71532 ima található a honlapon, összesen 165179 imádkozás. Regisztrálj, majd kattints és imádkozz!

Diós István-Napi kenyerünk, Homiliák a szentekről

Diós István-Napi kenyerünk, Homiliák a szentekről
Naponta frissül

A homilia szentbeszéd, mely a szentmisében, az evangélium után hangzik el. A szentírási szövegekből kiindulva beszél az ünnepelt misztériumról, hitünk szent titkairól és a keresztény élet törvényeiről.

A kötet a Szűzanyáról és a szentekről szóló homiliákat tartalmazza a liturgikus naptár szerinti sorrendben, januártól decemberig. Néhány történeti és életrajzi adat, valamint az egyéni jellemvonások megrajzolása sok évszázaddal előttünk élt testvéreket hoz közelünkbe, miközben a szentek sok és különféle ajándékaiban megmutatja Isten egyazon kegyelmét. Hiszen az Egyház, amikor a liturgiában megemlékezik a szentekről, valójában Istent ünnepli, az Ő teremtményeiben végbevitt tetteit: „Csodálatos vagy, Uram, a te szentjeidben!” (Zsolt 67,36)

A homilia szentbeszéd, mely a szentmisében, az evangélium után hangzik el. A szentírási szövegekből kiindulva beszél az ünnepelt misztériumról, hitünk szent titkairól és a keresztény élet törvényeiről. Stílusa, hangja az élő beszédnek megfelelően oldottabb, szóhasználata közelebb áll a hétköznapi beszédhez, mint a retorika szabályai szerint megszerkesztett ünnepi beszédeké és az írásos formában született elmélkedéseké, teológiai műveké.

Ez a beszédfajta az apostoli idők óta él az Egyházban, s nagyon korán próbálták írásban is rögzíteni. Szent Ambrus és Szent Ágoston óta maradtak ránk homiliagyűjtemények. A homiliát gyorsírással leírták, majd lehetőleg maga a tanító átnézte, kissé igazított rajta és másolni kezdték.

A kötet a Szűzanyáról és a szentekről szóló homiliákat tartalmazza a liturgikus naptár szerinti sorrendben, januártól decemberig. Néhány történeti és életrajzi adat, valamint az egyéni jellemvonások megrajzolása sok évszázaddal előttünk élt testvéreket hoz közelünkbe, miközben a szentek sok és különféle ajándékaiban megmutatja Isten egyazon kegyelmét. Hiszen az Egyház, amikor a liturgiában megemlékezik a szentekről, valójában Istent ünnepli, az Ő teremtményeiben végbevitt tetteit: „Csodálatos vagy, Uram, a te szentjeidben!” (Zsolt 67,36) Ünnepeljük az erőt, melyet a Lélek ad a 12 éves kislánynak, hogy Krisztus vértanúja lehessen, vagy a bölcsességet, mellyel egy szent király üdvösségre vezeti a rábízott népet.

A most írásos formában megjelenő homiliák a budapesti Egyetemi Templomban hangzottak el, kevés kivétellel a 2000. évben. Azok kérésére, akik valamilyen okból – munka, betegség stb. – nem tudtak hétköznap eljutni szentmisére, hangfelvétel készült reggelenként a fél nyolcas szentmiséről. E felvételekből emeltük ki, majd írtuk le a kötet anyagát. Innen érthetők a helyi sajátosságokra, mellékoltárokra, szentek szobraira, közeli templomokra, a Gellért-hegyre, az áldozás után imádkozott Magnificatra stb. történő utalások.

A kiadás elsősorban azoknak szeretne segíteni – támaszkodva az elmúlt évek tapasztalataira –, akik elfoglaltságaik miatt csak vasárnap jutnak el a szentmisére, s így a szentekkel és a Szűzanyával a liturgiában nincs módjuk találkozni, róluk homiliát nem hallanak, hiszen a vasárnap mindig az Úr napja.

Egy jó tanács: a kötet nem folyamatos olvasásra való, a homiliákat naponta, egyenként ajánlott olvasni, a liturgikus naptár szerint. Amint a napi szentmise megszenteli és kitölti a napot, a belőle vett szövegek is – a kötetben szentírási hellyel jelzett szentlecke és evangélium, illetve a homilia – akkor tudnak bennünk igazán megmaradni és erőforrássá lenni, ha időt hagyunk erre.

Végül akinek szolgálati feladata és kegyelme volt, hogy elmondhatta e homiliákat, az Úrtól kapott meghívása 35. évében megköszöni az Úr Krisztusnak azokat a lelkeket, akiknek elmondhatta, s a munkatársakat, akik a leírás, szerkesztés, sajtó alá rendezés, kiadás fáradságos munkáját elvégezték. Abban a reményben bocsátja útjára a könyvet, hogy lelki táplálék lesz az istenkeresők számára.

Diós István - Napi kenyerünk Szentlecke Gal 6,14–18 Evangélium Mt 11,25–30Assisi Szent Ferenc a ferences rend alapítója

Napi Ima3 imádkozás /layout/img/logo.png

Okt
04
Diós István - Napi kenyerünk Szentlecke Gal 6,14–18 Evangélium Mt 11,25–30 Assisi Szent Ferenc a ferences rend alapítója

Testvéreim! Ma a ferencesek nagy ünnepe van. Mindazok, akik úgy fohászkodnak Szent Ferenchez, mint atyjukhoz és tanítójukhoz, hálát adnak érte Istennek. S egész életük azzal telik, hogy próbálják ezt a nagy tanítót követni.

Mi, többiek, akik az Egyházban élünk, kicsit távolabbról csodáljuk ezt a szentet. Hálát adunk érte és fohászkodunk hozzá mi is. Ma azért, hogy a szegénységének a titkából egy kicsit elleshessünk tőle.

Szent Ferenc egyik nagy titka ez: kegyelemként újra fölfedezte, mit jelent a lelki szegénység, amit jó mindegyikünknek látni, ízlelgetni, mégpedig a gyakorlatban ízlelgetni, mert a mai világ egyik alapvető bajának orvossága. A lelki szegénység ugyanis nem az a nincstelenség és nyomor, ami ma a világot annyira gyötri és nagyon sötét dolgokat vetít előre. Az evangéliumi szegénység nem az, hogy valaki elvesztette a lakását, elvesztette a családját, elvesztette mindenét, hajléktalanul bolyong az aluljárókban – nem ez a lelki szegénység. Ferenc ezt fedezte föl.

Amikor ezen a fölfedező úton elindult, már elmúlt 20 éves. Az az embert szerető Krisztusnak a titka, hogy miért pont Ferencet szemelte ki erre és választotta ki erre. Őt, aki egy gazdag család egyetlen gyermeke. Minden ott volt körülötte, amivel egy gyereket el lehet kényeztetni. Még a nevében is megmutatkozik, mert beceneve van. A Ferenc-Francesco névnek nincsenek bibliai előzményei. Ez a név a papától származik, aki a kisfiú keresztelésekor azt mondta: János legyen a neve. Az lett. De ahogy cseperedett ez a gyermek, mind jobban megmutatkozott benne édesanyja – aki francia volt – kedvessége és szeretetreméltósága, s a papa, aki nagyon szerette a feleségét, úgy kezdte szólongatni, becézni a kicsi fiút: te kis francia! Francesco!

Ferenc lovag akart lenni, híres ember akart lenni, és ehhez minden adottsága megvolt. Amikor azonban elmúlt 20 éves, mint később Loyolai Szent Ignáccal, vele is történt valami, ami teljesen megváltoztatta az életét, megtérítette. Assisi és Perugia háborúzott, s természetesen Ferenc is részt vett benne, de egy vesztett csata után börtönbe zárták. Ráadásul megbetegedett, és akkor kivilágosodott előtte: „Uram, Istenem, mit ér mindaz, amit eddig annyira szerettem, ha egyik napról a másikra ennyire távol kerül tőlem, a halál közelségét érezve pedig az a kérdés vetődik föl, hogy egyáltalán a következő pillanat még az enyém lesz-e?!”

És engedte, hogy a kegyelem, Isten szeretete vezetni kezdje. Szabadulása után éjszakákat töltött egy düledező kis kápolnában, ahol a feszület előtt könyörgött: „Uram, mutasd meg nekem a Te utaidat! Mutasd meg, merre kell nekem mennem!” A feszület válaszolt: „Ferenc! Menj és erősítsd meg az én düledező Egyházamat!” – És ez lett az élete, meg a szegénység.

Ferenc belső világosságban kezdte látni, hogy eddig mindent úgy nézett: mi hasznom van ebből, mibe kerül ez nekem, hogyan mutathatom meg általa, hogy én vagyok az erősebb?! Fölismerte magában azt az evangéliumi szegénységgel teljesen ellentétes lelki „gazdagságot”, látásmódot, melyben mindennél fontosabb szempont: mi hasznom van belőle és mibe kerül ez nekem?!

Ferenc megtanulta, és a követőinek átadta, hogy igazán szeretni csak úgy lehet, ha egy dolognak nem a hasznossága a kérdés, hanem a léte okoz örömet. Ha nem az én gyarapodásom a cél, hanem hálát adok érte a Teremtőnek, és legfeljebb annyi a kérdésem: mi jót lehet ezzel tenni bárki javára? Semmi több.

Akár ferences valaki, akár nem, jó föltennünk magunknak a kérdést: milyen szemmel nézem a dolgokat, és főleg milyen szemmel nézem a felebarátomat? A mellettem lévő másik embert, a gyerekeimet, a férjemet, beleértve mindenkit. Mert a lelki „gazdag” el tud jutni oda, hogy férj létére elkezdi számolgatni: Mibe is került nekem ez az asszony?! Van-e belőle valami hasznom?! Ugyanezt a gyerekekkel szemben is végig lehet gondolni... Meg a teremtett világgal is végig lehet gondolni... – A környezetét elszennyező ember, a világot elhasználó ember így lát: ami hasznom van belőle, azt mielőtt kizsegerelem, nekem lehetőleg semmibe ne kerüljön...

Egy lélekben szegény pedig úgy tekint a felebarátra, hogy Isten ajándéka ő is, mint a saját életem. Hála érte az Úrnak. Tehetek-e érte valamit? – És így néz az Úr Krisztusra is: Uram, Istenem, tehetek Érted valamit?

A lélekben szegény ember kezd el igazában szeretni. Az Énekek éneke mondja: Aki igazán szeret, az, ha mindenét odaadta azért, akit szeret, úgy érzi, semmit sem adott; úgy tekinti, hogy semmit, semmit sem adott, ahhoz képest, aki az övé lett, s akinek odaadhatja magát.

Ez Szent Ferencnek is a titka: mindenét odaadta, hogy a megfeszített Krisztust magáénak vallhassa. S hogy a szeretetben milyen közel került ő a megfeszített Krisztushoz, annak jeleként láthatóvá váltak a kezén, a lábán, az oldalán a megfeszített Krisztus sebhelyei, a stigmák.

Hálát adunk érte az Úrnak, és kérjük, segítsen nekünk a lélek szegénységét fölfogni. Azután pedig, ha a lelkiismeretünk végigtekint rajtunk, és azt kell megállapítanunk, hogy Uram, Istenem, ne haragudj, de nekem a dolgok még aszerint válnak ketté, hogy ez hasznos, ez meg nem, ezért kell valamit adnom, ezért meg nem, akkor Szent Ferenc segítsen nekünk megtérni! Megtérni a lélekben szegény szemléletre! Hogy alkalmassá váljunk arra az igazi szeretetre, amivel szeretni tudjuk egymást és szeretni tudjuk az Istent! Amen.

Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
Ezt az imát még nem imádkoztad el!

Diós István - Napi kenyerünk Szentlecke Kiv 23,20–23 Evangélium Mt 18,1–10Szent Őrangyalok

Napi Ima4 imádkozás /layout/img/logo.png

Okt
02
Diós István - Napi kenyerünk Szentlecke Kiv 23,20–23 Evangélium Mt 18,1–10 Szent Őrangyalok

Testvéreim! Ma az őrangyalok és velük együtt az összes szent angyalok ünnepnapja van. Az angyaloké, akik személyek. Értelmük és akaratuk van, de testük nincsen. És ez nem fogyatékosságuk, ez nem hiba részükről, nem hiány, hanem tökéletesség.

Amikor ábrázolni kezdték az angyalokat, mindig szárnyat adtak nekik. Már az ókorban is, amikor még állat-alakban, griffként ábrázolták őket.

A keresztény ábrázolások az angyaloknak általában emberi alakot adnak, kisgyermeket vagy érett emberalakot, olykor csak egy fejet, de mindig szárnyuk van. És ezzel mi ki tudjuk fejezni azt, hogy az angyalok nincsenek lekötve az anyagba. Nincsenek helyhez kötve. Valahogy úgy vannak, úgy viszonylanak hozzánk, mint – az állatvilágból kölcsönözve a példát – az égen szárnyaló madarak a baromfiudvar tyúkjaihoz, kacsáihoz, libáihoz. Tökéletesebbek nálunk. A mennyország lakói. A szent angyalok beletartoznak az Isten országába.

A legutóbbi évtizedeknek a nagy fölfedezése – főként a szociológusoké –, hogy az emberi világ fő jellemzője, hogy személyekből áll, a személy szolidáris a többiekkel, azaz érzékeli a többieknek az életét, és ha rend van, akkor alá- és fölérendeltségi viszonylatokban tiszteletben tartják egymást az emberek. Az alacsonyabb szinten álló nem irigykedik a fölötte lévőre, aki pedig valamilyen hatalom birtokában van, az engedi, hogy az alatta lévők tegyék a maguk dolgát. És csak akkor avatkozik be, amikor az az alatta lévő valamit nem tud megoldani.

Ez óriási fölfedezés a világ számára, jóllehet a jó Isten teremtett világában, amióta a teremtés fennáll, ez így van! Az angyalokra is érvényes, az egész szellemvilágra érvényes, hogy a teremtő Szentháromság a maga végtelen gazdagságában és szeretetében nagyon gazdag világot teremtett, s a szellemi lényeknek fölkínálta: vegyetek részt az én világomban! A teremtésben is! Mi emberek is erre kaptunk meghívást. Hogy a saját életünk formálásával meg a munkánkkal vegyünk részt a teremtésben. És vigyük előre a teremtést a tökéletességéig.

Ezt a feladatot és lehetőséget kapták a tiszta szellemi lények, az angyalok is. És amikor az Egyház a kinyilatkoztatás birtokában és a hit fényében elgondolkodott erről a szellemvilágról, fölfedezte, hogy ott is hierarchia van: a kilenc angyali kar – amelyről egyikünk-másikunk talán még tanult is hittanórán – nem a mesék világába tartozik, hanem valamit jelez a szellemvilág, az angyalvilág rendjéből. Vannak szellemek, akik közvetlen környezetét alkotják a Szentháromságnak: ezek a kerubok, szeráfok meg a trónusok. Azután van egy csoport, a kilenc kar közül három – fejedelemségek, hatalmasságok, uralmak –, amely már az ember világával kapcsolódik. A következő hármas csoport pedig – angyalok, a főangyalok és erősségek – már egy-egy emberhez vagy kisebb embercsoporthoz kapja az éppen aktuális küldetést: üzenetet kell átadnia (látomásban, mint Gábrielnek az Angyali Üdvözlettel, vagy egy álomban, mint Józsefnek, vagy egyszerűen csak a jó sugalmazásával), vagy más módon kapja a szolgálat feladatát: légy egy városnak az őrangyala, te egy népnek az őrangyala, ti pedig személyeknek. És megkapják a küldetést, mely az őrangyalt személy szerint hozzánk küldi. Amint az ember az Isten iránti szeretetét a felebarát szeretetével mutatja meg, úgy az angyalok is azt a feladatot kapják, hogy minket szeretve és szolgálva – őrizve, támogatva, a jóra serkentve – mutassák meg a szeretetet, amely Isten iránt van bennük.

Jó dolog az, ha az őrangyalával valaki jóban van. Elfogadja, szereti, hallgat rá. És tudja szólítani. Abban a kicsi gyerekimában, ami úgy kezdődik, hogy: „Szívem első gondolata...” – a végén ott van: „Szűzanyám és őrangyalom, legyetek énvelem!” – Ez fontos kérés. Mert az őrangyal képviseli és közvetíti felénk a gondviselő Isten konkrét szeretetét, ami kinek-kinek személy szerint szól. Az Egyház tanítja, hogy a legkisebb angyal sokkal-sokkal értelmesebb, sokkal jobban tud szeretni, sokkal tisztább, mint a legnagyobb emberi szellem. És az angyalok a mennyországban vannak. Ezért ha valaki engedi, hogy az őrangyala segítse és vezesse, olyan oltalmat kap, amit mi emberek egymásnak nem tudunk adni, még a legbrilliánsabb biztosítóintézet sem. Az őrangyal olyan biztonságos utat biztosít egészen a mennyországig, amit senki emberfia a másiknak, de önmagának sem tud biztosítani.

Adjunk hálát a mi Istenünk gondviselő szeretetéért, az őrangyalunk szeretetéért. Köszönjük meg az őrangyalunknak, hogy eddig vigyázott ránk, és mondjuk el neki, hogy szeretnénk követni a sugallatait, szeretnénk támogatásával hűségesen megmaradni az üdvösség útján. Mert akkor hazaérkezünk. Amen.

Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
Ezt az imát még nem imádkoztad el!

Diós István - Napi kenyerünk Szentlecke Iz 66,10–14 Evangélium Mt 18,1–4Lisieux-i Szent Teréz kármelita apáca

Napi Ima2 imádkozás /layout/img/logo.png

Okt
01
Diós István - Napi kenyerünk Szentlecke Iz 66,10–14 Evangélium Mt 18,1–4 Lisieux-i Szent Teréz kármelita apáca

Testvéreim! A legtöbben úgy vagyunk, hogy öregedő fejjel kezdjük meghallani az Úr Krisztus szavát: „Ha olyanok nem lesztek, mint a kisgyermekek, nem mentek be a mennyek országába.” Ha valaki ezt végre meghallja, akkor elkezdődik a halálig tartó – olykor kilátástalannak látszó – küzdelem, hogy én, a korosodó ember, valahogyan olyan legyek, mint a gyermek, ártatlan és készséges. Ártatlan a rosszban és készséges a jóra: ebben a küzdelemben hányan és hányszor kedvüket vesztik. Az ördög ugyanis megkísért ugyanazzal a kérdéssel, amit Nikodémus tett föl az Úrnak. Nikodémusnak ugyanis az Úr azt mondta: „Bizony mondom neked, aki nem születik újjá, nem mehet be a mennyek országába.” És akkor Nikodémus megkérdezte: „Visszamehet-e valaki az anyja méhébe, hogy újra szülessen?!”

A korosodó embert ugyanez úgy kísérti meg, hogy „csak nem leszel ismét gyermeteg, infantilis?!” – Ezért kapunk az Egyházban olyan szenteket, akik egészen kicsi korban meghallják: ha be akarok menni a mennyek országába, akkor olyannak kell lennem, mint a kisgyermek. A ma ünnepelt szent, a Gyermek Jézusról nevezett Teréz, a „Kis” Teréz ilyen.

Mindössze két vagy három éves, amikor ezt a szót már hallja, és hozzá a hívást: „Én téged egészen magaménak akarlak.” Ugyanezt hallotta Szent Ágnes, Sziénai Szent Katalin vagy a mi Margitunk! És egészen fiatalon fölfogták: engem az Úr hív és kiválasztott magának. És amire felnőtté váltak, készen voltak! A szívük gondolatai megértek, és ártatlanok maradtak.

Teréz 12 éves korában kezdett el harcolni azért, hogy az Úr menyasszonya lehessen, intézményes keretek között. Kármelita apáca akart lenni. – 3 évig tartott, amíg a családjával, a püspökével, a pápával próbálta megértetni, hogy szándéka nem kamaszos fellobbanás: „én szeretni akarom az Úr Krisztust teljesen”.

Amikor végre beléphetett a Kármelbe, a kolostorban is meg kellett vívnia a maga harcait, és mindössze 9 év múlva meg is halt.

Úgy tűnik azonban, ott benn, a kolostorban az öreg apácák is megéreztek valamit ennek a léleknek az őszinte Krisztus-szerelméből. Mert nem küldték el egy másik kolostorba, nem irigykedtek rá, hanem befogadták – fiatal kora ellenére társukká fogadták krisztuskövető útjukon.

Teréz pedig nagyon kemény kísértésekkel küzdött az Úrért. Az Úr megengedte, hogy épp a hitében érjék nagy kísértések. Innen, a világból nézve, az ember először föl se fogja, micsoda gyötrelem lehet napról-napra, napirendszerűen teljesen odaadó életet élni az Úr Krisztus szeretetéért, s közben küzdeni a szörnyű kérdéssel: „igaz ez az egész?!”

A kísértés ilyen szituációban úgy fogalmazódik meg, hogy „te csak ne álmodozz arról, hogy Krisztust szereted! Te nem vagy normális. Talán hisztérikus is vagy. De ha mégis normális vagy, miből gondolod, hogy Isten, akinek te oda akarod adni az egész életedet, először is van, létezik?! – másodszor elfogad téged?!”

Szent Terézről följegyezték, hogy a halálos ágyán is ezzel a kísértéssel küzdött. A bennünket szerető és mindenható Isten kegyelmével meg tudja tenni ezt a csodát is, hogy miközben ilyen kísértések zsonganak valakinek a fülében meg a fejében, a szíve mélyén tudja: az én Istenem VAN, és a szeretetemnek a legnagyobb fokát pontosan azzal tudom megmutatni, hogy ezt a harcot megküzdöm Vele és Érte!

Ezért lehet példaképe és oltalmazója mindegyikünknek ez a 24 évesen a mennyországba ment, Gyermek Jézusról nevezett Terézia.

Kérjük meg őt, engedje, hogy vele együtt imádkozzuk szentáldozás után a Magnificatot. És amikor olyan kísértések érnek minket, mint őt, segítsen! S példájának fénye világítson számunkra, ha esetleg minden elsötétedik körülöttünk. – Mert a mi Istenünk VAN!, bennünket szeret és aki az állapotának megfelelően próbál „kicsi” lenni és igazán odaadni önmagát, azt az Úr Krisztus szereti és elfogadja. Amen.

Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
Ezt az imát még nem imádkoztad el!

Diós István - Napi kenyerünk Szentlecke 2Tim 3,12–17 Evangélium Mt 5,14–19Szent Jeromos áldozópap, egyházatya

Napi Ima1 imádkozás /layout/img/logo.png

Szep
30
Diós István - Napi kenyerünk Szentlecke 2Tim 3,12–17 Evangélium Mt 5,14–19 Szent Jeromos áldozópap, egyházatya

Testvéreim! Szent Jeromos a négy nagy nyugati egyházatya közé tartozik, és születése szerint valószínűleg ő az első. 420-ban halt meg. Szülei keresztények voltak, de az akkori kor szokása szerint nem kicsi korában keresztelték meg, hanem 18–20 éves, amikor Rómában – a mai fogalmak szerint mint egyetemista – megkeresztelkedett.

Jeromosnak hallatlan jó érzéke volt a szóhoz. Kezdetben irodalmárnak és rétornak készült, de egyszer csak rájött, hogy mit ér az én szavam? Főleg az örök élet szempontjából mit ér az én egész tudományom, ha nem hallom meg, hogy mit mond az én Uram, Istenem?!

Azután egy ideig remete volt, majd pappá szentelték és Damazusz, a pápa észrevette, hogy ebben a fiatal papban nem közönséges lélek lakik, nem közönséges kegyelmeket fogad be és használ föl. – Maga mellé vette titkárnak. És látván a papok meg a zsolozsmázó szerzetesek helyzetét, látván, hogy hány fajta fordításban használják a Szentírást, megbízta Jeromost: nézd meg ezeket a fordításokat, azután próbálj meg készíteni egy kicsit jobbat.

Jeromosnak ez lett élete főműve. Előbb a zsoltároskönyvet, azután az evangéliumokat, majd a teljes Szentírást lefordította. Amikor Damazusz pápa meghalt, akkor ő a negyvenes éveiben járt. Nagyon komoly esélye volt, hogy őt válasszák meg Damazusz utódául. Nem őt választották, az új pápának pedig nem volt érzéke az irodalmi dolgokhoz, nem érezte annyira fontosnak a fordítást, mint Damazusz, ezért Jeromos jobbnak látta elmenni Rómából.

Betlehembe ment, mert addigra kiérlelődött benne a fölismerés, hogy a Szentírás is a megtestesülés egy formája: amikor leírják az isteni szót, vagy az Írásból fölolvassák Isten igéjét, a láthatatlan és végtelen Isten szólal meg emberi nyelven. Ezért nem mindegy, hogy mi hangzik, amikor fölolvassák a Szentírást.

Betlehemben a Születés barlangja fölé épített bazilika oldalához építette a maga celláját. Ott élt, ott dolgozott 40 éven át.

És ráhagyta az Egyház tudósaira, a Szentírás magyarázóira, fordítóira a példát, hogy milyen komoly, milyen összeszedett lelket kíván az Isten igéje. Még attól is, aki csak olvassa. Hát még attól, aki fordítja!

A kortársak szerint Jeromos nem könnyű természetű ember volt. Sőt olykor kíméletlennek tűnt, mert nála az igen igen, a nem nem volt, ahogy a Szentírásból tanulta. Másoktól is ezt várta el. Mindenesetre szent lett, aki nagyon szerette az Úr Krisztust. Félig vak volt, amikor még mindig úgy érezte, hogy az Úr kedvéért nem teheti le a tollat, és diktálni kezdett. És az Egyház tanítója lett. Mind a mai napig.

Ajánljuk az ő oltalmába mindazokat, akik ma az Egyházban a Szentírás fordításával foglalkoznak, vagy a Szentírást tanítják, hogy úgy közeledjenek Hozzá, ahogy Isten szavához közeledni kell, s amikor átadják, akkor a teljes Szentírást adják át. Ugyanakkor szentek tudjanak lenni, hogy megértsék azt, amivel foglalkoznak, az Írást. Amen.

Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
Ezt az imát még nem imádkoztad el!

Diós István - Napi kenyerünk Szentlecke Jel 12,7–12 Evangélium Lk 1,26–38Szent Mihály, Szent Gábor, Szent Rafael főangyalok

Napi Ima1 imádkozás /layout/img/logo.png

Szep
29
Diós István - Napi kenyerünk Szentlecke Jel 12,7–12 Evangélium Lk 1,26–38 Szent Mihály, Szent Gábor, Szent Rafael főangyalok

Testvéreim! Szent Mihály ünnepe azért került erre a napra, mert az egyik nagyon fontos jelenése ezen a napon történt Dél-Itáliában. Egy iszonyatos járvány közepette, amikor úgy tűnt, hogy Itáliának az a fele kipusztul – nincs mentség, nincs hova menekülni, nincs gyógyszer... –, akkor Siponto város püspökének látomása volt, melyben sugallatot kapott, hogy menjenek ki egy meghatározott helyre, és ott Mihály főangyal segíteni fog. A püspök böjtöt hirdetett, zarándoklatot hirdetett és – Szent Mihály valóban megjelent. Adott egy jelet, hogy aki hittel fogadja, az megmenekül.

Így került az ünnep erre a napra. Szent Mihályt az Egyház tulajdon védőszentjének, védőangyalának tekinti. Mihály egy a főangyalok közül. Ha az angyalok rangsorát, a kilenc kart nézzük, akkor Szent Mihály, Szent Gábor és Szent Ráfael mint főangyal a második szinten állnak. 1970-ig külön ünnepük volt, azóta mindhármukat ma ünnepeljük.

Nem mi találtuk ki őket. Nem a gyerekmesék alakjai ők, hanem teremtmények. Mégpedig hatalmas teremtmények. Nagyobbak mint mi. Értelmük és akaratuk van, személyiségek, ezért van nevük és nincsenek az anyaghoz kötve.

És ahogy az Angyali üdvözletben látni lehet, ezek az angyalok szolgálnak. A tanító Egyház mondja, hogy az angyalok éppen ezen a ponton válnak ketté. Mert Isten rengeteg angyalt teremtett a maga teremtő bőségéből és szeretetéből, és föltette nekik a kérdést: „Hajlandók vagytok-e szolgálni a Krisztust, az én megtestesült Fiamat?” S aki erre Lucifer vezérletével lázadva válaszolta: „Azt nem! Hogy én, a tiszta szellem a testben lévőt, sőt a testet, az anyagot szolgáljam?! Nem létezik! Nem szolgálom!”, elkárhozott és lett az üdvrend ellenzője. Atöbbi angyal viszont Szent Mihály vezérletével boldogan vállalta, s végezték és végzik ma is a szolgálatot.

Gábrielben lehet látni, hogy ő nem csak egy postás, aki hoz egy lepecsételt levelet, fogalma sincs, mi van benne, leteszi Mária asztalára... borravalót vár és eltűnik... – Nem! Ő átad egy üzenetet, mégpedig úgy, hogy pontosan érti, miről van szó. Fölhatalmazása volt Istentől, hogy a szűz kérdéseire válaszoljon, azok alapján, amiket látott az üdvösség tervéből. Mert a próbatét úgy történt, hogy ezeknek a szellemi lényeknek az Úr megmutatta a maga teremtő és üdvözítő tervét, és azt az angyalok egy szempillantás alatt átlátták a kezdetektől a végig. – Gábriel szavaiban ez cseng, hogy ő érti a dolgot, látja a dolgot, teljes egészében látja. S amikor azt mondja: „a te Fiad országának nem lesz vége”, ezt ő Isten terveiben látta, hogy a mennyek országának nincs vége. Ezt ő tudja.

Amikor Szent Mihály harcot kezdett Luciferrel, az ördöggel, a sátánnal, Mihály tudja, hogy miért és kiért harcol.

Most mi olyan évtizedeket élünk, amikor az angyalok a tudatunkból mintha egy kicsit kiesnének, pedig angyalok vannak. Hamarosan, október 2-án, az Őrangyalok ünnepén majd azokról az angyalokról fogunk hallani, akik mellettünk vannak, személy szerint, mindegyikünk mellett. A mai ünnepen a nagyobb angyalokat ünnepeljük, akiket meg kell kérlelnünk, hogy ne haragudjanak azért, hogy annyira meg tudunk róluk feledkezni... Ők ne feledkezzenek meg sem az Egyházról, sem a kisebb-nagyobb közösségekről. Sem rólunk, személy szerint.

Mert az Egyház tudja, hogy veszedelmes pillanatokban föl lehet sóhajtani Szent Mihályhoz: „Szent Mihály főangyal, védelmezz minket a küzdelemben! A Sátán gonosz kísértései ellen légy oltalmunk. Parancsoljon neki az Isten, te pedig, mennyei seregek vezére, a Sátánt és a többi gonosz szellemet taszítsd vissza a kárhozat helyére. Jöjj és segíts! Főleg a halálunk óráján. Amikor az ördög tudja, hogy most az utolsó lehetősége van arra, hogy ezt a lelket megkaparintsa. – Szent Mihály főangyal akkor... főként akkor segíts! Harcolni a jó halálért. – Addig pedig segíts szolgálni! Azt a Krisztust, akit te meg az összes szent angyalok olyan boldogan tudtok szolgálni. Segíts nekünk! És Szent Mihály, Szent Gábor meg Szent Rafael, imádkozzatok azért, hogy a szolgálatunkat az Úr elfogadja! És megjutalmazza. Amen.

Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
Ezt az imát még nem imádkoztad el!

Diós István - Napi kenyerünk Szentlecke 2Tim 2,8–13; 3,10–12 Ev Mt 10,34–39Szent Vencel király, vértanú

Napi Ima1 imádkozás /layout/img/logo.png

Szep
28
Diós István - Napi kenyerünk Szentlecke 2Tim 2,8–13; 3,10–12 Ev Mt 10,34–39 Szent Vencel király, vértanú

Testvéreim! Szent Vencel cseh király még nem volt harminc éves, amikor 935-ben meghalt. Ekkor mi, magyarok már itt voltunk a Kárpát-medencében, már megtörtént a honfoglalás, de még a kalandozás évtizedeit éltük. A magyarság még nem volt keresztény. A csehek akkor már 60 éve találkoztak a kereszténységgel, legalábbis az uralkodót, Borzsivojt és a feleségét, Ludmillát 873-ban Szent Metód megkeresztelte. Ludmilla szent asszony volt, akinek egymás után két fia, Szpityihnev, majd Vratiszláv vette át az uralkodást. Vratiszláv felesége a lélekben még pogány Drahomira lett, és két fiuk született: Vencel és Boleszláv.

Ludmilla, a nagymama kezdte nevelni Vencelt, s miközben tanítgatta imádkozni, örömmel látta, hogy ez a kisfiú olyan, mint egy nyitott könyv: őszinte, jószándékú, issza a szót és beleragad minden, ami jó. Ugyanakkor látta, hogy a menye, Drahomira a kisebb fiút, Boleszlávot, aki a nagymamára alig hallgatott, vadítja: „Neked harcolnod kell, te vagy a kisebb, neked meg kell harcolnod a jogaidért, mert neked is vannak jogaid...” A nagymama megérezte, hogy a két fiú között baj lesz.

A baj először őt érte, mert a menye föllázította ellene a pogány előkelőket, és megölték Ludmillát, a nagymamát. Amikor 925-ben meghalt az uralkodó, Vratiszláv, a pogány Drahomira úgy érezte: kiskorú még az elsőszülött, most enyém a hatalom! És megpróbálta gyorsan visszafordítani a pogányságba a cseheket. Lebontatta a templomokat, elűzte a papokat, szétkergette a szerzeteseket, amit lehetett, megtett az Egyház ellen.

Igen ám, csak egy-két év múlva Vencel nagykorú lett, és a nép akarata trónra ültette. Vencel pedig mélységesen hívő, jámbor katolikus keresztény lett, akiről följegyezték, hogy el nem mulasztotta a napi szentmisét. Egyszer megesett vele, hogy kora hajnalban – lehet, hogy Ádvent volt –, hóban, fagyban ment a misére, és a szolga, aki kísérte, elkezdett panaszkodni: „Jaj, uram, olyan hideg van, miért nem alszunk még, lefagy a lábam!” Azt mondta neki Vencel: „Lépj a nyomomba, és nem fog fázni a lábad!” És valóban, Vencel lábanyomában megolvadt a hó.

Mint uralkodó királyról följegyezték róla, hogy az Oltáriszentség iránti tiszteletből ő maga vetette, aratta a búzát, hogy abból legyen az ostya lisztje, egy szőlőhegyet pedig a saját kezével munkált meg, hogy abból legyen a bor, ami az oltáron Krisztus vére lesz. Ugyanakkor nagyon érzékelte az emberi nyomorúságot, s ahol csak kellett, segített.

Vencelt mi királynak mondjuk, bár igazában nem szuverén, teljesen önálló uralkodó volt, hanem a német császár egyik hercege, akit a többi herceggel együtt a császár rendszeresen birodalmi gyűlésbe hívott. Följegyezték, hogy a napi szentmisét akkor sem mulasztotta el, amikor birodalmi gyűlésen volt.. Egyszer megtörtént, hogy a szentmise előtt kezdődött az ülés, Vencel pedig elment a misére. A császár haragra gerjedt: Mit képzel ez a herceg?! De amikor a szentmise után Vencel megérkezett, úgy látták, hogy két angyal kíséretében lép be az ülésterembe. A császár nem dorgálta meg, hanem meghajolt előtte. S amikor vége volt ennek a birodalmi gyűlésnek, azt mondta neki: „Vencel! Kérj tőlem bármit, megadom neked.” – Mire Vencel azt mondta: „Szent Vitus és Szent Zsigmond ereklyéit kérem.” – Megkapta, hazatért, és Prágában fölépíttette a ma is álló Szent Vitus székesegyházat.

Tíz év után az öccse, az egyre pogányabb Boleszláv úgy érezte, mindezt nem lehet tovább tűrni, főként azt nem, hogy nem az övé a hatalom. És a mai reggelen, amikor Vencel szentmisére ment, a templom kapujában megölte, mint Káin Ábelt. Amit az Úr mondott – miattam a családokon belül is megoszlások fognak támadni –, az történik De ránk maradt a példa, hogy íme, uralkodói székben is lehet kereszténynek lenni, annak maradni.

Kérjük meg Szent Vencelt, aki ezt a térséget, ezt a közép-európai térséget nagyon jól ismeri, hogy azok, akik ma uralkodói székben ülnek – s mindegy, hogy minek nevezzük őket, de uralkodnak –, el ne felejtsék a felelősségüket! S külön foglaljuk imáinkba a tőlünk délre élő testvéreinket, akik háborús órákat élnek át, épp a hatalomért való esztelen harc miatt. Hogy az igazság mint ilyen, a Krisztus igazsága győzni tudjon. Amen.

Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
Ezt az imát még nem imádkoztad el!

Diós István - Napi kenyerünk Szentlecke 1Kor 1,22–31 Evangélium Lk 4,38–44Páli Szent Vince áldozópap és rendalapító

Napi Ima1 imádkozás /layout/img/logo.png

Szep
27
Diós István - Napi kenyerünk Szentlecke 1Kor 1,22–31 Evangélium Lk 4,38–44 Páli Szent Vince áldozópap és rendalapító

Testvéreim! Páli Szent Vincében az Úr adott egy szentet, aki a 17. század első felében, akkor Európa legnagyobb városában, Párizsban odatette, odaélte nemcsak az Egyház, hanem mindenki elé az irgalmas, krisztusi szeretetet.

1581 és 1660 között, 80 évig élt itt a földön. Alig múlt 20 éves, amikor pap lett. Nagyon szegény családból származott, s amikor Párizs külvárosában kapott egy lelkipásztori helyet, természetes lett volna, hogy megpróbál gyökeret verni, azután némi kis jövedelemre szert tenni és segíteni az otthon maradottakat, a családot. – És nem ez történt.

Vincében kicsi korától kezdve, még otthon, a nyomorúságban is, volt érzék a másik ínségének a meglátására. Élt benne valami istenadta segíteni akarás. Papként először az tűnt föl neki, hogy ott a város peremén mennyire magukra hagyatottan élnek az emberek. Se tanítójuk, se orvosuk, tulajdonképpen papjuk sincs, úgy élnek, mint a pogányok... majdnem mint az állatok.

Egyik este, későn ment hazafelé, és rettenetes perlekedést, kiabálást hallott. Közelebb érve kezdte megérteni a sötétben két, kegyetlen gorombasággal vitatkozó nő szavait. Az egyik valami gyereket követelt vissza, a másik pedig rikácsolva ordított, hogy nem adja. Hozzájuk érve látta, hogy az egyik lenn áll az utcán, a másik az emeleti ablakból kiabál. Az utcán lévő asszonyt Vince megpróbálta lecsillapítani, és megkérdezte, mi a baj? Az elmondta neki: „Én, nyomorult, megszültem egy gyereket és nem tudtam róla gondoskodni, ezért kitettem az utcára. Az a gyerek most már három éves, és megtudtam, hogy ennél az asszonynál van, ott fönn az emeleten. És ez az asszony egy „angyalcsináló”, aki elemészti a kicsinyeket, akik hozzá kerültek, de amelyik erősebb, azt fölneveli, és ha lány, akkor prostituált lesz, ha fiú, akkor rabszolga lesz belőle, mert eladja.”

Vincét ez anyira megdöbbentette, hogy ettől kezdve minden erejével a nyomorultak felé fordult és segítette őket.

Vince nem akárki volt, mert mint papra fölfigyelt rá a királyi udvar. Nagyon előkelő emberek keresték mint gyóntatót, vagy hallgatták mint igehirdetőt. És neki megadatott az a kegyelem, hogy a gazdagok szemét is rá tudta nyitni a nyomorultakra. Segítőkész lelkeket meg tudott szervezni, olyannyira, hogy szerzetesrend lett a szegényeket segítő és segíteni akaró lányokból, özvegyekből.

Mint Szent Mártonban és Árpádházi Szent Erzsébetben, Vincében is az önmagával nem törődő, a szegényt nem egyszerűen szociális meggondolásból segítő – hanem a szenvedőben Jézus Krisztust látó – szentet ünnepeljük. Akiről tudunk egy olyan esetet is, ami Kolbe Szent Maximiliánhoz teszi hasonlóvá.

Történt, hogy az udvarnál lévő összeköttetései révén Vince lett a királyi gályáknak a főlelkésze. Ezeken a gályákon sínylődtek a gályarabok. Észrevett a rabok közül valakit, aki kirítt a többiek közül. Vince látta, hogy ez nem gyilkos, nem rabló, gonosztevő, és megkérdezte, hogy került ide? Kiderült, hogy valamelyik haragosa bevádolta, megrágalmazta, elítélték, és itt van teljesen ártatlanul. – Akkor Vince odament a hajóskapitányhoz, és azt mondta neki: cserélj ki engem ővele. – A kapitány nem vitatkozott, neki nem az elítélt személye volt a fontos, hanem csak a gályarabok száma: a rabot elengedte, Vincét pedig odaláncolták a gályapadhoz. – Hetekbe telt, amíg Párizsban nem találván őt, egyszer csak valaki jelezte, hogy a Vince egy gályán van. Nem tréfából... ezt ő halálosan komolyan gondolta.

Ránk hagyta, mindegyikünkre, nemcsak a saját vincés nővéreire – akik Budapesten fönn, a Ménesi úton élnek itt nálunk –, meg nemcsak a lazaristákra, papokra, mindegyikünkre ráhagyta a példát és sürgető kérést: a felebarátodban vedd észre a szenvedő Krisztust; vagy ha a felebarátod nem szenved, vedd észre, hogy benne Krisztust szeretheted, Neki szolgálhatsz. Mert nem igaz vallásosság az, ha valaki fennen hirdeti magáról, hogy én keresztény vagyok, ilyen-olyan-amolyan tökéletes vagyok – de a felebarátomat utálom, a férjemet is, pedig szentségi házasságban élek vele... – vagy ne adj Isten, már el is váltam tőle, mert utáltam.

Szeretni a másik embert, azt a konkrét, melletted lévő másik embert, minden nyomorúságával együtt – legyen az testi betegség, akármilyen hiba, bármi az égadta világon – úgy szeretni, ahogyan van, ez a keresztény, ez a krisztusi szeretet. Ami persze nem könnyű.

Ezért ezen a napon az Egyház fohászkodik, és mi is fohászkodjunk Szent Vincéhez, hogy segítsen nekünk bátornak lenni, észrevenni a másikat, minden nyomorúságával együtt, azután segíteni. S megköszönni az Úr Krisztusnak azt, hogy mellénk is mindig adja azt a felebarátot, aki – ha szükségünk van rá – segít nekünk. Amen.

Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
Ezt az imát még nem imádkoztad el!

Diós István - Napi kenyerünk Szentlecke Fil 2,1–11 Evangélium Mt 10,5–10.16–20Szent Kozma és Damján orvosok, vértanúk

Napi Ima1 imádkozás /layout/img/logo.png

Szep
26
Diós István - Napi kenyerünk Szentlecke Fil 2,1–11 Evangélium Mt 10,5–10.16–20 Szent Kozma és Damján orvosok, vértanúk

Testvéreim! Szent Kozma és Damján ikertestvérek voltak és orvosok. A 3. század közepe után éltek a Római Birodalom keleti felében, a mai Kis-Ázsiában. A sírjuk Rómában van.

A környezetük arra figyelt föl, hogy ez a két orvos nem kér pénzt a betegektől, de gyógyítanak. És ez akkor nagyon feltűnő volt. Mert – mint a mai világ is mutatja – úgy tűnik, a gyógyítás tudománya jó üzlet. Még akkor is, ha ezt valaki becsülettel csinálja.

Ők ketten gyógyítottak. És amikor megkérdezték tőlük: „Ti miért nem fogadtok el pénzt? Ennyire maflák vagytok? Hát ennyire nincs érzéketek a realitások iránt?” – Ha egyáltalán erre válaszoltak, azt válaszolták: „Mi nem üzletből csináljuk, amit csinálunk. Hanem mi megtanultuk azt, hogy a Szentlélek a maga szeretete meg a bölcsessége szerint adja az ajándékait, és nekünk a gyógyítás ajándékát adta. Nem föltétlenül csodatételt. De megadta azt a képességet és érzéket, hogy belenézünk a betegnek a szemébe, és meglátjuk, mi a baja, vagy az első próbálkozásra jó a diagnózisunk, és jó gyógyszert tudunk adni.” – Külön híresek lettek arról, hogy rendkívül jó sebészek. Nem gyötrik halálra a beteget, hanem pillanatok alatt megcsinálják a műtéteket, és gyógyulnak a betegek.

Nem kell nagy fantázia ahhoz, hogy tudjuk, ilyenkor a város többi orvosa először is elkezd irigykedni, hogy ezeknek sikerül, nekem meg nem. Mert az emberek körében a hírek mennek: ahhoz el ne menj, mert harmadnapra meghalsz..., ezekhez meg ha elmész, ötödnapra valószínűleg meg is gyógyulsz. – Hát ennek azért akkor is híre ment... Meg főleg annak ment híre, hogy ez a két orvos nem fosztja ki a betegeket.

És nyilván az első üldözésben, ami lecsapott a keresztényekre, a kollégáik adták föl ezt a két orvost. Hogy ezeket el kell tüntetni... rontják az üzletet.

Ők meg nem üzleteltek, hanem az irgalmasság cselekedeteit gyakorolva tették, amit tudtak tenni. És lettek az orvosok, elsősorban a sebészek, de a patikusok és egyáltalán minden egészségügyben dolgozó védőszentjévé. Meg természetesen a betegeké is.

És az Egyházban igen nagy ereje van az ilyenfajta tanúságtételnek, amikor valaki valamilyen mesterségen belül érti a dolgát, jól tudja csinálni a szakmát, és nem fosztja ki a felebarátait érte, hanem ... szolgál.

Ez a két szent nőtlen volt. Nem voltak papok, nem voltak diákonussá szentelve, de nőtlenek voltak. Az Egyház ilyen szenteken tanulta meg, hogy a cölibátus meg a szerzetesnők szűzi állapota nemcsak a konkrét üldözés esetén jelent függetlenséget, ad lehetőséget könnyebben a vértanúságra, hanem a szolgálatban is. Érdektelenebb lehet valaki, ha nem kell közvetlen családtagokról gondoskodnia. Ebből meg a Szentlélek ajándékából adódik a betegápoló szerzetesnőknek meg a betegápoló szerzetes rendeknek az a többlete, amit pénzzel egyszerűen nem lehet produkálni. Most már nálunk is, hála Istennek, újra vannak ilyen betegápoló szerzetek. A kamilliánusok, az irgalmasok meg a női rendek között nem egy.

Kérjük meg ezt a két szent orvost, hogy akik az egészségügyben dolgoznak, tudják szeretni a Szentlelket, aki adja a gyógyítás tudományát, tudják szeretni a beteget, akinek gyógyulásra van szüksége, és merjenek tanúskodni, hogy a beteg gyógyítása nem a legjobb üzlet, hanem az irgalmasság cselekedete. Amen.

Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
Ezt az imát még nem imádkoztad el!

Diós István - Napi kenyerünk Szentlecke 2Tim 4,1–8 Evangélium Jn10,11–18Szent Gellért és társai püspökök, vértanúk

Napi Ima3 imádkozás /layout/img/logo.png

Szep
24
Diós István - Napi kenyerünk Szentlecke 2Tim 4,1–8 Evangélium Jn10,11–18 Szent Gellért és társai püspökök, vértanúk

Testvéreim! A szentek a mennyországban látják, hogy az alapvető problémák itt a Földön egy fikarcnyit sem változnak. Ez a magyar szentekről is elmondható, azokról, akik itt, ezen a földön lettek szentek. Ők látják, hogy a Kárpát-medencében a bajok ugyanazok maradnak.

Ennek nagy példája Szent Gellért, aki nem magyarnak született, de itt, nálunk teljesedett be az élete. Innen, az Egyetemi templomtól 10–15 perc alatt oda lehetne érni a helyhez, föl a Gellért-hegyre a Szent Gellért-szoborhoz, ahol ő vértanú lett, nem egyedül, hanem 7–8 másik püspököt – majdnem az egész akkori püspöki kart – vele együtt ölték meg.

Az 1046-os évet írták. 8 év telt el Szent István halála óta, és úgy tűnt, túl erős még a pogányság emléke, illetve nagyon sokan, akik talán már kereszténynek születtek, valahonnan kapták az ötletet, hogy minden bajnak oka a kereszténység. Ez a 8 év úgy telt el, hogy igazában nem tudták betölteni a királyi széket: aki bírta, marta, illetve ha valaki éppen ott ült a trónon, akkor mindenki nekiesett: mit keresel te ott, tulajdonképpen?!

És akkor, a püspökök úgy érezték, be kell avatkozniuk. Hányszor, de hányszor adódott ilyen eset a történelemben, amikor az Egyház és a püspökök szót emeltek a közhatalom viselőihez: Vigyázzatok! – Meg is kapta érte az Egyház a vádat, hogy micsoda hataloméhség! – Dehogy hataloméhség ez! Csak amikor azt látja az Egyház, hogy emberek képtelenek megoldani a problémákat, akkor megy és kezdi hirdetni: „Legyetek igazságosak, igazat mondjatok, ne lopjatok, ne öljetek, ne paráználkodjatok! Istenfélelemmel és krisztusi szeretettel gyakoroljátok a közhatalmat!”

Gellérték ezt próbálták megtenni. Azzal a szándékkal indultak el, hogy tárgyalásokat kezdenek Vazul unokáival a trónöröklésről, de nem találkozhattak. A püspököket a Gellért-hegyen ma hajnalban megölték, András, Béla és Levente pedig a nap folyamán érkezett ide, a pesti révhez. Ha találkoznak, valószínűleg elindul a vég nélküli tárgyalás, hogy vajon pogány módon vagy Európához tartozva, katolikus keresztényként kell-e folytatni az ország életét. Nem találkoztak, de András, Béla és Levente – látván a vértanúk holttestét – rájöttek, hogy a pogánysággal be kell fejezni minden kapcsolatot. Mert ha ezekkel a püspökökkel, akik nem hatalmat akartak, hanem jót akartak, így bántak a pogányok, akkor nem tárgyalópartnerek.

A mennyországban Gellért is, meg a társai is pontosan látják, hogy a magyarság megint hasonló helyzetbe került. Ezért lehet őket segítségül hívni, megkérni, hogy imádkozzanak azokért, akik ma a közhatalom birtokában vannak! Akinek hatalom kerül a kezébe, nagy kísértést érezhet arra, hogy – túltéve magát minden erkölcsi törvényen – bebiztosítsa a tulajdon jövőjét. Imádkozzunk értük, hogy el ne felejtsék: közhatalmat birtokolnak, amiért elszámolási kötelezettségük van az Úr Krisztus színe előtt, és mindenkiért felelősek! A legkisebb magzatért is, a hontalanokért is, a hajléktalanokért is, az öregekért is.

Megköszönjük az Úrnak Szent Gellértet, és fohászkodjunk: Szent Gellért és ti, akik vele együtt lettetek vértanúk, könyörögjetek értünk! Amen.

Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
Ezt az imát még nem imádkoztad el!

Diós István - Napi kenyerünk Szentlecke Ef 4,1–7.11–16 Evangélium Mt 9,1–13Szent Máté apostol, evangélista

Napi Ima5 imádkozás /layout/img/logo.png

Szep
21

Testvéreim! Megint Kafarnaumban vagyunk. Az Úr már elmondta a hegyi beszédet, és Kafarnaum már tele van a hírekkel..., annak a csodálatos éjszakának az emlékével is, amelyik talán minden kafarnaumi családot megajándékozott egy-egy meggyógyított beteggel. De Máté még ott ül a vámasztalnál. Hivatalnok. Mégpedig kishivatalnok, aki konkréten vesződik az ügyfelekkel, akik a Jordán túlsó oldaláról, egy másik országból jönnek, és ha át akarnak haladni Kafarnaumon, vámot kell fizetniük.

Mennyit kellett vajon veszekednie a pénzváltások miatt?! Mert ki ilyen, ki olyan pénzt hozott, kinek volt pénze, kinek nem volt pénze, ki próbálta őt megvesztegetni... közben ő maga tudta: a létem, a családom élete függ attól, hogy a napot nyereséggel vagy veszteséggel zárom. Mert neki időnként el kellett számolnia a fővámossal, egy olyan Zakeus-típusú fővámossal. – És ez csak a kisebbik baja. A nagyobbik baja, hogy szombatonként nem mehet a zsinagógába, mert vámos. Onnan ki van taszítva. Sőt! Neki át-átfut a szívén a félelem: mi lesz velem, ha meghalok?! Vajon a Magasságbeli, az Úr nem taszít-e el magától, mint ahogy a népem kitaszított magából?

Ott ült a vámnál, és egyszer csak hallja Jézustól a szót: Kövess engem!

Ez életének óriási pillanata volt, mert ő tudja, mennyire nem természetes, hogy vele szóba állt az a Jézus, aki arról beszélt, hogy boldogok a szelídek, az irgalmasok, a tisztaszívűek... – Otthagyta a vámasztalt, követte Jézust, és amikor félve azt mondja Jézusnak: Eljönnél hozzám este vacsorára? – Persze – hallja a választ.

És azon az estén csodálatos vacsora zajlott le Máté házában, ami már előrevetítette az Utolsó vacsorát. Máté, a vendéglátó már eldöntötte a szívében: én reggel elmegyek itthonról. Neki ez az utolsó vacsorája a régi életében, és boldog. Mert látja, hogy Jézus nem kéri tőle a könyvelést. Nem követeli tőle az elmúlt évek számadásait... semmit. Máté tapasztalja, milyen az isteni irgalom. Mi történik, ha valaki meghallja a hívó isteni szót és befogadja.

Máté újjászületett. Ez a boldog öröm, hogy irgalomra leltem, egész evangéliumában ott él. Úgy, ahogy a próféták ezt jövendölték. Mert Máté az az evangélista, aki újra meg újra hozzáfűzi a történésekhez: „mindez pedig azért történt, hogy beteljesedjék, amit az Úr megmondott a próféták szavával... Izrael! Halld meg, hogy ez a kafarnaumi illetékességű Jézus a Krisztus...! Halljátok meg!”

Pünkösd után Máté Kelet felé ment, nem Indiába, hanem minden jel szerint a Babilóniában élő zsidókhoz. Az evangéliumát is a zsidóknak írta. – És megölték. És ő boldogan halt meg azért a Krisztusért, akiről hirdethette: „Emberek! Helyettünk a Krisztus meghalt, megváltott minket! És az irgalom nemcsak nekem szól, hanem mindenkinek. Legyetek bátrak az irgalom befogadásában, és legyetek boldogok, mert akinek az Úr megbocsátotta a bűneit, az bocsánatot nyert. Az fölállhat bűnei vámasztalától és otthagyhat mindent, ami addig rossz volt az életében.”

Adjunk hálát az Úrnak Szent Mátéval együtt az irgalomért. És kérjük meg Mátét, imádkozzon a zsidókért velünk együtt. Hogy meghallják, hogy a megfeszített Jézus a Krisztus, a Messiás, akinek irgalma nekik is szól. Amen.

Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
Ezt az imát még nem imádkoztad el!

Diós István - Napi kenyerünk Szentlecke 2Tim 2,8–13; 3,10–12 Ev Jn 15,18–21Koreai vértanúk

Napi Ima1 imádkozás /layout/img/logo.png

Szep
20
Diós István - Napi kenyerünk Szentlecke 2Tim 2,8–13; 3,10–12 Ev Jn 15,18–21 Koreai vértanúk

Testvéreim! Ha megnézzük a térképet, az eurázsiai kontinens keleti vége Korea. Utána már csak a tenger meg Japán következik. A kereszténység a 18. század végén kezdte megérinteni Korea népét. Azt a keleti kultúrát, amelyik a saját hagyományai, sőt a saját írott hagyományai szerint több mint háromezer éves. Egy ősi kultúra, de Kelet, ahol a népek, országok úgy gondolkodtak, hogy nekünk nagyon gondosan őrizni kell magunkat, mert jaj nekünk, ha idegenekkel kapcsolatba kerülünk.

Ugye Kína megépítette a maga többezer kilométeres nagy falát, nehogy idegenek be tudjanak jönni vagy tőlük valaki ki tudjon menni. Ugyanezt Korea aránylag egyszerűen meg tudta oldani, mert csak egy pár száz kilométeres szakaszt kellett biztosítani, egyébként tenger veszi körül az országot, és szellemileg szinte légmentesen el lehetett zárni a félszigetet a kontinenstől.

1791-et írtunk mi, európaiak, amikor egy koreai férfi Kínában járva fölfigyelt a kereszténységre, és megkeresztelkedett. A koreai misszió egyedülálló sajátsága, hogy nem idegenből jött papok kezdték hirdetni az evangéliumot, hanem bennszülött, odavaló, egyszerű laikus hívő.

Amikor megismerjük e koreai vértanúk történetét, jobban el tudjuk képzelni, hogyan is terjedt a kereszténység a kezdetek kezdetén a Római Birodalomban. – Ugyanis akkor is, most is családok tértek meg. Az az egy férfi, aki Pekingben megkeresztelkedett és hazament, először a családjában kezdett misszionálni. Pontosabban először a család vette észre, hogy másként viselkedik, mint eddig. A családfő, a legidősebb férfi számon kérte: hogyan lehetséges, hogy te nem végzed a mi háromezer éve szokásos szertartásainkat; mit csinálsz te térden állva? Nálunk ez nem szokás! Akkor ez a fiatalember – nyilván annak, akiben a legjobban megbízott a családon belül – elkezdte mondani, hogy amikor térdelek, imádkozom. Mégpedig az élő Istenhez imádkozom. A föltámadott Krisztushoz imádkozom. – Így kezdte hirdetni az evangéliumot.

1791 után majdnem 30 év telt el, míg az első európai misszionáriusnak sikerül „beszöknie” Koreába. A határ még változatlanul zárva volt, meg is ölték. Száz évvel később, 1836-ban szentelődött föl az első koreai pap, akit név szerint ismerünk, és róla nevezzük el az egész csoportot: Kim Szent András és társai.

Kereszténnyé lenni Koreában 1886-ig életveszélyes volt, annyira, amennyire csak a legvadabb római birodalmi üldözések idején. Akiről megtudták, hogy keresztény, abban a pillanatban államellenes összeesküvőnek, a társadalom fölforgatójának, idegenek csatlósának bélyegezték – amiket mi is hallottunk, nem is egyszer –, és üldözték.

1984-ben, tehát 16 évvel ezelőtt, amikor II. János Pál pápa meglátogatta Dél-Koreát – Észak-Koreába be nem tehette a lábát! –, a fővárosban, Szöulban 103 név szerint és pontos adatokkal ismert vértanút avatott szentté. De hozzátette: „Testvéreim, ti itt Koreában és ti mind szerte a világon, ehhez a 103-hoz még gondoljátok hozzá azt a többi körülbelül ötezer vértanút, akiről a koreai hagyomány tud, meg azokat, akiket egyelőre csak az élő Krisztus ismer. Akik abban a 100 esztendőben életüket adták a hitükért.”

Távol-Keleten ma sem veszélytelen kereszténynek lenni. Koreában talán már nem, de Kínában veszélyes dolog. És mi igazában nem is tudjuk, hogy mi minden történik ott, messze, Keleten. De az Úr nevének a dicsérete már hangzik.

Azt jó tudnunk, hogy a kereszténység terjedése ma is nagyon komolyan a családhoz kötődik. Nálunk úgy, hogy a család megőrzi a katolikus hitet, másutt úgy, hogy egy családtagtól elfogadja az egész család Krisztust.

Kérjük meg ezeket a koreai szent vértanúkat, hogy értünk is imádkozzanak! Mert azt, hogy Távol-Keletért imádkozzanak, hogy Koreát vegyék a gondjaikba, nem kell tőlük kérni. Ez nekik természetszerűen adódik a szeretetben, a mennyországban. De adjunk értük hálát! És néha az imádságainkban szólaljon meg a kérés: Szentlélek Úristen! Napkelettől napnyugatig nyisd meg az emberek szívét, hogy befogadják az evangéliumot! Amen.

Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
Ezt az imát még nem imádkoztad el!

Diós István - Napi kenyerünk Szentlecke 2Kor 4,7–15 Evangélium Jn 12,24–26Szent Januáriusz püspök, vértanú

Napi Ima1 imádkozás /layout/img/logo.png

Szep
19
Diós István - Napi kenyerünk Szentlecke 2Kor 4,7–15 Evangélium Jn 12,24–26 Szent Januáriusz püspök, vértanú

Testvéreim! Szent Januáriusz a nápolyiak szentje. Akire ők nagyon régóta, az 5. század óta úgy tekintenek: ő a mi patrónusunk, aki velünk kommunikál. Minden évben kétszer jelet ad nekünk, figyelmeztet, vagy örvendetes jelet ad, hogy veletek vagyok, ne féljetek!

Ez a jel a vércsoda, amiről mi szinte soha nem hallunk. Azért nem, mert a hitetlen ember, amikor hall az Isten dolgairól, nevetni kezd, gúnyolódni kezd, vagy tagadja a csodát, mondván, hogy ilyen nincs. S ha odateszik az orra elé – nézd, lehet hogy szerinted ilyen nincs, de figyelj csak, nézd meg, itt van, történik; és tényleg történik – akkor a hitetlen lélek elmegy és hallgat, mondván, amiről nem beszélek, az nem létezik.

Ez történt és történik Januáriusszal, aki az utolsó keresztényüldözésben lett vértanú. Abban az időben, amikor még nem lehetett sejteni, hogy 15 év múlva mi történik, de már élt, már fiatal ember a Konstantin. Diocletianus, a császár még úgy érezte, hogy neki igazában egy ellensége van, a keresztények, akiket ki kell irtani. És ha 50 évvel korábban úgy gondolták, hogy ki kell irtani a pásztorokat, Diocletianus most úgy gondolta, hogy ha a pásztorok kiirtása nem vezetett eredményre, akkor irtsuk ki a nyájat.

Az Egyház ezt is túlélte. Januáriusz, aki püspök volt, amikor hírét vette, hogy diákonusait meg híveit egy csoportban fogták el, börtönben tartják, és ki fogják őket végezni, úgy érezte, mindegy, hogy ebből mi lesz, nekem ott kell lennem a bárányaim mellett. Ment, és ott a börtönben bátorította őket. Mellettük volt. Aminek az lett a vége, hogy őt is megfogták, vadállatok elé vetették őket, de a hóhérok és a nézők legnagyobb ámulatára – amint ez nemegyszer megtörtént – amikor rájuk eresztették a vadállatokat, azok nem bántották őket. Az oroszlánok meg a párducok mint a macskák odabújtak a lábukhoz, és nem bántották őket.

Ha ebbe egy kicsit belegondolunk, megdöbbenünk, hogy micsoda jeleket kapott az akkori világ is. És nem arra következtettek a jelekből, hogy ki lehet az az Úr, akinek a hívei, íme, a szemünk láttára érintetlenek maradnak, nem! A jelenlévő bíró kiadta a parancsot, hogy tereljék el a vadállatokat, a keresztényeket pedig dobjátok tűzbe. – És nem égtek meg! Erre az volt a következő parancs: fejezzétek le őket.

Januáriusz vérét egy asszony fölfogta, mert a keresztények akkor már tudták, hogy akik a vérüket ontották Krisztusért, azokban olyan erő van és olyan közbenjáró hatalmuk lesz, amikor odaérnek az Úrhoz, hogy velük kapcsolatban kell maradni.

A nápolyiak maradtak is Januáriusszal. Ő pedig esztendőről esztendőre jelét adta és adja annak, hogy ezt a kapcsolatot én is őrzöm veletek.

Abban az üvegedényben, amelyben összeszáradva őrzik a vérét, a mai napon – meg májusban – a vér friss embervérré változik. Annak jeleként, hogy jelen vagyok, veletek vagyok! Ne féljetek!

Erre a 18–19. században az volt a hitetlen világnak a reakciója, hogy ez szemfényvesztés, ilyen nincs. A legkülönbözőbb magyarázatokkal próbálták csalássá minősíteni a vércsodát. Utoljára azt mondták, hogy igen, amikor annyian összegyűlnek a templomban, a páratartalom odáig emelkedik, hogy folyékonnyá válik az üveg tartalma. Igen ám, csak amikor felfedezték a vér összetételét és mikroszkóp alá tették ezt a vért, ami a Januáriuszé, kiderült, hogy igazi, friss embervér. Nem bűvészmutatvány, hanem igaz.

Az Egyház keresi a kapcsolatot a szentekkel. És a szentek visszajeleznek: ne féljetek! Merjünk a szentjeinkhez imádkozni! Amikor érezzük, hogy segítettek, merjük nekik megköszönni! És ma a nápolyi testvéreinkkel együtt hálát adunk az Úrnak Januáriuszért, és kérjük, hogy segítsen nekünk – a világ hitetlenségei közepette meg a világ gonosz elhallgatásai közepette – beszélni az Úr igazságairól, meghallani Krisztus igazságát és élni a szentek életét. Amen.

Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
Ezt az imát még nem imádkoztad el!

Küldetésünk

Amikor a szeretet és a béke nyelvét használjuk, ez lehetővé teszi számunkra, hogy párbeszédet folytassunk másokkal, még azokkal is, akik különböznek tőlünk. Ezzel a párbeszéddel kezdjük jobban megérteni egymást, lehetővé téve számunkra, hogy kövessük Jézust egy békésebb világ megteremtésében. ​​​​​​A Kattints és Imádkozz egy lehetőség, hogy a most élő generációk a digitális világban megváltozzanak. "Isten hűséges és a reményünk benne olyan, mint egy szilárd horgony az égben."