Dr. Tempfli Imre Katáng barát

„Nullpontok“…

Néha az az érzés támad benned, hogy minden elveszett. Barátaid egy része elfordult tőled, és nem tudod, miért. Kapcsolataid egyike-másika, amelyek eddig látszólag nagyszerűen működtek és amelyek hálója a felszínen tartott, törékenynek bizonyult. Terveid egy része, amikbe évek óta annyi energiát fektettél, és amelyeket olyan nagy odaadással dédelgettél, meghiúsultak. Szépreményű álmaid nem váltak valóra. Egy jó ügy érdekében kifejtett fáradozásaid hiábavalónak látszik, sőt fiaskó lett a dolog vége. A sorozatos kudarcok még az Istenbe vetett hitedet is kikezdték. A szó szoros értelmében kátyúba jutottál és úgy érzed, megfeneklettél, sem előre, sem hátra nem megy. Egyetlen egy szóval kifejezve: kudarcnak érzed egész önmagad!

De még ilyenkor sem szabad elkeseredned!

Ez ugyanis életedben az úgynevezett „nullpont”. Hosszabb-rövidebb ideig tartó sötét útszakasz, amely döntő hatással lehet ugyan sorsodra, de nem végzetes!

Mert a „nullpontnak” is megvan a maga értelme!

Talán meg akar szabadítani attól az illúziótól, amelyet valamiről, vagy valakiről naívan dédelgettél, és amelynek most – mert kiderült: semmi, de semmi alapja nem volt! – a csapdájába estél!

Talán lehetőséget kínál neked arra, hogy az életedet új szemszögből és más távlatból nézd!

Talán felnyitja a szemedet, hogy zsákutcába kerültél és ahhoz, hogy ismét a helyes irányba indulj, egyszerűen meg kell fordulnod!

Talán arra jó, hogy új, reálisabb terveket és álmokat szőjj, amelyeket igazán meg tudsz majd valósítani!

Talán arra ösztökél, hogy új szeleknek feszítsd vitorláidat!

Életednek a „nullpontjai”, amelyekben úgy érzed, hogy mélyebbre már nem zuhanhatsz, - új kezdetek csíráit rejtik magukban.

Életednek a „nullpontjai” jó irányba lendíthetik a sorsodat!

Életednek a „nullpontjai” újjá szülhetnek Téged - még akkor is, ha fájnak.

Csak bennük tapogatózz Isten feléd kinyújtott keze után, mert Ő a „nullpontokban” is melletted áll! Ugyanis lehet, Ő küldi Neked őket, hogy új irányba tereljen.

Imre atya

Búcsú halottaink lelki üdvéért

Noha hihetetlenül hangzik, kora gyermekkoromtól fogva minden nap imádkozom a halottakért, „különösen a tisztítótűzben szenvedő lelkekért“. Nem tudom, hogyan és mennyi ideig magyarázta meg nyiladozó gyermekeszemnek a tisztítótűz mibenlétét nagyanyám, de azt egyszer s mindenkorra fejembe véste, hogy elsősorban a család tagjaiért kell imádkoznom, aztán az őseimért, majd szerteágazó és népes rokonaim elhunytjaiért, végül „különösen azokért, akikről senki nem emlékezik meg“. Ezt olyan komolyan vettem, hogy november 1-je délutánján nem csak a család és a rokonok fejfáin olvastam el mindig a neveket és az évszámokat, hanem a temetőárkába kidobott kereszteken is, hátha egy távoli rokon nevét felfedezem rajtuk, meg hát – amint gondoltam – azokért már csakugyan senki nem imádkozik.

Ilyen előzmények után aztán már nem csoda, hogy pap koromban a szentgyónáshoz járulók számára a kedvenc penitenciám így hangzott: „Imádkozz el ennyi és ennyi Miatyánkot illetve Üdvözlégyet „a tisztítótűzben szenvedő lelkekért, különösen azokért, akikről senki nem emlékezik meg!” Hogy mit gondoltak kedves gyónóim, természetesen mai napig sem tudom, valószínüleg nem mertek visszajelezni, de ha csodálkoztak volna is, én akkor is azt mondom öreg papi fejjel: imájuk nem volt hiábavaló, hatásukra ezrek és ezrek szabadultak ki a tisztítótűzből, és ez a fontos!

Hogy az Egyház milyen komolyan veszi az elhunytak lelki üdvét, mi sem bizonyítja jobban, mint hogy – a kegyelem állapotában – értük végzett imát (a szentmiséről nem is beszélve!), szentáldozást teljes búcsúval köti össze. Egy napon különösen: november 2-án, Halottak napján. Aki ezen a napon egy templomot vagy kápolnát meglátogat, ott egy Hiszekegyet, egy Miatyánkot, egy Üdvözlégyet és egy Dicsőséget elimádkozik, és kegyelem állapotában van (azaz nincs bűne és szentáldozáshoz járul), az halottai számára teljes búcsút nyer!

Ugyanezek a feltételek szükségesek november 1-je és 8.-a között azzal a különbséggel, hogy ha templom vagy kápolna meglátogatása nem lehetséges, akkor egy temetőbe kell elmenni.

Az már csak „hab a tortán“, hogy míg november 2-án kizárólag a halottak javára, november 1-je és 8.-a között a saját javunkra is lehet teljes búcsút nyerni, de rábízhatjuk Istenre is, hogy a tisztítótűzben szenvedő lelkek közül kinek a javára használja az általunk kieszközölt és megszerzett búcsút. Ha az ember most minden búcsúnyerési lehetőséggel él, akkor mától, november 1-jétől november 8.-ig összesen 9 búcsút szerezhet és ajánlhat fel a tisztítótűzben szenvedő lelkek javára.

A tavalyi és idei esztendőben a Szentszék – a koronavírus járványra való tekintettel – egész november hónapra kiterjesztette a búcsúnyerés lehetőségét, ez nem csak azt jelenti, hogy novemberben bármikor elnyerhetjük a teljes búcsút, de azt is, hogy (protestáns testvéreim ne vádoljanak most túl gyorsan búcsúcédula árusításával!) november végéig 30 búcsút is szerezhetünk a tisztítótűzben szenvedő lelkek javára!

Hogy hogyan lehetséges ez, azt majd egy másik alkalommal beszüljük meg, most ehelyett azokat az imákat szeretném felsorolni, amellyel ez lehetséges.

Mit kell tehát imádkoznunk?

1. Azok, akiknek több idejük van vagy igényesebbek, itt van a Halottak esti szertartása.

HALOTTAK ESTÉJÉN DE A HÓNAP MINDEN NAPJÁN IS

Az ájtatosságot a Mindenszentek litániájával kezdjük (vö. Hozsanna 80-87. old.). Majd annak befejeztével felváltva mondjuk:

Előimádkozó: Könyörögjünk: Úristen, minden hívednek teremtő és megváltó Istene! Szolgáid és szolgálóid lelkének bocsásd meg minden vétkét, hogy, a Te kegyelmedet, amelyet mindenkor óhajtottak, azt buzgó könyörgéseink által megnyerhessék. Aki élsz és uralkodol mindörökkön örökké.

Hívek: Ámen.

Ének: Szent Vagy Uram/Hozsanna 154. Jézusomnak szívén 1-2

E: Testvéreim! Krisztus titokzatos testében, az Egyházban mindnyájan felelősek vagyunk egymásért. A halottak estéjén könyörögjünk mennyei Atyánkhoz a szenvedő Egyház tagjaiért!

1. Könyörülj, Urunk, elhunyt lelkipásztorainkon! Add, hogy akik a papi rendben szolgáltak, részesüljenek a mennyei istendicséret örömében!

H: Kérünk Téged...

2. Könyörülj, Urunk, elhunyt szüleinken! Add, hogy akik nekünk a földi életet adták, kegyelmedből az örök élet boldogságában részesüljenek!

H: Kérünk Téged...

3. Könyörülj, Urunk, elhunyt testvéreinken, rokonainkon, barátainkon és jótevőinken! Add, hogy akikhez itt a földön szeretet fűzött minket, a másvilágon élvezhessék a te örök szeretetedet!

H: Kérünk Téged...

4. Könyörülj, Urunk, a háborúk áldozatain! Add, hogy akik annyit szenvedtek és életüket áldozták, megbocsátó irgalmadból nyugodjanak örök békében!

H: Kérünk Téged...

5. Könyörülj, Urunk, azokon akikről külön senki sem emlékezik meg! Vezesd őket szent angyalaid által az égi hazába!

H: Kérünk Téged...

6. Könyörülj, Urunk, a feltámadás reményében elhunyt minden testvérünkön! Engedd őket jóságosan szent színed látására!

H: Kérünk Téged...

7. Végül könyörülj, Urunk, mirajtunk is! Add, hogy az utolsó ítélet napján az áldottak sorában lehessünk!

H: Kérünk Téged...

E: Istenünk, az emberi nem Teremtője és Megváltója! Hallgasd meg buzgó könyörgésünket, engedd el meghalt testvéreink hátra lévő büntetését. Add meg nekik a teljes bocsánatot, amelyre mindig vágyakoztak! Aki élsz és uralkodol mindörökkön-örökké.

H: Amen.

Hiszekegy… Miatyánk... Üdvözlégy...

E: Teremtő Istenünk, élők és holtak Ura! Te a magad képére teremtetted az embert, és örök szeretetedben gyermekeddé fogadtad. A kísértésben elbukott embert szent Fiad kereszthalálával fölemelted, és így Krisztus feltámadása óta a mi halálunk sem reménytelen elmúlás. Erősen hisszük, hogy mi, akik a keresztség által eltemetkeztünk Fiad halálában, egykor majd feltámadásában is részesedünk.

Bizalommal könyörgünk hozzád azokért, akik már megjárták az élet útját és átléptek a halál kapuján. Nagy irgalmasságod szerint szabadítsd ki őket a tisztulás helyéről, és vezesd országodba, ahol nincs többé se könny, sem gyász, sem fájdalom, hanem csak örökké tartó boldogság!

Minket pedig, akik ma megholtjainkra emlékezünk, vezess az igaz élet útján, és erősíts kegyelmeddel, hogy hitünk szerint éljünk.

Add, hogy amikor elérkezik földi életünk utolsó órája, irgalmas Bíróra találjunk szent Fiadban! Aki veled él és uralkodik mindörökkön-örökké!

H: Amen.

E: Adj Uram örök nyugodalmat nekik,

H: És az örök világosság fényeskedjék nekik!

E: Nyugodjanak békességben!

H: Ámen!

E: Elhunyt testvéreink lelke és minden elhunyt hívő lelke, Isten irgalmasságából békességben nyugodjék: az Atyának, † a Fiúnak és a Szentlélek Istennek nevében.

H: Ámen.

Befejező ének: Jézus világ megváltója SzVU. 70. első+utolsó versszaka

2. De a búcsúnyeréshez – másodszor – természetesen elegendőek a szokásos imák is: a Hiszekegy, a Miatyánk, az Üdvözlégy és a Dicsőség.

3. Végül hozok egy pár olyan imát, amelyekkel egész hónapban örömet szerezhetünk elhunyt hozzátartozóinknak:

IMA A HALOTTAKÉRT

Üdvözítő Jézus Krisztus! Kérünk téged,

fogadd országodba híveidnek lelkét,

akikért szent véredet kiontottad.

Emlékezzél meg, Uram,

hogy gyarló az emberi természet,

és olyanok vagyunk, mint a mezei

virágok, melyek hamar elhervadnak,

és a szél könnyen széthordja szirmaikat.

Te, aki a keresztfán meghallgattad

a hozzád folyamodó jobb latrot,

és a paradicsomnak örömét ígérted néki,

hallgasd meg híveidnek kiáltását is,

és kegyelmesen oldozd fel a világból

kimúlt szolgáid lelkét minden bűnük kötelékétől,

hogy a feltámadásnak dicsőségében a választottak

között részesüljenek az örök életben.

Adj nekik, Uram, örök nyugodalmat,

és az örök világosság fényeskedjék nekik! Amen.

IMA ELTÁVOZOTT SZERETTEINKÉRT

Istenünk, áldd meg emlékeinket, töröld le a könnyeinket.

Erősítsd meg hitünket abban a tudatban, hogy nincs mi¬től rettegnünk,

mert akár éljünk akár haljunk, mindig a Tieid vagyunk.

Szeretetedtől semmi nem szakaszt¬hat el sem életünkben, sem halálunkban.

Halottaink porainak adj csendességet, zavartalan pihenést,

lelkünk¬nek örök üdvösséget atyai kebleden. Amen.

IMA ELTÁVOZOTT SZERETTEINKÉRT

Híveid teremtő, megváltó és hazaváró Istene.

Töröld el elhunyt szeretteink minden bűnét és vétkét.

Tekints esdeklő könyörgésünkre szent Fiad, Jézus

Krisztus egyetlen és elegendő áldozata miatt.

Add meg nekik és nekünk is a bűneink bocsánatát.

Szent Lelked ereje által, vezess bennünket az igazak útján,

hogy kegyelmed segítségével elérjük az élet teljességét és

viszontláthassuk azokat, akikről ma szeretettel,

hálával és megbocsátással emlékezünk meg. Amen.

Ne legyen ez dicsekvés, de mostanság, életem új helyzetében sem múlik el olyan nap, hogy ne imádkozznék „a tisztítótűzben szenvedő lelkekért, különösen azokért, akikről senki sem emlékezik meg”.

Imádkozzatok Ti is, és meglátjátok, nagyon hálásak lesznek miatta!

Isten adjon Nektek nyitott szemet, hogy hálájuk jelét észrevegyétek!

Imre atya

Minden lelki válság kegyelem…

Majdnem olyan meghitten beszélgettünk, mint máskor. A szavak csak úgy ömlöttek belőlünk. Mégis a szemed csillogásán láttam, hogy belül tele vagy fel nem oldott keserűséggel. És óvatosabban is fogalmazol, mint máskor. Félsz. Hirtelen belém villant: magadtól félsz! A beszélgetés közepén rájöttem: talán krízisben vagy, csak nem veszed észre. Minél tovább hallgattalak, annál inkább megizmosodott bennem a felismerés: nem ismered fel, hogy lelki válságban van az életed!

Ekkor még nagyobb gyöngédséggel fordultam hozzád, mint máskor. Összeszedtem minden bátorságomat és azt mondtam:

- „Minden lelki válság kegyelem!”

Elpirultál, mert a lelkedbe láttam... Majd egy darab után így folytattam:

- „Tudod, sok évbe telt, mire ki mertem mondani ezt a mondatot. Sok ezer beszélgetésre volt szükség a legkülönfélébb típusú emberekkel, hogy magam is felismerjem: A lelki válságoktól nem kell félni. Minden lelki válság kegyelem!”

- „Mit értesz ezalatt?” – kérdezted halkan, talán a szótól is megijedve.

- „Minden válság lelkednek a láza, amely egy belső gyulladásra hívja fel a figyelmedet.

Minden válság lelked szenvedése, amely abban a pillanatban úgy érzi, létének nincs értelme, és arra törekszik fuldokolva, hogy magának valamilyen (új) célt találjon.

Minden válság egy vagy több meg nem valósult álmod sikolya, amely arra vár, hogy beteljesüljön.

Minden válság egy-egy kihívás, létkérdés, és arra vár, hogy végre egyenesen, kendőzetlenül - és kielégítően megválaszold.

Viszont minden lelki válság egyértelművé teszi azt is, hogy mindig "több" vagy, mint problémáid.

Minden ember több, mint a saját lelki válsága!

Végül a lelki válságban Jézus próbál hozzád férni. Ő szól hozzád. Új, magasabb színtre akar emelni! Ne zárkózz el hát előle! Hallgatózz kissé mélyebben lelkedbe! És hallgass a belső hangra!

Az Ő hangjára.

Ha megteszed: ez lesz a kegyelem!

Lelked csillagórája.

Isten és lelked csillagórája!”

A wathsapp két végén még sokáig hallgattunk... Majd halkan elbúcsúztál. Közben mind azért fohászkodtam, hogy felismerd: lelki válságban vagy!

De a lelki válság mindig kegyelem!

Ha felismered és Jézushoz fordulsz vele!

Imre atya

Az élet művészete…

A múlt héten lépcsőházunk takarításában ismét én voltam soros. Nem mondom, hogy különösen szeretem, de mert az ezt feltalálók szövetségi tartományában, azaz Baden-Württembergben lakom egy plébánia társasházában, elviselem. Eleinte nem találkoztam senkivel, de újabban egyre többen dugják ki a fejüket ha én rajtam a sor. Egyesek, hogy lássák: jól teszem-e a dolgomat, mások, hogy egy pár szót váltsanak velem, különösen, ha egzisztenciális gondjaik vannak.

Ezúttal a lépcsőház mindenkit megszóló kritikusa kukucskált ki, amikor az ajta előtt sepregettem. ’Egy szép napot!’ - kívánságomra azt válaszolta: ’Nem lesz, mert a múlt héten temették a férjemet. Imádkozzon már érte!’ A gyásza előtt elnémultam. Tudtam, hogy férje régóta beteg, de azt még senki nem mondta a házban, hogy míg én Lourdesban voltam egy zarándokcsoporttal, meghalt és el is temették…

Belőle azonban nagyon sok minden más is kikívánkozott.

„A szemközti házban lakott Frau Mayer. Maga nem ismerte, nekem viszont régi kedves ismerősöm volt. Húsvéthétfőn halt meg. Mivel nem volt hozzátartozója, nem tudatták senkivel, csak a napilapban megjelent harmadnapi apróhirdetésből tudtam meg, hogy ő halt meg.

Korábban gyakrabban láttuk egymást, néha együtt sétáltunk egy darabon, amikor útjaink a vásárlás után keresztezték egymást. Mesélt édesanyjáról, Königsbergből való menekülésükről, aztán az unokáiról, akikre annyira büszke volt, noha őt már évek óta nem látogatták… Mikor pedig elbúcsúztunk egymástól, Mayer asszony mindig Isten áldását kívánta rám. Ma is szíven üt, ha meggondolom: Húsvét után nesztelenül és észrevétlenül kilopták az életemből…”

- És a férje? – kérdeztem tőle, megtörve a hirtelen közénk terpeszkedő csendet.

„A férjem? – kapta össze ismét magát, - amikor a múlt héten meghalt, a temetkezési vállalat emberei mindenképp a mellékutcában akartak parkolni. Parkoljanak elől, mondtam nekik, hadd lássák a szomszédok, hogy a mi házunkban halt meg valaki. A fekete ruhás urak azonban nem hajlottak szavamra; szemmel láthatóan megvolt nekik a főnökük utasítása. A mellékutcában álltak meg, és a hátsó ajtón vitték ki férjemet a házból, titokban, akár a tolvajok. Mintha szégyellni kellett volna szegényem halálát. Az pedig még csak növelte lelki fájdalmamat, hogy temetésén erősen korlátozott számban vehettek részt a rokonok, az érte tartandó istentiszteletet is valósággal ki kellett harcolnom a lelkészünktől, aki a járvánnyal kapcsolatos szigorított előírásokat buzgalmában messze túllicitálta. Csak akkor állt kötélnek, amikor azt mondtam neki: férjemnek Isten előtt egyenesen kell majd megállnia, s erre Krisztus keresztáldozatának megünneplésére van szüksége!”

Majd miután letörölte a szeméből kicsorduló könnycseppeket, szipogva így folytatta.

„Tudja, régebben, amikor édesanyám és édesapám elhunytak, mindenkinek kimutathattuk, hogy gyászolunk. Sőt, egy évig egy fekete szalagot is hordtunk a karunkon, mutatva, hogy egy szeretett embert veszítettünk el, s aki akar, együttérezhet velünk. Ma már nem mondhatjuk el nyilvánosan, hogy hiányzik valaki, aki sokat jelentett nekünk, mert senkit nem érdekel. Vagy legalább is úgy tesz. Elhunytakról nem illik, sőt nem is szabad beszélni! Azokat ki kell lopni a házból, nehogy valaki meglássa őket. Azokat kórházba kell dugni, hogy ott haljanak meg, utána pedig névtelen sírba vagy fák alá illik eltemetni, hogy még látható emlékük se emlékeztessen bennünket az elmúlásra.

Ám egész életünk – ha tetszik, ha nem – az első pillanatától kezdve a halál felé tart. Napjaink abban az igyekezetben telnek, hogy a betegséget és a halált elkerüljük. Közben nem vesszük tudomásul, hogy Isten terveiben azoknak is megvan a maguk értelme, és a ránk leselkedő legnagyobb veszedelem nem a betegség vagy az elmúlás, hanem az, ha nem számolunk velük – illetve Istennel.

Miért növekszik az öngyilkosok száma? Miért van az, hogy egyre többen akarnak orvosok által asszisztált kegyes halált maguknak? Mert kivész lassan a hit! Azzal, hogy saját kezedbe veszed a halálodat és te döntesz róla, mikor dobod el magadtól az életet; azzal, hogy megpróbálod elhesegetni magadtól az elmúlás gondolatát, egyszersmind azt is beismered, hogy a halál után már nem vársz semmit! Tátong benned a nagy üresség – és mereszti rád a szemét a nagy semmi!”

„Hol vannak már azok az idők, amikor sokan, és nem csak szerzetesek, egy emberi koponyát vagy annak mását tették az asztalukra, hogy saját halandóságukra emlékeztesse őket. Sőt, fel is írták maguknak: ’Memento mori! - Emlékezz a halálra!’, vagy ezt: ’Carpe diem! – Jól használd fel a napodat!’ Ezzel a helyes, félelem nélküli, tartalmas, céltudatos és felelőségteljes élet művészetét sajátították el.

Úgy tűnik, mindannyiunknak újra meg kellene tanulnunk – számolva Istennel és a másik világgal! – helyesen élni! Nem gondolja? Magának ezt jobban kell tudnia, hisz maga katolikus pap…”

Mert látszott, hogy nem vár tőlem semmire választ, hallgattam egy sort… Mire így fejezte be:

„Gyakran átnézek Frau Mayer lakására. Már nincs fény esténként az ablakában. Lehet, hogy unokái már el is adták kis kuckóját… De az az áldás, amelyet Mayer asszony gyakran kívánt nekem, minden bizonnyal elkíséri most férjemet - és majd engem is – a másik életbe…”

Majd sarkon fordult és köszönés nélkül ott hagyott. Az ajtóból azért még visszaszólt, jelezve, hogy amiért pap vagyok, attól még épp olyan alaposan el kell végeznem munkámat, mint a lépcsőház többi lakójának:

’Ja, igen, ne gondolja, hogy kész van a takarítással. Fel kell mosnia a mosót és a szárítót is...’”

Nyers szavait gyászának tudtam be és szótlanul lenyeltem.
Helyette arra gondoltam, hogy milyen mély dolgot mondott: meg kell újra tanulnunk az élet művészetét!
Méltósággal és hittel számolni a halállal – és Istennel!

Imre atya

Azzá válhatsz, amit olvasol...

Olyan felemelő érzés, mint a Nemzetközi Eukarisztikus Kongresszus alatt már rég nem honolt bennem. Noha nem lehettem jelen személyesen, csak a TV képernyője előtt követhettem az eseményeket (egyébként mindet!), de éreztem, hogy szívem együtt dobban a Budapesten jelenlévőkkel: a szentmiséken, a katekéziseken, a tanúvallomásokon, a különböző rendezvényeken, majd végül a pápai szentmisén. Pártatlanul állíthatom, hogy egy fenkölt, tartalmas, jól koreografált, rendezvénysorozatot láthatott a világ, amely miatt a Magyar Egyház csak dicséretet és elismerést érdemel! Igy is tudósított a glóbusz szinte valamennyi médiája!

Persze, nem mindenki osztotta a véleményünket. Nem mindenki tudott velünk felhőtlenül és lelkesen örvendeni. Pár – otthoni és külföldi – sajtóorgánum egészen mást látott. Hiányolta a mai társadalmi problémák megjelenítését, „retró-kereszténységről” beszélt, amely már rég idejét múlta. A rendezvények minőségét, a résztvevők nagy tömegét és a hitükből áradó derűt, örömöt, öntudatosságot egy szóval sem értékelte. Szemmel láthatóan minden eszközzel igyekezett „a szentet” a sárba húzni…

Talán már Te is észrevetted, hogy tudósítók hadserege éjjel és nappal hatalmas információ- és híranyaggal bombáz. Jó és rossz híreik, amelyek egyszer háborúról és békéről, életről és halálról, katasztrófákról és szerencsétlenségekről, máskor olcsó hírességekről és kalandjaikról, értékek és erények romboló, alpári sárbatiprásáról szólnak, olyan szélsebes ütemben keringenek a világ körül, hogy már-már követni sem tudod őket.

Olyan gyorsak, mint egy vírus.

Hatásuk lehet jó, de lehet rossz is!

Végzetes!

Pár perc alatt teljesen megváltoztathatják a világot!

Az viszont, hogy megváltoztatják-e az életedet és meggyőződésedet, hitedet is, attól függ, mennyire bízol meg bennük, és mennyire veszed őket készpénznek?

Na, meg persze attól, mennyire engeded, hogy behatoljanak a szívedbe?

A „szellemek megkülönböztetése”, a tudósítások és beszámolók, a hírek és az információk valódi szándékának, céljának a kiderítése ma kötelezőbb számodra, mint bármikor, nehogy eltévedj a híráradat erdejében, ne válj könnyű prédávájává, ne rontsa meg a gondolkodásodat és ne hordja tele szeméttel a szívedet.

A szellemek megkülönböztetése terén ma is érvényesek Jézus Urunk szavai: „Gyümölcseikről ismeritek meg őket. Tüskebokorról szednek-e szőlőt, vagy bogáncskóróról fügét? Tehát minden jó fa jó gyümölcsöt terem, a rossz fa pedig rossz gyümölcsöt terem. Nem hozhat a jó fa rossz gyümölcsöt, rossz fa sem hozhat jó gyümölcsöt.” (Mt 7,16-18)

Ha valamelyik sajtóorgánum Isten- és keresztényellenes, folyton az Egyházat támadja, a szentet sárba húzza, szívedet negatív dolgokkal tölti meg, olvasása vagy nézése után nyugtalanná tesz, azaz rossz gyümölcsöket terem benned, kerüld!

Mert az információk önmagukban nem változtatják meg az életedet, de ha nem vagy velük szemben kritikus és nem vagy résen, könnyen azzá válhatsz, amit belőlük kiolvasol!

Ja, és befejezésül még egy dolog: meg vagyok győződve, hogy míg az 52. Budapesti Nemzetközi Eukarisztikus Kongresszus felemelő hatása még évtízedekig, talán egy egész életre érezteti majd a hatását, addig a róla szóló célzatos, tudatosan romboló műsorok, tudósítások, cikkek, vélemények sorsa az lesz, ami minden névtelen, ártó szándékkal írt levélé: a kukába kerülnek…

Imre atya

2021-09-30.

„Állva halunk meg!“

Amikor a mérkőzés végén a riporter kérdéseire válaszolt, érzelmeinek is szabad folyást engedett... Szavaiból kiderült: noha tudták, hogy a felkorbácsolt hangulat, a nemtelen politikai erődemonstráció erkölcsi meggyengítésüket célozza, mégsem remegett meg a térdük. Érezték és átlátták ugyan a veszélyt, de csapattársaival - igazuk tudatában - bátran kimondták a jelszót: „Állva halunk meg!“ Amikor pedig a második félidő elején a vezető gólt megszerezte, erről azt mondta: „Ha fal lett volna előttem, akkor is nekiszaladok…”

Ez bátorság!

Ez a bátorság tetszik nekem. Megsüvegelem!

Ez a bátorság – tudom, megannyi beszélgetésből – sokunknak imponál!

Mi a bátorság?

Imre atya

Életmentő teher…

Drága Barátom, kimondhatatlanul boldog vagyok, hogy vagy nekem!

Imre atya