32843 ima található a honlapon, összesen 46755 imádkozás. Regisztrálj, majd kattints és imádkozz!

    Egyéb kategóriák

    Dr. Tempfli Imre Katáng barát

    Dr. Tempfli Imre Katáng barát
    Változó frissítés

    Életem új – utolsó – szakaszához érkeztem, vallomást szeretnék tenni arról, hogy változatlanul nem akarok mást, mint mások lelki tápláléka és orvossága lenni! Életem eddig is „pro-existentia“ – „másokért való élet” volt, és ezután is az lesz! Képiesen „katáng”: egyfajta útmutató, egyszerű, nem hivalkodó, mégis egyedien szép, szemet gyönyörködtető lét, és akinek szüksége van rám, az az út mentén megtalál!

     

    „Katáng” Mindig is tetszett utánozhatatlan színű kék virága. Mit tudtam én még akkor arról, hogy gyökere, szára és virága számtalan betegségre orvosság. Az lepett meg már gyermekkoromtól fogva, hogy nem ágyásokban, nem a megtrágyázott anyaföldben, hanem egyszerűen az út szélén virít. Ott, ahol más növény fanyalogva csak vegetál, ő ott bontja ki pompás szirmait. Sőt, az az igazi otthona! Ott érzi jól magát! Ott van az ő helye! Ezért is nevezik németül „Wegwarte“-nak, szószerinti fordításban „útmenti őr“-nek, „útvigyázó“-nak...

    Egyrészt egyszerű, de mégis szép, tiszta, boldog gyermekkorom előtt tisztelgek! Ez illetve áldott családom, jó barátaim, nagyrabecsült tanítóim és tanáraim, kedves osztálytársaim, ismerőseim és falusfeleim, illetve híveim és tanítványaim formáltak azzá, aki ma vagyok! Köszönet nekik!

    Dr. Tempfli Imre atya Katáng barátMerj nagyot álmodni!

    Napi Ima3 imádkozás /layout/img/logo.png

    Jan
    15
    Dr. Tempfli Imre atya Katáng barát Merj nagyot álmodni!

    Kápráztatón szép volt. Épp vizet hozott öreg édesapjának a patakból, amikor az arra vadászó fiatal herceg észrevette, leszállt a lováról, belenézett égszínkék szemébe, megsímogatta ébenfekete haját, odaadott neki magáról egy kis miniatür arcképet s azt mondta neki: „Várj, míg utánad nem jövök!” Telt-múlt az idő. Ő várt és várt! Udvarlóit mind kikosarazta, mert várta a herceget. Hosszú évek után ébenfekete haja őszbe csavarodott, égszínkék szeme megfakult, csak szívében nem aludt ki még a vágy tüze. Egy napon összecsomagolt hát, cókmókját felrakta kis teherhordó állatára, és felment a királyi palotába. Amikor ajtót nyitottak neki és meglátta a trónon ülő herceget, általvetőjéből elővette a képet, amelyet annyi éven keresztül hordozott magánál, odatartotta a hercegnek és elmondta élettörténetét. A herceg ránézett, és szánakozva azt mondta neki: „Ne haragudj, nem ismerlek!”

    Biztosan élnek még benned olyan álomképek, amelyeket folyton visszasírsz. Azt gondolod róluk, hogy ha megvalósultak volna, akkor ma minden másképp, jobban alakul...

    Talán egy régi fiúra vagy férfire gondolsz, talán egy régi lányra vagy nőre...

    Talán még mindig egy kedvenc foglalkozást vagy hivatást gyászolsz magadban...

    Talán egy valamikori eseményt siratsz vissza, amelyről most azt gondolod: életed nagy lehetősége volt, s te elszalasztottad.

    Talán egy hajdani alkalmat emlegetsz folyton, amelyet más elorzott előled, s te ezért mind a mai napig neheztelsz rá.

    Ismerem ezeket a csalóka múlt-képeket, fantomokat, lidércfényeket.

    Istenem, valóban tudnak néha fájni!

    Pedig nem sajnálnád őket, ha tudnád, hogy mennyi kárt okoznak Neked. Mennyi energiát rabolnak el tőled. Mennyire visszahúznak előrehaladásodban. Mennyire akadályai a boldoggá válásodnak.

    Koloncok, s Te mégis csüngsz rajtuk, és nem engeded el őket, hanem két kézzel görcsösen kapaszkodsz beléjük.

    Ezek a lidércfények rászednek, mert miközben siratattnak veled valamit, ami igazából soha nem volt a tied, és amiről nem tudod bizonyossággal, hogy boldoggá tett volna-e vagy sem, nem tudsz kellő időt szentelni a jelennek. Az meg eliramlik, és homokként kicsordogál ujjaid közül - az élet.

    Ezek az illúziók félrevezetnek, mert nem is veszed észre, hogy szirénhangjukat követve folyton a múltban élsz!

    Ébredj hát! Hagyd őket! Ne kövesd lidércfényeiket!

    Ülj le és vizsgáld meg: Milyen célt akarsz elérni ebben az esztendőben? Mert vannak még, amelyek csak rád várnak! Még nem álmodtad végig minden álmodat!

    Ennek kapcsán annak is utána eredhetnél ismét vagy végre, hogy mi Istennek veled kapcsolatos terve? Szíved legmélyébe ugyanis már rég megírta hivatásodat! Csak felszínre kellene hoznod!

    Aztán ha megfogalmaztad nemes célkitűzéseidet, akkor azt is gondold át: milyen lehetőségeid vannak elérésükhöz? Isten mindig ad Neked lehetőségeket, sokszor olyanokat, amelyekre eddig nem is figyeltél fel!

    Ha pedig összes lehetőségeidet felmérted, akkor már csak egy utolsó kérdésre kell megkeresned a választ: milyen eszközök állnak a rendelkezésedre? Isten - mint mindenkinek! - Neked is adott eszközöket! Talán nem is akármilyeneket!

    Végül ha minden együtt van – cél, lehetőségek, eszközök –, akkor vágj neki bátran az útnak , és meglátod, hogy Isten segítségével – Aki ha bezár egy ajtót, mindig kinyit egy ablakot! – meg fogod találni boldogságodat!

    Ebben az esztendőben is!

    Imre atya

    Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
    Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
    Ezt az imát még nem imádkoztad el!

    Dr. Tempfli Imre atya Katáng barátA törött szárnyú angyal

    Napi Ima1 imádkozás /layout/img/logo.png

    Jan
    08
    Dr. Tempfli Imre atya Katáng barát A törött szárnyú angyal

    Rajta kívül a Karácsony utáni hulladékkirakodást kedvelők már szinte mindent elvittek. Ő még ott állt egy értéktelen szakadozott ülőkéjű széken. Valamikori tulajdonosában még volt annyi tisztelet, hogy nem dobta a földre. Hosszú, fodros, krémszínű ruhájából csak itt ott villant elő valamiféle csillogó dísz. Fejét a kezében lévő mandolinra hajtotta, hogy jobban hallja a dallamot, amit játszik. Arcából alig látszott valami, annyira belepte a por és a piszok... 
    Talán ez még nem lett volna olyan nagy baj, de sajnos az egyik szárnya is le volt törve... 
    Ugyan kinek kell egy törött szárnyú karácsonyi angyal? – gondoltam.
    Mégis hazavittem és megtisztítottam. Most tűntek elő fájdalmasan szelíd arcvonásai! Szemei merengően néztek előre egy pontra, talán a jászolban fekvő Kisdedre. Mintha ő sem tudná egészen felfogni Isten emberré levésének nagy titkát. Csoda? Hisz ki értheti meg ezt? A Magasságos, a Fenséges, a Mindenható, a Teremtő Isten a törékeny emberteremtményének alakját ölti fel, hogy így fejezze ki iránta való végtelen nagy szeretét. 
    Ahogyan tovább tisztítottam az arcát, akkor láttam, hogy a törött szárnyú angyal ajkai zárva vannak. Nem énekel! Egy hangot sem ejt ki! Sőt, ajkai lefelé konyulnak!
    Már-már csalódottan vissza akartam vinni a szakadozott ülőkéjű székre, amikor váratlanul eszembe jutott egy régi középkori legenda, amely szerint a betlehemi angyalok egy része valóban nem énekelt, hanem csak játszott valamilyen hangszeren. Noha mandolinjukat, lantjukat és hárfájukat pengetve magasztalták és dicsőítették Istent, mert Fiát az emberek megváltására a földre küldte, de szájukat egy hang sem hagyta el! 
    Miért? Mert Isten felfedte előttük emberré lett Szent Fia, Jézus Krisztus titkát: nem fogadják be, elutasítják, üldözni fogják, szenvedni fog, sőt keresztre feszítik. Az angyaloknak, mondja a legenda, szüntelenül ott dobolt a fülükben ez a misztérium, amelyet később az egyik apostol, János, így fogalmazott meg: „A (Messiás a) tulajdonába jött, de övéi nem fogadták be.” (Jn 1,11) Minduntalan erre kellett gondolniuk, ezért szép angyalajkukról lefagyott az ének.
    Mikor gondolatban ide jutottam, belém villant a kérdés: Vajon mit érezhetett Isten, amikor elhatározta, hogy Szent Fiát a földre küldi, pedig tudta azt, hogy az emberek egy jó része nem fogja majd befogadni Őt?
    Mit éreznél, ha szüleid – noha mindig engedelmes voltál irántuk, igyekeztél kedvükbe járni, szót fogadni nekik, minden kérésüket teljesíteni – egy napon minden ok nélkül azt mondanák Neked: „Kerülj kijjebb!” 
    Mit éreznél, ha szerelmed – bár ragaszkodásodnak és őszinte érzelmeidnek számtalan jelét adtad iránta – gúnyt űzne titkodból, vallomásodat mások szájára adná, érzelmeidet kinevetné, sőt lelketlenül azt mondaná Neked: „Nem kellesz!”
    Mit éreznél, ha gyermekeid – holott Te szülted őket, szeretted, nevelted, ápoltad, gondoztad, éjt napallá téve mindent megtettél fizikai, szellemi, lelki előrehaladásukért – egy napon azt mondanák Neked: „Nincs rád szükségünk!”
    Mit éreznél, ha hitvestársad – annak ellenére, hogy Te mindenedet neki adtad: fiatalságodat, szépségedet, legszentebb érzelmeidet, hűségedet, szívedet, lelkedet – egyik napról a másikra felcserélne valaki mással, és azt mondaná Neked: „Meguntalak, mást keresek magamnak!” 
    Mit éreznél, ha barátod, barátnőd – annak dacára, hogy ha lelki békére, bizalomra, jótanácsra és eligazító szavakra vágyott, Tőled mindig megkapta; ha bajban volt, Te voltál az első, aki ott termett és az utolsó, aki elment – egy nap szó nélkül hátat fordítana Neked, és azt mondaná: „Ne keress többé! Nincs rád szükségem!”
    Mit éreznél, ha az emberek, akikkel kapcsolatban vagy – jóllehet igyekszel hozzájuk mindig egyenes, becsületes, tisztességes, szeretetteljes, derűs, nyájas, segítőkész lenni – nem csak, hogy nem értékelnék fáradozásaidat, de még ki is zárnának maguk közül azt mondva: „Nem ismerünk!”
    Megérted most már a törött szárnyú karácsonyi angyal hallgatását?
    Megérted most már, hogy Istennek a legnagyobb szívfájdalom a felkínált és visszautasított szeretete? 
    Ha igen, akkor a legfelfoghatatlanabbat még mindig nem mondtam el Neked. 
    Azt, hogy Ő mindezek tudatában mégis eljött, 
    emberré lett érted, értem, mindenkiért,
    és mindezek ellenére határtalanul szeret Téged is, engem is!
    Sőt, minden egyes embert! Még azokat is, akik nem szeretik Őt!
    A törött szárnyú angyalt egyébként a jászolhoz legközelebb tettem, hogy mindig eszembe juttassa: „A (Messiás a) tulajdonába jött, de övéi nem fogadták be.” (Jn 1,11). Vajon én befogadom-e?

    Imre atya
    2021. január 8.

    Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
    Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
    Ezt az imát még nem imádkoztad el!

    Dr. Tempfli Imre atya Katáng barátA kis fekete csillag...

    Napi Ima3 imádkozás /layout/img/logo.png

    Dec
    25
    Dr. Tempfli Imre atya Katáng barát A kis fekete csillag...

    Az Úr mély lélegzetet vett, majd aranybotjával - az ég egyik végétől egészen a másikig - kanyarított egy irdatlan vonalat, és olyan hangosan, hogy beleremegett az egész világegyetem, ezt dörögte: „Legyen világosság!” Hirtelen a látóhatár fölött olyan fényesség támadt, hogy a galaxis minden zegzúgát napallá tette, és még a szálldogáló millió apró kis porszemek is fényes szentjánosbogárhoz kezdtek el hasonlítani. A látóhatár alatt viszont még teljes sötétség honolt. Egyik szögletében alig észrevehetően ott aludt az Úr dédelgetett álma: a Föld. Rá különösen vigyázott. Látszott boldog arcán, hogy valami nagyot akar vele – később. Most még puszta volt és kietlen, óriási völgyeit vakhomály borította, csak vizei fölött derengett halk, sejtelmes fény. Az Úr igen csak meg lehetett elégedve az ereménnyel, mert alkonyatkor széles mosollyal vetette magát hátra fényes heverőjén, és elaludt.

    Másnap újabb ötlete támadt. Ismét elővette aranybotját, suhintott vele egy nagyot, mire egy szempillantás alatt létrejött az égbolt. Áttetsző volt, vakítóan fényes és a szivárvány minden színében pompázott. Úgy szikrázott, mint valami ezer darabra széthulló tükör, amelyre a fényes nap sugarai esnek. És olyan hatalmas, hogy beborította az egész világegyetemet, és - mint egy csodálatos reggeli harmatos pókháló - az ég egyik sarkától a másikig feszült. Az Úrnak újfent nagyon tetszhetett, amit alkotott, mert halkan fel-felkuncogott a boldogságtól, sőt még álmában is egész éjszaka mosolygott...

    Harmadnap sokáig töprengett, mielőtt munkához látott. Az angyalok már aggódtak, hogy nem teremt semmit. Egyszerre azonban hirtelen felugrott a trónusról és újból elővette aranybotját. Az angyalok még a lélegzetüket is visszafojtották. Ugyanis ezúttal nem az ég felé suhintott, hanem a Föld fölé fordította aranybotját. Olyan gyengéden, mintha attól félt volna, hogy egy hirtelen mozdulattal jóvátehetetlen kárt tesz a Nagy Tengerben, amely a Földet beborította. Intésére egyszeriben a habokból itt is ott is kisebb nagyobb szigetek emelkedtek ki. Majd halk biztatására előbb óvatosan, majd egyre bátrabban növények, fák és virágok megszámlálhatatlan fajtái dugták ki apró kis fejüket a földből, előbb szárukat, majd leveleiket és millió színű virágaikat, végül pedig különböző gyümölcseiket mutogatva. Az angyalok csak ámultak, bámultak, szemük kerekre tágult, mert ilyen gyönyörű kertet még soha sehol nem láttak. Az Úr pedig a nagy munkától kissé elfáradva, de boldogan roskadt le fényes heverőjére, és menten mély álomba zuhant.

    Negyedik nap nagyon sokáig aludt az Úr. Az angyalok lábujjhegyen járkáltak a trón körül, nehogy fölébresszék. Az Idő azonban türelmetlenül toporgott és dohogott, mert attól félt, hogy valami nagyon fontosról lemarad. Végre kinyitotta szemét az Úr. Mikor látta, hogy mennyire megiramlott vele az idő, rögvest feltűrte hófehér díszes köntösének ujjait egészen a könyökéig, és sietősen lázas munkába kezdett. Szándéka az volt, hogy elválasztja a nappalt az éjszakától. Ezért minden galaxiscsoport közepére feltűzött egy-egy ragyogó csillagot. Hol egy vörös óriást, hol egy ikercsillagot, hol pedig egy pulzárt. De tűzögetett még számtalan vörös-, barna-, és fehér törpe csillagokat is. Hol ide, hol oda. Az égbolt egyből betelt gyönyörűséggel. Az angyalok nem tudtak betelni a látvánnyal, és azzal kezdtek el játszadozni, hogy mindegyik választott magának egy-egy fényes csillagot.

    Az Úr eközben lankadatlanul tovább teremtett. Homlokán hamarosan elkezdett gyöngyöződni az első verejtékcsepp. De még távolról sem fejezte be művét. Sőt most lendült bele igazán. A csillagok egyikének másikának bolygókat teremtett: óriásbolygókat, gázbolygókat, gyűrűs bolygókat, törpebolygókat, kőzetbolygókat, és csak Ő tudja, hogy még mennyi milyenféle más bolygót. Mivel az idő már nagyon megszaladt vele, még egy utolsó gyönyörű csillaggal akarta feltenni a koronát erre a napra. Elővette hát aranybotját, megsuhintotta, és - nem történt semmi. Helyesebben miután azt dörögte, mint máskor, hogy „Legyen!”, a lába elé gurult egy kis fekete alaktalan képződmény. Ekkor az egyik főangyal odalépett hozzá és halálsápadtan azt súgta a fülébe:

    - Uram, elfogyott az anyag, amiből a csillagokat teremtetted. Jobban mondva ennyi maradt még, de ebből a csekély masszából szerintem lehetetlen egy olyan szép nagy csillagot létrehoznod, mint amilyet elképzeltél.

    Az Úr egyik kezében megállt az aranybot, a másikkal pedig dús hajába kapott és összeráncolta a homlokát. Tekintete előbb a messziségben szikrázó szebbnél-szebb csillagokat pásztázta, majd a lába előtt ide-oda guruló fekete kis csillagra esett. Az pedig szomorúan pislogott, mert minduntalan magára révedt és úgy érezte, hogy egy félbemaradt torzó lett. Lenne bár egy fehértörpe csillag, futott át az agyán, amely ha kicsi is, de saját fénye van. Vagy legalább egy barnatörpe csillag, amely ha apró is, de színét mások is látják. Egy fekete kis csillag viszont, amelynek se színe, se fénye, se szépsége nincs, az miért is születik erre a csodaszép világra? Amikor a gondolataival ide ért, szeméből elkezdtek patakokban folyni a kövér könnycseppek...

    Az Úr igen megsajnálta a fekete kis Csillagot, és elkezdett gondolkodni azon, hogy most mitévő legyen? Hirtelen átsuhant rajta egy gondolat, kissé elkomorodott, majd így szólt hozzá:

    - Igaz, hogy nagyobb, mint amilyen most vagy, már nem lehetsz. Fényed se lehet több, mint amennyid most van... Mintkét anyagom elfogyott... De te leszel az egyedüli csillag a nagy világmindenségben, akinek egy nem akármilyen külön küldetése lesz! Most menj csak a pályádra, amelyet kijelöltem neked, és amikor szükségem lesz rád, akkor majd hívatlak...

    Telt-múlt az idő. Az Úr közben befejezte a teremtést, benépesítette a tengert, a levegőt és a szárazföldet különféle érdekesebbnél érdekesebb állattal, végül a hatodik napon feltette a teremtésre a legszebb koronát: megteremtette az embert!

    A világ kereke pedig csak forgott és forgott, évek ezrei repültek el. Úgy látszott, hogy minden a legnagyobb rendben van. A világegyetem változatlanul nagy fényárban úszott, az égbolt szebb volt, mint valaha, a csillagok továbbra is vakítóan ragyogtak, a Földet pedig a növények és állatok valóságos Paradicsom Kertté varázsolták...

    A kis fekete Csillag már azt hitte, hogy az Úr megfeledkezett róla, amikor hirtelen elébe toppant az egyik fényesszárnyú főangyal a hét közül, és így szólt hozzá fenkölt hangon:

    - Az Úr küldött, szüksége van rád! Készülj, tedd magad rendbe.

    A fekete kis Csillagnak nem sok idő kellett, hogy rendbeszedje magát. Csupán a sok csillagport kellett levernie magáról, amely az évezredek alatt belepte. Majd pályáját – a röpdöső főangyal után igazítva – az Úr felé kanyarította.

    Mikor odaértek a Mennyhez, kapujának szárnyai óriási robajjal szélesre tárultak. A Menny közepén egy hatalmas nagy trónuson ott ült az Úr, körülötte fényes udvartartása: az angyalok serege, szépen kilenc karba osztva. Amikor a kis fekete Csillag az Úrra emelte tekintetét, azonnal látta, hogy nagyon szenved.

    - Kis fekete Csillagom – kezdte az Úr. Elérkezett az az idő, amikor nagyon nagy szükségem lenne rád. Ugyanis teremtményem az ember a Földön nagyon nagy bajban van, és boldogtalan. Hamis, gonosz lidércfények bűvöletében vergődik – és egyedül nem talál vissza a helyes útra, amelyet pedig magam terítettem a lába elé. Teljesen megszakadt a velem való kapcsolata. Keres ugyan engem, de nem tudja, hogy hol kell keresnie!

    Mikor az Úr ezeket mondta, a kis fekete Csillag egy nagy könnycseppet vélt felfedezni az arcán... Az Úr egy lélegzetvételnyi szünet után így folytatta:

    - Menj hát el a Földnek Júdea nevű országa fölé, és mától fogva éjszaka és nappal ragyogj ott, hogy felhívd az emberek figyelmét Szent Fiam, Jézus születésére!

    Erre az egyik főangyal a hét közül, a legnagyobb közbeszólt:

    - Miért nem pusztítod el őket, és teremtesz magadnak másokat?

    Az Úr azonban szelíden leintette a főangyalt:

    - Szeretem őket. Hisz a gyermekeim!

    - Miért nem szólsz le rájuk innen, a mennyből mennydörgő hangoddal? – szólalt meg most egy másik főangyal a hét közül.

    Az Úr ezt válaszolta:

    - A nagy hangzavarban, ami most lenn a Földön uralkodik, nem hallaná meg senki. Meg aztán milyen nyelven mondjam nekik, hisz olyan sokra szóródtak szét, hogy még egymást sem értik! Nem, mindent jól átgondoltam: egy olyan jelet adok nekik, amelyet - ha akar - minden jószándékú ember megérthet, mindegy, hogy milyen nyelvet is beszél. Kis fekete Csillagom, fényeddel hívd fel a világ figyelmét arra, hogy Fiamat küldöm el hozzájuk, aki majd újra megmutatja a hozzám vezető utat azoknak az embereknek, akik barátaimmá akarnak válni.

    - De nincs is fényem! – szipákolta a kis fekete Csillag.

    - Én adok neked az enyémből! – mondta neki jóságosan az Úr. Az én fényem leszel!

    A kis Csillag megilletődött a kitüntetés hallatán, de a nagy boldogságtól egy hang sem jött ki a torkán. Hirtelen azt érezte, hogy teste dagadni kezd, és csak nő, nő addig, míg egy óriási nagy szupernóvává nem lesz. Arca is egyre fényesebb és fényesebb lett, míg olyan vakítóvá nem vált, hogy még az angyalok is el kellett, hogy takarják az tekintetüket, ha nem akarták, hogy megvakuljanak! Végül a kis fekete Csillagból egy gyönyörű Királyi Csillag lett! Nagy, tekintélytparancsoló, minden figyelmet magára vonzó, fönséges és fényes! Keble csak úgy dagadozott a büszkeségtől!

    - Menj hát, Csillag, és fényeddel hirdesd az örömhírt! – bocsátotta el színe elől az Úr.

    Mire a kis fekete, akarom mondani most már Királyi Csillag útra kelt és meg sem állt Júdea országáig. Ott elkezdett ragyogni! Ha láttad volna: csak csillogott, villogott, tündökölt, ontotta a fényét addig, míg az éjszakából nappalt, a nappalból pedig mennyországot nem varázsolt. Szinte harsogva kiabálta az embereknek: „Jó lelkek! Figyeljetek! Készüljetek, mert hamarosan megszületik Isten Fia, aki majd visszavezet benneteket az Úr útjára! Benne ismét az Úr barátai lehettek!”

    Az első napok csodálatosak voltak: amikor ő feltűnt, az emberek az utcákra tódultak és egyre feléje mutogattak. Egy pár nap után azonban megszokták, hiába fényeskedett, már nem érdekelte őket. Fel sem néztek fel az égre, hanem mindenki a maga dolga után látott.

    Egyik éjszaka aztán, amikor szokása szerint felgyújtotta reflektornál élesebb fényeit és csak ragyogott, pompázott, arra lett figyelmes, hogy az egyik közeli mezőn pásztorok tanyáznak. Épp akkor ért a helyhez, amikor az angyalok azt mondták nekik, hogy a közeli Betlehemben egy istállóban gyermek született, és ez a gyermek a Messiás, az Isten Fia. Mikor visszaszálltak az égbe, a pásztorok arcán látni lehetett a tanácstalanságot, hogy most merre induljanak, és a sok közül melyik istállóban keressék a kisdedet? Erre ő sziporkázni és tündökölni kezdett – és fényével a Gyermekhez vezette őket. Istenem, milyen boldog volt mikor látta, hogy ott térdelnek a jászol előtt, benne a gyermekkel, mellette pedig Máriával és Józseffel! Hát még amikor látta, hogy a pásztorok elbeszélése nyomán az egész környék tudomást szerzett Isten Fiának, a kis Jézusnak a születéséről!

    De ő még ennél is többet akart: azt szerette volna, hogy az egész világ tudomást szerezzen Jézus születésének örömhíréről. Ezért attól kezdve még nagyobb fénnyel kezdett el ragyogni! És láss csodát: egy napon messzi országokból három király is észrevette a fényét. Sőt, nyomán – egy hosszú karaván élén – fel is kerekedett és követni kezdte. Ő pedig csak csillogott, villogott, nevetett és táncolt, – fénye pedig visszaverődött a paripák és a tevék aranyszerszámain, a királyok szemének kék, barna és fekete íriszén, míg végül Betlehemig nem jutottak. Ott köszöntötték az isteni gyermeket, hódoltak előtte, és átadták neki ajándékaikat, majd vissztérve hazájukba minden alattvalójuknak elmondták, hogy Júdeában megszületett az Isten Fia, aki azért jött a földre, hogy az embereket újra az Úr útjára vezesse vissza!

    Ő pedig – a kis fekete csillag, aki Királyi Csillaggá vált – ma is járja a pályáját, és csak szórja, szórja a fényét.

    Először is azt mondja Neked: mindegy, hogy kicsi vagy, illetve nagy, mindegy, hogy fehér, barna vagy fekete, Te is Isten alkotása vagy!

    Továbbá azt is, hogy nem céltalan az életed, hanem hivatással jöttél a földre! Ez a hivatásod pedig az, hogy mindenkinek, akit „fényeddel” elérsz, hirdesd: Karácsony óta az Úr Isten és az emberek újra jó barátok lehetnek!

    Végül arra int: soha ne feledd, hogy életednek nagyságot, fényességet és boldogságot a benned hordozott örömhír kölcsönöz! Ha tovább adod, akkor belőled is Királyi Csillag lesz. Mint a kis fekete csillagból.

    Imre atya

    Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
    Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
    Ezt az imát még nem imádkoztad el!

    Dr. Tempfli Imre atya Katáng barátSajátos gondolatok Balázs Fecó halálára

    Napi Ima4 imádkozás /layout/img/logo.png

    Dec
    17
    Dr. Tempfli Imre atya Katáng barát Sajátos gondolatok Balázs Fecó halálára

    "Változnak az évszakok, rossz idők, szép napok...”

    Most ismét kristálytisztán hallom a dalait. Mint először... Emlékszel, milyen gondtalanul és az élet utáni lelkes vággyal hallgattuk őket valamikor! Istenem, mennyi mindent váltottak ki belőled is azokban az években?! Mennyi mindenre ihlettek! Beemeltek fantáziád és kívánságaid színes, csillogó világába, és felébresztették benned azt a mohó életvágyat, amely lelked mélyén feszült. Meggyújtották benned azt a tűzet, amelyre fiatal lelkednek éppen szüksége volt ahhoz, hogy mindent remélj és mindennek bátran nekivágj. Emlékszel, milyen kimondhatatlan pehelykönnyűnek érezted magad akkor Te is ? Ha most egy pillanatra visszagondolsz, megmosolygod akkori önmagad, aki azt hitte – és Istenem, milyen igaza volt! – hogy övé az egész világ!

    „Változnak az évszakok...” Noha ma is még mindig gyönyörűnek találod ezt a dalát, de miközben hallgatod, leperegnek lelki szemeid előtt a „rossz napok” és az a számtalan nehézség, amelyek az azóta fejed fölött elszálló évek alatt úgy rádtelepedtek néha, mint szürke-nedves köd a kies tájra. A tűzből parázs lett, az élvezet csendes örömmé szelídült, álmaid és vágyaid, amelyek néha egyenesen szembementek az értelemmel, mára vele édes testvérekké váltak. Hallod ugyan a dalt, felsajognak ugyan benned a régi érzések, de már csak néha táncolsz rá.

    Ez az élet rendje!

    Ilyen az élet!

    A fiatalság elmúlik, a felnőttkor elszáll, egyszer az öregségre is alkony borul majd. Változnak, mint az évszakok... Sőt, ha nem is gondolunk rá (nem is kell túlzottan!), egyszer az egész életünk is elmúlik!

    Jó tehát, ha egy pillantra most magadba szállsz...

    Vésd eszedbe: bármelyik „évszakban” is éled napjaid, egyik sem rosszabb, mint a másik! Egyik sincs „közelebb” a benned zúgó és áramló „életfolyóhoz”, mint a másik!

    Vésd eszedbe: bármelyik „évszakban” is éled napjaid, egyik sem hasonlítható össze a másikkal!

    És tudod miért?

    Mert Isten mindegyik „évszakot”, életkort egyszeri, egyedi, rádszabott lehetőségként ajándékozott Neked, hogy a benned hömpölygő „életfolyó” mélységeibe behatolj! Hogy minden életkorban – és minden nap közelebb kerülj az Élethez!

    Tehát akár fiatal vagy akár idős, vagy talán „életed virágában” pompázol, csak olyan mértékben és mélységben élsz, amilyen mértékben és mélyen szereted az életet!

    Szeresd hát nap, mint nap!

    Ma is!

    Imre atya

    2020-12-15.

    Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
    Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
    Ezt az imát még nem imádkoztad el!

    Dr. Tempfli Imre atya Katáng barátZsákutca

    Napi Ima4 imádkozás /layout/img/logo.png

    Dec
    16
    Dr. Tempfli Imre atya Katáng barát Zsákutca

    Engedtem barátaim rábeszélésének, és vettem egy robotporszívót. Nem mintha olyan sok por lenne a lakásomban. Sokkal inkább azért, hogy a takarítással töltött időmet más – számomra – fontosabb dologokra használhassam.

    Első hetekben minden kitűnően ment: a gépet, ha hazulról elmentem, mindig bekapcsoltam, s hazatértemkor boldogan láttam, hogy minden tiszta, mint a patyolat.

    A baj a napokban kezdődött, és sajnos, azóta is mindig megtörténik. A robot nem talál „haza”, nem leli fel a töltőállomást, s valahol, kimerült belső elemeivel vár, míg valaki visszaviszi az áramforráshoz...

    Valamikor eljutsz egy olyan pontra, ahol már nem találod a kiutat: zsákutcába kerültél. Zsákutcába, amely nem vezet tovább! Le van zárva! Vége!

    Egy helyben toporogsz egészen addig, amíg belső elemeid teljesen ki nem merülnek...

    Érzed ugyan, hogy ez a zsákutca akár „életed” végét is jelentheti, de tehetetlen vagy: kifogyott minden önbizalmad, belső erőd és energiád...

    Örökre megrekedhetsz benne, hacsak valami vagy valaki nem segít ki belőle!

    Mi a teendő?

    Először is fogadd el, hogy zsákutcába kerültél.

    Nem könnyű ugyan, de hidd el, hogy Te sem tudhatsz mindent! Veled is megtörténhet, hogy olykor-olykor eltévedsz az élet útvesztőiben!

    Fogadd el azt is, hogy Te sem tudsz a saját árnyékodon átugorni! Te sem vagy képes életutadból minden akadályt – saját erőddel – elhengeríteni! Mert vannak az életben dolgok (betegség, sorscsapások, szeretteidnek halála), amelyek erősebbek, mint Te! Vannak az életben olyan helyzetek (félreértés, megaláztatás, elszenvedett igazságtalanság), amelyek még Téged is képesek maguk alá gyűrni!

    Vannak a Te életedben is olyan vak utak, amelyek nem vezetnek sehová!

    Ha azonban van benned annyi alázat, hogy elfogadd: zsákutcában vagy, akkor nem vagy veszve! Akkor még mindig maradt benned annyi egészséges életerő, hogy felkerekedj és visszatérj életednek ahhoz a szakaszához, ahol a zsákutcába betértél. Ott aztán ismét rátalálsz a „forrásra” és segítségével újra útra kelhetsz – most már a helyes úton.

    Másodszor: nézz szembe önmagaddal!

    Tudom, nem könnyű bevallani, hogy zsákutcában vagy. Ki mutogatja szívesen a vereségekben elszenvedett sebeit? Mint ahogyan az sem egyszerű, hogy beismerj bizonyos dolgokat. Mit?

    Például azt, hogy nem minden volt jó, amit gondoltál. Pillanatnyi érzelmeid, hangulatod nem egyszer gyors és talán téves következtetésekre vezettek...

    Azután bizonyos döntések, amelyeket – ha nem is rossz szándékkal – hoztál, egyszerűen helytelenek voltak...

    Nem egy állítás, amelyet hallottál, majd igaznak gondoltál és megfogalmaztál, előítéletekké izmosodtak benned...

    Nem egy véleményed, régebbi meggyőződéseid, mára már érvényüket veszítették...

    Pár életideálodat, amelyet korábban olyan magasra tűztél, nem érted el...

    Nem egy emberben és vélt barátban csalódtál...

    Természetes hát, hogy most gondterheltnek, csüggedtnek, hitevesztettnek, kudarcot vallónak, vereséget szenvedőnek és levertnek érzed magad...

    Ha viszont van benned annyi bátorság, hogy magadba nézve mindezt meglásd, akkor még mindig találsz majd benned annyi energiát, hogy újra felállj, megtöltsd akkumulátoraidat és tovább menj életutad – új szakaszán!

    Harmadszor: imádkozz!

    Ez alatt most nem a jámborkodást értem. Még csak azt sem, hogy napi kötelező, fogadott, kiszabott imáidat továbbra is hűségesen elvégezd. Ez természetes!

    Hanem imádkozz erősen és kitartóan minden nap azért, hogy – jó és balsorsban egyaránt! – soha ne távolodj el túl messze az „áramforrástól”, Istentől! Az „isteni áram” nélkül nem tudsz sem élni, se működni!

    Imádkozz állhatatosan azért is, hogy belső „akkuidat” ne felejtsd el rendszeresen feltölteni! Ne rohanj folyton! Szakíts elég időt Isten Szavára, a Vele való beszélgetésre, az imára, a csendre, az elmélkedésre. Máskülönben „kimerülsz”!

    Imádkozz rendületlenül azért is, hogy Isten mentsen ki a „zsákutcából”. Egyedül Ő képes rá! Kérd Tőle: élessze fel újra belső energiáidat, hogy visszatérhess a helyes útra!

    Ha pedig erre a magad erejéből már nem lennél képes, akkor vegyen a vállára!

    Vagy legalább olyan igazi barátokat küldjön Neked, akik kisegítenek a zsákutcából!

    Soha ne feledd: az élet valódi vesztese nem az, aki zsákutcába téved. Az emberi. Mindenkivel megtörténhet. Az élet valódi vesztese az, aki a zsákutcában marad, feladja önmagát, és lemondóan legyint az életre...

    Mert van élet a zsákutca után is! Hidd el nekem!

    Imre atya

    2020-12-13.

    Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
    Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
    Ezt az imát még nem imádkoztad el!

    Dr. Tempfli Imre atya Adventi 5. lelki napLelkiismeretformálás? De hogyan?

    Napi Ima0 imádkozás /layout/img/logo.png

    Dec
    15
    Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
    Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
    Ezt az imát még nem imádkoztad el!

    Dr. Tempfli Imre atya Adventi 4. lelki napLelkiismeret és felsőbbség

    Napi Ima0 imádkozás /layout/img/logo.png

    Dec
    14
    Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
    Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
    Ezt az imát még nem imádkoztad el!

    Dr. Tempfli Imre atya Adventi 3. lelki napMire irányuljon lelkiismeretünk?

    Napi Ima1 imádkozás /layout/img/logo.png

    Dec
    13
    Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
    Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
    Ezt az imát még nem imádkoztad el!

    Dr. Tempfli Imre atya Adventi 2. lelki napSzüksége van-e a lelkiismeretnek iránytűre?

    Napi Ima0 imádkozás /layout/img/logo.png

    Dec
    12
    Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
    Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
    Ezt az imát még nem imádkoztad el!

    Dr. Tempfli Imre atya Adventi 1. lelki napMi a lelkiismeret?

    Napi Ima0 imádkozás /layout/img/logo.png

    Dec
    11
    Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
    Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
    Ezt az imát még nem imádkoztad el!

    Dr. Tempfli Imre atya Katáng barátGyere, építsünk hidat...

    Napi Ima1 imádkozás /layout/img/logo.png

    Dec
    03
    Dr. Tempfli Imre atya Katáng barát Gyere, építsünk hidat...

    Ha az ember az A 8-as autópályán Stuttgartból München felé száguld, akkor a Gruibingen-i pihenő után pár száz méterre azonnal feltűnik neki, hogy a szurdokszerű Fils völgy meredek oldalai között 85 méter magasságban hidat építenek: ez a Filstal-híd. A 485 méter hosszú építmény Wiesensteigot és Mühlhausent köti össze, igazából azonban a Stuttgart – Ulm között nagy sebességgel robogó vonatok számára készül, hogy a mintegy 100 km-es távolságot 26 perc alatt tehessék meg. Sokan állnak meg egy-egy közeli parkolóban, hogy a nem mindennapi építményt megcsodálják, ha ugyanis elkészül, a legendás német mérnöki tudomány egyik újabb atrakciója lesz.

    Egyik nap az autópálya melletti egyik pihenőnél magam is megálltam és nézni kezdtem a munkálatokat. Sok haladást pár perc alatt nem észlelni ugyan, de azt megfigyelhettem, hogy a hidat egyszerre mind a két oldalról építik.

    Mind a két oldalon ugyanazt az építőanyagot használják, és egyforma alapossággal, gondossággal és sebességgel dolgoznak.

    Közben pedig mindig a másik oldalon zajló munkára is odafigyelnek, nehogy hiba csússzon a rendkívül fontos létesítmény építésébe, és a híd két fele milliméternyi pontossággal ne találkozzon majd odafent a szédítő magasságban – félúton, középen.

    Néha közted és köztem – hirtelen, magunk sem tudjuk, miért? – nézeteltérés üti fel a fejét, ami egyszeriben szinte mérföldekre választ el bennünket egymástól. Mint egy mély szurdokszerű, tátongó szakadék...

    Noha ugyanazt a nyelvet beszéljük, amelyen amúgy oly csodálatos összhangba olvadunk, - ilyenkor, mint két vadidegen, egyszerűen nem értjük meg egymást...

    Noha mind a kettőnknek van szemünk, amely legtöbbször a másikunkban a szépet, a jót, a nemeset, a minket boldogítót találja meg, - ilyenkor nem ismerjük fel egymásban lelkünk másik felét...

    Noha van fülünk, amely egyébként a másikunkra tapad, szó nélkül is kitalálja gondolatait, - ilyenkor azonban egyáltalán nem hallja meg a szavát...

    Noha mind a kettőnknek van szívünk, amely különben – derűs napként – békét, boldogságot, megértést, örömöt sugároz egymás felé, - ilyenkor mégis szenved, mert a szakadék közted és köztem egyre nagyobb és szélesebb lesz...

    Jöjj hát, kérlek, s ahelyett, hogy
    a közöttünk tátongó szakadékra panaszkodnánk,
    annak okát egymásban keresnénk,
    és miatta egymást sértegetnénk vagy egymásra duzzognánk,
    építsünk hidat egymás felé!
    Mert míg a szakadék széjjelválaszt, addig a híd összeköt;
    amíg a szakadék hosszú kerülőútra kényszerít, addig a híd lerövidíti az utat;
    amíg a szakadék elszigetel, addig a híd összekapcsol;
    amíg a szakadék elszakít egymástól, addig a híd átíveli a különbözőségeket.
    Jöjj, építsünk újra hidat – a megértés, az elfogadás, a jóakarat, a szeretet, a megbocsátás és az újrakezdés „anyagából”!
    Jöjj, építsünk újra hidat – lassan, gondosan, lépésről lépésre!
    Jöjj, építsünk újra hidat – közben szemünket folyton egymásra szegezve!
    Még most, adventben! Még ma!
    Mert, ha hidat építünk, akkor ismét találkozhatunk fent, középen, félúton.
    Te velem és én veled...

    Imre atya

     

    A kép lelőhelye: https://commons.wikimedia.org/w/index.php?curid=92209621

    Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
    Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
    Ezt az imát még nem imádkoztad el!

    Küldetésünk

    Amikor a szeretet és a béke nyelvét használjuk, ez lehetővé teszi számunkra, hogy párbeszédet folytassunk másokkal, még azokkal is, akik különböznek tőlünk. Ezzel a párbeszéddel kezdjük jobban megérteni egymást, lehetővé téve számunkra, hogy kövessük Jézust egy békésebb világ megteremtésében. ​​​​​​A Kattints és Imádkozz egy lehetőség, hogy a most élő generációk a digitális világban megváltozzanak. "Isten hűséges és a reményünk benne olyan, mint egy szilárd horgony az égben."