39295 ima található a honlapon, összesen 67855 imádkozás. Regisztrálj, majd kattints és imádkozz!

    Egyéb kategóriák

    Dolhai Lajos - Csúcs és forrás

    Dolhai Lajos - Csúcs és forrás
    Hetente frissül

    A 2020-as budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra való készület jegyében született. Az olvasó 52 kérdést és választ talál a kezében lévő kiadványban az Eucharisztiáról. A kérdések száma azt sugallja, hogy legalább az utolsó előkészületi évben minden vasárnap olvassunk el egy kérdést és választ. Ha ezt megtesszük, akkor egyre jobban fogjuk érteni és értékelni az Eucharisztiát, mint keresztény életünk egyik fő forrását. A kérdések és válaszok első fele az Eucharisztia teológiájára vonatkozik, a második rész pedig a szentmise liturgiájával kapcsolatos gyakorlati-teológiai szempontokat tárgyalja.

    Adja Isten, és segítsen a Szentlélek kegyelme, hogy még bővebben merítsünk abból a kimeríthetetlen forrásból, amely számunkra az Eucharisztia.

    Dolhai Lajos a NEK Budapest 2020 Teológiai Bizottságának elnöke

    Dolhai Lajos - Csúcs és forrás Az EUCHARISZTIA ÁLDOZAT JELLEGE20. vasárnap

    Napi Ima0 imádkozás /layout/img/logo.png

    Máj
    16

    HOGYAN TÜKRÖZŐDIK JÉZUS ALAPÍTÓ SZAVAIBAN, GESZTUSAIBAN?

    Az utolsó vacsorán Jézus nem egyszerű búcsúvacsorát tartott a zsidók szokásos húsvéti vacsorája keretében, hanem testét és vérét áldozatul adta, és így lett az Eucharisztia áldozati lakoma. Ezt az apostolok csak Húsvét után értették meg, amikor már a feltámadás fényében látták és értelmezték Jézus szenvedését. Az egész vacsora cselekménnyel Jézus a tanítványok kezébe adja magát, az önmagát ajándékozás és önmagát kiszolgáltatás kettős értelmében. A kenyér megtörése és kiosztása, majd a kehely átnyújtása már önmagában is a megvalósítandó áldozati önátadás jele. Ugyanezt az áldozati magatartást fejezik ki, s elővéteíezve valósítják meg a kenyérhez és a borhoz fűzött jézusi szavak, melyet testének odaadásáról és vérének kiontásáról szólnak.

    Az Eucharisztia alapítását az evangélisták és Pál apostol úgy őrizték meg számunkra, hogy az ott elhangzott szavaknak - az ószövetségi áldozatteológia fényében - az áldozatra való utalása egyértelmű. Mindegyik   leírás   hangsúlyozza, hogy az Eucharisztia alapítása „a kínszenvedése előtti éjszakán" történt. Jézus az utolsó vacsorán mondott szavaival áldozati történésként jövendöli meg saját halálát és annak üdvösségszerző erejét („a szövetség vére sokakért kiontatik"). Az igaz, hogy Jézus szavai között az áldozat szó nem jelenik meg, de jelen van a korabeli zsidó liturgia áldozati nyelvezete, amely segítette az ősegyházat abban, hogy Jézus halálát és az Eucharisztiát mint áldozatot értse.

    Amikor Jézus azt mondja, hogy „ez az én testem, mely értetik adatik", az „adatik" szó utal az áldozatra szánt és leölésre átadott áldozati bárányra, és arra, hogy Jézus úgy adja áldozatul testét üdvösségünkért, ahogyan az ószövetségben áldozatul adták a bárányt. A „kiontatik"megíogalmazás pe'dig az áldozati állatból kicsorgott vérre utal, és arra, hogy Jézus úgy ontja értünk vérét, ahogyan kiontatott egykoron a bárány vére engesztelésül.

    A „szövetség vére" kifejezés nyilvánvaló utalás a mózesi szövetségkötéskor bemutatott áldozatra (Kiv 24,8; Zsid 9,18-22). A Sinai hegynél Mózes a régi szövetséget is áldozati vérrel pecsételte meg. Érthető tehát, hogy az újszövetség megkötésénél is jelen van a vér. Az átváltoztatás szavaiban az „értetek" megfogalmazás hangsúlyozza, hogy Krisztus érettünk és helyettünk szenvedett és halt meg: „Egy meghalt mindenkiért" (2Kor 5,14). A kifejezés Izajás próféta szenvedőszolgájára is emlékeztet, aki életét adja engesztelő áldozatul sokakért (íz 53,10).

    Még a test és a vér elkülönítése is figyelemre méltó, hiszen a bibliai antropológia szerint a test és a vér külön-külön is az egész embert jelenti. A kenyér és a bor, a két „szín" jelképezi a test és vér különválasztását. Az igaz, hogy az átváltoztatott kenyérben és borban is a „teljes" Krisztus van jelen, de szétválasztva a két áldozati jelkép jobban utal az Eucharisztia áldozati jellegére.

    Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
    Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
    Ezt az imát még nem imádkoztad el!

    Dolhai Lajos - Csúcs és forrás A SZENTMISE MINT ÁLDOZAT19. vasárnap

    Napi Ima9 imádkozás /layout/img/logo.png

    Máj
    09

    A mai ember számára már kevésbé érthető a szentmise áldozat jellege, de a szentmise imádságai, főként a felajánlási és áldozás utáni könyörgések gyakran utalnak az Eucharisztia megünneplésének erre a dimenziójára. Még az egyházi népénekek is hűségesen tanítják az Egyház hitét (Vö. Hozsanna, 220.: Áldozattal járul hozzád, ó nagy Isten, hív néped).

    A vallástörténet szerint az áldozatbemutatás mindig hozzátartozott a vallásokhoz. Sohasem volt vallás Istenre irányuló megfelelő kultusz, látható és folytonosan bemutatható áldozat nélkül. Az áldozatbemutatás, illetve a kultikus lakoma Isten (illetve istenség) tiszteletének egyik módja. Az ember hódoiatának jeléül bizonyos tárgyakat kivon a köznapi használatból és Istennek felajánlja. A célja pedig az, hogy az Istennel és a közösséggel való lelki egységet kinyilvánítsa.

    A választott nép liturgikus életében különböző (ételáldozat, égőáldozat, engesztelőáldozat) áldozatokkal találkozunk. Jézus beteljesíti az ószövetségi áldozatokat (vö. V. húsvéti prefáció: „Ő az oltár, az áldozati bárány és a főpap"). Beteljesíti, vagyis nem egyszerűen feleslegessé teszi az ószövetségi áldozatokat. A kereszténység azt hirdeti, hogy az első nagypéntek és húsvét óta nincs szükség ilyen-olyan rituális áldozatokra. Elegendő, ha Krisztus áldozatához hozzákapcsoljuk a mi áldozatainkat. A hit fényében nézve az Eucharisztia az áldozat iránti egyetemes emberi igény megnyilvánulásaira adott sajátos isteni válasznak is tekinthető (vö. Zsidókhoz írt levél 8-10. fejezet, ahol az ószövetségi áldozatok tökéletlenségéről és az Újszövetség tökéletes áldozatáról olvashatunk).

    Az egyházatyák legszívesebben „lelki áldozatnak" (logiké thüszia) nevezték. Ennek az áldozatnak a lényege már nem valaminek vagy valakinek az erőszakos feláldozása, hanem az ajándékozó szeretet. Krisztus egyszerre az ajándékozó és az ajándék: őáltala, ővele és őbenne ünnepeljük az Eucharisztiát. Radikális változásnak kell tekintenünk azt, hogy itt az Isten ajándékoz nekünk valamit, és nem mi adunk neki valamit; mi csak befogadjuk Isten ajándékát. Nem az ember engeszteli ki az Istent, felajánlva neki valami áldozatot, hanem az Isten engesztelte ki magával az embert: „Mert Isten volt az, aki Krisztusban kiengesztelte magával a világot" (2Kor 5,19). „Őt adta oda az Isten véres engesztelő áldozatul a hit által, hogy kimutassa igazságosságát" (Róm 3,25).

    Az Eucharisztia megünneplésekor ez az áldozat válik jelenvalóvá számukra szakramentális módon.

    „Üdvözítőnk az utolsó vacsora alkalmával azon az éjszakán, amelyen elárultatott, megalapította testének és vérének eucharisztikus áldozatát, hogy így a keresztáldozat a századokon át az ő eljöveteléig jelenlévő valóság legyen" (SC 47).

    Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
    Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
    Ezt az imát még nem imádkoztad el!

    Dolhai Lajos - Csúcs és forrás Az EUCHARSSZTIA AZ ESZKATOLÓGIKUS LAKOMA ELŐKÉPE18. vasárnap

    Napi Ima16 imádkozás /layout/img/logo.png

    Máj
    02

    Ahogyan Jézus utolsó vacsorája, úgy a keresztények által ünnepelt Eucharisztia is eszkatológikus jel: a „mi eljövendő dicsőségünk és örök boldogságunk záloga" (DH 1638), hiszen a szentáldozásban azzal a Krisztussal találkozunk, akivel majd az üdvösség állapotában végérvényesen együtt leszünk. A feltámadt Krisztus rejtetten, csak a hit számára felfog-hatóan jelen van az Eucharisztiában, és ebben az állandó szakramentális, sőt áldozati jelenlétében elővételezi végső, dicsőséges eljövetelét. Ez a magyarázata annak, hogy az őskeresztény liturgiához hozzátartozott az örvendező hálaadás (Ef 5,20) és a „maranatha" felkiáltás (1Kor 16,22; Jel 22,20). Ezt a hitet vallja meg jelenleg is az Egyház az átváltoztatást követő akklamációban: „Halálodat hirdetjük Urunk, és hittel valljuk feltámadásodat, amíg el nem jössz".

    Már az evangéliumokban is látjuk, hogy Jézus az örök életet eszkatológikus lakomához hasonlítja (Mt 8,11; 22,1-14), és az utolsó vacsorán azt mondta, hogy akkor majd ismét együtt fog étkezni övéivel (Mk 14,22-25). Ez a hasonlat az üdvözültek Istennel és Krisztussal való tökéletes közösségét jelképezi. Lukács 14,15-ben az étkezésnél az egyik vendég erre az eszkatológikus lakomára utal: „Boldog, aki asztalhoz ülhet az Isten országában."

    A Jelenések könyvében két helyen és két összefüggésben is találkozunk a lakoma szóval, ill. az örök élet eszkatológikus lakomájával, amelyre mindany-nyian meghívást kaptunk Jézus Krisztus által. A római katolikus szentmise alapján mindnyájan jól ismerjük a Jel 19,9 felkiáltását: „Boldogok a Bárány menyegzős lakomájára hivatalosak." Kétségtelen tény, hogy ez a mondat elsősorban a végső idők messiási lakomájának a képe, az örömlakomának, melyet az Ószövetségből és az evangéliumokból jól ismerünk. Erre utal a szövegösszefüggés is. Máté evangéliumában is a messiási lakoma úgy jelenik meg, mint menyegzős lakoma (22,2). A Jelenések könyve szerint ebben mindnyájan részesedhetünk: „Nézd, az ajtóba?i állok és zörgetek. Aki meghallja szavamat és kinyitja az ajtót, ahhoz bemegyek és vele étkezem, ő meg velem" (Jel 3,20).

    A szentmise, mint lakoma és benne a szentáldozás áldozati és szövetségi igent mondás Istennek, mert egyesülünk Jézus áldozatával, az ő igenjével, amely kedves volt a mennyei Atya előtt. Ugyanakkor jelzi, hogy az Atya elfogadott és elfogad minket Krisztus által. Egyre inkább birtokba vesz bennünket, segít, hogy egyre inkább krisztusi életet éljünk. Az Eucharisztia az örök élet zálogának is mondható, hiszen az Eucharisztiában „zálogot" kapunk az Úrtól: ha nem vonjuk vissza, önátadásunkat végleg elfogadja Krisztusban, akinek az áldozatát végérvényesen és mindörökre elfogadta az Atya.

    Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
    Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
    Ezt az imát még nem imádkoztad el!

    Dolhai Lajos - Csúcs és forrás A SZENTMISE MINT LAKOMA17. vasárnap

    Napi Ima9 imádkozás /layout/img/logo.png

    Ápr
    25

    „A szentmise egyszerre és elválaszthatatlanul a keresztáldozatot megörökítő áldozati emlékezés és az Úr testével és vérével való közösség szent lakomája"- tanítja a katekizmus (KEK 1382). Minden szentmisében a miséző pap is emlékeztet bennünket az Eucharisztia ünneplésének lakoma jellegére: „Boldogok, akiket meghív lakomájára (ad cenam Agni) Jézus, az Isten báránya".

    Jézus a zsidók húsvéti vacsoráját új tartalommal töltötte meg, és azt akarta, hogy ez a lakoma jelen legyen egyházában az idők végezetéig. Valószínű, hogy az apostolok is - a fokozott messiásvárás légkörében - az utolsó vacsorát úgy értelmezték, mint messiási lakomát, illetve annak elővételezését. A messiási korra vonatkozó elképzelések közismert eleme volt ugyanis, hogy amikor a Messiás uralma elkezdődik, ünnepi lakomára hívja meg az igazakat. Jézus nyilvános működése idején gyakran részt vett lakomákon (Mk 2,17) és beszédeiben többször is használta a lakomát az Istennel való közösség megvilágítására. Azt is megtudjuk tőle, hogy mindnyájan meghívást kaptunk az örök élet menyegzős lakomájára (Mt 22,1-10).

    Az utolsó vacsora is egy sajátos lakoma, ahol Jézus „egyétek", „igyátok" szavakkal nyújtja testét és vérét az apostoloknak. Pál nemcsak az utolsó vacsora résztvevőiről mondja, hanem annak korint-husi ünneplőiről is, hogy az Úr asztaláról részesednek (IKor 11,20). Az új húsvéti lakoma, az eucharisztia ünneplése: az Úr testével és vérével való közösség szent lakomája. A szentmise legrégebbi elnevezési is erre utalnak: „az Úr vacsorája" (IKor 11,20), „az Úr asztala" (IKor 10,21). Az Eucharisztia szentségének köszönhetően titokzatos módon, az utolsó vacsorán megtörtént valóság kortársaivá válhatunk.

    Az apostolok megértették Jézus kívánságát, és az Ő emlékezetére a kezdetekből fogva rendszeresen megünnepelték az Eucharisztiát. Minden vasárnap hitből fakadó örömmel emlékeztek az Úr feltámadására. Az ősegyházban az Eucharisztia elsősorban úgy jelenik meg, mint hálaadás ünnepi lakomában keretében, ahol a Krisztusban hívők magukhoz veszik Krisztus testét és vérét. A magánházaknál az Úr napjának előestéjén megünnepelt Eucharisztiához kapcsolódó agapé is erősítette a szentmise lakoma jellegét.

    A középkortól kezdődően háttérbe szorult a szentmise lakoma jellege. A II. Vatikáni Zsinat után megújított liturgia jobban kiemeli, hogy a szentmise lakoma (a szembemiséző oltár mint asztal). Amint a természetes élet növekedéséhez és fenntartásához szükség van táplálékra, hasonlóan a kegyelmi  életnek  is  szüksége  van  az  Eucharisztiára, a „mennyei" eledelre", az „élet kenyerére". Ezért hangsúlyozzuk, hogy a szentáldozás is hozzátartozik az Eucharisztia méltó megünnepléséhez. Nehezen érthető jelenség az, ha valaki elmegy egy lakomára, és nem hajlandó étkezni. Azt kell mondanunk, hogy az Eucharisztia szentségi jeléhez, a jel teljességéhez hozzátartozik az Eucharisztiában résztvevők mindegyikének áldozása (evés, ill. ivás). Minden szentmisén szentáldozáshoz kell járulnunk, hacsak valami igazán súlyos ok (halálos bűn) nem akadályoz meg bennünket ebben.

    Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
    Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
    Ezt az imát még nem imádkoztad el!

    Dolhai Lajos - Csúcs és forrás Az Eucharisztia: ÁLDOZAT, LAKOMA, JELENLÉT16. vasárnap

    Napi Ima12 imádkozás /layout/img/logo.png

    Ápr
    18

    A Szentírás alapján az Egyház fokozatosan értette meg az Eucharisztia titkát, melynek eredményeként azt kell mondanunk, hogy a szentmise (az Eucharisztia) hálás megemlékezés (anamnézisz) egy lakoma convivium) keretében, amelynek „gyümölcse" a valóságos jelenlét praesentia reális), és a keresztáldozat (sacrificium) jelenvalóvá válása. De arról sem szabad megfeledkeznünk, hogy a szentmise az Egyház ünnepe. Az ünneplés által a Krisztusban hívők közössége igen-t mond Krisztus áldozatára, és Krisztus áldozatához kapcsolva saját áldozatát felajánlja önmagát a mennyei Atyának.

    Az Eucharisztia misztériumának gazdagságát az is mutatja, hogy a szentség teológiáját csak több szempont együttes figyelembevételével lehet kifejteni, és egyiket sem szabad kiemelni a többi rovására. Ezek elválaszthatatlanul összetartoznak. Ezt az egybetartozást a Katolikus Egyház Katekizmusa is kiemeli: „A szentmise egyszerre és elválaszthatatlanul a keresztáldozatot megörökítő áldozati megemlékezés és az Úr testével és vérével való közösség szent lakomája. Az eucharisztikus áldozat ünneplése teljesen a Krisztussal történő bensőséges egyesülésre irányul a szentáldozás által. Áldozni annyit jelent, mint magát Krisztust fogadni, aki önmagát áldozta értünk" (KEK 1382).

    Az Eucharisztiáról a katolikus teológiában a dogmatörténeti fejlődés eredményeként főként három vonatkozásban szoktunk beszélni. Az Eucharisztia: lakoma, melyen az eucharisztikus Krisztust vesszük magunkhoz. Az Eucharisztia: áldozat: Krisztus golgotai áldozatának jelenvalóvá válása, és az Eucharisztia: Krisztus jelenléte a kenyér és a bor színében.

    A szentmise, a szentáldozás és az Oltáriszentség tehát három találó magyar kifejezés arra, amit az Eucharisztia jelent, mert az Eucharisztiának három vonatkozása van. Az áldozat: maga a szentmise; a részesedés: a szentáldozás, melyben Krisztus a táplálékunkká válik, hiszen amikor ő megtörte annak idején a kenyeret, azt mondta: „vegyétek és egyétek"; és végül jelenlét, hiszen az átlényegülés által a kenyér és a bor színében jelenvalóvá válik a megdicsőült Krisztus. A három szempont egzisztenciális jelentőségét három mondatban is összefoglalhatjuk: Krisztus értünk (a szentmisében), Krisztus bennünk (a szentáldozásban) és Krisztus közöttünk (a szentségházban).

    Mind a három vonatkozás fontos. A három közül mégis - időrendi és fontossági szempontból is - első helyen van a szentmise, az Eucharisztia megünneplése. Jézus is erre figyelmeztet bennünket: „Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre!" A megújult szentségtan hangsúlyozza, hogy az Eucharisztiában nem szabad egyedül Jézus Krisztus jelenlétét látni, hanem teljesebb valóságában úgy kell tekintenünk, mint életáldozatának és az „élet kenyerének" a szentségét. Éppen ezért az Eucharisztia ünneplése nem merülhet ki a jelenlét imádásában, hanem a jézusi életáldozatnak és lakomának formálni és alakítani kell a résztvevőket, hogy Krisztushoz hasonlóan „jó illatú áldozatként" másokért oda tudják adni életüket (Ef 5,2). Az Eucharisztia olyan misztérium, amelyet élnünk kell.

    Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
    Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
    Ezt az imát még nem imádkoztad el!

    Dolhai Lajos - Csúcs és forrás Íme, hitünk szent titka!15. vasárnap

    Napi Ima15 imádkozás /layout/img/logo.png

    Ápr
    11

    Minden szentmisében a miséző pap az átváltoztatás és úrfelmutatás után így szól hozzánk: „íme hitünk szent titka". Az Eucharisztiát a „hit titkának" nevezzük, ugyanis egyedül a hit által érthetjük meg Jézus szentségi jelenlétét, hiszen a" rest érzéket a merész hit szárnyai pótolják" (Aquinói Tamás). A ministránsok csöngetése is figyelmeztet bennünket, hogy „az Úr nem ment el, itt maradt. Őbelőle táplálkozunk. Oh, különös, szent, nagy titok!" (Babits M., Eucharisztia). Istennek legyen hála, az Oltáriszentség nem egy érthetetlen és félelmetes titok, hanem olyan, mint a rózsafüzér imádság: egyszerre örvendetes, fájdalmas és dicsőséges titok.

    Örvendetes számunkra az, hogy az Úr nem ment el teljesen, itt maradt közöttünk. Babits Mihály költői szavai szerint ez „különös, szent, nagy titok". Örülünk annak, hogy Jézus az Oltáriszentséget azért alapította, hogy a kenyér és bor színében velünk maradjon, és templomainkban bármikor találkozhassunk vele, s így könnyebben megtapasztalhassuk az Ő létét és jelenlétét. Annak is örülhetünk, hogy a kenyér és bor színében lelki táplálékot ad tanítványainak, hogy Ő bennünk, mi pedig Ő benne élhessünk.

    Fájdalmas titoknak is mondhatjuk az Eucha risztiát, mert minden szentmise Krisztus szenvedésére és megváltó áldozatára emlékeztet bennünket, hiszen átváltoztatáskor halljuk Jézus szavait: „ez az én testem, mely értetek adatik, ezt az én vérem, mely értetek kiontatik". Katolikus hitünk szerint a szentmise áldozat. Jézus úgy adja áldozatul testét üdvösségünkért, ahogyan az ószövetségben áldozatul adták a bárányt. Jézus úgy ontja értünk vérét, ahogyan kiontatott egykoron a bárány vére engesztelésül. Hittel valljuk, hogy minden szentmisében jelenvalóvá válik Krisztus golgotai áldozata, amely tökéletes és a mennyei Atya előtt kedves és elfogadott áldozat, mégpedig azért, hogy mi mindnyájan Krisztus áldozatához kapcsoljuk a saját áldozatunkat, és azután elégséges kegyelmet merítsünk életünk áldozatainak vállalásához.

    A szentmise dicsőséges titoknak is mondható, hiszen az Oltáriszentség az örök élet záloga. A szentáldozásban már most azzal a Krisztussal találkozunk, akivel majd a mennyországban, az üdvösség állapotában végérvényesen együtt, leszünk. Éppen ezért a keresztény ember, élete végén, amikor ebből az életből távozik, úgy veszi magához az Oltáriszentséget, mint szent Útravalót, hiszen maga az Úr Jézus mondotta: „Aki eszi az én testemet és issza az én véremet, annak örök élete van, és én feltámasztom őt az utolsó napon (Jn 6,54).

    Mindezt, ezeket a szempontokat olyan szépen összefoglalja a zsolozsma Aquinói Szent Tamástól származó antifónája: „Ó szentséges lakoma, Krisztust vesszük rajta, felidézzük szenvedésének emlékét, bensőnket kegyelem, tölti el, és a jövendő dicsőség záloga nekünk adatik" (Úrnap, vesperás antifóna).

    Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
    Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
    Ezt az imát még nem imádkoztad el!

    Dolhai Lajos - Csúcs és forrás Mit tanított Kálvin János a szentmiséről ésaz Oltáriszentségről? 14. vasárnap

    Napi Ima19 imádkozás /layout/img/logo.png

    Ápr
    04

    Kálvin (†1564) tagadta a szentmise áldozat jellegét és az Eucharisztiában a valóságos, szomatikus-szubsz-tanciális jelenlétet. Azt hirdette, hogy a katolikus szentmise és a protestáns értelemben vett úrvacsora lényegesen különböznek, sőt kiengesztelhetetlen ellentmondásban állnak, mivel a pápai mise engesztelő áldozat (Instüutio, IV,18,l-20). Tévesen úgy gondolta, hogy ennek az a célja, hogy Isten haragját lecsillapítsa, az ő igazságának eleget tegyen, és ezáltal a bűnöket elmossa és eltörölje" (uo., IV,18,13). Áldozatnak csak azért lehet mondani, mert az Krisztus áldozatának „emlékezete, képe és bizonysága" (uo., IV,18,10). Kálvin azt még elfogadja, hogy az Úrvacsora „hálaáldozat" (sacrificiuni laudis): „Az úrvacsora Isten adománya, amelyet hálaadással kellene befogadni. Az áldozat a misében ezzel szemben állítólag árat fizet Istennek, amit ő aztán elégtételként fogad el" (uo., IV,18,7). Ezen félreértés miatt olvashatjuk a Heidelbergi Kátéban, a reformátusok egyik legfontosabb hitvallási iratában, hogy a „mise nem más, mint megtagadása Jézus Krisztus egyetlenegy áldozatának és szenvedésének, és kárhozatos bálványimádás" (válasz a 80. kérdésre).

    A reformátorok, így Kálvin is elsősorban az Eucharisztia lakoma-jellegét hangsúlyozták: szerintük az Eucharisztia egyedül és kizárólag szent lakoma, az Úr vacsorája. Kálvin szerint Krisztus „asztalt adott nekünk, amelyről együnk, nem pedig oltárt, hogy azon áldozatot mutassunk be" (uo., IV,18,12). Zwingli és Kálvin a két szín alatti áldozás gyakorlatában és a szentmise áldozat jelleg tagadásának kérdésében egyet értettek Luther tanaival, de a valóságos jelenlétet illetően nem fogadták el Luther tanítását. Ez vezetett az Úrvacsora-vitához és a reformáció három ágának végleges elválásához.

    Azt mondhatjuk, hogy Kálvin tanítása középúton halad Luther és Zwingli között. Nem vallja a valóságos testi jelenlétet még lutheri értelemben sem. Magyarázata Zwingli felfogásához áll közelebb. Csak a megdicsőült Krisztus virtuális jelenlétét tudja elfogadni. Kálvin szerint a hívek csak lelkileg egyesülnek Jézussal az úrvacsorában (lelki jelenlét). Szerinte a kenyér és a bor nem változik Krisztus testévé és vérévé, hanem csak arról van szó, hogy miközben magunkhoz vesszük a kenyeret és bort, lelkünk a Szentlélek által, „felemeltetik a mennybe" és a hit által a megdicsőült Krisztussal egyesülünk bűneink bocsánatára és az örök életre (spirituális értelmezés). Krisztus nem száll le a mennyből, hanem a Szentlélek által minket emel fel magához.

    Ő „szünteti meg" a távolságot a menny és a föld között. Az Eucharisztia létrehozza a közösséget Krisztus mennyben lévő testével, de lehetetlen, hogy ez a test jelen legyen a földön. Így érthető, hogy a református liturgikus könyv az úrvacsorázást a „szent jegyek kiosztásának" nevezi.

    Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
    Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
    Ezt az imát még nem imádkoztad el!

    Dolhai Lajos - Csúcs és forrás Mit tanított Luther MártonKrisztus eucharisztikus jelenlétéről? 13. vasárnap

    Napi Ima18 imádkozás /layout/img/logo.png

    Márc
    28

    Luther (†1546) nem fogadja el a transzszubsztanciáció tanát, de vallja a valóságos jelenlétet az ő sajátos értelmezése szerint, ami azt jelenti, hogy tanításában nem találjuk meg a jelenlét megvalósulását jelző egyértelmű kifejezést. Nem beszél átváltoztatásról és átlényegülésről, hanem, csak arról, hogy a kenyérrel együtt (companatio) jelen van Krisztus, hiszen a megdicsőült Krisztus számára ez nem jelent nehézséget, hiszen ő mindenütt jelen tud lenni (ubíquitás tan). A kenyér és a bor, az elemek megmaradnak elemeknek, de velük együtt testileg vesszük az Úr testét és vérét, a méltatlanok pedig ítéletre veszik az Úrvacsorát (1Kor 11,27). A kenyér és a bor, valamint Krisztus teste egy időben, párhuzamosan vannak jelen. Az evangélikus dogmatika megfogalmazása szerint megmarad a két szubsztancia (consubstantiatio): a természetes kenyér és bor egyfelől (panis naturalis et vinum) és Krisztus valóságos teste és vére (verum naturale corpus Christi). Jézus Krisztus jelen van a kenyér és bor „elemeiben, azokkal és azok alatt" (in, cum, sub) de csak a vétel pillanatában.

    Az Ágostai hitvallás (1530) és az Ágostai hitvallás apológiája (1531) is megvallja az Eucharisztiában a krisztusi jelenlétet, de kompanációs értelemben: „Azt valljuk, hogy meggyőződésünk szerint jelen van Krisztus teste és vére, és valóban kiosztásra kerül a látható elemekkel: a kenyérrel és a borral, azoknak, akik a szentséget magukhoz veszik" (X. fejezet). A jelenlét megvalósulásával kapcsolatban a későbbi hitvallási iratok sem fogadják el az átlénye-gülés (transsubstantiatio) tanát; olyan emberi okoskodásnak tartják, amelynek nincs bibliai alapja, az csak a „szofisták szőrszálhasogatása".

    Luther a valóságos jelenlétet a liturgikus cselekmény és vétel idejére korlátozta. Szerinte a „vegyétek és egyétek" parancsból következik, hogy az Eucharisztiának nem az a rendeltetése, hogy körmenetekben vagy a tabernákulumban imádjuk (Nagy káté, V.). A reális jelenlét csak addig tart, amíg a liturgikus szent cselekmény folyik. Úgy véli, hogy Krisztus a szent jegyek kiosztásakor jelen van, de a kiosztás után már nincs jelen. Ezért a megmaradt színeket az úrvacsora ünneplése után nem őrzik 'meg, hanem egyszerűen megsemmisítik vagy a legközelebbi ünneplés alkalmával ismét felhasználják. A jelenlét nem tőlünk független valóság, hanem olyan ajándék, ami csak a hívőknek adatik meg: „Krisztus jelen van a hívő úrvacsorázónak, annak, aki elfogadja és hisz, illetve hittel veszi magához".

    Luther szerint Isten szava alapján ebben nem kételkedhetünk, mert „amit Krisztus szája szól és mond, az úgy van: Ő nem hazudik, és nem csal" (Nagy Káté, 710,14). Szent Ágostonra hivatkozva az ige szerepét hangsúlyozza a jelenlét megvalósulásában: „Az igének kell az elemet szentséggé tennie, máskülönben csak elem marad. Ez ugyanis nem fejedelem vagy császár szava, és rendelése, hanem a mennyei Felségé, akinek lábához kell borulnia minden teremtménynek és igenelnie, hogy úgy van, ahogyan Ő mondja, és el kell fogadnia teljes tisztelettel, félelemmel és alázattal" (Nagy Káté, 709,11).

    Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
    Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
    Ezt az imát még nem imádkoztad el!

    Dolhai Lajos - Csúcs és forrás Melyek a legfontosabb ősegyházi íratokaz eucharisztiáról? 12. vasárnap

    Napi Ima11 imádkozás /layout/img/logo.png

    Márc
    21

    A Didaché az apostolok halála utáni időszak (a 2. század eleje) legfontosabb műve, amely betekintést ad a korai Egyház liturgikus életébe. Ebből a dokumentumból tudjuk, hogy ebben az időben már általánosan elfogadott volt az „eucharisztia" elnevezés. A mű az egyik legősibb eucharisztikus imát tartalmazza és röviden leírja a vasárnapi Eucharisztia megünneplését (14. fej.), melynek a fő formai és tartalmi elemei a következők:

    1.a közösségi ünneplés;

    2. a „kenyértörés";

    3. amelyhez kapcsolódik a hálaadás (eucharistia).

    4. Ez együtt az a „tiszta áldozat", amelyet előre jelzett az Ószövetség.

    5) Ezt az áldozatbemutatást, amit korábban még próféták és tanítók végeztek, most már a liturgiában a püspökök és a diakónusok végzik. A könyv
    hangsúlyozza a bűnbánat fontosságát: bűnbánatot kell tenni, hogy az áldozat tiszta legyen (14,1-2), olyan, amit már Malakiás próféta is megjövendölt
    (1,10-11). Az Eucharisztikus imát (anaphora/kánon) is tartalmazó részek (9-10. fejezet) értelmezésére vonatkozóan különböző értelmezésekkel találkozhatunk. Egyesek azt a véleményt képviselik, hogy csak egy egyszerű agapéval kapcsolatos hálaadó imádságot ír le a szerző, és nem egy korabeli kánonról van szó. Mások szerint nyilvánvaló, hogy egy kezdetleges kánonnal van dolgunk, melynek alapját a zsidó liturgikus minta adta.

    Az Eucharisztia ünnepléséről az első részletes beszámolót Jusztinosznál (1165) találjuk. Az 1. Apológia 67. fejezetben részletesen leírja a korabeli keresztények vasárnapi eucharisztiáját. A 65. fejezet egy olyan eucharisztiának a menetét írja le, amelyben valaki a beavató szentségekben részesült. Részletesebb magyarázat nélkül megemlíti a jellegzetes mozzanatait: befogadás a testvéri közösségbe, imádság a neofitákért, békecsók, a kenyér és a bor elkészítése, eucharisztikus anaphora Ámennel, a konszekrált kenyér és a bor kiosztása a jelenlevőknek és átadása a diakónusoknak, akik visznek belőle a távollévőknek is. A mű 66. fejezetében egyértelműen tanítja Krisztus valóságos jelenlétét: „Ezeket mi nem úgy vesszük, mint közönséges kenyeret vagy közönséges italt, hanem mint a megtestesült Jézus Krisztus, Megváltónk, az Isten igéje (logosz) által a mi üdvösségünkre felvett testet és vért, az ő hálaadó imájával megáldott táplálékot, és azt tanultuk, hogy a megtestesült Jézusnak teste és vére ez" (66,2).

    Liturgikus-teológiai szempontból fontos a Hüp-politosznak tulajdonított Traditio apostolica (215 körül).

    Az első olyan óegyházi irat, amely liturgikus szövegeket is tartalmaz. A mű a keresztény beavatás leírása közben lejegyzett számunkra egy korabeli Eucharisztikus imát (kánon), amely a II. Vatikáni Zsinat utáni liturgikus reform keretében, kibővített formában a szentmise második Eucharisztikus imája lett. Ez az első olyan liturgikus szöveg, amely úgy értelmezi Jézusnak az utolsó vacsorán elmondott szavait mint „alapítási igéket". Megjelenik az epiklézis kétféle formája: először az adományokra hívják le a Szentlelket, majd pedig azokra, akik „részesülnek benne". Leírása szerint a püspök az, aki elmondja a nagy hálaadó imádságot a kenyér felett, „hogy Krisztus testét megjelenítse", és ő az, aki áldoztat, a következő szavakkal: „a mennyei kenyér Krisztus Jézusban" A koncelebrálás meglétéről is tanúskodik ez a liturgikus szöveg, amikor kijelenti: a püspök „az összes presbiterekkel együtt kezét az adományokra téve e szavakkal adjon hálát" (4. fejezet).

    Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
    Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
    Ezt az imát még nem imádkoztad el!

    Dolhai Lajos - Csúcs és forrás Mikor ünnepelték az ősegyházban az Eucharisztiát?11. vasárnap

    Napi Ima13 imádkozás /layout/img/logo.png

    Márc
    14

    A Didaché, a legrégebbi ránk maradt egyházi rendtartás 14. fejezete írja le, hogy kezdetben a keresztények hetenként jöttek össze az Eucharisztia megünneplésére: „Az Űrnapján gyűljetek egybe, törjétek meg a kenyeret és adjatok hálát". Antiochiai Szent Ignác (fll7 körül) azokat nevezi keresztényeknek, akik „már nem a szombatot tartják meg, hanem az Úr napja szerint élnek" (Magnésziaiakhoz 9,1). A Barnabás levél (a II. század) is tanúsítja, hogy ez a nap, az Úr napja nem szombat, hanem a vasárnap, az Úr feltámadásának a napja (15,8-9). Tertullianus, a latin nyelvű teológiai terminológia megteremtője, az Eucharisztia ünneplését mint „vasárnapi lakomát" (Ad uxorem, 2,4.) említi. Jusztinosz azt is megmagyarázza, hogy miért a „Nap napján" tartják az Eucharisztia megünneplését: „ez a nap Krisztus feltámadásának a napja" (1. Apológia, 67,7).

    Más korabeli források is tanúskodnak az első keresztények hitéről. A 180 körüli időkből származó ún. Aberkiosz féle sírfeliraton ezt olvashatjuk: „ Aberkiosz a nevem, tanítványa a Tiszta Pásztornak, aki táplálja bárányainak nyáját. A hit volt mindig a vezérem, és táplálékot nyújtott nekem mindenütt, mégpedig a Nagy Halat, Amelyet tiszta Szűz fogott ki szüzén a forrásból. És adta barátainak örök táplálékul. Igen jó bora van, keverve szolgálja fel kenyérrel együtt".

    Nagyon valószínű, hogy ez az esti órákban történt az utolsó vacsora hagyománya alapján, és azért is, mert ebben az időben a vasárnap még nem volt munkaszüneti nap. Nagy Konstantin császár 321-ben vezette be a vasárnapi munkaszünetet. Cezáreai Euszebiosz (f339) tanúskodik először arról, hogy a vasárnap olyan pihenőnap, mint a zsidóknak a szombati nap (sabbáth). A 4. századtól kezdték meg a vasárnapot úgy említeni, mint a feltámadás napját; már Tertullianus (1"220k) is ebben az értelmezésben említi a vasárnapot (dies dominícae resurrectionis; vö. Az imádságról 23,2). „A keresztények ezt a napot mindig a hét első napjának tekintették, mert ezen emlékeztek meg a Krisztus által elhozott radikális újdonságról. Ezért a vasárnap az a nap, melyen a keresztény ember megtalálja létének azt az eucharisztikus formáját, mely szerint e hivatásának megfelelően élnie kell" (A szeretet szentsége, 72).

    Arra vonatkozóan is vannak adataink, hogy a keresztények már a 2.század végén hétköznapokon is megünnepelték az Eucharisztiát. Tertullianus megemlíti, hogy a vasárnapon kívül, ünneplik még az Eucharisztiát böjti napokon is, amit ő úgy említ, mint „stációs napot" (De oratione, 19); azután éjszaka és hajnalban (Ad uxorem,2,4) is, és a „halottakért évfordulójukon felajánlásokat végzünk". Kezdetben az Eucharisztiát is az esti órákban tartották, de már az első század végén, a második század elején általánossá vált a reggeli szentmise, amelyhez már nem kapcsolódott az agapé, illetve egy közös étkezés. Erre utal egyértelműen az ifjabb Plinius Traianusz császárhoz írott feljelentő levele 112-ben (Epist. 96) a keresztényekkel kapcsolatban.

    Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
    Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
    Ezt az imát még nem imádkoztad el!

    Dolhai Lajos - Csúcs és forrás Mit tudunk az első keresztények Eucharisztiájáról?10. vasárnap

    Napi Ima15 imádkozás /layout/img/logo.png

    Márc
    07

    Az Apostolok Cselekedeteinek könyve tanúsítja, hogy az első keresztény közösségben kezdettől fogva megünnepelték az Eucharisztiát, amit kenyértörésnek neveztek (2,42). Jézus tanítványai naponként megjelentek a jeruzsálemi templomban, részt vesznek annak liturgiáján, de a „kenyértörést" házaknál végezték (2,46). Már az Apostolok Cselekedeteiből tudjuk, hogy Troászban a keresztények a feltámadás napján, a „hét első napján" gyűltek egybe a kenyértörésre (ApCsel 20,7; IKor 16,1). Úgy tűnik, hogy ez volt az általános gyakorlat. Az utolsó vacsora rítusát annyiban utánozták, hogy a szentmisét kezdetben még egy vacsora keretében tartották (IKor 11,17). Az összejövetel közös étkezéssel, szeretetlakomával kezdődött (vö. Mk 14,22-24; Mt 26,26-28), s ehhez kapcsolódott a szentségi cselekmény a szent test és vér kiosztásával. Pozitív képet kapunk erről az összejövetelről Lk 22,7-38-ban és az ApCsel 2,42-47-ben. Még a 2. század hagyományát rögzítő Traditio apostolica is erről tanúskodik, amelyben külön fejezet van a „közös étkezésről" (26. fej.). A leírás szerint a hívek az összejövetelen „egy-egy darab kenyeret kapnak a püspök kezéből, mielőtt megtörnék a saját kenyerüket. Ez ugyanis áldás és nem eucharisztia, amely (olyan) mint az Úr teste" (uo.). Pál apostol leírása (IKor 11,17-22) azt is megmutatja, hogy ez a gyakorlat visszás helyzetekhez vezetett. A keresztény közösség gazdagabb tagjai külön étkeztek, lenézték a szegényebbeket, s így megosztottság jött létre a korintusi közösségen belül. Ezért az apostol azt követeli, hogy az Eucharisztia ünneplése előtt mindenki otthon étkezzék (21. és 34. v.), és az összejövetel maradjon istentiszteleti cselekmény. Nemcsak a Pál apostol által leírt korintusi egyházban, hanem máshol is voltak nehézségek az agapé-val kapcsolatban.

    Lukács evangélista négy kifejezéssel jellemezte a jeruzsálemi ősegyház életét: „Állhatatosan kitartottak az apostolok tanításában, a közösségben, a kenyértörésben és az imádságban" (ApCsel 2,42). Az Apostolok Cselekedeteiből látjuk, hogy az ősegyházban az apostoli tanítás, a közösség és az imaélet centrumában álló kenyértörés a legszorosabban összetartozik. Az apostoli tanításban való megmaradás biztosította számukra a hit egységét és a jézusi tanításhoz való hűséget.

    Az eucharisztián való részvételnek voltak feltételei. Erről tanúskodnak főként az egyházatyák írásai. A Didaché egyértelműen kijelenti: „Ne egyék és ne igyék az Eucharisztiátokból senki más, csak az, aki meg van keresztelve az Úr nevére. Erről mondta ugyanis az Úr, ne dobjátok a szentet a sertések elé (vö. Mt 7,6)"... „tegyetek bűnvallomást, hogy tiszta legyen áldozatotok" (Didaché, 9,5 és 14). Jusztinosz (f 165) még részletesebben megfogalmazza az eucha-risztián való részvétel feltételeit. Fontosnak tartja a keresztény hit igazságainak az ismeretét és az evangélium szerinti életet is: „Senki kívülálló nem részesedhet belőle, csak aki igaznak fogadja el a tőlünk kapott tanítást, és lemosdott a bűnök bocsánatára az újjászületés fürdőjében, és úgy él, ahogyan azt Krisztus meghagyta" (1. Apológia, 66,1).

    Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
    Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
    Ezt az imát még nem imádkoztad el!

    Dolhai Lajos - Csúcs és forrás Pál apostol tanítása az eucharisztiáról8. vasárnap

    Napi Ima19 imádkozás /layout/img/logo.png

    Feb
    19

    Az apostol tanítását az Eucharisztia titkával kapcsolatban az első korintusi levélből ismerhetjük meg, mely teológiai szempontból is igen jelentős. Leírásából látjuk, hogy az ősegyházban áldozati cselekményként fogták fel Jézus utolsó vacsorájának, kereszthalálának és feltámadásának megjelenítését, és hitték Jézus jelenlétét az átváltoztatott kenyérben és borban. Az apostol a korintusi közösség konkrét problémáira válaszolva tanít, tanúskodik az ősegyház eucharisztikus hitéről, és liturgikus gyakorlatáról. Pál apostol tanítását tartalmi szempontból négy részre oszthatjuk.

    Pál apostol leírja az Eucharisztia alapítását (lKor 11,23-25), arra hivatkozva, hogy ő mindezt az egészen az utolsó vacsoráig visszamenő hagyományból tudja (11,23). Szent Pál apostol az eucharisztikus lakomával kapcsolatban, az alapítás elbeszélése előtti részben, a pogány bálványoknak áldozott hús fogyasztásáról szóló tanítás összefüggésében is beszél az Eucharisztiáról (lKor 10,14-22). így indirekt módon tanítja a szentmise áldozat jellegét.

    Az Eucharisztia alapításának elbeszélését megelőző perikópából (lKor 10,14-22) külön kiemelendő még a 16-17. versek is, melyekben utalás van az Eucharisztia egy sajátos céljára: a leírás hangsúlyozza, hogy a „kenyértörés" közösséget (communiö) teremt a keresztre feszített és feltámadt Úrral, és általa a keresztény testvérekkel. Jézus azért jött, hogy bennünk éljen és önmagához hasonlóvá tegyen minket: „Aki eszi az én testemet és issza az én véremet -mondja -, az bennem marad és én őbenne" (Jn 6,56). Az apostol különösen is hangsúlyozza, hogy az Eucharisztia, „az egy kenyérből" és „egy kehelyből" való részesedés jelzi és megvalósítja Krisztusban hívők egységét. Részesedve testéből és véréből a keresztények személyesen egyesülnek Krisztussal. Ugyanabból a kenyérből, Krisztus testéből részesedve a keresztények egymással is mélyebben és bensőségesebben forrnak egybe.

    Pál apostol hangsúlyozza, hogy az Eucharisztiát megkülönböztetett tisztelettel kell ünnepelni és magunkhoz venni (lKor 11,27-29). Ezért figyelmeztet a szentség méltó vételére, mert látja, hogy vannak olyanok, akik méltatlanul veszik magukhoz az Úr testét és vérét. Az Eucharisztia vételénél legalapvetőbb feltétel: „megkülönböztetni az Úr testét". Ennek a pali kifejezésnek az elsődleges értelme az, hogy vannak olyanok, akik az agapén nem tesznek különbséget a közönséges étel és az Eucharisztia között, vagyis nincs meg bennük az Eucharisztia vételéhez szükséges  hit.  Az  Egyház  értelmezése  szerint, a „vizsgálja meg magát mindenki" szavakkal az apostol figyelmeztet, hogy alapos lelkiismeretvizsgálat által döntsük el, hogy méltók vagyunk-e (a kegyelem állapotában vagyunk-e) odajárulni az eucharisztikus lakomához. Nyilvánvaló, hogy az apostol még nem. egészen erre gondol. Mindenesetre számol azzal az eshetőséggel, hogy lehetnek olyanok, akik nem megfelelő hittel és lelkülettel, hanem méltatlanul „eszik e kenyeret és isszák a kelyhet" (11,29).

    Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
    Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
    Ezt az imát még nem imádkoztad el!

    Küldetésünk

    Amikor a szeretet és a béke nyelvét használjuk, ez lehetővé teszi számunkra, hogy párbeszédet folytassunk másokkal, még azokkal is, akik különböznek tőlünk. Ezzel a párbeszéddel kezdjük jobban megérteni egymást, lehetővé téve számunkra, hogy kövessük Jézust egy békésebb világ megteremtésében. ​​​​​​A Kattints és Imádkozz egy lehetőség, hogy a most élő generációk a digitális világban megváltozzanak. "Isten hűséges és a reményünk benne olyan, mint egy szilárd horgony az égben."