátom menj följebb!”

Ámen.

Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
Ezt az imát még nem imádkoztad el!

Félix atyaÉvközi 21. vasárnap

Napi Ima7 imádkozás /layout/img/logo.png

Aug
20

Bevezetés 

A mai, évközi 21. vasárnap evangéliumában, a kereszténység korábbi századaiban sokat vitatott kérdést halljuk majd: „Kevesen vannak-e, akik üdvözülnek?” És az Úr Jézus bölcs válaszát: „Törekedjetek a szűkkapun bejutni.”

Ha bennünket, ma élő embereket, nem is foglalkoztat az üdvözültek számának kicsiny vagy nagy volta, nem hiba. De nagy hiba lenne, ha nem foglalkoztatna a saját üdvösségünk. S még nagyobb, ha nem az oda vezető keskeny úton járnánk.

Vizsgáljuk meg lelkiismeretünket.

Kirie litánia

Urunk! Bocsásd meg, hogy számunkra, hívő létünk ellenére is, az üdvösség fogalma, lassan üressé váló fogalom. Uram irgalmazz!

Urunk! Bocsásd meg, hogy nem, foglalkoztat minket kellően az üdvösségre jutásunk. Krisztus kegyelmezz!

Urunk! Bocsásd meg, hogy életünkben sokszor nem az odavezető keskeny utat járjuk. Uram irgalmazz!

 

Evangélium után

„Uram, kevesen vannak-e, akik üdvözülnek?” - kérdésre az Úr Jézus kitérő választ adott.

Annak ellenére, hogy az Úr Jézus egyértelműen kitérő választ adott, azt azért nyíltan megmondta, hogy szűk kapu vezet az üdvösségre.

Azt sem mondta meg Jézus, hogy hányan rekednek kívül a kapun, de azt igen, hogy lesznek olyanok, akik már későn zörgetnek.

Ha ugyanis mindenkit, akarata ellenére beterelnénk Isten országába, akkor az inkább hasonlítana koncentrációs táborhoz, mint szabad emberek közösségéhez.

Az üdvösség elvesztésének veszélyére építő középkori, olykor még mai bűnbánati prédikációk hatására az evangéliumban fölvetett kép némileg módosult és másban csúcsosodott ki. Amire Jézus nem válaszolt, arra bátran válaszoltak, és válaszol még ma is egy-két hitszónok. A válaszuk tömören ez: csak kevesen vannak, akik üdvözülnek, csak a kiválasztottak, csak a predestináltak üdvözülnek.

Kérdezhetné valaki: miért szabta az Úr Isten szűkre az üdvösség kapuját? Miért nem tágítja olyan szélesre, amelyen mindenki, tolakodás, erőfeszítés nélkül átléphetne? Mert az Úr Isten nem hajlandó leszállított áron osztogatni az üdvösséget. Az Úr Jézus sokat fizetett értünk, nekünk is meg kell hoznunk érte a magunk áldozatát.

A vallásos életben, az ember erkölcsösebbé, nemesebbé, tökéletesebbé válását nem lehet elérni erőfeszítések nélkül, valami lelki robotgépekkel, háztartási gépekkel, számítógép-programokkal.

Életünk megszentelése, hibáink leküzdése, az erények megszerzése elképzelhetetlen lemondás, önmegtagadás, áldozat nélkül. Rossz hajlamainkat, szokásainkat, szenvedélyeink vadhajtásait nem lehet fájdalommentesen kioperálni. Az erények virágait nem lehet virágboltokban megvásárolni. Mindezekért nekünk naponta meg kell küzdenünk.

Nagyot tévednénk, végzetesen nagyot, ha feladnánk ezt a mindennapos küzdelmet, mondván nekünk már nem kell küzdenünk, mert már biztosítva van az üdvösségünk. Hiszen már kiskorunkban megkereszteltek. Később elsőáldozók lettünk. Még bérmálkoztunk is. Egyházi házasságban élünk, gyónunk és áldozunk, s támogatjuk anyagilag is egyházunkat.

Nincs senkinek sem privilégiuma. Nincs automatikus üdvözülés. Nem elég az, hogy van Bibliánk, de ki sem nyitjuk. S a rózsafüzér ott van az autónkban is a visszapillantó tükörre akasztva, de sohasem imádkozzuk azt. Mindenkinek egyformán szól az Apostol figyelmeztetése: „Félve és rettegéssel munkáljátok üdvösségeteket!” Üdvösségünk legnagyobb veszélye, ha nagyon biztosak vagyunk benne. A vallásos életben nincs magabiztosság! Nincs megállás! Aki nem halad előre, az visszafelé halad.

Ezért mondja az Úr Jézus, hogy „Igyekezzetek!” Igyekezzetek a szűkkapun bejutni, mert könnyen előfordulhat, hogy bezárul előttünk az ajtó. Mert nem vettük komolyan a szűk kapuról szóló szavait, nem vettük komolyan krisztushívő voltunkból adódó kötelességeinket. Halogattuk az Úr Isten és törvényei melletti egyértelmű elkötelezettségünket.

Félelmet ébreszt bennünk az üdvösségre nyíló szűkkapun bejutni nem akaróknak mondott jézusi kijelentés is: „Nem ismerlek Benneteket!” Hiábavaló a kinnrekedtek mentegetőzése. Nem elegendő ugyanis Isten felületes ismerete. Az Isten nem ismeri övéinek azokat, akik nem kötelezték el magukat mellette.

A sokan jönnek majd Keletről és Nyugatról, Északról és Délről és helyet foglalnak Isten országában, magatokat pedig kitaszítva látjátok jézusi kijelentés is félelmet ébreszt bennünk.

Jézus eme kijelentése sok szentírás-magyarázó szerint a zsidóknak szól, akik saját magukat tartották kizárólagosan Isten országába tartozóknak.

És ez a jézusi mondás, egyben jelzése a kereszténység egyetemes jellegének.

A „sokan lesznek az utolsókból elsők, és az elsőkből utolsók,” jézusi mondás valamennyiünknek szól.

Mi hívők, az életben, sok vonatkozásban nem vagyunk elsők. És ez nem tragédia! Nekünk egyben, a szeretetben kell elsőknek lennünk. A szeretet tesz bennünket képessé arra, hogy bejussunk a szűk kapun az örök életre.

És hallhatjuk majd a hívó szavakat: „Jöjjetek atyám áldottai: Vegyétek birtokba a világ kezdetétől fogva nektek készített országot.”

Ámen

Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
Ezt az imát még nem imádkoztad el!

Félix atyaÉvközi 20. vasárnap

Napi Ima8 imádkozás /layout/img/logo.png

Aug
14

Jézus az évközi 20. vasárnap evangéliumában tűzről beszél. Olyanról, amelyet Ő hozott: „Tüzet jöttem bocsátani a földre.” Ez nem fizikai tűz, hanem jelképes: az életigenlés, a buzgóság és az apostolkodás tüzéről van itt szó.

Mi is tüzes lelkülettel hirdetjük az evangéliumot?

Vizsgáljuk meg lelkiismeretünket!

Kirié Litánia

Jézus Krisztus, téged elküldött az Atya, hogy gyógyítsd a töredelmes szívűeket. Uram, irgalmazz!

Jézus Krisztus, te eljöttél, hogy magadhoz hívd a bűnösöket. Krisztus kegyelmezz!

Jézus Krisztus, te az Atya jobbján ülsz, hogy közbenjárj értünk. Uram irgalmazz!

Evangélium után

„Tüzet jöttem bocsátani a földre.”

A görög mitológia szerint Prometheus ellopta az istenektől a tüzet és lehozta a földre. A tűz segítségével képes lett az ember világítani, melegíteni és energiát fejleszteni. Ezzel megszüntette a sötétséget, hideget és tehetetlenséget. Az istenek azonban büntetésül a Kaukázus sziklájához láncolták.

A monda mély igazságot tartalmaz. Rámutat arra, milyen nagy szüksége van az embernek a tűzre. De téved abban, mintha az Isten irigyelné a tüzet az embertől. Sőt! Ő maga hozza el a tüzet.

Hol van szükség Jézus tüzére?

Hogy a céltalanság sötétségébe világosságot hozzon.

Jeremiást elfogta egyszer a csüggedés. Ő rátette életét egy szent célra: elvezetni népét az Istenhez. A nép vezetői ezért életére törtek. Vízverembe dobták. Összeomlott előtte minden. Olyan válságba került, hogy Isten előtt így fohászkodott: törölj ki Uram engem az Élet Könyvéből.

Az élet értelmetlenségének kísértése nem áll messze a mai embertől sem. Sokan ismételgetik: „Céltalan a létezés. Nem érdemes küzdeni, dolgozni.” Amíg gazdagság, siker, egészség veszi körül, addig megvannak. De a legkisebb nehézségnél összeroppannak. Kihunyt parazsak, elszenesedett üszkök.

Ki fogja bennük az élet alapvető értelmességének lángját felgyújtani? Ki fogja a céltalanság mélységéből kiemelni őket? Jézus Szíve lángjának fáklyájánál tudnak csak tüzet fogni.

Jézus! Hozd el a világosság tüzét a sötétségben botorkáló emberek számára, hogy lássák életük célját. Legalább egy lépésnyire világíts előttük az élet útján.

A lelki életben a buzgóság tüzére.

Az ember belekerülhet a sötétségnek egy másik útvesztőjébe is. Amikor úgy érzi, az imaéletben, az erénygyakorlásban, tökélesedésben nincs komoly előrejutás. Ilyenkor nagy a kísértése az embernek, hogy abbahagyja a vallási élet gyakorlatait, imáit, önmegtagadását. Lanyhaság lesz úrrá a lelken. A lanyhaság nagyobb baj, mint a súlyos bűn, mert az nem egyszeri aktus, hanem állapot. És aki abban jól érzi magát, ott a belsőélet kialakítása lehetetlen.

Akik érzik magukban a lelkiélet tüzének elhamvadását, imádkozzanak: „Jézus, hozz tüzet, amely a lanyhaság szárazságát lángra lobbantja és a langyosságot felizzítja.” Szent Pál buzdítja híveit: „Legyetek tüzes lelkűek!”

Az Egyház életében az apostolság tüzére.

Isten ügyének szolgálatában is beállhat a tűz hiánya. A tehetetlenség, a rezignáció, az elkeseredett lehangoltság. Főleg, amikor súlyos vészfelhők tornyosulnak az Egyház ege fölé.

A történelemben elég gyakran előfordult ilyen korszak. Ma is hasonló krízisnek vagyunk alanyai. De Jézus hozza a tüzet. Ő megígérte: „A pokol kapui sem vesznek erőt rajta.” Az Egyház fennmaradása mellett isteni garancia áll. Ami Krisztusban megtörtént, az, az Egyházban is bekövetkezik. A Mestert keresztre lehetett feszíteni, át lehetett szúrni a szívét, de csak Nagypénteken! Húsvétvasárnap megfordult a kocka. És azóta minden Nagypéntekre következett még Húsvét.

Urunk! Szítsd fel az Egyház tagjaiban az apostolkodás és a missziós szellem energiáját, hogy a te tüzed lángba borítsa a füstölgő mécsbeleket, a szolgálat lángszórója pedig fellobbantsa a parázsló zsarátnokot és a történelem sötét óráiban se felejtsük: „Gomolygó, sötét felhő felett örökké kék az ég!”

Cocteau francia írótól egyszer megkérdezték: Mit vinne magával égő házából? „A tüzet!” – hangzott a felelet. Mintha a Mennyei Atya is megkérdezte volna Szent Fiát: „Mit viszel magaddal a földre?” „A tüzet!” – válaszolta Jézus. Mintha az apostolok is megkérdezték volna Mesterüket: „Mit hoztál magaddal az égből?” „Tüzet jöttem bocsátani a földre és mi mást akarnék, minthogy végre fellobbanjon.” Lángra kapjon az életigenlés, a buzgóság és az apostolság tüze! Ámen.

Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
Ezt az imát még nem imádkoztad el!

Félix atyaÉvközi 19. vasárnap

Napi Ima9 imádkozás /layout/img/logo.png

Aug
07

Bevezető

A mai, évközi 19. vasárnap evangéliumában nekünk mondja majd Jézus: „Éberen várjátok az Emberfiát, mert eljön abban az órában, amikor nem is gondoljátok.”

Ez nem ijesztgetés! Nem élet-kedvkioltás! Nem lebénítás, hanem tettre késztetés! Az emberi sors reális láttatása. Az örök célját ismerő ember, emberhez méltó szép életre való buzdítása.

Vagy vannak közöttünk olyanok, akik másképp értelmezik Jézus eme mondatát? Vizsgáljuk meg lelkiismeretünket!

Kirie litánia

Urunk Jézus Krisztus! Bocsásd meg, hogy életünkből hiányzik az éberen várakozás lelkülete. Uram irgalmazz!

Urunk Jézus Krisztus! Bocsásd meg halogató életvitelünket. Krisztus kegyelmezz!

Urunk Jézus Krisztus! Bocsásd meg, hogy végső óránkra való várakozásunkat sokszor nem az éberség, hanem a tétlenség jellemzi. Uram irgalmazz! 

Evangélium után

A várakozás és éberség szükségességéről szólt a mai evangéliumban az Úr Jézus.

A várakozás jól ismert élet-érzés. Életünkben sokféle formában találkozunk ezzel az érzéssel. Várakozunk az autóbusz és villamos megállóban, a pályaudvaron, a postaablaknál, az orvosi rendelőben.

A fiatalok várják, hogy felnőttekké legyenek, a munkában el-fáradtak, hogy boldog nyugdíjasok lehessenek. A betegek a gyógyulást, a szenvedők a szenvedésektől való szabadulást.

Várjuk a kánikula végét, a levegőt megtisztító, s földet megtermékenyítő esőt.

Az életben mindenki mindig vár valamit, egy olyan állapotot, ami jobb a jelenleginél, ami boldogabbá tesz. Ha az ember már semmit sem vár az élettől, akkor azt, értelmet-lennek és céltalannak tartja. S ha nem hívő, az már önmagában is tragikus, s könnyen választja a tragikus véget, s eldobja az életet önmagától.

Vagy hatalmába keríti a legyőzhetetlen szomorúság, a pánik-szerű menekülés ebből a kilátástalan állapotból, de hová?

A munkába? Az élvezetekbe? Az alkohol és kábítószer világába?

A hívő, keresztény ember is várakozó ember. Ő is várja mindazt, amiről az imént említést tettünk. Ő azonban hiszi és vallja, hogy az élet sohasem válhat értelmetlenné és céltalanná. Tudja, hogy ebben a földi életben sohasem érhetjük el a teljesen gondtalan, s boldog állapotot.

A hívő várakozásainak, vágyainak végső beteljesedésére vár, egy olyan békére és boldogságra, amelyet ez a világ nem adhat, mégis hozzátartozik életünkhez, mégis igaz várakozással fordulunk feléje. Ez a várakozás nem valami meseszerű ábrándra irányul, hanem magára az Úr Istenre.

Az Úr Isten állandóan közeledik felénk. Még akkor is, ha a látszat egészen más. Még akkor is, ha a mögöttünk hagyott század emberisége ezerféleképpen akadályozta és akadályozza, amikor a legsúlyosabb vétkeket követte el, s követi el szinte folyamatosan ellene.

Kezdve a múlt század legvéresebb istenellenes forradalmától, a haláltáborokon, borzalmas világégéseken, a legszörnyűbb emberiségellenes bűnökön: Hirosimán és Nagaszakin át, az állandósult közel-keleti embertelenségeken át, napjainkban a föld számos helyén történő népirtásáig, az orosz-ukrán háborúig.

Ezek látva, reményvesztettek is lehetnénk, sőt kétsége is eshetnénk, ha nem ismernénk az élet által számtalanszor igazolt szentírási szavakat: „Ahol elhatalmasodott a bűn, ott túláradt a kegyelem.” Isten kegyelme, miként a múltban, úgy a jelenben és jövőben is megtisztítja a földszínét minden gonoszságtól, nemcsak a bukott ideológiáktól, hanem a helyükbe lépő mai divatos, embert, nemzetet, kultúrát semmibevevő ideológiától is.

Az Úr Isten nem a tőke hatalmának minden népre történő kiterjesztéséért fáradozik, hanem szüntelenül azon, hogy az emberek közreműködésével, a te és az én közreműködésemmel beteljesítse a teremtés művét, és kiárassza a megváltás kegyelmét minden emberre. Egészen addig a napig, amikor majd visszatér Krisztus és megdicsőíti a mindhalálig hűségeseket.

Mi hívő keresztények végső soron Urunkat, Jézus Krisztust várjuk. Őt, aki eljön majd a végítélet napján, és eljön végóránkon.

De vajon valóban várjuk Őt? Vagy talán azt mondogatjuk: Még van időnk! De Mennyi? Ha temetőben járunk, és a sírkeresztek feliratait böngésszük, ezt olvashatjuk: Élt 8 évet, 17 évet, 56 évet, 89 évet …

Egyszer nekünk is állítanak majd egy fejfát. Az első számot, hogy mikor születtünk, már most ráírhatjuk, de a másik dátumot, halálunk dátumát, még nem, az még ismeretlen számunkra. De ez mégsem tehet bennünket közömbössé a véget, s életünk alakítását illetőleg.

A gyümölcsfát elsősorban nem virágáért, nem zöldleveleiért ültetjük, hanem ízletes gyümölcseiért. Ha közeledik az ősz, a levelek lehullnak, és a gyümölcsök kezdenek virítani a fán. Ki törődik a levéllel? A gyümölcs a fontos!

Az életünk évei is lehullnak életünk fájáról. Törődjünk azzal, hogy jó gyümölcsöt teremjünk.

Hogy mikor lesz a szüret, az aratás? Az első, második, vagy a harmadik őrváltáskor: Nem tudjuk!

Ma felénk hangzanak Üdvözítőnk figyelmeztető szavai: „Éberen várjátok hát az Ember Fiát, mert megjöhet olyan órában, amikor nem is gondoljátok.”

Ámen.

Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
Ezt az imát még nem imádkoztad el!

Félix atyaÉvközi 18. vasárnap

Napi Ima10 imádkozás /layout/img/logo.png

Júl
30

Bevezető

A mai, évközi 18. vasárnap evangéliumában, halljuk majd a Jézus ajkáról elhangzott, s szállóigévé vált mondatot: „Nem a vagyonban való bővelkedéstől függ az ember élete.”

Hát akkor mitől? – kérdezik sokan. Hallani fogjuk majd Jézus ajkáról, hogy mitől, az Istenben való gazdagodástól!

Vizsgáljuk meg lelkiismeretünket!

Kirié litánia

Urunk Jézus! Bocsásd meg az anyagiaságunkat. Uram, irgalmazz!

Urunk Jézus! Bocsásd meg a minden áron való meggazdagodásra törekvésünket! Krisztus kegyelmezz!

Urunk Jézus! Bocsáss meg nekünk, hogy nem törődünk a lelkiekben, Istenben való gazdagodásunkkal! Uram irgalmazz!

Evangélium után

Gyakran olvashatunk gyászjelentést ilyen vagy ehhez hasonló szövegezéssel: Tragikus hirtelenséggel, váratlanul elhunyt.

Olykor arról is tudomást szerzünk, hogy az illető agyondolgozta magát, mindent elkövetett annak érdekében, hogy növelje életszínvonalát. Gazdagodás volt a jelszava és megfeledkezett arról a tényről, amely szerint az élet a maga teljességében nem a mi birtokunk. Az Úr Isten egyszeri, felbecsülhetetlen ajándéka. Ő adta nékünk, s ő veszi is vissza majd tőlünk.

Korunk embere számítógéppel tervezi meg már életét is több-változós függvényként. De közben megfeledkezik arról, hogy az élet és a halál találkozása nem a mi terveink szerint történik. Az esztelen gazdagról szóló példabeszédben erre hívja fel figyelmünket az evangélium.

Helytelen lenne az Úr Jézus szavait úgy értelmeznünk, mintha Isten elítélné, rossznak minősítené a normális keretek közé szorított bírvágy ösztönét, amely természetes megnyilatkozása anyagiakhoz kötődő földi életünknek.

Az embernek gondoskodnia kell mindennapi kenyeréről a saját maga és családja számára.

Értelmes természetünkből következik az is, hogy terveket készítünk, és ezek szerint alakítjuk, irányítjuk életünket. Terveink azonban akkor jók, ha a valóságra épülnek.

A hívő ember nem hagyhatja ki számításaiból a bármely pillanatban érkező halált és az abszolút jövőt, ami hitünk szerint a halál után következik.

Úgy kell használnunk földi javainkat, hogy biztosítsuk örök boldogságunkat, üdvösségünket. Ennek érdekében le kell győznünk a bírvágy túlburjánzását, s a szerzési vágyat korlátok közé kell szorítanunk.

Egy tanmese szerint.

Egy idős tanító és tanítványa állnak a játszótér szélén. Gyermekek játszanak, futkosnak, kacagnak gondtalanul. A tanítvány ennek láttán felveti a kérdést: Mi a magyarázata annak, hogy jóllehet minden ember boldogságra vágyik, ennek megtalálása keveseknek sikerül?

Nézd a játszó gyerekeket, feleli a tanító. Azt hiszem, hogy ők, itt és most boldogok. Én is úgy gondolom - válaszolt a tanítvány. De hogyan lehetnek boldogok a felnőttek? Legtöbbjük miért boldogtalan? - kérdi.

Szóbeli válasz helyett, a tanító belenyúlt a zsebébe, kivett belőle egy csomó pénzt és a játszó gyerekek közé szórta. Erre azonnal abbahagyták a játékot, véget ért a vidám kacagás és egymással versengve, birkózva kapkodták fel pénzt. Többen sírva fakadtak és tettlegességre ragadták magukat.

Nos, amint látod, vége a boldogságnak. Vajon miért? Kérdi a tanító. A versengés miatt! - volt a válasz. De mi miatt verekedtek, veszekedtek? Nemde a bírvágy, a pénz volt az oka mindennek. Íme, itt a válasz a kérdésedre.

Miért boldogtalan sok-sok ember? A szívében élő és érvényesülő bírvágy következtében.

A bírvágy, a minden áron meggazdagodni akarás, de sok embert tett már szerencsétlenné, s tragikus sorsúvá. De sok embert aljasított már le, s vetkőztetett ki emberi mivoltából.

Ezért mondja Szent Pál apostol a mai szentleckében, hogy a kapzsiság bálványimádás. A Mammon, a pénz imádása; amelynek egyenes következménye a bűnök sorozata: csalás, lopás, sikkasztás, gyűlölködés, kíméletlenség.

A pénz szerelmese mindenre képes. Beleszeretni a pénzbe, egyenlő azzal, hogy az ember elindul a legveszedelmesebb lejtőn. Kialakulnak a bűnszövetkezetek, a maffiák, a fehérgalléros bűnözések, közpénzek, lakossági megtakarítások, százmilliók és százmilliárdok nyom nélküli eltüntetése. Bérgyilkosságok, robbantásos merényletek, az egymással való leszámolások.

Hála legyen a jó Istennek, ha bennünket nem ejtett rabul a kapzsiság.

De azért legyünk őszinték! A mi szívünkben is ott fészkel azért a gyors meggazdagodás vágya. Ki merné tagadni, hogy lelkében nem élnek az evangéliumi példabeszéd gazdag emberéhez hasonló vágyak? Ki ne vágyakozna arra a gazdagságra, amely, ha nem is boldogít, de ideig-óráig megnyugtatja a jövő miatt aggódó szívünket?

Az élet folyamán nem egyszer, hanem többször is megkísérthet és meg is kísért szinte minden embert, még a hívő embert is, bennünket is valamilyen mértékben a bírvágy.

Épp ezért óvakodjunk hát mi is mindig minden kapzsiságtól, mert nem a vagyonban való bőségtől függ az emberi élet, s annak boldogsága, hanem az Istenben való gazdagságtól.

Ámen

Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
Ezt az imát még nem imádkoztad el!

Félix atyaÉvközi 17. vasárnap

Napi Ima7 imádkozás /layout/img/logo.png

Júl
23

Bevezető

A mai, 17. évközi vasárnap evangéliumában az általunk imádkozottól eltérő szövegű Miatyánkot hallunk majd. S ezen megütközünk. Pedig nem ezen kellene megütköznünk, hanem azon, hogy kereszténykultúrán felnőtt nemzetünk fiai és leányai már nem, vagy csak alig ismerik, és mi is egyre ritkábban és egyre lagymatagabban imádkozzuk.

Vagy nem…?

Vizsgáljuk meg lelkiismeretünket!

Urunk Jézus! Bocsásd meg, hogy nem imádkozunk. Uram, irgalmazz

Urunk Jézus! Bocsásd meg az imában közömbösségünket, lagymatagságunkat.  Krisztus kegyelmezz!

Urunk Jézus! Tudatosítsd bennünk, hogy a Veled való kapcsolat, az szívből szóló ima nélkül elveszünk. Uram irgalmazz!

Az ima egyidős az emberiséggel és egyidős a vallással. Minden vallásnak meg van a maga imája, vagy ima rendszere. A Bibliában is számos imát találunk, sőt Lukács evangéliumára különösen jellemző, hogy kedveli az imákat. Az Úr Jézust több alkalommal mutatja imádkozó helyzetben.

De a kiemelkedő személyiségek, mint Zakariás, Mária, Erzsébet, Anna próféta asszony – a köztudattal ellentétben nem rögtönzött, hanem már ismert költői szépségű imákban fejezik ki, örömüket, reményüket. Ezek közül a formáját és tartalmát is megőrző legismertebb imává a Miatyánk vált. De az is két különböző változatban.

Mindkét formula az Atyához szóló fohásszal kezdődik. Úgy tűnik, Jézus arra buzdít, hogy Istent inkább családtagnak tekintsük, mint távoli, félelmetes idegennek. Jóllehet az Isten és az ember közötti kapcsolatot nem lehet földi kapcsolattal modellezni. Mégis az emberi atyaság és a fiúság áll legközelebb ehhez a kapcsolathoz.

Ebben a mennyei Atyához intézett imában ott vannak az üdvösségre, Isten Országa eljövetelére, a mindennapi kenyérre, az emberi együttélés nélkülözhetetlen feltételére, a megbocsátásra, a kísértésre vonatkozó kérések. Az egyén és a közösség anyagi, valamint lelki javaira vonatkozó kérések. Mindezeket lehet, sőt kell is kérni a mennyei Atyától. Hogy jöjjön el az ő Országa! A gyűlölködő, embertelen, s kegyetlen világ helyébe a szeretet, a béke és a testvériség országa.

De lehet, sőt kell kérni a mindennapi kenyeret is, amikor oly sok százmillió, több milliárd ember éhezik. Egyre több ember veszíti el kenyérkereső állását. Hazug ígéretekkel csak etetni, s kábítani lehet, de jóllakatni nem, az embereket.

Ott van mindennapi életünkben még mindig a médiumok ránk zúduló hazugsága. Ezért kell kérni a mennyei Atyát, hogy „Ne vígy minket kísértésbe!”, ha nem is értjük az így megfogalmazott kérést. De érthetőbbé válik, ha így fogalmazzuk meg: Ne engedd, hogy kísértésbe, megtévesztésbe vigyen bennünket a gonosz, csatlósainak agymosási tevékenységével. De nemcsak azt kell kérnünk, hogy ne engedje, hogy megtévesszenek, hanem hogy meg is szabadítson bennünket a mennyei Atya a Gonosztól, a hazugság Atyjától és fiaitól! Folyamatban van.

Sokat írtak arról, hogy a kereszténység legfontosabb imája nem azonos szöveggel került bele Máté és Lukács evangéliumába. Ennek elég bonyolult hagyománytörténeti okai vannak, de egy dolgot kétségtelenül állíthatunk. Az ókeresztény egyház ebben az időszakban még szilárd kötöttség nélkül őrizte Jézus imádkozó hagyományát. Nem azzal a görcsös tudattal, amivel a farizeusok, vagy a szadduceusok, akik olyan nagy jelentőséget tulajdonítottak a kötött formáknak. Az evangéliumok hívő közössége Jézustól megtanulta az imádkozás művészetét, és a saját szavaival adta vissza a Jézustól tanultakat. Nem formulát tanultak, hanem imádkozó magatartást.

A Jézus imáját hallgató apostoloknak különböző volt az érzelmi érintettsége. Az imát, bármennyire is igyekeztek, nem szóról szóra, hanem saját szavaikkal adták tovább. Így az első hívő közösségekben nem egy imaforma, hanem az imádság gondolatai rögzítődtek. Évek kellettek ahhoz, hogy egy-egy együttimádkozó közösségben Jézus gondolataiból kialakuljon egy imádságforma. Lukács és Máté két egymást nem ismerő közösség imaformáját építette be evangéliumába.

Szükséges mindenkor imádkozni. Mondotta Urunk Jézus Krisztus. A templomba járó jó hívek eleget is tesznek ennek a jézusi követelménynek.

Mégis sokan vádolják magukat azzal, hogy bűnt követtek el, mert rosszul, szórakozottan, gépiesen imádkoztak. Ilyenkor eszembe jut egyik fiatal papkori lelkigyakorlatunk, amelyen országos nevű bencés atya a következőt kérdezte: Tisztelendő atyák! Bűnt követ el, ha valaki imádkozik? – Néma csend! Újból ő. Nem! Az követ el bűnt, aki nem imádkozik. És a másik: ki az közülünk, aki azt mondhatná magáról, hogy nem imádkozhatna jobban? Senki!

Nem szabad szó nélkül elmenni a mai olvasmányban hallott Ábrahám alázatosan könyörgése mellett sem. Kitartóan alkudozott: 50-től 10-ig lefelé licitált az igazak számát illetőleg. Tíz igazra való tekintettel az Úr nem pusztította volna el Szodomát, az olyan természetellenes szexuális bűnei miatt, amikkel ma divat a Főváros központjában jó érzésű embereket, gyermekeket és fiatalokat megbotránkoztatni. Nem gondolkodnak az emberek? Két egynemű pártól még nem született gyermek. Haljon ki a magyar?

Én szeretném hinni, hogy magyar földön mindig lesz tíz olyan igaz, akikre való tekintettel megkegyelmez az Úr bűnös útra tévedt nemzetünknek.

Ámen.

Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
Ezt az imát még nem imádkoztad el!

Félix atyaÉvközi 16. vasárnap

Napi Ima7 imádkozás /layout/img/logo.png

Júl
16

Bevezetés

A mai, évközi 16. vasárnap evangéliuma, Jézusnak Lázár nővéreinél, Máriánál és Mártánál történt látogatásáról számol be. S felvetődik a kérdés: Márta gondolkodik-e helyesen, vagy Mária? Ha így teszem fel a kérdést, azaz „vagy”- kötőszóval, akkor akármelyiket mondom is helyesen gondolkodónak válaszom helytelen. De, ha a „vagy” kötőszó helyett, az „és” kötőszót használom, akkor a kérdő mondatból kijelentő mondat lesz, nem Mária vagy Márta, hanem Mária és Márta, mindketten, lesz a helyes válasz. Mert ez lényegében azonos azzal, amit ősidők óta gyakorol a hívő keresztény. Imádkozik és dolgozik. Mi is? Vizsgáljuk meg lelkiismeretünket. 

Kirié litánia

Urunk Jézus! Bocsásd meg, hogy nem ülünk le gyakrabban, Máriaként lábadhoz, hogy tanuljunk Tőled. Uram irgalmazz!

Urunk Jézus! Bocsásd meg, hogy nem szolgálunk Néked mindig Márta szorgoskodó szeretetével! Krisztus kegyelmezz!

Urunk Jézus! Bocsásd meg nekünk, hogy nem hozzuk mindig összhangba, az Imádkozzál és dolgozzál ősi keresztény buzdítást. Uram irgalmazz!

Evangélium után

Tévedés lenne Mária és Márta történetét úgy értékelnünk, mint a fizikai munka, a házi munka lebecsülését. Ismeretes mindnyájunk előtt, hogy az Úr Jézus is kétkezi ácsmunkát végzett Názáretben harmincéves koráig.

Ennek megfelelően a keresztény kultúra felépítésében mindig komoly szerepet játszott az ősi bencés alapelv gyakorlati megvalósítása: Ora et labora! Imádkozzál és dolgozzál.

A keresztény népek, így nemzetünk történetét is az imával összekapcsolt szorgos munka vitte előre mindig. Szívós és szorgos munkával hatalmas eredményeket ér el az emberiség mindig.

A dolgos és sikeres emberek mindig nagy elismerésekben részesülnek.

Mindannyian becsüljük azokat az asszonyokat és férfiakat, akik a családban, a templomi közösségekben vagy a társadalomban odaadóan és nemegyszer önfeláldozóan tevékenykednek, és testi-lelki ellátásukról gondoskodnak, még akkor is, ha olykor-olykor hálát vagy köszönetet sem mondanak nekik érte.

Ezért a mai evangéliumban ugyancsak felráz bennünket Jézus kijelentése: „Márta, Márta, sok mindenre van gondod, és sok minden nyugtalanít, pedig csak egy a szükséges.”

Tudjuk, hogy a tudományos és technikai fejlődés óriási teljesítményeket hozott létre, csak éppen az ember erkölcsi, etikai fejlődése nem tartott lépéseket azokkal.

Már ennek a ténynek a puszta tudomásul vétele is, arra hívja fel a figyelmünket, hogy az oly annyira szükséges munka, technikai fejlődés mellett szükségünk van valami másra is! Nevezetesen arra a Jézust hallgató figyelemre, amelynek Mária az iskola példája.

Jelen századunkban általános jelenség az utazás, a turizmus elterjedése. Gyakran találkozhatunk hazánkban is külföldi látogatókkal és láthatjuk, amint térképpel vagy okos telefonnal a kezükben próbálnak tájékozódni.

Itt a földön valamennyien jövevények vagyunk és nem könnyű a tájékozódás. Jézus azért jött közénk, hogy utunk legyen az Istennek tetsző életre. Azért hagyta ránk tanítását, hogy térképül (GPS jelül) szolgáljon az egész emberiségnek.

Az evangélium térképéről kell leolvasnunk, hová menjünk, merre tartsunk.

Ha ezt elmulasztjuk, fennáll a veszély, hogy lázas tevékenységünk üresjárattá válik, rossz irányba fordul. Az élethez mindig kellenek irányító, igaz eszmék.

Mindannyian megdöbbenve éltük át azokat az időket a huszadik században, amikor téves eszmék annyi millió és millió embert sodortak a pusztulásba. Ha nem vigyázunk, napjainkban is hasonló téves eszmének lehetünk az áldozatai.

Amikor az Úr Jézus védelmére kel Máriának, korántsem akarja leértékelni Márta munkáját. A kereszténység sem az emberi munkát. Senki sem állítja, hogy embertársainkon csak az imádsággal segíthetünk. De az ellenkezőjét sem! Hogy az nem lenne szükséges, azzal úgy sem segíthetünk semmit sem rajtuk.

Igaz, hogy bármilyen buzgón imádkozzuk is a rózsafüzért, ezzel még nem szüntethetjük meg a világban fellelhető bajokat. Nem szerelhetjük le a nukleáris töltésű rakétákat, nem mentjük meg a savas esők következtében pusztuló erdőket, nem akadályozhatjuk meg a légkör felmelegedését, a jéghegyek megolvadását, a tengerszintek emelkedését, az ózonréteg elvékonyodása miatt az emberi testet károsító ultraibolya sugárzást.

Nem növelhetjük az emberek iránti szolidaritást. Nem enyhíthetjük az éhező emberek nyomorúságát, amelyet csak fokoz a globalizáció fokozódó könyörtelen egyeduralomra való törekvése.

Vajon a világ vezetői meghallják-e a Szentatya kérését, aki arra kéri a politika és közgazdaság felelőseit, hogy a globalizációs folyamatot a világ valamennyi polgára közös javának keresése, az igazságosság és a szolidaritás irányítsa.

Mi krisztushívők azt valljuk, hogy napjaink égető problémái mind megoldhatóak lennének, ha az evangélium térképe szerint rendeznénk be életünket.

Ennek érdekében kell időt szentelnünk az egy szükségesnek, leülnünk Jézus lábai elé és hallgatnunk tanítását.

Mert nem Mária vagy Márta, hanem ketten együtt alakítsák életünket. Mily kegyelem, hogy itt és most, mi is leülhettünk Jézus lábaihoz és meghallgathattuk szavait. Bárcsak termékeny talajra találnának szavai, és bőséges, százszoros termést hoznának mindannyiunk s nemzetünk életében.

Ámen

Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
Ezt az imát még nem imádkoztad el!

Küldetésünk

Amikor a szeretet és a béke nyelvét használjuk, ez lehetővé teszi számunkra, hogy párbeszédet folytassunk másokkal, még azokkal is, akik különböznek tőlünk. Ezzel a párbeszéddel kezdjük jobban megérteni egymást, lehetővé téve számunkra, hogy kövessük Jézust egy békésebb világ megteremtésében. ​​​​​​A Kattints és Imádkozz egy lehetőség, hogy a most élő generációk a digitális világban megváltozzanak. "Isten hűséges és a reményünk benne olyan, mint egy szilárd horgony az égben."