28397 ima található a honlapon, összesen 38219 imádkozás. Regisztrálj, majd kattints és imádkozz!

    Egyéb kategóriák

    Dolhai Lajos - Csúcs és forrás

    Dolhai Lajos - Csúcs és forrás
    Hetente frissül

    A 2020-as budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra való készület jegyében született. Az olvasó 52 kérdést és választ talál a kezében lévő kiadványban az Eucharisztiáról. A kérdések száma azt sugallja, hogy legalább az utolsó előkészületi évben minden vasárnap olvassunk el egy kérdést és választ. Ha ezt megtesszük, akkor egyre jobban fogjuk érteni és értékelni az Eucharisztiát, mint keresztény életünk egyik fő forrását. A kérdések és válaszok első fele az Eucharisztia teológiájára vonatkozik, a második rész pedig a szentmise liturgiájával kapcsolatos gyakorlati-teológiai szempontokat tárgyalja.

    Adja Isten, és segítsen a Szentlélek kegyelme, hogy még bővebben merítsünk abból a kimeríthetetlen forrásból, amely számunkra az Eucharisztia.

    Dolhai Lajos a NEK Budapest 2020 Teológiai Bizottságának elnöke

    Dolhai Lajos - Csúcs és forrás AZ IGELITURGIA JELENTŐSÉGE30. vasárnap

    Napi Ima0 imádkozás /layout/img/logo.png

    Júl
    25

    A II. Vatikáni Zsinat liturgikus reformja óta a szentmise első részét az Ige liturgiájának, a másodikat az Eucharisztia liturgiájának nevezzük. A szentmisének ez a felosztása, illetve az igeliturgia nem a legutolsó egyetemes zsinatnak köszönhető, hanem őskeresztény - a liturgia lényegéhez tartozó - istentiszteleti forma.

    Az ige liturgiája nemcsak a szentmise előkészítő szakasza, hanem az ünneplés konstitutív része, hiszen a zsinat tanítása szerint Jézus Krisztus „jelen van igéjében, mert Ő maga beszél, amikor az Egyházban a Szentírást olvassák" (SC 7). Az evangélium felolvasása nem egyszerűen „tanító" része a szentmisének, hanem maga is misztérium. Krisztus megjelenése, s éppen ezért az Ő eucharisztikus megjelenésének előképe. Az evangéliumot állva hallgatjuk, mert hittel valljuk, hogy az evangélium szavai által maga Jézus az, aki szól hozzánk és napjainkban is hirdeti az örömhírt. Szent Ágoston szerint „úgy hallgatjuk az evangéliumot, mintha az Ur jelen lenne" (Tract, in Joh. ev., 30,1). A pap Krisztus nevében és tekintélyével hirdeti az evangéliumot, az ő ígéretében bízva: „Aki titeket hallgat, engem hallgat" (Lk 10, 16).

    A megdicsőült Krisztus a liturgiában az ige és az Eucharisztia által egyaránt erősíteni és táplálni akarja övéit: „a szent liturgiában egyaránt veszi és nyújtja híveinek az élet kenyerét mind Isten igéjének, mint az Úr testének asztaláról" (DV 21). Már az egyházatyák írásaiban is találkozunk a „két asztal elvével". Szent Jeromos így fogalmazott: „Az Úr teste valóban étel és az ő vére valóban ital; az az igazán jó - amely a jelen életben adatik meg nekünk -, hogy táplálkozhatunk az ő testével, és ihatjuk az ő vérét, nemcsak az Eucharisztiában, hanem a Szentírás olvasása által is; valóban igazi étel és igazi ital Isten szava, melyet az írások ismeretéből merítünk". A II. Vatikáni Zsinat óhaja az volt, hogy „Isten igéjének asztala a hívők számára minél gazdagabban legyen megterítve" (SC 51).

    A legutolsó egyetemes zsinat azt is hangsúlyozza, hogy a szentmisének ugyan két része van, de mégis oszthatatlan egész: a részek „olyan szorosan kapcsolódnak egymáshoz, hogy egyetlen istentiszteleti cselekményt (unum actum cultus) alkotnak" (SC 56). Benső, lényegi kapcsolat van Isten igéje és az Eucharisztia között. „Ezért állandóan szem előtt kell tartani, hogy Istennek az Egyház által a liturgiában olvasott és hirdetett Igéje a vele egytermésze-tű céljához, az Eucharisztiához vezet" (A szeretet szentsége, 44). Az igeliturgia megvilágítja az Eucha-risztiát, hozzásegít a szentmisén ünnepelt misztérium mélységeinek megismeréséhez és megértéséhez. Az ige asztala előkészíti az Eucharisztia asztalát; felébreszti a vágyat, növeli a Krisztus iránti „éhségünket". A Luthertől származtatható „kétfókuszú" istentisztelet nem azonos a katolikus szentmisével. A szentmise a liturgikus cselekmény egységét hangsúlyozza, mert a szentmisének csak egy középpontja van: az Eucharisztia. A protestáns egyházi közösségek úrvacsorás istentisztelete pedig szétválasztja az igeliturgiát és az Urvacsorát.

    Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
    Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
    Ezt az imát még nem imádkoztad el!

    Dolhai Lajos - Csúcs és forrás A SZENTMISE SZERKEZETE29. vasárnap

    Napi Ima0 imádkozás /layout/img/logo.png

    Júl
    18

    A szentmise a bevezető résszel kezdődik, és az elbocsátással végződik. Ezek között helyezkedik el a két fő rész: az igeliturgia (amely az ambónál történik) és az Eucharisztia (áldozat) liturgiája. Ez a két rész olyan szorosan kapcsolódik egymáshoz, hogy egyetlen istentiszteleti cselekményt alkot (SC 56). Ugyanis benső, lényegi kapcsolat van Isten igéje és az Eucharisztia között: Isten Igéjét hallgatjuk a szentmise első részében, az Eucharisztiában pedig a testté lett Ige önmagát adja nekünk lelki eledelül.

    A bevezető szertartások (bevezető ének, keresztvetés, köszöntés) utáni első, imádságos részben Istenhez szólunk: megbánjuk bűneinket (bűnbánati ima, Uram irgalmazz), vágyakozva Istenhez emeljük a lelkünket és a bűnbánatban megtisztulva dicsőítjük az Istent (Glória). Azoknak a szertartásoknak, amelyek az igeliturgiát megelőzik, bevezető, ráhangoló és előkészítő jellegük van. Ezt a részt a szentmise első könyörgése zárja le, amelyben a miséző pap a nép nevében az Úr elé terjeszt kéréseinket.

    Az igeliturgia előszít az Eucharisztia méltó megünneplésére. Ez a szentmise tanító része, amelyben az Isten szól hozzánk, mi pedig nyitott szívvel és készséges lélekkel hallgatjuk. Az evangéliumot állva hallgatjuk, mert hittel valljuk, hogy az evangélium szavai által maga Jézus az, aki szól hozzánk és napjainkban is hirdeti az örömhírt. A hitvallást úgy is tekinthetjük, mint a hívő nép válaszát az elhangzott tanításra. A szentmisén való részvétel már önmagában is hitvallás. A Hiszekegy elmondása azonban keresztény hitünk legfőbb igazságaira, hitünk tartalmára emlékeztet bennünket. Az igeliturgia befejező része a hívek könyörgése, amit egyetemes könyörgéseknek is nevezünk, mivel ebben az imádságban nemcsak önmagunkért és a jelenlévőkért, hanem az Egyházért, sőt még az egész világért is imádkozunk.

    Az Eucharisztia liturgiája az adományok előkészítésétől (felajánlás) az áldozás utáni könyörgésig tart. Három főbb részre osztható: az adományok előkészítése, az eucharisztikus ima (kánon) és az áldozás. A szentmisének ez a második fő része a középkori szárnyas-oltárokhoz hasonlítható. A központi rész, a főrész, a leglényegesebb elem az Eucharisztikus ima, amelynek köszönhetjük, hogy minden szentmisében a feltámadt és megdicsőült Krisztussal és az ő áldozatával találkozhatunk. Az Eucharisztikus ima szentmise leghosszabb imádsága, ami a prefációtól egészen a Miatyánkig tart.

    Az adományok előkészítésekor (amit régebben felajánlásnak neveztünk) az oltárhoz visszük a kenyeret és a bort, „mint a föld termését és az emberi munka gyümölcsét", hogy ezekből legyen számunkra „az élet kenyere" és „a lélek itala". Adunk, illetve felajánlunk valamit az Istennek. Nemcsak a kenyeret és a bort, hanem önmagunkat és egész életünket. A felajánlási könyörgés arra emlékeztet bennünket, hogy mindez miért történik. Ez a szentmise második hivatalos könyörgése.

    A szentáldozásban nyilvánvalóvá lesz számunkra, hogy a szentmise „áldozati lakoma", és „boldogok azok, akiket meghív lakomájára Jézus, az Isten Báránya". Az áldozás latin neve communio, ami egységet, egyesülést jelent. A szentáldozás egyesít minket Krisztussal, és Pál apostol tanítása szerint általa igazi lelki közösség jön létre azok között, „akik az egy kenyérben és egy kehelyben részesedtek" (1Kor 10,17). Vannak olyan imádságok, amelyek felkészítenek bennünket az Eucharisztia méltó vételére (Miatyánk, békerítus, Isten Báránya, Uram, nem vagyok méltó), az áldozás utáni könyörgésben pedig hálát adunk a szentmiseáldozat gyümölcseiért. Végül a miséző pap áldással útra indít minket - „menjetek békével" -, hogy keresztény hivatásunkat és küldetésünket teljesítsük a világban.

    Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
    Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
    Ezt az imát még nem imádkoztad el!

    Dolhai Lajos - Csúcs és forrás Krisztus többféle módon van jelen a szentmisében28. vasárnap

    Napi Ima0 imádkozás /layout/img/logo.png

    Júl
    11

    A II. Vatikáni Zsinat tanítása szerint (SC 7) a feltámadt és megdicsőült Krisztus ötféle módon is jelen van a szentmise közösségében. Krisztus jelen van az imádkozok közösségében, hiszen megígérte: „Ahol ketten vagy hárman összegyűlnek a nevemben, ott vagyok közöttük" (Mt 18,20). Jelen van igéje által, hiszen az evangélium által Ő az, aki szól hozzánk. Jelen van a miséző pap személyében, aki Krisztust teszi jelenvalóvá a hívek közösségében. Jelen van a szentségek kiszolgáltatásakor az Ő megváltó kegyelmével. A legfontosabb nyilvánvalóan az, hogy az Úr Jézus jelen van közöttünk az Oltáriszentségben a kenyér és a bor színében.

    Mindegyik fontos, mindegyik valóságos és hatékony jelenlét. Mégis, az eucharisztikus jelenlét magasabb rendű, mivel Krisztus nemcsak lelki módon, hanem testileg (megdicsőült testben) is jelen van. Szent VI. Pál pápa megfogalmazása szerint „Ezt a jelenlétet pedig «valóságosnak» mondjuk, de nem kizárásos alapon, mintha a többi jelenlét nem volna valóságos, hanem kitüntetően, mivel szubsztancia-lis;  tagadhatatlanul benne jelenvalóvá válik  az egész és csorbítatlan Krisztus, aki Isten és ember" (DH 4412).

    Sajnálatos módon az elmúlt évszázadokban túlhangsúlyoztuk az Eucharisztiában való reális jelenlétet más jelenléti módozatok rovására. Keveset beszéltünk például arról, hogy Krisztus a szentmise liturgiájában jelen van igéje által is. „Másként, de ugyanígy valósan, jelen van igehirdető Egyháza számára, mivel a hirdetett evangélium Isten igéje, és az Egyház csakis Krisztus, Isten megtestesült Igéje nevében, az ő tekintélyével, támogatásával hirdeti az evangéliumot" (Mysterium fidei, 37). A liturgiában ugyanis Isten szól az ő népéhez, és Krisztus napjainkban is hirdeti az örömhírt. Az Isten igéje tehát nem csupán a kinyilatkoztatott igazságok tárháza, hanem Isten kegyelmi működésének is az egyik formája.

    A szentségekről pedig csak úgy beszéltünk, mint a kegyelem eszközeiről, pedig a szentségekben is a megdicsőült Krisztussal találkozunk látható, szakramentális formában. Nagy Szent Leó pápa szerint „mindaz, ami látható volt a mi Urunkban, átment az ő szentségeibe" (Sermo 74,2). Az Egyházban a szentségek által mi is Jézussal kerülünk kapcsolatba. Az imádságban és Isten igéjének hallgatásában is Krisztussal találkozhatunk, de érzékelhető, látható formában csak a szentségek által. Ezért mondja Szent Ambrus: „Színről színre megmutatkoztál nekem Krisztusom, téged a szentségeidben feltalállak" (Apológia 12,58).

    Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
    Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
    Ezt az imát még nem imádkoztad el!

    Dolhai Lajos - Csúcs és forrás Miért fontos az Eucharisztia liturgikus teológiája27. vasárnap

    Napi Ima0 imádkozás /layout/img/logo.png

    Júl
    04

    A II. Vatikáni Zsinat egyik gyümölcse a liturgikus teológia. Korábban a liturgikusok többnyire csak a liturgikus cselekmények történetének és a liturgia végzésének szabályaival (rubrikák) foglalkoztak. A zsinat ismételten hangsúlyozza, hogy a liturgia a szent hagyomány lényeges eleme (DV 8) és hűségesen tanítja az Egyház hitét. Parsch Pius, a német liturgikus mozgalom vezéralakjának megfogalmazása szerint „a liturgia élő katekizmus, megélt dogma, megimádkozott erkölcs, Jézussal együtt átélt élet". Sőt H. Vorgrimlerrel együtt azt is állíthatjuk, hogy „az Egyház Eucharisztia értelmezése legmélyebben és legátfogóbban a liturgiában áll előttünk" (Vorgrimler, H., Teológia dei sacramenti, 201). Y. Congar szerint ennek a tanításnak a sajátossága a következő: „a liturgia nem annak a magisztériumnak a hangja, amely definiál, tanít, újrafogalmaz, elítél, cáfol, hanem annak az Egyháznak a szava, amely szeret és imádkozik, amely nemcsak a hitét akarja tanítani, hanem azt megénekli és gyakorolja a liturgiában, s mindezt nekünk akarja ajándékozni" (Congar, Y., La tradizione le tradizioni, 2. köt. 354).

    Legutóbb a XI. Püspöki Szinódus (2005) is foglalkozott az eucharisztikus hit és ünneplés benső kapcsolatával, kiemelte „az imádság törvénye" és „a hit törvénye" (lex orandi, lex credendi) közötti összefüggést, és kiemelte a liturgikus cselekmény elsőbbségét. Hangsúlyozta, hogy „az Eucharisztiát mint a hit hitelesen ünnepelt misztériumát annak világos tudatában kell megélni, hogy a hívő megértés (intel-lectus fidei) alapjában mindig kapcsolatban van az Egyház liturgikus cselekményével" (A szeretet szentsége, 34).

    Tehát, a szentmisén is megismerhetjük hitünk igazságait. Már az egyházatyák is, bár másféle megfogalmazásban, de mindig hangsúlyozták, hogy a liturgiának, a liturgikus imádságoknak teológiai jelentősége van. Nemcsak a liturgikus teológiában és a szentségtanban, hanem más összefüggésekben is egyre többet hivatkozik a teológia az Egyház imádságaira. A teológia művelése konkrétan is igazolja, hogy a „az imádság törvénye, a hit törvénye" teológiai alapelv általánosan ismert és elfogadott lett az Egyházban.

    L. Beauduin belga bencés szerzetes, a 20. század eleji liturgikus mozgalom egyik vezéralakja szerint ez a princípium konkrétabban így is megfogalmazható: „Mondjátok meg nekem, hogyan imádkozott Ágoston Hippóban, Ambrus Milánóban, Izidor Sevillában, Gergely Nüsszában, Khrü-zosztomosz Konstantinápolyban, és én összefoglalom nektek az ő egyházuk egész krédóját". Ez azt jelenti, hogy a liturgia a saját szavaival tanít, amikor például a szentmise kánonjában vagy könyör-géseiben összegzi azt a mély értelmű tanítást, melyet a liturgiát legjobban értő egyházatyák hagyományoztak ránk.

    A liturgia szimbólumainak és a liturgikus imádságoknak a megértése is szükséges tehát ahhoz, hogy méltóképpen ünnepeljük az Eucharisztiát és bőven részesüljünk a szentmise kegyelmeiben. A liturgikus jelek és imádságok nem öncélúak, hanem olyan eszközök, amelyek az Eucharisztia misztériumának teljesebb megértésére akarnak vezetni. Nyilvánvaló, hogy ez a cél könnyebben megvalósulhat, amióta a nép nyelvén, a nemzeti nyelveken ünnepeljük az Eucharisztiát.

    Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
    Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
    Ezt az imát még nem imádkoztad el!

    Dolhai Lajos - Csúcs és forrás MIT JELENT A TRANSZFINALIZÁCIÓ ÉSA TRANSZSZIGNIFIKÁCIÓ? 26. vasárnap

    Napi Ima0 imádkozás /layout/img/logo.png

    Jún
    27

    Az elmúlt évtizedek teológiájában az átlényegülés dogmájának érthetőbbé tételére, illetve helyettesítésére új kifejezések és elgondolások születtek. Ennek oka egyrészt az, hogy a mai ember számára nehezen érthetők a régi, Arisztotelésztől származó filozófiai fogalmak, másrészt pedig az, hogy a természettudományos gondolkodásban nem ugyanaz a kenyér lényege és járulékai, mint a filozófiai gondolkodásban.

    Az átlényegülés dogmájának értelmezésében - a II. Vatikáni Zsinatot követő időszakban - eléggé sokan, kezdték használni a transzfinalizáció (célváltozás) és transzszignifikáció (jelentésváltozás) kifejezést. Szerintük az átváltozás nem azt jelenti, hogy a kenyér és a bor új lényeget kap. A lét rendjében a kenyérrel nem történik változás. Ellenben a kenyér és a bor új jelentést és új célt kap. A célváltozás azt jelenti, hogy a konszekráció előtt a kenyérnek és bornak az volt a rendeltetése, hogy testünket táplálják, az átváltoztatás után pedig új célra, lelkünk táplálására és keresztáldozat ünneplésére szolgál. Ugyanezt a meglátást ielentésváltozásnak is  lehet mondani,  ha  arra akarunk utalni, hogy az új cél következtében a létezőnek új jelentése lesz a teremtett világban. A kenyér és a bor az konszekráció előtt testi táplálék, utána viszont lelki táplálék jelenlétét jelzi.

    Az elmélet kiindulópontja az a meglátás, mely szerint, ha megváltozik valamely dolognak a célja vagy jelentése, akkor az a dolog alapjában, lényegében változik meg. Például a piros, fehér és zöld szövet mássá lesz, ha ruhát vagy nemzeti zászlót csináltak belőle. Ugyanazok a kövek mássá lettek, ha házat vagy hidat építettek belőle. Hasonló módon Jézus akarata a kenyeret és a bort olyasvalamivé teszi, amely lényegesen más, és több, mint a kenyér és a bor. Az adományok nem szűnnek meg kenyér és bor lenni, de más célt és jelentés kapnak. És ezt az'új célt és jelentést nem mi, hanem Jézus akarja.

    VI. Pál pápa „Mysterium fidei" (1965) kezdetű körlevelében figyelmeztette a teológusokat, hogy a valóságos jelenlét misztériumának kifejtésében nem lehet helyettesíteni az átlényegülés (transsubstantiatio) szakkifejezést, legfeljebb, kiegészítésképpen lehet beszélni cél-, illetve jelentésváltozásról. „Miután megtörtént az átlényegülés, a kenyér és a bor színei kétségkívül új jelentést öltenek magukra és új célt, de azért öltenek magukra új jelentést és új célt, mivel új valóságot (realitatem) tartalmaznak, amelyet joggal mondunk ontológiainak. A mondott színek alatt ugyanis nem rejtőzik már az, ami előbb volt, hanem másvalami, éspedig nemcsak az egyház hitének megítélése szerint, hanem tényszerűen" (DH 4413).

    Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
    Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
    Ezt az imát még nem imádkoztad el!

    Dolhai Lajos - Csúcs és forrás Mit tanít az átlényegülés DOGMÁJA?25. vasárnap

    Napi Ima1 imádkozás /layout/img/logo.png

    Jún
    20

    Az átlényegülés fogalmát már a 12. századi teológusok használták. Tanítóhivatali megnyilatkozásban először a IV. Lateráni Zsinaton jelenik meg (1215). A Trentói Zsinat a reformátorokkal szemben mondta ki a transzszubsztanciáció dogmáját, vagyis azt, hogy a kenyér és bor lényege Krisztus Testének és Vérének lényegévé változik (DH 1642, vö. még a 2. kánon: 1651). Az Oltáriszentségről szóló 2. kánon (DH 1652) azt is megjegyzi, hogy a látható, „külső színek" (species) változatlanul megmaradnak.

    A magyarázatban az arisztotelészi metafizika és logika két sajátos fogalmának, a szubsztanciának és az akcidens-nek alkalmazásáról van szó. A substantia az, ami a dolgot azzá teszi, ami: olyan létezőt jelöl, amelyet magánvaló (ens in se), illetve önmaga általi lét illet meg (embernek lenni). A járulék olyan létezőt jelöl, amelynek sajátja a másban való (ens in alio), a máshoz tartozó lét, legtöbbször létezőnek valamely tulajdonsága (pl. műveltség). Az akcidensek a valóság empirikusan érzékelhető dimenzióját jelölik, a szubsztancia a szellemi értelem által szemlélt metafizikai lényeget. Az átlényegülés azt jelenti, hogy a lényeg megváltozik, az akcidensek azonban nem. Figyelemre méltó, hogy a dogma nem az akcidens kifejezést használja, hanem speciesről beszél, de ez tartalmilag ugyanazt akarja jelenteni, mint az akcidens fogalma.

    Az Egyház tanítása mindig hangsúlyozta, hogy a szentmisében valóságos átváltozás történik. Valami új jelenik meg, ami azelőtt nem volt. Ezért nem lehet úgy érteni az Eucharisztiát, hogy Krisztus teste még hozzájárul a kenyérhez (vö. lutheri elgondolás), mintha a kenyér és Krisztus teste két egyforma jellegű valóság lenne, két „lényeg" módjára ugyanúgy egymás mellett állhatna. A szentmisében valami átváltozás történik, ami világunk dolgait magasabb rendbe veszi föl, lényegükben éri és változtatja meg, ha ez nem is mérhető. Amikor anyagi dolgokat táplálékul veszünk föl testünkbe, illetve amikor általában az anyag egy élő szervezet részévé válik, akkor megmarad ugyanannak, és mégis - mint valami újnak a része - maga is átalakul. Hasonló megy végbe a kenyér és bor átváltoztatásakor. Isten igéje és a Szentlélek a kenyeret és a bort, mintegy kiemeli sarkaiból megszokott létüket, bele egy új rendbe; még ha pusztán fizikailag ugyanazok is maradnak, mélyükben megváltoznak. Az átlénye-gülés tana nem bizonyítja racionálisan a valóságos jelenlétet. Csak annyit tisztáz, hogy nem ellentmondás az, amit az Egyház a Szentírás alapján az átlényegülésről tanít.

    A dogmát értelmező teológusok mindig fontosnak tartották megjegyezni: Nem maga a transzszubsztanciáció szó hittétel, hanem az, amit jelez. A Trentói Zsinat nem azt mondta ki hittételként, hogy Jézus eucharisztikus jelenlétét az arisztotelészi substan-tia-accidens fogalompár alapján kell hinnünk. Egyszerűen csak arról van szó, hogy abban az időben - a reformátorok (főként Luther) tanításával szemben - a transzszubsztancióval jelzett folyamatot találta legalkalmasabbnak (aptissime) annak érzékeltetésére, hogy hogyan válik jelenvalóvá Jézus az Eucharisztiában. A zsinat nem filozófiai tételt hirdetett ki. Csak annyit mondott: a konszek-ráció erejében az, ami a kenyeret kenyérré, a bort borrá tette, az átváltozik azzá, ami Jézus testét Jézus testévé, Jézus vérét Jézus vérévé teszi.

    Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
    Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
    Ezt az imát még nem imádkoztad el!

    Dolhai Lajos - Csúcs és forrás AZ EPIKLÉZIS JELENTŐSÉGE A SZENTMISÉBEN24. vasárnap

    Napi Ima1 imádkozás /layout/img/logo.png

    Jún
    13

    A megdicsőült Krisztus folytatja megszentelő tevékenységét az Egyházban a Szentlélek által. Ezért hívjuk segítségül a liturgiában ismételten a Szentlelket. Ezzel kapcsolatban szakkifejezés lett az epiklézis. A görög eredetű szó magyarul lehívást jelent; egyházi szóhasználata szerint pedig az olyan imádságot jelenti, amelyben a Szentlelket hívjuk -le: a szentmisében az áldozati adományokra és az áldozatban részesülőkre, a többi szentségben pedig azért, hogy a szentség kegyelmi hatása megvalósuljon. A szó elsődleges használata szerint elsősorban az Eucharisztiával kapcsolatos epiklézist jelöli, de nyilvánvaló, hogy nemcsak a szentmisében, hanem a többi szentség liturgiájában is jelen van a Lélekhívó imádság.

    Az epiklézisnek, főként a konszekrációs epiklé-zisnek konkrét bibliai gyökerei is vannak, mégpedig az angyali üdvözlet jelentében. Ahogyan Krisztus valóságos teste férfiúi nemzés nélkül a Szentlélek által teremtődött, ugyanúgy a Szentlélek által jön létre a kenyér és bor szubsztanciájából Krisztus teste és vére. A Római misekönyvben is vannak olyan könyörgések, amelyekben ott van ez a párhuzam. Például az adventi időben így imádkozunk: „Urunk, Istenünk, add, hogy oltárodra helyezett ajándékainkat szentelje meg az a Szentlélek, aki isteni erejével Mária méhét megáldotta". Ez az analógia is segít bennünket a valóságos jelenlét megértésében. Hittel valljuk, hogy a megtestesülés és a megváltás misztériuma az Eucharisztiában folytatódik, mégpedig a Szentlélek szentségi működése által.

    Az egyházatyák írásaiban és az első ránk marad liturgikus szövegekben egyre gyakrabban megjelenik az epiklézis gondolata. Ennek első és legtökéletesebb példája a Traditio Apostolicaban található meg. A római liturgia hagyományát megőrző második századi szöveg a következő: „Kérünk, küldd el Szentlelkedet a szent egyház felajánlott adományára, adj egységet mindazoknak, akik részesülnek benne. Engedd, hogy elteljenek a Szentlélekkel és megerősödjenek az igazság hitében, hogy dicsérjünk és dicsőítsünk téged fiad, Jézus Krisztus által, aki által tiéd a tisztelet és a dicsőség, Atya és Fiú, a Szentlélekkel együtt most és mindörökké" (4. fej.). Az epiklézis mindkét formája: a konszekrá-ciós és áldozási epiklézis is már jelen van ebben a Lélekhívó imádságban. Világosan kitűnik ez a megfogalmazásból, hiszen a Szentlelket először a „szent egyház felajánlott adományára" kéri, majd pedig azok számára, akik „részesülnek benne".

    Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
    Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
    Ezt az imát még nem imádkoztad el!

    Dolhai Lajos - Csúcs és forrás Hogyan érthetjük meg Jézus szentségi jelenlétét?23. vasárnap

    Napi Ima1 imádkozás /layout/img/logo.png

    Jún
    06

    A katolikus Egyház mindig ragaszkodott ahhoz: Krisztus valóban jelen van a kenyér és a bor színében a szentmise-áldozatban. Még a hívő emberi értelem számára is nehéz annak megértése, hogy a feltámadt és megdicsőült Krisztus hogyan válik jelenvalóvá az Oltáriszentségben.

    A teológiában, sőt még a hitoktatásban is évszázadokon keresztül a középkori eredetű latin megfogalmazást, a transzszubsztanciáció (= az átlényegülés) kifejezést használtuk a misztérium magyarázatára. Mert hittel valljuk, hogy az átváltoztatás következtében a kenyér és a bor lényege megszűnik, ugyanakkor a látható „színek', tehát a kenyér és a bor külső anyaga és tulajdonságai (íz, nagyság) változatlanok maradnak. Ez ma is igaz, de sajnos csak kevesek számára érthető.

    Újabban főként a liturgiából kiindulva igyekszünk érthetővé tenni a valóságos jelenlét misztériumát. Sokat segíthet például a megértésben a bibliai anamnézis (a megemlékezés) fogalma. A liturgia tulajdonképpen egy sajátos, hatékony megemlékezés. Olyan megemlékezés, amelyben az, amiről megemlékezünk a Szentlélek erejében jelenvalóvá válik, hogy abban részesedhessünk.

    Arra a kérdésre, hogy mikor és hogyan válik jelenvalóvá Jézus a kenyér és bor színében, a hagyományos teológia azt válaszolta: a konszekrációkor, amikor az átváltoztatás szavainak elmondására a kenyér Krisztus testévé, a bor Krisztus vérévé lesz. Egyházunk legújabb egyetemes katekizmusa (1992) ezt a tanítást kissé kiegészíti és a következő választ adja: A hatékony, teremtő ige (az Oltári szentséget alapító jézusi szavak) és a Szentlélek erejében (epiklézis) változik át a kenyér és a bor Krisztus testévé és vérévé (vö. KEK 1373). Krisztus jelenléte szavának és Szentleikének ereje által valósul meg. Ezért tartotta az Egyház mindig kiemelten fontosnak az Isten szavának, Jézus eucharisztiát alapító szavainak hűséges megismétlését a szentmisében; és ennek meggyőződésnek köszönhető az átváltoztatás előtt Lélekhívó imádság, az epiklézis. Sajnálatos módon a Szentlélek szerepének hangsúlyozása a valóságos jelenlét megvalósulásában a hitoktatásban és az igehirdetésben még nagyon hiányzik. Manapság azt is hangsúlyozzuk, hogy a szentmisében nemcsak az átváltoztatás szavai a fontosak, hanem az egész, eucharisztikus imádság (prefációtól a Miatyánkig) a valóságos jelenlét megvalósulása szempontjából. Nyilvánvaló, hogy a legfontosabb a konszekráció, az alapítási (szerzési) igék elmondása, azután az epiklézis a Lélekhívó imádság, de ezeket nem szabad önmagában tekinteni, a szentmise egészéből kiemelni.

    Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
    Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
    Ezt az imát még nem imádkoztad el!

    Dolhai Lajos - Csúcs és forrás A GOLGOTAI ÁLDOZAT ÉS A SZENTMISEÁLDOZATÖSSZEFÜGGÉSE 22. vasárnap

    Napi Ima1 imádkozás /layout/img/logo.png

    Máj
    30

    A szentmise áldozat jellegét Jézus egyszeri, a Golgotán végbement áldozatával való viszonya által érthetjük meg. A szentmise áldozat, de semmiképpen sem Jézus egyszeri áldozatának megismétlése. „Krisztus egyszer áldozta fel önmagát" (Zsid 9,28), „testének föláldozásával egyszer s mindenkorra megszentelt minket" (Zsid 10,10). Jézus megváltó áldozatát nem lehet és nem is kell megismételni.

    Tehát a szentmise nem önálló áldozat, hanem relatív áldozat, mert lényege, ereje, hatása a keresztáldozatból ered. A mise és a keresztáldozat közötti kapcsolat nem egymásutániság, nem egymás melletti-ség, hanem az egymásban levés. Krisztus áldozata és a szentmise nem két külön .áldozat, hanem egy áldozat {una hostia). A keresztáldozat benne van az Eucharisztiában, mint egyszeri és osztatlan áldozat. Ebből az egy áldozatból fakad számunkra minden kegyelem.

    A Trentói Zsinat és a II. Vatikáni Zsinat szakkifejezésével élve így fogalmazhatunk: a szentmise Jézus egyszeri áldozatának, vagyis halálának és feltámadásának „megjelenítése", jelenvalóvá tétele. A félreértések elkerülése végett hangsúlyoznunk kell, hogy a szentmise tehát nem új áldozat, nem a keresztáldozat ismétlése, hanem újra jelenvalóvá tétel (repraesentatio). „Az Eucharisztia tehát áldozat, mert jelenvalóvá teszi a keresztáldozatát, mert annak az emlékezete, mert annak gyümölcseit szétosztja" (KEK 1366). A katekizmus megfogalmazásában szereplő három dőlt betűs szó világosan jelzi a szentmiseáldozat értelmét, célját és szerepét.

    A Trentói Zsinat megfogalmazta a két áldozat közti azonosságot és különbözőséget (DH 1743). Azonos a golgotai és a szentmiseáldozat között, hogy mindkettőben azonos az áldozat fő bemutatója; Krisztus; azonos az áldozat „tárgya": Jézus Krisztus, aki önmagát adta és adja áldozatul értünk; és azonos az áldozati cselekmény, hiszen a szentmise áldozat nem új áldozat, hanem a golgotai áldozat jelenvalóvá tétele. Nyilvánvaló, hogy lényeges különbségek is vannak a kétféle áldozat között. A golgotai áldozat célja a mi megváltásunk, a szentmise célja pedig az, hogy általa részesüljünk a megváltás kegyelmeiben, a golgotán végbement áldozat vérontással való áldozat (cruente) volt, a szentmise pedig vérontás nélküli (incruente) áldozat. Az eucharisztikus ünneplés alanya mindig az Egyház: a miséző pap és a hívek a külső jelek segítségével együtt ünneplik Krisztus áldozatát. Krisztus szándéka szerint a papnak különleges szerepe van a szentmisében, hiszen Krisztus személyét teszi jelenvalóvá (in persona Christí) az ünneplők közösségében. A Zsid 9,14 szerint Krisztus az örök Lélek által saját magát adta tiszta áldozatul. Az Egyházat is ez a Lélek képesíti arra, hogy belekapcsolódjék Krisztus áldozatába.

    Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
    Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
    Ezt az imát még nem imádkoztad el!

    Dolhai Lajos - Csúcs és forrás Miért mondhatjuk azt, hogy a szentmiseegyház áldozata? 21. vasárnap

    Napi Ima1 imádkozás /layout/img/logo.png

    Máj
    23

    Isten elfogadta Jézusnak az egész emberiség nevében bemutatott, végtelen értékű áldozatát. Ebből az egy áldozatból fakad számunkra minden kegyelem. Az Egyház áldozatbemutatása, benne az egyének áldozatbemutatása nem önálló, Jézustól független áldozatbemutatás, hanem minden esetben a megváltó Jézus áldozatának megünneplése.

    Az Eucharisztia Krisztus testének és vérének az áldozata, amely által Krisztus keresztáldozata jelen valóvá válik számunkra. A szentmise nem új áldozat, nem ismételi meg a keresztáldozatot és nem ad hozzá semmi lényegeset Krisztus tökéletes áldozatához. Találóan fogalmazza meg ezt az igazságot a szentmise egyik könyörgése: „Istenünk, te a sokféle ószövetségi áldozat helyébe egyetlen tökéletes áldozatul Fiad kereszthalálát rendelted. Kérünk, fogadd el híveid áldozati adományát, mint egykor elfogadtad Ábel áldozatát, hogy amit Fölséged dicsőítésére felajánlunk, az egész világ üdvösségére váljék" (évközi idő, 6. vasárnap).

    Már Szent Ágoston is tárgyalta ezt a kérdéskört. Ő is  hangsúlyozza,  hogy Jézus  egyszer halt  meg értünk: Ő, az Igaz a bűnösökért, az Úr a szolgákért. Nagyon jól tudjuk, hogy ez csak egyszer (seme/) történt meg. Mindazonáltal a szentség időről időre „mindannyiszor" (quotidescumque) megújítja (reno-vat) ezt az eseményt, ami a történelemben csak egyszeri történés. Nem úgy teszi, hogy ismét megtörténté teszi (non faciendd), hanem úgy, hogy megünnepli (sed celebrandő). Szent Ágoston két igét használ a különbség megvilágítására: megújítani és ünnepelni. A szentmise megünnepelve (nem megismételve!) újítja meg a keresztáldozat valóságát és megünnepli megújítva azt (nem csak megemlékezve róla!). Ugyanis Krisztus áldozata és az Eucharisztia áldozata egy és ugyanaz az áldozat.

    A kereszt egyedüli áldozata és a szentmise közti kapcsolat meghatározása a reformáció óta sokat vitatott kérdés, hiszen az egyik legvitatottabb pont volt a protestánsok és a katolikusok között. Luther azt hangsúlyozta, hogy Krisztus kereszthalálával tökéletes áldozatot mutatott be az Atyának az egész világ bűneiért, ezért ezen felül nincs szükség újabb áldozatokra, mintha Krisztus áldozata nem lenne tökéletes és elegendő a bűnökért. Szerinte a szentmise áldozat jellegének tanitása kisebbítené a keresztáldozat értékét.

    A reformátorok vádjára válaszolva a Trentói Zsinat hangsúlyozta, hogy a keresztáldozat és az Eucharisztia áldozata egy és ugyanaz az áldozat. Az Eucharisztia áldozat jellege nem leértékeli, hanem  örök érvényűvé  teszi  a keresztáldozatot.

    A szentmise megjeleníti a kereszt áldozatát, hogy ahhoz hozzá kapcsoljuk a mi áldozatainkat, és erőt, szent kegyelmet merítsünk Krisztus megváltó áldozatából.

    Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
    Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
    Ezt az imát még nem imádkoztad el!

    Dolhai Lajos - Csúcs és forrás Az EUCHARISZTIA ÁLDOZAT JELLEGE20. vasárnap

    Napi Ima1 imádkozás /layout/img/logo.png

    Máj
    16

    HOGYAN TÜKRÖZŐDIK JÉZUS ALAPÍTÓ SZAVAIBAN, GESZTUSAIBAN?

    Az utolsó vacsorán Jézus nem egyszerű búcsúvacsorát tartott a zsidók szokásos húsvéti vacsorája keretében, hanem testét és vérét áldozatul adta, és így lett az Eucharisztia áldozati lakoma. Ezt az apostolok csak Húsvét után értették meg, amikor már a feltámadás fényében látták és értelmezték Jézus szenvedését. Az egész vacsora cselekménnyel Jézus a tanítványok kezébe adja magát, az önmagát ajándékozás és önmagát kiszolgáltatás kettős értelmében. A kenyér megtörése és kiosztása, majd a kehely átnyújtása már önmagában is a megvalósítandó áldozati önátadás jele. Ugyanezt az áldozati magatartást fejezik ki, s elővéteíezve valósítják meg a kenyérhez és a borhoz fűzött jézusi szavak, melyet testének odaadásáról és vérének kiontásáról szólnak.

    Az Eucharisztia alapítását az evangélisták és Pál apostol úgy őrizték meg számunkra, hogy az ott elhangzott szavaknak - az ószövetségi áldozatteológia fényében - az áldozatra való utalása egyértelmű. Mindegyik   leírás   hangsúlyozza, hogy az Eucharisztia alapítása „a kínszenvedése előtti éjszakán" történt. Jézus az utolsó vacsorán mondott szavaival áldozati történésként jövendöli meg saját halálát és annak üdvösségszerző erejét („a szövetség vére sokakért kiontatik"). Az igaz, hogy Jézus szavai között az áldozat szó nem jelenik meg, de jelen van a korabeli zsidó liturgia áldozati nyelvezete, amely segítette az ősegyházat abban, hogy Jézus halálát és az Eucharisztiát mint áldozatot értse.

    Amikor Jézus azt mondja, hogy „ez az én testem, mely értetik adatik", az „adatik" szó utal az áldozatra szánt és leölésre átadott áldozati bárányra, és arra, hogy Jézus úgy adja áldozatul testét üdvösségünkért, ahogyan az ószövetségben áldozatul adták a bárányt. A „kiontatik"megíogalmazás pe'dig az áldozati állatból kicsorgott vérre utal, és arra, hogy Jézus úgy ontja értünk vérét, ahogyan kiontatott egykoron a bárány vére engesztelésül.

    A „szövetség vére" kifejezés nyilvánvaló utalás a mózesi szövetségkötéskor bemutatott áldozatra (Kiv 24,8; Zsid 9,18-22). A Sinai hegynél Mózes a régi szövetséget is áldozati vérrel pecsételte meg. Érthető tehát, hogy az újszövetség megkötésénél is jelen van a vér. Az átváltoztatás szavaiban az „értetek" megfogalmazás hangsúlyozza, hogy Krisztus érettünk és helyettünk szenvedett és halt meg: „Egy meghalt mindenkiért" (2Kor 5,14). A kifejezés Izajás próféta szenvedőszolgájára is emlékeztet, aki életét adja engesztelő áldozatul sokakért (íz 53,10).

    Még a test és a vér elkülönítése is figyelemre méltó, hiszen a bibliai antropológia szerint a test és a vér külön-külön is az egész embert jelenti. A kenyér és a bor, a két „szín" jelképezi a test és vér különválasztását. Az igaz, hogy az átváltoztatott kenyérben és borban is a „teljes" Krisztus van jelen, de szétválasztva a két áldozati jelkép jobban utal az Eucharisztia áldozati jellegére.

    Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
    Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
    Ezt az imát még nem imádkoztad el!

    Dolhai Lajos - Csúcs és forrás A SZENTMISE MINT ÁLDOZAT19. vasárnap

    Napi Ima1 imádkozás /layout/img/logo.png

    Máj
    09

    A mai ember számára már kevésbé érthető a szentmise áldozat jellege, de a szentmise imádságai, főként a felajánlási és áldozás utáni könyörgések gyakran utalnak az Eucharisztia megünneplésének erre a dimenziójára. Még az egyházi népénekek is hűségesen tanítják az Egyház hitét (Vö. Hozsanna, 220.: Áldozattal járul hozzád, ó nagy Isten, hív néped).

    A vallástörténet szerint az áldozatbemutatás mindig hozzátartozott a vallásokhoz. Sohasem volt vallás Istenre irányuló megfelelő kultusz, látható és folytonosan bemutatható áldozat nélkül. Az áldozatbemutatás, illetve a kultikus lakoma Isten (illetve istenség) tiszteletének egyik módja. Az ember hódoiatának jeléül bizonyos tárgyakat kivon a köznapi használatból és Istennek felajánlja. A célja pedig az, hogy az Istennel és a közösséggel való lelki egységet kinyilvánítsa.

    A választott nép liturgikus életében különböző (ételáldozat, égőáldozat, engesztelőáldozat) áldozatokkal találkozunk. Jézus beteljesíti az ószövetségi áldozatokat (vö. V. húsvéti prefáció: „Ő az oltár, az áldozati bárány és a főpap"). Beteljesíti, vagyis nem egyszerűen feleslegessé teszi az ószövetségi áldozatokat. A kereszténység azt hirdeti, hogy az első nagypéntek és húsvét óta nincs szükség ilyen-olyan rituális áldozatokra. Elegendő, ha Krisztus áldozatához hozzákapcsoljuk a mi áldozatainkat. A hit fényében nézve az Eucharisztia az áldozat iránti egyetemes emberi igény megnyilvánulásaira adott sajátos isteni válasznak is tekinthető (vö. Zsidókhoz írt levél 8-10. fejezet, ahol az ószövetségi áldozatok tökéletlenségéről és az Újszövetség tökéletes áldozatáról olvashatunk).

    Az egyházatyák legszívesebben „lelki áldozatnak" (logiké thüszia) nevezték. Ennek az áldozatnak a lényege már nem valaminek vagy valakinek az erőszakos feláldozása, hanem az ajándékozó szeretet. Krisztus egyszerre az ajándékozó és az ajándék: őáltala, ővele és őbenne ünnepeljük az Eucharisztiát. Radikális változásnak kell tekintenünk azt, hogy itt az Isten ajándékoz nekünk valamit, és nem mi adunk neki valamit; mi csak befogadjuk Isten ajándékát. Nem az ember engeszteli ki az Istent, felajánlva neki valami áldozatot, hanem az Isten engesztelte ki magával az embert: „Mert Isten volt az, aki Krisztusban kiengesztelte magával a világot" (2Kor 5,19). „Őt adta oda az Isten véres engesztelő áldozatul a hit által, hogy kimutassa igazságosságát" (Róm 3,25).

    Az Eucharisztia megünneplésekor ez az áldozat válik jelenvalóvá számukra szakramentális módon.

    „Üdvözítőnk az utolsó vacsora alkalmával azon az éjszakán, amelyen elárultatott, megalapította testének és vérének eucharisztikus áldozatát, hogy így a keresztáldozat a századokon át az ő eljöveteléig jelenlévő valóság legyen" (SC 47).

    Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
    Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
    Ezt az imát még nem imádkoztad el!

    Küldetésünk

    Amikor a szeretet és a béke nyelvét használjuk, ez lehetővé teszi számunkra, hogy párbeszédet folytassunk másokkal, még azokkal is, akik különböznek tőlünk. Ezzel a párbeszéddel kezdjük jobban megérteni egymást, lehetővé téve számunkra, hogy kövessük Jézust egy békésebb világ megteremtésében. ​​​​​​A Kattints és Imádkozz egy lehetőség, hogy a most élő generációk a digitális világban megváltozzanak. "Isten hűséges és a reményünk benne olyan, mint egy szilárd horgony az égben."