Faustyna Kowalska naplója

296   + Legfőbb Jó! Úgy akarlak szeretni, mint még senki a világon. Éltem minden pillanatával dicsérni akarlak Téged, s akaratomat tökéletesen egyesíteni a Te szent akaratoddal. Életem nem egyhangú és szürke, hanem sokszínű, mint egy illatos virágoskert, melyből nem tudom, melyik virágot szakítsam le elsőnek: a szenvedés liliomát, a felebaráti szeretet rózsáját vagy az alázatosság ibolyáját? Nem fogom felsorolni összes kincsemet, melyekkel mindennap özönnel rendelkezem. Nagy dolog az adott pillanatot kihasználni.

295   + Ekkor azt kérdezte tőlem Jézus: „Gyermekem, hogy megy a lelkigyakorlat?” Azt válaszoltam: „De hát tudod, Jézus, hogy megy.” „Igen, tudom, de a te szádból és szívedből akarom hallani.” – „Ó, Mesterem, ha Te vezetsz engem, minden egyszerű. Kérlek, Uram, soha ne hagyj el engem.” – Jézus azt mondta: „Igen, mindig veled leszek, ha mindig kisgyermek maradsz. És ne félj semmitől. Ahogy itt a kezdet voltam részedre, úgy leszek a befejezés is. A legkisebb dolgokban se támaszkodj teremtményekre, mert ez nem tetszik nekem. Lelkedben én magam akarok lakni. Lelkierőt és világosságot adok neked. Helyettesem ajkáról megtudod, hogy én vagyok benned, s minden félelmed eloszlik, mint a köd a nap sugarainak hatására.”

294   + Egy alkalommal ezt mondta az Úr: „Viselkedj úgy, mint a koldus, aki nem mentegetőzik, ha nagyobb alamizsnát kap, hanem azt annál szívélyesebben megköszöni; így te is, ha nagyobb kegyelmet kapsz tőlem, ne magyarázkodj, hogy nem vagy méltó rá. Ezt úgyis tudom. Hanem örülj és örvendezz, s végy szívemből (129) oly sok kincset, amennyit csak el tudsz viselni, mert így jobban tetszel nekem. Még valamit akarok mondani neked. – Ezeket a kegyelmeket ne csak a magad részére vedd, hanem felebarátaid részére is, ami azt jelenti, hogy bátorítsd a veled találkozó lelkeket az én végtelen irgalmamban való bizalomra. Ó, mennyire szeretem azokat a lelkeket, akik tökéletesen bíznak bennem, mindent megteszek nekik.”

292   + Ha egy lélek őszintén szereti Istent, nem kellene félnie a lelki életben semmitől. Rendelje csak alá magát a kegyelemnek, s ne szabjon korlátokat az Úrral való egyesülésben.

291   Egyszer megismertem egy személyt, aki súlyos bűnt készült elkövetni. Kértem az Urat, bocsássa rám a legnagyobb kínokat, hogy megmeneküljön ez a lélek. (128) Hirtelen megéreztem a fejemen a töviskorona szörnyű fájdalmát. Ez elég sokáig tartott, de az illető személy megmaradt Isten kegyelmében. Ó, Istenem, milyen könnyű szentnek lenni – csak egy kis jóakarat kell hozzá. Ha Jézus egy lélekben észreveszi a jóakaratnak ezt a kis szikráját, siet, hogy odaadja magát a léleknek, és semmi sem tudja visszatartani Őt; sem a hibák, sem a bukások, semmi sem. Jézus segítségére siet az ilyen léleknek, s ha ez a lélek hű marad Isten kegyelméhez, rövid időn belül eljut a legnagyobb szentségre, melyre egy teremtmény eljutni képes itt a földön. Isten nagyon adakozó, s kegyelmét senkitől sem vonja meg – többet is ad, mint amire kérjük. A Szentlélek sugalmazásának hű követése – ez a legrövidebb út Istenhez.

290   Egy alkalommal, amikor az örökkévalósággal és annak titkaival foglalkoztam, lelkemet félelem fogta el, majd tovább gondolkodva, különféle bizonytalanságok kezdtek kínozni. Ekkor így szólt hozzám Jézus: „Gyermekem, ne félj Atyád házától. A hiábavaló kutatásokat hagyd a világ bölcseire, én téged mindig kisgyermeknek akarlak látni. Egyszerűen tedd fel kérdéseidet a gyóntatódnak, szájával majd én válaszolok rájuk.”

289   Legboldogabb pillanataim azok, amikor egyedül maradok az Úrral. Ezekben a pillanatokban felismerem Isten nagyságát és az én nyomorúságomat.

Egyszer azt mondta nekem Jézus: „Ne csodálkozz, ha néha ártatlanul meggyanúsítanak. Irántad való szeretetből én ittam ki először az ártatlanul szenvedők kelyhét.”

288   (127) + Midőn egy alkalommal hosszasan beszélgettem Jézussal növendékeinkről, jóságától felbátorodva megkérdeztem Tőle: vannak-e növendékeink között olyan lelkek, akik Szívének örömet okoznak? S ezt választotta az Úr: „Igen, de szeretetük gyenge, ezért különösen is oltalmadba helyezem őket. Imádkozz értük!”

Ó, nagy Isten, csodálom jóságodat! Te az égi seregek Ura vagy, mégis leereszkedsz egy nyomorúságos teremtményhez. Ó, mily bensőségesen akarlak szívem minden dobbanásával szeretni! Nem elég nekem a földkerekség, az ég is túl kicsi, s a tér semmi. Egyedül Te elégítesz ki engem – örök Isten! Egyedül Te tudod kitölteni lelkem mélységét.

287   + Jézusom, ha a lelkek életét nézem, látom, hogy közülük sokan bizalmatlansággal szolgálnak Téged. Néha, éppen amikor alkalmuk lenne kimutatni Isten iránt érzett szeretetüket, látom, miként menekülnek ezek a lelkek a csatatérről. – Jézus azt mondta: „Gyermekem, Te is így akarsz viselkedni?” – Azt válaszoltam: „Ó, nem, Jézusom, én nem menekülök el a harcmezőről. Ha halálos verejték borítja is homlokom, akkor sem adom ki kezemből a kardot, mindaddig, míg a Szentháromság lábainál meg nem pihenek." – Mindabban, amit teszek, nem saját erőmre, hanem Isten kegyelmére számítok. Isten kegyelmével a legnagyobb nehézségeken is győzelmesen tud áthaladni a lélek.

286   + Egy alkalommal az imádási órán, amikor a Hazáért könyörögtünk, lelkemet fájdalmak fogták el, s így fohászkodtam: „Legirgalmasabb Jézusom, szentjeid közbenjárására, főleg azonban legkedvesebb Édesanyád közbenjárására, aki kisgyermekkorodtól nevelt Téged, könyörgök Hozzád, áldd meg Hazámat! Jézusom, ne nézd bűneinket, hanem tekints a kisgyermekek könnyeire, éhségére, s a hidegre, amelytől szenvednek! Uram, ezek miatt az ártatlanok miatt részesíts a kegyelemben, melyet a Hazámnak kérek.” Erre megpillantottam Jézust könnyben ázó szemekkel, aki ezt mondta: „Látod, leányom, mennyire sajnálom őket. Tudnod kell, hogy ők tartják fenn a világot.”

285   1934. Midőn egy alkalommal beléptem a cellámba, annyira kimerült voltam, hogy mielőtt levetkőztem volna, egy kicsit pihennem kellett. Már levetkőztem, amikor megkért egy nővér, hozzak neki meleg vizet. Kimerültségem ellenére gyorsan felöltöztem, s meghoztam a vizet, amit kért, (126) bár a konyhától a celláig jó darab utat kellett megtennem, a sár pedig egészen a bokámig ért. Midőn a cellámba értem, megpillantottam egy dobozt a legszentebb Oltáriszentséggel, s ezt a hangot hallottam: „Fogd a cibóriumot, s vidd a tabernákulumba!” Az első pillanatban haboztam, de ahogy megérintettem a cibóriumot, e szavakat hallottam: „Olyan szeretettel közelíts minden nővérhez, amilyennel hozzám közeledel! Minden, amit nekik teszel – nekem teszed.” Ezután magam maradtam.