Faustyna Kowalska naplója

Kis idő múlva újra megláttam a Kisgyermeket, aki felébresztett. Csodaszép volt. Megismételte szavait: ,,Egy lélek igazi nagysága az Isten iránti szeretetben és az alázatosságban mutatkozik meg.'' Megkérdeztem a gyermeket: ,,Honnan tudod te ezt, amiről csak a teológusok tudnak? Te még csupán egy kisgyermek vagy, aki még a katekizmust sem tanulta – hogy tudhatsz hát erről?'' Azt felelte: ,,Tudom, és mindent tudok.'' Abban a pillanatban eltűnt. (427)

Ó, borzalmas óra, amikor cselekedeteinket teljes nyomorúságukban és leplezetlenül kell látnunk. Egyetlen tettünk sem vész el, elkísérnek bennünket Isten ítélőszékéig. Nincsenek szavak és hasonlatok, melyekkel ezeket a szörnyű dolgokat kifejezhetném, s bár az volt a benyomásom, hogy az a lélek nem kárhozott el, kínjai mégsem különböznek a pokol kínjaitól, csupán abban, hogy egyszer elmúlnak. (426)

Ebben a pillanatban megláttam egy lelket, aki iszonyú kínok között vált el a testétől. Ó, Jézusom! Mialatt ezt írom, reszketek attól a sok szörnyűségtől, melyek őt vádolják. Láttam, amint egy mocsár mélyéből kis és nagyobb gyermekek lelkei jöttek elő. Olyan kilenc év körüliek lehettek. Csúfak és undort keltőek voltak, félelmetes szörnyekhez hasonlóak, mint oszló hullák. De ezek a hullák éltek, és tanúskodtak az említett lélek ellen, aki haldoklott. A világban ez a lélek, akit haldokolni láttam, nagy tiszteletnek és elismerésnek örvendett, melyek végül is ürességbe és bűnbe torkollottak. Utoljára egy asszony jött elő, aki mintegy kötényében könnyeit hozta. Ő is az illető ellen tanúskodott. (425)

1935.5.12. Egy különös pillanat Este, ahogy lefeküdtem, azonnal elaludtam, de amilyen hamar elaludtam, olyan hamar fel is ébredtem. Eljött hozzám egy Kisgyermek, és felébresztett. Egyéves lehetett. Csodálkoztam, milyen szépen tud már beszélni, mert ebben a korban a gyerekek még vagy egyáltalán nem beszélnek, vagy igen érthetetlenül. Csodálatosan szép volt, s hasonlított a kis Jézusra. Így szólt hozzám: ,,Nézz fel az égre!'' Ahogy felnéztem, láttam világítani a csillagokat és a holdat. Ekkor megkérdezte a Gyermek: ,,Látod a holdat és a csillagokat?'' Azt feleltem, igen, mire ő ezt mondta: ,,A csillagok hűséges keresztény lelkek, a hold pedig a szerzetesek lelke. Látod, milyen különbség van a hold és a csillagok fénye közt? Ugyanilyen a különbség a mennyországban a szerzetesi lélek és a hű keresztény között.'' – És így folytatta: ,,Az igazi nagyság az Isten iránti szeretetben és az alázatban mutatkozik meg.'' (424)

Dicsérd, lelkem, az Urat mindenért, s hirdesd irgalmát, mert az Ő jósága végtelen. Minden elmúlik, de irgalmának nincs sem határa, sem vége. A gonoszság töltsön be bár minden mértéket, az irgalom mértéktelen. Ó, Istenem, még a büntetésben is, mellyel a földet sújtod, látom irgalmad mélységét, mert amíg minket itt a földön büntetsz, megmentesz az örök kárhozattól. Örüljetek, teremtmények, mert Isten végtelen irgalmával közelebb van hozzátok, mint gyermek anyja szívéhez. Ó, Istenem, ki maga vagy az irgalom a legnagyobb bűnösök számára, akik őszintén megbánják bűneiket; minél bűnösebb valaki, annál nagyobb joga van Isten irgalmára. (423)

Midőn dr. Sopocko fáradozásait és áldozatait látom ezzel az üggyel kapcsolatban, csodálnom kell alázatát és türelmét. Ez az ügy sok fáradságába és kellemetlenségbe, valamint sok pénzébe is került. De dr. Sopocko mindezeket állta. Látom, hogy az Isteni Gondviselés előbb felkészítette az irgalmasság ezen művének a teljesítésére, mint ahogy azt én kértem Istentől. Mily csodálatosak útjaid, ó, Istenem, s mily boldogok azok a lelkek, akik követik az isteni kegyelem hangját. (422)

A kép felállítása előtti napon főnöknőmmel voltam gyóntatómnál. Midőn elkezdtünk beszélni a képről, a gyóntató megkért minket, hogy egyik nővérünk segítsen koszorúkat fonni. A főnöknő azt mondta: ,,Fausztina nővér fog segíteni.'' – Végtelenül örültem ennek. Amint hazaértem, mindjárt kezdtem előkészíteni a zöldet, s egy tanulóval vittük el azt; segített még egy ismerősünk, aki a templomban szokott tevékenykedni. Este 7 órára minden elkészült. A kép is fel volt már függesztve. Néhány asszony észrevette, hogy én is ott sürgölődtem, mert biztos inkább útban lehettem, mint segítettem. Másnap megkérdezték hát nővéreinket, mi ez a szép kép, és mi a jelentése? ,,Biztosan tudják – felelték ők –, mert tegnap egyikük díszítette a képet.'' A nővérek nagyon csodálkoztak, mert semmiről sem tudtak. Mindegyikük látni akarta a képet. Közben a gyanú rám terelődött. ,,Fausztina nővér biztosan mindenről többet tud!'' – mondogatták. Midőn megkérdeztek, hallgattam, mert nem mondhattam meg az igazat. Hallgatásom még nagyobb kíváncsiságra ingerelte őket. Meg kellett kétszereznem elővigyázatosságomat, hogy ne hazudjak, de az igazat se áruljam el, mert erre nem volt engedélyem. A nővérek hangot adtak nemtetszésüknek, és nyíltan a szememre vetették: ,,Miként lehet az, hogy idegenek tudnak a képről, mi pedig semmit?'' Különböző dolgokkal kezdtek el vádolni. Három napig szenvedtem, de valami különös erő szállt a lelkembe. Örülök, hogy szenvedhetek Istenért, s a lelkekért, akik ezekben a napokban részesültek Isten irgalmasságában. Ha látom azt a sok lelket, akik a napokban elnyerték Isten irgalmát, fáradozásaimat és szenvedéseimet semminek sem tartom. Ha ezek a szenvedések a legnagyobbak lennének is, s eltartanának a világ végéig, akkor se bánnám őket, hiszen ezeknek egyszer végük lesz, de a lelkek, akik ezáltal megtértek, soha nem szűnő kínoktól menekültek meg. Boldogan láttam, miként térnek vissza mások minden boldogság forrásához, az Isteni Irgalmasság ölére. (421)

Fehérvasárnap. – Az Úr Irgalmának az ünnepe. A Megváltás Jubileumának lezárása. Mikor az ünnepségre mentünk, szívem örömtől áradozott, hogy ez a két ünnep oly szorosan összekapcsolódik. Kértem Jézus irgalmát a bűnös lelkek számára. Az ájtatosság végén, amikor a pap kezébe vette a Legszentebb Oltáriszentséget, hogy áldást adjon, hirtelen megláttam Jézust úgy, ahogy a képen van. Áldást adott, a sugarak pedig az egész világra kiterjedtek. Ezután csodálatos fényességet láttam. Számtalan fényhullámból font kristályszerű lakhelyet, melybe nem léphettek be sem a teremtmények, sem a lelkek. A fényességen három ajtót láttam. Jézus abban az alakban, ahogy a képen láttam, bement a második ajtón ebbe a fényszentélybe, a Szentháromság hajlékába. Egyidejűleg egy szózatot is hallottam: ,,Ez az ünnep irgalmam belsejéből fakadt, s könyörületességem mélységében van megerősítve. Minden lélek, aki hisz és bízik irgalmamban, részesülni fog abban.'' Végtelenül örültem Isten jóságának és nagyságának. (420)

Látva szörnyű gyűlöletüket irántam, azonnal őrangyalom segítségét kértem. Abban a pillanatban mellettem állt fényes és sugárzó alakja, és így szólt: ,,Ne félj semmitől, Uram menyasszonya, ezek a lelkek az Ő engedélye nélkül semmit sem tehetnek veled.'' Rögtön eltűntek a gonosz lelkek, s hűséges Őrangyalom elkísért látható alakban egészen a házunkig. Tekintete alázatos és nyugodt volt, homlokáról tűzsugár szikrázott. Ó, Jézusom! Egész életemen át szívesen fáradnék és szenvednék azért az egy pillanatért, melyben megláthattam dicsőségedet, Uram, és a lelkek hasznát. (419)

A prédikáció után nem vártam meg az ájtatosság végét, mert sietnem kellett haza. Néhány lépés után nagyon sok ördög zárta el előlem az utat, és szörnyű kínokkal fenyegettek, s ezt mondták: ,,Mindent elvett tőlünk, amin annyi évig dolgoztunk!'' Mikor megkérdeztem tőlük, honnan vannak olyan sokan? – Azt felelték ezek a gonosz alakok: ,,Az emberi szívekből – ne kínozz bennünket!'' (418)

4.26.Pénteken az Ostra Brama-i ünnepségeken, amikor a képet felállították, jelen voltam egy prédikáción, amit a gyóntatóm mondott. A szentbeszéd Isten irgalmasságáról szólt, ez volt az első, amit Jézus már oly régóta kívánt. Mikor az atya Isten nagy irgalmáról szólt, megelevenedett a kép, s a sugarak behatoltak a jelenlévők szívébe. De nem egyenlő mértékben. Egyesek többet, mások kevesebbet kaptak belőle. Lelkem, amint Isten kegyelmét szemlélte, nagy örömmel telt el. Hirtelen meghallottam ezeket a szavakat: ,,Te irgalmam tanúja vagy. Örökké úgy fogsz trónom előtt állni, mint irgalmam élő tanúja.'' (417)

Midőn a képet kiállították, láttam Jézus kezének eleven mozdulatát, amint nagy keresztet írt le. Ugyanezen a napon este, ahogy lepihentem, láttam a képet elhaladni a város felett. A várost hálók fedték. Ahogy Jézus tovahaladt, átvágta a hálókat, végül egy nagy keresztet rajzolt a város fölé, és eltűnt. Sok rosszindulatú alak közt láttam magamat, akik nagy gyűlöletet éreztek irántam. Szájukból különböző fenyegetések szálltak felém, de egyikük sem ért hozzám. Hamarosan eltűnt előlem ez a kép, de még sokáig nem tudtam elaludni. (416)