Faustyna Kowalska naplója

1936.12.25. Éjféli mise. A szentmise alatt egészen átjárt Isten jelenléte. Röviddel átváltoztatás előtt megpillantottam az Anyát, a kis Jézust és a Szent Öreget. A Szűzanya így szólt hozzám: ,,Fausztina lányom, itt van a legdrágább Kincs!'' – és felém nyújtotta a kis Jézust. Midőn karomba vettem Jézust, lelkem olyan felfoghatatlan örömet érzett, hogy azt leírni nem lehet. De furcsa dolog: kis idő múltán Jézus irtózatos lett, rettenetes, nagy és szenvedő, szörnyű! – majd eltűnt a látomás. Nemsokára az áldozás ideje következett. Midőn magamhoz vettem az Urat, a Szentáldozásban egész lelkem remegett Isten jelenlétének hatására. Másnap az átváltoztatás alatt rövid ideig újra láttam az Isteni Gyermeket.

Vacsora előtt rövid időre bementem a kápolnába, hogy azokkal a lelkekkel, kik kedvesek szívemnek, megosszam az ostyát. Név szerint az Úr elé hoztam őket, és kegyelmét kértem számukra. Ez nem minden. Az Úrnak ajánlottam a szenvedőket, az üldözötteket, és mindazokat, akik nem ismerik a Te nevedet, főleg a szegény bűnösöket. Ó, kis Jézus, buzgón kérlek, zárd felfoghatatlan irgalmad tengerébe  mindannyiukat. Ó, édes kicsi Jézus, vedd a szívemet, legyen részedre kényelmes, kellemes szállás. Ó, mérhetetlen Felség, milyen édes módon közeledtél hozzánk! Itt nem fenyegetnek a nagy [Jahve] villámai, itt egy édes, kicsi Jézus van. Itt egyetlen lélek sem fél, pedig fenséged nem csökkent, csupán elrejtőzött. – A vacsora után igen fáradtnak és szenvedőnek éreztem magam. Le kellett feküdnöm, de virrasztottam a legszentebb Anyával egészen a kis Jézus érkezéséig.

Délután megérkezett K. nővér, hogy hazavigyen az ünnepnapokra. Örültem, hogy együtt lehetek a Szerzetesközösséggel. Midőn átutaztunk a városon, azt képzeltem, Betlehemben vagyok. Láttam a siető embereket, s arra gondoltam, vajon akad-e olyan ember, aki a mai napon a felfoghatatlan Titkot áhítattal, csendben szemléli? Ó, tiszta Szűz! A mai napon Te is utazol, és én is utazom. Érzem, a mai utazásnak  jelentősége van. Ó, Istenben elmerült Sugárzó Szűz, tiszta vagy mint a kristály. Neked adom egész benső életemet. Rendezz el bennem mindent úgy, hogy tetszésére legyek Fiadnak. Ó, Anyám! – Vágyódva áhítom, hogy ma az éjféli misén nekem add a kis Jézust. – Lelkem mélyén Isten olyan mély jelenlétét éreztem, hogy tudatosan vissza kellett fognom a bennem lévő örömet, hogy külsőleg ne látszódjék, mi megy végbe lelkemben.

1936.12.24. Ma, a szentmise alatt egészen különleges módon egyesültem Istennel és a Szűzanyával. A Szeplőtelen Szűz alázatossága és szeretete egészen átjárta a lelkemet. Minél buzgóbban haladok a Szűzanya nyomában, annál mélyebben ismerem meg Istent. Ó, milyen felfoghatatlan vágyódás ragadja meg a lelkemet! Jézusom, hogy hagyhatsz még ebben a számkivetésben? Haldoklom a vágytól Utánad! Minden érintésed mérhetetlenül megsebez engem. Együtt van szeretet és a szenvedés. De semmi pénzért sem cserélném el az Általad okozott szenvedést, mert ez a szenvedés felfoghatatlan gyönyör. A lélek ezen sebeit szerető kéz okozza.

Ma meglátogatott Chryzostoma nővér. Hozott nekem citromot, almát és egy kis karácsonyfát. Ennek nagyon örültem. A főnöknő Chryzostoma nővér által megkérte az orvost, hadd utazzak haza az ünnepnapokra. Az orvos szívesen engedélyezte. Örömömben úgy sírtam, mint egy kisgyermek. Chryzostoma nővér csodálkozott, milyen rosszul nézek ki, s hogy megváltoztam. Azt mondta: ,,Tudod, Fausztina, biztosan meg fogsz halni, bizonyára nagyon szenvedsz, nővér.'' – Azt mondtam: ,,Ma többet szenvedek, mint máskor, de ez nem számít. Nem sok ez a lelkek megmentéséért.'' Ó, irgalmas Jézus, adj nekem bűnös lelkeket!

Ó, édes Teremtőm, úgy vágyom Utánad! Te megértesz, Uram. Számomra minden földi dolog csak halvány árnyéknak tűnik, én Téged kívánlak, és Utánad vágyódom. Bár felfoghatatlanul sokat teszel értem, mert különös módon Te magad keresel fel engem. Ezek a látogatások azonban nem gyógyítják meg szívem sebét, hanem mind nagyobb  vágyat keltenek bennem Utánad, Uram. Végy magadhoz engem, Uram, ha ez az akaratod! Tudod, hogy haldoklom a vágytól Utánad, de meghalni nem tudok. Hol vagy, halál? Istenséged mélységeibe vonsz, és mégis sötétségbe burkolódzol. Egész lényem elmélyedt Benned, mégis csak arra vágyom, hogy szemtől  szemben láthassalak Téged. Mikor lesz végre részem ebben?

1936.12.23. Egyes pillanatokat a Szűzanyával élek át, és készülök az Úr eljövetelének ünnepélyes pillanatára. A Szűzanya tanít az Úr Jézussal való benső életre, főleg a Szentáldozáskor. Hogy milyen nagy titok játszódik le ilyenkor a lelkünkben – ezt majd csak az örökkévalóságban fogjuk megérteni. Ezek az élet legértékesebb pillanatai!

+ Jézusom, látod, nem elég, hogy nem tudok írni, ráadásul nincs is elég jó tollam. Néha oly nehezemre esik az írás, hogy betűnként kell mondatot formálnom. De ez még nem minden – még egy nehézség áll fenn: az írást titokban kell tartanom a nővérek előtt. Ezért néha egy pillanat alatt be kell csukni a füzetet, és türelmesen meg kell hallgatnom az illető személyt; az írásra szánt idő elmúlt, és a füzet hirtelen becsukása miatt szétkenődött az írás. A főnöknők engedélyével a gyóntatóm parancsára írok. Furcsa, hogy néha egész elviselhetően írok, máskor – valóban csak úgy, hogy magam is alig bírom elolvasni.

Csodálom a papot, aki ügyemmel kapcsolatban oly sok megaláztatást és szenvedést vállalt magára. Adott pillanatokban látom ezt, s támogatom őt méltatlan imádságommal.Csak Isten adhatja a szükséges bátorságot, különben megbénulna a lélek. De örömmel látom azt is, hogy minden kellemetlenség Isten nagyobb dicsőségét szolgálja. – Nincs sok ilyen lélek. Ó, végtelen Örökkévalóság! Napfényre hozod majd e hősi lelkek erőfeszítéseit, mert a föld az ilyen erőfeszítéseket csak hálátlansággal és gyűlölettel viszonozza. Ezek a hős lelkek magányosak  – nincs barátjuk. Megerősödnek ebben a magányban. Erőt egyedül csak Istenből merítenek. Alázatosan, de bátran szembeszállnak minden viharral, amely őket éri. Állhatatosak és rendíthetetlenek maradnak, mint az ég felé törő tölgy. Íme, ebben áll a titkuk: erejüket Istenből merítik, s így mindenük megvan, amire maguknak és másoknak szükségük van. Viselik saját terhüket, de képesek és készek a másokét is magukra venni. Tűzoszlopok Isten útjain. Maguk fényben égnek, s másoknak is világítanak. Fenn élnek a magasban, és képesek másokat, kisebb lelkeket is felsegíteni, ezekre a magasságokra felvezetni.

1936.12.21. Délután mindig szól a rádió, ezért hiányzik a csend. Délelőtt hosszas beszélgetések és lárma. Istenem, úgy örültem a várt nyugalomnak, hogy egyedül beszélgethetek az Úrral, s íme, mindennek az ellenkezője áll fenn. De már nem zavar sem a beszélgetés, sem a rádió. Semmi. Isten kegyelme okozza, hogy imádkozás közben nem tudom hol vagyok, csak azt érzem, hogy lelkem összekapcsolódott Istennel. Így múlnak kórházi napjaim.

Ó, édes Jézus, ki megengedted, hogy én, nyomorult, megismerhessem megfejthetetlen irgalmadat, ki kegyesen megbíztál, hogy hirdessem az egész világnak felfoghatatlan irgalmadat. Íme, ma veszem a Te irgalmas Szívedből kiáradó két sugarat – nevezetesen a vért és a vizet – és szétszórom az egész földgolyóra, hogy minden lélek megtapasztalhassa irgalmadat, és örökké dicsérje azt! Ó, legédesebb Jézus! Felfoghatatlan jóságodban egyesítetted nyomorúságos szívemet irgalmas Szíveddel, s így a Te saját Szíveddel dicsérem Istent, a mi Atyánkat úgy, ahogy még egyetlen lélek sem dicsérte Őt.

Főleg most, hogy itt vagyok a kórházban, érzem a benső kapcsolatot a haldoklókkal, akik haldoklásuk kezdetén imát kérnek. Isten különös kapcsolatot ad nekem a haldoklókkal. Most, hogy ez többször előfordul, alkalmam nyílik az óra ellenőrzésére is. Ma este 11 órakor hirtelen felébresztettek, s tisztán éreztem, hogy egy lélek járt nálam, s imát kért tőlem. Valamilyen ellenállhatatlan erő késztet az imára. Felismerésem tisztán szellemi, hirtelen megvilágosodásból adódik, amit Isten ad az adott pillanatban. Mindaddig imádkozom, amíg békét nem érzek a lelkemben. Nem mindig egyformán hosszú ez az idő. Néha már egy Üdvözlégy után megnyugszom, aztán elmondom még a Mélységből kiáltokat..., s abbahagyom. Néha az egész irgalmasság rózsafüzérét el kell mondanom, hogy békét találjak. Itt megállapítottam, hogy ha hosszabb imára érzek késztetést, vagy tovább érzek nyugtalanságot, akkor a lélek nagyobb harcokat áll ki, és hosszabb haláltusát vív. A következő módszerrel állapítom meg a halál óráját. Van órám, s megnézem az imára való indíttatáskor az időpontot. Másnap, amikor közlik velem az illető halálát, s annak időpontját, ez mindig pontosan egyezik az imára való indíttatásom időpontjával. Mondják, ez és ez a személy nehéz halálküzdelmet folytatott, máskor: meghalt ez és ez, gyorsan, békésen elaludt. Előfordul, hogy a haldokló a második vagy harmadik barakkban fekszik, de a lélek részére a tér nem létezik. Megesik, hogy több száz km távolságból is megérzem a segélyhívást. Ez néhányszor megtörtént családtagjaimmal, ill. rokonaimmal, rendtársaimmal vagy olyan lelkekkel kapcsolatban, akiket éltükben egyáltalán nem ismertem. Ó, Istenem! Kikutathatatlan irgalom, aki megengeded nekem, hogy méltatlan imámmal enyhülést nyújthassak a haldoklóknak, légy áldott annyiszor, ahány csillag van az égen, ahány csepp víz az összes óceánban. Irgalmadat zengje az egész földkerekség! Emelkedjék fel trónodig legfőbb tulajdonságodnak – az irgalomnak – a dicsérete. Istenem, ez a felfoghatatlan irgalom mindig új elragadtatásra indítja a szenteket és az égi lelkeket. Ezek a tiszta lelkek szent ámulatba esnek, s dicsérik Isten irgalmát, ami újra és újra elragadtatást kelt bennük. Az ő dicséretük egészen tökéletes. Ó, örök Isten, milyen forró vággyal szeretném dicsérni legfőbb tulajdonságodat  – végtelen irgalmasságodat. Látom, milyen kicsiny vagyok, s nem mérhetem magamat az égi lakókhoz, akik szent csodálattal dicsérnek. De én is találtam egy utat felfoghatatlan irgalmad dicséretére.