21724 ima található a honlapon, összesen 27775 imádkozás. Regisztrálj, majd kattints és imádkozz!

    Egyéb kategóriák

    Dr. Benyik György - Igézők

    Dr. Benyik György - Igézők
    Hetente frissül

    Dr. Benyik György:
    Igézők - Elmélkedések a liturgikus év ciklusának olvasmányairól (Agapé, Szeged 2012)

    Dr. Benyik György: Igéző

    Biblián belüli magyarázat (Előszó a kötet elé)

    Az Ószövetség és az Újszövetség nem csupán a Biblia egymás után íródott szövegeinek egyetlen kötetbe egybe szerkesztett változata, hanem a későbbi (újszövetségi) szövegek utalnak a korábbi (ószövetségi) szövegekre. A szentírási szövegeket nemcsak őrizték, hanem „használták” és értelmezték is a zsinagógában és a keresztény egyházban egyaránt. Ezért ezeknek a szövegeknek és a szövegekbe zárt isteni üzeneteknek többféle hallgatósága volt és van, ennél fogva igen gazdag az értelmezési története.

    Minden szövegnek van egy ún. történeti értelme, amelyet az emberi szerző a maga korában az első hallgatóságának vagy olvasóinak akart közölni. Ez igen közel áll a szöveg születésének történeti eseményeihez, számos esetben ezekre és az ezt át élő zsidók vallási érzéseire reflektál és azt bátorítja, a hitetlenség megromlása esetén  ezeket korholja.

    A későbbi olvasók számra ezek a szövegek modell értékűek lettek, éppen úgy lelki tápláléknak használták őket, mint elődeik, gyakran olyan intenzíven figyeltek oda a tanítására, hogy még ki is egészítették azt, a saját koruk igényei szerint.

    A prófétai szövegeket csak később kezdték felolvasni a zsinagógákban, ahhoz hasonlóan, mint a Tóra, Mózes öt könyvének kommentárjait. A Kr.e. 4. századra már ezek a szövegek is nagy tekintélyre tettek szert és a babiloni fogságból visszatért zsidók spirituális táplálékául, a jövendő reménység ébrentartására használták. Egyre inkább úgy vélték, hogy  Mózes és a próféták olyan rendkívüli isteni megvilágosításban részesültek, hogy szövegeiknek nem csak első értelme van, hanem számos titkos tanítást rejtettek el a szövegekben, amelyet csak később fedeztek fel bennük. A Biblia szövegeinek olvasói és hallgatói tehát önkritikusak voltak, tanulni akartak ezekből a szövegekből és nem szórakozni, időt tölteni ezeknek a szövegeknek az olvasásával. A Biblia olvasója és hallgatója tehát különbözik a profán irodalom olvasójától, mert meg van győződve arról, hogy bizonyos vallási ismeretekre csak ezen szövegek olvasása és megértése kapcsán tehet szert.

    A Kr.e. 2. században ezért olvasták többek között Qumránban (de a zsinagógában is) olyan lelkesen a prófétai szövegeket, mert bennük remélték megtalálni az eligazítást hétköznapi életükre és a történelem értelmére is.

    A zsidók és a keresztények Isten szabadításának mikéntjét és a végső szabadító érkezésének időpontját és körülményeit is szerették volna megtalálni ezekben a szövegekben. A Jézust követő zsidók azonban mesterük tanítása nyomán olyan szemléletre tettek szert, amely megtanította őket úgy olvasni a prófétákat, hogy azokból felismerték a Messiás Jézus tetteit. Jézus működése nélkül az ószövetségi szövegek a keresztény értelmüket soha nem nyerték volna el és nem érte volna őket az a szerencsés meglepetés, hogy a zsidóságtól elkülönült keresztény egyház éppen olyan szorgalmasan őrizte az „Írásokat” vagyis az ószövetségi szövegeket, mint a Jézus életét és tanítását rögzítő evangéliumokat és az ősegyház levelezését.

    Ennek egyik jele, hogy a próféták szövegeit a keresztény közösségekben is szívesen és rendszeresen felolvasták, és ezzel egy a zsidóságtól különböző, számban egyre gyarapodó másik közösségben is őrizték, sőt a pogány keresztények révén más népekkel is megismertették ezeket a szövegeket. A II. Vatikáni zsinat liturgikus reformja következtében megszaporodtak azok az ószövetségi szövegek, amelyeket a keresztény liturgiában felolvasunk. Ennek következtében új feladat vár az igehirdetőkre, amikor ezeket egy a születési körülményeitől lényegesen különböző másik vallási közösségben kell felolvasni, az isteni kinyilatkoztatás tanújaként. Ez a kötet azoknak akar segítséget nyújtani, akik egyszerre szeretnék megtudni az ószövetségi szövegek történeti értelmét és a keresztény értelmezését. Igyekeztem közérthető módon összegezni több évszázados értelmezési szokásokat, hogy az mai olvasó könnyebben találja meg benne az örökké élő isteni bölcsességet és használja azt saját hétköznapjai vezérlő fonalául.

    Dr. Benyik György IGÉZŐK Urunk mennybemenetele Mt 28,16–20„...tegyétek tanítványommá mind a népeket”

    Napi Ima1 imádkozás /layout/img/logo.png

    Máj
    24

    „...tegyétek tanítványommá mind a népeket”

    Az evangéliumok Jézusnak két tanítványi köréről tudnak. A tizenkét tanítványról, amelyeket hagyományosan apostoloknak nevezünk, illetve a 72 tanítványról, akik a Mester barátainak, követőinek tágabb körét alkották. Kétségtelen, hogy a hagyományos tanítványi állapotnak a Tizenkettő köre felelt meg legjobban, hiszen ezek a rabbinövendékekhez hasonlóan együtt éltek, laktak és jártak Jézussal, vagyis élete minden részletének tanúi voltak.

    Ettől függetlenül Jézus számtalanszor beszél tanítványairól. Tanítványain nem csupán a már említett két kört értette, hanem azokat is, akik feltámadása után válnak tanítványaivá. Erre utal például a próféta kijelentése: „Nem nagyobb a tanítvány mesterénél” (Mt 10,24; Lk 6,40). Ezzel már azt is jelezte, hogy hasonló sors, vagyis üldöztetés és meg nem értés is vár tanítványaira.

    De a köréje gyűlteknek így fogalmazta meg a missziós parancsot: „...tegyétek tanítványommá mind a népeket!” Tanítványai zárt közösséget alkottak, és tanúságot tettek Mesterükről a feltámadás után. Tanúságtétel által ez a csoport adja tovább a hitet, Jézus tanítását a megtérésről, az Isten országáról és az ellenségszeretetről. Régi latin mondás szerint „Fides ex auditu”, azaz a „hit hallásból” ered. A hit tanítását nem írott formából, hanem személyes közvetítés által veszik át az utódok.

    Ma a hírközlő eszközök korában sokan azt gondolják, elegendő ezeregyszer elismételni egy nevet vagy tanítást, és az automatikusan belekerül a köztudatba. Érdekes, hogy amilyen gyorsan megtanulunk egy ilyen fogalmat, olyan gyorsan el is felejtjük. Senki nem tudja már megmondani, hogy korábban ki milyen miniszteri pontot töltött be, esetenként még a miniszterelnökök nevét is elfelejtjük, nagy hangon hirdetett programjukról nem is beszélve.

    Hasonlóan viszonyulunk az eszmékhez. De azokat az embereket, akikhez igazán közünk volt, és azokat az eszméket, amelyeket szeretteinktől – általunk megbecsült emberektől – szívtunk magunkba, soha nem felejtjük el. Éppen ezért a jó eszmékért személyesen vagyunk felelősek.Az igazi tanítvány, aki merészkedik a Mestere nyomába lépni, előbb-utóbb tanítóvá válik. Nietzschenek teljesen igaza van, hogy: „Rosszul háláljuk meg tanítónk munkáját, ha mindig csak tanítványok maradunk.” Ehhez még azt is hozzátenném, hogy aki mindig csak tanítvány marad, az nem is volt igazán az, hanem csak méltatlanul és terméketlenül hallgatott és látott mestereket, de semmit sem tanult tőlük. Talán éppen a legfontosabbat nem tanulta meg, hogy miként kell életpéldával tanítványokat szerezni.

    A „kételkedő egyesek” imája

    Jézusunk, hozzád kiált szavunk! Lábad előtt hever kételyekkel teli szívünk: hogy lehetséges az, hogy itt áll előttünk a feltámadott, aki egyedül volt képes győzedelmeskedni a halálon? Isteni hatalmadtól megszédülünk, Uram, nem vagyunk méltóak hozzád, hitünk nem áll kőszikla alapokon. Mi a mi küldetésünk? Hogyan tanítsuk az embereket, mikor mi magunk is tanulásra szorulunk? Kegyelmedre van szükségünk, mely eloszlatja tévelygéseinket. Kegyelmed nélkül nem tudunk olyan példát mutatni, mely kedves az emberek előtt. Állandó jelenléted hiányában magunk is elbukunk, és velünk együtt mindazok, akiket ránk bíztál. Ezért kérjük és köszönjük, hogy ígéretet adtál: velünk leszel minden nap a világ végéig! Amen.

    Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
    Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
    Ezt az imát még nem imádkoztad el!

    Dr. Benyik György IGÉZŐKHúsvét 6. vasárnapja Jn 14,15–21 Az Igazság Lelke

    Napi Ima1 imádkozás /layout/img/logo.png

    Máj
    17

    Az Igazság Lelke

    Az igazság gondolatainknak a valósággal való megegyezése. Ezért voltaképpen csak a gondolat az egyetlen igaz, mivel a valóságról érzéki benyomások alapján szerzünk tudomást. Ez az elméleti tézis azért veszélyes számunkra, mivel képesek vagyunk a hírközlő szerek és a számítógép segítségével létrehozni olyan valóságot, amely képben és hangban nagyon közeli az igazi valósághoz, mégis csak virtuális, de minden esetben azt mondja, amit a létrehozója mondani akar.

    Ezért a tévé-híradók mindig igazak, mert akik létrehozták, azoknak az igazságaival megegyező képeket és hangokat, mondatokat és állításokat tartalmaznak. Mégis a valóság egy kicsit más. Ha valaki el akar igazodni a világ híreinek igazsága között, akkor különböző híradókat néz meg, hogy megalkossa a saját véleményét, amely reményünk szerint közelebb áll a valósághoz.

    A Biblia az Isten igazságát közölte szavakban, és a szavak és törvények az ember olvasatában egy kicsit mást mondtak, mint az Isten igazságát. Ezért volt szükség arra, hogy Jézus emberben modellezve megmutassa az isteni életet. Tanítványai mindig is rácsodálkoztak, hogy Jézus „emberi” reakciói mennyire mások voltak, mint kortársainak viselkedése, mert benne akadálytalanul működött az Isten Lelke, a bűn nem akadályozta annak működését.

    Jézus akarta, hogy tanítványai szembesüljenek ezzel az isteni élettel akkor is, amikor már nem lesz közöttük. Ezért követőinek Isten jelenlétének egy másik módját ígérte meg, az Isten Lelkét, a Szentlelket, az Igazság Lelkét, a Vigasztalót. Ezeknek az ígéreteknek a lényege, ha bennünk nem „ennek a világnak a lelke” működik, akkor képtelenek vagyunk létrehozni azt a valóságot, és azt az igazságot, amely az Istennél van. De ha bennünk az Isten Lelke lakozik, akkor képesek vagyunk létrehozni azt a valóságot és azt az országot, amelyet az Isten készített az embereknek.

    Az Igazság Lelke ezért olyan fontos kifejezés Jézus búcsúbeszédében. Jézus igazsága mellett, az erkölcsi igazságok mellett elkötelezett embereket egyszerűen csak „igaz ember”-nek szoktuk nevezni. Számtalan ilyen ember létezik, ismeretlenül és egymásról nem is tudva. De sajnos számtalan olyan ember is létezik, aki gyűlöli másnak az igazságát, és ezek legtöbbször igen szoros kapcsolatban vannak egymással, mert megszervezik kapcsolatrendszerüket, és anyagilag érdekeltek egymás támogatásában. Csak igazat tudok adni Marót Egonnak, aki azt írta: „Hol tartana az emberiség, ha a becsületesek is oly buzgón összetartanának, mint a hitványak?” Ez az emberi fölismerés nagy vád minden keresztény és minden Krisztus-követő számára. Mintha mi, akik megismertük az Igazság Lelkét, nem vagyunk képesek összefogni és közösségileg követni, hanem csak siránkozunk azon, hogy nincs igazság a földön. De hogyan legyen igazság a földön, ha nincs, aki megteremti?

    Az árván nem hagyott tanítvány imája

    Mennyei Atyám! Olyan jó atyai szeretetedben megpihenni, védő karjaidban békére lelni. Köszönöm, hogy mint szerető apa, gondoskodsz rólam, és ha elmész, akkor sem hagysz egyedül. Köszönöm, hogy megfogod kezem, és végigvezetsz életem útján; köszönöm, hogy mindig számíthatok rád, mindig fordulhatok hozzád problémáimmal. Köszönöm, hogy feltámadtál, hogy örökké élsz, és miattad én is élhetek. Köszönöm, hogy velem leszel minden nap a világ végéig. Minek is köszönhetem, hogy Vigasztalót küldesz hozzám, ha hiányod érzem? Mivel is fejezhetném ki hálám a sok jóért, ami nem is tudatosul bennem? Szeretlek, és szeretném parancsaidat szeretetből megtartani. Hiszem, hogy a szeretet által élő maradhatok, és nem szakít el tőled semmi és senki sem. Amen.

    Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
    Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
    Ezt az imát még nem imádkoztad el!

    Dr. Benyik György IGÉZŐK Húsvét 5. vasárnapja Jn 14,1–12„Ne legyen nyugtalan a szívetek!”

    Napi Ima1 imádkozás /layout/img/logo.png

    Máj
    10

    „Ne legyen nyugtalan a szívetek!”

    A nyugtalanság hozzátartozik életünkhöz. Nosztalgiával tekintünk vissza a két világháború előtti időszakra, melyet boldog békeidőnek nevezünk. Ezt a korszakot a nyugalom jellemezte. Majd megkezdődött a mindenféle történelmi nyugtalanságok kora. A nyugtalanság mindig abból ered, hogy nem tudjuk, mi következik, de azt igen, hogy ami következik, azt nem tudjuk befolyásolni. Nyugtalanságunk oka az is lehet, ha túl sokáig egyforma az életünk, és úgy látjuk, semmiféle fejlődésre, változtatásra nincs esélyünk, bele kell törődni jelenlegi helyzetünkbe.

    Mindenki életében van egy időszak, amely különösen nyugtalan. Ez elsősorban a kamaszkor, a tizenévesek kora, mert ehhez az életszakaszhoz hozzátartozik az útkeresés, sőt önmagunk keresése is. A német irodalomban a „Sturm und Drang” volt a nyugtalanság kora, amikor sorra jelentek meg új eszmék, életérzések az irodalomban és az életben. A beteg is nyugtalan, ha nem tudja, mi a baja, sőt addig nem nyugszik meg, amíg megfelelően nem gyógyítják.

    Aki nyugtalan, az gyakorta izgatott, hajlamos az aggodalomra; feszült, tetteit a belső szorongás irányítja, és másokat sem hagy nyugodni, félelmet érez éjjel-nappal zaklatott, és következetlen minden munkájában.

    „Alig, hogy az ember megszokott és megszeretett valahol, már sürgeti egy hang, hogy keljen fel és menjen tovább” – Charlotte Brontë (1816–1855) angol költő és regényíró megállapítása arról is árulkodik, hogy az ember életéhez hozzátartozik egy bizonyos természetes nyugtalanság. Gustave Flaubert (1821–1880) francia regényíró szerint „ne keresd hát csak a nyugalmat, az élettől ne trónokat kérj…”, és valóban korunkat, mely a francia forradalom óta folyamatosan a nagy felfedezések kora, a nyugtalanság jellemzi, nem véletlen, hogy Johann Sebastian Bach óta kevesen írtak olyan zenét, amely nyugalmat áraszt, manapság inkább olyan zenét komponálnak, amely felkorbácsolja az ember érzékeit.

    Jézust – az őt körülvevő ellentétek ellenére – minden nyugalom forrásának tekintjük. A mai evangéliumi szakaszban arról beszél, ami miatt minden ember a leginkább nyugtalankodik: nem tudja, lesz-e élet az élet után, és ha igen, ő milyen sorsot reméljen a halál után.

    Jézus azonban nem nyugtalanítani akarja tanítványait. Nem azért beszél a jövőről, hogy azok szorongjanak, hanem nyugalmat akar hozni az életükbe, amikor megmutatja, képes feltámadni a halál után, és feltámasztani másokat is. Soha nem szűnik meg az ember kérdezősködni a halál utáni életről, mert mindenkit érdekel, vajon öregen vagy fiatalon támad fel? Jézus tudja, életünk nyugtalanságának legfőbb forrása ez a bizonytalanság.

    Megoldásként azt ajánlja, hogy követői tekintsenek rá, és megtalálják azt az életstílust, amely építi az Isten országát. Jézus tehát nem nyugtalanságra, hanem követésre szólít fel. Nem felizgatni akarja érzékeinket, hanem helyes célok felé irányítani érdeklődésünket. Erre a nyugalomra a helyesen élő és gondolkodó hívő minden változás és zűrzavar ellenére szert tehet.

    Az utat nem ismerők imája

    Mennyei Atyánk! Szívünk úttalan utakon kóborol, forrás nélküli kutaknál keres enyhülést szomjúságának. Vágyakozunk a végtelen felé, a végtelennek megtapasztalható jelei felé, de akadályoztatva van szemünk és szívünk a felismeréstől. Hogy is ne nyugtalankodna szívünk, mikor benned való bizodalmunk ingatag. Az emberi szív ide-oda csapódik, amit egyszer megvall, a következő pillanatban megtagadja. Egyedül kevesek vagyunk hinni, Urunk, a te akaratod kell ehhez is, mint minden máshoz. Keressük az utat, melyre rálépve eljuthatunk az örök igazsághoz, ha életünket is átadjuk neked. Köszönjük, hogy te egyesíted magadban azt, amire vágyunk, és hogy egyedül Rád van szükségünk. Köszönjük, hogy nem hagyod magára az utat nem ismerőket, hanem csodás tetteiddel csalogatod azokat, akik másnak nem képesek hinni. Köszönjük, hogy finoman, szelíden, halkan, de biztosan a Jézus-útra terelsz bennünket. Amen.

    Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
    Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
    Ezt az imát még nem imádkoztad el!

    Dr. Benyik György IGÉZŐK Húsvét 4. vasárnapja Jn 10,1–10„A juhok pásztora”

    Napi Ima1 imádkozás /layout/img/logo.png

    Máj
    03

    „A juhok pásztora”

    Az antik világban organikus társadalomképet használtak, a méhek társadalmát vonatkoztatták szervezett emberi társadalomra. Nem véletlen, hogy Izraelben, ahol a lakosság java része pásztorkodásból élt, hosszú ideig a pásztor és a juhok kapcsolata mély nyomot hagyott az emberek, de a prófétai teológusok gondolkodásában is. Szívesen használták ezt a képet, ha Isten és népe kapcsolatát, valamint ha a nép és vezetőinek a viszonyát akarták szemléltetni. A korholó próféciákban a vezetőket rossz pásztoroknak nevezték. A kép ugyanis kifejezte nemcsak a viszonyt pásztor és nyája között, hanem a felelősséget is. Mindamellett megmaradt a legfőbb képnek, Izrael legfőbb pásztorának és egyben ideális pásztornak maga Jahve, aki jóságos, hűséges és szeretetével oltalmaz.

    Jézus tudta, hogy a messiási képek között is szerepelt a pásztor, aki Isten „szíve szerinti” vezető, aki „Dávid igazi sarja”, sőt akit a messiási jövendölések „egyetlen pásztor”-nak is neveztek.

    Jézus a legteljesebben ebben az evangéliumi szakaszban fejti ki a pásztor képet, magára vonatkoztatva messiási tartalmát, s egyben rendkívüli felelősségérzetét hangsúlyozta, amikor kijelentette, hogy utána megy az egyetlen elveszett báránynak is. Isten számára egyetlen ember sorsa sem közömbös. Annak ellenére, hogy a végítélet képeinek leírása közben hangsúlyozta, az Isten lesz, aki szétválasztja a juhokat a kosoktól, vagyis a lázadókat a hűségesektől. Mégis kijelentette önmagáról: „Én vagyok a jó pásztor”. Meg is indokolta: „A jó pásztor életét adja juhaiért.” Nemcsak mondta, meg is tette. Ezzel a tettével megmutatta, mennyire aggódik Isten az egyes emberért.

    Persze ez a kép is elértéktelenedett a nyugati irodalomban. Reymont nyilvánvalóan a rossz pásztorról beszél, amikor kijelenti: „A pásztor csak azzal a birkájával törődik, amelyiket megnyírhat.” Ez már a haszonelvre épülő társadalmunkban csak a befektetés és megtérülő haszon relációjában gondolkodó vezetője. Számára a juh csak az alattvaló vagy a hasznot termelő eszközzel azonos. Még szerencse, hogy találunk más hasonlatot is Rebreanu-nál, aki megalkotta a rossz pásztorok apológiáját, amikor így írt: „A pásztor, aki elhagyta nyáját rosszabb, mint az, aki rosszul vezeti, mert a magára maradt nyáj szerteszéled, amelynek viszont pásztora van, mégis együtt marad…”

    Ezt a mondatot nem szívesen olvassák a vezetők, a választott elöljárók, akik csak egy meghatározott választási ciklusban vezetnek egy közösséget, majd többé nem foglalkoznak vele. Pedig még a demokratikus társadalomnak is szüksége van a közösség szimbolikus vezetőjére, akire felnézhet, aki megtestesíti ideáit, aki tőle értékesebb.

    Sokan bírálják ennek a képnek a másik részét, a híveknek a juhokkal azonosító lealacsonyító jellegét. Sajnos a tömeg nagyon sok esetben gondolkodás nélküli csorda, olyan, akit ha nem irányít valaki, és nem felelősen irányít, agresszív félelmetes erővé, pusztító fergeteggé alakul.

    Ebben a korban, amelyben az egyén oly különösen meg tudja sokszorozni hatását a hírközlő szerveken keresztül, nem mindegy, hogy a vezetők milyen ideát testesítenek meg, milyen módon kötik magukhoz a vezetetteket. Ma sem mindegy, hogy milyen a pásztor, és milyen embercsoportot formál.

    Ima Krisztushoz, a kapuhoz

    Föltámadt Jézus! Te vagy életem kapuja. Te vagy az az ajtó, melyen keresztül eljuthatok önmagam és embertársam titkához. Csak általad fedezhetem föl azokat a valóságokat, melyek még rejtve vannak előttem: a megbocsátást, a testvériség forrásait, hivatásomat, életem értelmét. Csak te tudsz elvezetni befelé, igazi önmagamhoz, és csak te nyithatod ki bennem a kifelé vezető ajtókat. Föl tudod tárni előttem a mélységeket, így rajtad belépve leszek kiteljesedett ember.

    Jöjj, Uram, hogy hivatásomat fölismerjem. Jöjj, hogy ajtód lehessek. Jöjj, és tárd föl bennem országod kapuit. Amen.

    Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
    Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
    Ezt az imát még nem imádkoztad el!

    Dr. Benyik György IGÉZŐKHúsvét 4. vasárnapja Jn 10,1–10 „A juhok pásztora”

    Napi Ima1 imádkozás /layout/img/logo.png

    Máj
    02

    „A juhok pásztora”

    Az antik világban organikus társadalomképet használtak, a méhek társadalmát vonatkoztatták szervezett emberi társadalomra. Nem véletlen, hogy Izraelben, ahol a lakosság java része pásztorkodásból élt, hosszú ideig a pásztor és a juhok kapcsolata mély nyomot hagyott az emberek, de a prófétai teológusok gondolkodásában is. Szívesen használták ezt a képet, ha Isten és népe kapcsolatát, valamint ha a nép és vezetőinek a viszonyát akarták szemléltetni. A korholó próféciákban a vezetőket rossz pásztoroknak nevezték. A kép ugyanis kifejezte nemcsak a viszonyt pásztor és nyája között, hanem a felelősséget is. Mindamellett megmaradt a legfőbb képnek, Izrael legfőbb pásztorának és egyben ideális pásztornak maga Jahve, aki jóságos, hűséges és szeretetével oltalmaz.

    Jézus tudta, hogy a messiási képek között is szerepelt a pásztor, aki Isten „szíve szerinti” vezető, aki „Dávid igazi sarja”, sőt akit a messiási jövendölések „egyetlen pásztor”-nak is neveztek.

    Jézus a legteljesebben ebben az evangéliumi szakaszban fejti ki a pásztor képet, magára vonatkoztatva messiási tartalmát, s egyben rendkívüli felelősségérzetét hangsúlyozta, amikor kijelentette, hogy utána megy az egyetlen elveszett báránynak is. Isten számára egyetlen ember sorsa sem közömbös. Annak ellenére, hogy a végítélet képeinek leírása közben hangsúlyozta, az Isten lesz, aki szétválasztja a juhokat a kosoktól, vagyis a lázadókat a hűségesektől. Mégis kijelentette önmagáról: „Én vagyok a jó pásztor”. Meg is indokolta: „A jó pásztor életét adja juhaiért.” Nemcsak mondta, meg is tette. Ezzel a tettével megmutatta, mennyire aggódik Isten az egyes emberért.

    Persze ez a kép is elértéktelenedett a nyugati irodalomban. Reymont nyilvánvalóan a rossz pásztorról beszél, amikor kijelenti: „A pásztor csak azzal a birkájával törődik, amelyiket megnyírhat.” Ez már a haszonelvre épülő társadalmunkban csak a befektetés és megtérülő haszon relációjában gondolkodó vezetője. Számára a juh csak az alattvaló vagy a hasznot termelő eszközzel azonos. Még szerencse, hogy találunk más hasonlatot is Rebreanu-nál, aki megalkotta a rossz pásztorok apológiáját, amikor így írt: „A pásztor, aki elhagyta nyáját rosszabb, mint az, aki rosszul vezeti, mert a magára maradt nyáj szerteszéled, amelynek viszont pásztora van, mégis együtt marad…”

    Ezt a mondatot nem szívesen olvassák a vezetők, a választott elöljárók, akik csak egy meghatározott választási ciklusban vezetnek egy közösséget, majd többé nem foglalkoznak vele. Pedig még a demokratikus társadalomnak is szüksége van a közösség szimbolikus vezetőjére, akire felnézhet, aki megtestesíti ideáit, aki tőle értékesebb.

    Sokan bírálják ennek a képnek a másik részét, a híveknek a juhokkal azonosító lealacsonyító jellegét. Sajnos a tömeg nagyon sok esetben gondolkodás nélküli csorda, olyan, akit ha nem irányít valaki, és nem felelősen irányít, agresszív félelmetes erővé, pusztító fergeteggé alakul.

    Ebben a korban, amelyben az egyén oly különösen meg tudja sokszorozni hatását a hírközlő szerveken keresztül, nem mindegy, hogy a vezetők milyen ideát testesítenek meg, milyen módon kötik magukhoz a vezetetteket. Ma sem mindegy, hogy milyen a pásztor, és milyen embercsoportot formál.

    Ima Krisztushoz, a kapuhoz

    Föltámadt Jézus! Te vagy életem kapuja. Te vagy az az ajtó, melyen keresztül eljuthatok önmagam és embertársam titkához. Csak általad fedezhetem föl azokat a valóságokat, melyek még rejtve vannak előttem: a megbocsátást, a testvériség forrásait, hivatásomat, életem értelmét. Csak te tudsz elvezetni befelé, igazi önmagamhoz, és csak te nyithatod ki bennem a kifelé vezető ajtókat. Föl tudod tárni előttem a mélységeket, így rajtad belépve leszek kiteljesedett ember.

    Jöjj, Uram, hogy hivatásomat fölismerjem. Jöjj, hogy ajtód lehessek. Jöjj, és tárd föl bennem országod kapuit. Amen.

    Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
    Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
    Ezt az imát még nem imádkoztad el!

    Dr. Benyik György IGÉZŐK Találkozás a FeltámadottalHúsvét 3. vasárnapja Lk 24,13–35

    Napi Ima1 imádkozás /layout/img/logo.png

    Ápr
    26

    Találkozás a Feltámadottal

    Összesen hat missziós megjelenésről tudunk az Újszövetségben. Ezeknek az evangélisták legalább olyan jelentőséget tulajdonítanak, mint az egyéb húsvéti eseményeknek. Annak ellenére, hogy nem törekszenek arra, hogy részletesen leírják ezeket a jelenéseket. Sőt egy fajta sematizmus is fel fedezhető a leírásban, melynek legfontosabb mondata, Jézus bemutatkozása – „Én vagyok!” – mindig azt akarja közölni, hogy Jézus él. Ez esetben beszélhetünk ún. misz- tikus tapasztalatról, melynek funkciója, hogy Jézus elébe megy az apostolok hitének. A megjelenések minden esetben félelmet váltanak ki, mint az ószövetségi Isten-jelenések, hiszen a földi ember a természetfelettivel szembesül. Lukács azt is közli, hogy az apostolok első gondolata nem a feltámadt Jézusra vonatkozik. Az apostolok azt hiszik, hogy hallucinálnak, vagy szellemet látnak. Nem akarnak hinni az érzékeiknek. Tapasztalatukat minden esetben igyekeznek leellenőrizni. Erre a kontrollra Jézus is készségesen szolgáltat alkalmat. Azt akarja, hogy ellenőrizhessék tapasztalatukat. Emiatt van igen fontos szerepe Tamás elbeszélésének. Jézus az elbeszélés szerint hagyja magát érinteni, sőt velük eszik, hogy meggyőzze őket valóságos jelenlétéről, és megmagyarázza az írásokat.

    Jézus a bizalom légkörének megteremtésére tesz lépéseket. Ez vonatkozik az írások ellenőrzésére, hogy a jövendölésekből kikövetkeztethető, amit látnak. Ami érdekes, hogy ezeket a szövegeket a tanítványok korábban is ismerték, de soha nem jutott volna eszükbe a szövegek beteljesedését ily módon elképzelni. Ezért nem az elméleti következtetésrendszerben leírtakról van szó, hanem arról, hogy a történtekhez szentírási bizonyítékokat találjanak.

    A végső következtetés: a feltámadt Jézus kilépett ebből a világból, ezért a földön élő ember nem érheti őt el egészen. Jézusnak azért is kell cáfolnia, hogy nem szellem, mivel a kor bővelkedett a szellemi jelenésekben, sőt a szellemi lények tana éppen az ún. intertestamentális kor leg fon tosabb ta ní tá sa kö zé tar tozik. Sok korabeli írás közöl álom- és fantáziaképet, Jézus és a tanítványok pedig a feltámadási jelenéseket minden erejükkel igyekeznek megkülönböztetni ettől az irodalomtól.

    A jelenés-elbeszélések végkövetkeztetése, hogy bűnbánatot kell tartani, és meg kell térni. Tehát a „csodás” jelenésnek nemcsak Jézus megítélésére van hatása, hanem a tanítványok hitében és életében is döntő változást idéz elő. A feltámadás nemcsak Jézushoz tartozik, hanem a tanítványokhoz is. Ezért elmesélése mindig következményekkel jár. E leírások készítik elő Szent Pál summás kijelentését: „Jézus feltámadt, mi is fel támadunk!”

    Ne feledjük el, az evangélium valójában kezdetben ebből az örömteli kijelentésből állt. Ennek megértetése érdekében mondták el a szenvedéstörténetet. Jézus élettörténetének egyéb, az evangéliumban rögzített eseménye csak pár évtizeddel későbbi gyűjtőmunka következménye. De ezek a kijelentések a legkorábbi üzenet tartalmához tartoznak. Az összes többi Jézussal kapcsolatos eseményt ezek fényében gyűjtik és értelmezik.

    Ha hitelesen akarjuk olvasni az evangéliumokat, akkor hátulról, a feltámadás eseményei felől kell kezdeni olvasni. Ez meglehetősen próbára teszi gondolkodásunkat. De az első keresztény közösségnek ez volt a gyökeresen új üzenete, és ez is marad a legfontosabb üzenete. Aki ezzel a hírrel nem szembesíti hitét, az nem találkozott a kereszténységgel.

    Az emmauszi tanítványok imája

    Kösznjk, Urunk, hogy feltrtad szmunkra az rsokat, s megnyitottad szemeinket jelenlted misztériumára. Hálát adunk, hogy a kenyértörsben felismertnk, s hogy lngolhatott szvnk, mikzben beszltl hozznk. Felismertk, hogy csak kzssgben lehetnk a tieid, csak egytt jrhatunk a te utadon. Az Eucharisztia ebben forrásunk és bátorítónk.

    Föltmadt Jzus! Te legyl ernk, ha remnyt vesztve jra elcsggednnk. Te jrj velnk, ha trstalanok vagyunk. Te jelenj meg kztnk, ha hinyodat rezzk.

    Táplálj önmagaddal, hogy belled s ltalad éljünk. Forrassz min- ket egy testt, hogy a kzssg kovszai lehessnk. Amen.

    Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
    Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
    Ezt az imát még nem imádkoztad el!

    Dr. Benyik György IGÉZŐK Amint küldött az Atya úgy küldelek én is titeketHúsvét 2. vasárnapja Jn 20,19–31

    Napi Ima1 imádkozás /layout/img/logo.png

    Ápr
    19

    „Amint engem küldött az Atya, úgy küldelek én is titeket”

    A szenvedéstörténethez kapcsolódó feltámadási jelenések epizódjai a négy evangéliumban igen eltérnek egymástól. A jelenések egy része Jézus sírja közelében történik, és igyekszik felsorolni a feltámadás hiteles tanúit. A többi jelenés helyszíne igen eltérő, a jelenésben részesülő tanítványok személye is igen változó, de ami közös, hogy Jézus váratlanul tűnik fel a társaságukban, és a feltámadt Jézust már nem korlátozzák a földi lét hely és idő kategóriái. Mindegyik feltámadási jelenés azt erősíti meg, hogy Jézus földi működése befejeződött, és ez a megváltó halál volt az egész nyilvános működésének célja. Az evangéliumok közös tanúsága, hogy Jézus összes csodája nem győzte meg követőit istenségéről és igazi küldetéséről, viszont a feltámadás után megértették Jézus küldetését, és Jézushoz való kötődésük is új minőséget kapott.

    A János-evangélium nem foglalkozik az apostolok félelmével, de azt bemutatja, hogy nincsenek bizakodó hangulatban. Sem Jézus sírja, sem Mária híradása a Mester állítólagos feltámadásáról nem váltotta ki bennük a kívánt húsvéti örömet. A zárt ajtók mögött a tanítványok nem a feltámadás teológiájával, hanem saját félelmükkel vannak elfoglalva. Az öröm akkor következik be, amikor Jézus közéjük lép a zárt ajtón keresztül (19–20. v.). Ez a konkrét tény már igazolja a feltámadt Jézus másságát, azaz hogy különbözik a húsvét előtti Jézustól. Az azonosságot is felismerik, sőt Jézus maga indítvá- nyozza annak ellenőrzését. Erre szolgál az egész Tamás-jelenet beiktatása az elbeszélés folyamatába (24–31. v.). A „Béke rajtatok!” görög szövegéből felismerhető a „Salom alékem!” héber köszöntési formula, ezt csak ünnepélyes alkalmakkor használták. Az az öröm, amelyet Jézus feltámadása okozott a híveknek, erősebb volt a halálnál, jegyezte le Antióchiai Ignác. A feltámadás öröme nem rózsaszín Bálint-napi érzés, hanem az istenlátás öröme, amelyet az első keresztényekben semmilyen rettenet nem homályosított el. Ebben a légkörben hangzik majd el a nagy missziós parancsolat és a tanítványok elküldése. Jézus addig nem ad feladatot követőinek, amíg nem született meg bennük az Isten-látás olyan víziója, amely az ő megváltó küldetését vezérelte. Ez egy nagyon fontos tény. Ugyanis, akárhányszor eme vízió és meggyőződés nélkül ismételjük meg Jézus szavait és tetteit, azok többnyire hatástalanok maradnak. Az evangélium örömhírét, a misszió parancsát csak olyanokra lehet bízni, akik látták a feltámadt Jézust, akiknek van mélységes Istenélményük. Akiknek ilyen nincs, azok lehetnek az evangélium adminisztrátorai, az egyház szervezői, de képtelenek az üzenet továbbadására!

    A feltámadási jelenések leírásának nem az a szerepe, hogy az evangéliumok befejezésének színpadias jelleget kölcsönözzön, hanem Jézus missziója mellett bemutassa azok lelki fejlődését és érle- lődését, akik az őskeresztény egyházban missziót vállaltak. A vallási tanításon, a parabolákon és Jézus beszédein való elmélkedésen, csodái fölötti ámulaton át láthatjuk, hogyan jutnak el a valódi Isten-találkozásig, hogyan foglalja le, tölti be lelküket Isten szemlélésének nagy élménye. Ez teszi képessé arra, hogy igehirdetők legyenek. Az evangélium útja kettős: egyrészt az Isten útja az emberhez, másrészt az ember útja Isten megismerésének különböző állomásain keresztül. Csak a feltámadás lélektisztító élményében részesülteket lehet küldeni úgy, ahogyan Jézust küldte az Atya. Már az Istenélmény átélésekor bekapcsolódnak a tanítványok a jó és a rossz közötti választást előkészítő isteni életbe. Így hat rájuk Isten Lelkének tisztító ereje.

    Tamás apostol imája

    Én Uram, én Istenem! Látod, hitetlen vagyok, test szerint ítélek, érzékszerveimre hagyatkozok. Bocsáss meg nekem ezért. De kérlek, taníts meg a különbségtevésre: mit jelent hinni, és mit jelent hitetlennek lenni? Annyi csodádat láttam életemben, és szívem még mindig nem hisz neked? Itt állok a megvalósult feltámadás előtt, és képtelen vagyok befogadni? Amilyen erővel nem hittem, akár hihettem is volna neked, hiszen azt mondani: „Hiszek”, és azt mondani: „Nem hiszek”, akaraterőn is múlhat. Egy cseppnyi bizalom, egy leheletnyi rádhagyatkozás, mustármagnyi hit – ez hiányzik. Kérlek, te töltsd ki hiányosságaimat. Lábad elé teszem hitetlenségemet, változtass rajtuk, kegyelmes Istenem. Ha nem tudom meg vallani szívemből, hogy teljesen beléd vetem bizalmam, mi más lehetne az alapja életemnek? Nagyon köszönöm, Uram, hogy hitetlenségemen úgy segítesz, hogy kinyilatkoztatod magad szememnek, kezemnek, szívemnek. A te áldásod kérem, hogy most már a hit pajzsával felfegyverkezve készüljek újbóli találkozásunkra. Ámen

    Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
    Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
    Ezt az imát még nem imádkoztad el!

    Dr. Benyik György IGÉZŐK Jn 20,1–9 FeltámadásHúsvétvasárnap

    Napi Ima2 imádkozás /layout/img/logo.png

    Ápr
    12

    Jn 20,1–9 Feltámadás

    A feltámadás legtöbb ember számára a földi élet végét jelentő halál utáni testben történő feltámadást jelenti. A keresztény tanításban mindenképpen Jézus feltámadásához kötődik ez a tanítás. Annak ellenére, hogy az Ószövetségben is találhatunk homályos utalásokat a halál utáni életre, sőt Illés és Elizeus végrehajtott ún. feltámadási csodákat, mégsem alakult ki a feltámadás hite, legfeljebb az a tény volt világos az ószövetségi gondolkodók előtt, hogy az Isten ura az életnek és a halálnak, sőt az alvilágnak is.

    Jézus életében vallotta a feltámadás tanát, annak ellenére, hogy a szadduceusok konfliktusba kerültek vele e tétele miatt. János evangéliumában Jézus tanítja, hogy a halottak az „utolsó napon” fel fognak támadni, sőt ennél tovább is megy, amikor ezt a nehezen értelmezhető kijelentést teszi: „Én vagyok a feltámadás és az élet”. Ennek a kijelentésnek a fontosságát csak Jézus feltámadása után értették meg tanítványai.

    Jézus halálát leíró elbeszélés a passiótörténet kisebb módosításokban meglepő hasonlóságot mutat mind a négy evangéliumban. Jézus életéről szóló történetnek ez a részlete a leginkább dokumentált: legtöbb helynév, azonosítható szereplő és időpont ebben a leírásban szerepel. Világos, hogy Jézus Pilátus ítélete alapján kereszthalált szenvedett, és a történet aprólékosan bizonyítja Jézus valóságos halálát. A katona lándzsával átdöfte oldalát, átszúrta a szívét, ahonnan vér és víz folyt ki. Jézus ilyen alapos kivégzési eljárás után nem lehetett tetszhalott.

    Magát a feltámadás pillanatát az evangéliumok nem írják le hasonló pontossággal, mint a szenvedéstörténetet. Jézus feltámadásának tárgyi bizonyítéka az üres sír. Nincs test, és a halotti leplekből a szemtanúk arra következtetnek, hogy Jézus feltámadt. Az első szemtanúk az asszonyok, akiknek mindenki elhiszi, hogy Jézus feltámadt, csak a közvetlen tanítványok nem akarnak nekik hinni. Amikor azonban a sírhoz mennek, mindent úgy találnak, ahogyan az asszonyok elmondták nekik. Ezután különböző időben és helyen a tanítványok átélik a feltámadt Jézussal való találkozást. Ennek a Jézusnak valóságos teste van, hiszen velük együtt eszik, mégis nem köti sem az idő, sem a tér. Belép zárt ajtókon, váratlanul megjelenik valahol, majd eltűnik. Akik korábban ismerték, azok felismerik, annak ellenére, hogy első pillanatban nem tudják azonosítani.

    Ez a feltámadt Jézussal való találkozás megfordítja a letargikus és reményvesztett tanítványok hangulatát, lelkesen hirdetik, hogy Jézus feltámadt, és mi is feltámadunk. A húsvéti üzenet központi tartalma Jézus feltámadása. Ez az élmény felold minden félelmet, választ ad minden korábbi kételyükre, és mozgatja a tanítványok miszszióját. Erről tanúskodnak annak ellenére, hogy zsidó és pogány hallgatóságuk hol oktalanságnak, hol botránynak minősíti állításukat.

    A kételyek ma is hasonlók. Hamarabb tudják elfogadni az emberek, hogy Jézus Lelke feltámadt és a lelkünk feltámad, annak ellenére, hogy a testünk meghalt, mind azt, hogy testestől-lelkestől feltámadunk. Pedig erről szól a keresztény tanítás. Igaz, a feltámadt test nem egészen azonos a földi testtel, tegyük hozzá, hála Istennek, mivel akkor a betegségeket és a testi fogyatékosságokat örök életen keresztül kellene hordoznunk, a feltámadt testről pedig semmilyen fogyatékosságot nem állít a Szentírás, illetve nem közölnek a teológusok.

    Nézzük meg ifjúkori legszebb fényképeinket, és tiszta szívvel képzeljük el a feltámadást, mert Jézus húsvéti örömhírének ez a tárgya: minden betegség és halál tapasztalatával szembe állítja örök életre vagyunk teremtve, testestől-lelkestől!

    A sír imája

    A kereszt misztériuma: halál és élet. Jézusom, önmagad megfeszíttetése az egyetlen utam az élet felé. Mert felvállaltad, megdicsőültél. Ha én nem vállalom fel, az örök életről mondok le. Amikor üresnek érzem magam, valamiben hiányom van. Valami hiányzik, ami előtte megvolt. De ha nem üresítem ki magam, nem várhatom el, hogy betölts engem. Ürességemben mindig marad egy összegöngyölt gyolcs és kendő, mely jel számomra arról, hogy honnan várhatom a segítséget. Hogy kitől várom el, hogy feltöltsön, hogy tartalmat leheljen belém, hogy élővé tegyen. Csak ürességemben, magányomban, tehetetlenségemben érezhetem át, hogy nincs más, csak a szeretetből vállalt szenvedés, amely meggyógyíthat, mert ingyen van, kegyelemből. Csak kiüresedve érthetem meg, hogy a legdrágább kincs ajándék. Hála és köszönet ezért. Alleluja!!!

    Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
    Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
    Ezt az imát még nem imádkoztad el!

    Dr. Benyik György IGÉZŐK „Szombat elmúl val, a hét első napjának hajnalán…”Húsvét vigíliája

    Napi Ima1 imádkozás /layout/img/logo.png

    Ápr
    11

    Mt 28,1–10 „Szombat elmúl val, a hét első napjának hajnalán…”

    Az üres sírról szóló beszámolók zavarosak és ellentmondásosak a szinoptikus evangéliumokban. Egy ideig úgy tekintettek rájuk, mint ellentmondásaik miatt hiteltelen tanúságtételekre. Ma már legtöbb szakember elfogadja, hogy ennek az ellentmondásnak van egy igen fontos üzenete: az ősegyház a legkorábbi elbeszéléseket utólagos egyeztetés nélkül őrizte meg. A tanúk az utókor szimbolikus bírósága előtt nem beszéltek össze, nem egyeztettek, hanem a legkorábbi idők zűrzavarát őrizték meg az első elbeszélésekben az üres sírról.

    Nincs egység a sírt látogató nők számában, és az azonosításuk sem könnyű. Mária Magdolna története kiemelkedik az üres sír körüli elbeszélésekből. Az evangélista felvállal egy másik nehézséget is. Az üres sír első tanúi nem a hiteles, tekintélyes apostolok, nem Jézus szűk baráti körének tagjai, hanem a környezetében lévő aszszonyok, akiknek egybehangzó tanúságtétele az ókori zsidó jog szerint fele annyit ér, mint a férfiaké. Mégis ők lesznek az apostolok apostolai. A legkülönösebb, hogy Péter és János nem sieti el sem az üres sírral, sem a feltámadott Jézussal való találkozását.

    A sírnál történt események az asszonyok sírlátogatásával kezdődik, de nem világos, hogy a sírnál szemük láttára történik a sír megnyitása egy angyal segítségével, vagy már a nyitott sírral találkoznak. Nem világos, hogy egy angyallal találkoznak, vagy kettővel, a sír előtt találkoznak, vagy a sírboltban. És vajon miből tudják az asszonyok, hogy angyalokról van szó? Csak Máté ismeri az őrök megvesztegetésének történetét (11–15. v.) és utal arra a tényre, hogy az üres sírhoz nemcsak hívő magyarázat tartozik, amely Jézus feltámadásáról szóló tanítás kezdete, hanem ellenkező magyarázat is elterjedt Jézus testének ellopásáról (13. v.).

    A teológiai üzenetet az angyal szájába adja, aki közli Jézusról: „Nincs itt. Feltámadt…” (6. v.), de egyben azonnal emlékezteti is az asszonyokat arra, hogy Jézus korábban beszélt nemcsak elítéléséről és haláláról, hanem feltámadásáról is (Mt 27,63).

    Persze azt is tudnunk kell, hogy amennyire a keresztény hallgató számára ismert fogalomról van szó, annyira szokatlan fogalomról, jelenségről volt szó az asszonyok esetében, amelyet találóbb úgy fordítani, hogy Jézust az Atyaisten feltámasztotta (2Kor 4,14). Az angyal üzenete nem csupán örömhírt és újdonságot tartalmaz, hanem az asszonyoknak küldetést is ad: „Siessetek, vigyétek hírül tanítványainak…” (7. v.). Meglehetősen furcsán hangzik itt az utalás Galileára (7b), a felajánlott találkozási helyre. Először is túl általánosan megadott találkozási pont, másodszor, igen távol van Jézus jeruzsálemi sírjától. Igaz közel mozgalmának kiindulási helyéhez. Jézus majdnem minden tanítványa, Júdás kivételével, galileai volt.

    Az események egyszerre váltanak ki félelmet és örömet az aszszonyokban (8. v.) és ebben a lelkiállapotban élik át az első Jézusjelenést. Azt nem részletezi az evangélista, hogy honnan tudták, hogy akivel találkoznak, Jézus, de a lábának átölelése (9b) egyrészt a ragaszkodás gesztusa, másrészt valóságos érintés, ami kizárja a képzelgés tényét. A feltámadt Jézus üzenete ugyanaz, mint amit az angyal már elismételt. Ő is a galileai találkozásról szól (10).

    Jézus föltámadásának a hatása az apostolok és a tanítványok hitére teljesen más, mint Jézus csodáinak hatása. Istenségének és messiási mivoltának elfogadása, a csodák után mindig kétséges és időleges volt, a feltámadása után végleges és kétségtelen lesz. Jézus nem győzte meg apostolait beszédeivel és csodáival, csak a feltámadásával. A feltámadás ezért a keresztény tanítás központi eleme. De az apostoli igehirdetésben nem hirdették csupán Jézus feltámadását, hanem ebből azonnal azt a következtetést vonta le Pál, hogy Jézus föltámadása a mi föltámadásunk kezdete. Jézus feltámadt, mi is feltámadunk. Sőt a feltámadás tagadása gyökeres szakítást jelent a keresztény közösséggel (1Kor 15,12–13). Szombat elmúltával a keresztény hit új fejlődési fázisba lépett az ősegyházban, a hívők lelkében, és reméljük a mi lelkünkben is.

    Mária Magdolna imája

    Uram, én csak elindultam, hogy megnézzem a sírt. Én csak gondoskodni akartam rólad azokkal a kenetekkel, amelyeket magammal vittem. Majd hirtelen bátorítást kaptam, hogy ne féljek. Köszönöm, hogy napról napra elűzöd szívemből a félelmet, hogy beléphess az életembe. Dicsőség neked, a Föltámadottnak, aki a félelem helyett a hála és az öröm énekét énekli a szívemben! Adj erőt, hogy ezt másoknak is elvihessem! Amen

    Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
    Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
    Ezt az imát még nem imádkoztad el!

    Dr. Benyik György IGÉZŐK Iz 52,13–53,12 Nézzétek szolgámNagypéntek

    Napi Ima0 imádkozás /layout/img/logo.png

    Ápr
    10

    Iz 52,13–53,12 Nézzétek szolgám

    Nézzétek, szolgám diadalmaskodik, fönséges lesz és felmagasztalják, és nagy dicsőségre emelkedik. Amint sokan megborzadtak láttán hiszen oly dicstelennek látszott és alig volt emberi ábrázata –, úgy fog sok nemzet ámulni rajta és királyok némulnak el színe előtt. Mert olyasmit fognak látni, amilyet még soha nem hirdettek nekik; és olyan dolognak lesznek tanúi, amilyenről addig soha nem hallottak. …Megvetett volt, utolsó az emberek között, a fájdalmak férfia, aki tudta, mi a szenvedés; olyan, aki elől iszonyattal eltakarjuk arcunkat, megvetett, akit bizony nem becsültünk sokra. …Megkínozták, s ő alázattal elviselte, nem nyitotta ki a száját. Mint a juh, amelyet leölni visznek, vagy amint a bárány elnémul nyírója előtt, ő sem nyitotta ki a száját. Erőszakos ítélettel végeztek vele. Ugyan ki törődik egyáltalán ügyével? Igen, kitépték az élők földjéből, és bűneink miatt halállal sújtották. … Szenvedésével sokakat megigazultakká tesz szolgám, mivel gonoszságaikat magára vállalta. Ezért osztályrészül sokakat adok neki, és a hatalmasok lesznek a zsákmánya, amiért életét halálra adta, és a gonosztevők közé sorolták, noha sokak vétkeit hordozta, és közben imádkozott a bűnösökért.”

    A Deutero-Izajásban az Isten szenvedő szolgájáról négy éneket is olvashatunk (Iz 42,1–7; 49,1–9a; 50,4–9; 52,13–53,12). A szöveg történeti értelme az ismeretlen Deutero-Izajás a próféta egyik közeli tanítványát sejti az ének mögött. Az sem kizárt, hogy a négy ének drámai formája miatt valaha kultikus énekként egy liturgia része volt. Ugyanakkor értelmezésük már az ószövetségi történet idején is a legvitatottabb kérdések közé tartozott. Értelmezték a szolga alakját kollektív fogalomként magára a sokat szenvedett Izraelre. De ezt legfeljebb az első énekre lehet alkalmazni, a szolga kifejezés a szövegben inkább egy ismeretlen személyre vonatkozik. Próbálkoztak a kollektív értelmezést a nép egy részére értelmezni, például a szent maradékra, amely vallásilag hűséges maradt. Ám ennek ellentmond, hogy egyrészt a szolga Istentől kapott küldetést teljesít, másrészt küldetése nemcsak Izraelhez szól, hanem a pogányokhoz is. Ezért „sokak” helyett szenved, így részt vesz Isten üdvözítő művének megvalósításában, annak ellenére, hogy közösséget vállal és együtt érez a néppel, és magára vállalja azt a küldetést is, melyet eredetileg Izraelnek kellett volna betölteni a népek között. Amennyiben egyedi személyként értelmezzük a szolgát, a megfelelő azonosító személy megtalálása jelenti a problémát, a prófétai és királyi párhuzamok sorra mondanak csődöt. Nem nagyon lehet azonosítani Mózessel vagy egy új Mózesessel (Mózes redivivus) sem, de csöndes működése azt is kizárja, hogy Jeremiással, a szenvedő prófétával azonosítsuk.

    A szenvedő szolgáról szóló énekek a legérettebb és a legmélyebb messiási szövegek az Ószövetségben, melyeket könnyen alkalmaztak a szenvedő Jézusra. Annak ellenére, hogy az Újszövetségben Jézuson kívül (Mt 12,18; ApCsel 3,13.26; 4,27.30) maga a szolga kifejezés Izraelre és Dávidra is vonatkozik. Az apostoli egyház keresztényei elég hamar kizárólag Jézusra értelmezték a szenvedő szolgát. Jézus személy szerint megtestesítette a próféciában leírt szolga minden vonását; a földi működése csendes és erőszakmentes volt, mint a névtelen messiási szolgáé, és a nyilvánosság előtt sokáig rejtve maradt. A későbbi magyarázók felhívják a figyelmet arra, hogy az a kettősség, melyet egyfelől a szenvedés és a megaláztatás, másfelől pedig a megdicsőülés jelent számára, az Egyház és az egyház tagjainak is sorsa lesz (vö. Fil 2,5–11; 1Pt 2,21–25). Erre utalva vette fel Nagy Szent Gergely pápa (590–604) és őt követően az összes többi pápa a „servus servorum Dei” („Isten szolgáinak szolgája”) címet, melyet egyébként minden boldoggáavatási szertartásban használnak. Vannak dolgok, amelyeket mi is csak a szenvedésen keresztül érthetünk meg.

    Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
    Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
    Ezt az imát még nem imádkoztad el!

    Dr. Benyik György IGÉZŐK „Közel volt az óra...”Nagycsütörtök, az utolsó vacsora miséje Jn 13,1–15

    Napi Ima1 imádkozás /layout/img/logo.png

    Ápr
    09

    János szenvedéstörténete különbözik a szinoptikusoktól, mert ő mást hangsúlyoz. Az utolsó vacsora leírásakor Máté, Márk és Lu- kács az Eucharisztia/Oltáriszentség alapítását állítja a középpontba, János viszont Jézus alázatáról beszél. Az ő leírásában nem annyira a külső események dominálnak, hanem apró gesztusok alapján arra hívja fel a figyelmet, hogy mennyire másként viszonyul Jézus sza- vaihoz Júdás (aki szerinte az ördög hatása alatt áll), és mennyire Simon Péter (aki éppen érti Jézus gesztusait).

    A lábmosás-jelenet részletei váltják ki a vitát Péter és Jézus között. Az evangélista többet árul el Jézus gondolataiból, mint amenynyit a szereplők a helyszínen a jelenet indulásakor tudnak. A párbeszéd Jézus és Péter között az evangélistánál gyakorta alkal- mazott félreértés-effektusra épít, amelyet Jézus fokozatosan magya- ráz meg. Péter nem érti, Jézus milyen céllal mossa meg a lábukat – ő ezt szükségtelen, tekintélyromboló gesztusnak tartja! Jézus azért te szi ezt, hogy az alá zat gesz tu sá val lel ki leg meg tisz tít sa tanítványait. Péter az egészet csak mágikus rejtélyes szertartásnak tartja, ami ellen előbb tiltakozik, majd később, amikor eltúlozza a jelentését, akkor egész testének megmosását kéri. A „tiszták vagy- tok” (10. v.) kijelentés nem a testi, hanem a lelki tisztaságra vonat- ko zik, és nem vo nat ko zik Jú dásra. Itt is többet mond az evangélis- ta, mint amenynyit tudhattak a szereplők. A feszültséget azzal éri el, hogy informál arról, ami az apostolok lelkében játszódik le, és Jézus szenvedését is előre vetíti.

    János utolsó vacsora-története a gonoszság és az alázat összecsa- pásáról, nem pedig a legfontosabb eseményről, az Eucharisztia ala- pításáról beszél. A szakemberek vitatkoznak is, hogy János evangé- lista azonos kalendáriumot használt-e, mint a szinoptikusok. Ez később hivatkozási alap lesz az Ortodox és a Katolikus Egyház hús- véti események időpontjáról alkotott vitában.

    Amit Jézus a gesztus nyelv segítségével előadott, azt az evangé- lista meg is magyarázza (12–14. v.) sőt az egyház tagjai számára

    72

    követendő példaként ajánlja (15–18. v.), sőt Jézus alázatának köte- lező elfogadása a hozzátartozás kritériuma lesz (19–20. v.).

    A szinoptikusok utolsó vacsora elbeszéléseiből liturgikus hagyomány alakult ki, János elbeszélése viszont a későbbi keresz- tény , spirituális, erkölcsi törvény , viselkedési minta alapjául szol- gál. Jézus alázata, megaláztatása a megváltó halál elválaszthatatlan kísérő jelensége. Jézus másként halt meg, mint egy görög dráma tragikus hőse. Nem véletlen, hogy a keresztény alázat a hellenista vi lág ban új erény ként je lent meg, de egy ben Jé zus új sze r ű ta ní tá sa lett a világfeletti Isten, a mennyei Atya bűnösök iránti szeretetéről és sajátos pedagógiájáról.

    A szelídség és az alázat az egyik legnehezebben követhető jézu- si magatartás, mert nem csupán a világban működő gonosszal kell megvívni harcunkat, hanem a bennünk működő agresszivitással, gonoszsággal, keserűséggel, gyűlölettel és haraggal is. Talán itt érdemes megemlíteni, hogy Origenész a szinoptikus evangéliumo- kat testi, János evangéliumát pedig lelki evangéliumnak nevezte. A szinoptikusok a legfontosabb keresztény szertartás, a szentmise alap já ul szol gá ló mon da to kat te kin tik az utol só va csorán történt események csúcspontjának. János viszont visszaadja az utolsó vacsora döbbent hangulatát. Nem Júdás árulását teszi az elbeszélé- se ellenpontjává, hanem Péter és a többi tanítvány lelki értetlensé- gét Jézus alázatával szemben. Az életösztön és az önként áldozatot vállaló Krisztus drámája áll az elbeszélés középpontjába. Ennek megértése lehetetlen egy szertartás elismétlésével. Csak Jézus követésével lehetséges! De az út nem fejeződik be a kenyérszaporí- tás eseményével, hanem a Golgotáig vezet. Ne feledjük, a kereszt alatt a tanítványok közül csak János és Mária, Jézus anyja állt. Ők elsőnek értettek meg valamit Jézus lelkéből a halál órájában.

    Péter imája

    Uram! Nem értem, mi készül itt ezen az éjszakán. Olyan furcsa minden. Nem értem, miért hajolsz le hozzám, miért mosod meg lá ba mat. Mind ezek el le né re bi zal mamat beléd ve tem, hogy meg vi- lágítsd szívemet-lelkemet, hogy egykor majd én legyek képes meg- mosni azoknak a lábát, akiket rám bízol. Adj erőt és kitartást ehhez! Amen.

    Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
    Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
    Ezt az imát még nem imádkoztad el!

    Dr. Benyik György IGÉZŐK Mt 26,14–27,66 JúdásVirágvasárnap

    Napi Ima1 imádkozás /layout/img/logo.png

    Ápr
    02

    Mt 26,14–27,66 Júdás

    A Bibliában ezen a néven nyolc Júdás nevű ismert szereplővel találkozhatunk. Júdás Makkabeus például a Ptolemaiszok elleni felkelést vezette, Hirkanosz János testvérét is így hívták. Jézus két apostolának is ez volt a neve, az egyik, Júdás-Tádé (Lk 6,16; Mt 10,3) neve alatt apostoli levél (Júdás levele) is jelent meg, de aki ennek a névnek a negatív jelleget adta, azt Karióti illetve nyilvánvalóan helytelenül Iskarióti Júdásnak hívtak, és elárulta a Mestert. Jézus egyik „unokatestvérének” (Mk 6,3) is Júdás volt a neve. Sőt arról a férfiről is, aki lázadást szervezett Jézus idejében is, Júdás néven emlékezik meg az evangélium. A jeruzsálemi közösség első vezetőjét is Júdás Barszabbasznak hívták. De Damaszkuszban, az egyenes utcában is élt egy Júdás, akinek a házában Pál lakott egy rövid ideig.

    Jézus maga választotta Júdást apostolai közé, az egyetlen tanítvány volt, aki Júda törzséből származott. A Biblia pénzsóvár embernek ismerte. Júdás az apostolok közös pénzét kezelte, és meg-meglopta barátait. Végül 30 ezüstért a Mesterét is kiszolgáltatta ellenségeinek. Árulásának indítéka egyesek szerint az volt, hogy csalódott Jézusban, talán azért, mert földies megfontolások alapján szegődött hozzá. Árulását Jézus sátán elleni harcával kapcsolja össze az újszövetségi Szentírás.

    Jézus kezdettől fogva tudta, és beszélt is tanítványainak arról, hogy közéjük férkőzött egy áruló. Először a betániai megkenésnél került szembe Jézus és Júdás, amikor az utóbbi sajnálta azt a drága olajat, amellyel a Mestert megkenik. Az utolsó vacsorán Jézus meg is nevezte árulóját, de egyrészt nem tartotta vissza az árulástól, hanem inkább még sürgette is, hogy tegye meg azt, amit elhatározott, másrészt úgy nevezte meg őt, hogy a többi tanítványa gyanúját nehogy fölkeltse Júdás ellen. Vitatott, hogy Júdás jelen lett volna az utolsó vacsora legfontosabb jeleneténél az Oltáriszentség alapítási szavainak kimondásakor. Mivel Júdás tudta, hogy Jézus a Getszemáni kertbe fog menni, oda vezette a katonákat, hogy elfogják Jézust. A szokásos üdvözlési jelet, a „csókot” árulása titkos jelének választotta. Amikor azonban látta, hogy Jézust halálra ítélték, kétségbeesésében felakasztotta magát. Vagy a kötél szakadt el, vagy az ág volt gyenge, mert ő lezuhant a mélységbe.

    Egy kánaánita szekta ennek ellenére tisztelte Júdást, mint az igazság bajnokát és a bölcsesség letéteményesét, ezzel a szektával hozható kapcsolatba a kánonon kívüli, úgynevezett nem hivatalos Júdás evangéliuma is. A Júdás nevéhez fűződő irodalom gyakorta használja fel ennek az apokrif írásnak az érvelését. Nevéhez kapcsolódik egy zsidó legenda is, mely pozitívan értékelte a tevékenységét. Évszázadokon keresztül sem homályosult el a neve, jóllehet tette miatt soha semmilyen irodalom nem tudta végérvényesen pozitív figurává változtatni az alakját.

    Ma Júdás neve azonos az árulással, a barátot színlelő ellenséggel. A szenvedéstörténetben tragikus hőssé emelkedett Jézus mellett, ő a másik híres, de negatív figura. Péter, a későbbi főapostol is vádolható Jézus megtagadásával, ő ezt félelemből tette. Júdás árulása mögött viszont számítás, sértődöttség, harag és megfontolatlanság áll. Amikor felfedezte tettének komoly következményét, eluralkodott rajta a kétségbeesés.

    A bűnösök számára mégis van mondandója Júdás alakjának és példájának. Az üzenet negatív ugyan, de megszívlelendő. A nagy bűnökhöz hasonló okok vezetnek, mint Júdás indítékai. Minden tanítómesternek számolnia kell azzal, hogy tanítványai között akad valaki, aki ellene fordul. Negatív példa Júdás abban a tekintetben is, hogy képtelen a megtérésre, és hinni abban, hogy Jézus neki is megbocsáthat. Nem tud mit kezdeni a megbocsátással. Ez minden nagy bűnösnek a legnagyobb tragédiája. Aki ezt a reményt is elveszíti, mindent elveszített, a megtisztulás reményét is, amit bűnösként sem kellett volna feladni.

    Az olajfák imája

    Jézusunk, szívünk megrendül, mikor az emberi bűnnek tanúi vagyunk. Csalás, hazugság, önzés, szeretetlenség szemünk előtt végzi pusztító hatását. Értetlenül állunk a megbotránkozás szükségessége előtt. Szenvedésed és kereszthalálod céltalannak tűnik, amikor a halál és fájdalom szempontja érvényesül. De ha te azt mondod, hogy be kell teljesednie, ha te igent mondasz rá, ha erőt meríthetünk odaadásodból és Isten akaratának elfogadásából, akkor nincs más lehetőség, csak a csendes várakozás, a bizalom és kitartás felerősítése szívünkben. Meghajolni akaratod előtt, ha szívünk vérzik, és szemünk könnyes: még ehhez is a te segítségedre van szükségünk. Add, hogy a halál borzalmai ne ragadják el szívünket, és szerves egészként tudjunk tekinteni halálra és feltámadásra. Amen

    Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
    Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
    Ezt az imát még nem imádkoztad el!

    Küldetésünk

    Amikor a szeretet és a béke nyelvét használjuk, ez lehetővé teszi számunkra, hogy párbeszédet folytassunk másokkal, még azokkal is, akik különböznek tőlünk. Ezzel a párbeszéddel kezdjük jobban megérteni egymást, lehetővé téve számunkra, hogy kövessük Jézust egy békésebb világ megteremtésében. ​​​​​​A Kattints és Imádkozz egy lehetőség, hogy a most élő generációk a digitális világban megváltozzanak. "Isten hűséges és a reményünk benne olyan, mint egy szilárd horgony az égben."