37200 ima található a honlapon, összesen 61597 imádkozás. Regisztrálj, majd kattints és imádkozz!

    Egyéb kategóriák

    Dolhai Lajos - Csúcs és forrás

    Dolhai Lajos - Csúcs és forrás
    Hetente frissül

    A 2020-as budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra való készület jegyében született. Az olvasó 52 kérdést és választ talál a kezében lévő kiadványban az Eucharisztiáról. A kérdések száma azt sugallja, hogy legalább az utolsó előkészületi évben minden vasárnap olvassunk el egy kérdést és választ. Ha ezt megtesszük, akkor egyre jobban fogjuk érteni és értékelni az Eucharisztiát, mint keresztény életünk egyik fő forrását. A kérdések és válaszok első fele az Eucharisztia teológiájára vonatkozik, a második rész pedig a szentmise liturgiájával kapcsolatos gyakorlati-teológiai szempontokat tárgyalja.

    Adja Isten, és segítsen a Szentlélek kegyelme, hogy még bővebben merítsünk abból a kimeríthetetlen forrásból, amely számunkra az Eucharisztia.

    Dolhai Lajos a NEK Budapest 2020 Teológiai Bizottságának elnöke

    Dolhai Lajos - Csúcs és forrás Az EUCHARISZTIA MINT A SZENTSÉGI ÜDVREND KÖZPONTJA2. vasárnap

    Napi Ima2 imádkozás /layout/img/logo.png

    Jan
    08

    A szentségi üdvrend elnevezés önmagában is utal arra, hogy a szentségek nem egymástól független, önálló kegyelmi eszközök (KEK 1076). Egyházunk legújabb katekizmusa (1992) kijelenti, hogy „a szent­ségek szerves egészet alkotnak, nmeh/bcn minden szent­ségnek megvan a saját helye. Ebben a szerves egészben az  Eukarisztia kiemelkedő hellyel  rendelkezik, mint a szentségek szentsége" (KEK 1211).

    Az Eucharisztia a szentségi élet középpontja, sőt a „legfőbb szentség", mert a többi szentség csak közvetíti Isten kegyelmét, az Oltáriszentség pedig magát a kegyelmek szerzőjét és forrását, Jézus Krisztust tartalmazza. Krisztus értünk (a szentmi­sében). Krisztus bennünk (a szentáldozásban) és Krisztus közöttünk (a szentségházban).

    Aquinói Szent Tamás klasszikus megfogalmazá­sa szerint az Eucharisztia a „leghatalmasabb és leg­nemesebb szentség" (potissimum el nobilissimum Sac-ramentum), „minden csodák csodája", és „minden más szentség erre, mint végső célra rendeltetett". Ezt a meglátást továbbgondolva, a II. Vatikáni Zsi­nat kijelenti: „az összes szentség, mint minden más egyházi szolgálat és az apostoli tevékenység is, a szent Eucharisztiához tartozik és reá irányul. Az Eucharisztiában ugyanis benne van az Egyház minden lelki java, tudniillik maga Krisztus, a mi húsvéti Bárányunk és élő kenyerünk" (PO 5).

    Ezek tekintetbe vételével nem meglepő, hogy már a középkorban a legkiválóbb értelemben vett szentség (sanctissimum sacmmentum) és a legméltóságosabb Oltáriszentség néven emlegették az Eucha­risztiát, és gyakran énekelték a gregorián antifónát: „Adoremus in aeternum sanctissimum sacramentum". Egy középkori püspök, Celle-i Péter úgy látja, hogy az Eucharisztia az Egyház „szive", vagyis nélkülöz­hetetlen fontos az Egyház életében. Az igaz, hogy az Egyház hozza létre az Eucharisztiát, de arról sem szabad megfeledkeznünk, hogy az Eucharisztia ünneplése által pedig megjelenik előttünk az Egyház, a Krisztusban hívők helyi közössége. XIII. Leó pápa „Mime caritatis" körlevele szerint „aki meg­fontolja az Eucharisztiából kiáradó jótéteményeket, meg fogja érteni, hogy bizony az a legfőbb és legki­emelkedőbb, amely magába foglalja az Összes töb­bit: belőle árad ugyanis az élet az emberekbe, amely valóságos élet" (DH 3359).

    Joggal mondhatjuk tehát Szent II. János Pál pápa szavaival élve, hogy „az Egyház legdrágább kincse, amit csak magáénak mondhat történelmi zarándokútján".

    Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
    Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
    Ezt az imát még nem imádkoztad el!

    Dolhai Lajos - Csúcs és forrás Az Eucharisztia elnevezései1. vasárnap

    Napi Ima1 imádkozás /layout/img/logo.png

    Jan
    01

    Ha az Eucharisztia lényegét meg akarjuk érteni, akkor érdemes a régi elnevezéseinek magyarázatá­ból is kiindulni. Az elnevezések nagy száma azt jelzi, hogy milyen gazdag tartalmú misztériumról van szó, és csak a különböző szempontok együttes figyelembe vételével lehet kifejteni az Eucharisztia teológiáját.

    A középkor óta leginkább Oltáriszentségnek ne­veztük. Ez a megnevezés arra emlékeztet bennün­ket, hogy a megdicsőült Krisztus maradandóan jelen van az oltáron, illetve a tabernákulumban az eucharisztikus színek alatt.

    Az Oltári szentséggel leginkább a szentmisén találkozunk. A szentmise elnevezés latin eredetű szó (missa), és arra utal, hogy az Eucharisztia liturgiájá­nak megünneplése a hívek elküldésével, a keresz­tény küldetésükre való biztatással zárul. A miséző pap elbocsátása is erre figyelmeztet „A szentmise véget menjetek, küldetésetek van" (Ife, missa est!).

    A legősibb elnevezés a kenyértörés, amivel ismé­telten találkozunk az Apostolok cselekedeteinek a könyvében (2,42.46; 20,7). Régebben gyakrabban mondtuk szent miseáldozatnak is az Eucharisztia megünneplését, arra gondolva, hogy a szentmisében jelenvalóvá válik Krisztus megváltó áldozata. Manapság ezt ritkábban történik, mert a teológiá­ban és a liturgikus lelkiségben is inkább a szentmi­se lakoma jellegét hangsúlyozzuk, sajnos az áldozat jelleg rovására,

    AII. Vatikáni Zsinat óta egyházunk az Eucharisz­tia elnevezést használja leginkább, mert az utolsó vacsorán is az Eucharisztia alapítása egy hálaadó imádsághoz kapcsolódik, A katolikus Egyház leg­újabb katekizmusa is már következetesen ezt az elnevezést használja. Az „eucharisztia" a görög nyelvből származik és ünnepélyes hálaadást jelent. Ezt az elnevezést a magyar katolikus hívek még nem szokták meg. Azért szerencsés ez a kifejezés, mert az Oltáriszentségnek nemcsak egyik vagy másik szempontjára utal. Ez a görög szó arra emlé­keztet bennünket, hogy az Eucharisztia megünnep­lésekor hálát adunk Istennek azért, hogy Jézus és az ő megváltó áldozata jelenvalóvá lesz a szentmise közösségében, és ezért hálát adunk. Jézus húsvéti misztériuma, amelyhez hozzátartozik az Oltári­szentség is jelen van az Egyházban és ezáltal is folytatja a feltámadt és megdicsőült Krisztus az ő megváltói tevékenységét.

    A protestáns egyházakban az Úrvacsora elneve­zés lett az általános, amely főként a szentség alapítá­sára, az utolsó vacsorára emlékeztet bennünket.

    Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
    Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
    Ezt az imát még nem imádkoztad el!

    Dolhai Lajos - Csúcs és forrás MIÉRT MONDHATÓ, HOGY MÁRIAAZ „EUCHARISZTIKUS ASSZONY"? 52. vasárnap

    Napi Ima2 imádkozás /layout/img/logo.png

    Dec
    26

    Mária és az Eucharisztia viszonyáról nemigen szok­tunk írni és beszélni. Éppen ezért szokatlan és meglepő számunkra, hogy Szent II. János Pál pápa Máriát az Eucharisztiáról szóló enciklikájában (Az Egyház az Eucharisztiából él) „eucharisztikus asszonynak" nevezi, és azt állítja, hogy „Mária elve­zethet bennünket ehhez a legszentebb szentséghez, mert mély kapcsolatban áll vele". A Szentatya szerint „amikor az Egyház példaképkén tekint Máriára, meghívást kap arra, hogy kövesse őt e szentséges misztériummal való kapcsolatában is" (53. p.).

    Az enciklika újszerűnek tűnő meglátása szerint „Mária a megtestesülés misztériumában elővételezte az Egyház eucharisztikus hitét" (55. p.), s a dokumentum ezt az állítást háromféle módon meg is magyarázza. Mélységes analógia van megtestesülés és Jézus eucharisztikus jelenlétének megvalósulása között. Ahogyan a Fiú a Szentlélek erejéből lett emberré Mária méhében, ugyanúgy a Szentlélek teremtő ereje által lesz a kenyér és bor a szentmisében Krisz­tus teste és vére (vö. epiklézis). Egyébként a szent­mise egyik könyörgése is emlékeztet bennünket erre a párhuzamra: „Urunk, Istenünk, add, hogy oltárodra helyezett ajándékaidat szentelje meg az a Szentlélek, aki. isteni erejével Mária méhét megál­dotta" (vö. Szűz Mária miséi). Azután nagyon találó az a párhuzam is, ami Máriának az angyal igenje és a szentáldozás előtt mondott „Ámen" között van. Ahogyan Mária hittel igen-t mondott Gábor angyal szavaira, ugyanúgy az Ámenünkkel mi is igen-t mondunk az Egyház hitére, amely az Isten igéje alapján állítja, hogy az Eucharisztiában jelen van köztünk Jézus.

    Mária élete segít bennünket az Eucharísztia áldozat jellegének megértésében is (56. p.). Hittel valljuk, hogy a szentmisében jelenvalóvá válik Krisztus megváltó áldozata, hogy önmagunkat, áldozatainkat hozzá­kapcsoljuk Krisztus áldozatához, amely a mennyei Atya által elfogadott és kedves áldozat. A szentmise áldozat jellege megkívánja tőlünk az áldozatos lel­kületet. Az enciklika szerint tanulságos számunk­ra, hogy Mária egész Krisztus mellett eltöltött életé­vel magáévá tette az Eucharísztia áldozat-jellegét. Mária „az elővételezett Eucharísztia" állapotában élt" (56. p.): áldozatos lelkülete megmutatkozott már Jézus gyermekkorában, nyilvános.működése idején, és az ő áldozata a Fiával való együttszenvedésben, a kereszt alatt teljesedett be. Maria anyasága és az ő Fiának áldozata szinte elválaszthatatlanok egymás­tól, hiszen a Fiú áldozatával az anya is áldozatot hozott.

    Mária hálaadó énekének, a Magnificatnák is van eucharisztikus vonatkozása. Az enciklika szerint nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy „az Eucha­rísztia, mint Mária éneke, elsősorban dicséret és hálaadás" (58. p.). A szentmisének állandó része a megemléke­ző hálaadás (anamnézis). Minden szentmisében megemlékezünk az embert teremtő és üdvözíteni akaró Isten nagy tetteiről, s különösképpen arról, hogy Jézus Krisztusban megváltott minket. A ide­vonatkozó fejezet utolsó mondata szerint „azért kaptuk az Eucharisztiát, hogy Máriáéhoz hasonlóan a mi egész életünk is Magnificat-tá váljon!" (58. p.)

    Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
    Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
    Ezt az imát még nem imádkoztad el!

    Dolhai Lajos - Csúcs és forrás Az NEMZETKÖZI EUCHARISZTIKUS KONGRESSZUSOK CÉLJA51. vasárnap

    Napi Ima2 imádkozás /layout/img/logo.png

    Dec
    19

    A nemzetközi eucharisztikus kongresszusok egy közel 150 éves hagyományra visszatekintő egyházi ünnepségsorozatok, amelyeknek középpontjában az Oltáriszentségben jelenlévő Krisztus áll. A nem­zetközi eucharisztikus kongresszusok célja pedig az, hogy a világ számos országából összegyűlt ke­resztények közösségében, s főként a rendező részegy­ház híveiben tudatosítsa, hogy az Egyház életének és küldetésének forrása és csúcspontja az Eucharisztia.

    Tanulságos és érdekes lehet számunkra a nemzet­közi eucharisztikus kongresszusok története. Az eucharisztikus kongresszusokat egy francia fiatal lánynak, Emilie Tamisier-nek köszönhetjük, aki papok (főként Szent Pierre-Julien) segítségével elő­ször nemzeti eucharisztikus kongresszust kezdemé­nyezett. Végül 1881-ben - XIII. Leó pápa jóváhagyá­sával - Lille-ben rendezték meg az első nemzetközi eucharisztikus kongresszust.

    Az első kongresszusok főként Jézus Krisztusnak az Oltáriszentségben való valóságos jelenlétéről akartak tanúságot tenni, s ennek megfelelően az Eucharisztia tiszteletében különösen az ünnepélyes szentségimádások és nagy körmenetek voltak a legfontosabbak. A kongresszusok célját meghatáro­zó első Szabályzat is ezt hangsúlyozta: „arra töreked­jünk, hogy az emberek mindinkább megismerjék, megsze­ressék és szolgálják Urunkat, jézus Krisztust a legszentebb Oltáriszentségben... és országa mindinkább elterjedjen a világban".

    A régebbi eucharisztikus kongresszusok főként a szentségim adást és az ünnepélyes körmenetek fontosságát hangsúlyozták. Az Istentiszteleti és Szentségi Kongregáció mostani dokumentuma ezzel szemben azt hangsúlyozza, hogy az Eucharisz­tia megünneplése legyen a kongresszusok „megnyilvánu­lásának és áhítatgyakorlatainak közép-pontja és csúcspont­ja". „Minden kezdeményezés és a különböző ájtatossági formák erre irányuljanak"! Szépek és látványosak lehetnek a gyertyás vagy gyertya nélküli szentsé­ges körmenetek, a különböző rekordokat megdöntő szentségimádások, de mindezeknél fontosabb, hogy a helyi egyház a világ más részeiből érkező katoli­kusokkal együtt ünnepelje az Eucharisztiát, amely a keresztény élet csúcsa és forrása.

    Ez a dokumentum azt kéri, hogy három féle módon készüljünk az Eucharisztiának erre a nagy ünnepére:

    1) Prédikációkat, katekéziseket, előadásokat és konferenciákat kell tartani az Eucharisztiáról; 

    2)  Törekedni kell arra, hogy a felkészülés évei­ben a hívek buzgóbban és tevékenyebben vegyenek részt az Eucharisztia megünneplésében;

    3)  Arról sem szabad megfeledkezni, hogy az Eucharisztia a diakónia, a hitből fakadó szeretet­szolgálat forrása. Az Eucharisztia ünneplése folyta­tódik a testvéri szolgálatban. Aranyszájú Szent János, az „Eucharisztia doktora" így figyelmeztet: „Amíg a templomot ékesíted, ne feledkezz meg ínséget szen­vedő testvéredről" (Horn. 50,3-4).

    Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
    Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
    Ezt az imát még nem imádkoztad el!

    Dolhai Lajos - Csúcs és forrás A SZENTSÉGIMÁDÁS50. vasárnap

    Napi Ima1 imádkozás /layout/img/logo.png

    Dec
    12

    Az Oltáriszentség, mint szentség elsősorban szent­misét, az Eucharisztia megünneplését jelenti, amelyhez hozzátartozik a szentáldozás. A szentál­dozás révén erősödik a Krisztussal való hitbeli egységünk és életközösségünk. Napjainkban az eucharisztikus lelkiség másik fontos jele és eszkö­ze a szentségimádás. Jézus szentségi, de valóságos jelenlétéből következik, hogy az Eucharisztiában jelenlévő Krisztusnak kijár a tiszteletnek az a for­mája, amit imádásnak szoktunk mondani, hiszen Őbenne, aki az Oltáriszentségben nekünk ajándé­kozza magát, egyben az Isten Fiával találkozunk. Már Szent Ágoston, egyházunk nagy tanítója is azt írja, hogy „senki sem eszi ezt a testet anélkül, hogy előbb ne imádná; és bűnt követnénk el, ha nem imád­nánk".

    Kétségtelen tény, hogy az első keresztény évez­redben nem volt szokásban az Oltáriszentség imá­dása szentmisén kívül. Az Eucharisztiát csak azért őrizték, hogy azt el tudják vinni a betegeknek is. Csak a 13. századtól vált általánossá a gondolat, hogy az Oltáriszentséget, illetve a szentségi Jézust imádni kell. Főként a reformációt követően erősödött meg a szentségimádás szokása. Ahogyan az ószövetségi vallásosságban fontos volt az a megy-győződés, hogy a szövetség Istenével a jeruzsálemi templomban lehet találkozni, úgy a katolikus lelki­ség egyre jobban elmélyítette azt a gondolatot, hogy a feltámadt Jézus jelenléte az Egyházban, kiváltkép­pen az eucharisztikus színek alatt való jelenlétben mutatkozik meg.

    A II. Vatikáni Zsinat után kezdett háttérbe szo­rulni a szentségimádás, mert egyesek túlzottan azt hangsúlyozták, hogy a szentmise és a szentáldozás fontosabb, mint a megmaradó Eucharisztia és annak imádása, hiszen Jézus azt mondta: „vegyétek és egyétek". Nyilvánvaló, hogy ez a szemléletmód nem helyes. A szentáldozás és a szentségimádás nem egymás mellett állnak, főleg nem egymással szemben, hanem elválaszthatatlanul összetartoz­nak. XVI. Benedek pápa szerint „A szentáldozás csak akkor éri el a maga mélységét, hogyha az imádás kíséri és övezi".

    A szentséglátogatásoknál és szentségimádásnál lényeges, hogy egységben maradjanak a szentmi­sével, amely keresztény életünk forrása és csúcsa. „A szentmisén kívüli szentségimádás folytatja és elmélyíti azt, ami a liturgikus ünneplésben történt

    -  erre emlékeztet bennünket XVI. Benedek pápa is,

    -  „ugyanis csak az imádásban érlelődhet az igaz és mély összeszedettség. És éppen az Úrral való sze­mélyes találkozás e tettében érlelődik a szociális küldetés is, melyet az Eucharisztia magában foglal, és le akarja bontani a falakat nemcsak köztünk és az Ur között, hanem és elsősorban azokat a falakat, amelyek a többiektől választanak el minket" (A sze­retet szentsége, 66).

    Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
    Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
    Ezt az imát még nem imádkoztad el!

    Dolhai Lajos - Csúcs és forrás MIÉRT FONTOS, HOGY SZENT ÚTRAVALÓVAL TÁVOZZUNKA FÖLDI ÉLETBŐL? 49. vasárnap

    Napi Ima1 imádkozás /layout/img/logo.png

    Dec
    05

    A súlyos beteg, idős, az életük végéhez közeledő katolikus keresztényeknek a pap egyszerre három szentséget szokott kiszolgáltatni: a bűnbocsánat szentsége, a betegek kenete és az Oltáriszentség. Eletünk végén a betegek kenetéhez (utolsó kenet) kapcsolódó szentáldozást - az ősegyházig visszame­nő hagyomány alapján - szent Útravalónak nevez­zük. A katolikus katekizmus szerint „az Atya felé tarló átmenet pillanatában Krisztus testének és vérének vétele sajátos jelentést és fontosságot kap. Az áldozásban befogadott szent test és vér az örök élet vetése és a föltámadás záloga" (KEK 1524). Annak idején még Luther Márton is azt mondta, hogy életünk végén az utolsó .szentáldozás „olyan gázló, híd, hajó és hordágy, amelyen, és amelyen keresztül ebből a világból az örök életbe megyünk át" (Vö. Krisztus valóságos szent testének sacramentumáról, 22. p.).

    A latin elnevezés (viaticum) profán értelemben az utazáshoz szükséges ételt és italt jelentette. Pogány környezetben az az étel vagy pénz (obulus) volt, amit Kháronnak, az alvilág révészének kellett fizetni, hogy az elhunytakat ladikjával átvigye az alvilág folyóján. Ezt a görögök halottjaik nyelve alá helyezték (más források szerint szemeikre). Az első keresztények is úgy tekintették a halált, mint egy nagy utazást (migratio ad Dominum); amelynek során a mennyei eledel segíti a hívő embert. Hasonlóképpen, mint ahogyan a gondviselő Isten segítette Illés prófétát az ő angyala által, hogy eljus­son Hóreb hegyéig (lKir 19,5-8). Ez a mennyei Atya utolsó segítsége, amely segít bennünket abban, hogy mint „tékozló fiúk" visszataláljunk az atya házba.

    A keresztény ember, amikor ebből az életből távozik, Krisztus testének és vérének szent Utrava-lójában részesül, amely a feltámadás záloga Jézus szavai szerint: „Aki eszi az én testemet és issza az én véremet, annak örök élete van, és én feltámasztom őt az utolsó napon" (Jn 6,54). Az Eucharisztíát az örök élet zálogának mondhatjuk, mert nemcsak biztosra ígéri, de szentségileg máris jelenbe hozza, „most-tá" teszi a feltámadást és a mennyei örök boldogsá­got. Az Eucharisztia az eljövendő dicsőség vacso­rájának, „a Bárány menyegzői lakomájának" (Jel 19,9) elővételezése. Erre emlékeztet bennünket a miséző pap a latin rítusú szentmisében, amikor az áldozásra hív.

    Már az ősegyházban kialakult az a szokás, hogy a haldoklók a bűnbánattartás és a szentolajjal való megkenés után részesültek a szent Útravalóban A Niceai Zsinat (325) elrendelte a haldoklóknak a viaticum kiszolgáltatását: „a püspök mindenkinek, bárki is halálveszéiyben van, és kéri, hogy részesít­sék az áldozás kegyelmében, ki kell szolgáltassa az Eucharisztiát" (DH 129). A középkortól kezdődően a szent Útravaló gondolata fokozatosan elhalvá­nyult. Fontosabb tartották az „utolsó kenetet" mint a szent Útravalót. Nagy áldás lenne számunkra, ha megértenénk, hogy milyen szép és üdvös dolog az, ha bűneinktől megtisztulva, a betegek kenetével hitben megerősödve, és a szentségi Jézussal a szí­vünkben fejeznénk be földi életünket.

    Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
    Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
    Ezt az imát még nem imádkoztad el!

    Dolhai Lajos - Csúcs és forrás A KÉZBEÁLDOZÁSRÓL48. vasárnap

    Napi Ima1 imádkozás /layout/img/logo.png

    Nov
    28

    A II. Vatikáni Zsinat utáni liturgikus reform lehetővé tette, hogy a nyelvre történő áldozás mellett az Oltáriszentséget a hívek kezébe adja az áldoztató pap, amint ez a kereszténység első századaiban szo­kásban volt. Nyilvánvaló, hogy ez csak lehetőség. A hívek teljesen szabadon választhatják meg az áldo­zás egyik vagy másik módját. Fontos, hogy a kézbe áldozásnak is ki kell fejeznie, amiként a nyelvre tör­ténő áldozásnak is, a tiszteletet az Oltáriszentségben jelenlévő Krisztus iránt.

    A katolikus hívek már megszokták és értékelik a kézbeáldozás lehetőségét. Sajnálatos módon elég sokan vannak olyanok, akik valamilyen ok miatt nem ismerik a kézbeáldozás helyes módját. Az ál­doztató papok egészen furcsa kéztartásokkal talál­koznak, de az áldoztatás közben nincs mód és lehe­tőség a méltóságteljes áldozás megtanítására.

    A hívő ember a kézbeáldozáskor az Egyház által kapja az Oltáriszentséget. Ezért nem magának kell elvennie a pap kezéből, hanem a nyújtania kell a kezét, hogy a szentáldozást a kiosztó pap kezéből kapja a saját kezébe. Az áldozóknak úgy kell ki­nyújtani két kezüket, hogy kezükbői trónust alakítsanak ki, amelynek majd a szentségi Jézust kell fogadnia. A helyes kézbeáldozás módja a következő: a bal kéz legyen a jobb kéz fölött hogy azután az áldozó könnyen tudja megfogni a szcnlosh/át, maid pedig rögtön magához venni.

    A kézbe áldozás legrészletesebb és legszebb leírá­sát a jeruzsálemi Szent Cirill müsztagógikus katekézisé-ben (4. század) találjuk meg. Érdemes szó szerint is idézni, mert alkalmas arra, hogy mindnyájunkat megtanítson a méltó és megfelelő tisztelet megadó szentáldozásra: „Amikor odajáriüsz, ne kinyitott te­nyérrel és szétfeszített ujjakkal jöjj, hanem bal tenyered legyen jobb tenyered trónja, így fogadd az eljövendő Királyt, és tenyered háüaiabu fogadd Krisztus testét, rá­mondva az Átnen-t".

    Ebből a leírásból is láthatjuk, hogy az első évszá­zadokban a keresztények milyen nagy tisztelettel járultak szentáldozáshoz, annak ellenére, hogy még szó sem volt a nyelvre való áldoztatásról. Ezek a szabályok is arra figyelmeztetnek bennünket, hogy a szentáldozásra az egész embernek, testünknek és lelkünknek is fel kell készülnie. Szükség esetén el kell végeznünk a szentgyónást, és a méltó szentál­dozáshoz hozzátartozik a szentségi böjt is.

    Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
    Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
    Ezt az imát még nem imádkoztad el!

    Dolhai Lajos - Csúcs és forrás LEHET KÉTSZÍN ALATT IS ÁLDOZNI47. vasárnap

    Napi Ima2 imádkozás /layout/img/logo.png

    Nov
    21

    Az egyszín, vagy kétszín alatti áldozás tehát nem teológiai probléma, hanem gyakorlati-lelkipásztori jellegű kérdés. A II. Vatikáni Zsinat ismét lehetővé tette a kétszín alatti szent áldozat gyakorlatát. Ez a szentmise lakoma jellegéből is következik: Minden szentmisé­ben Jézus értünk adott testét és értünk kiontott vérét, mint lelki táplálékot vesszük magunkhoz. Jézus a kafarnaumi beszédében ezt mondja: „Ha nem eszitek az Emberfia testét és nem isszátok a vérét, nem lesz élet bennetek" - majd így folytatja: „A testem ugyanis valóságos étel, s a vérem valósá­gos ital".

    Szent Ágoston így tanította az újonnan megkeresztelkedetteket: „Ismerjétek fel a kenyérben azt a testet, mely a kereszten függött és a kehelyben azt a vért, mely az Ő oldalán fakadt... Hogy megoszlás ne legyen köztetek, egyétek egységetek kovászát; s hogy el ne értéktelenedjetek, igyátok az értetek fize­tett árat", jeruzsálemi Szent Cirill müsztagógikus katekézise szintén a kétszín alatti áldozás szokásáról tanúskodik: „Miután részesültél Krisztus testében, járulj vérének kelyhéhez. Ne nyújtsd felé kezedet, hanem hajolj meg, az imádás és tisztelet jeleként mondd: Ámen, és szentelödj meg Krisztus vérének vétele által". Tény, hogy a kétszín alatti áldozás a nyugati egyház gyakorlata is volt egészen a 12. szá­zadig.

    Sok tényező játszott közre abban, hogy fokozato­san megszűnt a kétszín alatti áldozás. Az első és talán a legfontosabb az, hogy középkorban, a 13. századtól kezdődően hangsúlyozottabbá vált a Jézus valóságos jelenlétébe vetett hit, és megjelent az a gondolat, hogy a szentségi Jézust imádni kell. A szentség kitétele, imádása és a vele való áldá­sadás és a körmenet kizárólag a Szentostyával tör­tént.

    Napjainkban a kétszín alatti áldozás nemcsak megengedett, hanem bizonyos esetekben ajánlott is, „mert a szentáldozás így „teljesebben fejezi ki jel mivoltát". „Ugyanis nyilvánvalóbbá válik az eucha­risztikus lakoma jele és világosabban kifejezésre jut az isteni akarat az új és örök szövetség megkötésére Krisztus vérében, és könnyebben felismerhető az eucharisztikus vacsora és az Atya országának esz­katológikus lakomája közötti kapcsolat".

    Tehát, van valami többlete annak, amikor a szent vért is magunkhoz vesszük. „Ahogyan ezt tesszük, sajátos módon lépünk be Isten irgalmas szereteté­nek a misztériumába: az áldozati vérben, ami vá­dolhatna minket, Isten megbocsátásának legna­gyobb jelét kapjuk vissza".

    Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
    Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
    Ezt az imát még nem imádkoztad el!

    Dolhai Lajos - Csúcs és forrás Egyszín alatt áldozásban teljes Krisztus van jelen46. vasárnap

    Napi Ima2 imádkozás /layout/img/logo.png

    Nov
    14

    Annak idején Luther Márton azzal vádolta a katoli­kus Egyházat, hogy az egyszín alatti áldozással meg­rövidíti a híveket. Először a Konstanzi Zsinat (1415) az ún. kelyhesekkel szemben (DH 1198-1200), később a Trentói Zsinat a reformátorokkal szemben dogma­ként (DH 1653) kimondta, hogy „a kétszín mindegyi­ke egészen magában foglalja a teljes Krisztust". A zsinat a tételt részletesen ki is fejtette (DH 1640).

    Már Aquinói Szent Tamás is foglalkozott a kér­déssel. Azt állítja, hogy a kétszín mindegyikében az egész Krisztus van jelen, azonban eltérő módon. Valóban, a kenyér színében Krisztus teste „a szent­ség erejében", azaz Krisztus szavainak hatalma által van jelen, míg a vér csak „természetes együttletezes erejében" (ex reali concomitantia), vagyis annak a tény­nek következtében, hogy ahol egy élő test található, ott van szükségképpen a vére is. Ugyanígy a bor színében Krisztus vére „a szentség erejében", míg Krisztus teste csak közvetve van jelen, a „természe­tes együttes jelenlét" elve alapján.

    Figyelemreméltómáraz is, hogy az Eucharisztia megígérésével kapcsolatban Jézus nemcsak különválasztva beszélt Testéről és Véréről, mint ételről és italról, hanem teljes személyi valóságát is étel­nek és italnak nevezte: „Aki engem eszik, én álta­lam él". Pál apostol a korintusiakhoz írt leveléből vagylagos formából beszél az Úr testének és véré­nek vételéről: „aki méltatlanul eszi a kenyeret vagy issza az Úr kelyhét, az Űr teste és vére ellen vét". A megfogalmazásban, hogy - eszi vagy issza - azt látta meg az Egyház, hogy lehetséges az egy­szín alatt áldozás is.

    A teológiai magyarázat szerint akkor értjük meg igazán ezt a hitigazságot, ha gondolunk arra, hogy az Eucharisztiában a megdicsőüli Krisztus van jelen, aki többé nem hal meg. és oszthatatlan: azért ahol a teste van, ott van a vére és lelke is, és a szeiuéh/es egységnél (unió hypostatics) fogva, ahol embersége van, ott van istensége, sőt személye is. Ezért mindegyik szín alatt jelen van az egész Krisztus. A részekre osztott jelenlét ellent­mondana Krisztus Teste megdicsőült állapotának. Tehát, az Egyház nem rövidíti meg a híveket, ami­kor egyszín alatt nyújtja az Oltáriszentséget.

    Az egyszín, vagy kétszín alatti áldozás tehát nem teológiai probléma, hanem gyakorlati lelkipásztori jellegű kérdés. A II. Vatikáni Zsinat ismét lehetővé tette a kétszín alatti szentáldozás gyakorla­tát, és konkrétan is meghatározza, hogy mikor és milyen körülmények között lehet a híveket kétszín alatt áldoztatni.

    Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
    Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
    Ezt az imát még nem imádkoztad el!

    Dolhai Lajos - Csúcs és forrás A SZENTSÉGI BÖJT JELENTŐSÉGE45. vasárnap

    Napi Ima1 imádkozás /layout/img/logo.png

    Nov
    07

    A szentségi böjt szokása, ill. törvénye figyelmeztet bennünket, hogy a szentáldozásra az egész embernek, lelkünknek és testünknek is föl kel! készülnie. Szükség esetén el kell végeznünk a szentgyónást, és a méltó szentáldozáshuz hozzátartozik a szentségi böjt is.

    A szentáldozás előtt egy órás böjtöt tartunk, ami azt jelenti, hogy semmit nem eszünk, és a vízen kívül mást nem iszunk. A betegek még ez alól is felmentést kapnak. Az Egyházi Törvénykönyvben (919. k. l.§) van megfogalmazva ez a törvény, amely jelenleg nagyon enyhe, mert csak egy órára szorít­kozik a régi gyakorlattal szemben, mely éjféltől voit kötelező és szigorúsága miatt sok nehézséget jelen­tett a megtartása.

    Már az ősegyházban is megvolt a szentségi böjt, de nem a kezdetektől, hiszen a korinthusiakhoz ír levélből tudjuk, hogy az első keresztények az Eucharisztia megünneplését az utolsó vacsora mintájára este és többnyire szeretet-lakomával (agapé) kap­csolták Össze. A szentségi böjt elterjedéséhez nagy­mértékben hozzájárult az a tény is, hogy a szent­mise megünneplése a második század elejétől áttevődött reggelre. A Hüppolitosznak tulajdonított ősegyház írat, a Traditio apostolica - amelyből sok mindent megtudunk az ókereszténykor egyházfe­gyelméről -, még egyértelműbben fogalmaz: „min­den hívő, mielőtt meg ételt érintene, siessen magához venni az eucharisztiát" (36. p.). Szent Ágoston a szent­ségi böjtöt az egyik levelében már mint az egész egyházban elterjedt szokást említi 400 körül egy Januariusz nevű karthágói papnak, aki néhány litur­gikus jellegű kérdést tesz neki.

    A szentírás szerint az embert teremtő és üdvözí­teni akaró Isten gondosan előkészítette a megváltó eljövetelét. „Isten, ki a Boldogságos Szűz testét és lelkét, hogy Fiad méltó lakóhelye legyen a Szentlélek által feléke­sítetted..." - imádkozzuk az Egyház egyik könyör-gésében. Azt is mindnyájan el tudjuk képzelni, hogy a bibliai Mária és Márta mennyit fáradozott a „méltó fogadás" érdekében, amikor az Urat házukba fogadták.

    Az Egyház tőlünk is elvárja, hogy a szentáldo­zást gondos előkészület előzze meg. Nyilvánvaló, hogy iontosabb a lelki előkészület, de a szentségi böjt, mint a testi előkészület egy sajátos formája szintén hitünk és az Eucharisztia iránti tiszteletünk kifejeződése. De mindezek ellenére tudatában vagyunk annak, hogy nem vagyunk méltók a szen­táldozásra. Azért részesedünk az Eucharisztia szentségében, hogy megszentelődjünk, nem pedig azért, mert már szentek vagyunk.

    Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
    Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
    Ezt az imát még nem imádkoztad el!

    Dolhai Lajos - Csúcs és forrás LEHETSÉGES-E AZ INTERKOMMUNIÓ?44. vasárnap

    Napi Ima1 imádkozás /layout/img/logo.png

    Okt
    31

    Az interkommunió latin eredetű kifejezés, és arra utal, hogy a különböző keresztény felekezetek tag­jainak kölcsönös Eucharisztia vétele nem egészen nyilvánvaló, és csak bizonyos feltételek teljesülése esetén lehetséges. Katolikus hívő - szükség esetén - csak olyan egyházban áldozhat, amelyben érvé­nyesen felszentelt papok vannak, ahol tehát a szent­ségek érvényesek, egészen konkrétan megfogalmaz­va csak az ortodoxok egyházakban. A katolikusok pedig nem járulhatnak Úrvacsorához a protestáns egyházi közösségekben, a protestáns közösségek tagjait pedig katolikus részről csak rendkívüli eset­ben szabad megáldoztatni.

    A katolikus Egyház három ok miatt nem tartja megen­gedhetőnek az interkommuniót, vagyis az Eucharisztiá- ban való közös részesedést:

    1. Még nincs meg az Eucharisztia közös ünnepléséhez szükséges egyetértés a hitben, különösen a valóságos jelenlét és a szentmise áldozat jellegét illetően.

    2. Már a zsinati dekrétum is kimondja: a protes­táns egyházi közösségek „nem őrizték meg sértetle­nül - főleg az egyházi rend szentségének híján - az eucharisztikus misztérium eredeti és teljes lénye­gét" (UR 22).

    3. Az Eucharisztia az egység szentsége, az Egyház egységének látható kifejezése, ahogyan azt már Szent Pál apostol is tanítja: „Mi ugyanis sokan egy kenyér, egy test vagyunk, mivel mindnyájan egy kenyérben részesülünk" (lKor 10,17). Táplálja és megszilárdít ja a Krisztussal való egyseget, és ugyan­akkor táplálja és megszilárdítja a keresztények egy­ségét. „Az Eucharisztia kenyerének szakramentu-ma ábrázolja és meg is valósítja a hívők egységét, akik egy testet alkotnak Krisztusban" (LG 3). „Ha viszont, az Eucharisztiát olyan személyek veszik magukhoz, akik között nincs meg a teljes egyházi közösség, az Eucharisztia nem fejezheti ki annak az egységnek teljességét, amelyet természete szerint jelöl, hisz éppen ez az egység az, ami a jelen esetben hiányzik.

    A katolikus tanítás szerint az Eucharisztia ugyanis nem eszköz az egység elérésére, hanem a beteljesedett egység jele. Tulajdonképpen az ökumenikus mozga­lom végső célja az, hogy majd egykor együtt ünne­pelhessük az Eucharisztiát. Az Eucharisztia így kihívás az Egyházban, hogy ern lékeztessen Krisztus végső kívánságára: „Hogy egyek legyenek!" Az egységre törekvés jelenlegi fázisában a teológiai párbeszéd mellett szükség van az imádságra is: „Urunk, add meg Egyházadnak az egység és béke ajándékát, amelyet a felajánlott áldozati adományok titokzatosan jelképeznek".

    Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
    Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
    Ezt az imát még nem imádkoztad el!

    Dolhai Lajos - Csúcs és forrás Ki ÁLDOZHAT?43. vasárnap

    Napi Ima3 imádkozás /layout/img/logo.png

    Okt
    24

    Mostanában a szentáldozás egyre inkább hozzátar­tozik a szentmisén való részvételhez, szinte minden­ki áldozik a szentmisén jelenlévők közül. Sőt az is előfordul, hogy a temetési szentmiséken a nem-kato­likus keresztények és a vallástalan emberek is meg­áldoznak. Az elmúlt évtizedekben a katolikus hivek tudatában eléggé elterjedt az a meggyőződés, hogy szentáldozás előtt nem kell feltétlenül gyónni. Elegendő, ha a szentmise elején, a bűnbánati imád­ság által közösen megbánjuk bűneinket. Pedig nyil­vánvaló, a mise elején a közös bűnbánat célja csak az, hogy alkalmassá tegyen bennünket a szent misztériumok ünneplésére, de nincs meg benne a bűnbánat szentségének hatékonysága.

    Ami Urunk Jézus Krisz tus és az Anyaszentegyház is ajánlja a gyakori szentáldozást, de a megfelelő előkészületre is figyelmeztet bennünket. A katoli­kus egyház katekizmusa egyértelműen megfogal­mazza, hogy milyen feltételei vannak a méltó szen­táldozásnak: „A szentáldozásnak feltétele a teljes közösség a katolikus Egyházzal és a kegyelem állapota, azaz a halá­los bűntől való mentesség tudata. Aki tudja, hogy súlyos bűnt követett el, annak meg kell gyónnia, mielőtt szentáldozáshoz járul. Fontos a lelki Összeszedettség és az imádság, és az Egyház által előírt böjt megtartása is, valamint, a megfelelő ruházat és viselkedés a Krisztus iránti tiszte­let kifejezésére" (291. kérdés).

    Konkrétabban megfogalmazva ez azt jelenti, hogy csak az áldozhat, aki katolikus, volt elsőáldozó és a szentáldozás előtti időszakban - legfeljebb egy-két hónapja - elvégezte a szentgyónását, és azóta nem követett el súlyos bűnt. Azok a katolikusok nem áldozhatnak, akik csak élettársi kapcsolatban  élnek vagy elváltak és újra házasodtak polgárilag. Protestáns testvéreink (pl.: evangélikusok, reformá­tusok.) katolikus templomban nem járulhatnak szen­táldozáshoz. Pál apostol tanítása szerint az Eucha-I    risztia az „egység szentsége". Amíg nem vagyunk egyek a hitben, nem lehetünk egyek a szentmise és szentáldozás közösségében sem.

    A szentáldozásra fel kell készülnünk, de a megfelelő előkészület ellenére is tudatában vagyunk annak, hogy nem vagyunk méltók a szentáldozás­ra. Ezért fohászkodunk hittel és reménységgel: „Uram, nem vagyok méltó, hogy hajlékomba jöjj, hanem csak egy szóval mondd, és meggyógyul az én lelkem". Azért részesedünk az Eucharisztia szentségében, hogy megszentelődjünk, nem azért, mert már szentek vagyunk.

    Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
    Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
    Ezt az imát még nem imádkoztad el!

    Küldetésünk

    Amikor a szeretet és a béke nyelvét használjuk, ez lehetővé teszi számunkra, hogy párbeszédet folytassunk másokkal, még azokkal is, akik különböznek tőlünk. Ezzel a párbeszéddel kezdjük jobban megérteni egymást, lehetővé téve számunkra, hogy kövessük Jézust egy békésebb világ megteremtésében. ​​​​​​A Kattints és Imádkozz egy lehetőség, hogy a most élő generációk a digitális világban megváltozzanak. "Isten hűséges és a reményünk benne olyan, mint egy szilárd horgony az égben."