Faustyna Kowalska naplója

1124   (34) + 1937.5.12. Néha sajátságos sötétség borul az értelmemre, s minden törekvésem ellenére ürességbe merülök.

1123   Mily örvendetes, ha lelkünk mélyén tudjuk azt, amiben az Egyház tanítása szerint hinnünk kell. Ha a lelkem elmerül a szeretetben, gyorsan és világosan el tudom dönteni a legnehezebb kérdéseket is. Egyedül a szeretet képes áthidalni a szakadékokat, s feljutni a legmagasabb csúcsokra. – Szeretet, mindig csak szeretet!

1122   Nagy irgalom Istene, aki kifürkészhetetlen szereteted és irgalmad jeléül elküldted nekünk egyszülött Fiadat, nem utasítod el a bűnösöket, hanem végtelen irgalmad megnyitotta nékik is kincsedet, amelyből bőségesen meríthetnek nemcsak mentséget, hanem a legnagyobb szentséget is, amelyre eljuthat egy lélek. Kegyelemteljes Atya, úgy szeretném, ha minden szív bizalommal fordulna végtelen irgalmadhoz! Senki sem tisztázhatja magát Előtted, ha nincs mellette végtelen irgalmad. Ha feltárod előttünk irgalmad titkát, az egész örökkévalóság nem lesz elegendő hálánk lerovására.

1937.5.6. Az Úr Mennybemenetele

1121         Lelkemet már kora reggel óta megérintette Isten. A Szentáldozás után egy darabig együtt lehettem a mennyei Atyával. Lelkemet izzó szeretetének középpontjába vonta. Megértettem, hogy semmilyen külső dolog nem hasonlítható Isten tiszta szeretetéhez… Láttam a Megtestesült Ige örömét, s teljesen elmerültem a Szentháromságban. Mikor magamhoz tértem, lelkem tele volt vágyakozással. Sóvárgok az Istennel való (33) egyesülés után. Oly nagy szeretet fogott el a mennyei Atya iránt, hogy ezt a napot a szeretet szüntelen extázisának neveztem el. Istenhez viszonyítva az egész világmindenség csak egy kis cseppnek tűnt fel előttem. Nincs nagyobb boldogság, mint az, amikor Isten bensőleg tudtomra adja, hogy minden szívdobbanásom kedves neki, és megmutatja az Ő irántam való különleges szeretetét. Ez a bensőleg megerősített bizonyosság Isten irántam való szeretetéről békével tölti el lelkemet. Ezen a napon nem tudtam semmiféle táplálékot magamhoz venni, teljesen eltöltött a szeretet.

1120   Mikor kijöttem a kertbe, látom, hogy minden a tavasz örömét hirdeti. A virágdíszes fák bódító illatot árasztanak. Minden örömet ont. Istent dicsérik az éneklő és csicsergő madarak, s azt mondják nekem: „Örülj, örvendezz, Fausztina nővér!” – Lelkem azonban sötétben és kínban marad. Lelkem egyébként igen érzékeny a kegyelem hangjaira. Minden körülöttem lévő teremtménnyel tud beszélni. Tudom, miért díszítette fel Isten ilyen szépen a földet… De szívem most nem tud örülni, mert Szerelmem elrejtőzött előlem, s nem nyugszom, amíg meg nem találom… Nem tudok élni Isten nélkül, de azt is érzem, hogy Isten sem tud boldog lenni nélkülem, bár Isten egyedül önmagának tökéletesen elég.

1119   Azokban a pillanatokban, amikor ég és föld között vagyok – hallgatok, mert ha beszélnék is, ki értene meg? Az örökkévalóság feltár majd sok dolgot, amiről most hallgatok…

1116   Kínjaimat senki fel nem fogja, sem meg nem érti. Magam sem tudom leírni őket, nincs ezeknél nagyobb szenvedés. Még a mártírok kínjai sem nagyobbak, mert ezekben a pillanatokban a halál is enyhülést jelentene számomra. Semmihez sem tudom hasonlítani szenvedéseimet, ezt, a lélek végtelen haldoklását.

1114   Május. – 1937.5.1. Ma megéreztem Édesanyám – égi Édesanyám – közelségét. Bár minden Szentáldozás előtt buzgón kérem Őt, segítsen lelkemet előkészíteni Fia érkezésére. Egész világosan érzem oltalmát. Nagyon kérem, gyújtson bennem olyan istenszeretetet, amilyen az Ő tiszta szívében lobogott az Isteni Ige Fogantatásának pillanatában.

1113   Gyakran elsötétíti lelkemet a szenvedés, de kínomat nem értheti meg senki.