Ferenc pápa video

Imádkozzunk, hogy megélve a kommuniót, a krisztusi közösséget, a plébániák egyre inkább a hit, a testvériség és a befogadás közösségeivé váljanak a leginkább rászorulók számára!

Ferenc pápa - 2023. február

Néha azt gondolom, hogy ki kellene tennünk egy táblát a plébániák ajtajára, amelyen az áll: „Szabad a belépés”.
A plébániáknak szorosan összetartozó közösségeknek kellene lenniük, bürokrácia nélkül, emberközpontúaknak - olyan helynek, ahol megtalálható a szentségek ajándéka.
Újra a szolgálat és a nagylelkűség iskoláivá kell válniuk, ajtóik álljanak mindig nyitva a kirekesztettek előtt, és a befogadottak számára is. Mindenki számára.
A plébániák nem a kevesek klubja, amely egyfajta társadalmi hovatartozást biztosít.
Kérem, hogy legyünk merészek.
Gondoljuk újra mindannyian plébániai közösségeink stílusát.

Imádkozzunk, hogy megélve a kommuniót, a krisztusi közösséget, a plébániák egyre inkább a hit, a testvériség és a befogadás közösségeivé váljanak a leginkább rászorulók számára!

Imádkozzunk, hogy a pedagógusok hiteles példát adjanak azáltal, hogy versengés helyett testvériségre tanítanak és különösen is segítik a legkiszolgáltatottabb fiatalokat.

Szeretném javasolni, hogy a pedagógusok új tartalommal egészítsék ki a tanítást: testvériség.
A nevelés a szeretet cselekedete, amely megvilágítja számunkra az utat a testvériség érzésének visszaszerzéséhez, hogy ne hagyjuk figyelmen kívül a legkiszolgáltatottabbakat.
A pedagógusok tanúk, akik nemcsak szellemi tudásukat adják át, hanem meggyőződésüket, az élet iránti elkötelezettségüket is.
Tudják, hogyan kell jól kezelni a három nyelvet: a fej, a szív és a kéz nyelvét, mindezt harmóniában. Innen az öröm a kommunikációban.
Sokkal jobban odafigyelnek rájuk, és közösségépítőkké válnak.
Hogy miért? Mert ők hintik el ezt a bizonyságtételt.

Imádkozzunk, hogy a pedagógusok hiteles példát adjanak azáltal, hogy versengés helyett testvériségre tanítanak és különösen is segítik a legkiszolgáltatottabb fiatalokat.

Imádkozzunk, hogy az emberi fejlődésért elkötelezett önkéntes szervezetek találjanak olyan személyeket, akik vágynak arra, hogy elköteleződjenek a közjó szolgálatában, és mindig új utakat keressenek a nemzetközi együttműködésre.

A világnak szüksége van önkéntesekre és szervezetekre, amelyek elkötelezettek a közjó keresése iránt.
Igen, ez az a szó, amelyet ma sokan szeretnének eltörölni: „elkötelezettség”.
A világnak szüksége van olyan önkéntesekre, akik elkötelezik magukat a közjó mellett.
Önkéntesnek lenni, aki segít másokon, olyan választás, amely szabaddá tesz minket; megnyit bennünket mások szükségletei előtt - az igazságosság követelései, a szegények védelme, a teremtés gondozása előtt.
Azt jelenti, hogy az irgalmasság művészei vagyunk: kezünkkel, szemünkkel, figyelmes fülünkkel, közelségünkkel.
Önkéntesnek lenni pedig azt jelenti, hogy együtt dolgozunk azokkal, akiket szolgálunk. Nem csak az emberekért, hanem az emberekkel együtt. Együtt dolgozni az emberekkel.
Az önkéntes nonprofit szervezetek munkája sokkal hatékonyabb, ha együttműködnek egymással és a kormányokkal.
Együtt dolgozva, bármilyen kevés erőforrással is rendelkeznek, megtesznek minden tőlük telhetőt, és valósággá teszik a remény megsokszorozásának csodáját.
Nagy szükségünk van a remény megsokszorozására!
Imádkozzunk, hogy az emberi fejlődésért elkötelezett önkéntes szervezetek találjanak olyan személyeket, akik vágynak arra, hogy elköteleződjenek a közjó szolgálatában, és mindig új utakat keressenek a nemzetközi együttműködésre.

Imádkozzunk a szenvedő gyermekekért, különösen az utcán élőkért, a háború áldozataiért és az árvákért, hogy lehetőségük legyen a tanulásra, és megtapasztalhassák a családi szeretetet.
 

Még mindig több millió gyermek szenved és él a rabszolgasághoz nagyon hasonló körülmények között.
Ők nem számok: ők emberi lények névvel, saját arccal, Istentől kapott identitással.
Túl gyakran megfeledkezünk a felelősségünkről, és szemet hunyunk ezeknek a gyerekeknek a kizsákmányolása felett, akiknek nincs joguk játszani, tanulni, álmodni. Még a család melegét sem élvezhetik.
Minden egyes peremre szorult gyermek, akit elhagyott a családja, iskola és egészségügyi ellátás nélkül van, egy-egy kiáltás! Egy Istenhez felszálló kiáltás, ami megszégyeníti a rendszert, amelyet mi, felnőttek építettünk.
Minden elhagyott gyermek a mi hibánk.
Nem engedhetjük tovább, hogy egyedül és elhagyatottnak érezzék magukat - joguk van az oktatásra és arra, hogy érezzék a családi szeretetet, hogy tudják, Isten nem feledkezik meg róluk.
Imádkozzunk a szenvedő gyermekekért, különösen az utcán élőkért, a háború áldozataiért és az árvákért, hogy lehetőségük legyen a tanulásra, és megtapasztalhassák a családi szeretetet.

Imádkozzunk, hogy az Egyház, hűségesen és bátran hirdetve az Evangéliumot, legyen a szolidaritás, a testvériség és az elfogadás helye, és egyre inkább élje meg a zsinati szellemiséget.

Ferenc pápa - 2022. október

Mit jelent az, hogy „szinódus”? Szinódus azt jelenti, hogy együtt járni. Ezt jelenti görögül: „együtt járni”, ugyanazon az úton járni.
Ezt várja Isten a harmadik évezred Egyházától - hogy visszanyerje annak a tudatát, hogy egy úton lévő nép, és hogy együtt kell haladnia.
Az ilyen szinódusi stílusú Egyház olyan Egyház, amely odafigyel, amely tudja, hogy a meghallgatás több, mint puszta hallás.
Ez azt jelenti, hogy meghallgatjuk egymást a sokféleségünkben, és megnyitjuk az ajtókat az Egyházon kívüliek előtt. Nem arról szól, hogy véleményeket gyűjtsünk, és nem arról, hogy parlamentet tartsunk. A zsinat nem felmérés, hanem a főszereplőnek, a Szentléleknek a meghallgatása. Arról szól, hogy imádkozzunk. Imádság nélkül nem lesz együtt járás.
Használjuk ki ezt a lehetőséget arra, hogy a közelség Egyháza legyünk. Isten stílusa: közelség, együttérzés és gyengédség. Adjunk hálát Isten minden népének, akik figyelmes meghallgatással járják a zsinati utat.
Imádkozzunk, hogy az Egyház, hűségesen és bátran hirdetve az Evangéliumot, legyen a szolidaritás, a testvériség és az elfogadás helye, és egyre inkább élje meg a zsinati szellemiséget.

Imádkozzunk, hogy a halálbüntetés, amely sérti az ember méltóságát, szűnjön meg a világ minden országában.
 

világszerte napról-napra növekszik a „NEM” a halálbüntetésre. Az Egyház számára ez a remény jele.
Jogi szempontból nincs rá szükség.
A társadalom hatékonyan visszaszoríthatja a bűnözést anélkül, hogy végérvényesen megfosztaná az elkövetőket a megváltás lehetőségétől.
Mindig, minden jogi ítéletben ott kell lennie a remény jelének.
A halálbüntetés nem szolgáltat igazságot az áldozatoknak, hanem inkább bosszúra ösztönöz, és megakadályozza az esetleges igazságszolgáltatási hiba visszafordításának lehetőségét.
Ráadásul a halálbüntetés erkölcsileg elfogadhatatlan, mert elpusztítja a legfontosabb ajándékot, amit kaptunk: az életet. Ne felejtsük el, hogy az ember az utolsó pillanatig megtérhet és megváltozhat.
Az evangélium fényében a halálbüntetés elfogadhatatlan. A „Ne ölj” parancsolat egyaránt vonatkozik az ártatlanokra és a bűnösökre.
Ezért felhívok minden jóakaratú embert, hogy mozdítsa elő a halálbüntetés eltörlését az egész világon.
Imádkozzunk, hogy a halálbüntetés, amely sérti az ember méltóságát, szűnjön meg a világ minden országában.

Imádkozzunk, hogy a kis- és középvállalkozók, akiket súlyosan érintett a gazdasági és társadalmi válság, megtalálják a szükséges eszközöket, hogy tovább folytathassák tevékenységüket a közösség szolgálatára.

A világjárvány és a háborúk következtében a világ súlyos társadalmi-gazdasági válsággal néz szembe. Ezt még mindig nem vesszük észre!
A leginkább érintettek között vannak a kis- és középvállalkozások.
Üzletek, műhelyek, takarító vállalkozások, szállítmányozó vállalkozások és még sokan mások.
Akik nem szerepelnek a világ leggazdagabb és legbefolyásosabb listáin, és a nehézségek ellenére munkahelyeket teremtenek, eleget téve társadalmi felelősségüknek.
Azok, akik a közjóba fektetnek be ahelyett, hogy adóparadicsomokban rejtegetnék a pénzüket.
Ők mindannyian hatalmas kreatív kapacitást szentelnek annak, hogy alulról felfelé haladva változtassák meg a dolgokat, ahonnan mindig a legjobb kreativitás származik.
Bátorsággal, erőfeszítéssel, áldozattal fektetnek be az életbe, jólétet, lehetőségeket és munkát teremtve.
Imádkozzunk, hogy a kis- és középvállalkozók, akiket súlyosan érintett a gazdasági és társadalmi válság, megtalálják a szükséges eszközöket, hogy tovább folytathassák tevékenységüket a közösség szolgálatára.

Imádkozzunk az idősekért, akikben népük gyökerei és emlékezete válik láthatóvá; tapasztalatuk és bölcsességük segítse a fiatalabbakat, hogy reménnyel és felelősséggel tekintsenek a jövőre.

Nem beszélhetünk a családról anélkül, hogy ne beszélnénk a köztünk élő idősek fontosságáról.
Soha ennyien nem voltunk még ennyien az emberiség történetében, de nem igazán tudjuk, hogyan éljük meg ezt az új életszakaszt: sok terv van az öregkor megsegítésére, de kevés terv a létezésre.
Mi, idősek gyakran különleges érzékenységgel rendelkezünk a gondoskodás, az elmélkedés és a szeretet iránt. A gyengédség tanítói vagyunk, vagy lehetünk, és valóban lehetünk!
Ebben a háborúhoz szokott világban a gyengédség igazi forradalmára van szükségünk.
Nagy felelősségünk van az új nemzedékek felé ezzel kapcsolatban.
Ne feledjük: a nagyszülők és az idősek a kenyér, amely táplálja életünket, egy nép rejtett bölcsessége. Ezért kell őket ünnepelnünk, és én egy nekik szentelt napot hoztam létre.
Imádkozzunk az idősekért, akikben népük gyökerei és emlékezete válik láthatóvá; tapasztalatuk és bölcsességük segítse a fiatalabbakat, hogy reménnyel és felelősséggel tekintsenek a jövőre.

Imádkozzunk, hogy, különösen a legszegényebb országokban, a beteg és idős emberek gondozását végző egészségügyi dolgozók munkáját támogassák a kormányok és a helyi közösségek.

Imádkozzunk ebben a hónapban az egészségügyi dolgozókért.
A világjárvány megmutatta nekünk az egészségügyi dolgozók, önkéntesek, segítő személyzet, papok és vallásos férfiak és nők önfeláldozását és nagylelkűségét.
A világjárvány azonban azt is feltárta, hogy nem mindenki fér hozzá a jó állami egészségügyi ellátórendszerhez.
A legszegényebb országok, a legsebezhetőbb országok nem jutnak hozzá a számtalan betegség kezeléséhez szükséges kezelésekhez, amelyekben továbbra is szenvednek.
Ennek oka gyakran a rossz forrásgazdálkodás és a komoly politikai elkötelezettség hiánya.
Ezért arra szeretném kérni a világ összes országának kormányát, hogy ne felejtsék el, hogy a mindenki számára elérhető jó egészségügyi ellátás prioritás.
De ne feledjük azt sem, hogy az egészségügy nem csak egy szervezet; olyan férfiaktól és nőktől függ, akik életüket annak szentelik, hogy mások egészségéről gondoskodjanak. És akik életüket adták a világjárvány idején, hogy segítsenek annyi beteg embernek a gyógyulásban.
Imádkozzunk az egészségügyi dolgozókért, hogy a beteg és idős emberek gondozását végző egészségügyi dolgozók munkáját, különösen a legszegényebb országokban, támogassák a kormányok és a helyi közösségek.