Faustyna Kowalska naplója

Az Úr irgalmát éneklem örökre Minden nép előtt, Mely Isten legfőbb tulajdonsága, S számunkra örök csoda mindenek fölött. Forrásod az Isteni Háromság, Mely szerető kebel – Az Úr irgalma feltárul számunkra, Ha majd lehull a lepel. A Te irgalmad forrásából fakad, Uram, Minden boldogság és élet. Ezért hát valamennyi teremtményed és műved ajkán Irgalmadról zengjen az ének. Isten irgalmát feltárta előttünk Jézus élete és a kereszt, Ne kételkedj hát, bűnös lélek, kétségbe ne ess. Bízz az irgalomban, mert te is szent lehetsz. Jézus Szívéből Két forrás fakadt fénylő sugárként, Nem angyalok, Kerubok és Szeráfok számára – A bűnös ember üdvösségét munkálja. (522)

Szombaton visszautaztunk Krakkóból Vilniusba. Útközben meglátogattuk Czestochowát. Midőn a kegykép előtt imádkoztam, éreztem hogy kedvesek... [Itt megszakadt a gondolat.] (521)

Éjjel újból meglátogatott egy lélek, akit egyszer már láttam. Nem kért tőlem imát, hanem szemrehányást tett, hogy valamikor nagyon hiú és büszke voltam. – Most meg másokért jársz közbe, pedig magadnak is vannak hibáid. Azt válaszoltam: ,,Igaz, nagyon hiú és büszke voltam, de ezt már meggyóntam, és vezekeltem ostobaságaimért. Bízom Isten jóságában. Ha most elesem, az inkább akaratomtól függetlenül esik meg velem, még a legkisebb dologban is.'' A lélek azonban szemrehányásokkal kezdett elárasztani. Azzal vádolt, hogy nem ismerem el nagyságát, ahogy mindenki teszi nagy tettei miatt. Egyedül én nem adom meg neki a tiszteletet. Ebben a pillanatban felismertem, hogy ez a sátán, s azt mondtam neki: ,,Egyedül Istent illeti a dicsőség, távozz, sátán!'' Azonnal lebukott egy rémületes, megfoghatatlan, leírhatatlan mélységbe. Azt mondtam a nyomorultnak, az egész Egyháznak elmondom mindezt. (520)

Az esti órákban ezek a lelkek eljöttek hozzám, és imát kértek. Sokat imádkoztam értük. Este a temetőből visszatérő körmenettel sok lelket láttam velünk együtt jönni. Velünk jöttek a kápolnába, és együtt imádkoztak velünk. Ezen a napon sokat imádkoztam, mert megkaptam hozzá az engedélyt elöljáróimtól. (519)

+ Halottak napja előtt, a szürkületi órákban a temetőhöz mentem. Zárva találtam, mégis beszóltam a lelkekhez: – ,,Ha valamit kívánnátok, kész vagyok megtenni értetek a szabályzat lehetőségein belül.'' Azt a választ hallottam: ,,Teljesítsd Isten akaratát! Mi annyira vagyunk boldogok, amennyire teljesítettük az Isten akaratát.'' (518)

Egy alkalommal meglátogattam egy 84 éves, beteg nővért,aki sok erénnyel tűnt ki, és megkérdeztem tőle: ,,Bizonyára készen áll már, nővér, az Úr színe elé lépni?'' – Azt felelte, hogy egész életében erre az utolsó órára készült, s még hozzátette, hogy a kor nem mentesít a harctól. (517)

Még aznap éjjel, ahogy nyugovóra tértem, bejött hozzám egy lélek. Kopogott a szekrényemen, hogy felébresszen. Imát kért. Meg akartam kérdezni, ki ő, de megfékeztem kíváncsiságomat, s összekapcsoltam ezt a kis önmegtagadást az imámmal, és felajánlottam érte. (516)

Este, amikor a kertben sétáltam, a rózsafüzért imádkoztam, s amikor a temetőhöz[186] értem, résnyire kinyitottam a kaput, s egy kis imádkozás után megkérdeztem bensőmben a holtakat: ,,Bizonyára nagyon boldogok vagytok?'' Erre ezt a választ hallottam: ,,Annyira vagyunk boldogok, amennyiben teljesítettük Isten akaratát.'' – Majd ismét csend, mint azelőtt. Magamba néztem, és hosszasan elgondolkodtam azon, én hogyan teljesítem Isten akaratát, s hogyan használom ki az Istentől kapott időt. (515)

Jézusom, alakítsd szívemet a Te Szíved szerint, vagy inkább változtasd saját szíveddé, hogy meg tudjam érezni más szívek szükségletét, főleg a szenvedőkét, és szomorúakét. Az irgalmasság sugarai nyugodjanak szívemben! (514)

A szeretet betölti a lelkemet. Elmerültem a szeretet óceánjában, érzem, hogy elalélok, és megszűnök Benne. (513)

A fogadalom megújításának napja. Isten jelenléte eltöltötte a lelkemet. A szentmise alatt láttam Jézust, aki a következőket mondta: ,,Nagy örömöm vagy. Szereteted és alázatod miatt hagyom el mennyei trónomat, s egyesülök veled. A szeretet kiegyenlíti azt a mélységet, amely az én nagyságom és a te semmiséged közt fennáll.'' (512)

Amikor szándékaimat nem méltányolják, vagy éppen elítélik azokat, nem bánkódom túlságosan, mert tudom, hogy szívemet egyedül Isten ismeri. Az igazság nem vész el, a megsebzett szív idővel megnyugszik, lelkem pedig megedződik a viszontagságok révén. Nem mindig figyelek arra, amit a szívem mond, hanem kérem Istent, világosítson meg. Csak ha lehiggadtam, akkor beszélek többet. (511)