49741 ima található a honlapon, összesen 102646 imádkozás. Regisztrálj, majd kattints és imádkozz!

    Egyéb kategóriák

    Dr. Tempfli Imre Katáng barát

    Dr. Tempfli Imre Katáng barát
    Változó frissítés

    Életem új – utolsó – szakaszához érkeztem, vallomást szeretnék tenni arról, hogy változatlanul nem akarok mást, mint mások lelki tápláléka és orvossága lenni! Életem eddig is „pro-existentia“ – „másokért való élet” volt, és ezután is az lesz! Képiesen „katáng”: egyfajta útmutató, egyszerű, nem hivalkodó, mégis egyedien szép, szemet gyönyörködtető lét, és akinek szüksége van rám, az az út mentén megtalál!

     

    „Katáng” Mindig is tetszett utánozhatatlan színű kék virága. Mit tudtam én még akkor arról, hogy gyökere, szára és virága számtalan betegségre orvosság. Az lepett meg már gyermekkoromtól fogva, hogy nem ágyásokban, nem a megtrágyázott anyaföldben, hanem egyszerűen az út szélén virít. Ott, ahol más növény fanyalogva csak vegetál, ő ott bontja ki pompás szirmait. Sőt, az az igazi otthona! Ott érzi jól magát! Ott van az ő helye! Ezért is nevezik németül „Wegwarte“-nak, szószerinti fordításban „útmenti őr“-nek, „útvigyázó“-nak...

    Egyrészt egyszerű, de mégis szép, tiszta, boldog gyermekkorom előtt tisztelgek! Ez illetve áldott családom, jó barátaim, nagyrabecsült tanítóim és tanáraim, kedves osztálytársaim, ismerőseim és falusfeleim, illetve híveim és tanítványaim formáltak azzá, aki ma vagyok! Köszönet nekik!

    Dr. Tempfli Imre atya Katáng barátMinden lelki válság kegyelem…

    Napi Ima7 imádkozás /layout/img/logo.png

    Okt
    20
    Dr. Tempfli Imre atya Katáng barát Minden lelki válság kegyelem…

    Minden lelki válság kegyelem…

    Majdnem olyan meghitten beszélgettünk, mint máskor. A szavak csak úgy ömlöttek belőlünk. Mégis a szemed csillogásán láttam, hogy belül tele vagy fel nem oldott keserűséggel. És óvatosabban is fogalmazol, mint máskor. Félsz. Hirtelen belém villant: magadtól félsz! A beszélgetés közepén rájöttem: talán krízisben vagy, csak nem veszed észre. Minél tovább hallgattalak, annál inkább megizmosodott bennem a felismerés: nem ismered fel, hogy lelki válságban van az életed!

    Ekkor még nagyobb gyöngédséggel fordultam hozzád, mint máskor. Összeszedtem minden bátorságomat és azt mondtam:

    - „Minden lelki válság kegyelem!”

    Elpirultál, mert a lelkedbe láttam... Majd egy darab után így folytattam:

    - „Tudod, sok évbe telt, mire ki mertem mondani ezt a mondatot. Sok ezer beszélgetésre volt szükség a legkülönfélébb típusú emberekkel, hogy magam is felismerjem: A lelki válságoktól nem kell félni. Minden lelki válság kegyelem!”

    - „Mit értesz ezalatt?” – kérdezted halkan, talán a szótól is megijedve.

    - „Minden válság lelkednek a láza, amely egy belső gyulladásra hívja fel a figyelmedet.

    Minden válság lelked szenvedése, amely abban a pillanatban úgy érzi, létének nincs értelme, és arra törekszik fuldokolva, hogy magának valamilyen (új) célt találjon.

    Minden válság egy vagy több meg nem valósult álmod sikolya, amely arra vár, hogy beteljesüljön.

    Minden válság egy-egy kihívás, létkérdés, és arra vár, hogy végre egyenesen, kendőzetlenül - és kielégítően megválaszold.

    Viszont minden lelki válság egyértelművé teszi azt is, hogy mindig "több" vagy, mint problémáid.

    Minden ember több, mint a saját lelki válsága!

    Végül a lelki válságban Jézus próbál hozzád férni. Ő szól hozzád. Új, magasabb színtre akar emelni! Ne zárkózz el hát előle! Hallgatózz kissé mélyebben lelkedbe! És hallgass a belső hangra!

    Az Ő hangjára.

    Ha megteszed: ez lesz a kegyelem!

    Lelked csillagórája.

    Isten és lelked csillagórája!”

    A wathsapp két végén még sokáig hallgattunk... Majd halkan elbúcsúztál. Közben mind azért fohászkodtam, hogy felismerd: lelki válságban vagy!

    De a lelki válság mindig kegyelem!

    Ha felismered és Jézushoz fordulsz vele!

    Imre atya

    Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
    Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
    Ezt az imát még nem imádkoztad el!

    Dr. Tempfli Imre atya Katáng barátAz élet művészete…

    Napi Ima20 imádkozás /layout/img/logo.png

    Okt
    07
    Dr. Tempfli Imre atya Katáng barát Az élet művészete…

    Az élet művészete…

    A múlt héten lépcsőházunk takarításában ismét én voltam soros. Nem mondom, hogy különösen szeretem, de mert az ezt feltalálók szövetségi tartományában, azaz Baden-Württembergben lakom egy plébánia társasházában, elviselem. Eleinte nem találkoztam senkivel, de újabban egyre többen dugják ki a fejüket ha én rajtam a sor. Egyesek, hogy lássák: jól teszem-e a dolgomat, mások, hogy egy pár szót váltsanak velem, különösen, ha egzisztenciális gondjaik vannak.

    Ezúttal a lépcsőház mindenkit megszóló kritikusa kukucskált ki, amikor az ajta előtt sepregettem. ’Egy szép napot!’ - kívánságomra azt válaszolta: ’Nem lesz, mert a múlt héten temették a férjemet. Imádkozzon már érte!’ A gyásza előtt elnémultam. Tudtam, hogy férje régóta beteg, de azt még senki nem mondta a házban, hogy míg én Lourdesban voltam egy zarándokcsoporttal, meghalt és el is temették…

    Belőle azonban nagyon sok minden más is kikívánkozott.

    „A szemközti házban lakott Frau Mayer. Maga nem ismerte, nekem viszont régi kedves ismerősöm volt. Húsvéthétfőn halt meg. Mivel nem volt hozzátartozója, nem tudatták senkivel, csak a napilapban megjelent harmadnapi apróhirdetésből tudtam meg, hogy ő halt meg.

    Korábban gyakrabban láttuk egymást, néha együtt sétáltunk egy darabon, amikor útjaink a vásárlás után keresztezték egymást. Mesélt édesanyjáról, Königsbergből való menekülésükről, aztán az unokáiról, akikre annyira büszke volt, noha őt már évek óta nem látogatták… Mikor pedig elbúcsúztunk egymástól, Mayer asszony mindig Isten áldását kívánta rám. Ma is szíven üt, ha meggondolom: Húsvét után nesztelenül és észrevétlenül kilopták az életemből…”

    - És a férje? – kérdeztem tőle, megtörve a hirtelen közénk terpeszkedő csendet.

    „A férjem? – kapta össze ismét magát, - amikor a múlt héten meghalt, a temetkezési vállalat emberei mindenképp a mellékutcában akartak parkolni. Parkoljanak elől, mondtam nekik, hadd lássák a szomszédok, hogy a mi házunkban halt meg valaki. A fekete ruhás urak azonban nem hajlottak szavamra; szemmel láthatóan megvolt nekik a főnökük utasítása. A mellékutcában álltak meg, és a hátsó ajtón vitték ki férjemet a házból, titokban, akár a tolvajok. Mintha szégyellni kellett volna szegényem halálát. Az pedig még csak növelte lelki fájdalmamat, hogy temetésén erősen korlátozott számban vehettek részt a rokonok, az érte tartandó istentiszteletet is valósággal ki kellett harcolnom a lelkészünktől, aki a járvánnyal kapcsolatos szigorított előírásokat buzgalmában messze túllicitálta. Csak akkor állt kötélnek, amikor azt mondtam neki: férjemnek Isten előtt egyenesen kell majd megállnia, s erre Krisztus keresztáldozatának megünneplésére van szüksége!”

    Majd miután letörölte a szeméből kicsorduló könnycseppeket, szipogva így folytatta.

    „Tudja, régebben, amikor édesanyám és édesapám elhunytak, mindenkinek kimutathattuk, hogy gyászolunk. Sőt, egy évig egy fekete szalagot is hordtunk a karunkon, mutatva, hogy egy szeretett embert veszítettünk el, s aki akar, együttérezhet velünk. Ma már nem mondhatjuk el nyilvánosan, hogy hiányzik valaki, aki sokat jelentett nekünk, mert senkit nem érdekel. Vagy legalább is úgy tesz. Elhunytakról nem illik, sőt nem is szabad beszélni! Azokat ki kell lopni a házból, nehogy valaki meglássa őket. Azokat kórházba kell dugni, hogy ott haljanak meg, utána pedig névtelen sírba vagy fák alá illik eltemetni, hogy még látható emlékük se emlékeztessen bennünket az elmúlásra.

    Ám egész életünk – ha tetszik, ha nem – az első pillanatától kezdve a halál felé tart. Napjaink abban az igyekezetben telnek, hogy a betegséget és a halált elkerüljük. Közben nem vesszük tudomásul, hogy Isten terveiben azoknak is megvan a maguk értelme, és a ránk leselkedő legnagyobb veszedelem nem a betegség vagy az elmúlás, hanem az, ha nem számolunk velük – illetve Istennel.

    Miért növekszik az öngyilkosok száma? Miért van az, hogy egyre többen akarnak orvosok által asszisztált kegyes halált maguknak? Mert kivész lassan a hit! Azzal, hogy saját kezedbe veszed a halálodat és te döntesz róla, mikor dobod el magadtól az életet; azzal, hogy megpróbálod elhesegetni magadtól az elmúlás gondolatát, egyszersmind azt is beismered, hogy a halál után már nem vársz semmit! Tátong benned a nagy üresség – és mereszti rád a szemét a nagy semmi!”

    „Hol vannak már azok az idők, amikor sokan, és nem csak szerzetesek, egy emberi koponyát vagy annak mását tették az asztalukra, hogy saját halandóságukra emlékeztesse őket. Sőt, fel is írták maguknak: ’Memento mori! - Emlékezz a halálra!’, vagy ezt: ’Carpe diem! – Jól használd fel a napodat!’ Ezzel a helyes, félelem nélküli, tartalmas, céltudatos és felelőségteljes élet művészetét sajátították el.

    Úgy tűnik, mindannyiunknak újra meg kellene tanulnunk – számolva Istennel és a másik világgal! – helyesen élni! Nem gondolja? Magának ezt jobban kell tudnia, hisz maga katolikus pap…”

    Mert látszott, hogy nem vár tőlem semmire választ, hallgattam egy sort… Mire így fejezte be:

    „Gyakran átnézek Frau Mayer lakására. Már nincs fény esténként az ablakában. Lehet, hogy unokái már el is adták kis kuckóját… De az az áldás, amelyet Mayer asszony gyakran kívánt nekem, minden bizonnyal elkíséri most férjemet - és majd engem is – a másik életbe…”

    Majd sarkon fordult és köszönés nélkül ott hagyott. Az ajtóból azért még visszaszólt, jelezve, hogy amiért pap vagyok, attól még épp olyan alaposan el kell végeznem munkámat, mint a lépcsőház többi lakójának:

    ’Ja, igen, ne gondolja, hogy kész van a takarítással. Fel kell mosnia a mosót és a szárítót is...’”

    Nyers szavait gyászának tudtam be és szótlanul lenyeltem.
    Helyette arra gondoltam, hogy milyen mély dolgot mondott: meg kell újra tanulnunk az élet művészetét!
    Méltósággal és hittel számolni a halállal – és Istennel!

    Imre atya

    Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
    Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
    Ezt az imát még nem imádkoztad el!

    Dr. Tempfli Imre atya Katáng barátAzzá válhatsz, amit olvasol...

    Napi Ima31 imádkozás /layout/img/logo.png

    Szep
    30
    Dr. Tempfli Imre atya Katáng barát Azzá válhatsz, amit olvasol...

    Azzá válhatsz, amit olvasol...

    Olyan felemelő érzés, mint a Nemzetközi Eukarisztikus Kongresszus alatt már rég nem honolt bennem. Noha nem lehettem jelen személyesen, csak a TV képernyője előtt követhettem az eseményeket (egyébként mindet!), de éreztem, hogy szívem együtt dobban a Budapesten jelenlévőkkel: a szentmiséken, a katekéziseken, a tanúvallomásokon, a különböző rendezvényeken, majd végül a pápai szentmisén. Pártatlanul állíthatom, hogy egy fenkölt, tartalmas, jól koreografált, rendezvénysorozatot láthatott a világ, amely miatt a Magyar Egyház csak dicséretet és elismerést érdemel! Igy is tudósított a glóbusz szinte valamennyi médiája!

    Persze, nem mindenki osztotta a véleményünket. Nem mindenki tudott velünk felhőtlenül és lelkesen örvendeni. Pár – otthoni és külföldi – sajtóorgánum egészen mást látott. Hiányolta a mai társadalmi problémák megjelenítését, „retró-kereszténységről” beszélt, amely már rég idejét múlta. A rendezvények minőségét, a résztvevők nagy tömegét és a hitükből áradó derűt, örömöt, öntudatosságot egy szóval sem értékelte. Szemmel láthatóan minden eszközzel igyekezett „a szentet” a sárba húzni…

    Talán már Te is észrevetted, hogy tudósítók hadserege éjjel és nappal hatalmas információ- és híranyaggal bombáz. Jó és rossz híreik, amelyek egyszer háborúról és békéről, életről és halálról, katasztrófákról és szerencsétlenségekről, máskor olcsó hírességekről és kalandjaikról, értékek és erények romboló, alpári sárbatiprásáról szólnak, olyan szélsebes ütemben keringenek a világ körül, hogy már-már követni sem tudod őket.

    Olyan gyorsak, mint egy vírus.

    Hatásuk lehet jó, de lehet rossz is!

    Végzetes!

    Pár perc alatt teljesen megváltoztathatják a világot!

    Az viszont, hogy megváltoztatják-e az életedet és meggyőződésedet, hitedet is, attól függ, mennyire bízol meg bennük, és mennyire veszed őket készpénznek?

    Na, meg persze attól, mennyire engeded, hogy behatoljanak a szívedbe?

    A „szellemek megkülönböztetése”, a tudósítások és beszámolók, a hírek és az információk valódi szándékának, céljának a kiderítése ma kötelezőbb számodra, mint bármikor, nehogy eltévedj a híráradat erdejében, ne válj könnyű prédávájává, ne rontsa meg a gondolkodásodat és ne hordja tele szeméttel a szívedet.

    A szellemek megkülönböztetése terén ma is érvényesek Jézus Urunk szavai: „Gyümölcseikről ismeritek meg őket. Tüskebokorról szednek-e szőlőt, vagy bogáncskóróról fügét? Tehát minden jó fa jó gyümölcsöt terem, a rossz fa pedig rossz gyümölcsöt terem. Nem hozhat a jó fa rossz gyümölcsöt, rossz fa sem hozhat jó gyümölcsöt.” (Mt 7,16-18)

    Ha valamelyik sajtóorgánum Isten- és keresztényellenes, folyton az Egyházat támadja, a szentet sárba húzza, szívedet negatív dolgokkal tölti meg, olvasása vagy nézése után nyugtalanná tesz, azaz rossz gyümölcsöket terem benned, kerüld!

    Mert az információk önmagukban nem változtatják meg az életedet, de ha nem vagy velük szemben kritikus és nem vagy résen, könnyen azzá válhatsz, amit belőlük kiolvasol!

    Ja, és befejezésül még egy dolog: meg vagyok győződve, hogy míg az 52. Budapesti Nemzetközi Eukarisztikus Kongresszus felemelő hatása még évtízedekig, talán egy egész életre érezteti majd a hatását, addig a róla szóló célzatos, tudatosan romboló műsorok, tudósítások, cikkek, vélemények sorsa az lesz, ami minden névtelen, ártó szándékkal írt levélé: a kukába kerülnek…

    Imre atya

    2021-09-30.

    Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
    Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
    Ezt az imát még nem imádkoztad el!

    Dr. Tempfli Imre atya Katáng barátIgazán hontalan…

    Napi Ima83 imádkozás /layout/img/logo.png

    Júl
    21
    Dr. Tempfli Imre atya Katáng barát Igazán hontalan…
    Igazán hontalan…
    „Itthon” vagy.
    Lakásodat, házadat belaktad. Igaz, hogy keményen megdolgoztál érte, de van mit aprítanod a tejbe.
    Családod van, munkahelyed, új barátok, ha kevés is...
    Gondjaid, problémáid néha mázsásak, de ugyanazok, mint mindenki másnak, legfeljebb nem mindig van, kivel megosztanod...
    Egy szóval meg vagy...
    Olykor-olykor azonban szent nyugtalanság fog el és útra kelnél…
    Mert van egy „otthon”, ahol a kenyér ízesebb és lágyabb,
    a víz pedig páratlanul tisztább és üdítőbb, mint bárhol másutt széles e világon!
    Van egy otthon, ahol a rétek színesebbek és pompásabbak,
    a mezők tarkábbak és virágosabbak!
    Van egy otthon, ahol a fű zöldebb és dúsabb, az ég kékebb,
    a földek pedig jobb és gazdagabb termést hoznak, mint ahol most élsz…
    Otthon a házakban nyáron kellemesen hűvös, télen pedig vendégmarasztalóan langymeleg van.
    Az emberek mindig szívélyesek egymáshoz, és olyan zöngéjű nyelven beszélnek, amelyet mindenki megért.
    Olyan szép utcái vannak, hogy mindre fejből emlékszel, és minden ház ismerős neked.
    Pirkadatkor, ha reggel felkel a nap, a szomszédoknak máris van egy jó szavuk egymáshoz.
    Napközben mindenki mindenkit megsüvegel és megszólít, mindenki mindenkinek segít, mindenki mindenkire számolatlan időt pazarol.
    Este lefekvés előtt pedig az emberek forró imában adnak hálát Istennek.
    Ezen a helyen az alvás pihentetőbb, az álom pedig édesebb, mint bárhol máshol ezen a földgolyón.
    Van egy otthon, ahol mindig gyermek lehetsz: ártatlan, derűs, boldog és gondtalan.
    Hogy ugyanezt érzed-e Te is, miközben olvasod? Nem tudom!
    De ha szülőföldedet, otthonodat elveszítetted vagy valamiért el kellett hagynod,
    akkor nem létezik, hogy szíved mélyén nem ezt mondatná veled is a honvágy, az édes otthon utáni mély, méla, keserű-édes sóvárgás!
    Ha szabad folyást engedsz szívedben ennek a szent vágynak,
    ha nem nyomod el a tompán sajgó fájdalmat, amellyel együtt jár,
    ha nem szégyelled, hanem hűen ápolod magadban,
    akkor – először is – gyengédebbé, érzékenyebbé és nyitottabbá válsz mások iránt.
    Azon túl megérted azokat (Istenem, hányan vannak körülötted, nem is gondolod!), akiknek nincs otthonuk.
    Megérted azokat, akik sehol sincsenek otthon.
    Megérted azokat, akiket már senki nem vár haza.
    Végül megérted azokat is, akiket sehol nem vár már senki.
    Mert igazán hontalan nem az, akinek se „itthona”, se „otthona”, hanem az, akinek senki szívében nincsen már helye!
     
    Imre atya
    Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
    Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
    Ezt az imát még nem imádkoztad el!

    Dr. Tempfli Imre atya Katáng barát

    Napi Ima15 imádkozás /layout/img/logo.png

    Júl
    11
    Dr. Tempfli Imre atya Katáng barát

    „Állva halunk meg!“

    Amikor a mérkőzés végén a riporter kérdéseire válaszolt, érzelmeinek is szabad folyást engedett... Szavaiból kiderült: noha tudták, hogy a felkorbácsolt hangulat, a nemtelen politikai erődemonstráció erkölcsi meggyengítésüket célozza, mégsem remegett meg a térdük. Érezték és átlátták ugyan a veszélyt, de csapattársaival - igazuk tudatában - bátran kimondták a jelszót: „Állva halunk meg!“ Amikor pedig a második félidő elején a vezető gólt megszerezte, erről azt mondta: „Ha fal lett volna előttem, akkor is nekiszaladok…”

    Ez bátorság!

    Ez a bátorság tetszik nekem. Megsüvegelem!

    Ez a bátorság – tudom, megannyi beszélgetésből – sokunknak imponál!

    Mi a bátorság?

    Félelmed ellenére azt tenni, amit tenned kell!
    Tudod, hogy veszíthetsz, mégis belevágsz, mert meggyőződésed: jobb állva meghalni, mint térden csúszva élni!
    Harcolsz és küzdesz végső leheletedig azért, amiben hiszel, mert tudod: ha hitedet feladod, mindent elvesznek tőled!
    Szíved akkor sem remeg, ha százak vannak ellened, mert érzed: nemes ügyért viaskodsz!
    Ha semmi veszéllyel nem szállnál szembe, ha mindent csak félénken igenelnél, ami körülötted történik, ha nem vennél bátorságot ahhoz, hogy saját véleményedért, álmaidért, hitedért, meggyőződésedért bátran síkra szállj, ugyan milyen élet lenne az?
    Nézd, ma annyian meghúzódnak, nehogy valahol ellenállásba ütközzenek, és lesznek egy életre középszerűek.
    Minden szavukra és tettükre vigyáznak, nehogy kilógjanak a sorból, és lesz életük csupa hétköznap.
    Meghajolnak, letérdelnek, mert ma ezt várják el tőlük.
    Holnap majd mást...
    Nem tudják, talán még senki nem mondta nekik: ami sehol sem kelt feltűnést, ami nem ütközik valahol a tömeg ellenállásába, az nem érdemli meg, hogy éljen!
    Te ne ússz az árral!
    Élj merészen, feszegesd határaidat, ne érd be kevéssel! Bátran fogj hozzá álmaid, elveid és terveid megvalósításához! A bátorságban páratlan erő rejlik. A bátorság megacélozza a szívet.
    Ha bátran küzdesz a szépért, a nemesért, az igazért, a jóért, ha kiállsz mellettük, már győztél, mindegy, hogy hogyan végződik a csata!
    Ha bátran küzdesz a szépért, a nemesért, az igazért, a jóért, ha kiállsz mellettük, a melletted élők gerince is kiegyenesedik!
    Ha bátran küzdesz a szépért, a nemesért, az igazért, a jóért, ha kiállsz mellettük, megváltoztatod a téged körülvevő világot!
    Mert erre egyedül csak a bátrak képesek!
    Ma este lesz a labdarúgó európabajnokság döntője. Noha szívem az egyik csapathoz húz, szomorú igazán akkor sem lennék, ha a másik nyerne.
    Mert nekem már meg vannak az én európabajnokaim.
    Azok, akiknek ez a bátor jelszavuk: „Állva halunk meg!“

    Imre atya

    Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
    Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
    Ezt az imát még nem imádkoztad el!

    Dr. Tempfli Imre atya Katáng barátIrgalom és szánalom (Christian Eriksen)

    Napi Ima39 imádkozás /layout/img/logo.png

    Jún
    15
    Dr. Tempfli Imre atya Katáng barát Irgalom és szánalom (Christian Eriksen)
    Amikor eszméletét vesztett teste megvonaglott a defibrillátor elektromos ütései alatt, és játékostársai élő falként vették körül, hogy haláltusáját kandi szemek elől eltakarják;
    amikor közülük többen is összetették a kezüket, nem törődve a labdarúgó vilászövetségnek mindenféle vallási megnyilvánulást tiltó rendeletével, mert ösztönösen érezték, hogy kiszolgáltatottságában most már csak Isten segíthet rajta;
    amikor az ellenfél játékosai is együttérző arccal fohászkodtak érte;
    amikor a magyar származású, nemes gondolkodású riporter percekig hallgatott, pedig lett volna neki lehetősége a szenzációról széltében-hosszában beszámolni;
    amikor barátaim egy csoportja a közösségi oldalon egy percen belül közös imára hívott fel, mert „földön fekszik egy ember”;
    amikor az egyébként mindig győzelemre éhes vérmes szurkolók azt nyilatkozták: nem kell a diadal, csak maradjon életben, nem kell a siker, csak álljon ismét talpra és térjen vissza övéihez, tudtam:
    a többségből még nem veszett ki a szánalom!
    Mert érzik: a földön fekvő kiszolgáltatottságát szemérmesen el kell fedni,
    a földön fekvő védtelenségét be kell takarni,
    a földön fekvő gyengeségeire fátylat kell borítani,
    a földön fekvő sebeit, sérülését – imával, együttérzéssel, irgalommal és szeretettel – be kell teríteni!
    A földön fekvő ugyanis már nem ellenfél,
    a földön fekvő nem jelent veszélyt,
    a földön fekvő nem támad,
    sőt, a földön fekvő védekezni sem tud.
    A földön fekvő egy elesett ember!
    Olyan, mint nagyon sokszor Te meg én!
    Elesettségében irgalom és szánalom jár neki!
    Mint majd egyszer neked is és nekem is!
    Egyszer biztosan!
    Isten adja, hogy akkor majd ilyen együttérző emberek legyenek mellettünk is!
     
    Imre atya
    Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
    Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
    Ezt az imát még nem imádkoztad el!

    Dr. Tempfli Imre atya Katáng barátA ruha alatt…

    Napi Ima16 imádkozás /layout/img/logo.png

    Jún
    07
    Dr. Tempfli Imre atya Katáng barát A ruha alatt…
    Messziről egy magas, karcsú fiatal lánynak véltem, aki a kert közepén ide-oda hajlongva gyönyörködik a virágokban. Ruhája – mintás sárga blúz és égszínkék nadrág, fején egy feltűnő, de nem kirívó aranysárga kötött kapucni – csak úgy ragyogott a lemenő nap sugaraiban. Szívkacagtató látvány volt!
    Ahogy viszont közelebb értem hozzá, megütközve láttam, hogy egy közönséges szalmabábú, amelyet a veteményes kert közepébe állítottak, hogy elriassza a madarakat.
    A messziről oly szép mintás sárga blúza nem egyéb, mint egy elnyűtt, színes filc-levelekkel diszített vászonterítő. Az égszínkék nadrágja pedig egy lencipő zsinórjával összefogott, divatjamúlt trapéz farmer, amelyen elől egy valamikori ballonkabát két hevenyészve odafércelt nagy gombja díszeleg. Végül a messziről modernnek tűnő aranysárga kapucni valójában egy olcsó poliészter napraforgókalap, hogy megjelenése ne legyen annyira fiús…
    Már-már szótlanul el akartam karikázni mellette, amikor évődve megszólalt:
    - Most csalódott vagy, úgye? Azt hiszed, hogy becsaptalak…
    Olcsó kibúvóba menekültem és kissé elpirulva azt válaszoltam neki:
    - Dehogyis! Csak elvakított a lemenő nap, s nem vettelek észre.
    - Ha nem is hangzik egészen igaznak, de legalább jólnevelt vagy - nevetett most már csilingelő hangján. Ne haragudj rám, inkább légy őszinte, s valld be, hogy nem én, hanem igazából Te csaptad be saját magadat, ugyanis a látszat szerint ítéltél! De mert szavamra megálltál, most elárulok neked egy titkot, amit az emberek egy része már rég elfelejtett.
    - Ugyan, mi lenne az? – kérdeztem tőle, egyáltalán nem palástolva hitetlenkedésemet.
    - Tőlem, kedves új barátom, - kezdte, megtanulhatod, hogy nem mindenki ember, aki annak látszik. A drága ruhák mögött ugyanis nem egyszer ásító üresség rejtőzik, és inkább kiábrándulsz, semmint örömet érzel afölött, hogy találkoztál viselőjükkel.
    - De honnan ismerszik fel, hogy ki az igazi ember? – kérdeztem.
    Száját ismét mosolyra húzva (egyébként folyton mosolygott!) így felelt:
    - Viselhetsz drága vagy olcsó dolgokat, öltözködhetsz a legújabb divat szerint, vagy olyan ósdi kacatokba, mint én, ahhoz, hogy felismerjék benned az embert, meg kell mutatnod emberségedet!
    - Már bocsáss meg, szóltam kissé ingerülten, de szerinted, egy közönséges szalmabábú szerint, miben áll az emberség?
    Ő csípős szavaimmal nem törődve így válaszolt:
    - Emberséged először is abban áll, hogy akarj embernek lenni!
    Nézd, engem szalmabábúnak alkottak. Tehát jó szalmabábú akarok lenni: el akarom hesegetni a madarakat, hogy ne tegyenek kárt a vetésben! Ez a dolgom! Nem is adom alább!
    Téged a Teremtő embernek teremtett! Életfeladatod tehát az, hogy mindig és minden körülmény között egész ember akarj lenni! Ne csapd be hát önmagad azzal, hogy csak lébecolsz, mintha nem lenne küldetésed, feladatod, magasabb élethivatásod! Te nagyobbra születtél! Akarj hát Isten előtt, mások előtt, de legfőképp önmagad előtt egész ember lenni! Ne add alább!
    Emberséged, másodszor, abban áll, hogy tiszteld másokban az embert!
    Én csak egy szalmabábú vagyok. Viszont eszembe sem jutna, hogy a többi hozzám hasonló szalmabábút lenézzem, mert mondjuk nincsenek olyan szépen felöltözve, vagy nem olyan szép kertben állnak, illetve nem olyan előkelő származásúak, mint én. Mindegyiknek ugyanaz a tisztsége, az értéke és a feladata: vigyázni a veteményes kertre!
    Te se akarj hát többnek látszani embertársaidnál! Légy tisztelettel irántuk, mert semmivel sem alábbvalóbbak, mint te! Ugyanolyan értékes emberek! Ugyanaz a méltóságuk, élethivatásuk, küldetésük, mint neked! Legfeljebb nem úgy gondolkodnak mindenben, mint te!
    Emberséged harmadik vonása: az együttérzés. Erre más teremtmény nem is képes! Én sem! Én csak egy szalmabábú vagyok, de ösztönösen érzem, hogy ez a legistenibb vonás bennetek, emberekben!
    Soha nem vagy emberségesebb, mint amikor nem csak a saját érdekeidet követed, hanem a melletted élő embertársadat is észreveszed; igyekszel olyannak látni őt, amilyennek Isten elgondolta; beleképzeled magad a helyzetébe; együtt érzel vele; ha szüksége van rá, segíted; neki a legjobbat akarod. Ez – az egyik nagy szentetek szavával élve – többet ér Isten szemében, mintha Kölnből Rómáig minden egyes kilométernél egy templomot építenél!
    Istenem, ha én ember lehetnék! – sóhajtott fel halkan. Közben – bár még mindig mosolygott – két nagy könnycsepp gördült alá az arcán és alig észrevehetően kissé összemaszatolta a felkent rúzst…
    Aztán rám mosolygott és még ezt suttogta:
    - Az embert igazi emberré jóságos szíve teszi!
    Még álltunk egy darabig szótlanul, aztán ő fejét a koranyári szélnek fordította, én pedig csendben felültem a biciklimre…
    Azóta minden nap megkérdezem magamtól: vajon mit takarnak a néha oly gondosan rám aggatott külső gönceim?
     
    Imre atya
    Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
    Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
    Ezt az imát még nem imádkoztad el!

    Dr. Tempfli Imre atya Katáng barát„Magyar Érdemrend Tisztikeresztje-kitüntetés”

    Napi Ima13 imádkozás /layout/img/logo.png

    Máj
    28
    Beszéd a „Magyar Érdemrend Tisztikeresztje-kitüntetés” átadása alkalmából
    1. Köszönöm!
    Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Kedves Barátaim!
    Nagyon örvendek annak, hogy ma itt átvehetem ezt a csodálatos kitüntetést: a Magyar Érdemrend Tisztikeresztjét.
    Először is szeretném megköszönni Nektek az átadás ünnepi megszervezését. Különösképpen megtisztelő számomra a megjelenéstek!
    Ugyanakkor azt is el szeretném mondani, hogy mélyen meghat az Érdemrend megítélése, és mióta tudok róla, kétségek gyötörnek, valóban méltó vagyok-e rá? Hisz annyi más lenne, aki sokkal jobban megérdemelné, mint én. De mert mások döntöttek, és engem nem kérdeztek meg arról, hogy méltónak tartom-e magamat vagy sem, a töprengés helyett most inkább köszönetet mondok mindazoknak, akik engem az Érdemrendre javasoltak, és akik az évek során végzett stuttgarti lelkipásztori tevékenységemet elegendő oknak tartották az elnyerésére.
    Végül, de nem utolsósorban szeretnék köszönetet mondani dr. Izsák András főkonzul úrnak az engem méltató és elismerő szavakért.
    2. Miért is?
    A kitüntetésem megokolásaként a Magyar Közlönyben többek között ezt olvashatjátok: „A stuttgarti magyar diaszpóra összefogása, lelki gondozása, valamint a hazai és határon túli magyar katolikus közösségek megsegítésének koordinálása érdekében végzett munkája elismeréseként…”
    Engedjétek meg, hogy ehhez egy pár emlékfoszlányt fűzzek. A németországi magyar katolikus missziók munkájával 1991-ben találkoztam először Horváth János papbarátom személyében. Akkor én Rómában tanultam, és alig vártam, hogy a sok szerzett tudással az iszákomban hazamenjek vagy tanárnak a zsúfolt gyulafehérvári főiskolára, vagy lelkipásztornak valamilyen nagyobb plébániára. Pár napi nála való tartózkodásom után azt mondtam magamban: „Én ezt soha nem tudnám végezni!” Nem is annyira a lelkipásztori munka sokrétűsége miatt, semmint a szétszórtság, a látszólagos sziszifuszi, eredménytelennek tűnő fáradozás miatt. Idegenkedésemnél csak a missziós atyák iránti nagyrabecsülés és csodálat volt a nagyobb. Isten azonban úgy akarta, hogy nem lettem se teológiai tanár se egy nagyobb egyházközség plébánosa, hanem 13 évig ennek a keserűen-édes csodálatos missziós munkának részese, amelyről így visszatekintve Kalkuttai Teréz anya jut eszembe. Amikor ugyanis egy riporter látta, hogyan szedi össze a földön fekvő, sebektől borított, szerencsétlen emberroncsokat, azt mondta neki: „Anya, én ezt 1 millió dollárért nem csinálnám!” Mire Teréz anya: „Én sem azért csinálom!”
    Az elmúlt bő egy évtized alatt számtalanszor megtapasztalhattam: fárasztó, de boldogítóan szép a missziós munka! Felemelő tudat hétről-hétre kilométerek százait megtenni abban a tudatban: „Várnak. Istent viszem honfitársaimnak”. Nem magamat adom, hanem Őt és az Ő tanítását. Egészen, tisztán, csorbítatlanul, bár magamon átszűrve, de általam soha nem megkurtítva, illetve elferdítve, vagy magamhoz igazítva. Természetes a folyamatos készülés, olvasás, ima, hisz Isten és az emberek jogos elvárásainak eleget tehetek. Nincs unalom, nincs üresjárat, nincs odaszisszenés minden kis szilánkhoz, hanem csak adni, adni, mint a kút! Ahogyan azt egyik kedvenc versem is mondja:
    „Az öreg kút vízét csendesen adja,
    Így telik el minden napja.
    Áldott ez - fontolgatom:
    Csak adni, adni minden napon.
    Ilyen kúttá kellene lennem!
    Csak adni teljes életemben!
    Csak adni terhet is jelenthet.
    Jó kút, nem érzed ezt a terhet?
    Belenézek... Tükre rám ragyog:
    Hiszen a forrás nem én vagyok!
    Árad belém, csak továbbadom,
    Frissen, vidáman és szabadon.
    Hadd éljek én is ilyen kút-életet!
    Osszak áldást és szeretetet!
    Nem az enyém, Krisztustól kapom,
    Egyszerűen továbbadhatom.”
    „Jó kút, nem érzed ezt a terhet?” Nem, hisz vizemet, erőmet Krisztustól kapom. Kaptam… Egyébként Krisztus ezt az erőt nem csak nekem adta, hanem mindenkinek, aki a közösségért dolgozik. Nektek is! Hisz azt mondja: „Mert ahol ketten vagy hárman összegyűlnek az én nevemben, ott vagyok közöttük.“ (vö. Mt 18,20)
    Ezt nekem is itt kellett megtanulnom! Amikor első szentmisémet tartottam Stuttgartban, amelyen mindössze 17-en voltunk, 12-en jöttek a szentmise utáni baráti együttlétre. Feszengtem, mert ezt én addig nem ismertem. Magamban azt gondoltam: a szentmise, Krisztus keresztáldozata a fontos, nem az ágápé! Rövid idő után azonban rájöttem: nincs igazam! Krisztus e baráti együttlétben épp úgy jelen van, mint a szentmisében! Mikor ezt megértettem, akkor kezdődött ez az általam szent kalandnak nevezett útszakasz: itt az idegenben Krisztus szellemében felépíteni egy új közös hazát, otthont! Mindenütt, minden részegyházközségben. A gombamódra szaporodó köreink, klubjaink, egyleteink, társulataink – mind háló voltak, amelynek szemein mindenki fennakadhatott, - és fenn is akadt. Nem hivalkodva mondom, hisz soha nem elismerésre sóvárogtunk, de jól estek mindannyiunknak a német egyházi elöljáróim szavai: a magyar misszió a más nemzetiségek misszióinak a sorában a 2007-es 12. helyről 2020-ra a 4. helyre rukkolt előre!
    3. Nem csak az enyém!
    Aki most azt hiszi, hogy ez engem büszkeséggel tölt el, téved. Nem, jól esett hallani, ez igaz, de nem erre voltam és vagyok a legbüszkébb!
    Hanem egyrészt arra a sok remek, jószándékú, lelkes, tehetséges emberre, akivel a 13 év alatt együttműködhettem. Mert vallom, hogy a Missziók legnagyobb értéke – a Ti intézeteiteké is! – nem az elismerések, nem is a modern felszerelések, hanem a remek, lelkes munkatársak! Rájuk vagyok tehát büszke én is, arra, hogy megadatott nekem itteni papi életem alatt velük együtt szolgálni a közésséget, velük együtt menni a stuttgarti útnak egy szakaszán! Igazából tehát ők érdemelnék meg ezt a díjat, amelyet most átveszek!
    Másrészt az is büszkeséggel tölt el, hogy a Főkonzulátus vezetőivel és munkatársaival valamint a Balassa Intézet igazgatójával illetve munkatársaival őszinte baráti és gyümölcsöző kapcsolat kötött össze. Valamennyiükben kivétel nélkül rokon lelkeket ismertem meg, akik munkájukat hivatásként élik meg, és egy darab szülőföldet akarnak megteremteni itt, az idegenben. Igazából az övék, a Tietek is, kedves Barátaim ez az Érdemrend!
    Köszönöm hát Nektek is, hogy az elmúlt években engem elkísértetek és rajtam keresztül a Stuttgarti Magyar Katolikus Egyházközséget – elsősorban közös rendezvényeinkkel, de személyes hozzáállásotokkal is – segítettétek és támogattátok.
    Nélkületek sem tudtam volna megtenni mindazt, aminek legszebb értékelése a mai napi kitüntetés.
    Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Kedves Barátaim, köszönöm a figyelmet!
    Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
    Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
    Ezt az imát még nem imádkoztad el!

    Dr. Tempfli Imre atya Katáng barátÉletmentő teher…

    Napi Ima4 imádkozás /layout/img/logo.png

    Máj
    18
    Dr. Tempfli Imre atya Katáng barát Életmentő teher…

    Életmentő teher…

    Néha terhemre vagy!
    Néha koloncnak érezlek,
    mert olyan dolgokra hívod fel a figyelmemet, amelyeket gyáván el szeretnék fojtani magamban.
    Néha nyűgnek érezlek,
    mert nyíltan megmondod a véleményedet akkor is, ha nem akarom hallani, mivel valamiért bátortalanul kimagyarázkodásaim mögé rejtőzködöm.
    Néha bosszúságnak érezlek,
    mert arra kényszerítesz, hogy ne legyek félénken félszeg, és ne bújak gyámoltalanságból vagy kényelemből a magam fúrta egérlyukba.
    Néha kellemetlen fájdalomnak érezlek,
    mert beleteszed ujjadat a sebeimbe, hogy ne csak panaszkodjak a sorsra vagy az emberekre, hanem támadjak már fel végre és kezdjem el gyógyítgatni önmagamat.
    Néha valóban
    teher,
    kolonc,
    nyűg,
    bosszúság,
    kellemetlen fájdalom vagy a számomra, amelytől balga pillanataimban szeretnék megszabadulni.
    Ha viszont látom benned az irántam való nagy, őszinte szeretetet,
    akkor áldom Istent, hogy utamba vezetett,
    és rádöbbenek: ahhoz, hogy igazul élhessek és a jóban növekedhessem, szükségem van egy ilyen "teherre"!
    Mert ha nem igazul élnék, akkor csak vegetálnék.
    Ha nem akarnék folyton növekedni és egyre jobb lenni,
    akkor előbb-utóbb torzóvá válnék,
    és élvezhetetlen lennék Isten, a Te, a mások és a magam számára...

    Drága Barátom, kimondhatatlanul boldog vagyok, hogy vagy nekem!

    Imre atya

    Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
    Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
    Ezt az imát még nem imádkoztad el!

    Dr. Tempfli Imre atya Katáng barátAz Édesanyákra való tekintettel…

    Napi Ima29 imádkozás /layout/img/logo.png

    Máj
    02
    Dr. Tempfli Imre atya Katáng barát Az Édesanyákra való tekintettel…

    Az Édesanyákra való tekintettel…

    Ahogyan kéz a kézben távolodtak az Édenkerttől, alakjuk egyre kisebb, egyre roskadtabb lett, tekintetük folyton a földet kereste, és alig vonszolták magukat. Olyan elesett látványt nyújtottak, hogy az Úristennek összefacsarodott a szíve, amikor utánuk nézett. Egyszerre csak megálltak és lassan visszafordultak az Édenkert kapuja felé. De mikor látták, hogy két hatalmas kerub angyal kihúzza hüvelyéből sistergő lángpallosát és fenyegetően a nagy érckapu két szárnya elé lép, megfordultak és szomorúan tovább mentek.

    - Uram, nem kellett volna megbocsátanod nekik? – kérdezte az egyik lángpallosú kerub.

    Az Úr hangja szomorúan, de határozottan csengett:

    - Szabad akaratot adtam nekik. Figyelmeztettem is őket, hogy amely napon esznek a tiltott fa gyümölcséből, meg fognak halni. Mégis megtették. Az embernek mindig vállalnia kell tetteiért a felelőséget!

    - De mi lesz velük Nélküled? – szólt halkan a másik lángpallosú kerub.

    - Hát az biztos, hogy saját erejükből ide visszajönni nem tudnak – sóhajtott nagyot az Úristen. És ha vissza akarnak térni majd hozzám, azért nagy árat kell fizetni…

    - Nézd, milyen elesettek! Így, egyedül ebben a nagy világban el fognak veszni - szólalt meg az első lángpallosú kerub.

    - Te adtál nekik életet, - vette át a szót a második, Te tápláltad, Te nevelted, Te becézgetted és Te babusgattad őket.

    - Tőled tanulták az első emberi szavakat. Te tanítottad meg őket mindenre, Te beszélgettél velük annyi megszámlálhatatlan órán keresztül – így az első lángpallosú.

    - Te vigyáztad álmukat – szólalt meg kisvártatva a második. Te törődtél velük, Te gondoskodtál róluk. Szinte minden idődet velük töltötted.

    - Te vezetted őket egymáshoz, - vette át a szót ismét az első lángpallosú kerub. Te kötötted össze a kezüket és az életüket. Te őrizted szerelmüket, Te növelted örömüket, Te figyelted boldogságuk minden rezdülését.

    - Te óvtad őket a szomorúságtól, a betegségtől, a csalódástól - így a másik lángpallosú. Te voltál az, akihez minden gondjukkal, bajukkal és nehézségükkel odafuthattak.

    Mind a hárman hallgattak egy sort. Majd szinte egyszerre mintegy számonkérő hangon azt kérdezte az Úrtól a két sistergő lángpallosú kerub:

    - Mondd, mi lesz velük, Uram?

    Az Úristen égszínkék szeme lassan bepárásodott, hangja bársonyossá vált és mintegy maga elé ezt suttogta:

    - Adom majd nekik helyettem az Édesanyákat…

    Közben a messzi távolba meredt, mintha a jövendőt fürkészte volna, és miután abba belelátott, még halkan ezt fűzte hozzá:

    - … akik majd úgy szeretik őket, mint én szerettem, szeretem és szeretni fogom…

    De nem mondta végig a mondatot, hanem megfordult, és bezárta maga mögött az Édenkert két hatalmas érckapuját. A nagy robajra, amely az egész földet megremegtette, ijedten összebújtak az Édenkert szebbnél szebb fái, eltakarták szirmukat a gyönyörűbbnél gyönyörűbb virágok, felkapták fejüket a szelídebbnél szelídebb állatok, és abbahagyták egy pillanatra csacska csicsergésüket a csodálatosan trillázó madarak.

    Az Úristen állt egy darabig, tekintetével végig simogatta az Édenkert minden zeg-zugát, majd visszalépett az érckapuhoz, és – és egy kis résnyire megnyitotta...

    Az Édesanyák sok-sok szeretetére, törődésére, gondoskodására és áldozatára való tekintettel…

    Imre atya

    Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
    Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
    Ezt az imát még nem imádkoztad el!

    Dr. Tempfli Imre atya Katáng barát

    Napi Ima24 imádkozás /layout/img/logo.png

    Ápr
    14
    Dr. Tempfli Imre atya Katáng barát
    „Hálát adunk, mert arra méltattál minket, hogy színed előtt állhatunk és szolgálhatunk neked.”
    Áll, mint mögötte a hegy!
    Áll, mert Isten ilyennek teremtette! Az Ő képére és hasonlatosságára teremtette, mint minden embert. Nem arra teremtette, hogy hajlongjon!
    Se maga, se más előtt!
    Sem egyénként, se nemzetként!
    Az ember minden helyzetben a magasztos, a fönséges, a tiszteletreméltó Isten képmása!
    Ezért nem kéri Isten még maga számára sem, hogy hétrét görnyedjünk előtte! A szentmise II. kánonjában ugyanis így szól a szent ima: „Hálát adunk, mert arra méltattál minket, hogy színed előtt állhatunk és szolgálhatunk neked.”
    Áll, mint mögötte a hegy!
    Rajta semmi jele a gyengeségnek!
    Tudja: a szabadság éltet, a gyengeség rabságba dönt!
    A szabadság a bátrak jutalma!
    A szabadság: a félelem fölötti győzelem!
    A szabadság titka: a bátorság, amellyel a hatalmasok szemébe nézel, és nem rogysz térdre hatalmuk előtt!
    Áll, mint mögötte a hegy!
    Elszántan előre néz. Tekintete nem tétova, nem szolgai, meg se rebben, mert annak is tudatában van, hogy csak az érdemli meg a szabadságot, aki minden nap megharcol érte!
    Aki nap, mint nap újra és újra megvédi szabadságát: erényeit, álmait, reményeit, vágyait, ideáljait és meggyőződését.
    Tisztában van azzal, amit Szent Pál apostol mond: „A szabadságot Krisztus szerezte meg nekünk. Álljatok tehát szilárdan, és ne hagyjátok, hogy újra a szolgaság igájába hajtsanak benneteket.” (Vö. Galata levél 1-2)
    Isten minden embert szabadnak teremtett, és születésekor kiterítette lába elé a szabadság útját. Ha rajta maradsz, szabad maradsz, ha letérsz róla, rab leszel. Önmagad vagy másnak rabszolgája: csak a magad érdekeit néző, megalkuvó, középszerű...
    Szabadságod ugyanis igazából nem abban áll, hogy azt teheted, amit akarsz, hanem abban, hogy azzá válhatsz, akivé válni akarsz!
    Áll, mint mögötte a hegy!
    A hó már szinte belepte. A szél pirosra fújta az arcát, a zimankós és zord idő megpróbálta! De nem talált fogást rajta.
    Így csak olyan férfi áll, aki valami szent eszméért áll a vártán!
    Aki így áll, arról leolvasható, mi neki a fontos!
    Aki így áll, az szavak nélkül is hirdeti: a szabadság nem öncél. Akkor értékes, ha valakiért vagy egy szent ügyért feláldozom! A szabadság, ha nem kötődik valakihez vagy egy nemes célhoz, előbb-utóbb értelmét veszíti, szabadosságba csap át és önromboló lesz!
    Áll, mint mögötte a hegy!
    Isten és emberek előtt!
    Mert szabadnak született – és úgy is akar meghalni!

    Imre atya

     

    Kép: Borbély András

    Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
    Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
    Ezt az imát még nem imádkoztad el!

    Küldetésünk

    Amikor a szeretet és a béke nyelvét használjuk, ez lehetővé teszi számunkra, hogy párbeszédet folytassunk másokkal, még azokkal is, akik különböznek tőlünk. Ezzel a párbeszéddel kezdjük jobban megérteni egymást, lehetővé téve számunkra, hogy kövessük Jézust egy békésebb világ megteremtésében. ​​​​​​A Kattints és Imádkozz egy lehetőség, hogy a most élő generációk a digitális világban megváltozzanak. "Isten hűséges és a reményünk benne olyan, mint egy szilárd horgony az égben."