Faustyna Kowalska naplója

+ Az Úr azt is megmutatta, hogy több püspök is elgondolkozott az ünnepen, s egy világi úr is. Egyesek lelkesedtek ezért az ünnepért, mások bizalmatlanok voltak. Isten e műve végül mégis dicsőségre emelkedett. Irena és Maria Józefa anya tájékoztatták e műről ezeket a méltóságokat, akik azonban nem is annyira a mű felől tudakozódtak, inkább felőlem. A művel kapcsolatban már nem volt kétség, mert Isten dicsősége már megnyilvánult.

1938.1.6. Midőn ma a káplán az Úr Jézust hozta, fény sugárzott az Ostyából. Sugara megérintette a szívemet, s azonnal lángra gyújtotta. Jézus tudatta velem, hogy kegyelmére még nagyobb hűséggel kell válaszolnom, éberségemnek még érzékenyebbé kell válnia.

+ Ó, Jézusom! Ha úgy érzem, hogy nem értenek meg, s kínlódik a lelkem, hadd legyek egy kis ideig egyedül Veled. A halandók beszéde nem tud megvigasztalni. Ne küldj hozzám olyan követeket, akik csak maguktól mondanak valamit, olyasmit, amit természetük diktál nekik. Az ilyen vigasztalók csak fárasztanak.

+ „Leányom, mondani akarok neked valamit!” Azt válaszoltam: „Beszélj, Jézus, szomjazom szavaidra!” – „Nem tetszik nekem, hogy a nővérek sugdolózásai miatt a P. Andrasznál való gyónást nem végezted el a celládban. Tudd meg, hogy ezzel még több okot adtál nekik a sugdolózásra.” Nagy alázattal kértem bocsánatot az Úrtól. „Ó, Mesterem! Utasíts rendre, s ne hagyj eltévelyednem!”

+ Midőn a pap e szenvedéssel teli éjszaka után az Úr Jézussal a cellámba lépett, lelkem forró szeretettel telt el. Éreztem, hogy ha a pap kis ideig még elhúzta volna az áldoztatást, Jézus kiszakította volna magát a kezéből, hogy hozzám siessen. A Szentáldozás után ezt mondta az Úr: „Ha nem hozott volna hozzád a pap, magam jöttem volna el ugyanebben az alakban a szívedbe. Leányom, a ma éjszakai szenvedésed sok lélek számára nyerte el az irgalmasság kegyelmét.”

+ 1938.1.2. Midőn ma a Szentáldozáshoz készültem, Jézus felszólított, hogy írjak többet, éspedig ne csak a kegyelmekről, melyekkel elhalmoz, hanem a külső dolgokról is sok lélek vigaszára.

+ Ó, Jóságos Uram, mennyire irgalmas vagy! Mindenkit lelkiismerete és belső világossága szerint ítélsz meg, nem pedig emberi beszédek alapján. Lelkemet mindjobban elragadja és táplálja bölcsességed, mely mind mélyebben tárul fel előttem, így még jobban láthatóvá válik irgalmad óriási nagysága. Ó, Jézusom, minden felismerés izzó szeretetlánggá válik lelkemben!

E napon éreztem egy pompás lélek imáját. Szándékomra ajánlotta fel, s papi áldásában részesített. Forró imával válaszoltam.

+ Ahogy eljött az éjszaka, fokozódtak testi szenvedéseim. Ehhez még lelkiek is járultak. Éjjel és szenvedés. – Az éjszaka ünnepi csendjében lehetőségem nyílt korlátlanul szenvedni. Testem a keresztfára lett feszítve. Rettenetes kínjaim voltak egészen 11 óráig. Lélekben ekkor letérdeltem a tabernákulum elé. Fejem a kehely peremére hajtottam, s könnyeim csendben Annak a Szívébe folytak, aki egyedül érti meg e szenvedést és fájdalmat. Ekkor édessé váltak szenvedéseim, s lelkem vágyva-vágyott ez után az édes haldoklás után, amit a világ semmi kincsével sem cserélnék el. Az Úr lelkierőt adott és szeretetet azok iránt, akik szenvedéseimet okozták. Ez volt az év első napja.

Ma Újév napja van. Reggel nagyon rosszul voltam, alig tudtam átmenni a szomszéd cellába a Szentáldozásra. Nem voltam szentmisén. Állandósult a rosszullétem. Ágyban mondtam el a hálaadó imát. Vágyódtam elmenni a szentmisére, meggyónni P. Andrasznál, de oly gyenge voltam, hogy egyiket sem tudtam megtenni. Emiatt nagyon szenvedtem. Reggeli után jött a betegápoló nővér, s megkérdezte: „Miért nem volt reggel a szentmisén?” Azt válaszoltam, hogy nem tudtam elmenni. Rosszallóan csóválta a fejét, s azt mondta: „Ilyen nagy ünnepen nem ment misére!” S elhagyta cellámat. Két napig feküdtem nagy fájdalmak közt, és rám sem nézett. Harmadik nap pedig, amikor bejött, nem kérdezte meg, fel tudok-e kelni, hanem rögtön emelt hangon azt kérdezte, miért nem mentem szentmisére? Egyedül maradva megpróbáltam felkelni, de újra rosszul lettem, s így nyugodtan ágyban maradtam. Szívem sok mindent fel tudott ajánlani az Úrnak. A második szentmise idején lélekben egyesültem az Úrral. Utána újra jött a nővér, de már lázmérővel – mint ápolónő. Nem volt lázam, mégis súlyos beteg voltam, s nem bírtam felkelni. Újra következett egy „prédikáció”. Ne engedjek a betegségnek! Azt válaszoltam: „Tudom, nálunk csak az a beteg, aki már haldoklik.” Az újabb erkölcsi intelmekre azt feleltem, hogy jelenleg nincs szükségem buzgóságra való késztetésre. Erre újra egyedül találtam magam a cellában. Fájt a szívem, keserűség töltötte el a lelkem. E szavakat ismételgettem: „Üdvöz légy, új év, üdvöz légy, keserűség kelyhe! Jézusom! Szívem utánad eped, de betegségem meggátol abban, hogy testileg részt vegyek a nővérek áhítatgyakorlatain. Ezért lustasággal gyanúsítanak.” Fájdalmaim erősödtek. Ebédidő alatt meglátogatott a főnöknő, de csak rövid időre nézett be, s már ment is. Kérni akartam, hogy P. Andrasz látogasson meg, mert gyónni szeretnék. Két okból visszatartottam magam. Először: nem akartam okot adni a zsörtölődésre, mint a szentmisénél; másodszor: nem lettem volna képes meggyónni, mert elsírtam volna magam, mint egy kisgyermek. Kis idő múlva bejött egy nővér, és megjegyezte: „A kályhán van tej és vaj. Miért nem iszik, nővér?” Azt válaszoltam: „Mert senki sincs, aki ideadná az ágyamba.”

Midőn tizenkettőt ütött az óra, lelkem mély összeszedettségbe merült, s meghallottam a hangot: „Ne félj, gyermekem, nem vagy egyedül. Légy bátor a harcban, mert karom oltalmaz téged. Küzdj a lelkek megmentéséért, bátorítsd őket, hogy bízzanak irgalmamban, mert ez a te feladatod a jelen és a jövő életben.” E szavakra mélységesen átéreztem Isten irgalmasságát. Csak azok a lelkek kárhoznak el, akik maguk is el akarnak kárhozni, mert Isten senkit sem taszít el.

+ Szenvedéssel fejezem be a régi évet, s az újat ugyancsak szenvedéssel kezdem el. Az új év kezdete előtt két nappal ágyba kerültem. Nagyon rosszul éreztem magam. Erős köhögés gyengít le, ehhez járulnak állandó bélfájdalmaim s a rosszullétek. Bár nem vehettem részt a közös áhítatokon, lélekben mégis egyesültem az egész Kongregációval. Midőn a testvérek éjjel 11 órakor felkeltek, hogy virrasztva köszöntsék az új évet, én már szürkülettől egészen éjfélig ébren görcsöltem nagy fájdalmakban. Szenvedéseimet egyesítem a nővérek imáival, akik a kápolnában virrasztottak, s a bűnösök vétkeiért engesztelték Istent.