17481 ima található a honlapon, összesen 19363 imádkozás. Regisztrálj, majd kattints és imádkozz!

    Egyéb kategóriák

    Dr. Benyik György - Igézők

    Dr. Benyik György - Igézők
    Hetente frissül

    Dr. Benyik György:
    Igézők - Elmélkedések a liturgikus év ciklusának olvasmányairól (Agapé, Szeged 2012)

    Dr. Benyik György: Igéző

    Biblián belüli magyarázat (Előszó a kötet elé)

    Az Ószövetség és az Újszövetség nem csupán a Biblia egymás után íródott szövegeinek egyetlen kötetbe egybe szerkesztett változata, hanem a későbbi (újszövetségi) szövegek utalnak a korábbi (ószövetségi) szövegekre. A szentírási szövegeket nemcsak őrizték, hanem „használták” és értelmezték is a zsinagógában és a keresztény egyházban egyaránt. Ezért ezeknek a szövegeknek és a szövegekbe zárt isteni üzeneteknek többféle hallgatósága volt és van, ennél fogva igen gazdag az értelmezési története.

    Minden szövegnek van egy ún. történeti értelme, amelyet az emberi szerző a maga korában az első hallgatóságának vagy olvasóinak akart közölni. Ez igen közel áll a szöveg születésének történeti eseményeihez, számos esetben ezekre és az ezt át élő zsidók vallási érzéseire reflektál és azt bátorítja, a hitetlenség megromlása esetén  ezeket korholja.

    A későbbi olvasók számra ezek a szövegek modell értékűek lettek, éppen úgy lelki tápláléknak használták őket, mint elődeik, gyakran olyan intenzíven figyeltek oda a tanítására, hogy még ki is egészítették azt, a saját koruk igényei szerint.

    A prófétai szövegeket csak később kezdték felolvasni a zsinagógákban, ahhoz hasonlóan, mint a Tóra, Mózes öt könyvének kommentárjait. A Kr.e. 4. századra már ezek a szövegek is nagy tekintélyre tettek szert és a babiloni fogságból visszatért zsidók spirituális táplálékául, a jövendő reménység ébrentartására használták. Egyre inkább úgy vélték, hogy  Mózes és a próféták olyan rendkívüli isteni megvilágosításban részesültek, hogy szövegeiknek nem csak első értelme van, hanem számos titkos tanítást rejtettek el a szövegekben, amelyet csak később fedeztek fel bennük. A Biblia szövegeinek olvasói és hallgatói tehát önkritikusak voltak, tanulni akartak ezekből a szövegekből és nem szórakozni, időt tölteni ezeknek a szövegeknek az olvasásával. A Biblia olvasója és hallgatója tehát különbözik a profán irodalom olvasójától, mert meg van győződve arról, hogy bizonyos vallási ismeretekre csak ezen szövegek olvasása és megértése kapcsán tehet szert.

    A Kr.e. 2. században ezért olvasták többek között Qumránban (de a zsinagógában is) olyan lelkesen a prófétai szövegeket, mert bennük remélték megtalálni az eligazítást hétköznapi életükre és a történelem értelmére is.

    A zsidók és a keresztények Isten szabadításának mikéntjét és a végső szabadító érkezésének időpontját és körülményeit is szerették volna megtalálni ezekben a szövegekben. A Jézust követő zsidók azonban mesterük tanítása nyomán olyan szemléletre tettek szert, amely megtanította őket úgy olvasni a prófétákat, hogy azokból felismerték a Messiás Jézus tetteit. Jézus működése nélkül az ószövetségi szövegek a keresztény értelmüket soha nem nyerték volna el és nem érte volna őket az a szerencsés meglepetés, hogy a zsidóságtól elkülönült keresztény egyház éppen olyan szorgalmasan őrizte az „Írásokat” vagyis az ószövetségi szövegeket, mint a Jézus életét és tanítását rögzítő evangéliumokat és az ősegyház levelezését.

    Ennek egyik jele, hogy a próféták szövegeit a keresztény közösségekben is szívesen és rendszeresen felolvasták, és ezzel egy a zsidóságtól különböző, számban egyre gyarapodó másik közösségben is őrizték, sőt a pogány keresztények révén más népekkel is megismertették ezeket a szövegeket. A II. Vatikáni zsinat liturgikus reformja következtében megszaporodtak azok az ószövetségi szövegek, amelyeket a keresztény liturgiában felolvasunk. Ennek következtében új feladat vár az igehirdetőkre, amikor ezeket egy a születési körülményeitől lényegesen különböző másik vallási közösségben kell felolvasni, az isteni kinyilatkoztatás tanújaként. Ez a kötet azoknak akar segítséget nyújtani, akik egyszerre szeretnék megtudni az ószövetségi szövegek történeti értelmét és a keresztény értelmezését. Igyekeztem közérthető módon összegezni több évszázados értelmezési szokásokat, hogy az mai olvasó könnyebben találja meg benne az örökké élő isteni bölcsességet és használja azt saját hétköznapjai vezérlő fonalául.

    Dr. Benyik György IGÉZŐK Mt 4,1–11 KísértésekNagyböjt 1. vasárnapja

    Napi Ima2 imádkozás /layout/img/logo.png

    Feb
    27

    Mt 4,1–11 Kísértések

    Az evangélium talán legmerészebb története Jézus megkísértéséről szól. Mindenképpen történeti ténynek kell tekinteni ezt a beszámolót. Ilyen történetet biztosan nem találtak volna ki az apostolok, akik Jézusért lelkesedtek, és a keresztény atyák sem engedték volna meg, hogy a mesék világából ilyen történet bekerüljön a kánoni evangéliumba. A fő kérdés: mi a történetben szereplő kísértések lényege?

    Ha jól megfigyeljük a kétségtelenül színes irodalmi formában, mitikus köntösben előadott jeleneteket, akkor a konfliktus gyökere Jézus messiási elképzelései és a hagyományos, a népies messiási elképzelések között feszülő ellentétekben keresendő.

    Keresztelő János is ítélő, büntető Messiásról beszélt a zsidóknak (Mt 3,7 kk.), Jézus lelkében azonban a Szentlélek hatására más döntések érlelődtek meg a messiási küldetése lényegéről. Ő a vigasztaló és szabadító Messiás képet fogadta el (Iz 7,14), és a másokért szenvedő Messiás szerepet fogja vállalni küldetése során (Iz 53,78). Ezek az elképzelések azonban nem szerepeltek a népies és egyben a köztudatban oly erősen élő messiási elképzelések között. Jézus benső konfliktusának a lényege, a Szentlélek vezetésével jól ismerte-e fel a messiási küldetését, vagy talán társuljon a hatalomhoz, és a félelmetes, közbeavatkozó, látványos képével hangolja bűnbánatra és megtérésre a követőit?

    Úgy tűnik, ebben a történetben tényleg Jézus és a sátán összecsapásáról van szó. A sátánt ez a történet személynek tünteti fel, és a Biblia más helyein is így beszél róla, noha nyilvánvalóan Istennek alárendelt személy. A modern teológiában azonban sokan gondolják úgy, hogy mivel a sátán személyét mitikus köntösben mutatja be a Biblia, és ennek nyomán a középkori irodalom is, ezért manapság sokan nem veszik elég komolyan, sőt a színes történetekből ötletet merítve, kitűnő lehetőséget látnak a horror filmekben való szerepeltetésére. Ennek a következménye, hogy a figyelem a kísértésekről a színes történetre terelődik.

    Jézus megkísértésének a történetét viszont azért közlik az evangéliumok, mert az Egyházat mindig veszélyezteti a hatalom, a hírnév és az anyagi javak bősége. Aki hatalmat ígért az embereknek, bármilyen aljas megfontolásból tette, rövidtávon sok követőre talált. Ám sok vezető döbbent rá arra a keserű igazságra, hogy azok az emberek, akik egyéni hatalomvágy, vagy hírnév miatt, pusztán a pénz reményében követték, azok hamar elpártolnak alkalmi vezetőjüktől. Viszont azok az emberek alkottak igazán nagyot az emberiség számára, akik túl tudták magukat tenni az imént felsorolt kísértéseken. Jézus mondása ma is igaz: „Nem szolgálhatunk egyszerre az Istennek és a mammonnak, vagyis a pénznek” (Mt 6,24).

    A nagyböjt elején érdemes szembesülni lelkünk belső indulataival. Valójában mi mozgatja cselekedeteinket, a pénzszerzés, a hatalomszerzés vagy a hírnév? Ez a három cél – Jézus megkísértése történetének tanúsága szerint – nem messiási. Jézus mind a három célt kategorikusan megtagadta. De ne feledjük, még a legbensőbb tanítványi körében is csak halála és feltámadása után vált világossá ennek a történetnek a mondandója, azaz hogy pénzzel, hatalommal és hírnévvel senkit sem lehet megváltani. A tanítványok ekkor már más eszközökkel próbálták megvalósítani Isten országát.

    A megkísértett imája

    Atyám, eljött az óra, mikor meglátogat a gyengeség, mikor számon kéri erőmet. Vigasztalansággal hálóz be: könyörgök, siess segítségemre, hogy egy percre se gyengüljek. Ne menj el tőlem, Istenem, ne távozz el tőlem! Vedd el tőlem szabad akaratomat, hogyha szól a szám, rólad szóljon, ha hall a fülem, téged halljon csak meg, ha nézek, téged lássalak meg mindenhol. Ha járok, te járj velem, ha érzek, csak szereteted érezzem még jobban. Nélküled semmi vagyok, nélküled sehol sem élhetek, nélküled a Seolban érzem magam. Egész bensőmből tied vagyok. Veled akarok lenni, téged akarlak szolgálni, azt akarom, hogy minden gondolatomban te légy jelen, hiszen az élet benned van! Hogy számból te szólj a szorongattatás idején: Távozz tőlem sátán! Amen.

    Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
    Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
    Ezt az imát még nem imádkoztad el!

    Dr. Benyik György IGÉZŐK Mt 5,38–48 Szeressétek ellenségeiteket!Évközi 7. vasárnap

    Napi Ima5 imádkozás /layout/img/logo.png

    Feb
    20

    Mt 5,38–48 Szeressétek ellenségeiteket!

    Az ellenséggyártásban igen gazdag az Ószövetség: Kain és Ábel, Sára és Hágár, Ézsau és Jákob mind ellenségek, és mindegyik közé ékelődik a gyűlölet indulata, mely megváltoztatja a viselkedésüket, és elpárologtatja jóindulatukat. Josephus Flavius az emberszerető ellentétének tartja az ellenséget, ezzel azt akarja hangsúlyozni, hogy az ellenség mindig embertelen.

    Ez a mentalitás a választott nép és a szomszédos népek közötti állandó ellentétből fakad, ugyanis vallási okok miatt sohasem békülhettek össze. Azt a szót, amelyet eredetileg a katonai ellenfélre használtak, kiterjesztették minden más idegen népből való személyes ismerősre.

    Ennek fényében különösen hangzik a sumér bölcsesség, amely azt hirdeti: „Ne tégy rosszat ellenségeddel!” Sőt még azt is hozzáteszi: „Ha rosszat teszel barátoddal, vajon mit cselekszel ellenségeddel?” Úgy tűnik, ez az irodalom nem gyártott ellenséget, hanem meg akarta szüntetni az ellenkezést. Miért?

    Amikor Jézus a legnehezebben megtartható keresztény parancsot adja („Szeressétek ellenségeiteket!”), akkor nem a gerinctelen megalkuvást akarja elősegíteni, hanem isteni bölcsességével tudja, a gonosz hatalmat nem az ellene küzdők fogják tönkretenni, hanem önmaga. Ezért feleslegesnek tartja, hogy küzdjünk ellene, mert a küzdelem hevében ő maga is ellenséggé változik. Sőt mint azt igen gyakran látjuk, kiütköznek rajta gyűlölt ellenségének rossz tulajdonságai. Ha megsemmisítik az ellenséget, az „még holtában sem lesz barát” (Szophoklész), vagyis a gyűlölet a győztesben tovább munkál.

    Ezt a jelenséget fedezte fel Shakespeare, amikor ezt tanácsolta: „Ajánlom, ellenségednek se fűtsd olyan forróra a kemencét, hogy magad is megégj!”, a felfűtött gyűlölet miatt ugyanis az ember önmagát öli meg. Persze manapság igen csak megfontolandó Deák Ferenc szava is, aki egy felbolydult Magyarország politikusaként kijelentette: „Jobban tudom szeretni ezt a hazát, mint gyűlölni ellenségeimet.” Csak sajnálni tudom, hogy Deáknak oly kevés politikai utóda született. Talán a leghitelesebb utóda Indiában támadt Gandhi személyében, aki ezt mondta és gyakorolta: „Az ellenfelet inkább türelemmel és szeretettel kell megnyernünk.” Móricz Zsigmond pedig felismerte: „Csak addig ellenség az ellenség, amíg köztünk van a víz.”

    Magyarországon sok tűzpatak húzódik sok ellenséggel, így aztán kétfelől is pusztulunk, és a gyűlölködők között a nevető harmadik, talán egy idegen lesz, aki hasznot húz.

    Persze a gonoszsággal, sőt annak fejedelmével nem alkudhatunk meg soha. Ezért oly ellentmondásos az evangélium Jézusa, aki meghökkentően engedékeny a személyes ellenségeivel szemben, és ezt tanácsolja minden követőjének is, de örökös harcot hirdet a gonoszsággal szemben. Így érthető az a kijelentése: „Nem békét jöttem hozni, hanem kardot” (Mt 10,34b). Harcolni tehát a gonoszság és a bűn ellen kell, mert az nemcsak ellenségeinkben, hanem bennünk is megtalálható. Ennek felismerése a gyógyulás kezdete.

    Az ellenségét szerető ember imája

    Jézus Krisztus! Te azt kéred tőlem, szeressem ellenségemet. Könnyű szeretni azokat, akik engem szeretnek. De te azt tanítod, hogy a szeretet több, mint érzés. Te szétosztod magad a világnak. Szétosztod magadat jóknak és gonoszaknak egyaránt, a kereszten gyilkosaidért könyörögsz. Ha az én Uram ennyire szeret engem, örömmel vállalom a napi keresztet, mert ha a rosszra jóval felelek, ellenségemben legyőzöm a gonoszt. Jézusom, mindenekelőtt segíts legyőznöm saját megrögzött rossz szokásaimat, kihúzni saját szememből a gerendát.

    Úr Jézus, te azt kéred, legyünk tökéletesek. Ha ennyire bízol bennem Uram, köszönöm, hogy nyomodban járhatok, köszönöm, hogy nap mint nap tanítasz az alázatra! Amen.

    Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
    Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
    Ezt az imát még nem imádkoztad el!

    Dr. Benyik György IGÉZŐK Mt 5,17–37 A Törvény, Mózes és JézusÉvközi 6. vasárnap

    Napi Ima2 imádkozás /layout/img/logo.png

    Feb
    13

    Mt 5,17–37 A Törvény, Mózes és Jézus

    Ez a szakasz azzal a mondattal kezdődik az evangéliumban, hogy „ne gondoljátok…”, mert valószínűleg akiknek szólt, azok másként vélekedtek. Például azt hitték, hogy Jézus megszüntetni jött Mózes törvényét. Azt gondolták, amikor átlépte a rituális szokásjogot, prófétai módon érvénytelenítette az egész törvényt. Azt gondolták, a szív vallásosság, az előírások megszűnését, a konkrét jogi kötelezettségek hatályon kívül helyezését jelenti. Azt gondolták a Palesztinában élő zsidó-keresztények, hogy nem kötelezi őket tovább a szombat, a tisztasági törvények. A követők azt nézték, mint minden újítás esetében, hogy az új helyzet miben könnyíti meg az életüket. Ezzel szemben Jézus nem megszüntetésről, hanem „beteljesítés”-ről beszélt. Nem akarta megsérteni az eddigi szabályozásokat, amit a törvény védett, abból egy „jottányi”-t sem akart elveszíteni, hanem mind meg akarta őrizni.

    A törvényekkel kapcsolatban azóta is hasonló folyamat játszódik le. Mindenki, akit korlátoznak, rossznak tartja őket. Victor Hugo francia író szerint: „Örök terhet cipelni ez az emberi törvény!” Az is megtörténik, hogy különbséget tesznek a törvény betűje és szelleme között, mint Jézus tette. Azóta sokan rájöttek, a törvény alkotójának akarata részben eltér a törvény alkalmazójának akaratától. A modern társadalmakban még csak nem is ismerik egymást a két csoport tagjai. Legtöbbször kineveznek egy harmadik személyt, egy hivatalos értelmezőt, aki védelmezi a törvényt, esetenként azonban csak bonyolítja a törvényadó szándékát. Harc alakult ki a törvényhozók és –alkalmazók, valamint a törvény által korlátozottak között. Ezt a harcot a mindenkori politikai és jogi értelmiség folytatja csodálatos jelszavakkal és nehezen felfedezhető érdekből.

    Emerson amerikai gondolkodó a tömegek viselkedésével foglalkozva megállapította, az emberek azt hiszik, „ha a közkeletű kódexet elvetik, elvetnek minden kódexet, és törvénytörők…” Mivel a törvények sohasem tudják teljesen igazságosan szabályozni a viszonyokat, mindig jogosan bírálhatók. A francia forradalom óta politikai szinten is egyre többen szembeállítják a törtvényt és a szabadságot. A keresztények véleményét Szent Pál úgy fogalmazta meg, hogy „a szabadságra Krisztus vezet el bennünket”. Meglepően Pálnak a törvénykritikája sokkal élesebb, mint Jézusé és Máté evangélistáé. Az apostoli levelekben úgy tűnik, Jézus Mózes esküdt ellensége volt. Sőt az avatatlan, szabadságra vágyó olvasó azt gondolja, Mózes a sötét vallási elnyomás szószólója volt, Jézus pedig a felvilágosult gondolkodó. Ezért történik meg, hogy gyakran szélsőséges vallási pártok Jézus nevében szabadosságot hirdetnek.

    Mi a Törvény funkciója, miért lehetetlen törvények nélkül élni, miért támadta Jézus mégis a törvényeket? Mózes zseniális törvényalkotó volt, amit még a nemhívők és nemzsidók is elismernek. Én még azt is mondom, zsenialitása Isten befolyása alatt állt. De őt követték a törvényalkalmazók. Szükséges volt tehát egy új törvényalkotóra. Jézus volt, aki a Sínai-hegyi törvény fölé helyezte a hegyi beszéd boldogságmondásait; az embert a Törvénynél nagyobb és hatékonyabb eszközzel akarta irányítani, a hívő megtérés segítségével. Amit a Törvény megkezdett, azt Krisztus szerette volna befejezni. Az volt az elképzelése, hogy követőit a megtérés és lelkiismeret-vizsgálat által érzelmileg, akaratilag úgy formálja, hogy képesek legyenek a Törvény mögé nézni. Fedezzék fel, mi az Isten akarata, alkossák meg azt a törvényt, amit minden helyzetben követnek. Emerson erről beszél, amikor így folytatja előző eszmefuttatását: „Ám megvannak magammal szemben a tulajdon kemény követeléseim.”

    A felnőtt ember, az etikai lénynek tekinthető személyiségnek megvannak ezek a magánelvei, ha ismeri, ha nem, a törvényt. Talán igaza volt Teilhard de Chardinnek, aki azt mondta, hogy a „föld ifjú”, és az emberiség még „kamaszkorát” éli. Az emberek többsége ugyanis kettős mércével mér: a törvény betűjére hivatkozik, ha saját érdeke sérül, és a törvény szellemiségére hivatkozik, ha saját érdekét akarja megmagyarázni. A kamasz gyermek is így gondolkodik: neki mindent szabad, másoknak pedig be kell tartani a törvényességet. Nem megszüntetnünk kell a törvényt, hanem egyre inkább tökéletesíteni, ez nem ellentétes a saját érdekeinkkel sem. Műszakilag minél több lehetőségünk lesz belenyúlni más életébe, annál jobban veszélyezteti életünket az, aki nem tiszteli a törvényt, nem fél az Istentől, nem retten az embertől.

    A megújult „régiek” imája

    Jézusunk köszönjük, hogy megmutattad, mit vársz tőlünk. Te többet kívánsz tőlünk, mint elődeinktől. Kemények a szavaid, de csak hálát adhatunk nagy bizalmadért, mert parancsaid értünk, és nem ellenünk szólnak. Előtted kedvesebb a megbocsátás az oltárra helyezett áldozatnál, az igaz szó az esküvésnél. Segíts csírájában elfojtani a rosszat, segíts nem elnézőnek lennünk magunkkal szemben. Kemény a szavad, de hiszem, hogy jobb nekem bármely tagomat elveszteni, saját akaratomról egészen lemondani, ha az akadályoz az örök élet felé! Amen.

    Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
    Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
    Ezt az imát még nem imádkoztad el!

    Dr. Benyik György IGÉZŐK Mt 5,13–16 „Ti vagytok a föld sója”Évközi 5. vasárnap

    Napi Ima2 imádkozás /layout/img/logo.png

    Feb
    08

    Mt 5,13–16 „Ti vagytok a föld sója”

    A sót már az ókorban élelmiszerek tartósítására használták. Homérosz isteninek nevezi a sót, melyet az áldozatoknál használtak. Sőt a nagy görög filozófus, Platón is említi a sót. Egy római szerint sót tettek a csecsemők ajkára, hogy megóvja őket a veszedelemtől. Ez a mozzanat szerepelt a régebbi keresztelési szertartásban. A szír mítoszok szerint az emberek az istenektől tanulták el a só használatát. A litván mítoszokból megtudjuk, hogy a démonok undorodnak a sótól. Paracelsus, a híres középkori alkimista és orvos, a sót a megmaradás minőségének tartotta. Az idősebb Plinius véleménye szerint az ellenmérget is meg kell sózni, hogy jobban hasson.

    Palesztina bővelkedett sókészletekben, ezért viszonylag sok helységnévben szerepel a só neve. A Holt-tenger déli partján (ezen a területen éltek később az esszénusok) sóhalmok sorakoztak, innen nyerték a konyhasót. A sóhoz egyrészt pozitív, másrészt negatív jelentéstartalom kapcsolódik. A sós pusztaság (Szof 2,9) átkozottnak számított, és ha egy várost véglegesen el akartak pusztítani, akkor a földjét beszórták sóval (Bír 9,45). Aki látta, hogy a Holt-tengerben nincsenek élőlények, és azt, hogy a partján nem sarjadnak növények, annak ezt nem kellett magyarázni. A só az élet és a termékenység ellentéteként jelenik meg (Ez 47,8–12).

    Másrészt a sót ízesítésre, tartósításra használták. Az áldozat bemutatásánál megsózták az ételt, sőt még az Úrnak szentelt illatszer is tartalmazott sót. Nem valószínű, hogy az áldozati húst akarták volna az Isten számára élvezhetővé tenni, inkább meg akarták óvni a bomlástól. A hűtőszekrény feltalálása előtt Magyarországon is mindenütt a sót használták a hús tartósítására. A legtöbb országban a sóval való kereskedés királyi, állami monopólium volt.

    Hasonló a jelentése Izrael és Dávid között kötött sószövetségnek is (2Krón 13,5), melynek jelentése „örökké tart”, vagyis nem romlik meg sohasem. Másutt is használták az ókori Keleten a sót szövetségkötés alkalmából. Ilyenkor jelképes értelme a békére és a hűségre utalt. Palesztinában is meghintették sóval az újszülött gyermeket, illetve sós vízzel mosták le, hogy megtisztítsák (Ez 16,4). Európában a vendéget kenyérrel és sóval fogadták.

    Jézusnak a sóról mondott példázata mögött felfedezhetjük a sónak mind a gyakorlati, mind a jelképes jelentését. A „só ízét veszti” kifejezés számunkra meglehetősen furcsa. Abban az időben, Palesztinában bányászott kősót használtak. Ha víz vagy párás levegő érte, kiolvadt belőle a só, és megmaradt a szennyező, ízetlen hasznavehetetlen anyag.

    E hétköznapi tapasztalatból született szimbolikus jelentés utal az emberi személyiség eredendően értékes, romlatlan voltára és arra is, hogy szinte észrevétlenül megváltozik, elveszíti romlatlanságát, és beteggé válik, vagy esetleg még veszélyessé is. A „ti vagytok a föld sója” kifejezés a keresztény emberekre vonatkozik, akiknek az a feladatuk, hogy egyrészt a világot mindenki számára élvezhetővé tegyék, másrészt magukban őrizzék, a világban pedig tartósítsák a romhatatlanságot. Ha megromlik a só, semmire sem alkalmas. Vagyis Jézus még a bűnös embernél is veszélyesebbnek tartotta a megromlott keresztényt, amely nemcsak használhatatlan, hanem veszélyes is, mert tartósítás helyett mérgezhet. Ebből következik a sorsa is, amit meg is jövendöl: „eltapossák az emberek”. Úgy tűnik, Jézus számított arra, hogy az evangélista, a lelkipásztor vagy az egyes keresztény ember megromlik, ízetlenné válik. Ettől az állapottól a jövendő sorsunk bemutatásával kíván megóvni mindanynyiunkat.

    A föld sóinak imája

    Hálát adok, Uram, hogy megízesíted életemet, és ezáltal én is só lehetek. Hálát adok, hogy mindennap meghívsz erre. Köszönöm, hogy nem engeded elveszítenem azt az egyedi ízt, amivel megajándékoztad életemet. Nem akarok ízetlenné válni, hogy eltapossanak az emberek.

    Add, Uram, hogy felismerjem, hol kell sóvá válnom. Ajándékozz meg nyitott szívvel, készséges lélekkel és bátor tetterővel, hogy ezt a hivatásomat teljesíteni is tudjam mindenütt, ahová rendelsz. Adj nekem, Uram, „tartós ízt”, szabadságot és örömet ebben a hivatásban.

    Segíts, hogy ne csak én lehessek só, hanem közösségeink is, az Egyház is sóvá váljon. Így építsd tovább bennünk, köztünk és általunk országodat. Amen.

    Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
    Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
    Ezt az imát még nem imádkoztad el!

    Dr. Benyik György IGÉZŐK Mt 5,1–12a Boldogok…Évközi 4. vasárnap

    Napi Ima3 imádkozás /layout/img/logo.png

    Feb
    02

    Mt 5,1–12a Boldogok…

    Legtöbben gondtalan, problémák nélkül élő embert tartják boldognak, vagyis azt, aki semmiben sem szenved hiányt. Ha ezt végiggondoljuk, akkor kevés embert vagy szinte senkit sem nevezhetünk boldognak, vagy ha igen, akkor egyedül az Istent tekinthetjük maradéktalanul boldognak. Talán ez az oka, hogy a görög mitológiában az isteneket boldognak ábrázolták. Ezzel szemben az Újszövetség csak kétszer nevezi boldognak az Istent (1Tim 1,11, illetve 6,15).

    A zsidó és a keresztény vallás tanítása szerint a boldogság forrása az Istennel való rendezett kapcsolat, mely nem az ember erőfeszítésének az eredménye. A boldogságot az Istentől kapjuk ajándékba. Ez az ajándék az Ószövetség legtöbb leírása szerint földies: a gazdagság, az egészség, a bőséges gyermekáldás, valamint a társadalmi elismerés, vagyis földi ajándékok teszik boldoggá az embert, aki ha engedelmeskedik Istennek, hűsége jutalmaként kapja mindezt Istentől. A Zsoltárok könyvében találkozunk azzal a gondolattal, hogy – függetlenül a földi következményektől – az Istennel való közösség önmagában boldogítja az embert (Zsolt 1,1).

    A boldogság legnagyobb próbája a szenvedés. Jób könyve egyértelműen elénk tárja, hogy a szenvedő ember nem képes boldog lenni. Az Újszövetségben a boldogság elválaszthatatlan Jézus személyétől (Lk 6,20). Csakhogy Jézus azonosítja magát az Úr szenvedő szolgájával, aki miközben beteljesíti fájdalmas küldetését, örömhírt hirdet a szomorkodóknak: az igazság miatt bántalmazottak Isten oltalma alá kerülnek, a szegényeket Isten oltalmazza.

    A boldogságmondások abszurdumnak tűnnek ezen ismeretek nélkül. Senki sem tudja elképzelni, hogy a szegény boldog, hogy a szomorkodónak nem hiányzik valami, vagy hogy akit üldöznek, annak ez jólesik.

    Ezt a boldogság-fogalmat Krisztus-központú gondolkodással érthetjük meg. De ha nem világos számunkra, hogy miben nyilvánul meg Isten királyi uralma, akkor sohasem fogjuk megérteni, miért boldog a szegény ferences szerzetes, miért ad hálát a szenvedésért a fogolykiváltó rend tagja, és miért boldog az, aki böjtöl, vagy az, akit az igazságért üldöznek.

    Talán keveset gondolunk arra, hogy egész életünket a boldogság-elképzelésünkre építjük. Azt tesszük, és azt szerezzük meg, amiről úgy gondoljuk, hogy majd boldoggá tesz bennünket. Életünk folyamán többször változtatjuk véleményünket a boldogságról. Előfordul azonban, hogy a boldogság-elképzelésünk bizonyos szinten megreked. Léteznek infantilis boldogok, lerészegedett „boldogok”, a kábítószer mámorába menekült „boldogok”. De ezekről a boldogságokról hamarosan kiderül, nem tartósak, nem egészségesek, vagy nem igazán emberi boldogságok.

    Talán érdemes egyszer végiggondolnunk, hogy a mostani boldogságunk meddig tarthat. S ha ez a boldogság határtalan és elvehetetlen, akkor talán megtaláltuk az igazit. De addig, amíg ezt valami fenyegeti, addig bátran állíthatjuk, hogy a boldogságról alkotott elképzelésünk még tökéletesítésre szorul.

    Ima a nyolc boldogság lelkületéért

    Drága Jézusom! Olyan végtelen a szereteted, a gondoskodásod. Boldognak mondasz bennünket gyönyörű szavaiddal, ha követjük útjaidat. Arra tanítasz, hogy ne harcoljunk, lázadjunk, hogy tudjunk lemondani, utolsók, nélkülözők lenni. Szíveden viseled gondjainkat, hajunk szála sem görbül akaratod nélkül. Megjutalmazod az irgalmat, tiszta szívet, a békességben élőket. Taníts minket, hogy lelkünk kristálytisztává válhasson, segíts képmásoddá formálódnunk. Vállalni akarom a nevedért akár a halált is, mert jobb nekem veled együtt meghalnom, mint nélküled élnem. Te boldognak nevezel, örömre és ujjongásra tanítasz, ezzel a hálás lelkülettel akarlak téged szolgálni mindenek előtt. Amen.

    Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
    Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
    Ezt az imát még nem imádkoztad el!

    Dr. Benyik György IGÉZŐKUrunk bemutatása - Gyertyaszentelő Boldogasszony

    Napi Ima1 imádkozás /layout/img/logo.png

    Jan
    30

    Mal 3,1–4 Előhírnök

    Nézzétek, elküldöm hírnökömet, hogy elkészítse előttem az utat. Hamarosan belép szentélyébe az Úr, akit kerestek, és a szövetség angyala, aki után vágyakoztok. Lám, már jön is! – mondja a Seregek Ura. De ki fogja tudni elviselni jövetele napját? És ki maradhat állva, amikor megjelenik? Mert olyan, mint az olvasztók tüze és a ványolók lúgja. Leül, mint az ezüstolvasztó és -tisztító mester. Megtisztítja Lévi fiait, megfinomítja őket, mint az aranyat és az ezüstöt, hogy méltóképpen mutassák be az áldozatot az Úrnak. Júda és Jeruzsálem áldozata tetszeni fog akkor az Úrnak, éppúgy, mint a régmúlt időkben, mint az első években.

    Malakiás Kr. e. V. századi héber próféta, akit a zsidó hagyomány az utolsó prófétának tekint. Aggeus és Zakariás prófétai szolgálatának a folytatója. Utánuk mintegy 80 évvel szolgált. Szokás nevezni kultusz prófétának is, mivel működésének idején a Jeruzsálemi Templom építését már befejezték, a régi istentiszteletet helyreállították, ám a vallásos buzgóság fokozatosan elhalt. A messiási kor beköszöntését váró nép megfáradt, elfásult, meglanyhult a hitbeli buzgóság. Isten azzal a feladattal bízta meg a lévitákat, hogy tanítsák az igazságra a népet, és járjanak elöl jó példával. A papok azonban nemcsak, hogy nem mutattak rá a bűnökre, hanem inkább ők voltak azok, akik félrevezették a népet. Malakiás próféta emlékeztette az embereket, hogy Isten mit vár el tőlük, és hirdette az Úr napjának közeledtét. Őt követően közel 400 évig nem volt hallható Isten hangja próféta szájából.

    A Malakiás által idézett szöveg első mondatát Máté evangéliuma (11,3.10) Keresztelő Jánosra vonatkoztatja. Nemcsak az ószövetségi korszak állandó konfliktusa, hanem a keresztény egyházban is, az isteni hírnök érkezése nem feltétlenül jelenti, hogy a küldöttet el is fogadják, és meg is hallgatják. Amikor Keresztelő János tragikus történetét összegezték Máté evangéliumában, úgy gondolták, rá leginkább Malakiás jövendölése illik.

    Az ünnepen arra emlékezünk, hogy Szűz Mária negyven nappal a szülés után bemutatta gyermekét, Jézust a Jeruzsálemi Templomban. A jelenlévő idős Simeon a nemzetek világosságának nevezte Jézust. Innen ered a gyertyaszentelés szokása. Az ünnep kapcsán a gyertya Jézus egyik legrégebbi jelképévé vált. Az ünnep egyben Szűz Mária megtisztulásának ünnepe is, mert a zsidó törvények szerint Mária bemutatta az előírásoknak megfelelően gyermekét a Templomban és a tisztulási áldozatot is. Az idézett prófétai szöveget kétszeres alkalmazott értelemben olvassuk. A Jeruzsálemi Templom Jézus templomi bemutatása által megtisztult, valamint Jézus anyja elvégezte a tisztulási szertartást. Az előhírnök után a Templomba megérkezett az a „próféta”, Jézus, Isten fia, aki majd az árusok kiűzésével és saját áldozatával fogja megtisztítani a Templomot.

    A nyugati liturgia ezt emelte ki a X. századtól. Azért Jézus bemutatásának ünnepe ez, mert ezen a napon szentelték Istennek Jézust. 1960-tól a nyugati liturgia ismét, ezzel összhangban, Jézus bemutatását emeli ki a két ünnep közül. Azt a teológiai mondanivalót emeli ki a Katolikus Egyház, hogy Krisztus és Mária megszentelődése ez a nap, illetve mindazoké, akik életodaadásukban vállalkoznak Isten országának szeretetére, azaz Krisztus követésére. Ebben az értelemben az ünnep egy köszönetnyilvánítás Istennek a megszentelt hívatások ajándékáért. A keleti liturgiában Hypapanie, vagyis találkozás az ünnep neve, mert Isten Fia először találkozott papságával ezen a napon. Amióta december 25-ére került Jézus születésének ünnepe, azóta február 2-án tartják a gyertyaszentelés ünnepét. A pápák közül Boldog II. János Pál pápa ünnepelte meg először 1997-ben.

    Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
    Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
    Ezt az imát még nem imádkoztad el!

    Dr. Benyik György IGÉZŐK Mt 4,12–23 „Gyertek, kövessetek!”Évközi 3. vasárnap

    Napi Ima3 imádkozás /layout/img/logo.png

    Jan
    23

    Mt 4,12–23 „Gyertek, kövessetek!”

    Számos meghívási jelenetet olvashatunk az újszövetségi Szentírásban. Egy visszautasított meghívási jelenetet is, például arról a gazdag ifjúról, aki nem akarta Jézust követni, mert „sok vagyona volt”. Az a két szó, melyet a héber és a görög nyelvben a követésre használnak, többféle emberi magatartást fejez ki. A szolga követi urát, a legyőzött ellenségét, a hadsereg vezérét. Mindig valamilyen közösséghez való tartozásnak, illetve a tiszteletnek a jele a követés. Izrael is követi Istenét a kivonuláskor, tűzoszlopban, angyal vezetésével, vagy a szövetségláda által jelzett úton. A Jelenések könyve ezt a követést a vőlegény és a menyasszony között lévő kapcsolattal írja le. Ez a vezetés a Biblia további tanításában prófétai vezetéssé alakult, illetve a Sínai-hegyi kinyilatkoztatás után a törvény határozta meg az Isten követésének szabályait.

    Az Újszövetség evangéliumaiban a követés legtöbbször valóságos fizikai követést is jelent, vagyis Jézus, a korabeli rabbik szokása szerint, tanítványaival életközösséget létesített. A tanítványok Jézussal együtt élve memorizálták szavait, és utánozták cselekedeteit, azaz életstílusát. Jézus elvárta tanítványaitól, hogy kiszakadjanak korábbi környezetükből. Jézus világossá teszi tanítványai előtt, hogy követőinek ugyanazt a sorsot kell vállalniuk, amit ő vállalt. Jézus követésre szólít fel. „Aki nincs velem, az ellenem van, aki nem gyűjt velem, az szétszór” (Mt 12,30) – mondta. Ezt a kijelentést Jézus nem ellenségeire, hanem tanítványaira vonatkoztatja. Különben az evangéliumban ezzel ellentétes választ is találunk („Aki nincs ellenünk, az velünk van” – Mk 9,40), amely azokra vonatkozik, akik ugyan nem Jézus tanítványai, de nem tekintik ellenségnek sem őt, sem tanítványait. Nehéz megállapítani, hogy ki az, aki valóban Jézushoz tartozik, hogy a kívülállók közül kik a Mester ellenségei, kik a toleránsak, és kik azok, akiket esetleg a tágabb baráti köréhez sorolhatunk.

    Az apostoli levelekben mást jelent Jézus követése: a hívek feladata követni a feltámadt Krisztust. Az üdvözültek a Jelenések könyve szerint a Bárányt követik, és oda jutnak, ahol ő van.

    A modern társadalom az önálló személyiségeket dicsőíti. Az egyéniség éppen abban nyilvánul meg, hogy senkit nem utánoz, hanem van bátorsága szembefordulni minden tekintéllyel. Sokan azzal vádolják a Katolikus Egyházat, hogy csak olyan híveket tud elviselni, akik követik főpásztorukat, plébánosukat és a Tanítóhivatal utasításait. Emiatt nem tekintik megfelelő nevelő intézménynek az Egyházat, mert nem egyéniségeket, hanem csak „értéktelen szolgai utánzókat” nevel. Akik ezeket a vádakat hangoztatják, megfeledkeznek arról, hogy az Egyház mindig Krisztus követésére szólít fel, az emberek követésére pedig csak annyiban, amennyiben azok valóban az isteni Mester nyomdokában szegődtek.

    A modern társadalom is kénytelen hirdetések és propaganda útján a követendő személyeket bemutatni, mert különben irányíthatatlan lesz az emberi közösség. A kérdés csupán az, hogy ezek a sokszor látszatszabadságot ígérgető kampány-messiások, hoznak-e akkora áldozatot a céljaikért, és hogy azok olyan értékesek-e, mint Jézus céljai voltak. Ha mindkét kérdésre pozitív választ tudunk adni, kövessük őket, ha nem, legyünk egyéniségek, akik képesek vagyunk Krisztus követésére akkor is, ha a társadalmi hírharsonák másra szólítanak fel bennünket.

    Jakab és János imája

    Urunk! Oly nehéz megszabadulni hétköznapi életünk minden kötöttségétől, a haláltól, a bárkától vagy éppen szüleinktől, hogy nyomodba szegődjünk. Oly nehéz hallgatni rád, amikor így szólsz: „Kövessetek engem…!” Tudjuk: hívásodra késedelem és aggodalmaskodás nélkül kell válaszolnunk. Tudjuk azt is, hogy szabadon hagysz a döntésben, hiszen nem akarod ránk erőltetni magad. Tudjuk, hogy mindehhez be kell járnunk életünk árnyoldalait, szembe kell néznünk gyöngeségeinkkel, hitetlenségeinkkel, félelmeinkkel.

    De most hozzád fordulunk, aki elkötelezed magad mellettünk, és gyenge hitünk segítségére sietsz: előtted állunk, hogy újra megfogd kezünket, és vezess azon az úton, amelyen járnunk kell. Urunk, követni akarunk téged. Legyél fényünk az úton. Amen.

    Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
    Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
    Ezt az imát még nem imádkoztad el!

    Dr. Benyik György IGÉZŐK Iz 49,3.5–6 „Szolgám vagy, Izrael”Évközi 2. vasárnap

    Napi Ima1 imádkozás /layout/img/logo.png

    Jan
    16

    Iz 49,3.5–6 „Szolgám vagy, Izrael”

    S így szólt hozzám: „A szolgám vagy, Izrael, benned fogok megdicsőülni!” De én azt gondoltam: „Hiába fáradtam, haszontalanul tékozoltam erőmet.” Ám igaz ügyem az Úr előtt van, és jutalmam Istenemnél. Becses vagyok az Úr szemében, és Istenem az erőm. És most ezt mondja az Úr, aki már anyám méhétől fogva szolgájává tett, hogy visszavezessem hozzá Jákobot, és Izraelt köréje gyűjtsem: „Kevés az, hogy szolgám légy, s fölemeld Jákob törzseit, és visszatérítsd Izrael maradékát. Nézd, a nemzetek világosságává tettelek, hogy üdvösségem eljusson a föld határáig.”

    Deutero-Izajás könyvében egy prófétai meghívást, elbeszélést olvashatunk. A „szolga” kifejezés a prófétai szövegekben mindig a leghűségesebb Jahve követő csoport valamely tagjára vonatkozik. Itt a különlegesség, hogy a „szolga” szó az „Izrael” szóhoz kapcsolódik, amely a valláshoz hű csoportot, talán Izajás tanítványi körét jelzi. A prófétai meghívásokhoz tartozik a tiltakozás a meghívott részéről. Itt a tiltakozásnak funkciója van: a „belefáradtság” hangsúlyozása, amely a vallási misszió sikertelenségére utal. Erre az elbizonytalanodásra való válasz a „Becses vagyok az Úr szemében” (49,5b) kijelentés. A próféta vagy annak követői most nem a társadalom, hanem az Isten szemével tekintenek saját tevékenységükre, és azonnal felismerik annak szükségességét és értékét is.

    A szakasz párbeszédekre épül. A szolga és Jahve párbeszéde nem mindig különíthető el pontosan, de a 6.vers Jahve biztatásának tekinthető, aki Izrael misszióját a világ misszió keretébe állítja be, amellyel Izrael vallási bezárkózása ellen foglal állást.

    A fenti Izajás szöveg nagy hatást gyakorolt az újszövetségi szerzőkre. Úgy tűnik Pál ez alapján biztatja a Filippiben élő híveket: „Az életet tápláló tanításhoz ragaszkodjatok” (Fil 2,16). Lukács pedig Simeon szájába (Lk 2,32) adja ezt a próféciát „világosságul a pogányoknak… és dicsőségül népednek Izraelnek”, ezzel Deutero-Izajás szövegét Jézusra alkalmazza. Az ApCsel 1,8 versében arról olvasunk, hogy pünkösd után az ősegyház tagjai magukra értelmezték a fenti szöveget, és feladatuknak tekintették, hogy a pogányok között tanúságot tegyenek Jézusról:

    „Tanúim lesztek Jeruzsálemben, egész Júdeában és Szamariában, sőt egészen a föld végső határáig.” Pál piszidiai Antióchiában mondott beszédének is lényeges gondolata (ApCsel 13,47) a „pogányok világosságává teszlek”. Pál személyes meghívásának kulcsmondata lesz ez és a pogány keresztény missziót alátámasztó bibliai érv. A Jel 7,4-ben pedig a választott nép törzseiből sorolja fel szám szerint a megjelölt igazakat.

    Alexendriai Kürillosz (412–444) meg volt győződve arról, hogy ebben a próféta az egyházról és annak missziójáról beszélt. Órigenész (184?–254) a prófétai meghívás belső kényszeréről elmélkedik hosszan. Az ókeresztény szövegmagyarázók kedvenc témája az „anyaméhtől való kiválasztás” gondolata. Ennek kapcsán arról elmélkednek, hogy az egész teremtés Isten alkotása, akit mindenki más hűségesen szolgál, tehát az embernek is szolgálnia kell Teremtőjét. Órigenész a „népek világossága” kifejezést magyarázva felhívja a figyelmet, hogy a Jánosevangélium már a kezdetén az Isten által küldött igazi világossággal foglalkozik, amely Jézus Krisztus, aki világosság az egyes embernek és a népeknek is. Ambrus (339–397), bár Jézust a zsidók közül született Megváltónak tartja, megváltásáról azt vallja, hogy föld végső határáig terjed, vagyis minden népre vonatkozik.

    Az eredményes vallási misszió soha nem lehet puszta propaganda, hanem elkötelezett emberek tanúságtételére kell, hogy épüljön. Amint Deutero-Izajásnak szembe kellett néznie azzal az ellentmondással, hogy a választott nép nem minden tagját érdekli az üdvösség és Isten parancsa, úgy a keresztény igehirdetőnek is szembe kell néznie azzal az ellentmondással, hogy nem minden megkeresztelt keresztény tekinti feladatának sem a tanúságtételt, sem pedig az elkötelezett evangéliumi életet. Európában a vallási ismeretek, benne a keresztény tanok ismeretének háttérbe szorulásával sokkal erőteljesebben csökken azok száma, akik hajlandóak tanúságot tenni a hitükről. A felületes hitismeret, a még nem megélt hit, a nem elfogadott hit puszta ismeretanyag, vallástudományi információ. A megélt kereszténység hasonló a prófétai meghíváshoz, nem szűkkeblű, hanem természetesen motivált a tanúságtételre. Ahogy a tanúságtevők Izraelben kisebbségben voltak, úgy a keresztény tanúságtevők, a meggyőződéses keresztények a keresztény egyházban is kisebbségben vannak.

    Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
    Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
    Ezt az imát még nem imádkoztad el!

    Dr. Benyik György IGÉZŐK Mt 3,13–17 „Ez az én szeretett Fiam!”Urunk megkeresztelkedése

    Napi Ima2 imádkozás /layout/img/logo.png

    Jan
    09

    Mt 3,13–17 „Ez az én szeretett Fiam!”

    Jézus és Keresztelő János nyilvános találkozása a gondolkodó hívő emberben sok kérdést vet fel. Vajon először látták egymást, vagy már korábban is? Jézus miért döntött úgy, hogy megkeresztelkedik Jánosnál, a Jordánban? Mit élt át Jézus és János a keresztelkedés kapcsán?

    Amennyiben erre a három kérdésre válaszolni akarunk, akkor alaposan felül kell vizsgálni bibliaolvasó szemléletünket. Vajon ezt a történetet pusztán a történész vagy a teológus szemével kell olvasni? Ez az elbeszélés csupán egy epizód, két ember találkozásának a krónikája, vagy a találkozás jelentőségének teológiai kiértékelése? Akik ezt a kérdést felteszik, gyakorta egymás ellen játsszák ki a történeti és a teológiai szempontokat. A történeti elemzésbe nem fér bele Isteni hangja, a galamb képében leereszkedő Szentlélek, mert nekik így csak szimbolikus jelentőségük lehet. A teológiai szempontú elemzés pedig gyakorta nem foglalkozik a megtörtént esemény történeti hitelével, mert csak a tanítás szimbólumainak megfejtésére koncentrál.

    Régi igazság, a felismeréseknek és a gondolatoknak is van történelmi idejük, csak nehezebb bizonyítani. Biztosak lehetünk abban, hogy Keresztelő János és Jézus nem először találkozott egymással. Működésük idejét különbözően írják le az evangélisták, de János tudósítása látszik leginkább történetileg hitelesnek, miszerint Keresztelő János és Jézus nyilvános működésének volt párhuzamos periódusa is, amelyben azonban ennek a találkozásnak kulcsfontosságú szerepe van. János prófétai missziója a kijelentése alapján sajátos jelleget nyer. Különös, hogy sorsszerűen fogalmazzák meg a keresztelkedés tényét, „így töltsünk be minden igazságot” – ez a jézusi válasz, együttműködésre hívja fel a vonakodó Jánost.

    Jézus szembesült a messiási eszmének korában elterjedt változataival: király, harcos szabadító, próféta és pap szerepelt az akkori elképzelések mögött. Jézus elfogadja a messiási címet és küldetést, annak minden nehéz feladatával együtt, de nem fogadja a korabeli értelmezését. Jézus a keresztelés kapcsán egy oldalra kerül a bűnösökkel, a megváltó Messiás nem felsőbbrendűségének hangsúlyozásával kezdi meg nyilvános működését, hanem a bűnösökkel érzett szolidaritás kinyilvánításával. Sokak szerint a 17b versben szereplő „ez az én Fiam” kijelentést lehetne úgy is értelmezni, hogy idézet Izajásból, ahol „ez az én szolgám” szerepel. Az Iz 42-ben olvasható „szolga” (ebed) szót a keresztény igehirdetés „Fiú”-ra (paisz) változtatta, hogy kiemelje Jézus sajátságos viszonyát az Atyával.

    Jézus először néz szembe sorsával, és először sejlik fel Keresztelő János előtt a kortárs próféta igazi énje. János evangéliumából tudjuk, ezzel Keresztelőben nem zárult le a dilemma, vajon Jézus-e az eljövendő Messiás, hiszen még halála előtt is ezt tudakolja a tanítványaiból kiválasztott követeken keresztül. „Te vagy-e az eljövendő?” – firtatják a küldöttei. Nehéz volt elképzelni, hogy Jézus a megváltást úgy gondolta el, hogy kézen fogja a bűnös embert, és vele teljes szolidaritást vállalva, kivezeti a bűnből.

    Jézus ezt a megbotránkoztató módszert választotta, nem Jánossal, nem kortársaival, nem a főpapokból alakult bírósággal egyetértésben, hanem az Atyával egyetértésben, hogy megmutassa: Isten legerősebb érzése az ember, a bűnös iránt a szeretet, pontosabban a megváltó szeretet. Ezt pedig meg kellett mutatnia, hogy első lehessen a bűnösök közül, aki az elveszetteket visszavezeti az Atyához.

    Azóta is a legnagyobb tragédiát csak azok tudják átélni, akik szeretnek, vagy akik szeretetükkel Istenhez akarnak visszavezetni valakit, valakiket. Isten szeretetének drámája folytatódik az Egyházban, s ez teszi teljessé művét.

    Alámerített imája

    Köszönöm, Uram, hogy sorsközösséget vállaltál velem azzal, hogy közénk, a bűnösök közé álltál. Köszönöm, hogy velem együtt ott voltál a Jordánban, s mindig ott vagy, amikor megtisztulásra van szükségem. Mint szenvedő Szolga az én szenvedéseimben is jelen vagy, mert kinyilvánítottad, hogy egy utat akarsz járni velem. Hálát adok neked, hogy mindennap tanítasz arra, hogy az Atya akaratát cselekedjem, amint te is szüntelen azt kerested. Ez ad erőt ahhoz, hogy felismerjem: a te szeretett gyermeked vagyok. Szentlelked világosítson meg, hogy el tudjam fogadni ezt az általad felkínált szeretetet, és továbbadhassam embertársaimnak. Amen.

    Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
    Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
    Ezt az imát még nem imádkoztad el!

    Dr. Benyik György IGÉZŐKVízkereszt Mt 2,1–12 A napkeleti bölcsek

    Napi Ima2 imádkozás /layout/img/logo.png

    Jan
    06

    A Bibliában mágusok szerepelnek, akiket Hérodotosz a tíz méd törzs egyikének tart (Hist. 1,101 sköv.). A törzsbe, nem annyira a születéssel, hanem inkább tanulással lehetett bejutni. II. Kambüzez lázadásukat hatalmas vérontással verte le, I. Dariosz viszont megerősítette hatalmukat, és uralkodása alatt visszaszerezték befolyásukat a papi rendre. A négy alapelemet tisztelték: a földet, a vizet, a levegőt és a tüzet. Foglalkoztak csillagjóslással, álomfejtéssel és titkos tudományokkal. A Bibliában ilyen tágabb értelemben említik őket. Jeruzsálem elfoglalásában részt vett a babiloni főmágus, Nergal. Sőt azt is jó tudnunk, hogy Dánielt és társait Nabukodonozor parancsára mágusoknak akarták kiképezni. A király az álomfejtés után – a könyv tudósítása szerint – babiloni főmágussá teszi Dánielt. Az evangélium a keletről érkező látogatókat, Jézus születésének tanúit is mágusoknak nevezi. Mindmáig nem tudjuk, hogy a szót szűkebb vagy tágabb értelemben használta-e az evangélium, azaz perzsa papoknak kell-e őket tekinteni, vagy sem. A magukkal hozott szimbolikus ajándékokból (arany, tömjén, mirha) arra következtethetünk, hogy keletiek voltak. Az arany a gazdagság jelképe, királyi ajándék. A tömjén, amely héberül „libana” (Libanon innen kapta a nevét), és DélnyugatÁzsiában élő boswellia-fa megkérgesedett nedvéből készült. Az ószövetségi illatáldozat anyaga ez a szemcsés halványsárga és vöröses, egy kevés illóolajat is tartalmazó anyag, mely parázson elégetve igen kellemes illatot áraszt. Izraelben mindig importárunak számított, Sábából szállították, Sába királynőjének országából, és a papi áldozat szimbolikus ajándéka volt. A mirha gyanta szintén kellemes illatú, a terebint fa bevagdosása által nyerték, olívaolajjal vegyítve drága illatszert készítettek belőle, a férfiak is használták. Fekhelyet és gyaloghintót is illatosították vele. Borhoz keverve kábító hatású. Jézus holttestét tömjén és áloé keverékével kenték meg.

    A napkeleti mágusokat – illetve más fordításban a bölcseket – a legkorábbi keresztény ábrázolások Mithrász tisztelőiként festették meg, később viszont királyként. Valószínűleg a 72. zsoltár 10. verse, illetve Izajás 66. fejezetének 6. verse alapján. Csak az ajándékok számából lehet következtetni arra, hogy hányan lehettek, és csak a 6. századtól említik a nevüket: Gáspár, Melkolm, vagyis magyarosan Menyhért, valamint Boldizsár. A kitűnő angol bencés exegéta, Beda Venerabilis jelképesen Európa, Ázsia és Afrika képviselőit látta bennük. Történetüket a Jakab proto-evangéliumnak nevezett, és sohasem kanonizált írás még tovább színezi, de a mágusok története lényegében megfelel a bibliai változatnak. A 12. században a keresztes háborúk alatt, a bölcseknek tulajdonított néhány relikviát Kölnbe vitték, és ott tisztelik őket.

    Jézus születésének történetét Máté evangélista a tanúságok fényében írta meg. Egyrészt Jézus születésével kapcsolatban az akkor szokásos tekintélyt, a korábbi írásokat faggatta. Ezért a gyermekségtörténetben szinte minden messiási helyet számba vesz, de ennél még tovább megy: megemlíti a pogány tanúkat is a titkos tudományokat művelő mágusok személyében. Az ő valóságos vagy szimbolikus alakjukon keresztül a pogányok hódolnak a megszületett gyermek előtt. Több ez, mint egyszerűen egy gyermek születésének a leírása, inkább egy győztes király titkos érkezésének szimbólumokkal megtűzdelt története. A görög epiphania, azaz a „győztes király megjelenése” kifejezésből ered a mai ünnep, a „vízkereszt” hivatalos neve, vagyis „az Úr megjelenése”. A bibliai szerző minden tudóst és hívőt odagyűjtött a gyermek Jézus jászolához. Csak a mi tudományunkat nem tehette oda, mert nem ismert bennünket. Csak az ismerte, illetve ismeri gondolatainkat, aki fogadta a pásztorok és mágusok hívő hódolatát.

    A Háromkirályok imája

    Urunk, hálát adunk neked, hogy napról napra fényedet, csillagodat mutatod nekünk. Köszönjük, hogy vezetsz minket életünk útján; vezetsz, mégpedig magad és embertársaink felé. Sokszor elveszítjük szemünk elől ezt a csillagot – elhomályosítják az élet útvesztői, saját gyengeségeink vagy a világ kuszasága. Viszont ez az aprócska Fény, te magad, tanítasz is minket. Arra oktatsz, hogy a környezetünket uraló önzés ellenére bátran adjunk, ajándékozzunk abból, amink van. Se többet, se kevesebbet, de amik vagyunk, azt teljesen. Taníts minket arra, hogyha adunk, akkor kapunk igazán, hogy nem szegényebbek, hanem általad gazdagabbak leszünk, ha odaajándékozzuk magunkat. Nyisd meg szemünket, hogy észrevegyük azokat a testvéreinket, akik a mi adományainkra várnak: figyelmünkre, jelenlétünkre, időnkre, energiánkra. Urunk! Adj bátorságot, hogy rálépjünk az ajándékozó szeretet útjára! Adj bölcsességet, hogy felismerjük: „Nagyobb boldogság adni, mint kapni” (ApCsel 20,35b). Amen.

    Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
    Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
    Ezt az imát még nem imádkoztad el!

    Dr. Benyik György IGÉZŐK Jn 1,1–18 Jézus-himnuszKarácsony utáni 2. vasárnap

    Napi Ima1 imádkozás /layout/img/logo.png

    Jan
    05

    Kinek a fejében született meg a János-evangélium elején a Prológus néven szereplő himnusz? A kézenfekvő válasz lenne, hogy János evangélista fejében, aki az evangéliumot írta. Túl azon, hogy János kezünkben tartott evangéliumának a szerzői kérdése igen bonyolult probléma, ez a látszólag egyszerű válasz azért is nehezen elfogadható, mert miért kezdte volna az evangélista művét egy ilyen nehezen érthető himnusszal? Ha mégis ezt tette, akkor a könyv többi részét miért nem írta himnikus formában? Egyáltalán milyen műfajnak tekintsük ezt a tizennyolc verset? A kérdés nemcsak erre a szövegre vonatkozik, hanem az Újszövetség egyéb himnuszaira az evangéliumokban és az apostoli levelekben (például a Szeretethimnusz az 1Kor 13). Jézusról himnuszt találhatunk még a zsidó levélben (5,5–10), a filippi levélben (2,6–11) és a kolosszei levélben (1,15–20). Az utóbbiak jelzik, az őskeresztény himnuszköltészet közösségi és liturgikus eredetű. Azt a célt szolgálja, hogy a közösség a liturgia keretében Jézusról adott szempontból emlékezzék meg. Gondolatai távolabbról bekapcsolódnak a hellenista zsinagógaköltészet vonalába, amely mindig Isten műveit dicsőítette a világban és a történelemben.

    Ezek alapján tehát könnyen elképzelhetőnek tarthatjuk, hogy János a saját közösségében található keresztény himnuszt használt fel arra, hogy evangéliuma elejére helyezze, azért, hogy a drámai prológusnak része legyen. Költői ritmikus lüktetése és a közösségben már ismertsége alkalmas volt arra, hogy ne a szinoptikus evangéliumok modorában adja elő Jézus földi születését, ne angyalokkal és más mennyei hírnökökkel figyelmeztessen a földi történet isteni üzenetére, hanem mindjárt az evangélium elején Jézus Krisztus isteni eredetének történetét adja elő.

    Minden himnusz – és közöttük kiemelkedő helyen János prológusa – az őskeresztény egyház teológiai csúcsteljesítménye, amely Jézusról és az Isten műveiről felismert gondolatokat, esztétikailag csiszolt formában adja elő, és alkalmas arra, hogy a közösségben a liturgiát díszítő hitvallássá váljon. Ez volt a „térdeplő teológia” kezdete az ősegyházban: a teológiai eszmefuttatás Isten-dicsőítésbe tor-

    43 kollt, a himnusz kifejezően fogalmazza meg az ősegyház Istenről való beszédének és Jézus Krisztus értelmezésének esztétikai kereteit. Az ősegyház hívője nem saját gondolataival akarta meglepni a közösséget, hanem hite kifejezésének legszebb formáit tette közkinccsé a közösség számára. Nem logikai rendbe szedett bölcselkedő beszédet fogalmazott meg, melyet a hellenizmus korában minden piacon lehetett hallani, hanem olyat, amely az egyén és a közösség lelkét Istenhez emeli. Nem csupán az észhez, hanem a szívhez is szóltak ezek a szövegek. Az a belső kényszer hozta őket létre, amely rokon a próféták történelem filozófiájával, ugyanis a történelemből csak azokat az eseményeket emeli ki, amelyekben megmutatkozik az Isten.

    Az Újszövetségben Isten népének azok a kiemelt szószólói, akik Jézus művét hozzá tudják kapcsolni ehhez a világ teremtésétől kezdődő kinyilatkoztatási folyamathoz. Vagyis az a közösség, amely elkülönült szociológiai társadalmi értelemben a zsinagóga által összegyűlt vallási csoporttól, versenyre kelt vele, és annak Isten dicsőítő művét akarta folytatni. János – aki lelkileg mélyebben kötődik a zsidósághoz, mint Máté vagy más szinoptikus, beleszámítva a hellenista írót, Lukácsot is – az ószövetségi írások lelkét alkotó himnikus zsoltárokkal kel versenyre Jézus művének megfogalmazásában.

    Isten bölcsességének művét fogalmazza meg, a megfeszített Krisztust, aki „a zsidóknak ugyan botrány, a pogányoknak meg balgaság” (1Kor 1,23). János művében, evangéliumában nem botrány, hanem az isteni dráma része. Ennek a drámának bevezetése, foglalata és összegzése, nyitánya az említett prológus, mely bennünket az élet és történelmünk sajátos szemléletére oktat. Az egyházat építő, Istent dicsőítő ősegyház tagjai e himnusszal iratkoztak be az egyház építőinek és a hit hőseinek iskolájába.

    A tanúságot tevő Keresztelő János imája
     
    Köszönöm, Uram, hogy kegyelmedből rólad teszek tanúságot. Hittel megvallom, és hirdetem, hogy Jézus az Isten Fia. Ő az, aki elveszi a világ bűneit.
    Köszönöm, hogy azt akartad, hogy megszülessek, és hogy szükséged van rám, Uram!
    Hálás vagyok, hogy nekem is, mint minden embernek, küldetést adtál, amely hozzád köt egy életen át.
    Boldoggá tesz, hogy küldetésemmel része vagyok szüntelen megváltói tevékenységednek.
    Neked nincs múlt, sem jövő, csak állandó jelen.
    Bűnbánatra szólító szavammal minden korban szolgálhatlak, mert az embernek minden időben szüksége van a megtérésre.
    Hiszen a te szereteted is szüntelenül hívja az embert egy szebb, teljesebb életre, s Atyád boldog hajlékába. Amen.
    Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
    Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
    Ezt az imát még nem imádkoztad el!

    Dr. Benyik György IGÉZŐK Lk 2,16–21 „Az első hívő”Szűz Mária istenanyaságának ünnepe

    Napi Ima1 imádkozás /layout/img/logo.png

    Jan
    01

    A mai történet a pásztorok látogatásával kezdődik, és névadással ér végett (21. v.). A történetben valósággá válik az angyali prófécia, amikor Jézus azt a nevet kapja, amelyet az angyal mondott Máriának (21b).

    A történet ugyan természetesen Jézus központú, de a főszereplői Mária és József. Az ismeretlen kis város messiási jelentőségű hellyé válik nemcsak az ószövetségi próféciák fényében, hanem mert a pásztorok szétkürtölik az angyali üzenetet. Nem a próféciát, hanem amit hallottak, és méginkább, amit láttak (17. v.). Sőt a pletykájuk nyomán országos méretű csodálkozás kezd kibontakozni. Mindezek a tények hozzátartoznak azokhoz az eseményekhez, amelyek jelentőségén Máriának el kell gondolkodnia. (A 19. vers kulcsfontosságú mariológiai szempontból.) Amikor világra hozta Jézust, mit tudott a gyermek jövőjéről? Különleges információi az Angyali üdvözletre vezethetők vissza (1,30–32). Mária titka ez az üzenet volt, mely a gyermek foganásáról és szüléséről előre értesítette, sőt a jövőjéről is közölt Mária számára nem éppen érthető dolgokat. Az üdvözletben használt kifejezések számunkra megszokottak, de a gyermek születése előtt hallani, hogy a „Magasságbeli fia”, vagy hogy „Dávid trónját birtokolja”, és azt a kijelentést, hogy „uralmának nem lesz vége” – mindent egy egyszerű asszonynak elég nehéz feldolgozni. Mivel a kifejezések inkább beleillenek az újszövetségi teológiába, talán még azt is megkérdezhetjük, hogy tartalmilag vagy szó szerint idézi-e Lukács ezeket a szövegeket. Lukács forrása valószínűleg Jézus anyja vagy szűkebb családi környezete, az átadás időpontja pedig Jézus felnőttkora, esetleg halála és feltámadása utáni időszak. Lukács tehát Mária élményéről akkor értesülhetett, amikor azt már a Szent Szűz jobban értette, mint amikor kapta. A mostani szöveg – „emlékezetébe véste szavaikat és szívében gyakran elgondolkodott rajtuk” (19. v.) – csak azt igazolja, hogy Mária a kinyilatkoztatás teljességét nem azonnal, egyetlen pillanat alatt, az Angyali üdvözlet idején értette meg, hanem ez a szokatlan üzenet végigkísérte életét. Valójában Jézus működése és megváltó ténykedése közben világosodott meg számára.

    Mária életében Jézus megszületésével és a nyilvánosság elé lépésével új élet kezdődött. Az eseményeket csak a kétes értékű, mély pszichológiai exegézis segítségével lehetne végiggondolni. A Jézusról szóló minden történet kapcsán azt kellene elemezni, hogy a tömeg, a tanítványok, a gyógyítások szereplői, a farizeusok és nem utolsósorban Mária, hogyan értelmezték az eseményeket. Biztos, hogy Jézus nyilvános működése alatt a történet más gondolatokat ébresztett Máriában, mint Jézus hallgatóságában. A II. Vatikáni Zsinaton ezt ismerték fel a zsinati atyák, amikor Máriát az első hívőnek nevezték. Ő nem hagyta el gyermekét és misszióját akkor sem, amikor még a főapostol Péter is elfutott, és azt is letagadta, hogy valaha ismerte a Mestert. Mária lelki kapcsolata gyermekével sohasem szakadt meg. Ennek garanciája nem a testi anyaság empátiás képessége (mely minden édesanyát arra tesz képessé, hogy jobban megértse gyermekét, és bele tudja élni magát az ő lelkiállapotába), hanem Jézus jövendő missziójáról kapott előzetes kinyilatkoztatás töretlen hívő őrzése. Az biztos, hogy Mária Jézust nem úgy féltette, mint egy anya a sok ezer közül, akinek Józsue nevű gyermeke volt. Mária Jézus isteni missziójáért aggódott, és nem a földi karrierjéért. Sem a benne fogant és általa szült életet, sem a miatta kapott kinyilatkoztatást nem akarta elveszíteni. Csak ez a kettő avatta az ő életét küldetéssé, adott egészen egyedi értelmet és egyedülálló pozíciót biztosított abban a közösségben, amely csak Jézus feltámadása után jött létre. A Mária-tisztelet nem a katolikusprotestáns dogmatikai viták idején alakult ki, hanem már jelen van Lukács evangéliumában, az ősegyház teológiai megértésének terméke. Lukács ezért Máriát nem Jézus elmaradhatatlan kedves közeli rokonaként mutatja be, hanem mint olyan személyt, aki tudja, őrzi és segíti Jézus isteni küldetésének titkát. Az első hívővel, Máriával való azonosulásunk tehát nem érzelmi azonosulás egy első gyermekes kismamával, hanem az Egyház első igaz, tevékeny hívőjével.

    A hazatérő pásztorok imája
    Megváltó Istenünk! Eddig éltük saját kis életünk mint férjek, apák és pásztorok. Soha semmi igazán különös nem történt velünk. Semmi rendkívüli vagy kiszámíthatatlan nem bontotta meg hétköznapjaink megszokottságát – semmi természetfölötti, semmi csoda.
    Álmodni sem mertünk angyalokról és Megváltóról, annyira lefoglalt saját korlátolt, kis életünk.
    Fogadd el, Urunk, az egyszerű ember tiszta, határtalan háláját! Köszönjük, hogy meghívtál minket is, hogy boldogságodban osztozzunk.
    Felfoghatatlan ez a megtisztelő, alázatos szeretet, amellyel hozzánk, bűnös emberekhez fordulsz.
    Örömöt, reményt, fényt hoztál üres, bűnös életünkbe, önzetlen, tiszta szereteted által.
    Új életre keltetted az embert! Hála és dicsőség neked, Istenünk! Amen.
    Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
    Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
    Ezt az imát még nem imádkoztad el!

    Küldetésünk

    Amikor a szeretet és a béke nyelvét használjuk, ez lehetővé teszi számunkra, hogy párbeszédet folytassunk másokkal, még azokkal is, akik különböznek tőlünk. Ezzel a párbeszéddel kezdjük jobban megérteni egymást, lehetővé téve számunkra, hogy kövessük Jézust egy békésebb világ megteremtésében. ​​​​​​A Kattints és Imádkozz egy lehetőség, hogy a most élő generációk a digitális világban megváltozzanak. "Isten hűséges és a reményünk benne olyan, mint egy szilárd horgony az égben."