27275 ima található a honlapon, összesen 36641 imádkozás. Regisztrálj, majd kattints és imádkozz!

    Egyéb kategóriák

    Dr. Benyik György - Igézők

    Dr. Benyik György - Igézők
    Hetente frissül

    Dr. Benyik György:
    Igézők - Elmélkedések a liturgikus év ciklusának olvasmányairól (Agapé, Szeged 2012)

    Dr. Benyik György: Igéző

    Biblián belüli magyarázat (Előszó a kötet elé)

    Az Ószövetség és az Újszövetség nem csupán a Biblia egymás után íródott szövegeinek egyetlen kötetbe egybe szerkesztett változata, hanem a későbbi (újszövetségi) szövegek utalnak a korábbi (ószövetségi) szövegekre. A szentírási szövegeket nemcsak őrizték, hanem „használták” és értelmezték is a zsinagógában és a keresztény egyházban egyaránt. Ezért ezeknek a szövegeknek és a szövegekbe zárt isteni üzeneteknek többféle hallgatósága volt és van, ennél fogva igen gazdag az értelmezési története.

    Minden szövegnek van egy ún. történeti értelme, amelyet az emberi szerző a maga korában az első hallgatóságának vagy olvasóinak akart közölni. Ez igen közel áll a szöveg születésének történeti eseményeihez, számos esetben ezekre és az ezt át élő zsidók vallási érzéseire reflektál és azt bátorítja, a hitetlenség megromlása esetén  ezeket korholja.

    A későbbi olvasók számra ezek a szövegek modell értékűek lettek, éppen úgy lelki tápláléknak használták őket, mint elődeik, gyakran olyan intenzíven figyeltek oda a tanítására, hogy még ki is egészítették azt, a saját koruk igényei szerint.

    A prófétai szövegeket csak később kezdték felolvasni a zsinagógákban, ahhoz hasonlóan, mint a Tóra, Mózes öt könyvének kommentárjait. A Kr.e. 4. századra már ezek a szövegek is nagy tekintélyre tettek szert és a babiloni fogságból visszatért zsidók spirituális táplálékául, a jövendő reménység ébrentartására használták. Egyre inkább úgy vélték, hogy  Mózes és a próféták olyan rendkívüli isteni megvilágosításban részesültek, hogy szövegeiknek nem csak első értelme van, hanem számos titkos tanítást rejtettek el a szövegekben, amelyet csak később fedeztek fel bennük. A Biblia szövegeinek olvasói és hallgatói tehát önkritikusak voltak, tanulni akartak ezekből a szövegekből és nem szórakozni, időt tölteni ezeknek a szövegeknek az olvasásával. A Biblia olvasója és hallgatója tehát különbözik a profán irodalom olvasójától, mert meg van győződve arról, hogy bizonyos vallási ismeretekre csak ezen szövegek olvasása és megértése kapcsán tehet szert.

    A Kr.e. 2. században ezért olvasták többek között Qumránban (de a zsinagógában is) olyan lelkesen a prófétai szövegeket, mert bennük remélték megtalálni az eligazítást hétköznapi életükre és a történelem értelmére is.

    A zsidók és a keresztények Isten szabadításának mikéntjét és a végső szabadító érkezésének időpontját és körülményeit is szerették volna megtalálni ezekben a szövegekben. A Jézust követő zsidók azonban mesterük tanítása nyomán olyan szemléletre tettek szert, amely megtanította őket úgy olvasni a prófétákat, hogy azokból felismerték a Messiás Jézus tetteit. Jézus működése nélkül az ószövetségi szövegek a keresztény értelmüket soha nem nyerték volna el és nem érte volna őket az a szerencsés meglepetés, hogy a zsidóságtól elkülönült keresztény egyház éppen olyan szorgalmasan őrizte az „Írásokat” vagyis az ószövetségi szövegeket, mint a Jézus életét és tanítását rögzítő evangéliumokat és az ősegyház levelezését.

    Ennek egyik jele, hogy a próféták szövegeit a keresztény közösségekben is szívesen és rendszeresen felolvasták, és ezzel egy a zsidóságtól különböző, számban egyre gyarapodó másik közösségben is őrizték, sőt a pogány keresztények révén más népekkel is megismertették ezeket a szövegeket. A II. Vatikáni zsinat liturgikus reformja következtében megszaporodtak azok az ószövetségi szövegek, amelyeket a keresztény liturgiában felolvasunk. Ennek következtében új feladat vár az igehirdetőkre, amikor ezeket egy a születési körülményeitől lényegesen különböző másik vallási közösségben kell felolvasni, az isteni kinyilatkoztatás tanújaként. Ez a kötet azoknak akar segítséget nyújtani, akik egyszerre szeretnék megtudni az ószövetségi szövegek történeti értelmét és a keresztény értelmezését. Igyekeztem közérthető módon összegezni több évszázados értelmezési szokásokat, hogy az mai olvasó könnyebben találja meg benne az örökké élő isteni bölcsességet és használja azt saját hétköznapjai vezérlő fonalául.

    Dr. Benyik György IGÉZŐK Évközi 26. vasárnap Mt 21,28–32„Nem megyek…, de később meggondolta és kiment”

    Napi Ima0 imádkozás /layout/img/logo.png

    Szep
    27

    „Nem megyek…, de később meggondolta és kiment”

    Ezt a történetet szívesen alkalmazzuk a zsidók és a pogányok viszonyára. Minden okunk megvan rá, hiszen Jézus korában ellenfelei, a farizeusok és írástudók leginkább azt bírálták, hogy a Mester nem kizárólag a választott nép fiaihoz beszél.

    Ebből a szempontból a legzseniálisabb a példázatban az, hogy mindkét fiú ugyanattól az Atyától származik, így nem mondhatják Jézus ellenfelei, hogy a pogányok nem Isten gyermekei.

    Máté talán a saját közösségében mást is felfedezett. Jézus tanításának elfogadása néha csak elvben történt meg. Az elméleti egyetértést nem követte tett. Gyanítom, ezt a példázatot azért őrizték meg, hogy a problémát orvosolni tudják. És ezért olyan kellemetlen ezt a konkrét történetet végighallgatni manapság is.

    Az antik elképzelés szerint a gondolkodás központja a szív. Ha az ember valamit szívében elfogad, akkor természetesen követi is azt. A modern ember a gondolkodás központjának az agyat tekinti. A belátott igazság ebben az esetben nem jelent követett igazságot is. Szétvált a tudományos és az emberi meggyőződés. Tág tere maradt az ideológiáknak. Sőt az irodalom is népszerűsítette azt az irodalmi hőst, aki másként gondolkodik, mint ahogyan cselekszik. Művészileg ugyanis sokkal izgalmasabb bemutatni egy ellentmondásos egyéniséget, mint ábrázolni egy jó vagy rossz embert. Ráadásul a példabeszéd nyomán vagy csak úgy, magunktól is felfedeztük, az ember soha nem olyan egysíkú, hogy igent és nemet tudna mondani. Inkább a kettő között vívódik. Sőt azt is megkérdőjelezhetjük, hogy egy cselekedet igazán értékes-e, ha ellentmondásos gondolatok kísérik. De azért az mégis vízválasztó, hogy az ember tetteiben engedelmeskedik-e Istennek, vagy sem.

    Jézus, mikor a végítéletet leírja, soha egyetlen dogmatikus tesztet nem említ, amellyel ítélet előtt megvizsgálná a híveket. Nem kell hittan-kérdésekre felelnünk. Hitvallásunkat tettekkel bizonyítjuk. Vajon az utolsó ítéleten elmondhatja-e majd rólunk Jézus, hogy „Éhes voltam és adtatok ennem. Szomjas voltam és adtatok innom (…) Nem volt ruhám és felruháztatok” (Mt 25,35–36)? Jézus vallása nem elmélet, nem a hittételek vallása, hanem a példaértékű tettek vallása.

    Velenyetyinov felismerte, „nehéz élni, ha semmit sem csináltunk, hogy megszolgáljuk helyünket az életben.”

    Érdekes, hogy ezzel a problémával Jakab apostolnak is foglalkozni kellett (Jak 2,14), ezért kérdezte meg közösségétől: „Mit használ, ha valaki azt állítja, hogy van hite, belőle fakadó tettei azonban nincsenek?” (Jak 2,14). És válaszolt is: „Ha tettek nélkül megmutatod nekem a hitedet, tetteim alapján én is bebizonyítom neked a hitemet” (18b).

    A bizonytalankodó fiú imája

    Jézusom! Előtted állok, úgy, ahogy vagyok. Te látod a lelkem legféltettebb titkait, legtitkosabb bűneimet. Tudod azt is, mit miért teszek, még ha én nem is tudom megmagyarázni. Miért mondok igent, ha aztán elfelejtkezem ígéretemről? Miért nem mondok mosolyogva igent hívásodra, kérdéseidre? Miért nem természetes, hogy a te utaidon járjak? Miért nem állok azonnal készen, hogy eszközöd legyek?

    Jézusom! Előtted állok, ismersz engem. Ne úgy legyen, ahogy én akarom, hanem ahogyan te. Átadom neked magam. Amen.

     

    Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
    Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
    Ezt az imát még nem imádkoztad el!

    Dr. Benyik György IGÉZŐK Évközi 25. vasárnap Mt 20,1–16„Rossz szemmel nézed, hogy jó vagyok?”

    Napi Ima1 imádkozás /layout/img/logo.png

    Szep
    20

    „Rossz szemmel nézed, hogy jó vagyok?”

    Jézus talányos története a szőlőmunkásokról sok fejtörést okozott a magyarázóknak. Kétségtelen, hogy akkor született, amikor Jézus az üdvösséget maguknak kisajátító zsidóknak beszélt. De az is vitathatatlan, hogy a szerző nem az emberi méltányosság szabályaiból indult ki, amikor megalkotta a történetet. Ezt a két megjegyzést azért kell előre bocsátanunk, mert különben alapvetően félreértjük a példázatot. Az első kettőhöz még érdemes hozzáfűzni egy harmadikat is: az egyház megőrizte ezt a történetet, mert gyakran megkérdezzük, aki egy életet elherdált, és a végén megtért, vajon üdvözül-e?

    Az első két felvetés történeti, ezért csak azoknak érdekes, akik a szöveg keletkezéstörténetével foglalkoznak, de a harmadik mindannyiunk számára érdekes, ugyanis felveti azt a kérdést, vajon Isten miként egyezteti össze nagylelkűségét az igazságosságával?

    Ezt sok esetben megkérdezik a vallásos életet élő emberek, akik látják, hogy mások könnyelműen élnek, mert úgy vélik, a végső gyónással egy pillant alatt mindent rendbe tehetnek. Valójában az erkölcsi törvények kényszere alatt élő emberek sóhajtozása ez a kérdés a végső fizetségről a látszólagos szabadságban élő emberek kötöttség nélküli élete után. Mindaddig, amíg a vallási törvényekben kötelességet látunk, mindaddig, amíg ez az elkötelezettség nem járja át a szívünket, hasonlítunk a zúgolódó munkásokhoz, akik nem értik, az utolsó órában érkezett miért kaphatja ugyanazt a jutalmat, vagyis az üdvösséget, mint ők, akik kezdettől fogva helyesen éltek.

    Talán, akik már voltak munka nélkül, éltek bizonytalanságban, azok tudják, mit jelent ez a szabadságra ítéltség, vagy mit jelent a tétlenség kínja. Szívesen viselné az ember a nap hevét, csak tudná, hogy a végén „bért fog kapni”. Nehéz egész nap a tétlenség, a feleslegesség, az értelmetlenség érzésével szembesülni.

    A hívek sok esetben haraggal tekintenek a hitetlen, könnyelmű emberekre, mintha irigykednének rájuk. Aki a mindennapi munka, a vallási kötelesség terhe alatt él, nehezen tudja elképzelni a kötöttség nélküliek gyötrelmét. Hajlamosak vagyunk arra, hogy a más életét könnyebbnek lássuk, mint a magunkét. A mi gyötrelmeinket közvetlenül érezzük, a mások nehézségét pedig csak akkor, ha van beleérző képességünk. Mindenesetre a történetbeli gazdának volt. Sőt akkor is ragaszkodott ehhez, amikor rossz szemmel nézték, hogy ő jó, vagyis az emberi méltányosság szabályai szerint indokolatlanul, sőt igazságtalanul nagylelkűnek tartották. De Isten, akit a történetbeli gazda viselkedése megjelenít, nem úgy tekint a bűnösökre, mint mi, hanem visszavárja őket a legutolsó pillanatig. Ez nekik jó hír, valamint nekünk is, akik talán vallási gyakorlataink alapján magunkat kiváltságosaknak tartjuk. Ezt a történetet ugyanis eredetileg sem értették meg azok, akik magukat az üdvösség kizárólagos tulajdonosainak tartották. Ma is ezek nem értik meg, a bűnösök pedig alig merik remélni, hogy mégis így van. Pedig ez áll az evangéliumban.

    A tétlen szőlőmunkás imája

    Jézusom! Hálát adok neked, hogy feltételek nélkül elfogadsz engem. Hogy tudod, hozzád tartozom, és nem mondasz le rólam. Hálát adok, hogy kegyelmed halálom napjáig ingyenes, hogy teljes jóságodban nem hiányosságaimat kéred számon tőlem. Hálát adok, hogy számodra nem veszhetek el soha, ha el is fordulok tőled, te akkor is rám találsz. Nem akkor jössz, ha várom, hanem ha nem számítok rá.

    Csöndesen átölelsz, befogadsz határtalan szeretetedbe.

    Elhiszem, hogy a szemedben nem létezik a rossz, csak az örök lehetőség, hogy bennem élve, általam kifejezd magad. Szólj rajtam keresztül, nyilvánulj meg bennem, hogy többé már ne én legyek a fontos, hanem csak te.

    Segíts, hogy közvetítsem jelenléted a világban. Amen.

     

    Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
    Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
    Ezt az imát még nem imádkoztad el!

    Dr. Benyik György IGÉZŐK A Szent Kereszt felmagasztalása Jn 3,13–17„…úgy fogják fölemelni az Emberfiát”

    Napi Ima1 imádkozás /layout/img/logo.png

    Szep
    14

    „…úgy fogják fölemelni az Emberfiát”

    A kereszt nem kezdettől fogva volt a kereszténység általános szimbóluma, hanem csak azután, hogy nagy Konstantin édesanyja, Szent Ilona császárnő (330 k.) felkutatta, és megtalálta Jeruzsálemben, a Golgotán. Aztán éveken keresztül a jeruzsálemi Szent Kereszt-bazilikában őrizték.

    Az egész kereszténység szimbólumaként valószínű, hogy Kr. u. 200-tól vált ismertté, ekkor ugyanis Rómában, a Palatinuson találtak egy gúnyrajzot szamárfejű kereszttel. Az első keresztábrázolásokon Krisztust éber, nyitott szemmel mutatták be istenségének jeleként. Az egyik legrégibb ábrázolása az 5. századi római Sancta Sabina kápolnából származik. A 6-8. századtól kezdve divattá vált Jézust a kereszten ábrázolni. A Rabula-kódexben (586), a miniatúrán is így ábrázolták. Venatius Fortunatus szerzetestől származik a legismertebb 6. századi latin himnusz, a Vexilla regis prodeunt, amely magyarul így hangzik: „Királyi zászló jár elöl, keresztfa titka tündököl, melyen az élet halni szállt, s megtörte holta a halált.” A keresztet a legmagasabb tisztelet illeti meg az Egyházban – a liturgiában térdet hajtunk előtte. A szerzetesi gyakorlatban pedig, főleg Szent Ferenc stigmatizációja után, elterjedt a kereszt előtti elmélkedés és ima is. A középkorban a pestisjárványok után kezdtek egyre több keresztet állítani domboldalakon, majd ezek köré idővel keresztutat építettek, hogy a kialakult zarándokhelyeket újabb szabadtéren is végezhető szertartással gazdagíthassák.

    Az Emberfia fogalom a Dán 7,14-ből ismert, és feltehetően az egyetlen messiási cím volt, amelyet Jézus magára alkalmazott. János evangéliumának mai szakaszában ezt átértelmezi a Szám 21,5–9 jelenete (Mózes a pusztai kígyócsapás elhárítása érdekében keresztre szegezett rézkígyót állít.) segítségével. A bronzkígyó kultusza később Ezekiás idejében (2Kir 18,4) a Jeruzsálemi Templomban is megjelent. Arról is tudunk, hogy a kánaáni szentélyekben, pl. a Gézeri-szentélyben, találtak bronzkígyókat a régészek, amelyből arra következtetünk, hogy a szimbólumot igyekeztek legitimálni a jeruzsálemi templomban. A Bölcsesség könyvében a Mózes-féle kígyó állítást (16,5–7) már üdvösségi jelként értelmezték, jóllehet a könyv szerzője kijelenti, hogy nem a látvány, hanem az Úr gyógyított, amikor visszavonta haragját a lázadó választott nép fiai fölül. Ezekben a szövegekben azonban nem találjuk meg a „felemelni” kifejezést, amely János-evangélium sajátja. Az egyházatyák közül Ambrus, Theorodétosz és Ágoston, legvégül pedig Aquinói Tamás lát Krisztus keresztjére vonatkozó próféciát a Számok könyve szakaszaiban. A zsidóknak a testét mentette meg a felszegezett kígyó, a keresztényeknek pedig a lelkét menti meg Krisztus keresztje (1Kor 10,9). Az evangélista szerint Jézusnak a felemeltetése a keresztre az Atyához való felemelésének első lépése volt. Jézus keresztre feszítése radikálisan átértelmezte az összes korábbi messiási elképzelést. Ha valaki feltekint a szenvedő Messiásra, és nem szégyenkezik megfeszítése miatt, az első jele annak, hogy megértette Jézus megváltás koncepcióját. A kígyót azért emelték fel a pusztában, hogy mindenki lássa, Krisztust is azért emelték fel a keresztre, hogy mindenki lássa példaértékű megváltó szenvedését. Akik erre a keresztre hittel tekintenek, üdvözülnek. Jézus keresztjének hittel való szemlélése a másokért vállalt szenvedés értékének elfogadásával kezdődik, és Jézus üdvözítő halálának felismerésével zárul. János evangélista hangsúlyozza, hogy Jézus a kereszten, a szenvedés és a gyalázat helyén emelkedett az Atyához, és lett az üdvösség jele „mindazoknak” (3,15), akik hittel tekintenek rá. A folyamat azonban nem fejeződött be ezzel a felemeléssel a keresztre, hanem ha felemel a földről, akkor majd mindenkit magához vonz (12,32), jelenti ki Jézus, amikor megjövendöli megdicsőülését. Jézus halála a földön kezdődik, de ezt követően Isten életet adott neki, mint ahogyan a hívővel is ezt teszi. János nem a kereszthalált, nem is a halált, hanem az életet hirdeti. A kereszthalállal az Atyaisten megmutatta az emberek iránti szeretetét (3,16). Az egyetlen Fiú feláldozásával bizonyított nekünk, hogy szeretete meghozta a legnagyobb áldozatot. Az örök Isten ezzel a szeretettel kötelezte el magát a jelentéktelen világ szánalomra méltó lakói mellett. A világ önzésével és mocskával szemben áll Isten mindent felülmúló szeretete. Az evangélista itt úgy írja le Jézus keresztre feszítését mint Isten üdvözítő szándékának jelét (16b). Ennek ellenére az apostoloknak világos volt, hogy a kereszt kivégző eszköz, olyan mint az akasztófa. Inkább a szégyen fája, mint a dicsőségé. Mégis mivel a világ Üdvössége ezen halt meg, az egyház számára a dicsőséges jelképpé lett; a bűn és a halál fölött aratott győzelem, átvitt értelemben a szeretetből fakadó áldozat szimbóluma. Ezen áldozat nélkül nem lehet Krisztus követésére vállalkozni. Pál apostol a Galatáknak írt levelében még világos, hogy mekkora tiltakozás volt ezen szimbólum ellen a korai egyházban, amikor az apostol is megvallja, hogy a kereszt botrányát hirdetnie kell (5,11). Szent Péter első levelében pedig a szerző arról beszél, hogy Krisztus vétkeinket vitte a keresztre (2,24). Ezért azok a keresztények, akik méltatlanul élnek, úgy élnek, mint Krisztus keresztjének ellenségei (Fil 3,18). Jézus a bűnösök iránti szeretetét bizonyította, amikor értük vállalta a kereszthalált. A kereszten mondott hét szava Isten bocsánatát közvetíti számukra.

    Ebből az okból a kereszt a kezdeti időktől nem volt a keresztény egyház szimbóluma, csak Szent Ilona Golgota-kutatása után vált azzá, és egészen 313-ig, a milánói ediktumig kellett várni, amíg a keresztény egyház, vonakodva ugyan, de elfogadta a keresztet, amit Krisztus halálával az új vallást jelző szimbólumként rá hagyott. Miközben a kereszt általános jelképpé vált, csak kevés hívő fogadta el ezzel együtt a másokért való szenvedést is, mint a keresztény szeretet Krisztus melletti tanúságtételének a jelét. Venatius Fortunatus (6. sz.) a keresztről írt himnuszában találóan foglalja össze a tanúságtevő hívek érzéseit: „Kereszt, üdvözlégy, egy remény, a szenvedés ez ünnepén. Kérünk, kegyelmet adj nekünk, add vétkünkért vezekelnünk.” A keresztények jól tudják, a világból nem irtható ki a bűn, és a szenvedést sem tudja senki elkerülni. De azt is tudják, hogy a szenvedésben vállalt szolidaritás, és a másokért vállalt szenvedés egyben egyházépítő feladat. Ahogyan azt Szent Pál megfogalmazta: „Örömmel szenvedek értetek, és testemben kiegészítem, ami Krisztus szenvedéséből hiányzik testének az Egyháznak a javára” (Kol 1,24). Edit Stein karmelita apáca, aki életét koncentrációs táborban végezte, a Kereszt tudománya c. tanulmányában szinte személyes végrendeletként a következőket írta: „Sorsunk a keresztben egy örökkévalóságra megpecsételődött”.

     

    Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
    Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
    Ezt az imát még nem imádkoztad el!

    Dr. Benyik György IGÉZŐKÉvközi 24. vasárnap Mt 18,21–35 Megbocsátani!

    Napi Ima0 imádkozás /layout/img/logo.png

    Szep
    13

    Megbocsátani!

    József Attila a Nem én kiáltok című versében így fogalmaz: „Hiába fürösztöd önmagadban, / csak másban moshatod meg arcodat.” Kevés magyar irodalmi műben jut kifejezésre, hogy a megbocsátás szakrális dolog. A mai evangéliumi szakaszban a fő hangsúly a megbocsátás kötelezettségén van. Ez a legismertebb keresztény kötelesség, amelyet számon is kérnek rajtunk ellenségeink. Lev Tolsztolj a Feltámadás című regényében ezt írja: „…meg kell bocsátani mindig, mindenkinek, megszámlálhatatlanszor, mert nincsen olyan közöttünk, aki maga ne volna bűnös, és így másokat büntethetne vagy megjavíthatna.”

    Vajon a személyek közötti kapcsolatra vonatkozik ez a kijelentés, vagy általános jogi elvként kell alkalmazni? Ebben a történetben személyek közötti kapcsolatra utal. Péter hétszeres megbocsátása sem tekinthető kevésnek (21. v.), hiszen a hetes szám a tökéletességet jelenti, és nem a megbocsátások adott számát. A hetvenszer-hétszer (22. v.) ennek a szemléletnek a túlzó kifejezése, vagyis jelentése végtelen sokszor, gyakorlatilag mindig. A párbeszédet követő történet csak a felvetett kérdés illusztrálására szolgál (2334. v.). Ez azonban megvilágítja a kérdés hátterét, és a puszta elméleti feltevésből gyakorlati összefüggésbe helyezi a kérdést. Egy ember, akinek valaki más elengedett egy nagyobb tartozást (28. v.), képtelen arra, hogy egy kisebbet elengedjen embertársának (30. v.). A példázatban a bűn és a tartozás az elengedés és a megbocsátás azonos kategória. Ha felületesen behelyettesítjük a példázat szereplőit, akkor mondhatjuk, hogy Isten a király, aki minden vétkünket megbocsátja, és mi vagyunk az adósok, akik ebből nem vonják le a következtetést, hogyan viselkednek.

    Világos azonban, hogy ezt az elvet nem lehet civil jogi elvvé tenni, mert a társadalomban a bűnért járó arányos büntetés az elrettentés miatt van azok számára, akikben nem működik erkölcsi gátlás. A jog tehát nem az erkölcsi érzékkel rendelkező emberekkel, hanem az erkölcsi érzék nélküli emberekkel foglalkozik. Ezek számára a megbocsátás azt jelentené, hogy szabadon elkövethetnek akármilyen vétket, a megbocsátás keresztény parancsa miatt úgy sem fognak bűnhődni.

    A megbocsátás kérdése csak a bűnbánattartókkal kapcsolatban jöhet szóba. Jézus tanításában a bűn titokzatos dolog. Két irányban hat. Egyrészt valakit sért, másrészt az is sérül, aki elköveti. Aki mindkettőt átéli, annak van bűntudata. A bűntudat és a lelkiismeretfurdalás olyan kegyetlen dolog, amit ez esetben nem lehet megszüntetni, mert a vétket nem lehet meg nem történtté tenni. Sőt azt az elégtétel sem teszi meg nem történtté. Egy gyilkosság esetében például nincs is megfelelő elégtétel. Megbánással nem lehet feltámasztani valakit, nem lehet visszaadni az életét. Aki ezt az állapotot egyedül gyógyítani tudja, az a sértett vagy annak a hozzátartozója. A bűn akkor sem szűnik meg, de a bűnös ember elindulhat a kiengesztelődés útján. Önmagának nem bocsáthat meg, önmagát nem mentheti fel a lelkiismeretes ember. Ezért csak másban moshatja meg bemocskolódott lelkét, vagy csak más tudja tisztára mosni a megbocsátással.

    Az Isten lehetőséget adott, hogy újrakezdjük az életünket. Amikor megbocsát, elhiszi nekünk, hogy nem akarunk igazán bűnben élni, és a tisztább élet után vágyunk. Az ilyen fellángolások után számos esetben elzüllések, bukások, újabb bűnök következnek, de Isten újra megbocsát a bűnbánó embernek.

    Sokan feledni szokták bűneiket, de egy életen át számon tartják a sértést. Úgy vélem, hogy a megbocsátás fontosságát hangsúlyozó kijelentés valójában erre a magatartásra és a személyek közötti kapcsolatot megfertőző, megalapozott harag megszüntetésére vonatkozik. Akinek nincs bűntudata, annak számára a megbocsátás értéktelen gyengeség jele. Nem is érdemes vele kísérletezni. A megbocsátás szent dolog, és csak abban az esetben fejti ki áldásos hatását a lélekre, ha ezt a vétkes fél is tudja.

    A hetvenszer hétszer megbocsátó imája

    Urunk, az irgalmasság Istene, könyörülj rajtunk, bűnösökön. Taníts meg bennünket a könyörületre és a megbocsátásra. Ne engedd, hogy hasonlóak legyünk a könyörtelen szolgához, aki nem követte ura irgalmasságát. Emlékeztess minket arra, hogy gyengeségeink miatt milyen sokszor esünk el életünk rögös útján. Szítsd fel szívünkben a megbocsátást és a segítő szándékot botladozó testvéreink iránt. Add meg nekünk az irgalom lelkét, hogy akaratod szerint kovásza legyünk eljövendő országodnak. Amen.

    Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
    Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
    Ezt az imát még nem imádkoztad el!

    Dr. Benyik György IGÉZŐK Kisboldogasszony Mt 1,1–16.18–23Íme a szűz fogan és fiút szül,Emmánuel lesz a neve

    Napi Ima1 imádkozás /layout/img/logo.png

    Szep
    08

     

    „Íme a szűz fogan és fiút szül, Emmánuel lesz a neve…”

    Jeruzsálemben a Beteszda fürdő mellett tisztelték Mária szülőhelyét. Az 5. században Szent Anna tiszteletére itt építettek templomot, és ennek a fölszentelési évfordulóját ünnepelték szeptember 8-án, megemlékezve Mária születéséről. A 7. században a szírek, a bizánciak és a rómaiak is ezen a napon ünnepelték Mária születését. Ünnepe Magyarországon csak a török hódoltság után, a barokk korban terjedt el.

    Tischendorf protestáns kutató a 17. századi latin kódexben, a Vatikáni Könyvtárban találta meg a 7. századból származó PszeudóMáté apokrif evangéliumát, és 1832-ben tette közzé a szöveget. Ebben az iratban ezt olvashatjuk Mária családjának történetéről: „Azokban a napokban élt Jeruzsálemben egy Joachim nevű férfi, aki Júda törzséből származott. Ez juhainak pásztora volt, és félte az Urat, egyszerűségében és jóságában. Legfőbb gondja a nyájai voltak, és ezek jövedelméből minden istenfélő szegénynek juttatott, két részt pedig az istenfélelmében azoknak ajánlott fel, akik a tudomány területén fáradoztak, illetve azoknak, akik szolgáltak neki. Bármije volt tehát, akár bárányokban, akár juhokban, akár gyapjúban, akár bármely dologban, azt három részre osztotta: az elsőt az árváknak, az özvegyeknek, a jövevényeknek és a szegényeknek adta, a másodikat az Isten tiszteletét végzőknek, a harmadikat pedig magának és háza népének tartotta meg. S miközben így cselekedett, az Úr annyira megsokasította nyájait, hogy nem volt hozzá hasonló ember Izrael népében. Tizenöt éves korában kezdett így cselekedni. Amikor húszesztendős lett, feleségül vette saját törzséből – vagyis Júda törzséből – és Dávid nemzetségéből való Annát, Achar leányát, de bár húsz éven át együtt maradtak, sem fiai, sem leányai nem születtek tőle.”

    Ebből a gondolkodásból fakad hamarosan Jézus szüleinek, Joakimnak és Annának a tisztelete is. Érdemes idéznünk Damaszkuszi Szent János homíliájából: „Lássuk kik voltak a Szent Szűz szülei? Joakim és Anna, az örök Igéhez méltó házaspár, akik az összes házastárs között legszentebb összhangban éltek. …Mit kiáltottak? Gyermekért könyörögtek. … Meghallgatta tehát őket Isten, aki könnyen hajlik az irgalomra, nekik ajándékozta Máriát, tündöklő és fenséges ajándékot Éva helyett.”

    Jézus születésének leírása Lukács evangéliumában (2,1–20) jobban összpontosít a világpolitikai eseményekre, Máté evangéliumában pedig a prófétai jövendölésekre (1,18–25). Stílusát tekintve a hírüladás-elbeszélések közé sorolják a szakemberek ezt az elbeszélést, amelynek hagyományos szerkezete: a szereplők bemutatása, az égi küldött megjelenése, az isteni hír elmondása, az érintett tiltakozása, erre a hírnök a kételyt eloszlató választ ad, majd valamilyen megerősítő jelet is, és a hírnök ezzel eltűnik.

    Máté evangélista bemutatja Jézus anyját Máriát, és Józsefet is, az „igaz embert” (19. v.). Érdekes, hogy Máté evangéliumában az isteni hír – ellentétben Lukács evangéliumával (1,26–38) nem Máriához érkezik, hanem Józsefhez, mégpedig azért, mert a férfi nem érti Mária szokatlan terhességét. Lukács megnevezi a hírnököt, Gábor arkangyalt (1,26), Máténál viszont az angyal névtelen (1,20). Lukácsnál az angyal belép Máriához, Máténál viszont Józsefnek álmában jelenik meg. A férfi tiltakozása már a jelenés előtt megszületett, de a jelenés, a terhesség elleni folyamatos ellenkezést Máté Izajás próféta jövendölésével (Iz 7,14) oszlatja el. Az idézett izajási szöveget Máté minden valószínűség szerint az Ószövetség görög fordításából vette, ahol a héber szövegben szereplő ifjú leány szót szűznek fordították. Ezzel a középkori zsidó-keresztény polémia középpontjába került az Iz 7,14nek az értelmezése. Ezen a bibliakritikájáról híres Kálvin annyira felháborodik, hogy hazugoknak nevezi a zsidókat, akik kigúnyolják ezt az isteni titkot. Luther nyakas zsidó érvelésnek tartja a héber szövegre való hivatkozást. Valójában nem bizonyítható, hogy az Izajás szövegében szereplő ifjú leány szót jogosan fordították görögre szűz szóval. A prófétai szöveg eredetileg Hiszkija uralkodásának idejére vonatkozik.

    József életéről olyan keveset tudunk, hogy kétségeinek részleteit sem ismerhetjük meg, de nem is József kétségeinek tisztázása volt az evangélista szándéka. Hogy gondjait József hogyan oldotta meg, arról nem sokat mond el az evangélista, megmarad a prófécia idézése után is az ács személyes titka. Az sem világos előttünk, hogy életében mennyit értett meg Jézus üdvtörténeti szerepéből. Az evangélista ahelyett, hogy felidézné József életét, csak a Szent Családban betöltött szerepét vázolja. A történet nem annyira megvilágosodásával magyarázza magatartását, hanem azzal, hogy „igaz ember volt.” Józsefnek ez a prófétai megerősítése a zsidó házasságjog szerint abban az időben történt, amikor a jegyes kb. egy évig az eljegyzés után rejtve maradt a vőlegénye elől, éppen az ilyen problémák kiküszöbölése miatt. József krízisének ugyanaz a szerepe, mint Mária zavarodottságának Lukács evangéliumában (1,29).

    Az Izajás-idézetnek meghatározó szerepe lett később a vitában Mária szűzi foganásáról és szüléséről. Sőt a József-házasság eszméjének kifejlődésében is nagy szerepet játszott, miszerint Józsefnek Jézus születése után sem volt semmilyen testi kapcsolata Máriával. Ez a vita különösen az ariánus eretnekség idején élénkült fel. Jeromos is bekapcsolódott a teológiai vitába, sőt a szüzesség dicséretére önálló tanulmányt írt. A szüzességet fokozatosan inkább lelki, mint testi értelemben magyarázták. Mátét ez a kérdés nem igazán érdekli, nála ez inkább csak a szöveg hatástörténetéhez tartozik. A szöveg Jézus születésének üdvösségtörténeti vonatkozására összpontosít, Jézus foganását és születését az isteni tervben előre elgondolt tervként igyekszik bemutatni. Mária tehát szült egy gyermeket, amely testileg olyan volt, mint bármely anya gyermeke, de ugyanakkor az Isten Fia. Mária tehát nemcsak embert, hanem Istent szült, ezért Istenszülő. A szöveg Jézus emberi és isteni eredetét kívánja tisztázni.

    A történetkritikai exegéták kérdése: vajon mennyit foghatott fel a későbbi teológiai összefüggésekből Mária és József? Ez a kérdés, ha nem is nyíltan vetették fel a korai keresztény teológusok, de foglalkoztatta őket. A fejlődő Mária- és József-tisztelet kapcsán egyre több legendát mondanak el Mária családjáról és Szent Józsefről is. E színes elbeszélések megvilágítják Mária és József előéletét, valamint bemutatja vallási műveltségét és jámborságát. Az olvasó olyan személyek családi életéről értesül a kánoni evangéliumokból, akik nem egészen véletlenül sodródtak bele az üdvösség történetébe, hanem lelkileg is mélységes kapcsolatban álltak a messiási elképzelésekkel.

    Jézus születéséről és Mária anyaságáról kétféle közegben beszélhetünk. Az egyik közeg képtelen azt a biológiai tényektől elvonatkoztatni, a másik a jámbor vallási közeg pedig nem szokott hozzá, hogy Jézus születését biológiai szempontból is végiggondolja. Ez a két szemlélet sokkolóan ütközik egymással. A vitában Jézus születését övező pátosz szétfoszlik, és a történés lelki vonatkozásai is háttérbe szorulnak. Annyi biztos, hogy Máté evangélista nem egyszerű apás szülést akart bemutatni, hanem Jézus küldetésének isteni vonatkozásáról kívánt szólni. Annyit biztosan állíthatunk, hogy Mária és József könnyebben fogták fel életüket és házasságukat, mint a mai vitatkozók. Megértették, hogy isteni küldetést kell teljesíteniük, és gyermekük nem az övék, hanem Istené.

     

    Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
    Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
    Ezt az imát még nem imádkoztad el!

    Dr. Benyik György IGÉZŐK Évközi 23. vasárnap Mt 18,15–20A testvér figyelmeztetése

    Napi Ima1 imádkozás /layout/img/logo.png

    Szep
    06

    A testvér figyelmeztetése

    Ezt az evangéliumi szöveget az egyházból való kizárás szövegének, vagy a keresztény figyelmeztetés sorrendjének nevezzük. A figyelmeztetés három lépés: a négyszemközti beszélgetés (15. v.), a két tanú jelenlétében lefolytatott beszélgetés (16. v.) és az ügy feltárása az egyház közössége előtt (17. v.). Talán egy kicsit idegen témának hat, hogy ezután következik egy szakasz a közös könyörgés hatékonyságáról (19–20. v.). Feltehetően zsidó-keresztény körökben alkalmazott gyakorlatról van szó, legalábbis erre lehet következtetni, mert az eltávozott testvért a vámoshoz (17b) hasonlítja. A zsidó adóbérlőket nevezték vámosoknak, és gyakorlatilag kiközösítették őket. Ha azonban jobban megnézzük a javasolt eljárást, akkor inkább arról van szó, hogy a megtévedt testvért nem kiközösíteni akarják, hanem különböző beszélgetések segítségével megnyerni a maguk számára. Erre utal a „ha hallgat rád” háromszor is visszatérő kitétele (15b, 17,17b). Vagyis a beszélgetés nem a szakítást akarja törvényesíteni, hanem inkább egy beavatkozásról van szó, a megtévedt testvér és a közösség érdekében. Ha így nézzük, akkor szerves tartalmi kapcsolatot fedezhetünk fel mind az oldásról és a kötésről szóló mondás (18. v.), mind pedig a közös kérésre vonatkozó szövegek között (19–20. v.).

    A véteknek mindig van közösségi hatása, vagy azért, mert a közösség ellen irányul, vagy azért, mert a vétkes a közösséggel nem érzi jól magát többé. Úgy tűnik, hogy Jézus és a korai keresztény közösség is reálisan számolt azzal, hogy egy fejlődő közösség és egy fejlődő egyén életében konfliktusok következhetnek be. Ennek orvoslása igen fontos az egyén és a közösség érdekében. Egy jó közösség ugyanis nem teher, hanem védelem. Ezt Keleten, a szolidáris társadalomban sokkal jobban tudták az emberek, mint manapság, ahol a közösség sok esetben csak korlátoz, de nem segít és véd. Az evangéliumrészletből láthatjuk, hogy a közösség nem hagyja magára a problematikus tagját, hanem megpróbál védelmet nyújtani neki. A diszkréció határait fokozatosan tágítva, hiszen másként viselkedik az ember négyszemközt, és másként a nyilvánosság előtt. A beszélgetések megerősíthetik a bizalmat a problematikus személyek között.

    A vétek nincs megnevezve és konkretizálva, ami arra utal, hogy a közösség egy általános viselkedési normát akar megfogalmazni. A vétkest mint „fekete bárányt” nem akarja azonnal eltaszítani és kiűzni a pusztai magányba, hanem megsegíteni. A közösség a bűntől nem úgy akar megszabadulni, hogy vétkes tagjától megválik, hanem inkább megjavítja azt. Az ősegyházban komolyan vették azt, hogy a tagok vétke a közösség erejét gyengíti. A bűneseteknél a szemtanúk a bizonyítási eljárás miatt voltak szükségesek. Itt lehet, hogy segítenek a meggyőzésben, tehát nem külső szemlélői, hanem aktív résztvevői a beszélgetésnek.

    A baj, hogy ezt a szentírási szöveget hosszú időn keresztül a kiközösítés ideológiai alapjának tekintették. A történelmi egyházakba beleszületett tagok nem maguk választották a közösséget, hanem sok esetben a nyelvvel és a nemzetiséggel együtt kapták. Így annak a védelmezését sem élték meg olyan intenzíven, mint az őskeresztény közösségben. Talán a jó szerzetesi közösségben élik meg leginkább a közösség gyógyító erejét. A civil csoportokban inkább a függetlenség és a be nem avatkozás szempontjai vezetik az embereket. A félreértett személyi szabadság szentsége olyan erős lett, hogy az egyének nehezen tudnak elviselni mindenféle beavatkozást az életükbe. Még kevésbé tolerálják a hibáikra való figyelmeztetést. Hovatovább már ez a gyakorlat az antiszociális embertípus tömeges méretű kitermeléséhez vezet. Mindenki úgy védi a szabadságát, mintha a magány várába való visszavonulás az emberi kiteljesedés legfőbb feltétele lenne. Ez a szöveg olyan környezetben született, ahol az emberek testvérnek tekintették egymást, és egymásról feltételezték a jóindulatot és nem az ellenséges magatartást prekoncepcionálták. Ezért ennek a gyógyító beszélgetéssorozatnak az alkalmazása manapság még nagyobb körültekintést igényel. Csak akkor van esélyünk arra, hogy beavatkozásunk sikerrel jár, ha az érintett maga tapasztalja a jóindulatunkat, amelyet értékesebbnek tart, mint a beszélgetés okozta fájdalmat.

    A zárkózott testvér imája

    Jézusom, áldj meg engem, és gondolj rám, mert egyedül vagyok. A szívem összezsugorodott kemény szívektől. Bezárult, mert elhitte a gonosz játékait a világban. Áldj meg engem. Körülnéztem és láttam, hogy nem vagyok egyedül. Körülnéztem és észrevettem, hogy másoknak is összeszorult a szíve. Körülnéztem és megdöbbentem a szeretetre éhes szemektől. Magamat láttam bennük, testvéreket gyűjtöttem magam köré. Testvéreket, akikkel szeretetből formáljuk egymást. Nem indulatok, hanem az igazság által. Összekapcsoljuk életünket, felelősek vagyunk egymásért. Egymás szíveinek orvosai vagyunk, sérüléseinket bekötözve már tudunk adakozni szeretetedből. Áldj meg engem, Uram, hogy büszkeségemet elfelejtve meg tudjam tenni az első lépéseket a körülöttem élők felé. Amen.

     

    Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
    Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
    Ezt az imát még nem imádkoztad el!

    Dr. Benyik György IGÉZŐK Évközi 22. vasárnap Mt 16,21–27Emberi módon gondolkodol

    Napi Ima1 imádkozás /layout/img/logo.png

    Aug
    30

    Emberi módon gondolkodol

    Sokan követték Jézust a kenyérszaporításig, de kevesen a Golgotáig. Jézus gyógyításai, az Isten nevében tett könyörületes gesztusai, növekvő népszerűsége, szellemes visszavágása a kor legműveltebb vallási vezetőiben, a farizeusokban azt a képzetet keltették, hogy egy nagyhatalmú vallási népvezér van születőben. Ezt a népvezért akkor Messiásnak, pontosabban Királyi Messiásnak nevezték. Nem véletlen, hogy korábban a zélóták is puhatalóztak, hogy ők milyen támogatásra számíthatnak Jézus jövendő országában, ha átveszi a hatalmat.

    A tanítványokat hideg zuhanyként érte a kijelentés, hogy majd megölik az Emberfiát (21. v.). Feltehetően a mondat többi részére oda sem figyeltek, így Péter sem. A történetben Máté arra utal, hogy ez és ehhez hasonló kijelentések nemcsak egyszer hangzottak el, hanem többször is (21. v.). Vagyis amit itt olvashatunk, jószerével nem egyetlen mondás írásos változata, hanem ezen figyelmeztetéssorozat összegzése csupán. Világosan látszik Máté evangéliumában, hogy az Isten terve és az emberek terve gyökeresen eltér egymástól. Az eltérés oka, hogy mind a messiási eszméről, mind az Isten országáról, mind pedig az üdvösség és a szabadítás elképzeléseiről másként gondolkodtak az emberek, Jézus tanítványai, valamint a szóvivőként fellépő Péter is. Jézus kijelentését tragikus butaságnak, meggondolatlan lépésnek tartják, aminek bekövetkeztét meg kell akadályozni. Jézus tanítványainak a reakciója jóindulatból és a Mesterük iránt érzett féltésből fakad.

    Péter aggódó ellenkezésére Jézus szokatlanul és váratlanul agresszíven reagál. Pétert sátánnak nevezi, mert emberi módon (23. v.), nem pedig Isten tervei szerint gondolkodik. Ez a történet fordulópontja, az összecsapás csúcsa. Jézus a vele kapcsolatos isteni tervek nyilvánosságra hozatala után új szempontból hívja fel a figyelmet a követésére. Önmegtagadásra szólít, olyan értékre, amely az életet gazdagítja. Ennek ellentéte pedig az élet fokozatos elvesztéséhez vezető út és életforma. A Péter–Jézus összecsapás középpontjában ugyanis az életér való aggódás áll. Erre a félig kimondott aggodalomra válaszol Jézus, az élet megmentésének és elvesztésének dilemmáját egészen új szempontból világítva meg az önmegtagadással (25. v.). Jézus számára a világba való lét alkalom lelkünk tökéletesítésére, és ehhez hozzátartozik a gonoszság elleni harc, küzdelem a démoni világ ellen, a bűn és saját bűnös hajlamaink ellen. Jézus és nyomában a kereszténység létének alapja ez a küzdelem, amelynek során születik meg az igaz keresztény ember. Nem az eleve lemondásról, a világ elhagyásáról van itt szó. Nem a szenvedés kereséséről, a bűnös világ megvetéséről, hanem a gonoszság elleni küzdelemnek a folytatásáról, a szenvedések és az élet árán is. Ez a küzdelem teszi az ember lelkét értékessé. Jézus retorikus felkiáltása: „Mit is adhatna az ember cserébe a lelkéért?” (26. v.). Ez a mondat az adott helyzetben érthetetlen pusztába kiáltott szó volt. A szenvedéstörténetből tudjuk meg, Péter is ment a maga útján, a főpap udvarán megtagadta Mesterét, hogy mentse a saját életét. Talán a felismerése ezután következett be. Ne feledjük, a többi apostol eltűnik a szenvedéstörténetből a Getszemáni-kerttől kezdve. Ami azt jelenti, Jézus felhívása itt ebben a jelenetben még a legbensőbb tanítványi körben is süket fülekre talált. Az önmegtagadás helyett a tanítványi kör a szenvedő Messiás elképzelést elvileg elutasította, és a szenvedő Krisztust a legsötétebb órában megtagadta.

    Az egyház és a lelkiség történetében ebből a kijelentésből kiindulva örökös lelkiismeret-furdalást és erősen sulykolt kollektív bűntudatot prédikáltak a reformáció előtt és után a keresztény templomokban. A II. Vatikáni Zsinat után pedig az ún. öröm-keresztények elbagatellizálják ennek a konfliktusnak a jelentőségét. Jézus nem hozsannázott és allelujázott a keresztfán, hanem szenvedett és fájdalmában üvöltött. A szenvedés felajánlása az ellenségemért minden keresztény lelki fejlődésnek a csúcsa és kulcskérdése. Az önmegtagadás megértése a lélek mélyén a keresztény bátorság megszületésének nagy pillanata. Ismerjük el, nem minden egyházi adófizető, sőt még a felszentelt papok és a fogadalmat tett szerzetesek közül sem jutnak el mindannyian idáig. Ez azt jelenti, nem mindenki képes Isten tervei szerint gondolkodni.

    Az értetlenkedő Péter imája

    Köszönöm, Uram, hogy te vagy Krisztus, az élő Isten Fia, az Üdvözítő, aki új életet ajándékozol mindannyiunknak.

    Uram, sokszor nem értem terveidet, céljaidat, eszközeidet vagy az eseményeket, amelyek megtörténnek veled, velem, velünk, körülöttünk. De tudom, hogy a te útjaid nem a mi útjaink. Küldd el a Szentlelket, hogy általa megérthessük, megérezhessük a kereszt titkát, üdvösségre és új életre szülő tervedet, és hogy a Lélek bölcsessége által felismerhessük életünkben tőled kapott keresztünket, amelyet az ő erejével akarunk hordozni. Add, hogy megláthassuk, megpróbáltatásaink növekedésünkre szolgálnak, és így örvendezhessünk a belőlük fakadó gyümölcsöknek. Amen.

     

    Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
    Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
    Ezt az imát még nem imádkoztad el!

    Dr. Benyik György IGÉZŐK Évközi 21. vasárnap Mt 16,13–20Kinek tartják az emberek az Emberfiát?

    Napi Ima0 imádkozás /layout/img/logo.png

    Aug
    23

    Kinek tartják az emberek az Emberfiát?

    Budapesten egy múzeummá alakított templomépületben Hermann Nitsch liberális művész egy sokkoló kiállítást rendezett, amelyen egy disznót feszítettek keresztre. Számára Jézus Krisztus nem az Isten Fia, Megváltó, hanem csak egy a témák közül, mellyel jól lehet sokkolni a nézőközönséget. A közömbös embereket is megdöbbentette, hogy a liberális polgármester a tiltakozások ellenére sem záratta be a kiállítást. Vajon ezek az urak kinek tartják Jézust, az Emberfiát? Valószínűleg egy lejáratni való személynek. Soha nem gondolják végig, hogy milyen vétket követnek el azzal, hogy a szakrális érzéseket meggyalázzák.

    Évekkel ezelőtt a Jézus Krisztus utolsó megkísértése c. filmmel sokkolták a hívő nézőket, akik a film kapcsán szembesültek azzal a ténnyel is, hogy Jézus Krisztus ember is volt, de soha nem gondoltuk végig azt, hogy milyen ember is volt.

    A nyilvános működés idején Jézus tekintélyét még nem védte híveinek és barátainak csapata. Mindössze néhányan, akik őt meg akarták hallgatni, töprengtek el, kit is hallottak valójában. Aszerint hogy mit értettek meg szavaiból, nevezték Jézust prófétának, törvénytanítónak stb.

    Ha manapság Jézus személyéről beszélünk, a teológusokat az évszázadok folyamán kialakult dogmatikai definíciók kötik és segítik, irányítják és eligazítják. Sajnos ezeket a definíciókat az átlag ember nem ismeri, ezért a legnagyobb példányszámú sajtótermékekből tájékozódik személyéről. Fel kell tenni a kérdést, hogy kicsoda Jézus Krisztus egy újságírónak, egy regényírónak, egy történésznek? Egy újságírót az érdekli, milyen szenzációt lehet belőle csinálni, tehát a Jézus személyével kapcsolatos pletykákra kíváncsi. Egy regényírót mindig a fantázia irányítja, aszerint formálja alakjait, amiben ő hisz. Következésképp nem Jézus alakja tanítja őt, hanem Jézus alakját használja fel saját tanításainak népszerűsítésére. Ezért olyan gazdag a Jézus-irodalom a német nyelvterületen is, Reimarustól kezdve Pinchas Lapide-ig (németül is beszélő zsidó teológus).

    A történésznek Jézus az a személy, akiről mindenféle hívő és nem hívő adatot, bizonyítékot, dokumentumot össze kell gyűjtenie, minden írást, ami dokumentálja a földi életét. A történészek számára Jézus sohasem lesz Isten Fia, Megváltó, mert csak földi kategóriákban gondolkoznak róla. Feltámadását nem tekintik történeti ténynek, mert egy más világhoz köt. Csodáit is csak legendáknak tartják.

    S kicsoda Jézus Krisztus a hívőnek? Sokkal több, mint egy dogmatikai definíció, több mint kuriózum, több mint történeti személy, több mint egy rendkívüli személyiség. Jézus a hívőnek kalauz, segítő, menedék.

    Ezután feltehetjük magunknak a kérdést, kicsoda nekem Jézus Krisztus? Egy érdekes vallási téma, egy tőlem független életmódot élő tanító, vagy az én tanítóm, barátom, menedékem és Megváltóm? Erre a kérdésre egyszer nagyon komolyan, őszintén felelni kell mindannyiunknak.

    Péter, a szikla imája

    Uram! Kérdést tettél föl, pedig én válaszokat nem tudok.

    Hitem megvallása miatt sziklának neveztél, pedig gyenge és kicsinyhitű vagyok.

    Azt kérted, tartsam össze az egyházat, pedig sokszor én rendítem meg alapjait.

    Nekem adtad a kulcsokat, pedig megnyitni csak te tudod a szíveket. Krisztus! Tedd hitelessé válaszaimat, formáld hitemet, erősítsd alapjaimat, nyisd meg szívemet. Amen.

     

    Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
    Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
    Ezt az imát még nem imádkoztad el!

    Dr. Benyik György IGÉZŐK Szent István király ünnepe Mt 7,24–29„Aki hallgatja szavamat és tettekre is váltja…”

    Napi Ima0 imádkozás /layout/img/logo.png

    Aug
    20

    „Aki hallgatja szavamat és tettekre is váltja…”

    Szent István király a pogány Vajk néven élt, amíg a bajor Pilgrim passaui püspök meg nem keresztelte egyházmegyéje védőszentje István diakónus és vértanú nevére. Nemcsak a latin nyelvet sajátította el, hanem a nyugati műveltséget is. Vallási fejlődését egyengette Adalbert prágai püspök, aki megbérmálta, és valóban a felnőtt keresztény meggyőződéshez segítette az ifjú trónörököst. Ráadásul közreműködött, hogy Gizella személyében egy olyan bajor hercegnőt kapjon, aki feleségként a cluny szellemben megújuló keresztény lelkiséget képviseli. Szent István király ünnepe ereklyéinek fellelésének napján, augusztus 20-án (1083) van. 1092-ben a Szabolcsi Zsinat munkaszünetet rendelt el erre a napra, 1625-ben pedig az országgyűlés rendjei egyetértésben azt kérték a pápától, hogy István és Adalbert miséjét vegye föl a Római Misekönyvbe, zsolozsmáikat a Római Breviáriumba. XI. Ince pápa teljesítette kérésüket és 1683-ban Szent István tiszteletét az egész világegyház számára kiterjesztette. 1990-től István király ismét Magyarország égi patrónusa.

    A mai evangélium az első zsoltárból ismert két út tanítását tárja elénk, bölcsességi példázatként. Az alapkép: a szilárd és az ingatag fundamentumra épített ház. A ház nem más, mint Jézus tanításának a gyakorlati megvalósítása. A két felhívás, a kősziklára épített ház (24. v.) és a homokra épített ház (26. v.) ugyanannak a példázatnak a két egymással ellentétes formája, a bölcs és a bolond cselekedeteinek képi megfogalmazása. Úgy tűnik, a Máté által ismert egyházban nemcsak egyház építők, hanem meggondolatlanok is akadnak. Az utóbbiak felszínesen tartoznak csak az egyházközséghez: ha ellenvéleménnyel vagy ellentétes állásponttal találkoznak, összeomlanak. Az is lehet, hogy csak hangoztatják keresztény voltukat, de nem cselekszenek, ami ebből következik (6,46). A szavak és a tettek összhangjáról vagy különbségéről olvashatunk Jakab levelében is: „Testvéreim, mit használ, ha valaki azt állítja, hogy van hite, belőle fakadó tettei azonban nincsenek? Üdvözítheti a hite?” (2,14). Mindkét példázat a Q forrásra vezethető vissza. Máté és Lukács példázata azonban eltér egymástól. Máté azonos házról, de eltérő alapról beszél. Tehát ugyanaz a ház/egyház omlik össze, nem tettekre épül. Az eltérő alapok kívülről nem látszanak, csak a vihar teszi láthatóvá. Vagyis a nehézségekben a tettek azok, amelyek megmutatják a hit és a szavak szilárdságát. Lukács elbeszélése Máté egy variációjának tűnik, a kettős példázat némiképp másként fogalmazódik meg: a ház egyik esetben mélyre ásott alapra épül (7,48), a másik esetben puszta földre (7,49). Mindkét esetben világos, hogy az alap a tettekre váltott tanítás. Jézus nem a Tóra tanulmányozására hív fel, hanem szavai meghallására és tanítása megvalósítására. Máté evangéliumában ez a példázata a hegyi beszédet zárja le, ezért fokozottan hangsúlyos. A kép a hagyományos bölcsességi tanítások közé illeszthető, és a bölcsességi könyvekből ismert okos–balga ellentétes mondásokkal rokon. A példázat azonban eszkatológikus vonatkozásokat vet fel, és az utolsó ítéletre utal. A vihart Hiláriusz a belső lelki tapasztalatokra vonatkoztatja, a hízelgésre, a rossz vágyakra és az ördög tetteire. Euthymosz Zingabenos a démonikus tettekre. Órigenész már azt hangsúlyozza, hogy a szikla nem más, mint Krisztus (vö. 1Kor 10,4). Krizosztomosz számára a teremtő Isten a sziklaalap. A reformációban az a meggyőződés erősödött meg, hogy az egyéni jámborság és jócselekedetek csak akkor épülnek szilárd alapra, ha az Krisztus. Maldonatus szerint az Istenbe vetett bizalom ajándékba kapott alap. A katolikus szövegmagyarázók számára mindig világos volt, hagy a helyes hit jócselekedetekkel párosulva lehet szilárd alap.

    Amikor ezt a szöveget Szent István király ünnepén olvassuk fel, óhatatlanul alkalmazott értelemben az első királyunk politikáját vizsgáljuk meg az evangélium tanításával. Istvánnak nem annyira az volt a feladata, hogy a keresztény tanítással megismertesse népét, hanem hogy országát a nyugati kereszténységhez kapcsolja, és ellássa olyan egyházszervezettel, amely képes az ország keresztény nevelését és kulturális felemelkedését biztosítani. A saját keresztény nevelése után az ország keresztény neveléséhez fogott, amely igen összetett feladatot jelentett. Függetlenséget és működőképes országot kellett teremtenie.

    Függetlenségének jele volt a II. Szilveszter pápától kért királyi korona, mely abban segített, hogy ne kelljen sem a Német-római Birodalommal, sem Csehországgal hűbéri viszonyba kerülni. De ugyanakkor az apostoli királyi megbízatás azt is jelentette, hogy az egyház működését is felügyelnie kellett. Azt látjuk, hogy István király egy hosszú uralkodás végén maradandó művet alkotott, és ennek lelki alapjairól Imrének írt Intelmeiből kaphatunk ízelítőt: „Bárkit is, aki a kevélység gőgjétől pöffeszkedve, az Isten házát megvetendőnek véli és az Istennek szentelt és az Isten tiszteletére a királyi mentesség védelme alá helyezett birtokokat gyalázattal illeti, vagy megkárosítani merészkedik, mint Isten házának megtámadóját és megsértőjét, közösítsék ki.”

    A politika és a keresztény vallás összeegyeztetése egy uralkodó számára nem volt könnyű feladat. Mégis sokan úgy vélték, hogy Szent Istvánnak ez a kor viszonyai között a kortársainál sokkal jobban sikerült. A ránk maradt dokumentumokból egészen világos, hogy ő nem politikai ügyeskedés miatt választotta a keresztény hitet és a Nyugati Egyházat, hanem mélységes meggyőződésből maga és népe számára nevelőeszköznek fogta fel a keresztény tanítást és a keresztény tetteket.

    Sok esetben azt gondoljuk, hogy csak kiemelkedő személyiségek etikai magatartása befolyásolja a nemzetek sorsát. Valójában a nagyok és a kicsik, a nyilvánosság előtt mozgók és a névtelenek szavainak és tetteinek etikai irányultsága biztosít alapot egy jobb emberi közösség kifejlődésére. A hazugság és a kétszínűség rövid távú sikereket ér el, és azzal is nehezíti a helyzetét, hogy nagy számban termeli ki a hazug, kétszínű embereket. Ezek egymást nehezen tudják etikailag, emberileg erősíteni, inkább egymás alól húzzák ki a talajt. Soha nem az igazak döntik meg a hazugok uralmát, hanem a hazugság belső ellentmondásai ássák alá a legzseniálisabban kiépített rendszert is.

     

    Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
    Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
    Ezt az imát még nem imádkoztad el!

    Dr. Benyik György IGÉZŐKÉvközi 20. vasárnap Mt 15,21–28 A kánaáni asszony

    Napi Ima0 imádkozás /layout/img/logo.png

    Aug
    16

    A kánaáni asszony

    Ennek a történetnek az allegorikus értelmezése végigkíséri az egész középkort. Eszerint Jeromos és Hilariusz is, a prozeliták szimbólumának tartja a kánaáni asszonyt. A fiakat Izrael fiainak tekinti, a pogányokat kutyáknak, a kenyeret Isten országának vagy a vallási tanok összességének. Eszerint az egész történetet spiritualizálták. A Tridenti Zsinat utáni katolikus exegéták elsősorban az alázatra való oktatásra használták a történetet. Kihangsúlyozták, hogy a kánaáni asszony elfogadja, hogy „kutyá”-nak nevezzék, és éppen az alázatával nyeri meg Jézus jóindulatát.

    Mindkét irányzat azonban megfeledkezik egy szempontról: Jézus nem foglalkozik pogányokkal. Az ő mozgalma eredetileg a zsidóságon belüli lelki megtisztulási folyamatok közé tartozott. Itt viszont Jézus túllép a zsidóságon, és úgy dönt, hogy a pogányokat is megszabadítja a démonoktól. Talán a történet arra válaszol, miért volt olyan könnyű a zsidó-keresztényeknek nyitni a pogányok felé, és miért is lendült át a zsidó-keresztény közösségek pogányokat megtéríteni akaró szándéka egy új közösség, a keresztelésen alapuló egyház megteremtése felé. Jóllehet vita alakult ki arról, hogy vajon Tírusz és Szidon vidéke zsidók lakta területnek vagy pogány lakta vidéknek számít-e. A tanítványok kéréséből világos, ők nem akarják, hogy Jézus átlépje gyógyításaival a zsidóság körét. Jézus ezt mégis megteszi.

    A zsidóság kemény vallási elzárkózása a pogányoktól EzdrásNehemiás korára, a Kr. e. 4. századra vezethető vissza, amikor a Babilonból visszatért zsidók még saját hitsorsosaikkal, a szamaritánusokkal sem akartak közösen templomot építeni. Azt viszont talán kevesen tudják, hogy ebből az időből származik a legszebb prófétai novella, Jónás könyve, amelyben a legnagyobb teológiai szenzáció nem Jónásnak a cethal gyomrában való életben maradása, hanem az, hogy hatásosan prédikál a pogány Ninivében, amely megtér. Jónás próféta legnagyobb felháborodására Isten nem pusztítja el a várost. Jónás könyve a zsidóság elzárkózását bírálja, és nem osztja azt a nézetet, hogy Isten irgalmában csak a zsidók részesülhetnének – erre a megtérő pogányok is számíthatnak.

    Isten jóindulatát és gyógyító erejét minden vallási közösség a saját tagjaira akarja korlátozni. Jézus ebben a történetben szembeszáll a tanítványaival is. Mindössze az asszony elkötelezettségére kíváncsi, és – feltehetően a tanítványok megrökönyödése ellenére – meggyógyítja a leányt. Ezzel a szimbolikus cselekedetével bizonyítja, hogy Isten irgalma nem tűr semmilyen korlátot. Ő pedig Isten irgalmáról és könyörületéről tesz tanúságot minden esetben.

    Ezt a történetet érdemes mélyen az emlékezetünkbe vésni. A mi segítőkészségünket és jóindulatunkat is számos tényező korlátozza. Szívesebben segítünk testvéreinken, hittestvéreinken, a keresztény rászorultakon, mint az ateista, muszlim vagy buddhista betegeken. Pedig egy anya aggodalma gyermeke betegsége miatt, nem vallásilag motivált. Isten előtt minden beteg gyermek éppen olyan értékes és fontos, és nem számít a valláshoz vagy a felekezethez való tartozás. Nehéz Isten könyörületével lépést tartani, és nehéz Jézus szeretetének nyitottságát követni. A szenvedővel való áldozatot is vállalni kész együttérzés könnyen korlátozódik mondvacsinált érvekkel. Amit Jézus jelzői kifejeznek, az nem más, mint az általános emberi megbélyegzés viszszajátszása a történetben. Jézus előbb úgy viselkedik, a segítséget kérő asszonnyal, úgy érvel, mint ahogyan a tanítványai viselkedtek volna az ő helyében. Ők már az elején azt kérték, teljesítse kérését, mert kiabál utánuk (23. v.)! Csak azt értették meg az asszony viselkedéséből, hogy nekik kellemetlen. A problémáját fel sem fogták. Jézus ennek ellenére foglalkozott vele, kezdettől fogva megértette az asszony nyomorúságát, és szembeszállt a tanítványok konformista szemléletével. A történet kapcsán kérdezzük meg magunktól: tudunke segíteni, vagy csak le akarjuk rázni a bajba jutottakat, hogy ne zavarják életünket? Jézus és az Atya nem vonult vissza a problémák világából abba a mennyországba, amelyet a mi vallási fantáziánk festett. Jézus nemcsak meghallgatta a hozzá kiáltókat, hanem melléjük is állt, és segített nekik.

    A kánaáni asszony imája

    Jézus! Kétszer is kértem segítségedet, de alig akartál meghallgatni. Érvelnem kellett neked, míg végre úgy történt, ahogy szerettem volna. Kierőszakoltam segítségedet? Nem, azt nem lehet. Szívem legmélyéből kiáltottam hozzád, de úgy lett, ahogyan te akartad. Azért tettem így, mert egyszer azt mondtad: „Zörgessetek, és ajtót nyitnak nektek!”

    Én zörgetek, Uram, de legyen meg mindig a te akaratod. Amen.

    Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
    Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
    Ezt az imát még nem imádkoztad el!

    Dr. Benyik György IGÉZŐK Nagyboldogasszony Lk 1,39–56„Áldott a méhed gyümölcse!”

    Napi Ima1 imádkozás /layout/img/logo.png

    Aug
    15

    „Áldott a méhed gyümölcse!”

    A legősibb Mária-ünnep az Egyházban, Mária halálának és mennybevételének emléknapja. Az 5. századtól ismerték. Jeruzsálemben augusztus 15-én, az „Istenszülő napja”-ként ünnepelték. Konstantinápolyban erről az eseményről december 26-án emlékeztek meg. Neve natale, vagyis mennyei születésnap. Latinul „dormitió”nak (elszenderülés) is nevezték, görögül pedig „komeszisz”-nek. A gall liturgiában a hatodik-hetedik században feltűnt Mária mennybevételének ünnepe. Rómában augusztus 15-én tartották. XII. Piusz pápa 1950. november 1-jén dogmaként hirdette ki, hogy Mária testestül-lelkestül felvétetett a mennybe (Munificentissimus Deus bulla). Ezzel együtt azonban nem mondta ki, hogy Mária halála és feltámadása ugyanaz lenne, mint Jézusé. Már a 2. századtól kezdve olvashatunk elbeszélő történeteket Mária elszenderüléséről és tranzitusáról. Mária tranzitusát az apokrifekben Hénok és Illés mennybemeneteléhez hasonlítják. Mária elszenderüléséről, mennybemeneteléről és mennyei tartózkodásáról a 2. századi apokrif, Mária evangéliuma is beszámol. Az 5. századi etióp irodalom része az elszenderülés könyve. Ebben a században olvashatunk először Mária temetéséről. A korabeli Pszeudó-János könyve szintén beszámol Mária elszenderüléséről és mennybeviteléről. Szent Bernát erről a témáról így vélekedik: „A dicsőséges Szűz ma felmenvén a mennyekbe, minden bizonnyal nagymértékben növelte az égi lakók örömét. Hiszen ő az, akinek üdvözlő szavára azok is örömben törtek ki, kik meg sem születtek”.

    Lukács evangéliuma szerint Mária meglátogatja Erzsébetet (1,39–56). Így kapcsolódik egymáshoz a hagyomány (39. v.) Keresztelő Jánosról és Jézusról. Erre először az angyal utal abban a jelenetben, amelyben Jézus születését adja hírül és bizonyítja Erzsébet terhességének a tényét („Lásd, rokonod, Erzsébet is fogant öregségében…”). Mária és Erzsébet kölcsönös kiválasztottságát és a gyermekvárást övező elképzelések ebben a történetben kapcsolódnak egybe. Keresztelő János első rugdalódzása (41. v.) lesz az első isteni jel Erzsébet méhében, amely egybeesik Mária látogatásával és köszöntésével. Arra a kérdésre nem lehet válaszolni, hogy honnan tudja mindezt Lukács evangélista. (Hasonló történetet nem olvashatunk az Ószövetségben sem.) A történet mindenesetre arra szolgál, hogy előkészítse Mária imádságát, himnuszát.

    A Magnificat műfajilag kapcsolódik az ószövetségi himnuszokhoz és zsoltárokhoz, továbbá ahhoz a különös imairodalomhoz is, amelyet a hellenista zsinagógákból ismerünk (néhány példáját a kumráni szövegekben találhatjuk meg vagy Salamon zsoltáraiban). A legfontosabb, hogy az ember személyes helyzetében hálával, dicsérettel forduljon az Istenhez. Brown R. E. véleménye alapján mind a Magnificat, mind a Benedictus Lukács által írt ének – amelyet Mária és Zakariás szájába ad – a megvizsgált műfaji kapcsolatok alapján a hellenista zsinagógahimnuszok keresztény átköltése. Ezeknek az himnuszoknak a sajátossága, hogy Istent elsősorban Teremtőként tisztelik, és a történelmet irányító Isten képzetét saját helyzetükből írják le. Ezzel persze a himnuszköltő személye és vele kapcsolatos tettek is üdvösségtörténeti jelentőségűvé válnak. A himnuszban dicsőített isteni tettek, az irgalmazó Isten (50. v.), a gőgösök megalázása (51. v.), az uralkodók megalázása (52. v.), az egyszerűek felemelése (52b), az éhezők kielégítése (53. v.), és Izrael segítése (54. v.) olyan kijelentés, amelyet nem feltétlenül kell kapcsolatba hoznunk Mária és Erzsébet találkozásával. Ezeknek a párhuzamait megtalálhatjuk a zsoltárokban is, vagy a korábban felsorolt párhuzamos irodalom kiemelkedő alkotásaiban. Lukács stílusára jellemző, hogy a történet fordulópontjára himnuszt, beszédet vagy egyéb kijelentést iktat az események megvilágítására. Evangéliumában található gyakori imák az ősegyház imakultúráját és emelkedett szemléletét tükrözik vissza. E módszerrel Lukács az evangéliumában még a legsötétebb tragikus jeleneteket is szelíd Isten-dicséretté változtatja. Isten közvetlen közelségének élménye ugyanis az ősegyházban a legborzasztóbb helyzeteket is elviselhetővé tette. Ez a gondolkodás szerves folytatása a Kivonulás könyvében található csodaélmény átélésének. Innentől kezdve a zsidók nem távolságtartóan mesélték el azt, amit az Isten az ősatyákkal tett, hanem igyekeztek mindazt átélni. Lukács feladatának érzi, nemcsak Jézus gyermekkorának elmesélését, hanem azt is, hogy bekapcsoljon bennünket a szereplők érzésvilágába. Az evangélium szövegétől függetlenül is elmondható imák segítségével pedig az ősegyházi közösségbe viszi bele azt az érzést és vallásosságot, amelyet Jézus életének tanúi átéltek. Lukács számára tehát Jézus születése nem a múltból örökölt karácsonyi rege, hanem élő érzésvilág, amelyet olvasói mindig átélhetnek, azonosulva az ősegyház hitével.

    Sokak előtt ismert a mondás, „a hit hallásból ered”. Ez azonban nemcsak bibliai történetek elismétlését jelenti, hanem azok átélését is. Lukács azon fáradozik, hogy úgy örökítse át ezeket az eseményeket, ahogyan tanítássá váltak a szereplők számára, tehát az érzésvilágot is átörökíti az olvasónak. Enélkül ugyanis a történetek csak egyszerű elbeszélésekké silányulnának. A Máriáról és Erzsébetről szóló történetek lelkesítették a keresztény asszonyokat. Megtanulták ugyanis, hogy a gyermekszülés által átéljék azt az örömet, amelyben a két szent példaképnek, Máriának és Erzsébetnek volt része. Minden új gyermekkel új prófétai személy, a hit újabb közvetítője születhet meg. Az anyaság élménye az evangéliumban különösen felmagasztalja a nőket, akik ilyen módon a teremtő Isten munkatársai lesznek. Az ősegyházban megbecsült csoportot alkottak a keresztény nők, akik a közösségen belül egyenrangúnak érezhették magukat. A mostani történetből kiderül, hogy a közösségen kívül nem biztos, hogy értették titkukat, de az isteni vezetésű egyház (aki közösségileg is Isten vándorló népe volt), felkarolta őket. Ily módon Mária és Erzsébet találkozása nem két nő magánéleti eseménye lesz, hanem üdvösségtörténeti találkozás. Ezt számos költemény és festmény mindig ebből a szempontból ábrázolta. Talán a Szent Lukács-i elbeszélés azt a hitet is erősítette, hogy nincs kisember, és jelentéktelen születés, mert minden ember életének eseményei bekapcsolhatók az üdvösségtörténetébe. Ez a felismerés megszívlelendő igazság főleg azok számára, akik úgy érzik, őket nemcsak az emberek, hanem az Isten is elhagyta.

    Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
    Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
    Ezt az imát még nem imádkoztad el!

    Dr. Benyik György IGÉZŐKÉvközi 19. vasárnap Mt 14,22–33 Jézus a vízen jár

    Napi Ima2 imádkozás /layout/img/logo.png

    Aug
    09

    Jézus a vízen jár

    Egy izraeli utazási iroda elhatározta, hogy Jézus vízen járásának élményével megajándékozza a Genezáreti-tóhoz látogató turistákat. Öt centiméterrel a víz felszíne alatt vastag üveget feszítenek ki, és a turista a belépőjegy ellenében megtapasztalhatja, hogy mit jelentett a vízen járás Péternek. Lehet, hogy a jövőben az utazási irodák így fogják reklámozni a Genezáreti-tóhoz szervezett utakat: „Próbálja ki ön is a vízen járást!” El kell ismerni, hogy ez nem túlságosan tiszteletreméltó eljárás, de ügyes reklámfogás. Az emberek szeretik a kuriózumokat, és abban a környezetben biztosan sokan vágynak a vízen járás élményére.

    Kérdés azonban, hogy ez volt-e a csoda célja? Mit akart Jézus ezekkel a rendkívüli jelekkel? A vízen járás történetének több változata szerepel a Bibliában, de mindegyik színhelye a Genezáretitó, és mindegyikben Jézus és Péter a főszereplő. A részletekben már eltérnek a történetek.

    A vízen járás a kenyérszaporítás után történik, amikor Jézusnak szinte ki kell menekíteni tanítványait a tömegből, amely őt királlyá akarja választani. Jézus ebben a történetben egyedül marad, mint később a Getszemáni-kertben. A bárka a történetben az egyházat jelképezi. A bárkában Jézus nélkül a tanítványok kétségbeesve eveznek, semmilyen kiutat nem látnak, de az világos számukra: a természettel nem tudnak megküzdeni. Sőt az evangélista a feszültség fokozása céljából megemlíti, hogy a negyedik őrváltás ideje, azaz éjszaka volt.

    A történet tehát egyrészt csodaelbeszélés, másrészt példázat. Ha eddig nem volt világos, mindenképpen kiderül, amikor Jézus a vízen feléjük közeledik. Ők a segítséget inkább kísértetnek tartják. A félelem átprogramozza az érzékeiket. Félelmüket csak Jézus hangja („Bátorság! Én vagyok, ne féljetek!”) oszlatja el. Feltehetően Péter ellenőrizni akarja azt, amit lát, ezért kéri, hogy ő is a vízen járhasson. A kíváncsisága legyőzi a félelemét, majd végül a félelem lesz úrrá rajta, és kezd süllyedni.

    A történetben az izgalmas elbeszélés keveredik a szimbolikus tanítással. Sőt kiderül, ez a tanítványoknak egy olyan élménye, amelyből kezdettől fogva levonták a következtetést. Rövid idő alatt megélték a dicsőséget a kenyérszaporítás kapcsán, a menekülést a tömeg indulatai miatt, a félelmet az elszabadult elemek viharában, és végül a találkozást azzal a Jézussal, aki a másik partról jött. Fölfedezték, hogy Jézus az eseményeket mindig máshonnan nézi, irányítja, mint ahol ők vannak. Ezt a történetet, közös élményüket, tovább adták az egyháznak, azoknak, akik szavukban hittek. Jézus fölemel bennünket, megpróbál bennünket, de minden veszélyből kiment bennünket. Az egyháznak, a hívőnek, csak Jézusban van biztonsága.

    Ez volt az a rendkívüli élmény, amelyet a Genezáreti-tavon átéltek a tanítványok. Ezt nem pótolja az a vastag üveglap, melyet öt centire a víz alá akarnak feszíteni. Ugyanis ebben a történetben az utazás a hívő egyház kalandjairól szól, amelyeket csak hitben lehet átélni. Ezt semmilyen német, osztrák vagy izraeli utazási iroda nem tudja nyújtani, csak Krisztus, aki a mi biztonságunk és hitünk tárgya.

    Az elmerülő Péter imája

    Uram!

    Amikor csónakodban evezek – sokszor távol vagy, de helyettem is imádkozol.

    Amikor ellenszélben vagyok – te tartod meg csónakodat.

    Amikor felém jössz a vízen járva – hitetlenkedem és rémüldözök. Amikor így szólsz: „Ne féljetek!” – magamban kezdek bízni. Amikor elmerülve megijedek – felém nyújtod kezedet.

    Amikor újra és újra kételkedem – akkor tudom megvallani hitemet. Amen.

    Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
    Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
    Ezt az imát még nem imádkoztad el!

    Küldetésünk

    Amikor a szeretet és a béke nyelvét használjuk, ez lehetővé teszi számunkra, hogy párbeszédet folytassunk másokkal, még azokkal is, akik különböznek tőlünk. Ezzel a párbeszéddel kezdjük jobban megérteni egymást, lehetővé téve számunkra, hogy kövessük Jézust egy békésebb világ megteremtésében. ​​​​​​A Kattints és Imádkozz egy lehetőség, hogy a most élő generációk a digitális világban megváltozzanak. "Isten hűséges és a reményünk benne olyan, mint egy szilárd horgony az égben."