75224 ima található a honlapon, összesen 174008 imádkozás. Regisztrálj, majd kattints és imádkozz!

Dr. Benyik György - Igézők

Dr. Benyik György - Igézők
Hetente frissül

Dr. Benyik György:
Igézők - Elmélkedések a liturgikus év ciklusának olvasmányairól (Agapé, Szeged 2012)

Dr. Benyik György: Igéző

Biblián belüli magyarázat (Előszó a kötet elé)

Az Ószövetség és az Újszövetség nem csupán a Biblia egymás után íródott szövegeinek egyetlen kötetbe egybe szerkesztett változata, hanem a későbbi (újszövetségi) szövegek utalnak a korábbi (ószövetségi) szövegekre. A szentírási szövegeket nemcsak őrizték, hanem „használták” és értelmezték is a zsinagógában és a keresztény egyházban egyaránt. Ezért ezeknek a szövegeknek és a szövegekbe zárt isteni üzeneteknek többféle hallgatósága volt és van, ennél fogva igen gazdag az értelmezési története.

Minden szövegnek van egy ún. történeti értelme, amelyet az emberi szerző a maga korában az első hallgatóságának vagy olvasóinak akart közölni. Ez igen közel áll a szöveg születésének történeti eseményeihez, számos esetben ezekre és az ezt át élő zsidók vallási érzéseire reflektál és azt bátorítja, a hitetlenség megromlása esetén  ezeket korholja.

A későbbi olvasók számra ezek a szövegek modell értékűek lettek, éppen úgy lelki tápláléknak használták őket, mint elődeik, gyakran olyan intenzíven figyeltek oda a tanítására, hogy még ki is egészítették azt, a saját koruk igényei szerint.

A prófétai szövegeket csak később kezdték felolvasni a zsinagógákban, ahhoz hasonlóan, mint a Tóra, Mózes öt könyvének kommentárjait. A Kr.e. 4. századra már ezek a szövegek is nagy tekintélyre tettek szert és a babiloni fogságból visszatért zsidók spirituális táplálékául, a jövendő reménység ébrentartására használták. Egyre inkább úgy vélték, hogy  Mózes és a próféták olyan rendkívüli isteni megvilágosításban részesültek, hogy szövegeiknek nem csak első értelme van, hanem számos titkos tanítást rejtettek el a szövegekben, amelyet csak később fedeztek fel bennük. A Biblia szövegeinek olvasói és hallgatói tehát önkritikusak voltak, tanulni akartak ezekből a szövegekből és nem szórakozni, időt tölteni ezeknek a szövegeknek az olvasásával. A Biblia olvasója és hallgatója tehát különbözik a profán irodalom olvasójától, mert meg van győződve arról, hogy bizonyos vallási ismeretekre csak ezen szövegek olvasása és megértése kapcsán tehet szert.

A Kr.e. 2. században ezért olvasták többek között Qumránban (de a zsinagógában is) olyan lelkesen a prófétai szövegeket, mert bennük remélték megtalálni az eligazítást hétköznapi életükre és a történelem értelmére is.

A zsidók és a keresztények Isten szabadításának mikéntjét és a végső szabadító érkezésének időpontját és körülményeit is szerették volna megtalálni ezekben a szövegekben. A Jézust követő zsidók azonban mesterük tanítása nyomán olyan szemléletre tettek szert, amely megtanította őket úgy olvasni a prófétákat, hogy azokból felismerték a Messiás Jézus tetteit. Jézus működése nélkül az ószövetségi szövegek a keresztény értelmüket soha nem nyerték volna el és nem érte volna őket az a szerencsés meglepetés, hogy a zsidóságtól elkülönült keresztény egyház éppen olyan szorgalmasan őrizte az „Írásokat” vagyis az ószövetségi szövegeket, mint a Jézus életét és tanítását rögzítő evangéliumokat és az ősegyház levelezését.

Ennek egyik jele, hogy a próféták szövegeit a keresztény közösségekben is szívesen és rendszeresen felolvasták, és ezzel egy a zsidóságtól különböző, számban egyre gyarapodó másik közösségben is őrizték, sőt a pogány keresztények révén más népekkel is megismertették ezeket a szövegeket. A II. Vatikáni zsinat liturgikus reformja következtében megszaporodtak azok az ószövetségi szövegek, amelyeket a keresztény liturgiában felolvasunk. Ennek következtében új feladat vár az igehirdetőkre, amikor ezeket egy a születési körülményeitől lényegesen különböző másik vallási közösségben kell felolvasni, az isteni kinyilatkoztatás tanújaként. Ez a kötet azoknak akar segítséget nyújtani, akik egyszerre szeretnék megtudni az ószövetségi szövegek történeti értelmét és a keresztény értelmezését. Igyekeztem közérthető módon összegezni több évszázados értelmezési szokásokat, hogy az mai olvasó könnyebben találja meg benne az örökké élő isteni bölcsességet és használja azt saját hétköznapjai vezérlő fonalául.

Dr. Benyik György IGÉZŐK Mt 3,1–12 „Készítsétek az Úr útját…!”Advent 2. vasárnapja

Napi Ima7 imádkozás /layout/img/logo.png

Dec
01

Advent 2. vasárnapja

Mt 3,1–12 „Készítsétek az Úr útját…!”

Keresztelő Jánosnak és igehirdetésének nem sok figyelmet szentelnek az evangélisták. János Zakariás pap és Erzsébet kései gyermeke, mind anyai, mind apai ágon papi családból származott. Júdea pusztájában nevelkedett, ahol sokat vitatott kumráni közösség is élt, egyes feltételezések szerint János kapcsolatban állt vele. Keresztelő megjelenése és szolgálata az úgynevezett bűnbánati próféták működésére emlékeztet, és Isten közelgő ítéletét hirdeti. A „keresztelő” melléknevet a sajátos bűnbánati keresztség kiszolgáltatásáról kapta, melyet a Jordán folyónál – máig is vitatott helyen – végzett. Tanítványait jellemezte a böjt, a szigorú vallási fegyelem és a vezeklő életmód. Úgy gondolták, ezzel az életmóddal és prédikációval „Isten uralmát” készítik elő a földön. János az ítéletről úgy beszélt, hogy azt minden emberre vonatkoztatta. A szolidaritás elmélyítését szorgalmazta, a vámszedőket igazságosságra szólította fel, a katonákat meg eltiltotta az erőszakoskodástól.

Keresztelő János és Jézus viszonya roppant érdekes. Kettőjük működésében létezett egy párhuzamos szakasz, erről leginkább János evangéliumából tudhatunk meg halvány részleteket. Találkozásuk történetét örökíti meg a teológiai irányultságú történet Jézus Jordánban való megkeresztelkedéséről (Jn 1,36), mely elsősorban megmagyarázza, hogy nem János a Messiás. Persze János elhelyezése az üdvtörténetben később is problémát jelentett a hívőknek. Nem tudták eldönteni, hogy János már a keresztény egyház szentje-e, vagy még ószövetségi próféta? Jézus igazította el tanítványait ebben a kérdésben, amikor kijelentette: „A prófétánál is nagyobb van itt”. Keresztelő János alakját őrzi az ún. mandeus irodalom: a Dél-Irak területén élő vallási közösség számon tart egy 76 fejezetből álló Keresztelő János-könyvet, amely katekézisszerűen mutatja be a mai közösség hitvilágát. Keresztelő János valóban egy ideig a zsidó nép lelkiismerete volt, erről Josephus Flavius is beszámolt.

Keresztelő igehirdetéséből egy felhívást a keresztények is megőriztek. Ennek lényege, hogy a feladatunk előkészíteni a világ végén érkező ítélő Krisztus útját. A keresztények ugyanis mindig azt vallották, hogy egyéni és közösségi harcuk a világ erkölcsi jobbításért egyben küzdelem a világ tökéletesítéséért.

Most, amikor a világunk minden részletében mesterségesen megalkotott világ lett, egyre inkább szerepet kapnak benne a rejtett konfliktusok. A műszaki fejlődéssel párhuzamosan az ember egyre jobban beavatkozik a másik életébe. Ezért a keresztények szerint mindinkább szükség van a mélyebb emberi együttérzésre. A jólétünk és életminőségünk már nem annyira a technikai fejlődéstől, hanem az ember lelki fejlődésétől függ. Ilyenkor fájdalmasan érint bennünket az a társadalmi döntés, amely a magánszférába akarja visszaszorítani a vallást. Ez nagy hiba. A felelőtlen magatartás terjedése számos konfliktus forrása. Az a társadalom, amely nem ismeri az áldozatot, az elhivatottságot, egyre költségesebb lesz, és egyre embertelenebb helyzeteket produkál. Az embertelen, sivataggá változott társadalomban a keresztény közösségek sok esetben oázisnak számítanak, ahol a tagok megértést, emberséget és együttérzést tapasztalhatnak. Ilyenkor az Egyházon kívüliek is úgy érzik, mégis műveljük a társadalom békéjét. Mi pedig valójában nem teszünk mást, mint megkíséreljük közelebb hozni Isten uralmát az emberekhez.

Júdea pusztájának imája

Kezdetben a föld puszta és üres volt. De te, Uram, meghallottad egyetlen vágyát: Életre vágyott. Szereteteddel teljesítetted kérését: világot teremtettél, benépesítetted a földet, életre keltetted az üres pusztaságot.
Én is életre vágyom, Uram. Fáj, hogy üres vagyok.
Miért teremtettél meg? Miért akartad, hogy legyek?
Egy puszta nem jó semmire. Haszontalan vagyok.
Szüntelen elnyelem kedves ajándékaid: a magot, az esőt, a napsütést, de nem hozok termést. Pedig szeretném meghálálni mindazt, amit tőled kapok; továbbadnám a szereteted.
Termést hoznék, és szétosztanám az embereknek között, hogy lássák szerető, gondviselő jóságod.
De puszta és üres vagyok, mint az emberek, akik Keresztelő Jánost hallgatják.
Ők is várják, hogy életre keljenek.
Látod, Uram: boldogtalanok.
Hiánylények, akik arra várnak, hogy betöltsd a bennük lévő űrt. Tudják, hogy a nagy kéréshez mérten nagy előkészület kell. Segítsd a bűneiből megtérni vágyót, hogy befogadhasson téged. Az ember egyetlen, szüntelen vágyát csak te tudod teljesíteni: mindannyian rád szomjazunk, Hiszen te vagy az Út, az Igazság és az ÉLET. Amen.
Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
Ezt az imát még nem imádkoztad el!

Dr. Benyik György IGÉZŐK Mt 24,37–44 „Ha ketten lesznek a mezőn...”Advent 1. vasárnapja

Napi Ima5 imádkozás /layout/img/logo.png

Nov
24

Advent 1. vasárnapja

Mt 24,37–44 „Ha ketten lesznek a mezőn...”

Vegyük szemügyre Máté evangéliumának ún. apokaliptikus szövegét. Mivel ilyen irodalmi formával manapság ritkán találkozunk, sok esetben nehezen értjük a mű mondandóját. A görög „apokalüpto” szó titkot jelent, valaki elrejtett dolgokat fed fel. Az Újszövetség utolsó és sok esetben félreértett könyve, a Jelenések könyve az egyetlen könyv, amely teljes egészében apokaliptikus stílusban íródott. A mai közgondolkodás az apokaliptikus elképzeléseket konfúznak, zavarosnak tartja. Legtöbb esetben az ilyen stílusú művek a történelem végső eseményeiről prófétálnak.

Több nagy vallás irataiban találhatunk apokaliptikus írásokat, a hinduista és buddhista iratokban éppen úgy, mint a perzsa eredetű zoroasztikus irodalomban, melyet Zarathusztra, a nagy perzsa tanító indított el. Írásait egy késői, kétes hírű filozófus, Nietzsche az Imigyen szólt Zarathusztra című művében utánozta. Ennek az irodalomnak az eredetét nehezen tudjuk meghatározni: van, aki a Kr. e. 5. századi ószövetségi prófétáktól származtatja, van, aki a perzsa hatás érvényesülését látja a Bibliában, de sokan megjegyzik, hogy a Holt-tenger mellett élő zsidó szekta tagjai, a kumrániak és esszénusok tartották magukat az apokaliptika örököseinek.

Az apokaliptika egyik jellegzetes témája a világtörténelem. A szerzők kissé pesszimista és kívülálló szemlélőként írják le a történelem végén bekövetkező katasztrófát. A történelmet két hatalom, a rossz és a jó, az emberi bűn és az isteni igazságosság harcának fogják fel. Véleményük szerint ebben a harcban születik meg az igazak csoportja, a zsidó iratokban ez az igazi Izraelt jelenti. Beszélnek valamilyen hirtelen fordulatról, melynek következtében eltűnik a világról a bűn, és nyilvánvalóvá válik az emberek cselekedeteinek bűnös volta. Erről elsősorban az Ószövetségben, Dániel próféta könyvében olvashatunk.

Az újszövetségi iratok és Jézus is átveszi ezt a beszédmódot. Talán azért is, mert a kor divatja volt vallási tanítást ilyen stílusban előadni. Teszi ezt Jézus annak ellenére, hogy nagyon szerényen él az apokaliptikus képekkel. Ő inkább tanításának komolyságát hangsúlyozza. Saját korát, sőt működését is úgy tünteti fel, mint a végidő jelét. Működésének célja megtörni a világban a bűnt, követőit, a keresztényeket pedig arra hívja fel, hogy ők is csatlakozzanak ehhez a misszióhoz.

Az emberi haladást még mindig sokan abban látják csupán, hogy újabb és újabb műszaki szintet érünk el. A modern kor emberének haladásképe technikai, azaz eszközjellegű. De egyre inkább felfedezzük a világ fejlődésének, a szorosan egymás mellett élő emberek életminősége fejlesztésének spirituális vonatkozásait. A bűnre vagy a jóra csábítással mindennapi jelenségként találkozunk. Nem szívesen hallgatjuk azt, hogy egyszer számon kérik minden vétkünket, ezért divatos a lelkiismeretlenség. A kérdés tehát ugyanaz ma is, mint az ókorban: építhető-e bűnre, csábításra az emberi és társadalmi fejlődés? Mi szolgálja inkább a fejlődést: a kapzsiság, a profitra törekvés, vagy az igazságosság? A fogyasztói társadalom a kapzsiságra, a profitszerzésre, az önzésre épül. De vajon lehet-e így emberileg fejlettebb, jobb világot építeni?

A ház gazdájának imája

Egy gazdag ember nem lehet igazán boldog, hiszen nagy vagyona miatt állandóan retteg a tolvajoktól.
Hasonlóképp a szegény is lehet boldogtalan, mert kis vagyona a mindene.
Uram! Valóban azt várod, hogy szüntelen féljek?
Sose aludjak; legyek mindig éber?
Te, aki az ember boldogságában leled örömöd, biztosan nem kéred ezt.
Te magad tanítasz arra, hogy ne aggodalmaskodjunk, hanem bízzuk rád életünket.
Biztosan érzem, hogy mire vágysz: arra, hogy egyetlen kincsem te légy.
„A tökéletes szeretet kizárja a félelmet.”
Segíts nekem minél tökéletesebben szeretni téged!
Cserébe éberségre törekszem a hitben, ahogyan csak erőmből telik, mert egy élet is kevés ahhoz, hogy megháláljam szereteted.
Valóban nem tudom, melyik órában érkezel, de kérlek, abban az órában légy velem, s ne engedd, hogy életem egyetlen kincsét amely egyben minden vagyonom – elveszítsem! Amen.
Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
Ezt az imát még nem imádkoztad el!

Dr. Benyik György IGÉZŐK Lk 23,35–43 „Ez a zsidók királya”Krisztus Király vasárnapja

Napi Ima13 imádkozás /layout/img/logo.png

Nov
17

Krisztus Király vasárnapja

Lk 23,35–43 „Ez a zsidók királya”

Kevesen gondolnak arra, hogy Jézus szenvedéstörténetében elhangzott szavak az utókor értékelésében más színben tűnnek fel, mint ahogyan az eredeti történetben mondani vagy írni szándékolták azt. Jézus keresztre feszítésének két indoka van. Az egyiket a Jézus elleni vallási vád képviseli, amelyet a főpap fogalmaz meg az állítólagos nagytanács ülésén. Jézus Messiássá tette magát, ezért a vallási törvények szerint megkövezhető. A nagytanács azonban ezt az ítéletet nem tudta végrehajtani, mert nem volt hozzá joga. Ezt ugyan lehetett volna kezdeményezni akkor, amikor Jézus a templomban tanított. Ha a tömeg ekkor spontán felfordulás keretében meglincseli és ebbe Jézus belehal, az nem minősül gyilkosságnak a zsidó törvények szerint, hanem nép ítéletnek olyan hamis próféta ellen, aki vallási tévedésbe vitte a népet. Mivel Jézus vádja a templomi kereskedelem ellen a népben felháborodás helyett szimpátiát váltott ki, ezért más megoldáshoz kellett a főpapnak fordulni, akit személyesen is érintett az, hogy megzavarták az árusok és a pénzváltók munkáját. A pénzváltók ugyanis korábban a templomon kívül üzleteltek, de Kajafás a nagyobb jövedelem érdekében áthelyeztette őket a templomudvarba. Ez sok vallásos embernek nem tetszett. A nagytanács ítélete a zsidó jog szerint szabálytalan volt. Halálos ítéletet nem hozhattak éjszaka, hanem csak nappal, és tilos volt végrehajtani 24 órán belül. Egyébként is kétséges, hogy a 72 tagból álló nagytanácsot éjszaka össze lehetett volna hívni. Így a Jézus ellen hozott vallási vád és halálos ítélet több sebből vérzik a zsidó jog szerint is.

De még ha a szabályos halálos ítéletet is csak a helytartó engedélyével hajthatták végre, mert övé volt a pallos jog. A vallási vádra érzéketlen Pilátus, mivel nem kedvelte a zsidó elöljárókat valószínűleg elutasította volna az ilyen alapon kért halálos ítélethez az engedélyt. Ezért Pilátus előtt Jézust politikailag vádolják, hogy Róma ellenes lázadást szít és népi királlyá akarja magát kikiáltani. Ezt az átlátszó hazugságot még Pilátus is felfedezi, és nem akarja hozzájárulását adni Jézus keresztre feszítéséhez. De a rendet helyre kellett állítani, ezért Jézus vádlói úgy vélték, hogy jobb, ha egy ember hal meg a népért. Pilátus szerint jobb ha egy ember hal meg a zavargás lecsillapítására, mint sokan a zarándokok közötti megfélemlítő akcióban, ami újabb zavargásokhoz vezethetett volna.

Noha nincs meggyőződve arról, hogy igaz a Jézus ellen felhozott politikai vád, mégis szentesíti a kivégzést, hogy lecsillapítsa a zavargást. De még utolsó fricskának a kivégzés alapjául szolgáló vádat felíratja a keresztre: „Jézus a zsidók királya.” Csakhogy abban a szituációban a zsidók azonnal felfedezik, hogy rajtuk gúnyolódik Pilátus, amikor a politikai reményeiket jelző felségcímet egy kivégzett zsidó feje fölé akasztja. Tehát ez a felirat Pilátus szándéka szerint gúnyirat. A zsidó vezetők felfedezik, hogy ez egy furcsa kinevezés, amit lelkileg és politikailag is lehet érteni. Akkor pedig azt jelenti, hogy ők, akik a vallási és politikai függetlenségről álmodtak, hagyták ezt a címet meggyalázni. Ezért interveniálnak, hogy változtassa meg Pilátus a vádirat és felirat szövegét. Úgy, hogy világossá legyen, ezt csak Jézus mondta magáról. Mivel ez esetben a szégyen csak őrá vonatkozik. Pilátus ezt a változtatást nem engedélyezi. A keresztény olvasó viszont spirituális szempontból tekint erre a feliratra, mely Jézust szenvedésében királyi magasságba emeli. Számukra és a későbbi római keresztényeknek is megtisztelő cím, Jézus a zsidók királya, sőt a világ és az emberiség királya, aki értünk áldozta életét. Az emberi ravaszság és kegyetlenség akaratán kívül olyan címet adományozott Jézusnak, amely őt valóban megillette. Így lett a szégyen fája királyi zászló, így vált a keresztfa titka tündöklő jellé minden keresztény és minden jóakaratú ember számára.

A jobb lator imája

Áldalak téged, Üdvözítőm, aki kereszthalálod és feltámadásod által megmentettél minket. Köszönöm, hogy megbocsátasz nekem, mikor meggondolatlanul keresztre szögezlek. Dicsőség neked, mert a keresztet az élet jelévé tetted, még ha sokan ellene mondanak is. Hálát adok neked, hogy megmutattad nekünk a kereszt trónján az Atyát szeretetének leplezetlen dicsőségében! Amen.

Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
Ezt az imát még nem imádkoztad el!

Dr. Benyik György IGÉZŐK Lk 21,5–19 „Ne törjétek fejeteket”Évközi 33. vasárnap

Napi Ima10 imádkozás /layout/img/logo.png

Nov
10

Évközi 33. vasárnap

Lk 21,5–19 „Ne törjétek fejeteket”

Ez egy olyan újszövetségi apokaliptikus szöveg, amely az apokaliptika minden túlzása ellen fellép. Az ószövetségi prófétai műfaj Kr. e. a 3. századtól a Kr. u. a 3. századig meghatározta a prófétai beszédmódot. Erre példa számos ószövetségi és újszövetségi ún. apokrif irat. A történelemről és annak végéről ún. „jelek” által töprengett az apokaliptikus szerző, akit leginkább az érdekelt, hogy az isteni beavatkozás milyen változást fog eredményezni a történelemben.

A műfaj eredetére vonatkozóan több spekuláció született. Egyesek perzsa eredetűnek vélik ezt a prófétai stílust, mások a papi körökből származtatják, de akadnak olyanok is, akik ezt a szemléletmódot a babiloni fogságból eredeztetik, és kiváltó okának az Isten Igéjébe vetett bizalom megrendülését tartják.

Az újszövetségi apokaliptika Jézus fellépésével és személyének történelmi értelmezésével kezdődik, de ettől különbözik a végidőre vonatkozó várakozás. Ennek legfőbb állítása, hogy Krisztus mint a történelem ítélő bírója diadalmasan visszatér a földre. Meg kell jegyezni, hogy Jézus a Keresztelő János által meghirdetett apokaliptikát fenntartásokkal kezelte. Ő maga ritkán tesz apokaliptikus kijelentéseket (például a végítéletről). Az Isten országának elérkezéséről szóló tanítása apokaliptikus, mert csak így tudja kifejteni országa történelem felettiségét.

A bibliamagyarázók még nem egyeztették véleményüket a mai vasárnapi evangéliumról. Egyesek szerint a jeruzsálemi templom pusztulására, a zsidó világ végére, mások szerint viszont a keresztény világ leáldozására vonatkozik. Mindenesetre a képek a világban és a történelemben bekövetkezendő fordulatról beszélnek, a mulandó és az állandó, a veszendő és a megmaradó problémáját állítva elénk. A szakasz képei kétségtelenül első jelentésükben a jeruzsálemi templom pusztulását szemléltetik. Talán tisztán profetikus szövegről van szó: Jézus megjövendölte, hogy a templom el fog pusztulni. De a templom pusztulását leíró félelmetes képek másodlagos jelentést is hordoznak. A kísérő események részleteit és tanácsait Jézus már nem a zsidó közösségnek, hanem követőinek címezte. Sokan arról kezdtek gondolkodni, hogy mikor következnek be ezek az események. A látomás-irodalom újra teremtésében nagy szerepet játszott az, hogy noha a szövegben azt olvassuk, hogy „ne törjétek fejeteket”, a különböző jeleket azonosították a világvégével. Amikor az emberiség, vagy egyes közösségek apokaliptikus félelme felerősödött, az emberek koruk eseményeire vonatkoztatták a jeleket.

Pál a 2. tesszalonikai levélben kénytelen volt szembenézni ezzel a tévedéssel. Az általa alapított közösségben is sokan még saját életükben várták Krisztus visszatérését és a világ végét. Kr. u. a 6. századig nem csitult el ez a félelem, majd minden ezredfordulón újra fellángolt.

Két hibát követhetünk el e szöveg értelmezése kapcsán. Az egyik hiba, hogy mindenütt a világ végének jeleit látjuk, és a szimbolikus képeket valóságos katasztrófa-képeknek fogjuk fel. A másik hiba, hogy ezt az egész gondolkodást túlhaladott elképzelésnek tekintjük. Az elsőnek az lesz a következménye, hogy az Egyházat és az embereket különféle látnokok tartják indokolatlanul rettegésben, mindenütt jelenéseket sejtetve. Ha a másik végletbe esünk, akkor elsősorban berendezkedünk erre a világra, és nem gondolunk a végre. Nem mérlegeljük a cselekedeteinket, hogy mi a maradandó, és mi a veszendő bennük, mi az örök érték, és mi a veszendő. Az ilyen Egyház és az ilyen hívő csak cégérnek tekinti a keresztet, és jól hangzó szlogennek Jézus nevét, de a legjobb esetben is általános humanizmus szintjén marad meg. Próbáljuk elkerülni mindkét csapdát.

Az állhatatosak imája

Dicsőség a te hosszantűrésednek, Uram, aki leölésre vitetve nem is gondoltál védekezésre! Adj állhatatosságot, hogy a sérelmeket megélve megragadjuk az alkalmat, amit nyújtasz nekünk a rólad való tanúságtételre. Add szívünkbe a te békédet, hogy ne rettegjünk a világot érő csapásoktól, melyek lelkünket nem fenyegetik. Áldalak téged, aki társunkká szegődtél az árulások idejére is! Adj nekünk szókimondást és cselekvő szívet, hogy ellene mondjunk ellenségeid ténykedéseinek, és meggátoljuk a rosszat. Ne féljünk elveszíteni életünket, hanem higgyük, hogy te úgy vigyázol ránk, mint szemed fényére. Amen.

Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
Ezt az imát még nem imádkoztad el!

Dr. Benyik György A feltámadáskor vajon kié lesz az asszony?Évközi 32. vasárnap

Napi Ima9 imádkozás /layout/img/logo.png

Nov
03

Évközi 32. vasárnap

Lk 20,27–38 „A feltámadáskor vajon kié lesz az asszony?”

Az evangéliumban több alkalommal találkozhatunk vitabeszéddel. Ezek között szerepel az adópénzzel kapcsolatos, valamint ez a történet is. A tematikailag különböző vitabeszédeket az köti össze, hogy mindegyik esetben lehetetlennek látszó esetet terjesztenek Jézus elé. Ezúttal a szadduceusok akarnak csapdát állítani neki. Az evangélista megjegyzi róluk, „hogy nem hisznek a feltámadásban”. A vitának két központi kérdése van, az egyik a házasság intézménye a feltámadás után, a másik a feltámadás utáni emberi viszonyok.

A szadduceusok a babiloni fogság utáni zsidóság körében igen befolyásos papi csoportosulásnak számítottak, Jézus idejében pedig igen erős politikai befolyással rendelkező vallási irányzattá fejlődtek. Nevüket attól a Szádok paptól kapták, akit Salamon iktatott be tisztségébe (1Kir 2,35). Neve egyben a legitim papságot is jelentette. Ezekiel látomása szerint az ő fiai fognak szolgálni a megújult templomban. A szádokita papságot és leszármazást vallási és politikai tekintély biztosítékának tartották. III. Óniás főpap ellen viszont a Makkabeusok könyve tanúsága szerint saját testvére, Jázon lázadt fel. A győztes Makkabeusok pedig egy időre magukhoz ragadták a főpapi tisztség gyakorlását. Ennek ellenére a Hazmoneus-dinasztia csak a szádokita papság támogatásával tudott uralkodni. Ez a papság a hagyomány őrzésére hivatott, de politikai szerepvállalásuk miatt szívesen fogadták a hellenista újításokat. Ragaszkodtak a Mózes 5 könyve teológiájához, ami azonban a későbbi népies jámborságból származott, azt elutasították. Az apokaliptikus spekuláció ellen is felléptek. A kumráni közösséggel nem volt kapcsolatuk, a templomi liturgia gyakorlása miatt az esszénusok őket elutasították. A rómaiakkal összefonódott politikájuk, és Jézus perében is a hatóságok a szádokiták kegyeit keresték.

Lukács evangéliumában a feltámadás fejtegetésére nem elméleti eszmefuttatás szolgál, hanem egészen konkrét kérdés: hogyan alakul a házassági kapcsolat a feltámadás után?

Jézus pontos válasz helyett arra figyelmeztet, hogy nem kell a földi, emberi viszonyokat kivetíteni a túlvilági életre. Annyi biztos, a túlvilági életben az emberi kapcsolatok tökéletesebbek lesznek, mint a földi életben, a házasság intézménye pedig elveszíti jelentőségét.

Kérdés, hogy a házastársi viszonyok és a feltámadás témája csak a szadduceusokat érdekelte-e, vagy talán a felidézett vita kapcsán az evangélista saját olvasóit akarta megnyugtatni, esetleg a cölibátust is népszerűsíteni. Egyik lehetőségtől sem zárkózhatunk el. Lukács közösségében a feltámadás, a túlvilági élet milyensége az egyre későbbre tolódó második eljövetel miatt mindinkább fontos kérdéssé válik. Jézus és az evangélista arra kényszerült, hogy egyre többet mondjon el a követőknek a meghirdetett túlvilági életről. Jézus feltámadásának története nem egyedülálló szenzáció, hanem a keresztények számára azt jelenti: „Mi is feltámadunk!’

Egy idő után alaposan meghatározza az életünket az, amit a halál utáni sorsunkról gondolunk. Az ókori és középkori keresztény közösségekben az élet túlvilági folytatása, a mennyország, a tisztítótűz vagy a pokol képzete lelkesítette vagy elrettentette az embereket. Talán ezzel akart élni Lukács is.

A mai közösségek tagjai gyakran kételkednek vallásunk túlvilági tanításában. Ezért megpróbálják a keresztény közösséget a szociális problémákra érzékeny, szervezett evilági közösséggé alakítani. A transzcendentális vonatkozását elveszített keresztény közösség azonban inkább klubhoz hasonlít. Tagjait az eljövendő dolgok helyett a jelen körülmények kényelmesebbé tétele lelkesíti. Csak az igazán értékes emberi kapcsolatainknak vannak transzcendens vonatkozásai, amelyek túlélik a halált.

A szadduceus imája

Áldott legyél, aki azért jöttél, hogy életünk legyen. Köszönöm, hogy tőled semmi nem választhat el; hogy számodra nincs elveszett drachma vagy eltévedt bárány, mert számodra mindenki él, és senki nem szakadhat ki kezedből. Hálát adok neked, hogy a te országod törvénye nem emberi szabály, hanem új szövetség. Köszönöm, hogy első zsengeként feltárod előttünk a feltámadás reménységét! Amen.

Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
Ezt az imát még nem imádkoztad el!

Dr. Benyik György IGÉZŐK Lk 19,1–10 Hogy keresse és üdvözítse ami elveszettÉvközi 31. vasárnap

Napi Ima9 imádkozás /layout/img/logo.png

Okt
27

Évközi 31. vasárnap

Lk 19,1–10 „Hogy keresse, és üdvözítse, ami elveszett”

Zakeus története diszkrét humorral megírt tanító elbeszélés. Már a főszereplő neve is rövidítés, az eredetileg Zakariásként ismert prófétának a kicsinyített formulája, olvashatnánk így is: „Zakariács-ka”. Az eredeti jelentése az Úr megemlékezik, ezt a filológiai kódot figyelembe véve, azt is mondhatjuk most azt jelenti a főszereplő neve „Isten a legkisebbről is megemlékezik”, erről a vámszedőről, aki alacsonyabb volt, mint a többi ember, és erkölcsileg „kisebb” is. A kivetettség keserűsége és a pénzemberek titkos hatalmának gőgje együtt volt jelen ebben a kíváncsi emberben. Nem mindennapi kíváncsisága merészséggel is párosult. Azt a galileai mestert akarta közelről látni, akit a beszédei és tettei tettek naggyá. Nincs pontos adatunk arról, hogy milyen információi lehettek Jézusról, de az evangéliumok korábbi elbeszélései alapján elmondhatjuk, hogy Jézus ekkorra országosan ismert rabbiként, egyéni nézeteket képviselő tanítóként, csodás gyógyítóként és karizmatikus egyéniségként volt ismert. Őt akarta látni ez az ember, aki kevés erkölcsi nagysággal találkozott bérelt vámszedői hivatalában, ahol a csalás mindennapi dolognak számított.

Zakeus tehát szegény gazdag volt. Mindene megvolt, és mégis kifosztottnak érezte magát. Tudta, tekintélye látszólagos, csak addig tart, amíg pénze és hatalma lesz. A történetben az a különös, hogy Lukács evangélista szinte semmit nem árul el Zakeus belső világáról, egészen addig, amíg Jézus meg nem szólítja, de minden, amit ez a kis ember tesz, őt jellemzi.

A történet komikus, ironikus légköre egy pillanatra megváltozik, amikor Jézus megszólítja a fölötte kapaszkodó Zakeust. Feltehetően a tömegben is megfagyott a légkör, amikor a prófétai feddő beszéd helyett Jézus kinyilvánította óhaját, hogy Zakeus házában kíván megszállni. A körülállókon a döbbenet, az értetlenség és a tanácstalanság érzése uralkodott el. A megtisztelő ajánlkozás, Jézus szándékának kinyilvánítása egyben megvilágítja mennyire méltatlan erre a vámszedők feje. Ezt érzi a megszólított is. Talán a félelem borsódzott végig a hátán, mert jól tudta, a tömeg a megdöbbenés állapotából vagy a gyűlölet vagy a lelkesedés irányába fog elmozdulni.

177 Ez pedig vagy elpusztítja őt, vagy felmenti. Jézus ura a helyzetnek, de Zakeus nem. Az első méltatlan hangok is megszólaltak a tömegben, a közelgő emberi vihar előjeleként, amikor néhányan hangosan megfogalmazták és kimondták azt, amit mindenki tudott: „bűnös ember!” (19,7). Zakeusnak tenni kellett valamit, hogy a lincshangulat megváltozzék. Vallomást tett, és elégtételt akart adni eddigi vétkeiért. Zakeus Jézus erkölcsi kihívásnak is számító vendégségéhez felnőtt, tudta, nem a vendéglátás nagyszerűségéről kell beszélnie, hanem önmaga alkalmasságát kell bizonyítania. Ez sikerült is neki. Jézus elismerése feloldja a feszült hangulatot, a tömeg gyűlöletét képes a megtérés feletti örömre változtatni. Jézus visszaveszi Izrael közösségébe a vámost, amikor kimondja: „ő is Ábrahám fia” (19,9). A történet lezárul Jézus összegzésével. Ez már nem Zakeusra, nem a történetre, hanem Jézus missziójára vonatkozik. Azért jött, hogy „keresse és megmentse, ami elveszett” (19,10).

A történet minden mögöttes utalás nélkül rögzült az evangéliumban, mégis modell történetté változott. Az újszövetségi írók felismerték benne a megtérés pszichodrámáját. Ez a történet kiváló példa arra, hogy a bűn soha sem egyéni ügy, és a megtérés soha sem csak személyes esemény. Az egyén bűne az egész közösséget nyomorítja meg, az egyén megtérése az egész közösségnek okoz erkölcsi katarzist. Zakeus bűnbánati cselekedetével restaurálta az erkölcsi rend sértetlenségébe való hitet. Egy megnyomorított, sok igazságtalanságot tapasztalt közösség számára semmi sem nyomasztóbb, mint az a tudat, hogy a bűnösök diktálják a szokásokat és az értékrendet. Ez a felismerés nyomorúságosabb, mint magának a bűnnek a tudata. Zakeus és fügefája a megtérés lehetőségét hirdeti Lukács közösségének és nekünk is. Minden felolvasás után várjuk az evangéliumi történet ismétlődését és folytatását.

Zakeus imája

Köszönöm neked Jézus, hogy a fügefa lombjai sohasem tudnak minket elrejteni szemeid elől. Áldalak téged, aki a bőkezűség példáját adod nekünk. Hadd kövessünk téged, aki önmagad végtelen gazdagságát ajándékozod! Add, hogy a te szereteted áradatának ne állítsunk szűkös gátakat, s kérlek, segíts megelégednünk azzal, amit bőkezűen nekünk juttatsz, s ne kívánjuk meg felebarátunk javait. Amen.

Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
Ezt az imát még nem imádkoztad el!

Dr. Benyik György IGÉZŐK Lk 18,9–14 „Megalázzák”Évközi 30. vasárnap

Napi Ima9 imádkozás /layout/img/logo.png

Okt
20

Évközi 30. vasárnap

Lk 18,9–14 „Megalázzák

Dag Hammarskjöld az Egyesült Nemzetek Szervezetének második főtitkára, akit 1961-ben a kongói béketárgyalásokra repülve érte a végzetes zuhanás, naplójában ezt írta az alázatról: „Az alázat éppúgy ellentéte a megalázkodásnak, mint a fölénynek. Aki alázatos, az nem hasonlítja össze magát semmivel. Biztos önmaga valóságában, ezért sem jobb vagy rosszabb, sem nagyobb vagy kisebb, mint bármi más a mindenségben. Egyszerűen van. Semmiség – mégis egy mindennel.”

Ha utánanézünk ennek a szónak az Ószövetségben, akkor azt találjuk, hogy csak az Istennel szemben tartották helyes magatartásnak. Az igazi egyéniség, az igazi férfi nem alázatos, hanem öntudatos. A kutyát is azért vetették meg, mert alázatos hűségben ragaszkodik gazdájához. Csak az Istennel szemben tartották megengedhetőnek és követendőnek ezt a magatartást. A héber „anavah” szó egyaránt jelent megalázottat és szegényt. Használnak egy másik szót is, ez a „safal”, de inkább „meghajolni”, „kicsi”, sőt szolgalelkű, bátortalan jelentésben. Magyarra fordítva „alakoskodó” vagy „alázatoskodó”, és alapvetően negatív jelentésű.

Az „alázat” az Újszövetségben mintegy 300-szor fordul elő, és mindig pozitív értelemben.

A latin „humilitas” szó a „humus” föld jelentésű szóval áll kapcsolatban. Olyan erényről van tehát szó, amely képessé teszi az embert arra, hogy teremtett voltának megfelelően és törékenységének tudatában éljen. Az alázat igaz önismeretből fakad, míg ellentéte, a gőg, abból ered, hogy az ember önmagát is helytelenül ismeri. Az alázat erényével szokás mérni a tökéletességet.

Ebben a bibliai történetben azonban nem elméleti és filológiai fejtegetést találunk, hanem konkrét szituációnak a leírását. Egy alázatos és egy gőgös ember imádkozik a templomban. Csakhogy a történet nem az erényeik alapján nevezi meg őket, hanem a társadalmi rangjuk alapján. Az egyik farizeus, akit abban a korban hivatalosan vallásosnak és értékes embernek tartottak, a másik vámos, akit Jézus korában hivatalosan bűnösnek és kiközösítendőnek tartottak. A történet csattanója, hogy beszédmódjukat, vallási viselkedésüket Isten nem erősíti meg, pedig mindenki ezt várja. A történet végén a bűnös vámos magasztosul fel, mert alázatos, a gőgös farizeus imája pedig hatástalan marad, mert nem az Istennek szól, hanem a kívülállóknak, vagyis a farizeus önmagát imádta.

A keresztény alázat megértéséhez a legfontosabb szöveget a filippi levél 2. fejezetének 6-8. versében találjuk:

Jézus Krisztus „mint Isten az Istennel való egyenlőségét nem tartotta olyan dolognak, amelyhez föltétlenül ragaszkodnia kell, hanem szolgai alakot öltött, kiüresítette önmagát, és hasonló lett az emberekhez. Külsejét tekintve olyan lett, mint egy ember. Megalázta magát, és engedelmeskedett mindhalálig, mégpedig a kereszthalálig.”

Mivel Krisztus sem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon, az alázat a kereszténységben végérvényesen elnyerte erény jellegét. Sőt eléggé nyilvánvaló, hogy a keresztény szeretet sem hiteles alázat nélkül.

Öntudatos korban élünk, amikor a személyek viselkedésére inkább jellemző az öntetszelgés, és önmagunk felmagasztalása. Sokan úgy ítélik meg, az alázatosság nem igazán jó erény, ha haladni kívánunk a társadalmi ranglétrán. Valójában az igazi nagyságnak szóló tekintélyt senki sem tudja megszerezni az alázat erényének őszinte gyakorlása nélkül. Ez nemcsak viselkedés, hanem életszemlélet is. Nemcsak egy megtanult egyházias stílus, hanem átélt valóság. A nagyságra az emberek mindig titkos gyűlölettel tekintenek, kivéve az alázatos emberre, akinek nagyságát úgy ismerik el, hogy nem gyűlölik. Ezért Krisztus felmagasztalása a kereszten történt, az ő nagyságát senki sem irigyli, persze követésére is kevesen vállalkoznak. A farizeus az Istennel akarta magát igazolni, és kísérlete kudarcba fulladt. A vámost pedig bűnös volta ellenére felmagasztalta az Isten, mert tudta a helyét és az értékét.

A vámos imája

Áldalak téged, aki a tőled távol állót magadhoz közelíted. Köszönöm, hogy rád nyitottnak teremtesz minden embert, s hogy mint a szomjas föld vágyódhatunk utánad. Áldalak téged, Jézus, akit mindig megtalálunk, ha hozzád indulunk mélységeinkből. Add, hogy szomjúságunkban mindig hozzád emeljük szemünket, a te magasságaid felé. Amen.

Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
Ezt az imát még nem imádkoztad el!

Dr. Benyik György IGÉZŐK Lk 18,1–8 Szüntelenül kell imádkozniÉvközi 29. vasárnap

Napi Ima7 imádkozás /layout/img/logo.png

Okt
13

Évközi 29. vasárnap

Lk 18,1–8 Szüntelenül kell imádkozni

Lukács evangélista kézzelfogható történettel szemlélteti a kitartó ima szükségességét. A pogányok úgy gondolták, az istenek szándékát meg lehet változtatni, ha áldozattal „lefizetik” őket, vagy imádsággal „kiengesztelik” őket. Valójában az ószövetségi iratokban is megtalálható ez a szempont annak ellenére, hogy a bibliai szerző minden esetben tudja, Isten szándékát nem lehet megváltoztatni.

Akkor miért imádkoztak az Ószövetségben? Az ima minden esetben az Isten iránti bizalom megnyilvánulása volt. A zsoltáros számos esetben meglepő őszinteséggel tárta fel érzéseit, néha szinte vitatkozott az Istennel. A keresztény számára szinte elfogadhatatlan módon fejezi ki magát. Mindez jelzi, hogy valóságos személyes kapcsolatot akar kiépíteni az Istennel.

Az Ószövetségben jórészt ismeretlen az egyéni célokért mondott ima. Általában azért imádkoznak, ami az egész nép számára fontos. Egyéni szándékokért csak akkor, ha sorsuk a nemzetükkel van összekötve. A próféták feladata közbenjárni a népért Istennél. Léteznek ugyan liturgikus imák is, amelyek a zsinagógai istentisztelet keretében hangzanak el, ezek a kultikus események kísérői. A babiloni fogság után a zsinagógában mondott imát az ajkak áldozatának fogták fel.

Jézus egyrészt megőrzi az ószövetségi imahagyományokat, másrészt megváltoztatja azokat. Imádkozta a zsoltárokat, mint minden zsidó ember. De ugyanakkor követőit megtanítja a saját imájára, a Miatyánkra, amely leginkább vall Jézus gondolkodására. Senki más ugyanis nem érezte ennyire közel magához az Istent, mint ő. Az Atya és Fiú közötti kapcsolattal modellezhető közelség egyben tanítványai számára is követendő példa.

A keresztény imák Pál leveleiben, talán a Szeretethimnuszban (1Kor 13,1 kk), illetve az filippi levél Krisztus himnuszában érik el tetőpontjukat (Fil 2,5–11). Az ókeresztény egyházi írók mindig teológiájuk csúcsának tartották, ha egy himnuszban össze tudták foglalni teológiájukat. Ez a teológia énekelt formában beépült az Egyház életébe, része lett liturgiájának, meghatározta életérzését.

Ady Endre írta: „Megszakadt szép imádkozásunk, pedig valahogyan van Isten.” Ez a mondat fémjelzi a nyugati ember gondolkodását. Nagyon sokan egy idő után leszoknak az imádságról. Racionalitásuk nem tűri többé az imát. Ha Isten úgyis mindent tud, és nem befolyásolható, akkor minek imádkozzunk? – kérdezik.

Az imára nem az Istennek, hanem nekünk, embereknek van szükségünk. Az ima műfaja semmivel sem pótolható. Csak az imádkozó tudja, hogy imádkozás közben átalakul a gondolkodása. Problémáját nem a maga, hanem Isten szemével kezdi látni.

Talán ezért fontos a mai vasárnapi evangéliumi történetünk, amelynek kulcsmondata, hogy szüntelenül kell imádkozni. A szívtelen bíró viszonya megváltozik az elítélttel kapcsolatban, de ugyanakkor az elitélt kapcsolata is megváltozik a bíróval kapcsolatban.

Szorult helyzetünkben legtöbbször azt gondoljuk, Isten büntet bennünket. Pedig nem erről van szó, csak mi vagyunk képtelenek meglátni, amire Isten a szükséghelyzettel szeretne bennünket rávezetni. Amit az imában ismerünk fel, azt másként nem lehet megérteni, és azzal csak gazdagszik az ember. Imádkozásunk megszakításával kár lenne erről a lehetőségről lemondani.

Az özvegyasszony imája

Köszönöm, Uram, hogy a rászorulótól nem fordítod el arcodat. Áldalak téged Jézus, aki elmentél helyet készíteni számunkra. Ott majd letörölsz szemünkről minden könnyet. Adj szívünkbe béketűrést, hogy kivárjuk a te napod hajnalhasadását! Boldog az az ember, aki tebenned bízik, még ha késni is látszik a te érkezésed! Amen.

Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
Ezt az imát még nem imádkoztad el!

Dr. Benyik György IGÉZŐK Lk 17,11–19 A hálátlan leprásokÉvközi 28. vasárnap

Napi Ima3 imádkozás /layout/img/logo.png

Okt
08

Évközi 28. vasárnap

Lk 17,11–19 A hálátlan leprások

Jézus más evangéliumok tanúsága szerint csak a zsidóknak hirdette az Isten országának igéjét, sőt a tevékenysége, így gyógyítása is csak a zsidókra terjedt ki. Ez a történet azonban talán nem véletlenül a szamaritánusok között végzett tevékenységére utal.

A leprások a kor gyógyíthatatlan betegei voltak, bár a Biblia, így Lukács is, különösebb pontosítás nélkül használja a lepra kifejezést. Ugyanis Jézus idejében így nevezték a különféle bőrbetegségeket. A megfertőzöttnek ki kellett vonulnia az emberi társadalomból. Nemcsak azért volt rémes a lepra, mert gyógyíthatatlannak tartották, hanem azért is, mert a beteg embert megfosztotta a másokkal való érintkezéstől. A lakott területtől távol, csoportosan kellett élniük, és kolompolással, kiabálással felhívni magukra a figyelmet, ha ember közeledett. Az elbeszélés tehát kicsit pontatlan, mert mielőtt Jézus betérhetett volna a faluba, találkoznia kellett ezekkel a szerencsétlenekkel.

Jézust megelőzte gyógyító, csodatevő híre. Nem csak a rossz hír jár gyors szárnyakon, hanem a jó hír is ellenőrizhetetlen forrásokon keresztül terjed. A legtöbb csodatevő rabbi életében egyetlen gyógyítást vagy csodát tudott felmutatni, Jézus azonban számos csodát tett, és a meggyógyultak, követek mindenkinek elmesélték, mit művelt velük.

A betegség elmossa a zsidó és a szamaritánus leprás közötti határokat. A betegség a közös nyomorúság szolidaritást teremt. Így a leprások nem jelzik, ki a szamaritánus és ki a zsidó. Mindannyian betegek és nyomorultak. Jézus nem érintkezik a leprásokkal, hanem azt teszi, amit törvény parancsol: hivatalos tanúkhoz küldi őket, akik megállapítják a gyógyulásukat (Lev 13,45–46). Ez esetben ugyanis nemcsak a betegségtől kellett meggyógyítani a beteget, hanem a betegséggel járó kirekesztettségét is fel kellett oldani. A Jézusban való bizalom jele, hogy a beteg leprások elindulnak megmutatni magukat a papoknak anélkül, hogy tudnák, meg fognak gyógyulni. A gyógyulás időközben történt. Mindegyikük meggyógyul. Egészséges emberként azonban a zsidók lenézik a szamaritánust. De éppen ez a szamaritánus (másutt idegen) érzi a szükségét, hogy Istent dicsőítve, megköszönje a gyógyítást Jézusnak.

Ezzel a történet farizeus-, jeruzsálemi zsidóellenes élet kap, hogy az irgalmas szamaritánus történetéhez hasonlóan itt is a zsidókkal szemben a lenézett kisebbség legyen az erkölcsi példa.

Az is újdonság, hogy a gyógyulás nem eredményez automatikus megtérést mindenkiben. Ezzel Lukács egy új tanítást tár elénk: Isten mindenkin könyörül, de csodás segítsége nem mindenkiben váltja ki a hálaérzetet, hatására nem mindenki tér meg. Ez a történet mondanivalója. Itt a testi és lelki gyógyulás szétválik egymástól. Korunk embere is, szorult helyzetében fogadkozik, a szükség elmúlta után pedig minden fogadalmáról megfeledkezik.

Az emberi segítséget automatikusan nem mindig követi a hála, ezért sokan visszariadnak a segítségtől, de nem az Isten. Ő mindenkin könyörül, még akkor is, ha nem minden gyógyultból lesz tanítvány. Jézus Isten feltétlen nélküli jóságát képviseli, az emberek viszont, akik erre érzéketlenül reagálnak, magukat minősítik. Ők lelkileg nem gyógyulnak meg a hálátlanságuk miatt. Ez súlyosabb betegség, mint a lepra.

A tizedik leprás imája

Áldalak téged, Uram, mert nem vagy személyválogató! Hálát adok neked, hogy éppé teszed testünket és lelkünket! Áldalak téged, aki azért jöttél, hogy bennünk helyreállítsd lerombolt szentélyeidet! Köszönöm neked, Üdvözítőm, hogy visszaadod az ember elvesztett méltóságát. Jöjj, Uram, dönts le minden elválasztó falat és nyisd fel szívünk zárt ajtóit, hogy ne tagadjuk meg szeretetünket tőled és egymástól! Amen.

Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
Ezt az imát még nem imádkoztad el!

Dr. Benyik György IGÉZŐK Lk 17,5–10 „Növeld bennünk a hitet!”Évközi 27. vasárnap

Napi Ima10 imádkozás /layout/img/logo.png

Okt
01

Évközi 27. vasárnap

Lk 17,5–10 „Növeld bennünk a hitet!”

A hit nem intellektuális, hanem egzisztenciális fogalom. Vagyis nem elég elméletileg elfogadni, hanem át is kell élni. Ezért a hit minden esetben valamilyen viszonyban fejeződik ki. Amit hiszünk, az racionálisan nem ragadható meg. A hit funkciója mindig a vigasztalás és a metafizikus félelemtől való szabadulás. Az igazi keresztény hit minden esetben életviteli változásokat eredményez.

A mai vasárnapi evangéliumi szakaszban a krízisbe jutott hívőember kérdései fogalmazódnak meg. Ezért kérték az apostolok az Urat: „Növeld bennünk a hitet!” Sokan úgy gondolják, a hívő ember vakhitű. A hit döntése után már nincs benne semmi kétely. A valóság azonban egészen más. A hívő is gondolkodik, töpreng, és a hite nem mindig egyformán erős. Jézus nem fejti ki az evangéliumban a hit lényegét, hanem egy példával szemlélteti, mire képes az erős hit. Ez a példa vándormotívum volt. Máté evangéliumában (17,20) a fa helyett a hegy emelkedik fel, és hullik a tengerbe. Valószínűleg ezeket a példázatokat az ősegyházban mindenütt idézgették. E képek mögött a világ statikus rendje áll, amelybe a hit beleavatkozik, és felforgatja ezt a rendet. A példázat bemutatja a hit erejét. Kétségtelen a személyesen átélt, tevékeny hit igen hatékony. Gondoljunk arra, hogy Pál egyedül misszionálta az egész Római Birodalmat, ahol akkor már több millió ember kereszténynek vallotta magát. Ha a hite nem töretlen és erős, akkor ez a folyamat nem indul el. A keresztény misszió sikere nem csak attól függ, hányan végzik, hanem milyen hittel tevékenykednek a misszionáriusok.

A következő példázat az Isten országáért végzett munka értékéről beszél. Ebben a munkában mindenki csak szolga, senki nem a jutalom reményében, hanem kötelességből tevékenykedik. A hitben való növekedésünk és a missziónk értéke nem azonos az egyházi ranglétrán való emelkedéssel vagy a társadalmi megbecsüléssel. Az effajta szemlélet eluralkodása még értéktelenné is teszi a hitben végzett cselekedeteinket. A motiváció ugyanis más ebben, és más az igazi hívő esetében. A hívő a belső motiváció, kényszer alapján misszionál, nem az elismerés, hanem az eredmény végett.

Az ősegyházban is felmerülhetett már ez a kérdés, azóta pedig igen sok esetben találkozunk ezzel a jelenséggel. Igazán hatékony Egyház csak akkor működik, ha minél több tagját a belső kényszer ösztönzi a missziós munkára. A hit követeli a cselekedeteket, hit nélkül nincsenek értékes cselekedetek. Joyce azt írta: „nem vagyok hajlandó tovább szolgálni azt, amiben már nem hiszek, nevezzék azt otthonomnak, a hazámnak, vagy az egyházamnak…” Ezt a tényt nem mindenki mondja ki ilyen kategorikusan, de mindenki így tesz. Szép csendesen az Egyház, a misszió helye munkahellyé változik. Amelyet szép komfortosan berendezünk magunknak, elvégezzük a ránk váró munkát, anélkül, hogy bennünket a misszió lendülete hevítene.

Az ősegyházban is megtapasztalták ezt a jelenséget, és azóta is sokszor ismétlődik az Egyház történetében a hit krízise. Amennyiben a hit erejét sikerül felébreszteni az Egyházban, megindul a fejlődés, amennyiben nem, sorvadni kezd hitében és intézményeiben is az Egyház. Vajon az én hitem tud-e még hegyeket mozgatni, vagy kicsit megfogyatkozott? Ezért kell kérnünk az Istent: „Növeld bennünk a hitet!”

A mustármag imája

Áldalak téged, Uram, amiért a hit erősebb a világ erőinél, még ha a világ szemében jelentéktelennek is látszik. Áldalak téged, aki e mustármagnyi hitet felmagasztalod mindazokkal az erőkkel szemben, amik megbotránkoztatják kicsinyeidet. Köszönöm, hogy arra tanítasz, hogy a szolgálat kedves áldozat előtted, még ha alantasnak tűnik is. Add, hogy cselekedeteink sikere ne vezessen mustármagnyi képességeink túlbecsülésére! Amen.

Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
Ezt az imát még nem imádkoztad el!

Dr. Benyik György IGÉZŐK Lk 16,19–31 Szegény LázárÉvközi 26. vasárnap

Napi Ima9 imádkozás /layout/img/logo.png

Szep
24

Évközi 26. vasárnap

Lk 16,19–31 Szegény Lázár

Ennek a történetnek más a főszereplője, mint akit várnánk. Talán ebben az esetben igaz, hogy a Lukács-evangéliumban, a szegények evangéliumában Jézus a társadalmat a szegények oldaláról szemléli. Amikor az evangélista a gazdagok lakomáját leírja, akkor nézőpontja ugyanaz, mint a kapukon kívül ácsorgó koldusnak a nézőpontja.

Pedig a történet a gazdaggal kezdődik. Igaz, ennek az embernek nincs neve, pontosabban csak annyi: „a gazdag”. Pedig a gazdagokat mindig nevükön szólítjuk. Lukács sematikusan ábrázolja: bíborba, bársonyba öltözött és lakmározott, ez a gazdagokra jellemző viselkedés. Még a tulajdonképpeni konfliktus is sematikusan van leírva: nem ad enni a szegény Lázárnak. Pedig a gazdagnak a zsidó vallási gyakorlat szerint legalább egy vagy két házi koldust kellett tartania.

Lukács Lázárt is sematikusan mutatja be. A Lázár név jelentése könyörület. A kóbor kutyák is megszánják, és nyalogatják a sebeit, ez a kép a hatás fokozása céljából került a történetbe.

Aztán változik a színtér. A halál tényének beiktatásával Lukács ennek a két embernek a konfliktusát közvetlenül az ítélő Isten elé helyezi. Már nincsenek érvek, hanem csak ítélet: Lázár számára kedvező, a gazdag számára kedvezőtlen. Érdekes módon a nyomorúság gondolkodásra készteti a gazdagot, sőt még odáig fejlődik a személyisége, hogy aggódni kezd a földön élő rokonainak a jövője miatt. Minden válasz, amit az Istentől kap, negatív. Nem lehet átlépni a pokol és a mennyország kapuját, nem lehet üzenni a földre, mert nem hisznek. A történet vége rejtett utalás Jézusra: „ha a halottak közül támad fel valaki, annak sem hisznek”.

A szegények és gazdagok közötti ellentét bibliai elintézése a parabola sajátos céljait szolgálja. A szegények valójában nem mindig ilyen elesettek és alázatosak, az elkeseredettség sokszor erőszakos tettekre sarkallja őket. Az újabb szociális ideológiák felruházzák a szegényeket a szerzéshez való joggal, kitalálták a „megélhetési bűnözés” fogalmát az erőszakos szegények felmentésére. Ebben a történetben azonban szegénység és gazdagság nem pusztán szociális ellentétként áll szemben egymással, hanem emberi magatartás szintjén. Az emberi konfliktusok mögött nemcsak eltérő pénzösszeg, hanem eltérő magatartás, eltérő erkölcsi viselkedésmód húzódik meg. Itt a gazdag embertelen. Nem szükségképpen az, hanem, mert úgy érzi, a vagyona feljogosítja arra, hogy minden etikai korláton átlépjen. A nyomor szolidárissá, a gazdagság individualistává tesz.

Kicsinyre zsugorodott bolygónkon, a szegénység és gazdagság, a lenézés és a nyomor szolidaritása új konfliktust teremt. Magyarország már nem számít szegény országnak, de bennünk még nem fejlődött ki a szolidaritás. Úgy érezzük, „kevéske” vagyonunk nem kötelez jótékonykodásra. Pedig Isten törvényei ránk is vonatkoznak, és azokat majd számon is kéri.

A szegény Lázár imája

Uram, ne engedd, hogy szívemet a vagyonhoz kössem.Őrizz meg attól, hogy szívem behájasodjon és megátalkodottá legyen. Tedd fülemet hallóvá és szívemet értővé! Add, hogy felismerjelek, amikor a nyomor botrányába öltözve felém közeledsz! Add, hogy a gazdagok jóléte láttán szívemben ne szülessen irigység, hanem végső sorsukra tekintsek! Jó nekem a te sátradban vigasztalódnom, legyen hát elég nekem a te kegyelmed! Amen.

Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
Ezt az imát még nem imádkoztad el!

Dr. Benyik György IGÉZŐK Lk 16,1–13 „A világ fiai okosabbak”Évközi 25. vasárnap

Napi Ima8 imádkozás /layout/img/logo.png

Szep
18

Évközi 25. vasárnap

Lk 16,1–13 „A világ fiai okosabbak”

Ritka történettel és ritka relációval állunk szemben ebben a történetben. Jézus példázatai legtöbbször az egyszerű és a szegény emberek világából származnak. A szegények világából nézi a gazdagokat. Itt viszont fordított a helyzet, a gazdagok világát mutatja be. Az intéző agyafúrt ember, afféle manager, aki tudja, hogyan kell az ügyintézés közben megkárosítani gazdáját a saját hasznára. De valószínűleg mégsem annyira ügyes, hogy ez ne tudódjon ki.

Gazdája a könyvelésből rájön a csalafintaságaira. Elbocsátás fenyegeti, ezért meglepő cselhez folyamodik. Míg a gazdának dolgozott, az adósok utálták, mert célja az volt, hogy minél többet kiszedjen belőlük. Most azonban rájött, meg kell vásárolnia a könyörületüket. Újabb szabálytalanságot követ el. Átírja a könyveket. Nincs megoldás, a világ dolgait eszköznek kell használni a barátok megszerzése érdekében.

A konklúzió, „a világ fiai okosabbak” a világosság fiainál. Meglepő történet, amelyet könnyen félre lehet érteni.

Jézus és az evangélista nem helyesli a csalást, nem is ezért állítja középpontba az intézőt, a hamis „sáfárt”, hanem azért mert valamit megértett. Nagyobb biztonságot ad a testvéri közösség, a könyörület kapcsán kiváltott hála, mint a jó állás. Eddig az anyagi biztonságban hitt, most az anyagiakkal megvásárolható hálában.

Megszűnik a kötődése ahhoz a világhoz, amelynek viszonyaival foglalkozik, eszközként használja őket. Ezt akarja tanítani a történet. A legfurcsább, hogy ezt egy korrupt ügyintéző érti meg, pedig Jézus ezt akarja prédikálni a környezetének. A világ, a világosság fiai számára csak eszköz. Érdekes módon ezt a világ fiai előbb értik meg, mint a világosság fiai.

A kereskedelemmel foglalkozók tudják, apró ajándékokkal kell odacsábítani a vevőt. A vevőnek előbb a lelkére, a szimpátiájára, a vonzalmára vadásznak, azután számítanak a jó üzletre.

Jézus tudja, az őt követőknek hátsó szándék nélkül kell megérteni ezt az igazságot. A mi igazi célunk az Isten országának építése, az Isten könyörületének bemutatása a bűnösök számára. Ebben éppen úgy fel lehet használni a világi dolgokat, mint a „hamis sáfár” tette. Érthetetlen ellentmondást tár fel, azok, akik a világban élnek, akik nem indultak el az evangélium útján, mégis megértik, nem a pénz a legfontosabb.

Ezt megérteni és megértetni a jelen világban nem is olyan könynyű. Mindenki a pénze után fut, a pénzért ölik egymást az emberek. A pénzt a hatalom céljának tekintik, pedig legfeljebb csak az eszköze lehet.

Minden ember gazdag akar lenni, és amikor ez sikerül, ismét szeretne egyszerű szegény ember lenni, akinek az életét nem a bevétel és a kiadás kettőssége határozza meg. Szeretné, ha olyan emberekkel lenne körülvéve, akik nem számolnak állandóan. Akik tudják, a barátság, az emberség, a hála, a könyörület az emberi élet legnemesebb dolgai közé tartoznak. A pénz világában azonban ilyen nem létezik. Csak adok és kapok, van. Jézus átnéz ezen a világon, és ezzel a történettel arra tanít, mi is lássunk túl ezen a világon.

Vajon a mi kis apró ravaszságaink mire valók, és mit eredményeznek?

A hűtlen intéző imája

Urunk, kérünk, ne hallgass ordító ellenségünkre, aki szüntelenül vádol minket trónusod előtt! Tekints kegyesen mulasztásainkra, amint mi is megbocsátunk ellenségeinknek. Áldunk téged, Urunk, aki arra tanítasz, hogy kölcsönt adva ne várjunk viszonzást! Add, Urunk, hogy ne feledjük el soha, hogy tetteink elkísérnek minket! Segíts minket, hogy bölcs sáfáraid példájára tekintsünk, akiket befogadtál örök hajlékodba! Amen.

Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
Ezt az imát még nem imádkoztad el!

Küldetésünk

Amikor a szeretet és a béke nyelvét használjuk, ez lehetővé teszi számunkra, hogy párbeszédet folytassunk másokkal, még azokkal is, akik különböznek tőlünk. Ezzel a párbeszéddel kezdjük jobban megérteni egymást, lehetővé téve számunkra, hogy kövessük Jézust egy békésebb világ megteremtésében. ​​​​​​A Kattints és Imádkozz egy lehetőség, hogy a most élő generációk a digitális világban megváltozzanak. "Isten hűséges és a reményünk benne olyan, mint egy szilárd horgony az égben."